Új zaklatási vádak — Lemondott a liberális kormány sportminisztere

2018 január 26 9:50 de.73 hozzászólás

Szexuális zaklatással vádolták csütörtökön Kent Hehr-t, a kanadai liberális kormány sport- és a fogyatékos emberekért felelős miniszterét. A miniszter aznap le is mondott. „Kormányunk nagyon komolyan veszi a zaklatás vádját és hiszünk abban, hogy támogatni kell azokat a nőket, akik ilyen vádakat hoznak fel”–mondta Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke Hehr kapcsán. „A zaklatás minden formája elfogadhatatlan”–tette hozzá a kormányfő.

A vádakat Kristin Raworth, egy Alberta tartományi közszolga hozta nyilvánosságra a Twitteren. Szövetségi karrierje előtt Hehr egy albertai politikus volt. Raworth szerint amikor először munkába lépett Alberta törvényhozásában többen figyelmeztették: ne szálljon be a liftbe Kent Hehrrel, mert volt több olyan nő, aki nem érezte biztonságba magát amikor együtt volt a politikussal egy zárt helységben.

„Szó szerint nincs egyetlen olyan nő, aki ugyanezt nem érezte volna. Verbálisan szuggesztív megjegyzéseket tett folyamatosan”–mondta Raworth. Például Raworth elmondása szerint neki azt mondta, amikor egyszer egyedült volt a politikussal egy liftben, hogy „ízletes”-nek találja. Angolul a „yummy” szót használta, ami inkább gyerekkorban használt szleng és nehéz pontosan magyarra fordítani.

Hehr-t eltávolították a kormányból, azonban a liberális frakció tagja marad. A kormány egy független ügyvédi irodát bízott meg a vádak kivizsgálásával.

Hehr alkalmasságát és magatartásását már korábban is megkérdőjelezték. Fiona Sampson, egy talidomid áldozat tavaly ősszel találkozott Hehr-rel. Azt állította, hogy a miniszter egy másik áldozatot úgy fogott meg, hogy kezei közel kerültek a nő melleihez. „Ez egy nem szívesen látott fizikus kontaktus volt, amely megsértette az illető személyes terét”–mondta Sampson, aki az eset tanúja volt. Amúgy ebből a találkozóból országos botrány lett, amikor a miniszternek sikerült megsértenie a résztvevőket. Olyan statisztikákra utalt a találkozóban, amelyek szerint körülbelül tíz év múlva, már nem lesz egyetlen élő talidomid áldozat Kanadában. A miniszter azt is elmondta az áldozatoknak, hogy nem csak ők szenvednek nehézségekkel, legyenek tekintettel más szenvedő csoportokra is.

Hehr politikai karrierje 2008-ban indult Alberta tartományban, a 2015-ös szövetségi választások után pedig Calgary-Centre képviselője lett a kanadai parlamentben. 1991 óta használ egy kerekesszéket, amiután egy lövöldözésben súlyosan megsérült.

73 hozzászólás

  • Mint irtam meglatasaimban, ami tortent a US-ban az megy vilgaszerte !

    Ket napja a conservativ, ma meg a liberalis politikus.

    Ez csak a sorozatok kezdete am !!!

    Jonnek a holgyek torteneteikkel sorozatokban.

    Azt hittek hogy csak Trumpot vadolhattak. Hm???

  • Hát..hát télleg.
    Annyira undorító ami férfi és nő között szokott zajlani pláne a hálószobákban.
    Ha bejutok a parlamentbe, javasolni fogom hogy tiltsák be az egészet.

    A kis táblácskát pedig a közismert F.U.C.K. felirattal, amit majd a Kormányhivatalokban lehet igényelni gyermekáldás kiváltása céljából, a következőre javaslom változtatni :
    F.U.C.K.O.

    (Istenkegyelmébőlmiurunk nevének kezdőbetűje után)

  • ” A lanyok, a lanyok, a lanyok angyalok…”
    Nem vagyok buszke sajat nememre.
    Azert pofa kell egy bena embert IS megvadolni.

  • „.. kontaktus volt, amely megsértette az illető személyes terét” – ez valami új nyelv?
    Röhej az egész. Évek múlnak el mire a hölgynek eszébe jut, hogy zaklatták valamikor a múltban.

  • Nocsak…még a végén kiderül,hogy a libsik között is vannak beteg,bűnöző molesztálok?…..
    na ez azért némi pozitívum,hogy elismerik….!
    Pá!

  • Persze szerencsétlen idióta, fentről irányított.. Geyza nem ismeri el a tényeket,mivel most nem jobboldali az elkövető!Ezen nem csodálkozom, csak derülök…!jellemző!

  • Christopher Adam

    Kanadában és szerintem bármilyen egészséges társadalomban az emberek tudják: ez nem a jobboldal vagy a baloldal kérdése. Ilyen bármilyen oldalon előfordul. Marcsi, nem értem, hogy miért kell ide is belekeverni a jobboldali-baloldali ellentétet és, hogy miért szükséges még itt is „libsizni”.

  • A teljes igazságot csak a vádlottak és az őket vádolók ismerhetik,ami vagy kiderül,vagy nem……ezért nem érdemes bárkinek is bizonyítékok,(tárgyalás,szembesítés stb)nélkül
    „ítéletet” mondani,pláne politikai szimpátiájukkal… a valós tényeket kozmetikázni!

