Éhezők és hatalom. (Egy összetett mondat)

2018 március 5 2:39 du.160 hozzászólás

A koldusnak száz forint érték, ahogy az éhezőnek egy falat kenyér, tehát a feladat nyilvánvaló: fosszuk ki a népet, hagyjuk értéktelenné válni a nyugdíjakat, csökkentsük a családi pótlék reálértékét, aztán a nyugdíjasoknak adjunk Erzsébet-utalványt, az éhezőknek ingyen ebédet, aki időben elmenekült előlünk, azt akadályozzuk szavazási jogának gyakorlásában, a külföldi fideszmagyarok szervezetei kapjanak eszeveszett mértékű anyagi támogatást, nyugdíjasaik kiemelt nyugdíjat, aztán ne arról beszéljünk, hogy nyugdíjasaink elszegényedtek, hogy 350 ezer gyermek éhezik, hanem hirdessük nagy hangon, hogy mennyit segítünk a nyugdíjasoknak, és hogy háromszáz-ötvenezer gyereknek adunk ingyen ebédet, mivel pedig nem csak adni kell, hanem védeni is, ezért szállítsunk néhány száz menekültet a Keleti pályaudvarra, fosszuk meg minimális életfeltételeiktől, és ország-világ előtti mutogatásuk után, rendőri felügyelettel tereljük Őket gyalog az Osztrák határhoz, aztán hallgassunk a gyilkosokról, akik ágyban alvó gyereket, anyákat és apákat öltek, az Aranykéz utcai- és Ferihegyi úti merényletről, a piliscsabai volánbuszos és a több tucatnyi – kisebb nagyobb (magyarországi) – robbantásos merényletről, és ne rebbenjen a szemünk, amikor azt mondjuk, hogy minden terrorista migráns, és amikor galádságunk láttán a világ felháborodik, nevezzük meg ellenségeinket: Sorost, Brüsszelt, az uniót, a franciákat, németeket és az ENSZ-t, és ettől kezdve már nem a népet védjük, hanem a hazát, amit fáradságot nem kímélve, emberi erőforrásaival együtt megszereztünk magunknak.

Szukits Rezső

(Illusztráció: Kris Gebhardt)

160 hozzászólás

  • Velős kifejtése ennek a szomorú történelemnek. Már koherens ideológiára sincs szükség. 2 millió gágogó és már kész is..

  • Körülbelül ez a mai „Körmagyar” .

  • Mindenutt a vilagban , a leggazdagabb orszagokban is vannak ehazok. Meg Kanadaban is.

  • Gerti Hollósy

    Hosszú évekig írtam a szegénységről, a munkanélküliségről, a hajléktalanokról, a szociális háló gyendeségéről, és egyéb a témàval kapcsolatos gondolatokról.
    Tapasztalataim szerint nem csak ez a kormány, a magyar lakosság jó része is (tisztelet a kivételnek) érzéketlen a szegénységgel szemben!. Csak akkor számit, az emberek akkor veszik észre, ha már közvetlenül érinti őket. Van min változtatni e téren.
    (Itt is irtam egy nehézségekkel küzdő családról és bizony a karosszékekből több volt a kétekeldő hozzászólás, mint a valódi vélemény)

  • György Molnár

    Ezeknél primitívebb tahókat a világ nem látott. Ezek túltesznek Szálasi (Horthy) keretlegényein, Rákosi ÁVÓ-sain, Kádár III./III.-sain, mint pl. Szita Károly kaposvári polgármester….Ezek ócska piti tolvajok, akik az EU félrevezetésével kifosztják a befizető tagországok adófizetőt,és még ki is oktatják őket bevándorlásból, multinacionális cégekből, stb. Úgy látszik, hogy azok a 20-22 fideszes szavazatért mindent eltűrnek. Soros csak nevet rajtuk, ha akarná napok alatt elzavarhatná Orbánt és bandáját….De nem akarja…..

  • Hollósy Gerti

    Figyelő, ezzel az lét egyszerű kijelentő mondattal sajnos még nem mondtál semmit.

  • Tudod Gerti, mikor Kanadaba jottem volt egy oreg haziuram akinek volt egy igen durva megjegyzese az emberekrol.
    Magyarra forditva, ha egy emberrol beszelt , no is lehetett az illeto, ezt mondta> „ez az ember annyit er!”

    Termeszetesen, anyagialag ertette. Egesz eleteben munkas volt, csak kesobb lett csoportvezeto. Viszont ket haza volt Montrealban.

  • Ms.Hollosi irta;

    „Figyelo, ezzel a ket egyszeru kijelento mondattal meg nem mondtal semmit.”

    Maganak talan nem jelent az semmit. De a tagdhatatlan valosagra emlekeztetett mindenkit.

    Szeretnem latni a maga meglatasa hogyan orvosolhatna mind azt ?

    De amint a valaosag es az emberi tortenelem, de meg a bibliai adatok is nyilvan bizonyitjak ,hogy Figyelo „egyszeru kijelento mondataval” a tagadhatalan es valtozhatatlan valosgra emlekeztetett mindenkit.

    Igen, meg a fiatal rabbi szavai is idezve a Bibliaban,hogy a szegenyek itt lesznek velunk mindeg.
    S valoban itt voltak , vannak, s bizonyara is lesznek majd mindeg mindenutt. Sot az emberiseg rohamos sokszorosodasai miatt csak emelkedik szamuk.
    Mert a szegenyek akik szaporodnak korlatlanul vilagszerte. S a technikai elohaladas keptelen utolerni a sokasag novekedeseit.

    Pedig a szegenyeknek, meg a semmitteleneknek meg Mozes bibliai torvenye is megfeleloen gondoskodott.
    S van gondoskodas ma is mindenfele.

    Peldakent emlkeztethetnem hogy meg ma itten az USA-ban is,amikor 47 millio emberi leny az adofizetok zsebebol ingyen kap mindent a semmitevesert.
    Nem is emlitve az LBJ (Johnson elnok) „haboruja a szegenysegen,amiert maig is fizetjuk annak arat csak serkentette a szegenyseg szaporodasat.

    A dicso szocializmus elvenek gyakorlasai fel-vilagszerte, amely csak gazdasagi kudarcokat, pusztitasokat es omlasokat, szegenyseget es hullahegyek millioit produkalta fel-vilagszerte.
    De ma is csupan az elelmiszer-es minden mas hainyokat, elnyomasokat, haborus pusztitasokat es haborus fenyegeteseket produkal.

    Vannak akik remelik, talan csak elkepzelik ,mint Ms.Kopacsi, aki mas cikkhez valo soraiban kijelentette hogy o csak Swed orszagot veli „normalis” allamnak.
    Bizonyara a szocialis programjaiert.
    De a valo-teny hogy az atlag Swed dolgozo-adofizeto jovedelmenek atlag 3/4 az allam-hatalom zsebeli. Tehat a dolgozok munkajuk eredmenyeinek csak 1/4 a sajatjuk.
    De a kozgazdasagot az am nem serkenti.
    Sot az zsugorodoban, min. evi -0.5%-al.
    Hat az hogyan segitene a raszorulokat? Sot meg magukat a dolgozo-termelo-adofizetoket? Az csupan szegenyiti meg a dolgozo-termelo-adakozo adofizatoket is.Tehat noveli a szegenyseget.

    Mind azok a tagadhatatlan-tenyek !
    S a maga es tarsai elkepzelesei altal csupan a szegnyseg novekedeseit biztositja, s nem segitette soha, sehol.

    A jotekonysag az elismeresket erdemel, de az pillanyatni megoldas jelent a legroszabb esetekben is vilagszerte.

    Sot meg a Lotteri-nyeremenyek sem igen segitett senkit hosszutavon.
    Miert a sok sportolok, enekesek, stbk. akik milliokat fizetve, s jovedelmeznek, de igen hamar szegenysegben es fillertelenul halnak meg?

    Csupan a kepesseg, az ambicio,az egyen munkajanak az eredmenye ami a lehetosegek eseten ami barmi gazdasagi elorehaladas lehetosegeit teszi lehetove.
    Az ami gazdasagi elorehaladast tesz lehetove.
    Semmi mas.
    S ahol azt az allamhatalom mukodese, sot elvei es programjai anakk ellenere celozva mukodik, minden elorehaladas lehetetlen.

    Az emberiseg tortenelme annak bizonyiteka !!!

  • Grete, en ketszer voltam igazi munkas eletemben , egyszer Budapestenm , es egyszer Montrealban , mikor ideerkeztem. Ja de, itt cseled is voltam hazaknal.
    Budapesten a csoportvezetom, peldanak is felhozott, jo, eros dolgozonak mutatott be.

  • Budapesten, hogy kikeruljek a munkssorbol, elvegeztem a 3 eves technikumot a Kanado Kalman esti kurzusan..
    Itt mar baratok segitettek, es a legkozelebbi allasom a McGill egyetemen volt, mint adminisztrator.

  • Gerti Hollósy

    Figyelő félreértésben vagy. Azért irtam, hogy két egyszerű kijelentő mondat, mert nem bővitetted semmi olyasmivel, ami némi empátiára utalna.

    Jobboldali, konzervativ ember is lehet empatikus a szegénységgel kapcsolatban. Ennyi.

  • Gerti Hollósy

    Látom még Amerikában, a napfényes Floridában is él az a rosszindulatú tévhit, hogy a segitséget kapó és igénybe venni kénytelen emberek általánositva, mind ingyenélők, és hogy ez a szocialista felfogás maradványa és csak még több szegénységet eredményez.
    Ez demagógia. Persze, hogy tanulassal es megfelelő képességekkel lehet kiemelkedni, de ez semmit nem változtat azon, hogy a mély gödörben élők nem tudnak kiemelkedni. Bizony akkor segiteni kell és az nem feltétlenül csak pénz vagy segély lehet.

  • Gerti Hollósy
    2018 március 6
    1:16 du.
    Floridai szegenyek tobbsege fekete. Apa nelkul nottek fel legtobben, mert az apkjuk nem erzett feleloseget, hogy gyermeket elfogadja es dolgozni tanitsa.
    Voltam indianok kozott is, ma a kormanytol azt kovetleik, hogy adjanak nekik hazat laksra. Igen am, de a sajat reservatumukban soha senki nem tanitotta meg oke, hogy ne csak koveteljenek, hanem epitsenek hazakat. Sajnos, a kormanyok azt elfelejtettek, hogy megtanitsak oket EPITENI hazat. A penz teszi a minenenkori vezetojuk, es kesz.
    Ez a nagy hibaja a tarsadalomnak itt, hogy nem kenyszeritsk munkara az embereket. A seg;ly az allamtol meg megy nekik.

    De Kanadaban rengeteg a fa.

  • Gerti Hollósy
    2018 március 6
    1:16 du.
    Floridai szegenyek tobbsege fekete. Apa nelkul nottek fel legtobben, mert az apkjuk nem erzett feleloseget, hogy gyermeket elfogadja es dolgozni tanitsa.
    Voltam indianok kozott is, ma a kormanytol azt kovetleik, hogy adjanak nekik hazat laksra. Igen am, de a sajat reservatumukban soha senki nem tanitotta meg oket, hogy ne csak koveteljenek, hanem epitsenek hazakat. Sajnos, a kormanyok azt elfelejtettek, hogy megtanitsak oket EPITENI hazat. A penzt eteszi a minenenkori vezetojuk, es kesz.
    Ez a nagy hibaja a tarsadalomnak itt, hogy nem kenyszeritsk munkara az embereket. A segely az allamtol meg megy nekik.

    Es Kanadaban rengeteg a fa.

  • a cikk felsorol egy csomo „ellensegkepet”, pedig a valodi ellenseg eppen a parlamentben tanyazik 2/3-ados tobbseggel,

  • Figyelő írta:

    „De Kanadaban rengeteg a fa.”
    _____________________

    Rátok kéne szabadítani Viktort, mg a fideszt. Mindjárt nem lenne annyi fa… 😀

  • FIGYELO igen jol ramutatott a „szgenyseg problemajanak eredetere” a Ms.Hollosihez cimzett soriban.

    A welfaren a tobbseg nem a feketek,, de igen sok.

    A 30-as evekben, a vilag gazdsagi valsaga idejen az nem tortent. S volt am oriasi munkanelkuliseg.S akkor nem volt sem welfare sem a munkanelkulo biztositas.
    Nagy anyagi problemakkal altal milliok es milliok szemeben, de mindeki elt a maga modjan.
    S nem volt buncselekmeny, sem kabitoszer opiod-problemak mint ma.
    Most volt a mai hirekben hogy az 30-50% novekedet az elmult ket evben. A korhazak emergecy (baleseti) rendeloik elaradva overdose-osokkal. Nagy a halalozasi szamaik is.
    S oriasi az egeszsegi koltseg amit az adofizetok kenyszeritve fizetni.
    Mit vel hogyan tud a „szegeny” s munkanelkulli draga opiodon halalkuszobere jutni?
    Mert a drug-adictek keprelenek am dolgozni.
    Honnan veszik annak arat?

    Figyelo jelezte a apaknelkulli sok gyerkes anyak eseteit.
    Roosevelt kezdte a welfare-t a bibliai alapon gondjat venni az arvak es ozvegyeknek.
    De nok millioi hamar rajottek hogy nem szukseges sem ozvegynek, sem gyermekeiknek arvanak lenni. Ha „nincsen” ferjuk, s gyermekeik nem arvak, kapjak a fizetest.
    S minel tobb gyereke, annal tobb penzt kap.
    Ma gyakori,hogy a no, leanya, sot meg 13-14 eves unokajai is alig varjak hogy gyermekei legyenek, s kaphatjak a maguk csekeiket a postan.

    Az eltartas, a fuggoseg, a fuggoseget az allamtol, a politikusoiktol a penzt kapjak a semmi elleneben.
    Mindent ingyen, s nem am alamizsnat. Draga 3-4 haloszobas kertes hazkban elokelo kornyekeken, Cadilakokat kedvelnek hajtani.A leg-ujabb stylusu draga „designer” ruhakat viselnek, nem az atlagokat.
    Szaz+ dollaros Nike cipokben szaldgalnak a suhancok. Aranylancok tobbsegei a nyakukon.
    S miert ne ? Ingyen kapjak a penzt.
    Minden ingyen.
    Dolgozna maga ha mindent ingyen kapna ?
    S amit valaki ingyen kap, azt nem lehetseges am vissza-venni vagy megallitani es elvarni hogy menjen dolgozni.
    Tenne azt maga ?
    Latja, az a problema itten a joszivuseggel.
    Gyermekeik az utcakon nonek fel. Gangeket alkotnak es gyilkolnak.
    Azert a bortonokben 2/3 uk azok a fekete fiatal suhancok.

    Hasomlo nagyban az eset a „Nativ” amerikaiakkal, az indianok esete. Teljes onallosagot elveznek a reservacioikon. De semmi feleloseg rajtuk nincsen. Jogosan tehetnek sok dolgokat amit mas US polgarnak torvenytelen. De nincsen semmi feleloseg erzetuk, sem a sok feketeknek. Nem mindjuk, de sokan, s csak kihasznlajk a helyzetet.

    A „fuggoseg” az „eltartorsag” az ambizikat megsemmisiti.
    Miert tegyen barmit is amikor mindent ingyen kap?

  • Ms.Hollosy;

    A valosagot belatni es bevallani az nem „rosszindulat”.

    Elfelejtette Josif.V. elvtars mint arany-kpopeset addot a kritizalas alapnyan ?

    Nem talalna maga 5% valosagot azon soraimban ?

    S hogyan lathatna barki is a problemakat teljes es oszinte vizsgalasai es annak kinyilvanitasi hianyaban ?

    Mi a maga meglatasa azon ? Oszinten am !

  • Hollósy Gerti

    Bendeguz79, igaz leírtam itt, hogy Önhöz inkább többet nem szólok, de a téma fontossága miatt most kivételt teszek…

    Egy szóval nem mondtam, hogy az Ön véleményében nincsenek igazságok, sőt le is írtam, hogy természetesen kiemelkedni mun kával, szorgalommal és tanulással lehet, ezt a szociológis is vallja, ezzel én is egyet értek.

  • Hollósy Gerti

    Gyorsan elküldtem, mert kétszer fagytam le már…

    folytatás Bendegúznak…

    De, van itt egy fontos de, az éremnek több oldala van…

    Azt nem tudom megérteni, hogy Ön és a hasonlóan gondolkodók, miért tartják olyan ördögtől való dolognak a segítséget, a szociális hálót, „A “fuggoseg” az “eltartorsag” az ambizikat megsemmisiti.
    Miert tegyen barmit is amikor mindent ingyen kap?” Így nem szabad gondolkozni.

    Kedves Bendegúz, ahhoz, hogy mindenki dolgozzon, dolgozni tudjon kellenek bizonyos feltételek. Azoknak az embereknek, akik lecsúsznak bizonyos okokból, – mindenkinek meg van a maga története – nincsenek meg a feltételek a munkához, a boldoguláshoz. Ez egy nagyon összetett dolog.

    Ismert már Ön igazán szegény embert? Nem úgy, hogy látta az utcán, hanem egész közelről? Én ismertem, nem is keveset, (sőt magam is voltam olyan szegény, hogy nem tudtam mit eszem holnap). Dolgoztam a szociális szférában, jól ismerem a magyar szociális helyzetet, sőt a szociális törvényeket. Nagyon világosan látom és tudom, hogy nem lehet általánosítani!

    Amikor valaki abban a helyzetben van, hogy nincs mit ennie, nincs tüzelője, nincs rendes ruházata, mert nincs munkája, nincs jövedelme, nincs lakása, stb. akkor annak azért nem szabad segíteni, nem lehetünk vele empatikusak, mert úgy gondoljuk, (mármint Ön és a hasonlók) hogy a szegények mind direkt ingyenélők? Ez nagyon nagy fokú értetlenség és felszínesség. A rászorultaknak segíteni kell és nem szabad senkinek se sajnálni tőlük azt a minimális segítséget.

    (Itt Magyarországon az a bizonyos kis segítség is már annyira kicsi, hogy a szó szoros értelmében még asegítség mellett is simán akár éhen halhat vagy megfagyhat a megsegített is.)

