Játsszunk együtt!

2018 február 19 8:18 de.9 hozzászólás

Nagyon érdekes az emberi lélek megismerésében, hogy absztrakt, nem „szájbarágós” művekre, – de nem is „művekre”, csak gondolattöredékekre, képi, zenei ötletekre kinek mi jut eszébe, mire asszociál.

Zseniális apróságra bukkantam a Facebookon. Itt.

Nagyon kíváncsi lennék, a mi KMH-s beszélgető körünkből kinek mi jut eszébe erről a kis – jobb híján – etűdről. Annyit elárulok (bocs Alma), hogy a fizikusnak rögtön az: micsoda meló lehetett azt a bonyolult utat megtervezni, ahol tizedmilliméternyi útszakasz, milligrammnyi súly, a mágnes vonzás-taszítás erőssége segítheti, akadályozhatja a két golyó célba érését.

Nekem meg (naná, persze hogy!) az: íme, a szolidáris, nyitott társadalom tökéletes szemléltető ábrája… Igaz, az alkotók a káoszról adták a címet – mégis, nagyonis céltudatosnak tűnik az út.

Kifejtem részletesebben is – de előbb kíváncsi lennék a Ti reakcióitokra. Még az is lehet, hogy megváltoztatom az álláspontomat, ha méltányolhatóbb elképzelést hoz bárki.

Az egész etűd 1 percnyi – bár ajánlatos többször is figyelemmel kísérni a golyócskák útját – ráadásul Csajkovszkij tündéri Virág keringője a kíséret.

Rátesi Margit

 

9 hozzászólás

  • Kerekes Sandor

    Az ilyesfajta szerkezeteknek az a neve, hogy Rube Goldberg Machine, az első ilyenszerkezetek készítőjéről és népszerüsítőjéről. A Youtubon bőven van belőlük: About 504,000 results.

  • Kedves Margit, én is küldenék a kedvenc zeneszerző-ezermesteremtől egy videót cserébe.
    ……..
    https://www.youtube.com/watch?v=IvUU8joBb1Q&t=0s&list=LLroJYYUXKZ82nNon8vSQB5Q&index=8
    ……..
    Nekem semmi extra nem jut eszembe, csak megtapsolom az ügyességüket.

  • Margit
    csajkovszkij helyett ajanlom Dmitri Sosztakovics-ot,;- tole is a „Babij Jaar” c oratoriumot.
    megrendito elmeny……………..(mar ha tudod mi tortent babij jaar-ban 42-ben)

  • Nekem pl a „dominó elv” – így fognak sorra dőlni a kormánypárti potentátok, ha az egyik nyitásként perecel egy nagyot, aztán dönti a legközelebb állót, az meg folytatja, és így tovább…! Hogy fognak ezek énekelni, mert egyik sem akarja elvinni a balhét a másik helyett, egymást fogják kinyírni – na csak figyeljetek! Sokáig halad a szekér,gond nélkül vesz minden akadályt, aztán egyszer csak útjába kerül egy odagurult kavics, és borul minden!

  • Az a „Humana biztositasi hirdetese” csak egy olcsobb es „home-made” formaban.
    A Humana Tv hirdetesen a golyo megy felfele is ugy mint a roller-coster.
    Na de akinek sok ido van a kezen bizonyara elvezik az ilyen lapokat talalni es nezegetni.

  • kozigazgatasi eljaras tortent bocsika

  • „bar lev-nek; kozigazgatasi eljaras tortent bocsika”-
    1,;- nagyon hulye vagy mert az Kamenieg Podolskij-ben volt 42-ben es a magyarok hazudjak ezt most hogy csak kozig problema lett volna………..amibe belekerult 27999 appatrid magyarorszagon menekult statuszt reemelo uldozott lengyel,osztra,roma,syb zsido.a gyilkossagokbol kivette reszet a magyar taboricsendor keret es a magyar honvedseg-is.-(kenyerrmezo 1942)-
    2,;- Babij Jaar-ban tobb mint 30000 zsidot meszarolt le az Einsatzgruppe/d. koztuk a csaladom 17 tagjat. olvassa el a „Jager jelentesst errol”.

  • Sandor Kerekes;
    Nem 504 ezer Rube Goldberg Machine, hanem annyi weblapokon emlitve az a kifejezes. A search-er csak a szot keresi amikor barki is azt keresi a weben.

  • Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb.