Nekünk volt a legnagyszerűbb diktátorunk

2018 április 11 9:40 de.136 hozzászólás

Éltünk mi már ilyen országban. Negyven évig tartott az előző átkos, a mostaniról még nem tudni, meddig bírja. Igaz, az előzőről sem lehetett tudni, hogy meddig tart. Azt gondoltuk, hogy örökké úgy lesz, ahogyan volt. Elfogadtuk, megszoktuk, beletagozódtunk, ahogyan kell.

A miénk volt az is. Az ország, amit örökül kaptunk, és az élet, ami nekünk jutott. Egy szót sem szólhattunk, mert még így is mi voltunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szlovákokról nem is szólva.

Nekünk volt a legnagyszerűbb diktátorunk mind közül. És a legvidámabb barakkunk.

A rendszer rossz volt, cinikus, de elviselhető. Hagyta, hogy együtt éljünk vele. Tudtuk, mit várnak el tőlünk ahhoz, hogy békén hagyjanak bennünket. Ismertük a szabályait, magunkban megvetettük és lenéztük. Nem hittünk benne, és a hatalom pontosan tudta, hogy nem vesszük komolyan. Hogy kiröhögjük a háta mögött. Nem várta el tőlünk, hogy higgyünk benne. Azt várta el egyedül, hogy tegyünk úgy, mintha rendben volna az, ami van.

Tapsolni sem kellett, elég volt az is, ha csöndben voltunk. És aki nem szólalt meg, vagy nem mondott olyat, amit ne lett volna szabad, mondhatott ezen kívül bármit. Ismertük a kiskapukat, és éltünk is ezzel a tudásunkkal. A hatalom is tudta rólunk, hogy időnként túljárunk az eszén, és amikor csak tehetjük, megszegjük a szabályokat – ilyenkor becsukta mindkét szemét, és hülyének tettette magát.

Tudtuk, hogy hazudnak nekünk, a hatalom is tudta rólunk, hogy tudjuk róla: egyetlen szava sem igaz. Mindenki hazudott mindenkinek, de ez nem zavart senkit, mert ez tartotta össze a rendszert, amely olajozottan működött – egészen addig, amíg össze nem omlott.

Most megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk. Közben persze volt némi kalandunk a demokráciával, kokettálhattunk a szabadsággal, játszhattunk egy kicsit köztársaságost.

Itt élünk. Nem megyünk, nem menekülünk. Maradunk itt, mert menni már nincs merszünk, és egyszerűbbnek látszik, ha előkeressük az egyszer már bevált régi játékainkat. Abban reménykedünk, hogy a hatalomnak nem kell, hogy szeressék: megelégszik azzal is, ha tartunk tőle. Rá szavazunk, vagy valaki másra, végső soron neki az is mindegy. Van neki szavazója nélkülünk is épp elég. Kevéssel beéri, a fő, hogy maradhasson még valameddig.

Idétlen időkig, vagy, ha lehet, egy kicsivel még annál is tovább.

Föld S. Péter

136 hozzászólás

  • Volt egy nagy különbség.

    Kádár konszolidálta a rendszerét, azért, hogy mi legyünk a legvidámabb barakk. A véleményformáló értelmiség belekerülhetett a három T kategóriából a tűrtbe. Az alsó középosztályból senkit nem hagytak az út szélén, mindenkinek jutott gulyás a lakásépítésen.

    Most az a furcsaság van, hogy az alsó egyharmad rosszabbul él, mint a Kádár-korban. Mégis a mindenkori kormánypártra szavaz. Szinte csak azért, hogy ne haljon éhen.
    Az értelmiségnél ebben a rendszerben nem az a jelszó, hogy Aki nincs ellenünk, az velünk van! Pont fordítva.

  • Az am a valosag, a magyar azert volt mindeg a l;eh-husegesebb csatlos barmi hodito birodalom valah is talalhatott volna.

    S az mindeg boldogga tette a magyart.

    Volt az a torok hoditok, a Habsbugok, a nemzeti szocialistak Berlinbol, ,ugyan ugy a nemzetkozi szoxialistak Moszkvabol, a magyar mindeg boldogan elvezte a csatlossagat az elnyomasok alatt.
    De amikor az egy napon megszunk, a magyar boldogsagat vesztette.
    Az orszaga semmibe ment.
    Nem talatak celt semmiben.
    Csupan az egymaselleni ellensegeskedesuket kezdtek.
    Egymas torkanak esetek rogton.

    Ne aggodjanak boldogtalan elvtarsak,Putyin elvtarsuk ismet keszul erossen a hoditasra. Tankjai, ez alkalommal a modern T-14-esek,Nuklearis-hajtasu raketakkal, Kobalt-bombakkal.
    Majd lerohanjak magukat egy-het alatt.

    Ugy mint Szyriban megy ma.Sot jonnek az Irana-ltali szelszoseges Shia-muzulmanok is. Azok is mindeg kivallo csatlosok voltak.
    Az is egy masik nep amely csak akkor boldog ha emberfejeket szeletelhetnek-le emberi testekrol.
    Azok sem voltak soha hajlandok, sem kepesek bekeben elni onmagukkal.

    Jon az ohajtott jovo. Talan jobb ha ossze-ragasszak a regi osszetort Sztalin szobrokat is. Lessz majd mit imadni ismet.

    Szorkesztiknek tunik soraim ?
    Viccel, ugye ?
    De soha nem tudtak hogy a jovo mit hoditokat hozott, de mindeg valora valt am !!!!

  • Az ellenzéki pártok országgyűlési képviselőiből bohócot fognak csinálni a parlamentben.

    Ez tetszeni fog nekik, mert nem tehetik meg, hogy bojkottálják a parlamentet, mint azt megtehette anno Orbán Viktor.

    Nem tehetik, mert az új szabályok szerint ki nem menthető hiányzás esetén megvonják a parlamenti járandóságaikat. S talán Gyurcsány kivételével ezt egyikük se engedheti meg, mert nincs máshonnan jövedelmük.

    Így bejárnak majd szorgalmasan, hogy a Fidesz, vagy Kövér László bohócot csináljon belőlük.

    Eközben semmi erejük nem lesz, hogy a következő választásig megszólítsák azt a vidéki tömeget, amelyik megszavazta a kétharmadot a Fidesznek.

  • Christopher Adam

    Igen, mint ahogy Hazai lámpa írta: Kádár konszolidált, Orbán viszont erre képtelen. Személyes tapasztalatom nincs a Kádár rendszerről, hiszen 1981-ben születtem – Kanadában – de sokan akik éltek benne mondták nekem, hogy a nyolcvanas évekbeli Magyarországa tűrhetőbb volt az ellenzéki és nem bennfentes emberek számára, mint amilyen ma Magyarország.

  • hazai lámpa
    2018 április 11
    10:05 de.

    Tudsz Te írni értelmeseket is.
    Kár hogy ritkán.

  • Drizari:
    Ez pontosan így van.
    Dehát a pénz..az nagy úr ám kérem

  • Jól van így, Lázár már be is indult az ekézéssel azzal a magatartással szemben, amit az ellenzék rendez a választási eredménnyel kapcsolatban.

    Nekiugrott az ellenzéki sajtónak is mondván, véleményterrort alkalmaztak (jelentsen ez bármit is) és zaklatták azokat, akik nem azonosultak velük. (?)

    Kemény eseményeknek lehetünk nemsokára tanúi, szerencsére ma nem kell munkahelyi javaslat nyugati útlevélhez, aki nem tagja a NER-nek, az minél előbb hagyja el az országot.

    Persze ezt csak azok bírják megtenni, akik a magyaron kívül beszélnek más nyelven és van külföldön is hasznosítható iskolázottságuk.

  • Kadar belatta hogy a nyomorult anyagi korulmenyek nagy szerepet jatszott a forradalomra.

    Ugyan ugy igeret tette Moszlvanak hogy NEM FOG masok forradalom tortenni.
    Rogton Marshall segelyt kert, de az vissza lett utasitva.

    S akkor nemet bankoktol sikeresen kapott kolcsonoket.

    Kadar remelte a kozgazdasagi termelest fel-lenditeni, de arra a terv-gazdasag keptelen volt.

    Ugy ment a kolcsonok nagy resze az eletszinvonal emelesere.
    Az jobb lett mint a Sztalinista evekben, de a kozgazdasag nem haladt. S aztan a kolcsonoket fizetni kellet am kamattal.

    Ott klezdodott a hiba. S azota csak rosszabbodot.

    A „privatizaciok” mind gazembersegekk lettek.

    Mindent elpotyaztak, eladtak nyugati cegeknek.
    Amelyek a termelest leallitottak, mert csupan a „piacot” ohajtottak nyerni.

    Tehat mint a ho-golyo gurul lefele, s mindeg tobb es tob havat ragad fel. Csak nagyobbodik.

    Az orszag szegeny. Nincsen semmi termeszeti kincse.
    A logika nem a magyarok felfogasa.
    Az ellensegeskedes es gyulolkodesek az meg nem segit.

  • Remelem Lazart kidobjak es elkuldik a francba.

  • Christpher Adam

    „Kádár konszolidált, Orbán viszont erre képtelen”
    Nem biztos, hogy így van mert Orbán okos politikus és felméri a határait.
    Optimista vagyok mérsékelten.
    Feltételezem, hogy Orbán megpályázza köztársasági elnöki tisztséget (miután átalakítja mostani államformát prezidenciális rendszerré) és átadja a „kormány rudat” Gulyás Gergelynek vagy más fiatal tehetséges politikusnak.

