A maffiaállam aranytojást tojó tyúkjai: egyszerűsített honosítás és letelepedési biznisz

2018 február 7 10:00 de.14 hozzászólás

Terroristák, drogkereskedők, pénzbehajtók és stricik szerezhettek magyar állampolgárságot. Öt-hatezer, a volt Szovjetunió területéről származó bűnöző is kaphatott magyar állampolgárságot az erőltetett honosítási kampány keretében, míg a másik nagy projektben, a letelepedési kötvényekkel való csencselésben, 100 milliárdokkal károsítottak meg minket.

Miközben Semjén Zsolt lóháton népszerűsíti a magyar állampolgárságot Erdélyben, a Hír TV-nek nyilatkozó „bennfentes” szerint az elmúlt években terroristák, drogkereskedők, pénzbehajtók és stricik szerezhettek magyar állampolgárságot, és ezzel szabad mozgást az Unión belül.

A bűnözők Ukrajnában 15 ezer euróért tudtak születési anyakönyvi kivonatokat vásárolni, majd ezek alapján valamilyen magyar felmenőre utaló névvel új papírokat kértek az ukrán hatóságoktól, hogy aztán magyar állampolgárságért folyamodjanak. A magyar szervek pedig nemigen foglalkoztak a jelentkezők nemzetbiztonsági átvilágításával, nem keresték meg az ukrán hatóságokat, így nem derült ki, hogy esetleg hamis az igénylők személyazonossága, hogy kik ezek egyáltalán.

Korrupt hivatalnokok, csaláshoz asszisztáló ügyvédek, dublőrök és rengeteg orosz: így működik az állampolgárság-biznisz- írja az index.hu. Ez a kedvenc részem a riportban:

„…simán elmondták, hogy apu már magyar, középvezető volt Moszkvában, de forró lett a lába alatt a talaj, ezért 10 ezer euróért (nagyjából 3 millió forintért) vett egy magyar állampolgárságot, és gyorsan kiment Németországba. Most a család többi tagjánál várnak az eskütételre, pár órán belül mindenki magyar lesz, és mehetnek ők is utána. Ha érdekel a dolog, akkor beszéljek az állampolgárság-brókereikkel, mindjárt jönnek, elmondják örömest, hogy megy ez a folyamat. – mondták.”

Állampolgárság-bróker, jó mi? A mi időnkben még nem volt ilyen hivatás, de a Fidesz ezt is elhozta nekünk!

„A szervezők mindennek megkérték az árát, 5–30 EZER EURÓÉRT (1,5–9,4 MILLIÓ FORINTÉRT) INTÉZTEK EL EGY KÉRELMET. Ez gyakorlatilag csak egy komoly valódi költségtételt foglalt magában, az önkormányzati hivatalnok, jellemzően a polgármester, máshol a jegyző vagy az anyakönyvvezető megkenését.  (…)

Az egyik kiugrott magyar állampolgárság-kereskedő ügynök (díler) szerint volt olyan, hogy egy Kisvárda melletti falu polgármesterének egyszerre kétszáz kérelmet vitt be. Ő megszámolta, hogy mindegyikért megkapta-e az ezer euróját, majd húsz perc alatt aláírta az összeset. Fél óra alatt több mint 60 millió forintot kaszált.”

A hülyének is megéri. A végtelenül korrupt állami vezetők szinte bátorítják az alacsonyabb szintű hivatalnokokat a csalásra, hiszen következményektől nem kell tartani, amíg hűek a Párthoz. És az ő logikájuk szerint a 700 000 újonnan honosított állampolgár között simán elfér 10 százaléknyi gyanús alak.

És akkor a kötvénybiznisz.

Habony Árpád és Rogán Antal találta ki az egészet, amely a maffiaállam legnagyobb bizniszének bizonyult. Az egyik a propagandaminiszter, a másik, ahogy ő szokott bemutatkozni, a hatalomtechnikus.

