Kaftánizmus

2018 február 9 10:01 de.117 hozzászólás

„Legjobb védekezés a támadás”, tartja egy mondás. Ha pedig valaki sarokba szorul, akkor vagdalkozik. Akkor is, ha egyébként önmagát navigálja be egy sarokba. Valahogy így érezhette Köves Slomó is annak kapcsán, hogy kiállt egy horthysta nyilatkozatokat tevő KDNP-s politikus mellett. Előásva Vágó István egyik korábbi, internetes kommentjének egy részletét, és médiát keresve a gyurcsányozáshoz.

Alkalmasint persze egy díszesre csomagolt gumicsontot is felszolgálva. Bízva abban, hogy ha sikerül az antiszemitizmus sablonját ráhúznia Vágó Istvánra, akkor Orbán ellenzékét is sikerül kicsit még jobban megosztania. Az internetes reakciókat elnézve nem is volt ebben teljesen sikertelen. Legfeljebb azonlehet elgondolkozni, hogy a DK-t egyébként sem kedvelők kaptak-e kapva az új muníción, vagy csak simán felültek annak, hogy Köves úr igyekezett olyan keveset kiragadni az egykori Vágó-kommentből, amilyen kevés még az értelmes betűhalom látszatával bír. Noha még a kiragadott részlet sem igazán antiszemita: „nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük”. Különösen azért, mert nem túl sok olyan eseményről tudunk, amikor Vágó István zsidók deportálása mellett, listázások érdekében szólalt volna fel. Az pedig, hogy ki kinek a társaságát keresi, kivel érez elvi közösséget, az meg mindenki magánügye mindaddig, amíg származástól és belső hittől függetlenül tiszteli a másikban az Embert.

Ez a belső hit pedig elég sarkallatos kérdés lehet. Az evangéliumok szövege (Máté 6) egyértelműen elutasítja például a hivalkodó hitvallást, a köztéri, közösségi harsány imádkozást, a hittel való „feltünősködést”, „menőzést”. Mely szellemben a templom valójában sokkal inkább a közösségi élmény, a tanítás helye kellene, hogy legyen, mint annak a csillogva villogó köztérnek, amivé egyes vallási irányzatok silányítják. Sokkal inkább a világi gazdagsággal, a világi hatalmommal való felvágást szimbolizálva, mint az Istennel, illetve a többi emberrel való viszonyt. Példaként pedig azért ezt említem, mert az egyénre vetülő megnyilvánulások éppen olyan eltérőek, ahogy az egyes vallási irányzatok templomainak külsőségei. Ha egy Jézust követő vallás templomának tetején levő szimbólumra tekintünk, legtöbbször a képviselt vallási irányzatra is következtethetünk. Ahogy az egyes vallások, vallási irányzatok az egyes emberektől is elvárhatnak olyan külsőségeket, amelyek jelzik az egyén hitvilágát.

Beleértve azt is, hogy jelezhetnek olyan hitbéli elkötelezettséget is, amelynek külső jegyei feltünőek. Széles skáláját mutatva a diszkréten kimuatott belső hittől a bigott szemléletű, feltünő jegyeket mutató vallási elkötelezettségig. Amelyet, természetesen mindaddig bárkinek joga van viselni, amíg a tolerancia-elvárás kölcsönös. Az egyén visel, amit akar, és cserébe nem akarja senkire rákényszeríteni. Aki pedig nem ért vele egyet, annak nem kötelező szeretnie. De nem is rángatja le róla, nem tiltja, és nem veti meg ettől a másikat. Sem a származása, sem a kimutatott hite miatt. Alkalmasint ez az a pont, ahol Köves Slomó egy kicsit túltolta azt a bizonyos bicajt. Belemaszatolt a kommentbe valamit, ami szerintem nincs benne.

Miközben azt, ha valaki a nyilvánosan melldöngető, hivalkodóan bigott decibel-hitet kifogásolja, azt nem tudom teljesen elítélni. Mert a bigott, diszkriminatív, illetve a mások diszkriminációjával kiegyező, opportunista vallásgyakorlásnak kevés köze van a hithez, és nagyon sok a hit álarcába bújó embertelenséghez. Vallásfüggetlenül. Köves Slomó, amikor kiegyezik a nem is mindig burkoltan diszkriminatív hatalommal minden más zsidót, aki Ember próbál maradni. Erdő, aki szintén támogatón egyezett ki ugyanezzel a hatalommal, minden más keresztényt.

Ugyanakkor tőlem hordjon kaftánt, szűgyig logó keresztet, turbánt, burkát, miniszoknyát, öltönyt, vagy bármi mást az, akinek a hite, életvitele, önképe azt kívánja. Mindaddig, amíg nem jelent kényszert senkire. Sem a viselése, sem a társaság keresése.

117 hozzászólás

  • Nem szeretem, ha egyes emberektől elvárnak külsőségeket, és azt sem, ha ennek az elvárásoknak az egyes emberek eleget tesznek. Legfőképpen azt nem szeretem, ha ezek a küllemükben magukat az elvárásoknak megfelelni akaró emberek, számomra érthetetlen módon kezdenek el viselkedni. Az első ilyen élményemet az általános iskola befejezése után nem sokkal szereztem.

    Történt ugyanis, hogy egy nálamnál kilenc évvel idősebb ismerősöm elhívott egy szentélyben tartandó eseményre, amihez ki is öltözött. Így messziről lerítt róla hovatartozása, míg én kilógtam a sorból. Megérkezve a szentélybe, körülöttünk is az ismerősömhöz hasonló öltözékben ültek a hívők. Jobb szó nem jutott most róluk eszembe, talán akkor is valami effélét gondoltam róluk. Ahogy elkezdődött a szertartás, a hívők kórusa azonnal megszólalt, és hallgathattam fülsértő rigmusos kántálásukat. Aztán az idő múlásával elcsendesedtek, majd döbbent némaságba zuhantak. Félszemmel láttam, hogy közülük többen eltakarták megkülönböztető viseletüket. Az ismerősöm a szertartás végén sírva fakadt. Ez volt az a pont, amit aztán végképp nem értettem.

    Röviden az esemény: Népstadion, Honvéd – FTC 7:2
    Honvéd: Takács – Dudás, Marosi, Mihalecz – Tussinger, Kotász – Nagy Gy., Nógrádi, Komora, Tichy, Katona.

    FTC: Aczél – Mátrai, Páncsics, Novák, – Vilezsál, Perecsi – Fenyvesi J., Juhász, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr.

    http://www.tempofradi.hu/wp-content/uploads/2009/03/19631117-honved-villanyujsag.jpg

  • Szerintem a mai divatnak megfelelően Vágó csak a Jobbik felé szeretett volna egy gesztust tenni. 🙂
    Versenyben van az MSZP-vel, amely teljes erőbedobással támogatja Márky-Zay Pétert, hétgyermekes, keresztény, konzervatív fiatal mérnökembert, a Jobbik jelöltjét – helyesen.
    Az idők szavát nem értő ős-szocialista Szanyi ugyan kapálódzik, de őt remélhetőleg helyreteszik a holnapi kongresszuson.

  • csakhogy a kereszt onmagaban nom mas mint egy romai kivegzo eszkoz;

  • bar-lev
    2018 február 9
    1:38 du.
    Csak a te szemedben. A kereszt a keresztenyek szimbolikus jele.

  • Drizari, eddigi legjobb beírásod, van “füle, farka” és igazsága. Gratula.

  • Orsós Elemér

    charlie
    2018 február 9
    1:31 du.
    Szerintem Te kezdesz olyan elvakult lenni mint Marcsi, nem ártana nagyobb önmérséklet, mert lehet hogy pont úgy fogunk járni mint az előző, már jóelőre beharangozott 2014-es hurráoptimizmussal!

  • Hogyne Neókám:
    Mindenki a te Jobikod alfelét nyalja…szerinted.

    Amugy meg a Köves Slomó társaságában én is összehánynám magam.

    És nem a pajesza vagy mifenéje miatt.