  • Tehetséges „politikusnak” ???!!

  • Julius jobak
    2018 április 11
    11:54 de.

    Azthittem, ti, gyobberek kedvelitek Lázárt.
    Mostakkor mibajod vele?
    Imádd !!

  • Baldwin:
    Azt hallottam nagy felzúdulást keltett Harper gratulációja Kanada-szerte.

  • MA van Yom h’Shoah Izraelben!!
    a tv eloben kozvetiti!!most eppen Reuven Rivlin mond beszedet!

  • eùmlekezunk es keservesen sirunk az elpusztitott szeretteink miatt!!
    az O.-rokkevalo adjon vigaszt a gyaszoloknak!!

  • Geyza azt remeltem ma hatha nem a kocsaban kezded a napot politizalassal, de tevedtem, a szemed ujra keresztben all, a labadrol nem is beszelve. Te lecsoban is hitvany kancsal paradicsom, az a bajom vele, hogy lenezi a magyar nepet, a sajat hazajat, mar vadasz kastelya is van, nem akarhogy berendezve es azt hazudja, nem tudja kastely kie. Olyan artatlan kepe van ha hazudni kell mint neked.
    Na erre varrjal gombot kancsalkam!
    A kozmunkasokat lenezi es lopassal vadolja oket, mikozben lazar milliokat vett el a koltsegvetesbol egy repulo utra, amikor azt eszrevettek szepen visszafizette a koltsegvetesnek. Hat ez a bajom vele. Na? Szoljal hozz Te …

  • Nekem tetszett Mr. Harper gratulacioja. Ebbol latszik, hogy figyeli a nemzetkozi esemenyeket.Persze egy liberalis kormany ilyet nesz megg.

  • Christopher Adam
    2018 április 11
    10:40 de.
    Hat sokat mulasztottal, kesoi szulerteseddel. Ti. Kadar felakaz=sztatta Nagy Imre miniszterelnokot anno, az egyetlen igazi kommunistat, aki a magyar forradalom mellett volt.
    Azon kivul, Kadar 36O magyar forradalamrt is kivegeztetett. A Kadar kori, magyar „jolet” pedig abbol szarmazott, hogy rengeteg anyagi segieseget kapott Nyugatrol!

  • Tovabbiak… Orban mar mas generacio, viszont diak koratol ellemezte a baloldalt. Meg emlekszem Nagy Imre temetesere, mikor Orban kovatalte az oroszok hagyjak el Magyaraorszag megszallasat.
    Szerintem, ezzel a beszedeval nyerte meg a magyarok erzelmet.

  • Julius jobak
    2018 április 11
    1:37 du.

    Hehehhehe te kis forradalmár.
    Nemtom mi a bajod a kocsmológiával.
    Nagyon is hogy egy tisztes tudomány-ág az.
    Csak aszkéták meg aggszüzek beszélnek róla becsmérlően.

  • Julius jobak
    2018 április 11
    1:37 du.

    Mit szolnal hozza ha Kanadaban eln;l, ahol a miniszterelnok csaladjaval. ket gyerek Indiaba kirandula , beoltozne indiai ruhakba es f;nkepezve. Majd hazajon minta ki jol vegezte dolgat. MIt gonodolsz ki fozette a kocsegeket? A kanadai adofizetok.!

  • Julius jobak
    2018 április 11
    1:37 du.

    Mit szolnal hozza ha Kanadaban elnel, ahol a miniszterelnok csaladjaval. ket gyerek Indiaba kirandula , beoltoznek indiai ruhakba es fenykepezve. Majd hazajon mint aki jol vegezte dolgat. MIt gonodolsz ki fozette a koltsegeket?
    A kanadai adofizetok.!

  • hazai lámpa
    2018 április 11
    10:05 de.
    Kadar, egy cimeres gyilkos volt! Olvasd fenti eml;keimet.

  • Orsós Elemér

    Figyelő
    2018 április 11
    2:38 du.
    Ennyi jutalom belefér, ha jól végzi a dolgát! 😀

  • Figyelo atfogalmaznad amit irtal nekem, mert ez igy erttelmezhetetlen szamomra.

  • Nos, ha szerző elismeri,hogy az előző …40 év az átkosban volt,talán tudna különbséget tenni az akkori és a mostani rendszer között?..(pláne,ha tárgyilagos volna…),de az végképp érthetetlen,hogy aki csak jóval később született,mint C.Á és nem is Magyarországon,meg soha nem élt és tapasztalt itthon,milyen alapon formál véleményt?
    Érdekes,de én és sokan mások,már semmin sem lepődünk meg,csak csodálkozunk és levonjuk a konzekvenciát,hogy mi is az oka,indítéka,érdeke?.!!!..
    Többen rájöttünk és tudjuk!

  • A „Haza minden előtt” ezt vallja tisztességes itthon élő többség,kivéve az itthoni és kint élő hazaárulókat,akik meg nem itt születtek,élnek elgondolkozhatnának azon,hogy szüleik,őseik itthon éltek……vannak, akik ezt értik,és vallják és vannak olyanok,akik elfelejtik,megtagadják,lelkiismeret dolga….,de szerencsére ők vannak kevesebben,és semmiben nincsenek döntéshelyzetben!!!!

  • @Föld S Péter

    ez a „demokrácijá” no ez, mikor is volta magát? meg a szabadság (persze nem népszabadság mert azt meg kinyomták) és a köz társaság a sok pénzben hívővel, meg a Mammonnal ott az egész tetején, vallásos mindenki, mindenki a máséban hisz…

    „Most megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk. Közben persze volt némi kalandunk a demokráciával, kokettálhattunk a szabadsággal, játszhattunk egy kicsit köztársaságost.”

  • Figyelő
    2018 április 11
    1:59 du.
    ennél nagyobb agysérved már nem lehet

    Nagy Imre egy volt a sok közül és semmit sem tett csak dumált,
    ha -esetleg- nem tudnád volt egy megállapodás 50 évre nem változtatják a status quo t és betartottak…jó keményen tövig…,
    a nyugat meg tengermélyen leszarta, igaz 1956 decemberében küldtek svájci csokit a gyerekeknek

  • Boda Marcsi
    2018 április 11
    4:30 du.

    TE például MIT TETTÉL A HAZÁÉRT ??!

    Mert sztem semmit.

    Azonkívül hogy a volt munkahelyeden keverted a szart és áskálódtál a becsületesen dolgozókkal szemben.
    Te seggnyaló.Hányat mószeroltál be ??

  • Rodeokám lazíccson kérem.
    még a végén idegességében le fogja hegedülni a zakója hajtókáját.
    Kűggyek olyan fehér szalvétát ellene ?

  • Boda Marcsi kesobb jott de be a szobaba mint Geyza, hat az az erzesem, tovabb maradt a barban mint Te kancsalkam. Na most Marcsika urino a Christofert szidja mint cikk szerzot, aki nem is irta a cikket.
    Hat kora delutanonkent ezt a bandat itt a figyelovel egyutt ( akit probaltam utolerni egy par poharkaval, megsem sikerult az O szintjet utolerni es most sem ertem a hozzam intezett cikket) szoval delutan a hozzaszolo bandat elvitetnem egy kijozanitoba.
    Na ennyi hulyet egy rakason meg nem lattam:-))))

  • Geyza
    2018 április 11
    7:33 du.

    kűggyél szalvétát …az egyik partita után nagyon le voltam…

  • Irtok itt baromságokat!
    Orbán csak az ország javát akarta és akarja!

    El is vette!
    Csalással,rablással, korrupcioval! De nem munkával!
    Szerintetek a sikeres rablohadjárata csak továbbtüzeli, v elijeszti a további zsákmányszerzéstöl?
    Beijedt, v továbbra is eszeveszett modon rabolja le az országot?!

  • Pl.itt van ez a gázos lörinc!
    A legujabb taktika, – most 20milliárdot keresett vele- hogy a korrupciot tözsdére vitte. A papirjai addig száguldanak felfele, amig a korrupcio döng!
    Ha jön a tisztitotüz forradalom, kormányváltás, számonkéréses elszámoltatás, akkor a mostani nyerészkedni kiváno részvényeit vásárlo tözsdézök elbukják a pénzeiket, mert egyböl kevesebb , mint tizedére, ha nem nullára fog zuhanni a részvényei értéke!
    De ahogy ezt orbánék elöre érzékelik, azonnal megszabadulnak a részvényektöl, és bedöntve az árfolyamot sok tiz- nemis, százmilliárdokat fognak profitálni a közpénzekböl feltökésitett cégcsoportjaikbol!
    A nyerészkedö kisbefektetök pedig elbukják a pénzeiket!
    Söt! Szerintem arra pályáznak orbánék, h a bluechip-ek közé bepréselve stromanján keresztül az orbánrészvényeket az önkormányzatok, az állami hivatalok, az intézményi befektetök , pl. Nyugdijintézmények mind a részvényeikbe lesznek kényszeritve, azaz mesterségesen feltornázva az orbánrészvények árát!
    Ez azért is veszélyes, mert késöbb a bedöntésük is népgazdasági kockázat lesz, akár az ország gazdasági bedöntését is jelentené az intézményeken keresztül,igy azt mesterségesen, rendszerszinten támogatni kell majd, azaz orbán rt- t az ország fogja továbbpumpálni egyre több pénzzel, azaz munka és bármi nélkül termeli neki napi szinten a milliárdokat!
    Ö akkor már sokezer-milliárdért fog csak kiszállni belöle, v bedönti a népgazdaságot (az intézményi befektetök bedöntésével!)
    Semmiség egy bankrablás egy bankalapitáshoz képest!De az is semmi a korrupcio tözsdére viteléhez képest!

