Miért beteg az Orbán-futball?

2018 február 20 3:53 du.24 hozzászólás

Idáig azt hittük, hogy Orbán Viktor szereti a futballt. Mit szereti? Annyira rajong érte, hogy kormányülést, vagy fontos nemzetközi tárgyalást is képes otthagyni egy futballmeccsért.

Különösen akkor, ha a Videoton játszik. Vagy a Felcsút, mely csapatnak Puskás Ferenc Akadémia a neve.

Meg hát, tudjuk, nemrégiben még maga is focizott.

Minden jel arra mutatott, hogy a miniszterelnök szereti a futballt, s még azt a változatát is kedveli, amelyet Magyarországon játszanak.

Most kiderült, hogy Orbán Viktor nem szereti a futballt. Legalábbis, azt a futballt nem szereti, amelyik jó és eredményes. Hiába szokta azt nyilatkozni idehaza, hogy a tao-ból származó sok milliárd forint nem közpénz, mert magánemberek és magáncégek adományaiból jön össze, most kiderült, hogy hét évvel ezelőtt megállapodott az EU-val arról, hogy a tao közpénz. De nemcsak erről, hanem arról is, hogy – az EU-val kötött megállapodás értelmében – addig maradhat a tao, ameddig a magyar csapatok csak jelentéktelen szerepet játszanak a nemzetközi porondon, és a magyar játékosok sem szerepelnek komolyan vehető csapatokban.

Ezt a megállapodást Orbán Viktor nem kötötte a magyar adófizetők orrára, de talán még a Fideszben is csak kevesen tudtak erről. És aki tudta, az hallgatott, mint a sír. Eddig. Mert mostanra kiderült, hogy nem lehet tovább hazudozni. A tao közpénz, és ezt a rendszert addig lehet fenntartani, ameddig a magyar futball olyan, amilyen. (Mondjuk így: szar.)

Kell tehát a tao-pénz, de nem azért, hogy a magyar futball jobb legyen, hanem hogy a mostaninál is több stadion épülhessen Magyarországon. Mert bár a stadion nem tud focizni a labdarúgók helyett, viszont pénzt hoz az építtetőknek.

Akik, tuggyukkik. Leginkább Mészáros Lőrincnek és Garancsi Istvánnak hívják a stadionépítőket. Idővel talán a miniszterelnök veje, Tiborcz István is labdába rúghat, de őt most az Elios-ügy miatt átmenetileg a kispadra száműzték.

Persze, ne legyünk igazságtalanok, nem kizárt, hogy Orbán valahol, a lelke mélyén szereti a focit. Csak hát a pénz még a focinál is kedvesebb neki. És ezért inkább stadiont épít, mert az hamarabb termőre fordul, mintha az amúgy tehetséges magyar fiatalokból nemzetközi szinten is sikeres, de legalábbis elfogadható futballistákat nevelnének.

Föld S. Péter

24 hozzászólás

  • Talan kezdemenyezem majd a Kertesz Akost PM-nek mozgalmat.

    A magyar foci helyzete egy masik vilgos teny hogy a magyarok, ill. a magyar-allam gondolkodas modja orulet.

    Mi az hogy penzeiket, az az kozpenzt koltenek a focira?

    Kepes lenne barki is valszt adni hogy hogyan kepes a „Real Madrid” foci club fizetni Christiano Rolando-nak kozel egy millio US dollart fizetni naponta ?(Evi $325 milliot).
    S ugy a club, mint Rolando fizet am magas adokat.
    Tehat a tarsadalaom, ill. az adofizetok jovedelmeznek.

    A pont amit ohajtanek tenni, ha azt valaki magyar erthetne, hogy a foci, sot tobb mas sportok igazaban mint egy arany-banya.
    Persze magyarorszagon meg az is pont az ellenkezojen megy.

    De mirt ? Penzt koltenek ra, de meg sem megy semmire.

    Mint Fold S.Peter irta, amivel nem ellenkeznek,hogy az is igazan „szarul” megy ottan.

    Talan azert mert fizetik !!!