  • Bar-Lev:
    Jó az manapság is.
    Ha valakit jól fejbe somnak vele…
    Igaz, mobiltelefonnal is meg lehet csinálni.

    Ehh…modern idők…

  • Elemér, én optimista alkat vagyok, és az elvakultságot sem tagadom. Akkor aggódj, ha látod rajtam, hogy pesszimista lettem és objektív. 🙂

  • Drizari
    2018 február 9
    12:28 du.
    “Nem szeretem, ha egyes emberektől elvárnak külsőségeket, és azt sem, ha ennek az elvárásoknak az egyes emberek eleget tesznek. ”

    Valójában, mindaddog, amíg az illető önként vállalja, és nem kényszeríti rád is, addig egyéni szoc problémád, hogy mennyire tetszik neked egy vallás vagy kultúra megnyilvánulása.
    Ha megjelensz az Amazonas öserdejében öltönyben, akkor valószínűleg rajtad röhögnek sírva az ágyékkötős benszülöttek.

  • Figyelő
    2018 február 9
    1:51 du.

    Ha a Római birodalomban nem a kereszt a lázadóknak szánt kivégzőeszköz, hanem a kerékbetörés vagy a vízbefojtás, akkor ma egy kerék vagy egy kút lenne a szimbólum?

  • charlie
    2018 február 9
    2:04 du.

    Igazsága nm sok, de nem is azért szeretjük 🙂 Téged se. Téged nem is 🙂

  • Geyza
    2018 február 9
    2:07 du.

    No igen. Slomóban a legrosszabb az, ami a két pajesza közt van. Egy tök.

  • Andrew_s
    2018 február 9
    6:49 du.
    Abban a korban, a kereszthalal volt a legszornyubb. Minden kornak megvolt a megfelelo kinzo/kivegzo sti;lusa. A 2O . szazadnak is volt gazkamra meg az AVH ami tudta a legnagyobb kinzast emebertarsai ellen.

  • FIGYELO

    TETELEZZUK FOL CSUPAN.
    JESHUA-T NEM MEGFESZITIK HANEM MEGKOVEZIK-(ERVENYBEN VOLT MINT HALALBUNTETES AKKORIBAN)- AKKOR MOST KI-KI HOZZAVAGNA EGY KOVET A MASIKHOZ A TEMPLOMAITOKBAN A MISEEN??

  • Andrew-s
    kituno kurdes …………es lefejezesnel ki-ki ego baltaval a nyakaban………..ojjvaaajjjj

  • Andrew_s :

    szerintem, amit idéztél, még egyszer nekifuthatnál értelmezni, főleg a második felét (szájba rágom: “… ha ennek az elvárásoknak az egyes emberek eleget tesznek.”)

    Szituációs gyakorlat a teljes idézetre: elrendelik egyeseknek a sárga csillag viselését, az egyesek viselik. Mások meg közönyösen, vagy kárörvendve nézik.

  • Andrew_s :

    szerintem, amit idéztél, még egyszer nekifuthatnál értelmezni, főleg a második felét (szájba rágom: “… ha ennek az elvárásoknak az egyes emberek eleget tesznek.”)

    Szituációs gyakorlat a teljes idézetre: elrendelik egyeseknek a sárga csillag viselését, az egyesek viselik, mások közömbösen, vagy kárörvendve figyelik.

  • AKIK nem ismernék a történet előéletét, azoknak ajánlom figyelmébe az : AMERIKAI NÉPSZAVA;
    Ortodox főrabbi kerestetik
    című régi és
    “Nagyon messzire mentél”
    c. új cikkét.

  • Drizari
    2018 február 10
    4:04 de.

    Szerintem most magyarázkodsz, és nem is ugyanarról beszélünk.

  • Figyelő
    2018 február 9
    10:53 du.

    Elmész a kérdés mellett.
    A kereszt kivégzőeszköz volt, és ennyi. Te közölted, hogy az egy vallás szimbóluma, és nem kivégzőeszköz
    Most megerősítetted, hogy mégiscsak kivégzőeszköz volt.
    Ez is valami 🙂

  • Tudniillik Orbán, az I.Orbanisztán idején, ’98-tól – vagy már előbb is, ki tudja – a MAZSIHISZ-t éppúgy a személyes “bűvkörébe” szerette volna vonni, mint amit minden más olyan szervezettel meg is tett, melynek feltétlen hatása van a kormány külső, nemzetközi megítélésére. E törekvése nagy valószínűséggel éppen azokon, pl. a nem is rejtett horthyzmusán és általában a szélsőjobboldali szimpátiáin bukott el, mely kártyákat II. regnálása, 2010. óta még nyíltabban játszik ki.
    Egyszóval, mivel a magyar zsidóság szabályosan megválasztott, és törvényes képviselője nem volt (és ma sem) hajlandó kötélnek állni, az első Orbán-kormány “kénytelen volt” önmaga számára saját, külön-bejáratú zsidó hitközségről gondoskodni, olyanról, amely bármikor hajlandó kifelé is őfelsége és a Fidesz mindenféle propagandisztikus szándékát és igényét teljesíteni. Erre alapították az úgynevezett EMIH-et, melynek a megtévesztő neve is ezt a sajátos célt szándékot látszik betölteni.

    Tudniillik:
    Egyesült: [kérdés: kik és mi,és mely szabály által egyesültek?]
    Magyarországi:[egy hitközség* neve különben minek is, mi célból hordozna országnevet ?]
    Izraelita: [na persze…]
    Hitközség: [* mint fogalom megfelel a katolikus plébánia, ill. (körzeti) egyházközség fogalmának,tehát nem országos hatáskörű, azaz nem is egyház, amint itt tröbben tévesen annak minősítették (hosszú távon így hat mindenkire a blöff)]

    Ezzel szemben a MAZSIHISZ:
    MAgyarországi
    ZSIdó: [nevezzük a nevén]
    HItközsé g e k: [tehát az összes]
    SZövetsége: [Attól legitim, mert vonatkozó hazai törvények és a szervezeti szabályzata alapján működő éves demokratikus szavazáson megerősített szervezete teszik együttes szövetséggé]

    Mindehhez hozzátartozik, hogy az EMIH maga a MAZSIHISZ teljes jogú t a g ja, ahol Köves Slómót, bár pályázott, eddig mésem választották vezető illetve főrabbi-i tisztségére.

    Amikor Orbán sajnos jó emberismerettel őt választotta udvari zsidajának, jutalmul mindjárt neki ajándékozta a Holokauszt miatt addig hívek nélkül tátongó, ill.az MTV diszletraktárául szolgáló XVIII.századi Óbudai műemlék Zsinagógát, amelyet azóta is az EMIH nevében használ. Ha már itt tartunk, az óbudai körzet hivatalos zsinagógája a Radnóti László rabbi által vezetett “Frankel zsinagóga”, de nem a Nemzetvezető kinevezte, műemlék zsinagógában működő, Emih.

    Működése elején Köves volt az, aki többek közt a Klubrádióban interjúban igyekezett népszerűsíteni a Fid SS kormány zsidó körökben nagy felháborodást kiváltó szörnyötletét, hogy a zsidók nemzetiségként jegyeztessék magukat az épp akkor ötletszerűen kifundált népszálálás során…

    Ő az, aki lépten nyomon, szinte minden témábavágó nemzetközi és hazai fórumon, és médiában hangoztatja a saját szlogenjét, hogyaszongya “Magyarországon jó zsidónak lenni”. Ezt adta a zsidó világkongresszus Mo-i főszonokának és Benjamin Netanjahu izreli kormányfő szájába is amikor itt járt…
    NA itt és ebben valósul meg a FideSS külügyi propaganda törekvésének zsidókkal kapcsolatos sanda szándékú központi eleme, amikor Horthy, Donát, Nyírő hamvak utaztatása és Megszállási Emlékművek, borsodi egyenruhás grasszálások és gyilkosságok árnyékában, kifelé már zsidó paradicsomot hirdet…
    Van minderre fogadott prokátora Köves S. személyében…

  • Voronyezs
    2018 február 10
    10:13 de.