    Ezen gondolkozzon el kedves Bendegúz és ne higgye, hogy olyan tudatlan vagyok, hogy nem tudom megtalálni az Ön soraiban az értelmet, csak én más szemszögből is nézem a dolgokat.

    Az, hogy valaki belesüllyedt és belekövesedett a szegénységbe, nem tud már mit tenni ellene és csak várja a segítséget, egyáltalán nem ugyanaz, mint aki direkt kihasználja és inkább ügyeskedik, okoskodik, vagy a bűnözés felé hajlik. Azért, mert van náhány százalék szándékosan lumpen elem, ne segítsünk senkinek? Lelke rajta, kedves Bendegúz.

    Ez az őszinte válaszom, ahogy kérte.

  • Hat Grete azert nincs teljesen igazad, Itt senki sem irta, hogy ne segitseg a raszorulokat. Viszont ismertem itt egy fiatal magyar asszonyt, aki nekem eloadast tartott arrol, hogy nem is olyan rossz wellfaren, azaz allami segitsegen ;elni, mert minden gyerek utan kap extra 5oo dollar allami segelyt havonta es olcso lakast.

  • Hat Grete azert nincs teljesen igazad, Itt senki sem irta, hogy ne segitseg a raszorulokat. Viszont ismertem itt egy fiatal magyar asszonyt, aki nekem eloadast tartott arrol, hogy nem is olyan rossz wellfaren, azaz allami segitsegen ;elni, mert minden gyerek utan kap extra 5oo dollar allami segelyt havonta es olcso lakast.Gerti Hollósy
    2018 március 6
    1:16 du.

  • Gerti, a társadalmi szolidaritás tényleg fontos dolog, talán nincs is olyan berendezkedés, amely ne működtetné.
    A legfontosabb, hogy a szolidaritás mértéke mekkora legyen. Persze az ellenzékben levők – érthetően – mindig keveslik a mértékét, így ácsingóznak új szavazókra.
    A legjobb példa a hajléktalanoké, ha az állam hagyja, hogy az utcán megfagyjanak, az elítélendő.
    Ha az állam kiépíti a hajléktalan ellátást, de a delikvenseket nem érdekli sem a meleg étel, sem a meleg vizes fürdés, se a tisztává mosott ruha, továbbra is az utcán élnek a fagyhalált kísértve, akkor puszta pártpolitikai okokból hergelni a lakosságot…hmm..nem szép dolog.

  • Hollósy Gerti

    Figyelő, ne azt az asszonyt nézd, aki így nyilatkozott meg neked. A többit nézd, akik rá vannak szorulva, nem lehet a kevesek miatt, a sokakakat büntetni.

    Az a baj, hogy mindenből csak azt látjátok meg, és értitek meg, amit akartok.

    Valóban nem írtátok, hogy a rászorulókat nem kell segyíteni, csak éppen úgy írtatok, hogy a negatív példákra fektettétek a hangsúlyt, hogy úgy tűnjön, hogy sok ráazoruló, ingyenélő. Ezt nagyon nem szeretem.

    Nem kell sem jobboldalinak, sem baloldalinak lenni ahhoz, hogy empatikusak legyünk, ha segíteni kell, akkor már a hogyant kell nézni, nem azt, hogy miért.

    (van akinek a gyerekenként járó extra 500 dollár és a lakhatás nagy segítség, megbecsüli és tovább tud lépni, mert törekszik, van, akinek megélhetés, nem vágyik többre, ebbe beleragad, van aki még ezt is elherdálja, de az utóbbi kettő miatt ne sajnáljuk a többitől)

    Igyekszem világosan fogalmazni, mégis igyekeztek félremagyarázni.

    Az én természetem és életfelfogásom azt diktálja nekem, hogy ha tudok segítek.

  • Hollósy Gerti

    charlie, részemről a rászorulók segítsége nem pártpolitikai ok…

    erről a témáról elég sokat tudok, csak 9 éve írok róla, de volt amikor a segélyezés volt a munkám…sokat láttam és sokat tapasztaltam…

    ebben a témában má bocs’ szarok a pártpolitikára…

    a hajléktalan kérdés nagyon nehéz kérdés, beszélgettem hajléktalanokkal többször, írtam róluk, az ő szempontjaikat is meg lehet érteni, az is az érem egy oldala… nem hinném, hogybárki is direkt akarna megfagyni, ez erősen demagóg…

    (biztonságos szállók kellenének, rendszabályokkal, alkalmazottakkal, akik vigyázzák a rendet és még sok mindent tudnék mondani, a jelenlegi helyzet nem jó, sőt szörnyű)

  • Gerti:
    Mert jelen Hatalom „kriminalizálja” azkat akik a társadalom peremére szorultak.

    „Mindenki annyit ér , amennyije van”

  • NHC*:
    Te meg mi a ló..rt kampányolsz itt a FIDESZ mellett.
    Állítólag a pártod vagy mid ellenzékben van.
    Legalábbis ezt hazudják.

  • „és még sok mindent tudnék mondani, a jelenlegi helyzet nem jó, sőt szörnyű..”
    Gerti, akkor írj róla egy cikket, én biztosan elolvasom.

  • Ő ELOLVASSA

    Me ő ollan.
    Elolvassa,

  • Gerti Hollósy

    charlie, a választásig nem irok már cikket, bőven benne van a véleményem a hozzászólásaimban…

  • Almási Alma
    2018 március 6
    7:18 du.

    Alma,
    csak nem arra célzol hogy a Namzet Vője kivágta a szomszédos telken elterülő öreg néni kis erdejét?
    (Nem az öreg néni volt elterülve, hanem az erdő.A néni akkor épp máshol volt.)
    Persze a tulajdonos tudtán kívül történt az eksön.
    A fát meg ismeretlen helyre szállították azzal a traktorral, ami valahogy lencsevégre került a nagy favágás közepette, aztán ugyanezen a gépen pózolt pár héttel később az ifjú pár is ?
    (Jól mutatott Ráhel az esküvői ruhában a szomszédnéni fájától még kissé fűrészporos traktoron…)

  • Tisztelt Ms.Hollosy;

    Orulok hogy irta velemenyet, s hogy irt sokat az evek folyaman a szegenysegrol,otthontalansagrol es munkanelkulisegrol.

    De vajon mi egyeni tapasztalai vannak azon?

    S a meglatasa hogy talan valaki is itten (nemcsak en es Figyelo) valaha is ertelmezte volna NE segiteni a raszorulokat.
    A kormanyok alatali segelyt csupan kerni kell es kapjak.
    A kiskoruak,idosek,betegek, munkakeptelenek automatikusan az allami programok alapjan elik egesz eletuket.

    A problemak azok akik nem azon kategoriakba esnek.
    Az alkoholistak, a kabitoszerehasznalok. Mert azok keptelenek dolgozni barmi munkat is,sot magukat sem kepesek problemaikat logikusan ertelmezni. S azok szamai oriasiak.

    Az u.n. „szegenyek” itten az adofizetok penzen eltartott egyenek, nem kevesebb mint 47 millio, akik am NEM szegenyek, s nem elnek szegnyen! Hanem kapnak mindent ingyen, ep-kez-lab egeszseges munkabiro egyenek tobb millioik, rengetek a 300-400 font sulyokat nyomnak.

    Obesity ma egy sulyos problema itten. A lakossag 30%-a obese. Meg a fiatal iskolas gyerekek is.
    Oriasi az opiod-adiction.Tegnap irtam hogy a hivatalos adatok alapjan az 30-50%-ban emelkedett az elmult ket ev alatt.
    Mit vel hogyan kepesek az utcan elok napi 100 dollaros habitot taplalni?

    Akiket maga szegenynek vel azok jobban elenk mint sok dolgozo-adofizetok.

    Ez a „rettenetes” USA nyujt sokkal tobbet nem csak itten-levoknek, de vilagszerte is mint a vilaga masik fele. Orszagokat, nemzetkozi szervezeteket,stb.
    Fizetjuk az ENSz felekoltsegeit. Tobb tucat nemzetek nem lennek kepesek letezni US anayagi adakozasok nelkul.

    Az evi welfare koltseg itten egy trilliot haladja.
    Torveny alapjan barki megy barmi korhazba (emergency room-ba, azt kotlezo kezelni barmi fizeto lehetosege van vagy nincsen.

    Jove haza a fogasztol egy fiatal par (ferfi-no)kert liftet,(az emeles a kocsival utazni)hogy tudok-e olcso lakas berletet. Telen mind a problemakkal kuzdok is,es azok akiknek nemletezik problemajuk,jonnek valahogy, barhogy delre.Menekulve a hidegeleol.

    Masfelora elott beszeltem egy izmerossel aki egesz eleteben kulombozo onkentes-segito-munkakat vegzett.
    Ma reggel behivtak a korhaba segiteni, ahol egy idos Kanadi holgyet, aki Altzheimer-el szenved, s ferje haza ment Kanadaba,itthagyva idos-beteg feleseget a korhazban.
    Igen, millio+ Kanadaiak telelnek itten evente.

    S nem csak itten,de a US nyujtott 35 billio dollart az AIDS kezelsere Afrikaban egyedul.

    Kivancsi lennek hogy mi a maga egyeni tapasztalatai,gyakorlatai ugy a szegenmyseg es a munkanelkullisegen.
    S mi a meglatasa, mi dodon lehetne azt megoldani.

  • Folytatas Ms Hollosyhoz.

    Kerdeztem meglatasat hogy mi lehetne a megoldasa a szocsereben valo dolgoknak.

    Tisztaban leve ideologia meglatasaval, talan velne, mint sokan a masfel evszzad folyaman,hogy a „kollektive” tettek a kozpontilag iranyitott tarsadalmi es gazdasagi modszereknek. Az az a szocialista modszert latna.

    Persze azt a felvilag probalta , meg ha nem is a sajat ohajai alapjan, de az meg sokkal sikertelenebb volt barhol is probalava, sot meg a mai napig is.

    Mint annakidejen magyarorszagon. A rendszer mindenkit szegennye tett, mint a templom egeret.
    S mindenkinek dolgoznia is kellett, meg ha az kenyszer-munka is lett volna.
    De a problemakat nem oldotta meg ! Sot sokkal roszabba valt. Mindenki tulajdona semmive lett. Minden elkobZott volt, s a nemzet kozgazdasaga tonkre ment.

    A Donyetcy banyaszok dolgoztak minden nap,de honapokon at egy arva kopekot nem lattak tobb honapokig.
    Latta valah is mi volt a Szoviet elelmiszer-uzleteknben az ures polcokon kivul 1990-ben?
    Vagy ma Cubaban? Venezuelaban? Eszak Koreaban ?
    Hat az volt a szocialista eszmek igazi gazdasgi eredmenyei.

    Talan mondhatnak hogy az Egyptomy pharok akik mukodtettek a legnagyobb gazdsagi programmokat a Pyramidjaik epitesevel.

    Mondhato hogy Stalin is hasonloan kopirozta azt a kenyszeritett nehez es fegyveripari fejleszteseivel.
    De mind tonkre ment. S milliok vesztettek eletuket azert.

    Hasonloan mind a vallasok igyekezeteik az emberiseg problemaiknak segitese. Az is segit valamit, de soha nem oldotta meg az emberiseg sem anyagi sem szellemi problemait.

    A Bibliaban, a fiatal-rabbi figyelmeztet hogy ne aggodjatok a szegenyeken, azok mindeg itt lesznek, inkabb forditsd figyelemedet a szellemi dolgokra.
    Irva hogy kovesd tanitasait.

    Mi megoldast latna maga?
    Mi meglatast nyert annak megoldasara, a maga sok eves munkaibol?

    Vagy valoban letezne megoldas ? Letzhet megoldas ?

    Hajlando lenne megosztani meglatasait, velemenyeit az olvasokkal ?
    Koszonom.

  • Hollósy Gerti
    2018 március 7
    1:30 du
    .Nem egeszen igy van, Tudom, hogy a szegeny talan hibajan kivul lett azza! En csak egy valait ideztem, ami erdekes emlekemben maradt,
    Igen dicseretes, hogy benned az egyutterzes ilyen eros.
    Vallodi keresztenyi gondolkodasra vall.
    Van viszont megegy emlekem itt Montrealban.
    A magyar egyhaz itt egyszer azzal foglalkozott, hogy felkutatta a szegeny itteni magyarokat es gyujtest szervezett es kerte a tagokat, hogy a kozelukbe lakokat tamogassak. Nekem is adtak egy cimet aki hozzam kozel lakott es karacsony elotti gyujtesbol egy nagyszeru elelmiszres csomagot adtak, hogy vigyem el nekik. El is mentem a megadott cimre a csomaggal. Rendes berlakasban elt egy csalad, Apa, felnott fiatal lanyaval es fiaval. Rendesen berendezett lakasuk volt, a haloszoba belattam, ott sok kozmaetikai szepito szert lattam.
    A csomagban amit vittem mindenfele elelem volt.
    Bennem akkor egy vilag dult ossze az „ugynevezett” szegenyekrol, akik segitsegert jelentkeznek..

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Figyelő és Bendegúz !

    A maguk szereint „a társadalommal mindig velejáró szegénység” oka az összes társadalmi termék (ha tudják mi az), leegyszerűsítve az összes profit, az azt előállítók közötti aránytalan, vagy igazságtalan elosztása. Rendszer kérdése.
    Mert a munkanélküli sem a saját jóvoltából lett azzá, ami…

    – A maguk fenhéjázó gőgjét pedig a katholikus vallás a 7 főbűn közül is a . l e g e l s ő . helyre sorolja, mégpedig
    a „k e v é l y s é g” címszó alatt. Így tehát Önök az Anyaszent egyház alap-megítélésében sem különböznek semmiben, vagyis semmivel nem jobbak a maguk nagyképű szubjektív, lekicsinylő, kevély ítélete szerint(!) az Anyaszent Egyház által csupán a 7. helyre sorolt „r e s t s é g” bűnébe sodródott szegény embereknél… Arról nem is beszélve, hogy az ő szegénységükről sem ők tehetnek.

    Büszke, önhitt Bíró Nő és Bíró Úr!
    Én 44 éves koromban láttam először hajléktalant, méghozzá egy nyugati, igenfejlett kapitalista államban amikor oda eljutottam…

    NE ÍTÉLJ, HOGY NE ÍTÉLTESS!

    Ui:
    T.Katholikus Figyelő!
    Akkor most, azok a floridai munkanélküliek, akiről maga beszélt, akik elhagyott, apa nélkül nevelt gyerekekből lettek azzá, amivé lettek, a vallásos megítélés szerint bűnösök, avagy nem azok ?

  • Nem a NER védelmében, csak tárgyszerűen:
    – Vidéken élek, falumban kb 30% a cigányok aránya. Nem látok nyomorgót, éhező gyerekeket (annál több túlsúlyos felnőttet és gyermeket-:) A cigány gyerekek iskolába járnak a közeli városkába iskola busszal oda-vissza. A faluban bölcsőde/óvoda is van, többnyire cigány gyerekeket hoznak a szülei. Kb 20 személy van közmunkán, de többnyire „stabil” munkájuk van a többségnek. Nincs cigány-magyar ellentét itt egyáltalán. Kérdezném a cikk írójától, hogy hol található a 300 ezer éhező gyermek?
    – Nyugdíjakhoz. Apám 2005-ben ment nyugdíjba, akkor feljegyezte, hogy mennyi a nyugdíjat állapítottak meg neki EUR-ra átszámítva. 2018-ban apám nyugdíja 230 EUR-al több (mai árfolyamon), mint 2005-ben volt.

  • Hollósy Gerti

    Bendeguz79 és Figyelő

    Itt az újságon, a fórumon most jobbára Magyarország történéseiről beszélünk és azok hatásairól a közelgő választásokra…

    Mindketten az Amerikai és Kanadai szegényekről írnak, amit nem ismerek, ezzel kapcsolatban változatlanul csak annyit tudok mondani, hogy a szegénységből azt a részét nézzék, ami valóban az, és ne a kivételnek számító példákból ítéljenek.

    Én a magyarországi szegénységet ismerem, csak erről tudok beszélni. Itt a szegénység valós. Én magam a nyugdíj előtt összességében vagy 8 évig voltam munkanélküli.

    (Figyelő, a fogalmaidat és a megrökönyödésedet kicsit felül kéne vizsgálni. Azért mert egy anyagilag és a terheit tekintve szegény ember tisztes otthonban, normális lakásban, a természetesnek vett mai élet eszközeit használja, azért, mert egy asszonynak van dezodora, parfümje, kréme, attól még egyéb szempontokból lehet szegény. Ugye az nem fordult meg a fejedben, hogy egy ember vagy egy család a meglévő lehetőségeit mire használja, az hogy a kevésből mire áldoz, az teljesen egyéni? Ezt apámtól tanultam, hogy nem lehet senkit ezért megszólni. (erre példa: Nálunk például otthon sok sok könyv volt, szinházba, operába, hangversenyre jártak a szüleim, a jónak számító rádión apám komolyzenét és operát hallgatott, az iskolába egyszerű ruhákba és köpenybe jártunk,nem minden nap ettünk húst, sokat beszélgettünk és játszottunk a szüleinkkel, kártyát, társasjátékot, amit felnőtt és gyerek együtt is tud játszani. Ugyanilyen jövedelemmel rendelkező másik családnak pl. volt autója vagy telke, drágább ruhákba jártak, több húst vettek a hentesnél, mint mi, de nem volt otthon egy árva könyv sem, nem tudták ki volt Beethoven, vagy Shakespeare, és alig álltak szóba a szülők a gyerekekkel.) Ez csak szolid példa arra, hogy sose becsüld le az emberek létformáját, a nélkül, hogy nem tudod a pontos hátteret, tehát jelen esetben ne gondolj rosszat a tisztes szegénységről.
    (nehogy félre értsd a fenti példa nem a szegénységről szól, csak arról, hogy emberek teljesen különböző dolgokra költenek, mindenkinek más a fontos, akkor is ha szegény és akkor is, ha nem szegény)
    Én se tudtam lemondani, munkanélküliként se a desodorról, és a hasonló természetes „luxus”cikkekről, legfeljebb kevesebbet használtam és az olcsóbbat vettem, szóval nyugodtan hidd el, hogy a rászorult, az rászorult. Pont.
    Amikor én jó pár éve részletfizetési kedvezményt kértem egy nehezen kifizethető költségre, akkor azt a választ kaptam az illető hivataltól, hogy adjam el az autómat, fizessem ki abból. Szóval azért, mert egy ember elveszti a munkáját és e miatt rászorulttá válik, az nem azt jelenti, hogy köteles eladni minden korábbi, munkával, adózott jövedelméből, szabályos úton szerzett javait, azért mert nem kap valamilyen segítséget.
    Ha a te elképzeléseid szerint gondolkozunk, akkor ugye éltük volna fel az autónkat, a házunkat, minden ingóságunkat, majd kerültünk volna az utcára, mert ugye a jelenlegi magyar szociális törvények szerint így áll a helyzet.
    Bárhol is írtam, utálták, ha személyes példát hoztam fel, itt is csak azért teszem, mert jobban érthető.