  • Magyarországon közel hetven éve állami pénzekből működik a foci a többi sportággal együtt. Nem lehet megszüntetni, mert különben vele szűnne meg a magyar versenysport. Még a teniszt is támogatja az állam, nemcsak a Margitszigetre 10 milliárd forintból fölépítendő teniszstadionnal, hanem a hazai pénzdíjas versenyek pénzdíjainak a 70 százalékát is fizeti, vagyis az adófizetők fizetik.

  • Orsós Elemér

    Igaz, hogy ezerszer drágább mint a szögesdrót és a deszka barak, de mennyivel diszkrétebb és sokoldalubb egy stadion, Chilében ezt már rég bebizonyították.

  • Az stadion-építések egyik célja az építő-ipar mozgásba hozása volt (mínusz Felcsút-:) ez megvalósult. A másik cél a sport támogatása.
    Aki a „magyar foci” minőségi szint-emelkedését várta a stadion építésektől az semmit nem tud a magyar- és általában a futball sport belső viszonyairól. Az ilyen ember csak a felszínt látja, vagy még azt sem. Természetesen nagyon jó lenne, ha nemzetközi színten lenne a magyar foci de ehhez a fiatalok futball szereteténél kell kezdeni a dolgot.

    TAO. A hét végén egy nemzetközi hírű kézilabda edzővel beszélgettem és elmondta, hogy soha nem volt, kiváló anyagi helyzetben vannak a magyar klubok: kézilabda, röplabda, jégkorong, úszás, küzdő sportok, futball.

  • Nahát Orsóskám hogy ezt milyen világosan látod.
    A stadion ideális terep holmi fasiszta diktatúráknak.
    Hármas haszna is van neki:
    1
    A félkegyelmű futballmegszállottakat mégjobban hozzá lehet kötni a Kormány kerekéhez

    2
    Sok pénzt lehet vele kisikkasztani a költségvetésből, ami aztán megy a magánzsebekbe

    3
    Ha a belpolitikai helyzet eléri a végső stádiumát, a Kormány börtönnek használhatja sok stadionját.

  • Azért fontos tárgyalásokat nem jogszerű elhalasztania a meccsek miatt.Nézheti a Grouphama arénájukat üresen ,oda még TEk-esek ,se nagyon kellenek mert csak a saját baráti körük megy meccsre .Annyira üres az Aréna mérkőzésekkor.

  • ORSOS ELEMER:

    Barmit is gondolna, de legalabb a Latinok (Olaszok, Spanyolok,Portugalok, s mind a del-amerikaban leok is am)tudnak es szeretnek ficizni.
    A magyaroknak meg az is „szarul” megy.(Mr.Fold szava).

    De miert senkinek nincsen otlete hogy miert a magyarok csak
    masok peneert?
    Amig vilagszerte nem csak hogy jatszanak, nyernek, de jo penzt is hoznak azzal ,nem csak maguknak, hanem az adohivataloknak is ??!!

    Abban is utolso a magyar!
    De focizni nem kovetel am sok eszt !
    Talan lustak is ?

    Akos, Akos, meg talan a fociban sem tevedett ???

  • Lehet hogy a magyar foci beteg, de a német női BOB-csapat nem.
    Mint kiderült a jelentésekből, most is éppen egy istenverte migráncsnak a csoki-színű lánya nyerte a mai BOB futamot aranyéremre.
    (Egyébként a lány őrmester a Bundeswehrben…)

    Ime a jelentés, lehet hogy ürgebőrbe öltözött SOROS bérencek szerkesztették fotósoppal?

    http://www.sportschau.de/olympia/sportarten/bob/zweierbob-frauen-zweiter-tag-100.html

  • Itt van egy oldal a csokiszín bob-győztesről, a fotójával
    http://www.bsd-portal.de/sport/bob/athleten/mariama-jamanka/