    Markáns összefoglaló 🙂
    +1

  • Andrew_s
    2018 február 10
    8:37 de.
    Hat azert neha, gondolkodni is kene, mire valaszolt a masik es hogyan.
    Krisztus idejeben volt “divat” a kerestrefeszites, ami persze idovel megvaltozott.
    kereszt mindig a keresztenyseg szimbolikua jele volt azota. :Evszazadra nem tudok hivatkozni pontosan. A templomtornyan ott a kereszt peldaul. A muszlimok templomain a felhold.

  • Andrew_s 12:07 !

    Megköszönve az elismerést hozzátenném, hogy az egész faramuci történet hátterében ez húzódik meg és nem valamiféle vallási, meg ateizmus kérdés…

    Vagyis, szerintem egy demokratikus fórumon abból kiindulni, azon lovagolni, hogy az ortodoxia, vagy bármely vallási szokás és hagyomány értelmes e, van e benne ráció, teljesen fölösleges, mert mindez hit kérdése. Ugyanis, ha valaki az általa viselt külsőségeket nem tiszta szívvel, igaz hitből viseli, akkor az ebbéli törekvéseiben előbb, vagy utóbb, de lebukik.

    Tehát itt, a mi fórumunkon is, kerülni kéne a vallási szokások racionalitása körüli próbálkozást (pl. Vágó pajeszos példái, v. Andrew_s tökfej-hasonlata) mert fölösleges és csak zsákutcába tereli még az igaz ügyet is…

    Helyesebb az egyes konkrét kifogásokat, a nyilvánvaló rossz szándékot tükröző, “kilógó lólábakat” a maguk helyén, magával “Az Írással”, annak egyes tételeivel összehasonlítva, történeti, ill. történelmi alapon elemezve tollhegyre tűzni… Ez a módszer ebben az esetben mégse váltaná ki az egyébként őszinte hívő olvasók ellenszenvét sem a cikkben megfogalmazott kritika iránt sőt, nem adna – a megszólalókat elfogult, általános vallásellenességel vádló – ütőkártyát még a tárgyalttól eltérő vallású kommentelők kezébe sem…

    Köves sajnos – hatalmas anyagi és politikai tőkével a hátterében – még nagyon sokakakkal hiteti el az álatala, bitorolt, ill. üzemeltetett “hitköre” őszinte vallási elhivatottságát, pedig az inkább politikai, mint felekezeti forrást takar. És nála ezeket a gondolatjelbe tett tényezőket kell kipécézni.

    Eklatáns péda Orbanisztán kivetett hálójára a MAZSIHISZ megkaparintására, amikor Köves mégsem hozta meg a hozzá fűzött fidSS remények győzelmét velük szemben, mint olysok más nehezen megközelíthető civil szervezet esetében sem, Orbán hatalmas hasraütéssel kitalált egy tipikusan rá jellemző – igazi orbáni – ravasz blöfföt; a >Zsidó Közösségi Kerekasztalt<. 🙁
    Ti. mint fentebbi 10:13-as kommentemben részletezve is leírtam, a magyarországi zsidóság törvényes és legitim ""közösségi kerekasztala"" a magyarországi zsidóság általános megelégedésére, az autoriter nemzetvezetővel szemben és szemében konzekvensen és elvi alapokon renitens MAZSIHISZ*. Nyilvánvaló, hogy . teljesen . f ö l ö s l e g e s . egy újabb országos zsidó szervezet létrehozása, h a c s a k . azért . n e m, hogy Köves Slomó ezúton is mégtöbb publicitást, ill. Orbáni-politikában fogant legitimitást hintsen el a közvélemény tudatában.

    .

    * Bár azt a hibát a MAZSIHISZ mégis elkövette, hogy ezen az ún. Kerekasztalon többször megjelentek, mely megjelenés így, valahol a fid SS akarata(!) szerint a hétköznapi emberek képzetében látszólagos egalitásba kényszeríteti őket a jobbra hajladozni hajlamos Kövessel.

    Ui:
    Aki tudja, hallgassa meg ismétlésben (nekem nem sikerült) drága-Bolgárúr múlt heti [Klubrádió Beszéljük meg] rádióinterjúját Köves Slómóval. Szerintem tök. a l á t á m a s z t j a . az általam róla mondottakat is. (Ha sikerrel járna, kérem, tegye ide fel!)

  • +1

    A teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy Köves Slomó Emihje annak a moszkvai alpítású Lubavics vallási irányzat ölében fogantatott, melynek vezető rabbija, a mi Orbánunkhoz hasonlóan úgyszintén közeli barátságot ápol Vlagyimír Putyinnal…

  • Figyelő
    2018 február 10
    1:41 du.

    A gondolkodás szükségességében teljesen egyetértübk 🙂

  • Amúgy Köves elvtárs a kitörésnapi kussal éppen most legitimálja a szélsőjobbot.

  • Voronyezs:
    Én hallottam a Kövessel való bájcseverészését a Drágabolgárúrnak.

    Aztán mikor kezdett kerülgetni a hányinger,
    “Gyorsan kikapcsoltam a Rádiót”

    És..szerencsére mostanra már egy szóra sem emlékszem belőle.

    Csak a Bolgár valamilyen fuvallatára hogy manapság jöbban él a magyarember mint a Gyurcsány-korszakban.

    (De lehet hogy ezt más alkalomból mondta a drága )

  • Andrew, megbolondult itt mindenki?
    Egy földi mennyországban – plurális demokrácia – miért ne lehetne a zsidó szervezeteknek is szabad választásuk, rokonszenvük.
    A Jobbikot a Neturei Karta nevű zsidó szervezet tünteti ki rokonszenvével, amelynek vezetői – Moshe Dov Beck rabbi, New York (Holokauszt-túlélő), Yisroel Dovid Weiss rabbi, New York, Ahron Cohen rabbi – Egyesült Királyság, Meir Hirsh rabbi – Jeruzsálem.
    Most akkor őket is köpködni kell?
    Fogadjátok már el, hogy vannak más gondolatok is a tieteken kívül.
    Voronyezs “kilógó lólába” a “felszabadulás” utáni zsidó tevékenységre is vonatkozik?
    Zoltai Gusztáv a ló melyik kilógó része lenne az értékítéletetek után?

  • Na igen.
    Vannak azzé rendes zsidók is.
    (Úgyértem rendesen benyalnak mindenkinek) Itt a cikk:

    https://zsidotarsadalom.wordpress.com/2016/04/21/bartus-laszlo-zsido-szekta-kezen-a-liberalis-media/

  • Példának okáért, a new-yorki szatmári haszidok Izrael elpusztításáért imádkoznak.
    És támogatják Irán törekvéseit.

    Ilyen is van kérem.

    Erre varrjál gombot Neocsárli

  • charlie
    2018 február 11
    4:14 du.
    “Andrew, megbolondult itt mindenki?”

    Csak szeretnétek 🙂
    Könnyebb lenne madárnak nézni az embereket.

  • GEJZA 7:59 !!! 🙂

    Hálás k ö s z ö n e t e m fejezem ki B a r t u s ide kitett cikkért: ebben minden benne van a támáról és jobban, mint azt én röviden össze tudtam foglalni a 10:13-as hsz-emben, bár sajnálatomra ez is engem igazol.

    Üdv neked !!!

  • Voronyezs
    a habeas lubavics-i hassid zsidosag NEM Moszkvai alapitasu, sose volt az,
    art a mai ukrajina terruleten alapitotta meg az 1780-as evek vegen Israel Bal-Shem Tov.
    a hassidut megalmodoja.