    Szóval hidd el, hogy ahová téged irányítottak a szeretetcsomaggal, azok rászorulók voltak és örültek neki, akkor is, ha rendes volt a lakás és volt a polcon desodor.

  • Hollósy Gerti

    Kiss Ferenc, azért mert te nem ismersz szegényeket és nem látsz szegénységet, attól az még létezik.

    Nézelődj az interneten, keresd azokat a videókat és írásokat, amik a különböző szegénységben élő régiókban készültek!

  • vallss nem segit gyakorati megoldasban, viszont az akarat igen. Ha valaki akar dolgozni akkor talal munkat. Lehet, hogy nem amit szeretne, de talal. Feljebb
    leirtam, hogy ketszer voltam gyarimunkas Budapesten es Montrealban. Sot eloszor mint cseled kezdtem itt, jomudu hazaknal. A szociakizmus szlogama volt, a „munka nem szegyenm hanem dicsoseg.”
    En is ezt tartom. Talan inkabb azt, hogy „Segits magadon, az Isten is megsegit!”

  • Gerti igazan megahato az emberi megertesed.
    Viszont, nekem senki se mondja azt, hogy a draga kozmetikai szerekre valakinek van penze, de etelt ker egy jotekonysagi szervezettol.
    Ezt sajnos nem tudom bevenni.

  • Viszont a magyar falu szegenyeit igen sajnalom, mert a nep megdolzott mindig a javakert ;s csak a rosszz gazdasagi rendszer okozza a szegenyseget az o helyzetukben.
    Van megegy fonros szempont, hogy a szegenyseget legjobban a betegseg vagy oregseg idezi elo. Ezeknek viszont Kanadaban es Magyarorszagon is van allami segely. Azt is tudom, hogy nem sok. Viszont a videki magyarnak talan van haza vagy haz reszlete amiben lakhat. Az akosban, bevezettek a „haztajit”is, ami napi elelmet is hoz. Minden haznal van csirke, esetleg egy diszno is, ami adja a napi szuksegletet.
    Foleg a varosi szegeny van sokszor bajban, ezek, lehet hogy segitsegre szorulnak. De a varosokban is vannak egyhazakm szeretet szolgalat. Pl. a maltai is.

    Ismetlem a szegenyseg nem szegyen, csak kellemetlen. Tobbszor volt reszem benne.

  • Csak egy pelda az en emlkeim kozul a szegenysegrol. MOntrealban laktunk itt letunk elejen egy berhazban,
    Ferjem taxizott en meg szobalany voltam a Windsor Hotelben. Lakasunkkal szemben egy magyar etterem volt. A legtobb nap ott vacsoraztunk. Neha csak egy (1) dollarert. Ferjem huslevest rendelt sok zoldseggel.

  • Ms.HOLLOSI;

    Igen sajnalom, de valaszaval nagyon kiabranditott a magarol alkotott velemenyemen.
    Nem veltem volna hogy maga aki ertelmesen kezdte a „szegenyseg” okainak eszmecserejet, most kifogaskent rogton a „valasztasokra” tereli az alanyt.

    Elobbikeben irta hogy nagyon ismeros es gyakorlott volt ertelemisegi munkajaval a „szegenyseg”,”otthontalansag” es a „munkanelkulliseg” ugyeivel.
    Ami jelen valasza altal csupan a magyarorszagi esetekre vonatkozok.

    Mivel hogy csupan csak a magyaroszagi korulmenyekkel ismeretes, hat nem tagadhatna,hogy mind az ottan csupan a Karcsi-bacsi altal le-szogezett, de mukodhetetlen gazdasagi es tarsadalmi elevk vegrehajtasai lehett az okozoja mind azon problemaknak.

    S ketsegtelenul, mind a kormanyaik azota is es a mai is azon tanult eszmket , gyakorolatokat ismetelnek.
    Semmi mast!
    Semmit jobbat!
    Semmit ujjabbat!
    Semmit tisztesegesebbet!

    Tehat ottan a „szegnyseg” a rendszeruk celja, tette volt.
    Azok a „elvtarsak” sajatitittak-el, s arusitottak el a „nemzeti vagyont”, ami eredetileg elkobzott vagyonok voltak, s a dolgozo munkasosztaly vegezte minden meg-kovetelt gazdasagi tetteket. S pont azokat tettek az ifju elvtarsaik szegnnye-munkanelkive.

    Kik adoztatjak az alig letkepes polgartarsaikat, s pocsekoljak azok verejtekkel nyert fizteseiket elkobozni adok neveben ?
    Kik a „kizsakmanyolok”? Nem maguk a szeretett elvtarsaik ?
    A jelen kormany burokracia nem annak az eszmenek a termekei ? Sot talan onzobbek.
    Nem pont azt a modszert alkalmazzak ma is ?
    Nem azok a „fszcistak”, a „korrupt” vezetok ?

    Hat kik okoztak mind az ottani szegenyseget, munkanelkulliseget,hianyokat, stb.???

    Hajlando lenne belatni azt. S hol amaga elvei altali megoldas?
    Azt szertnenek olvasni magatol, aki hosszu eveken at foglalkozott irodalmi munkajaban azzal a problemakkal.

    Tenne azt ,mind az olvasok javara ?
    Hiszen a maga megjegyzese kezdte ezt az alanyt.

  • Ms.Hollosi, Holgyeimesutaim, stbk.

    Tegyuk felre a meglatasokat, lepjunk a tenyekre.
    Maguk mit tesznek mind azokata raszorultakat segiteni ???

    Vagy hogy mi a maguk charity-je? (jotekony tetteik?adakozasaik?)

    Actually, that is where the rubber meets the road !
    All else is BS.

  • Hollósy Gerti

    „Ms.HOLLOSI;

    Igen sajnalom, de valaszaval nagyon kiabranditott a magarol alkotott velemenyemen.
    Nem veltem volna hogy maga aki ertelmesen kezdte a “szegenyseg” okainak eszmecserejet, most kifogaskent rogton a “valasztasokra” tereli az alanyt.”

    Bendegúz, szíve joga kiábrándulni, csak még egyre válaszoljon, hol tereltem a választás témára a szegénység témát. Ugyanis a két dolognak nálam semmi köze egymáshoz, még örültem is ennek az írásnak.

  • Hollósy Gerti

    Ja és maradjunk annyiban, hogy az én elképzeléseimet a szegénység orvoslására, ha meg is írom, valaha is itt, akkor biztos csak a választás után, mert a szegénység felszámolása nem politikai téma, emberség kérdése.

  • Hollósy Gerti

    Figyelő, igaz nagyon régen mentél el Magyarországról, de „nem sokat tudsz már róla”, a valóságról nem. (ne értsd félre)

    A vidékre gondolok, a háztáji, a disznó és csirketartás, az igazi háztáji kora már régen lejárt.

    Én egy kis faluban élek (sajnos) és itt már alig van nyoma az egykor virágzó háztájinak. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány helyen tartanak disznót. Tehenet csak két helyen. Disznóvágás van, de úgy vágják a disznót, hogy vásárolják és itthon feldolgozzák, vagy fél disznót vesznek eleve, meg se kell ölni, csak hurkát, töpörtyűt, kolbászt és egyebet csinálni belőle, harmadik változat, megveszik az X kg húst és egyéb hozzávalót és csinálnak házi kolbászt.
    Évekkel ezelőtt kutattam olyan helyek után, ahol háztáji csirkét, kacsát vehetnék, nem ad el senki, pár darab van magának. Ugyanez van a saláta, paprika, paradicsom, gyümölcs terén.
    Nem tudok olyan korán beérni a boltba, hogy a hússzállítmány érkezte után a falubeli parasztasszonyok ki ne vásárolják az egész fóliázott csirkehús készletet, hármasával, négyesével veszik, én egyet veszek egyszerre, ha sikerül kifogni.

    Szóval ime, kis faluból a magyar paraszt. Na, persze lehet, hogy csak ez a falu ilyen.

    Akik eljárnak dolgozni a környező településekre vagy Pestre, azoknak a szerencséseknek a munkaidőn kívül az egész napjuk csak utazás. A többiek közül az itthon maradó „szerencsések” azok, akik közmunkások, ők zömében teljesen értelmetlen időkitöltő munkát végeznek. A fennmaradókat valahogy fenntartja az alkalmi munka, vagy a szerteágaztó család segítsége. (itt majdnem mindenki mindenkinek rokona)

    A szegénységet nem az öregség és a betegség okozza, csak öregen még nehezebb boldogulni és ha szegény vagy nehezebben tudsz megfelelő orvosságokat és gyógyulást „vásárolni”.

  • Tovabba kerdesem Ms.Hollosihez;

    S ma a falusiak az uzletben vasaroljak a hust a kolbasszaikat kesziteni.

    Honnan importaljak azt a hust a kolbasszaiknak ?

    Valahol, valakinek dolgozni kell es termelni a hust amit vasarolnak.
    S mibol jon a jovedelmeik, a penz az importalt hust vasarolni?

    Belatja, hogy miert megy az orszaguk anyagilag tonkre?
    Csupan az EXPORT ami anyagi fellendulest jelent.
    Az importtal a nemzet szegnyedik !
    A penz megy mas orszagok bankjaiba !

  • Hollósy Gerti
    2018 március 8
    3:26 du.
    Ugy latszik, az emberiseg tehetetlen a szeg;nyseggel; szemben.Nem Csak Magyarorszagon vannak szegenyek, henem az egesz vilagon. Bizony a szocializmus es a kommnizmus sem tudott elkene semmit tenni.
    En eltem a szocializmusban eleg soka. Az igaz, hogy elvettek a z orvosoktol, ugyvedektol es a vezeto intelligenciatol a villakat, vagy kitelepitettek oket „Piripocsra” es a lakasukaat megkaptak a part titkarok, de nem a szeg;nyek.

  • Kedves Hollósi Gerti írja:

    „… a két kezemen meg tudom számlálni, hány helyen tartanak még disznót…”

    .

    Kedves Gerti!

    Én egy ujjamon számlálva is tudom, hogy kis-hazánkban . m i . m i n d a n n y i a n , közösen . 1 . l ó g ó h a s ú t . tartunk el, az is éppen a Budai Várba készül örökre föltelepülni feltéve, hogy a sok háztáji állat tartó megint őt vásztaná meg…

    😀 – vagy inkább – 🙁

  • ˙

    A magát konzervatívnak sminkelő jobboldal r é g e s r é g i . v e s s z ő p r i p á j á n . lovagolva, Bende Gúz és Figye Lő a szegénység sorsüldözötteinek hibájára igyekszik rákenni az okot, mintha ez így volna törvényszerű. Holott nyilvánvaló, hogy a növekvő szegénység és a magyarok növekvő migrációjának . o k a . az elszemtelenedett orbanizmus, vagyis a NER, tehát
    r e n d s z e r s p e c i f i k u s . jelenség…

  • SchumackerLady

    Málnaszőr igen szellemesen úgy határozta meg a NER-t, hogy az
    „az elszemtelenedett orbanizmus”…
    Tegyük hozzá, hogy maga az orbanizmus, mint a horthyzmus, a mussolinizmus és bizonyos fokig a hitlerizmus is, kihasználva a fotelharcosok gyengeségeit, nem kevés figyelmet fordít az ellustult „demokratákra”, akik eljutva a demokrácia egy minimális fokára úgy gondolják, hogy most „már megállhatunk, mert itt van már a Kánaán”… hisz végsősoron – a segíts magadon, s az Isten is megsegít alapon – csak az egyénen múlik, hogy mi lesz belőle, csak akarni kell és kész…

    Petőfi ezt a „szemléletet” már 1847-ben (1 évvel a nagy magyar forradalom előtt!) úgy értékelte, hogy ez
    „Hazugság,szemtelen h a z u g s á g,melyet milliók cáfolnak meg …”. Mert: csak,
    „…Ha majd a bőség kosarából
    Mindenki egyaránt vehet,
    Ha majd a jognak asztalánál
    Mind egyaránt foglal helyet,
    Ha majd a szellem napvilága
    Ragyog be minden ház ablakán,
    Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
    Mert itt van már a Kánaán…”

    *

    Az orbanista NER ennek a suttyónak már akkor megfogannt a sötéten ráncolódó szemőldökdomborulata alatti agylebenyében, amikor Petőfi után 140 évvel 1987-ben a Kövér haverjával kiokulták, hogy szerintük
    „A jog nem más, mint bármikor [önkényesen] megváltoztatható parancsok halmaza…”.
    Eme anarchista „filozófiájuk” szerint változtatta, változtattak meg gyakorlatilag néhány hónap alatt többek közt a Köztársaság Alkotmányával együtt több-száz jogszabályt, alkottak köztük visszamenőleges* a saját – létező valójukban csak ma látható – egyéni céljaik szerint működő jogszabályokat és szüntették meg a fékek és egyensúlyok rendszerével együtt mindjárt magát a Köztársaságot is …

    .

    * A visszamenőleges törvénykezés, vagyis a visszadatált időszakra jogszabályt még nem képező, tehát kreált jogi tényállás tipikusan a legalaja, lator és puccsista katonai rendszerek sajátja, amit még a római jog sem engedett meg magának…

  • Hollósy Gerti
    2018 március 8
    3:49 du.

    Én egy hete beadtam Kovách Imre szociológussal készült interjút, most nagyon idepasszol a témához.

    A segélyezés nem lehet hosszútávú megoldás! Viszont az önellátáshoz kell egy tudás, tapasztalat, ami a mai fiataloknak nincs meg, és ez a rendszerváltó kormányok felelőssége, pártszíntől függetlenül!

    https://mno.hu/belfold/szazezrek-nyomorognak-esely-nelkul-2439892

    „– Napjaink bajban lévő hárommilliójából legalább 600-800 ezernek nincs lakása, éhezik. A másik két és fél millió viszont a Horthy-kor szegényeinél valamivel jobb helyzetben él. Egyszerűen azért, mert előbbre ment a világ, az áram például be van kötve az otthonokba. Ma mások a hiányolt javak. Ráadásul az alapvetően az uniós források beáramlása miatt a lassan bár, de bővülő gazdaság kimutatható hatással van a szegényebbek fogyasztására is. Más szempontból viszont a helyzetük sokkal rosszabb a 80-100 éve élt szegényeknél. Régen a szegény ember, ha hozzájutott tíz hold földhöz, akkor azt mindenképpen megművelte. Gondoljunk bármit a szocializmusról, de a legszegényebb társadalmi réteg akkor is képes volt előrelépni, még ha ennek iszonyatos ára is volt. Lakáshoz, munkahelyhez jutottak, nem éheztek, a gyermekek iskolába járhattak, háztájizhattak. Napjaink szegényeinek viszont nagyon meggyengült az adaptációs, innovációs készsége, ami a legkomorabb társadalmi jelek közé tartozik. Ezeknek az embereknek nincs valóságos esélyük arra, hogy társadalmi helyzetükön változtassanak.”

  • Figyelő:
    „Ez a nagy hibaja a tarsadalomnak itt, hogy nem kenyszeritsk munkara az embereket.”

    Kényszerítik? Eddig nem tudtam, hogy Önnek a Gulág-rendszer a példaképe, a vágya.
    Egyébként nem igaz, hogy ma nem kényszerítik. Igaz, nem ölik meg, ha nem dolgozik, „csak” a nyomor, az éhség „fegyverével” kényszerítik.

  • Hazai Lámpa:
    „Viszont az önellátáshoz kell…”

    Kovách, és őt idézve Ön is, nagyjából helyesen írja le a tényeket.
    De az „önellátás” ideája… „amikor Ádám vadászott, Éva bogyott gyűjtögetett és font…” A modern társadalom nem alapulhat az egyéni, családonként „önellátáson”, a mai euroamerikai rendszerekben
    csak a társadalom perifériájára szorult, szorított rétegek gazdálkodnak „önellátóan”.

  • MALNASZOR , SCUMAKERLADY es LAMPA meglatasaira;

    OK, de mi a z elkepzelesuk, ha nem is a meglatasaik, mi az okozoja annak hogy valaki nem kepes anyagila elorehaladni eleteben?

    1., Miert marad, vagy valaik valaki szegennye, amig masok sikereskednek?

    2., Ha nem letezne elkepzeleseik, probaltak azt valaha is vizsgalni ? nyomozni az okozajat?

    3., S hasonloan kerdeztem, de senki nem reagalt, hogy mit tesznek a szegnyeket segiteni ?
    Igen, maga az olvaso !

    4., Volt valaha is ezen a Foldon tarsadalom, idoszak, ahol nem lettek volna „szegenyek”, „raszorultak”, „elhagyatottak”, „nyomorultak”,stb.stb.???

    Azok a kerdesek amik ezt az alanyt erintik, nem a szemlyellenes es gunyos tamadasok barki ellen is.

    A kozolt Kovacs Imere szocioligus velemenye hogy a Rakosi es Kadar uralom megszunese okozhatta talan a szegenyeket magyarorszagon.
    Mert azok tetteit kozel dicsoiti.
    De az ami tette tonkre a nemzet kozgazdasagat.
    Tehat minden anyagi es gazdasagi elohaladas lehetosegenek a bekjojava lett.
    A felevszazados gazdasagi pusztitast nem egyszeru korrektalni. Kulonosen amig ugyan azt a modszert kovetik.

    De azok a rendszerek amelyek tettek mindenkit por-szegennye. Dolgoztattak mindenkit az biztos, meg ha kenyszermunkan is, de senki nem sikereskedett anyagilag.
    Talan Rubick Erno ? Meg a sikeresen megszokott ?!

