A külhoni magyarság és az Orbán-állam

2018 február 21 10:20 de.215 hozzászólás

Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnökének fontos üzenete van az erdélyi magyarsághoz: ő nem tud egyetérteni azzal az autoriter rendszerrel, amelyet Orbán Viktor Magyarországon épít. Fontoz üzenet azért, mert immár több mint 417 ezer külhoni magyar küldött be regisztrációs kérelmet a Nemzeti Választási Irodához és ebből a számból több mint 172 ezer az erdélyi magyar. Azt már tapasztalatból tudjuk, hogy szinte egytől-egyig a Fideszre fognak szavazni és félmillió külhoni szavazó jelentős erősítést jelent a kormány számára, különösen amikor kb. 5 millióan szavaznak majd Magyarországon április 8-án. Azt is tudjuk, hogy az RMDSZ helyi szervezetei Erdélyben aktívan regisztrálják a Fidesz számára a szavazókat.

A volt RMDSZ-es elnök szerint Orbán „egy jól felkészült, mondhatni született politikus, de nem tudok egyetérteni azzal az autoriter rendszerrel, amelyet jelen pillanatban épít, vagy amelyet részben már ki is épített. Nagyon sikeresen manipulálja a magyarországi közvéleményt. Például néhány, az EU-val vagy Washingtonnal szembeni jogos kritikából kiindulva sikerült a közvélemény többségét szembefordítania az egyesült Európa elképzeléssel. Ezt választási célokkal teszi, természetesen, mert szó sincs arról, hogy Magyarország ki akarna lépni az EU-ból.” 

Tudjuk, hogy a Fidesz a magyarországi adófizetők pénzéből vásárol magának félmillió külhoni magyar szavazót, de mint ahogy Markó mondta, az erdélyi magyarokról és az RMDSZ regisztrációt kampányáról beszélve: „a romániai magyaroknak elsősorban nem a magyarországi politikára, hanem befele kellene figyelniük.”

Külhoni magyarként úgy gondolom érdemes figyelni a magyar közélet alakulására, a politikai és társadalmi folyamatokra és az Óhaza kulturális jelenségeire. Ha azt látjuk, hogy egy autoriter és korrupt rezsim a fékek és egyensúlyok rendszerének felszámolásával tesz egyre több magyar állampolgárt kiszolgáltatott helyzetbe, akkor pedig a magyar nemzet részeként kötelességünk felszólalni. Hiszen azt mi megtehetjük – tiltakozhatunk a tenger túlsó oldaláról – úgy, hogy közben nem sodorjuk veszélybe megélhetésünket és családunk boldogulását.

Ilyen tiltakozásnak hosszú a hagyománya a magyar emigrációban. De ez a múlt ma mégis feledésbe merül. Siralmas, hogy az emigráció ezt a történelmi tradíciót képes azért ejteni, mert a Fidesztől, a hozzánk látogató államtitkároktól és helyettes-államtitkároktól, vagy éppen a magyar maffiaállamot képviselő diplomatáktól alamizsna-pénzt kapnak lényegében nem létező emigrációs szervezetek önjelölt és önfényező vezetői.

Miközben a magyar emigráció hangadói színtiszta anyagi megfontolásból kórusként állnak be egy romlott autokrácia mögé, magyarságtudatuk nem elég mély ahhoz, hogy felmérjék viselkedésük milyen súlyos károkat okoz a magyar-magyar kapcsolatok területén.

215 hozzászólás

  • A levélben Fideszre szavazó diaszpórás magyar elfogadja és támogatja biztonságos demokráciában élve az óhaza diktatórikus politikai vezetését. Jelenleg állami egypártrendszer működik, az ellenzéki pártoknak komoly befolyása nincs a társadalomra.

    Ne felejtsük, az NDK-ban több párt működhetett a német kommunista párt mellett, de szigorú ellenőrzés alatt álltak. Valami olyasfajta ellenőrzés alatt, mint most lesznek a magyar civil szervezetek.

  • Christopher Adam

    Elévülhetetlen bűnnek tartom, amit mindazok a külhoni magyarok tesznek, akik a Fideszre szavaznak levélben. Szintén szomorú, hogy őket látják, hallják leginkább az emigrációból és a határon túli közösségekről Magyarországon, miközben a külhoniak nagy többsége nem vesz részt a diktatúra támogatásában.

  • Diktatura nincs Magyarországban

  • Ha valaki az „egyik” partot kedveli az „Bun”, de ha valaki egy masik partot kedvel a tobbiek kozul az „bun” vagy „nem bun” ?

    Latom elvezi a reggeli munkajat megyjegyzeseim torlesevel.

  • DRAZIRI soraira;

    Lenne jo megnevezni egy nehanyat azon „tobb partok” kuzul amelyek mukodhettek a Hanuka elvtars birodalmaban?!

  • Hát igen.
    Lassan Románia is előbbre fog tartani Magyarországnál minden tekintetben.
    Vagy három négy éve hallottam egy itt dolgozó esztergályos-sráctól hogy vissza fog menni mert vélhetőleg jobban jár anyagilag.
    Azt is mesélte hogy a határ mellett kezd megfordulni a munkaerőáramlás.
    A magyarok kezdenek kijárkálni Erdélybe dolgozni.

    De mondom: ezt tőle hallottam.Alaposabban nem jártam utána a NET-en.

  • Christopher Adam
    2018 február 21
    11:48 de.
    Kedves Christopher, nekem is begyemben van a Fidesz és Orbán, de azért úgy vélem, hogy Te túl szigorú vagy a határon és tengeren túli magyarokkal, akik nagyon messze vannak a valóságos magyarországi viszonyok ismeretétől és annak befolyásolatlan megítélésétől. Ők valószínüleg csak érzelmi alapon tudnak és fognak fognak szavazni, de azért ne feltételezd róluk, hogy Őket is meg lehet venni egy üveg borral vagy egy zsák krumplival, mint az itthoni legnagyobb kisebbséget!

  • Én meg elévülhetetlen bűnnek azt tartom,akik az ellenzékre szavaznak kintről,sok dologban tájékozatlanul,vagy ha igen akkor
    a volt hazájuk többségének a sorsa nem érdekli őket,nem éltek,élnek itthon,meg azt is elítélem ha „netán”? tudják mit is
    tett ez az ellenzék „őspártja”régen,meg a közben több kicsire feloszlottak manapság a hazájuk ellen,természetesen csupán a hatalom megszerzéséért (jelenleg egyfolytában marakodnak)és
    nem az ország sorsáért,az emberekért akarnak győzni.
    Szerencsére ezt eddig is tudtuk,és a napi „alakításaikkal,nyilatkozataikkal”cirkuszaikkal ezt meg is erősítik!
    Nem kell izgulni,egy ilyen jellemtelen,hazug társaság nem tud
    kormányt váltani se együtt(kac-kac)külön meg pláne nem!
    Az emberek nem amnéziásak és gondolnak a jövőjükre!
    A baloldal saját magát nyírja ki szerencsére és egyfolytában,következetesen!
    Rossz rágondolni,hogy ha most harcolnak egymással,akkor vajon
    hogyan is lennének együtt irányítani az országot?…..

  • Christopher Adam
    Helyes, ertem az uzenetet. De kerem , hogy kuldj komoly javaslatot, MI az a part amire egy kulfoldi szavazhat szerinted.
    En NEM tudok egy ellenzeki kolmoly partrol sem, es gondolom a tobbi kint elo magyar sem.

  • Lemaradt:
    Mindenesetre ne legyen a part baloldali, mert arra nem szavaz egy magyar kulfoldon.

  • tóth péter!

    Aki azt mondja,hogy itthon diktatúra van, az vagy nem tudja mit beszél,vagy hazudik!.
    Aztán egy olyan ellenzék „erkölcseiről” mi is a véleménye az embereknek,akik például adócsalásért,sikkasztásért,nyugdíjasok,diákok becsapásáért(munkájuk bérét nem fizette ki!!!helyette a kormány…)előzetes letartóztatásban van :Czeglédy Csaba ügyvéd „úr”,akit országgyűlési képviselőnek jelölnek)Fletoék már összegyűjtötték a szükséges 500 ajánlást……
    Na bűnöző kormányt nem szeretne az emberek többsége,elég az is,hogy többen még mindig szabadlábon vannak…..

  • Christopher Adam

    Figyelő,

    Nehéz kérdés, mert mindegyik ellenzéki párttal elég komoly fenntartásaim vannak. Azt tudom, hogy melyek azok az ellenzéki pártok, amelyekre biztosan nem szavaznék és van egy-kettő, ami – fenntartással, ugyan – de számitásba jöhet. Konzervativ párt viszont nincsen Magyarországon, igy tehát konzervativ szavazónak valóban nehéz a dolga.

  • Tottkám:
    Nincs hát.
    Csak „demokráciahiányos” állapot.
    Hogy DerágaBolgárurat idézzem…sokadszorra.

    Dekérdemén szeretettel:
    A kettő között mijajófrász a különbség ?

  • Chris:
    Én valami szoc-dem pártra szavaznék, ha lenne olyan.

    Most senkire nem fogok szavazni mert nem kívánok bio-díszletként szolgálni a választási komédiához.

  • Christopher Adam

    Geyza, én is örülnék ha lenne egy igazi szocdem párt…csak lehetőleg ne Schmuck A. vezetése alatt. 🙂

  • A cikkbol:

    „Miközben a magyar emigráció hangadói színtiszta anyagi megfontolásból kórusként állnak be egy romlott autokrácia mögé, magyarságtudatuk nem elég mély ahhoz, hogy felmérjék viselkedésük milyen súlyos károkat okoz a magyar-magyar kapcsolatok területén.”

    Honnan tudod Chris, hogy kik allnak a FIDESZ mellett „anyagi megfontolasbol”?

    Honnan veszed az autokracia szot epp most, ket honappal a valasztasok elott?

    Mikor, es hogyan eleg mely a magyarsagtudat? Az eleg, ha be akarunk kuldetni Magyarorszagra 2 millio muzulmant, vagy legyen inkabb 5 millio?

  • Kalocsai Miklós

    tóth péter
    2018 február 21
    11:58 de.

    Ahol ellenzéki politikusokat, szakembereket börtönben tartanak, ott diktatúra van!
    Ahol nincs sajtószabadság, csak a látszata,ott diktatúra van!
    Ahol a kormány sajtótájékoztatóján nem kap szót a külföldi újságíró, ott diktatúra van!
    Ahol a média 97%-át a kormány által irányított és kitömött szennylapok és szennycsatornák uralják, ott diktatúra van!
    A hol a számvevőszék csak az ellenzéki pártokat vizsgálja és bünteti indoklás nélkül, ott diktatúra van!
    Ahol a tüntető diákokat a hatóság vegzálja és a lakájmédia szennylapjai és szennycsatornái leakarják járatni, ott diktatúra van!
    Ahol személyre szabott törvényeket hoznak, ott diktatúra van!
    Ahol a költségvetési és úniós támogatásokat csak a miniszterelnök szűk családi köre, és a maffia család tagjai tagjai nyerhetik el, ott diktatúra van!
    Ahol a bűnüldöző szervek nem üldözik a fentiek által elkövetett bűnöket, hanem védik a bűnösöket, ott diktatúra van!
    Még akkor is ha a Tóth Péterek és Boda Marcsik ezt nem értik!

  • Kalocsai Miklós

    Geyza
    2018 február 21
    2:07 du.

    Ezek szerint mindenképpen bio-díszelet leszel! Ha akarod ha nem! Ha nem szavazol, Orbán színpadán díszeleghetsz!

  • Kalocsai Miklós

    Szikszai
    2018 február 21
    3:28 du.

    „Az eleg, ha be akarunk kuldetni Magyarorszagra 2 millio muzulmant, vagy legyen inkabb 5 millio?”

    Ez többszörösen cáfolt silány hazugság!

  • Én az MSZP-Párbeszédre szavazok! Orbán arra játszik, hogy akik ellene vannak, lassan mind kivonulnak a közéletből. Nem adhatjuk át ezeknek a bűnözőknek a terepet. Nem adhatjuk fel! Ha elérjük azt, hogy Orbán elveszti többségét az Országgyűlésben, azonnal megszűnik a NER! A fideszesek pillanatok alatt egymásnak esnek és elintézik egymást. Van megoldás!

  • Kalocsai és Bonaventura:

    Zavarba hoztok..mindenesetre meggondolom a dolgot.

    Ha szavazok, legalizálom a látszat-demokráciát.
    Ha nem szavazok, legalizálom a látszat-demokráciát.

    Hogy a fene ette volna meg ezt az egészet…

  • Chris:
    Azért mondom:
    Nincs itthon semmiféle szoc-dem párt.
    És nem is nagyon lesz az eddigiek szerint.
    Egy darabig azt hittem (reménykedtem benne) hogy az MSzP az.

    De persze nem az.

  • HUNT*:

    tóth péter
    2018 február 21
    11:58 de.

    Ááá itt nincs diktatúra.
    Há hogy is lehetne mikor van Parlament ?

    Íme a mi kis Parlamentünk:
    http://nepszava.hu/cikk/1153376-kover-lasztexben

  • Minden fenti hozzaszolas bizonyitja hogy itt az ideje Kertesz Akost besorozni miniszterelnoknek. Talan az Akos velemenyei alapjan vezetni a magyarokat lehetne valami remeny a dolgokat rendbe hozni.

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2018 február 21
    4:29 du.
    Ejnye-bejnye! Két hét itteni szélcsend után nem kellene ismét Kertész Ákossal előhozakodni, mert akkor megint előkerülnének a kornissmihályok és esztereházypérekek is és a nekik megfelelő díszpéldányok a másik oldalról szintén! Kár lenne ezt az idilli, békés választási adventet megtörni!

  • Orsóskám.

    „Az úri közönség ötórai bicskázásra gyűlik össze.Lőfegyvert az étterembe bevinni tilos, azokat kéretik leadni a ruhatárban.Ugyanott bunkósbotok bérelhetők…..Az Igazgatóság ”

    /….Na ki ?… /

    Hát kb. ez várható.

  • Chris, a cikk teljesen rendben, de kicsit váratlanul jön tőled, amit a hsz-ban írtál. Te sokkal jobban tudod, hogy amit Te hiányolsz, az nem is létezik. Legalább Te ne beszélj itt bal és jobb oldalról, szoc.dem-ről, liberalizmusról és konzervatizmusról, etc. Ez kb. olyan, mintha a távolságot űrmértékkel mérnéd. Ezek a hozzászólásaid Neked mondanak ellent és legalább annyira hozzájárulnak a diktatúra fenntartásában, mint az ellenség ócsárolása, aminek az okát éppen Neked kellene feltárnod.
    Kalocsai Miklóson és Bonaventurán kívül itt már midenki Soros bogarait zabálja két marékkal:) K.M. röviden és velősen leírja a tuttit.

  • Bocs, nem ellenség, hanem az ellenzék ócsárolása. Bármennyire is impotensnek látszanak. Sajnos ennek nagyon összetett okai vannak, amit ez a fórum már értékrendjében többszörösen átrágott. Leszámítva a trollok lábon kihordott agyhalottak hadának a böfögéseit.

  • Úgy tűnik, a pártokra leadott listás szavazatok nem fognak eldönteni semmit. Így aztán mindegy is, hogy melyik pártra szavazol, de olyat érdemes, amelyiknek van esélye az 5%-ra, kivéve fidesz és Jobbik.

    Amiben talán még van valami lehetőség, az az egyéni képviselő. Ha ott a legnépszerűbb ellenzéki jelöltre szavazol – van valami szövetség, Gulyás Marcival az élen, aki állítja, hogy ő felméri majd az erőviszonyokat és közzéteszi – akkor ESETLEG a fidesznek nem lesz kétharmadja, vagy talán még egyszerű többsége sem. Persze akkor még fennállhat egy koalíció esélye a Jobbikkal, vagy akár az LMP-vel is. De azért az már talán nem lesz olyan vészes.
    Egyébként is úgy saccolom, ha nem lesz direktben fidesz győzelem, Miviktorunk összeomlik pszichikailag, és akkor BÁRMI lehetséges…

  • ORSOS ELEMER irta;

    „..a bekes valasztasi adventet megtorni…”

    Olvasva az itteni meglatasokat es mind az ottani lapokat, nem igen tunik nagyon bekesnek. De semmi megtoresrol nincsen szo.Csupan javasolva valakit akinek a multban talan a leg-realisabb meglata lehtett.
    Nem velene hogy az talan elohaladas lehetne az ottani politikai civakodasaik helyett?
    S miert ne ?

  • Amikor Kanadaik szavazhatnak Magyarorszagon, miert nem szavazhatnanak a magyarorszagon elok a Kanadai valasztasokon?
    Aki velne hogy az kicsit furcsa, hat nem ugyan az amikor Kandaiak szavazhatnak a magyar valasztasokon.
    En soha nem is gondolnek szavazni magyarorszagon, de biztos nem akarnek idegenek szavazni a US vaklasztasokon.
    Miert a kivetel ?

  • Igy, nem szavazok az iden, ismtelten allitom.

  • Kalocsai Miklós,

    „Ahol ellenzéki politikusokat, szakembereket börtönben tartanak, ott diktatúra van!”

    Hat ha loptak a dragaim… Mit varsz, hogy Kossuth Dijat adjanak nekik?

    „Ahol nincs sajtószabadság, csak a látszata,ott diktatúra van!
    Ahol a kormány sajtótájékoztatóján nem kap szót a külföldi újságíró, ott diktatúra van!
    Ahol a média 97%-át a kormány által irányított és kitömött szennylapok és szennycsatornák uralják, ott diktatúra van!”

    Ejha! Majdnemhogy forditott aranyban vannak a mediak Magyarorszagon, a baloldaliak javara.
    Itt, Kanadaban, viszont egyetlen jobboldali media sincs.

    „A hol a számvevőszék csak az ellenzéki pártokat vizsgálja és bünteti indoklás nélkül, ott diktatúra van!”

    Vizsgaltak a FIDESZ-t is, csak erdemesebb lenne mas forrasokbol is tudakozodni.

    „Ahol a tüntető diákokat a hatóság vegzálja és a lakájmédia szennylapjai és szennycsatornái leakarják járatni, ott diktatúra van!”

    Talan jobb lenne ha felnott diakok tuntetnenek. De ha mar altalanos iskolasokra is szukseg van, legalabb ne iskola-idoben.

    „Ahol személyre szabott törvényeket hoznak, ott diktatúra van!”

    Ez ures kijelentes.

    „Ahol a költségvetési és úniós támogatásokat csak a miniszterelnök szűk családi köre, és a maffia család tagjai tagjai nyerhetik el, ott diktatúra van!”

    Nem, ott korrupcio van, ugyanugy, ahogy azelott is volt, meg Orban elott, es ugyanugy.

    Nos, hat a korrupcion kivul mindenben tevedtel, illetve semmitmondtal, vagy eppen hazudtal.

    Ugyanakkor Kanadaban is van korrupcio, es hat a fuggetlen media sem artana. Akkor Kanadaban is diktatura van?

  • Kalocsai Miklós,

    „Ez többszörösen cáfolt silány hazugság!”

    Ugyanmar Druszam! Mindenki tudja, hogy a nemletezo, de csak egyszeri kvota 1300-rol ma mar megnott 10 000-re. Jovore majd lesz 50 000, aztan 200 000, es igy tovabb, mert a forras kiapadhatatlan.

    Nem a szamokon kell lovagolni, hanem az elgondolason. Frankhonban is nehany 10 000-rel kezdodott az egesz, es lam, 60-70 ev mulva milyen frappancs kis helyzet alakult ki naluk, nem mondanad?

    Valoban igaz az, hogy „haladoeknak” nehezukre esik elore is gondolkodni?

    ———-

    Bendeguz79,

    „Minden fenti hozzaszolas bizonyitja hogy itt az ideje Kertesz Akost besorozni miniszterelnoknek.”

    Ez az elso kivalo otleted, amiota olvaslak!!!

    Hazafele menet vihetne magaval nehany katonai szallito-repulogepen, vagy akar uszalyhajon is par tonna moslekot azoknak, akik nem akarnak raszavazni. Hatha elfelejtettek mar Akos ba’t. 🙂

    ——

    Geyza,

    Neked meg ajanlom, hogy ne menj el valasztani. Egyreszt felesleges, masreszt a te korodban mar vigyazni kell a mozgassal is.
    En is ugyanezt teszem Kanadaban. No nem azert, mert nem tetszik, hogy kiradirozhato ceruzaval kell szavazni, vagy mert nem tartom igazi demokracianak, hanem azert, mert itt teljesen mindegy, hogy kire szavaznak az emberek.
    Nalatok legalabb van kulonbseg, de azer’ jobb ha tavolmaradsz tole.

  • Christopher Adam

    „Itt, Kanadaban, viszont egyetlen jobboldali media sincs….”

    Nonszensz. Ott van például a National Post, amire előfizetek. De ha ez nem elég, akkor van a Sun Media újságai, de még Ezra Levant Rebel Mediája is.

  • Christopher Adam,

    „Nonszensz. Ott van például a National Post, amire előfizetek. De ha ez nem elég, akkor van a Sun Media újságai, de még Ezra Levant Rebel Mediája is.”

    A National Post jobboldali? Viccelsz?

    A Sun valoban alkalmaz nehany jobboldali ujsagirot is, de a tobbsege ott is „halado”.

    A Rebel az igaz, az csak a baj vele, hogy oket szinte sehova nem engedik be, nehogy meg igazi tudositas is tortenjen az esemenyrol. No es hat az interneten videozgatva es cikkezgetve egy kicsit mas a helyzetuk, mint a fizetett lapoknak es TV allomasoknak.
    Osszehasonlithatlan.

