Lázárvár eleste

2018 február 28 6:36 de.117 hozzászólás

Most, így az öröm, vagy a csalódás másnaposságnak elmúltával tán nem haszontalan, ha kicsit részletesebben is elgondolkodunk azon, mi is történt vasárnap a tiszántúli kisvárosban. (Tiszántúli, – bár nem nagyon, hiszen a folyam keleti partjánál fekszik.) Magyarországi viszonylatban jelentős város a 44 ezer – egyébként évtizedek óta fogyó – lakosával. Beszédes adat, hogy több mint 35 ezren szavazókorúak – tehát a gyermekkorú lakosság aránya csekély. Ahogyan a nemzetiségek aránya sem számottevő: a legutóbbi népszámlálás adatai szerint: a hódmezővásárhelyiek mindössze 1 százaléka vallotta magát cigány származásúnak, és másik 1 százaléka nemzetiséginek – főként a szlovák és a német kisebbséghez tartozónak.

Mondhatjuk tehát, hogy „színmagyar” város.

A legnagyobb közigazgatási területtel bíró magyar település (ez a beépített városrész körüli földek nagyságát jelenti). Ez arra mutat, hogy lakói főként a mezőgazdaságból – kisebb részt a Tisza nyújtotta vízgazdálkodási, halászati tevékenységből éltek/élnek. De jelentős kulturális, oktatási csomópontja is volt a századok folyamán a régiónak. A múlt század elején Parasztpárizsnak is nevezték. Ady mutatott rá: ez nem dehonesztáló, sőt. Azt jelenti: a föld népének kultúrája semmivel nem alábbvaló kifinomult lelkek „művészeti” érzeményeinél.

A város ráadásul része annak a Viharsaroknak, amely a XIX.-XX. század fordulóján kapta a nevét az onnan kiinduló baloldali, néha magát szocialistának nevező agrármozgalmakról.

1990-ben Rapcsák Andrást választotta polgármesterének, és országgyűlési képviselőjének is (akkor ezt a törvény lehetővé tette) a város. Rapcsák 1994-ben lett a Kereszténydemokrata Néppárt tagja, de 1997-ben átült a Fidesz frakciójába. (A Fidesz első kormánya 1998-2002 között regnált.) Hódmezővásárhely ragaszkodott polgármesteréhez, egészen annak 2002-ben bekövetkezett haláláig. Lázár János először, mint Rapcsák titkára tűnt fel a politikában, majd utóda lett a parlamentben és a város élén is.

Mellékszál: a KDNP életében érdekes csatározás kezdődött – ami egyébként jellemző volt minden pártra, amelyik a Fidesz-szel szövetkezett 1998-ban. A bírósági perekkel is színezett ügy végén a párt kettészakadt. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) nevet felvevő csoport Harrach Péter vezetésével a Fidesz szövetségeséül szegődött – csöndben, szinte suttyomban vált ismét KDNP-vé – nyilván jogszerűen.

A vasárnapi választások szempontjából ez a történet csak annyiban érdekes, hogy mutatja: a városban erős a vallásosság, ráadásul az Alföld más vidékeitől eltérően a római egyház. (Az Alföldön többnyire a reformátusok – magyarul kálvinistáknak is hívják – erősebbek.)

Márki Zay Péter maga is aktív katolikus, az egyik plébánia világi testületében vezető.

Meggyőződésem, hogy végső soron a választást megelőző vasárnap döntött Márki-Zay javára. Felháborodott hívek jelezték: a prédikáció befejezéseképpen az egyik misén a pap (nevét fedje jótékony homály) durván nekitámadt a városszerte ismert hétgyermekes családapának. A tetejébe megfenyegette a híveket: ha nem „jól” szavaznak, a kormánypárti jelöltre, lemondhatnak az új templomról. El tudom képzelni, hogy hatott ez a fenyegetés a nyakas vásárhelyiekre. (Elég érdekes fényt vet a magyar klérusra is ez a történet.)

Mai szóhasználattal: a kormányzat túltolta a biciklit.

Vajon mi következik mindebből? A néhai fiatal demokraták nyilván módosítanak a kampánystratégián. De hogy tompítanak az élességen, óvatosabban bánnak a becsületsértésekkel, vagy éppen ellenkezőleg, maximumra csavarják a hangerőt, ma még nem lehet látni. Biztosra veszem viszont, hogyha áprilisban győznek, felgyorsítják az önkormányzati rendszer teljes szétverését. Nehogy má’ mindenféle jöttment városvezető lehessen. A hírek szerint a 2800 körüli település közül ezerben szüntetnék meg a választott polgármesterséget, valamiféle kinevezett helyhatóság vinné e közösségek ügyeit. Lázár János szerepe is változhat. Az utóbbi 1-1,5 évben ugyanis a kormányfő már tett célzásokat arra, hogy frissíteni kell a vezetést, olyan munkabíró és eszes emberekre van szükség, mint Lázár miniszter. Ez felrajzolta annak a régóta terjengő szerepváltásnak a térképét, ami szerint az idei győzelme után a kormányfő visszavonulna a felhőrégiókba (a milliárdokért készülő várbéli rezidenciára) elnökként, famulusa pedig kemény kézzel igazgatná az „ügyeket”. A kormányfőnek átmenetileg még jól is jöhet famulusa tekintélyének megtépázása. Miniszterként ugyanis Lázárhoz tartozik az államigazgatás, a közigazgatás, az európai pénzek elosztása – a pályázatok kiírása és elbírálása, sőt, öt éve a külföldi hírszerzéssel foglalkozó Információs Hivatal is. Valóságos „illetékes elvtárssá”* nőtte ki magát, aki néha már azt is megengedte magának, hogy ne fűzzön kommentárt a miniszterelnök kijelentéseihez. Ez az elveszített 51,47 százalék bizonyára sokáig kordában tartja, ha túlságosan önálló gondolatai támadnának.

Ugyan a majd 15 százalékos erőfölény jól mutatja, hogy van alapja annak, hogy az országban kisebbségben vannak a jelenlegi kormány hívei, az ellenzéknek azonban így sem lesz egyszerű dolga. Amikor egy tévéműsorban bemutatták Márki Zay Pétert, ott ültek körülötte segítői: a helyi MSZP, DK, Együtt, PM képviselői ugyanúgy, mint a helyi Jobbik vezetője. Egyik pártnak sincs tehát oka magának vindikálni a sikert. Akkor sem, ha köztudott, és ezt jelölt korában sem titkolta: amellett, hogy vallásos, alapvetően jobboldali, konzervatív elveket vall. Nyilván lesznek még kemény viták a jövőben, de ahogy első beszédében a felfogásbeli különbségeket értékelte, bizakodásra ad okot: hogy végre megkaphatja méltó helyét a magyar közéletben a konzervatív, jobboldali eszmerendszer is, és nem sajátíthatják ki vicsorgó akarnokok. Lehet, hogy éppen Kanadából hozta magával ezt a habitust? Ugyanis öt évig dolgozott Kanadában.

Az ellenzéknek ugyan jól jött ez a siker: talán felrázza a választópolgárokat. Nyilvánvalóvá vált: ha sokan elmennek szavazni, a regnáló kormánynak nincs sok esélye. Azt kellene valahogy megértetni: ahogyan a magyar társadalom egésze, úgy az ellenzék sem egyforma. Ha egyik-másik helyen támogatják is más pártok jelöltjeit, nem kell feladniuk elveiket. Ez nyilván megnehezíti majd az esetleges kormányzást – de fel is pezsdítheti a mindenoldali demokratákat.

De van igazsága az ötös számú tagkönyv tulajdonosának, aki ijedtében még trágárkodni is elfelejtett. A hódmezővásárhelyi nagyarányú vereség figyelmeztető jel a kormánynak. Kérdés, mire következtetnek ebből? Mivel szemmel láthatólag egykézből irányított társaság –a kormánymédia pl. az eredményhirdetés után két órával közölte egyáltalán az eredményt. Nincs más hátra: majd a legmagasabb száj megmondja nekik, hogyan tovább.

*illetékes elvtárs – a hetvenes-nyolcvanas évek kabaréjának alakja volt, aki parodizálta: milyen az, amikor minden döntésért egyetlen személy felel. Koltai Róbert színész személyesítette meg.