A biznisz lényege, hogy Magyarország külföldieknek (lásd még gazdasági migránsok) ad letelepedési engedélyt, ha 300 ezer euró értékben vesznek magyar állampapírt. Mindezért cserébe szabadon mozoghatnak az Európai Unióban. A kötvény lejártával az államnak hozammal együtt vissza kell adnia a kölcsönkapott pénzt, már idén kezdődnek a kifizetések. Többen leírták már (pl. itt), hogy az ország ezen hosszú időn át közvetlenül is bukott, mivel a piacon olcsóbban kaptunk volna kölcsön hasonló időtávra, és még az EU-ban való tartózkodás lehetőségét sem kellett volna eladnunk érte.

Hogy ki forgalmazhat letelepedési kötvényt, a parlament gazdasági bizottsága (van még ilyen ország a világon?) döntött, amelynek akkor éppen, ki más, Rogán volt vezetője. Az Átlátszó számításai szerint 3 év alatt ezek a cégek mintegy 100 milliárd forint nyereségre tettek szert, amit off-shore ügyletekkel gyorsan el is tüntettek előlünk. A forgalmazói közvetítői díj kötvényenként 40-60 ezer euró volt.

A program felfüggesztéséig (ha megint nyernek, újra el fogják indítani!) 6538 külföldi személy vett letelepedési engedélyt írja a Magyar Nemzet. Családegyesítés alapján pedig további 13 300 bevándorló kapott.

Tehát az állam bukott az egészen, de ez nem baj manapság, hiszen Rogán haverjai nagyot kaszáltak.

Ez már egy banánköztársaság, illiberális kleptokrácia.

Szilágyi László

14 hozzászólás

  • 1) „…Ukrajnában 15 ezer euróért tudtak születési anyakönyvi kivonatokat vásárolni…” Ezt tény, v. „jóindulatú” spekuláció?

    2) A letelepedési kötvények forgalmazásából érte bármilyen kár Magyarországot? Ha igen milyen mértében?

    Ps: „A korrupció az ami én nem vagyok benne” – avagy az irigység nagy úr-:)

  • Kaptak legalább munkát az EU tagországok nemzetbiztonsági szolgálatai – jegyezhetném meg cinikusan. Sejteni vélem a letelepedési kötvényeket is, de mégsem látom sejtésem „eredményét”. Sejtésem szerint a kötvénybiznisz segítené kialakítani a nagyberuházásra képes nemzeti nagytőkéseket.

    Egy beruházásra képes tőke összegründolásához kevés egy emberöltő, már ha a jogszabályok mentén működik az a vállalkozás. Hatalmas összegek kellenek egy gyár vagy üzem alapításához, és nem kevés kell a termék piaci promotálásához. A folyamatot valami svindlivel le kell tehát rövidíteni, valami olyasféleképpen, ahogyan ismerszik a szállóigévé vált szólásból: sose kérdezd egy gyárostól, hogyan és miből szerezte az első egymillió dollárját.

    Ezzel az a baj, hogy ma már több magyarnak „megteremtődött” a milliárdja, de eddig csak az OTP vezéréről hallottam, hogy modern tehénfejő technológiát építtetett, de ahhoz is kapott vagy 3 milliárd forint támogatást.

    Látványosan „fejlődik” egy vidéki gázszerelő nagytőkéssé, de a folyamatos gyarapodásán felül, semmi beruházásról, gyár vagy üzemalapításról nem hallani.

    És van még egy sejtésem, hogy ez az egész nem érdekli a magyar választókat, és április 8-án ismét a Fidesz alakít majd kormányt. 🙁

  • Dokument hamisitas , ugy mint penz-hamisitas, az nagy uzlet vilagszerte, de teljesen ervenytelen !

    Persze aki azt nem tudja ,csupan az fogadja el.
    De az ervenyetelen.Tehat amint rajonnek az a toilet-papirral egyenlo erteku.
    Sot a tettert bortonbuntetes jar vilagszerte.