  • Szikszai
    2018 február 21
    3:28 du.
    Nem tudom honnan veszik azt, hogy a kanadai magyarok anyagi juttatasokat kapnak otthonrol. Mindenki tudja, hogy mi itt a forint erteke dollarban. Igen alacsony. Hogy a Magyar Hazat esetleg segitettek megertem. Montrealban senki sem tud magyar anyagi segitsegrol.

  • Christopher Adam

    A pontos számokat, összegeket már lehoztuk, ezeket maga a Miniszterelnökség küldte nekünk: http://kanadaihirlap.com/wp-content/uploads/2017/11/V%C3%A1lasz_Kanada_20171102.docx

  • Köszönöm Christopher Adam ezen cikkét, ami arra inspirált, hogy megbántásom ellenére „le antiszemitáztatok” újból írjak ide!
    Talán először azt kéne tisztázni magunkban – mi a diktatúra és a demokrácia között az alapvető különbség – alapvető nincs, mert mind kettő parancs uralom, magyarul a hozott törvények szabályozzák életünk benne mind kettőben!Még is a fontos megállapítás, hogy amíg az elsőben diktátor van – egyszemélyes uralom, addig a demokráciában van több személynek is bele szólási joga az együtt élési törvények javaslatára és elfogadására – tehát a hozzá szoloknál olvastam miért van diktatúra nálunk Magyarországon – hát azért, mert a diktatúra tákolmányában megtiltotta a népszavazás kezdeményezését az alkotmányt illetően amit a diktátum fogalmazott meg számára… stb. Kérdezi az egyik KÜLHONI és nem külföldi és nagyon jó esett nekem, hogy ÓHAZÁNAK nevezte és nem csonka Magyarországnak… szóval azt , hogy ő most Kanadában diktatúrában él, mert hasonló dolgok megegyeznek az itthoniakkal – nem azért kedves kommentelő – ha nem azért mert mindenhol diktatúra parancs uralom van amit demokráciának nevezett el az irányító amely egy személy az egész földön…nevezzük ezt egy felfogásnak melyet többen gyakorolnak felettünk – tehát az ilyen rendszerekben melyeknek azonos az uralkodó gyökere egy kartellban globálisan teszi dolgát felettünk, hol enyhébben hol, nagyon durván modern rabszolgaként bánva velünk – Géza fogalmazta meg valósan és érdemes is ide idéznem : „…Ha szavazok, legalizálom a látszat-demokráciát.
    Ha nem szavazok, legalizálom a látszat-demokráciát.
    Hogy a fene ette volna meg ezt az egészet…”
    Befejezésül mint itt élő őslakos az óhazában – a maradékhazában – mi tanácsolhatnék ez után – semmit – ha csak azt az üzenetet nem amit kaptam: idézem, ” ..SOHA NE SZAVAZD MEG TÖBBET HÓHÉRODAT…” Köszönöm, hogy elolvastál és ha moderálás után bent hagynád azt külön megköszönném és id. Kiss László Magyarország Bázakerettyéről ma 2018.02.22-én küldöm nektek 6:58 óra kor…

  • Nagy a széthúzás. Szikszai örül, hogy első értelmes gondolatát megtalálta Bendzsi szavai között. Nekem még nem sikerült egy se. De azért Szikszai barátom ennyi ordas hazúgság és baromság a Német Szilárd-KOvács Zoltán-Boda Mária trojkából se jön ki, mint belőled. Valahogy Ti a negatívba hatványozódtok:)

  • Szukits Rezső

    Köszönjük ha megteszitek, sajnáljuk, ha nem! „Külhoni magyarként úgy gondolom érdemes figyelni a magyar közélet alakulására, a politikai és társadalmi folyamatokra és az Óhaza kulturális jelenségeire. Ha azt látjuk, hogy egy autoriter és korrupt rezsim a fékek és egyensúlyok rendszerének felszámolásával tesz egyre több magyar állampolgárt kiszolgáltatott helyzetbe, akkor pedig a magyar nemzet részeként kötelességünk felszólalni. Hiszen azt mi megtehetjük”

  • Szikszai te olyan okos vagy.
    Miért nem mész el milliomosnak?
    Akkor ilyenkor legalább valahol a Bahamákon oszthanád az észt és a jótanácsaidat.

    Egy gyobber „támogatása” nélkül is tudom mi a helyes bár a gyobbereknek évszázados szokása állandóan megmondani másoknak hogy mi a helyes.

    Erről szól Mussolini államelmélete és az egész NER.

  • Ezek a féleszűek a fejükbe vették hogy Kanada meg az EURÓPAI ÚNIÓ a komcsik kezébe került.
    Az Amerikai Egyesült Államokról már nem is beszélve.

    Világosan látható hogy a FIDESZ és a JOBBIK retorikájának lóg ki a lólába hehehehe

    Most az a trendi hogy a diktatórikus putyini, török és kínai modellt kell preferálni.

    Lassan annyira bennt leszünk a ruszkik seggében hogy már dinamittal sem lehet majd onnan kirobbantani minket.

    De mindez nem számít.Lényeg hogy a nagypénzek „jó” helyre kerülhessenek,

  • Bonaventure
    2018 február 21
    4:02 du.

    ” Ha elérjük azt, hogy Orbán elveszti többségét az Országgyűlésben, azonnal megszűnik a NER! A fideszesek pillanatok alatt egymásnak esnek és elintézik egymást. Van megoldás!”

    Valami hasonlót írtam én is Rátesi M. cikkéhez, a „Játszunk együtt” alá, ahol is a dominó-elvről értekeztem néhány mondatban! Nekem is meggyőződésem, hogy ezek egymást fogják kinyírni, mert ekkora felületen melyen érintve van az össznépi gazemberség részükről, nem lehet gond nélkül sokáig táncolni – elég csak egy hajszálnyi rés, egy kis repedés, és irgalmatlanul elkezd tovább repedni alattuk a szilárdnak hitt talaj, míg nem ropogva, dübörögve beszakad, és annyi! Most még lehet, csak a mellkasukig ér a trutyi,de az okosabbja már észrevétlen araszol kifelé és hallva a rianást menekülőre fogta, de a többségnek nincs füle, még bízik és „hízik” hisz elég ostobák hozzá)
    Megvárják míg a szájukig majd a fejük búbjáig ér a sz@r és csak akkor kezdenek el bepánikolva csapkodni körbe-körbe, és egymást nyomják majd a fertőbe, hogy magukat mentsék! Csupa kispályás harmad, negyed vonalbeli mitugrász aki élvezi, hogy a zavarosban halászhat, boldogan tapicskol az ingyen szajréban és a neki engedélyezett hatalmacskában, amit tud lenyúl, hát hogyne hiszen a vezér is ezt teszi, ám hogy valójában mit is tesz abba túl nagy belelátásuk nincsen, az csak a legfelsőbb körben (vagy ott sem) ismeretes! Mert ezek úgy próbálják védeni a mundér becsületét, hogy fogalmuk sincs mi az a mundér! De sebaj, a jelszó „életüket s vérünket a királyért” de azért módjával ám – kis képzavarral élve nem eszik olyan forrón azt a vérontást, mert ha futni kell, egymást taposva keresik meg a vészkijáratot! Elég ha mindenki a hozzá legközelebb állót döfi hátba, előbb utóbb mind kifekszenek!
    Miért? Mert a minimális gondolkodásra és következetességre sem képesek, mert a nagy magyarkodásban elfelejtik az olyan
    alapvető okosságokat és intelmeket, mint a „több nap mint kolbász, a „jusson is maradjon is”, vagy az „addig jár a korsó a kútra…” c.örökbecsűt! Ez ugyan egyik sem dakota, de attól még igaz!

  • Orsós:”Őket is meg lehet venni egy üveg borral vagy egy zsák krumplival, mint az itthoni legnagyobb kisebbséget!”
    Hmmm. A mai kormány ennyit nem áldoz: hívei beérik némi malaszttal. Az ótvaros „cigányozók”-nak kevesebb is elég: ha sunyi szemhunyorítást kapnak „fentről” undorító rasszizmusukhoz, máris készségesen paríroznak.
    Én egyébként nem a külföldiek szavazását tiltanám meg, hanem a levélben történő szavazást, mert az a mai formájában VÁLASZTÁSI CSALÁS!!!
    Két olyan elv ütközik, amelyből az egyik is elég, hogy csalás történjen.
    1. Mindenkinek CSAK EGY SZAVAZATA VAN.
    2. A SZAVAZÁS TITKOS.
    A levélszavazás mostani rendjében AKÁRKI regisztrálhat BÁRKIT,aki magyar állampolgár, és nincs magyarországi állandó lakcíme. Ráadásul 10! évre, így ha az illető közben elhunyt, vagy elköltözött, a lakcímére megérkezik a szavazólap, amit aztán az tölt ki és úgy, ahogy akar. Hiszen a titkosság feltétele, hogy ne derüljön ki, ki adta le a szavazatát. Mivel a szavazatokat nem szavazatszámláló bizottság, hanem kormánytisztviselők ellenőrzik, akár arra is van lehetőségük, hogy a nem szájuk íze szerint való szavazólapokat eltüntessék, és maguk töltsenek ki újakat.
    A hazug parasztvakítás köre szorosra zárt, kötőeleme a mélységes butaság, ami azt sem veszi észre, hogy Magyarországon már régen megszűnt a hatalmi ágak – törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás szétválasztása – tudatosan, aljas indokból ellehetetlenítettek minden ellenőrző fórumot. Megszűnt a jogállam, a legújabb törvényjavaslat pedig a magyar állampolgárokat fenyegeti terrorral.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 február 21
    5:44 du.

    „Kitünő széklábak, megbízható elsősegély!” Ez kimaradt!

  • Orsós Elemér

    talalom
    2018 február 22
    6:10 de.
    Majdnem mindennel egyetértek, kivéve az igazságszolgáltatásról alkotott véleményedet, mert az szerintem időnként túl szubjektív és meglehetősen kettős mércés, azaz még 100 %-ban egyező esetekben sem precedens, sok a -még laikusok számára is- feltünő kivételezés, diszkriminálás vagy „véletlen” tévedés, láthatóan elfogult megitélés, pedig aztán a bírói testület tényleg nem tűr meg -jogosan- állami belepofázást, ők valóban függetlenek, szinte állam az államban!

  • talalom
    2018 február 22
    6:10 de.
    Sajnos a kommentedben -véletlenül?- lerövidítve kiragadott idézetnek egészem más, sőt ellentétes a jelentése mint amit én írtam:

    „de azért ne feltételezd róluk, hogy Őket is meg lehet venni egy üveg borral vagy egy zsák krumplival, mint az itthoni legnagyobb kisebbséget!”

    Ejnye, ejnye! 🙁

  • Figyelő,

    „Nem tudom honnan veszik azt, hogy a kanadai magyarok anyagi juttatasokat kapnak otthonrol. … Hogy a Magyar Hazat esetleg segitettek megertem.”

    En tudom. Mivel Magyarorszagon a kutyanak sem kellenek ma mar a „haladotarsakka” avanzsalt hajdani elvtarsak, kialakult naluk az uldozesi mania.
    Ezzel meg tudjak magyarazni – legalabbis sajat maguknak – hogy miert vesztik el a szavazasokat, es miert oly paranyi a tagsag.

    Ha jol megnezed, hogy miket irnak, pl. „diktatura”, „jogallam megszunese”, „fekek es egyensulyok”, „kulfoldiek szavazasa”… stb. ezek mind azt mutatjak, hogy nem sajat magukban keresik a hibat, hanem minden es mindenki masban – ami kulonben jo is, mert meg rajonnenek, hogyan lehet szavazbazist kialakitani.
    Amig hazudoznak es hulyesegeket beszelnek sajat maguk alatt vagjak a fat.

    ——-

    Miklos Banfi,

    „De azért Szikszai barátom ennyi ordas hazúgság és baromság a Német Szilárd-KOvács Zoltán-Boda Mária trojkából se jön ki, mint belőled. Valahogy Ti a negatívba hatványozódtok:)”

    Ra se rancs Druszam, az erzes kolcsonos.

    Tudod, orexem mar, arrol nem is beszelve hogy egy bizonyos korsag miatt mar kicsit hamar elfaradok, ha osszpontositani kell valamire sokaig, igy a konyvem irasa kozben surun megnezem mit irtok, mert a rohogestol felebredek.

  • Orsóskám:
    Nagyon jól tudod hogy fejből idézek.
    Fene sem tud minden Rejtő-mondás mellé közlekedési rendőrt állítani…pláne hogy kb 25 éve olvastam utoljára.
    Amióta érvényben van a NER amugysincs időm művelődni.
    Tudod az önfenntartás…

  • Kalocsai Miklós
    2018 február 21
    3:47 du.
    Valamilyen diktaturás országban jártál,az itthoni viszonyokat meg nem ismered.

  • Geyza,

    „Szikszai te olyan okos vagy. Miért nem mész el milliomosnak?”

    Adj meg 6 szamot 1 es 49 kozott eloszor, aztan adj meg 7 szamot ugyanigy. Hatha sikerul, es akkor Pesten talalkozhatunk egy uveg bambi erejeig.

    „” Egy gyobber “támogatása” nélkül is tudom mi a helyes…”

    Dehogy tudod. Soha nem is tudtad.
    De ez csak egyik resze a problemadnak. Raadasul nem is erted mi megy a vilagban:

    „Ezek a féleszűek a fejükbe vették hogy Kanada meg az EURÓPAI ÚNIÓ a komcsik kezébe került. Az Amerikai Egyesült Államokról már nem is beszélve. Világosan látható hogy a FIDESZ és a JOBBIK retorikájának lóg ki a lólába hehehehe ”

    Ezzel ugye azt akartad mondani, hogy minden amerikai, kanadai es nyugat-europai jobboldali elemzot az Orban es a Vona fizet, hogy nyomjak a FIDESZ es JOBBIK propagandajat?
    Latod mar, mennyire erot vett rajtad az uldozesi mania?

  • A reménytelenség gyűlöletet szít, az ellenzéktől gyűlöletre és gyűlöletkampányra lehet számítani – mondta Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében. Az ellenzék folyamatosan igyekszik is igazolni a kormányfő szavait: minden eddiginél szánalmasabb rémhírterjesztésbe és lejárató propagandába kezdett a különböző fórumokon.

    A Demokratikus Koalíció (DK) „first ladyje”, Dobrev Klára például kijelentette: a kormánypárt „érzi a vesztét”, ezért ő biztos abban, hogy áprilisban a Fidesz választási csalásokat fog elkövetni. Azt, hogy konkrétan milyen csalásokra gondol, Klára asszony nem fejtette ki, de nyilván komoly tapasztalatai lehetnek ezen a téren még abból a korszakból, amikor a férje, Gyurcsány Ferenc és elvbarátai vezették ezt az országot. Sokan emlékezhetnek például arra, hogyan utaztatták 2006-ban a romákat egyik szavazókörből a másikba a szocialista aktivisták és a helyi uzsorások.

    Több mint érdekes Dobrev Klára azon kijelentése is, hogy a Fidesz azért készülhet csalásra, mert „érzi a vesztét”. A közvélemény-kutatások szerint ugyanis erre semmi okuk sincs, éppen hogy az ellenzéknek kell mindent megtennie annak érdekében, hogy megfelelő számú képviselőt küldhessen a következő parlamentbe. Ezért is megdöbbentő, amit Gyurcsány két hete mondott a szavazóinak egy fórumon. Győzelme esetére megígérte, hogy börtönbe záratja Orbán Viktort és családtagjait, elszámoltatja a kormánypárti újságírókat, miközben „amnesztiát” ígért a „megtévedt” Fidesz-szavazóknak.

    Természetesen Dobrev Klára sem maradt el az urától a fenyegetésben és a hazudozásban. Azt állította, Orbán Viktor kilépteti hazánkat az Európai Unióból, miközben megszünteti az önkormányzatokat, hogy „minél többet lophasson a haverjaival”. A lopás bizonyítéka pedig szerinte nem más, mint hogy ma Magyarországon egy gyárigazgató többet keres, mint egy buszsofőr. Nyilván ez majd másképp lesz, ha ismét Gyurcsány kerül hatalomra. A reggeltől estig busszal és villamossal közlekedő Dobrev Klárát és családját megsüvegeli majd minden BKV-alkalmazott, mert akkora fizetést adnak nekik, mint amennyit zsebre tehetnek a cégvezetők.

    Gyurcsányék fórumán sajnos megszólalt a XII. kerület DK-s jelöltje, az egykori SZDSZ-es Bauer Tamás is. Bauer, jó szokásához híven, természetesen a nácikártyát kapta elő. Búsan vont párhuzamot az első zsidótörvények és az Orbán-kormány által tervezett „menekültellenes törvények” között, de nem kímélte a határon túli magyarokat sem.

    Közölte: a kettős állampolgárság annak köszönhető, hogy az Orbán-kormány felrúgta a második világháborút lezáró békeszerződéseket. Aztán egyre jobban belelovalta magát az őrületbe: bedobta azt is, hogy a miniszterelnök „svájci bankokon keresztül teszi zsebre a rezsicsökkentés miatt itthon fizetendő és a jelenlegi világpiaci gázár közötti különbségeket”, miközben titkos háttéralkukat folytat, hogy megyéket cserélhessünk el Romániával.

    Ezen talán még a DK hívei is elcsodálkoztak, de nem engedték őket magukhoz térni a döbbenetből. Jött ugyanis a homo sorosensusok legnagyobbika, Niedermüller Péter. A DK európai parlamenti képviselője azzal állt elő, hogy megtudta: egy észak-magyarországi faluban a fiatalok Orbán Viktor miatt fogyasztanak dizájnerdrogokat, mert nem járhatnak számítástechnika oktatásra.

    Ha ezek után megtekintjük azokat a filmecskéket is, amelyeket az MSZP és a Jobbik terjeszt a fiatalokról, akik nem retúrjegyet kérnek a repülőtéri pénztárban, illetve a „Kárikittyom, édes tyúkom” refrénre küldik a rács mögé a kormányt, csak egy dolog juthat az eszünkbe: kész elmebaj!

    ———

    A MI-tol.

  • Amúgy azt olvastam,hogy Kerekes Sándor a MoMa színeiben indul,2018-ban a II.kerületben…..
    Sok sikert kívánok a Bokros által alapított,Gyurcsány által „úri”
    módon(hozzá méltóan) szidott,durván támadott, ócsárolt Bokros pártban!
    Lehet,hogy tévedek,de ugye 1976 óta Kanadában él(!!!),a lap munkatársa!….hazajön? vagy mindkét helyen „egyszerre” fog helytállni (természetesen megfelelő díjazás,képviselői tiszteletdíj,egyéb juttatás fejében…)?…..
    Érdekes,ahhoz képest,hogy sok volt magyar területen élő magyarral
    szemben gyűlölködnek….!
    témával kapcsolatban a másik cikknél már kifejtettem a véleményem!
    Egy kis derű:(Most kaptam,képpel együtt egy jó viccet)
    Baloldali önkéntes kérdése az idős nénihez:
    -egyetért-e Ön a szocialisták és liberálisok összefogásával?
    -én egyetértek,csak azt kérem,hogy utána ne engedjék szabadon
    őket…
    Szerintem nagyon őszinte,spontán megnyilvánulás volt,jót derültem,de a viccen túl,ha belegondolok a tények és a múlt ismeretében többekre is ráférne egy kis „előzetes letartóztatás”

  • Majd elfelejtettem,olyan hír járja a Szegeden előzetesben ülő
    Czeglédy Csabáról,hogy jelölése után (a hibás törvény alapján 500 ajánlással..),ha kiszabadul nem a parlamentben akarja „hazafias tevékenységét” folytatni…hanem kipucolna az országból,lehet,hogy éppen Kanadába?ahol
    sok jó ember megfér!

  • Szikszai
    2018 február 22
    12:33 du.

    K0sz0net a szellemes, es informaallo beszamoljaert, ma mi is megy az orszagban, azaz az ellenzek oldalan.

  • Szikszai!

    Hát én is csak csatlakozni tudok Figyelő hozzászólásához,nagyon
    frappáns és igaz volt amit a szánalmas ellenzékről írtál,pláne,ha nem is élsz itthon,de ilyen tájékozott vagy!!!!!!
    Gratulálok!
    Orbánt nincs miért lecsukni,pláne ha egy ilyen múltú…jellemtelen .ütődött alak fenyegetődzik ezzel,míg neki
    már rég bíróság előtt (és börtönben)lenne helye!!!!

  • „gyűlöletkampányra lehet számítani – mondta Orbán Viktor „

  • Ő csak tudja!
    Ha valaki tudja ő aztán az !!

  • Figyelő:
    ne zavarjon téged hogy Szikszai -általában- hazudik.
    Akárcsak Hazzay.

    Egy tőről fakadnak láthatólag.

    Meg merném kockáztatni hogy egy személy van a két név alatt.

    De ez csak feltételezés.

  • Kalocsai!

    Csak halkan jegyzem meg,hogy egyes ellenzéki politikusokat az elkövetett bűncselekményeik miatt tartják fogva…..és még sajnos
    nem teljes a létszám!

  • OIM* megint nem tudja miről beszél, mihez szól hozzá

  • Boda Marcsi
    2018 február 22
    2:53 du.

    Szikszai!

    Hát én is csak csatlakozni tudok Figyelő hozzászólásához,nagyon
    frappáns és igaz volt amit a szánalmas ellenzékről írtál,pláne,ha nem is élsz itthon,de ilyen tájékozott vagy!!!!!!
    Gratulálok!
    Orbánt nincs miért lecsukni,pláne ha egy ilyen múltú…jellemtelen .ütődött alak fenyegetődzik ezzel,míg neki
    már rég bíróság előtt (és börtönben)lenne helye!!!!