Rátesi Margit

117 hozzászólás

  • Ez a politikai evolucio. Ez igy megy. Maguknal csak lassan mert csak kezdetben van modszer hogy a lakossag hataroz szabadon hogy kit mi poziciokban ohajtananak. S keves gyakorlatuk volt, s nem minden evben megy a modszer, hat maguknak az igen nagy ujsagot jelent. Majd rajonnek arra, meg ha lassan is, de az is fog tortenni, s majd akkor hozza szoknak.

  • Ez már a sokadik(4-ik cikk)ugyanabban a témában…..
    De semmi baj,nem dőlt össze a világ,nem lett kormányváltás nem dőlt össze a világ és nem győzött a baloldal sem…..
    egy normális többdiplomás,keresztény ember FÜGGETLENKÉNT(!!) győzött,aki együtt akar működni
    a többi párt ottani képviselőjével is a város érdekében,és főleg
    nem uszításra,rendbontásra rendezkedik be!
    Nem kívánok ismételgetni,a részletes mondanivalómat észrevételeimet már a „többi” cikknél leírtam.
    Amúgy Kiskunhalason magasan győzött a Fidesz!

  • Egyébként arról is hallottam,(értesültem),hogy mind Lázárt,mind Orbánt durván sértegetik (az egyébként lecsúszott)baloldal részéről…. valószínűleg feljelentést tesznek és jogosan!
    Na a baloldali „kultúra”….. nem lepett meg!

  • Nos visszatérve a cikkhez,ugye nem bizonyított dolog (sőt…kitaláció,)hogy egy pap egy misén megfenyegeti a híveket,pláne ha a győztes független jelölt,vallásos és a plébánia világi testületének is tagja…ugyan akkor miért?
    Remélhetőleg sokkal különb ember ,mint itt sok ész és jellem nélküli baloldali!
    Az,hogy az MSZP és a DK is támogatta szerencsére nem hozza vele…”egy szintre”a győztes polgármestert!

    Egyébként sem én sem vallásos barátnőim soha nem tapasztaltunk,hallottunk a misén a pap szájából uszítást,”pártutasítást””
    Ez az állítás már megint „tök” égő…(nem kicsit hanem nagyon)!

  • OIM*
    Aztán miért lennénk „lecsúszott baloldal” ?

    Pillanatnyilag növekszik az MSzP támogatottsága, a FIDESZÉ csökken.

    Tegnapi Medián mérések alapján.

    A Jobbiké is nő de kisebb arányban.

    Amúgymeg:

  • Az azért van OIM*, mert itten mi megbeszéljük ezeket a kérdéseket.
    Mégha ez neked nem is tetszik.

    Tegyél ellene !

    *OIM = Oldalicskov Igyijotykij Matyrjocska

  • Ma is ketlem, hogy a mai magyar a szocializmust akarna . Lehet, hogy vannak egyes reszei a magyar honnak, akik mar nem akarnak demokraciat, valami jobbra vagynak, ok sem tujak mi az.

    Tapasztalatom viiszont az valtozatlanul, hogy a szocializmusban, bizonyos mertekig diktatura van.

  • Teljesen reális cikk, a tényeken vezet végig. Meglepetés volt, nem is kicsi, a Fidesz még most se ocsudott fel, össze vissza kapkodnak és a nagy megmondó emberek próbálnak okoskodni, de csak rontanak.

  • A szerencsétlen Geyza le van maradva,ugyanis egy több évtizeddel
    ezelőtti videót közölt:Orbán tanulmányait kb.FÉL ÉVIG(!) finanszírozta szeretett S.Gyuri bácsijuk(amikor még nem volt ennyire jellemtelen ,hazaáruló több országból kitiltott pénzember)de ez ugye rég volt…és Orbán saját erejéből szerzett diplomát (ami ugye több év!)
    Aztán egy ilyen alak miatt nem válik hazaárulóvá,becstelenné,mint
    itt páran!
    Tényleg rohamosan romlik az állapota szegény ürgének,talán betegszabadságra kellene mennie(de lehet,hogy „bölcs” sorait is már egy „zárt” intézményből írja)!

  • Aztán nem mellékesen azóta sok víz lefolyt a Dunán,akkor még fiatal és hiszékeny,idealista volt,mára meg egy tapasztalt és józan politikus lett,akinek ugye bőven vannak tapasztalatai mind Sorost,mind a „dicső és „egységes,jellemes” ellenzéket illetően!
    A komcsik,szocik az „akkori” fiataloknak sokat hazudtak(nekem is
    az általános iskolában később)de ugye a gyerek,fiatal felnő és
    akkor már nem lehet átverni,minden kiderül,mint napjainkban is…!

  • Figyelő!
    Az,hogy szegény Geyza megbeszéli az „övéivel” a történteket,nem változtat
    semmin!Az is tény,hogy a normális,tárgyilagos ellenzékiek is elismerik,hogy „csehül” állnak,no meg egy hónap alatt azért nem
    történnek csodák….
    A pártok népszerűségét havonta minden közvéleménykutató méri,hol
    feljebb,hol lejjebb vannak…..de az tény,hogy a Fidesz magasan vezet,és az ellenzéki pártok együttes %-a is alacsonyabb,mint
    a Fideszé egyedül!
    Amit a beteg Geyzának írtam,még azzal egészíteném ki,hogy minket még a középiskolában is azzal etettek,hogy 1956 „ellenforradalom”volt……majd később Gyurcsány Fletó próbálta
    méltatni 2006-ban,amitől többen hányingert kaptak…fellázadtak.
    Na ennyit a szocik jelleméről,hitelességéről…….
    Már előre isznak a medve bőrére……de a választások után majd
    bánatukban!
    Szerencsére nagyon dolgoznak ezen…..

  • Rátesinak sem esik tul nehezére leakasztani egy Egyházzal kapcsolatos hazugságot! Közben kiderül, hogy a közmegbecsült Zay úr a Jobbik jelöltjének indult Vásárhelyen, de ráérzett a baloldal, hogy itt a nagy LEHETŐSÉG! Talán még a Washington Post is majd holnap egy cikket Orbán várható bukásáról (csak eltévedt az ímél…)
    Meglepetésre az osztrák példa még fel se merült itt a KMH-n, hogy Magyarországon egy jobbközép párt még koaliciót is köthet egy nála jobbrább állóval (a másodiknak befutóval),- amiből még akár egy (szükségtelen)kétharmad is kialakulhat. (A várható dühödt nácizás Ausztriában is kifulladt…. s az ország elkezdett dolgozni és önálló politikát folytatni! )
    Hajrá Magyarország !

  • Nagy István, kellemes mondataidnak örülök, pont ezt várom én is.

  • Nagy László!

    Elgondolkoztató amit írsz……,de majd remélhetőleg minden jól
    alakul?!!!!!
    Amúgy az értelmetlen és alávaló hazugságot én is kifogásoltam a cikkben!
    Hát egyesek mindenre képesek,de csak magukat járatják le!

  • Nagy úr:
    Egy lószart.
    A zemberek szavaztak egy másik szimpatikus emberre.
    Ehhez a pártoknak nem sok közük van.

    A pártok ugyan elcseszhették volna ezt (is) de most kivételese4n nem állt érdekükben

    Ennyi

  • Figyelő
    2018 február 28
    12:46 du.

    Nem „bizonyos mértékig” , hanem a szocializmus az diktatúra.

    Ezért aztán a franc sem akar szocializmust.

    Amit a FIDESZ épít (és a Jobbik akar) az hajaz rá, a külsőségek tekintetében.

    Belül azért egészen más van.

    Hitlerék is „szocializmust” építettek.
    A nemzeti szocializmust.

  • charlie
    2018 február 28
    3:38 du.

    Ahelyett hogy a cikknek örülnél.
    Ha már ide tolod magad folyton leskelődni.

  • NHC*
    Az ember (a normálisabbja) azért egy oldalra mert tetszik neki az oldal szellemisége és a cikkekkel is naggyából körülbelül egyetért.

    de TE édesapám azért jársz ide a cimboráiddal együtt hogy mocskoljátok a cikkeket, a cikkek íróit és általában azokat akik nem kérnek belőletek.

    Mikor tűnsz már el végre ?

