Budapesti életfoszlányok

2018 február 11 11:40 de.15 hozzászólás

Fahéj nevű tacskómmal járva az utcát nem nekem szánt beszédfoszlányok rakódnak le a fejemben. A mai termést itt megörökítem.

Egy minket jobbról kerülő lány válaszol a bennünket balról előző fiatalemberek egyikének:
Nem tudom. Szinkronban vagyunk amúgy.

Pindurnyi szőke szakállt viselő, már nem fiatal férfi élelmiszerbolt előtt, sörösüveggel a kezében mesél a társainak:
Akkor én acélbetétes bakanccsal berúgtam az ajtót.

Egy jobb autó vezetőjének mondja egy szakadt fiú, mielőtt az felhúzná a járda felőli ablakot:
Olyan fáradt vagyok, hogy a fogdában elaludtam.

Bundás hölgy a kismetró lejárójánál tart szóval egy fiatalabbat, akinek nincs bundája:
Az én igényemet kielégíteni?! Hm.

Rendőrbusz mellett beszélget négy egyenruhás. Amikor melléjük érünk, azt mondja egyikük:
Az is lelépett, hallod!

Aczél Gábor

(Illusztráció: Soo Im Lee)

15 hozzászólás

  • S eközben a tacskó hányszor vizelt, és hova….? (Csak ismételni tudok: nem csodálkozom a váratlan 2013. szilveszteri eseményeken!)

  • NAGY István
    2018 február 11
    1:06 du.
    Nem értem.

  • Na ez megint egy “tartalmas érdekes”, sokatmondó cikk….de minek,kinek?!

  • Elnézést kérek Gábor, a szerződésed megszűnésén szellemeskedtem (meg a tacskókkal is volt a multban kellemetlen problémám). (Most kaptam egy gyászhirt, egy jóbarátom meghalt. Magamba szállok…) Még egyszer !

  • Én önmagamat önmagammal
    mérem.
    Szavam, ha hull, tömör aranyból
    érem.
    Mindegyiken képmásom, mint királyé
    s a peremén
    a gőgös írás:
    én.
    (Kosztolányi)

  • Azt mondja a rendszer, ezt leírtam egyszer, ám Marcsinak kegyszer, elsütöm mégegyszer:

    Én önmagamat önmagammal
    mérem.
    Szavam, ha hull, tömör aranyból
    érem.
    Mindegyiken képmásom, mint királyé
    s a peremén
    a gőgös írás:
    én.
    (Kosztolányi)

  • NAGY István
    2018 február 11
    3:45 du.

    Értem. Köszönöm.

  • NAGY István
    2018 február 11
    3:45 du.

    Köszönöm, értem.

  • NAGY István
    2018 február 11
    3:45 du.

    Köszönöm, értem, elfogadom.

  • NQGY Istvan
    app te obegattal az mita amikor en megirtam valamit a jezuskadrol.
    most mas munkahelyelvesztesen -(lejart szerzodese)-kajankodsz.
    mennyivel errez magad jobbnak te nyomorult senki??

  • Kedves Aczél!

    Nem kell többször leírni az idézett verset,értem…..
    Voltak jobb,közérdekűbb és érdekesebb írásai is!
    csak a maga mércéjét és önbizalmát nem értem(legalábbis ebben a cikkben)

  • Ezt a verset nem ismerem, pedig kedvenc koltom.

  • Mondtam már sokszor: Figyelő rosszul figyel. Ha a legszerénytelenebb magyar nyelvzseni a kedvenc költője, akkor, ha jól figyelne, ismerné annak egyetlen versét, ami önteltségben Adyt is veri.

    De nem azt másolom ide, hanem ama politizálónak is felfogható remekét, amit vélhetően ugyancsak nem ismer, hisz nincs füle rá (s ha ismerné, nyilván nem volna a kedvenc költője ő), s amelyet bizonyosan nem jut eszébe megkeresni.

    Pedig hát Kosztolányi Dezső e ditirambusa iskolapélda, micsoda szép lármára is képes nyelv, amikor “gyáva vadállat bújik el a vackán és vaksi vakondok fúr alagútat”.

    Európa

     

    Európa, hozzád,
    feléd, tefeléd száll szózatom a század
    vak zűrzavarában,
    s míg mások az éjbe kongatva temetnek,
    harsány dithyrambbal én terád víg,
    jó reggelt köszöntök.
    Ó ősi világrész,
    te régi, te rücskös, te szent, te magasztos,
    lelkek nevelője, illatokat és ízt
    szürő, csodatévő, nagyhomloku, könyves,
    vén Európa.
    Ha mostoha is vagy, viaskodom érted
    és verlek a számmal és csókkal igézlek
    és szókkal igázlak, hogy végre szeress meg.
    Ki téphet el innen,
    ki téphet el engem a te kebeledről?
    Nem voltam-e mindig hű, tiszta fiad tán?
    Kölyökkorom óta nem ültem-e éjjel
    lámpám sugaránál tanulva a leckéd,
    vigyázva, csodálva száznyelvü beszéded,
    hogy minden igéje szivembe lopódzott?
    Már értik azóta az én gügyögésem,
    bármerre vetődjem, sokszáz rokonom van,
    bármerre szakadjak, testvérem ezer van.
    Nem láttam-e Kölnben a német anyókát
    esőbe csoszogni, Párizsba a tündér
    francia leányok könnyű szökelését,
    Londonban a lordok hajának ezüstjét,
    s nem ettem-e, ittam munkásnegyedekben,
    családi szobákba lármás olaszokkal?
    Nem fájt-e velőmig a szlávok, a sápadt
    szlávok unalma, a bánat aranyszín
    fáradt ragyogása?
    Mind édes-enyémek a népek e földön,
    kitágul a szívem, beleférnek együtt.
    Fogadjatok engem
    ti is szivetekbe,
    s ti távoli népek
    kürtösei, költők,
    pereljetek értünk otthon a mivélünk
    perlőkkel, anyánkért, s mi tiértetek majd
    itthon perelünk, hogy élhessen anyátok.
    Kiáltsatok együtt,
    Európa bátor szellemei, költők,
    hogy gyáva vadállat bújik el a vackán
    és vaksi vakondok fúr alagútat.
    Daloljatok együtt,
    fények, fejedelmek, szellem-fejedelmek,
    hogy lélek a várunk, légvár a mi várunk,
    ezt rakjuk az égig, kemény szeretetből
    és légi szavakból.
    Kezdjetek elölről építeni, költők,
    légvár katonái.

  • Aczél Gábor
    2018 február 14
    1:15 du.
    Mindig kell belem rugni? Ezt pl. ismerem.
    Verset en is tudok ide masolni.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.