  • Kis Ferenc
    2018 február 21
    6:45 de.
    Igen ömlik a pénz ezzel párhuzamosan méltatlan mélységbe került a női és férfi kézilabda válogatott, a jégkorongba is visszaestünk a második vonalba feljutásra esélytelenül. A vízilabdában mi voltuk a császárok, de már az is a múlt. Úszásban egyedül Hosszú Katinka érdemes említésre aki kiemelkedik a nemzetköz viszonylatban is, de Ő az amerikai úszóiskolából épült fel ilyen szintre. Amikor magyar edzője volt, akkor jelentéktelen eredményeket ért el, és csak 27 évesen lett hirtelen ász. A futballban évtizedek óta sehol nem vagyunk klubszinten, a válogatottunk a legpocsékabb évet zárta 2017-ben. Úgy tűnik a közpénz elherdálása és az, hogy a különböző magyar sportszövetségek és sportklubok élére szakember helyett fideszes politikusokat (nonszensz) tettek a szakmai szempontok figyelembevétele nélkül az nem igazán hoz minőségi változást pozitív irányba, ellenben az egyre lejjebb csúszás érzékelhető.
    A stadionok tekintetében a Ferencváros, a Debrecen a folyamatos kupaszereplés miatt talán érdemelt új stadiont, de ezekben az új stadionokban is folyamatos a nézőszám csökkenése, amelynek a kihasználtsága jó ha 10%-ot megüti. Ez pedig azt jelenti, hogy nem tudja fenntartani önmagát, azaz újabb közpénzek pumpálásával lehet csak ezeket a létesítményeket fenntartani. Szintén aktuális a Puskás Stadion építése (volt Népstadion), de sajnos az is csak akkor telik meg, ha neves válogatott érkezik. Márpedig csak ez a Stadion háromszor nagyobb lesz mint a fradi Groupama Arénája és eleve csak válogatott meccsekre és koncertekre lesz használva, így ezt is a közpénzből fogják fenntartani, a piaci alapú működtetés helyett. A többi kisebb klubcsapatnak az NB3-ig teljesen felesleges új stadiont felhúzni, mert ez nem hoz minőségi változást. Persze látjuk, hogy majdnem minden sportklub élén Fideszes politikust tettek be elnöknek, vagy az azt támogató cég tulajdonosa az, így világos, hogy nem a színvonal emelése másodlagos, a pénzek feletti diszponálás az első. A fociszeretű emberek, mint én is a jó fociért néz meccset és nem azért, mert modernebb stadionban ülhet ahol nézheti az egyre színvonaltalanabb magyar labdarúgó bajnokságot. Ezért fogy a nézőszám miközben soha nem látott mértékben költekeznek a magyar klubok játékosokra, de a színvonal és az eredményesség ezzel együtt nem nő, hanem csökken.

  • Hun Canada:
    Végső konklúzió:
    Minnél nagyobb a stadion, annál törpébb a magyar-sport.

  • En meg emlekszem az angol_ magyar meccsre az 5O es evekben.
    Azert , neha gondolkodni is kell.
    Minden generacio mas es mas jatekost produkal es bizony a magyar football igen hires volt anno, minden remeny megvan arra, hogy egy uj generacio majd tovabb viszi a magyar foortball hirnevet. Csak jo edzo kell es egy kis turelem.

  • Igen Figyelő, de akkoriban a focistáink (és más sportolóink) csak nyalókát és baráti vállveregetést kaptak egy-egy sikeres meccs után.

    Onnan tudom hogy vagy 20 éve egy, akkor még életben lévő football-legenda mesélt ezekről a dolgokról a Rádióban.

  • Figyelő:
    És focizni is a grundon tanultak, nem holmi ” football-akadémia” elnevezésű gittegyletekben.

  • FIGYELO;

    Elfelejtette Kertesz Akos meglatasat !

    De focizni sokat kell am tolteni edzeni es fokent szaldhalni.

    Hat miert tennek azt amikor minden ambizik es tettek nelkul is kapnak annyi penz amenyit megkovtelenk.

    Az allami-cuclizas elve el es ragyog magyaorszagon is !

