Megjelent a Napsugár lista – Vannak százezreket kereső közalkalmazottak Ontarioban

2018 március 24 9:19 de.7 hozzászólás

Ontario tartomány 1996 óta közli minden évben azon közalkalmazottak neveit és foglalkozásait, akik évente több mint százezer kanadai dollárt keresnek. A lajstromot Napsugár listának hívják. Nem csoda, hogy bőven akad olyan kanadai állampolgár, aki hüledezve látja, hogy például szerepel a listán évente 687 ezer dollárt kereső egyetemi oktató, vagy éppen egy 578 ezer dollárt kereső radiológus. A legjobban kereső közalkalmazott Ontarioban pedig a tartományi energiatermelésért felelős Ontario Power Generation elnöke, Jeffrey Lyash, aki 1,55 milló dollárt keres.

Ontario tartomány liberális kormányfője, Kathleen Wynne elmondta, hogy a lakosság jelentős többsége még egy százezer dolláros fizetést is soknak tart. „Hadd mondjam el, hogy kötelességünk az átláthatóság. Úgy gondoljunk, hogy a népnek joga van tudni, hogy az emberek mennyit keresnek”–mondta Wynne, aki egyébként évente 209 ezer dollárt keres.

A listából kiderül, hogy Toronto polgármestere – John Tory – 189 ezer dollárt keresett, kabinetfőnöke pedig ennél is többet, azaz 195 ezret. Ottawa polgármestere – Jim Watson – brutto 178 ezer dolláros fizetéssel rendelkezik. Az önkormányzati közlekedési vállalatok vezetői is jól keresnek: Torontóban a TCC korábbi vezerigazgatójának 347 ezer dolláros fizetése volt.

Doug Ford, a Progresszív-Konzervatív kormányfőjelölt részben a közszféra vélt pazarlása ellen kampányol a júniusi választás előtt, így számára pont jókor jött ki a Napsugár lista.

„Napsugár listának nevezik, pedig az átlag, keményen dolgozó ontarióinak ez egyáltalán nem egy napos helyzet. A liberális bennfentesek és a minden hájjal megkentek emeléseket kapnak, miközben Ontario igazi népének fizetése évek óta nem emelkedik”–mondta Ford.

Egy kis ízelítőként, ime egy lista, hogy mennyit keresnek egyes közalkalmazottak különböző szektorokban:

  • Joshua Basseches, múzeumigazgató (Royal Ontario Museum): 509 ezer dollár
  • Horváth Dezső, dékán (York University): 462 ezer dollár
  • William Strange, közgazdasági professzor (Torontói Egyetem): 443 ezer dollár
  • Brant Bergstrome, pszichiáter (Waypoint Centre): 394 ezer dollár
  • Philip John, radiológus (Hospital For Sick Children): 384 ezer dollár
  • Mary L. Hogan, bíró: 382 ezer dollár
  • Stephen Tanner, Halton régió rendőrfőnöke: 359 ezer dollár
  • Peter Wallace, Toronto önkormányzati menedzsere: 350 ezer dollár
  • Steve Kanellakos, Ottawa önkormányzati menedzsere: 342 ezer dollár
  • Charles Bordeleau, Ottawa rendőrfőnöke: 300 ezer dollár
  • Warren Hoshizaki, a Niagara Kerületi Iskolabizottság oktatásért felelős igazgatója: 272 ezer dollár
  • Deborah Crawford, a St. Clair Katolikus Iskolabizottság felügyelője: 256 ezer dollár
  • Paul Dubece, tartományi ombudsman: 240 ezer dollár
  • Sheila Mcwatters, a Dufferin-Peel Katolikus Iskolabizottság társigazgatója: 238 ezer dollár
  • Kathleen Wynne kormányfő: 209 ezer dollár
  • Mitzie Hunter, oktatásügyi miniszter: 166 ezer dollár
  • Andrea Horwath, az ellenzéki Új Demokrata Párt kormányfőjelöltje: 158 ezer dollár

7 hozzászólás

  • Nem ismerem a helyi viszonyokat, de valakik csak elbírálják a munkájukat és megszavazzák(?) nekik ezeket az illetményeket.