    *NHC = Neonáci Hitlerista Charli

  • Boda Marcsi
    2018 február 28
    1:54 du.

    itt írod:

    „A komcsik,szocik az “akkori” fiataloknak sokat hazudtak(nekem is
    az általános iskolában később)de ugye a gyerek,fiatal felnő és
    akkor már nem lehet átverni,minden kiderül,mint napjainkban is…!”

    OIM* de azzé a leckét jó megtanultad mint alább látható..,,, …. : DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    „Amúgy a közgazdaságiban politikai gazdaságtan órán elég volt,ha az ember azt felelte,hogy a szocializmusban minden jó,a kapitalizmusban meg minden rohad….ha egy definíció nem jutott
    eszembe,akkor sem kaptam 1-est…”

    Te…te….TE kis eminens : DDDDDDDDDDDDD

  • Gratulálok Margit, szép munka és pontos!
    Gézu, kellesz Te nekünk, mert nekünk már tényleg elegünk van az OIM-hez való lealacsonyodáshoz, Te ezt nagyon jól kezeled.
    Klára asszonyt már hiányolnám viszont. Érződik, hogy Ő se lesz fiatalabb, mert már semminek semmi köze semmihez az írásaiban, élvezze még egy kicsit közléskényszerét.
    Ma Vona egy hosszú műsorban tagadta, hogy MZP a jobbik jelöltje volt. Annyi igaz, hogy egy jobbikosnak köze volt ahhoz, hogy ő mint „echte független”, bár jobboldali elinduljon.
    Annak az papnak az uszító beszéde fentvan a youtubon:okádék!!!
    Méghogy a klérus nem fideszprédikál? Én rendszeresen hagyom el a templomot öklendezve emiatt.. Azaz az összes katolikus templomot, ahol jártam 2002 óta..

  • Bánfi Miki:
    Nézd mit találtam:
    itt van a jelen hazai kurzus
    egyik mintaképéről egy kis összefoglaló:
    https://index.hu/kulfold/2016/04/25/erdogan_karikatura/

  • Geyza
    2018 február 28
    4:32 du.
    Mar mashol is irtam, hogy a Fidesz is a szocializmusban nott fel. Orban mindenkeppen.Tehat, ok is mint masok abban a korban. Ez termeszetes, nem is ismernek mast. Ezert , ne is varjanak mast.

  • Melyik part ami szimpatikus?
    Ezt Gertitol is kerdezem.

  • Nem tudom, miért nem tudják elképzelni egyesek – Nagy úr,meg boda ngyssasasszony, – hogy vannak Magyarországon olyan konzervatív keresztények, akiknek sérti az önérzetüket, ha a kassza csörgésével csábítják-fenyegetik őket. És nem hablatyolnak össze-vissza, hanem keményen odaszólnak: na, ezt már nem. Vajon miért gondolják, hogy minden konzervatív keresztény nyálcsorgató idióta, akiknek elég, ha felmutatnak valami csíkosat, vagy mumusosat, hogy elcsöppenve hazaárulózzanak?

  • NAGY István
    2018 február 28
    3:15 du.

    „Meglepetésre az osztrák példa még fel se merült itt a KMH-n, hogy Magyarországon egy jobbközép párt még koaliciót is köthet egy nála jobbrább állóval (a másodiknak befutóval),- amiből még akár egy (szükségtelen)kétharmad is kialakulhat. (A várható dühödt nácizás Ausztriában is kifulladt…. s az ország elkezdett dolgozni és önálló politikát folytatni! )
    Hajrá Magyarország !”
    _______________________

    Na igen, kedves Nagy István! Ki, ha nem a Jobbik szeretne odaülni a kényelmesen kipárnázott fideszdiktatúra kormánykerekéhez a készbe? Lopási útvonalak kidolgozva, parancs-vezetékek gondosan mindenhová felszerelve… Pillanatnyilag eléggé reálisnak is látszik, de persze nem úgy, hogy Vona a főnök, hanem Orbán, vagy esetleg Lázár… Kapis? Charlie-val ezen kell agyalnotok még.

    Ámbár ez a hódmezővásárhelyi affér zavrat keltett az ERŐBEN, és most minden túl gyorsan változik… Ha már Nehézfejű Bencsik Andriska is aszonygya, hogy jó vicc vót a sorosozás, de most már abba kéne hagyni… 😀 😀

  • Alma:
    Mostanra az ENSZ lett az ellenség.

    Merthogy meg akarja nekünk mondani mit csináljunk.

  • Geyza, te a Fidesz ölebének – Puch László – a reklámújságját olvasod? Nem mondtad, ennyire szereted a kormánypárti médiát?

  • Hollósy Gerti

    Geyza, a cikkben minden benne van, amiről itt próbálok beszélni, csak sokkal részletesebben, mint ahogy azt egy kommentben lehet.

    Világosan levezeti mi az, ami a Párbeszédben és Karácsony Gergely programjában vonzó és mindaz mit jelent pontosan.

  • Hollósy Gerti

    Figyelő, a fentiekből is egyértelmű, de még egyszer leírom. Karácsony Gergely és pártja, ez a szimpatikus nekem.

    (ettől még természetesen nem pocskondiázom és gúnyolok senkit se, se személyében, se általánosítva, (ahogy a legkönnyebb)aki másban hisz, csak elmondom a véleményem)

  • Neócharli:
    Majd TE elolvasod.
    És ide okádod a tartalmát.
    Effelől nincsenek kétségeim.
    Akkor meg miajófrásznak olvasnám?
    A lopkodást nem díjjazom tehát nem érdekel.

  • Neonáci Hitlerista Charli:
    Ha pedig a Népszavára célzol, alaposan melléfogtál.
    Tudjuk hogy a FIDESZ megpróbált benne részesedést szerezni jó hűbéresük, Köves Slomó new-yorki ismeretségein keresztül (mintahogy a Klubrádióban ios) de amig nem rúgják ki a CIKKEK ÍRÓIT addig te nekem ne magyarázz ekkora baromságokat köszike.

  • Gerti Hollósy

    charlie, vagy nagyon elnéztél valamit, vagy ekkora hülyeséget még nem mondtál. Geyza egy Népszava cikket linkelt be.

  • Geyza!

    Az a „szar ügy”,hogy a baloldaliak,ha bűnözök is mentelmi joggal
    pályázhatnak országgyűlési képviselőnek…..na törvényt kellene módosít. Rém kellemetlen,hogy ezzel is a jellemüket,erkölcseiket
    mutatják be „hitelesen”….nem elég nekik,hogy már eddig is vannak „börtönre érett” és szabadlábon élő politikusaik,még a parlamentben is..
    Na ezt is „értékelik”,díjazzák majd az emberek a választáson!

  • Remélhetőleg a Ügyészség,a NAV,a Választási Bizottság azért
    tesz annak érdekében,hogy ez ne következzen be,pláne igazolt
    bűncselekmény(kb.6 milliárd csalás,meg a diákok,nyugdíjasok átverése,ingyen dolgoztatása….
    Lehet,hogy megszerezte…az 500 ajánlást,Gyurcsánynak és az MSZP-nek köszönhetően,de ugye szavazni is kell rá…..meg nem is ez a célja az ürgének,hanem kiszökni az országból.
    Egy nemzetközi kőrözéssel pontot lehetne tenni az ügyre,vagy például Fletó is kifizethetné a sikkasztását,a diákokat,nyugdíjasokat a KORMÁNY kárpótolta….!
    Reklám alatt…Pá!

  • Nem bodának, ő úgyse érti. Czeglédy nem BŰNÖZŐ, még VÁD sincs ellene – nyolc hónapja képtelen az ügyészség egy épkézláb vádat összehozni – csak gyanúsított. Csakhogy az előzetes fogvatartás feltételeit olyan érdekes módon határozták meg a fiatal demokraták, hogy akár évekig ülhet valaki VÁD NÉLKÜL, így azután védekezésre sincs lehetősége.

  • Gerti!
    Geyza egy Népszava cikket idézett(az újság hitelét,valóságtartalmát félretéve…)ami ugye azt írta,nem sokáig örvendhet az „ügyvéd úr” a mentelmi jogának….
    na akkor miről is beszélünk,vitatkozunk feleslegesen,a bűnözők,csalók ugyanis előbb utóbb elnyerik a méltó büntetésüket,szegény Geyza(és többek..) agyáig persze ez nem jut
    el,de attól még ugye igaz!
    Nem csak a hivatalos,illetékes szervek jogos intézkedései miatt,de az itthon élő és több
    forrásból tájékozódó emberek szavazata miatt sem lesz „befutó”!