  • DRAZIRI soraira;

    Persz maga figyelmen kivul hagyta hogy mind az elvtarsai, ugy a nmezeti szocialistak mint a nemzetkozi szocialistak is mindent elkovettek, s nem csak az adofizetok penzenek szorasaet a propagandva hasznalarasara a fiztett sprotolasnak, de meg a „szex-change” es sok fajta „teljesitmenyt fokozo vegyszerek” alkalmazsaval a mai napig.
    Pl. 1945 utan par 1936-os nemet noi olympiaik ferfiaknak
    bizonyultak.
    Az oroszok „noi-bajnokaik” teljesen ferfi alakuak voltak, s nem engedtek a vizsgalataikat.
    Azota meg a drug-hasznalat megy nemzeti vonalon.

  • Figyelő
    2018 február 21
    11:08 de.

    Kedves Figyelő. Egyetértek, hogy az 50-es években volt jó focink is. Így van volt egy jó 10 éve a magyar focinak amikor megvertük az angolokat Angliában, VB döntőt játszott az aranycsapat (sajnos soha nem nyert aranyat. Ez is egyfajta hungarikum, hogy aranynak nevezzük a valóban abban a korban kiemelkedő Puskásékat).

    Viszont a realitás az, hogy már átbillentünk és többször volt olyan, hogy a magyar válogatott nem jutott ki VB-re, mint ahányszor kijutott. 1986-óta folyamatosan azt mondják a vezetők, hogy kis türelem kell és egy jó edző. Meg, hogy az épp aktuális fiataloknak be kell érnie és akkor jó lesz. Azóta 30-40 év eltelt és ennyi idő alatt a futballban nagyon sok generáció lett felnőtt játékos majd pedig ment nyugdíjba de a színvonal és ami a legfontosabb az eredmények nem jönnek. A magyar futballdrukkerek ha ezt meghallják amit Ön is mond, hogy egy kis türelem kell és egy jó edző, a falat kaparják, mert felnőtt egy olyan nemzedék, aki nem látott jó magyar focit csak ezt az ígérgetést hallgatja 1986-óta. Sajnos. 7-8 éve megy a sport és kimondottan a magyar foci temérdek közpénzből való támogatása, és amit Orbán Viktor vizionált mint 5 éves tervet, azokat meg sem közelítettük a fociban. (klubcsapatok szereplése az európia kupákban. A válogatott VB-re való kijutása.) Szóval valahogy sehogy sem akar ez a foci a mi sportunkká válni, hiába hívjuk aranycsapatnak a VB második helyezett 50-es évekbeli válogatottunkat. Ez sajnos megint egy közpénznyelő automatizmus sportbéli eredmények nélkül, vagy legalább látnánk egy felfelé meginduló, lassan emelkedő tendenciát, de a valóság az, hogy Andorra, Luxemburg is megvert 2017-ben minket Feröer-szigetekkel döntetlent játszottunk. Ez olyan mintha Kanadát jégkorongban megverné Trinidad és Tobago, meg Honduras és mondjuk döntetlent érne el Nigériával egy azon évben, miközben öntik bele a sok-sok pénzt.

