Százezren vettek részt az „ellenforradalomban” Budapesten

2018 április 14 4:14 du.263 hozzászólás

Miközben a magyar választáson szavazó külhoni magyarság 96 százaléka a kormányellenes tüntetést „ellenforradalomnak” tituláló Orbán rendszerre voksolt, Budapesten körülbelül százezer, többségben huszonéves és harmincvalahány éves magyar fiatal követelt új, szabad és demokratikus választást.  A Kossuth tér teljesen megtelt, úgy szintén az Alkotmány utca. Bár a tömegben rá lehetett bukkani olyan jelenlegi, vagy lemondott ellenzéki politikusokra mint Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon vagy Juhász Péter, ez a kezdeményezés nem az ő kezükben volt.

A tüntetés főszervezője Gulyás Balázs volt–aki 2014-ben sikerre vitte a netadó elleni tüntetéseket. Két masszív demonstráció után egy harmadikat is ígért, de azt már nem kellett megtartani–mivel Orbán Viktor visszavonta a tervezett százötven forint per gigabyte internet adót. A tüntetők mostani követelése „forradalmibb.” Új választásokat követelnek a rendszertől, az ellenzéktől pedig azt, hogy hozzanak létre teljes összefogást az összes párt és szervezet között és csak egy jelöltet indítsanak minden választókörzetben a Fidesz ellen.

Gulyás Balázs, Homonnay Gergely ellenzéki újságíró és blogger, illetve Gyetvai Viktor, a Független Diák Parlament vezetője egységes üzenettel állt elő: a Fidesz egy agresszív, gyűlöletkeltő kisebbség, a többség a rendszer ellen van és soha többé nem szerezhet kétharmadot a romlott Fidesz-kisebbség. Ezen kívül Homonnay a közmédia Fidesztelenítését és Polt Péter főügyész elmozdítását is követelte.

(Fotó: Index)

Gulyás Balázs lényegében hasonló stratégiát alkamaz mint az internadó elleni mozgalom idején. A mostani százezres tüntetésen jelentette be, hogy jövő szombaton ismét demonstrálnak és az utcáról gyakorolnak nyomást a rendszerre. 2014-ben a második masszív tüntetés után három nappal engedett Orbán az akkori mozgalomnak, amikor eltörölte az internetadó tervezetét. Ez most keményebb helyzet, hiszen itt már új választást, lényegében a rendszer távozását követelik.

Ha pragmatikus fejjel gondolkodom, akkor úgy tűnik, hogy a tüntetésnek lehet egy látens üzenete is. Jövőre – 2019 őszén – önkormányzati választások lesznek Magyarországon és még a jelenlegi viszonyok között is (tehát az ellenzéki válság ellenére) vesztésre áll a Fidesz Budapesten, ahol múlt vasárnap 18 választókörzetből 12-ben nyert úgy a baloldal, hogy nem volt széleskörű összefogás a Fidesz ellen. Jövőre a főpolgármesterséget is megszerezheti az ellenzék a Fidesztől. Erre az lenne az „orvosság”, ha a Fidesz kétharmadát felhasználva alaptörvényt módosít és megszünteti a főpolgármester közvetlen megválasztását, illetve átrendezi a budapesti kerületeket és kerületi önkormányzatokat. Ha nem is ez volt a tüntetés nyilvános üzente, mégis óvá intheti a Fideszt: beláthatatlan következményei lehetnek a fővárosban ilyen intézkedésnek. Budapest népe a pártállam további kiépítését nem hagyja.

Mindeközben, külhoni magyar lap szerkesztőjeként szomorúságomat kell kifejeznem amiatt, hogy a szervezett kanadai magyarság egy zsarnok oldalán, a százezer tüntető „ellenforradalmár” magyarral szemben áll.

263 hozzászólás

  • Kommentemet elhamarkodottan máshoz írtam, itt megismétlem:

    Utoljára 2011-ben volt komoly tüntetés, ekkor valóban fosott a kormány. A tüntetők némelyikénél volt – biztosan tudom – maroklőfegyver is. Mert viselhették, és hordhatták utcán is. Az elszánt tüntetők első sora a parlament lépcsőjénél állt.

    Egyetlen ember bírta megmenteni a helyzetet, hogy ne foglalják el az országházat. Neki csak azért sikerült, mert közülük való volt, és nem félt közéjük menni. Az már más lapra tartozik, hogy csak ígérgetett, és taktikailag hitegetett.

    Az ötödik perctől jelenik meg emberünk:

  • Hollósy Gerti

    A pár perce látott videókon, élő közvetítéseken az látszik, hogy részeg jobbikos idióták provokálják a rendőröket, úgy tűnik, (remélem nem ez lesz a vége) hogy a Jobbik megcsinálja Orbán legnagyonn örömére a balhét…kutyából nem lesz szalonna, a bunkó, bárhová is kerül, bunkó marad, acukiságot igen hamar felejti…

  • Én csak itthon hallgattam a beszédeket. Két dolog tetszett nagyon, az egyik a fiatalságuk, a másik pedig, hogy végre visszavették a „magyar” nevet, és világosan értésére adták a fidesznek (Viktornak), hogy a magyarság része vagyunk.

  • Ez volt az utóbbi 16 évben az első alkalom, hogy nem Orbán „tematizálta” a társalgást…

  • Ja, és Marcsikám, hol voltak a repülőgépről ejtőernyővel ledobott Soros ANTIFA brigádok, akik szét akarták verni a várost? Csak vártam, csak vártam…

  • A nemzetkozi sajtoban csupan tiz-ezerrol volt szo. Valaki nyujthatott volna elfogadhatobb szamokat? Mind altalaban saccolasok. De szervezett tunteses volt a diakokat kimasirozni? Nem gondolnam hogy valami spontan esemeny lett volna ?

  • Bendeguz79!

    Reménytelen vagy.

  • Remelem ezek a tuntetesek nem kedveznek a jobbiknak,az nagyon nagy baj lenne.

  • Almási Alma
    2018 április 14
    5:05 du.

    Valóban nem Orbán tematizálta, de nyugodtan elküldhetett valakit a következő adag szotyiért.

    Amúgy a helyzet gyökeresen más volt, mint a netadós tüntetés esetében.
    Ott orbán semmit nem kockáztatott az adó öteltével, és be sem terjesztették végül az országgyűlés elé.

    Itt egy kihirdetés alatt levő választási eredményről van szó, amivel kapcsolatban Orbánnak sok veszteni valója van. Nagyjából minden.
    Azóta meghirdették a következőt. Ha azon többen lesznek, mint a most, ünnepélyesen elnézést fogok kérni azért a véleményért, hogy talán feleennyien, ha lesznek.
    Regnáló hatalmat a legritkábban szoktak megdönteni „összejöttünk bulizni” típusú tüntetésekkel.

  • Almási Alma
    2018 április 14
    5:05 du.

    Egyébként a tematizálás is bizonytalan, ha figyelembe veszem, hogy a kommunikáció szintjén előre meghekkelték a tüntetést

  • ELVIRA…

    Het evvel ezelott a Sziriai nep is bekesen tuntetett szabadsagert, demoraciaert, de azota szeretett Assad elvtars es moszkvai elvtarsai felmilojukat gyilkoltak meg a legkegyetlenebb modon.
    12 milliojuk otthontalan es vilagszerte satorkiban remenykedtek.

    Sot ma is rem csalodottak hogy a vilag elfelejtette oket.
    A US is csak par raketakat dobalt ide-oda, de Assadot es hoherjait nem erintette.

    Milyen szerencsesek vagytok ti,hogy Orban nem ugyan-olyan „diktator” !

    Nyujtaanal valami remenyt a szegeny szenvedo Szyriai embertarsaidnak ?

  • Bendeguz79
    2018 április 14
    5:59 du.

    Manapság minden iskola állami fenntartásban van, tehát az igazgatóknak az állami iskolafenntartó, a KLIK parancsol. Azt hiszem kizárhatjuk, hogy a KLIK felettes szervétől, vagyis a fidesz-kormánytól olyan utasítás ment volna, hogy küldjék ki a diákokat az utcára …

  • Az biztos, hogy a fidesz-fanatikusok nem is értik, miről szól a tüntetés. Nekik majd csak akkor jön el az ébredés, ha kilépünk az Unióból. Aztán hazajönnek a gyerekeik Londonból.
    Másrészt a demokratikus ellenzéki tüntetőknek is keserű lesz az ébredés, ha majd a DK-s leszerepelt arcok fognak pattogni minden tüntetésen és a parlamentben is.

  • Bendeguz79
    2018 április 14
    7:54 du.

    Nem kell olyan messzire menni.

    Itt a szomszédban Ukrajnában évek óta háború van, és kettészakadt az országuk! Magyarország is robog valami ilyen felé.

    Sajnos, a fanatikus szektás fideszes és DK-s nyuggerek életkoruknál fogva már nem érik meg, hogy mibe vitték az országot.

  • Almási Alma
    2018 április 14
    5:03 du.

    En inkabb ugy irnam, hogy attol, hjogy megnyerte a valasztasokat, az eltorzitott valasztasi rendszerevel es csalasokkal, meg nem sajatithatja ki magat magyarsagot, foleg azt kijelenteni, hogy azok csak a magyarsag, akik raszavaztak.
    A tet ez, ezt a disznot a sarba dongolni.

    Es ezert mondom egyfolytaban, hogy a leszerepelt, szelhamos csavargo gyurcsany, bokros meg a tobbiek tunjenek el a picsaba mar az orszag eletebol!
    Csavargo szarhaziak, azert mert nelkuluk valoban nem nyerte volna meg a valasztast az orban, mivel ezek a mocskos csibeszek nem hagyjak hogy fellallhasson es megszervezodhessen egy hiteles, uj magyar politikai elet.

    Legalabb annyit artottak a hazanak mint a viktorka, ha nem tobbet.
    A jobbikos bandazo, hozongo csibeszekkel egyuttessen!

    LATHATJATOK, HOGY NELKULUK AZ EMBEREK, FOLEG A FIATALOK KEPESEK UJRASZERVEZNI AZ ORSZAGOT.

    AZOK OTT A MI FIAINK VOLTAK AZ UTACAN.

    Ugyhogy nem tudok mast mondani, amit a valaztasi kampany elejetol forsziroztam, – hogy dogoljon ki mar minden a hazat a sarba, a foldbe lehuzo trottyos venseg!

    Hagyjuk a haza sorsat a fiataljainkra, mielott mindannyian elmennek a picsaba!
    Hogy milyen ertekeket fognak a szemuk elott tartani? Nem mindegy? A jovo veletlenul nem az ovek? Nem ok fognak ebben a kurva orszagban az elkovetkezo evtizedekben elni? Nem ok fognak itt gyereket nemzeni, vagy nem?
    Vagy esetleg a ven picsa bodamarcsi, talalom, figyelo? A trotyli bendeguz, vagy barlev, szikszai?
    Egy venseg se kapja fel a fejet, en is kozzetek tartozom!
    Probaljunk meg vensegunkra igazi ferfiak, asszonysagok lenni, legalabb egyszer ebben a budos eletben es elismerni, hogy mi ennyit tudtunk. Kesz.
    Felneveltuk a gyerekeinket, es egy ilyen szellemileg, erkolcsileg lezullott senkifoldjet hagytunk rajuk.
    Elottunk volt a lehetoseg, az elmult 30 ev, a mi generaciank, nem tudtuk megoldani.

    Ezt a szemet bandat hagytuk a fiainkra, akik most is ott vertek a nyalukat, mocskoltak egymast a valasztas titulalt cirkuszon!

    Mi is itt a velemenyunk „utkoztetese” cimen belementunk ebbe a mocskos sarban-mocsokban dagonyazasba.

    Disznokkal fetrengtunk egyutt benne, ebben dogonyoztuk egymast – olyan terepen, ahol volt egy nyero ebben, egy valodi disznok bandaja, az orban es bandaja.

    Akkor szolhatnatok ellene annak amit mondtam, ha az a szazezer fital nem lett volna ott ma az utcan.

    Emlekszem amikor bevagtam a videojat annak a lanynak, aki kampany alatti tuntetesen beszelt, azon kejelegtetek, hogy „lehet, hogy a berniketol tanulta a szoveget”

    Aztan rajtam csufolodtatok, hogy az ilyen sem er semmit!
    Emlekszem figyelovel indult a vitam errol.

    Fogjatok fel, es nezzen mindenki magaba bele – kik vagyunk mi?
    A mi nemzedekunk?

    Egy serult nemzedek, akik egyik diktaturakbol mentunk a masikba, valoban semmi, de semmi tapasztalutunk a demokraciarol nincs. Hanem a totalitarius rendszerek gyuloletenek a szarnyalasabol. Amit felszabaditanak az allatias melyunkbol. Mert minden humano is csak egy allatfaj, ott van a gyulolet es a felelem a melyunkon.

    TUDJATOK MIROL VAN TAPASZTALAT A MI NEMZEDEKUNKNEM? – A FELELEMROL.
    MEG ARROL, HOGY MEGTANULTUK, HOGY HOGYAN TUDJUNK EGYUTT ELNI EGY OLYAN RENDSZERREL, AKI A MEGFELEMLITESRE ALAPOZTA A HATALMAT – ES KOZBEN UGY TEGYUNK, MINTHA NEM FELNENK.

    EZ A MOCSKOS VIKTOR, MIKOR FIATAL VOLT RAJOTT ERRE AZ IGAZSAGRA – ES ERRE EPITETTE A POLITIKAI PALYAJAT. – BEJOTT NEKI.

    Azon viszont csodalkozom, hogy azoknak se ert semmit az elet iskolaja, akik mar evtizedek ota kanadaban tengetik az eletuket.
    Mert magatokkal vittetek a seruleseiteket, es ugy szegezik ratok a koporso fedelet is, hogy a sebeiteket fogjatok nyalogatni.

    Ezert csak sajnalni tudok minden ilyen honfitarsamat.
    Egyetlen gyogyszer letezik; – a feltetel nelkuli szeretet felszabaditasa. Miben nyilvanul ez meg? Hogy kepes vagyok atadni a fiaimnak a sajat jovojukrol valo dontesuk lehetoseget feltetelek nelkul!

    Csak zarojelben – Christopher is egyike ezeknek a fiaknak. Ilyenek kezeben a dontes jo helyen van. Akik tudnak komunikalni, akiknek van latasuk, es van szivuk is hozza.

  • Hollósy Gerti
    2018 április 14
    4:44 du.

    Te le vagy maradva egy brosúrával!

    A tüntetés szervezők szerinted miért hirdették meg, hogy még a jobbikosokat is partnernek kell tekinteni? Biztos nem azért, mert bunkó arcnélküli, emberalatti lénynek tekintenék személy szerint a jobbikost.

  • Agnes Gartner
    2018 április 14
    7:07 du.

    Szerintem nyugodjon le minden pesti DK-s nyugger, és kezdjék el mondogatni maguknak, hogy új jobboldali, konzervatív néppárt alakulása nélkül a fidesz nem lesz leváltható ebben az országban belátható időn belül! Hogy ez a megújult Jobbik lesz-e, vagy valami más, nem tudhatjuk.

    Ha ez arról fog szólni, hogy a bukott ballib erőknek be kell nyalni, mert különben Hitler-bajszot festenek minden jobboldali ellenzékire, akkor most hagyják abba az egészet!
    És viszont: a normális jobboldalnak végre fel kell fognia, hogy a demokrácia és a liberalizmus nem zsidó huncutság, hanem a magyar nép elemi érdeke. (Legalábbis, ha a világ demokratikus feléhez akar valaki tartozni. Természetesen ez nem kötelező.)

  • hazai lámpa
    2018 április 14
    8:10 du.

    Bocs, ez kimaradt.

    Manapság minden ÁLLAMI iskola állami fenntartásban van, tehát az igazgatóknak az állami iskolafenntartó, a KLIK parancsol.

    Régebben ugyanis az állami iskolák önkormányzati fenntartásban voltak, és az önkormányzat volt a közvetlen felettesük.

  • Chris!

    Szerinted most Magyarországon is az USA recept szerinti „ellenállási hullám” következik? Nem lepne meg mert nyilvánvaló, hogy a forgatókönyvet ugyanazok írták csak adaptálni kell a honi viszonyokra. Mindenesetre a teátrális címválasztás sokat elárul a szándékodról.

    „többségben huszonéves és harmincvalahány éves magyar fiatal követelt új, szabad és demokratikus választást.” Ismerős a jelenség. Demokratikus szabad választáson abszolút többséget nyert párt ellen megállás nélküli demonstráció sorozat a demokrácia nevében. Mintha ezt az elmúlt két évben már valahol láthattuk volna. Hol is? Ah talán az USÁ-ban?

    „jövő szombaton ismét demonstrálnak és az utcáról gyakorolnak nyomást a rendszerre” Hát persze, ami a szavazó helyiségekben nem sikerült azt majd az utcai politizálással megvalósítják, külhoni bíztatással és valószínűleg az OSF anyagi támogatásával. Kormányt váltanak a szabad választáson népakarattal felruházott párt lekiabálásával! Merthogy Magyarországon erőszakkal senki nem fogja megdönteni az új kormányt, azt a kaszát kiegyenesítő parasztok biztosítják.

    Tudjuk, hogy melyik oldalon állsz és az nem a mostani választásokon győztesek oldala. Ettől azért még a tárgyilagosságodat nyugodtan megőrizheted, merthogy annak hiánya ugyanoda vezet ahova az ellenzéki vezéreké vezetett: sehova.

    Már a cikked első mondatában letértél az igazmondás útjáról amikor azt írtad, hogy :”kormányellenes tüntetést “ellenforradalomnak” tituláló Orbán rendszerre” és rálinkeltél a CÖF közleményére, melyben nem a tüntetést nevezték ellenforradalomnak, hanem a viszálykeltéstől próbálják óvni az ellenzéket “A bolsevik-kommunista ellenforradalmi hagyományokkal élni veszélyes forgatókönyv. A magyarországi ellenzéki pártoknak, a vereség tapasztalatait elemezve nem hőbörgésre, hanem átgondolt megújulásra van szükségük.” Az belinkelt közleményt a következőképpen zárják: „Békesség a menetelőknek!”

    Én ezt kiegészítem azzal, hogy Békesség minden Magyarnak!

  • A nagarok szeretnek tneni. Most mi a bajuk? Eddig miert turtek a Fideszt? A szervezoja a tuntetoknek ugyes volt, igaz ezen a lapon megjosolta valaki.
    Egyet jo volna tudni. KInek erdeke? Ki akar URALKDNI?
    Sajnos, felek a valaszttol.

  • TUdomasom szerint, a valastas eredmenye a videknak koszonheto, ok a legnagyobb Fidesz partiak.Majd, ha az ellenkezorol meg tudjak azokat gyozni, talan sikerulni fog.

  • hazai lámpa
    2018 április 14
    8:15 du.
    Szerintem Orban nagyon erti ami tortenk, mi tobb , jol latja a jovot is .

  • Egy friss hir:

  • Damaszkuszban is volt egy ugyan ilyen tomegtuntetes az egyeni jogok es a demokratikus kormanyzasert.

    De az verontasba ment, ami mar het eve tart.