    *******************************************
    PFFFFffff….ffff……fff : )))….: ))….

    .A.B.O.T.S.O

  • Figyelő!

    Geyza állapota tragikus,a valótlan,buta,idétlen (diktált)szövegei miatt
    az állapotára való tekintettel sajnálom,de a bunkó megnyilvánulásai,alaptalan gyűlölködése,stílusa miatt megvetem!
    Ezzel nem vagyok egyedül szerencsére,Te úgy döntesz ahogy akarsz
    akár vele kapcsolatban,akár a szavazást illetően,a Te dolgod,senki nem kényszerít semmire!

  • Egyébként Hazai és Szikszai személye nem azonos…..ha érdekel, az itthoni valóság informálódj több hiteles és főleg itthoni forrásból,a Te dolgod,döntésed,hogy szavazol-e vagy sem,én mindkettőt elfogadom megértem,régóta kint élsz és biztonságban!
    Az itthoni közvetlenül érintettek többsége majd leadja a voksát!
    Minden jót kívánok!

  • Geyza!
    Nyugodj le szépen,nem töltöm veled feleslegesen az időt!
    Az a te bajod,hogy egy senki vagy, aki az életében „munkásságában” nem ért el sikereket,nyugdíjra meg esetleg még nem vagy jogosult!
    Erről kizárólag csak te tehetsz,nem mások!
    Jó filmet nézek,pá!

  • Nahál’stennek.
    Mán kezdtem megijedni hogy rámhajtasz éjszakára (is) hehehe

    Egyébként itt egy kedvedre való cikk:

    https://nepszava.us/orban-rahel-lesz-a-ceu-rektora/

  • Népszavát csak a hülye ,ellenzéki, fanatikus, hazaárulók olvasnak,akik mást nem képesek!Én igen!
    reklám alatt: őszinte részvétem!

  • Pláne amerikait…. (még itthonit sem) ki nem tojja le a kinti provokátorokat?…

  • Boda Marcsi 2018 február 22 5:31 du. – de masoknak is tanulsagos

    Alant bemasolom Bartus Zoltan altal irt cikket, mivel az az Amerikai Nepszava nevu „formedvenyben” jelent meg, es ez a kozmedia (internetes ujsag) Boda Marcsa nevu allamparti szavazonk szamara egy soros-berenc belopakodo fegyverzet, szo szerint idezve B.M.-tol: …” Pláne amerikait…. (még itthonit sem) ki nem tojja le a kinti provokátorokat?…”
    Na de nezzuk a teljes iromanyt, ami az elso magyar teli olimpiai aranyunkrol szol (szolhatna)
    „……Nem szeretnénk csökkenteni Knoch Viktor és Burján Csaba érdemeit, de Magyarországnak a Liu-fivérek, Liu Shaolin és Liu Shaoang nyertek aranyérmet a phjongcshangi téli olimpián. A Liu-fivérek orbáni értelemben nem magyarok, nem nemzetiek és nem keresztények, nem a megőrzendő “magyar kultúra” részei, hanem migránsok, kínaiak.
    Igaz, hogy Budapesten születtek, de ez csak rámutat a veszélyre, hogy a migráns elveszi a magyar nőt, migráns gyereket csinál, és keveredik idegenekkel szép fajunk. A NER ezektől védi Magyarországot és a “keresztény Európát”, amely nem kér ebből a nagy védelemből, mert attól tartja kereszténynek magát, hogy nem fasiszta, mint Orbán Viktor, aki viszont a fasizmust nevezi kereszténységnek.
    Mit kezdjünk most ezzel a két kínai migráns gyerekkel, akik Magyarország első téli olimpiai aranyérmét szerezték? Kell-e nekünk olimpiai arany ezen az áron? Liu Shaolin, ez magyar név? Hiába teszi oda a ravasz migráns a “Sándor” nevet is, Németh Szilárdot nem téveszti meg. Ő még ilyen magyar nevet nem hallott, ezek vagy a kerítés alatt jöttek be, vagy még a “nemzeti kormány” előtt, a liberális libsik engedték be őket fertőzni a magyar kultúrát és a magyar népet, elvenni a magyar nőket a magyar férfiaktól.
    Azért az mégsem járja, hogy Soros ideküldi a bogárevő korcsolyázó migránsait, hogy a kiváló magyar gyorskorcsolya-sportot lenyúlja, tönkretegye, internacionalizálja, szégyent hozzon ránk, hogy migránsokkal nyerünk olimpiát. Ez a Soros-terv aljas része, hogy ezzel elaltassa a magyarok éberségét. Ha volt két pécsi gyerek ebben a gyorsváltóban, akkor nem igaz, hogy nem volt még másik két pécsi gyerek, aki be tudott volna siklani. Minek ehhez két kínai migráns? Tudunk ennek az olimpiai aranynak örülni?
    Most hogyan oldjuk meg, hogy Orbán miniszterelnök gratuláljon a gyorsváltónak, hogyan szorítsa meg két idegenszívű migráns kezét, akiken magyar címeres ruha van? Mondjuk, attól nem kell tartani, hogy Orbán kitartott ellenzéke majd észbe kap, és plakátokra teszi Liu Shaolint és az olimpiai győztes magyar gyorskorcsolya váltót, mert annyi eszük sincs, mint Németh Szilárdnak, pedig az már a mínusz tartományban mozog. Nem szórják ők ilyesmire az Orbántól kapott Júdás-pénzüket.
    Ha nem szavazol a Fideszre, a migránsok még több olimpiai aranyat nyernek. Elnyerik a magyarok elől az olimpiai aranyérmeket. A másik, ami feltűnő, hogy ezek képesek még a magyar sortstragédiákat is elfeledtetni. Állandóan nevetnek és mosolyognak. Nem láttak még magyar embert, hogy az nem mosolyog, hanem mogorva? Nem olvasták az 1944-es Kossuth téren a giccses hamisítvány másolatokon a magyar hitvallást, Petőfi versét, hogy “A Kárpátoktul le az Al-Dunáig, Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! Szétszórt hajával, véres homlokával, Áll a viharban maga a magyar”?
    Ha így megy tovább, a migránsok nemcsak az olimpiai dobogó felső fokáról szorítják le a keresztény magyar fiatalokat, hanem világcégeket alapítanak helyettük, megtöltik a nagy magyar egyetemek katedráit, feltalálók lesznek, hova üldözünk újabb idegenszívű Nobel-díjasokat? Szolgák leszünk saját hazánkban. Mi lesz, ha az embereknek nem kell Németh Szilárd, Kósa Lajos és Lázár János? Mi lesz, ha létrehoznak szabad szerveződéseket, még a pártokba is belépnek, esetleg a pénzt nem az Orbán-család s a strómanjai zsebébe dugják, hanem gyönyörű házakat építenek, kórházakat fejlesztenek, magánegyetemeket nyitnak?
    Belegondolni is szörnyű, mi lesz itt a közmunkás, és a szakmunkásképzőből kibuktatott, jó keresztény magyar nemzettel. Ez maga a Soros-terv. Szolgák legyünk saját hazánkban? Magyarország legyen a magyar diktátoroké és magyar közmunkásoké. Magyarország csak legyen a haszonleső hazaáruló és hazug álellenzéké, amely négyévente elhazudja, hogy legyőzik választáson azt, aki a választási törvényt írta, és őket arra tartja, hogy elleplezze azt a tényt, hogy őt választáson leváltani nem lehet.
    Figyelem, legyünk résen, veszélyhelyzet van. Soros már a gyorskorcsolyázók között van, már magyar mezt húzott magára, a dobogó legfelső fokára állt. A Liu-fivérek azt hirdetik a világnak, hogy Magyarország nyitott társadalom, várja a migránsokat, akik még olimpiai bajnokok is lehetnek. Még azt hiszik az illegális bevándorlók, hogy itt politikai korrektség uralkodik. Hova jutunk? Elárasztanak bennünket a migráns gyorskorcsolyázók, szakácsok és atomtudósok, hogy megalázzák a magyar népet és elvegyék tőlük a kultúrájukat.
    Azonnali intézkedésre van szükség, drótkerítést kell húzni a jégpályák köré! Meg kell állítani most a gyorskorcsolyázó bevándorlást, amíg nem késő. Szijjártó Péter tiltakozzon és nevezze diplomáciai jegyzékben “magyargyűlölő mocskos gazemberek gyülekezetének” a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, és követelje, hogy vegyék vissza a Liu-fivérek érmeit, és adják azokat is a két pécsi keresztény magyar fiatalembernek.
    A magyar korcsolyasportot meg kell tisztítani a Soros-bérencektől, törvényt kell hozni “Stop Soros-korcsolyázók!” címmel, és nemzetbiztonsági kérdésse kell tenni, ki mehet a magyar jégre. A TAO-pénzek egy részéből Erdélyben s a Vajdaságban kell nevelni gyorskorcsolyázó magyar keresztény fiatalokat, akik felveszik a versenyt a kínai migránsokkal. Felcsútról az ificsapat gyengébb játékosait át kell irányítani gyorskorcsolyázónak. Addig is Liu Shaolin vegye fel az anyja nevét, hívják Szabó Sándornak, az öccsét pedig Szabó Sebestyénnek.
    A névváltás és egy kisebb kozmetikai szemműtét után Szabó néven poszterre lehet tenni őket azzal a felirattal, hogy a “Migráció ellen korcsolyáztak”, és a magyar anyjukról adjanak interjúkat. Fel kell hívni a határvédelem figyelmét, hogy kínai festőművészekre különösen figyeljenek, mert Soros most így küldi be a migránsokat, hogy elvegyék a magyaroktól a hazájukat, olimpiai bajnokokkal csapják be a mindenki által elhagyott magyar népet. Még egyszer ez nem fordulhat elő. “Hajrá Magyarország, Hajrá magyar magyarok!”
    Bartus László

  • Figyelo, es Boda Marcsi

    Koszonom a biztatast. 🙂

    Marcsi:

    „Majd elfelejtettem,olyan hír járja a Szegeden előzetesben ülő
    Czeglédy Csabáról,hogy jelölése után (a hibás törvény alapján 500 ajánlással..),ha kiszabadul nem a parlamentben akarja “hazafias tevékenységét” folytatni…hanem kipucolna az országból,lehet,hogy éppen Kanadába?ahol sok jó ember megfér!”

    Ennyi tolvaj kozott fel sem fog tunni meg egy. Csak aggodom miatta; mennyit lopott? Itt egy uj hazat 500 000 alatt mar nen nagyon talalsz, hacsak nem valami kisvaroskaban. Ha jol emlexem 220 forint egy dollar, ez 110 millio forint. Sikerult neki legalabb ennyit sikitania?

    ——–

    Geyza,

    Tetszett a cikk, amit kuldtel. Szellemes es gunyos.

    Az csak a baj, hogy pont az ellenkezoje igaz.
    Azaz, remelhetoleg meg fognak szunni a social justice warrior, es a gender studies szakok, amikhez a leghulyebbeket verbuvaljak itt Eszak-Amerikaban, es semmire sem kepzi ki az idiotakat.
    Na jo, a social justice warrior szakhoz nem csak hulyenek, hanem eroszakos tahonak is kell legyen az „egyetemi” tanulo. Es ha igyexenek, a diplomaosztas utan Soros Gyuri ba’ meg fizet is nekik ha elmennek valahova „tuntetni” (hozongeni, torni-zuzni, verekedni).

    Hatarozottan orulok, hogy igy vetnek veget a „halado” oruletnek Magyarorszagon. Koszi Geyza, ezt valoszinu nem tudtam volna meg mashonnan!

    Oh ja… nem csak a Hazai Lampa azonos velem, a Boda Marcsi, es mindenki mas is, aki veled nem ert egyet.
    Most megfogtal! Hiaba na, nagy troll vagyok en!
    Talan meg fizet is nekem ezert a Soros haladotars. Igen, jol olvastad. Azert fizet nekem a Soros, hogy titeket olyan hazugsagokra osztokeljelek, amik hihetoek is. De hiaba, nem gondolkoztok eleget.

  • SZIKSZAI soraira;

    Ah, Kertesz Akos lessz am a nyertes az igyen „moslek”-kal !

    S az talan nem kerul majd penzbe az adofizetoknek?!

    Nem azt igeri minden remelkedo ?
    Nem azt ohajt minden szavazo ?

  • talalom megjegyzesere az allamadosagon;

    A US a vilag legnagyobb es termekelobb kozgazdasaga.
    Ami a penzenek a fedezete, azert az a vilag-penz.
    Amit kolcsonoz a sajat penze.
    Magyarorszag masok penzet kolcsonzi. S masoknak fizeti vissza. Tehat a lakossag fizeti azt mindeg, de masoknak.
    Az a vesztesseg ! Mert az nem jonn vissa soha !

  • A cikk, es ezen belul Marko Bela nyilatkozatanak az egyik legfontasabb aspektusa a valasztasi csalasra, visszaelesekre valo figyelem-felhivas!
    Ami a valasztast semmisse tudja tenni!
    Legalabbis, Isten, ember es a demokratikus jogallamok szemeben!
    Nyilvan nem lessz egyszeru a kvazi nem letezo magyar „jogi rendszeren” atverni a csalas tenyet, mivel a „jogallamot” mar reg leepitettek!
    ‘talalom’ le is irta tokeletesen, amit en is megerositek!
    Ebbe fer bele az is, hogy azt is elismertek mar tobb helyen, hogy a rendszer minden izeben fals, egyenlotlen eselyeket biztosit. Egy loversenyen ilyenekert lovast, lotulajdonost orokre kizarnak a versenybol. Kartyaasztalnal pedig lonek, mint Fulig Jimitol tudjuk, (vagyis a libsi rejtotol)
    Ezert kell nekik a sorosozas, brusszelezes, hogy elore kivegyek az elet a szabad, demokratikus vilag felhaborodasanak, illetve szankcioinak.

  • Szikszaikám ne erölköggyé’.Nem vok vevő az „elismerésedre”.
    Legyen elég neked az idióta Boda elismerése.

    (Én spec. szégyellném magam ha egy ekkora szellemi csödtömegtöl mint a Boda , ilyen benyalást kapnék.)

  • Christopher Adam írja
    „Én is örülnék egy valódi szocdem pártnak…”

    Én is.
    Lesz szocdem párt ami összeáll majd az fidesz-el.

    Talán nem kontó:
    – A fidesz koalíciót köt az mszp-vel, ha bejut a parlamentbe) és, ha Orbán helyére egy nekik elfogadható személy jön.
    – Parlamenti félidőben Orbánt megválasztják köztársasági elnöknek
    – Magyarország államformája átalakul un prezidenciás rendszerré (mint Németországban, USA-ban, Franciaországgal, stb.)
    (Oszt jó napot-:)

  • B79! „Amit kolcsonoz a sajat penze.
    Magyarorszag masok penzet kolcsonzi. S masoknak fizeti vissza. Tehat a lakossag fizeti azt mindeg, de masoknak.”
    Te legalább érted, miről írogatsz?
    Hogy világos legyen: az USA TARTOZIK, mintegy másfél évnyi teljes teljesítményével (nem jövedelmével!) (Kanadaiaknak: a „kölcsönöz” ige két értelemben is használatos: kölcsönöz az ADÓS is, de kölcsönöz az is, aki ADJA a kölcsönt.)
    Hogy az egyszerű elmédnek is érthető legyen: az USA mások pénzéből él. Leginkább Kína pénzéből: semmilyen rakéta nem kéne ahhoz,hogy az USA térdre essen. Elég lenne, ha Kína a birtokában lévő USA-állampapírok 20 %-át egyszerre dobná piacra: Tudod, mi lenne a dollár,nem világpénz? Sok oka van annak, hogy nem teszi – és ebben csak egyik, nem is legerősebb ok, hogy egy ideig még szüksége van a technológiai transzferre.

  • Szikszai!

    Czeglédy több mint 6 milliárdot(!!!!)csalt,ne aggódj,nem lesz hajléktalan…

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2018 február 22
    10:32 du.
    A koszorús szerző neve Bartus László, de tökmindegy, az ilyen lények nevét nem érdemes megjegyezni! (Nekem ennyi elég volt az Amerikai Népszavából!)

  • Orsóskám azzé ezidáig még minden bekövetkezett amiket évekkel ezelőtt megjósolt a Bartuslaci.

    Csak mondom..

    Szóval…

  • OIM* :
    Még nincs ítélet.
    Ezidáig úgytűnik nem is nagyon lesz.

    Nemtom hallottál e már valamit a „koncepciós perekről”

    Te láthatólag a rákosista terminológia csöcsein nevelkedtél tehát ismerned kellene hogy miként működik az ilyesmi.

    És ne told fel duplájára azt amit Czeglédyről összehazudoznak.

    Jövö hónapban már 60 milliárdot fogsz rikoltozni?

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Geyza
    2018 február 23
    8:39 de.
    Igazad van, DE ezt már vele egyidőben mások is kimondták csak nem volt lehetőségük Magyarországon is ilyen nyiltan publikálni.
    Azért kötöm az ebet a karóhoz: ez a cikke nagyon csúnya volt!

  • Gabriel,

    „Alant bemasolom Bartus Zoltan altal irt cikket…”

    Ojve! A Bartus megorult nyilt palyan; hogy en is idezzek szabadon egy bizonyos klasszikustol.
    Nem vagyok persze biztos benne, mert a Bartus regebben meg elegge jobboldali volt. Olvastam tole a Hitgyulirol irt konyvet. Akkoriban meg tudott ertelmesen irni.

    Mara vagy a Soros Gyuri ba’ dollarjai, vagy a gyulolet elvette az eszet. (En az elobbire tippelek.)

    Ebben a cikkben is kijelenti, hogy a Budapesten szuletett kinai szarmazasu fiatalok a Zorbannak migrancsnak szamitanak. Mert a Bartus ezt megvitatta a Zorbannal.
    Nomegazer mert a Zorban annyira hulye szerinte, hogy nem tud kulonbseget tenni a hivatalosan erkezo bekes bevandorlok, es az orszaghatarokat illegalisan atgazolo gyilkos szandeku, bunozo vademberek kozott.
    Es le merem fogadni, hogy ebbol levonta a Bartus a vegso konzekvenciat is. Azt ugyanis mar nem olvastam, eleg a szegeny beteg elso hibajaig olvasni a zagyvasagat.

    Gyerekek, ti tenyleg uldozesi maniaban szenvedtek! Rossz lehet!

  • Mindenesetre, en elkepdtem, mikot a kinai altal elert eredmenyt Magyarorszag -nak tulajdontittak a versenyen,

  • Bendeguz79,

    „” Ah, Kertesz Akos lessz am a nyertes az igyen “moslek”-kal !
    S az talan nem kerul majd penzbe az adofizetoknek?! „”

    Valamit felreertesz, vagy nem tudsz az elozmenyekrol. Akos ba’ szerint a magyarok moslekot zabalnak es rofognek, ha nem a legnagyobb tolvaj „haladokra” szavaznak. Ha azonban azokra szavaznak, akkor minden rendben.
    Ez lett volna a lenyege a dolognak.

    ——-

    Kis Ferenc,

    ” Magyarország államformája átalakul un prezidenciás rendszerré (mint Németországban, USA-ban, Franciaországgal, stb.) ”

    Kivalo otlet! Mar eleve ugy kellett volna megcsinalni az uj rendszert 1990-ben.

    ——-

    Boda Marcsi,

    Hat akkor valoban lesz mit apritania a tejcibe.

    ———-

    Orsós Elemér,

    ” (Nekem ennyi elég volt az Amerikai Népszavából!) ”

    Ezzel en is igy vagyok. Alacsonyabb szinvonalu, mint ez. Nem mintha az itt hazudozo „haladok” tudnanak hihetoen hazudozni, de amit a Bartus muvel az utolerhetetlen. Raadasul a Bartus cenzuraz is, ellenvelemeny, az igazsag tilos nala. Igazi naciva kuzdotte le magat.

  • Orsós Elemér:
    Drága uram, jól tudod hogy nincsen rózsa tövis nélkül.
    Valamint:
    A szépleány is büdöset fingik, de azzé mégos szeressük.

  • Szikszaikám neked meg a buggyant narancslé vette el az eszedet.
    Feltéve ha volt egyáltalán…

  • Szikszaikám:
    idézlek hozzám írt hozzám-írásodból:
    „masreszt a te korodban mar vigyazni kell a mozgassal is.”

    Hát öregem TE csak foglakozz a saját hexensúzoddal.
    Addig én motorozok, különféle antennatornyokat mászok meg melyekre az általam odatelepített sajátgyártmányú berendezések szervizelése szólít és általában egész nap mozgásban vok.
    De te kenegessed a fájó lábaidat és okoskodj a foteledböl vég nélkül.

  • Figyelő,

    „Mindenesetre, en elkepdtem, mikot a kinai altal elert eredmenyt Magyarorszag -nak tulajdontittak a versenyen,”

    Miert?
    A negybol ketto 100%-ig magyar, a masik ketto felig kinai, felig magyar. Hivatalosan es torvenyesen vandoroltak be Magyarorszagra, miert ne lehetne oket magyaroknak nezni?

    Kanada eseteben is furcsa, ha egy neger, vagy egy azsiai nyer egy ermet Kanadanak?

    ——

    Geyza,

    A motorozas jo. Szaguldj mint a szelvesz, te szabadnak szulettel. 🙂

  • Kedves Figyelo,

    Ugy ertettem, hogy az anyjuk hivatalosan vandorolt be Magyarorszagra, a fiuk mar ott szulettek.