    P.S.
    Kinek a penzen el es irta muvet a szociologusuk ?

  • TISZTELT MALNASZOR ;

    Kerem olvassa ezt es probaljon elmkezni ra, mert mar irtam parszor, hogy;

    NEM VAGYOK KONZERVATIVE sem JOBB-OLDALI !!!

    Probaljon emlekezni erre;

    LIBERTARIAN vagyok !!!

  • Gerti Hollósy

    Kedves Bendeguz, Ön kérdez mert nem ismeri a magyarországi viszonyokat. Ha figyelemmel kisérte volna a rendszerváltás óta eltelt évek történéseit, akkor azokban meglelné a válaszokat.

    Kezdve ott, hogy el kéne már”felejteni Kádárékat”,azon rég túl vagyunk. A jelenben kell élni és a jövőt kell épiteni.

  • Gerti Hollósy

    hazai lampa,

    Ha itt lenne like, akkor most kapnál egyet.

    Parbeszédet viszont sosem fogunk folytatni, nem azért, mert sértődős vagyok, hanem azért,mert azt a puszta tényt nem voltál képes elfogadni, (hiába irtal esetleg érdekes informaciokat is) hogy nem azt kritizaltad, amiről irtam és ezért rengeteg feleslges kört futottunk és mások is e miatt.

  • Belzebub
    2018 március 9
    10:16 de.

    Most ebbe a vitába nem mennék bele, de nem arra céloztam, amire te gondolsz.

    Itt arról van szó, hogy sok mélyszegény család falun él, és nem tud magának még kiegészítésnek sem termelni egy kis élelmet. Pl. csirkék a ház körül vagy veteményes a kert hátsó részében.

  • Gerti Hollósy
    2018 március 9
    10:56 de.

    Nem rémlik, hogy a személyedet illettem volna bármilyen jelzővel. A személyeskedés az, amit Géza szokott művelni.

    Az lehet, hogy a kritikáról eltérő fogalmaink vannak. Te talán támadásnak veszed azt, ha téged valaki elfogultsággal vagy részrehajlással vádol. Ezt nagyon sajnálom, de utólag is úgy érzem, hogy te túlkombináltad a vitánkat, és olyat képzeltél bele, ami nem volt benne.
    Most úgy néz ki, hogy tartalmilag mi sok mindenben egyetértünk, de neked inkább számít az, hogy valaki kedveskedő stílusban beszéljen veled. Te tudod, hogy neked mi a fontos.

  • Gerti Hollósy

    hazai lampa, igen én tudom, hogy nekem mi a fontos ha visszaolvasnád régi önmagad felfedeznéd a sértéseidet és többször utaltam is rá,sőt idéztem, hogy mi volt a személyeskedés, én ilyen vagyok, te olyan, más a fontos. Nem kell mindenkivel kommunikálnunk, erre nincs kötelező séma.

  • Ms.HOLLOSI hozzam cimzet soraira;

    Kedves Ms.Hollosy;

    Arra hivatkozik hogy nem ismerem az ottani helyzetet.

    A maga meglepetesere jelentosen es szemelyesen tisztban vagyok nem csak a mult, es jelen helyzettel, de jelentos egyeni gyakorlataim is vannak, sot kovetek a mai helyzet kialakulasait.
    Sajnos nem sok remenyt latok a jobb jovore velhetoen.
    Legalabb is nem amig jelentos gazdasagi valtozasokat hajlando a nemzet vezetese belatni,elismerni es kovetni.
    Nem is emlitve hogy naponta es allandoan kovtem az ottani semenyeket.

    De rendben.
    Nem emlitsuk a rendszer nevenek valo valtozasa elotti esemenyeket. Habar az az alapja ugy a mai ,sot jelentosen eleg sokaig velhetoen a jovo eredmenyeinek is.

    1990 utani idokben a part es az allam vezetoi elsajatitottak az u.n. „nemzeti vagyonokat”.
    A foldet, az agrar valalatokat, az ipari uzemeket, az energia, a bankok,stb,stb.
    Mas szoval mind ami a nemzet gazdsagi lehetosegeinek a fundamntuma lehetett volna.
    Persze nem csak Magyarorszagon, hanem mind a Szoviet Unioban es annak kelet europai csatalosai eseten is.
    Azon a KGB kezdte az elokeszuleteket meg 1988-tol.

    S mit tettek azzal?
    Eladtak bagokert nyugati multi-cegek , bankok, stb-iknek? A penzt zsebeltek es paprol napra dusgazdagokka valtak.

    De azok a cegek mint az ujtulajdonossaiknak egyetlen erdeke volt; nem csak azokat felvasarolni, hanem termeleseiket megszuntetni
    Az egyetlen celbol, hogy a konkurenciat megsemmisitsek. Azon celbol ajtaikat bezartak.
    S magayrorszagoy portekeik/termekeik vasarlojava kenyszeritettek.

    Maga adta tanuvallomasat az elobbiekben hogy ma a termelo mezogazdasagi videkeken nem termelik meg a sajat elelmiszeriket sem. A „kolbasz-esete” !

    A magyar mezogazdasag, elelmiszer ipar, ma nem termelo-exportalo, hanem importalova lett.

    Na mit vel, mit jelent az a videki dolgozoknak ?
    S mit jelent az az egesz nemzetnek
    ?
    Hasonloan tortent mind Sztalin-idei alapitott nehez es konnyu-ipari uzemekkel is ?
    Sztalin varos. Csepel. A banyak, kohok, stb.stbk.
    Soraik vegtelen.

    Ma mind azon termekeket ma importalniuk szukseges.
    Az teljes vesztesseg. Belatja azt ? Az nem ideologia !
    Mind azok a dolgozok ha ma dolgozhatnanak nem lennek szegenyek, s az orszag is jovedelmezne termekeikbol.

    Az az egyedulli, tisztesseges es esszeru modja a szgenyseget megelozni es orvosolni.
    Az alamizsna csak garantalja a szegnyseg megoldatlansagat es tovabbi folytatasat !!!

  • Gerti Hollósy

    Bendeguz79′

    eppen arra gondoltam, hogy kerdesere valaszolva leirom, hogy miert is van itt annyi szegeny ember,tegnap este mar nem volt kedvem hozza, de latom közben részben leirta.

    Azert gondoltam, hogy nem ismeri a magyar viszonyokat, mert eddig ugy irt.

    Folyamatosan szapuljuk a rendszervaltas előtti időket, pedig azota tobbszorosre nőtt a szegenyek szama, igen a munkahelyek a gyarak felszamolasaval. Tobb szazezer ember lett ugy munkanelkuli, hogy „tegnap meg dolgozni ment, ma mar nem” es ennek, nem teljesen ugyanazon okokbol, de máig nincs vege.

    A redszervaltas utan lehetett volna valami igazan jo is, de nem lett. Emlekszem az 1989. marcius 15en tartott tüntetesse alakult unneplesre, ami ejszakaba nyuloan tartott. Ott voltam, felemelő volt, az elmeny soha nem mulik, nem halvanyul. Viszont ott meg is rekedtunk, pedig Vaci Mihallyal szolva, „nem eleg a jora vagyni”.

    Ha ujra az O.V. vezette Fidesz kap felhatalmazast a szavazoktol a kormanyzasra, akkor Magyarorszagon vegleg temethetjuk a demokraciat es koszonhetjuk majd az olyan embereknek, mint itteni peldaval, Boda Marcsi es Figyelo, akik merlegeles es gondolkozas nelkul mindent elutasitanak, ami baloldali ertek, ami egyalalan a „bal” szoval kapcsolatos. Ennek pedig resze a szegenyseg felszamolasa is.

    (Elnezest kerek, de ha telefonrol irok, nincs turelmem javitani, alakitani az ekezeteket, mert akkor elvesz a mondanivalo))!

  • SchumackerLady 4:31 szerint

    „Petőfi már 1 évvel a 48-as Forradalom előtt hirdette a bőség kosarát és a jog előtti egyenlőséget…”

    SŐT! ez már egy évvel a Kommunista Kiáltvány megjelenése előtt történt, amely mű már a „Tőke” természetét is bekalkulálva, tudományos alapon mindenki számára csak >a bőség kosarának létrehozásában< kivett része szerint, annak arányában állapította meg a társadalmi javakból való részesedést… 🙂

    .

  • T.Hollósi Gerti és Bendegúz 79!

    Mivel teljesen . m i n d e g y, h o g y . a rendszerváltás óta eltelt időszak történéseit és annak jórészt negatív következményeit . k i k . idézték elő, ezért az egyetlen tény, hogy ez az eltelt több, mint negyed évszázados gazdasági f i a s k ó – ha csupán az Önök itt felsosrolt példáit vesszük figyelembe – a . t ő k e . o b j e k t í v . t e r m é s z e t é b ő l . fakad.
    Lehetséges, hogy morális szemszögből joggal szólhatók meg azok a volt vezetők, akik „tőkét kovácsoltak” abból a bizonyos 1 éves információs előnyből, onnantól kedzdve viszont már objektíve, ők is csak tőke, azaz termelőeszközök tulajdonosaiként, vagyis tőkésként, egy új tőkés társadalom aktív részeseiként kellett, hogy viselkedjenek… Ha nem ezt teszik, elbuknak… Választhattak volna mást is ? Nem hiszem…

    És ha már moralizálunk kedves Bendegúz, akkor szíveskedjék ítéletet mondani, necsak az ipar, a mezőgazdaság eladói, de az azt – mint a konkurnciát – felvásárló nyugati tőkések felett is. Apropó, ha jól olvasom szentenciáit, Ön nem is az eladás tényét, hanem csak azt, hogy bagóért kótyavetyélték el a gazdaság javait, vagyis csak az eladási ár mértékét kifogásolja…

    .

  • Egy másik apropó a tőke természetéről:

    Sokszor vitáztunk már itt, ezen a hullámhosszon a tőkének, vagy inkább az erre épülő rendszernek a . f ü g g ő . természetéről, vagyis arról hogy képtelen létezni a fegyvergyártás nélkül, s ezért automatice hozza létre az ezt folyamatban tartó „katonai-gazdsági komplexum” elnevezésű rendszert…

    A polémiák során sokadszor vetődött fel USA, kontra SzU., hogy ez, ami az egyik, a kapitalista rendszer fennmaradását sőt, a fenntartható gazdasági stabilitását biztosítja*, ugyanez – a permanens fegyverkezés – a másik, a szocialista rendszer esetében a gazdasági gyengülést, végsősoron annak gazdasági rendszere teljes pusztulását idézte elő …
    Az immár harminc éves új Oroszország fejlődését figyelve már kíváncsian vártam (persze szívből, a fene se várta), hogy az új orosz kapitalizmus mikor is lép erre a szükségszerű „felődési fokra”… A minap őszintén szólva, megrendüléssel vegyes heurékával hallom a friss hírekben, hogy Oroszország bejelentette, hogy ez után fokozza a fegyverkezését.

    Vagyis immár úgy látszik Putyin is úgy látja országa mostmár tényleg valódi . t ő k é s . rendszerét, hogy ha lúd, hát legyen kövér, s immár akárcsak az amerikai minta, mostmár majd ők is több és döntő beleszólást adnak majd gazdasági, katonai rendszerükben a fegyveripar és a bankok vezetőinek, nameg egy valamire való imperialista nagyhatalom számára nélkülözhetetlen tábornokoknak is…
    Mondanunk se kell, hogy az immár „orosz katonai gazdasági komplexum” mekkora szívességet is tett ezzel a SzU. összeomlása óta eltelt 3 évtized óta identitás zavarban szenvedő, permanens ellenségkereső amerikai kollégáinak…

    – Persze tegyük hozzá, hogy ebben a bejelentésben nagy szerpet játszanak, az utóbbi 1-2 év NATO – értsd a katonai-gazdasági komplexum – kardcsörtető lengyel és más balti országokbeli állítólag korszerű fegyver-rendszer telepítései is…

    .

    .

    * Persze ez is csak addig fenntartható, amig ugyanez, akár az arzenál felhalmozása miatt az egész világot nem sodorja majd egy végső világégésbe.

  • Reméljük, hogy így létrehozva az új hidegháborús egyensúlyt, immár az orosz nép is hasznot húz majd, mostmár az ő gazd.katonai komplexumukból is…

  • Bendeguz79
    2018 március 9
    10:19 de.

    Kovách Imre szociológus nem beszélt a Rákosi-korról!

    A Kádár-korban az állam támogatta a mezőgazdaságot, és ezáltal teremtett munkahelyeket vidéken.

    A rendszerváltás után ez megszűnt, és az önkormányzatok segélyt kezdtek osztogatni. Csakhogy erre sosem volt elég pénz, ráadásul kialakultak családok, ahol harminc éve nem dolgozik senki.

  • Hollósy Gerti

    Az egész rendszerváltás utáni történetben semmi sem csak fehér és fekete, nagyon sokféle színváltozat létezik, nem szabad általánosítani.

    „…az önkormányzatok segélyt kezdtek osztogatni. Csakhogy erre sosem volt elég pénz, ráadásul kialakultak családok, ahol harminc éve nem dolgozik senki.”

    Ez nem ilyen egyszerű. Az osztogatás szó eléggé pejoratív és nem takarja a valóságot.
    Amikor én még dolgoztam, a különböző segélyekre való jogosultságot tényszerűen kellett bizonyítani és a megfelelő „iratokkal” kellett dokumentálni. Nem csak úgy osztogatták a segélyeket az ingyenélőknek, ahogy sokan hiszik. (főleg külföldről nézve a témát)Környezettanulmány formájában a segélyt kérő életkörülményeit is vizsgálták.

    (Tapasztalataim szerint számtalan esetben az alkalmatlan önkormányzati dolgozók sajnos nem azért dolgoztak és vizsgálódtak, hogy hogyan tudnának segíteni, hanen pont ellenkezőleg, azon dolgoztak, hogy mit találhatnának, ami miatt a kérelmezőt sikerülne kitólni a „keretből” ahonnan kezdve jár vagyadható a segély. Szóval fordítva ültek a lovon.)

    A „jár” szó azt takarja, hogy vannak, azaz voltak alanyi jogon járó segélyformák, (azóta elég sok szabálynyiván változptt) de ehhez már tényleg vagy nagyon szegénynek vagy nagyon nyomorultnak (pl. betegnek, rokkantnak) kellett lenni. A méltonyásságból adható segélyeknél lépett be a részletesebb vizsgálata és elbírálása a jogosultságnak. Szó sem volt osztogatásról. Az első fokon, a puszta számadatok miatt elutasított kérelmekre érkezett fellebbezések esetén, a jövedelmi viszonyokon túl, a környezettanulmányt figyelembe véve, az összes megerősítő, vagy figyelembe vehető plusz leherőségekkel számolva egy összefoglaló mellékletben fogalmaztuk meg a javaslatot, hogy miért is kéne mégis segíteni a kérelmezőnek. Ezt egy szociális bizottság bírálta el és a bizottság javaslatai alapján a képviselő testület döntött a jogosultságról. Ez a szerteágazó és valós munka volt a „csak úgy osztogatás” mögött. Sokszor annyi volt a segélykérő, hogy vittem haza az adatokat és éjszaka fogalmaztam meg otthon a mellékleteket, azaz a javaslatokat, akkor még flopyn vittem be és ott nyomtattam ki a fellebebezések mellé ezeket a javaslatokat.
    A redszerváltás után a gyárak és ezzel a munkahelyek megszüntetésével számtalan család, ember került váratlanul nehéz helyzetbe. Én láttam közelről és másnaponta (ügyfélfogadáskor) hallottam a nem éppen vidító történeteket. Leültek az emberek az ügyfélszékre és a nyomtatvány kitöltése közben sokan elmondták az egész történetüket, a sorsuk számukra kilátástalanná fordulását.(szociológia élőben)

  • Gerti:
    Én csak annyit tudok hogy a Rádió egy szép napon bemondta hogy rosszemlékű Horthy-fan Antall József Miniszterelnöl
    ….. L E T I L T O T T A ……………..
    az állami vállaltokat az oroszokkal való üzletelésről, mondván hogy azok nem fizetnek, olyanokkal pedig Magyarország nem üzletel akik fizetésképtelenek.

    Egy hét múlva káoszban volt a hazai nagyipar.

    Az oroszok kb 1-másfél év múlva ismét fizetőképesekké váltak , mi meg jól feladtuk az orosz piacon bombabiztos állásainkat.

    A nyugati ipar csak erre várt: benyomultak és mindent elfoglaltak amit csak lehetett, velünk meg már nem nagyon álltak szóba üzletileg az oroszok.

    Az idióta Horthy-fan Antall miniszterelnök úr nem vette észre hogy gyakorlatilag a hazai nagyiparnak és mezőgazdaságnak nem nagyon van más felvevő piaca mint a ruszkik.
    De ez nem minden: az oroszok megvették azt a harmadosztályú árút , többszörös árért amit mi elő tudtunk állítani.

    EZT CSESZTE EL NEKÜNK A VOLT KIS GIMNÁZIUMI TANÁROCSKA !!!

  • Gerti Hollósy
    2018 március 10
    1:11 de.
    Nagyon sajnálatos, hogy katasztrófálisan igaz amiket leír, de a rendszerváltás óta -az első, tapasztalatok nélküli, ezért dilletáns kormányt kivéve- csak azok voltak újra meg újra egymást váltva hatalmon akik miatt a rendszerváltás szükségessé vált! Magyarul, ha a rendszerváltást kiváltók, akik még most is monopol helyzetben vannak, nem tudnak vagy nem akarnak igazi gazdasági, szociális és mentalitásbeli konszenzust előállítani, akkor kikre lehetne bízni az ország felvirágoztatását a benne élő emberek legnagyobb megelégedésére? Igaza van, hogy a most jobboldalinak hazudott mszmpés ivadék Orbán katasztrófális, de a szintén MSZMPből sarjadt és meg baloldalinak hazudott, szintén harmadsor póbálkozó, ezért még bosszúállóbb „demokratikus” baloldal mitől válna hirtelen eredményes megváltóvá? Ezeket végleg elfelejtve, valami friss irányzatott kellene kipróbálni akik tényleg hitelesek, de úgy látom, sajnos ezek még tojáshéjban vannak. 🙁

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 március 10
    9:40 de.

