Ez a szabadság, kedves barátaim!

2018 április 14 9:40 de.43 hozzászólás

A szabadságról vitáznak a rádióban. Persze, mind értelmiségiek.

Most nagyon proli leszek!

Naná, hogy azon boronganak, hogy amikor a határon átmehettek nyugati irányban, a szorongás, meg stb.

Nekem a szabadság nagyon fontos – még a macskát is azért szeretem jobban, mint a kutyát, mert nem egy szolgalelkű lény. (Ahogy a mondás tartja: a kutyának gazdája van, a macskának személyzete.)

De megőrülök az itt borongóktól. A környezetemben csak az szorongott a határátlépésnél – de az a keleti határoknál is -, aki csencseléssel töltötte az időt: frottírtörölköző Romániából, műanyagpulóver „Olaszból”, Milka Bécsből.

Nekünk, többieknek nem nagyon hiányzott a „nyugati” útlevél: úgysem tudtuk volna gyakrabban összekaparni a rávalót egy francia vagy nyugat-német útra.

Tudjátok, nekem mi volt a szabadság? Az, hogy amikor 1968-ban rácsaptam az ajtót a vállalati személyzetisre, mert közölte, hogy nem mehetek az NDK-ba dolgozni, akkor fogtam a legelső napilapot, felcsaptam, és másnap már új munkahelyem volt. Nem mellékesen jobb beosztásban és lényegesen magasabb fizetésért. Hirdetés, nem kapcsolatok útján.

Ez a szabadság, kedves barátaim! Nem az, hogy sunnyogok mindenféle párttal, hátha végre osztályvezető lehetek, ha megfúrom az öreget.

Nyilván sokan örülnek, hogy sikerült rázárni a hazámra az ajtót. Csak ne panaszkodjanak majd, ha úgy járnak, mint az a bizonyos bölcs, aki nem szólt, amikor elvitték a…

Jó szórakozást!

Rátesi Margit

Illusztráció: Dipti Kulkarni

43 hozzászólás

  • orbania,;- „szabad orszag szabad polgarai……………azt mondanak,gondolnak amit szabad!!”

  • Ki mit érzékelt 1968-ban, azaz hol érték őt benyomások. Vegyük sorra, mik is történtek magyar szemmel nézve abban az évben?

    Januárban megkezdődik az Új gazdasági mechanizmus, Csehszlovákiában Dubček lesz a kommunisták vezetője.

    Februárban döntés születik, mégsem hozzák haza Rákosi Mátyást, Komáromban Alexander Dubček találkozik Kádár Jánossal.

    Márciusban elkezdődnek a párizsi diáklázadások, lezuhan Gagarin a vadászgépével és meghal.

    Áprilisban agyonlövik Martin Luther Kinget.

    Májusban Moszkvában Dubčeknek az ellenforradalmi veszély lehetőégét ecsetelik.

    Júniusban Belgrádban diáklázadás, lelövik Robert F. Kennedyt.

    Júliusban letartóztatják a skizofrén sorozatgyilkos Filó Margitot (53), aki védekezésül elmondta, hogy a gyilkosságsorozat a Magyar Népköztársaság számára is hasznos volt, hiszen az állam semmiféle hasznot nem termelő polgárok nyugdíjterhétől szabadult meg.

    Augusztusban megtámadjuk Csehszlovákiát, illetve: a Varsói Szerződés csapatai szovjet vezetéssel 200 000 katonával, 5000 harckocsival bevonul Csehszlovákiába, hogy helyreállítsa a népköztársaság békéjét.

    Szeptemberben megkezdődik a tanév.

    Októberben semmi különös, katonáink már itthon.

    Novemberben kinyit a Műjégpálya és az amerikaiak Nixont választják elnöküknek.

    Decemberben Mendénél vonatütközés 43 halottal és 66 sebesülttel, 3 amerikai űrhajós elkezd keringeni a Hold körül.

    A haverom meg nagy lelkesen beharangozta, hogy bringával teker el Szófiába a VIT-re, még a rádió is foglalkozott a felajánlásával. Aztán az USA-ban kötött ki, vietnami veterán és sebesült lett, kapott is ezért szép nyugdíjat. 😀

  • Nézem az elő közvetítést a fizetett Soros-bérencekről, tényleg nagyon sokan menetelnek a Kossuth tér felé.