    Ez a XXI.század legnagyobb rablása, és még csak fel sem fogtuk!

  • Rodeokám:
    Képzeldcsak VAN EY IGAZI STRADIVÁRIM !!
    Ezt elmesélem:
    Minap lementem a bolhapiacra és ott láttam egy mozdonyszöke színesruhás nagy fekete kontyot viselő hölgy standján !

    Maga a hegedű barna bakelitből készült és nagy cirill betűkkel rája volt írva gyárilag hogy „Sztragyivári”

    Kapásból megvettem alku nélkül 30 000 Forintért !!!
    Olyan boldog vok vele.Egy igazi Stradivari!
    Szerinted is kuvvajól jártam?

  • Kedves Orbaanfan!

    Igazán nem tudom, mi a fene bajod van?
    Tudjuk jól, hogy az igazi magyar lopáskultúrát még az Ázsiai pusztákról hoztuk magukkal a hírös magyaros kultúránkkal. Csak Szent István király próbálta kinevelni belőlünk holmi kézlevágásokkal – naná, mert ő az EU tagja akart lenni… Szerencsére nem igazán járt sikerrel, mert amikor az Ozmán Birodalom ellen védtük egész Európát, és hősiesen megadtuk nekik magunkat, akkor ők visszavezettek a helyes útra, sőt, nemcsak a lopást és rablást, hanem a jövedelmező korrupciót is beépítették a mi rendszerünkbe, mivel náluk ez teljesen nyilt és magától értetődő volt, és hát tudjuk, hogy szegrőlvégről rokonaink is voltak…

  • Orsós Elemér

    Orbaanfan
    2018 április 11
    11:52 du.

    „Irtok itt baromságokat!
    Orbán csak az ország javát akarta és akarja!”

    Orbán most az erős és sokszor jogos ellenszélben csak avval tudott nyerni, hogy időben észrevette és meglovagolta azt a tényt, hogy, ez az megátalkodottan irigy és felettébb korszerűtlenül gondolkodó nép nem hajlandó lányait és asszonyait szegény kiéhezett hittérítőknek önként felajánlani egy kis ártatlan csöcsörészésre vagy liberális vérfrissítésre, nem akar a keresetéből még egy párszázezer újmigránst eltartani a saját ómigránsain kívül és nem szeretne az országából no go zónát csinálni! Nos, ez a kis furfangos Orbán ezzel a szemfüles felismerésével legalább 20 % támogatót nyert, a vesztes bosszankodók meg annyit, hogy a parlament nem a koaliciós veszekedésektől -mert esélyük a 2/3-ra, még a migránsmizéria nélkül is zéró lett volna- lesz hangos, hanem talán a konstruktiv vitáktól!

  • bodamarcsi
    aztan mifele jogon „hazarulozol” te le barkit is te nyomorult ringyo????!!!
    te se ott elsz,ne hazudozz ittt!!

  • Christopher Adam
    2018 április 11
    10:40 de.

    Én személyesen (családi érintettségből) csak az alsó középosztály körülményeit ismerem. Éhezés, nyomorgás nem volt a hatvanas évektől kezdődően, ez tuti! Vidéken volt lehetőség a polgárosodásra, ami főleg az életkörülményeket illeti. (2/3 szoba, négy kerék, három/két gyerek, hogy klasszikust idézzek:).
    Természetesen politikai értelemben ez NEM jelentett polgárosodást, mert abból a köznép ki volt zárva.

    Mint máshol írtam, sokan ezzel az attitűddel léptek át a demokratikus rendszerbe. A Kádár-korban is eljártak szavazni (ott egy emberre lehetett szavazni, Hazafias Népfront), és tudták, hogy a vezetőnek mindig igaza van. Már az úttörőtől kezdve erre szocializálták az embereket. „Nagy” dicsőség, hogy Orbán az ilyenekkel meg a mélyszegényekkel sikert ért el.
    Ugyanakkor a „demokratikus” oldal is elgondolkozhatna, hogy az elmúlt 30 évben nem sikerült egy széles középosztályt kiépíteni. Így a demokratikus rendszerváltás tulképpen megbukott?
    Hasonló volt a 2 v.háború között, mikor a térségben sorra buktak meg a parlamentáris rendszerek, és királyi vagy fasiszta diktatúrák alakultak ki a legtöbb kelet-európai országban.

  • Figyelő
    2018 április 11
    3:02 du.

    Valóban a kommunisták csak úgy tudták hatalmukat megőrizni, hogy véresen leverték az 56-os forradalmat. Ugyanis akkor két pólusú világ volt, és vagy a szovjet tömbbe vagy a demokratikusba tartozhatott az ország.

    Sajnálatos, hogy Kádár ezzel a lépéssel indult a hatalma kiépítésében. De utána konszolidálta a rendszerét, és ezért maradt hatalmon 30 évig. Más kelet-európai országokban a sztálinista irányvonal győzött, és ott nyomorogtak az emberek, pl. Románia.

    Hibáztatod a magyar embereket, hogy a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években nem éheztek? Hanem megfogták a munka végét, és ipart, mezőgazdaságot, kultúrát építettek? Szerinted mit kellett volna csinálniuk? Kádár ezt nem akadályozta, sőt segítette, ezt el kéne ismerni.

  • hazai lámpa
    2018 április 12
    8:54 de.

    „és ezért maradt hatalmon 30 évig.”

    Kiegészíteném azzal, hogy ráadásul mai napig az ország legalább fele jó emlékeket is őriz róla.
    Ugyanis azoknak, akiknek a háború előtt és után igen alacsony volt az életszínvonala, a Kádár-kor a felemelkedés volt. És nem csak a hitelek miatt, hanem mert a hitel a szegény nép felemelésére volt fordítva!
    Nem megagigastadionokat építettek a pénzből, mint némelyik ázsiai egyeduralkodó!
    Kádár idejében az állam a gazdaságba forgatta vissza a bevételeket! Lehet, hogy nem volt világcsúcs termelés, de nem volt tömegesen munkanélküliség, és nélkülözés sem.

    Az 56-os értelmiségnek és az antikommunistáknak biztos mást jelent Kádár, bár ott is van sok baloldali, aki megbékült a rendszerrel valamilyen szinten.

  • Ha mar volt kozottunk, aki ennyire visszament a tortenelembe – egeszen Istvanig, had tegyem mar meg en is.

    Sokan mondjak, es sokaig teljes „”hivatalos”” nezet volt hogy Istvan bevezette az orszagot az europai kulturaba, Istvannak koszonhetjuk, hogy magyarorszag fennmaradt, mivel „meghonositotta” az europai ertekrendet, az orszag torvenyeit atirta az europai mintara …. es a satobbi, satobbi….. (hazaalapito)
    Szoval 100% EUROPA! – Rogton hozza is tettek mindjart, hogy ha nem igy tette volna, ma nem is letezne magyarorszag – hasonloan sok mas, a nagy nepvondorlasok korabeliek nepekhez, a magyar is eltunt volna a sullyesztoben!
    Aprosag, hogy ezt biztositsa is, az akkori es meg eredeti (valoban magyar) vezereket, torzsfoket likvidalta, az orokvadaszmezokre kuldte, nyilvan fiaikkal es lanyaiikkal eggyutt, hogy a kesobbiekben azok leszarmazottai se okozhassanak galibat.
    A helyukre foleg nemet lovagokbol avanzsalt uj fonemeseket. Nem veletlenul irta az Imre herceghez (fiahoz) valo intelmeiben, hogy fogadja be az „idegeneket”
    Az azelotti, „tradicionalis” magyar „kultura” hivatalos letetemenyeseit, tudosait a TÁTOSOKAT kiirtatta, az osszes iromanyt amit rovasirassal talaltak elegetette, es kezlevagas terhe mellett megtiltotta, hogy barki is rójon ezutan, mivel innen csak irni lehetetett latin – vagyis europai betukkel.
    (Almasi Alma – a lopasert valo kezlevagast Nagy Laszlo vezette be)
    Halala utan azert valasztotta utodjanak a velencei dozse fiat, unokaoccset, mivel az EUROPAI ERTEKEK FOLYTATASAT BENNE LATTA BIZTOSITOTTNAK.