  • Gabriel!

    nekem nem kell ahhoz se kinti,se hazai Népszavát olvasnom,hogy az olimpiai sikereinktől tájékozódjak,meg írják ezt a magyar lapok,nézek TV-t,meg annak is örülök,ha netán valaki magyar színekben arat sikert,akkor is ha netán nem ősmagyar!
    Ilyen egyszerű a dolog!

    Geyza meg csak önti magából a hülyeségeit,egyre elszántabban
    (ezért fizetik)a stílusa,modora meg különösen „elragadó”….
    Minden normális hozzászóló(egyre többen vannak) idegesíti….majd ő megmondja a „tutit”!Beteg…..

  • OIM*.tudjuk.
    Te csak a párt-propagandát nyalod és nyeled.

  • Gabriel!

    Nem ártana azon elgondolkozni,hogy pld. a Liu fivérek itthon születtek( és nem most..)a szülők beilleszkedtek,hasznos tagjai a társadalomnak ,mint több itthon élő,letelepedett becsületes külföldi állampolgár. akiket nem szabad összetéveszteni a mostani
    illegálisan érkező migránsokkal!Egyébként az egyértelműen magyar származású sportolóknak sincs miért szégyenkezni,mindenki drukkol nekik!
    Annak sem ártana utána nézni,hogy ki is számít manapság menekültnek és ki migránsnak?Ezt itthon már minden tájékozott ember tudja!

  • Szikszai,

    „Talan jobb lenne ha felnott diakok tuntetnenek. De ha mar altalanos iskolasokra is szukseg van, legalabb ne iskola-idoben.”

    Ez faj! Nem is kis altalanos iskolasok tuntetnek, de ez a rendszer mar az altalanos iskolasokat is traumatizalja, aztan kesobb a kozepiskolasokat es a gimnazistakat is.
    A diakok nem csak resztvevoi hanem elszenvedoi az oktatasnak!
    Amugy pont most megy a tuntetes, keresednek megfeleloen iskola utan 🙂

    „Nem, ott korrupcio van, ugyanugy, ahogy azelott is volt, meg Orban elott, es ugyanugy.”

    Most mar azert eleg sok ido eltelt rendszervaltas ota, ennyivel ezt ne lehessen mas elintezni. Milyen valasz az, hogy ezek is lopnak, de hat ok is loptak?????? Ennel most mar tobbre lenne szukseg.

  • Laszlo:
    Szikszai „relativizálja” a jelen helyzetet.
    Ezért küldték ide. Ez a dolga.

  • Nos Szikszai teljesen normális,értelmes és tárgyilagos,pedig nem is itthon él,míg Geyza „ügynöknek” (itthon) a gyűlölködés,rágalmazás,hazudozás a dolga,ezért fizetik…..,ha meg önként tenné(kétlem…)az az agyáról,jelleméről tanúskodik…!

  • Majd TE gondolkozol helyettünk is Kisboda.
    Te..te észkombájn te.

  • Geyza!

    Ha észkombájn és tévedhetetlen nem is vagyok,de tisztességes magyar, vannak elveim, érveim,tapasztalataim és szerencsére agyalágyult,hazudozó sem vagyok mint te,meg itt páran!
    Na ennyi!Pihizz!…

  • Marcsikám, itt a péntek, itt a hétvége! Szerintem, lazíts! Kérjél a pártközponttól valami szaftos politikai pornót! Például egy fotót, amin a Soros ül a Lehel piacon gonosz mosollyal, komcsi vörös kipával a fején, és bogarakat árul az istenadta magyar népnek. Ugye milyen izgi, Marcsi?!

  • Ő nem észkombájn.
    De nem ám…

  • Laszlo,

    „A diakok nem csak resztvevoi hanem elszenvedoi az oktatasnak!”

    Nem tudom milyen most. Azt tudom, hogy ’90 utan atvettek az amerikai „oktatast” amirol hadd ne mondjak velemenyt.

    „Milyen valasz az, hogy ezek is lopnak, de hat ok is loptak?????? Ennel most mar tobbre lenne szukseg.”

    Ebben tokeletesen egyetertunk, de hat… epp 5 perce neztem egy korrupcio indexet. Idemasolom:

    https://newatlas.com/2017-transparency-international-corruption-perceptions-index/53520/?utm_source=Gizmag+Subscribers&utm_campaign=58b846a541-UA-2235360-4&utm_medium=email&utm_term=0_65b67362bd-58b846a541-91455285#p505858

    Ez persze csak „perceived”, nyilvanvalo, hogy a legtobb lopasrol nem is tudunk. Kulonosen olyan orszagok eseteben, mint Kanada, ahol a mediaknak ilyesmire nincs ideje a nagy seggnyalas kozepette.
    De erdekes. No es miert pont Magyarorszag, es miert pont a FIDESZ lenne kivetel?

  • Szikszai
    2018 február 23
    10:35 du.

    Nem tudom, hogy pl. Kanada honnan lop es mit? Itt minden uzleti alapon megy. Amit az Usa ad , azt kanadaiak megerdrmrlik, azaz azert megdolgoztak.

  • Szikszai
    2018 február 23
    1:03 du.

    Elnezest, de en ma is furcsalom, ha magyrnak veszik ha gyoz egy kinai egy nemzetkozi sport versenyen.

  • Marcsikám, téged itten ugratnak!
    Te meg ugrasz, mint a parancsolat… 😀

  • Figyelő
    2018 február 23
    11:10 du.

    Szikszai
    2018 február 23
    1:03 du.

    Elnezest, de en ma is furcsalom, ha magyrnak veszik ha gyoz egy kinai egy nemzetkozi sport versenyen.

    Liu Shaloin Sándor 1995-ben született Budapesten, állampolgársága magyar! Édesapja kínai származású, édesanyja magyar. Életvitelszerűen itt él Budapesten, ez a szülőföldje, noha nyilvánvalóan sokfelé járt a világban, akár Kínába is eljutott többször, vagy bárhova, nem befolyásolja, hogy magyar állampolgár!

  • Szikszai,

    Nincs amerikai oktatasi rendszer, 19. szazadi poroszos meg mindig 🙁 mintha a vilag semmit sem valtozna.

    Megnezten a listat. Tok jo Kanada a 8., Magyarorszag a 66., megeloz minket Lengyelorszag, Csekorszag, Szlovakia, Szlovenia, Romania is.

    1995 Magyarorszag 28
    1996 Magyarorszag 31
    1997 Magyarorszag 28
    1998 Magyarorszag 33
    1999 Magyarorszag 31
    2000 Magyarorszag 32
    2001 Magyarorszag 31
    2002 Magyarorszag 33
    2003 Magyarorszag 40
    2004 Magyarorszag 42
    2005 Magyarorszag 40
    2006 Magyarorszag 41
    2007 Magyarorszag 39
    2008 Magyarorszag 47
    2009 Magyarorszag 49
    2010 Magyarorszag 50
    2011 Magyarorszag 54
    2012 Magyarorszag 46
    2013 Magyarorszag 47
    2014 Magyarorszag 48
    2015 Magyarorszag 50
    2016 Magyarorszag 57
    2017 Magyarorszag 66

    Szepen latszik, hogy rossz az irany!

  • Annyira undorító már amiket ez a Szikszai összehazudozik Kanadáról meg az USA-ról.
    Gennyes dumák ezek öreg.
    ITT szart se érsz el velük.

    Csak szólok.

  • Christopher Adam

    Eléggé úgy tűnik, hogy Szikszai kizárólag a legdurvább szélsőjobboldali lapokból értesül. De szerencsére nézetei nagyon távol állnak a fősodrású kanadai konzervativ nézetektől. Egy elszigetelt és elkeseredett idős ember eszmefuttatását láthatjuk, annak valóság tartalma szinte nulla.

  • Chris:
    Az lehet, de mikor idejövök azé mégse szeretném mindig kiadni az éppen aktuális étkezésem tartalmát.Ha meglátom miket ír.
    „Jobb szeretem ha az a hagyományos úton halad végig az emésztőrendszeremen.”

    /Idézet Dick Marcinkótól/

  • Nagy tévedésben vannak….Szikszai bizonyára több hiteles forrásból értesül és nem csak a fórumtól,meg lehetnek itthon ismerősei,barátai akik MAGYAR TV-t!!!!)netán több csatornát néznek és teljesen politika
    mentes napilapokat olvasnak,ez az itthon élőknek,meg pláne
    rendelkezésre áll.
    Talán hasznos lenne,ha a baloldaliak kinyitnák a szemüket,fülüket
    és másokkal is beszélgetnének,nem csak egymással….!

  • Chris: „Szikszai kizárólag a legdurvább szélsőjobboldali lapokból értesül.”
    Akkor valószínűleg ezért nehéz hazugságon kapni. 🙂 🙂

  • Chris, ezt a magyarok „legdurvább ultraliberális” honlapja közli:
    https://444.hu/2018/02/24/egy-elefant-is-kevesbe-lett-volna-feltuno-egy-porcelanboltban-mint-a-kanadai-miniszterelnok-indiaban
    Most higgyem vagy se, hogy Trudeau hazudozik?

  • Christopher Adam

    Trudeau indiai útja katasztrófa volt. Erről holnap irunk részletesen.

  • NHC* és az igazság….
    Nála már csak OIM* benyögései hitelesebbek.

    *NHC = Neonáci Hitlerista Charli
    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Szikszai és a jóltájékozottság:

    Neki Obama is holmi kommunista elvtárs.

    Neki az Európai Unió is komcsi.(Kár hogy épp a Néppárt van töbségben az EU Parlamentjében.De nem íröm le kik azok, a hülyéknek minek, mi meg tudjuk.)

    Neki Kanada is komcsi.

    Ekkora egy idiótát..

    Nem csoda hogy OIM* és NHC* tapsikál neki.

    Holott az ők által preferált elvtársak ITT vannak :

    Orbán Győző (Viki apuci) MSZMP párttitkár volt

    Stumpf István – MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök

    Járai Zsigmond – MSZMP tag, kommunista kormánytag

    Matolcsy György – MSZMP tag

    Martonyi János – MSZMP tag, kommunista kormánytag

    Chikán Attila – MSZMP tag

    Pintér Sándor – MSZMP titkár

    Kövér László – KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa

    Pozsgai Imre – MSZMP KB tag

    Harrach Péter – MSZMP tag

    Hoffmann Rózsa- MSZMP tag

    Boross Péter – MSZMP tag

    Balogh Gyula – MSZMP tag

    Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

    Mikola István – Hazafias Népfront, elnök

    Fónagy János – MSZMP tag

    Rogán Antal – KISZ titkár

    Szabadi Béla – MSZMP tag, munkásőr

    Varga Mihály – KISZ titkár

    Deutsch Tamás – KISZ titkár

    Orbán Viktor – Gimnáziumi-egyetemi KISZ titkár

    Schmit Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár, majd a Grósz Kormányban.

    Túri-Kovács Béla MSZMP tag

    Kár hogy ezeket a dolgokat nem lehet letagadni.

  • Figyelő,

    „Nem tudom, hogy pl. Kanada honnan lop es mit?”

    Kanada semmit sem. A kanadai politikusok viszont annal tobbet.

    Gondolod, hogy az allam altal finanszirozott es magancegeknek adott projektek epitesenel nincs kurrupcio? Emlexel az 500 dollaros torontoi lepcsore, amit a varos 60 000 dollarert akart megepittetni valamelyik jo haverral?

    De buktak mar le urak es elvtarsak az allam altal garantalt kolcsonokkel, allam altal elinditott magam uzletek disznosagaival is.

    ———-

    Christopher Adam,

    „Eléggé úgy tűnik, hogy Szikszai kizárólag a legdurvább szélsőjobboldali lapokból értesül. De szerencsére nézetei nagyon távol állnak a fősodrású kanadai konzervaziv nézetektől.”

    Eloszoris nincsenek „szelsojobboldali” lapok, foleg nem Kanadaban. Vagy te tudsz akar csak egyrol is Chris?

    Masodszor pedig Kanadaban nincs konzervativ part sem. Amit annak hivnak, az az igazi liberalis part. Az itt liberalisnak hivott part atment cocjalistaba meg az idosebb Trudo alatt, ami miatt sok liberalis atszokott az eredetileg konzervativnak nevezheto partba es tonkretettek azt.
    Gondolom emlexel, hogy valamikor a 90-es evekben letrejott a Reform part. Epp az volt a celjuk, hogy megpucoljak a konzervativ partot a liberalisoktol. Sajnos a vege kudarc lett.

    Igy aztan fosodrasu kanadai konzervativ nezetekrol is nehez beszelni, hacsak azt a nehany szazezernyi embert nem nezzuk, akik meg valoban konzervativok. Azokkal viszont valoszinu mindenben egyetertek, es van egy olyan gyanum, hogy kozuluk egyet sem ismersz.

    Ugy latszik, hogy valamifele buborekban elsz itt Kanadaban. Persze sokat megmagyaraz, hogy Oltarilyoban elsz.

    ——

    Geyza,

    Majd ha eltel 30+ evig Kanadaban, akkor okoskodj Kanadarol.

  • Laszlo,

    „Nincs amerikai oktatasi rendszer, 19. szazadi poroszos meg mindig”

    Ha arra utalsz, hogy nincs egyseges rendszeruk, abban igazad van. Ugyanakkor mindenhol egyforman pocsek az oktatas naluk, a kisebb-nagyobb kulonbsegek mellett is.

    A korrupcios tablazatokat nem kene szentirasnak venned, mint irtam ezek csak feltetelezett adatokra epulnek. A legsikeresebb tolvajokrol nem tudunk – mint pl. a kanadai tolvajokrol, akikrol altalaban csak hosszu ido utan derul ki a disznosag es az is csak akkor, ha valaki nagyon odafigyel minden ujsagcikkre.
    Mint pl. amikor az az allami alkalmazott, aki 300 millio dollar allami segelyt ad egy magankezben levo uzem felepitesehez, es aki aztan 4-5 ev mulva csodak csodajara annak a magancegnek lesz a „vezerigazgatoja” (CEO) aminek a letrehozasahoz adott 300 milliot. Persze nem bagoert…

    No es termeszetesen mindez legalis, hiszen miert ne adhatna egy allami alkalmazott 300 milcsit barkinek, es miert ne vehetne fel ot barmelyik maganceg CEO-nak, nemigaz?

  • Geyza!
    A listával nem akarok vitatkozni!
    Azt eddig is tudtuk,hogy a mai kormány tagjai közül,többen voltak
    párttagok,(akkor csak egy párt volt)a fiatalok a KISZ-be léptek be,de azt elfelejted,hogy régen
    többeket befűztek,agitáltak ,sőt voltak olyanok, akiknek a munkakörük,állásuk betöltéséhez kötelező volt,de ugye ettől még nem bűnözők mint sok baloldali…..
    Szerencsére én ezt megúsztam,bár vezető pozícióim miatt igyekeztek agitálni…..de a nyolcvanas években már nem erőszakoskodtak….
    Azt is elfelejted,hogy „belül”sokan már akkor jobboldaliak,többen vallásosak voltak.

    Azt is elfelejted,hogy azóta hányan léptek ki,csömörlöttek meg,amire Gyurcsány Fletó is rásegített(amitől persze nem lett különb tőlük,sőt…)

    Az sem jut eszedbe,hogy a kommunisták,szocialisták bűneit,rémtetteit akkoriban nem mindenki ismerte,ugye nem propagálták?….
    Az a lényeg,hogy téged (érdekeid…)és a jellemed itt egyre többen megismerik……

  • charlie,

    „https://444.hu/2018/02/24/egy-elefant-is-kevesbe-lett-volna-feltuno-egy-porcelanboltban-mint-a-kanadai-miniszterelnok-indiaban

    Most higgyem vagy se, hogy Trudeau hazudozik?”

    Trudo elvtarsnak nagyon megartott a marihonalja. Ennek a baromnak sikerult lekuzdenie magat Kanada szegyeneve.
    Bar az is igaz, hogy nem az o hibaja. Minden megbizhato jo elvtars tudta a kanadai cocjalista partban (liberalisnak hazudott) hogy Trudo teljesen elhulyult a kenderszivastol, de azert mellette dontottek, hogy o legyen a miniszterelnok. Pedig lett volna ertelmesebb bolsi is, aki legalabb nem jaratja le a hazajat lepten-nyomon minden nemzetkozi porondon.

    Olyan aprosag pedig, hogy hazudik, fel sem tunik, vegulis cocjalista a lelkem, mi mast tenne?

    Nagyobb problema az, hogy amit a felnotas apja elkezdett, azt az apja „tanitvanya”, a Vizfeju Kretyo folytatta, es most az agykarosodott fiacskaja befejezi. Ez pedig Kanada teljes tonkretetele minden elkepzelheto modon. (Nem csak gazdasagilag.)

  • Amúgy a közgazdaságiban politikai gazdaságtan órán elég volt,ha az ember azt felelte,hogy a szocializmusban minden jó,a kapitalizmusban meg minden rohad….ha egy definíció nem jutott
    eszembe,akkor sem kaptam 1-est…!

  • Geyza,

    „Szikszai és a jóltájékozottság:
    Neki Obama is holmi kommunista elvtárs.”

    Meg orzod azt a tipikus magyar-komcsi mentalitast magadban, aminek egyik legfobb jellemzoje az, hogy amikor valamirol nem tudsz amirol egy masik ember tud, akkor azt a masikat hivod idiotanak, vagy hulyenek.
    Gondolom nem kell tovabb magyaraznom ezt.

    Nezz utana, hogy Obama elvtars mit csinalt fiatal koraban, kik voltak a baratai…stb. Es ne szarj be, tudom elore, hogy te nem vagy hajlando erre, megartana a „haladova” vedlett nezeteidnek egy kis tajekozodas.

    A listad kapcsan csak annyit, hogy miert nem sorolod a tobbi magyar part embereinek neveit ugyanilyen modon?
    Arrol nem is beszelve, hogy minden magyar, aki abban a rendszerben elt tudja, hogy a komcsi partagok nagyobb resze nem meggyozodesbol lepett be a partba. Pl. az altalanos iskolas igazgatonenimrol (aki parttag volt) kiderult, hogy a Horthy rendszerben grofne volt. Tudunk nyilasokrol is, akik utat talaltak a te kedvenc partodhoz.
    Igy aztan teljesen felesleges a gyerekeikben bumbuskat keresni, mert nyilvanvalo, hogy a gyerekek meg nagyobb ivben szartak bele abba, ami neked olyan nagyon szentnek szamitott akkoriban.

    Most mar persze mas vagy, jelenleg te is „haladni” akarsz, mert azok koze tartozol, akiknek onallo gondolata nincs, akiknek szukseguk van a „szelre”. Vagy a keleti szelre, vagy a nyugatira, de valamire mindig szukseguk van szegenykeknek.

  • Figyelő

    Ezt írod: „Elnezest, de en ma is furcsalom, ha magyrnak veszik ha gyoz egy kinai egy nemzetkozi sport versenyen.”

    Főleg futballban, de más sportágakban is elég gyakori, hogy az állampolgárság megszerzése után már nemzeti színekben versenyeznek/játszanak a sportolók. De a két gyorskorcsolyázó estében az édesanya (Szabó Szabina) minden szempontból magyar. Az édesapa jött ezelőtt harminc éve teljesen törvényesen Kínából. A fiúk már itt születtek, itt jártak iskolába. Sportolóként kaptak ugyan ajánlatot a kínaiaktól, de soha nem szándékoztak elhagyni Magyarországot.

  • Ha még más nem tette volna fel: Kádár János a Sorosról.

  • Marcsi,

    „ha egy definíció nem jutott
    eszembe,akkor sem kaptam 1-est…!”

    Igen, azt a hatalmas tudats amit sikerult felhalmozni abban a szinvonalas kepzesben amin reszt vettel latjuk itt viszont nap mint nap. Regi reflex megmaradt, ha valamihez nem ertesz azt hiszed eleg a part propagandat felmondani es nem kapsz egyest. Ha megprobalod ezt a regi kommunista beidegzodest lekuzdeni egy teljesen uj vilag nyilik meg MArcsi. Probalj meg hiteles forrasokbol tajekozodni nem csak a PART ujsagaibol es tv-bol! Kezdetnek olvasd el az 1984-et hatha magadra ismersz! Viktor is elolvasta, osszepacsizott a haverjaivel es egyszerre felkialtottak, hogy ez kurv@ jo csinaljuk meg!

  • Szikszai,

    Gondolj bele ha nekem a kanadai korrupcio is igy megvisel akkor mi mehet Magyaroszagon. Ok tetelezzuk fel hogy nem tudunk minden korrupcios ugyrol Kanadaban, de akkor azt is tetelezzuk fel hogy Magyarorszagon sem tudunk mindenrol, mindamellett, hogy baromi sokrol tudunk, de meg igy sem mindenrol.

  • László!

    Azért az érettségire felkészültem és jól szerepeltem,annak ellenére,hogy nem a politikai gazdaságtan a legfontosabb az életemben(mint itt egyeseknek ma is a politika….)ami ugye nem az intelligencia fokmérője,de nem kell izgulni 4-es re végzetem.
    Aztán azt hiszem Besancon írta(?),hogy a Liu testvérek győzelme
    nem magyar siker….ugyanis az anya Szabina magyar és itt születtek.
    És az sem lep meg,hogy mindezt egy baloldali hírlapon ragozzák..
    Egyébként bárki aki kritizálja a kinti szereplésünket csak magáról állít ki rossz bizonyítványt,vagy nem tájékozott,arról már nem is beszélve kizárólag magyar származásúak is díjazottak lettek.