    Hiába no, Soros megvásárolta a jó időt is, így kellemes a séta.

  • @ Rátesi Margit

    „Tudjátok, nekem mi volt a szabadság? Az, hogy amikor 1968-ban rácsaptam az ajtót a vállalati személyzetisre, mert közölte, hogy nem mehetek az NDK-ba dolgozni”

    Bravó Margitka! Nekünk meg az a szabadság, hogy rácsaptuk az ajtót a Nyitott Társadalom Nemzetközi Bűnbandára, mert közölték, hogy nem lehetünk Magyarok!

  • Lalika
    2018 április 14
    2:00 du.

    Te a magyarok szégyenfoltja vagy.
    Egy narancsszínű takonytócsa.

  • Drizari:
    Csak nyugi.
    Ma láttam az új plakátokat.
    Hogy ” Állítsuk meg Soros embereit”
    Már a Vona Gábor is rákerült.Hát hiába.A karrier…

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2018 április 14
    12:52 du.
    Én is élőben nézem a követítést, oszt hiába kutakodok, keresgélek ismerős arcokat, egyet sem találtam azok közül a marcona demokrácia védelmezők közül akik 2002-ben felléptek a még ennél is nagyobb választási csalások és a szavazólapok idő előtti elégetése ellen!
    Csak emlékeztetőül a szelektiv amnéziában szenvedőknek:

    „Az első fordulót április 7-én, a másodikat április 21-én tartották. A megjelenési arány országosan az első fordulóban 70,53%, a másodikban 73,51% volt. Az első fordulóban az 5%-os parlamenti küszöböt három lista haladta meg: az MSZP (42%), a Fidesz-MDF (41%), és az SZDSZ (5,5%).” (Wikipedia”

    Érdekes, hogy 2002-ben a vesztes és a nyertes között CSAK 1 % volt a külömbség, tehát az újraszámlálás sorsfordításának nagyságrendekkel nagyobb volt a esélye mint most és mégis demokratikus volt az akkori újraszámlálás megtagadása! Akkor 0,6 % talált szavazat elég lett az eredmény megfordításához, most az tizszerese is kevés lenne hozzá! Na, nem baj, jó idő van, egészséges a séta a benzingőzös flaszteron, had meneteljenek, legalább ma elmarad a zsúfolt multi bevásárló raktáráruházakba való trendi családi kirándulás!

  • Geyza,

    eljátszottam a gondolattal, hogy ott voltam a felvonulók között. Süt a nap, meleg van, békés a tömeg, és sétálunk az Operától a Kossuth térig.

    Sok a fiatal, előttem lányok menetelnek idomaikhoz simuló öltözékben, az ablakokból és az erkélyekről üdvözlőn integetnek nekünk a bámészkodók.

    Megérkezem a térre, lelkesítő beszédeket hallgatok, néha én is együtt kiáltok a tömeggel, és a végén szépen hazamegyek.

    Boldogság tölt el, volt egy örömteljes napom, lefekszem és mély
    álomba merülök.

    (ettől biztosan összeomlik az Orbán-rezsim)

  • A szabadsag az emberben kell hogy legyen. A kommunistak bortonerben is igy ereztem, Irtam, es kiadtam egy konyvet akkor.Igaz, a bortontarsaim is irtak abba, es ennek koszonhettem, ,hogy levettek az buntetetesembol, mikor felkuldtek a konyvem az Igasagugyi MIniszteriumba.

  • Utoljára 2011-ben volt komoly tüntetés, ekkor valóban fosott a kormány. A tüntetők némelyikénél volt – biztosan tudom – maroklőfegyver is. Mert viselhették, és hordhatták utcán is. Az elszánt tüntetők első sora a parlament lépcsőjénél állt.

    Egyetlen ember bírta megmenteni a helyzetet, hogy ne foglalják el az országházat. Neki csak azért sikerült, mert közülük való volt, és nem félt közéjük menni. Az már más lapra tartozik, hogy csak ígérgetett, és taktikailag hitegetett.