    Persze milyen a hálatlan magyar?! Az a keves aki megmaradt? Rovidesen fellazadt a Peterke ellen, es Aba Samuelt – a jó magyar zsidot – ultettek tronra.
    A Peter meg is fogadta, hogy minden meg magyar fourat kiirt ezekutan, es nemeteket hoz a helyukre, mert a magyar nem er egy hajitofat se.
    Az igeretet betartotta, a nagybatyus – nemet-romai csaszar segedelmevel visszafoglalta a tront, Aba Samuelt is lemeszarolta, a „lazado” magyarokkal egyetemben.
    Es ESKUT TETT EUROPA MELLETT – MINT AZ EGYETLEN SZAMUNKRA VALASZTHATO UT MELLET.
    Ami Matyasig meg mukodott is, egeszen jol, annyira, hogy a vegen Matyas pont azert vesztette eletet, mert mar tul sokat akart, maga akart NEMET-ROMAI CSASZAR LENNI!
    Tomegesen telepultek be italiaik az o idejeben is.
    Europa mindekozben az uj vilag felfedezesevel es meghoditasaval volt elfoglalva, es a torokok meg csak jottek es maradtak is, hozták a muszlim „megvaltast”
    Oszt magunkra maradtunk!
    Lettek szep mecseteink, a maradek magyar meg kiveszett az europai kultura vedelmeben.
    Az elneptelenedett orszagot 150 evvel kesobb az uj urak, a Habsburgok betelepitettek nemetekkel (svabokkal) totokkal, csehekkel, italiaikkal, es akik meg jottek.
    VALAKI EGY KICSIT, CSAK KICSIT IS ERTHETOEN MEG TUDNA MAGYARAZNI, HOGY ORBAN MOST MIT IS VÉD, ES A KI AZ ELLENSEGUNK UGY KOMOLYAN?
    Tudom, hogy nem kellene rola gondolkodni, akkor egyszeruen megemesztheto lenne.
    Mert mondjak: – „Mi vedjuk az europai ertekeket, de brusszel (europa) az ellensegunk!!”
    Es hogy nyomatekositva is legyen mindez, egyre szorosabb barati es testveri kapcsolatban vagyunk a nagy orosz medvevel es nagy Iszlam testverrel!
    Ez meg hagyjan, de azt is kijelentettek, hogy – „Aki nem ert egyet ezzel, vagyis ellenzekben van (mindaz osszes tobbi tobbi part) az mind a haza ellensege!”
    Istenem, van egy csomo part, amelyek szinte homlokegyenesen ellenkezo ideologiat vallanak! Nem szamit? nem baj.
    Ezeknek kellene szoros egysegbe tomorulni, hogy bebizonyitsak, hogy a haza rossz uton jar??!! Tobb mint felelmetes!
    Van valami ertelme a fentiek alapjan, hogy mi itt vitatkozunk?
    Probaljuk elemezni a semmit, es megmagyarazni az evidenst.
    Mirol is, kedves urak es holgyek?

  • Geyza
    2018 április 12
    2:37 de.

    hááát (mivel itt a comme ‘il faut azaz pentatonia a köztelező nem tudom azokat a jelzőket használni ami az esetre igazán illene)

    dehát teszek egy próbát

    caveat emptor… a palánkot gondold hozzá és a túloldalán a trágyadombot…van neked fantáziád…ahhoz amit rádsóztak?

    страдънвары és mit szólnál egy eredeti Guarneri hez persze sokkal nagyobb fehér kendőcske kellene hozzá, pláne neked

    egyébként meg még mindíg várom a kendőcskét és mit húzol rajta?

    gesz moll ban? persze

  • Geyza majd ha megyek az aluljaroban es felismerlek a nezesedrol akkor dobok a kalapodba penzt. Ott fogsz bazsevalni vele? :-))) Nagyon jo uzletet kotottel:-)) Az a baj, hogy ezek a mozdony fustos eladok sokkal dorzsoltebbek es okosabbak mindenkitol. Jobb ha visszaszaladsz vele az eladohoz es megkered vegye vissza toled felaron, meg mindig jobban jarsz , mintha megtartod, foleg ha bakelitbol van a hegedud.

    Orbaanfan Te magadtol vagy ilyen okos, vagy anyukad utanad szellentett amikor megszulettel?
    Egy onkormanyzat es allami intezmeny aki az allamtol kapja a penzet , hogy fektethetne be azt ilyen ketes uzletekbe , mint a reszvenyekbe? Csak allam altal kibocsajtott kotvenyekbe fektetheti be, te nagyon okos.

  • Rodeokám
    Nekem nincs fantáziám.
    Egyszerű agysebész vagyok,
    olyasmire semmi szükségem nincsen.
    Leginkább balta a szerszámom, meg egy pajszer.

  • Jobák fiam nem értesz semmit.
    150 év múlva milliókért fogom eladni.
    Majd hülye leszek legyalulni róla a vonyóval a nitrolakkot

  • Julius jobak
    2018 április 12
    9:36 de.

    Honnan a francból tudhatod mivel bizniszelnek az önkormányzatok
    Ma már mindent lehet itt.
    A törvények nem számítanak.(Egyeseknek)

  • Geyza , onnan Te nagy okos, hogy az allam akkor ujra finanszirozhatna a hulye Onkormanyzatot, ha a tozsden elbukna a rodajat. Jobb ha ezt a szot megtanulod Geyza , ez az a penz amit a bazsevalasbol szerzel a helyi kocsmaban, ha van olyan felreszeg akinek tetszik a zened es meghiv piara akkor Te vizet kersz a kocsmarostol az amugyis labaztatasra alkalmatlan hazi palesz helyett. Na ez a roda. Szoval ha az amugyis ingyenelo Onkormanyzatok elbuknak a penzuket akkor az allamnak ujra kene finansziroznia az amugyis ehberbol elo onkormanyzatot, igy csakis biztos kotvenyekbe helyezhetik a penzuket. Raadasul ahogy a magyar André Kostolany magyar zsidó származású tőzsdeguru és spekuláns is megmondta csakis olyan penzt szabad a tozsdere vinni amihez evtizedekig nem fontos hozzanyulni, na mar most, ha egy Onkormanyzat megszorul es kellene neki a penze akkor ezt a tozsden abban az arfolyamban kapja meg ami lehet akkor nagyon alacsony, vagy mar ki is vonult a fozsderol . Erted Te nagyon okos regiseg kereskedo?

  • Almasi Alma Orsos Elemer egy oraja rohogok azon amit irtatok:-)) ket komolytalan.

  • hazai lámpa
    2018 április 12 9:01 de.

    Ha mar 56 is szoba esett.
    Ettol jobb pelda nem is kell, hogy a napnal vilagosabban bizonyitsa, hogy miert „elhetetlen” a magyar nep.
    Az osztrak es a magyar eletszinvonal kozott egy galaxisnyi tavolsag van.
    Ok egy masik vilagban elnek, meg akkor is ha Lazar miniszter nemzettars ezt maskepp latja.

    Ausztriat is megszalltak az oroszok, viszont 1955-ben kivonultak, cserebe orok semlegessegre „kellett” kotelezettseget vallaniuk a sogoreknak.
    Ma sem tagjai a NATO-nak.
    Magyarorszag viszont (talan szerencsetlensegre) de szomszedos orszag volt a nagy Szovjet birodalommal.
    Nagy Imre kormanyra kerult 1956-ban, levaltottak a terrorista Rakosit.
    Meghirdette a programjat, egy Tito fele szocialista modelt, ami a szovjetnek meg „emesztheto” volt.

    Nagy Imre szocial-demokrata kormanyzast hirdetett meg!
    De a „nép” nem elegedett meg ezzel, meg az sem eligitette ki, hogy lampavasra lehetett logatni a legfobb bunoseit a a regi rezsimnek. Meg tobb verre szomjuhozott.

    Hanem mindjart felrugtak a moslekosvodrot, a forradalombol szabadsagharcot csinaltak.
    Aminek nem volt itt sem az ideje, sem a lehetosege.
    (Amugy Rakosi tenykedese Hruscsovnak sem tetszett, nem is fogadta soha semmilyen meghallgatasra.)
    Az osztrakok megoldottak diplomaciaval a szovjetek kivonulasat, a magyaroknal ez sohase mukodott.
    Hiaba voltunk (bar igaz kenyszerusegbol_ a sogorokkal evszazadokra, rank – magyarokra – ez nem hatott.
    Europai kultura? Itt? ugyanmar.

    Ma Ausztria ÉLHETÖ. Magyorszag pedig, maradjunk a nemzetvezeto szlogenjenel – ÉLHETÖBB – MINT SZOMALIA!
    ENNEK ELLENERE MEG A SZOMALIAI MENEKULTEK SE IDE TARTANAK, HANEM TOLUNK NYUGATABBRA!
    A magyar az egyik legnagyobb egymast ámito nep a foldkereksegen – aztan ha a bili kiborul, akkor mindenkire acsarkodik, mindenkibe belerug – milyen mentalitas ez?

  • Gabriel es most jottem haza ket het utan Perubol, jo, hogy nem szedtem meg ott ossze egy malaria virust , egy nemibetegseget es egy zika virust. Mar ott is mentot kellett hozzam hivni az oxigen hiany miatt. Nem oltattam be magam hepatitis ellen es mas virus ellen sem, azota harmadik hete nyomom az agyat, ha Te ott elsz akkor tudod milyen szegenyseg van Peruban? Ugye? Gondolom a kornyezo orszagok is „ugyanolyan gazdagok”, na ott van igazan szegenyseg , a Pesten levo Rakoczi ter es kornyeke, valamint az orszagban levo, meg fel nem szamolt nyomortelepek is egy Rozsadombnak szamitanak Peruhoz kepest. A termeszet kincsei megmaradtak , a Machu Picchu, lima Cusco az nia birodalom, alig birtam felmaszni az oreg hegyre, de minden mas mintha 500 evvel lemaradt volna az europai civilizaciotol. Szoval ne vadaskodjal Magyarorszaggal kapcsoatban, korantsem Szomala szintjen el ott a nep. Igenis latok fantaziat a stadionokban is, majd bikaviadalokat rendezunk es majd odajon a vilag nepe es minden magyar jol fog elni. Vagy rendezunk pankraciot a stadinokban, itt peldaul degeszre tomve vannak a stadionok amikor pankracio van, na mit szolsz ehhez?

  • Julius jobak
    2018 április 12
    10:15 de.

    Én egy egyszerű agysebész vok.
    Ilyen bonyolultakat ne írj nekem me’ nemértem.
    Talán társalogj Bendével ő szereti az ilyen hülyeségeket.

  • Almási Alma
    2018 április 12
    4:41 de.