  • Geyza, ezt a cikket majd mindjárt elolvasom, de addig is: Tudod, én nagyon jól tudom érzékelni az arckifejezésekből az emberi jellemet (kivéve az egészen nagy színészek esetében, de hát politikusaink azér’ nem annyira nagy színészek). Hát nézd meg a cikk fejlécén azt a képet, Miviktorunk gyengédre csinált arckifejezését. Az is látszik belőle, hogy miközben udvarias érdeklődést – sőt, ne mondjam, csodálkozást – tanúsít, valójában az aznapi füstölt csülkös ebédről álmodozik… 😀

  • voronyezs 10:13

    Sajnos egy tévedésemet kell itt feltárnom, bár szerintem ez sem változtat az EMIH “farfekvésén”, mégpedig a teljes nevük, v. a teljes neve első tagját illetően, ahol én Egyesültnek neveztem, holott az Egységes a hivatalos titulus.
    Ha most a magam ottani elemzését felidézem, akkor célját tekintve az >egységes< ugyanolyan sanda és megtévesztő jelzős szerkezetet takar, mint az egyesült, amikor azt s u g a l m a z z a, hogy szemben a MAZSISZ-szel a mi egységünk. az én egységem igazi egység és azt igyeksszik elhitetni, hogy már egész tömegek [egy kész egyház] áll mögöttünk – amely Orbán Viktorban és házi rabbijában Köves Slómóban látják a mi igaz megváltónkat … 🙁

  • Na, Bartus cikkét elolvastam. És amire kíváncsi vagyok, mi erről barlev véleménye? Nem az érdekelne, hogy hol alapították meg a a habeas lubavics-i szektát, mert az nem érdekel speciel, hanem inkább a mai szerepéről? Mennyire igaz, amit Bartus ír?

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 február 11
    7:59 du.
    Kedves, jóságos Geyza, evvel a kommenteddel most szaros bakanccsal léptél bele eddigi legjobb hasszidis barátod, Barlev vallásos önérzetébe! Igazad van szegény Barlev, neked volt igazad: minden magyar náci.

  • Almasi Alma

    a Habad Lubavits nom egy szekta. erted te antiszemita hulye tyuk.

  • a Bartus art hulyesegeket a beth habad lubavits mozgalomrol,
    az kizarolag a hassiduth es a teshuva hirdetesevel foglalkozik,
    ezert alapitotta meg a baal-shem tov annak idejen,

  • Barlev, minden beszólásoddal csak zsidó mivoltodat cáfolod, hisz te megint abban vagy a leggyengébb, amiben ők szinte egytől-egyig a legerősebbek: a maguk iránti rokonszenv felkeltése.
    Az még külön hab a tortán, ha hölgyekkel vagy bunkó.

  • bar-lev
    2018 február 13
    2:37 de.

    Almasi Alma

    a Habad Lubavits nom egy szekta. erted te antiszemita hulye tyuk.
    ……
    a Bartus art hulyesegeket a beth habad lubavits mozgalomrol,
    az kizarolag a hassiduth es a teshuva hirdetesevel foglalkozik,
    ezert alapitotta meg a baal-shem tov annak idejen,
    _________________________

    Értem: tehát nem tudsz semmit… és feltehetően nem is érdekel…

    De akkor minek illegeted magad itt, mint szakértő? Mondd azt, hogy “nem tudom”, és annyi…

  • Ha valaki rákérdezne, honnan tudom, hogy barlev semmit sem tud, megmondom: olyan szavakat használ, amit az átlagos magyar fórumozó (mint én is) nem érthet. Ha én nem tudnám egy fizika kérdésre a megoldást, olyan szakhalandzsát adnék le, hogy a fületek kettéállna… Na, ebből tudom… ?D

  • charlie írta:

    Barlev, minden beszólásoddal csak zsidó mivoltodat cáfolod, hisz te megint abban vagy a leggyengébb, amiben ők szinte egytől-egyig a legerősebbek: a maguk iránti rokonszenv felkeltése.
    ________________________

    @charlie…! Nem semmi, hogy még amikor látszólag dicséred is a zsidókat, akkor is tudsz antiszemita lenni…

  • Orsós Elemér

    Almási Alma
    2018 február 13
    11:18 de.
    Kedves Alma, csak megerősíteni tudlak, de megtoldanám az érvelésed avval, hogy érdekes módon a szakhalandzsáit a mi drága provokátorunk nem sec perc alatt a kisujjából szopja, mert -csak figyeld meg- időnként túl hosszu a válasz adásainak a reakció ideje, már olyan is előfordult, hogy csak napok után sikerült neki a nehezen fellelhető “tudományos” választ a Googleból az irodalmi stílusával átkozmetikázva ide ollóznia, de amikor csak úgy l’art pour l’art közönségeskednie kell, az rögtön bugyog belőle, mint disznóknak a penetráns moslék!

  • orsos,stb -direkt a kisbetu
    -enn nem erek ra itt logni naphosszat mint te meg a hozzadhasonlo netnacik
    nekem van mas dolgom is,mini nyomorult hitetlen tetvekkel foglalkozni mint te

  • Alma, “tisztelt szakértőnk” szerint én “egy megveszekedett nyomorult utolso senki vagyok” amit kitüntetésnek veszek tőle, azután, hogy te lettél antiszemitának felcímkézve. 🙂
    Beírásaimkor mindig figyelek rá, hogy valósághű legyek, ezt minősítsd aminek csak akarod, elég nekem, ha megcáfolni nem tudod.

  • Figyi te szarházi Orsós:
    ha valaki kiáll MINDIG Izrael mellett, az a Bartus Laci.

    Izrael, a zsidóság és a külföldön élő szarkeverő szekták nem azonosak.

    Úgyhogy jobb ha steigolsz innét a sárgába.
    Hogy Fricibácsi Mr. Karinthyt idézzem.

  • Voronyezs:
    Igazán semmiség, én már tavaly olvastam az AN (Amerikai Népszava) -ben.

    Egészen idegbajos lettem mikor értesültem a cikkből hogy milyen fondorlatos módon “lopja be ” magát a FIDESZ a Klubrádióba is és megvilágosodott előttem a Drágabolgárúr tesze-tosza csititgatása mikor dühős betelefonálók a hazai diktatúrát szidalmazák.
    Idézem Drágabolgárurat, nem szószerint:

    ” Dehát kedves asszonyom/uram ez nem diktatúra..csak demokrácia-hiányos állapot.”ű

    Meg hasonló faramuci hülyeségeket mondtak.

    Múlt héten odáig ment Bolgárúr hogy kifejtette MA jobban él a magyar mint a Világválság előtt, az MSZP kormányzás idején.

    De ez még semmi.

    Mikor a Köves Slomó nevűvel bájcsevegett pár napja, burkoltan ugyan de pontosan előadta a Klubrádió tulajdonosi hátterét.

    És láss csodát : A Bartus Laci háromnegyed évvel ezelőtt már ugyanazt elmondta fennti cikkében az Amerikai Népszavában.

  • Alma:
    Látod a nácik undorító módszereit?
    Most Orsós-náci Hozzád törleszkedik, ezzel mintegy devalválva a nevedet.

    Ez a baj ezekkel:
    Ha ember módjára társalogsz velük, felhasználnak a saját propagandájuk céljaira.

  • Alma:
    Bartust ismerem személyesen és TUDOM hogy amikor megír egy cikket, ALAPOSAN utánajár minden állításának, ha kell levéltárakban illetve öszegyűjt minden, a témára vonatkozó anyagot.

    Ö oknyomozó újságíró és nem köti semmi.
    Mikor a FIDESZ megkereste pár éve elküldte őket a jó francba.

  • Kedves Orsós Elelmér!
    Ne ítélj, hogy ne ítéltessél.
    Bár barlev többször “rámugrott”, ezt én egyszer sem vettem sértésnek. Nincs rossz véleményem róla, és nem is tartom “troll”-nak. Nekem inkább csak öregnek, fáradtnak tűnik, aki már nem egészen pontosan érti a körülötte zajló világot, ezért mit tehetne mást? Régi terminológiákba kapaszkodik.
    Nekem nincs vele bajom, sokkal inkább azokkal, akik sima modorral próbálják kihasználni az értetlen lavírozását itt a fórumon.

  • charlie
    2018 február 13
    5:09 du.

    Persze megvitathatnánk, pontosan mi is az antiszemitizmus, a cigányok, vagy BÁRKI tudatos kiközösítésének az értelme és embertelensége származási, faji, vallási alapon. És természetesen elsősorban egy kiközösítő közösség – konkrétan a magyarság – kára a kiközösítés következtében…
    Csakhogy te ehhez véleményem szerint túlságosan álságos és sima vagy, és mindig hátulról jössz.