  • Figyelő!
    Egy percig se szégyenkezz,hogy nő vagy,ugyanis vannak valóban
    lefizetett,aljas (k…a)nők…,de szép számmal valódi áldozatok is.
    Szerencsére mi egyikükhöz sem tartozunk és nem csak a korunk ,hanem a tisztességes,pártatkan ítélőképességünk miatt!
    Szégyenkezni csak a hazug,hiteltelen,uszító embereknek van okuk,na ezen az oldalon vannak egy páran….!
    Egyébként gondolom,hogy neked sem ez a téma a legnagyobb problémád?

  • Igen OIM* , én fenntről irányítom magamat.
    Innen a fejemből.
    Persze OIM* ezt TE nem értheted mert tégedet más szerved irányít(ott).
    Vélhetőleg az altestedből heheheehe
    Mostmegmár az sem.
    Igyhát..maradtál O.S.T.O.B.A. .-nak

  • Amúgy nagyon szánalmas HunCanada és a hozzá hasonló „észlények”,bizonygatása.,delériumban pontos emlékezete..valamint az,hogy csupán ez a fórum köti le őket ami,az érdeklődési,tájékozódási körük szánalmas beszűküléséről ad hiteles képet….
    Szerencse,hogy az értelmesebbeket más fontos dolgok is érdeklik manapság!
    Na őszinte részvétem!

  • C.Á!
    Örülök,hogy elismeri a tényeket,de ugye nem én kezdtem a vádaskosdást a fóruma szerint……”bűnös jobboldali”elnökjelölt személyét illetően
    a másik cikkükben?
    Na erről ennyit,próbáljanak tárgyilagosak maradni(pártszimpátiát
    kihagyni..)talán szimpatikusabbak,elfogadhatóbbak lesznek,sokaknak!

  • Amúgy nagyon örülnék,ha mind a jobboldali,mind a baloldali
    jelölt vonatkozásában,hiteles tájékoztatást(esetleg bírósági eredményt) közölne az oldal,annak ellenére,hogy minket itthon élőket nem ez érdekel,foglalkoztat elsősorban…..ami ugye érthető(?)!!!ha már levelezünk….!

  • Boda Marcsi Charlie is nevetsegesnek tartja. Ő is libsi lett? 🤗🤗🤗

  • Tisztesseguket a kor hozta meg. Molière

  • Hmmm! És egy fogas kérdés: Mi van ha a férfi nem egy nő, hanem egy másik férfi fenekére üt…?! (És ezt még lehet fokozni is, ha a fenékre ütött férfi magát női identitásúnak vallja….) Beteg ez a világ!!!

  • OIM* kit érdekel minek örülsz.
    Mi is örülnénk ha végre valahol máshol örömködnél de nincs oly szerencsénk.

  • Nagy István:
    „Ne ragozd mert megörülök!”
    /Idézet a Macskafogó c. örökzöld rajzfilmből/

  • Ez a cikk nem túl „termékeny” hozzászólásokat eredményezett ezidáig, de nyilvánvalóan nem azért mert olyan elhanyagolható a téma, talán inkább azért mert már más oldalakon, más cikkek alatt is elmondták bővebben a véleményeiket a hsz.-k. De azért jól látható, hogy a 16 egy-két mondatos reagálásokból 7, tehát majd a fele Bodáé, csak mert „az értelmesebbeket”(ő ilyen!)van más ami érdekli, és nem ez a legnagyobb problémájuk! Képzelhető mit művelne, ha ez lenne az ami igazán érdekelné, hisz így sem lát ki a fröcsögésből, szinte felrobban az oldalak jobboldali-baloldali „szétszálazásából” adódó gondoktól,s hozzá még a liberalizmus is felütötte a fejét!- :)))) jaj Istenem Boda, tényleg alacsony az a kerítés!

    Figyelő kedves, eddig vagy öt alkalommal bizonygatta mennyire „nem büszke a nemére” -túl azon, hogy ezt mondjuk meg is lehetne fordítani – a zaklatás egy elég általános kifejezés, és sok mindent takarhat, akár férfiakat is lehet zaklatni! Nem biztos, hogy csak a gaz, elvetemült nők kitalációja, pusztán csak mert Ön 86 évesen már nem igazán érzi aktuálisnak a témát, attól sajnos ez a jelenség létezik,továbbá attól, hogy homokba dugjuk a fejünket, még semmi nem változik! Lehet, talán túl sokáig volt tabu a téma, és most egyszerre tör a felszínre sokminden, sokmmindenkiből – tudja olyan ez mint a dominó, az egyik eldől, és borul az egész egymás után!

    Vigyázni kell azonban arra, nehogy „a sok bába közt elvesszen a gyerek” – vagyis mindent ne nevezzünk zaklatásnak, mert így a valóban sokat és folyamatosan zaklatott, napi szintű szexuálisan bántalmazott nők(esetleg férfiak) gyerekek stb nem kapják meg azt az odafigyelést, és segítséget amit kell/ene, így akarva akaratlan is lejáratódik a problémájuk, összemosódik a sok felesleges zajkeltéssel feltűnősködéssel.
    Azt, hogy ez a jelenség létezik emberemlékezet óta, azt viszont értelmetlen dolog tagadni és nem tudomást venni róla!

  • Elgondolkodom, hogy egy nyomorék tolókocsis ember keze miként kerülhet közel egy „áldozat” melléhez. Ha az életszerű esettől eltekintünk, akkor csak az marad fent, hogy a hölgy leakasztotta magáról…
    Nem lelkesedem Geyza beírásaiért, de a 10.07-es kommentje egyszerűen nagyszerű !