    Ne naívkodjon szép hölgy.
    A lopás kultúrája mindig is része volt
    a mogyorik naccerű életvitelének.ezen holmi
    Szentistván vajmi keveset volt képes változtatni.
    Ha levágták a káder kezét, hát lopott szájjal és körömmel.

  • Julius jobak
    2018 április 12
    10:57 de.

    Szépfiú szteem nem a zoxigénhiány
    miatt döglődtél otthanem mert agyhiányos vagy.
    Menny inkább a vágóhídra és egyél agyvelőkrokettet angolosan
    Attől helyre jössz hacsak ki nem hányod…DDDDD

    De arra is van népi megoldás:
    gyömöszölj bele abba a nagy pofádba egy vizes felmosórongyot.

  • Geyza
    2018 április 12
    9:47 de.
    te csak ne legyél olyan szerény…van más is…és hogyan hangolod a hedegűdet?

  • Rodeo:
    Hogyan hogyan..hát USB-n keresztül
    töltöm be a helyes összhangzattant neki.

  • Geyza, vagy zarjam ossze a fogaimat, hogy a suruje bent maradjon? Ezen mar en is elgondolkodtam, hogy a francba tudtak az inkak olyan magasan oxigen nelkul epiteni egy ekkora birodalmat? Egyszeruen felfoghatatlan volt szamomra. Jaj Geyza Te biztosan az egeszbol semmit nem lattal volna ott, mert lehet nekem tüdom nincs, neked meg a szemeddel van baj, meg a csampas labaiddal, nem lehet tudni, ha mutattam volna neked valamit , hogy is kellett volna azt a szep tekintetedet arra forditani? Lehet az egyik szemeddel a hatam mogotti hegyet lattad volna es a masikkal meg az elotted levot, a csampas labaiddal meg a szuk keskeny osvenyen biztos elcsusztal volna. Amilyen hulye vagy meg cipeltetted volna velem a hegedudet is. Most akkor mar korhazban irogatnek hozzaszolasokat az elmebeteg cikkekhez es a labamat razogatnam a sok idiotasag moatt azokat a labaimat, ami egyebkent is szilankokra lenne mar osszetorve mattad. Jaj meg belegondolni is borzaszto.

  • odeo36-11
    2018 április 11
    5:00 du.
    Nagy Imre eleterol volt egy film, Meszaros Marta rendezte, erdemes megnezni, vagy ki venni a filmet a kolcsonzool.

  • Igaza van, remes a fogalmazasom. Enneket oka van, az egik, hogy ezt a beirast nem olvastam es jaavitottam mindjart ki, mert siette, A masik oka, hogy 61 eve elek Kanadaban es bizony ha nem figyelek pocsek az irasom. Elnezeset kerem.

  • Azzal, hogy allitolag, a gyilkosagaival a magyar lakossag elete megjavult.Kihagytad meg azt a csekelyzseget, hogy ugyan akkor 2OO ezer magyar elhagyta a hazajat, legtobben orokre..
    Nem csak a java intelligencia, hanem egyetemistak, pl. a soproni erdeszti egyetem, tanarokkal egutt ment el egeszben es Kanadaban folytattak tanulmanyaikat, B.C.ben.(British Columbiaban.

  • Gabriel
    2018 április 12
    10:25 de.Nem ertek egyet a szemleletevel. T.i. ;n olyan oreg vagyok, hogy a haborut is atelltem es az utana valo idot is. Csak a forradalom bukasa utan hagytam el az orszagot. Az osztrakok bar nemet baratok voltak de ugy tudom, hadat uzentek e a Szovjetnekis, a szovetsegesknek. A szovetsegesk a II V.haboruban angolok, ameriaiak, szovjet egysegek voltak,. Horthy viszont ezeknek hadat uzent a haboru kitoresenel.
    A nemetek soha nem szalltak meg Ausztriat, hiszen majdnem egyek voltak, viszont minket ,megszalltak, foleg azert, hogy a zsidok kivegzest tokeletsitsek, Horthy t.i. nem tette azt amit azok koveteltek. A magyar igy kapta meg a szovjet megszallast hosszzu idore. Az 56 os magyar forradalmat is levertek es minden maradt a hatalmuk alatt, egeszen 199O ig.

  • Nos szerencsétlen,idióta Geyza,megint „önti”a hülye, és hazug rágalmait……!
    Majd ha lesz időm és pláne kedvem …hozzászólok a cikkhez,de nem az
    agymosott ,lefizetett,idiótákhoz,ami időpocsékolás lenne!

  • OIM*
    TE még semmihez se szóltál hozzá.
    Csak hozzá-fröcsögsz mindenhez.Ha kell hanem.
    Menj nézd a TV-det idd a sörödet.Kb ennyi az életed.

    *OIM = Oldal Idióta Marcsája

  • Geyza Marcsi elment tevet nezni.
    Nos a hir az, Amerika megtamadja Sziriat es Anglia es Franciaorszag is vele tart. Putyin mindent raketat lelovet, de meg a hajot is szetloveti amin az amerikaiak lovik ki a raketait. Al Asszadot mar eo ideje kinyiratni mert 6 eve oleti a sajat nepet.
    Ilyen rossz a nemzetkozi helyzet meg soha sem volt.

  • Figyelő
    2018 április 12
    2:23 du.

    „Nem csak a java intelligencia, hanem egyetemistak”

    Ha belegondolsz, a magyar (és a kelet-európai) értelmiséget többször legyalulták 1944-56 között. A holokausztban és a háborús cselekményekben, nélkülözésekben sok értelmiségi elpusztult. A háború után is volt egy kivándorlási hullám. Az ötvenes években volt a származás szerinti kizárás, majd az 56-os disszidálás.

    Ez nagyon kényes téma, amiről kevesen mernek beszélni. A magyar (és a kelet-európai) paraszti és munkásosztály a 2. v.háború előtt nem jutott be tömegesen még a középfokú oktatásba sem, sőt a nyolc osztályt se tudta elvégezni. Ez volt az igazi zárt szám, ahogy Illyés Gyula írja. Természetesen a társadalmi reformerek régóta beszéltek arról, hogy meg kellene nyitni az iskoláztatás lehetőségét az alsóbb néposztályok előtt.
    Sajnos ez Kelet-Európában így alakult, hogy ez a háború után, a szovjet rendszer árnyékában valósult meg.

  • Figyelo
    te kis hazug!!
    az 1938-as Anschluss mond valamit te majom?? megszallas volt az is!! az osztrak parlament ellene volt!!!! felre is allitottak oket azonnal a nacik!!

  • figyelokem csunyan es atlatszoan hazzudsz!!
    nem elted at a 2ik haborut hacsak mint porbafingo kis hugyos nem!!
    56-ban mint mashol irtad meg fiatal gyerek voltal!!

  • Barlev, Amen

  • Figyelő
    2018 április 12
    1:46 du.

    számomra nagyimre a semmi körüljárása…tudhatta, hogy csak az nem fog menni amit nem is igazán akart…másrészt egy volt az apparatcsikok közűl

  • bar-lev
    2018 április 12
    8:08 du.

    Lassan megint elöntik Ausztriát a nácik.
    Csek ezek most belülről jönnek.

    Megdőlni látszik az az elmélet
    hogy a nácizmus akkor és ott öti fel a fejét
    ahol növekedésnek indul a társadalom nyomorúsága.

    Mint tudjuk, Ausztriának,
    politikai helyzetének következtében
    nem nagyon kellett költeni fegyverkezésre.
    Emiatt elképesztő életszínvonal alakult ki náluk
    a Vilháb után.És most mégis,már másodszor kerülnek hatalomra

  • hazai lámpa
    2018 április 12
    8:05 du.

    Mit nem mondasz? És Horthy kiváló oktatási rendszere? ( 😀 )

  • Almási Alma
    2018 április 13
    5:31 de.

    „Horthy kiváló oktatási rendszere?”

    Azt hiszem, sehol nem írtam, hogy a Horthy-korszakban az óriási társadalmi mobilitás olyan méreteket öltött volna, mint pl. Finnországban 2012-ben. Szerinted írtam?

    Másik. Ezen az igazságtalan rendszeren belül voltak különböző iskolatípusok. Népiskola, polgári iskola, tanonciskola (nem tudom, hogy hívták a szakmunkásképzőt), gimnázium, egyetem.

    Megállapíthatjuk, hogy Klebersberg minisztersége idején pl. a népiskolákra és az egyetemekre -mai nyelven szólva- a GDP igen magas százalékát költötték.

    Szerinted jobb lett volna, ha a parasztok földes padlójú, nádtetős iskolában, elmaradott tantervek szerint tanulnak? Pl. írás-olvasás helyett szent énekeket, amiben a királyt kell dicsőíteni?

  • Figyelő
    2018 április 12 2:48 du.

    Kedves Figyelo!

    Az, hogy van amit rosszul tud, az nem lenne olyan nagy baj.

    Viszont amit irtam, azt nem ertette meg.

    A nemetek valosagosan es fizikailag megszalltak Ausztriat, Becset pedig Hitler a birodalom masodik fovarosanak tekintette, es parancsnoksaga ott allomosozott.

    Es az oroszok ennek oromere valosagason es fizikailag szinten megszalltak Ausztriat, mint szovetseges hatalmak.

    Ennek ellenere az osztrakoknak sikerult 1955-ben diplomaciai csatarozasokkal megszabadulnia a megszallastol.

    Mas jelentosege nincs a dolgoknak.