  • Összefoglalva: charlie, te pontosan tudod, hogy az antiszemitizmus és a kirekesztés a politikai hatalomszerzéshez való ideológia, de könnyen lehet, hogy nem is őszintén érzed. Vagyis szándékosan kihasználod az ilyen uszítási lehetőségeket. Na, pontosan ez az, amiért nincs értelme erről veled beszélgetni.

  • es a Vago Istvan hogy jon ebbe az ugybe?
    tudtommal az nom zsido………

  • orsos…stb
    megkertem ego kituno jobaratomat keresse ki a pontos lakcimed,adataid.
    megbuntettetlek a pofad mita a Torah-ra eskuszom.

  • Alma, én is “öreg vagyok és fáradt, néha elkeseredett és sértett, nem értem a körülöttem zajló világot, és régi terminológiákba kapaszkodom,” akkor velem is egyformán elnéző leszel?
    Ugyan a “modorom sima” – ezen még javíthatok 🙂 – de nézd el hogy még egyetlen embert sem lőttem tarkón, nem hogy hatot.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 február 13
    5:24 du.
    Most hogy jött ide Izrael? Kriptonáci-e vagy? Mellesleg drága haverod már többször döngette mellét szatmári hasszidságát fitogtatva! Te kis operett naiva, azt hiszed Izraelben nincsenek szatmári hasszidok? Megsúgom neked, vannak, de ott Netanjahu nem engedi, hogy úgy dorbézoljanak, mint Amerikában vagy mint ti Magyarországon! A Mr Bartusváteszed meg kb olyan elfogulatlan szűzleányka mind te, azzal a nagyra értékelhető különbséggel, hogy feléd a seggnyalása nem kölcsönös. Mégmellesleg meg szívből örülök, hogy a szokatlan és hízelgő “szarházi” megszólítással kisebb rendfokozatu nácivá minősítettél vissza. Vagy lehet, hogy most már agyserkentőre lenne szükséged? Ha szépen megkérsz iratok fel neked a kutyuson kedvenc orvosával!

  • Orsós Elemér

    Almási Alma
    2018 február 13
    6:07 du.
    Kedves Alma, igazad van, de nem fér a fejembe, hogy egy ilyen magy tudásu, tiszteletre méltó matuzsálem miért megy le a mi értelmi és érzelmi silányságunk szintjére!

  • Én úgy hallottam régebben (lehet hogy tévedek) hogy Bar Lev kisgyermekként élte át a haláltábort és csodával határos módon menekült meg.

    Bar Lev:
    Ha tévedek javíts ki.

  • ˙

    ÜDVÖZLET A MA SZÜLETÉSNAPOS
    V Á G Ó . I S T V Á N N A K

    .

  • barlev 3:18, egyre mélyebb gödörbe ásod magad, szerintem ne is hagyd abba, ne végezz félmunkát. 🙂
    Azt tudtad, hogy a zsidók nem esküdöznek? Ugye nem? Nem baj, a jobbikos ahol tud, segít:
    “A Talmud azt mondja: ne kezdj el esküdözni, mert a végén rendszeresen meg fogod szegni esküidet”. A fölösleges és a hamis eskü súlyos bűnnek számít, melynek büntetése esetenként kollektív is lehet.
    Még szükség esetén sem helyes esküt tenni. A idők folyamán szokássá vált, hogy a zsidók egyáltalán nem tesznek esküt, még akkor sem, ha emiatt nagy anyagi veszteség éri őket.”
    (zsido.com)

  • Orsós Elemér
    2018 február 14
    5:33 de.

    Most már be kell jelentkezned időnként a KMH-ra. Mert ha nem jelentkezel, akkor gyanús lesz, hogy miért maradsz el?:)

  • Almási Alma
    2018 február 13
    11:36 du.

    Te annyira okos vagy és jószívű … mikor a 80 éve történt kirekesztés ellen kell küzdeni.

    Mikor a rendszerváltás után egymillió ember lett munkanélküli, és kialakultak a segélyes gettófalvak, akkor is ennyire harcos érdekvédő voltál?
    Ha neked kellett volna a munkahelyről menni, hogy a pozitív diszkrimináció jegyében engedd át valakinek az állásodat, akkor is ilyen megértő lennél, ugye? Na persze, ez a veszély nem állt fenn a ballib kormányok alatt.
    Pl. roma politikus még mutatóba se volt a Horn-kormányban.

  • Geyza
    2018 február 13
    5:39 du.

    Abban talán igaza van Bartusnak, hogy ortodox zsidóval nehéz vitatkozni. Pont úgy, mint karizmatikus katolikussal, otthonszülővel, vagy a neoliberalizmus szektás híveivel.

    De számomra rejtély, hogy a keresztény egyházakat mi alapján osztályozza Bartus úr? Körülbelül egy egyház van Magyarországon, amiről még nem szedte le a keresztvizet, ti. Iványi Gábor egyháza.
    A kereszténység (nem a katolicizmus) kizárólagos lett, mikor államvallássá tették a Római Birodalomban, tehát sajnos nem volt választása a polgároknak. De bármi lett volna az államvallás, az ugyanezzel járt volna.
    És a keresztény államvallás pl. a rómaival ellentétben nem engedélyezte a gladiátorjátékokat, az újszülött csecsemők kitételét, a rabszolgák megölését stb. Ezenkívül bevezették a vasárnapi pihenőnapot minden dolgozó részére, tehát a rabszolgáknak is.

  • charlie írta:

    Alma, én is “öreg vagyok és fáradt, néha elkeseredett és sértett, nem értem a körülöttem zajló világot, és régi terminológiákba kapaszkodom,” akkor velem is egyformán elnéző leszel?
    Ugyan a “modorom sima” – ezen még javíthatok 🙂 – de nézd el hogy még egyetlen embert sem lőttem tarkón, nem hogy hatot.
    ______________________

    @charlie

    Egy fórumon én emberekkel beszélgetek, akik nem tévedhetetlenek és különféle hibáik is vannak, nem csak ideológiai elkötelezettségük. Ezen a körön belül MINDENT el tudok fogadni.

    Szerencsére nemcsak a magyar nyelvet, annak összes titkos buktatóját, meg a magyar ember lelkivilágát ismerem és szeretem, hanem jó pszichológiai érzékem is van állítólag, hogy meg tudjam ítélni a VALÓDI mozgatórugókat, legyen az hencegési vágy, elkeseredés, vagy éppen ellenkezőleg sunyiság vagy hergelés.

    A fenti képességeim alapján kialakult megítélésem szerint szállok vitába valakivel, vagy sem.

    Van még kérdésed?

  • Valamikor, úgy 16 évvel ezelőtt, amikor fórumozgatni kezdtem, még mindenkiről jót feltételeztem, és amikor úgy láttam, hogy valaki nem őszinte (vagyis hazudik), akkor tapintatosan hallgattam, mivel senkit sem akartam megbántani. Élő beszélgetésekben még ma is megdöbbenek és egy kissé ÉN szégyellem magamat, ha valaki nyiltan belehazudik a szemembe, tudván tudva, hogy átlátok rajta. De hát ma már ez is teljesen megszokott dolog, főleg politikusok esetében.

    Viszont fórumokon már nem mórikálom magam, hogy némely fórumgazemberek lelkét meg ne sértsem.

    Hát ez van, én sajnálom a legjobban…

  • bar-lev
    2018 február 14
    3:18 de.

    “orsos…stb
    megkertem ego kituno jobaratomat keresse ki a pontos lakcimed,adataid.
    megbuntettetlek a pofad mita a Torah-ra eskuszom.”

    Te kis huncut Mókamester, máskor valami egyhébb büntetést átkozzál rám, mert alig tudtam kimagyarázni a nejemnek, hogy miért röhögtem barnára három fehér alsógatyámat!
    Ez már a harmadik kiátkozási kisérleted, már megint mire tapintottam rá tapintatlanul? Az első véletlen beletenyerelésem az volt, hogy irgunos vagy, a második az, hogy szatmári hasszid, a mostanit még ha belegebedek sem tudom kitalálni! Kegyelmezz, kérlek áruld már el, mibe léptem bele ismét halkan? Lenin összesre esküszöm, meghálálom!
    Felebarátod címét meg hiába ne kívánd, inkább küld el a kabbalai átkot telepátiával, tértivevényesen!