  • charlie!

    Nem akarlak elkeseríteni,de hidd el M.Z.P nem volt sem az MSZP,de a Jobbik jelöltje sem(!!!)de hiszek benne,hogy mindenkivel megtalálja a hangot,szövetséget a város érdekében,és ez a lényeg!

  • Gerti!
    Ha visszalapozol a (fórum és Geyza állásfoglalása előtti )véleményem engem igazol,tehát nincs miről értekezni….
    Majd időben eldől minden,amit tudomásul kell vennie mindenkinek,akár tetszik akár nem!

  • Nehanyak megjegyzesein a Czegledi ugyon.

    Ez is bizonyitja hogy magyarorszagon az igazsagszolgaltatas rendszere meg a kozepkort sem erte el.

    Soha nem olvastam az Arasny Bulat reszletekben, de valahogy mernek fogadni hogy az is tartalmazta a „felteteles-valtsag-dij fizeteset.
    S az „elozetes” csupan a megszabott 24, vagy a max. 48 ora lehet. Fogadnek hogy tartalmazza a Habes Corpus-t is.

    Azert annak osszege egyenloen szabva a vadak hatasaval.
    Akkor nem szokne meg sehova.
    El nem itelt egyent nem lehet zarva tartani. Sem politikai celokbol kiengedni. Amig vadak,ill. buntettek keteskedese alatt van, public-hivatalert nem palyazhat.
    De leheto lenne a „gyors nyilvanos itelkezes joga”.

    Az mind reg ismert jogi modszerek az osi romaiaktol kezdve. Sajnos nem ert el oda eddig.
    S mi lett a „jury” itelezevel ?

  • OIM*
    TE csak magadat igazolod állandóan.
    A tények téged nem igazolnak soha.
    De a tényeket nem veszed észre mert OSTOBA vagy…,,

  • Marcsi egy rosszindulatú, együgyű kifacsart pina, akit csak a párt ökle hoz lázba.

  • Vigyázz NHV* , kezdesz ” Bodásodni ” DDDDDDDDDSDDDDD

    ( Gondolom korral jár.)

    „MARCSI HASS ODA A PÁRTODNÁL..,,,” D D D D D HASS ODA hehehe

  • Szocdem a francba..A téjjám !!! : ))) : )) : )
    Majdnem rámborult..
    Röhögéstől.

    (Fisting vagy minek hijják az illesmit.)

  • Talalom:
    Mert ám itt nincs diktatúr..ÁÁáá dehogy !

    Csak éppen bárkit bármeddig börtönben lehet tartani vád nélkül.

    Innen már nem sok lépés van hátra a munkatáborokig !!!!!!

    Kétharmaddal egy délelőtt folyamán meg lehet rá hozni a törvényt.

    Figyelő ugye figyelsz ?
    FOGVATARTÁS
    ITÉLET NÉLKÜL
    BÁRMEDDIG
    MUNKATÁBOR(ha eljön az ideje)

  • Orsós Elemér

    szocdem89
    2018 március 1
    6:22 du.
    Jaj! Mit jelent az, hogy kifacsart? Az valami nemiszerv? 😀

  • Geyza! Nem bármeddig, csak van egy kurfli benne, majd utánanézek pontosan. Eddig úgy volt, hogy maximum kétszer kérhette az ügyészség a bíróságtól, a nyomozás folytatása érdekében. Ez van valahogy megcsavarva a büntetőeljárási törvények között.
    De van más is. Ha az SS-törvény átmegy (mert kicsit halkult a hang), akkor belügyminiszteri engedély kell ahhoz is, hogy kézimunkakört alakíts. Mert ugyan az van, hogy a migráns-támogatóknak kell, de honnan tudják előre, hogy majd „támogatsz vagy nem? Tehát gyakorlatilag bejelentés helyett engedély kell. Ez a szabad szerveződés jogának megvonása. B79-nek most esett le a tantusz, hogy a vallásszabadáságnak évek óta annyi: holott írtam már párszor.

  • Figyelő!
    Ne hagyd magad félrevezetni!
    A pontosság kedvéért előzetes letartoztatásban volt Czeglédi,ami
    ilyen súlyos bűncselekménnyel gyanúsított személy esetében indokolt(nem ő volt egyedül…)ha nem lett volna előzetesben,már rég kimenekült volna az országból(lehet,hogy most is ezen ügyködik?)
    Aztán ma az „ideiglenesen” megszerzett… mentelmi jogára való tekintettel szabadon engedték……de nem sokáig lesz szabad,mert a mentelmi jog felfüggesztését javasolta a helyi ügyészség!
    Na remélhetőleg visszakerül a „helyére”…

  • Hódmezővásárhelyen a Jobbik győzött, ne legyen kétsége senkinek.

    Akkor is így lett volna, ha a demokratikus pártok nem lettek volna „passzívak”. Vidéken a Jobbik nem veszített támogatottságából a cukiság miatt észre sem vették a cuki-fordulatot. A vidéki emberek nagyon jelentős részében a Jobbik még mindig a „radikális nemzeti” (rasszista, antiszemita) párt.

    Nagy az esélye anak, hogy április 8-i választás után a Jobbik párt fog kormányozni, annak minden „áldásával” együtt.
    Erre kell készülni és nem „technikai koalícióra” ami egy rózsaszínű ábránd.

  • Geyza:
    „Mert ám itt nincs diktatúr..ÁÁáá dehogy !

    Nem diktatura van, hanem szipla fasiszta államhatalom. Például Stop Soros! törvényjavaslat csomag.

    http://ekint.org/alkotmanyossag/2018-02-14/az-eotvos-karoly-intezet-gyorselemzese-a-stop-soros-torvenycsomagrol

    Különösen rokonszenves a törvénycsomagban, hogy akár azt az ügyvédet is eljárás alá lehet vonni, és szankcionálni lehet, akit rendőri, ügyészi vagy bírói kirendelés kötelez a vádlott védelmének ellátására, és azt megpróbálja ellátni.
    Bizonyos ügyekben a védőügyvéd feladata, hogy megismételje az ügyész vádbeszédét, utaljon az ügyész által esetleg elfelejtett súlyosító körülményekre, és javasolja a vádlott minél súlyosabb megbüntetését.

    Geyza:
    „Csak éppen bárkit bármeddig börtönben lehet tartani vád nélkül'”

    Geyza, ne haragudj, tévedsz, ez nem így van.
    Nem akármeddig: alapesetben „csak” négy évig lehet valakit vád nélkül börtönben tartani, de ha ez kevésnek bizonyul, akkor is legföljebb a gyanusított haláláig. Ha meghalt, tovább már nem tartható börtönben.

  • Talalom:

    Minden hiába.
    Ha egyszer így szeretnek élni a mogyorik, mese nincs.
    Kérdés:
    Mikor szavaztatják meg a földesurak első-éjszaka-jogát?

    Most képzeljük el Mészáros Lőrincet amint a nászéjszakán hozzányúl az ifjú arához, míg az ifjú férj odakinnt örömködik a cimborákkal.

  • Az idei valsztasok sok zur-zavart okoz tobbeknek.

    Sot Oroszban is lesz valasztas igen kozel a magyar-valasztasokhoz.

    De legalabb a magyarok nem fentegetik a vilagot atom-pusztitassal.

    Putin elvtars novekedni ohajtott, velnenk, amikor az evi-ismertetojeben a Duma elott bemutatta hogyan tervezi a vilagot valami rendkivulli atomfegyverekkel elpusztitani.

    Kim Jon Un teszi annak fenyegeteset hetenkent.

    De a nagy kerdes hogy a video-bemuatatsaban Floridat tette celjanak?
    Valami okbol hargos a Disney World-re?
    Remelnem nem „talalom” elvtarsno befolyasolta volna hogy a vilag teljes pusztitasat Floridaban kezdje?:))

  • talalom soraira;

    Barmi egyeni velemnye lehetne az u.n. „vallas-szabadsag” alanyan vagy elven, az csupan az, a maga velemenye.

    De a valosagnak csupan a tenyek szamitanak.