    Magyarorszagon ahol allitolag az itteni allaitasok alapjan „diktatura” van, senki nem serult az allamhatalom diktaturikus eroszak alkalmazsa altal.

    A gyunyoru szabad-Szyriaban fel millio emeberi leny lett meggyilkolva,milliok othontalanna valtak.Varosok romokka donyve.

    Bizonyara nagyon irigylik azt.

    Na majd rikacsoljak hogy nem erted azt.
    Aholm a lakossag szabadon tuntethet ottan nem letezhet diktatura.

    Azt en reg tapasztaltam a sajat eletemben ottan.

  • Talan a hirtv nem tul jobboldali, se nem naci, se fasiszta:

    https://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-kormany-ellen-demonstralnak-eloben-2459618

    Namost, a szamok sokat nem jelentenek, nem ohajtok szamhaborut kezdeni itt, de itt ok csak 80 000 emberrol beszelnek, akik kozott sokan csak kivancsisagbol mentek ki. Valoszinu szerettek volna cirkuszt latni, de nem volt szerencsejuk.

    ———–

    Gabriel,

    Ahhoz, hogy kitiltsak az Orbant es tarsait, eloszor az amerikaiaknak be kene bizonyitani a vadakat, ami kisse nehez lesz.
    De tudom, hogy most elelveztel…

  • Oh ja… es a Lalikanak igaza van.

  • Gabriel,

    Igen a kanadai magyarsag donto resze fideszes, de hozza tennem, hogy a kanadai magyarsag nagy resze hataron tulrol erkezett akik mondhatni eladtak a lelkuket a magyar allampolgarsagert cserebe. Tul sok magyarorszagi fiatal nincs itt. 14 eve amikor kijottem, en is radocsalkoztam a helyzetre, sokkal modernebbnek gondoltam az itteni magyarsagot. Ez van. Az utobbi honapokban facebook-on nekimentem a kormanypart fanatikusainak, de nincs erv ami elgondolkoztatna oket. Ha az o erveik elfogynak, akkor egyszeruen hazugsag lesz mindenbol. Majdhogynem bodamarcsik. Szelmalomharc ez keremszepen, de addig nyomom amig ki nem tiltanak mindenhonnan. Fucsa az, hogy az olvasok kozul 1-2 ember bejelol baratnak. Nem kommentelnek, nem like-olnak, csak azzal, hogy baratnak jelolnek ereztetik, hogy velem vannak. Nem tudom maskent ertelmezni, mint hogy felnek. Mindenkinek van rokona otthon, senki sem keresi a bajt. Azert van egy kis csoport, lehet meg ide is osszehozunk a kis kormanyellenes tuntetest. Ha leszunk 20-an gyerekekkel az mar siker. 🙂

  • Az volt a baj, hogy a nagyon őszinte Pintér patkánynak akkor hittek… Ma már a Kónya is nagyon bánhatja..
    Ez a tüntetés és a 2011 január 2-i tüntetés el kellett volna hogy mossa ezt a fidesz mocskot. Azóta nincs esély se.
    Alma, Andrew, várjuk a folytatást, mert azért érezni, hogy forr a pokol, ami még mindig elviheti ezeket oda a rács mögé..

  • Boda, Szikszai, Bendzsi és Figyelő számára ez a Gabriel által linkelt videot nem ajánlom. Egy vagy egy szót se értenek belőle vagy szívzavarokhoz vezethet, hogy ehhez hirtelen már nehéz lesz ellenségképet faragni…

  • Aki ismeri személyes tapasztalással Budapestet, a Kossuth teret és a környező utcáit, azoknak el kell ismerni, tényleg sokan voltak. Méghozzá úgy, hogy nem buszoztattak föl vidékieket, erdélyieket és lengyeleket.

    Valóban lehettek 100 ezren, és ez már tömeg, Magyarország lakosságának egy százaléka, akik fölülről így néztek ki:

    https://24.hu/belfold/2018/04/15/hiperlatvanyos-dronfelvetel-keszult-a-tuntetesrol/

  • Lalikácskácska
    2018 április 14
    9:00 du.

    Miért nem adod már fel?
    Unalmas vagy akár egy kötcsei beszéd…

  • Agnes Gartner
    2018 április 14
    7:07 du.

    Tudja a fene.
    A legujabb Sorosozós plakátokon
    Ott van az ismert arcokon kívül Vona Gábor is.
    Hogy aszongya az írás rajta: „Állítsuk meg Soros embereit”

  • Szép kis öszejövetel )))))
    És nem kellett hozzá Széles Gábor
    államénzen fenntartott autóbusz-arzenálja
    továbbá apanázst sem kellett adni a felvonulóknak

    Megértem a kis idióta Lalikácskácskát,
    a kis rohadtnarancslé-tócsát.
    Kínos a főnökeinek a dolog.
    Ezért most pampog.

  • Hollósy Gerti
    2018 április 14
    4:44 du.

    Hja a futball-huligánok..

    Ők adják a FIDESZ tartalékát.

  • Bendeguz79
    2018 április 14
    5:59 du.

    Számold ki pontosan:
    Lehetett kb 150-200 ember
    Csal a kamera,Azé tünik soknak

    Te idióta.

    Csak mellékesen:

    Mikor kb 80 ezren tüntettek az Operaháznál az Alkotmány eltörlése miatt, az ál-közTV MTV1 olyan kameraállásból „tudósított” hogy csak egy üres utca volt látható.

    Az MTV1-béli Bendegáz félék „áldásos” tevékenysége miatt

  • Figyelő
    2018 április 14
    9:39 du.

    Furcsa ez a szó amit használt. De uralkodni Orbán akar. Mások pedig az országot szolgálni, vezetni. Az emberek nem egy másik uralkodóért mentek utcára, hanem a szabadságért, hogy ne kelljen félni, ha más véleményen vannak, hogy az autokrata, illiberális állam helyébe egy olyan országban éljenek, ahol mindenki egyenlő még a törvények előtt is. Ilyen egyszerű.

    Másik kommentjéhez: Eddig sem tűrték a Fideszt. Ha olvas más forrásokat is, vagy nézte a tavalyi tüntetéseket és az előttieket is akkor látja, tudja, hogy nem tűrik a rendszert. De tudja a tenger is cseppekből áll, a pohár is cseppenként telik be a végén.

    A választási eredmény az országnak köszönhető, de valóban a vidékieket a legkönnyebb volt megvásárolni, akik nem mellesleg csak a kormánypropaganda TV-t tudják nézni, rádiót hallgatni és a megvásárolt újságokat olvasni, elhazudva, eltiltva előlük egy jókora rész valóságot.

  • Lalika
    2018 április 14
    9:00 du.

    Az ellenforradalomról annyit, hogy azt a jobboldaliakra szokták mondani, ha jól tudom! Pl. a Károlyi-kormány forradalmi volt, és a Horthy-korszak meg ellenforradalmi.

    Vagy 56-ban a jobboldali tüntetőket nevezte ellenforradalminak a kommunista vezetés.

  • Figyelő
    2018 április 14
    9:55 du.

    Az lehet, hogy Orbán jól látja, és a demokratikus oldal meg rosszul.

    Ma az erőviszonyok olyanok a világban, hogy a demokratikus rendszerek válságban vannak. Ma az illiberális államok, Oroszország, Törökország, Kína jönnek fel, és megkérdőjelezik az USA elsőségét.
    Orbán ezt jó érzékkel meglátta, és az illiberális államokat tekinti példaképének, nem az EU-t, aminek tagja vagyunk.

    Hasonló ez ahhoz a helyzethez, mikor a mohácsi vereség után király nélkül maradt Magyarország. A főurak két királyt koronáztak meg, Szapolyait és Ferdinándot. Szapolyai volt a magyar nemzeti király, és a török segítségével próbálta megtartani a hatalmát. Ferdinándot a dunántúli főurak választották meg, és a keresztény, nyugati világrendbe tagozódtak ezáltal.

  • Gabriel
    2018 április 14
    8:30 du.

    „MEG ARROL, HOGY MEGTANULTUK, HOGY HOGYAN TUDJUNK EGYUTT ELNI EGY OLYAN RENDSZERREL, AKI A MEGFELEMLITESRE ALAPOZTA A HATALMAT –”

    Ez ugye annál is könnyebb volt, hogy bent volt az orosz hadsereg 40 évig az országban.
    Iskolai kiránduláson még a rendszerváltás után sem lehetett kóborolni az erdőben, mert az oroszok szétdobálták a lőszert a gyakorlótéren.
    Férjem a 80-as években volt kisdiák. Egyszer számháborúztak a kiránduláson, aztán távolabb mentek az erdőben. Ott az orosz katona állt őrséget, rögtön rájuk szólt, hogy Sztoj!

  • Gábriel!

    Nagyon el vagy tévedve – a „ki kicsoda” kérdésében pedig különösen.

    Valahonnan külföldről tehetetlenül üvöltözöl, keresetlen átkokat szórva – keverve szezont a fazonnal – tulajdonképpen a pusztába sokszor csak azért, hogy a magad, valójában nem létező tájékozottságát fitogtatsd. Hát megsúgom, nem ismered igazán a hazai helyzetet és politikai palettát, de sokszor történelmi tényekkel is hadilábon állsz… [Csak 1 pl. Bokros, kinek ha megvalósult volna a róla elnevezett – és többfelől megakadályozott – gazdasági csomagja ma az országunk százszor jobban állna úgy gazdasági mint politikai vonatkozásban.]
    Kérlek, alaposabban nézz utána a tényeknek, adatoknak. Idézd őket és hivatkozz! Az Internet erre, mint nyitott kapu perceken belül készenáll, vár téged, mint egy gigászi lexikon, avagy archeológiai lapidárium…
    Tudom, anno a próféták is a pusztába kiáltoztak, de – már megbocsáss – nem gondolnám, hogy pont Te egy próféta lennél…

  • Figyelő
    2018 április 14
    9:48 du.

    Én úgy tudom, hogy kb ugyanannyian szavaztak az ellenzékre, mint a fideszre. Csak az ellenzékiek szavazata megoszlik. És a mostani választási rendszerben van az ún. győzteskompenzáció.

    Tehát pl. egy szavazókörben ha Fideszes Ferire szavaznak százan, és a Jobbikos Jóskára, DK-s Dezsőre, MSZP-s Marcsira és LMP-s Lillára összesen százan, akkor a fideszes nyer.
    Ráadásul a fideszes kap plusz pontokat azért a különbségért, ami az első és a második helyezett között van. Pl. ha Fideszes Ferire 100 voks, Jobbikos Jóskára 40 voks érkezett, akkor még a közöttük lévő 60 voksért is pontokat kap a fidesz.
    Ez a győzteskompenzáció.

    Ha kevesebb ellenzéki ment volna szavazni, akár még 150 mandátuma is lehetett volna a fidesznek! Ugyanis akkor nagyobb különbség lett volna az első helyezett fideszes és a második helyezett ellenzéki között.

  • HunCanada
    2018 április 15
    2:51 de.

    „nem mellesleg csak a kormánypropaganda TV-t tudják nézni, rádiót hallgatni és a megvásárolt újságokat olvasni, ”

    Ez csak részben igaz. Ugyanis a két nagy kereskedelmi tv mindenhol elérhető. De ha valaki egyszer rákattan valamelyikre, akkor nem vált csatornát.

    RTL balliberális, a Vajna-tv meg kőkemény kormánypropagandát nyom.

  • Éljen a magyar Demokrácia!
    Virágozzék száz virág!

    Üzenetem az „ellenforradalmároknak”:
    1) Tessenek elküldeni a búsba az összes ilyen-olyan ellenzéki pártot és vezetőit Vonától Gyurcsányig.
    2) Az első pont megvalósulása után: A „buli” után tessenek reális (=megvalósítható) szociális-, gazdasági-, egészségügyi-, stb programot ajánlani a T. magyarországi kb nyolc milliónyi választó polgárnak.
    3) Ha második pont nem valósul meg, lehet további évtizedekig tüntetni.

    ps: Az idő Orbánnak dolgozik a momentumosok véleményével szemben.

  • Kis Ferenc
    2018 április 15
    7:25 de.

    Szerinted a fidesz gazdaságpolitikája fenntartható? Uniós pénzekből olyan iparágakat is támogatnak, ami Dunába hordott víz.

    Pl. autópályafejlesztés fontos, de a stadionok és fürdők nem élnek meg a bevételből.
    Energiaszektor és vasút fontos, de ehhez olyan orosz meg kínai hitelt vettek fel, hogy még ükunokáink is fizetni fogják. Miből?

  • Orbán, elégedetten csettintett, amikor több ezernyi, lúzer orditotta, hogy „Orbán takaroggy!”
    – Tessék „ezért harcoltunk” hogy a demokráciánkban megjelenjenek a velemények…
    Erre mondják, hogy egy párt rendszer, diktatúra, vagy orbanisztán…stb.
    A budapesti „demokratikus zárvány”, komoly mondani való nélküli, ténfergő gyülevész csőcselékké, züllesztette az „ellenzéki” elképzeléseket…Ellenzékre, Orbánnak, is nagy szüksége van..Egy darabig a kétharmadra is..Ami bármikor lepattintható, ha már terhet jelent…/Lásd, az előző ciklust./

  • Hazai írja Hollósinak, hogy „a jobbikos nem valami piszkos ember alatti arcnélüli bunkó lény…”

    Hát nem feltétlen az, hisz a legnagyobb nácik között igen sok rendelkezett több doktorátussal is, sőt tudománmyos fokozattal is…

    Több hozzá hasonló között ilyen volt Reinhardt Heindrich is a Hallei Konzervatórium igazgatójának tehetséges fia is, aki remekül hegedült, vívott és imádta még a repülést is..

    Ez az általános értelemben véve egy cseppet sem bunkó értelmiségi vezette az Endlösung [ld még Holokauszt] részletei kidolgozását az ún. Wannsee-i konferencia levezető elnöke és Himmler munkatársaként. Ezen kívül még az ő közvetlen parancsnoksága alá tartoztak a Blitzkrieg német frontja mögött, annak teljes, 3000 km szélességében működő összes (A-tól a G alakulat-ig) ún. Einsatzgruppe nevű kivégző alakulatok is. De, a magát zseninek tartó orvos drJoseph Mengele „a halál angyala”, ő sem mondható hétköznapi értelemben használt bunkónak… Mind meggyőződéses náci, azaz először nacionalisták majd rasszisták, leginkább antiszemiták, vagyis összességében véve Nemzetiszocialisták. (Plusz, megbízható tagjaik pártjuk rohamcsapatának az SS-nek.)

    .

  • Slapaj bejáratos Orbánhoz.
    Most is ott rettegehetett vele, mi fog történni?
    Vajon megvadul e a tömeg, vagy sem?

    De persze nem.
    A ballereknek nem szokásuk felgyujtani a Várost, ha valami nem tetszik.

    Ellentétben a Slapaj-félékkel.

  • György Molnár

    ” 2019 őszén – önkormányzati választások lesznek Magyarországon …”

    Félő, hogy addigra már nem lesznek önkormányzatok,a bűnöző Rogán vagy valamelyik másik gazember egyszerűen benyújt egy egyéni képviselői indítványt és a gazemberekből álló „2/3” másnap eltörli azokat…..Ne legyenek kétségeitek…..

  • Egy békés felvonulás volt. Nem piknikezés, ahogy egy sötét lelkü hozzászolo állitotta. És valoban, volt ott egy csapat jobbikos is a felvonulás közepén, normálisan vonulva.
    A Kossuth téren voltak a beszédek. A szovivö Egyböl az elején kérte: „a rendörök nem ellenségeink, hanem barátaink, segitenek a rendezvény kulturált, békés lebonyolitásában, kérjük, véletlenül se legyenek atrocitások. Ha bármilyen eröszakosság lenne, elöször a rendezöket veszik elö!”
    Különben többen voltunk, mint anno orbánék, mint amikor rátkay filipsz azt hazudta, h kétmillioan! Akkor ritkásan voltak a zemberek (visszanézhetö), most pedig sürün, mint a szardiniák, mert nem voltak végig kétoldalt kivetitök, hangfalak. Igy is a Bajcsiig kiért a tömeg és a Kossuth téren oldalra messze ki, annyira tömören, h amikor 8 után hátra, majd oldalra ki kellett volna menjek, nem volt rá lehetöség, még egyesével helyetcserélni sem!
    Orbánék anno a tér felét lezárták, igy ott fele ekkora helyen voltak hézagosan!
    Ha orbánék bejelentik a végleges eredményüket, akkor lesz akkora tömeg, mint most, vagy akár nagyobb is, föleg, ha botrányok is kiderülnek!
    Egy ujraválasztás viszont mégnehezebb lenne, mert már megszünt a Hir tv, a Magyarnemzet és a Lánchidrádio!

    Mégkevesebb esély lesz eljutni a szavazokhoz!!!

  • hazai lámpa
    2018 április 15
    7:08 de.

    De okos vagy, mar megbocsass.
    Ezt most fedezted fel?

    Ezert mondom szazadszor, hogy a vensegeknek jobb lenne a szajukra ulni, ha nincs bennuk mar fiatal, fejlodokepes szellem.

    Errol szolt a tuntetes is, es errol pofazunk itt honapok ota.
    Hogy az orban atszabta a rendszert olyanra, hogy ne lehessen ellene nyerni.

    Arrol pofazunk hogy ezert nincs demokracia.
    Tudom en hogy nehez felfogni hogy valami „illiberalista”
    Ilyen szo nincs, egy kicsavarasa a szavak ertelmenek.
    A liberalista szo – magyarul szabadelvu.
    Az illiberalista meg az „ila berek – nadak erek” vagy nem?

    Hat pontosan azert talalta, ki, hogy aki nem tud gondolkozni, az nyelje be.

    ARROL POFAZUNK, HOGY AKI ILYEN VALASZTASI RENDSZERT BEVEZET, AZ NEM HOGY NEM DEMOKRATIKUS, AZ EGY SZELHAMOS, ES MEG KEVESBE MAGYAR.

    ARROL POFAZUNK, HOGY SZEMETEKBE NEZVE AKI LOP, CSAL, HAZUDIK – AZ EGY GAZEMBER!

    ILYEN KURVA NEHEZ EZT MEGERTENI?
    HAT MI PICSA KELL EHHEZ TENYLEG, HOGY AZ EMBEREK EZT ILYEN NEHEZEN FOGJAK FEL, HOGY A SZEMUKBE ROHOGVE BASZIK KI VELUK AZ AKIT ISTENITENEK.

    EZERT MONDANAM SZIVESEN, HOGY LE VAN SZARVA AZ EGESZ, OTT PUSZTULJANAK MEG VELE EGYUTT AZ ILYENEK, AKIK MAGUKENAK AKARJAK.
    HA MAZOHISTAK, LEGYEN MEG NEKIK MARADJANAK EGYUTT A SZADISTAKKAL.

    CSAK NEM TEHETEM, MERT A TOBBSEG SE NEM MAZOHISTA, SE NEM SZADISTA, HANEM KI LETT VELUK CSESZVE – ES AZOK KOZOTT OTT VANNAK AZ EN GYEREKEIM IS.

    AZ EN ORSZAGOM. ES NEM A RABLOK, CSAVARGOK SZADISTAK ES MAZOHISTAK ORSZAGA.