  • 15 ezer Euro?
    Az inflacios !
    Itt a US-ban a torvenytelenbevandorlok mar $ 200 ert vasarolnak hamisitott hajtasi engedelyek, meg zold-karthakat.
    De amint az ICE agentek talalkoznak veluk szerencsejuknek vege. Adios amigos !

  • Az ÁTLÁTSZÓ a Soros-hálózat 2. számu kitartottja Magyarorszégon. (Kutakodjunk csak az interneten…). Lehet, hogy az irigység beszél (az „ingyen” dolgozó) Transparency-munkatársakból.

  • Kiss Ferenc: 2.) Igen, éri kár az országot. 300 ezer euró a kötvény ára: vagyis ennyiért államkötvényt kell vásárolnia a kliensnek. Ezt nekünk vissza kell fizetnünk: KAMATOSTUL. Plusz 40-60 ezer eurót lenyúl tőle egy magáncég, – ami offshor – közvetítői díjként.
    Az ország prezstízséről nem is beszélve. A legnagyobb botrány kb. egy éve volt: egy szaúdi „üzletember”, bizonyos Pharaon. Az illetőt 1992-ben az USA szenátusi bizottsága megvádolta illegális bevándorlás(!!!), prostitúció szervezésével, tiltott fegyver és technológia terrorista szervezeteknek juttatásával. Az FBI és az Interpol vörös riasztási listáján szerepelt – képzelhető, hogy milyen nemzetbiztonsági „átvilágításon” esett át. (A miniszterelnök házával szemben bérelt házat.) Ekkor figyeltek fel a bizniszre – az USA meg belengette, hogy visszaállítja a vízumkényszert. Moszkvában a külügyi tárcához tartozó kereskedelmi kirendeltségen volt a biznisz – a botrány után a vezetőjét félretették, de éli világát.
    Dúl az állampolgársági biznisz is: az ún. könnyített állampolgárságin nem kell, hogy beszéljen az illető magyarul, elég, ha valamelyik nagyszülője volt valaha magyar: megkapja az állampolgárságot. Főként Ukrajnában szemetszúró: 10-15 ezer euróért árulják a magyar papírokat.
    Nemrég dicsekedett a főkeresztény, hogy átadták a 1 milliomodik(!) papírt. Van olyan falu az ukrán határ közelében, ahol 200(!) ember van bejelentve romos viskóba. Ezek nem „híresztelések” – tények, amit elmondanak az ott lakók, és a bejelentés is ellenőrizhető tény. (Magyarországon elég jó a népességnyilvántartás, onnan lehet tudni. Ennek alapján készülnek a szavazói névjegyzékek is.)
    Miért nem vizsgálódik a hatóság? Hát ez jó kérdés. De a főügyészségre se számíthatsz – nem rendelnek el nyomozást és kész.Mit gondol, miért mondjuk, hogy diktatúra van???

  • talalom
    – A pénzért vásárolt állampolgárság egy fajta hitel-felvétel az állam részéről. Akinek pénzre van szüksége az kölcsönért folyamodik ahhoz aki kedvező feltételekkel adja. Nyilvánvaló, hogy az állam által felvett bármely(!) hitelt kamattal kell vissza fizetni amely minden adózó állampolgárt terhel.

    (Sok ország árulja az állampolgárságát pénzért:
    http://www.tozsdeforum.hu/uzlet/gazdasag/igy-vasarolhatsz-kulfoldon-allampolgarsagot-27260.html)
    Ismereteim szerint az usa állampolgárság áis megvásárolható)

    – Az állampolgársági ügyletet magán cégek bonyolítják. Ezt a feladatot célszerű lett volna az államnak elvégezni. A képződött magán profitot az állam „elmaradt haszonja” – ként lehet értelmezni, de ha adózott ez a haszon akkor nem lehet kifogásolni. Itt lehet a probléma: valóban adózott ez a jövedelem?! Ez tisztázandó.
    Az irigység faktor: Aki kimarad az üzletből az irigy de ez így volt/van mindenhol és mindenkor.

    – A nemzetbiztonsági vizsgálatot természetesen el kell végezni minden folyamadó esetében.