    Drága Geyza! Most kurva jókat mondtál, azt leszámítva hogy szerinted -tévesen- Antall Horthy-fan volt, Ő ugyanis nem azt a nevelést kapta, mert édesapja akkor nem kaphatott volna Jad Vasem kitüntetést Izraeltől!

  • Orsós Elemér

    Hollósy Gerti
    2018 március 10
    9:17 de.
    Kedves Gerti, igaza van, a segélyezési rendszerrel valami nagyon el lett rontva, de legfőképen az önfentartásra való ösztökélés.

  • Hollósy Gerti
    2018 március 10
    9:17 de.

    Ezt gondolom nekem írtad. Én az állami rendszerekről írtam, aminek nagyon kis része, hogy az önkormányzati ügyintézők hogyan dolgoznak.

    A Kádár-korban az állam a költségvetésből úgy támogatta a mezőgazdaságot, hogy a tsz-ekben egymillió ember dolgozott.

    Ez a rendszerváltás után (nem azonnal) három-négy évvel megszűnt, a kapitalizmus jelszavával. A munkanélkülieket segéllyel gondolták segíteni. Csakhogy a gazdaság később se lendült föl több országrészben, ami munkahelyeket teremtett volna. Viszont a segély „az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés”-kategóriába tartozott.

  • Geyza
    2018 március 10
    9:40 de.

    Belföldön is csökkent a kereslet a hazai élelmiszer iránt azokban az években.

    Manapság meg a Csányi-birodalom alföldi szalámigyára azzal a gonddal küzd, hogy nincs elég hazai beszállítója a sertéshúsnak!

  • Hollósy Gerti

    hazai lámpa, nem neked szántam, csak a tőled vett idézet éppen passzolt, csak az általam tapasztaltakat írtam le, a tényleges dolgokat, amit én észleltem közvetlenül…

    „Én az állami rendszerekről írtam, aminek nagyon kis része, hogy az önkormányzati ügyintézők hogyan dolgoznak.” – lehet, hogy kis részletekről írok, mert erről tudok, és erről akarok írni, a kis részletek is számítanak…

    én sosem írok állami rendszerekről és állami költségvetésről, metőgazdasaágról, bármiről, ami átfogó és nagy, nagy volumenű dolgokról, mert ahhoz nem értek,
    arról írok, amit saját forrásból tudok, vagy utánaolvastam…és egyáltalán nem okosan és tudományosan, csak ahogy tőlem telik és ahogy én gondolom…

    a mezőgazdasághoz és a vidéki élethez különösen nem értek, arról is csak annyit írok, amennyit láttam tapasztaltam…más embernek meg más atapasztalata, sőt az is lehet, hogy nem minden vidék, város, kerület vagy falu működik ugyanúgy…

  • Hollósy Gerti

    Orsós Elemér, én pontosan friss, új és heteles erőben gondolkozom és hiszek…

    látom azért a baloldali, meg a régi tőről fakadt, a bosszúálló baloldal neked is beakadt, azt hiszem a lelkemet kibeszélhetném, akkor se gtudnék senkit meggyőzni, hogy ami baloldali, az gondolkozás nélkül nem csak régi, rossz, hazug, stb. Hány és hány baloldali ember van, aki akkor mikor a régi baloldal létezett, akikre úgy haragudtok még be se volt tervezve. Minden baloldali értékek szerint gondolkozó fiatalra is rá kell sütni a régi, rohgyásig szapult bélyeget?

    A szegénységet felszámolni csak a szociális körülmények javításával lehet. (ebbe több minden beletartozik) Ha ez olyan bűnösen baloldali dolog, akkor kicsit meg kell ezzel alkudni a baloldalt rosszul tolerálóknak is.

  • Hollósy Gerti
    2018 március 10
    4:08 du.

    „én sosem írok állami rendszerekről és állami költségvetésről, metőgazdasaágról, bármiről,”

    Márpedig, ha valaki szeretne politizálni (hobbiszinten), akkor azért az alapfogalmakkal muszáj tisztában lennie! Nem azért, hogy tudóskodjon, hanem hogy egyáltalán értse, hogy miről vitatkoznak a pártok.

  • hazai lámpa
    2018 március 10
    3:58 du.

    Geyza
    2018 március 10
    9:40 de.

    Milyen kolbász?
    Milyen Csányi?
    Ki keres ?
    Kit érdekel !!!!

  • Hollósy Gerti
    2018 március 10
    4:19 du.

    „A szegénységet felszámolni csak a szociális körülmények javításával lehet. (ebbe több minden beletartozik)”

    Leginkább munkahely teremtéssel és jó adórendszerrel (szerintem).

  • hazai lámpa
    2018 március 10
    4:25 du.

    „Márpedig, ha valaki szeretne politizálni (hobbiszinten), akkor azért az alapfogalmakkal muszáj tisztában lennie”

    TE aranyom még hobbi-szinten sem politizálsz.
    Csak körmönfont módon hazudozol.

  • hazai lámpa
    2018 március 9
    7:39 de.

    „Én egy hete beadtam Kovách Imre szociológussal készült interjút, most nagyon idepasszol a témához.

    A segélyezés nem lehet hosszútávú…..”

    Asztán hová adtad be aranyom?
    A ZACI-ba ?
    Háát..akkó télleg nem lesz a segílyed hosszútávú heheehehe heheehe heheheheehehehehehehee

  • Orsós Elemér

    Hollósy Gerti
    2018 március 10
    4:19 du.
    Kedves Gerti, engem az zavar a legjobban, hogy a mostani baloldaliság nagyon eltávolodott a rendszerváltás előttitől, ami ugyan túlideologizált volt, de sokkal szociálisabb, toleránsabb és humánusabb a mainál. Lehet, hogy az eszme tulságosan elkapitalizálódott vagy szükségszerűen a megváltozott körülményekhez deformálódott és minden politikai rendszerhez más jellegű bal és jobboldali mentalitás tartozik? Én ebben egyszerű, volt adófizetőként nem vagyok biztos. Ezt csak az elefáncsont tornyokban elméleteket gyártó teoretikusok képzelhetik komolyan!

  • Geyza
    2018 március 10
    5:20 du.

    Rólad meg a Móricka-vicc jut az ember eszébe.

    – Móricka, mondj egy kérdő és egy személyes névmást!
    – Ki? Én?

  • Orsós Elemér
    2018 március 10
    5:43 du.

    A Szocialista Párt magasfokú szociális érzéktelenségről tett tanúságot.

    A mostani kurzus ugyan még annál is roszabb, de ellentétben a szocikkal AKÉPPEN nem hallgatják meg az emberek szociális problémáit még annyira sem, hogy úgy tesznek mintha meghallgatnák.

    Ezért (is) fordultak el tőlük az emberek.
    Józsibácsinak és Marinéninek semmit nem jelent az hogy a gazdasági trendek bíztatóak, a makroszámok vagy mifenék meg jók.

  • hazai lámpa
    2018 március 10
    6:10 du.

    Jóvicc vót.

    KI találta KI ? ÉN ?

  • Orsós Elemér
    2018 március 10
    5:43 du.

    Akkó te a büdös komcsikat szeretted? 😮

  • Gerti Hollósy

    hazai lampa, ugye megint ugy gondolod, hogy borzasztoan okos vagy, enne a posztnal, a kommentjeimben a szegenyseghez a szocialis segitseg es a tolerancia oldalarol szoltam. Tenyleg azt hiszed, hogy nem tudom, hogy munkahelyeket kell teremteni? Ne válaszolj, költői kerdes volt.

  • Orsós Elemér

    Almási Alma
    2018 március 10
    7:09 du.
    Nem, csak naivan relativizáltam! 😀

  • Hazai Lámpa
    3:38

    Ezt nagyon jól látja. „A kapitalizmus jelszavával” Antall József és a kvázi jobboldali kormánya felszámolta a téeszeket. Vagyonukat, eszközeiket ebek harmincadjára juttatta. Tette ezt aképpen, hogy azt a jelszót éppen a jelnetésével ellentétesen értelmezve, az akkor éppen frissen alakult gazdasági társaságok számára törvényileg tiltotta meg a mezgazd. szövetkezetek kapitalizációját. Ergo, ha teszemazt a téesz-parasztok és volt vezetők a visszakapott eszközeikkel és kárpótlásaikkal összeálltak – mert volt ilyen – bevitt vagyon arányú gazdasági tőkés társasággá, ezt a törvény csak úgy kerekperec megakadályozta.
    Márpedig az ilyen társas vállalkozás nemcsak az addigi rendszerben átlagos – még nemzetközi viszonylatban is – eredményes gazdálkodásuk folytatását tette volna lehetővé, de a vidék, a falu – említett 1milliós – maeztgazdasági lakosságának is kenyeret biztosítottak volna.

    Mára már szinte csak Orbán Viktorok és Mészáros Lőrincek birtokolják e termőföldek döntő többségét… És a folytatása csak most következik.

    Lehet, hogy Antall a betegágyán, amikor magához hivatta ezt a felcsúti titánt, éppen ehhez a mai harácsoláshoz látta el további atyai jótanácsokkal, hogy belé helyezze a reménységét… Mit mondjak, sikerült neki.

  • Ms.Hollosi. A march 10, 1;11 de. soraiban irta hogy a „rendszervaltas” utan tobb ‘szazezren” valatak munkanelkullive.

    De vajon mi okokbol? Azt nem fejtette ki.
    Talan mert a munkalehetosegeik megszuntek az alkalmazo vallalatok elarusitasaval?

    S hat nem gondolna egy percig is, hogy mi sulyos meretu embertelenseg volt az?

    Valakik, akik sem dolgozoik, sem vezetoik, sot meg tulajdonossai sem voltak azoknak a valalatoknak, de csupan a sajat zsebuket penzzel tomni arusitottak el nem csak azokat a valalatokat, hanem a dolgozoikat is, onzo tetteikkel.
    Velte volna valaha is, hogy azert valaki felelos volt ?
    S azok azert valaha is lettek felelosegre vonva ?

    Mind a sok mai politikai versenyzok a hatalomert, gondoltak arra? terveznenek valamit is tenni azon eseten?
    Hat akkor hol a maguk szocialista erkolcsi meglatasaik?
    Meg a „szolidaritasaik” sem jott gondolatukba.
    S vajon mirt nem ?

    Tehat most kit vadolhatnak azert a „tobb-szazezer”
    munkanelkulliek nehez anyagi korulmenyeikert?

    De csodalkozom hogy miert nema azon ?
    Nem erez semmi szoliodaritast azokkal a kisemmizett szaz-ezrek eletkorulmenyeiert ?

    Mind azok a vallaltok ha ma mukoddnenek es termelnenek, mind azok a „szazezrek”-nek letezne letlehetosegeik, s anemzet is jovedelmezne.
    De igy csak a vallalatok elarusitoi jovedlmeztek.
    Ma azok elvezik a napsutest a Costa del Sole Spanyol tengerparton. Bagot sem adnak a munkanelkulive tett szegnyek ugyein.

    Mifele erkolcso az ?

    Mit vel azon ?

  • Gerti Hollósy

    Bendeguz, most nagyon melepett, sőt mondhatnek mast is de ugy sem ertene…

    Mit olvasott idaig, hogy tolem kerdez ilyet: „Vajon mi okbol?”

    Hat itt paplok napok ota, hogy azert lett rengeteg munkanelkuli, mert eladtak, azaz privazaltak a regi gyarakat.

    Aztan azt irja, hogy en nem erzek szolidaritast azokkal a szazezrekkel, akik elvesztettek a munkajukat.

    Hat mi a fenerol irtam itt egesz vegig, ha nem a szolidaritasrol?

    Vagy gyakorolja tobbet a magyart vagy szorakzzon massal. Ezennel vege a parbeszednek.

  • Cukihara
    2018 március 11
    7:06 de.

    „Ezt nagyon jól látja. “A kapitalizmus jelszavával” Antall József és a kvázi jobboldali kormánya felszámolta a téeszeket.”

    A termelő szövetkezetek véglegesen a Horn-kormány alatt szűntek meg! A szocik hatalomra kerüléséig nem hordták szét a tagok az akkorra már tulajdonukba került tsz-eket! Csak mikor már látták, hogy a szoc-lib kormányzatnak esze ágában sincs a tsz-eket támogatni!
    Az MSZP másik elévülhetetlen bűne, hogy a nagyüzemi lobbi pártja volt mindig is. Állítólag ezért hajtották annyira az uniós csatlakozást is (támogatások), nem a választók szép szeméért.
    Ezért nyerte meg a fidesz a 2010-es választást, mert a családi gazdaságok támogatásával kampányolt (Magosz, gazdatüntetések). Sajnos ez csak kampány maradt.
    Hozzátenném, hogy csak azért nem fognak a vidéki szavazók az ellenzékre szavazni, hogy most majd a fideszes oligarchák helyett az ellenzékieket kapják a nyakukba …

    (Más kérdés az állami gazdaságok, azoknak privatizációja az első fidesz-kormány idején történt, amit azóta is csak a „piszkos tizenkettő” néven emlegetnek.)

  • Gerti Hollósy
    2018 március 11
    1:13 de.

    Azért én válaszolnék, ha nem gond.

    Nekem szimpatikusabb az az elv, amely szerint ne halat, hanem hálót adj az éhezőnek és tanítsd meg halászni!

    Az a baj, hogy a magyar közbeszédben súlyosan keverednek a szociális problémák típusai. Mindig lesznek olyan emberek kis számban, akik kevésbé tudnak magukról gondoskodni, őket muszáj segéllyel vagy támogató programmal segíteni.

    Álszent dolognak tartom viszont, mikor a magyar vadkapitalizmus következményeit az ellenzéki erkölcscsőszök szimpla erkölcsi problémának állítják be (mindegy ki van ellenzékben). Arról senki nem beszél ellenzékben, hogy itt az elmúlt harminc évben az „elit” mennyire is képviselte a társadalom nagy tömegeit? Leépítették a szakszervezetiséget, az államot a nagy szent liberalizmus jegyében kivonultatták mindenhonnan, aztán magukra hagyták az alsó-középosztályt, hogy gondoskodjanak magukról.
    Hát, gondoskodnak, például a kivándorlással, ami az EU-csatlakozás óta folyamatos. Vagy azzal, hogy kevesebb gyereket szülnek.
    Az egymillió mélyszegény még rajtuk kívül van, ők önerőből már nem tudnak változtatni a helyzetükön.

  • HOLLOSI GERT irta az elobbiekben ,hogy igen sokat foglalkozott a „szegnyeseg”, „munkanelkuliseg” eseteivel.

    Na persze Hollosi Gerti hozta az olvasok figyelmebe azt is hogy magyarorszagon meg az agrar-elelmiszer termelok sem produlanak meg sajat fogyasztasaikra sem.

    De amint a munka es termelo lehetosegek hianyait emlitettuk hogy a politikussaik eladtak a sok termelo-eszkoket a nyugati ellen-versenyzoknek, akik sajat erdekuk es celuk alapjan megszuntettek a gazdasagi-termelo versenyzes lehetosegeit. S azzal „tobb szaz-ezrek” valtak munkanelkullive.

    Persze az tagadhatatlan valosag, s felelosseg vadlasa jarna azert akik azt tettek csupan zsebelni mind azoknak a valalatoknak az ertekeit.

    Hollosi Gerta rogton sertoseget hozza fel.
    Rogton a magyar nyelv „gyakorlasara” hivatkozva.
    S javasolta hogy; „szorakozzon massal „.

    Ms Hollosi, ez nem szorakozas !
    S onmaga hozta fel a szegenyseg, munkanelkulliseg alanyat.
    Hat ha nincsen semmi meglatasa, otlete, vagy ertelme a szegeny magyar munkanelkuliken, hat miert a maga „szorakozzon massal” es „vege a parbeszednek” ???

    Nem hajlando, vagy nem kepes az alanyt a kolkluziojara vinni?

    Termeszetesnek veltem volna amint maga jelezte soraiban hogy hozzsu idkon at fejtegette es irogatot az alanyon. Talan lett volna celja valami leheto okora es celokra jutni. Nem ?
    Az igazan nem is jelentos „szolidaritas” am.

  • Bendeguz, ön valóban nehezen használja a nyelvünket, mert vagy nem érti pontosan, hogy mit olvasott,vagy úgy ír, hogynem lehet pontosan érteni mire gondol.

    Irja nekem, probalom idézni: „nem érez semmi szoladidaritast azokkal a kisemmizett szaz-ezrek eletkörülmenyeiert?”

    Itt szakadt el a cérna, hiszen végig a szolidaritasról es a segitség szükségességéről irtam.

    Igen, meg vannak a saját elképzeléseim a megoldásról, de már azt is leirtam, hogy ITT NEM FOGOM LEÍRNI.

  • hazai lámpa,

    Nem szeretem ismételni magam, de megint ugyanúgy csinálod, nem arra válaszolsz vagy írsz nekem címezve, amiről én írtam, tehát nem kapcsolódik a párbeszédünk.

    Én itt szándékosan a nagy téma erkölcsi oldaláról irtam. Pl. Figyelőnek azt próbáltam elmondani, hogy szerintem nem csak az szegény, aki rongyokban jár, nem tisztálkodik rendesen, nincs lakása és éhezik.

    Arról irtam,hogy milyen fontos az empátia, arról, hogy akik a gödör szélén kapaszkodnak vagy már beleestek, azokon segitani kell.

    A témában idáig jutottam, valóban az erkölcsi oldaláig, de ez nem azt jelenti, hogy nem ismerem a halat adni vagy halászni tanítani példa lényegét. Nem vagyok sem „álszent sem erkölcscsősz”, nem jutottam még a téma taglalásában az állam és a társadalom felelősségéig, plàne a megoldásig, ahogy Bendegúz reklamálja.

    A kiindulási pont, a kezdet a szegénység megértése és elfogadasa, felismerése, a szolidaritas, mert e nélkül sem a társadalomi segitség sem más nem fog menni és főleg az elit, akik behunyják inkább a szemüket, nem akar sem segiteni, sem megoldást keresni.

    Szóval, szépen elbeszélünk egymás mellett.

  • Bendeguz!