    BENNE ELTEK, EGYE FENE. CSAK NEM KERUNK ABBOL, HOGY TI MONDJATOK MEG MI A FRANKO.

  • málnaszőr
    2018 április 15 7:01 de.

    Csak tisztesegbol reagalok a mondanivalodra, ha mar te is megtisztel engem a velemenyeddel

    Nem tudod a „viszonyod” kapcsolatod melyseget az altald preferalt uriemberrel. De nem is szukseges elmondanod, mert ezzel a megjegyzessel pontosan magad igazoltad, irtad ala tetelesen a mondanivalom helyesseget.

    Bokros lajos ur ahhoz a koreihez tartozott a regi MSZMP-s bagazsnak, akik a kozvagyon koztudott „kisajatitasan” es szetrablasan kivul, meg egyeb fiskalis uton is jelentosen gyarapitottak a sajat zsebeiket. Az AFA-zasok, olaj-szokitesek, soha visszanem fizetett kolcsonok (a felvevo cegek bebuktatasaval).
    Nyilvan hogy egyszeru ciganyemberek is AFA-ztak, de aki legjobban kivette ebbol a reszet, akik kivehettek, azok bizony a fenti korokbol kerultek ki. Bokros ur ugye az MSZMP penzugyeseinek a koreihez kapcsolodott – jol elmarakodtak a koncokon. Foleg a szökitesekböl gurult fele a dohany.

    UGYAN MAR, BOROTVALKOZZ MEG, VAGY NE MENJ A MALNASBA!

  • Hazai Lámpa 6:40

    A ’18-19-es forradalmakat megsemmisítő, leverő Antant által Magyarország nyakára ültetett Horthy ellentengernagy saját m a g a . n e v e z t e . a rendszerét . e l l e n f o r r a d a l o m n a k . Ez egyrészt e rendszer politikai és ideológiai programját fejezi ki, másfelől jeladást jelent a maga számára megnyerni kívánt ókonzervatív felső réteg számára azt a hamis látszatot keltve, mintha a revoluciós hullámot – ami egyébként akkoriban az összes háborúban vesztes államon végigsöpört – személyesen Ő verte volna le. Ugyanakkor, ezzel az ellenforradalmi retorikájával mindjárt előrebocsájtotta a további és a mégkésőbbi kilátásokat is. Ő a rendszerének ezt a haladás ellenes ellenforradalmi jellegét még évtizedekkel később is hangsúlyozta nem győzve átkozni a forradalmakat és a zsidókat a szerinte nekik köszönhető Trianon miatt. Az a Trianont, amely békeszerződést Párizsban éppen Ők, Horthyék láttak el a jóváhagyó kézjegyükkel Horthy személyes megbízottja (gr Aponyi Albert**) által. Tehát nem Károlyiék, semnem Jászi Oszkárék-ék de még Kun Béla sem… Ők voltak akik fegyverrel harcoltak a Trianont megelőzendő és ama terveket előre vetítő, valamint éppen az ország feldarabolása érdekében az ellenforradalmár Horthyt a magyar „trónhoz” juttató Antant erők ellen.

    Ergo, mi sem magától értetődőbb annál, minthogy ezt . c s a k i s . egy ilyen tipikus . p a r v e n ű, a lovastengerész rendszerét hűen* majmoló alak rezsimje – az Orbán rendszer – állíthatja, és az is csak ö n m a g á r ó l, hogy az az e l l e n f o r r a d a l o m. Mégpedig az a fajta, amely napjainkban éppen a feudális nagybirtok, a jobbágyságot meghosszabító latifundiumok restaurációján és a „nemzeti” burzsoázia, vavagy a politikai család (a maffiállam) további kiépítésén fáradozik a családfő keresztapa vezényletével, aki csak az egyszerű – már sikeresen és szisztematikusan elbutított – emberek előtt magát és a maffiózó rendszerét forradalmárnak, ellenfeleit pedig ellenforradalmároknak állítja be.

    .

    .

    * fidesz: latinul „hűség”

    ** A magyar részről Trianont aláíró Aponyi grófot 1933-ban a „rendszer nagy halottját” a lehető legnagyobb pompával Horthy részvételével helyezték örök nyugalomra.
    Dehát mi más is ez mint a másra kent saját bűn beismerése… ?

  • Laszlo
    2018 április 14 11:37 du.

    Laszlo, azonkivul hogy teljes lelkembol szurkolok neked, sajnos maskent ilyen tavolsagbol nem sokat tudok segiteni.

    De nagyon jo erzessel tolt el a tudat, hogy nem minden hiabavalo, meg ha elsore neheznek is tunik.

    Gondolom az olyan haza-ellen szurkoloknak ez most vicsorgatasra ad alkalmat.
    De hat ilyen az elet, a vegen meg is ok mennek a levesbe.
    A hazank pedig, ha romokon is, de mindig ujja eled.
    A ven szikszais fele romokat eltakaritjak.

  • Kis Ferenc
    2018 április 15
    7:25 de.

    Gondolom, urasagod rengeteget tett mar a hazaert.
    Ezert lehet becsmerelni a „vegtelensegig” azokat akik odaszanjak magukat.

    A ordogi ellenszurkolo!
    Mindegy, csak artsunk a masiknak!
    Jo eletcel – gondolom be is jott mindig, ha mar idaig kihuzta vele.

  • Orbaanfan
    2018 április 15
    10:58 de.

    Csak koszonetemet es megbecsulesemet tudom kifejezni!

    Mindent eldontoen bizonyitja az igazamat, hogy az uj nemzedek kepes lehet a ven trotylik romjain egy uj orszagot – vele egy szabad eletet feleepiteni!

    Hogyan mondta a róka Antall Jozsef: TETSZETTEK VOLNA FORRADALMAT CSINALNI.

    A mi generacionk, akkor felelembol eljatszotta ezt a tortenelmi szuksegszeruseget.

    A rendszer valosagos atalakitasat egy demokratikus alapokon epulo tarsadalommá.

    Eljott az ido a korrekciora, mielott most ennek elmaradasat kihasznalva valakik ujra jegre viszik meg ezt a maradek orszagot is.
    A veszely hihetetlenul nagy.

  • Orbaanfan 2018 április 15 10:58 de.

    „Fake news” gyáros. „már megszünt a Hir tv, a Magyarnemzet és a Lánchidrádio!”
    Öt perccel ezelőtt még volt Hir TV (sajnos).

  • Orbaanfan 2018 április 15 10:58 de

    „Ha orbánék bejelentik a végleges eredményüket, akkor lesz akkora tömeg, mint most, vagy akár nagyobb is, föleg, ha botrányok is kiderülnek!”

    Már ismerjük a kottát a 2ö16-os USA elnökválasztásból:
    – orosz hekkerek megbundázták a számítógép rendszert,
    – oligarhiák megvásárolták a szavazókat,
    – hamis igéretekkel félrevezették a butákat,
    – elnyomták az ellenzék hangját,
    – megszüntették a Népszabadságot,
    – megfélemlítették az embereket,
    – gyűlöletet keltettek azok iránt akik gyűlölnek minket,
    – sorosozással a bizalmatlanság légkörét hozták létre,

    Adjak még ötleteket vagy magadtól is kitalálsz még néhányat. Csak nehogy azt írd ide, hogy a nép akarata érvényesűlt mert azt Tőled senki nem hinné el. Csakúgy mint az összes többi érvelésedet.

  • Tuntetni lehet, ma az engedelyezett. e:Ltem olyan korban is, ahmikor nem lehetett. Nem szamit ki mikor tuntet, az szamit, hogy IGAZ e amiert tuntet?
    Magyarorszag meg ma is ket reszre szakadt.Sajnos.
    Sok az ellenzek, azaz a baloldal. Tudom, hogy kulfoldon eloK is kintrol agita;l, szervez srb.
    Az emklEkeim szerint, Egyetlen magyar kormany volt amelyik probaltaa kozeputat. AZ SEM TETSZIK. a MAGYARNAK , SAJNOS SWMMI SEM TETSZIK. SOKAN EZERT ELUNK KULFOLDON, MERT EBBOL ELEG VOLT.
    bEKES ELELET AKARUNK.

  • hazai lámpa
    2018 április 15
    7:08 de.
    mAR IRTAM, HOGY MINEL TOBB ELLENZEKI PART VAN, ANNAL JOBB. t.I. AZ ELLENZEKI SZAVAZATOK IGY MEGOSZTANAK, ES SZAMSZERINT A fIDESZ JON BE.

  • Ezt az “ellenforradalomban” Budapesten
    Százezren vettek részt az “ellenforradalomban” Budapesten
    Nafyon tetszik Christopher es a rem;neid i, hogy jovore mi is les.
    Hogy hanyan vete=tek reszt a tuntetesben Te is e s Gollner bartaod is hosasegitett.
    Tuntetni lehet, de a kormany maradt. Vegsofokon ez a lenyeg e ez szamit. Ha a magyar mnep nincs megelegfdve a kormanyaval, majd levaljtja, kufoldi segitseg nelkul is.
    Persze, meg arrol senitol sem hallottam azt, ki les a reme;lt uj kormany miniszterelnoke., Gyurcsanyon kivul.

  • Gabriel, hihetetlen az a stílus, ami váratlanul eluralkodott rajtad, begyalázni mindenkit, de közben Chrisnek is benyalni…
    Mindez azért, mert már látod, Bernike csak akkor lesz miniszerelnök, ha mindenki más eltakarodik a pályáról? Megnyugtatlak, akkor sem…
    😀 😀 😀

  • „…ha majd a DK-s leszerepelt arcok fognak pattogni minden tüntetésen és a parlamentben is…”

    @lámpa, a próféta szóljon belőled… 😀 😀 😀

  • Andrew_s
    2018 április 14
    7:23 du.

    Egyébként a tematizálás is bizonytalan, ha figyelembe veszem, hogy a kommunikáció szintjén előre meghekkelték a tüntetést…

    Legyen. Egyáltalán nem hiszem, hogy ezekkel a tüntetésekkel el lehet zavarni Miviktorunkat. Könnyen lehet polgárháború viszont, amit nem kívánok. DE!!! Kérem vissza a magyarságom elismerését, a polgár mivoltom elismerését, és a keresztény kultúrám elismerését! Ezt 2002 óta a fidesz hívei kisajátították és bitorolták érdemtelenül, és sajnos tönkre is tették a jó hírüket, becsületüket ezeknek a fogalmaknak. Éppen ideje, hogy EZT rendberakjuk…

  • HunCanada,

    „Az emberek nem egy másik uralkodóért mentek utcára, hanem a szabadságért, hogy ne kelljen félni, ha más véleményen vannak, hogy az autokrata, illiberális állam helyébe egy olyan országban éljenek, ahol mindenki egyenlő még a törvények előtt is.”

    Ezek szep ures szolamok.

    Most pedig meg tudod magyarazni, hogy ki es mitol fel?
    Mitol autokrata a magyar allam?
    Mi abban a baj, hogy ok nem liberalisok, hanem jobboldaliak (azon kivul, hogy te nem ertesz egyet veluk)?
    Ki, hogyan es miert nem egyenlo ma Magyarorszagon a torveny elott? Itt nem a gyakorlatrol, hanem magarol a torvenyrol kerdezlek. Kit, vagy kiket fosztott meg a torveny a jogaitol? Melyik az a torveny? Legyives idezd be.

  • Figyelő,

    A feltett cikked kapcsan csak annyit, hogy ha 56-ban esetleg sok komcsi ott is hagyta a bowel movement-et, ami a cocjalizmus, azota igencsak elszaporodtak itt a Nyugaton.

  • Gabriel
    2018 április 15
    11:07 de.

    Ha olyan okos vagy, akkor mondd már meg, hogy Magyarországon az átlagszavazó mennyire ismeri a választási rendszert?
    De akár itt a KMH-n én nem emlékszem, hogy az elmúlt négy évben itt azt elemezgettétek volna, hogyan osztják-szorozzák a mandátumokat.

    Vannak ilyen műsorok, ahol konyhanyelven magyarázzák el pl. a kétharmadot, ami egyértelműen összefügg a győzteskompenzációval.

    http://hvg.hu/itthon/20180221_Poharakkal_elmagyarazva_igy_nez_ki_a_Fidesz_ketharmada

  • Figyelő
    2018 április 15
    1:59 du.

    „SZAMSZERINT A fIDESZ JON BE.”
    Éntőlem oda megy be a fidesz, ahova akar, mert énnekem teljesen mindegy melyik nyer. A minimálbér sajnos minimálbér marad bármelyik színű van kormányon.

    Csakhogy Orbán már olyan víziókat kerget EZZEL a kétharmaddal, ami már nem a rezsicsökkentésről vagy a vasárnapi boltzárról szól.
    Mondod, hogy te a Trumpot milyen szimpatikusnak találod. Szerinted a Trumpnak tetszik az, hogy a CEU-t bírálja a kormány? Nekem ugyan mindegy, hogy hogyan ütik egymást, az amerikai vagy a magyar nemzetközi egyetem érdekében. Én aztán nem jelentkezem tanulni egyikre se sajnos.
    De kérdem én, hogy Trump majd karba tett kézzel nézi, hogy a CEU átköltözik Bécsbe?

    És ez olyan ügy, amire nem mondhatod, hogy egyetértesz vele! Mert te Nyugatimádó, konzervatív, keresztény vagy. Tehát magadat köpöd szembe, ha azt mondod, hogy támogatod a keleti nyitást, meg hogy illiberális államokat állítanak példaképnek (Oroszo. Törökország).
    Sok fidesz szavazó fel sem fogja, hogy az Unió szövetségese Amerika, nem Oroszország, bár az Unió mindkettővel jó viszonyt ápol.

  • Szikszai
    2018 április 15
    3:44 du.

    Neked is ajánlom Figyelőnek írt 1:59-es kommentemet.

    „Most pedig meg tudod magyarazni, hogy ki es mitol fel?”

    Pl. eddig az ún. keleti nyitásnak annyi „haszna” látszik, hogy k. nagy hitelt fölvett Orbán az oroszoktól meg a kínaiaktól. Cserébe még nem látszik, hogy valami bevétel is jött volna onnan! Amióta az embargó van az oroszok ellen, szerintem nagyon lecsökkent az oda irányuló kivitel.
    Magyarországon a legtöbb bevétel a német cégektől, és a nyugati multiktól származik. Ugye ebből „következik”, hogy kit üt az Orbán-kormány leghangosabban?
    Merkelt, az Uniót és áttételesen az USA-t …

  • Na csak annyit a cikkhez: a tegnapi, a békés polgárok nyugalmának megzavarására,megfélelmesítésére irányuló tüntetés egy gusztustalan ,értelmetlen és megvetendő dolog volt,a hiteltelen,jellemtelen, leszerepelt,veszíteni képtelen és mellesleg vesztes …..,ellenzék részéről!
    A 2/3 os győzelemmel és a kormánnyal szemben semmi esélyük,akkor sem, ha ez a szemét banda jövő hét végére is hasonló „műsort”kínál!
    Túl fogjuk élni,ők meg még jobban lejáratják magukat,mielőtt végképp megsemmisülnek….!

  • ja ez tényleg egy gusztustalan,értelmetlen „ellenforradalom” volt
    nem úgy mint 1956 ,ami FORRADALOM volt,sajnos azt akkor leverték,de szerencsére az ellenzéki csürhe jelenlegi,a többségi népakarattal szembeni mocskos
    „ellenforradalmát” is leverik….!

  • málnaszőr
    2018 április 15
    8:23 de.

    „Hát nem feltétlen az, hisz a legnagyobb nácik között igen sok rendelkezett több doktorátussal is, sőt tudománmyos fokozattal is…”

    Ilyen alapon a tüntető punk-okról meg antifasisztákról meg azt lehetne írni, hogy Sztálin köpenyéből bújtak elő …

  • „mellesleg” nem vagyok szadista gyűlölködő( pláne ÁVH-s utód…),így azért nem bánnám,ha a mostani rendbontó,népellenes ,idióta tüntetőket rövidesen sittre vágnák jó pár évre,természetesen
    a „számlájukon” lévő bizonyítékok alapján……!

  • Boda Marcsi,

    „így azért nem bánnám,ha a mostani rendbontó,népellenes ,idióta tüntetőket rövidesen sittre vágnák jó pár évre,természetesen
    a “számlájukon” lévő bizonyítékok alapján……!”

    Ugyanmar! Azert van szabadsag, hogy tuntikezhessenek. Addig se irkalnak hulyesegeket kulonbozo blogokra.

  • hazai lámpa 2018 április 15 6:49 du.

    “Amióta az embargó van az oroszok ellen, szerintem nagyon lecsökkent az oda irányuló kivitel.”
    Hát persze hogy lecsökkent, sőt majdnem teljesen megszűnt. És ezért sem az EU sem az USA nem kompenzálta Magyarországot. Az ő politikai céljaikért könnyedén odadobták Magyarország gazdasági érdekeit miközben az erkölcsi szószékről prédikáló németek nem zuhantak nyakig bele a krédóba. Ha olyan elkötelezettek lettek volna az embargó bénító hatása iránt akkor mondjuk a gáz importot leállíthatták volna. De azt nem lehetett, mert befagyott volna a németek va…ga a téli hidegben. Az hogy a Nyírségi termelők mit csinálnak az almával, az kit érdekel (a termelőkön kívül természetesen).

    “Magyarországon a legtöbb bevétel a német cégektől, és a nyugati multiktól származik.”
    Amire azok ráfizetnek ugye? Vagy neadj Isten búsás haszont húznak belőle! Ez nem politika hanem gazdaság amiben vagy mindkét fél megtalálja a számítását (mely esetben szabad gazdálkodás van) vagy az egyik nem (pl. az embargóban Magyarország).

    „kit üt az Orbán-kormány leghangosabban? Merkelt, az Uniót és áttételesen az USA-t …”
    Az áttételesen ütött USA köszöni szépen, megvan. Ami a másik kettőt illeti, nem ütné őket az Orbán kormány (és a magyar nép értelmesebb része) ha nem akarnák ránk erőltetni azt a szemetet, ami már nekik sem kell. Tudomásul kellene venniük, azt az egyszerű tényt, hogy Merkel Banya ezt elkúrta, és élvezzék a gyümölcsét nélkülünk. De nem, ők meg akarják osztani az ’élvezetet’ velünk akár akarjuk akár nem. Ezt nevezem kényszer örömszerzésnek, népiesebb nevén megerőszakolásnak.

    A puding próbája hogy megeszik. Próbálja meg Merkel Banya és társai valamint az EU abbahagyni a migráns áttologatás propagálását, ismerjék el, hogy a magyaroknak joga van nem kérni belőle, és garantálom (amennyit az én garanciám ér), hogy az Orbán-kormány a legszívélyesebb hangnemben fog velük tárgyalni illetve róluk nyilatkozni. Ez ilyen egyszerű (lehetne).

  • Boda Marcsi 2018 április 15 7:19 du.

    “nem bánnám,ha a mostani rendbontó, népellenes , idióta tüntetőket rövidesen sittre vágnák jó pár évre, természetesen a “számlájukon” lévő bizonyítékok alapján……!”