  • Nagy István Nincs itt kérdés. Senkinek sincs joga senkit zaklatni. Sem szóban, sem szexuálisan, sem fizikailag.
    Ez nemtől és kortól független. Már nincs is kérdés.
    Senki nem élhet vissza hatalmával, pénzével, fizikai előnyévél vagy hátrányával. Ez természetesen vonatkozik az alaptalanul vádlókra is.
    Ilyen egyszerű lenne a világ, ha már kiléptünk volna az állatvilágból.

  • Besancon Azt hiszem, miután a férfiak többsége szereti zaklatni a nőket ha másképpen nem szóban, ezért magukról mondanának véleményt, ha elítélnék ezt a jelenséget. Figyelő más, neki csak az a szexuális zaklatás, ha OROSZ KATONÁK erőszakolnak, a többi nem probléma, másoknál nem bűn. Az emberek többsége ráadásul a szóbeli megalázást nem tartja elítélendőnek.
    Egyszer a Deák téren a pirosnál állva, megláttam egy gyönyörű lányt, aki történetesen a leányom volt. Dudáltam, kiabáltam, oda se nézett. Zöldet kaptam elindultam és felhívtam telefonon, mi van szégyellsz? Jaj apu nem haragudj, de naponta annyian beszólnak, dudálnak és fütyörésznek, hogy muszáj kizárni az ilyen hangokat és nem odafigyelni. Ez így normális?

  • Jókedvűen,érdeklődve olvastam a hozzászólásokat,mind a hozzám hasonlóakét,mind az ellenzékiekét(mivel a témához semmi köze a pártállásnak),de amikor Geyza azt írta,hogy ő „fentről” (az ész nélküli fejéből…)irányítja ….magát,hát
    nevetőgörcsöt kaptam,csak nem önkritikát gyakorolt a szerencsétlen?

  • Az én esetem:
    Jó régen a Moszkvatéren, a Metrókijáratnál egy csibész két fiatal nővel piszkoskodott , nappal.
    Két rendőr kissé odébb valamelyest behúzódott az árkád alá hogy ne kelljen intézkedni.
    Én olyan 15 méterről figyeltem a dolgot amint a huligán egyre szemetebb hangot ütött meg és végül odamentem a zsarukhoz nézzenek már oda miért tűrik?
    Azok kelletlenül odamentek és nyugalom lett.
    Én még egy darabig ácsorogtam, egyszercsak az egyik csaj odajött és megköszönte a „segítségemet” 😀 😀

    (Nyugi. Randi nem lett a dologból.)

  • Besancon
    2018 január 27
    4:02 de.
    Mindig meglep fantasztikius figyelme iranyomban. Ha annyira erdekli mit mikor mondtam, volna kedves idehozni az idezeteket, mind az otot. Elore is koszonom.

  • Boda Marcsi
    2018 január 26
    3:55 du.
    Igen, de sajnos „tele van a hocipom” ezzel a t;emaval. T.i. az elmult heten az amerikai, kanadai TV/.nek ez volt a fotemaja es mar kisse unom.
    Szerintem, minden fiatal, jokepu no kap celzasokat, ajanlatokat stb. MI tobb meg en is kaptam anno.

  • Bendeguz79
    2018 január 26
    9:59 de.

    Igen, biztos latta a TV/ben a multheti noi kirohanst. Ismetlem, nem vagyok buszke a nokre altalaban,.
    Ez mar elkezdodott bennem 17 eves koromban, mikor egy osztalytarsnom feljelentett.

  • Kenny
    2018 január 27
    9:51 de.
    A te joindualtod is meghato, valoban. De mar regebbrol iismerem.

  • Figyelő Nincs feléd indulatom. Egészséges kritika amit írok, amit kommenjeid generálnak.
    Néhány példa. Téged feljelentettek, ezért 60 év alatt kikristályosította benned, hogy a nők rosszak. Nem is gondolsz bele, hogy kamaszos hőzöngéseiddel veszélybe sodortál tanárokat, akiknek kötelességük volt rendet tartani. Unták már a hőzöngéseidet, féltek a következményektől, és eljött a pillanat a baj forrásának megszüntetésére. Köze nincs a női nemhez. Ez is egy alternatíva? Természetesen az idő az emlékeket átformálja, és önmentő funkcióba kapcsol. Más is élt akkor, és sokkal komolyabb kihágások miatt nem lett bajuk, biztosan tudom
    A lelépésed is egy egyszerű folyamat volt 56-ban, mentél a fiúd után. Ez a természet rendje. Mostanra már az üldözött hős menekülése lett belőle. Ez is érdekes változás, de nem ritka.
    Te gyűlölöd az orosz katonákat, mert mindenkit megerőszakoltak. Igazad van, csak azt már nem akarod látni, hogy a hadseregek mióta világ a világ ezt csinálták. Gyakran a fizetség az erőszak lehetősége és a szabad rablás volt. A németek is, a magyarok is, a törökök is és mindenki. Ha Derrick és Béla nem megy Oroszországba, akkor Petya ül a traktoron, ebédidőben zargatja Mását, és eszébe sem jut Budapesten erőszakolni. De Te csak az oroszokat gyűlölöd, miért is? A tiszta és biztos emlékeid 8-12 korodból pedig komolyan megmosolyogtató. Emlékfoszlányokat teszel össze elmesélésekből és olvasott anyagokból, és ez saját emlék formájában épült be az agyadba. Ne haragudj, nem lehet komolyan venni. Nem csak a Te, mások is beleesnek ebbe. Itt mindenki volt annyi idős, így mindenki tudja mire emlékszik egy olyan korú gyermek.
    Te nagyon szeretnél valami érthetetlen módon a keresztény elithez tartozni, amit édesapád származása nagyon megnehezít. Ezért képes vagy még édesapád ellenségeit is dicsőíteni, mosdatni, elfelejteni a munkaszolgálatot, koncentrációs táborokat, zsidótörvényeket. Nekem ebben ez édesapád elárulása.
    Lehet tévedek, de nem látok semmi rosszindulatot. Ez realizmus.
    Sajnálom, ha ezt a rosszindulatnak tulajdonítod, tévedsz. Még Marcsi irányában sincs rosszindulatom, pedig Ő tényleg megérdemelné.