    Az ötödik perctől jelenik meg emberünk:

    http://www.youtube.com/watch?v=9jsik_Sd4cc

  • Kalocsai Miklós

    Orsós Elemér
    2018 április 14
    2:23 du

    Veled nem szoktam beszélgetni, mert te nem amnéziás vagy, hanem megrögzött hazudozó. Az igaz, hogy az elvesztett választás után csalást kiáltottatok, meg lezártátok a hidat, de hamar visszavonultatok, amikor megtudtátok, hogy saját kormányotokat vádoljátok csalással. Ugyanis a 2002-es választást az Orbán kormány szervezte, a választásért az Orbán kormány volt a felelős, így hamar leszálltatok a csalásozásról.

  • Hollósy Gerti

    Bocsi, de Kennedyt 1963-ban lőtték le…

    (68-ban voltam nyolcadikos, mindent csak későbbi infókból tudok igazán)

  • Orsós Elemér

    Kalocsai Miklós
    2018 április 14
    4:23 du.

    „Orsós Elemér
    2018 április 14
    2:23 du

    „Veled nem szoktam beszélgetni, mert te nem amnéziás vagy, hanem megrögzött hazudozó. Az igaz, hogy az elvesztett választás után csalást kiáltottatok, meg lezártátok a hidat, de hamar visszavonultatok, amikor megtudtátok, hogy saját kormányotokat vádoljátok csalással. Ugyanis a 2002-es választást az Orbán kormány szervezte, a választásért az Orbán kormány volt a felelős, így hamar leszálltatok a csalásozásról.”

    A „megrögzött hazudozó” nem elég stílusos ismerkedés, mert helyből nácinak, rasszistának, elöl sárga, hátul barna foltos bőgatyáju turulszittyának vagy rohadt magyarnak, azaz hipersovinisztának kellett volna titulálnod! 😀 Még szerencse, hogy nem szoktál beszélni velem, mert akkor nem győznéd megcáfolni a hazugság áradataimat! 😀 Viszont az, hogy idáig tűrted a megrögzött hazugságaimat, nagyon erős jellemre vagy lajhár lassúságu felfogó és reagáló képességre vall! 😀 Az is erős ellentmondás, hogy amnéziás lennék, mert a jelenlevők közül CSAK én emlékeztem a dicső komlói szemétégető egy dicstelen napjára! 😀 Sőt, hogy lásd mennyire bizalmamba fogadtalak, még azt is diszkréten elárulom Neked, azóta nem vagyok Fidesz rajongó, mióta saját szememmel láttam, hogy Orbán Viktor és a Fidesz 1990. június 4-én kivonult a parlamenti ülésteremből a trianoni megemlékezés egyperces néma gyászszünete alatt! (ezen viszont nem kacarászok, mert olyan hatalmas tahóság volt, amire még az MSZ(M)P sem képes!)

  • John Kennedy ’63-ban volt merenylet aldozata, de testvere Robert meg ’68-ban.

  • „1968-ban rácsaptam az ajtót a vállalati személyzetisre, mert közölte, … másnap már új munkahelyem volt. ”

    Ezt ma is nyugodtan megteheted. Átmehetsz pl. a fidesz-közeli építési vállalkozó építő cégétől, mondjuk egy fidesz-közeli multihoz az összeszerelő üzembe. Kapkodnak a szakmunkásokért, mert munkaerőhiány van.
    Mégis kedves cikkíró veri magát legjobban a földhöz, ha szóba kerül itt a fidesz-diktatúra. (irónia)

  • talalom;

    Az volt a „szabadsag” maganak, vagy talan inkabb a kivaltsag mint part-tagnak.

    Szabadon tehette azt mindenki , minden kovetkezmentek nelkul?

    Szabadsag amit mindenki biztositottan elvezhet.
    Kivaltsag talan amit maga tehetett megtorlasok nelkul !

    Vajon „Figyelo” is tehette ugyan azt minden kovetkezmntek nelkul ?

  • Kalocsai Miklós
    2018 április 14
    4:23 du.