  • Ejnye G. O.I.P!
    Valószínűleg amnéziás vagy, hogy nem tudod,(esetleg nem éltél akkor…) koncepciós perek
    nem most vannak,hanem voltak,vagy „megmondták”mit is kell mondanod….!
    Czeglédy nem „véletlenül”…van előzetesben,a csalás bizonyított
    (NAV,Ügyészség!)sőt már kijelentette,hogy függetlenként akar indulni….aminek az egyébként nem kevésbé érintett MSZP örül,azt hiszi tagadhatja a tényeket…,meg ugye most kapóra jött,hogy azzal vádolhatja ezt a bűnöző ügyvédet,hogy ezzel gyengíti őket…na jót röhögtem,még a nekik is csaló ügyvédet
    rúgták ki!
    Na az ilyenektől lehetne hányingert kapni,bosszankodni miattuk,de nem érdemes ……
    Csak így tovább!

  • Nagy szegénységi bizonyítvány, ha Geyzánál értelmesebb,tájékozottabb és főleg kulturáltabb ,intelligensebb „szóvivőt”,agitátort nem talál egy fórum!

  • Almásy Alma!

    Engem sem ugratni,sem, befolyásolni nem lehet(tévedsz!)a véleményem megírom,a válaszokból levonom a konzekvenciát(akkor is
    ha sokan titkolni próbálják kifélék,mifélék,hol jegyzik őket és miért…?)közben jól elszórakozom,sajnálkozom,szánakozom!
    Szerencsére idővel minden kiderül,amit sokszor már előre is
    meg lehet jósolni!
    A „java” még hátravan…ne add fel!
    „Ember küzdj és bízva bízzál”nekem és sokaknak van miben!

  • Bízzál csak, Marcsikám, az a helyes. De azért itt téged mégis csak ugratnak, és te kellőképpen ugrasz is, ezért nem csodálkozom Geyzán sem. Nagy a kisértés… 😀

  • Marcsi gratulalok az erettsegidhez! Nagyon ugyesen megtanultal 1-2 fogast amibol probalsz profitalni. Hogyan tereljuk el a szot ha nincsenek ervek. Hogyan adjunk mas szajaba hazugsagot.
    Besancon nem vonta ketsegbe a korcsolyazo fiuk magyarsagat, sot meg a baloldali media sem. Nem is lenne balos dolog, egy orszag orult igazan.
    Egyedul Figyelo etetlenkedik, de o is csak ertetlenkedik.

  • Hát persze OIM* , tudjuk !
    Az idiótáknak nincs humoruk.

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • OIM* te idióta.

    Nem a NAV meg az ügyészséged dönti el ki a bűnös és ki nem.

    Te szerencsétlen jóasszony.

    Hát még ennyit sem tudsz az állítólagos hazádról?

    Egy találós kérdés: NA ? KI DÖNTHETI EL KI A BŰNÖS ?

    *OIM = Oldal Idióta Macája.

  • Na ne hazudj Kisboda.
    Méghogy jó vizsgáztál a nem-is-tudom-miből.
    Hát két számot nem vagy képes normálisan összeadni.

  • Jani:
    A Kádár-izéval arra akarsz célozni hogy lassan-lassan Amijóurunk Kádár nyomdokaiba lép ?
    Nem fog neki összejönni..

  • Szikszai
    Hidd el kuvvául unalmasak a kilóméteres blabláid.
    Valamit kezdjél már magaddal…

  • Értjük OIM*
    Ennyiből álltak a „vizsgáid”:

    *******************************************
    Boda Marcsi
    2018 február 24
    1:54 du.

    Amúgy a közgazdaságiban politikai gazdaságtan órán elég volt,ha az ember azt felelte,hogy a szocializmusban minden jó,a kapitalizmusban meg minden rohad….ha egy definíció nem jutott
    eszembe,akkor sem kaptam 1-est…
    ********************************************

    Mindig is tudtam hogy nem az eszedért kaptad a jegyeket hanem mert mindig mindenhol mindenkinek benyaltál.
    Te kis Duna-Tisza közi Klaudia Kardinalé HAHAHAHAHA 😀 😀

    (Merthogy két számot sem bírsz normálisan összeadni.)

  • Szikszai
    2018 február 24
    1:52 du.,

    „Trudeau elvtárs”

  • OIM*

    „Kommunisták rémtettei”

    Te is párttag voltál nem?

    Magad mesélted hogyan szereztél protekciót hogy megkaphassad a hőn áhított kis szar állásodat abban a harmadrendű, gyakorlatilag értelmetlenül fenntartott szakmunkás vagy technikusképzőben vagy miben.

    Képzeljétek el:
    Boda iskolája évente kibocsátott magából 3 osztálynyi hídépítő és vasút-karbantartó technikust vagy mit.

    Aztán ebből a 70 uszkve 90 emberből jó ha ketten-hárman el tudtak helyezkedni a szakmájukban.
    Hát hol a bánatos francban épült Mo.-n annyi híd meg vasút?

    Az UVATERV-nek meg a MÁV nak megvolt a saját szakember gárdája.Csak akkor kellett valaki nekik ha haláleset történ illetve nyugdijba ment valaki.
    Akkor meg ott volt a sok sorbaálló korábbi végzett.

    Így aztán csak arra volt jó a kóceráj hogy az ott végzettek , mikor elmentek valami szaros irodába ceruzahegyezőnek, elmondhatták hogy középfokú végzettségük van. Így nagyobb fizetést húzhattak a semmiért, mint sok melós.

    Egy ilyen tök felesleges intézményben lopta a napot ez a jóasszony.

    Még szerencse hogy a Gyurcsány kormány idején (vagy korábban) jól szanálták az egészet.

    Jól mondom OIM*? Akkoriban zárták be ?

  • jani,

    „Főleg futballban, de más sportágakban is elég gyakori, hogy az állampolgárság megszerzése után már nemzeti színekben versenyeznek/játszanak a sportolók.”

    Nade Jani! Te, es en mint „nacik” elismerjuk a felig kinai szarmazasu fiukat magyarnak, mig a felvilagosult, es „halado” magyarok nem? Hat mi ez a renegad hozzaallas toled? 🙂

    Amugy tetszett a Kadartol jott szoveg. Persze o is antiminden volt.

    ——-

    Laszlo,

    „Igen, azt a hatalmas tudats amit sikerult felhalmozni abban a szinvonalas kepzesben amin reszt vettel latjuk itt viszont nap mint nap. Regi reflex megmaradt, ha valamihez nem ertesz azt hiszed eleg a part propagandat felmondani es nem kapsz egyest.”

    Ugy nez ki, hogy teljesen artatlanul felreertetted a Marcsit.
    O nem az egesz oktatasi rendszerrol, hanem a (marxista) politikai gazdasagtanrol beszelt, amin mi annak idejen mindannyian jot rohogtunk Magyarorszagon, es 1-2 streber barom kivetelevel senki sem tanult meg belole semmit.

    Az eszak-amerikai „oktatas” meg a komcsi magyar oktatas mellett is elbujhat a banatos francba. Persze a komcsi magyar oktatas is csak azert ert valamit, mert azt orokoltek abbol az undorito Horty rendszerbol, ami kinevelt olyan tudosokat, mint Neumann Janos, Kemeny Janos, Wigner Jeno, Szilard Leo es a tobbiek, valamint irokat es muveszeket, amiket azota sem tudott produkalni a magyar nemzet. De ez most nem erdekes.
    A lenyeg az, hogy az eszak-amerikai „oktatas” mar hosszu evtizedek ota hanyatlik a beka segge ala melyebbre es melyebbre, hogy mar „egyetemi” hallgatoknak sincs halvany fingjuk sem semmirol.

    Volt itt egy idos zsido bacsi baratom (akkor en meg a 30-as eveimben voltam) o tanar volt az USA-ban is, Japanban is (ahol angolt tanitott) es aztan nyugdijaskent Kanadaba jott, ahol meg tanitott 87 eves koraig.
    O meselte, hogy az egyik Grand Prairie-i iskolaban a tantestulet egyik tagja megkerdezte az angol (nyelv) tanart, hogy az egyik rendkivul buta hulyegyereket miert engedi at az ev vegen? A valasza az volt: „Because he showed an adventurous spirit in spelling.” Magyarul talan az lenne, hogy „Mert o egy vallakozo szellemet mutatott be a helyesiras teren.” Azaz a gyerek komplett hulye, nem tud leirni egy szot sem helyesen.
    No es ez mar vagy 30 eve volt. Azota csak rosszabb lett a helyzet.

    „Ha megprobalod ezt a regi kommunista beidegzodest lekuzdeni egy teljesen uj vilag nyilik meg MArcsi. Probalj meg hiteles forrasokbol tajekozodni nem csak a PART ujsagaibol es tv-bol! Kezdetnek olvasd el az 1984-et hatha magadra ismersz!”

    Ejha! Nincs annal szebb, amikor egy „halado” akarja megmagyarazni egy jobboldalinak, hogy kuzdje le a komcsi beidegzodeset. 🙂

    No es mik azok a hiteles forrasok? Mert ugye az 1984 csak egy regeny…

  • Geyza,

    „Hidd el kuvvául unalmasak a kilóméteres blabláid.”

    Hogy lehet unalmas annak, aki nem olvassa?

    Tenyleg Duma Gyula II. lettel?

  • Christopher Adam

    Szikszai, kirivó hazugságokat és ferditéseket irsz Kanadáról, például a kanadai sajtószabadságról, meg arról, hogy szerinted Magyarországon mennyivel szabadabb a média. Ezen hozzászólásodat töröltem és minden további kommentedet törölni fogom, amiben valótlanságokat irsz. És ez akkor is fennáll ha ismét megsértődsz és később új névvel jelentkezel be.

  • Christopher Adam,

    „Trudeau indiai útja katasztrófa volt.”

    Ez igaz, de minden mas utja alkalmaval is, kiveve, amikor halapenzen ment udulni valahova – ugye a nagy faradtsag utan.

    Remelem meg idoben kuldom ezt, mielott szerecsent mosdatnal.

    https://www.jihadwatch.org/2018/02/trudeau-exposed-a-leader-who-embraces-islamic-supremacists-and-sikh-terrorists

  • Christopher Adam,

    „Szikszai, kirivó hazugságokat és ferditéseket irsz Kanadáról, például a kanadai sajtószabadságról, meg arról, hogy szerinted Magyarországon mennyivel szabadabb a média. Ezen hozzászólásodat töröltem és minden további kommentedet törölni fogom, amiben valótlanságokat irsz. És ez akkor is fennáll ha ismét megsértődsz és később új névvel jelentkezel be.”

    Koszi! Mint kanadai baloldali, ennel frappansabban nem is tudnad bebizonyitani, hogy mennyire elfogulatlan a kanadai media!

  • Szikszai egy náci fajankó aki Auschwitz kinyításának tapsolna. Egy igazi hitlerista szociopata aki dalolva mészárolná le embertársait. 600 ezer magyar zsidót gyilkoltak meg az ilyen alakok. Húzzon a fenébe!

  • Geyza 2:07 !!!

    Már megbocsáss, de akkor meg minek téped itt a szádat éveken keresztül, ha mostmeg fogod magad és – állításod szerint – „nem szavazol senkire”, nem mész el szavazni…
    Ne haragudj, de ez egy tipikus lumpenproli szöveg… 🙁

    Nagyon sajnállak! —> Csatlakozom Kalocsai Miklós 3:54-hez.

  • Szikszai ! 11:33

    Neked humorérzékből egy hatalmas . n u l l á s . jár…

    Kommeted kiérdemli: Az igazi Orban-fan sirámai címet…

    .

  • Szocdem a neved utáni szám mit jelent? A leélt éveid számát, vagy az IQ-dat? Mert csak ez a kettő adhat felmentést a hülyeségekre, amiket 10:12-kor leírtál.
    Ha valaki nem fújja veletek az Internazionale-t, az már „dalolva mészárolná le embertársait”?
    Chris, ez a moderálási elveid szerint rendben van?

  • Szikszait nem kell (végig)olvasni ahhoz hogy kb. tudható legyen miről firkál.

    Régi módszeremet ajánlom a kedves OLV.TÁRSAKNAK (hehe) :

    Elegendő elolvasni a novelláinak az első két sorát meg az utolsó előtti kettő sorát.

    Ennyi nagyjából elég is ahhoz hogy a zember képben legyen mit próbál beadni.

  • Szocdem:
    Hát mindenesetre gyanúskás hogy állandóan azokat az országokat, népeket „ekézi” akiknek fiai életüket adták az emberiség eddig ismert leg undorítóbb és alávalóbb rendszereinek a leverésére.

    Chris szerint nem náci.
    Eddig én is affelé hajlottam hogy nem náci.
    Csakhát lehet úgy is annak lenni hogy körmöntfont módon tagadja viszont a szélsőjobbos és náci szennylapokból veszi az ideáit.

    Amikről NHC* azt írta idézem :
    „Azért nem tudjátok megcáfolni Szikszai igazságait (SIC) mert azokból a lapokból veszi őket.”

    Ebből következik hogy NHC* tud valamit !
    (Ezek félszavakból is értik egymást)

    Tehát egyenlőre emelném kissé a „lécet” :
    Az eddigiek alapján náci-szimpatizánsnak gondolom őt.

    *NHC = Neonáci Hitlerista Charli

  • Egyetlen ügyön lehet szépen megnézni, hogy hogyan működik Magyarországon a diktatúra. A Czegédy ügyön.
    Az ügyet tavaly augusztusban robbantotta ki az origo.hu – az a hírportál, amit kb. 3 éve megvett az egyik kormánykliens. A portál bírósági ítéletre kénytelen volt helyreigazítást közzétenni, itt:http://www.origo.hu/kultura/20171026-helyreigazit.html
    Ennek minden bekezdése úgy kezdődik, hogy: „valótlanul híreszteltűk…”, majd „Ezzel szemben a tény az, hogy…”
    (Itt is megjelent a Helyreigazítás teljes szövege, ami szerencsés, mert most, hogy a dátumot ellenőrizni akartam, meglepődve tapasztaltam, hogy az origo.hu archívuma ugyan felhozza a cikket, de kb. 5 másodperc múlva el is tünteti.)
    Ennek ellenére az összes közkanális heteken keresztül harsogva ismételgette a „milliárdos csalást”, meg a ki nem fizetett százmilliókat a bérekre (822 ezer forint az igaz).
    A 3 milliárddal induló licit már 6 milliárdnál tart, és a bodaságok sikkasztásról visítoznak, miközben a céget AZ ADÓHATÓSÁG gyanúsította meg adóelkerüléssel, és nem sikkasztással. Czeglédy Csaba NEM ELÍTÉLT, HANEM ELŐZETESEN FOGVATARTOTT, ami annak „köszönhető”, hogy a büntetőeljárási szabályokat a néhai fiatal demokraták igen flexibilisen határozták meg. Ez például a diktatúrák fontos jellemzője:vád nélkül, puszta gyanú alapján hosszan börtönbe zárni valakit. (Mert vádirat a mai napig nincs.)
    Dehát úgy látszik, itt többeknek mindegy, hogy gizike vagy gőzeke, hagymázas vízióik – amiknek köze nincs a konzervatív elvekhez – igazolásához nem szükségesek a TÉNYEK.
    Tuuudom, nem visznek el fekete autóval – legalábbis egyelőre nem sokakat -, de nem kell sokáig várni.
    Ha az SS-törvényt (stopsoros) elfogadják, megszűnik végképp a szabad szervezkedés joga.

  • Boda Marcsi
    2018 február 24
    3:04 du.

    László!

    …………

    „Aztán azt hiszem Besancon írta(?),hogy a Liu testvérek győzelme
    nem magyar siker….ugyanis az anya Szabina magyar és itt születtek.
    És az sem lep meg,hogy mindezt egy baloldali hírlapon ragozzák.”

    Boda, az oké, hogy a szöveg értés nem az erősséged, de hogy ennyire ostoba és felületes legyél és ennyire lila firhangod nincs, hogy mit olvasol, és mire reagálsz az még esetedben is meglep!

    Figyelőnek válaszoltam, miután kettő darab rövidke megjegyzésében is érhetetlennek találta, hogy a nevezett sportolókat milyen alapon minősítik magyarnak! Ezért beidéztem F. Szikszaihoz intézett mondatát, majd arra reagáltam pár sorban és egy kicsit sem félreérthető módon – hogy ez neked mégis sikerült, azon talán nem kéne kiakadnom a magad által közzé tett iskolai „feleléseid” ismeretében!

    Figyelő olvtársadon kívül tehát egyetlen „baloldali sem ragozza” azt ami természetes – vagy tudsz rá példát itt és most? Na, lássuk! Ezért hát megkérlek, hogy sürgősen nézz utána valójában mit írtam, ha már egyszer „hivatkoztál rá” Lászlónak – mert tudod Boda a „tévedésednek” nem lenne különösebb jelentősége, ha mondjuk a krumpli termesztése a téma, de amikor rosszindulatú felületességed eredményeként vádolsz meg másokat személyes kérdésekben, netán szándékosan, annak igen is óriási a jelentősége! És ezt még az sem menti, hogy a nevem után kérdőjelet tettél, ami arra utal hogy magad sem voltál biztos benne valóban én írtam e a kétkedő sorokat, de- ilyen esetben előbb visszagörgetsz egy kicsit, és meggyőződsz róla, de nem írsz le nyilvánvaló hülyeségeket!
    Hogy ne kelljen nagyon keresgélned, íme, látható miként „ragozzák a baloldali hírlapon” azt a tök egyszerű és nyilvánvaló kérdést, hogy vajon tekinthető-e magyarnak az, aki Magyarországon született magyar anyától és nem mellesleg magyar állampolgár!

    Figyelő
    2018 február 23
    11:10 du.

    Szikszai
    2018 február 23
    1:03 du.

    „Elnezest, de en ma is furcsalom, ha magyrnak veszik ha gyoz egy kinai egy nemzetkozi sport versenyen.”

    Liu Shaloin Sándor 1995-ben született Budapesten, állampolgársága magyar! Édesapja kínai származású, édesanyja magyar. Életvitelszerűen itt él Budapesten, ez a szülőföldje, noha nyilvánvalóan sokfelé járt a világban, akár Kínába is eljutott többször, vagy bárhova, nem befolyásolja, hogy magyar állampolgár!

  • charlie,

    „Chris, ez a moderálási elveid szerint rendben van?”

    Ugyanmar, Magyarorszagrol, illetve a FIDESZ-rol a legblodebb hazugsagok teljesen szabadon publikaltak itt, mig a Nagy „Halado” Nyugat mintaorszagarol nem szabad oszinte kritikat irni. Ezt mar Kanadaban tanulhatta a Chris, ahol a media detto ugyanez.

    Volt itt mar tobb hozzaszolasom is amit kitiltott a szabad cenzura. Mivel nem erdekel tulzottan a butasagukkal parosult uldozesi maniajuk en nem mentem le se a sajat, se masok hozzaszolasait, tehat nem tudom pontosan hanyat allitott mar meg itt az elfogulatlan cenzura. Nem is erdekel.

    Amig a csodas „haladast” ajnarozza valaki, barmi elfogadhato a KMH-n. Tudas, gondolkodas itt nem szamit, csak a hazugsagokra valo bologotas jo.

    No es a szocdem89 hozzaszolasa tipikusan egy olyan embere, aki uldozesi maniaban szenved. Ilyeneknek hiaba irnam, hogy nagyapam testvereit es azok gyerekeit legyilkoltak a Soah soran, akkor is tolem rettegne, csupan azert mert eszre merem venni, hogy a vilagtortenelem soran eddig minden nagyhatalom a sajat erdeke szerint cselekedett. Amit en meg is ertek, meg ha nem is tetszik.
    Beteg es buta emberekkel nincs min vitatkozni. Ok vitakeptelenek, allitasaikat egyszeruen nem tudjak alatamasztani, egyreszt tudas hianyaban, masreszt azert, mert a betegseguk urra lett rajtuk.

    Tehat matol fogva beallok en is gondolkodas nelkuliek koze es vallom, hogy a hivatalos kanadai mantra igaz: Kanada a vilag legjobb orszaga, Kanada az osszes lehetseges vilagok kozul a leheto legjobb vilag – de csak akkor ha Liberalis Partunk es Kormanyunk van hatalmon, bar meg az is elmegy, ha az NDP kormanyoz.
    Magyarorszagon fasizmus van jelenleg, megszunt a jogallam, diktatura van, naci uralom van, minden magyar rasszista, bigott, idegengyulolo, es teli vannak fobiakkal. Ebbol termeszetesen kovetkezik, hogy itt lenne mar nagyon az ideje, hogy a halado EU meghaladobb hadserege elzavarja a jelenleg es valasztasok nelkul hatalmat bitorlo gonosz kormanyt Oroszorszagba, ami minden rossznak okozoja.

    De ha szolnak, hogy vannak meg mas bumbuskak is, azokat is le fogom szolni. Ezen mar ne muljon!