  • hazailamùpa
    iskola ugyben is hazudsz!! volt a,b,c, es iras szaamollas oktatas minden oskolaban!! ez kotelezo tantagy volt mint a hittan ora peldaul! az izraelita hituek -(a zsidotorvenyek elott)-
    peldaul azrt a zsinagogaban tartottak a diakoknak es az is kotelezo volt!! sooot kellet heberul imadkozni az uralkodohazert is! meg megvan a konyvem!

  • Alma:
    Horthy rencere jó volt és punk.Tum.

    Csak sajnos a fránya oroszok.
    Azok meggyöttek és mindent elrontottak.
    Onnantól kellett a keresztyénnek temblom helyett a
    KISZ-táborban raboskodni.Ahol enni csak szar csirkecomb vót

    Egy a jelszónk a konyha
    Hová korgó gyomorral megyünk
    Egy nagy comb érdekében
    Tör előre két mocskos kezünk
    Stb..Stb…

  • Gabriel, Hitler osztrak skizophren volt, de ott szuletett , az iskolaban kigunyoktak es kinevettek, Ausztriaban vegezte el szobafesto iskolait is. Egy elmebeteg , pszichopata aki azutan 1913 ban Nemetorszagban folytata eletet es az amugyis ehen akaro pusztulni nemet hadsereg elere kerult.
    Rasszista elmebeteg allat volt aki agressziv politikaja miatt sikereket elt el . Neki Ausztria ugyanazt jelentette mint Nemetorszag, otthon volt mind a ket helyen. A haboru vegen negy zona volt Ausztriaban, a szemet osztrakok kivivtak azt, hogy semlegesen megusztak a masodk vilaghaboru remtetteit, meg karteritest is kaptak erte, mi magyarok sokkal szerencsetlenebbul jartunk mind a ket vilaghaboruban. Horty az osztakok csahos kutyaja azert jott Magyarorszagra mert az osztrakok bekuldtek ot Magyarorstagra , hogy verje le a mi Tanacskoztarsasagunkat, akiket lehetett kivegeztetett. Egy szemet alak volt, neki koszonheto, hogy a Don kanyarban meghalt 200 ezer magyar katona, lelveltari adatok alapjan ez bizonyitva van, hogy o adta ki a parancsot az oroszok megtamadasara es ezen felul a Magyarorszagon elo zsidok koncentracios taborba viteleert is O a felelos, majd mikor mar latta, hogy Europa felkapta a fejet amiatt, hogy Magyarorszagrol mennyi zsidot visznek a halaltaborokba akkor Portugaliaba menekult es atadta a hatalmat a nyilasoknak. Meguszta a Nurbergi pert mert a szemet mocsok irasos dokumentumait eltuntettek.

  • Julius jobak
    2018 április 13
    9:55 de.

    Azzé ennek nekifuthatnál ismét…

  • Geyza
    2018 április 13
    9:21 de.
    azért te egy „dög” vagy…tudod…mégmajd…na jó és asziksavas me gaziz ra Elli mit fog mindehhez…epedve várom már olyan régen röhögtem (3 perce)

  • Na mit nem ertesz ebbol fogpiszkalabu csampas , pedig a Te ertelmi szintedre irtam, meg azt is beleszamoltam , hogy most reggel mar ugyis a kocsmahivatalbol fogsz jonni ide. Na soroljad…

  • Rodeokám ne röhögjön kérem, úriember csak diszkréten kuncog
    valahogy így :

    HÁÁÁÁÁÁÁHH..HÁHÁHHHHÁÁ…ÁÁÁÁHHhhehh..

  • @lámpa
    „Szerinted jobb lett volna, ha a parasztok földes padlójú, nádtetős iskolában, elmaradott tantervek szerint tanulnak?”
    ________________

    Jaj, dehogy Istemmencs…

  • Figyelő és a hozzá hasonló normálisak!FONTOS HÍREK!

    Régóta lebelezek a fórummal,sokszor ne értettem egyet a cikkíróval,meg a velük szimpatizáló hozzászólókkal,meg is indokoltam miért…,de amit most művel az itthoni és kinti Soros
    bérenc ellenzék,az túlmegy minden határon…..!
    Holnap Pesten két tüntetés is lesz,az egyiket a Rékasy
    Zsigmond (a színész házaspár idióta gyermeke,és szégyene) vezényli délután,míg a másikat Soros Antifa nevű hamburgi bűnöző szervezete,amely tagjai repülővel érkeznek,álarcban akarnak gyújtogatni,rombolni,kirakatokat betörni és épületeket
    elfoglalni…mindezt a nulla szinten álló Gulyás Márton meghívására teszik,aki ugyan háttérben próbál maradni,Gyurcsány
    vezényli a rendbontást,pusztítást,ha kell a rendőrök megtámadását,..természetesen az MSZP maximális egyetértésével…..!
    Hát azt eddig is tudtuk,hogy a baloldal nem képes méltósággal veszíteni,de azt nem,hogy az ország békés polgárainak életét is
    próbálják megzavarni,polgárháborút is szítani…..
    Több TV csatorna,internet és újság is erről tájékoztatott!!
    Nem rémhír!sajnos….
    Na ezek után remélhetőleg a kormány,rendőrség és a kommandósok,
    „kellőképpen” felkészülnek és reagálnak,én és a többség ilyen helyzetben ha szükséges az éles lelövést sem ítélném el,a lakosság védelmében!!

    Remélhetőleg megsemmisítik a külföldi támadókat,kinti és itthoni segítőiket,meg van még lég hely a hazai börtönökben….!
    Az itthon élőknek most ez a legfontosabb problémájuk,de kívánom
    hogy szerencsésen legyőzzük a csőcseléket!

  • Kiegészítés!

    Csak azokat az ártatlan magyar munkavállalókat sajnálom(pártállástól függetlenül!!!)akiknek ilyen helyzetben is dolgozniuk kell……
    Többi tisztességes aktív és nyugdíjas társam nevében is kívánom,hogy a rendőrség,a kommandósok,a katasztrófavédelmi felelősök is a helyükön legyenek és végezzék a dolgukat!!!!

  • Na látod, Geyza, tud a Marcsi infókat is közölni, ha akar… 😀

  • Julius jobak!

    Kadar apank is minden evben elmondta evertekelo beszedet.

    Mindig az volt az osszzefoglaloja, hogy ugyan a terv-teljesiteseink reszleteiben elmaradtak az elvarttol, de osszesegeben megint nagyot haladtunk a fejlodes utjan.

    Es mindig hozzatette, hogy nincs okunk a sirankozasra, mert az eletkorulmenyeink sokkal jobbak, mint peldaul jó sok afrikai orszagban, mindjuk Mozambique-ban, vagy Szomaliaban.
    En meg elenken emlekszem rajuk.

    Egyebkent Brasilban elek, ahol – hát vannak csodak, de meg milyenek! Marmint az eletvitelben.

    Aztan vannak csodas gazdagsagok, amikhez kepest magyarorszagon a mostanaban egyesek szemere hanyt vadaszkastalyok foldes putrik.

    Itt nincsenek olyan magassagok (hegyek) mint peruban, vagy boliviaban, azokat en is csak latogatobol ismerem.

    Na de az oxigen-hiany lekuzdesere szolgal a COCALEVEL!

    Ami ott normalisan hasznalatos. Senki nem segedkezett a hasznalata elsajatitasaban?
    Nem kell ragni, mint a bagot, jo teat is lehet fozni belole. Amugy a COCA-COLA egyik osszetevoje, mint az utobbi ital neve is mutatja, az egyik a coca, a masik a cola-dio. Az utobbi afrikabol jon.

    Van nehany perui ismerosom, meg boliviai is.
    Azok meg sem elnenek nelkule.

    Ha Magyarorszag igy halad az uton, elobb utol lekopirozza az itteni korulmenyeket.

    Egy reteg szupergazdag – es a masik oldalon a holtszegeny tomegek.

    Ez az amit valahogy nem kivannek, meg almomban sem.
    De a klientura kinevelese egyszeruen ezt jelenti.
    Van egy reteg aki ezer szallal kotodik a politikai hatalomhoz, naluk mukodik a vallalkozas, a tobbi pedig (a tomeg) kiszolgalja oket.

    Tomoren ez az Orban rendszer programja.

    Csak ezt az tudja megerteni, felfogni, aki ismeri latin-amerikat.

  • Alma!

    Eddig is hiteles tényekkel,infókkal szolgáltam,ha nem vetted volna észre?…. mint azt sem,hogy a gúnyolódásoddal csak magadat minősíted….pláne,hogy te is itthon élsz,ami plusz ellened szól…!
    Na pá nem veled akarok csevegni…!

  • Alma!
    amúgy nem ártana,ha te is tájékozódnál,informálódnál(mielőtt írogatsz….)ha mindezen túl vagy,akkor ha netán van kritikai képességed ?…valószínűleg,nem csodálkozol,döbbensz meg egyesek s…be,vagy
    fejbe lövésén? amit megérdemelnének,de ismerve a kormány maximális tűrőképességét,lehet,hogy csak letartóztatás lesz,ami szerintem a „minimum” lenne!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Boda Marcsi
    2018 április 13
    3:48 du.

    Alma!

