Bencsik Gábor szerint arcátlanság az ételosztás

2018 február 2 9:16 de.16 hozzászólás

Az ételosztásokkal még mindig csak a baja van egyeseknek. Legutóbb az ATV-ben Bencsik Gábor fejtegette, hogy a legaljasabb módszer. A szövegkörnyezetből az is kiderül, hogy valószínűleg a pártkommunikációt kiszélesítő, propagandisztikus ételosztásról lehetett szó. Miközben az is kiderülhetett, hogy nagyjából fogalma sincs arról, amiről beszél.

Még akkor is, ha a többi részt vevő hozzászólásai nyomán azért közölte: a jobboldali ételosztásokat sem szereti. Ami annyiban mindenképpen hasznos információ, mert a legutóbbi krumpliosztásokat leginkább talán a Fideszszel, illetve fideszes önkormányzatokkal lehet társítani. Miközben a szegényeknek történő köztéri meleg-ételosztásokon, merőkanlállal a kézben, túl sok fideszes politikust nem szoktak látni. Mert valószínűleg ők sem szeretik a köztéri ételosztásokat. Ami egyébként teljesen érthető. Különös tekintettel arra, hogy ezek azok az események, amelyeken a legnyilvánvalóbb az ellentmondás a kormánypropaganda és a mindennapok gyakorlata között. Mely utóbbiban olyanok vannak, hogy egyrészt nincs szegénység, másrészt pedig a gyermekek szegénysége, éhezése csak rossz szokás. Miközben Hegedűs Zsuzsa időnként megszünteti a Harrach szerint talán nem is létező gyermekéhezést.

Chico Xavier

Ugynakkor Bencsik Gábor mondatai a Blaha Lujza téren tartott ételosztásba akadtak bele. Ott viszont a krisnások osztottak legutóbb is ételt a rászorulóknak. Erre azt mondani, hogy a politikusok kimennek, sorba állítják az éhezőket, enyhén szólva is képzavar. Mondhatnám azt is, hogy fejzavar, de nem mondom. Már csak azért sem, mert nem tudom, hogy mi van Bencsik úr fejében. De talán jobb is így. Még akkor is, ha így csak sejthetem, hogy miért tartja valójában arcátlannak az ételosztást. Mert aligha a politikusok miatt. Ellenben, ha elég hű fideszes, illetve hatalompárti, akkor érezheti arcátlan szembesítésnek az ételért sorben állók tömegét. Leginkább a létező szociálpolitikával való szembesítésként élve meg a helyzetet. De azt sem vitatva, hogy sokan, akik még nem állnak ott sorban, ugyancsak félrenéznek inkább. Mert senki sem szereti, ha arcul csapja a szegénység. Különösen akkor nem, ha ettől a helyzettől alig választja el valami.

Nem egy esetben nem is olyan sok. Ráadásul a jelenlegi közmunkaalpú társadalomban ezt a küszöböt legtöbbször csak egyszer kell átlépni. Mert ezt követően, ha az illetőt elragadja a szegénységi spirál, legtöbbször, visszafele, soha többet nem fogja átlépni a küszöböt. Így az ételosztást akár fenyegetésként is megélhetik sokan. Ami kedvez az elzárkózásnak, és így hallgatólagos támogatást nyújt azoknak, akik kitiltanák a közterekről, a központibb helyekről az ételt osztókat. Márpedig a hatalom részéről leginkább ezt a fajta megoldást látjuk körvonalazódni. Mi nagyon hasonló optikai sufni-tuning ahhoz, ahogy korábban a hajléktalanokat próbálták eldugni a szemek elől.

Ugyanakkor ki kell jelentenem, hogy én sem szeretem az ételosztásokat. Sokkal jobban szeretném, ha olyan egzisztenciális közbiztonság lenne az országban, ami feleslegessé teszi. Ha senki nem lenne az országban, aki rá van szorulva az adomány-kosztra. De addig inkább örülni kellene, hogy még vannak, akik számára a társadalmi szolidaritás nem olyan hámozott lufi, mint sok politikusnak, és politikai haszonlesőnek.