  • Alma, “Egy fórumon én emberekkel beszélgetek, akik nem tévedhetetlenek és különféle hibáik is vannak, nem csak ideológiai elkötelezettségük.”
    Én pont ellenkezőleg gondolom, ÉN! nem vagyok tévedhetetlen – nem a fórumtársaim -, nekem vannak különböző hibáim, és nekem van erős ideológiai elkötelezettségem.
    Valld már be, te is pont ugyanilyen vagy.
    Amivel persze nekem semmi gondom, én örülök ha “késként találkozom a fenőkővel”. 🙂
    ………
    Amivel gondom van – ha már annyira szereted a szemedbe mondott igazságot – az a Lámpával való kegyetlenséged.
    Sokan büszkék lennének ilyen olvasott és az igazáért megküzdő kislányra, neked, pedagógusként, mégse volt soha egy elismerő vagy biztató mondatod hozzá.

    Változz egy kicsit, hátha én is kedvet kapok hozzá. 🙂

  • Hű Elemér, ezt elrontottuk, Borsodban most az összes Orsóst veszélybe sodortuk.
    Aztán ha bekövetkezik a kollektív átok miatti tömegtragédia, még majd a Magyar Gárdára fogják.

  • Hazudóssy sírdogál a náci komája után.

    Csak nemhogy kevésnek érzi magát ?

  • orsos…stb
    -keso;
    kifizettem a dijaêt aiment helyre teszik az agyad…………
    keszulj tel………
    ——————————————————————————————
    neocharlie
    az antiszemita fereg orsos haverod utan te kovetkezel…….

  • charlie
    2018 február 14
    12:43 du.

    Köszönöm kedves soraid.

    Szerintem Alma nem rosszindulatú, csak nagyon elfoglalja, hogy 80 éve történt igazságtalanságokat tegyen jóvá. Aztán nem ér rá azzal foglalkozni, hogy vannak emberek, akiknek most van szükségük segítségre, nem 80 év múlva …

  • Lámpa, nagyon szívesen, az én szememben ritka kincs vagy. 🙂

  • Barlev, az, hogy engem csak második helyen akarsz megbüntetni, szerinted nekem hogy esik?

  • Hogy gügyögnek egymásnak a nácik 😀 😀 😀
    Azzé jó nézni hogy még nem veszett ki teljesen a szeretet erről a sártekéről…

  • @lámpa írta:

    “Mikor a rendszerváltás után egymillió ember lett munkanélküli, és kialakultak a segélyes gettófalvak, akkor is ennyire harcos érdekvédő voltál?”
    ____________

    Akkor az én férjem is munkanélküli lett, és körülbelül 3 évig pendlizett különféle ideiglenes állások között, míg rendeződtek a dolgai…
    Különben pedig nem “harcos” érdekvédő vagyok, hanem szelid együttérző. Bizonyos elvekkel “megverve”…
    _____________

    @lámpa írta:

    “Ha neked kellett volna a munkahelyről menni, hogy a pozitív diszkrimináció jegyében engedd át valakinek az állásodat, akkor is ilyen megértő lennél, ugye? Na persze, ez a veszély nem állt fenn a ballib kormányok alatt.
    Pl. roma politikus még mutatóba se volt a Horn-kormányban.”
    ____________

    Nem ragaszkodom a cigány politikushoz. Hanem ahhoz igen, hogy a kormányzat és a hétköznapi emberek is korrektül viszonyuljanak bármilyen kisebbség tagjaihoz.

    Csak remélhetem, hogy érted a különbséget.

  • Utóirat…
    Már-már a számra jött valami vélekedés, olvasva lámpa legutóbbi üres propagandalózungját (“Ha neked kellett volna a munkahelyről menni, hogy a pozitív diszkrimináció jegyében engedd át valakinek az állásodat, akkor…”), de mivel charlie kifejezetten arra kért, hogy legyek vele (mármint lámpával) kedves, úgy döntöttem, hogy inkább megsimogatom a fejecskéjét…

    Ügyi vagy, lámpácska! 😀

  • Na ez egy echte naci link?
    Terry Glavin: Is the Pope abandoning China’s Christians to Beijing’s …
    nationalpost.com/…/terry-glavin-is-the-pope-abandoning-chinas-christians-to-beijings-br…
    22 hours ago – Terry Glavin: Is the Pope abandoning China’s Christians to Beijing’s brutal regime? The Vatican is cozying up to Communist officials despite the fact at least 1,000 church leaders have been arrested and churches ransacked, blown up. Chinese Christians pray during a service at an underground …

  • A papa komcsi szimpatizans, tegyel erre kalapot.

  • Geyza, itt egy hír neked, szeretnéd kommentálni? Azt ne akard, hogy én tegyem:
    https://444.hu/2018/02/15/mint-az-aldas-ugy-zaporozik-a-kozpenz-koves-slomo-milliardos-birodalmara

  • Orsós Elemér

    Kedves Chistopher Adam, hálásan köszönöm, hogy nem engedted át a dühöngő szenilis vénembernek címzett válaszomat, mert igaz, hogy soha nem én kezdtem az acsarkodást és eddig többnyire gúnyosan ráhagytam, de most evvel a komolynak tetsző beteges fenyegetőzésével sikerült annyira felbosszantania, hogy elszakadt a cérnám! Ha igazolod, hogy tényleg holokauszt túlélő és nem provokátor -pedig annak látszik- akkor megértem a vakgyűlöletét és soha többé nem reagálok semmilyen bejegyzésére, had higyje azt naivan, hogy bevált a megfélemlítése!

  • “Geyza, itt egy hír neked, szeretnéd kommentálni?”

    Majd én.
    Különféle emberek vannak, és bizony MINDEN NÉPCSOPORTBAN. Kedves charlie, bármennyire szeretnéd is, ez nem “faji jellegzetesség”. Hanem leginkább az az oka, hogyha valaki “rossz társaságba kerül”, és ezt bizonyos hatalomban lévő politikusok meglovagolják.

    Például itt van nekünk Orbán Viktor hatalom és pénzmániás gazember, magyar ember. De ez nem a magyarok jellemvonása, hanem főleg csak az övé. Meg akiket maga köré gyűjt. Faji hovatartozástól függetlenül.

  • Mennyire eltalatam a papa jellemet. Mai National Postban van egy nagy cikk rola. A cikk cime magyarra forditva> ” A papa elhagyta a kinai keresztenyeket .”

  • Neókám ne erölködj már reggel olvastam a cikket.
    Csak annyit jelent hogy mégegy pénzcsap áll Istenkegyelméből miurunk rendelkezésére.

    Érzed ugye ezt te is ?

    Mostan kissé át fogom költeni Sexpír örökérvényűjét:

    “Több pénzszívattyúk vannak Földön s Égen Chárlius , mint mit bölcselmetek felérni képes”

  • Almási Alma
    2018 február 15
    12:09 du.

    Egy percig nem gondoltam, hogy talán eszedbe jutnak a munkanélküli cigányok, akik a rendszerváltás után szorultak a vidéki gettófalvakba.

    A korrekt viszonyulásba ezek szerint nálad belefér, hogy embereket elzárunk a világtól havi 23 ezer forinttal, aztán majd meglátjuk mi lesz?
    A pozitív diszkrimináció igazából Magyarországon nem opció, mert a ballibek lennének a legjobban felháborodva, ha át kéne adniuk jól fizető állásaikat. Ez abból is látszik, hogy mennyire acsarkodnak az ellen, hogy kialakuljon egy új felső-középosztály, amelyik nem tőlük függ.