    Marcsi! Tudod Te azt, hogy ha a vita hevében hülyeséget mondasz, azzal feljogosítod az ellenoldalt arra, hogy szintén hülyeséget mondjon, aminek az eredménye egy hülyeségi hangverseny lesz.

    Légy oly szíves és vond vissza a tüntetőkről írt gyalázkodásodat, mert egyrészt alaptalan, másrészt felesleges, harmadrészt a demokratikus szabályoknak teljesen megfelelő módon szervezett és rendben lebonyolított demonstráció volt, amiben nem sok kivetni valót lehet találni (legalábbis ahogy én látom).

    Aki elvitatja az ellenérzésűek jogát a békés tömeges megmozdulások szervezésétől, az a saját oldal jogát is feladja pl. a békemenet szervezésére.

  • hazai lámpa,

    „” Pl. eddig az ún. keleti nyitásnak annyi “haszna” látszik, hogy k. nagy hitelt fölvett Orbán az oroszoktól meg a kínaiaktól. Cserébe még nem látszik, hogy valami bevétel is jött volna onnan! Amióta az embargó van az oroszok ellen, szerintem nagyon lecsökkent az oda irányuló kivitel.
    Magyarországon a legtöbb bevétel a német cégektől, és a nyugati multiktól származik. Ugye ebből “következik”, hogy kit üt az Orbán-kormány leghangosabban?
    Merkelt, az Uniót és áttételesen az USA-t „”

    Tudom, hogy Nemetorszag Magyarorszag legnagyobb kereskedelmi partnere. Ezt – ha a nemetek is akarjak – meg lehet tartani akkor is, ha esetleg Magyarorszag kilep az EU-bol. Vannak nemet politikusok, akik nagyon is egyetertenek Orbannal sok mindenben.
    Orban tobbszor kijelentette, hogy neki semmi baja az EU-val, kiveve az eroszakos betelepitesi maniat. Ha a nyugati elvtarsak feladjak azt a tervuket, minden siman fog menni tovabb. (Persze nem fogjak feladni, mert mint cocjalistak egyuttal eroszakos bunkok is.)

    Ugyanakkor Amerikanak semmi koze ehhez, de amint te is sejteted, valamiert azer’ belepofaznak az EU dolgaiba is, ugye? Ugyan nem az amerikai elnok, hanem a megszokott szarkevero banda teszi, de ez sokat nem valtoztat a tenyeken.

    Szerintem mindenfele kene nyitnia Magyarorszagnak, nagy botorsag egy szeker utan szaladni.
    Hogy a kolcsonok mennyire hasznalnak, mennyire nem, azt nem tudom, de azok mindig gyanusak. Csak remelni lehet, hogy ertelmes dolgokba fektetik be, nem ugy mint nalunk Kanadaban.

  • Lalika
    2018 április 15
    8:41 du.

    Ez jó. 🙂 „Hülyeségi hangverseny”. Hát Boda kényszeresen mindig megadja hozzá a kezdőhangot az szent.

  • Lalika!

    Én pontosan tudom,vállalom amit írtam és ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül,nem hirtelen indulatból írtam!
    Sok tüntető direkt provokálta a rendőröket,a „szónok” meg különösen uszított…ez nem békés tiltakozás volt,de mivel itthon
    túlságosan is nagy demokrácia van megtehették,a rendőrök birka
    türelemmel viselték el a csürhét…..Arra ment ki a játék,hogy bebizonyítsák itthon „erőszak” van!Hát nem jött be nekik….
    Aztán ugye a békemenetet ne hasonlítsuk az ilyen népséghez…
    Akik a tüntetés útvonalán,vagy a tér közelében laknak nagyon sajnálom,hogy ezt kötelesek eltűrni!!!!

  • Gabriel!

    Mondom, hogy rossz ehelyen kapisgálsz, mert Bokros nem szőkített olajat sőt, megpróbált jogi úton ellenállni a nyilvánvaló milliárdos csalásnak. Viszont Orbán első perctől belügy!!!- minisztere Pintér Sándor, aaaz már akkor nyakig volt benne e rémséges panama centrális erőterében… Szemtanúk is igazolták ezt a tényt, akik közül ezért egyesek [apagyilkosság vádjával] ma is börtönben csücsülnek, más(ok) egy kút fenekéről (és ez nem metafóra) bizonyíthatták a magyar igazságot… A rendőrségről kirúgott szintén ellenálló és leleplező szándékú nyomozók pedig ugyancsak „hallgatnak, mint megannyi puszta sír”…

    .

  • Lalika
    2018 április 15
    8:41 du.

    Hm…
    Lalikácskácska is idióta.
    Csak egy idióta próbál meggyözni
    egy másik idiótát hogy ö egy idióta.

  • Lalika
    2018 április 15
    8:33 du.

    „hogy a Nyírségi termelők mit csinálnak az almával, az kit érdekel”
    Szerintem az a Kádár-korban volt, hogy vagonszámra ment át Záhonynál a szabolcsi alma. Moldova könyvében ez benne van, Európa hátsó udvara címmel.
    Csodálkoznék, ha a szabolcsi almát az ukránok átengednék vonaton szállítani, vagy nem rohadna meg, amíg Oroszországba ér. Almalé meg felejtős, mert az orosz teát iszik vagy ki tudja mit …
    Meggyezőktől tudom, hogy viszont a magyar meggy felvásárlója Németország! A meggyesek becsukhatják a boltot, ha a német nem veszi meg.

    „ha nem akarnák ránk erőltetni azt a szemetet, ami már nekik sem kell.”
    Ez talán így van az Ildiben meg az Andiban (ezek raklapos bolthálózatok, csak megváltoztattam a nevüket). De pl. az angol Fillér boltban lengyel csoki, lengyel nápolyi, szlovák tej stb. van a kedves magyar vásárló elé téve.
    Persze, időnként felröppen az ígéret, hogy majd a magyar ABC tömve lesz magyar áruval, de ettől még nem tudják azt a magyarok megvásárolni. Ha nincs úgy támogatva, mint a szlovák meg lengyel áru.

  • Szikszai
    2018 április 15
    8:54 du.

    „Szerintem mindenfele kene nyitnia Magyarorszagnak, nagy botorsag egy szeker utan szaladni.”

    Csukott szemmel is lehet szaladni, bele a trágyás szekérbe …

    Egy időben pl. sokat utaztatták a Mészáros Lőrincet a kazah rokonokhoz. Hogy aszongya, majd ő föllendíti velük a sertéskereskedelmet, sertéstenyésztést. Hát én sok mindent elhiszek, de ugye az ottani rokon népek mind muszlim vallásúak.

    Kérdem én, ki fogja a muszlim országokban megvenni a magyar sertést vagy a magyar szalámit?
    Az is egy vicc, hogy majd juhot importálnak oda. A közép-ázsiai sztyeppe országokhoz képest Magyarország egy zsebkendő, de ha itt ráadásul juhot tartanának nagy tömegben, akkor eltűnne a növényzet.
    Másik, hogy iparcikkeket vesz majd tőlünk a keleti régió. Egyelőre annyit látok, hogy a törökök és kínaiak hozzák be a rengeteg könnyűipari terméket, de azt meg nem veszik meg, amit mi gyártunk.

    Persze, ha a trollhadseregnek kiadták, hogy most a V7-et kell dicsérni, akkor én kérek elnézést, hogy kérdezek.

  • Lalika
    2018 április 15
    8:33 du.

    „Hát persze hogy lecsökkent, sőt majdnem teljesen megszűnt.”

    Másik topikban írtam, hogy Oroszország nemcsak az embargó miatt csökkentette a behozatalt, pont mikor Orbán elkezdett vele barátkozni.

    Az orosznak sok kőolaja és egyéb nyersanyaga van. De hajára kenheti, ha az EU nem veszi meg tőle, jó áron. Tehát Orbán hiába nyalizik Putyinnak, ha az orosz elnöknek nincs készpénze. Viszont az EU, amit Orbán annyit szid, olyan árakat ér el Oroszo.-gal szemben, amilyet akar.

    Lehet mondani, hogy majd ha a Merkel mama elmegy végre nyugdíjba, akkor milyen jó világ lesz a fidesznek. Mert a bajor konzervatívok majd pajzsra emelik Orbánt, vagy mi a szösz.
    Csakhogy egy gazdaságilag meggyöngített, szétbomló EU nélkül mit ér Magyarország a világpiacon? Nem akarok magunk ellen beszélni, de kétlem, hogy akkor megtalálnak minket a térképen a keleti partnerek.

  • hazai lámpa 2018 április 16 8:34 de.

    Szerintem Magyarország szépen bele illeszkedik az EU gazdasági közösségbe amit sajnos közben politikai célokra eltérítettek ami viszont homlokegyenest ellenkezik nemcsak a magyar érdekekkel, hanem az európai átlag polgárok érdekével is, de erre a jelenegi EU vezetők magas ívben tojnak.

  • Geyza!

    Lalika nem idióta és én sem,lehet,hogy elsőre nem értette, amit írok,de vele leveleztem,válaszoltam és nem veled a „fórum fő idiótájával”vedd már észre magad…
    mert ugye téged többször helyreraknak a”tieid”,akik azt is meg szokták kérdezni,hogy már megint ittál Geyza?…..
    Álladóan szoliban vagy?meg egy két szorgalmas társad ?

  • Lalika!

    Csak még annyit,hogy mindenkinek joga és lehetősége van itthon
    tüntetni,de a provokálás az egy kicsit más…..
    Egyébként a függetlennek álcázott Gulyás Balázs (a szoci,meg kicsit DK-s stb Gurmai Zita fiacskája)próbálta lebeszélni a tüntetőket az erőszakról,mert ugye rájöttek,hogy azzal még nagyobb és jogos népharagot váltanak ki,meg se így se úgy nem tudnak változtatni a törvényes szavazás eredményén!
    Időnként a baloldalon is bekapcsolják az agyukat,rájönnek,hogy van egy határ….ami ez esetben örvendetes,mert ugye a békés polgároknak nem hiányzik egy cirkusz…..
    Amúgy a békemenet már a nevében is,de a gyakorlatban is a békéről szól,nem gyalázkodnak,ordibálnak és nem zaklatják az embereket!!!!!!

  • Boda Marcsi,

    „” Én pontosan tudom,vállalom amit írtam és ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül,nem hirtelen indulatból írtam!
    Sok tüntető direkt provokálta a rendőröket,a “szónok” meg különösen uszított…ez nem békés tiltakozás volt… „”

    Lenyegeben bekes volt. El kell viselni a „haladokat”, amig tetlegessegig nem fajul a dolog. De az is lehet, hogy Soros Gyuri Ba’ megunja es nem ad nekik tobbe penzt. Akkor majd hirtelen megnyugszanak.

  • hazai lámpa,

    „Csukott szemmel is lehet szaladni, bele a trágyás szekérbe …”

    Haaaat, ha olyanok keresnek gazdasagi kapcsolatokat, mint te, ez konnyen igaz lehet.

    „Egy időben pl. sokat utaztatták a Mészáros Lőrincet a kazah rokonokhoz. Hogy aszongya, majd ő föllendíti velük a sertéskereskedelmet, sertéstenyésztést.”

    Kazahsztanban sok kufar el egyreszt, masreszt az ottani muszlimok nem voltak tul vallasosak.

    „Az is egy vicc, hogy majd juhot importálnak oda. A közép-ázsiai sztyeppe országokhoz képest Magyarország egy zsebkendő, de ha itt ráadásul juhot tartanának nagy tömegben, akkor eltűnne a növényzet.”

    Nem tunne el. A magyar juhasz nem muszlim arab, aki meg azt sem tudja, hogy idonkent arrebb kell oket terelni. Pont ezert. (Arra utalok, hogy miutan a muszlim seregek kivertek a keresztenyeket a Szentfoldrol, a megszallo muszlimok hordtak be birkakat es kecskeket oda, amikkel aztan lelegeltettek az osszes zoldet, ami lehetove tette, hogy a szel elhordja szinte az osszes talajt.)

    A tobbi altalad felhozott peldakkal kapcsolatban semmit sem tudok. De tovabbra is fenntartom, hogy csak egy ritka nagy hulye akarna egy lora feltenni mindent. Meg te magad is irod, hogy mi lesz Magyarorszaggal, ha Nemetorszagban tortenik valami. Kozben megis okoskodsz, hogy miert is akar Orban masokkal is kereskedni? Hat ezert.

  • Gabriel!
    Azon azért jó derültem,(de baloldali normális ismerőseim is!!)
    hogy egy senki libsi azt nyilatkozta Kálmán Olgicának,hogy Orbánt kitilthatják Amerikából…..ugyan miért?Röhej!
    Sokan gratuláltak a Fidesz győzelméhez,még Merkel is,aki már rég rájött,hogy „otthon” jól elszúrta a dolgokat és csak hosszú egyezkedés,megalkuvás után tudott kormányt alakítani…!
    Persze sokaknak nem tetszik a magyar eredmény,de kit érdekel?tehetnek egy nagy szívességet!
    Talán inkább Sorost kellene Magyarországról kitiltani,annak legalább nyomós oka lenne…de remélhetőleg nincs pofája ide a jönni…helyette a fiacskája jár ide!

  • Szikszai!

    Egyáltalán nem békés tüntetésnek indult a dolog,ezt itthon mindenki tudja,mint írtam a szoci,de volt DK-s is…Gurmai Zita „független”fiacskája győzte meg,csitította a felhergelt embereket,hogy ne legyen erőszak,törés zúzás,gyújtogatás,na
    ezért jobboldaliként is megdicsértem az MSZP-t,hogy időnként gondolkoznak is…..
    Így jövő szombaton majd megint hőbörögnek egy kicsit,persze már kevesebben,aztán majd csak belenyugszanak,hogy 4 évig biztosan
    nem rúgnak labdába!
    Itthon az emberek szeretnének békében élni,ami pártállástól
    független és jogos igény!

  • Boda Marcsi
    2018 április 16
    1:48 du.

    aha.
    Kicsit összeszartátok magatokat mi ?

  • Majd Lalikácskácska memmongya az Európai Úniónak (is) hogy mit kell csinálni.

    Tisztára mintha Mosthatolmonlévőt „hallanám”

    Kár hogy az Európai Únió megcsak Úgytekint jelen rezsimre mint egy kellemetlen kis kelésre az Únió testén.

    Sajna ez a megítélés kissé átragad a zemberekre is.

  • Geyza!

    Legfeljebb te csinálod össze magad, amikor berúgsz(akárcsak Fletó…) azért mert te esetleg egy kietlen prérin laksz és bizony együtt éreztem azokkal,akik a csőcselék szombati útvonalán
    laknak

    Szintén észlény Alma!
    Egy szóval sem állítottam,hogy repürőlör dobják le ejtőernyővel
    az intifa szervezet embereit….csupán azt,hogy repülővel érkeznek az országba,ami több hiteles hírforrás szerint igaz volt

  • Amúgy Almára nézve nagy szégyen,hogy bár itthon él,csak a fanatikus társait hallja,nem tájékozódik….
    Azt meg,hogy miért is nem történt gyújtogatás,rombolás azt már
    2x-er is kifejtettem a cikknél,így a „gyengébbek” is felfoghatják!

  • Hehhheheehehee Kisboda…

    TE már nyakig szaros vagy, csak már fel sem tűnik neked.

  • Boda Marcsi
    2018 április 16
    1:48 du.

    Boda Marcsi :”Így jövő szombaton majd megint hőbörögnek egy kicsit,persze már kevesebben,aztán majd csak belenyugszanak,hogy 4 évig biztosan
    nem rúgnak labdába!”

    „Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.” –Gyurcsány Ferenc

    Marcsi csak szólok, hogy egyere inkább gyurcsányizálódik az elvtelen hazudozásai közepette! 😀 azobjektívéshiteleskicsiboda! 😀

  • Boda, hogy képzeli azt (technikailag), hogy egy magyar állampolgárt kitilt Magyarországról? Vezesse már le!? A Fidesz által összetákolt alaptörvény kimondja, hogy magyar állampolgárt nem lehet kitiltani Magyarországról. De Magát kicsi Boda ezzel is jól megetették, HÜ-LYÉ-NEK nézték, palira vették! 😀 Tegyük hozzá magával nincs nehéz dolga a hatalomnak ezt elérni 😀

    nem jár Magyarországon Soros? Akkor biztos az ikertestvérét fogadta Orbán a Parlamentben: https://i.imgur.com/iZ35B6E.jpg. Biztosan a vörösiszapkárosultaknak küldött 1 millió dollár gyorssegélyt is játékpénzben küldte. Bár úgy küldte volna, akkor nem tudta volna ellopni azt is a Fidesz.

    Van még néhány félkegyelmű állítása mára, vagy majd csak holnap folytatja? Mára ennyi?? Szomorú vagyok, hogy így alul teljesít idiótaságokban mostanság.

  • HunCanada!

    Megint próbál kintről rosszindulatúan ,tájékozatlanul és gyűlölködően uszítani a volt hazája ellen és „mérné az észét”,ha lenne.
    Nos Soros nem mostanában járt itthon,a vörös iszap katasztrófa ugye nem mostanában volt?….
    Aztán azóta ez a jellemtelen volt magyar rászolgált arra,hogy
    kitiltsák,de egyenlőre „csak” nemkívánatos személy,ha vastag bőr van is a képén a saját biztonsága és az iránta érzett undor
    miatt jobban teszi ha nem jön…
    Aztán ha a hazaellenes,jellemtelen, Gyurcsány anno mondhatta cinikusan,hogy lehet tüntetni,ha megunják, majd hazamennek,akkor ugye most a 2/3-os győztes párt és szimpatizánsai joggal mondhatják ugyanezt,mert ugye többségben vannak…
    Na rém kellemetlen,hogy Fletó és hívei pofára estek,nem kicsit hanem nagyon!
    Egyébként minden eddigi idétlenségét elnéztem H.C.ismervén az eszét és jellemét…,de ne hasonlítson ehhez a jellemtelen,részeg „magyar származású „alakhoz,mert az már felér egy becsületsértéssel!!!Kikérem magamnak!
    Megint sikerült bemutatkoznia……,de ugye nincs olyan szinten,hogy megsértsen,csupán kicsit hányingerem lett…..de örülök,hogy nem itthon rontja a levegőt!!!!!!

  • Szikszai!

    Tévesen gondolod, hogy Izrael földje éppen a juh legeltetéstől vált volna pusztává.

    Tudniillik a juh legeltetése márcsak azért is gazdaságos, mert ez az állat nem legeli le gyökérig a növényt, a füvet, így megkíméli azt a kipusztulástól, miközben folyamatosan trágyázza is… Nem véletlen, hogy (főleg sport-) repülőterek füves részeit birkákkal, juhnyájakkal „tartják karban”. Közismerten finom és egyenletes . g y e p e t . hagy maga után, az biztos.