16 hozzászólás

  • Úgy látszik már a hithűek sem tudják mivel védeni ezt zsurnalisztoidot.
    Akkor jó 🙂

  • Andrew, Bencsik nekem sem rokonszenves, de van igazság a mondandójában. Mi is osztottunk ételt, persze nem egy kicsi, félreeső utcában, hanem a Kispesti Áruház tövében, hatalmas Jobbik feliratok alatt, és a saját sajtónk reklámozta is a „jóságunkat”. Bevett dolog ellenzékben. Azonban a hitelesség is fontos, emlékezzünk, amikor milliomos szocik vezették az „Éhség Menetét”.

  • Nem szívesen hallok erről a lényről.
    Manapság egyre csak felfelé mennek az élelmiszer-árak és jobbszeretném ha nem felül gyönne ki amit aznap elfogyasztottam.

  • charlie
    2018 február 3
    2:18 de.

    Ha a Jobbik odaterelte és sorbaállította az éhezőket, akkor fogjon kezet Bencsikkel.
    Egyébként arra is volt példa, hogy katolikus egyházfi, vagy akár fideszes önkormányzati politikus osztott ételt (nem féli rohadt, fagyott krumplit, hanem meleg ételt a rászorulóknak). Az utóbbit sem tartanám arcátlanságnak, és gazemberségnek.
    Valójában nem igazán van igazság abban amit mond. Ha a lakosság közel ötöde nem élne a szegénységi küszöb alatt, illetve a küszöb átlépését erősen valószínüsítő helyzetben, akkor nem lennének százméteres sorok. Illetve, akkor tényleg sorba kellene állítani. Ha kell statisztákat.
    Ahogy Orbán tapsoncait szokták verbuválni a diákszöviken keresztül.

  • Hollósy Gerti

    Bencsiknek nincs joga ilyet mondani, (na persze erkölcsi értelemben, erkölcsi érzéke pedig, úgy olvasom neki furcsa lehet)

    Csak legyen ételosztás, mindegy kik osztják éppen és hol, amíg szegény ember van, addig segíteni kötelesség és ha mással nem, hát ételosztással..

  • Hollósy Gerti
    2018 február 3
    12:21 du.

    +1

  • Nem kotozkodes keppen, de megjegyeznem, hogy Chico Xavier eszpiritista volt, a cikkben szereplo kep pedig a jehova tanui altal, a fuzetecskeikben koroztetett kepek egyike. De ez a legkevesbe fontos.
    Megjegyeznem, hogy mar a Boross kormany idejen volt „szerencsem” resztvallalni utcai etelosztasokban. 500-750 fos adagokat osztottunk alkalmankent, telenkent folyamatosan.
    Az Antall kormanyzosaga alatt elinditott magyar gazdasag-politikanak koszonhetoen. Azok, akiket a kadari korszak szocialis haloja vedelmezett, rogton elvesztettek azt.
    A megboldugult Csurka es Lezsak fajtestverevel kozosen kiszabta az iranyt! Vissza a Horthy-korszakba! A „dicsoges” vitezi rend visszaallitasan valo munkalkodas alatt, ki nem sz@rta le a szegenyeket!
    Nem ertitek? Errol van szo – a rendszervaltas utan a legdemagogabb, pszichopata gazemberek alltak a magyarsag kormanyara, akik kiengedtek a palackbol a revizionizmus szellemet, masuk nem is volt! Sem a nyomorult, megpusztult Csurka, sem az Antall, sem az elo pedofil Lezsak nem rendelkezett semmilyen elkepzelessel arrol, hogy mi jelent orszagot vezetni. Ismeretek, tudas nelkul a hatalomhoz jutottak. Lelkibeteg koltok, egy meghibbant kommunista leveltarossal az elen! Ezek szabtak ki az iranyt!
    Antal Jozsi a kommunista part legmegbizhatobb embere volt, a Kozponti Levaltar Igazgatoja. Mindenki a kezeben volt, mindenkirol mindent tudott, mindenkit zsarolt. Sajnos sikerult a legrosszabb, felebresztettek csipkerozsika-almabol a gyuloletet, a megosztast, elovettek a fasiszta szellemet – az orszagnak nem sikerul ebbol kikerulni jozanul. Csak egy modon, kihalnak a ma meg felnovo generaciok, es akkor ugy haromnegyed evszazadra ide, 2100 korulre mar lehet egy olyan generacio akik a szabadsag, demokracia szellemeben ujra alapitanak Magyarorszagot. Ennek persze az a feltetele, hogy ne legyunk Putyin, vagy Erdogan gyarmat menetkozben.
    Sajnos az felcsuti Szarhazi hercegprimas ennek ellenkezojerol nagy igyekezettel gondoskodik.
    Akit rogton atitatott ott a parlamentben elso kezbol a kiengedett szellem, magaba szivta, es atvaltozott! „Megujult” tole, övé lett az erö! Meg is inditotta a csillagok haborujat, mar kebelezzuk is befele a galaktikakat. Most vajon melyik a SOROS?
    Jobb lett volna ha a mozdony fustje csapja meg.