  • Szikszai
    te tulajdonképpen minek jársz ide

  • Christopher Adam

    Szerintem azért, mert a jobboldali kanadai magyar lapok nem nyújtanak lehetőséget a hozzászólásokra (nem nagyon szeretik a vitát meg az eltérő véleményeket)…

  • Na Geyza,nem csak ütődött,sötét,modortalan,de folyamatosan hazudik és elfelejteti hogy a hülyeségeit ismételgeti…
    Régebben többször is elmondtam,hogy soha nem voltam párttag,megfelelő iskolai végzettséggel,tudással voltam hosszú ideg vezető állásban!(Nem marxistára,párt tanfolyamra járogattam…)
    Ezt csak a nemrég belépő új normális hozzászólók kedvéért írom,ilyen senkiházinak nem kell bizonygatnom!
    Alma!
    Én tényeket,véleményt írok a cikkekkel kapcsolatban nem ugratás céljából,amitől ugye egyeseknek kellemetlen(idegesek lesznek)…..engem meg nem lehet
    ugratni az ilyen szint alatti „élőlényeknek”….
    Főleg azért írok,hogy a kinti tájékozatlanok,itthoni félrevezetettek is megértsék a valós helyzetet!
    Régebben még zavart a fanatikus baloldal sötétsége,hazugságai,bunkosága,de mára rájöttem nem adhatnak mást csak mi lényegük….na a pártok nem véletlenül tartanak itt……!

  • Na de amit Szkszai előad az nem vita !

  • Geyza
    2018 február 25
    11:12 de.
    Kedves Geyza! Ne haragudj, de evvel a kérdéseddel én is érintve érzem magam, ezért had válaszoljak helyette röviden négy szóval: a szent liberalizmus nevében! (Mint ahogy az állandóan hangsúlyozott liberalizmus szerint még az általad nyilasnak tartott TÓth Pétert, a nácinak tartott Charlit, a fizetett Fidesz trollnak tartott Boda Marcsit és a legeslegelvetemültebbnek tartott Orsós Elemért is illik meghallgatni, DE kizárni a vitából az a liberalizmus csúnya illiberális pofánverése!!!)

  • Besancon !
    Lehet,hogy félreértettem a zavaros dumád…..oké,de sötét és
    primitív vagy azt nem.
    Apropó!
    Ma Géza nap van,remélhetőleg mind az elvtársai,mind a betegtársai
    meg az ápolói sem feledkeztek meg róla,felköszöntötték?…!
    Én csak jobbulást kívánok neki(gyógyulásra már nincs remény)!

  • Christopher Adam,

    „Szerintem azért, mert a jobboldali kanadai magyar lapok nem nyújtanak lehetőséget a hozzászólásokra (nem nagyon szeretik a vitát meg az eltérő véleményeket)… ”

    Nocsak! Vannak kanadai magyar jobboldali lapok? Adnal nehany nevet?

    En ketto kanadai magyar „ujsagot” ismertem regebben, amit egy es ugyanaz a no szerkesztett, de arra nem lehetett volna rafogni sem azt, hogy jobb, sem azt hogy baloldali lett volna.
    Inkabb affele nyilas, vagy naci, de hatarozottan zsidogyulolo szennylapok voltak.
    A „holgy” (ha jol remlik valamilyen Judit) azota szerencsere mar atadta lelket az ordog komanak, igy megszunt az „ujsagja” is.

    De orommel vennem, ha megadnad nehany kanadai magyar jobboldali ujsag nevet, majd megkeresem az interneten.

  • Jani!

    Nagyon jó,hogy elküldted a 2 videót,így mindenki képben van.
    A győztes sportolók édesanyja magyar(!!)de a Kádár és Soros
    fotó sem rossz….!

  • Nem értem egészen, miert baj az, ha valaki jobboldali ide ir!

    Azt hittem Kanadaban szabadsag van, azert jottem ide.

  • Figyelő!

    Azt hiszem sajnos tévedtél….de remélhetőleg hamarosan véget ér
    ér ez a szörnyű, és gusztustalan kampány!
    Én itthon ennek ellenére nyugodtan alszom,nem izgulok mint sokan,
    akiknek okuk is van rá….pláne a jövőjüket illetően!

  • Orsóskám:

    ÁÁáá Kisboda nem FIZETETT troll.Ő sajnos magától ilyen.

    Charli ellenben seját maga köhögte itt fel hogy valami Jobbikos helyi szervezet oszlopos tagja.
    Akkor meg ugyebár…

    Tóthpetya ugyan nem mondta de a megnyilvánulásai arrafelé tendálnak.

    Lehet hogy TE nem vagy annyira szélsőséges mint ezek, fene tudja…majd kiderül.

    Szikszaitól meg azé kérdeztem mert undorító nézni hogy idejár gyalázni azt az országot amelyik befogadta és ahol a kenyerét kapja.
    Általában az egész nyugati világot mocskolja.
    Az ok ismeretlen.

    Ezzel nincs is semmi baj de akkor miért nem költözik Phenjanba? Vagy Moszkvába ?

  • Marcsi, most regi szep emlekeket juttattal az eszembe. Nevnap!
    Es az azzal jaro kotelezo jellegu reszegeskedesek, meg a munkahelyen is.

    Ilyen itt Kanadaban nincs, es teljesen leszoktam rola.

    Ugyanakkor nem hinnem, hogy a kampannyal vegeterne a gusztustalansag es a szornyuseg. Sot! Szerinem utana fog csak igazan elkezdodni.

  • Jajj, de mimóza lélek lett ez a szikszai, most hogy imádott pártját elküldte a magyar nép melegebb éghajlatra! Marcsit pedig hagyjuk békén–szegénynek nem könnyű, hogy itt hápogott eddig a hiteltelen, migráncssimogató ellenzékről, most pedig 16 ponttal verték agyon a fideSS-t saját fellegvárában.

  • szocdem89,

    Remelem, hogy te azert erted amit irsz.

  • Bocs, akkor érthetőbben fogalmazok:

    sorosgyörgy!

    Vagy idézhetem Gyurcsány Ferit, aki két szóval tollkodta szét Orbán Viktor Facebook oldalát ma.

    Ennyit írt a Feri Orbánnak: „na, ugye…”

  • Gejza, szerintem nem mocskol senkit es semmit, csak a jelen kanadai miniszterelnokot nem szereti, én sem.
    Ezt megengeded, remélem.

  • szocdem89,

    Huuuuuuuuuuuuu, de batran szembeszallt a mi derek kommunista (vagy most eppen halado?) vezetonk a gonosz hatalombitorloval!

    Meg is erdemli ezert, hogy voros kirallya valasszak Magyarorszagon es megalapitsa a Gyurcsany dinasztiat!

  • Figyelő,

    „… szerintem nem mocskol senkit es semmit, csak a jelen kanadai miniszterelnokot nem szereti, én sem.”

    Ugyan dehogy! Ha meg lenne hajam olyanra vagatnam, mint amilyen Nagy Justine, de remelem, hogy surgosen fogok talalni egy olyan parokat.
    Matol feminista is vagyok, bar szelektivan ahogy o, az egyik kisebbseg ugynevezett becsuletgyilkossagait, es a fiatal lanyok megcsonkitasat azer’ en se veszem eszre.
    Na es mindezt azert, mert 2018 van!!!

    Eljen a szuperorszag es megszuperebb vezetoje orokkon orokke!

  • Figyelő:
    Nem figyeltél eléggé.

    „Obama elvtárs”….és a többi és a többi …etc..etc..

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 február 25
    5:40 du.

    „Szikszaitól meg azé kérdeztem mert undorító nézni hogy idejár gyalázni azt az országot amelyik befogadta és ahol a kenyerét kapja.
    Általában az egész nyugati világot mocskolja.”

    Szerintem meg csak relativizál! 😀
    Osztán mennyivel erkölcsösebb az a magyarországi magyar, aki egy külföldi fórumon teregeti ki -alaposan túlkoszolva- a szennyesünket díszmagyar bocskaiban álcázódva, miközben bimbózódó majdani véres tavaszról ábrándozva kábítja a csak szájkaratéban kimagasló tehetségü elvtársait? 😀

  • Orsóskám:
    Most akkó vegyem le a díszmagyart?
    Kűgyé valami fekete mellényt fehét inggel.
    De csak erre a nagy hidegre való tekintettel.
    Ha jön a jóidő,felveszek jómodort.A szabóm már dolgozik rajta.

  • Azé kis különbség van Mo és Kanada meg az USA között.
    Nem sok, csak egy „nüánsznyi” de az mégis ott van.
    Mint ahogy például kis különbség van Azerbajdzsán és Mo között.
    Egyenlőre…
    Mert ha igy haladunk tovább a kis különbség el fog tűnni.
    Továbbá:
    Ha én például kanadai állampolgárságért folyamodnék és csodák csodája meg is kapom, akkor nem nagyon mocskolnám utána új hazámat.
    Hiszen én választottam.El kell fogadni olyannak amilyen.

    Viszont az eredeti HAZÁMAT miért fogadjam el egy maffia által éppen kifosztott országnak?

    Nem ebben nőttem fel, nem erről szólt a Rendszerváltás sem.
    Örültem hogy független szabad ország lettünk és tetszett hogy a MAGYAR jelző nagy megbecsülésnek örvend világszerte.
    ÉS most meg??!
    Még a Téli Olympia megnyitóján is néma csönd lett egy pillanatra mikor felkonferálták a magyar csapatot.

    A „magyar vagyok” kifejezés ma nem hangzik jól külföldön.
    És erről valahol a NÉP is tehet mert hatalomban tartják azokat akik lejáratták a Magyar nevet a sárga földig.

  • A halado igazsag ujfent gyozedelmeskedett! Kb. egyeve hasonlo eset volt Svedisztanban, amikor egy kereszteny irani not akartak – nagyon is jogosan – visszatoloncolni Iranba. Sajnos a gonosz kereszteny magyar kormany befogadta azt a not.

    Most Hollandisztan fog deportalni egy irani zsido nagymamat, akire akasztas var „odahaza”, mert volt pofaja segiteni olyan muszlim nokon, akiket a ferjuk – a Szent Koran, es ezzel Isten tokeletes torvenyei szerint – felig agyonvert.

    https://gellerreport.com/2018/02/jwish-grandma-death-sentence.html/

    Ugyanakkor a halado igazsagszolgaltatas fenyeskedo utja tovabb lett polirozva Merkel Szentanya Nemetorszagaban, ahol menedeket kapott egy 10 eves kislanyt megeroszakolo Palesztin hos.

    https://www.jihadwatch.org/2018/02/germany-muslim-migrant-convicted-of-sexually-abusing-10-year-old-gets-asylum-status

    No es persze Kanada valtozatlanul a vilag legjobb, tokeletes orszaga!
    Magyarorszag pedig egyelore fuj, kiveve Hodmezovasarhelyet!

  • Ket pakisztani muszlim hos a nemreg meg europainak tuno Olaszorszagban megeroszakolt egy olasz kisfiut.
    Kovetelem minden haladotarsam neveben nekik is olasz allampolgarsagot, azonnal! Nobel-dijra is fel kell oket terjeszteni!

    https://www.jihadwatch.org/2018/02/italy-muslim-migrants-rape-boy-at-railway-station

  • Szikszai:
    Hát igen..
    a 888 nevű szennylap és a PEstisrácok cimű hazugságportál is ezzel van tele.
    Hogy megpróbálták de letartóztatták őket.

    Nem lehetséges hogy ezen hírek mögött az orosz titkosszolgálat keze van?

    Azt már tudjuk hogy a tavalyelőtti német balhékat szilveszterkor ők hozták össze.
    Merkel asztalán van róla a jelentés.

    Nem véletlen hogy a barátaidat, a ruszkikat megint kezdik útálni világszerte.

    Csak a FIDESZ meg a JOBBOK nem.
    Ők alig várják már őket.

  • Szikszai!

    Nagyon értelmesek és jól a hozzászólásaid,elmebeteg főmunkatárs
    Geyzával meg nem kell törődni,nem az őrület határán van…hanem már bedilizett!Szinte látszik,ahogy habzik a szája szerencsétlennek!

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 február 26
    9:18 de.
    Kedves Geyza!
    A „magyar vagyok” kifejezést nem mi járattuk le, mint ahogy a német vagyok, lengyel vagy japán vagyok kifejezést sem a németek, a lengyelek vagy a japánok! Szerintem ezeket az egészséges identitásra utaló normális kifejezéseket bármilyen idegennek devalválni kurva nagy üzleti vagy politikai célzatu rasszizmus, az érintettek részéről pedig az ilyen kollektiv vádakat gondolkodás nélkül elfogadni meg önsorsrontó mazochizmus!

  • Christopher Adam
    2018 február 24
    11:07 de.
    „Eléggé úgy tűnik, hogy Szikszai kizárólag a legdurvább szélsőjobboldali lapokból értesül. De szerencsére nézetei nagyon távol állnak a fősodrású kanadai konzervaziv nézetektől. Egy elszigetelt és elkeseredett idős ember eszmefuttatását láthatjuk, annak valóság tartalma szinte nulla.”

    Nekem meg úgy tűnik, hogy nálad vannak gondok.

    Christopher Adam
    2018 február 24
    9:11 du.
    „Szikszai, kirivó hazugságokat és ferditéseket irsz Kanadáról, például a kanadai sajtószabadságról, meg arról, hogy szerinted Magyarországon mennyivel szabadabb a média. Ezen hozzászólásodat töröltem és minden további kommentedet törölni fogom, amiben valótlanságokat irsz. És ez akkor is fennáll ha ismét megsértődsz és később új névvel jelentkezel be.”

    Ha nem itt élnék akkor lehet el is hinném, hogy Szikszai úr nagyon elfogult.

    Christopher Adam
    2018 február 25
    11:15 de.
    „Szerintem azért, mert a jobboldali kanadai magyar lapok nem nyújtanak lehetőséget a hozzászólásokra (nem nagyon szeretik a vitát meg az eltérő véleményeket)…”

    Elsősorban nincs jobb oldali média csak kizárólag bolsi-coci hazugság gyárak és szinte egyik internetes weboldalon sincs kommentálási lehetőség, elvétve itt-ott az embernek akad lehetősége ha van f@szbukja. Régebben lehetett a disqus-on keresztül kommentálni viszont a hozászólások nem egyeztek az elvárásokkal és így már az sincs.

    Figyelő
    2018 február 23
    10:57 du.
    Szikszai
    2018 február 23
    10:35 du.

    „Nem tudom, hogy pl. Kanada honnan lop es mit?”

    Maga az ország nem lop mert egy ország nem tud lopni viszont a kormánya az annál inkább. Csak megemlítsek néhány apróságot Ontárióból: e-health, gas plant, orange
    Billiókat(dollárban) dobtak ki az ablakon (amit a közeliek fel is szedtek) és igazából senkit se vontak felellőségre.
    Az egészségügyi kellékeket 2-3szoros áron lehet beszerezni ami nem tűnik fel annyira mert a „igyenes” egészségügy fedezi…’mer úgy az már nem jut el senkinek se az agyáig, hogy adóban mennyit lenyúlnak. Tehát az egészségügyi maffia mesterségesen magasan tartja az árakat amit a biztosító fizet, a biztosító meg állami segédlettel lenyúlja az álompolgárokat. Persze ez így nem hallatszik lopásnak de mégis egy rakás szarmadzag jól megél belőle. Aki nem hiszi az próbáljon az usa amazonról rendelni egészségügyi eszközt Kanadába és majd meglátja….
    Ontáriónak a munkviszonyba levők közel 40%-a állami vagy államhoz közeli(értsd kizárólag az államnak végez szolgáltatásokat magas áron) munkahelye van…mármint helye meg jó fizetése biztos van de, hogy nagy része azért mit csinál, nem tudni. Akkor mi ez ha nem lopás amikor közpénzen kitalált munkahelyeket tartanak fent? Az adófizetők pénzén. Aki már itt vett állami szolgáltatásokat igénybe az tudja, hogy miről van szó. Még fizetni kell addig rohadt gyorsan megy minden, le a kalappal, de ne adj’úristen kellene valami akkor várni kell vagy nem tudnak segíteni.
    A vagyon adó(property tax) micsoda ha nem lopás? Minden embernek joga van birtokolni legalább a házát de itt feudális viszonyok vannak és a láthatattlan „földesúrnak” kell fizetni jó sokat mert van házam. Arról nem beszélve, hogy kényük-kedvük szerint emelgetik az adót, hogy nekik meglegyen a 10%-os fizetésemelés. MO ilyen adó nincs ha jól tudom. Itt már 4500-6500 dollár évente a házadó. Cserében elviszik a szemetet(miután a parasztal szétválogattasák, hogy nekik csak el kelljen adni ami eladható), néha eltúrják a havat és mindenütt szarok az utak. De a lényeg, hogy minden városházán szaporodnak az alkalmazottak mint a nyulak. Itt Ontárióban a házadóval hajtják ki a nyugdíjasokat a saját házukból. Mi ez ha nem szabadrablás?
    Carbon tax, ismerős? Ilyen bődületes marhaságot is csak itt Kanadában lehet eladni. Majd Kanada a 30 valahány millió lakosával hadat üzen a globális felmelegedésnek-klímaváltozásnak. No ne mán…
    Végezetül..ami kivételesen nem lopás…itt nincs semmiféle demokrácia. Látszólag van három külömböző párt amelyek valójában mind ugyanaz. Mindegyik párt kulcsemberei ugyanabban a páholyba tagok, tehát innentől kezdve nincs mit magyarázkodni.
    Mellesleg az hír járja, hogy a magasságos, feneséges hencegünk, a kenderszívástól felvilágosult, nagy eséllyel Fidel Castrónak a fia. Itt lehet böngészni: https://www.google.ca/search?q=justin+trudeau+son+of+fidel+castro&client=opera&hs=EBa&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwjBxujNqMXZAhVPzVMKHaSRAdEQsAQIMg&biw=1870&bih=958
    Nemtom, de elég beszédes képek meg amúgy is nagyon vonzódik a fiú a komcsi dolgokhoz….ki-ki döntse el magának.

  • Boda Marcsi,

    „Nagyon értelmesek és jól a hozzászólásaid,elmebeteg főmunkatárs
    Geyzával meg nem kell törődni,nem az őrület határán van…hanem már bedilizett!Szinte látszik,ahogy habzik a szája szerencsétlennek!”

    Koszi, a tippet is! 🙂

    Par napja irtam, hogy nem olvasom tobbe miket ir, mert tobbnyire csak hulyezni tud, vagy mas ures kijelentesekkel operal.

    ———-

    Orsós Elemér,

    „” A “magyar vagyok” kifejezést nem mi járattuk le, mint ahogy a német vagyok, lengyel vagy japán vagyok kifejezést sem a németek, a lengyelek vagy a japánok! Szerintem ezeket az egészséges identitásra utaló normális kifejezéseket bármilyen idegennek devalválni kurva nagy üzleti vagy politikai célzatu rasszizmus…””

    Lehet, ha megkeresnem, hogy melyik hozzaszolasara valaszoltal, talan ertenem. De talan akkor sem.
    A masodik mondatod nem ertem kirol-mirol szol pontosan.

  • Starchild,

    „Csak megemlítsek néhány apróságot Ontárióból: e-health, gas plant, orange Billiókat(dollárban) dobtak ki az ablakon…
    Az egészségügyi kellékeket 2-3szoros áron lehet beszerezni ami nem tűnik fel annyira mert a “igyenes” egészségügy fedezi…’mer úgy az már nem jut el senkinek se az agyáig, hogy adóban mennyit lenyúlnak.”

    Raadasul ha jol tudom Oltarilyoban az egeszsegugyi biztositast a fizetedbol vonjak le, ha akarod, ha nem. Itt legalabb te dontod el, hogy akarod-e fizetni, es mindenki ugyanannyit fizet, kiveve, ha a gyerekek utan is fizet.

    A egeszsegugyi kutyuket (vagy barmi mast) az Amazon.com-rol nem tudom en innen (Albertabol) megrendelni, csak az Amazon.ca-n lehet. Azt probaltad? Persze neked provincialis adot is kell fizess ra, ha Amerikabol jon. Rendeld meg az en cimemre, aztan elkuldom neked, ha tul sokba kerul az ado. 🙂
    (A Skype cimem, nevem ugyanaz.)

    „Ontáriónak a munkviszonyba levők közel 40%-a állami vagy államhoz közeli(értsd kizárólag az államnak végez szolgáltatásokat magas áron) munkahelye van… Az adófizetők pénzén.”

    Csak 40%? Nalatok egesz jo az arany akkor! Itt, szerintem, 60-65% korul van minimum, ha beleszamoljuk mindazon epitkezeseken, utjavitasokon …stb… almodozva ballago emberkeket is, akiknek ugyan maganszemely a fonokuk, de az allam fizeti a fonokeiket.

    De a legszomorubb ebben az, hogy nem az adofizetok penzet pocsekoljak, hanem a kulonbozo bankoktol felvett kolcsonoket nyuljak le igy, mikozben semmi ertelmes nem epul, es a baromsag is ugy, hogy 10-20-szorosaba kerul, mint igazabol.
    Viszont zaros hataridon belul senki sem fog tobbe kolcsont adni nekunk. Erdekes vilag lesz. Derek honatyaink elkoltoznek, mi pedig majd marakodunk.

    „A vagyon adó(property tax) micsoda ha nem lopás? … Arról nem beszélve, hogy kényük-kedvük szerint emelgetik az adót, hogy nekik meglegyen a 10%-os fizetésemelés.”

    Hozzatennem, hogy a varos bolcsei rendszeresen felertekelik az epuletek arait, mert az epuletek utan az adot az epulet ertekenek bizonyos %-aban kell fizetni. Es mi csodalkozunk, hogy mitol kerul egy zsebkendonyi ures telek 300 000 dollarba…
    Ide mar nem is kell telekspekulans, itt vannak helyettuk a mi derek es bolcs vezereink.
    (No es persze mindezt ugy irom, hogy kozben tisztaban vagyok vele, hogy Kanada a vilag egyetlen tokeletes orszaga, eppen ezert a vilagon a legjobb. Rozsafuzerek esnek ho helyett telen.)