    Ottan az csupan csak „elismeres”, aminek a jelentosege nulla. De barmit is igerne, mindent a „sarkalati torvenyek korlatoznak”.
    S barmi ami korlatozott barmi modon, az nem SZABAD.
    A SZABAD nem lehet korlatozott.
    Sot fuggetlen sem lehet amig anyagilag nem fuggetlen es szabad. Az fugg az allam dontesen es penzen !
    Tehat nem fuggetlen, sem szabad, csak fuggo azon aki anyagilag fentartja !

  • Ketsegtelenul mind a sirankozasok, vicsorgasok majd elhalnak.
    A teny, hogy Hodmezovasarhely szavazo lakossaga NEM partokat valsztott hanem polgarmest.
    S azt a legjobb belatasaik alapjan.

    Tehat hogy ki kit tamagatott, vagy tamadt, vicsorgott, vagy rikacsolt az mind teljesen jelntektelen volt ugy a valsztasok alkalmaval, mint majd a varos eletenek vezetesen.

    A lenyeg hogy a varos lakossai a sajat meglatasuk, hatarozaik alapjan valsztottak szabadon polgarmesteruket.

  • Ms.Boda;

    Czegledy Csaba igen sulyos vadakkal volt vadolva.
    De a vadlas alapjan csupan csak az osi-elavalt tarsdalmakban leheto barkit is bortonben tartani.

    Azert letezik ma mar a civilizalt vilagban az u.n. ideiglenes valtsag dij.
    Amint barki is vadolva barmivel is,24 oran belul a birosag elott jelentve, s a birosag donti hogy leheto-e az egyent biralatra tartani,ill. eloallitani.
    Akkor a biro hatarozza meg ,a vadak alapjan a valtsagdijjat. Hogy szabad lehessen a birosagi targyalasig.
    Ha nem jelenik meg a targyalasan, akkor a valtsag dijjat elvesztette. Az a buntetese, azon esetben.
    Azert pl. a gyilkossag eseten a birosag nem ad lehetoseget a valtsagdijra.

    A Czegledi esetben a vad fokent ado-csalas, sikkasztas, stb. volt. Mind anyagi dolgok.
    S meg HA Czegledi megszokne is, de minden tulajdona ottan marad, s a buntetese lehetosege az anyagi.
    De meg ha megszokne is, mint Ms.D.Sandorne csalo esetben, az Interopol a Yukatanbol hozta vissza.

    S nem hiheto hogy barki is „szokne” pl. Eszak Koreaba.
    Az sulyosabb buntetese lenne mint barmit is a magyar-birosag merhetne ki barkire is.

  • Bendeguz79!

    Veszélyes szökésre,további csalásra képes bűnözőket joga van
    a bíróságnak előzetes őrizetben tartani,míg a bizonyítási eljárás lezárul,a tanú kihallgatások folynak,magyarul az ítélethirdetésig.(egy gyilkossági ügy esetén meg pláne indokolt
    a dolog!)
    Az előzetes fogvatartás ideje beleszámít a letöltendő büntetés idejébe,ha elítélik!
    Egyébként friss hír!!!!
    A legfelsőbb ügyészség megvonta tőle a mentelmi jogát tekintettel
    a 6,3 milliárd forintos adó,költségvetési csalás és a magánszemélyekkel szembeni bűncselekményei miatt.
    Tehát nem sokáig örülhet a pasas,az „erkölcsös” ellenzék minden
    igyekezete ellenére….és nagy „bánatára”!

  • Belzebub! Az SS-törvény (stopsoros) még ennél is „szebb”: a cselekmény ugyanis nem tartozna a büntetőeljárás körébe, hanem hatósági eljárásban tárgyalják. Ami azt jelenti, hogy nem jár kötelező védelem az eljárás alá vontnak!!!

  • Kis Ferenc!

    Tévedsz,a Jobbik „mostanában”…nem fog kormányozni,csak csapódik
    hol ide,hol oda,ahogy az érdekei kívánják.
    Gondolj csak bele,ha egyes hiteltelen,hazug baloldaliak odáig
    mennek,hogy a mai kormányt fasisztának állítják be(röhej,jó kapcsolat a zsidókkal,a rabbival,egyháztámogatás stb.)akkor ugye
    a kissé zavaros Jobbik-ot a még élő szélsőséges antiszemita,rasszista „részlege”szárnya miatt sem a baloldal,sem
    sok zsidó származású ember nem fogja támogatni,ami logikus!
    Na lesz itt még műsor….a választásokig,vannak erőlködők,törtetők és a másik oldalon a józan választók többsége!

  • Ms.Boda;

    Mi az hogy „bizonyitasi eljaras”?

    A biro nem hataroz a valtsag-dijon, az az NEM engedi „elozetes letartoztatasat” HA nem kepes az ugyeszseg, vagy a „Grand-jury” megfelelo bizonyithato vadakat bemutatni.

    A felek altali ugy adtai neha igen sok idobe kerul reszlteken donteni hogy mi alkalmazhatok a targyalason.
    Az neha evekbe is kerulhet. Minel bonyadalmasabb az ugy annal hosszab az elokeszulet.
    De a vadlott nem ulhet bortonben, mert 50-50% lehetoseg mindeg hogy teljesen artatln, ill. „nem bunos” lehet.

    Csupan azon esetekben tartva a vadlott a racsok mogott, amikor a lehetoseg fenn all hogy a vadlott a tanuk, vagy az aldozataik biztonsagat veszelyeztetne.

    2000+ eve a bibliban Saul (Paul)szabadon volt,sot utazott is amig a pere targyalasat varta.

    Miert visszautasitva az ma ottan 2 ezer + evvel kesobb?

    Hova lett az allitolagos jozan gondolkodas ?

  • Bendeguz79!
    Amit írtam nem magyar találmány és nem politika!
    Több kinti bűnöző esetében így döntöttek az illetékes bíróságok,figyelembe véve a bűncselekmény súlyát,a szabadlábra helyezés veszélyeit a társadalomra!
    Más országokban is így van,a váltságdíj nem vonatkozik súlyos esetekre,hidd el!

  • OIM* NE HAZUDJÁL !!!!!!!!!!!!!!

    Boda Marcsi
    2018 március 2
    12:32 du.
    A legfelsőbb ügyészség megvonta tőle a mentelmi jogát tekintettel
    a 6,3 milliárd forintos adó,költségvetési csalás és a magánszemélyekkel szembeni bűncselekményei miatt.

    MI AZ HOGY ” MIATT ” ??

    Mi vagy te kisanyám valami bíróság?

    Honnan merészeled magadnak venni a jogot hogy valakit vűnösnek nevezzél nyilvánosan?

    Remélem Czeglédy Csaba valamelyik ügyvédje olvassa a mocskolódásodat és kideríti ki is vagy te valójában.

    Akkor elébe nézhetsz egy jó kis becsületsértési pernek.

  • Szerencsétlen Geyza!

    Neked is kellene nézni a híreket,olvasni újságot,aztán ezt mindenki tudja,nem titok,csak az olyan tájékozatlan, buta bértollnok ,mint te nem hallotta…..
    na az ilyen észlény rajongók miatt tart itt a szintén észlény baloldal!
    Ne fenyegess mert csak lejáratod magad még jobban!
    Aztán nagy ívben letojom mind az ügyvédet,mind Gyurcsányt….és találd ki,hogy még kit!
    Kapd be a gyógyszered,vagy amid van….

  • Az meg külön a te szégyened,hogy mint (sajnos!!!)itthon élő magyar ilyen sötét vagy…..

  • Elvira bácsi

    Keresztény, polgári hölgyek mind úgy viselkednek mint Boda Marcsi….

  • OIM* NE HAZUDJÁL !!!!!!!!!!!!!!

    Boda Marcsi
    2018 március 2
    12:32 du.
    A legfelsőbb ügyészség megvonta tőle a mentelmi jogát tekintettel
    a 6,3 milliárd forintos adó,költségvetési csalás és a magánszemélyekkel szembeni bűncselekményei miatt.

    MI AZ HOGY ” MIATT ” ??

    Mi vagy te kisanyám valami bíróság?

    Honnan merészeled magadnak venni a jogot hogy valakit vűnösnek nevezzél nyilvánosan?

    Remélem Czeglédy Csaba valamelyik ügyvédje olvassa a mocskolódásodat és kideríti ki is vagy te valójában.