  • HunCanada

    Szeretnék objektívebben válaszolni mint Ön ezért:
    – Nem bölcs dolog minden mögött az „ördögtől való” Orbán Viktor sátáni kezét láttatni (én nem kedvelem O.V.-t)
    – Futball stadionok. Igaz, hogy még nem olyan sok néző látogatja a magyar meccseket mint régen, de azért egy UTE-Fradi mérközésen már megtelik a Grupama. A vidéki (pld debreceni) stadion nézőszáma átlagos bajnoki meccsen 2-5000 körüli, ami kitermeli a rezsit és sok embert szórakoztat (a Barnebeu-ban azért többen vannak).
    – A kézilabdát talán közelebbről ismerem (lányom válogatott játékos volt). Ebben a szakágban az egyik probléma (ami változóban van) az, hogy az első osztályú csapatokban sok a nem magyar játékos (idegen légiós) annak ellenére, hogy 3 játékos szerződése felett 10 millió HUF büntetést kell fizetniük ezért, de ezt simán kifizetik. Az utánpótlás megfelelő, sok gyerek kézilabdázik (bárcsak ennyien fociznának). A kézilabda (fiú- és lány egyaránt) nagyon népszerű itthon. A nemzetközi szereplések nem jók mostanság, de volt már ilyen és lesz jobb is ebben biztos vagyok-:)
    – Úszás. Hosszú Katinkából Baján neveltek úszót nem külföldön! (Nevelő edzőjével pofátlankodott S. Tusup ezért is válnak most). Az USA-ban is sportolt Hosszú, de már évek óta Mo-n van. Továbbá Hosszún kívül is vannak nemzetközi szintű úszóink és edzőink. Sok uszoda épült vidéken és sok gyerek tanul meg úszni és szereti meg ezt a sportot is ez is látni kell.
    – A többi sport utánpótlás nevelésében is nagy a támogatás. Nagyon sok magyar városban van új kölyök- és ifi-korosztályos jégkorongozó klub (az egyik unokám Pécsen hokizik – felszerelést a szakosztálytól kapják nem a szülők veszik).
    – Duna közelében lakom és látom, hogy az evezős klubok virágoznak, sok az igazolt versenyzőjük és mindenki tudja, hogy a magyar evezősök nemzetközileg elismertek, minden világversenyről hoznak érmeket
    – Természetesen elismerem, hogy ahol sok pénz „forog” ott nagyobb az esélye a visszaéléseknek.

    Csak ezért írtam ilyen hosszan, hogy bemutassam: Objektíven kell mindent (sportot, politkát) látni és láttatni. A politikai elfogultság vakká tesz mindenkit. A „kép” a magyar sportól nem olyan sötét mint azt Ön lefestette.
    Tisztelettel.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 február 21
    9:16 de.
    Nahát, nahát, hogy beszélsz Te egy tősgyökeres németről? Nekem is tetszik, akármilyen rasszistának is tartasz, sőt a magyar Liu Shaolin Sanyikának és Mohamed Aidának is örülök!

  • Kis Ferenc
    2018 február 21
    1:02 du.

    Kedves Ferenc, köszönöm, hogy megtisztel a válaszával. Igaza van, nem lenne bölcs minden dolog mögött Orbán-t látni, de ami mögött Ő van azt pedig nem lenne bölcs elhallgatni.

    Egy UTE (helyesebben ÚFC) – Fradi meccsen mindig megtelt a régi Üllői úti és a régi megyeri úti stadion is, sőt a régi Népstadion is. Ez nem releváns példa sajnos, hogy most is megtelik erre a derbire.

    Nyilván nem a Bernabeu-ra gondolok, sem a Nou Campra, vagy az Old Traffordra Angliában, hanem magyar illetve kelet-európai viszonylatokra. Inkább 2-3 ezer fő az átlagos nézőszám, de a kisebb csapatok meccsein alig van ezer fő, aminek a fele nem elképzelhetetlen, hogy a rokonok és a barátok teszik ki. Egy sokszoros bajnok MTK-nak tavaly az élvonalban 1700-as átlag nézőszáma volt a frissen épült új stadionban, idén ez 1370 a másodosztályban. A Debrecennek van a második legtöbb átaga 4000 nézővel, míg a mindig legnépszerűbb Fradi 9 ezer felett produkál, ami az 50%-nál is kevesebb a férőhelyekhez viszonyítva. Ez a két leginkább kihasznált stadion amelyben a sporton kívüli hasznosítás nem jelentős, maximum 3–10 százalékos arány a sporttal összevetve. A már megépített stadionok kihasználtsága 14 százalékos, azaz kevesebb, mint minden hatodik székre jut egy néző. Ugyanakkor még ilyen kevés szurkolónak sem jut elég parkolóhely, ami az infrastrukturális hiányosságokat is felveti – Talán eleve nem számoltak semmikorra esetleg növekedő nézőszámmal? (költői). Ilyen látogatottság mellett nem lehet őket fenntartani, csak közpénzen állami injekcióval. 70-80%-os nézőszám + a nem sportjellegű kulturális események (koncertek) kellenének ahhoz, hogy nullszaldós legyen egy Stadion, azaz ne terhelje az emberek pénzét a puszta léte. A Nagyerdei Stadion első évében 70 millió forint mínuszt termelt, és azóta nem változott a nézőszám felfelé sajnos, mert a színvonal sem ment fel.