    Ez tényleg jó kérdés, hogy a kormány (2002), amelyik szervezi a választást, miért csalna az ellenzék javára?

  • Bendeguz79
    2018 április 14
    8:04 du.

    Minden attol fuggott milyen evben volt, Az en borton even 1951-52 ben volt,
    Iskolai kizaras az 5o ben. Azok voltak az igazi „szep idok”!

  • B79: 1968-ban nem voltam párttag. Csak a nyolcvanas évek közepén léptem be, amikor láttam, hogy az Orsóshoz hasonló látványmagyarok tönkre akarják tenni a hazámat.
    Orsós! A helyetekben nem emlékeztetném minden júniusban a honfitársaimat arra, mekkora kárt tudtok okozni a hazának, ha szóhoz juttok.

  • Orsós Elemér

    talalom
    2018 április 15
    6:34 de.

    Na ezt nem kellett volna! 😀 Az Orsóshoz hasonló „látványmagyarok” a 80-as évek közepén már bőven látták, hogy a pártba nem belépni, hanem onnan kisomfordálni érdemes, mert az új elvtikék már szövögetik az új rendszer ideológiáját, a másod-, harmadvonalbeli elvtársak még tojáshéjas fenekü és pelyhedző szakállu szamizdatos csemetéi már gyúrnak az ötszögletü kerekasztal paktumaira a beigért multelszámoltatás elmismásolásának biztos tudatában! (Belegondoltatok már, hogy egy cseh tipusu rendszerváltás milyen egzisztenciális és presztizs veszeséget okozhatott volna a régi hatalom elparáználkodóinak?) Nyugodtan viseld el, hogy Trianont sem az orsósok okozták, viszont a Te eszmei elődeid is sokat tettek érte!

  • Orbán mindig annyit csal, amennyi kell neki.
    Nem is értemaz orbánistákat. Miért nem bün, ha sokat és nagyotcsalva nagy különbségü gyözelmet hoz ki magának?!

  • Mindig is gyözni fog, demokratikusan nem megdönthetö. Ezt mondták már eddig is sokan, már 2014 elött is, most is és mindig négyévente kiemelten!

  • Orsós, Talalomnak írja:

    „Trianon… a te szellemi elődeid is sokat tettek érte.”

    Ezek szerint Talalom még most is csücsül a földesúri meg a grófi és gyártulajdonosi babérjain… Tudniillik a Trianoni békdiktátumot gróf Apponyi Albert volt oly szíves aláírni, vitéz Nagybálványi Horthy őexellenciája személyes megbizottja gyanánt. Nem a forradalmárok !!!

    Másrészt a Világháború vége felé a népek – így a magyar is – felébredtek, hogy n e m i s h a z á i k é r t, hanem sommásan mondva, hol-mi . h a d i s z á l l í t ó k . és fegyvergyártók érdekében kockáztatják a saját és a családjaik életét és egzisztenciáját. Ha a frontokról véletlen haza jutottak szabadságra, ott meg a mérhetetlen nyomor fogadta őket a háborús propagnada során beígért felvirágzás helyett. Igy aztán az elégedetlenség hullámán a hazatért katonák közreműködésével sorra robbantak ki főleg a háborúban vesztes országokban, de mindkét oldalon a forradalmak, amit a közös sorsuk felismerésével már a frontokon megelőzött a lövészárkokban történtek ún. fraternizálások „ellenséges” sorkatonák között. Ahol aztán győzött a felkelés ott köztársaság(ok) kikiáltásával igyekeztek a rendet a jogot és a szabadságot helyreállítani, amit a rendszer, ill a háború rombolt le…

    Orsós, tehát ne a farkát vizsgáld, hanem magát a kutyát – az csóválja és nem fordítva… 😀

  • Ez vezetett a forradalmakhoz, ami Magyarországon ráadásképp területkövetelő idegen intervenció következtében honvédő háborúvá is változott. Végül ez a külföldi intervenció horthyzálta Magyarországot. Gondolod a tiszta jószándék vezérlte az agresszorokat ???