    Akkor elébe nézhetsz egy jó kis becsületsértési pernek.

  • Elvira bácsi!
    Ne szórakozzon velem,én keresztény vagyok,polgári és nagyon visszafogott az ilyen idióta, gyűlölködő,bunkó hozzászólókkal szemben.
    A hozzászólásomnak semmi köze a valláshoz,ha netán érti?….
    Amúgy én nem zsidóztam,ha jól emlékszem?….bár azok között azért akad pár idióta ezen az oldalon,meg sajnos máshol is!
    Csatlakozzon a betegekhez….
    Na pá,elmentem,más jobb szórakozásom is van!

  • Elvira:
    Mert Boda az új honleányi példa.

    Ilyen kéne nekik de sok.

    Hogy a Haza fényre derüljön hehe,,,.

  • OIM* mit tettél TE a hazádért?
    Hogy itten szelektálgatsz, ki hol él?
    Semmit nem tettél TE a hazádért, hivatali áskálódáson és szarkeverésen kívül.
    Te magad mesélted el itt miképpen firkáltad be a hivatali elődödet !!

    Még az iskolai jegyeidet is hantázással szerezted :
    „Amúgy a közgazdaságiban politikai gazdaságtan órán elég volt,ha az ember azt felelte,hogy a szocializmusban minden jó,a kapitalizmusban meg minden rohad….ha egy definíció nem jutott
    eszembe,akkor sem kaptam 1-est…”

    Te O.S.T.O.B.A

  • Tényeket írtam,jogom van véleményt nyilvánítani,meg ugye Czeglédy
    nem „ártatlanul”ül,a hülyeségüket meg azért nem kapom el,mert jó
    az ítélö képességem,immunrendszerem, szedek vitaminokat, amelyek
    megvédenek az ilyen vírusok…ellen!

  • MERT Mo .-n DEMOKRÁCIA VAN

    http://nepszava.hu/cikk/1154288-ujra-orizetbe-veszik-czegledyt

    Idáig az ilyen hírek csak Putyingrádból és Erdogan-falvából érkeztek.
    Nomeg Venezuelából.

    LÁTHATÓ :IGAZA VOLT BARTUSNAK MINDENBEN .

    Mily különös:
    Az ELIOS úgyben hónapokig, évekig meg sem mozdult a Főügyészség.
    Most meg akár péntek délután is képesek intézkedni.

    Hja ügye válogatja…

  • Úgynéz ki a helyzet hogy kezdődnek a rossz idők :

    http://nepszava.hu/cikk/1154285-luxemburg-beszall-a-paks-elleni-perbe

    Egy barom a Népszava kommentjei között azt kérdi:
    „Luxemburg?
    Az mi?
    Valamelyik megye II-ben játszanak?”

    Hát igen.Ilyenek ezek a hazzzay gyobberek..

    Nem tudja az idióta hogy Luxemburg , a NATO és az EU (akkori nevén Avél és szén szövetség) akkor teszi zsebre Mo.-t az összes oligarchájával együtt amikorcsak akarja.
    Hiszen csak Európa egyik pénzügyi központja.

  • talalom allitja hogy Czegledi „nem bunozo”.

    Hat amig a birosag, vagy lenne ottan jury, nem hatarozza ot „bunosnek” addig csak gyanusitott.
    S az a jog jar mindenkinek am, egyenloem!

    De igen sokat olvastam mas lapokon, fokent az idosemberek sajat vallomasait akiket Czegledi elvtars munkara kiadott mint regen a rabokat,hogy sokkal erkolcstelenebb voltak tettei mint az ado-csalas allitasa.

    Berbe adta a dolgozokat, idoseket, a diak-kedvzmenyek urugye alatt. A valalatoktol felvette a fizetest a munkajukert, de aztan meg nem fizette oket.

    A leheto leg tisztessegtelenebb kizsakmanyolas celjaira alkalmazta az idos dolgozokat. Nem csak hogy valami hasznot szedett volna, hanem nem fizette oket meg egy arva vasat sem.
    Valami 802,000 Ft-ot.
    Meg baratja is adta neki azt az osszeget, s azt sem hasznalta fizetni a munkasokat.
    Igen, az elvtarsa esku-alatti tanubizonysagot adott azon.
    Ha valakit dolgoztatsz, azt fizetned kell meg ha onmagad is ehen maradsz. Meg Mozes is tisztazta azt reges regen.

    S mi lett a Marxista-Leninista-nyiltgondolkodasuakkal?

  • Ketsegtelenul dombol a vallasszabadsag ottan, mar az atheista talalom is megy a templomba.

    Mi mas modon tudna ha a pap a misen „durvan nekitamadt a varosszerte ismert hetgyerekes csaladpanak.”

    Tehat a katolikus polgarmester palyazo ellen mukodott.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    *
    Az illetékes elvtárs

    Le a kalapppal Koltai Róbert színészi és rendezői talentuma előtt, azoban emberi hiányosságnak, sőt hibának kell tekintenünk azt, ha valaki „Á-t” mond, de azonos, vagy hasonló szituációban már nem mondja ki a „Bé-t”.
    Hiszen itt van az Orbán rendszer, beszámítva a ’98-2002-es mandátuma is, tehát harmadik regnaturája, amely 12 év szinte tálcán kínálta az „Illetékes Elvtársi” helyzetek garmadáját, ám Koltai ebben a diktatúrában már egyáltalán nem él a színészi (rendezői) szabadságának azzal a fokával, mely lehetőséget, és „bátorságot” számára az akkori „diktatúra” minden következmény nélkül biztosított a leghalgatottabb műsor, a Rádiókabaré [Magyar Rádió] keretei között általa tálalt humoros rendszerkritika platformján (és még több filmjében megpendített kritikai húrjain ugyancsak).
    Ez a visszahúzódás egyfajta szakmai csigaházba, két dolgot takar. Az egyik a Művészúr konformizmusba hajló, vagy inkább gyávasága – Mephysto szindrómája – a másik a vélhetően valymiféle szimpátiája(?) egy ellenkező előjelű diktatúra irányába…
    Pedig most, ebben az „Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek” helyzetben lenne szükségünk igazán az ilyen kitűnő művészi, de hiányzó(!) szellemesen igaz hangokra, mint az Illetékes Elvtársé volt anno, még a Kádár-rendszerben…

    .

  • Úgy vélem, B79 megérett arra, hogy nélkülözzük a társaságát. Nem azért, mert értelmetlenül ír – bár ez sem pihentető.
    Hanem azért, mert olvasni sem tud. Leírok valamit – ugyanazt megismétli, mint okosságot, majd sérteget. Nem veszi észre, hogy a szerinte „kulturált,objektív” úrihölgy a nyolcszorosát sulykolja a károkozásnak.
    Ha sok ilyen B79 él Floridában, nem kell semmiféle fegyver oda. Megrohad magától.

  • Bendeguz79!

    A kormány kárpótolta az átvert,ingyen dolgoztatott kisembereket..
    Aztán Czeglédy csak egy napig élvezhette az „otthon melegét”,most
    mutatták a TV-ben,hogy rendőri kísérettel visszavitték oda ahová
    való…….a több mint 6.3 milliárdos csalásért,meg egyebekért felelnie kell.
    Remélem az idióta rajongója Geyza is értesült róla,főleg ha
    megtalálta a TV gombját,és felébredt a deléríumából.
    Tegnap nagyon „rámíjeszett”,hogy Czeglédy ügyvédje megkeres…(ha-ha) nos azt hiszem,most fontosabb,sürgősebb dolga is akadt…

  • Hollósy Gerti

    Geyza, voltunk Luxemburgban, és Luxemburg városnak (a főváros) van egy negyede, ahol nincsenek is lakóházak csak egymást követik a fényűzőbbnél fényűtzőbb üveg- és egyéb paloták. Mind bankok, vagy nemzetközi nagyvállalatok gazdasági ügyeket intéző központjai. Elképesztő volt.

  • Hollósy Gerti

    Megkerestem, Kirschenberg a neve (lefordítva,cseresznyehegy,mert régen cseresznyéskertek voltak a mai ban és üzleti központ helyén)

  • OIM*
    Ne ugrálj.
    Én örülök is neki.
    Már vártam hogy visszavigyék a sitre.
    Ez súlyos taktikai hiba volt a Hatalom részéről.
    Mostmár le sem tagadhatják a nyílt diktatúrát imádottjaid.