  • Geyza
    2018 január 27
    12:35 du.

    Még mindig jobb, mint ha két csibész egy nővel!

    Remélem, elgondolkodtok Kenny haveroddal, hogy nekem hogy esett, mikor az életkoromon rugóztatok állandóan. Ha legalább 18 éves lennék, megérteném, bár egy 18 éves szavazhat, tehát politikai véleményt is formálhat úgy, hogy egy szavatok se lehet hozzá! De ti a 38 éves ellen is személyeskedést alkalmaztok, ha nincs érvetek!

  • A cikkhez. Még a fogyatékosügyet megértem, de hogy lett az illetőből sportügyi miniszter?

    Talán itt az ideje, hogy a kedves neoliberális olvtársak elgondolkozzanak, hogy az elmúlt harminc évben a PC nevében hány boszorkányüldözésben vettek részt, hány embert dobtak virtuálisan máglyára? Akik nem voltak ártatlanok, de pont abban az ügyben nem is voltak bűnösek. Csak eddig a nácizmus volt a vád, most meg a zaklatás.

  • Hollósy Gerti

    Ennél az írásnál csak 8 db Boda opusz van…a lentihez hasonlók

    „Jókedvűen,érdeklődve olvastam a hozzászólásokat,mind a hozzám hasonlóakét,mind az ellenzékiekét(mivel a témához semmi köze a pártállásnak),de amikor Geyza azt írta,hogy ő “fentről” (az ész nélküli fejéből…)irányítja ….magát,hát
    nevetőgörcsöt kaptam,csak nem önkritikát gyakorolt a szerencsétlen?”

    A jókedvűséget és a nevetőgörcsöt nála csak a saját gonoszsága és a gúnyolódás okozza? Nem hiszem, hogy ezzel kéne tele lenni, a téma helyett egy egy poszt alatt a párbeszédnek.

  • hazai lámpa Neked szexuális zaklatás, ha azt írom, ne akarj olyat megmagyarázni, amit nem éltél át, olyannak aki átélte? Az is, hogy azt írtam, örülj, hogy fiatal vagy? Érdekes egy szexuális életed lehet.
    Egy fogyatékos miért nem lehet sportminiszter? Nem tornászni, futni vagy fociznia kell. A fekvőtámasz sem munkaköri leírás. Szellemi fogyatékos is lehet, ha jól tudom „kábszeres” is volt már, alkoholista is, az nem volt baj?
    Pont a tolószékes?
    Ha ne adj Isten, Magyar Zoli megbénul, akkor már nem ért a sporthoz?
    Gondolom akit soha nem zaklattak szexuálisan bizonyos okokból, nem érti meg ezt a gondot.
    Vigyázz, egyre jobban hajazol a szélsőjobbra, vagy csak mostanában már rosszuk titkolod?

  • Zaklatunk,molesztálunk?”szellemeskedünk”(ugyan mivel?)……..ejnye ejnye,de sebaj egy „zárt intézetben”fórumon
    előfordul,hogy fellázadnak az ápolóval szemben!
    Gyógyszer,szuri…!

  • Amúgy charlie-val semmi bajom és neki se velem,mint többek között
    Figyelővel,tóth péter – meg a többi normálissal,csupán a „ketreclakókkal”,de őket nem kell komolyan venni….
    Már vitatkozni,érvelni és más sértegetni,provokálni,de ezt a normális emberek tudják!
    Kenny meg a többi kínjában erőlködik….

  • Helyesbítés (a gyengébbek kedvéért)…kár vitatkozni!

  • Kenny, ezt írod Figyelőnek:
    „A lelépésed is egy egyszerű folyamat volt 56-ban, mentél a fiúd után.”
    Vegyél már vissza a tahóságodból, egy tiszteletben megőszült hölggyel beszélsz.

  • Kenny
    2018 január 28
    4:25 de.
    A szovegedre, inom kellett egy shot brandyt hogy ne hanyjam el magam! Hihetetlen hulye vagy!
    Kritizaltalak en, az eletformadrol, amirol itt mar mindenki tud, ? NEM! Kozod van hozza , hogy mi volt a multam ;
    es jelenem? Nincs! Tehat shut up.
    Megegy.
    Ha akkor eltel volna mikor en, te is lazongtal volna bizonyos szovegektol ;s akcikotol.
    Mindegy. Mivel senki sem kritzalja mge a te ;letformadat vagy a multadat, neked sincs SEMMI jogod itt, masok ;lete;t ;s multjat targyalni.,
    Sajnos , a forum szerkeszto most nem jar itt, nem tudom megkerni az en ‘eletemhez szolo linkek torlesere, belelertve a sajatomat is.,
    Sajnos olyan unintelligens vagy, hogy hiaba magyaraznam neked az akkori korulmnyeket, meg sem ertened.
    TE a feles;ged utan mentel, mert jo orvosi allas ajanlata volt. :n viszont azert m,entem ki, hogy az eletemet mentsem,
    T.i. Apam mes;lte, hoogy neh’ny nap utan, hogy elmentem, ket f;rfi keresett otthon.
    Egyszoval, le az agarakkal ;s nem tudsz megbantani, akar hogy igyekszel.