    Sajnos megint csak arrol adsz tanubizonysagot, hogy egy jottanyit sem ertesz a magyar kozelmultbol – a rendszervaltas elotti es utani idokbol!
    Fogalmad sincs, hogy mi tortent igazan, es miert!
    Fogalmad sincs arrol, hogy milyen volt a gazdasag amikor Antall es bandaja atvette a kormanyzast!
    Fogalmad sincs, hogy mit es miert hazudtak akkor, es legfokeppen, hogy kik voltak azok a szemelyek!
    Nem tudod, hogy hirtelen, egyik naprol a masikra lett egy SZABAD VALASZTAS, ami valoban szabad volt, de nepnek fogalma sem volt, kik azok akiket valasztani lehet.
    Aki nagyobbat tudott hazudni, aki mocskosabb volt barkinel, az bekerult a parlamentbe. Tisztelet annak a joszandeku nehany kivetelnek, aki veletlenul megis bekerult, – de a kovetkezo valasztasnal mar sehol sem volt.
    Miert?
    Mert a zsak hamar megtalalja a foltjat, es a haramiák hamar egyezsegre tudnak jutni, amikor fosztogatasrol van szo!
    Higgyed mar el vegre, es tedd a fejedbe, hogy a magyar gazdasag eros, es mukodokepes volt, akkor!
    Es ez a haramia-banda megegyezett abban, hogy hazudni fognak, es azt mondjak, hogy a magyar gazdasag nem er semmit!
    Miert mondtak?
    Azert, hogy igazoljak a lopast. Hogy papiron kvazi ingyen adnak el mindent, de a sajat offshore szamlaikon megkapták a kenopenzt – svajci, amerikai szamlakon.
    Nyilvan mikor elfogyott minden akkor mar egymast lövik, mint ahogy szokott lenni (a filmekben is)
    Nemcsak az a baj, hogy szegeny emberek vannak, hanem az a baj hogy az orszag is szegeny lett, UJRAGYARMATOSITOTTAK
    Szegeny kisemizett emberekke valtak az egyszeru dolgozo tomegek, akik ujra alkalmassaa valtak a naci-kommunista propagandak befogadasara!

    Fasiszta, nacista es kommunista kozott semmi kulonbseg nincs!
    Az egvilagon semmi!

    Ugyhogy ha nem erted hogy mit mond a Hollosy Gerti, elobb kerdezd meg hogy mi tortent, aztan mondjal marhasagokat!
    Nem beszelve arrol, hogy pont azert faj a szive neki is mint neked, a kisemmizett emberekert.

    Csak o tudja hogy mi tortent, mi volt az igazsag, az okokat ismeri, de Te viszont ujra es ujra ismeteled az akkori haramiak hazug propagandajat – ocsmany szemenszedett hazugsagait – es azt gondolod, hogy ez jo!
    Nezd meg kik vannak a valasztasi palettan!
    Orban, Gyurcsany, Boross es tarsaik a mai napig ott vannak!
    Az ujak pedig pont ennek az uszitasra, hazugsagra epitett vilagnak a szornyszulottjei – mint a Vona es tarsai!
    Az orszagban a gazdasag mind a mai napig nem mukodik „normalisan” hiszen kozvetlen a politikai hatalmat szerzett bandak iranyitjak!

    Magyarorszagnak 50 ev mulva lessz ujra eselye egy kulturalt, civilizalt (demokratikus) kormanyra!
    Ha a vilag ezt megeri!

  • Bendeguzon mostmár láthatólag rohamtempóban alakul ki a szenilitás.
    Nem tudja mit írnak mások, nem tudja mit írnak neki és nem tudja mit ír ő maga.
    De azt nagyon DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Gabriel:
    Tévedsz (bár ne lenne igazam) :
    50 év múlva ugyanúgy el fogják felejteni a mai visszásságokat az akkori feljövő választópolgárok ellenben MINDIG lesz egy egy nagydumás hatalommániás, aki megtévesztve a tömegeket kiépíti a maga kis diktatúráját vagy fél-diktatúráját.

    Nézd meg Hazzay módszereit:
    Pontosan tisztában van vele hogy azok akik átélték a HAZAI vészkorszakot, már nem élnek, nem tudják a hazudozoknak a szemébe vágni az igazságot.

    Ezért MINDENT letagad ami annak a kornak a mérhetelen aljassága volt. A pozitivumokat viszont mértéktelenül kidomborítja.
    ÉS a sok naív hisz ezeknek az „bül-bül” szavaknak.

  • Gerti Hollósy
    2018 március 12
    12:01 de.

    Nagy különbség, hogy miért esett bele a gödörbe?

    Mert már nem tudott magán segíteni? Vagy mert segíteni tudott volna, de valakik még meg is taposták az ujjait, hogy biztos elengedje a gödör szélét? Esetleg még egy mázsás követ is utána dobtak, nehogy ki tudjon mászni?

    Ha a magyar alsó-középosztályról van szó, ott bizony olyan embereket löktek a gödörbe, akik kis segítséggel tudnának magukon segíteni. Csak éppen a ballibekkel az élen, eddig minden politikai kurzus semmibe vette a kisembert a szent liberalizmus nevében! Ebben romák és nem romák vegyesen vannak, de a romák egy fokkal rosszabb helyzetben vannak, mert náluk még alacsonyabb az iskolázottság.
    Rajtuk az értelmes munkahelyteremtés segít, illetve feltételeket (kellene) biztosítani az önálló vállalkozáshoz, öngondoskodáshoz.

    Vannak azok, akik bármilyen kurzus van, képtelenek gondoskodni magukról, pl. mert betegek. Őket kell segíteni szociális programokkal.
    Sok olyan ember is idekerült, aki egyébként önálló volna, de már 3 generáció óta senki nem dolgozik a családban, mert nem volt munkahely a környéken.

    Te kikről írsz, csak kíváncsiságból kérdezem?

  • Geyza
    2018 március 12
    7:54 de.

    „Pontosan tisztában van vele hogy azok akik átélték a HAZAI vészkorszakot, már nem élnek, nem tudják a hazudozoknak a szemébe vágni az igazságot.”

    Most vagy hazudsz, vagy amnéziában szenvedsz!

    Te írtad itt egy-két hete, hogy barlev túlélte a koncentrációs tábort! Gyuri nevű hozzászóló, aki egyébként eltűnt mostanában, a budapesti gettót élte túl!
    Úgyhogy pontosan tudod, hogy úgy írok ide, hogy azt még túlélők is véleményezhetik!

    Arról nem is beszélve, hogy vannak itt leszármazottak, de érdekes módon, még egyikük se mondta rajtad kívül, hogy hazudok!
    Az tény, hogy van aki szerint én csökkentem a felelősséget (azt nem írták, mivel?), és bár ezzel nem értek egyet, de egyéb kifogásuk nem merült fel.

  • Gabriel
    2018 március 12
    6:55 de.

    „Magyarorszagnak 50 ev mulva lessz ujra eselye egy kulturalt, civilizalt (demokratikus) kormanyra!2

    Ugye az elmúlt harminc évben semmi nem akadályozta az ún. demokratákat, hogy ezt megteremtsék!

    Minden megvolt nekik, pénz, paripa, fegyver és a társadalom is mögöttük állt! Annak könnyű, aki ráér ötvenéves léptékben gondolkodni, mert mondjuk, ha valamit elcseszett, akkor le tud lépni Nyugatra. De nekünk sokaknak csak ez az egy életünk van, és az elmúlt vagy elkövetkező harminc évben szerettünk volna abban a kulturált országban élni.

  • Ettől a Hazudóssytól ha valaki megkérdezi hogy milyen nap van ma, képes egy félórás fejtegetésre azzal kapcsolatban hogy milyen nap van ma és hogy ez hogyan kapcsolódik a gaz komcsikhoz meg a jóságos Horthyhoz és hogy ennek mi a kifolyománya jelen belpolitikai helyzetre, kiváltképp figyelembe véve II. József királyunk tetteit.

    Ehh…..

  • Geyza
    2018 március 12
    10:33 de.

    „Ettől a Hazudóssytól ha valaki megkérdezi hogy milyen nap van ma, ”

    Gézám, ismered a mondást, hogy van aki már akkor is hazudik, ha kérdez?
    Az rólad szól …

  • Geyza
    2018 március 12
    10:33 de.

    „képes egy félórás fejtegetésre azzal kapcsolatban”

    Gézám, én arról nem tehetek, hogy téged könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát! Tíz kommentedből hétben hasonló „megalapozottságú” vádakat írsz ellenem.

    A maradék háromat azért nem kell cáfolni, mert abban csak írásjelek vannak.

  • Hazudossy:
    Vigyázz !
    Nagyon „bodásodsz” hehehe

    Csak szólok…

  • Mejegyzem a veled való társalgáshoz bőven elegendőek az írásjelek is.
    Sőt.Még sok is.

  • hazai lámpa,

    Kikről írok? Emberekről.

    Csak másképpen gondolkozunk, más vetületét nézzük a dolgoknak, de nagyvonalakban ugyanarról a témáról van szó. Te nagyban gondolkozol és vizsgálódsz, társadalomról, osztályokról, rétegekről beszélsz, különböző politikai megvilágításokból láttatsz dolgokat. Tőkésekről, elitről, kurzusokról és egyéb ilyren átfogó dolgokról beszélsz.

    Én egyszerűen csak az emberekről, a szegény sorsra jutott emberekről írok. Minden gondolatom mögött tapasztalat van és a tapasztalatokból leszűrt vélemény. Minden véleményem mögött egy valóságos személy, egy arc van. Valaki, akinek így vagy úgy segíteni kellett, vagy kell.

    A szegény embereknek sokszor kevés is elég, csak hogy kapjanak egy kiinduló pontot. Van akinek elbeszélgetés kell, van akinek tanács kell, van akinek csak egy, két vigasztaló szó kell, van akinek étel, van akinek szállás, van akinek pénz, van, akinek ruha kell, van akinek csak egy másik név, aki szintén segíthet. Egy jó ötlet vagy, egy javaslat is sokat érhet, csak annyi, hogy érzi, valaki törődik velr…sokszor a legkevesebb is elég, hogy valakiben növekedésnek induljon a remény csírája és tovább merjen lépni.

    Én erről írok.

    Tudom, nem tudományos, nincsenek mögötte kutatók, tudományos munkatársak, nagy nevek…

  • Lámpa, Geyza csak udvarol a maga módján, ha nincs itt a Marcsi, akkor neked.
    Vegyétek már észre, ennél kitartóbban már nem tudná ember a figyelmet felhívni magára.
    A szeretet-hiány sajnos ilyen, Gayza árvagyerek volt, se apja, se anyja, a nagynénje is szánalomból hozta a világra.
    Mindig csúfolták a pirosparadicsom alakú feje, meg a szegényes szókincse miatt.
    Most hetvenévesen visszacsúfol mindenkit. 🙂
    …….
    Ugye Geyza, milyen gyerekes stílus ez? Hagyd már abba, főleg a lányokkal szemben.

  • Hazai Lámpa:
    „Úgyhogy pontosan tudod, hogy úgy írok ide, hogy azt még túlélők is véleményezhetik.”

    Tényleg? Még a túlélők is? Csak nem megbocsájtja még a túlélő és még életben lévő néhány zsidónak is, hogy túlélték? Nahát! Nem túl nagyvonalú maga?

  • NHC*
    Honnan veszed hogy Hazudóssy „lány”?
    Csak mert mondta?
    Te még hiszel a mesékben ? DDDDDDDDD

    De..tudod mit?
    Kűggyé’ neki virágot.
    Meglehet befutó leszel nála, bármi is legyen ő.

  • Belzebub
    2018 március 12
    1:38 du.

    Na jó jó de nem tetszik neki a túlélők véleménye !

    Berzenkedik miattuk és pattog itten.

  • NHC*
    Ha már az „udvarlásnál” tartunk:
    Ugye ez az az ország, amelynek benyaltatok és amelyik jelentős adományokkal támogatta a pártodat?
    http://nepszava.hu/cikk/1155091-iran-a-bbc-t-zaklatja

  • Orsós Elemér
    2018 március 10
    1:07 du.

    Van itt egy frankó kis halott-nyalás a Magyar Nemzetnek abból a korszakából mikor még FIDESZ-párti volt.
    Azóta ugye más szelek fujdogálnak abból a büdös lyukból is hehehe
    Na mindegy.
    A cikkben benne találtatik a mi derék Antalljóskánk , más hasonszőrűekkel együtt.

  • GABRIEL fejtegeteseire;

    Gabriel,az majdnem termesztes a politikusok, burokratak, s nagyban az ugyvedek szakpezetsegei alapjan hogy mondanak ,allitanak bar mit is a sajat erdekeiket elonyosegbe mutatni.

    S hogy mind azt mi celokbol cselekszik, hat javaslom az altalanos mondast; „follow the money” (kovesd a penz utjat).
    Ahova a lopott penz megy ,ott talalod a tolvajt?

    S teljesen az az eset hogy miert mind a nagy „szocialis intezmenyek” koltsegei nagyban keves zsebekbe mennek.

    Az atlag egyen hajlando segiteni embertarsait a szuksegessegeik eseten.
    S nem csak az egyenek, hanem meg a leg-nagyobb cegek, vallalatok is. Lasd Bill Gates, s a multszazad-elotti-idokbol Rockefellert, Carnagit, stbk. eseteit.

    De a kerdes hogyan megelozni azt ami okozza sok elhagyatott, sikertelen, remenytelen, szerncsetlen egyeneken.
    S hasonloan hogyan lehetove tenni hogy a tarsadalom tomegeinek lehetoseguk biztositva munkara, csaladaik fentartasara es a tarsadalom teljes meretu gazdasagi elolenditesere.

    Ugy a tarsadalom, de meg az egyeneknek is erkolcsi kotelessege embertarsait segiteni a segitsegre szorulas eseten.
    Civilizalt tarsadalmakban az torvenyesen tortenik.
    Az elhagyatott kiskoruak, betegek, idosek, munkakeptelenek, es minden fogyatekosak megfelelo tarsadalmi-kormany programok alapajan reszesulnek abban.

    Mint mar irtan par napja, hogy itten a torveny kotelezi minden korhazak emergency rendszere mindekit anyagi lehetosegeik ellenere gondozni.
    Irtam a Kanadai idos par esetet. Az oreg ferj Alztheimer feleseget a korhazban hagyta es maga haza ment Kanadaba.
    Mansap talaltak egy gondozo-otthont az idos Altzheimer Kanadai holgynek.Persze a varos,megye kapja a koltsegenek szamlajat. Az adofizetok veszik koteleseguknek azt.

    Ms.Hollosi az elobbiekben dobbentonek vette hogy itt az USA-ban 47 millio egyen el az u.n welfare programmonokon.
    Dolgozni kepes, egeszseges,igen sokuk tul-hizott egyenek, akik mindent ingyen kapnak, csupan mert „szegenyeknek velik magukat”.De zomuk jobban els munkanelkul, mint azok akik fizetik eltartasuk koltesgeit.

    Habar a koltsegek alapjan mivel mindent bosegesen es ingyen kapnak, hat nem szegenyek amint elnek.
    Az egy trillio dollatba kerul evente az adofizetoknek.
    Az ami csupan a lustasagot, a felelotlenseget serkent es terjeszt. De azert itelt el emgem es Figyelot Ms.Hollosi.

    Hollosi Gerti fejtegtesei hozta a tenyt hogy miert valtak „szaz-ezrek” ottan munkanelkulive a termelo cegek eladasaval a vezeto elvtasaik latl.Akik persze zsebeltek a penmzt. A felvasarlo nyugati cegek erdeke volt csupan a termeles-versenyzeset megszuntetni.
    Hat miert nem voltak felelosegere veve azok akik azt a sajat zsebeik erdekebn kovettek el?

    Vagy hogy miert engedte azt a kormanyaik lehetonek?
    S miert nincsen felelosegre vonas mindazert ?
    Az szaezreket tett munkanelkulive, rabolva a nemzet kozgazdasagi lehetosegeit.
    „Kovesd a penzt” ! A rablok zsebeben talahato.
    Miert nem a tobb-szaz-ezer termelo dolgozok zsebeben ?

  • Grete es hazai lampa
    Szerintem a mukahelyekkel
    egy nagy baj van, .megszuntek a gyarak.
    Miota kinai arut kapunk. Nem csaak otthon Kanadaban is.
    . .

  • Gerti Hollósy

    Figyelő, ez valóban igy van, de nem a kinai aruk miatt szuntek meg a gyarak, hanem a privatizacio során.

  • Belzebub
    2018 március 12
    1:38 du.

    Te valami nyelvtan náci vagy?

    Ha üldözési mániád van, akkor kezeltesd magad! A sötét agyad szüleménye, amit belemagyarázol a kommentbe, ami nincs is benne.

  • Gerti Hollósy
    2018 március 12
    7:32 du.

    „nem a kinai aruk miatt szuntek meg a gyarak, hanem a privatizacio során.”

    Pl. a privatizáció során megvette egy külföldi cég, majd bezárta a gyárat, és kivitte Kínába a gyártást.

  • Figyelő
    2018 március 12
    6:28 du.

    Ez igaz, hogy a kínai áruk nagy konkurenciát jelentenek.

    De ez még nem magyarázza, hogy a magyar kormányok miért vannak ráfixálva a nagyüzemekre és nagyvállalkozókra! Ez egy káros beidegződés, és Európában nem jellemző.

    Nyugat-Európában akár állami pénzből is támogatják a kis és középvállalkozásokat és a családi gazdaságokat. Nálunk meg lesajnálja őket a politikai vezetés, akármilyen színű párt van kormányon.

  • Hollósy Gerti
    2018 március 12
    12:29 du.

    Én is szoktam napi tapasztalataimról, és valóságos emberekről írni.

    A különbség talán az, hogy én elhelyezem őket egy nagyobb rendszer részeként. Szerintem a kettő nem zárja ki egymást. Kár lenne ebbe is belemagyarázni valami személyes ellenszenvet vagy támadást, mert nincs benne.

    Viszont arra szeretném felhívni a figyelmed, hogy kontraproduktív tud lenni, hogy ahol politikáról van szó, ott te erkölcsi síkra tereled a kérdést!
    Nagyon igaza van Szikszainak az ENSZ-topikban, mikor arról beszél, hogy a politikusokat a napi politikai trükkök, szakmai fogások irányítják! Nem feltétlen azért, mert erkölcstelenek, hanem mert így működik a politika.