    Te életkorodból kifolyólag nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy együtt dolgozz romákkal munkahelyen. Majd meglátnád, hogy ott se mindenki aranyos, jókedvű cigány képzőművész, három diplomával és polgári mentalitással. Ezért a picsogásod a rasszizmusról nem több jól hangzó propagandaszólamnál.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Geyza 10:24

    )))))))))))))))))))))))) 😀 (((((((((((((((((((((((((((((

  • lámpa írta:

    “Egy percig nem gondoltam, hogy talán eszedbe jutnak a munkanélküli cigányok, akik a rendszerváltás után szorultak a vidéki gettófalvakba.

    A korrekt viszonyulásba ezek szerint nálad belefér, hogy embereket elzárunk a világtól havi 23 ezer forinttal, aztán majd meglátjuk mi lesz?”
    ____________________________

    Kedves lámpa! Alapvető képesség szükségeltetik az ok és az okozat megkülönböztetéséhez. Az, hogy a cigányság szinte 100%-ban munkanélküli lett a rendszerváltáskor, és gettókba szorult, az az OKOZAT (mivel rengeteg – de azért nem 100% – munkanélküliség volt a nemcigányok között is, de őket nem szorította senki gettókba, ugyebár…). Az OK pedig az a gondolkodás, az a gondolkodásod, amely szerint (te írtad):

    “nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy együtt dolgozz romákkal munkahelyen. Majd meglátnád, hogy ott se mindenki aranyos…”
    Na!!!
    EZ A RASSZIZMUS, amit itt most felmutattál. Ugyanis, képzeld fehérmagyaremberek között SE MINDENKI aranyos… Viszont akkor is korrektül el kell viselni őket, ahogy a cigányok nem aranyosságát is, még ha többen is vannak. Sőt, urambocsá, még a bűnözőket is – persze amellett, hogy bírósági úton elítéljük és megbüntetjük őket.

    Lámpa, minél jobban kapálózol, annál inkább kiviláglik a… az alsószoknyád…

  • mi a helyzet a népvándorlási fronton?
    Ez csak egy kis adalék hozzá!
    Nem mindenkihez jut ez el az egyes sajtók tiltása miatt.
    Ezen sgitek egy kicsit :

    Migránspártiak vannak itt???
    MIT SZÓLTOK EHHEZ A HÍRHEZ ?????::::::::::
    Megehették a nigériai bevándorló által feldarabolt lányt
    2018. február 15. 22:29
    Kannibalizmus áldozata lehetett a 18 éves olasz lány, akit egy nigériai bevándorló brutálisan megvert, majd megölt és feldarabolt – állítják vezető bűnügyi szakértők.
    Múlt hónapban, Pamela Mastropletro feldarabolt testét bőröndökbe gyömöszölve találták meg egy Pollenza tartománybeli utcában.
    A rendőrség biztonsági kamerák felvétele alapján őrizetbe vett egy 29 éves nigériai bevándorlót. A kitoloncolásra váró drogdíler házában megtalálták az áldozat néhány véres ruhadarabját. A rendőrség kizárta a drogtúladagolás lehetőségét.

    A gyilkosság egy ősi voodoo szertartás keretein belül történhetett Forrás: http://www.infowars.com
    A bűnügyi szakértők szerint a különösen kegyetlen gyilkosság a nigériai maffia védjegyeit hordozza magán. Elborzadva tapasztalták, hogy hiányzik az áldozat szíve és nemi szervei. Valószínűsíthető, hogy Mastropletro ezen testrészeit kannibál módon elfogyasztották. A jelek arra utalnak, hogy a gyilkosság bizonyos spirituális erők megszerzéséért, egy ősi voodoo szertartás keretein belül történt.
    Az olasz társadalom egy része a tömeges migrációval azonosítja a gyilkosságot. Ezzel egyetemben, egyre nő Luca Traini támogatottsága, aki tüzet nyitott színesbőrű járókelőkre, hogy megbosszulja a lány halálát.

    Persze ez nem mindenütt jelenik meg!!!!

  • tóth péter
    2018 február 16
    11:38 de.

    Migránspártiak vannak itt???
    MIT SZÓLTOK EHHEZ A HÍRHEZ ?????::::::::::
    Megehették a nigériai bevándorló által feldarabolt lányt
    _______________

    Úgy tűnik, te meg a hírt etted meg… 😀

  • Az en hiremre se volt reakcio.
    Nagyjabol az egesz lap egymas kritizalasarol szol.

  • HUNT* teljesen leájult ettől a hírtől.
    De az Amstetteni Rémről miért nem ír ilyen kimerítően ?

  • Almási Alma
    2018 február 16
    3:59 de.

    Alma, csakhogy azt senki nem mondta itt, hogy a “magyarok” között csupa erkölcsi bajnok volna.

    A roma munkanélküliségről. Azt bizony nem a magyarok hozzáállása okozta (ami szintén hagy kívánnivalót), hanem a kilencvenes évek politikája. Az, hogy bezárták a gyárakat és a tsz-eket felszámolták, amely munkát adott a képzetleneknek.

    A nem cigány népességnek magasabb volt az iskolai végzettsége, ezért a munkanélküliségtől is védettebbek voltak. De a vidéki elszegényedés az ő körükben is megjelent.
    A romák iskolázottsága alacsonyabb volt a Kádár-korban, valamint motivációbeli hiányosságok is voltak.

    Ha nekem nem hiszed, akkor pl. ajánlom Kovách Imre A vidék az ezredfordulón c. könyvét (tudományos).
    A vidéki szegénység. Etnicizálódás alfejezet, 98. oldal.

  • Almási Alma
    2018 február 16
    4:07 du.
    A bagatelizálás az élet megrontója.
    Találkoztatok vele úgy látom.
    Kegyetlen nagyon üdvözöllek

  • Geyza
    2018 február 16
    7:47 du.

    Tudat nélkül nem tud eljutni a tudathoz!
    Gratuláló üdvözletével.

  • (Tóth Péter írta)
    Migránspártiak vannak itt???
    MIT SZÓLTOK EHHEZ A HÍRHEZ ?????::::::::::
    Megehették a nigériai bevándorló által feldarabolt lányt
    _______________

    Almási Alma:s
    “Úgy tűnik, te meg a hírt etted meg… 😀”

    Ugyan, kedves Alma!
    Hogy az idecincált “hír” igaz vagy nem, szerintem mindegy. Tegyük fel, hogy igaz; egy nigériai bevándorló megölt egy lányt, megették. És?

    Tóth Péter ezt az állítólagos történetet próbálja felhasználni a menedékkérők, bevándorlók, migránsok elleni általános uszításra, ahogyan az ő politikai elődei, a náci progandisták egy-egy zsidó ember állítólagos vagy valós bűnével uszítottak általában a zsidók, vagy éppen a sztálinista propaganda egy-egy “kulák” valós vagy vélt bűneivel uszított a “kulákok” ellen.

    Néhány éve valami belgiumi(?) emigráns magyar református lekészről derült ki, hogy öt vagy hat lányát évekig a pincébe zárva fogva tartotta, folyamatosan megerőszakolta, néhányukat meg is gyilkolta, majd elásta. Szintén egy szörnyű bűncselekmény. És? Kinek juteszébe hogy ezt általában az emigráns magyarok vagy általában a református lekészek elleni uszításra használja?

    Attól, hogy időnként akad itt egy-két, az egykori legalantasabb naci bulvár, a Der Stürmer színvonalán(amelytől még Göbbels is undorodott) firkáló gátlástalan uszító, akit a moderátor – szerintem nagyon helytelenül – elmulaszt kivágni, úgy vélem, hogy nem föltétlenül szükséges minden ilyen mocskos gazemberrel szóba állni.

  • Belzebubnál az öt point *****

  • Hallottad ugye HUNT* ?

    *Hunt = rövidítés, mozaikszó.
    Annyit tesz hogy mocskos gazember.

  • Belzebub, tóth péter, geyza!