  • Figyelő Akar a franc megbántani. Rámutattam az ellentmondásokra.

  • charlie Meséld már el, mivel voltam tiszteletlen? Ő maga írta le, hogy a fiúja ment ki, és mivel ment volna nélküle is, így kénytelen volt menni vele. Az sértés, hogy ez a természet rendje, mert a szerelem fontos dolog?
    A saját szavait idéztem. Ne játszd itt a három testőrt ha megkérhetlek.

  • charlie
    2018 január 28
    1:55 du.
    Nem Kenny találta ki. Olvasgasd Figyelőt figyelmesebben.

  • hazai lámpa
    2018 január 28
    6:02 de.
    „A cikkhez. Még a fogyatékosügyet megértem, de hogy lett az illetőből sportügyi miniszter?”
    Hendéből hogy lett honvédelmi miniszter? Szijjártóból külügyér?

  • falusi Charlie nagyon jól tudja, hogy igazat írok, de az sose számított. Itt most megint hízelgett egy kicsit azoknak, akik szalonképtelen elveit elfogadják, és miután már három napja nem kötött belém, gyorsan pótolta azt is. Ez részben politika, részben örömszerzés részéről.
    Hősünk nem vette fel a Superman ruhát mikor többen is ténylegesen rágalmazták Rátesit, gondolom azért, mert Ő nem becsületben őszült meg. Charlie sosem az egyenes utat járja, bár nagyon kényes rá, hogy azt gondoljuk róla. De tudod ezt Te is.

  • falusi:

    hazai lámpa
    2018 január 28
    6:02 de.

    „A cikkhez. Még a fogyatékosügyet megértem, de hogy lett az illetőből sportügyi miniszter?”
    Hendéből hogy lett honvédelmi miniszter? Szijjártóból külügyér?”

    Vagy mondjuk Torgyánból agrár és vidékfejlesztési csúcsminiszter?

  • Kenny
    jan.28.12:44

    „Egy fogyatékos miért nem lehet sportminiszter? Nem tornászni, futni vagy fociznia kell…” – pontosan, ahogy írod! Egy kis „támaszték” mindazoknak, akik ebben kételkednek: nincs új a nap alatt!

    http://www.mindennapi.hu/cikk/sport/-ha-nincs-a-balesetem-sosem-lettem-volna-allamtitkar-/2011-12-24/11111

  • falusi
    2018 január 28
    9:50 du.
    Nem irtam , hogy kitalalta. Egyszeruen jellemtelen valaki, aki masok eletet gunyolja, vagy kritizalja a nyilvanossag elott. Azt hiszem mindenki tuja mar regen a multamat, akik ide jarnak. De senkinek sem volt kepe ezt a FElHOZNI , hogy engem leusson.
    Undorito, jellemtelen szokas. Mar irtam, fiatalkotpmban talakozta hasonlokkal, sajnos.

  • Figyelő Vegyél vissza. Te írtad le a nyilvánosságnak. Miért írtad le, ha nem vagy hajlandó vállalni? Semmit nem gúnyoltam, csak rámutattam az ellentmondásaidra, nagyon kulturáltan, vigyázva ne sértődj. Persze sértődsz, mert igazat írtam és ez neked kellemetlen. Talán nem kellett volna több változatot leírni. A jellememmel nincs semmi baj, egyszerűen nem szeretem ha hülyére vesznek. Inkább ne ragozd tovább, akkor talán feledésbe merül. Bár nem hiszem, mert többen észrevették a következetlenségedet.
    Felesleges sértegetnek, direkt kerültem a kemény jelzőket irányodbab.

  • Figyelő
    2018 január 29
    2:11 du.
    Klárám..
    Vessenek a mókusok elé, de nemértem, hogy ebben mi volt a gúnyolódás?
    Megosztottál dolgokat az életedből. Nem kényszerített rá senki, magadtól tetted. Most nemigazán értem, hogy miért reklamálsz, ha ezekből valaki idéz?
    Tudod, aki olyan régóta olvassa a hozzászólásaidat különböző fórumokon mint én, az szintén észreveszi, hogy a vőlegényed követése hogyan vált az „életemet mentettem”-mé..
    Téged 57 februárjában keresett a lakásodon két civilruhás nyomozó. Ahogy a többi, kb kétszázezer országot elhagyót is.
    Tod, munkahelyeken jelenteni kellett, ha valaki nem jelentkezett munkára. Eltünt személyként kezelték, aki meghalhatott a harcok alatt, vagy külföldre távozott, de mindenképpen ellenőrizni kellett. Ennyi történt.
    Ebben nemigazán látom, hogy vszélyben lett volna az életed.
    Bocs.

  • Kenny
    2018 január 29
    2:44 du.