    Föntebb írtál a társadalom szemléletéről. Vannak felmérések, amik azt bizonyítják, hogy az elmúlt harminc évben jó irányba fejlődött a magyar társadalom, tehát, aki rászorul, az kapjon pénzt az emberek többsége szerint! A szocializmus utáni években inkább munka alapú szemlélet volt.
    Viszont az is igaz, hogy nálunk a segélyezés olyan méreteket öltött az elmúlt harminc évben, hogy az már nem tűnik normálisnak. Pl. családok élnek úgy generációk óta, hogy nincs munkája senkinek a családban (ez a közmunkával némileg megváltozott). Ez normális dolog szerinted? Ezt nem a hibás szociális és munkaügyi politika okozza szerinted?

  • Geyza
    2018 március 12
    4:33 du.

    „Berzenkedik miattuk és pattog itten.”

    Nem lettünk puszipajtások, de azt egyik túlélő se írta, hogy hazudok!

    Illetve én tudtommal, semmi sértő szóval nem illettem őket, és soha nem vontam kétségbe a szenvedésüket. Olyan volt, hogy időpontokat vagy helyszíneket, illetve magyarázatokat én másképp tudtam, de ez magát az eseményt nem kérdőjelezi meg.

    De hagyjuk, magas ez neked, mint malacnak a zsiráfvályú. Neked elég a Két láb rossz, négy láb jó!-bégetése.

  • Hazudóssy meddig pattogsz még itt?
    Nem únod még?

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 március 12
    5:14 du.
    Csak nem azt akarod nekem bemagyarázni, hogy a rendszerváltók kedvéért megtagadta a hálás Izrael által zsidómentésért Világ Igaza címmel kitüntetett apját és érdekből nácivá vált? A linked nem utal erre, de ha találsz antiszemitizmusára megcáfolhatatlan bizonyítékot, akkor megeszem a kalapom, az nem bizonyíték, hogy nem határolódott el Hothytól! Id. Antal József a világháború alatt menekültügyi kormánybiztosként sok lengyel és zsidó életét megmentette, gondolod az „antiszemita náci” kormányzó erről nem tudott?

  • Orsós:
    Nem azt mondtam hogy antiszemita lett volna, hanem hogy Horthy-fan volt.

    ITT irtam Antallról, gazdasági kérdésekkel kapcsolatban.
    Szó sincs antiszemitizmusról.

    Geyza
    2018 március 10
    9:40 de.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 március 12
    5:14 du.
    Beengednék-e Antall Pétert Izraelbe, ha az apja Horthy-fan lett volna: https://ujkelet.live/2016/04/07/egy-magyar-herceg-izraelben/

    De lehet hogy Izraelben más Horthy megitélése? (Tévedés ne essék, nem Horthyt, hanem Antallt próbálom legalább is a Horthy imádat vádjától felmenteni!)

  • Orsóskám:
    Szerintem Izraelben gőzük nem volt arról hogy Antall Horthy-fan volt.
    De gondolj csak vissza a Magyar Köztársaság cimerválasztási komédiájára:Evidens lett volna a KOSSÚTH-CIMERT választani de nem.
    Azt a koromás címert választotta a korabeli Parlament (MDF többséggel) ami alatt annyi szégyenletes tettet hajtottak itt végre !!
    Itt van róla egy cikk:
    http://nol.hu/velemeny/cimervita-ujratoltve-1524267

    És most mondd meg nekem őszintén ki volt akkor az MDF vezető személyisége?

    Az sem véletlen hogy a másik félkegyelmű, bizonyos Dávid Ibolya pediglen, hogy feledhető személyét valahogy előtérbe tolja, jópár éve a Parlamentbe tornázta be a múzeumból az amúgy múzeumba való Koronát.
    Ezzel aztán meg is alapozott sok olyan dolgot amik egyszerűen bornírtnak hatnak egy önmagát demokratikusnak nevező államban.

  • hazai lámpa, sehol sincs kikötve ezen az oldalon és a fórumon se, hogy kizárólag politikai alapon szabad beszélgetni, terelni meg azt lehet, aki engedi és az erkölcsi alapokra meg nem árt néha utalni, vagybeszélni róluk, mert nélkülük az ember más, valahogy „kevés”…

    „Viszont az is igaz, hogy nálunk a segélyezés olyan méreteket öltött az elmúlt harminc évben, hogy az már nem tűnik normálisnak. Pl. családok élnek úgy generációk óta, hogy nincs munkája senkinek a családban (ez a közmunkával némileg megváltozott). Ez normális dolog szerinted? Ezt nem a hibás szociális és munkaügyi politika okozza szerinted?”

    Bocsi, de nem arról írok több helyen, hogy hibás a szociális és munkaügyi politika? Legfeljebb a hibát esetleg olykor máshol és másképp látjuk.

    Kiderül, hogy tudunk eszmecserét és párbeszédet folytatni, addig, amíg nincs benne személyes és gunyoros megjegyzés, ennek örülök.

    Én azért nem helyezem rendszerekbe a személyes tapasztalataimat, mert tudom, hogy ahhoz nem értek, az érdekel, hogy milyen úton, módon tudok segíteni, nekem ennyi elég.

    ” családok élnek úgy generációk óta, hogy nincs munkája senkinek a családban (ez a közmunkával némileg megváltozott)”

    A családok nem azért élnek generációkon keresztül munka híján segélyből, mert sok a segély, vagy, mert kapnak segélyt, hanem azért, mert nincs munka, nem találnak munkát, nincsenek munkahelyek.
    Egyébként, ha vidéki vagy és figyeled a vidéki viszonyokat (persze a helytől is függ) akkor tudnod kell, hogy vidéken –
    az alanyi jogon járó juttatásokon kívül – nincs segély, szinte egyáltalán, mert az egyéb segélyezés önkormányzati feladat és az önkormányzatok szegények.
    (saját példa: anno, én is beadtam kérelmet az itteni önkormányzathoz és az ügyintéző megmondta, hogy bár jogosult lennék rá, de itt nálunk nincs segélyezés, mikor hivatkoztam az általam ismert és egykor használt szociális törvényre, akkor megmutatta a helyi rendeletet, ami igen rövidke volt, annyi, hogy a segélyek elbírálását a polgármester úr saját hatáskörébe vonta, az ő álláspontja pedig az, hogy nincs segély)

    Ezt csak példaként írtam arra, hogy az tévhit, hogy az emberek vidéken vígan élnek a sok segélyből. Persze települése válogatja. Normális ember pedig jobban örül a munkának, mint a segélynek.

    A közmunka pedig tűzoltás, nyilván természetesen vannak hasznos közmunkák, de sajnos zömében a közmunkások sok olyan dolgot csinálnak, amit csak azért találnak ki számukra, hogy legyen feladat. Természetesen szép dolog, hogy a közmunkáért közmunkás bért fizetnek és ezzel mindjárt a statisztika is jobban néz ki.

    (Én is voltam a nyugdíj előtti utolsó évemben „kultúrális közfoglalkoztatott”. A helyi újság írásán és szerkesztésén kívül, mindent csinálhattam „kultúrális téren”, amit csak képes voltam kitalálni magamnak, ezen belül aztán ha kitaláltam valami jót, akkor azonnal keresztbe tettek, de nem sok idő elteltével észrevettem, hogy az ötletemet csinálja valaki más. Ez a közmunka egyik arculata. Biztos van több is.

    A közmunka nagyon hasonlít a régi teljes foglalkoztatottsághoz. Régen s.m. (segédmunkás) címszó alatt gyárudvart, műhelyt söprögettek, összeszedték a szemetet, hordozták a berendezést a rendezvényekre, vagy elpakoltak, különféle egyszerű kívánságokat teljesítettek az ilyen dolgozók. Az akkori „segédmunkások”, most a közmunkások.

  • Én füstlapátoló voltam a Keletiben.
    Amikor még voltak gözmozdonyok.

  • FIGYELO es HOLLOSI tettek a megjegyzeseikeben;
    „mert megszuntek a gyarak?

    Mint Ms.Hollosi elobb jelezte az „szaz-ezreket tett munkanelkulive.?

    De miert tortent az?

    Azt is tisztan figyelmukbe hozva elobb.

    Mert a politikusok mind a sajatjukeva veltek es eladtak bagokert nyugati cegeknek az orszag iparat.
    Akik egyedulli celja volt azok termeleseit, ill. versenylehetosegeit megszuntetni.

    De hol az „erkolcsi velemenye” azokat felelosegben tartani ?
    Haragba dobbent azon, mert azok elvtarsai voltak !

    Hat hol a szolidaritas a munkanelkulive tett dolgozokert ? Csupan bajok okozoikkal van szolidaritasa?

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 március 13
    10:07 de
    Kedves Geyza, én sem kedveltem Antallt, a politikai tapasztalatlanságból kifolyólag sok naiv, jóhiszemű baklövése volt, de azért legalább az igazság kedvéért a Horthy-fanságot ne feltételezzük róla! Dávid Ibolya meg jó helyre került, de vajon pártja megérdemelte-e, hogy Őket is magával rántsa a süllyesztőbe?

  • Orsós Elemér
    2018 március 13
    4:42 du.

    Nem az MDF kormány idején lett állami segédlettel megszervezve Horthy hamvainak a hazahozatala?

    Ezzel aztán az a féleszű el is hintette a gyűlölködés magvait, legalább 30-40 évre.

  • Orsós Elemér
    2018 március 13
    4:42 du.

    (Antall) …politikai tapasztalatlanságból kifolyólag sok naiv, jóhiszemű baklövése volt

    Te is jól tudod hogy ez nem mentség.

    A politikában nincs helye „naivitásból elkövetett rossz döntés” kategóriának.

    Vagy jól csinálja vagy szarul csinálja.
    És ő nem szarul csinálta hanem amit csinált az már már súrolta büntetőjogi kategóriát.

    Csak épp el mismásolták a hülyeségeit.

    Nézd meg hová jutott mára az egykor komoly iparral rendelkező ország.

  • Bendeguz79
    2018 március 13
    2:33 du.
    Szo sincs ilyesmirol,
    Egyszeruen a kinai aru elontotte a piacot Europaban es Eszak Amerikaban.

  • A fenti link Geyzanak isz szolt.

  • Figyelő:
    Milyen link?
    Nem látom a linket !

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 március 13
    4:58 du.

    „Nem az MDF kormány idején lett állami segédlettel megszervezve Horthy hamvainak a hazahozatala?

    Ezzel aztán az a féleszű el is hintette a gyűlölködés magvait, legalább 30-40 évre.”

    Ez igaz, de ennél sokkal-sokkal nagyobb bűneik is vannak! Csak egy párat emelnék ki a rengetegből:
    -vadprivatizáció jóváhagyása,
    -elfuserált kárpótlás,
    -legalább egy jelképes, minimális elszámoltatás hiánya,
    -a ruszkikkal való kereskedelem felszámolása,
    -hatalom átvételkori zárszámadás, leltár elfelejtése,
    -a mezőgazdaság felszámolása az állami gazdaságok és tszek
    megszüntetésével, bár ez már Kádár alatt elkezdődött, azonban még megállítható lett
    volna,
    -állami bérlakások privatizációja és építésének beszüntetése, bár
    ez is már az átkosban elkezdődött

  • FIGYELO;

    Kina kepes termelni barmit olcsobban mint a nyugati )eszak-amerikai es nyugat europaiak)mert azok majdnem ingyen dolgoznak.
    Munkas-otthonokban tartjak a dolgozokat a rizsfoldekrol es nyujtanak egy csesze gozolt-rizst naponta.

    De magyaroeszagon a termelo-iparicegeket aladtak nyugati cegeknek amelyek egyszeruen megszuntettek a mukodeseiket.
    Az a monopolism. Keptelenne tettek a az ellenuk leheto versenygest.

    Miert nem teszi a magyar kozgazdasaga mint mind az azsiaiaak?
    A munkero igen olcso ottan is.Kepesek lehetnenek versenyezve sikereskedni es jovedelmezni.

    Munka es termeles az egyedulli megoldasa a szegenysegnek.

  • Orsós Elemér
    2018 március 13
    8:01 du.

    Pontosan úgy és ahogy írod.
    Abban a sorrendben.

    Mondjuk az nem világos mit kellett volna „elszámoltatni” mert az MSZMP idején nem volt divatban az állami tulajdon mértéktelen ellopkodása.
    Ez a privatizácó elnevezésű ország-kifosztással kezdődött és volt párttitkárok meg más komcsik nyelték-nyúlták le a legzsírosabb falatokat.
    Lásd Széles Gábor Ikarusz-gyári párttitkár és társainak példáját.
    Tehát inkább a szociknak kellett volna elszámoltatni a hazai ipar négy évvel korábbi tönkrevágóit , de elmulasztották.
    Nyilván mert ők is akartak még valamicskét.

  • Bendeguz79
    2018 március 13
    9:43 du.

    Persze természetesen nyugati technológiával, nyugati gépekkel vagy azok lekoppintott licensz nélküli másolataival.

    Kína lop csal hazudik de olyan nagy hogy a mennyiségi változás minőségi változásba csap át üzleti szemopntból.Vagyis van egy szinguláris pontja társadalmi szempontból.
    Viszont a szűklátókörű Nyugat képtelen volt átlátni hogy Kína nagyobb falat mint pl. Malayzia, Japán vagy Délkorea.

    Most szinte aprópénzért kreáltak maguknak egy jókora konkurrenciát mert úgygondolták hogy a régi jól bevált recept a gyártás kiszervezésére nagy hasznot fog nekik hozni úgy hogy a célország is jól jár.

    Jelenleg úgytűnik nagyon egyoldalú lett a mérleg, Kína javára.

    Mondjuk..annyiból hasznos a dolog hogy valami legalább predesztinálja a Nyugatot ujabb és még szuperebb technológiák kitalálására, amiket aztán remélhetőleg nem kótyavetyélnek el.

  • Még azért előzőhöz hozzátennék hogy MAJDNEM AZ ÖSSZES olyan chip-et, amiket a mobiltelefonokban és más kommersz elektronikai ketyerékben használnak, az USA-ban találták ki.
    (Kevesebbet a holland Philips és a németek.)

    Namost ezeknek a chipeknek a LICENSZÉT eladják bárkinek aki ilyeneket akar gyártani, vagy pedig az egyes részeket tokozás nélkül szállítják és utána a hi-tech gyártó, pl, Malayziában, összeállítja a kívánt cél-áramkört és betokozza magának.

    Az USA minden egyes ilyen dolgokból álló eladott termék után kap pár cent licenszdíjat.
    Ebből élnek.
    De Kína hajlamos úgy gyártani swarcban dolgokat hogy nem fizet érte.

  • Hollósy Gerti
    2018 március 13
    10:31 de.

    Ha az önkormányzatok szegények, akkor pl. az iskolára sincs elég pénzük. Ezért vette (elméletileg) a KLIK állami kezelésbe a sulikat, aztán majd a ballib ellenzék egy választási győzelem esetén visszaadná a szegény, forráshiányos önkormányzatoknak?

    „A közmunka pedig tűzoltás,”
    A segély is tűzoltás, nem? Ha egyébként egészséges, munkabíró embereket évtizedekre segélyre ítélnek, az milyen hatással van az erkölcsére?
    Volt olyan, hogy a hivatali előszobázás közben a nagymama nyomogatta az okostelefonját, és kihívóan megjegyezte, hogy ő fodrászra, körmösre költi a segélyt, mert az másra nem elég. (Mondjuk ilyenkor az adóhatóság tudna vizsgálódni, hogy papíron semmije nincs, de Merdzsóval jön a zsozsót fölvenni …)
    Van a nagy többség, akinek a megélhetésre nem futja a kapott pénzből, ezért eladósította magát az uzsorásoknak. Akikhez rögtön odavándorol hó elején a pénz, a soha le nem járó tartozás fejében. Esetleg a helyi műkörmös is megél belőle.

    Szerintem a segély annak kéne, aki átmenetileg megszorul, pl. egy betegség miatt nem tudja fizetni a lakáshitelét. Már tíz éve is, ha bement valaki, hogy van lakása és átlagbérből él, de most megszorult átmenetileg (pl. fűtésszámla), elhajtották az ügyintézők. Lakástulajdonnal és bejelentett fizetéssel képtelenség volt segélyt kapni. Ezért csúszik lefelé az alsó-középosztály.
    (Akik közülük munkanélkülivé váltak a kilencvenes évek első felében a gyárbezárások és a tsz-felszámolások miatt, azok szerintem munkanélküli segélyen vagy előrehozott nyugdíjjal bekkelték ki az átmeneti éveket.)

  • Hollósy Gerti
    2018 március 13
    10:31 de.

    Közmunka. Arról én is hallottam, hogy kirúgtak önkormányzati dolgozókat, és visszavették mint közmunkást (szegények az önkormányzatok!). De a nagy többség jellemzően a mélyszegény falvakban él, és a gyerekek azt se tudták, mi az a munkába járás, mert nem így látták a szüleiket.
    Biztos sok az alibi munka, látom én is a gereblyézőket, és szerintem minden embernek lenne ötlete (csak a kormánynak nincs), hogy mit lehetne értelmeset csinálni.
    A Kádár-rendszerben, ahogy írod, ezt megszervezték a kötelező foglalkoztatással. Lehet, hogy ez nem volt kapitalista és demokratikus módszer, de még mindig jobb volt, mint ami a rendszerváltás után az országra szakadt …

  • FIGYELO;

    A nemet ipar kivalloan mukodik. Produkal, exportal es jovedelmezik, azert kell nemetben az olcso migrans munkero.

    Kina termel majdnem koltsegek nelkul. De csak inget, cipot, stbt.
    Kina technikai fejlodese csupan a „lopott” technikai lehetosegekkel fejlodik.

    Trump most adoztatja az acel, aluminium importokat,Oroszbol, Indiabol,Kinabol,stb.
    S az Europai BMW, AUdi, Benz kocsikat.
    Azert panaszkodnak es rugkapalnak ma a nemetek.

    De a kerdes volt, amin mindenki nema maradt, miert nem tette a magyar amit a Kina tett?
    Szaz-ezrek szegenyek munkanelkulliek. Segelyekbol elnek, miert nem alkalmaztatni mind es termelni, elarasztani mas piacokat, s gazdagodni abbol?