    Na pá nem veled akarok csevegni…!
    _______________________

    hát pedig itt még a tősgyökeres fideszesek sem csevegnek veled, csakis én… 😀

  • Hazai lampa, valamelyik beirasban emlitetted a regi magyar iskola rendszert, Felhivom a figelmed, hogy olvasd el KitGrof Kittenberger eletet es palyafutasat. Megtalaod a kersoben, O szervezte meg az orszag oktatasat videken es a a fovarosban. Ha elolvastad, maj kulsdok egy cikkemet, amit en irtam rola…

  • Boda Marcsi
    2018 április 13
    2:46 du.

    kértél véleményt? hát itt van egy:
    ez egy újabb boda agyficam.

    nesze

  • Almásy!
    Megint tévedtél!
    Bizony a fideszesek élőben és e-mailben is csevegnek velem,pláne a
    kormány szimpatizáns és fideszes fórumon!!!
    Az itteni normálisak is reagálni fognak!

    Rodeo36-11!
    Véleményt nem kértem,de kritikát írtam,amit továbbra isfenntartok!
    Nem értem,de nem is érdekel,hogy mi is a gondod, te szerencsétlen…

  • Orsós Elemér

    Almási Alma
    2018 április 13
    4:23 du.

    „hát pedig itt még a tősgyökeres fideszesek sem csevegnek veled, csakis én… 😀 ”

    Nos, akkor már ketten vagytok! Soha nem gondoltam volna Rólad! 😀

  • Azért azon jót derülök,de inkább „öklendezem”…..hogy még a jellemtelen ellenzékiek is szidják egymást…csak így tovább!
    Bar-lev ringyózása…..meg egyenesen hányinger…az ilyen alávaló bunkó striciknek,csak azt üzenem duguljanak be ,megsérteni nem tudnak,nincsenek azon a szinten!…
    Na ismét csak gratulálni tudok a baloldali „stílushoz”,hát nem tagadják meg magukat,több más jellembeli fogyatékosság mellett…nem véletlenül tartanak a jelenlegi szintjükön…!

  • Te Gabriel, en a kadar korszakot nem tudom reszletesen elmeselni, de azt tudom, hogy egy kozeposztaly nem lehet attol alja retege a tarsadalomnak, hogy berhazban lakik, itt is rengereg berhaz van ahol elnek emberek es nem az alja a nepnek. New York is tele van emeletes hazakkal, miert az itt akok azok akiket a legalso retegeknek hivjatok? Szoval mi koze ahhoz, hogy ki hol lakik, hogy a tarsadalom melyik retegehez tartozik? Dehogy nem volt aki a coca levelet ajanlotta volna, tudom ebbol keszul a Kokain. A coca cola mar nem a coca levelbol keszul regota. Azert is idegrohamot kaptam, hogy az also osztaly tamogatottsaga attol volt a fidesz reszere, hogy az also osztaly nem akar ehenhalni. Majd minden rendbe fog jonni a koverkezo negy ev alatt. Visszaterve Perura en egy ot csillagos szallodaban laktam ami nagyon tiszta volt Cuscoban es a Machu Picchun is egy ot csillagos szallodat vettem ki ket ejszakara. Orvost azert kellett kihivni hozzam mert a coca level sem hasznalt amivel a repuloteren mar vartak minket. Az oxigen level ment le annyira nalam, hogy az mar kritikus volt szamomra.

  • Marcsi,

    Ezt a firkalmanyt olvastam, de nem akartam hozzaszolni. Keljfel Peterke irasai anyira alacsony szintuek, es oly hanyingerkeltoek, hogy jobb kihagyni oket.

    Pl most, 5 nappal a szabad, demokratikus valasztasok utan diktatorozik. Ugy latszik az Altzheimer mar csak negy napig hagyja ot emlekezni a tortentekre. Borzalmas lehet.

    Azonban es szerencsere, o es tarsai „haladozni” fognak meg itt negy evig, hogy meg jobban megutaltassak magukat. Kepzeld el mi lenne, ha egy nap megtanulnanak esszeruen hazudni!?

  • Boda Marcsi
    2018 április 13
    5:49 du.

    nyuszika, mi az, hogy nem kértél? írogatsz baromságokat agyficamot és esztelen hazugságokat és akkor nem kérsz kritikát? ha publikálod akkor (persze ha az oldal megengedi és ez pontosan ebből a célból létesült, hogy gondolatokat, persze neked gondolataid nem igen vannak, csak agymenésed agypelenkát még nem találták fel) megkapod…itt van még egy, nesze …ja és pukkadj meg

  • Boda Marcsi
    2018 április 13
    5:49 du.

    Elhiszem.
    Mindig kapsz pár jó szót mikor jelentést adsz a Soros-bérencekről.

    Te vagy itt a „tégla ” heheheheehehe

  • Boda Marcsi
    2018 április 13
    4:05 du.

    Már nem is titkolja ez az alja-nőszemély hogy jelentget rólunk !

  • Egészen megvadult ez az OIM*

    Aztképzeli megjött számára a „kegyelmi időszak”

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Jobbák:
    Elmondom a Kádár-korszakot.

    REPRINT REPRINT REPRINT

    Helyszín: Osztrák Magyar határkerítés két oldala,
    két kiccsávó beszélget
    -Osztrák gyerek: Mit eszel ?
    -Magyar gyerek : Beee…zsíroskenyeret eszek..
    -Osztrák gyerek: Beeee én meg Milkacsokit..
    -Magyar gyerek : Bee de nekünk van Kádárunk.
    -Osztrák gyerek: Bee de nekünk is lesz Kádárunk..
    -Magyar gyerek : Beeee de majd akkor nem eszel Milkacsokit beee

  • Most jelentette be az amerikai elnok megtamadra Amerika Sziriat, jobb ha a sort felvasaroljatok a boltokban.

  • Jaj Geza Te kis taknyos 100 eve ismerem a viccet

  • Én soha senkiről nem jelentgettem és most sem teszem,mint itt többen a régi szép időkben……szerencsére az már a múlt!
    Meg sokad magammal szimpatizálok a normális haza és békeszerető csoporttal,társasággal,világos ? na biztos nem!
    Azon meg jót derültem,hogy az itteni senkik,olyan fontosnak tartják magukat,amiért róluk jelenteni kéne…..a kutya sem jegyzi őket..!

  • Szikszai!

    Azért Geyza félelme…nem alaptalan,mert ha a Tv-t nézve látok egy részeg,bandzsa ordibáló ürgét,akkor azonnal felívom az „operatív törzset”…..

  • Julius jobak
    2018 április 13
    9:13 du.

    Látom régi motoros vagy te is.

    Télleg megtámadta?
    Tegnep este még azt mondták a hírekben hogy később fog gondolkozni azon, hogy mikor gondolkozzon rajta.
    Most vasárnap féltizenkettő van.
    Még nem kapcsoltam be TV-t rádiót, elvégre vasárnap van.

    (Megjegyzem anak a gusztustalan Assad-rezsimnek nem ártana egy jó kis pofáncsapás a rohadt gáztámádasaik miatt. Világosan látható hogy KÖZÖNSÉGES NÉPIRTÁSI SZÁNDÉKKAL hajtották végre. Mikor már elfoglalták Gutát. De majd jön Tóth Péter barátod és megmagyarázza hogy azt is a „gaz ámerikaiak” csinálták.)

  • az erdeti vicc igy szolt!!-(ezt irtak at)
    ovisok a homokozoban uberelik egymast!
    az egyik,; beee az en apukam eros!
    a masik,; beee az en apukam erosebb!
    az egyik,; beee nekunk van toalett kacsaaaank!
    a masik,; beeeeee mi meg nem szarunk a perem alaaa!!

  • bar-lev
    2018 április 13
    8:50 de.

    Neked hittanóra ellen mi a kifogásod?

    Mi bajod az abc-vel? Manapság sok funkcionális analfabéta magyar örülne, ha olyan szinten tudna írni-olvasni-értelmezni, mint nagyszüleink!
    A baj nem a népiskolák minőségével volt, hanem hogy nagyon alacsony volt a továbbtanulási lehetőség. Ha itt végre cikket engedne írni Chris a vidéki népiskolákról, akkor végre lehetne összehasonlítást csinálni.

    Mert lehet, hogy akkor pottyantós vécét épített a Klebersberg minden új iskolaépülethez, hiszen az volt a kor színvonala. De az tiszta volt. Ma meg az állami iskolában olyan vécékről vannak fényképek a neten, hogy még a menekültek is sírva mennének be …

  • Bar-lev : DDDDDDDDDD

  • Geyza
    2018 április 14
    5:40 de.
    iszol te rendesen? ma még szombat reggel van melyik vasárnapról beszélsz?

  • Geyza
    2018 április 14
    6:00 de.

    a népszava is ott volt? és donald twittler is ahol gyerekeket mosdattak vödörből vízzel, hogy a gázt lemossák meg ahogy én szoktam vala mondani: meg az én k…a anyám…, szóval tudták, és most jobb? vagy csak sokkal több rom van? van még olyan hely szíriában ami nem romos? ugyanúgy mint irakban, afganisztánról nem is beszélve ahol hatalmas mákföldeket ápolnak a nato zsoldosai, hogy legyen mit katonai gépekkel beszállítani a hazai feldolgozó iparba és legyen friss meleg heroin az utca sarkokon…és a Hold is besüt, meg a makaróni óbégat…megelőzte a következő terrortámadást amit akkor kapott volna ha nem bombádzik

  • Ja télleg..csak szombat van..
    Hogy repül az idő..

  • Hát az szörnyű látvány..Német NTV-n folyamatosan ismételgetik.
    szegény kisgyerekek.

    De Assad-nak lehet, mert magamögött tudja a Nagy Testvért.