    Szep toled, hogy „kimeltel” es nem hasznaltal „kemeny szavakat”
    Ugyan, miert lett volna szukseg „kemeny szavakra”? Mar a birosag egyszer elitelt, meghozza, Janko Peter a „Legfelsobb birosagon” Pofatlansagodak nincs hatara,az biztos. Kerlek, ha lehet mellozd szemlyemet a jovobe.

    Tovabbi jo buszozast es szorakozast!

  • Falusi
    2018 január 29
    2:45 du.
    Az igaz, hogy mikor szoba kerult a mult, megirtam a multamat. Sajnos hittem abba,. hogy senki sem el vissza vele, ebben tevedtem Te is es masok is ezt teszik jellemes magyar modra. Tudhattam volna.
    Sajnos meg mindig nem tanultam, nem vagyok pap aki ‘alitolag”holtig tanul”!

  • Figyelő
    2018 január 29
    3:04 du.
    Mi a bánatos lócsöccsel éltem én vissza?
    Itt te vagy az, aki minden egyes alkalommal megemlíti, hogy mennyit „szenvedett” a Horthy korban is, a ” komcsik” alatt is, alig akad olyan cikk, ahol előbb, vagy utóbb nem írod le, hogy te erre ragyogóan emléxel, mert megszenvedted azt az időszakot.
    A múltadat nem csak itt írtad meg.
    Megírtad az MNO-n, a Fórumportálon, meg Hulot fórumán a Lexben, de vannak részletek Geo fórumán is az életedből.
    Szal, csaknem büfé vagyok belőled.
    Nyilvánossá tettél néhány dolgot. Ha mindezt magánlevelezésben közölted volna néhány emberrel, és az ezeket a dolgokat nyilvánossá teszi, az visszaélés lenne.
    Ez nem az!!

  • Kenny
    2018 január 28
    12:24 du.

    „Vigyázz, egyre jobban hajazol a szélsőjobbra, vagy csak mostanában már rosszuk titkolod?”
    A te érvelési hibád a náci kártya. Mindenre előhúzod, csak ne kelljen vitatkozni. Ezzel csináltak ki idehaza konzervatívokat, akik talán nem voltak ártatlanok, de jellemzően nem széljobb érzelmű emberek voltak, pl. Csoóri Sándor.

    Életkorról. Nem gondolnám, hogy zaklattatok. Inkább arra céloztam, hogy Gézának rosszul esik a Metoo kampány. Na, most már tudja milyen érzés, ha valakit ártatlanul támadnak!

  • hazai lampa Azt irtam, hajazol a szelsojobbra. Erre Te lenacizod Oket, majd kozlod, hogy lenaciztalak? Most viccelsz?

  • Nekem?
    Milyen kampány??
    Miről van szó ?????

    A metoo kampányról nem tudok, nem hallottam róla és megvallom öszintén nem is nagyon érdekel.

    A nácizás meg nem ” kártya ” hanem jelző.

    Mondok példát.

    Ha egy madár a vízen úszik és hápog, akkor hiába mondják rá hogy de az vizibúsz. mindenki tudni fogja hogy kacsa.

    Igy van ez a nácikkal is.

    Ha egy ember úgy beszél és gondolkozik mint egy náci, akkor nem lehet rá azt mondani hogy az azért van mert eszkimó.

    Az kérem náci. Fel lehet jól ismerni.

  • Falusi, ha én elmesélem egy közösségnek életem nehéz pillanatait, hogy a példa! kedvéért, anyám egyedül nevelt, de mivel a társkeresés elvette minden idejét, ezért nagyon keveset tudott foglalkozni velem, és emiatt kimaradtam az iskolából, az nem azt jelenti, hogy emiatt a hallgatóság már le is kurvázhatja őt.
    Figyelő történetét ismerem, már Ille elvtárs idejében is ízekre szedték a gonoszkodók, szerintem le kellene erről szokni.
    Felmerült Rátesi Margit neve, nem emlékszem, hogy személyében sértegette volna férfi.
    Ha két hölgy esik egymásnak, szerintem ott nincs dolgunk, de ha egy férfi nem tud disztingválni egy idős hölggyel szemben, azt érdemes megemlíteni.

  • Érdekes.
    Neocsárli megintpróbálja előtérbe tolni magát mint”moderátor”.

    Dehát..francnak sem kell egy SS-fan „felügyelete”.

    Pedig pár éve még Chrisnek is ajánlgatta magát és az elvbarátait, hogy szívesen felvállalják ennek az oldalnak a moderálást.

    Azzé..minden pofátlanságnak megvan a maga határa csak az istenverte nácik nem ismerik a szemétedés határait.

    A kis kápó-ivadék.

  • charlie
    2018 január 29
    5:42 du.
    Chaar Lee, jókomám, csúsztatsz.. Nemkéne.
    A két dolog mégcsak nemis hasonlít..

  • Falusi, Kenny es hasonlo joindulatuak.
    Sajnalom, hogy oszinte voltam mindenhol amit fallusi a szememre hany, de ez a termeszetem! Van pl. nehany beiro viszont , aki csak a masik beiro kritizalasaval tolti itt az idejet pl , Marcsit mar nem tudom hany helyen kitargyaltak.
    Hiba volt az oszintesegem belatom.
    De jobb talan, mint ha masokrol irogatnek s az idot beszelgetssel tolteni, nem a masik forumozo, jellemet, termeszetet stb.kritizalnam, mint itt egyesek teszik…
    Ez csak annak a jele, hogy nincs temaja az uraknak.

  • charlie
    2018 január 29
    5:42 du.
    Koszi Charlie ez derek dolog volt!