    Mint fennteb említettem, az ellenzék képviselői és képviselő-jelöltjei csak
    PUTYINGRÁD-ban
    és
    ERDOGAN-falván
    vannak börtönben.
    Nomeg Venezuelában is.

    Nem tudom megértetted e amit ide leírtam.

    Mert a Világ és benne Európa már érti…,,,

  • Egyébként az idióta sokadszorra ismételgeti a hazugságait….
    Megsérteni egy ilyen senkiházi alak persze nem tud!
    én nem csalásból,nem besúgásból,nem pártokból,hanem becsületes
    munkából éltem,ami neki és itt egyeseknek ismeret,meg több baloldali szabadlábon… lévő szélhámosnak ismeretlen fogalom!
    Na menjenek tüntetni a szegedi Csillag börtön elé a csillagosok…

  • Ms.Boda megjegyzesere.

    Ms.Boda,igen tisztan erteluleseben vagyok mind a vadaknak Czegledy ellen.

    De itten az alap-kerdes hogy alkalmazhato-e a tobb ev-ezrdes igazsageljaras modszere mindenki eseten?

    Esloben, az allam, ill. a munkaugyiminiszterium kotelessege a munkaltaot kenyszeriteni torvenyes modon az alkalmazottait idejeben pontosan fizetni.

    Nem az allam kotelessege elolegben kolcsonkent fizetni a kihago vetkeinek koltseget.
    Tehat abban is az allamuk szelszosegesen cselekedett !

    A birosag kotelessege a targyalasig lehetoseget biztositani a vadlottnak a valtasagdij-ra.
    Abban is vetkezett a birosaguk.

    Nem bunteheto senki amig buntette nincsen bizonyitva !

    Az urge nem veszelyes,nem eroszakos bunozo. Tehat semmi veszely nem letezik.
    A „megszokes” az mese. Vagyonat nem viheti magaval !
    Hiszen a vadainak buntetese alig mas mint anyagi buntetes.

    Kituzni a targyalas idopontjat.
    Ha bunos bunteni!
    Ha nem elfelejteni, s tanulni az esetbol.

    Oszinte meglatasom hogy a nyomozoszerveik igazi Micky-egerek!. Hasonloan mint az Alcsuti-juhasz ugyben !

  • Bendegúz79!
    Valamit nem értesz,ugyanis Czeglédy alkalmazta egy saját cégén keresztül a diákokat,nyugdíjasokat,ezen cége követett el milliárdos csalást!!!Nagyon zűrös ügyei voltak!
    Mivel semmiért nem vállalta a felelősséget,jogosan indult eljárás ellene,neki kellett volna fizetni,adózni,és egy kétes cég volt,nem a munkaügyi minisztérium hatáskörébe tartozik ez az ügy,a kormány gesztusa,hogy kifizette a kispénzű diákokat,nyugdíjasokat!!!!!
    Különben ennél kisebb bűncselekményekért is jogos lehet az előzetes letartóztatás,ha a bíróság további csalást,szökést
    gyanít,nem csak nálunk de más országokban is!!!!
    letartóztatás

  • Egyébként ennek semmi köze a politikához,bár az ellenzék nincs olyan erkölcsi szinten,hogy felmérje a bűncselekmény súlyát és
    természetesen „bosszúhadjárattal”…. vádolja a politikai ellenfelét,alaptalanul”sajnáltatva” magát……
    Na ilyen szinten állnak,és még ők fenyegetődznek,amivel még jobban „bemutatkoznak”…már eddig is jó pár kétes alak ül a parlamentben,jó képviselői fizetésért,magas költségtérítésért,most még egy csalót alkarnak bejuttatni!
    Ilyen népség nem fog győzni!

  • Bendegúz79!

    A java bizonyítva van,de még nincs lezárva az ügy!
    Aztán nem válságdíjat,hanem óvadékot szoktak fizetni,letenni,hogy
    a gyanúsított a per végéig szabadlábon védekeztessen,de vannak esetek,amikor a bűncselekmény súlya miatt ezt nem látják elfogadhatónak!
    Egyébként az adócsalás és a kisemberek megrövidítése már 90 %-ban
    bizonyított…..de lehet még más is!

  • OIM* te idióta
    nincs semmi sem bizonyítva
    nyolc hónapja tartják előzetesben
    de még egy épkézláb vádiratot sem tudtak felmutatni.

    A bizonyítás dolga a Bíróságé.
    Te idióta.

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2018 március 3
    3:59 de.

    Én a Koltayt már akkor útáltam mikor legelőször megláttam.
    Csak úgy per zsiger.

  • charlie
    2018 március 1
    11:59 de.

    Gerti, próbálok keveset hibázni:
    https://blog.atlatszo.hu/2017/01/lesz-allami-reklam-a-nepszavaban-igeretet-mar-kaptak/
    …………
    http://hvg.hu/itthon/20170329_megmagyaraztak_a_nepszavaban_megjelent_kormanyhirdetest
    …………

    *************************************

    És ez engemet mennyiben érdekel te szarházi rosszindulatú náci szócső?

    A cikkeket szoktam ott olvasgatni nem pedig az elöljáróidnak az esetleges hirdetéseit.

    Gerti:
    De a földhözragadt fidesznyiknek vagy jobbernek csak ennyire futotta:

    „Luxemburg? Az mi? Valami NB II

  • Ms.Boda. 2018, March 2, 3;28 du. soraira;

    Sajnos vannak meg nemzetek ahol amodon megy, mint Cuba, Venezuela, Eszak Korea,s nehany mas helyeken, azsiban, afrikaban es nehol kelet europaban is.

    A civilazlt tarsadalmak jogi es birosagi eljerasai a romaikatol ered.
    Sot letezett az meg ottan is valamikor kezdve az Arany Bula-bol eredoen is. Ami a Magna Charta kovetkezmnye volt.
    Ugy tunik a magyarok nagyon sok vonalakon visszaestek a sotet korba. Sajnos !

  • Bendeguz, nem szoktam hozzád szólni, de most muszáj.
    A magyarok nem „estek vissza” a sötét korba, hanem Miviktorunk és sleppje VISSZALÖKTÉK őket. De nem tart minden örökké. Nem lehet mindenki zseni, de Orbán Viktor bukása után 2-3 héttel még Boda Marcsi úrnő is olyan karakánul el fogja utasítani az orbáni eszméket, hogy csak na! Majd meglátod…

  • ALMASI ALMA;

    Hat amig olyan tarsadalmi es jogi modszereket hasznalnak amit meg az osi romaiak is reformaltak reges regen, hat hol alnak ?

    Bar kit is vadolna azert.
    De mint mar irtam oszinte meglatasomat a tortenelmukon, az nem pareve kezdodott am.
    Sok evitizedeken at semmibe vettek amit a vilag tobbi resze, legalabb is az u.n. „nyugat” mar reg elfelejtett.

    A maga joslataiban nem ohajtok reszt venni.
    S nem fogom tamadni masok velemenyeit csupan mert maga nem kepes egyenloen latni golgokat mint pl. masok.

    Az a maga joga,s mindeki egyeni joga, annak erdeket hiszem, kovetem es hirdetem.
    Maga azt nem tenne, csupan a sajat „allando 100%-os tokeletesseget latja”. Remelem boldog azzal !

  • B79!
    Ha még egyszer a ferde mondataira veszi a hazámat, felveszem a bayeri modort!
    MINDEN országban vannak mélysötétek – az Ön hazájában is – amint azt a hozzászólásai bizonyítják.
    Felszólítom! Hagyja abba a „középkorra”, elmaradottságra” utaló megjegyzéseket! Ha csak lesajnálni tud, semmi köze hozzá, hogy élünk: ha akarjuk kőbaltával szervírozzuk a konfitált vesepecsenyét, és kőpúderrel kezeljük a verslábakat.
    Világos?

  • 😀 😀 😀 😀
    talalom, begurultál?
    😀 😀
    ugyan, hagyd… senki sem léphet túl sajátmagán… Bendeguz sem…

  • Rájöttem mi motiválja Bendeguzt
    Ő a kibic
    Akinek semmisem drága,,,..

  • Tudod Alma, a legfurcsább az, hogy a vérgáz magyarok bármit hagynak mondani a hazájukra, csak komcsizzon az illető.