    Szemben a birkával, egészen más a helyzet a kecskével, amely mindent megrág, lelegel, ami csak az útjába akad… Nincs az az özönnövény, tüskés szár, v. ág, de gyökér se, amelyik megúszná a kecske ilyen értelemben jótékony pusztítását… Így aztán az sem véletlen, hogy a mesterséges írtásokat, erdőnyílásokat, v.erdővágásokat (tűz megelőző, v. villanyvezeték alatti sávokat) meghatározott időközönként kecskenyájakkal „tartják karban”, pusztítják ki annak burjánzó növényzetét majdnem „kopasz talajt” hagyva maguk után…

    A szentföld elsivatagosodása és általában az egész Mediterráneum hegyeinek a lekopasztása inkább köszönhető az >ókori hajós népek< "áldásos" tevékenységének, vagy inkább rablógazdálkodásának, ami a terület egykori flórájának, közelebbről a fa állomány szinte teljes kipusztítását jelentette…stb.

  • Lalika
    2018 április 16
    10:55 de.

    Sok víz lefolyt azóta a Dunán, hogy a magyar emberek népszavazás keretében az EU-ba lépésre voksoltak (kampány by Göllner). Pl. megalkották Conchita Wurstot és bevezették a „buziházasságot” több tagállamban.

    Természetesen legitim bármiféle párbeszéd arról, hogy ezt akartuk, így akartuk-e?
    Ugyanígy legitimnek tartom, hogy az ellenzéki szavazók (nem az egyharmad, hanem több!), kifogásolják Orbán módszereit. Pl. Brüsszelben bólogat és megszavazza a szankciókat Oroszország ellen. Itthon meg nagy szájjal Brüsszelt szidja, de rögtön bepucsít a Vlagyimirnak, ha az a határon megjelenik. Pl. amikor 56-os emlékművet koszorúztak. No nem a hős forradalmárokét, hanem a szovjet seregét …
    Persze, az EU ezt elnézi Orbánnak, amíg szállítja a szavazatokat.

  • Szikszai
    2018 április 16
    12:41 du.

    „Haaaat, ha olyanok keresnek gazdasagi kapcsolatokat, mint te, ez konnyen igaz lehet.”

    A próféta szólt belőled!:) Azt ugyanis elfelejtettem megírni, hogy a keleti nyitás azóta csúfos kudarcot vallott. Ugyanis az elmúlt nyolc évben fölállított kereskedőházakat bezárták Ázsiában, mert nem sikerült kimutatható exportnövekedést elérni.
    Mindeközben az EU létrehozott Kínával olyan kereskedelmi szerződést, amiből mi kimaradtunk. (Sikerült viszont bekerülni egy bizniszbe Iránnal, ahol sok milliárd forinttal finanszírozzuk törpe atomerőművek gyártását, bármit is jelentsen ez.)
    Hab a tortán, hogy mikor Gyurcsány 2007-ben meghirdette a gazdasági keleti nyitást, akkor Orbán Viktor rettegett a legjobban, hogy a despota Kelet fölfalja az országot …

    Ezek tudott dolgok, és pl. több konzervatív közgazdász, aki az első Orbán-kormányt támogatta, mára kihátrált Orbán mögül. Így esett meg, hogy pl. Chikán Attila, a CEU és a Pázmány Katolikus Egyetem oktatója, mára Soros-bérencnek lett titulálva.
    Viszont a fidesz mostani szavazói nagyobb részt inaktívak, tehát nem érdeklik a gazdasági folyamatok. Mint ahogy a kétfogú néni a gettófaluból mondta a riportban, hogy a tévében látta, hogy Gyurcsány kilenc millió forintot fog adni minden migráncsnak. Megkérdezték, hogy dolgozik-e?
    Szegény fölháborodott, hogy ő tíz éve semmit nem dolgozott, neki erről orvosi papírja van.

  • Boda Marcsi
    2018 április 16
    5:55 du.

    Marcsi, ne hasonlítsam Gyurcsányhoz? Ahhoz tudja az kell, hogy ne beszéljen úgy mint Gyurcsány, de hát megtette pont ugyan azt mondta! Ennyi Marika! Ne engem hibáztasson ha Ön egy gondolkodásra képtelen ostoba nő, aki baromságokat beszél és ha visszahallja (olvassa) akkor megsértődik saját szavai értelmezésén. Gondolkodnia kéne mielőtt leír valamit és akkor nem lenne hasonlítva GYF-hez.

    Amúgy várom a mai adag kabaré műsorát, pont úgy mint Bayer Zsolt a napi Gyurcsány adagját 😀
    Ez van. Maga Marcsi lemoshatatlanul és az idők végezetéig összegyurcsányozta magát, azzal, hogy pont úgy beszélt mint Ő. Drága Marcsi félkegyelműsége :)) Imádom, hogy ilyen együgyű. 😀

  • Boda Marcsi
    2018 április 16
    5:55 du.

    Miről beszél? Én nem akarom magát megsérteni. Megteszi ezt saját maga, amikor pont úgy beszél mint GYF. Aztán azon sértődik be. Azon kívül Önnek fogalma sincs hol élek, és semmilyen témában nem is releváns a lokációm. De ha ennyire képes, hogy mindig ezzel jön, hogy felemlegeti nálam is másnál is, hogy „kinti”, akkor tényleg sajnálom a képességeit. Engem nem zavar, mondja csak ha ettől boldog. Bár remélem azért éri nagyobb öröm is a hülyeségek és a hazudozások bepötyögésén kívül. Érdemi vita híján többre Öntől nem futja, és én ezt akceptálom, hiszen kabaré így amit művel. Tolja csak tolja! :)) Ma mikor lesz jelen?

  • Én úgy látom, ezt a cécót is fölülről tervezték, hangszerelik.
    Lehet szép látványos tömeg rendezvényeket csinálni, mert az elégedetlenség ilyen formában való megnyilvánítására is sokan rávehetők.
    Így gerjesztik az emberekben azt a nézetet amely szerint nem bízhatnak a vezetőségben és a jelenlegi felállásban valójában tehetetlenek.
    Az egyetlen lehetséges alternatíva, a jelenlegi helyzetből való kibúvó pedig az az organikus működtetési rend ami a hagyományainkban van.

  • málnaszőr
    2018 április 17
    3:58 de.

    Szikszai nem él Magyarországon, ezért nem emlékszik, hogy mikor az állami földek újraelosztása volt kb. hat éve, akkor hány birkás gazdától elvették a földjét.
    Kezdve a titokzatos körülmények között elhunyt Váradi Andráson.

    A kecske tényleg mindent megeszik, de a juh is képes arra, hogy a legelőt túllegelje. Többek között ez indította el a nagy népvándorlást az ókorban, ami aztán a Nyugat-Római Birodalom bukásához vezetett.

  • azai lámpa
    2018 április 15
    6:43 du.
    Trumpot kevesbe erdekli az EU, mint gondolnad. Pillanatnyilag most Sziriaval van elfoglalva. Mar meg is bombazta oket. Remelem, hogy nem lesz haboru.

  • Ami meg a tunteeseket erinti a magyaroknal, milyen szerencs, hogy ezrt ma nem csuknak le valakit nehany evre. Mert valaha, volt ilyen a magyaroknal. Mert valaki tuntetni vagy nem tetszot mondani, maris bortonben volt! A szabadsagot meg keell becsulni, mert sokszor eltunik egy idore.
    Ha Orban diktator lenne, mar regen najba lenenek akik jajgatnak most. Jobb lenne Gyurcsan? Hat az igaz, hogy mikor utoljara otthon voltam rank eresytette a rendoroket. Kivancsi lennek, ma mit tenne a tuntetokkel?!

  • Igen, sajnos minden haziallatta tett allat elvesztette azt az Isten, vagy Termeszet Anyacska altal adott kepesseget, hogy ne tegye tonkre a kornyezetet.
    Erdekes lenne ebben a temaban jobban ismerni az angolul feral allatoknak nevezett allatok viselkedeset. Pl. hogy a feltoku spanyolok (es kesobb mexikoiak) miatt szabadra kerult un. hosszuszarvu tehenek hogyan alkalmazkodtak eloszor a hirtelen jott szabadsagukhoz. De nem hinnem, hogy errol lenne leiras.

    Ugyanakkor talaltam egy „leirast” valami masrol. Angol cikk a magyar valasztasokrol +.

    https://canadafreepress.com/article/the-tragedy-of-george-soros

  • HunCanada!

    ne erőlködjön feleslegesen,biztosan nem itthon él (régebben olvastam),de ugye tök mindegy,itthon is vannak hasonlók!
    Az elfogult balos véleménye éppúgy nem számít,mint a leszerepelt
    ellenzék,(de legalább ők bevallják,belátják)akiket Soros „leváltott”!Itt egyeseket nem lehet,még mindig küzdenek……a szerencsétlenek!(de minek?)
    Na megyek,mert egy jó vígjáték jön!

  • Szikszai!

    Gratulálok HunCanada-nak írt hozzászólásodra bár nem vagyok benne biztos,hogy fel is fogta szegény,bár nagyon „okos” és különösen „tájékozott” az itthoni helyzetet illetően…..de sebaj,az értetlen fanatikusoktól ennyi telik!

  • Kedves Szikszai!

    Magyarázd már el a „gyengébbeknek”,hogy az EU.nem egyenlő az Amerikai Egyesült Államokkal,(mint azt Soros szeretné…)hanem SZUVERÉN: szabad,független,nem korlátozott,önálló államok szövetsége! és ez így is marad,szerencsére ez a környező országok
    akarata,véleménye!
    Lehet,hogy egyesek ezt nehezen fogják fel,de meg kell próbálni…

  • Kiegészítés,helyesbítés: ez a MAGYAROK! és a környező országok véleménye!

  • Szikszai
    2018 április 15
    3:44 du.

    Bocs Szikszai, nem láttam a fentebbi hozzám intézett kérdéseidet, csak most, hogy Boda a tavalyi lecsóig próbál benyalni neked hátulról, miután pár napja helyretetted szegénykémet. De nem maradok adósod, bár úgy véltem alap dolgokról nem kell neked ismertető:

    Te: Most pedig meg tudod magyarazni, hogy ki es mitol fel?
    Én: Mondjuk attól, hogy elveszik a közmunkát és így azt a kis megélhetést is százezrektől. Mondjuk attól, hogy ha más véleményen van valaki, azt jogi és politikai elégtétellel fenyegetik. Vagy mondjuk attól, hogy listáznak embereket, bekameráznak tereket, vagy más véleményen lévők utcáját. Vagy ha elviszi egy rendőrautó, akkor abban meghal, azt mondva, hogy mérget vett be. Vagy amelyik cég ellenzéki és/vagy független médiában hirdet, arra rászáll a NAV és a kicsinálja állam érdekében. Vagy mint a Vonát nem hagyják aludni, a gyerekét Drónnal figyelik meg, minden nap összekarcolják, összefirkálják az autóját.
    Mitol autokrata a magyar allam? – Attól, hogy egyszemélyes vezére van, és az a vezető tekintélyelv szerint működteti – illetve már önmagától is így működik, hogy nem szakmai alapon, hanem a vezető kedvébe járásának a vélt, vagy valós szándéka húzódik meg valamennyi döntés mögött azaz érvényesül a tekintélyelv.

    Mi abban a baj, hogy ok nem liberalisok, hanem jobboldaliak (azon kivul, hogy te nem ertesz egyet veluk)?
    Ezt nem értem. Vissza kéne olvasnom, hogy itt mire gondolsz. Én nem vagyok liberális, sem baloldali és semmi bajom a jobboldaliakkal sem. Sőt kedvelem a jobboldali konzervatív gondolkodó értelmiséget a szárházi meghunyászkodó ál-keresztény megélhetésből szót nem emelő elvtelen bagázzsal szemben, akiknek történelmi felelősségük, hogy kussolnak oly sok témában épp a tekintélyelv miatt.

    Ki, hogyan es miert nem egyenlo ma Magyarorszagon a torveny elott? Itt nem a gyakorlatrol, hanem magarol a torvenyrol kerdezlek.
    370. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.
    Például aki lop azt bíróság elé kell vinni (feltéve ha nem szabálysértés. azaz 50 ezer ft fölötti). Valamilyen furcsa mód a politikusokra, mármint a hatalmon lévőkre ez nem vonatkozik és Polt Péter legfőbb ügyész, mint egykori fidesz tag soha nem vegzál, soha nem nyúl olyan témába bele, ahol Fideszes vagy fidesz közeli témában merül fel a bűncselekmény gyanúja, pedig minden héten a korrupcióinfón feltárnak ebből nem egyet, de visszadobálja a fideszes legfőbb ügyészünk. Lehet ezt neked csűrnöd csavarnod, de mind a ketten tudjuk, hogy Mászáros, Tiborcz, Orbán Apuja, Orbán tesója, Kósa és a többi ismeretlenebb figura mind mind úgy nyerészkedik akár állami tendereken, hogy más véletlenül sem nyerhet csak Ők. A megbízásokat pedig többszörös áron végzik el. Ezzel pedig a magyar embereket lopják meg, hogy hízzon a bendő. Ha Mészáros ebben az ütemben gazdagszik, ahogy tolják neki (névleg neki), akkor 2025-re a világ leggazdagabb embere lesz. Hihető teljesítmény, akkor amikor 2010-ben annyi pénze sem volt mint nekem földi halandónak. érdekes, hogy épp utána lett lángelme, miután a barátja miniszterelnök lett.

  • Boda Marcsi
    2018 április 17
    3:02 du.

    Boda látja mekkora sügér Maga? Még, hogy Maga meg a pártja nem osztja meg a népet? Épp most sorolt be már nem tudom hányadszorra egy Önnel ellentétes oldalra, csak azért mert amit írtam az esetleg nem tetszik magának. Azonnal megbélyegez. Jó, hogy nem aggat rám valami azonosítójelet. Olyan nehéz megértenie, hogy nem vagyok egyik pártnak sem a híve, nekem ők nem egy focicsapat akinek drukkolnom kéne és Isteníteni mint ahogy maga teszi feltétel és ész nélkül. A politikusok élén a Miniszterelnökkel nekem a szolgáim és arra adok felhatalmazást, hogy szolgálják hazámat és a magyar embereket, nem pedig arra, hogy kifosszák és egy feudális, auutokrata egypárt-rendszert, egy díszletet, egy funkció nélküli teátrumot csináljanak a törvényhozás épületéből a magyar Parlamentből a rendszerváltás után 28 évvel.
    Marcsika téved, soha nem mondtam, hogy épp hol élek, hol tartózkodom. Látja, az a sok marhaság amit mantráz és kényszeresen ide ír mind hazugság, ahogy ez is. De még egyszer: Ha önnek csak és csupán erre futja, hogy valaki „kinti” más meg „hazai”, az „balos”, ez meg „libsi”, akkor tessék csak tessék, nem veszem el az örömét. Hívjon akár kintinek, akár bentinek, magasról teszek rá, mert nevetséges az érvkészlete ezekkel. Legalább továbbra is csak azt bizonyítja, hogy semmilyen kérdésben nem tud mást válaszolni a rongyosra emlegetett idétlen és minden témában irreleváns mantráin kívül.

  • Figyelitek?

    A Kisbodából dőlni kezdett a savó.
    Hát hiába.
    Akinek rossz az emésztése az olyat hányk hogy még a kockakő is felmaródik hehehe

    OIM* se tudja megemészteni hogy (egyenlőre) nem lehet börtönbe zárni a lakoság nagyobbik felét.

    *OIM = Oldal Idióta Macája.

  • hazai lámpa
    2018 április 17 9:12 de.

    „A kecske tényleg mindent megeszik, de a juh is képes arra, hogy a legelőt túllegelje. Többek között ez indította el a nagy népvándorlást az ókorban, ami aztán a Nyugat-Római Birodalom bukásához vezetett.”

    Hogy te mennyire nem jol tudod a tortenelmet!

    Hiszen nem a soros fizette akkor is a birkapasztorokat, hogy szetverjek a kereszteny europat? A barbar muszlim tomegeket!

    Mivel roma mar a „kereszteny europa volt” akkor is – mivelhogy nagy Konstantinus csaszar ota a „keresztenyseg” volt a birodalom allamvallasa.

    Na ugye.

    A vegen meg megtagadod a „tanokat” es a revizionizmus kengozos mocsaraba sullyedsz, es a ballibsi utat valaszztod!!!

    Ejnye, ejnye – listara kerulsz!

    🙂 🙂 🙂

  • Marcsi,

    Az elvtarsak csak ures kijelentesekkel tudnak operalni, es amikor rakerdezel az egyik ures szolamukra, nem tudnak valaszolni, nem tudjak bizonyitani a vadat. No es persze jo kis bolsi szokas szerint azzal vadoljak a masik felet amit ok csinalnak, vagy szeretnenek csinalni. Ez igy megy amiota olvasom a butasagaikat.

    Egy dologban igazuk van, korrupcio van a Fidesz alatt is, de ha ettol a magyar rendszer diktatura, meg naci, meg …. ….. …. akkor minden demokratikus orszagra is igaz ugyanaz, koztuk az o peldakep-orszagaikra.
    No es zsigerbol tagadjak, hogy az o udvoskeik is loptak volna.

    Igy erdemben nem lehet vitatkozni veluk, mert ok is tudjak, hogy hazudnak. De neha nem art emlekeztetni oket, hogy csak sajat magukat tevesztik meg, es azt is csak allitolag, mert annyira butak azert nem lehetnek.

    Huncanada pedig szereti megjatszani a semlegest, valamiert fel attol, hogy megtudjak masok is hogy o melyik oldalon all. Kar erolkodnie, ez jol latszik a hozzaszolasaibol. De ha neki tetszik….

  • Marcsi,

    Most nezem a masik irasodat.

    Oket nem erdekli, hogy mi az EU. Oket a “proletar” internacionalizmus izgatja csak, es meg azt sem veszik eszre, hogy hulyere vettek oket. Ugyanis a jelenlegi mocsok kizarolag a “burzsoa” internacionalizmus gyozelmere lett tervezve. De azer’ ok meg beizgulnak ettol naponta szazszor is.

    Hadd izguljanak!

  • HunCanada,

    ” Te: Most pedig meg tudod magyarazni, hogy ki es mitol fel?
    Én: Mondjuk attól, hogy elveszik a közmunkát és így azt a kis megélhetést is százezrektől. ”

    Miert vennek el? Ha elveszik cocjalis segelyt kell nekik adni. Nem gondolhatod komolyan, hogy a FIDESZ barmelyik embere is annyira aljas lenne, hogy ehhalalra akarja itelni a fel orszagot (vagy negyedet, vagy 8-adot….stb.).

    „Mondjuk attól, hogy ha más véleményen van valaki, azt jogi és politikai elégtétellel fenyegetik.”

    Ez kivel es mikor tortent meg? Ma Magyarorszagon mindenfele marhasagot hazudoznak ossze-vissza a „haladok” es semmi bajuk nem tortenik, legfeljebb hulyenek, vagy arulonak nezik oket.
    Ha arra gondolsz, hogy a valasztasok elott idegen hatalmakat kiszolgalokra var egy kis szamadas, az nem a velemenykulonbseg miatt lesz. Lehet mas velemenyed, de nem kell kulfoldrol keresned tamogatast. Egyreszt nem fair, masreszt remelem, hogy buntetendo is. Ha nem, surgosen meg kell valtoztatni a torvenyt, hogy ha legkozelebb elofordul le lehessen csukni a gazembereket.