    A kézilabdát én is ismerem és nagyon szeretem, rendszeresen jártam kézilabda meccsre és anno női válogatott játékosokkal beszélgettem egy sajnos meg nem íródott kézilabda könyv kapcsán. Valóban volt már, hogy lent volt a kézilabda, de akkor nem is ömlött a pénz és nem a Kocsis Máté ült a trónon. Ilyen hátszéllel legalább a korábbi eredmények megtartása volna minim elvárható, mert régen egy 4-5 hely egy VB-n, vagy EB-n már-már kudarcnak tűnt, ma meg örülnénk ha ezt elérnénk a legutóbbi csúfos 15 hely helyett. A férfiaknál sajnos ugyan ez a helyzet.
    De az igaz, hogy sok a külföldi játékos a magyar bajnokságban és mind a női mind a férfi csapatok közül két-két csapatunk (Győr, FTC és Szeged, Veszprém) meghatározóak Európában. Reméljük, hogy ez tényleg egy hullámvölgy és nem az lesz mint a fociban, hogy ebből a gödörből nincs kiút.
    Katinkával kapcsolatban is igaz, hogy Baján tanult úszni, de jelentős eredményeit Shane módszereivel ért el. Mindemelett úszóink is csak árnyékai akár a 10-20 évvel ezelőtti nagy úszóinknak egy-egy felvillanást leszámítva. Reméljük, hogy nem csak problémás uszodákat tud gyártani a kormány, hanem olyat amiben majd a későbbi világklasszisok szeretik meg a vizet és az úszást illetve azt is, hogy nem csak a politikai és gazdasági elit gyermekeinek kiváltsága lesz a luxussportcentrum használata, mint ahogy az első kerületi tanmedencében.

    Bizony jól mondja, ahogy sok pénz forog ott nagyobb az esélye a visszaéléseknek, és ez a kontroll nélkülivé tett ország miatt alakul így. De legalább Puskás mondata igazzá válna a pénz herdálásokkal, hogy kispénz kisfoci, nagypénz nagyfoci… Várjuk akkor azt a nagy focit, én 1986-óta várom, hogy újra nagy focink legyen.

    Köszönöm a hosszas írását, még egyszer és azért sok mindenben egyetértettünk, de amiben biztos az ez: Objektíven kell mindent (sportot, politkát) látni és láttatni. A politikai elfogultság vakká tesz mindenkit.

  • Szerintem abbol kellene kiindulni, hogy a profisport mukodjon uzleti keretek kozt, az allam meg tamogassa a tomegsportot.

    Mindenfele sziv es errendszeri betegsegek listajat vezetjuk, mert helytelenul taplalkozunk es mozgasszegeny eletmodot elunk. De amikor jon az olimpia az egymillio alkoholista orszaga beul a tv ele, hatradol, kinyitja a soret es elvezi az aranyesot. Elhisszuk a hazugsagot, hogy mi egy sportnemzet vagyunk, mert a tv elott azt olyan jo hallani!

  • Laszlo

    Nagyjából egyetértek a profi sporttal kapcsolatban (mint egykori aktív sportoló). Azonban semmi sem fekete-fehér és mint ismert „az ördög a részletekben lakozik”. Árnyaltan kell vizsgálni a sportolás helyzetét is.

    Az utánpótlási sport támogatását most rendben lévőnek látom – ami az állami részvállalást illeti. Új- és felújított torna termek, uszodák, szabad téri lehetőségek, stb. épülnek nagy számban. Ami nincs rendben az a fiatalok sport iránti igénye: ennek összetett szociológiai (nem anyagi-) okai vannak. Ezt a célt megoldandó lenne a gyerekek iskolai (kötelező-) sportoltatása. De ennek az eredménye csak 5-8 év múlva fog jelentkezni.

  • Magyarok, örüljünk a ma megnyert olimpiai aranyéremnek!
    Hajrá magyarok!