  • Kedves talalom;

    Kernem egyszer probalja mar ertelmezni hogy mirol irok.

    Nem a „hazajukat” hanem a rendszeruk allapotarol irok, ami ottan letazik mint maguknak elfogadott es rendszeres.

    S annak az alapveto oka a nemzeti atlag gondolkodas mod.

    Annelkul minden erthetelen meg maganak is, sot barkinek is aki csupan az osi elavult dogmakba burkolja magat.

    Probaljs kerem. Brobalaja ! Nyissa ki az ertelmeit !
    Meg az is elorehaladas lenne !

    Ismetelten irta hogy maga ” nyilt gondolkodasu” !

    Hahhh. A leg-zartabb felfogassat gyakorolja.
    Visszautasit meg figyelembe venni mast ami nem a maga gondolkodasaba rogzitett regota.

    Vegyen mindet figyelembe, iteljen mindent nyilt-gondolkodassal, s aztan dontson!!!

  • TUNDE a.k.a. GEYZA ,most „kibic”.

    Talan maganak a jozan ertelmezes es velemeny-nyilvanitas az elerhetetlen, tala meg meg-fizethetetlen is? Hum ?

  • B79! A probléma az, hogy fogalma nincs, milyen rendszer szerint élünk, és bődületes marhaságokat ír erről.
    Mellesleg: kétlem, hogy bármiféle fogalma lenne egyáltalán a társadalmi rendszerekről, azok jellegzetességeiről, működésük törvényeiről.

  • Na most kiderült,hogy Márki Z.P első meggondolatlan,intézkedése igen rossz fényt vet rá!
    Felelőtlenül ígérgette az építményadó eltörlését,úgy hogy a város
    költségvetési helyzetébe,dokumentumokba bele se nézett…pedig február 7 óta rendelkezésére állt……!
    Aztán amikor az egyik hiteles és tájékozott munkatárs közzé tette,hogy minimális adósága van a városnak,begurult és kirúgta….
    Képtelen volt megemészteni,hogy hibázott,ami egy vezető esetében
    is elvárható lenne!!!!és jogszerűtlenül,igazságtalanul dobta ki a nőt!
    Na ezek után többen elgondolkozhatnak,hogy a „független”ként
    befutó,győztes polgármester talán nem is annyira független…..sőt,a baloldal és a Jobbik támogatását élvezi
    Mostanában több ízben kiderül,hogy a baloldal „független” jelöltként futtatja az általuk befolyásolgató,irányítható embert,ez egy újabb trükk,mivel a saját színeikben ugye se polgármester se országgyülési képviselő jelöltként nemigen rúghatnak labdába…..tisztelet a kivételnek!
    Márki Z.P a hite,a vallása,egyházi kötődése és annak világi képviselete,végzettsége miatt különösen nagy csalódást okoz,ha így folytatja…..pláne Vásárhelyen!

  • Boda Marcsi
    2018 március 8
    1:28 du.

    Az idióta megint megszólalt:

    „Aztán amikor az egyik hiteles és tájékozott munkatárs közzé tette,hogy minimális adósága van a városnak,begurult és kirúgta….”

    Neki a FIDESZ irányítás alatt felhalmozódott több mint 4 milliárd Forint csak per „minimális adósság”

    Hiába. Aki hülye volt az az is marad.
    Igaz OIM* ?Nézz a tükörbe. Te idióta.

  • Bendeguz:
    Zavaros vagy.
    Mint mindig.
    Szeggyél aggyantát.
    Attól élesebb leszel agyilag, mint a Mézgáék blökije.
    Az is egyből tudott tőle értelmes emberi nyelven beszélni hehehe

    ittvan e

  • Bendeguz79!
    Ne törődj a bunkó és sötét Geyzával,csak azt adhatja „ami lényege”,sértegetni próbál (ez a dolga..)inkább próbáld meg értelmezni a normális,hiteles hozzászólókat,pláne akik itthon élnek és nem fizetett ballibsik,tőlük óvakodj!
    Egyébként Mézga Géza egy jópofa rajz filmsorozat szereplője volt,kissé idétlen,komikus alak,de ezerszer normálisabb és különb
    ennél az idiótánál!

  • Boda Marcsi
    2018 március 8
    4:24 du.

    Nyal…Nyal…Nyal…Nyal…Nyal…
    …Nyal…Nyal…Nyal…Nyal…Nyal
    Nyal…yal…Nyal…Nyal…Nyal…
    …Nyal…Nyal…Nyal…Nyal…Nyal
    Nyal…yal…Nyal…Nyal…Nyal…
    …Nyal…Nyal…Nyal…Nyal…Nyal
    Nyal…yal…Nyal…Nyal…Nyal…

  • Na most tényleg, Geyza… muszáj ezt neked?
    Minden topik olvashatatlan a kettőtök hülye párbaja miatt. Legalább légy te az okosabb…

  • Alma!

    Én még mindig normálisan,olvashatóan írok,ami ugye szerencsétlen bedilizett,már őrjöngő Geyzáról ,meg a hasonló szinten lévőkről nem mondható el! Az,hogy egyeseknek,nem tetszik amit írok,pláne ha nem is értik a véleményem,az
    nem az én bajom…….Forduljanak orvoshoz a saját érdekükben….!
    Pá!

  • Nagy az Isten állatkertje…!!!!mindezt búcsúzóul,lefekvés előtt
    írom!
    Elmentem!Ennyi mára bőven elég volt,de jól szórakoztam….!

  • Marcsikám! Én igazán nagyon szeretem olvasni a hozzászólásaidat. Különösen a „PÁ!”-t. Nem lehetne, hogy mindig csak ezt írnád? Csak úgy egyszerűen:

    Pá!

    és kész. Rövid és velős hozzászólás lenne, és úgyszólván alig van vele strapa. Minek erőltetnéd meg magad, ha senkit sem érdekel úgysem, amit írsz?

  • Jó tanács a kizárólag fórum nézőknek,olvasóknak!

    Most kezdődött egy jó film (nem sorozat)a Made in Hungária,ami Fenyő Miklósról,életéről,munkásságáról és a hazajövetelükről….szól,jó slágerekkel fűszerezve,talán ez szórakoztatóbb,élvezhetőbb mint a fórum…..meg a tartalmat is
    képesek „néhányan” felfogni!.
    Alma nem én erőlködöm,hanem Te…kapcsolódj ki,kívánom,hogy sikerüljön…..
    Na megint pá….

  • Alma!

    Nézem a filmet és örömmel (némi kárörömmel…)állapítom meg,hogy a kinti és itthoni „elvtársak”,ugyanolyan hülyék és elveszettek maradtak,régen és most is!(szerencsére!)
    Na Csaó Bambína!

  • Geyza!

    Kapcsolódj ki,szórakozz….ha még az állapotod képessé tesz rá…
    Kell egy kis „pihi” a sok munka….mellett!!!

  • Boda Marcsi
    2018 március 9
    4:25 du.

    „Elmentem!”

    Rendben van.
    Lézerjanira gondoltál és elmentél.
    De…miért kell közhírré tenned hol jár a kezed félálmodban?

  • Geyza!

    NEMCSAK HÜLYE ,de nagy bunkó is vagy,remélhetőleg ,ezzel mások is egyetértenek…?ha nyíltan nem is…..de a tisztességesek többnyire igen….(pártállástól függetlenül!!!)aki meg nem az magát minősíti!
    Nem számít az ocsmányságod ,a degenerált bunkó véleményed!
    Már szerintem túlfizettek…
    talán felfogod?…Ne válaszolj! Ilyen idióta, parasztoknak kulturált és normális emberek között semmi esélye!

  • Boda Marcsi
    2018 március 10
    4:05 du.

    „Geyza!
    NEMCSAK HÜLYE ,de nagy bunkó is vagy…”

    Osztán ?

  • Örülök,hogy végre nem vitatkozol a tényeken…..
    Bár megvetlek,de próbáltam segíteni,olvass többfélét,nézz TV-t
    több csatornát ……de ugye egyik sem megy,így maradsz „ami”
    („aki”?…)vagy!

  • OIM*
    Majd te olvasol meg nézel helyettem.
    Tudod aranyom, a szellemi pelyva az ami neked való.
    Habzsold kétpofára DDDDDDDDD