    ” Vagy mondjuk attól, hogy listáznak embereket, bekameráznak tereket, vagy más véleményen lévők utcáját. ”

    Kiket listaznak? Ezt a marhasagot mar olvastam valahol, de meg nem derult ki, hogy kik es miert vannak azokon a kepzeletbeli listakon. Bovebben?
    Kanadaban is bekameraznak tereket, utcakat, sot meg a bank-gepbol sem tudsz ugy kivenni penzt, hogy ne lennel kameran. Fuj de egy fasiszta rendszer van itt Kanadaban! Rettegjunk!!!!

    ” Vagy ha elviszi egy rendőrautó, akkor abban meghal, azt mondva, hogy mérget vett be. ”

    Volt egy ilyen eset? Es ha tenyleg merget vett be?

    ” Vagy amelyik cég ellenzéki és/vagy független médiában hirdet, arra rászáll a NAV és a kicsinálja állam érdekében. ”

    Nem lehet, hogy csaltak es most ezzel magyarazzak? Par honapja egyik-masik „humanista” es „halado” politikus le lett tartoztatva, azonnal kirakatperrol sirt mindenki, pedig tenyleg tolvajok az illetok.

    „Vagy mint a Vonát nem hagyják aludni, a gyerekét Drónnal figyelik meg, minden nap összekarcolják, összefirkálják az autóját.”

    Kik csinaljak azt? A rendorok, titkosszolgalat, vagy a Vona emberei a hatas kedveert?

    ” Mitol autokrata a magyar allam? – Attól, hogy egyszemélyes vezére van, és az a vezető tekintélyelv szerint működteti – illetve már önmagától is így működik, hogy nem szakmai alapon, hanem a vezető kedvébe járásának a vélt, vagy valós szándéka húzódik meg valamennyi döntés mögött azaz érvényesül a tekintélyelv.”

    Kanadanak egyszemelyes vezere van a KESZ szemelyeben. Az USA-nak egyszemelyes vezere van a Trump szemelyeben. Sorolhatnam az osszes tobbi demokratikus allamot. Hol latsz ket, vagy tobb miniszterelnokot, vagy elnokot? Miert pont Magyarorszag eseteben baj ez?
    Mit kellene az Orbannak es a FIDESZ-nek csinalnia, hogy orvosolja ezt a „bajt”? Valositsa meg a bolsik programjat, azaz a bolsik zsebebe kuldje a lopott penzt?

    „Sőt kedvelem a jobboldali konzervatív gondolkodó értelmiséget a szárházi meghunyászkodó ál-keresztény megélhetésből szót nem emelő elvtelen bagázzsal szemben, akiknek történelmi felelősségük, hogy kussolnak oly sok témában épp a tekintélyelv miatt.”

    A jobboldaliak altalaban vallasosak. A Biblia szerint az Isten szemelyes kozbenjarasara lesz valaki „nacsalnyik”, aki ellen a tobbinek nem szabad lazadnia, mert akkor ugye az Isten ellen lazad. Ettol fogva teljesen normalis, hogy a vallasos jobboldali tekintelytisztelo – legalabbis egy bizonyos fokig. A nem vallasos eseteben csak azzal kell szamolni, hogy ha vajon mindenki elnok akar lenni, nem lesz-e esetleg kaosz?
    Mellesleg beszelgethetnenk a baloldalrol is, Hitler, Sztalin es a tobbi, akik tekintelyelv alapjan uralkodtak.

    „Ki, hogyan es miert nem egyenlo ma Magyarorszagon a torveny elott? Itt nem a gyakorlatrol, hanem magarol a torvenyrol kerdezlek.
    370. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.
    Például aki lop azt bíróság elé kell vinni (feltéve ha nem szabálysértés. azaz 50 ezer ft fölötti). Valamilyen furcsa mód a politikusokra, mármint a hatalmon lévőkre ez nem vonatkozik”

    Erre mondtam, hogy azt a torvenyt idezd, ami a megkulonboztetest torvenyesiti. Ilyen nincs.
    Hogy a torvenyt nem alkalmazzak minden szemely eseteben (egyenloen) az sajnos minden mai demokracia sajatja. Ez ugyan nem menti a FIDESZ-t, de ha a korrupcio miatt szerinted nacizmus, vagy fasizmus …stb. van Magyarorszagon, akkor Kanadaban es az USA-ban is az van. Szidd mind egyforman, ne csak Magyarorszagot!

  • Ejj de szép ezt látni.

    Egyik idióta alájanyal a másiknak.

  • Figyelő
    2018 április 17
    2:52 du.

    „Trumpot kevesbe erdekli az EU, mint gondolnad.”

    Kedves Figyelő, nem EU, hanem CEU. Ez egy amerikai nemzetközi egyetem, ami egyedül itt van Közép-Európában, ha jól tudom. Külföldi diákok járnak ide.
    Orbán be akarta záratni, de az egyetem vezetése nem akar menni (Soros egyetemnek is hívják).

  • Figyelő
    2018 április 17
    2:52 du.

    Orbán és Putyin a Fiumei úti sírkertben szovjet katonák emlékművét koszorúzta 2015-ben. Azokét, akik elestek a 2. v.háborúban.

    A gond csak az, hogy a szovjet katonák parcellájában van egy olyan emlékmű is, amin a mai napig ez a felirat „Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért”.
    Egyébként az orosz katonatemetők vörös csillagostul, mindenhol gyönyörűen rendbe vannak tartva Magyarországon.

  • hazai lámpa
    2018 április 18
    8:20 de.
    Szerintem , ez csak diplomciai gesztus volt. Mindenki elfelejti,. hogy Orban kituno diplomata.

  • hazai lámpa
    2018 április 18
    8:02 de.
    Bocsi, most lattam elobbi valaszodat. A CEU , szerintem nem erdekli Trumpot. T.i. ITT demokracia van! Mindenki azt csina;lja ami neki tetszik es a vezetoseg nem szol bele.Nem erdeke.

  • Figyelő,

    „Szerintem , ez csak diplomciai gesztus volt”

    Ezt hiaba mondod azoknak, akik vakon gyulolik az Orbant.

    Politikai „stunt”-okat mindenhol csinalnak. Ördögám elvtars pl. szinte egyhuzamban nacizott es bocsanatkerest kovetelt (holott abszolut elnezes-kerest kellett volna kovetelnie) Izraeltol.
    Aztan amikor kellett nekik valami Izraelbol, nyajas mosolygasok kozepette megszuletett az uzlet. Amint az uzlet megvolt ujra nagyon mergeske lett, es tovabb nacizott es kovetelozott.

    Ez mindenhol igy megy, foleg, ha az egyik felnek nagyon fontos valami „eszmeiseg”, mert kicsit eroszakos, vagy bunko, vagy mindketto.
    Ha muszaj vele uzletelni, akkor el kell nezni a bunkosagat es mosolyogni kell a bunkosagahoz.

    Ha ezt valaki nem tudja megerteni, akkor intelligenciaban kb. ugy egy egysejtu es a Geyza kozott all, joval kozelebb a sokkal ertelmesebb egysejtuhoz.

  • Szikszai!
    Köszönöm a többeknek írt tárgyilagos és okos hozzászólásod,az értelmesebje érti,az agymosott fanatikusok meg nem,ez van!
    Amúgy HunCanada „titkolódzása” ellenére is tudjuk,hogy hová is
    „tartozik”,meg a hozzá hasonlóakról is, akik nem egyenesek ,nem merik felvállalni hol is élnek,kire is szavaztak(ezt már kb. 100x kérdeztem tőlük…senki nem válaszolt!),de sebaj ,hadd vergődjenek feleslegesen….
    az ő bajuk,hogy egyre hiteltelenebbé,megvetendőbbé és nem mellékesen nevetségessé válnak!
    Csak így tovább!!!!

  • Kisboda hogy élvezi !
    A szennyet amit Syxay az arcába lottyintott.

  • Figyelő:

    Hát lehet hogy személy szerint a Trumpot nem izgatja
    a CEU sorsa,de sok választóját igen.
    Ezzé aztán ugyebár..

  • RÁJÖTTEM!
    Rájöttem a Syxay titkára !!
    Aztat hiszi őurasága, hogy mert
    végtelen hosszúakat képes írni a semmiről,
    ő egy roppant ENTELLEGENCS és igen művelt emberfő.
    Aki emiatt a kétes „tudása” révén felette áll másoknak.
    Holott csak egy lelkileg megrohadt,megkeseredett kiégett senki

  • Gyengécske HumCanada!

    Amúgy Szikszai soha nem tett helyre,mi csupán véleményt váltunk,ha netán jogosan bírál azt elfogadom,ha mást gondolok akkor megírom,ilyen egyszerű a dolog normális emberek között!(ami a hozzád hasonlókkal lehetetlen…) mi normálisan érvelünk!
    Ne erőlködj,mert sérved lesz…..
    Na mára ennyi …azt hiszem elég,nyugodj le szépen,a saját érdekedben!

  • Boda Marcsi
    2018 április 18
    2:20 du.

    Marcsi világosítson már fel, hogy „hová is tartozom?” Ha engem kérdezne, akkor egy csoportba tartozom, magyar vagyok és szeretem a hazámat. Az, hogy ön beskatulyáz össze-vissza, és megosztja az embereket, hogy ez ide az meg oda tartozik az a maga dolga. Szánalmas dolog de a magáé. Listázni nem akarja az embereket, meg felcimkézni, megjelölni valamivel azokat akik az ÖN tébolyult fejében nem oda tartoznak ahol Maga van?
    Engem például baromira nem érdekel, hogy Ön hol él és kire szavaz, elmondtam ezerszer, hogy nem aszerint mérem meg magát és másokat sem. Ez csak a maga sajátja, hogy árkokat ás, és kintiekre meg hazaiakra, meg „tudjuk, hová tartozik” féle szólamokkal különböző csoportokra osztja az embereket. „Baromi jó” az árokásó, felcimkéző, megosztó gépezete Marcsi.

  • Kisboda ne pampogj csavarjál be mégegy ampullával.
    csak a szomszéd meg ne lássa még rádragad hogy zugívó vagy

  • Boda Marcsi
    2018 április 18
    3:19 du.

    Most viccel?! 😀 Marcsi, nem erőlködöm. Annyi energiát sem vesz el Maga tőlem, mint amikor álmomban levegőt veszek. Nem tartom magát semmilyen témában vitapartnernek, mert Önnek nincs önálló gondolata. Ha már Szikszait megemlítette. Tudja mi a különbség maga és Szikszai, Figyelő, mittom én Charlie között? Az, hogy nekik legalább vannak saját gondolataik, meggyőződésüket el tudják magyarázni abból a megvilágításból ahogy Ők látnak egy adott témát. Azaz vitatkoznak. Ezzel szemben maga csak mint egy bekapcsolt végtelenített magnó, egy az egyben a kormányzati média propagandáját adja vissza, de szó szerint. Ezért nem tartom magát vitapartnernek mert egy biorobottal nincs miről vitázni, csak tolja és tolja, ahogy egy bekapcsolt és lekapcsolhatatlan magnó játssza a kazettát megállás nélkül. Csak Ön ész nélkül.

  • HunCanada!
    Én magával ellentétben…(nem titokzatoskodtam…)elmondtam,hogy itthon élek és magával szintén ellentétben (!!!)szeretem a hazámat és többséggel együtt biztonságban,békében szeretnénk élni,ez ilyen egyszerű,amit nem ártana felfognia,magának és a többi (főleg kinti) és itthoni ÁL MAGYARNAK! Na erről ennyit,ne játssza el,hogy nem érti…..!

  • Boda Marcsi
    2018 április 18
    4:08 du

    Marcsi Maga fogyatékos? (költői a kérdésem) Én azt írtam, hogy szeretem a hazámat. Erre itt izél, ilyen provokációval hogy „magával ellentétben”. Ha nem fogyatékos akkor mit hazudozik itt 1-2 kommentváltás távolságnyira is is?

  • Boda Marcsi
    2018 április 18
    4:08 du.

    A haza is szeret téged?
    Mert amiket eddig felköhögtél a magánéletedről….

  • HunCanada!

    Nos maga semmi energiát nem vesz el tőlem,sem ébren sem álmomban…
    Amúgy Figyelővel,Charlieval,Szikszaival sok közös van bennünk,nekik és nekem is vannak saját gondolataink,amiről megosztjuk egymással a véleményünket de ami a legfontosabb és közös bennünk,hogy egyikünk sem hazaáruló, és hiteltelen lefizetett Soros bérenc!
    Na most már tényleg elmegyek…(mára) gondolkozzon el egy kicsit
    a válaszomon,és próbáljon meg önkritikát gyakorolni,megnyugodni,visszavonulni a szerencsére „messzi távolból”……!

  • Marcsi,

    Ezzel a sorosberencel, es a hazaaruloval vigyazni kell, mert ujabban sertodekenyek a “haladok”.

    Itt nem csak hazudozni muszaj, hanem elkenni azt aki nem ert egyet a keptelennel keptelenebb hazugsagokkal. Lassan elerjuk itt a sztalini, vagy hitleri szintet.

    Tehat te is valassz ki szavakat, mint pl. brillians, zsenialis…. stb es minden kommentedbe tedd bele, mind csak ebbol alljon. Mi majd ertjuk, hogy mire gondolsz.

  • Hun Canada:

    OIM* élete a hazudozás.
    Akárcsak a rohadék Syxay-é is.
    Fizikailag képtelenek az igazmondásra.
    Ha egyszer nem hazudnának, gyomorfájásaik támadnának

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Boda Marcsi
    2018 április 18
    5:26 du.

    Na látja akkor nagyon sok a közös bennünk is Marcsi. Például maga is én is szeretjük hazánkat, nem vagyunk „soros bérencek” (az mi?). Én – látja a közös dolgokat keresem és nem kérdőjelezem meg magától, hogy Ön szereti a hazáját (Maga ezt is megtette). Ami viszont megkülönböztet bennünket egymástól az, hogy maga pedig táborokra osztja az embereket, osztályozza, méregeti megbélyegzi azt aki más véleményt fogalmaz meg a magáétól. Ezen felül még abban különbözünk, ami pont a fenti tulajdonságaiból adódik, tehát tény, hogy Maga földsötét ostoba hazudozó. Hiszen csak ostobák osztályoznak, listáznak olyan mód, hogy átrakják máshová, és különböző hasra ütött hazug cimkékkel bélyegzik azt akivel esetleg nem pontosan egyezik a véleménye.

  • Syxay:

    „Sorosbérenc” mi ?
    Te rohadék…

  • Figyelő
    2018 április 18
    12:24 du.

    „Szerintem , ez csak diplomciai gesztus volt.”

    Bizony, diplomáciai gesztus volt. A Nagy testvér részéről, hogy még ezt is megtehetjük veled. De azért Putyinnak kitűnő sajtója van a kormányközeli lapokban.

    Összehasonlításképp Merkel sok mindent elnézett már Orbánnak, soha nem sértegette, mert mindketten az Európai Néppártban vannak. Mégis milyen stílusban írnak róla a közmédiában.

    Persze lehet, hogy Orbán szemében Merkel csak egy jelentéktelen európai ország jelentéktelen vezetője … (vagy fordítva)

  • Nagyon itt van az ideje abbahagyni a Sorosozást.
    Ha igaz lenne amit a PROPAGANDA VALÓSÁGBAN mondanak, akkor a zsebében lenne az ENSZ, a Nato, a bankár maffia, a Vatikán és gyakorlatilag mindenki más is a felső vezetőségből.
    Ennél sokkal valószínűbb az, h Ő is csupán egy stróman (utasítások szerint tevékenykedő csicska).

  • NAGY Gyula:

    Mér?
    TE nem ?

  • Geyza
    2018 április 19
    10:05 de.

    Sokféle személyiség van.
    És vannak olyanok akik a személyiségük szerint nézve nem tartoznak a gerincesek rendjébe.

  • Nagy Gyula:
    Igazán megörvendeztettél most.
    Ezzel a visszafogott,cizellált önkritikáddal.

  • Nagy Gyula,

    „Ennél sokkal valószínűbb az, h Ő is csupán egy stróman (utasítások szerint tevékenykedő csicska).”

    Ezt mondom en is mar miota.
    Gyuri ba’ra sok mindent ra lehet fogni, do hogy tokellutott hulye lenne, azt nem. Ennel fogva nagyon nehez elhinni, hogy a sajat 15 milliard dollarjat kolti ketseges kimenetelu nemzetkozi szarkeveresrekre.
    Arrol nem is beszelve, hogy nincs az a maganyember, aki meg merne tenni ezt a fajta szarkeverest szerte a vilagon, ha nem lenne a hata mogott egy jelentos hatalom.

    Tovabba, ha alaposabban utanaolvasunk a korabbi szarkevereseknek, latjuk, hogy a „civil” gittegyleteket mar a 20. szazad elejetol hasznaltak erre a celra.
    Semmi uj nincs benne, csak a nev mas.

  • Szikszai!

    Na ez már a csúcs,amikor egy valahol..kint élő,pocskondiázó, volt magyar azt állítja,hogy ő bizony szereti a hazáját…..aki egy enyhén szólva sem egyenes ember,titkolja,a nemét,meg „mellékesen” melyik hazaáruló párttal is szimpatizál…azt is hol él,meg ugye tájékozatlanul uszít,méri az „észt” akiknek kissé több van….!
    Persze nem ő az egyetlen fanatikus,aki összetéveszti az „ápoló” és az „ápolt” szerepét……ő az utóbbi,de ha még eddig nem,akkor sürgősen kezeltesse magát a saját érdekében!
    Na új információkkal,tényekkel tudósíthatok itthonról és hiteles forrásból,majd megírom,ha lesz elegendő időm!

  • Marcsikám, látom, nagyon izgat téged a HunCanada neme… Meg hogy hol lakik… Ejnye…

  • Alma!
    Engem sem te,sem HunCanada nem tud igazán izgatni,csak nem szeretem a rejtőzködő,uszító és jellemtelen,főleg a hazaáruló
    embereket,amivel szerencsére nem vagyok egyedül…na ilyen egyszerű a dolog,pláne ha érted is……????
    Most nincs több időm és főleg kedvem a buta, jellemtelen és főleg (szerencsére) a vesztésre álló hazaárukkal vitatkozni!
    Jó tanács: Nézzetek magatokba,gyakoroljatok önkritikát,mint azt az általatok dicsőített,de nagyon leszerepelt ellenzéki pártok „sokasága”….teszik!
    Na pá!TV-t és jó műsort nézek,amivel ti nm tudtok versenyezni!

  • Már hogyne izgatná magát Marcsi! Semmi egyébbel nincs elfoglalva, csak azzal, hogy hol lakom, kire szavaztam, mi a nemem. 😀

  • Christopher Adam

    HunCanada, nekem gyerekként mindig azt tanitották, hogy idegennek ne nyissak ajtót. Azt hiszem, hogy mivel a fokozott érdeklődés tárgya lettél és kitartóan kutakodik nemed és cimed után, Neked is ezt javaslom. 🙂

  • Chris nekem is ezt tanították. :):)

  • Boda Marcsi
    2018 április 19
    4:39 du.

    Marcsi Ön mindig a TV-t bámulja, talán a cseh 2-t nézi folyton? Mikor és mivel pocskondiáztam a hazámat? Csak azért, hogy ne maradjon a hazugsága tényállásként itt az utókornak. Szóval?