  • TALALOM megjegyzesere;

    Nem, az USA allampolgarsag NEM vasarolhato penzert amint azt maga ertelmezne.

    A kulfoldiek befekteteseit serkenteni van egy program ,hogy aki egy bizonyos osszget itten befektet es egy bizonyos szamu munkalehetosegeket teremt annak nyujtanak „zold-kartyat”.
    Amivel az uzlet-ember/holgy lehetosege letezik az uzleti ugyeit itten intezni utazhat ki es be.
    A lehetosege uzletet intezni, hogy tobb gazdasagi lehetoseget ontezheti.
    De az NEM bevandorlasi visum !!!

  • KIS FERENC;
    A csatolt adatai ketsegtelenul mutatja,hogy a „befektetok” nem alnak sorban penzeuket ottan kolteni,ill. befektetni az allmahatalmuk hiteleben.

    A fuggetlen kozgazdasagok befektetesi lehetosegei sokkal tobbszoros jovedelmi lehetosegeket nyujt.

    A penz ara manapsag igen olcso, majdnem ingyenes.
    De mivel a vilagpiaci lehetosegek nagyon jovedelmezok, senki nem dobna el penzet bagokert.
    Azert igernek kulombozo anyagilag felelotlen kormanyok mindenfele jol-hangazasu adomanyokat.
    Ha nincsen jovedelem mit erne pl. a magyar-allampolgarsag?

    Csupan azert hagyjak el hazajukat sokan meg a szuletet magyar-allampolgarok is.

  • Kis Ferenc

    Mondod: „Az irigység faktor: Aki kimarad az üzletből az irigy de ez így volt/van mindenhol és mindenkor”

    Akkor te benne vagy nyakig – hát tudod en nem irigylem, sem toled, sem a mocskos maffiozoktol!
    Nem erdekel, hogy reszes vagy-e benne vagy nem.
    Igen a fent leirtakat hivjak „Maffianak” amikor a bunszervezeteknek az allam emberei kepezik reszet.
    Egyebkent csak egy bunbanda.
    Amikor „vedelmi” penzt kell fizetni, reszesedest a husos allami megrendelesekert, amikor az allam penzebol kulhoni bandakat fizetnek meg, embereket vesznek meg. Ha ebben benne vagy a Te bajod, az enyem meg az, hogy az orszagomat egyutt pusztitjatok, zullesztitek. Erkolcsileg, penzugyileg.
    Nem „irigylem” se toled, se toluk, oké?
    Amikor a Maffia megalakult Olaszorszagban az a populista (nemzetmento) Mossulini idejeben volt. Ugyanazokat az erveket hangoztatta, mint most Ti! Az allamat ugy hivtak, hogy fasizmus! maguk deklaraltak, innen jon a megnevezes. A nemetek nem fasisztak voltak! Hitler szocialista volt, Nemzeti Szocialista! Nemetul nazista! Mint ahogy a mi nemzetvezetonk. Nazionalista es fasiszta! Olvastad a Mein Kampf-ot? Biztos nem!
    Igen az Orban nemzetvezeto Fasiszta (populista, nacionalista, soviniszta) elveket vallokat szemelte ki maganak, az o kegyeiket probalja kieligiteni.
    De omaga egyik sem – hanem csak egy maffiozo, jo szinesz, aki meglovagolja ezt a hullamot! Ebbol szerez sok penzt, eladja (beadja) ezt a maszlagot, azoknak, akiknek erre van gyomra!
    Mit akarsz meg tudni?

  • talalom
    2018 február 7
    7:38 du.
    Kanadaban tiz ev itt tartozkodas utan lehet valaki allampolgar.
    Ezt meghosszabbitottak az 5 evrol. Anyamekat kihozattamn a *8O _ as evekben, akkor csak 5 evet kellett varniuk.
    Amerikaban eloszor van a zoldkartya, a tobbit mar tudod.