  • Orsós Elemér

    málnaszőr
    2018 április 15
    12:59 du.
    málnaszőr
    2018 április 15
    1:06 du.
    Ügyesen leegyszerűsítetted a Trianonhoz vezető „spontán” forradalmaink okait! 😀 Ha az utolsó kérdésedet költőinek szántad, akkor avval maximálisan egyetértek!

  • Kalocsai druszám, Te mindig fején találod a szöget:) A Orsóstól mit vársz? Igaz, ő nem fér be a legalja 5-ös troll fogatba, de azért közel van.
    Meg is szenvedték az igazi Orsósék a 2002-t, hogy azt nem sikerült elcsalni, pedig ők csinálták és nagyon rajta voltak.. A mostani választások? Nem az ellenzék volt gyenge, csak próbáltál már 100 km/h sebességű szélben pisilni a szél irányába? Érdemes rákeresni pl. Dr Scheppele véleményére, ahol elemzi a teljesen kizáró választási rendszert, amit, mint Drizari is mondja demokratikus úton megdönteni lehetetlen. Hát majd lesz más..

  • Orsós Elemér

    Miklos Banfi
    2018 április 16
    12:30 de.
    Kedves Miklós, én 2002-ben még marhára nélkülöztem a politikát, mert egy dán-magyar vegyesvállalatnál úgy széthajtottak, hogy még magasztosabb szórakozásokra sem volt kedvem, sem időm, igaz viszont, hogy kétszer annyit kerestem mint mondjuk egy Srabagnál vagy Swietelskynél dolgozó hasonló beosztásu alkalmazott. Marcona fotelpolitizálást is csak azóta űzök, mióta 60 évesen elhajtottak -2 évvel előbb- előrehozott, csökkentett nyugdíjba, pedig a „deviza” hitelem drasztikusra(190 000 ft/hó) megnövekedett törlesztő részletének fizetéséhez és a nyugdíjam 50000 ft-os növeléséhez az a pár év még jól jött volna! Azon kívül kár most olyan melldöngető szlogenekkel szélhámoskodni, hogyaszongya „mi voltunk többen”, mármint a most önkritikátlanra silányult ellenzék, mert az április 8-i közvélemény kutatás az ellenkezőjét igazolja, még az -antidemokratikus fideszes- felszorzások nélkül is! 😀 (Mondom ezt úgy, hogy az én pártom is pofára esett!)

  • Orsós ápr. 15.:8:55: ” a pártba nem belépni, hanem onnan kisomfordálni érdemes,”
    Hát ez az! A látványmagyarok mindig is jól tudták, hová érdemes somfordálni, és honnan kell kisomfordálni. A haza meg le van szarva a nyomorultjaival együtt. A fő, hogy nekik jusson Corvin lánc, meg vitézi földecske, eu-s pénzecske.

  • talalom
    2018 április 16
    9:13 de.
    Remelem ezt az irast csak rossz kedvedben itrtad.
    T.i. kicsit irigynek tunik.
    Semmi jutalmat nem kertem es kaptam, viszont nagyon nehezen indultunk az elso evekben,Voltam cseled, gyari munkas , Windsor Hotelben szobalany ( ez szerintem a legrosszab noi foglalkozas es a legmegalzobb!)
    Ferjem taxisoffor lett, neha reggel 4 kor kelt, hogy a kinai negyedbe a szerencse jatekosokat felvegye)
    Ferjem mernok volt a foglalkozasa en meg techikus,. A kezdeti evek nagyon nehezek voltak. Persze az emberben megvan az elore haladas adottsaga, igy mi is elobbre kerultunk Kihozattam szuleimt is akik itt vannak eltemetve.
    Viszont egy biztos, mikor kijottek szep anllami segitseget kaptak.

  • Ez lemardt,Magam reszerol a kommunizmus elol jottem ki, azaz menekultem. Kesobb tudtameg , hogy meg azon a heten ket civilruhas ur kersett, vajon miert?

    Semmi ellenpartiban nem voltam.