  • Szerelmes lett belé az ostoba liba.
    Nemtől függetlenül.Hiába, modern időket élünk…

  • De az is lehet hogy igy
    nem fogadták el tőle a feljelentést.

  • Egyszer bele fogok halni itt a rohogestol abba, hogy azok rettegnek itt, akiknek semmi okuk nincs ra.

    Marcsi csak siman egyenes valaszt var volna, de azt en sem kaptam soha a Huncanadatol. Azt hajtogatja, hogy o nem elkotelezett, ugyanakkor hajtogatja a “haladok” hazugsagait.

    Engem nem zavar hogy hol es miert hazudozik. Szerintem a Marcsit sem, csak szeretett volna egy kis oszinteseget.

    De ez ne zavarjon meg abban benneteket, hogy 5 meter magas kofalat epitsetek a hazatok kore, szogesdrottal, es 100000 voltot bele! 🙂

  • Christopher Adam 2018 április 19 5:17 du.

    „ nekem gyerekként mindig azt tanitották, hogy idegennek ne nyissak ajtót. „

    De ez ugye csak a lakás ajtóra vonatkozott, a Hazánk határaira nem terjedt ki ez az intelem?

  • Christopher Adam

    Lalika,

    arra valóban nem, mert akkor édesapámra, édesanyámra, nagymamámra, nagypapámra, nagynénémre és nagybatyámra is rácsapták volna a kanadaiak az ajtót.

  • Lalika,

    Ezert van az, hogy szerintuk barkit, es mindenkit be kell engedni az orszagodba, de ok nem fognak egy idegent sem beengedni a hazukba. Az a feladat, es az azzal jaro oromok rad varnak.

  • Lalika
    2018 április 19
    6:12 du.

    Majd te kiállsz karddal és megvéded

  • Syxay:

    Hidd el minket sem nagyon zavar
    hogy minden harmadik mondatod valami hazugság.

  • Christopher Adam 2018 április 19 6:15 du.

    „ arra valóban nem, mert akkor édesapámra, édesanyámra, nagymamámra, nagypapámra, nagynénémre és nagybatyámra is rácsapták volna a kanadaiak az ajtót.”
    Irigylésre méltóan szerencsés vagy Christopher.

    Bocsáss meg, nem akarok beleturkálni a családod magánügyeibe, de szeretnék néhány kérdést a maximális tiszteletem biztosítása mellett egyenesen feltenni annak reményében, hogy őszinte választ kapok rá:

    1./ Amikor szeretett felmenőid Kanadába érkeztek Ők legálisan jutottak be azután, hogy hitelt érdemlően igazolták a kanadai hatóságok felé kilétüket, és alázattal mindenben teljesítették a kanadai bevándorlási törvények előírásait, vagy rárúgták a nyitott ajtót a befogadókra?

    2./ A felsorolt kedves rokonaid közül hányan léptek Kanada földjére azzal a szándékkal, hogy a helyi törvényeket figyelmen kívül hagyják és azok megváltoztatását követeljék, hogy eltartassák magukat a kanadai dolgozóktól beszedett adókból, hogy előjogokat követeljenek maguknak, hogy ráerőltessék a szokásaikat és vallásukat a befogadókra?

    3./ A tiszteletre méltó rokonaid közül melyek voltak esküdt ellenségei a kanadai lakosság bármely rétegének akár faji akár vallási akár gender alapon?

    4./ És talán a legfontosabbat utoljára hagyva: szándékoztak-e beilleszkedni a befogadó társadalomba és annak építő hasznos tagjaivá válni, vagy párhuzamos társadalom létrehozására fordították az energiáikat és a társdalmi rend megöntésére szervezkedtek?

    Remélem, nem tartod tolakodónak a fenti kérdéseimet és hajlandó leszel válaszolni rájuk.

  • Szikszai
    2018 április 19
    6:19 du.

    Feltételezem hogy
    tégedet sem nagyon engednek be
    a Kanadában élő más nemzetiségűek a házaikba.
    Mert baromi unalmas,sajátmagának bánatában tetszelgő
    másokra problémáidat bármikor ráterhelő tipikus tőmagyar vagy

  • HunCanada 2018 április 19 5:21 du.

    „Chris nekem is ezt tanították.”
    Nekem nem, mert én becsületes magyar emberek lakta területen nőttem fel ahol kérni nem, de lopni szégyen volt. Így aztán mindig ott ettünk ahol éppen voltunk, persze nem Mekkit hanem kacsazsíros kenyeret zöldpaprikával.

    Az viszont igaz, hogy ajtózár helyett kutya volt az udvarban. Ezért értékelem Vinnyogós Geyza vakkantgatásait. Ö is olyan, mint az öreg Blökszi volt, aki unalmában mindenkit mindig megmorgott, de senkit soha nem érdekelt.

  • Szikszai 2018 április 19 6:19 du.

    „ de ők nem fognak egy idegent sem beengedni a házukba”

    Na azért ebbe ne fogadj nagy tételben, mert ha jól vagyok tájékozódva Kanada már kb 50 000 menekültet fogadott be az utóbbi két évben. Persze nekik könnyebb, mert hacsak valaki nem sétál át hozzájuk a vízen, mint Jézus Krisztus (ami a mohamedánok esetén nem a legjobb példamutató) akkor bizony Ők meg tudják válogatni, hogy kit engednek be és kit nem.

    Na mármost amikor mi is ugyanezt ezt akarjuk (hogy megválogassuk kit engedünk be és kit nem), akkor bizony ránk förmednek azok onnan kintről, akik azt hirdetik, hogy a külföldön élő magyaroknak nem kellene szavazati jogot biztosítani, merthogy milyen alapon szólnak bele az ország irányításába amikor nem is élnek otthon. Ezt nevezik tudathasadásnak, amiből nem is fognak kigyógyulni.

  • Lalika,

    Felreertettel. Kanada persze hogy hordja be oket,most mar valoszinu evi 200 000 korul, es csak a jo Isten tudja hanyan jonnek illegalisan Amerikabol. (Amerikaba is mennek be illegalisan Mexikobol, es nem mexikoiak.)

    En arrol beszeltem, hogy vajon a haladok a sajat otthonukat mennyire lennenek keszek megosztani a bekeaktivistakkal? Bar, ahogy hallom nehany nemet a nehez uton tanult – volna, ha eletben maradt volna.

  • Alakul, kezdjuk meg tudni a lista „ÉRTELMÉT”

    Bodamarcsatol az alabbi idezet:

    …”magyar azt állítja,hogy ő bizony szereti a hazáját…..aki egy enyhén szólva sem egyenes ember,titkolja,a nemét,meg “mellékesen” melyik hazaáruló párttal is szimpatizál…azt is hol él,meg ugye tájékozatlanul uszít,méri az “észt” akiknek kissé több van….!”

    de az illeto nem áll itt meg, ennel a pontnál, folytatja:

    …Persze nem ő az egyetlen fanatikus,aki összetéveszti az “ápoló” és az “ápolt” szerepét……ő az utóbbi,de ha még eddig nem,akkor sürgősen kezeltesse magát a saját érdekében!…

    Lehet, hogy tenyleg nem artana tudnunk is, hogy o ki valojaban? Mivel ez a Bodamarcsi avatar mostmar bizonyos, hogy csak valami alca.

  • Geyza
    2018 április 18 4:30 de.

    Geyza, kar a szikszait valamire is becsulni, hiszen egy valodi hulye zsido, aki valamiert megjatsza az antiszemita magyar nazistat.

    Majd kialakul egyszer ez is…..

  • “Megjatsza az antiszemita magyar nazistat”.

    Es en lennek a hulye….

  • Christopher Adam 2018 április 19 6:15 du.

    Tisztelettel várom a válaszodat a 2018 április 19
    6:37 du. feltett négy kérdésemre, melyekről remélem hogy nem megválaszolhatatlanul nehezek.

  • Lalika,

    „Tisztelettel várom a válaszodat a 2018 április 19
    6:37 du. feltett négy kérdésemre, melyekről remélem hogy nem megválaszolhatatlanul nehezek.”

    Remelem nem visszatartott lelegzettel varod!

  • Javítsatok ki ha tévedek.
    A zsidó vallás első szent irata a Tora, nem a babiloni Talmud.

  • Gabriel!

    A véleményem,álláspontom továbbra is fenntartom és változatlanul
    megvetem a „rejtőzködő”,károkozó senkiket!

    Tegnap ígértem tényeket,hiteles információkat,amit ha lesz időm
    megírom,…de ma dolgos,sűrű napom volt,most szeretnék kikapcsolódni….más értelmesebb,szórakoztatóbb dologgal foglalkozni,mint a hazai csőcselék!!
    Amúgy az a véleményem,hogy ha a mocskos csőcselék holnap este nem bír magával,akkor Gyurcsány Fletó anno…. aljas szemkilövésével,szemben a fejbelövést sem tartanám holnap túlzásnak…..de ugye szerencsére a kormány higgadtabb és nem hagyja magát provokálni,az indokolt letartóztatások is sokaknak
    megnyugvást,elégtételt jelentenének!
    provikálni

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    odáig tetszett süllyedni, hogy teljesen nyiltan kívánja, hogy a tüntetőket gyilkolják meg, lőjék fejbe? Ezek után mégegyszer ne merje magát kereszténynek hívni. Ilyet keresztény ember nem kíván másnak–ellenfelének, de még ellenségének sem.

  • Röviden még csak annyit: a tisztességes,tárgyilagos itthoni baloldali ismerőseim,barátaim is MIND velem hasonló véleményen vannak és elítélik a hazaáruló,cirkuszoló,emberek nyugalmát zavaró aljas
    csőcseléket!
    Na pá!

  • Lalika
    2018 április 20
    11:14 de.

    Lalikácskácska,a kis kardvitéz irányít..eszem ne hagyjá’ el DD

  • Gabriel
    2018 április 19
    7:55 du.

    Már kialakult.
    Oszt ilyen lett.

  • Lalika
    2018 április 19
    6:49 du.

    Te is ráterheled magadat folyton másokra,.ezekkel a
    hosszadalmas semmitmondásaiddal,
    meg a hülye kérdéseidel
    Végülis a te dolgod
    Csak uncsi.

    Ami azt illeti te sem szoktál válaszolni a kérdésekre.
    többet is feltettem neked, olyankor kussban vagy.

    Legutóbb például azt,
    hogy a nyálas „CSALÁDBARÁT”
    vinnyogásod miképpen fér ezzel össze:

    http://nepszava.hu/cikk/1157915-a-bihari-utcaiak-segelykialtasa—a-kobanyai-fidesz-nem-kegyelmez

  • C.Á!

    Én bizony keresztény vagyok és tisztességes,maga meg ugye egészen”más”…
    Nem itt született, (semmi köze az országhoz),de állítólag itthoni..keresztény családból…!
    Érdekes Gyurcsány törvénytelen megtorlásán,akcióján nem akadt ki…..?! ez magát és a fórumot minősíti!
    Nincs lelkiismeret furdalásom(magának kellene…)amit írtam feltételes módban írtam és továbbra is vállalom!
    Aki a többség biztonságát,békéjét veszélyezteti azt meg kell
    semmisíteni,minimum eltávolítani a közéletből!

  • Szikszai 2:12, 🙂 🙂
    Rég röhögtem ilyen jót.

  • A Boda sohasem volt „keresztény”.
    Ő csak egy mindenre elszánt karierista volt .
    Ostobaságában maga regélt róla hogya fúrta meg a főnökét.
    Azáltal hogy be járt áskálódni ellene az összes MSzMP-s társadalmi szervezetbe.

    Most azzal próbálja kivívni a mostani Állampárt elismerését hogy egyre aljasabbakat hazudik és kíván azoknak akik nem szívlelhetik a Kormányt.
    Vagyis kb a népesség felének.

    Haszna ugyan semmi sincs ebből,de ez már neki nem is számít.
    Csak mindig legyen valaki vagy valakik
    akik ellen gyűlölködhet.

    Közben nem veszi észre
    az idiótája hogy az ország felét
    ezekkel a rohadt lózungjaival nemtudja leváltatni.

  • Christopher Adam

    Geyza, legutóbbi kommentjében BM már konkrétan a „megsemmisítés” szót használja. Ha lenne bárkinek bármi kétsége, hogy akad bőven olyan ember Magyarországon (elsősorban a Fidesz táborában), aki tömegesen megsemmisítené magyar embertársait, mint ahogy már ilyenre volt példa a XX. században, az olvassa el nyugodtan BM, egy „átlagos” magyar idős asszony írását. Így gondolkodik egy átlag fideszes.

  • Azt hiszem itt az idő Boda Marcsitól megválni.

    Eddig úgy gondoltam, hogy a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság jegyében helye és joga van egy idióta, elborult elmével rendelkező Boda Máriának is az okádékát kicsapnia, de ez már más kategória.

    A szólásszabadság és a vélemények kinyilvánítása nem korlátlan privilégium, az nem kúszhat át a gyűlöletbeszédbe, egy közösség elleni uszításba, márpedig a BTK 332-es paragrafusa szerint Boda Mária kijelentése, a magyarok egy részének fejbelövésének kívánalmával már a közösség elleni uszítás büntetőjogi kategóriáját is túlhaladta, amelyre egyébként 3 éves szabadságvesztéssel kell büntetni Boda Máriát.

    332. § Aki nagy nyilvánosság előtt

    a) a magyar nemzet ellen, gyűlöletre

    sőt kivégzésre uszított.

    Nagy nyilvánosságon a bűncselekménynek a sajtó, egyéb tömegtájékoztatási eszköz, sokszorosítás, illetőleg elektronikus hírközlő hálózaton való közzététel útján történő közlést IS értünk.

    Marcsi, önnek teljesen elment az a nemlétező agya, hogy ilyet ír? Hogy gondolta azt, hogy magyarokat szó szerint fejbe lőne ÖN? Ilyen gyűlölettel teli aljas embert még életemben nem láttam, mint maga.

  • A hozzászólásaimat a reklámok alatt írtam,majd holnap bővebben
    kifejtem a véleményem!
    Természetesen a fórum „mindig szolgálatban lévő” szószólója nem
    emeli a KMH dicsőségét,de vele nincs miről beszélgetni….és nagyon szerencsés lenne,ha ezt C.Á.is belátná…..!

  • Marcsi Ön a magyarok egy részét fejbe lőve látná a legszívesebben. Innentől magasról letojjuk, amit kifejt magából! Tekintse eddigi figyelmünket kitüntetésnek, hogy volt aki foglalkozott magával és az elborult gondolataival.

  • Christopher Adam

    HunCanada–ez így van. Azt hittem, hogy már nem döbbenek meg azon amit Boda Mária ír, ráadásul hasznosnak tartottam dokumentálni, hogy milyen elképesztő szellemi pusztítást végez a kormány gyűlöletkampánya teljesen átlagos magyar emberek fejében. A Facebookon minden magyar állampolgár megtalálhatja Boda Máriát és valószínű értelme lenne a Btk 332-es paragrafusában foglaltak mentén bejelentést tenni. Ha ilyenre sor kerül, a magyar hatóságoknak természetesen ki fogom adni Boda Mária IP címét.

  • Hun Canada:

    Az a csak a kérdés
    hogy honnan feji ki magából
    DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Chris:

    Csak annyit tudok hozzászólni, amit Bar-Lev nek is mondtam

    Legjobb ezeket az emberszabá..izé..embereket viccre venni.

    Néha annyira szórakoztatóak..

  • Ne ugrassátok már szegény Marcsit! 😀

  • Szikszai
    2018 április 19
    5:50 du.

    Most olvastalak megint csak. Azért ne hazudjál, mindig válaszoltam a kérdéseidre nem is két szóban. Ne aljasodj le a hazudozásig.

    Lehet Bodával nézed a Cseh2-t közösen, mert a hozzászólásaid nívója és mondanivalója is egyre csak Boda szintje felé konvergál. Magyarul össze vissza beszélsz, terelsz, sunnyogsz.

    A logikád is kezd elpártolni. Nem tudom kik azok a haladók, de lehet, hogy az Ő véleményük hasonlít olykor nyomokban az enyémre és nem fordítva. Azt pedig ne nekem rójad fel akkor. Így vagy úgy, ebből az égvilágon nem következik semmi. Apropó, Boda is úgy beszél mint Gyurcsány aztán hogy kikérte magának 😀 Szóval Szikszai, szedd össze magad, nem voltál te ilyen.

  • Almási Alma
    2018 április 20
    4:29 du.

    Lehet bejelentem, akkor legalább végre megtudhatja, hogy ki vagyok, mi vagyok, hol élek, mekkora a cipőm mérete, a hajam színe, van-e a hátam közepén anyajegy stb… Legalább nem haszontalanul vonul börtönbe és így élete nagy kíváncsiságaira fény derül. 😀 😀

  • Christopher Adam 2018 április 20 3:52 du.

    „Így gondolkodik egy átlag fideszes.”
    Na ne mán! Ezt Nem gondolhatod komolyan Chris. BM néha kivetkőzik magából, mert nem tudja kezelni a provokációkat nyugodt viszontválasszal. Attól még nem akar senki vérontást egyik oldalon sem. És ezt Neked tudnod illene.

  • HunCanada
    2018 április 20
    4:35 du.

    Nem tűnt fel neked?
    Syxay és OIM* újabban naphosszat nyalják egymást.
    És már vannak újabb „aláfekvőik” is heheeeheheeheheeehehe

  • Christopher Adam 2018 április 20 4:09 du.

    „.. hasznosnak tartottam dokumentálni, hogy milyen elképesztő szellemi pusztítást végez a kormány gyűlöletkampánya teljesen átlagos magyar emberek fejében”
    Ez a mondat azért igazán méltánytalan Hozzád. Kérlek, vond vissza vagy mint editor egyszerűen töröld mert ezzel sérted a „teljesen átlagos magyar emberek” önérzetét.

  • Nocsak HunCanada és C.Á szervezkedik kintről? na nem semmi…..

    Én nem félek és nem fenyegetődzöm azzal,hogy a KMH és „dicső” itthoni magyar…hozzászólói adatait,hozzászólásait kiadom a magyar kormánynak….bár megtehetném,és biztosan támogatnának!!!!!

    Na fedezékbe kellene vonulniuk,valamint elgondolkozni a hazaárulásukon,netán a szólásszabadságon…..,és az indokolatlan,megalapozatlan rágalmaikon!

    Egyébként nem hinném,hogy a győztes jobboldali kormány a támogatóit büntetné, elítélné….nagyon „furcsa” lenne!

    A jogos hányingerem igyekszem leküzdeni……!

    Mára ennyi bőven elég….!

  • @Boda Marcsi

    Attól tartok, hogy elérted mindkét oldal tűrőképességének a határát és tisztelettel javasolom, hogy vegyél ki néhány nap pihenőt mielőtt egyhangúlag kiszavaznánk.

    Amit ma itt összehordtál az egyrészt Gyurcsi Fletó 2006-os gumilövedékelését játszótéri homokozó játékká csökkentette amiért most szégyellheted Magad. Másrészt senki nem érthet egyet ezekkel a megnyilvánulásokkal akármelyik oldalon is állunk. Térj észhez vagy vegyél egy hideg zuhanyt!