    (folyt kov)

  • (2. resz)

    „De a lényeg, hogy minden városházán szaporodnak az alkalmazottak mint a nyulak.”

    Es a provincialis, valamit federalis allambacsiknal is.
    Ezt nezdd meg ha rohogni akarsz (vagy sirni):
    https://www.jobs.alberta.ca
    Ket helyre lehet kattintani, a „Not an employee…” es az „An employee…”-kra, aztan nezd meg micsoda barom allasok vannak. Most nem neztem meg, csak az egyiken lattam, hogy 72 oldalra valo hirdetes van, le merem fogadni, hogy talalsz benne olyanokat, hogy falra fogsz maszni toluk, foleg ha van turelmed vegigolvasni, hogy mit is jelent egy-egy allas, mit kell csinalniuk 100 000 dollaros evi fizetesert.
    A federalis site-ot nem adom meg, ha van kedved bosszankodni, keresd meg magad.

    „Itt Ontárióban a házadóval hajtják ki a nyugdíjasokat a saját házukból. Mi ez ha nem szabadrablás?”

    Nahat! Hogyan lehetseges ez a vilag legjobb orszagaban? 🙂

    „Végezetül..ami kivételesen nem lopás…itt nincs semmiféle demokrácia.”

    Ebben is van valami. Rendkivul feltuno, hogy teljesen mindegy melyik tolvaj bandara szavazol, vagy melyik lesz megvalasztva, az eredmeny ugyanaz marad. 33 evem alatt itt meg csak egy normalis es becsuletes miniszterelnoke volt Kanadanak, azt meg a sajat partja is menesztette.

    „Mellesleg az hír járja, hogy a magasságos, feneséges hencegünk, a kenderszívástól felvilágosult, nagy eséllyel Fidel Castrónak a fia.”

    Ezen jot rohogtem. Vajon mikor es hol dorrentette meg Castro elvtars a cocjalista Nagysas asszonyt? Vagy artificial insemination utjan ment a dolog? 🙂
    De az igaz, hogy az orruk nagyon hasonlit. Viszont Castro szerintem sokkal okosabb, ertelmesebb ember volt, mint ez a kis szerencsetlen. Tehat nehez elhinni. 🙂

  • Szikszai
    2018 február 27
    1:12 de.

    „A egeszsegugyi kutyuket (vagy barmi mast) az Amazon.com-rol nem tudom en innen (Albertabol) megrendelni, csak az Amazon.ca-n lehet. ”

    Igen, ez egy érdekes dolog. Annak idején kellet vennem CPAP-ot és kíváncsiságból megnéztem, hogy miért olyan kibaszoot drága? Itt olyan $1500+tax volt, tokkal vonóval. Nem volt érdekes mert felét a munkahelyemen a benefit fedezte a másik felét pedig az OHIP. Aztán rávitt a kiváncsiság és megnéztem az amazonon. Az usa-ban ugyanez a csomag volt olyan $320US viszont amikor beütöttem a szállítási címet akkor kidobta, hogy Kanadába nem szállítható. Egy másik eset alakalmával a specialistáék aláírattak velem egy papírt, hogy ha valami baja lesz a hordozható szív monitornak akkor $2500 jövök nekik. Azt a kütyüt is megnéztem az amazonon és láss csodát, $132US-be került. Nem voltam rest és amikor visszavittem a kütyüt akkor megkérdeztem tőlük, hogy miért kell nekem felelősséget vállalnom $2500 értékben egy kb. $150-os szarért? Persze értettlenkedtek és össze-vissza hazudoztak. Mondtam nekik, hogy nem szép, hogy az embereket ennyire hüjének nézik ugyanis a kütyü amúgy is ki van biztosítva meg közel nem olyan drága mint ők az állítják. Erre a válasz az volt, hogy nekik ennyibe kerül venni egy másikat. Hát jó, mondom, akkor itt mindenki lop, csal meg hazudik az adófizetők pénzén.
    Mellesleg it oltáriszarban nincs választásod, hogy akarsz-e biztosítást…’mer demokrácia van. A személyi jövedelmi adón keresztül bekaszálják. Sőt, még nagyon beleszólásod sincs ha kezelésre szorulsz. Azt kapsz amit ők akarnak, ha nem tetszik akkor az alternatíva még roszabb és rohadt sokat kell várni. Nem egyről tudok akik otthon kötöttek ki mert itt félre diagnosztizáltak vagy nagyon sokat kellet volna várniuk. Az egyik ismerős több mint négy hónapot magyarban ragadt mert sokkal komolyabb baja volt mint itt mondták. Én ajánlottam nekik, hogy hajtsa be az OHIP-on az összes lóvét meg kártérítést de nem ment utánna.

    „Hozzatennem, hogy a varos bolcsei rendszeresen felertekelik az epuletek arait, mert az epuletek utan az adot az epulet ertekenek bizonyos %-aban kell fizetni.”

    Igen, itt olyan 1%-ban van meghatározva a házadó. Természetesen inkább a piaci árnak az 1%-a nem pedig amit ők kiküldenek minden évben és még ez mellé amit ők jónak látnak. Legtöbb helyen 2-5%-ot emelnek évente és ez a meglévő adóra nem pedig az alap adóra vonatkozik. Állítólag a helyi ön(kény)kormányzat ebből él.
    Azt is érdemes megemlíteni, hogy legtöbb kanadainak fingja sincs, hogy minden kormány úgy van regisztrálva mint corporation. Ugyanis az van, hogy a polgárok választják szavazással meg a vezetőket és amint ez megtörtént, onnantól már semmi beleszólás nincs, hogy mit tesznek v. mit nem. Még csak felelősségre se vonhatók mert korporáció és minden korporáció korlátolt felelősségel bír. Magyarul, ha elbaszták akkor annyi, majd a hiányt pótolják adózással. Remélem érzékelhető, hogy miért nincs itt semmi demokrácia és szabadság. Sőt, még a „szabad” választások is alapból elfogultak mivel túl sok az elvtárs, elvtársnő és a nem nélküli elvtárs akik állami munkahelyen tengetik az életüket. Ezért nem fog itt semmi se megvátozni. Minden párt egyformán korrupt és csak a demokrácia látszatát tartják fenn.
    Ha rajtam állna akkor a következőt kezdeményezném:
    -a maximum személyi jövedelmi adó 30% és egyenlő három részre felosztva az község, tartomány és federáció közt. Tehát 30%-tól több nem lehet. Aki nem tudná itt billiókat pocsékolnak el a felellőség teljes kizárásával, tehát pénz az van bőven csak a pocsékolás asztronómiai nagyságokat ölt
    -államigazgatásban, közalkalmazásban csakis olyanok vehetnének részt akiknek megfelelő képesítésük van és nem tartoznak egyik politikai pártba és/vagy egyéb titkos szervezeteknek se lehetnek tagjai. Párt és egyéb tagság a korrupció, zsarolás alapja
    -eltörölném a vagyon adót is mert csakis akkor lehet magántuljdonról beszélni ha nem fügvénye adóknak. Ennek kapcsán az örökösedési adót is eltörölném mert mi faszom köze van az államnak ahhoz, hogy a keservesen megdologozott vagyonomat kire hagyom? Elvileg minden után már lett adó fizetve és nem értem, hogy mi jogon kellene a gyerekeimnek adót fizetni ami az enyém volt és odaadtam. Szóval, nagyon sok faszság van ebben a szabadnak hazudott országban.
    További ötleteim is lennének de már ezeket is lehetettlenség lenne itt a szabad, demokratikus Kanadában kivitelezni.

  • Szikszai
    2018 február 27
    12:33 de.
    Kedves Szikszai, a fenti kommentem nem kifejezetten Geyzának szólt, hanem mindazoknak akik hajlamosak lelki válságba kerülni az idegenek -etnikai, vallási, identitásbeli, gazdasági és politikai különbözőségük miatti- más népeket devalváló sztereotipiáitól.

  • Starchild,

    Mindjart mennem kell dolgozni, lehet hogy nem fogom ezt a hozzaszolast befejezni:

    „Igen, ez egy érdekes dolog. Annak idején kellet vennem CPAP-ot és kíváncsiságból megnéztem, hogy miért olyan kibaszoot drága? Itt olyan $1500+tax volt, tokkal vonóval.”

    Az en elsom 2400 dollar volt.
    Van itt egy site: https://canadacpapsupply.com/cpap-bipap-machines.html

    Nem tudom ezek hogy csinaljak, de Kanadaban vannak valahogy regisztralva, mikozben ha jol remlik floridai ceg (de amerikai az biztos). Itt lehet olcson venni kutyuket, vannak maszkok is, amit csak akarsz. Nekem nem kellett meg vamot sem fizetnem, mikor toluk rendeltem.

    „Mellesleg it oltáriszarban nincs választásod, hogy akarsz-e biztosítást…’mer demokrácia van. A személyi jövedelmi adón keresztül bekaszálják. Sőt, még nagyon beleszólásod sincs ha kezelésre szorulsz. Azt kapsz amit ők akarnak, ha nem tetszik akkor az alternatíva még roszabb és rohadt sokat kell várni.”

    Akkor jol tudtam. Kiveve, hogy vagy 10-12 eve hallottam egy zsido nenitol, hogy o Oltarilyoban csinaltatta meg az egyik kivizsgalast, mert itt Albertaban akkoriban 4 ev volt a varakozasi ido ra. De ugy latszik utolertetek minket. Gratulalok! 🙂

    „Nem egyről tudok akik otthon kötöttek ki mert itt félre diagnosztizáltak vagy nagyon sokat kellet volna várniuk. Az egyik ismerős több mint négy hónapot magyarban ragadt mert sokkal komolyabb baja volt mint itt mondták.”

    De ugye nem azt akarod mondani, hogy Kanada nem a legjobb orszag a vilagon, es azon belul is Oltarilyo a legjobb provincia, es a varos ahol elsz a legjobb varos?
    Nalunk igy szokott menni az agymosas. Mar csak az hianyzik, hogy kideruljon, hogy itt a szakadt, keselos, lovoldozos negyed utcajarol is kideruljon, hogy ez a legjobb utcaja Edmontonnak. 🙂

    „Még csak felelősségre se vonhatók mert korporáció és minden korporáció korlátolt felelősségel bír.”

    Azaz semmi felelosseggel. Mert meg amit elbasznak sem derul ki, csak akkor ha valaki olyannal beszelsz, aki tud rola. Az ujsagoknak, TV hireknek ezek nem newsworthy esemenyek. Mert ugye ez a vilag legjobb orszaga, es veletlenul sem szabad „hazudozni” Kanadarol.

    A tobbirol kesobb.

  • hehehehe
    Sztárcsild meg a Szikszai itt tárgyalják ki az egészségügyi meg mentális problémáikat.
    Mert az olyan kúvvául érdekes, hogy mindenkinek tudomására kell hozni.

    Naa..hát ezért van rossz híre -többek között- a magyar diaszpórának a Nagyvilágban.

    Gyerekkoromban , mikor Amerikába menekült rokonok hazalátogattak és meséltek a kinnti életről, nem értettem hogy miért mondják hogy a magyarokat nem fogadják be Amerikában.Mikorpedig németek , oroszok, olaszok meg még a fene tudja hány náció alkotja a lakosságot a magyarokon kívül.
    Nem hívják meg őket az otthonaikba az amerikaiak, csak a munkahelyi érintkezésre szorítkoznak.

    Hát ezért !
    Mert megpróbálják ráterhelni másokra a lelki-testi problémáikat.
    Egy nyugati ember ilyenkor udvariasan bólogat, aztán legközelebb már nem hívja meg őket.
    Mert mit tud vele kezdeni ha a vállán valaki elzokogja irdatlan nagy hatalmos bánattyát problémáját?
    Semmit.
    Viszont kinos helyzetbe hozza és elcseszi a hangulatot vele.

    Nem hinném hogy minden kivándorolt magyar ilyen lenne, de itt az élő bizonyíték hogy a probléma fennáll.

    Most én is elmondom mi gyötör:
    1 leégett a házam.
    2 a bankom értesített hogy oda minden pénzem.
    3 a feleségem megszökött a sarki hentessel
    4 orvosaim szerint féloldali agyrákom van
    5 ellopták a kocsimat is
    De nem panaszkodok, mert amúgy egészen jól vagyok

    /A hülyeség-halmaz Karinthytól származik/

  • Starchild, nálunk nincs vagyonadó – a szocik szerették volna, de bemérgesedtek a választók – nincs örökösödési adó, nincs ingatlanadó, illetve ami van helyette – kommunális adó – az nem sok, nekem 12ezer egy évre, nyugdíjasoknak nem kell fizetni.

  • Szikszai
    2018 február 27
    2:18 du.

    Kössz a linket!

    Geyza
    2018 február 27
    4:26 du.

    „Sztárcsild meg a Szikszai itt tárgyalják ki az egészségügyi meg mentális problémáikat.”
    Terád is rádférne de neked már szakember kéne. Szerintem te egy nagyon jó szakember lehetsz de amúgy meg nagyon antiszociális.

    Tudod Geyza egy kanadai honalapon, kanadai problémákat kitárgyalni kanadaiaknak nem értem, hogy miért probléma? Attól, hogy itt élünk nem azt jelenti, hogy szeretni kell a kanadai politikusokat vagy az aktuális kurmányt. Ő szerintük is Kanadának ez az egyik nagy vívmámya, hogy szólás szabadság van. Hát akkor miért ne éljünk vele. Az, hogy tele vagyunk panasszal az azért van mert jelenleg mindenkivel kibasznak méghozzá annyira, hogy még a gyerekeink is érintve lesznek hosszú időn át. Én ezt az országot szeretem, mert elég nagy és az itt élő emberkék nagy többsége is barátságos, segítőkész. Taplók itt is vannak de az legyen az ő szociális problémájuk. Amit nem szeretek itt az a sok hazug, elembeteg, korrupt politikust. Hidd el, hogy a legtöbb őskanadai sem. Sőt, még sokan azok közül is akik az államnak dolgoznak mert átlátják ők is, hogy milyen korrupt itt minden. Persze a korrupció nem úgy néz ki mint MO-on és azért nem érted, hogy a mi gondunk.
    Mondjuk nekem nincs tapasztalatom arról, hogy esetleg a magyarokat itt nem szeretnék de abban van igazság, hogy a csonkahoniak, főleg pestiek egy része, bizony igen nyafogós, lusta banda. Hát őket én se nagyon szeretem, tisztelet a kivételeknek.

    charlie
    2018 február 27
    5:19 du.

    Igen Charlie, ti fel se tudjátok fogni, hogy micsoda szabadság az, ha van kifizetett lakhelyed. Itt az tulajdonadó (property tax) majdnem felér egy félhavi törlesztési részlettel, hacsak nem élsz valahol kint a vadonban ahol medvén meg moose-on kívül lófasz se jár. De az meg nem élet hacsak nem szertesz úgy élni mint a Matula. Igazából szándékomban áll majd MO-on letelepedni de még túl fiatal vagyok és még állampolgárságom sincs. Ha lenne valami jó állásom akkor előbb is viszont ahogy elnézem munka az lenne, csak a fizetések igen betegesek. Magán vállakozó meg nem szeretnék ott lenni. Én szeretek csalni meg lopni.

  • …”Én szeretek csalni meg lopni.”
    …vagyis nem szeretek csalni meg lopni.

    Szerkesztő úr, nagyon jó lenne úgy megcsinálni a kommentelést, hogy lehessen javítani útólag is mint mondjuk a disqus-on. Ez így nem kóser…..

  • Orsós Elemér,

    „… a fenti kommentem nem kifejezetten Geyzának szólt, hanem mindazoknak akik hajlamosak lelki válságba kerülni az idegenek … más népeket devalváló sztereotipiáitól.”

    No de nekik meg van az ilyesmi engedve. Csak nekunk nem szabad.

    ———–

    Starchild,

    Itt valoban nem lehet mit kezdeni a bunbandakkal, bar talan lehetne eppen egyes szamban is irni.

    Tudom, hogy ilyesmi elkepzelhetetlen a vilag legjobb orszagaban, de en sokkal radikalisabban kepzelem el a megoldast:

    Eloszoris kirugni az allami alkalmazottak 60-70%-at, es a varosoknak megszuntetni az adokbol valo tamogatast, hogy ok is kirugdossak a felesleges lehutoket.
    Allami epitoipari ceget letrehozni az allam altal fizetett epitkezesekhez es karbantartasokhoz. Ez meg akkor is jobb mint ami ma megy, ha mind szakszervezeti tag lesz. A rossz szervezest, vagy az egesz napos lapattamasztast nem turnem.
    Ha ez nem jarhato ut, nem allando jellegu bizottsag dontene el, hogy kik kapjak a zsirosabbnal zsirosabb allami szerzodeseket. No es nem lennenek zsirosak.

    Masodszor, megszuntetnem a kereseti adot, felmondanek minden „szabad” cserekereskedelmi egyezmenyt, es vamoltatnam a bejovo arukat. (Mint ahogy az volt a regi szep idokben.)
    A hatalmas allami adossag miatt megtartanam a GST-t (AFA), de egyszerusitett formaban (pl. nem lennenek rebate-ek, minden arun ugyanannyi lenne az ado, es eltorolnem azt a szolgaltatasokon, tehat csak GT lenne).
    Minden mas adot is megszuntetnek.

    Harmadszor, a kormonfont es milliardnyi regulaciokon alaposan visszavagnek, hogy az invesztalni akaro embereket ne csak az ado hianya, hanem a bizniceket megfojto idiota regulation-ok is eltunese is vonzza. Kulonosen olyan regulation-okre gondolok, amik a kis es kozepes bizniceket folytogatjak.

    Ez csak a gazdasagnak lenne hasznos, de vannak meg olyan problemak is, mint az „ingyenes” egeszsegugy, a szart nem ero oktatas, es az al-liberalis agymosas. Tehat lenne min valtoztatni.

  • Je!!! A fojtogatast „ly”-nal irtam!
    Megartott a Galut. 🙂

  • Szikszai
    2018 február 27
    10:39 du.

    Valójában nagyon helyesen gondolkodsz. Annyit azért hozzátennék, hogy a szakszervezeteket is betiltanám mivel ezek rákos daganatok a társadalomban.
    Oltáriszarban amióta a gst hst lett kb. háromszor annyi adót kell fizetnem. Ez a faszság arról szól, hogy nekem is fizetnem kell,velem is fizettetik és elszámoláskor a külömbséget kell fizetni vagy visszaigényelni. Mivel minden hüje tudja, hogy egy biznic akkor jó ha nyereségre dolgozik tehát az hst-t inkább fizetni kell mint visszakapni. Valamikor 5% volt és amióta hst lett, megugrott 13%-ra. Persze az elszámolásért lófaszt kompenzációt nem kapunk mert teljesen normális, hogy ezt ingyen el kell számolnunk. A regulációk pedig a hüjeségnek már minden formáját kimerítették és abnormális magas rejtett költségeket okoz. Arról nem beszélve, hogy az emberek egyre hüjébbek tőle.
    Nemtom tudod-e, itt oltáriszarban most emelték a minimál bért $11.25-ről $14-re és jövőre $15 lesz. Nos, mi ez ha nem a szavazók megvásárlása….merthogy júnuisban tartományi választások? Az mindig is szabály volt, hogy az állami alkalmazottak a libtardoka szavaznak símán érdekből de úgy látszik most már kell az alja is, hogy rájuk szavazzon, pedig egész Toronytó va akkora marha, hogy rájuk szavaz. Újév előtt még örültek aztán januárban rekord mennyiségű munka szűnt meg. Pl. a nemzet kávézója (Tim Hortons) nem fizeti továbbiakban az ebédszünetet és lefaragták a beneficiókat is(mellesleg teljesen szbályszerű intézkedés). Persze most megy az ájvékolás mert a szerencsétlenek nem értik, hogy nem is róluk van szó, hanem arról, hogy több adót tudjanak bekaszálni.
    Szóval ez a drága ország az úttöröje a globális polgár létrehozásának. Globális polgár=soha semmit kérdőre nem vonó agyatlan konzum idióta
    Persze a fentebb írottak csakis a saját agyrémeim szüleménye, semmiféleképp sem tükrözi a valóságot mert a világ legjobb, legszabadabb lálá land-jében élünk. Szigorúan csakis rózsaszín szemüvegen szemlélendő minden ami itt történik. A szent globális felmelegedés és klimatológia vallás hívietől külön bocsánat, hogy említettem avagy nem említettem őket mint eme magasztos ország másik óriási vívmányát…..

  • Christopher Adam

    A Tim Hortonst kávézónak nevezni merész dolog. Nemzeti kávézónak nevezni pedig különösen erős…

  • A „Kávézó” szó hallatán valóban egy bécsi, párizsi, vagy egy budapesti kávéház jut elsőre az ember eszébe, nem a löttyöt főző Tim Hortons 😀

  • Szemelvények Sztárcsil Mussolini által ihletett gondolkodásmódjából:

    „Annyit azért hozzátennék, hogy a szakszervezeteket is betiltanám mivel ezek rákos daganatok a társadalomban.”

    BETILTANÁ : DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD A SZAKSZERVETETEKET

    Ő !!!!!!!! BE TIL TA NÁ DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Valaki aztatotat hányikálta itten a szememre hogy nem tudom Szikszai mester jól megalapozott tudósításait (leginkábbcsak agymenéseit) megcáfolni.

    Dehát-kérdem én- EKKORA hülyeségeket miért is kéne megcáfolni?

    Szikszai
    2018 február 23
    11:33 de.

    Merthát ugyebár ha ennek a megkeseredett léleknek egy icipici humorérzéke sincs és nem érti az iróniát, azon mit kell megcáfolni?