  • Tüske Zsófia

    Nagy István, azt elhiszem, hogy szimpatikus lenne, ha Orbán rendszerét senki nem támadná, de kitartottnak beállítani azokat, akiknek nem tetszik a maffiaállam, meglehetősen visszatetsző.
    Az ön helyében elgondolkoznék azon, hogy kinek a kitartottja a) Mészáros Lőrinc, aki már magáévá tette a fél Balatont, jó néhány vidéki kastélyt is, többek között a fótit is, kilakoltatva onnan az állami gondozott gyerekeket b) Orbán veje, és a többi orbánközeli vállalkozás, akinek csalásra épített közbeszerzései már az EU előtt sincsenek titokban. Kinek a kitartottja az a kormány, amelyik jó pénzért nemzetközi körözés alatt állóknak ad jó pénzért magyar állampolgárságot, és míg egyfelől kemény harcot vívnak a nem vagyonos, menekülő muszlimok ellen, másfelől nagylelkűen hajlongva a baksisért a nemzetközi bűnöző arab olajsejkeknek elkótyavetyélik a legjobb belvárosi palotákat, és ezekben az esetekben még a keresztény nemzeti értékeket sem féltik. Lényeg, hogy mindezeket senki ne hozza napvilágra? Soros kitartottjának tekintheti egész nyugodtan a hazai szakkönyvtárakat is, akik a nyolcvanas éveinek végén igen komoly szakkönyvadományt kaptak Soros Györgytől, főleg idegennyelvű szakirodalmat. Nem beszélve a neves nyugati egyetemeken az ő ösztöndíja segítségével eltöltött szemeszterekről. Akik így gyarapíthatták tudásokat, azok Orbán és maffiózóihoz hasonlóan nem mind szartak bele abba a tányérba, amelyikből jól zabáltak annak idején.

  • Kedves!!!!!!!!!!
    Itt is megtörtént a …”””” ZABÁLÁS”””….
    …””” kemény harcot vívnak a nem vagyonos, menekülő muszlimok ellen”””…
    Na ezt hogy érzékelitek ???:::
    mi a helyzet a népvándorlási fronton?
    Ez csak egy kis adalék hozzá!
    Nem mindenkihez jut ez el az egyes sajtók tiltása miatt.
    Ezen segítek egy kicsit :

    Migránspártiak vannak itt???
    MIT SZÓLTOK EHHEZ A HÍRHEZ ?????::::::::::
    Megehették a nigériai bevándorló által feldarabolt lányt
    2018. február 15. 22:29
    Kannibalizmus áldozata lehetett a 18 éves olasz lány, akit egy nigériai bevándorló brutálisan megvert, majd megölt és feldarabolt – állítják vezető bűnügyi szakértők.
    Múlt hónapban, Pamela Mastropletro feldarabolt testét bőröndökbe gyömöszölve találták meg egy Pollenza tartománybeli utcában.
    A rendőrség biztonsági kamerák felvétele alapján őrizetbe vett egy 29 éves nigériai bevándorlót. A kitoloncolásra váró drogdíler házában megtalálták az áldozat néhány véres ruhadarabját. A rendőrség kizárta a drogtúladagolás lehetőségét.

    A gyilkosság egy ősi voodoo szertartás keretein belül történhetett Forrás: http://www.infowars.com
    A bűnügyi szakértők szerint a különösen kegyetlen gyilkosság a nigériai maffia védjegyeit hordozza magán. Elborzadva tapasztalták, hogy hiányzik az áldozat szíve és nemi szervei. Valószínűsíthető, hogy Mastropletro ezen testrészeit kannibál módon elfogyasztották. A jelek arra utalnak, hogy a gyilkosság bizonyos spirituális erők megszerzéséért, egy ősi voodoo szertartás keretein belül történt.
    Az olasz társadalom egy része a tömeges migrációval azonosítja a gyilkosságot. Ezzel egyetemben, egyre nő Luca Traini támogatottsága, aki tüzet nyitott színesbőrű járókelőkre, hogy megbosszulja a lány halálát.

    Persze ez nem mindenütt jelenik meg!!!!