    Pándy András esete

    https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1ndy_Andr%C3%A1s

    ilyenek ezek a magyar migráncsok…

  • Hát ezért nem értitek ti,mi zajlik a világban.Nem jutnak el az ilyen hírek hozzátok.Amikor eljut akkor kikezditek a hírvivőt–máshol megölték– de a lényeg : észrevettétek : rögtön kicsinyíteni akarjátok a jelentőségét !!!!
    Nem vagytok képesek felfogni ez mit jelent : csak akkor ha a ti feleségetekkel,gyereketekkel,saját magatok közelében történik meg az ilyesmi????
    Ja?????
    Nektek erre is az lenne a válasz : jó mulatság,férfi munka volt!!!!!!!!!!!!
    Ez a fajta gondolkodás lényegetekből fakad!!!!!
    Ettől többet elképzelni nem lehet rólatok?
    Hasonló hírek százával vannak már ” nyugaton” ::::
    de mint ahogy ott is cenzúra van állami szinten—hozzátok sem engedik eljutni ezeket a baloldali censorok!!!
    Ezért vagytok elmaradva tudatban!!!
    Nagyon sajnálom üdvözletével.

  • Charlie:
    “A Jobbikot a Neturei Karta nevű zsidó szervezet tünteti ki rokonszenvével, amelynek vezetői – Moshe Dov Beck rabbi, New York (Holokauszt-túlélő), Yisroel Dovid Weiss rabbi, New York, Ahron Cohen rabbi – Egyesült Királyság, Meir Hirsh rabbi – Jeruzsálem.
    Most akkor őket is köpködni kell?”

    Maguk tudják, de az Önök helyében én a Neturei Karta rokonszenvével nem dicsekednék.

  • kiafene az a “Naturei Karta” ?
    Valami bűnbanda netán?
    (Most semmi kanalam sincs Csárli állításainak utánanézni.Vannak azzé annál érdekesebb dolgok is.)

  • Belzebub, kívülállóként semmi közünk zsidó csoportok értékességének súlyozásához, ezek villongásaihoz sem, és ahhoz sem, hogy melyik zsidó csoport melyik magyar párttal rokonszenvez.
    Szíve joga mindenkinek politizálni, azonban az visszatetsző, ha egy bírálat helyességét az határozza meg, hogy baráti zsidóra is vonatkozik-e vagy sem.

  • Almási Alma
    2018 február 17
    6:25 du.
    Azert mert a sokezer kozott van egy gyilkos?
    Kicsit sietsz az altalanositassal.!
    Rem;lem, hogy ez a Plady nem rokona az alta;lam ismert Paldy Ivannak, aki elt itt is.Vagy Paldy Evanak, akit kozelrol isertem.

  • Alma:
    Ismerem a Pándy-esetet, anno sokat foglakozott vele a hazai (nem a hazzay) sajtó.
    Nemzetközi visszhangja is volt neki.

  • Totkám:
    Ne erőlköggyé’.
    Hülyeséget kezdtél el nagy hangon propagálni,de nem voltunk rá vevők.
    Kivéve a féleszű Marcsit.

    Bunözők mindig voltak és lesznek.
    Ez ellen sajna nem lehet tenni semmit.
    De..javaslom keressed fel az Amstetteni Rémet
    és jól mondd meg neki a frankót.Ha még él egyáltalán.

    Itt a kép hogy megismerd:
    http://static.origos.hu/s/img/i/0806/20080610amstetten3.jpg

  • Kedves Figyelő, írod:

    “Azert mert a sokezer kozott van egy gyilkos?
    Kicsit sietsz az altalanositassal.!”

    😀 😀

    Pontosan ezt mondom én nektek Pándy példájával: Azért, mert sokezer MUSZLIM között van egy gyilkos… kicsit siettek az általánosítással…

  • Almási Alma
    2018 február 19
    2:19 du.
    Talan nehez megerteni, hogy a muszlim NEM europai szellemisegu, mas kulturaval, nyelvvel es erkoccsel rendelkezik mint egy europai.? Montrealban nagy port vert fel tavaly.
    egy csaladi drama. Egy muszlim csaldban a lanyuk bele szeretett egy kanadai fiuba. Az ugy komolynak latszott. Az apa megolte a lanyt es az anyjat is, mert o vedte a lanyat.
    Megtortent eset, az apa azota is bortonben van.

  • Igaz es CSAK egy eset, de igen tanulsagos.
    Ha Europat elontik a muszlimok, vege az ugy nevezett europai kulturanak, erre merget veehetsz.

  • Igaz es CSAK egy eset, de igen tanulsagos.
    Ha Europat elontik a muszlimok, vege az ugy nevezett europai kulturanak, erre merget vehetsz. A zsidosagrol meg jobb ha nem beszelunk, azokra mi varna.

  • Ehhez-mit szoltok?

  • Figyelő
    2018 február 19
    8:45 du.

    Igaz es CSAK egy eset, de igen tanulsagos.
    Ha Europat elontik a muszlimok, vege az ugy nevezett europai kulturanak, erre merget veehetsz.

    Úgy van, tanulságos – miként Pándy András esete is aki a saját lányait és feleségét intézte el a lehető legmocskosabb és egyben brutális módon, pedig még csak muszlim sem volt! De – ilyen esetek sajnos napi rendszerességgel történnek a világban, Magyarországon is, és mégsem mondhatjuk, hogy vigyázzon a világ be ne fogadjon magyar menekülteket vagy migránsokat, mert akkor annyi a lányaiknak! Az általánosítás tehát ugyanolyan káros akkor is ha muszlimokról van szó, mintha egyszerűen csak a hazánk fiairól, vagy más nemzetek elkövetőiről!
    Látom, Geyza már felemlítette az “amstetteni rém” esetét, így erre nem térek ki, de ott van pl a szintén ausztriai Natascha Kampusch esete akit 10 évesen elrabolt, majd nyolc éven át egy körbe betonozott pincében tartott fogva támadója, egy aberrált őrült – ennek alapján megállapítható, hogy gyanúsak az osztrákok? Nem gondolnám.

  • Kedves Figyelő, mindenféle megtörténik. Csak jobb, ha te is felfogod, a világ tele van muszlimokkal, akik nagyon szépen és békésen élnek – ha hagyják őket. Persze van tennivaló – például minden európai országnak meg kell értetni velük, hogy a vallás és az állam itt el van választva egymástól, nincs vallási vagy önbíráskodás. Ezt az európai igazságszolgáltatásnak világosan és határozottan képviselnie kell. A törökök Kemal alatt 20-30 éven belül “európaisodtak” – igaz, ők közel vannak hozzánk. Még női miniszterelnökük is volt, és képzeld, nem járt csadorban. (1960-ban Egyiptomban a felső tízezer hölgyei szintén nem csadorban jártak, hanem tarkabarka, bő, térdfölötti miniszoknyákban, hajadonfőt, fodrásszal ondoláltatott frizurákban.) Ott voltam, láttam. De most az egész világ hülyül megint egy háború felé, hát őket is belekeverte a politika. És sikerült azt a még gyenge lábakon álló rendszert visszaállítani. De azért az látszik, hogy a helyzet egyáltalán nem reménytelen.

    Természetesen az európai kultúrát meg kell védeni, de nem kerítéssel és nem fegyverekkel, hanem jó szóval, segítéssel és PÉLDÁVAL. Gondold meg ezt…

  • Besancon
    2018 február 20
    5:06 de.
    Kanada befogadott 57 ben 39 ezer magyart. Hany magyar olte meg ezekbol a lanyat mert mast szeretett, nem az apa altal kivalasztottat?
    Kene neha gondolkodni a kulturak kulonbsegen is. Nem csak politikaval foglalkozni.

  • Almási Alma
    2018 február 20
    5:54 de.
    A torokok ma sokkal jobban europaiak. Az afrikai izslam egeszen mas, sajnos.
    Az o vallasukban is vannak “liberalisok” es vannak kevesbe azok,

  • Arrol meg senki se almodjon, hogy az europai kulturat egyszer atvennek vagy alkalmazkodnanak a helyi kulturahoz. Itt Kanadaban van egy kedvenc Tv allomasom amit gyakrao nezek programjaik miatt. Viszont a weekenden a muszlimek veszik at a z adasukat es csak iszlam szonokok, uzenetek es egyhazi kepeik amit latni lehet.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.