    Geyza TE is rendes vagy nem alltal be a tobbihez, de kerlek hadd beken Charliet , nem kell senkit bantani, plane olyat aki teged nem bantott.

  • Geyza, csak pontosan!
    Nem magamat ajánlgattam, hanem médiaszakos magyar egyetemisták segítségét, akik gyakorolhatták volna itt a kettős mérce nélküli eszmecsere szabadságát, és megismerhették volna a fórumozók prototípusait, jellegzetes fogalomkészletükkel együtt.
    Talán lettek volna annyira romlatlanok, hogy a nekem küldött „kis kápó-ivadék” jelzős szerkezetedet jellege miatt töröljék – ha már egyszer belekerült a moderálási szabályok közé a személyeskedés tiltása.

  • falusi
    2018 január 29
    3:28 du.
    Figyelő
    2018 január 29
    3:04 du.
    OKEY Irtam, valaha rolad? :Erdekes hazassagaidrol, privat ;eletedrol?
    Ugye nem. Tehat kopj le rolam, mert unalmas vagy.
    Aki masokat bant az nem sok jot erdemel.

  • Amig minden bizonnyal vannak olyan ferfiak, akik meg ferfiak, es ennel fogva kezdemenyeznek (es talan neha kicsit tul ramenosen) addig en azt hiszem, hogy ezek a molesztalasi vadak politikusok es gazdag uzletemberek ellen politikai, vagy penzugyi meggondolasokon alapszanak. Foleg amikor 1000 evvel kesobb derul ki…

    Ha igy megy tovabb, par het mulva mar fekete szemuveget kell hordjak, nehogy egy no feljelentsen, miszerint molesztalva neztem ra. Mert aztan az egeszben az a legerdekesebb, hogy ha talalnak egy olyan not, aki barmikor kepes sirni, bortonbe kerulok, fuggetlenul attol, hogy igaz a vad, vagy sem, es meg tanu sem szukseges neki.

    Beteg ez az amerikai es kanadai tarsadalom, de nagyon.

  • charlie,

    „Ha két hölgy esik egymásnak, szerintem ott nincs dolgunk, de ha egy férfi nem tud disztingválni egy idős hölggyel szemben, azt érdemes megemlíteni.”

    Probaltam megkeresni a vitat indito beszolast, de ugy latszik torolve lett.

    Ugyanakkor nem lehet ezen meglepodni, az a bizonyos voros ragcsalo nem eloszor csinalt ilyet, es utana meg van bor a pofajan „megmagyarazni” a bunkosagat. De hat valoszinu ezt tanulta a partfoiskolan… es vegulis joga van tahonak lenni.

  • zikszai
    2018 február 3
    12:44 de.

    Teljesen egyetertek! Nekem is undorom van a noi uralombol, ami sok ferfi karrierjet, jovojet teszi tonkre!
    Mar irtam, fiatalaon megismertem a noket, nem lehet megbizni bennuk. Lehet, hogy ez altalanositasnak tunik, de a rivalitas, irigyseg stb, adottsaga tobbsegben van a noknel.

  • Szikszai
    2018 február 3
    12:44 de.
    Lemaradt,
    En is no vagyok , en is voltam fiatal. Nem is csunya. Nekem is tettek ferfak cellzasokat munkahleyen is. Vagy NEM hallottam meg, vagy trefasan helyre tettem, az illetot. De soha nem csinaltam belole oltari gondot, vagy jelenetet.
    Mellesleg szerintem, minden no orul annak ha ;eszreveszik es felfigyelnek ra, Ez egy emberi tulajdonsag.
    Lehet, hogy a mai nok akik panaszkodnak, azert maradtak le sok mmindenrol ,foleg karrier teren mert mindent, mindig komolyan vettek.
    A na es akkor MIERT NEM szoltak az illetonek, vagy tettek panaszt a fonoknek? Miert eppen most?

  • Figyelő,

    Nekem van egy olyan erzesem, hogy ez is resze a tudatos tarsadalom-rombolasnak, amit a mi derek „haladoink” kovetnek el nap mint nap.
    Svedorszagban mar ott tartanak, hogy a felesegnek ala kell irni egy nyilatkozatot az interneten, hogy beleegyezik aznap este a szexbe a ferjevel, vagy elettarsaval. (Igy a Kedves Vezeto azt is tudja ki es mikor dug.)
    Valahogy szet kell verni a csaladot, mert az az alap epitokove a nemzetnek – es ez utobbi ujabban bunos dolog lett.

    A masik problema ezekkel az esetekkel, hogy mindezt a baromsagot a noi egyejogusagert kuzdo gittegyletek nyomjak, es azok tagjai mara majdnem kizarolag homoszexualisok. Ok mondjak meg az egeszseges noknek, hogy mit kell csinalniuk. (Mellesleg, ok is ugyanugy mukodnek mint a szakszervezetek, miutan nyertek nem tudjak abbahagyni a harcot. Talan mert igy jol fizetett allashoz jutnak – nem tudom. Mar regota egyenjoguak a nok a torveny elott a demokraciakban, de ok csak kuzdenek tovabb.)

    A harmadik problema pedig a snowflake (hopehely) idiotizmus, amit azert talaltak ki, hogy befogassak a szajat mindenkinek, aki nem ohajt „haladni”. Igy el lehet mondani, hogy: „Lam milyen gonosz vagy, megijesztetted ezt a kis artatlan leanykat (vagy fiucskat). Ha nem fogod be a pofadat, kirugunk!”
    Erdekes lesz az uj vilag, foleg amikor ezek a kis snowflake-ek szembekerulnek majd egy-egy bekeaktivistaval.