    Há rémes amiket összehord, kilométereken kersztül.

  • Jólvan Szikszai, úgylegyen!
    Tárgyaljátok ki a nyavajáitokat.

    Deazzé..remélhetem, hogyha -neagyisten- véletlenül végbélrákot kapnál, akkor nem itt fogod részletezni a velejárókat?

  • NHC*
    Hát ez mind igaz:

    charlie
    2018 február 27
    5:19 du.

    bár azt hallom a KOMMUNÁLIS ADÓ alól nem feltétlenül mentesülnek a nyugdijasok. Van ahol pl. csak a 70 felettiek.

    Meg még az is hogy a személyi jövedelem adó eléggé alacsony ma.

    Csakhogy…
    Bevezettek ezek helyett számtalan különféle egyéb adót, melyek már inkább a SARC kategóriába tartoznak.
    A leg undorítóbb a gépjármű-felelősségbiztosítás MELLÉ kivetett ún. ” Baleseti adó”. Ez egy szimpla nem megmagyarázható sarc.

    Ime az új adók. A lista nem teljes mert ez még csak a 2014-es állapotokat tükrözi.
    https://www.policysolutions.hu/userfiles/elemzes/34/policy_solutions_huszonnyolc_uj_kozteher_2010_ota.pdf

    Én úgy tudom kb 39 új adó van, de a fene sem böngészi utánuk a NET-et, még ideges leszek : DDDDDDDD

    A 29 % -os ÁFÁ-ról már ne is beszéljünk.

  • Christopher Adam
    2018 február 28
    5:39 de.

    Igazad van csak mond ezt egy tősgyökeres kanadainak aki nem tud létezni még nem itta meg a napi adag szamártej adagját.

    Geyza
    2018 február 28
    8:36 de.

    Te Geyza, valahogy le vagy ragadva 80-90 évvel történt dolgokkal. Már kezd gyanús lenni, hogy mindig hitlert, musollinit,meg nácik,stb emlegeted. Netán nincsenek e figurák képei a faladon? Tudod, támadás mindig a legjobb védekezés….unalmasabb vagy mint a hátomnapos hasmenés.
    Ha tudnád miről szólnak itt a szakszervezetek akkor te se ugrálnál annyit. A szakszervezetek nem más mint államilag jóváhagyott élősködés. A legtöbb business előbb-utóbb elmegy innen ha bejut egy szakszervezet. Egyszerűen idjét múlta az egész és csak a lusta disznóknak felel meg, hogy a szakszervzet beleugat mindenbe.

  • Starchild, nálunk szakszervezetek sincsenek 🙂 🙂

  • Sztárcsild:

    Starchild
    2018 február 28
    10:25 de.

    ÉN nem TE vagyok, hogy ezeknek a képeit rakosgassam ki a szobámban.

  • Sztárcsild:
    nem te írtad ezt feljebb ??!
    „Annyit azért hozzátennék, hogy a szakszervezeteket is betiltanám mivel ezek rákos daganatok a társadalomban.”

    Ez a fasiszta (fascista) államelmélet egyik fontos alaptétele:
    Az Állam képviseli a munkaadókat és a munkavállalókat is.

    Ez a tekintélyelvű társadalom .Vagy ahogy mostanában mondani szokás : „Autoriter”

    Namármost ez a Sztárcsild-nagyokos pont erről fecseg itten :

    „Annyit azért hozzátennék, hogy a szakszervezeteket is betiltanám mivel ezek rákos daganatok a társadalomban.”

  • Starchild,

    „Szerkesztő úr, nagyon jó lenne úgy megcsinálni a kommentelést, hogy lehessen javítani útólag is mint mondjuk a disqus-on. Ez így nem kóser…..”

    Nem tud vele mit csinalni, nem az o talalmanya, csak ezt hasznalja. Persze eppen hasznalhatna a disqus-t is, de oda meg allandoan be kell jelentkezni.
    Szerintem ez jobb.

    „a szakszervezeteket is betiltanám mivel ezek rákos daganatok a társadalomban.”

    Nem annyira betiltani, hanem inkabb erosen be kene hatarolni, hogy mit csinalhatnak, es a felepitesuket is megvaltoztatni. Ez utobbi alatt azt ertem, hogy pl. hogy ne tudjak csaladi vallalkozassa tenni, tehat egy-egy fonok csak 2-3-4 evig lehetne fonok, es soha tobbe. Ezt viszont nekik kene belulrol elintezni, mert ha az allam pofazik bele, odajutunk ahova a cocjalista szakszervetek jutottak Magyarorszagon annak idejen.
    No es a szakszervezetet nem artana egysegesse tenni, hogy barki belephessen, a minimum oraberert dolgozok hatalmas serege is, es ne csak nehany kivalasztott.

    „Oltáriszarban amióta a gst hst lett kb. háromszor annyi adót kell fizetnem.”

    Errol nem tudok. Mi az a HST?

    „Nemtom tudod-e, itt oltáriszarban most emelték a minimál bért $11.25-ről $14-re és jövőre $15 lesz. Nos, mi ez ha nem a szavazók megvásárlása….merthogy júnuisban tartományi választások?”

    Nalunk most 13.6. Oktobertol 15 lesz, mert jonnek a valasztasok. 🙂
    Arra jo lesz, hogy meg tobb munkanelkuli lesz. Mindenhol automatizalnak, ahol csak lehet, hogy meg lehessen szabadulni a magas minimumoraberektol.

    „… egész Toronytó va akkora marha, hogy rájuk szavaz.”

    No es Oltarilyo tobbsege. Ezert szeretne sok nyugat-kanadai elszakadni Kanadatol. A mi szavazatunk itt semmit sem szamit, az lesz a kanadai miniszterelnok, akire Oltarilyo szavaz.

    „Újév előtt még örültek aztán januárban rekord mennyiségű munka szűnt meg.”

    Ki hinne, mi? No de sebaj, akinek van egy kis megtakaritott penze meg befekteheti kokainba, vagy heroinba.

    „Persze most megy az ájvékolás mert a szerencsétlenek nem értik, hogy nem is róluk van szó, hanem arról, hogy több adót tudjanak bekaszálni.”

    Igy van. Tegnap, hogy az adobevallassal jatszottam megneztem megint az adokulcsokat. Felemeltek a csak 15%-ot fizetok eves keresetet majdnem 46 000 dollarra, de megint levittek a basic personal amount-ot, amit le lehet mindenkinek szamolni. Nem tudom, hogy a 202 000-en felul keresok 33%-os adoja mennyire 33%, mert valoszinu, hogy tovabbra is lesz lehetoseguk eldugni a jovedelmuk nagy reszet, hogy ne kelljen egy cent adot se fizetniuk.
    A provincialis adot nem neztem meg. Az itt 10-15% korul szokott lenni.
    De felesleges az egesz adoztatas, mert kb ugy mehet a dolog, ahogy Amerikaban. Valahol evekkel ezelott olvastam, hogy amig az IRS (amerikai adohivatal) beszed egy dollart, 95 centet elkolt sajat magara. Kanadaban is valoszinu ez semmi mas mint egy jopofa job-creation program a rokonoknak es haveroknak.
    Es elunk a kolcsonokbol. Es epitunk olyan baromsagokat, amire nem csak semmi szukseg, hanem meg raadasul ki is baszik a polgarokkal. Mint az edmontoni Prairie-metro.

    Tegnap hallgattam a munkahelyemen az egyik radioallomast. Sajnos nem figyeltem az elejere, nem tudom hol es mikor, de valahol itt Albertaban megallitottak a rendorok (ketten) egy autot, amit egy idiota vezetett, es aki nem volt hajlando kiszallni a kocsijabol. Vegulis valahogy kiszallt, de belelott az egyik rendorbe, mire masik rendor belekuldott az idiota fejebe egy golyot. Tegnap lehetett a rendorok targyalasa. A biro sporttars legalabb nem itelte bortonre a vadbarmot lelovo rendort (ami meglepo) de nem mehetett el a nap politikai korrektseg nelkul. A biro sporttars szerint most minden rendornek ujra kell treningelnie magat, hogy megtanuljak hogyan kell de-eszkalalni a helyzeteket. Ugyanis kiderult, hogy a vadbarom mentalisan beteg volt.
    Kivancsi lennek, hogy a biro sporttars hogyan tudna de-eszkalalni a helyzetet, amikor egy eroszakos bunko mar belelott a tarsaba. Megvarna, amig ot is lelovi a vadbarom?
    De ez hagyjan. Vajon hogyan lehetett jogositvanya egy elmebetegnek? Meg erdekesebb, hogy vajon mikent jutott legalisan fegyverhez? De az ilyen aprosagok nem izgattak a biro sporttarsat, mert o is tudja, hogy manapsag itt ma mar minden eroszakos baromra rafogjak, hogy van valami elmebaja, hogy ne kelljen bortonbe csukni. Mert a bortonok zsufolasig teli vannak es nem akarnak ujakat epiteni. Pedig hat az is allami munkakat es sok jo swindlit biztositana…

    Errol ugye eszembe jutott, hogy a vilag legjobb orszagaban nem artana megreformalni az igazsagszolgaltatast is.

  • Starchild
    2018 február 27
    9:46 du.

    Ha szenilis vagy, ne írj ide.

    Ha mégis írsz és elcseszted, ne sipákolj.

  • Nem ertem mi a bajotok a Tim Hortons-al? Ittatok mar MekkDanolds kavet? Ahhoz kepest a Timmy kaveja csodalatos.
    Persze nekem mar mindegy, nem ihatok kavet sem.

    A szakszervezetekrol meg annyit, hogy valoban sikerul nekik megfojtani a nagy bizniceket. Annyira, hogy amikor a West Edmonton Mall-ban ketten nekialltak agitalni az annak dolgozokat (ertsd, hogy a mallban vannak boltok, de nem a bolti dolgozokrol van szo, hanem azokrol, akik a mallnak dolgoznak) a mall kapasbol kirugta a ket okosbercit.

    Sajnos a cakcervezetek sem tudjak abbahagyni a harcot, annak ellenere sem, hogy mar nyertek. Van kivalo fizetesuk, mindenfele extra juttatas, biztonsagos munkakorulmenyek, de azer’ ok meg harcolnak. Ez csak arra jo, hogy eluldozzek a befektetot. Utana pedig mennek minimum oraberert dolgozni, minden extra juttatas nelkul, es csodalkoznak, hogy nincs szerencsejuk. Mar aki talal allast ugye… a vilag legjobb cocjalis segelyen elok orszagaban.

  • Geyza
    2018 február 28
    12:26 du.

    „ÉN nem TE vagyok, hogy ezeknek a képeit rakosgassam ki a szobámban.”

    Nem, bizony. És miből gondolod, hogy én ezeknek a képeit kitenném???? Te ennyire hüje vagy, vagy dolgoztál is rajta?

    Sajnos nem érted, hogy itt miből áll a szakaszervezetek tevékenysége, de nem baj mert mást se…bizonyára korral jár meg az agyadra ment az üdözési mánia….

    Szikszai
    2018 február 28
    12:33 du.

    „Errol nem tudok. Mi az a HST?”

    Harmonized sales tax. Ne félj, lesz majd nálatok is. Összeboronálták a gst-t meg a pst-t. A kibaszás pedig ott van, hogy a szolgáltatók 5%-t kellet, hogy fizetessenek és ez felment 13%-ra. A Dalton Mekginti azt mondta annak idején, hogy ez majd jó lesz hosszútávon mindenkinek, de azt már nem, hogy a hosszútáv mennyi években kifejezve és mitől lesz jó. Talán megérik mint a bor? De ő már csak tudja mivel neki lehet kösszöni azt a több mint 2 billiót amit elbaszott beteges politikai céljai érdekében.

  • charlie
    2018 február 27
    5:19 du.

    „Starchild, nálunk nincs vagyonadó – a szocik szerették volna, de bemérgesedtek a választók – nincs örökösödési adó, nincs ingatlanadó, illetve ami van helyette – kommunális adó – az nem sok, nekem 12ezer egy évre, nyugdíjasoknak nem kell fizetni…”

    Ez így nem igaz Csárli, vagy ahogy Figyelő szokta mondani, „ezt kézből kontrázom!” Kissé hosszabb leszek, ezért elnézést, de három pontban igyekszem pontosítani a kérdést, miután úgy látom eléggé elnagyoltan nyilatkozol, néhol helytelen dolgokat.

    1. Általában nem az szokott dönteni egy adónem bevezetésénél, hogy „bemérgesednek-e a választók” – ezt te legalább annyira tudod mint én, hiszen ha így lenne egy sor adónem nem létezne! (vagy lehet, hogy nem eléggé mérgesedtek be a polgárok?) A vagyonadót egy bizonyos érték feletti luxusingatlanokra, nyaralókra, telkekre, átlagértéken felüli yachtokra, luxusautókra stb tervezték bevezetni, de ez megmaradt a tervezet szintjénél, előterjesztés, törvény nem készült róla, és ehhez köze nem volt, hogy az átlagpolgár – akit egyébként is a legkevésbé érintett volna – összevonja a szemöldökét! Az elmaradás elsődleges oka az volt, hogy az adott viszonyok között gyakorlatilag kivitelezhetetlen volt, mert ennek adminisztrációja és ellenőrzése vagyis, hogy ki mit vall be, kinek a nevén mi van, milyen jövedelemből tett rá szert stb akkora plusz feladatot rótt volna mind az adóhivatalra, mind az önkormányzatokra melyre akkor nem volt apparátus, meg hajlandóság sem igazán, tekintve a sok „érintettet”(lásd pl a képviselői, a kormányzati,vagy az önkormányzati vagyonnyilatkozati rendszert – a jelen gyakorlatnak megfelelően van értelme a vagyonbevallásnak? Igaz ami oda le van írva és aláírva? Ellenőrzi ennek valaki a valóságtartalmát? Nem – hát ezért felesleges. Majd ha pontosan kidolgozzák a polgárokat érintő vagyonadó rendszerét (is) és a feltételeket is megteremtik hozzá (önbevallás, következetes ellenőrzés, szankció, stb) akkor bizony lesz értelme, pláne mostanság, hogy megszaporodtak az új földesurak, kastélygazdák, a hatalmas birtokok és ingatlanok tulajdonosai stb. Képzeld csak el Ch. mi pénz folyna be abból a költségvetésbe, de az akkori és a jelen felállás szerint nagyon könnyen kijátszható lenne, úgy meg nem működik, hogy Kiss bevall és fizet, Nagy meg azt sem tudja hogy verje át a hatóságokat!

    2. Azt mondod nincs örökösödéi adó? Ebben is tévedsz, mert csak bizonyos esetekben nincs, azaz ha a gyermek vagy a szülő azaz egyenesági leszármazott vagy felmenő örököl, akkor valóban nincs, de az is csak 20 milliós értékhatárig. Ez volt az un. „haláladó” néven elhíresült tétel, mely a jobb sorsra érdemes Dávid Ibolya és alakulata talán egyetlen kézzelfogható eredménye volt annak idején, hogy legalább szülő-gyermek viszonylatban eltörölték. 2017-ben nem tervezték az összeghatár változtatást, pedig az utóbbi 2-3 évben az ingatlanok árnövekedése talán indokolta volna!(20 millióért ma egy kb másfél szobás panelt kapsz,gy külkerületben de lehet, hogy már azt sem!) Minden más esetben, tehát oldalági öröklés esetén van, tök mindegy, hogy örökösödési illetéknek hívják, ez ugyanaz – felértékelés után a kiküldött sárga csekket be kell fizetned a NAV számlájára. Saját példám: a húgom két éve elhunyt, miután a férje még előzőleg meghalt, gyermeke nem volt, én lettem az általános örököse ám mivel nem egyenesági (le-fel menő)hanem oldalági (testvér)örökös vagyok simán ki kellett fizetnem a pár száz ft. híján 4 (négy) millió ft. örökösödési illetéket. Amennyiben lett volna saját gyermeke, neki valóban nem kellet volna ö.-i ill.-et fizetnie, viszont az egyenesági leszármazottnak eladás esetén is csak 20 millióig adómentes, az afölötti rész adóköteles. Nekem, mint oldaláginak viszont(ha eladom)az ingatlan összértéke adóköteles, max. a fizetendő összegből levonhatom a már befizetett örökösödési illetéket.

    3. „Nincs ingatlan adó, ill. ami van az kommunális adó” – írod. Sajnos itt is tévedsz: kommunális adó valóban nincs minden budapesti kerületben, városban ill. településen, csak ott ahol a képviselő testület megszavazta az erről szóló előterjesztést, és ennek eredményeként az illetékes önkormányzat rendeletet hozott róla. Nálunk pl van, 1996-óta, noha a Fidesz kampányában szerepelt, hogy megválasztásuk esetén elsőként ezt törlik el, de valahogy elfelejtkeztek róla, és azóta sem szorgalmazzák! Nem annyira a saját ingatlanunk (lakásunk) után fizetendő 14.550 ft.-ot kifogásolom, hanem pl a már fentebb említett ház és telek utáni kirótt kötelezettséget. A húgomnak ugyanis a saját háza után 13.870 ft. kommunális adót vetettek ki, míg a mellette álló üres „nadrágszíj” telekre melyet a sajátjával egybenyitott és „telekegyesíteni” kívánt 123.860 ft.-ot, míg, hogy teljes legyen a kép a telken álló nem lakás célú kb 15 m2-es szerszámos kamra(tulképp.romos gazdasági épület) után építményadó címén 14.680 ft.-ot. Most, hogy megörököltem, ezek a fizetnivalók természetesen engem terhelnek, így a sajátunkkal együtt évente 166.960 ft. összegű kommunális, építmény és telekadó fizetési kötelezettségem van, és persze tőlem sem kérdezte a kutya sem, hogy nyugdíjas vagyok-e, vagy milyen az anyagi helyzetem – stb. Valószínű azért, mert nálunk úgy működik a dolog, hogy az ingatlan ill. kommunális adót bevallás alapján kivetik minden érintett ingatlanra, aztán a kötelezettnek magának kell a mentességet kérelmezni. A fennálló szabályozás alapján a 75 éven felüli, egyedülálló/élő kisnyugdíjasok számíthatnak mentességre. Tehát automatikusan nem jár, már csak azért sem mert hiába 80 éves és kisnyugdíjas az ingatlan tulajdonosa, ha oda be van jelentve mondjuk az egyik, életvitelszerűen ugyan rég nem ott élő unoka, akkor nem mentesül az adó megfizetése alól, csak egyedi elbíráslás alapján gyakorolhat méltányosságot a jegyző!

    Összességében és kategorikusan tehát nem mondhatjuk, hogy a nyugdíjasnak nem kell fizetni, hogy nincs ingatlanadó, vagy, hogy nincs örökösödési adó, mert láthatóan van – bizonyos esetekben kérelmezhetik a mentességet, mint ahogy bizonyos esetekben „eltörölték,” de ez messze nem általános érvényű!

  • A náci hazudik.

    Mindig ebből kell kiindulni.

  • Sztárcsild:

    Ne remegj már.
    Béke van öreg !!!
    Csak nyugi.

  • Besancon, elismerem hogy „penge” vagy, én csak hirtelen kútfőből, nagy-vonalakban válaszoltam.
    Köszönöm hogy precízen kijavítottál.

  • Háppersze..
    NHC* „NAGY VONALAKBAN”
    Félkézből hazudtál egy jókorát.

    Persze csak úgy mexokásból.Semmi komoly.

    íme:

    charlie
    2018 február 27
    5:19 du.

    Starchild, nálunk nincs vagyonadó – a szocik szerették volna, de bemérgesedtek a választók – nincs örökösödési adó, nincs ingatlanadó, illetve ami van helyette – kommunális adó – az nem sok, nekem 12ezer egy évre, nyugdíjasoknak nem kell fizetni.

  • Neonáci Hitlerista Charli most meg büszke hazájára:

    charlie
    2018 február 28
    11:58 de.

    Starchild, nálunk szakszervezetek sincsenek 🙂 🙂

    Az igazság ellenben merőben más.
    Tessenek beírni a NET-re „szakszervezetek 2018”

    Az már más kérdés hogy a FIDESZ szétverte a szakszervezeteket, gyengíti őket vagy simán lepénzeli.

    Nyugaton (USA-ban) nem azért van magas életszínvonal mert annyira emberbarátok a kapitalisták, hanem mert a harmincas években a SZAKSZERVEZETEK kivívták a normális fizetéseket és munkakörülményeket.

    De Neocsárli és Sztárcsild szerint ezek nem kellenek, feleslegesek, csak rákos daganat a társadalom testén a szakszervezet.

    Ezt kell mondaniuk mert
    a.-ezt olvasták Mussolini munkáiban
    b.-ez kell ahhoz hogy mégjobban jogfosztottá és kihasználhatóvá tegyék a hazai munkavállalókat.

    Szépen haladunk valamiféle antiutópia felé.

  • Starchild,

    „Harmonized sales tax. Ne félj, lesz majd nálatok is. Összeboronálták a gst-t meg a pst-t. A kibaszás pedig ott van, hogy a szolgáltatók 5%-t kellet, hogy fizetessenek és ez felment 13%-ra.”

    Alberta az egyetlen provincia, ahol egyelore meg nincs provincialis aruforgalmi es szolgaltatasi ado. Ezt meg a jelenlegi komcsi kormany sem merte megcsinalni 3 ev alatt.
    Itt csak a GST-vel vagyunk megaldva.

    Mondanam, hogy koltozz ide, de partunk es kormanyunk, a B.C. bolsikkal egyutt, mindent megtesznek, hogy ne mehessen itt az olajipar. Mas pedig nem nagyon van.