    Talán többet mondanának nekem ezek a jövedelmek, ha összehasonlításul olvashatnám a sztársportolók éves keresetét is, néhány kosárlabdázóét, vagy jéghokisét.

  • Christopher Adam

    Drizari,

    Az átlag kereset Ontarioban jelenleg évente bruttó 51 ezer dollár. Ami pedig a hockeyt illeti: az ottawai Senators hockey csapatban a sztároknál a fizetések általában 3,5 millió és 5 millió között mozognak.

  • Christopher Adam,

    ennek ismeretében nem tartom kiugrónak ezeket a magas-vezetői fizetéseket. Mint közalkalmazottak, gondolom, hogy az illetményüket valamilyen testület állapítja meg. Egy dékán, vagy egy rendőrfőnök dolgozhat úgy, hogy egy átlagkereset kilencszeresét, vagy tízszeresét is megkaphatja.

    De gondolom, egyetlen átlagot, vagy valamivel alatta kereső dolgozó sem kifogásolja a hokisok jövedelmét. 😀
    (nálunk a focistákét csak most kezdik fölemlegetni, hogy hazai pályán lezakózott a válogatott 3:2-re)

  • Drizari,

    „ennek ismeretében nem tartom kiugrónak ezeket a magas-vezetői fizetéseket. Mint közalkalmazottak, gondolom, hogy az illetményüket valamilyen testület állapítja meg.”

    Igen, ok maguk szavazzak meg sajat maguknak. Es akkor arrol meg nem is szolt a cikk, hogy a politikusok eseteben, ha negy evig nem buktak le semmin, kiralyi nyugdijuk lesz, es meg csak 60 eves korukig sem kell varni. No es aztan a nyugdij mellett meg dolgozhatnak a privat szektorban is, ami kulon jo, mert altalaban ahhoz a ceghez mennek „dolgozni” a nyugdijas eveikben, amelyikkel allami alkalmazott korukban sefteltek.

    De en egyetertek ezekkel a nagy fizetesekkel, hiszen vegulis honoralni kell azt, hogy a baromsagaikkal es korrupcioikkal tonkretettek minden provinciat es egesz Kanadat is.
    Meg szerencse, hogy azok az undorito regi korok letuntek mar, amikoris az allami alkalmazottak a privat szektorban ugyanazert a munkaert fizetett penz 80-90%-aert dolgoztak, azzal magyarazva, hogy az allami munka garantalt, es lesz nyugdijuk is. Ma mar, hala Istennek ez a maradi felfogas eltunt, es helyenkent duplajat is megkeresi valaki az allamnak dolgozva, annak, amit a privat szektorban keresne.

    „De gondolom, egyetlen átlagot, vagy valamivel alatta kereső dolgozó sem kifogásolja a hokisok jövedelmét.”

    Ez igy van, ugyanis ok nem annyira hulyek, hogy osszekeverjek az allami alkalmazottakat a maganalkalmazottakkal.
    Azaz, ha egy hockey-csapat tulajdonosa tud evi 5-10 millio dollart fizetni a sztar jatekosainak, az az o dolga. Amig mennek a szukolok, es kifizetik a 100-300 dollarig meno jegyeket, miert ne? Legalabb ad osztonzest azon fiatal fiuk szamara, akik nem lustak, hogy valamit csinaljanak is.

  • Hat egyik lanyom Ontarioban el. Bizony nem tartozik a fenti keresok koze.

  • egyik lanyom lemaradt.

  • Én..jól tudom vezetni az áramot.
    Azt most hogy fizetok Ontarióban meg?
    (Újjáélesztési illeték levonásával persze..)