  • Mint másutt írtam, a Kádár-rendszerben gulyáskommunizmus volt, legalább meleg étel mindenkinek jutott az asztalára! És nem fagyoskodtak annyian a hideg télben a fűtetlen lakásban (zárójelben a kémények műszaki állapota miatt sajnos történtek tragédiák).

    Ez a rendszerváltás óta van, hogy tömegeket a leghétköznapibb nélkülözés sanyargat, alultápláltan és komfort-hiányos lakásokban élnek. Ez nem minden közép-európai országban van így.

  • Ez a „félkegyelmű bubi” tulajdonképpen még ártani sem tud igazán a pártjának -kormányának, mert olyan határtalan ostoba 1.ránézésre is 2. megszólalásra is, hogy érdemben nem is lehet vele vitázni, a magyarázat, meggyőzés, érvek úgy hullanak le róla, mint ősszel a diófa levelei! Ám őt védi valami: az, hogy az az ártatlanul naiv, távolba vesző bárgyú pillantás neki nem kerül különösebb színészi teljesítménybe, ő egyszerűen ilyen! Nem játssza meg. Nem is meglepő ez az arcátlanul tudatlan kijelentése, valószínű ő még sosem éhezett, sőt a környezetében sem senki, magától valószínű nincs annyi fantáziája, ismerete és mérlegelési képessége, hogy elképzelje, milyen az amikor valaki hét számra, hónapszámra éhezik, és máról holnapra nem tudja fog e enni aznap és mit? Valószínű sosem járt olyan helyen ahol tömeges a nincstelenség, ahol a gyerek pénteked du. haza megy uzsonna után az óvodából vagy az iskolából és hétfő reggelig vagy eszik vagy nem, leginkább nem, mert egyszerűen nincs mit, vagy csak alig alig. Mennyire kell éhesnek és kiszolgáltatottnak lenni ahhoz, hogy valaki télen- nyáron időjárástól függetlenül beálljon egy tömeg közepébe, és órákon át utazzon és várakozzon ha tudja, hogy valahol ételt osztanak és talán jut neki is egy tál meleg valami, némi kenyér, tea stb A Bencsik féléknek csak a kormánypropaganda létezik, azt beszopja az utolsó cseppig, aztán pislog, hogy most miről beszélnek mások? Az ilyen emberekre mint Bencsik és Boda van a legnagyobb szüksége a Fidesznek, ezek aranyat érnek nekik. Megmondta a párt és a kormány + Hegedűs Zs. hogy az éhezés mint olyan fel van számolva, tehát nincs, akkor pedig minden ételosztás a „legaljasabb dolog”. Van még kérdés? Ez ilyen egyszerű, akár a minie. vagyonbevallása, ami szóról szóra igaz, és hiteles: aki ebben kételkedik az járjon utána – vagy majd utána járnak!
    De – mi lenne, ha egyszer nem máshonnan, mint az ingyen levesre várók oldaláról néznék a dolgokat, vajon ők hogy látják? Tényleg olyan aljas dolog néha napján ételt osztani közöttük? mert, hogy az ő bőrükre ill. gyomrukra megy a dolog!

  • Besancon Szegény Jézus ma mit kapna, ha a Blahán osztaná a halat és a kenyeret. Főleg engedély és helyfoglalás nélkül.

  • Hollósy Gerti

    Kenny, ha lájkolni lehetne… 🙂 😀

  • Kenny:
    Jézus MA semmit nem kaphatna ezért a pökhendi NER ellenes cselekedetéért mert már kb. 70 éve krematóriumban végezte volna.

  • Geyza De harmadnapra feltámadott volna, és őrületbe kergette volna az összes náci szarházit.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Bencsik: arcátlanság 😀

    „Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett at égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt az asszonyokon és gyermekeken kívül.” [Mt.14/19-21.]

    .

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Kenny és Geyza ! 9:26 , 12:07 , 12:55

    😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀

  • Kenny:
    Mint a versben? :
    „Feltámadott a tenger…”