  • Bocs, a lemaradt, hogy a snowflake idiotizmus vezet oda, hogy mar ranezni sem szabad egy nore, mert o szegenyke azonnal molesztalva erzi magat.

  • Szikszai, eszembe jutott, hogy fiatal koromban esti technikmba jartam munka utan. 3 evig. Egyetlen no volt ott rajtam kivul, az osztaly nagyjabol ferfiakbol allt. Elvegeztem es a diplomam itt van a fiokomban. Igaz valoban nem sokaig dolgoztam aztan mint technikus, mert kijottem.

  • Velemenyem szerint, minden no kepes olyan munkat vegezni, ami foleg ferfimunka. DE a mai noknek nem ez a banatuk, hanem a fizetes, allitolag kevesebbet kapnak ugyan azert a munkaert, mint a ferfiak. Ezt nem tudom , hogy igaz e?

  • Figyelő,

    Hogy egyenlo munkaert egyenlo bert adnak-e a noknek es a ferfiaknak nem tudhatom. Illetve nem minden orszag eseteben.
    De Kanadaban es az USA-ban ilyen problema nincs, hacsak nem az illegalisok koreben.

    Vannak azert olyan munkak, amiket egy no nem tudna elvegezni. Nehez fizikai munkat alkata miatt nem kepes egy no vegezni, es bar a nehez relativ fogalom, itt olyan munkakra gondolok, ami meg ferfiaknak is nagyon nehez.

  • Figyelő,

    A masik kerdes, hogy ahova jartal, nem sok lany, vagy no volt…

    Meg ma is vannak szakmak, ami ferfiak altal vannak dominalva.

    Emlexem, amikor itt Kanadban tanultam elektronikat, a terem elott elsetalo ket fiatal srac kozul az egyik rohogve odaszolt a tarsanak, ahogy benezett a terembe es latott egy ket lanyt koztunk: „Lanyok az elekronikai mernoki szakon!? Hahahaha!”
    Es valoban csak ok ketten voltak lanyok, a tobbi mind fiu. Erdekes, hogy mindket lany el is vegezte, es kozel kivalo eredmennyel.

  • Szikszai Ott van az a bizonyos indito komment. Azert nem talaltad, mert minden szava igaz volt, es álcirkusz ami kipattant belole. Nincs mit talalnod. Semmi mas nem indikalta, mint a szemelyes ellenszenv es a sajat feszek ertelmetlen vedelme. Pont ugy, ahogy Te mellejuk alltal, kozben fogalmad nincs mirol volt szo. Chris nem szokta az ilyeneket kitorolni, paranoiad mar tulfejlett. Mikor ramutatok valami ellemtmondasra, nem lehet erv a kor es a nem. Igaz, valasz sem lehetne mocskolodasod, de te mar sajnos komoly mentalis kihivasokkal kuzdesz. Itt tobbsegben mar tul vagyunk a fiatalkoron, buta jatek lenne ki a legoregebbet jatszani, es a legoregebb azt ir amit akar. Serto megjegyzeseid pedig teged minositenek. Mossal fogat mielott ide beirsz, mert budos a szad. A sunyi gyava ragcsalo te vagy, kicsi szivem. Tudod, aki mondja, mondta Forrest Gump. Tajekozodj legyszives, azutan allj velt barataid melle, ha igazuk van. Ez a kenyszeredet megfelelesi vagyad nem hoz viragot.

  • Kenny,

    „Ott van az a bizonyos indito komment.”

    Erdekes, en most sem talalom.

    „… paranoiad mar tulfejlett.”

    Igen, en szoktam azzal vadolni a miniszterelnokot, hogy kessel kergette a karmestert az Operaban, amikor mindossze annyi volt az egesz, hogy a karmester lemondott. Nem tehetek rola, ez a paranoia nagyon erot vett rajtam. (Na jo, tuloztam egy kicsit, hogy viccesebb legyen.)

    ” Mikor ramutatok valami ellemtmondasra, nem lehet erv a kor es a nem. Igaz, valasz sem lehetne mocskolodasod, de te mar sajnos komoly mentalis kihivasokkal kuzdesz.”

    Haaat, megint jol bemutatkoztal. Ugyanis nem ellentmondasok kimutatasarol volt szo, hanem szemelyeskedesrol. Most csak az a kerdes, hogy ezt veletlenul nem vetted eszre, vagy szandekosan tereled masra a szot?
    A mentalis kihivasokkal pedig majd megkuzdok, ne izgulj. 🙂

    „A sunyi gyava ragcsalo te vagy, kicsi szivem.”

    Imadlak, ahogy igy veded a kommunistakat. Gondolom annyit tudsz, hogy a „voros ragcsalo” nem rad vonatkozott.
    Csak tudnam miert vagy annyira oda ertuk halado letedre? Avagy a haladas valamifele zavaros kommunista elmelet fele vezet?

    „Ez a kenyszeredet megfelelesi vagyad nem hoz viragot.”

    Mar regebben eszrevettem, hogy „haladoeknak” szinte kotelezo jelleggel azzal kell vadolniuk az ellenfeluket amik ok maguk, vagy amit ok csinaltak.
    Tehat kenyszeredett megfelelesi vagyban szenvedsz? Rossz lehet.
    Ezert veded a veres szaju kommunistakat is?