  • hazai baromarcu pilacs
    hol irtam hogy bajom lett volna vele?? mutasd mar tye szellemi toprongy!!!!
    azt irtam kotelezo volt!!!
    amig nemù voltak zsidotorvenyek-(1938-ig)- addig nekunk is de a zsionagogaban!
    az abc-t es a szamtant is tanitottak!! nem csak hittan volt!!!!
    es sok tornaora is volt meg gyakorlati foglalkozasok!!!!
    ebben HOL van az hogy „bajom volna vele3 te majom!!
    tanulj meg olvasni te nyomorulmt niemand kryptonyilas!!!

  • Nos az tény,hogy Geyza azt sem tudja milyen nap van,pláne,hogy mit is beszél….!
    De ugye bar-lev sem,ugyanis itthon mivel több vallás van,aki akar hívő az a gyerekét beírathatja hittanra(de nem kötelező)a többiek meg erkölcstanra,na ez sok gyerekre ráfér a szüleik miatt……!
    Egyesek itt összevissza lefetyelnek,vádaskodnak!

  • Geyza
    2018 április 14
    11:21 de.
    ázott gyerekeket mutogat a Nord Deutsche teve? azt mi is játszottuk az oviban kiscsoportban csak mi kisebb vödröcskével locsoltuk egymást és persze ment a herce hurca… és nekem nem volt nagytestvérem mégis mindíg elsőként locsoltam és olyan nedvesek lettek a kedvesek és sokat röhögtünk óvónénik meg lesték, addig sem rosszalkodtunk

  • Nos kedves hazai lámpa!

    Jól megkaptad a „kulturált” bar-lev től……az ő stílusában….
    Nos az sajnálatos,hogy anno a zsidótörvények bevezetése miatt nem járhatott
    a hitének megfelelő hittanórákra a zsinagógába…de erről,ugye se Te sem más nem tehet,de ezen a szerencsétlen bunkón az sem látszik,hogy előtte részt vett volna hittanórán….
    Az itthoni,mai választási lehetőséget már előzőleg megírtam,vagy hittan,vagy erkölcstan óra,lehet választani!

  • Rodeo36-11
    2018 április 14
    12:26 du.

    HEHEHEEhehe de hülye vagy bammeg..

    „Óvodai játék vegyifegyver készlet”
    Na hallod?
    Ha van fapuska, legyen játék-mustárgáz is.
    Had tanuljon az a gyerek…

    Játék atombombáról még nem hallottam

  • -„nekunk volt a legnagyszerubb diktatorunk”
    volt??
    ugyan maaar!!! most lessz!!!
    ugy hivjak,;- VIKTATOR!! a felcsuti mini duce!!

  • Geyza
    2018 április 14
    2:14 du.

    hát az óvoda már csak ilyen vóóóóóóóót
    beeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

    kkk

  • bar-lev
    2018 április 14
    11:38 de.

    Ápr 13 7:26- ai kommentemben összehasonlítottam a dualizmus kori és a Horthy-korszakbeli népiskolát.

    A dualizmusban elhanyagolták pl. az alföldi régiót, és a nemzetiségi területen fejlesztették az iskolákat.
    Az alföldi régióban nem volt ritka a földes padlójú iskola valami magánházban. A gyerekek esetleg csak pár hónapig jártak oda egy évben.
    A tanterveket központilag szabályozták, de a tanítók gyakorlatilag nagyon különböző színvonalon álltak.

    A Horthy-korszakban gróf Klebersberg a népszövetségi kölcsönt a népiskolák fejlesztésére fordította például. Közismert, hogy minden 5 km-s sugarú körben kellett lenni egy népiskolának. Egységes megjelenés, deszkapadló, palatető, tanítói lakások.
    (Ezeket a szocializmus második felében megszüntették, de az épületek mai napig magánlakásokként állnak, és szépek.)
    A tanterv szintén központi volt, de nagyobb volt az elvárás a pedagógusok felé. Az írás-olvasás-számolás tanítás hatékonyan történt (sok gyakorlás, golyós számoló stb.), és cél volt a műveltség megszerzése, iskolai és iskolán kívüli programokban. Pl. iskolai színház, főzőszakkör.

  • hazai lámpa
    2018 április 15
    5:47 de.

    Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről az 1. v.háború utáni években játszódik. Az 1920-as évek iskoláztatása és a dualizmus kori összehasonlítása ebben a részletben, valamint a háború előtti és utáni paraszt között nézetbeli különbség.

    „Ferenc, mint köri elnök, mindjárt deputációt vezetett a polgármester úrhoz az iskola iránt, és a követet, a bárót is egyre azért szutyongatta, hogy csináltassák meg az iskolát, és adjanak bele tanítót, mert másképp a gyerekek vadon nőnek fel, mint a szarkafiókok. Mátyás sose volt nagy barátja az iskolának, mert éppen akkor kívánta be a gyereket, mikor már hasznát lehetne venni a ház körül. Most már alig lehet pulykapásztort meg bojtárgyereket kapni, nem úgy, mint az ő idejében, pedig írni-olvasni akkor is megtanultak. Ő maga, Mátyás is iskolázott ember, abban az időben egy búcsúelöljáró volt a tanító; télen, mikor nem lehetett zarándoklatokat vezetni, egy kosár almáért vagy egy szakajtó dióért minden gyereket rátanított a betűre, kivéve az ipszilont, mert az nem magyar betű, úgyhogy Mátyás is mindig Mátásnak írta magát, ha rákénytelenedett, hogy a markába vegye a tollat. Mátyás ki is mondta, hogy Ferenc sokkal jobban tette volna, ha az adó leszállítására sarkallta volna az urakat, és megmondta volna nekik, hogy istentelenül húzza a fakó a szegény embert. Ebben más köri tagok is egyetértettek Mátyással, de Ferenc azzal torkolta le őket, hogy a fakónak muszáj húzni, mert a fakót is húzzák, és a szegény ember soha ilyen könnyen nem fizette még a porciót, mint most.”

  • no nezd mar az istenbarma mar sajatmaga,nak is valaszol!!
    a gyogyszert azert irta fel a doktorbacsi hogy rendesen beszedd pilacs!!!

  • -es ki nem sz@rja le mit hassonlitgatsz te ossze-vissza?!!
    ez a maniatok a „hasonlitgatas”
    ezert vagytok ott ahol nyomrult senkik!!

  • Hazzaykám hadd már afrancba a Dualizmus korát. Horthyval egyetemben.

    Ma más a kása Mása

  • Beszéljünk a MÁRÓL:HOLNAPRA mi lesz a rémhír ?

  • barlev, Hazai Lámpa nekem is írja összeszedett sorait, ha téged nem érdekel, ne olvasd, én szeretem olvasni őt. Ha cáfolni tudod amit beír, cáfold. Ha nem tudod, akkor ne provokálj senkit. Már megbeszéltük, hiába pimaszkodsz valamiféle túlélő jelmezbe bújva, csak lejáratod a zsidó gondolatiságot.
    Amihez persze jogod van, hisz a moderátor engedi.

  • charlie
    -„valamifele tulelo jelmezbe…”
    az a tetves kurvanyad!! nyomorult antiszemita fereg vagy!! ez itt mar tobbszor kiderult!!
    a te retkes pofadbol a szo „zsidosag” egy sertes egy gyalazkodas!!ughogy KUSS!!

  • barlev, én nem lehetek antiszemita, hisz a zsidó gondolatiság amortizálását fájlalom – miattad.
    Én nem lehetek antiszemita, hisz egyszer sem bántottam senkit a származása miatt. Téged is a pimasz heccelődésed miatt bírállak és nem az esetleges pajeszod miatt.
    Ezen az oldalon csak te beszélsz gyűlölettel a zsidókkal, én a tiszteletet mindenkinek megadom, még neked is, csak hát te visszaélsz vele.

  • charlie
    te akkor vagy zsido amikor en a romai papa!!
    te csak egy alattomos -(barmire kepes,mindent megjatszo kepmutato aljadek vagy!! ez mar reg koztudott itt!!)-nyomorult senkihai vagy!!
    amit beigertem megkapod!! ez van!! keruljon amibe…….megeri!!!!

  • hazai-stb
    nyald tisztara a horthy segget is!!
    te kis horthy es szalasi mosdato,tortenelem hamisito!!

  • Gabriel
    2018 április 13
    8:46 de.
    Koszonom a korregalast, en akkor kis gyerek voltam, a szomszedban torteno ese,enyek mar osszefolynak. Viszont Hitler hangjar jol emlekszem, amikor a radioban orditott!

  • feigyelo -(bencsik klara)-
    te hallottad hitlert a radioban??
    legalbb ne hazudnal osszeevissza!!!
    a legutobb 56-ban voltal gyerek koru!! valami nem kosher ott bent a fejedben!!
    mellesleg magyarorszagon nem igen orditott a radiobol hitler!! horthy gombos, imredy, bardossy, annal inkabb!!!!
    mondtam mar tobbszor akkorat hazudj amekkorat el tudsz hinni szegyenerzet nelkul te magad is!!
    nos ez a hitler hallgatas 44-bol erosen tulzas,buzlo hazugsag a reszedrol!

  • bodamarcsi
    jelentsel rolam is!! ki ne merj hagyni mer besuglak!!
    te szegeny szerencsetlen szellemi toprongy!! meg egy vodor sz@r is ezerszer okosabb toled!!
    kitunoen rohogtem a jelentgetos irasodon!! reg mulattam ilyen joooot!!
    ezzel csak azt bizonyitottad es ekesen hogy 1944-ota SEMMI VALTOZAS NEM TORTENT ott besugas,bearulas,jelentgetes teren!!!