  • Orsós Elemér

    talalom
    2018 április 16
    9:13 de.
    Kedves Margitka, a teljes mondatomból kiragadott idézeted félremanipulálás szagu, mert így más értelmü, ezért hogy tiszta vizet öntsünk a koszos pohárba megismétlem: „Az Orsóshoz hasonló “látványmagyarok” a 80-as évek közepén már bőven látták, hogy a pártba nem belépni, hanem onnan kisomfordálni érdemes, mert az új elvtikék már szövögetik az új rendszer ideológiáját, a másod-, harmadvonalbeli elvtársak még tojáshéjas fenekü és pelyhedző szakállu szamizdatos csemetéi már gyúrnak az ötszögletü kerekasztal paktumaira a beigért multelszámoltatás elmismásolásának biztos tudatában!”

    Sokkal izgalmasabb lett volna, ha az alábbi kérdésemre válaszoltál volna igazmondó őszinte vehemenciával: ” (Belegondoltatok már, hogy egy cseh tipusu rendszerváltás milyen egzisztenciális és presztizs veszeséget okozhatott volna a régi hatalom elparáználkodóinak?)”

    „Hát ez az! A látványmagyarok mindig is jól tudták, hová érdemes somfordálni, és honnan kell kisomfordálni. A haza meg le van szarva a nyomorultjaival együtt. A fő, hogy nekik jusson Corvin lánc, meg vitézi földecske, eu-s pénzecske.”

    Az orsós-féle látványmagyarok, akik még Kádár alatt és most is bérből és fizetésből éldegélnek(vegetálnak!) soha nem juthattak -mert az a „rendszerváltóknak” volt és van érdemtelenül félretéve- Corvin lánchoz, vitézi földekhez és EU-s pénzecskékhez, de annál inkább conteos „deviza” hitelhez, kilaloltatáshoz, próbaidő alatti sorozatos kirugáshoz, éhbérhez, az übermens értelmiség lenézéséhez és megélhetési kivándorláshoz.

  • Nem tudom, mire írtad az „irigyet”, meg a kezdeti évek nehézségeit. Erről egy szót sem szóltam. Nem vagyok irigy, de igen, szomorú vagyok és dühös. Azt már megszoktam, hogy a magadfajták, akik nem éltek-élnek itt a mindnnapokban, folyton a maguk imamalmát hajtogatják, simogatják visszafelé a sértődéseik tüskéit, hogy fájjon. Miféle „kommunizmusról” hadoválsz? Még a hatalom sem beszélt kommunimusról: proletárdiktatúráról beszélt és a szocializmus építéséről. B79 mindegy: láthatólag nem tud írni, valószínűleg olvasni se. De Te, állítólag tudsz írni-olvasni, tényleg nem érted, hogy mi folyik itt?

  • orsós! A rendszerváltásról külön kellene írni, de az biztos: a kisgazdaféle látványmagyaroknak súlyos felelősségük, hogy eltékozolták a hazát.

  • málnaszőr
    2018 április 15
    1:06 du.

    Nagy tevedes. A forradalomhoz az orosz megszallas es kommunista kormany vezetetett!

  • talalom
    2018 április 16
    4:34 du.
    Hat, errol beszelgetni kene. A Kisgazda partot a kovetkezo valasztas utan volt az. ami levaltotta. ha jol emlekszem a Magyar Szocialista part jott be. Meg emlekszem a tankokra tett irasokra> „Ruszkik go home!”
    Majd Nagy Imre jott be, es ot is felakasztottak az elvtarsai.

  • talalom
    2018 április 16
    4:32 du.
    a fenti beirasidra irtam. Amiben a fantasztikus penzt es joletet irtal. Az elso emklekeim meg erre valaszolatk, milyen konnyu es jo volt az elso ido az idegeben,

  • Figyelő
    2018 április 14
    8:41 du.

    Bendeguz79
    2018 április 14
    8:04 du.

    Minden attol fuggott milyen evben volt, Az en borton even 1951-52 ben volt,
    Iskolai kizaras az 5o ben. Azok voltak az igazi “szep idok”!