    Jovedelem csupan munka, termeles eredmenye aran leheto.

    A segelyek az ambicioikat es kepessegeiket pusztitja, az nem ad lehetoseget egy jobb jovot teremteni senkinek, az csak garantalja a szegenyseg allandosagat.
    Pontosan amint Hazai Lampa irta !!!

  • Bendeguz79
    2018 március 14
    9:28 de.
    En mindig hazafias voltam, de azert belatom a haza hibait is.
    magyaroknak, NINCS uzleti erzekuk! Soha nem volt es nem lesz.
    Ez a nep mezogazdasagban kiemelkedetta vilagon a II. vilaghaboru elott. MI ebben voltunk jok. Sajnos a mezogazdasaunk is megszunt egyes kormanyaink jovoltabol.Mas , a zsido uldozes elott voltak hatalmas gyaraink is, pl. hires volt a Tungsram villanykorte. Meg a nemmetek is tolunk vettek.
    Idekint, megismertem a Tungsram volt tulajat , aki sokat mes;elt a a multrol.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 március 14
    8:03 de.

    „Mondjuk az nem világos mit kellett volna “elszámoltatni” mert az MSZMP idején nem volt divatban az állami tulajdon mértéktelen ellopkodása.”

    Kedves Geyza, tedd a kezed a szívbillentyűdre: 1982-től a GMKban és VGMKban nem történt-e meg a termelőerők és termelőeszközök szemhunyásos ellopkodása, azért hogy a nagyok hasonló, de sokkal nagyobb ténykedése ne válthasson ki irigységből fakadó méltatlankodást? Na persze enyhítő körülmény, hogy ezek a piti lopkodások még 50 év alatt sem okozhattak volna olyan gazdasági és külföldtől való függőségi katasztrófát mint a pár év alatt lezajló „spontán” privatizáció meg a nem magyar stratégiai partnerek
    -hazaáruló- monopol helyzetbe hozása, miközben a hazai kkv szektornak a 80 %-a már az alapításának az évében befuccsol, mert mindenféle szempontból hátrányos helyzetben van az agyon kényeztetett idegen vállalkozók ellenében!

  • Orsós Elemér

    Figyelő
    2018 március 14
    12:50 du.

    „En mindig hazafias voltam, de azert belatom a haza hibait is.
    magyaroknak, NINCS uzleti erzekuk! Soha nem volt es nem lesz.”

    Ne haragudjon, de ezt a a leghatározotabban visszautasítom! Csak korlátlan lehetőségeket és segítő készséget kellene biztosítani a bizonyításhoz!

  • VAlasz. Lehet, hgy igaza van, de az uzleti erzekkel az is jar, hogy valaki megtalalja a megfelelo utat az uzlethez. Masokat vadolni, hogy nem szerzik meg a megfelelo utat, nem igazsagos. Tudom, a mai magyar kormanynak Europaban rossz hire van es ez sokban megnyilvanul. Pl. az uzleti lehetosegekre kulfoldon. Ez egyik nagy problemaja a kormanynak.

  • Orsós Elemér
    2018 március 14
    1:40 du.

    Hát pont erről beszélek.
    Meg voltak olyan párttitkárok akinek a telkére a vállalat teherautójával vitték ki svarcban a sódert.
    Sőt.
    Egyesek még tudtak téglát is lopni a kis vityillóikhoz, a céges építkezésekről.
    Komolyan mondom..borzasztó…

  • Hollósy Gerti

    hazai lámpa,

    távol áll tőlem, hogy meggyőzzelek, csak azt mondom többféle szemszög és szemlélet van…

    1. „a ballib ellenzék egy választási győzelem esetén visszaadná a szegény, forráshiányos önkormányzatoknak?”
    Az önkormányzatok a költségvetésükben a forráshiány mértéke szerint eldöntik, hogy mire mennyit költenek, erre van a Helyi Rendelet. (a bellib helyett nem lehet baloldalt, vagy liberális baloldalt írni?)

    2.”A segély is tűzoltás, nem? Ha egyébként egészséges, munkabíró embereket évtizedekre segélyre ítélnek, az milyen hatással van az erkölcsére?” Bocsi, nem ítélik segéályre, nincs munka, munkahelyeket kéne teremteni, ebben az országban legfeljebb a multiknál vannak munkahelyek, pedig voltak…

    3.” Volt olyan, hogy a hivatali előszobázás közben a nagymama nyomogatta az okostelefonját, és kihívóan megjegyezte, hogy ő fodrászra, körmösre költi a segélyt, mert az másra nem elég. (Mondjuk ilyenkor az adóhatóság tudna vizsgálódni, hogy papíron semmije nincs, de Merdzsóval jön a zsozsót fölvenni …)
    Van a nagy többség, akinek a megélhetésre nem futja a kapott pénzből, ezért eladósította magát az uzsorásoknak. Akikhez rögtön odavándorol hó elején a pénz, a soha le nem járó tartozás fejében. Esetleg a helyi műkörmös is megél belőle.”

    Igen, vannak, akik visszaélnek a segéllyel, de ne gondolkozz már úgy, mint Figyelő Kanadában, azért, mert vannal visszaélők, azért nem lehet miattuk az összes rászoruló embert megítélni, nem lehet áltakánosítani, ha e szerint ítélnénk, akkor a vaóban rászorulóknak se jutna.
    A mobiltelefonokról meg annyit, hogy ez a mobilcégek versengésének az eredménye, nulla forint fizetéssel adnak kézbe mobilt hitelre, aztán a kedves szélhámos nem fizet, esze ágábamn sincs és addiog használja, amíg el nem veszik tőle…aztán fizethet visszamenőleg, de sose fogja megtenni, mert leszarja…

    5. Az uzsorásokat büntetni kéne…

    6. Átmeneti segély létezik, egyszeri segély, kérelmezéskor meg kell indolokni, de ez természetesen az elbíráló véleményétől függ, mert méltányossági alapon adható juttatás,

    7. Hát az a kibekkelés elég nehéz volt és volt olyan ember sok, aki elég fiatalon került ebbe a helyzetbe, mint Pilátus a crédóba…(ez a bekkelés emberi erő és habitus kérdése is volt, távolabbi családom körében is volt egy tragikus eset, a családfenntartóként dolgozó apa nem bírta elviselni, hogy munkanélkülivá vált, egy idő után összeropannt és öngyilkos lett, arra sem gondolt (persze az öngyilkos nem gondolkozik) hogy a semmiben hagyta a családját.)

  • Hollósy Gerti

    hazai lámpa, a következő hozzászólásodhoz,

    „De a nagy többség jellemzően a mélyszegény falvakban él, és a gyerekek azt se tudták, mi az a munkába járás, mert nem így látták a szüleiket.”

    Ez sajnos igaz, de ezeknek a szülőknek a gyerekei talán látták és hallották a szüleiktől, hogy dolgozni szeretnének, munkát keresnek és törekszenek és ezek a szülők talán szeretnék, hogy a gyerekeiknek jobb legyen…

    (Nekem van egy ismerősöm, aki egy igazi mélyszegénységben élő helyről, hosszú évekig tartó munkanélküliség után, végső elkeseredésében ment ki Angliába, azért oda, mert ott voltak ismerősei, és ott dolgozik, pénz keres, jó ruhákban jár, meleg szobája, normális étkezése és nyugodtabb élete van…nem „milliomos”, de él, nem vegetál, és érzi,hogy valamiért dolgozik…)

  • Hollósy Gerti

    Bendeguz79, utoljára kérdezem, hogy Ön mit olvas és mit ért meg belőlük, a válaszaimat illetően…

    „De hol az “erkolcsi velemenye” azokat felelosegben tartani ?
    Haragba dobbent azon, mert azok elvtarsai voltak !

    Hat hol a szolidaritas a munkanelkulive tett dolgozokert ? Csupan bajok okozoikkal van szolidaritasa?”

    Nem tudom kivastagítani a fő hülyeségeit?

    KIKET AKAROK ÉN „FELELŐSSÉGBEN TARTANI”? KIK AZ ELVTÁRSAIM?

    HOL AZ ÉN SZOLIDARITÁSOM A MUNKANÉLKÜLIVÁ VÁLT DOLGOZÓKKAL?

    HÁT MI A FENÉRŐL ÍROK, HA NEM A SZOLIDARITÁSRÓL ÉS AZ EMPÁTIÁRÓL????!!!

    ÉN AZ OKOZÓKKAL VAGYOK SZOLIDÁRIS? EMBER, MIT OLVAS, VAGY KITŐL, ÖSSZEKEVER VALAKIVEL?

    NO, ITT A VÉGE!!!!

  • FIGYELO 2018, March 14, 9;28 du soraira.

    100%-ban fejen utotte a szeget.
    (Sot meg „Geyza” is hasonloan velte.

    Deak,Andrasi, Baros, stb. lehetoseget nyitott az orszag gazdasagi fejlodesere.
    S a nemzet zsidosaga, a kucseberektol kezdve, a bankarok, szakertok, kepzett szak es uzleti emberek vezetsevel a nemzet egy kozepkori elmaradt helysegbol, egy europai kultoralt es kialakulo nemzetteve valt.

    Hasonloan cselekedett Dung Xau Ping 1972-ben, amikor del-kelet Kinaban szabad-gazdasagi zonakat nyitott.
    US cegek 60 billio dollaros befektetessel kezdtek termeleseiket ottan az olcso kinai munkerokkel.

    Ma Kina Trillio dollaros profitot zsebel evente.
    Viet Nam, stbk. kopirozza azt, s sikeresen fejlodnek.

    De ugyan az volt a Marshal segely 1945-ben.
    Rakosi, Moszkvai parancsra visszautasitotta.
    Kadar probalta a Marshall segelyt, de azt a US visszautasitotta.
    S azert nemet bankoktol vett $33 billio kolcsont.
    De az allami korlatozott gazdasaga nem volt epes azt elolenditeni, az allam burokraccia mindenkori gatloja annak.

  • Ms.Hollosi soraira;

    Ms.Hollosi, maga nem az ottani es targyalt gazdasagi broblemak okait, sem azoknak okozoit celozza tamadni, hanem a soraim irojat. Az az engem.
    S a nagybetus reagalasa erossen bizonyitja azt.

    Kedves Ms.Hollosi, remelve szamontartja hogy hanyszor irta mar hogy sorai az utolsok?
    Velte azt fenyegeteskent vagy bunteskent?

    A „szegenyseg”,”munklanelkulliseg”,”nyomor”,stb. alanyan reagalva csupan mert Maga jelentette itten hogy igen sokat es regen irogatott annak alanyan.
    Veltem hogy ismeretes, tudatos es erdekeltsge lenne annak eredeteit nyilvanosagra hozni.
    A hibak okozoonak a feltarasa hianyaban, nem letzhet megoldas.

    Soraimban csupan a tagadhatatlan es ismert tenyeket jeleztem. Maga valasza inkabb a nyelvi kepessegem kritizalasa. En minden lenyegen alapozott kritizalast boldogan veszek mindeg. Az a leg jobb lecke barmit is korrektalni mindeg. Tehat azt koszonom !

    De remelnem,hogy sorai nem tagadnak,hogy a maga meglatasai egy „tanitott elven”,eszmen, ideologian, s nem a valo tenyeket belatva, s elismerve valaszol.

    Onmaga irta a tobb szaz-ezer munkanelkulive valtak eseteit ottan. Akik nem voltak mindeg munkanelkulliek.
    Nem valtak munkanelkulive a sajat ohajaik, vagy lustasagaik miatt, hanem csupan mert a termelo-eszkozeiket valaki jogtalanul eltulajdonitotta magukeva, s azt eladva, azok mukodeseit megszuntette.

    Tehat azon ‘valkik’ tetteiert feleloseg is jarna es kovetelheto?!
    Mint mar tobbszor teljes magyarazatokkal adva hogy mind az az ottani monopolista lehetosegeket tapalaltak.

    Maga ketsegtelenul es tagadhatlanul azok ideologiai elveinek a tanitvanya, s azt ismetelten bizonyitotta valaszaival.

    Tehat hogyan lehetne szolidaritasa azon egyenek es tetteikert, akik annak arait onmaguk zsebeltek, s azzal munkanelkulive tettek „szaz-ezreket”.
    Amikor maga telejes meretkben egyetert,tamogatja azokat az egyeneket, elveket es gazdsagi modszerket?

    Folytatas kovetkezik.

  • Elgondolkodtató, hogy vajon mit lehet véghezvinni egy olyan országban, ahol kommunisták uralkodnak? Ezen filóztam egy kicsit ennek a blognak kapcsán is, pontosabban a címét és egymondatos tartalmát értelmezve. Persze csak most, ahogy megláttam itt ezt a nagyszámú kommentfolyamot és a kibontakozott „vitát”.

    Lássuk csak: adott egy délkeleti fekvésű tengerparti település a 30 ezer lakosával. Történik valami, nagyjából 45 évvel ezelőtt politikai síkon, új szelek kezdtek el fújdogálni. Aztán hogy-hogy nem, 1980-tól ez a kicsinek mondható település 2015-re, vagyis „mindössze” 35 év alatt 10 milliós világvárossá nőtte ki magát. Mindezt úgy, hogy közben nem volt rendszerváltás, és ma is a kommunisták az uralkodók.

    Ebből a rövidke ismertetőből többen rájöhettek, hogy Kínáról van szó, és magyarosan írva Sencsenről, amit a nemzetközileg használatos Shenzhen néven könnyebben érhetünk el a közösségi videomegosztón is.

    Hoztam onnan egy rövidke ismertetőt, nézzed meg, ha nem is érted az angolt (az automatikus fordítást bebírod kapcsolni), a látvány önmagáért beszél. Azokat az épületeket nemcsak megtervezték, hanem képesek voltak fölépíteni a hozzávaló minőségi anyagokkal, hogy földrengés-biztosak is legyenek. A jövő városának hívják, a filmből kiderül, miért. Persze egyről ők sem feledkeztek meg, építettek futballpályát is:
    .

  • FOLYTATAS Ms.HOLLOSI soraira;

    Ms.Hollosi, maga adta soraiban az esetet ahol a videki agrar termelok, ma nem termelnek elegendo elelmiszereket, hust meg a sajat csaladjuk szamara sem kobaszt kesziteni.
    Az importalt hust vasaroljak.
    S honnan jon a penzuk azt vasarolni, amikor nem termelnek meg onmaguk szamara sem elegendot?

    Bizonyara az allami-hatosag, a dolgozo-adofizetok eros munkaikkal nyert penzeibol ,mint ‘alamizsna’-kent nyujtja az agrar-termeloknek, nem csak az importalt termeket vasarolni, de nem termelni.

    Mert aki ingyen kapja masok penzet az importalt hust vasarolni, az nem fog izzadni hust termelni aming az ingyen penz jon az importot vasarolni.
    Nem ugy van az ?
    Ki dolgozna a kolbaszt(hust, stb.)termelni amig azt masok penzebol termeles/munka-nelkul vasarolhatja?
    Latja a valosagot ?

    Latja hogy masok altali (allam-burokracia) beavatkozas nem serkenti a termelest, nyupan azt gancsolja ?!

    Az egyik hozzaszollo adta „szociologus-tarsa” nevet es muvet. Igen olvastam es kovettem azt mind.

    Az u.n. N.E.R. beavatkozasait a magyar-agararipar pusztitasain.
    Igen, mert magas Pesti hivatalokban, barsonyszekeket nyomo elhizott mindent-tudo burokratak elkepzelesei alapjan kepzelik a magyar agrar-ipar es a videki tarsadalmak eletet, tetteiket, munkaikat a pesti felpuffadt soha semmit nem produkalok elkepzelesei alpajn uralni.

    Azon okokbol a kozpontilag dirigalt,uralt kozgazdasag soha sehol nem ert el mast mint kudarcokat.

    Csupan a korlatlan, szabad lehetoseg ami nyujtsa az egyedulli osztokelest es lehetoseget a termelesre, jovedelmezesre mindenkinek.

    Nem szukseges sem tortenesznek, sem kozgazdasznak lenni senkinek azt eszszeruen es oszinten belatni.

    Csupan a munka, szorgalom, termeles, jovedelmezes szabad lehetosege minden tisztesseges, kepes, szorgalmas egyen lehetosegenek biztositasa a szegentseg ellen.

    S a dolgozok, termelok, jovedelmezok boldogan hajlandok es kepesek segiteni emebrtarsaikat a szuksegessegeik eseten, sajat kepessgeik es erkolcsi kotelessgeik alapjan.
    De a kenyszeritettes mesterseges korulmenyeket azok ellenzik, sot meg az allati lenyek is. Mind szabad ohajt lenni. Szbadon elni, s dolgozni a kozoseguk elolenditese celjabol.
    Az a termeszetes !
    Na hat mondja kerem, miert ellenzne azt ?

  • DRAZIRI soraira es Videojara;

    Az az a Del-Kelet Kinaban megszabott „Szabad Kereskedelmi Zona.
    Azt alpitott Gang Xia Ping 1972-ben.
    Az US cegek alatali 60 billios ipari befektetesek jovedelme tett lehetove.
    Kina kormanya a Kommunista elvek alapjan ural.
    De a „profit-serkentesenek” lehetosegevel tortentek mind a gazdasagi sikerek.
    A 60 billios ipari befektetesek ma tobb-szaz-billios profitokat halmoz a Bank Of Bejing-ben.
    A kep mutatja munkak eredmenyeit.
    Del-Korea, Taiwan, Singapor, Malaya, sot ma meg Viet Nam is masoljak azt, s sikereskednek.
    Mind a bizonyitek hogy a magyarok altali allamilag-iranyitott kozgazdasag nem serkenti az altalanos gazdasagi jovedlmezest.

    De azon a „szabad-gazdasagi zonak”-on kivul a „regi-Kina letezik.
    Akiknek leheto a PBS-WORLD channel elerese, az Kina mind-ket oldalat lathatja naponta, sot mas azsia nemzeteket is, eszak Koreai korulmenyeket.

    Ketsegtelenul, meg egy kommunista diktatira eseten is leheto a jovedelmezes, HA az nem nagyon lorlatozva.

    S ne felejtsek, mind a „Made In China” termekek fillerkert produkalva. Napi egy csesze gozolt-rizs az munkaber.