    1951-ben Ön 19 éves volt, tehát ha az 1951-52-es évben volt börtönben – amit gyakran emleget fogházként? – akkor mit keresett volna a fiatalkorúak börtönében? Emlékeztetem,hogy számtalanszor leírta már, hogy 17 éves korában a fiatalkorúak börtönébe került egy évre, melyet „írói munkásságának” köszönhetően csökkentettek 3 hónappal,így csak 9 hónapot volt a szabadságától megfosztva! Folyamatosan keveri az életkorát is, és a „műintézményt” is ahova bezárták!
    Börtön és fogház az nem ugyanaz, valamint a 17 és 19 év sem ugyanaz! Ha Ön valóban 17 évesen került be valahova, akkor az alighanem „nevelőcélzatú”, fiatalkorúaknak fenntartott intézmény lehetett, nevezzük fogháznak – de ha 19-20 éves koráig volt egy évig elzárva mégpedig börtönben, onnan nem valószínű, hogy „könyvet adott volna ki” a rabtársaival karöltve aminek köszönhetően csökkentik a büntetését!
    El kéne már dönteni, hogy mit csinált, hány éves volt és tulajdonképpen hol is kellett letöltenie a büntetését fogházban vagy börtönben – ez itt Magyaro.- on nem ugyanaz!

  • Besancon
    2018 április 21
    8:51 de.lmondom, Az akkori torvenyek szerin, ha valaki a |BUNT” fiatalkoraban tette, aza 18 ev aalatt, az a Fiatalokoruak bortonebe kerult. Volt 2 rabtarsam aki diszidalni akart es elkaptak, szinten 17 evesek voltak, csak ok 6 honap borton buntetest kaptak.

  • Mivel en a „bunt” 17 evws korban tettam, tehat en is a Fiatlkoruak bortonebe huztam le 9 honapot, mivel 3 honapot a levett az Igazsagugy miniszterium a konvem utan.

  • Figyelő
    2018 május 17
    12:06 de.

    lécci csatolj egy hiteles fordítóirodát is a bejegyzéseidhez:
    „bunt” az milyen nyelven nem jelent semmit?
    és az itt következők?
    „evws”
    „tettam”
    „en”
    „bortonebe”

    „a levett”
    „konvem”

    szerintem amit te meg a bende gőzös művel itt az már a pofátlan gyalázat

  • furcsa egy szerzet a „magyarember” a mi családunk éjt nappallá téve gürcölt, hogy legyen minden amit a hazai kereskedelemben meg lehetett szerezni, sokan mások lesték a sült galambot mikor is száll be a csukott ablakon, mert ha kinyitották kihallatszott, hogy kit és miért mószerolnak be az AVH nál vagy csak egyszerűen a körzeti megbizottnál…dolgozni seholsem és semmit de a fizetés mindíg kevés volt de kocsmázás, dohányzás és pletyka…mialatt én a Szabó Ervinbe jártam suli után és sokat bringáztam akkor amikor nem kellett segíteni a ház körül meg a bevásárlásnál közben kitűnő tanuló és ha csak jeles akkor meg lettem figyelmeztetve, hogy ez így nem lesz jó

    szóval sírjatok csak…

    a KGST -t a nyugati hatalmak hozták létre a II.VH utáni kártérítés során hogy a szovjetek ne legyenek azonnal pofátlanul kisemmizve lévén ők győztek a többiek meg csak ott voltak vagy ott sem mert new yorkban nézték a IIVH-t tv-n mint vietnamot, kambodzsát szíriát, afganisztánt, yement, szomáliát, jugoszláviát, és a többieket Pinochet meg a többi kedves beültetett diktátorka hogy legyen barátjuk és a perzsa sah

    szóval, senkivel sem értek egyet

  • Rodeo36-11
    2018 május 17
    7:43 de.
    Sajnos, ez a beirasof=d olyan tudatlan az vkilag esemnyeirol, hogy valoban,. nem erdemes neked irni, Tul sok idot venne el, hogy a mult tortenelmi esemenyerol felvilagositsalak, mind a hazai, es mind a nemzetkozi esemlnyekrol!

  • Rodeo36-11
    2018 május 17
    7:43 de. Meg valami, nekem nincs ekezetem a klaviaturamon, ezert, kenytelen vagyok anelkul irni. Ne olvasd amit beirok, es akkor beke van.