  • Christopher Adam 2018 április 20 3:52 du.

    „Így gondolkodik egy átlag fideszes.”
    Na ne mán! Ezt Nem gondolhatod komolyan Chris. BM néha kivetkőzik magából, mert nem tudja kezelni a provokációkat nyugodt viszontválasszal. Attól még nem akar senki vérontást egyik oldalon sem. És ezt Neked tudnod illene.

  • Lalika
    2018 április 20
    4:50 du.

    Akkor vedd feleségül.
    Ketten jobb acsarkodni mint magányosan nem?

    Hogy lásd olyan vok hozzád
    mint fáradtapa a hühyegyerekéhez,
    itt a Facebookja a lánynak. Csakhogy könnyebben összeboronálódhasatok: https://www.facebook.com/bodamaria

    Szép pár lesztek heheheeheh HAJRÁÁ

  • Christopher Adam

    Lalika,

    Sajnos BM viselkedése valóban a szellemi pusztitás eredménye. Egy átlag magyar nem igy születik, nem robban ki „csak úgy” fejéből ilyen gondolat. A rendszerszintű, huzamos időn keresztül történő uszitás eredményének lehettünk most tanui.

  • Lalika
    2018 április 20
    4:55 du.

    Fingásod sincs mi zajlik és miért van megtűrve imádott Marcsád, de mégis kövezelődzöl és magyarázol hülyeségeket.

    Chris, ha ideje engedi, tudományos értekezést fog készíteni a
    „Boda-jelenség” .-ből.Azért kell neki tanulmányoznia őt.
    Mi ugyan szenvedünk miatta, de egy tudományos munka elkészülte nem jár áldozatok nélkül.

    Én már előre bejelentettem, hogy az előadás várható sikere után, mikor a munka szerzőjének fizetni kell a társaságnak, hogy én a Heinekent kedvelem.Mind íze, mint látványa miatt.
    (Már úgy értem hogy láttam a német TV-ben egy Heineken reklámot. Addig is kedveltem, de azóta mégjobban.)

  • Szikszai 2018 április 20 2:12 du.

    “ Remelem nem visszatartott lelegzettel varod!”
    Ne becsüld alá Chris képességeit és hajlandóságát. Van Ő olyan kemény legény, hogy válaszolni fog, csak most azon töri a fejét, hogyan tudna egy jó kis csavart beletenni a válaszába ami alátámasztaná hogy noha az Ő felmenői nem voltak soha ellenségei a befogadó társadalomnak mint akiket most Magyarországgal akarnának befogadtatni, de nekünk nem abból kell kiindulnunk, hogy a Kanadába bevándorolt magyarok mennyire voltak hasznára annak a társadalomnak, hanem abból, hogy nekünk kutya kötelességünk a saját létünk kockáztatásával is elősegíteni annak a csürhének a szeretetteljes keblünkre ölelését mely a hátunkba fogja döfni a kést, ami szerintük nekünk jó!

    Na hát ezért tart ilyen sokáig a kérdés megválaszolása mert nem tudja eldönteni, hogy a csavar metrikus legyen vagy imperial, merthogy Kanadában mindkettőt használják.

  • @Boda Marcsi

    Attól tartok, hogy elérted mindkét oldal tűrőképességének a határát és tisztelettel javasolom, hogy vegyél ki néhány nap pihenőt mielőtt egyhangúlag kiszavaznánk.

    Amit ma itt összehordtál az egyrészt Gyurcsi Fletó 2006-os gumilövedékelését játszótéri homokozó játékká csökkentette amiért most szégyelheted Magad. Másrészt senki nem érthet egyet ezekkel a megnyilvánulásokkal akármelyik oldalon is állunk. Térj észhez vagy vegyél egy hideg zuhanyt!

  • Kedves Adam!
    Kérem mondja meg, mi volt a beírásomban Ön számára vállalhatatlan.

  • Marcsi ne küszködjön a hányinger ellen megszoktuk Magától. Pont írtam, hogy az okádékát bármilyen idiótaság formájában tör felszínre azt az orrunkat befogva viseljük úgy is évek óta Magától. Az Ön uszítását melyben magyarok (egyáltalán bármilyen ember) legyilkolását kívánja azt kevésbé.
    Lalika tök jól írta, ez mindenkiben kiverte a biztosítékot, amiért – idézem őt: „szégyellheted Magad,..”, „..senki nem érthet egyet ezekkel a megnyilvánulásokkal akármelyik oldalon is állunk. Térj észhez vagy vegyél egy hideg zuhanyt!’

  • Boda Marcsi 2018 április 20 4:55 du.

    „Egyébként nem hinném,hogy a győztes jobboldali kormány a támogatóit büntetné, elítélné….nagyon “furcsa” lenne!”
    Attól tartok, hogy bolondgombát ettél ebédre. Miből gondolod, hogy az itt összehordott zagyvalék akárhogy is támogatja a „jobboldali kormányt”. Ez csak további olaj a tűzre ezért javaslom,, hogy menj aludni!

  • Geyza 2018 április 20 5:07 du.

    Neked abban a tudományos értekezésben külön fejezet lesz szentelve, melynek a címe valahogy így fog szólni
    ‘A legunintelligensebb pofáját soha be nem fogó vicsorgó vad kutya, melynek értelmi képessége a béka feneke alatti teret sem tudta teljesen kitölteni’ vagy valami hasonló.

  • Boda Marcsi
    2018 április 20
    4:55 du.

    Marcsi, én kifejezetten kérem, hogy adja ki az adataimat, hozzászólásaimat a magyar kormánynak 😀 😀 – ha már azt mondja, megtehetné. 😀 😀 Nevetni akarok azon, ahogy magát kiröhögi a hatóság 😀

  • Christopher Adam

    Rövid válasz a Lalika által megfogalmazott kérdés-lajstromra:

    Mint a magyarok túlnyomó többsége, szüleim és rokonaim gyorsam beilleszkedtek a kanadai társadalomba. Bár apám nem Kanadába jött volna szivesen, hanem az Egyesült Államokba, de az amerikaiaknál túl hosszú volt a menekültek sora, igy döntött úgy, hogy hát akkor legyen Kanada.

    A mai bevándorlókhoz hasonlóan, szüleim is elképesztően hosszú órákat dolgoztak hét napot egy héten kiskereskedelemben. Továbbá úgy mint a mai bevándorlók jelentős részénél, gyerekeik felsőfokú egyetemet végeztek és viszonylag jó karriet épitettek ki.

    Az a fontos különbség van a mai és a régi ötvenhatos menekültek, illetve bevándorlók között, hogy a magyarok jelentős része oly hajlamos volt a teljes asszimmilációra, hogy sok esetben két magyarul beszélő szülő mellett sem tanult meg a gyerek magyarul, mert a szülők otthon velük csak angolul beszéltek. Ez szerintem eléggé szomorú, ma valóban jobban adja tovább örökségüket és nyelvüket sok-sok bevándorló mint az akkori magyarok, bár az integrációt nem lehet leállitani, csak lelassitani. És ez azt hiszem igy van rendjén.

  • Lalikácskácska
    2018 április 20
    5:19 du.

    Dugd vissza rozsdás kardodat kicsihuszár
    A te korodban nem való mutogatni már.
    Inkább tedd a szépet OIM*-nál
    de vigyázz:Syxay is ottvan
    https://kephost.com/image/JbWX

  • HunCanada
    2018 április 20
    5:19 du.

    Naja.
    Dolgozik a feljelentő néni

  • charlie 2018 április 20 3:33 du.

    „Szikszai 2:12, 🙂 🙂 Rég röhögtem ilyen jót.”
    Charlie Te csak nem röhögj mert Chris igenis válaszolni fog, merthogy semmi szégyellni valója nincs az Édesapja, Édesanyja, Nagymamája, Nagypapája, Nagynénje és Nagybátyja kanadai beilleszkedése kapcsán. Csak időre van szüksége, hogy ezt szépen megfogalmazza. Szerencsére az én tüdőm elég levegőt tud benntartani tehát türelmesen megvárom a válaszát.

  • Marcsi,

    Tegnap volt egy ures feloram, es rakerestem a Torontoi Fuggetlen Magyar Radiora. Kicsit komplikalt a site, nem is foglalkoztam vele, ok ott megadnak mas, kanadai magyar site-okat.
    Az egyik neve feltunt: CanadaHun.com neven. Megneztem mi megy ott, hat van nehany politikai szempontbol erdektelen iras, de a tobbi ugyanaz a “halado” hazug propaganda, ami itt megy.

    Namost, nem biztos, hogy a HunCanada a CanadaHun blog tulajdonosa, de elegge gyanus.
    Tehat nem veletlen, hogy o is nyomja itt a bugyuta propagandat. Ugyanakkor engem abszolut nem erdekel mit ir magarol, azt nezem, hogy mit hazudik. Talan neked is csak azzal kene foglalkoznod, es jobb lenne, ha elszamolnal haromig, mielott nekiallsz irni.
    Ezek itt direkt arra utaznak, hogy kicsikarjanak belolunk merges beszolasokat, amiket aztan szelteben-hosszaban mutogatni fognak, hogy “lam milyenek a Zorban hivei”!
    Ne jatsz a kezukre!

  • Pedig Lalikácskának mellszélességgel kellene kiállania egy ilyen jótovarisnya mellett, mint amilyen ezza OIM*

    Ilyenek nélkül -minden manipuláció ellenére- ritkábban lett volna meg a kétharmad.

    Mi jön le ebből?
    Hát csak annyi hogy ez a kardvitéz
    most beakarna vágódni nálunk.

    Azért hogy nagyobb „arcvesztés” nélkül tovább propagálhassa itt a FIDESZ választási kampánylózungjait.

    Pl a ” CSALÁDBARÁTSÁGRÓL ”
    Ami kb. igy néz ki náluk :

    http://nepszava.hu/cikk/1157915-a-bihari-utcaiak-segelykialtasa—a-kobanyai-fidesz-nem-kegyelmez

    (Majdnem CSALÁRDBARÁTSÁGOT írtam hehe )

  • Lalika,

    Nem panaszkodhatsz, megkaptad a nesze neked semmi, fog meg jolt.

  • Lalika
    2018 április 20
    5:35 du.

    Tartsad bennt fél óráig.
    Hidd el utána jobb lesz mindenkinek.

  • @Szikszai és @Charlie

    Ti hitelen kételkedők. Ugye, hogy érdemes volt a bizalmamat belehelyezni Chris hajlandóságába. Na látjátok hogy igenis válaszolt!

    Persze a kérdésnek a lényegét megkerülte, de ez csak annak tudható be, hogy végtére is Ő ennek a lapnak a fenntartója és mégsem írhatja le, hogy mekkora téves eszméket támogatnak azok, akik a mai inváziós csürhét össze akarják hasonlítani az ötvenhatos magyar menekültekkel. Elég, ha az idióta Mulcair Tomi levitézlett NDP vezér megtette ezt a 2015-ös kanadai választási kampányban.

  • Geyza 2018 április 20 5:39 du.

    „most beakarna vágódni nálunk.”
    Nálad vágódjon be egy jókora villám! Tudod, az ebek attól elkussolnak egy darabig. Te egy olyan mintapéldánya vagy az idiotizmusnak, hogy Auguste Rodin nyugodtan megformázhatta volna rólad a „A nem gondolkodó ” szobrát. A fejed helyére egy buldog fejét rakhatta volna szájkosár nélkül vicsorgó fogakkal, kinyuló hosszú nyelvvel és vastagon csorgó nyállal. Mindenki rád ismerne 🙂

  • Lalika,

    Nekem az a “kedvencem” amikor a hidzsrazo bikakat egyenlove teszik a Soah soran legyilkolt zsidokkal. Ezzel lenyegeben azt mondjak, hogy a zsidok akkoriban robbantgattak, lovoldoztek, szandekosan belehajtottak gyalogosokba, keseltek…. stb, tehat meg is erdemeltek.
    Ide vezet a “haladas”.

  • Lalika,

    A geyza pont ezt akarja elerni, hogy igy beszeljunk vele. A legjobb ot teljesen mellozni.

  • Lalikácskácska
    2018 április 20
    6:07 du.

    Nézzed magadat te barom.DDDDDDDDD
    DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    https://kephost.com/image/JbWX

    És közben udvarolj a hazaárulóknak meg a többi szar nácinak akik itt nyalnak neked.
    Idióta.

    Jut eszembe:
    Mi van a nyálas CSALÁDBARÁTSÁGOTOKKAL amit itten többször el gügyögtél?
    Hazudozni azt tudtok.Narancs-vitézek.
    http://nepszava.hu/cikk/1157915-a-bihari-utcaiak-segelykialtasa—a-kobanyai-fidesz-nem-kegyelmez

  • Lalikácskácskácska
    2018 április 20
    5:53 du.

    TE élőben is ilyen hülyén gügyögsz az ismerőseiddel?
    Biztos a Facebookon nevelkedtél fel.
    Azon szokás a nyáladdzás.

  • Szikszai 2018 április 20 6:44 du.

    Néha oda kell vetni egy újabb gumicsontot a kutyáknak hogy azon rágódhassanak egy darabig. Ha teljesen figyelmen kívül hagyod akkor először csak elkedvetlenedik, majd dühbe gurul és a végén megvész. Na hát ettől akarom ezt a kis Blökszit megóvni, mert azért valahol mégiscsak egy haszonállat még ha sok haszna nincs is.

  • Christopher Adam 2018 április 20 5:22 du.

    Köszi a választ. Nagyon szép volt. Gondolkodtál már hogy elindulsz politikusnak? Szerintem beférnél Mr. Justin Trudeau csapatába, mert amit Ő produkált a nyaralásával kapcsolatos kérdés-felelet (illetve nem felelek) videón az valami eszméletlen.

  • Christopher Adam

    Nem hiszem, hogy beleférnék csapatába, mert a konzervativ párt tagja vagyok Ontario tartományban.

  • Lalika,

    „Néha oda kell vetni egy újabb gumicsontot a kutyáknak hogy azon rágódhassanak egy darabig. Ha teljesen figyelmen kívül hagyod akkor először csak elkedvetlenedik, majd dühbe gurul és a végén megvész.”

    Errol mar lekestel. Nehany evtizeddel ezelott kellett volna kezdeni a kurat.
    Hidd el, hogy o (es meg nehany mas) direkt erre utazik, aztan buszken fogjak mutogatni mindenfele a nyugati elvtarsaknak, hogy a FIDESZ emberei miket mondanak – meg akkor is ha speciel a fele nem is FIDESZ-es.

    Viszont amit a Chris irt jo peldaja annak, amit korabban valahol irtam mar: Megszalljak a „haladok” meg a konzervativ partot is, es belulrol rohasztjak, hogy mar nyomaiban sem emlekeztet egy konzervativ partra. A Liberalis partot is ok tettek tonkre, ami mara atalakult szocialista partta itt Kanadaban.

  • tegnap a jogos felháborodásomnak adtam hangot,amiért egyes „ismeretlenek”… a
    „távolból” uszítanak,aminek a következményeit az itthoni békés
    emberek „élvezik” és még az előbbiek vannak felháborodva….
    Csak megjegyzem,én pontosan az erőszak ellen vagyok,és még soha
    nem ártottam senkinek,sőt állatnak…sem,életemben nem vágtam le csirkét,nem ütöttem le halat,stb…….
    Egyébként ismételten kifogásolom,hogy egy állítólag „demokratikus”fórumon nem bírják elviselni az ellenvéleményt….,az meg kifejezetten meglepett,hogy C.Á konzervatív párt tagja!

  • A lényeg,hogy a provokáció,erőszak erőszakot szül…
    Remélhetőleg este a rendvédelmi szervek a törvényességet betartva,akadályozzák meg a tüntetés elfajulását!

  • Lehet hogy kissé idétlen volt Trudeau produkciója,
    de legalább volt benne valami emberi.
    Ami nem mondható el Lalikácskácska „csapatában” tevékenykedő emberszabá…appardon..emberekről.

  • Szikszai!

    Nagy az Isten állatkertje…..
    Nem érdekel sem H.C,sem Almásy ,az elmebeteg,rágalmait ,hazugságait ismételgető Geyza szolga sem,csak utálom ha valaki nem egyenes,aki jellemes,egyenes ember annak nincs mit rejtegetni…na itt többeknek van……
    Az meg csak hab a tortán, amilyen bunkó jelzőkkel illetnek téged,engem,a nyílt tisztességes embereket,akiknek nincs sötét múltja és jelene…

  • Ja azon meg jót derültem( pontosabban szánakoztam…),hogy egyesek egy 100 ezres tüntetést(bár nem voltak annyian..) többségnek neveznek….a 2/3-os győzelemmel és mellékesen….2,8
    millió ember szavazatával,úgy tudom a Fidesz szavazói voltak a többség…..annak ellenére,hogy egyes helyeken az ellnzék is jól szerepelt,de ugye a végeredmény számít!
    Az meg egyenesen a fanatikus,leépült balosok szintjét …tükrözi,hogy azt hitték,a múlt heti tüntetés hatására majd lemond
    a TÖBBSÉG(!!!)által megválasztott kormány! Ezen már csak hahotázni lehet!Na a baloldali pártok teljes szinkronban vannak
    a szintén önkritikus „értelmes” rajongóikkal!Nézem a TV-t,és remélem mielőbb hazavánszorognak a tüntetésről és nem sikerül
    szétverniük a várost!
    Különben mai újság írta ,hogy Soros felszólította Gyurcsányt,nyissa ki a „bukszáját” és támogassa az egyébként munkaszerető…..csőcseléket,mert Fletó épp elég pénzt kapott,eddig tőle……Na ebben igaza volt az öregnek…..

  • Mielőtt kezdődik egy jó vígjáték,gondoltam megosztom,amit a híradóban láttam a tüntetésről:
    nagyon jól megfértek egymás mellett az árpád házi zászlóval tüntetők,a balközép és a liberális zsidó „üldözöttek” ……ami egyértelműen bizonyítja,hogy a baloldalon nem az elvek,hanem a
    kétségbeesett hatalomvágy a fontos…..ennek érdekében bárkivel
    szövetkeznének,de ugye erre sem képesek!

  • OIM*
    Minek neked vígjáték
    te már csak olyan vagy mint
    V Hugónál az a bizonyos „nevető ember”
    Mondhatnánk úgy is hogy szépen úgymaradtál hehehe

    https://www.kephost.com/image/J8hX

  • Boda Marcsi
    2018 április 21
    3:45 de.

    Marcsi mielőtt saját magából is hülyét csinál, nézze most ezt írta:

    „Csak megjegyzem,én pontosan az erőszak ellen vagyok,és még soha
    nem ártottam senkinek,sőt állatnak…sem,életemben nem vágtam le csirkét,nem ütöttem le halat,stb…….”

    tegnap meg ezt a tüntetőkkel kapcsolatban:

    „…a fejbelövést sem tartanám holnap túlzásnak…”

    Ezt is most írta:

    „Egyébként ismételten kifogásolom,hogy egy állítólag “demokratikus”fórumon nem bírják elviselni az ellenvéleményt…”

    Marcsi ebből is látszik, hogy halvány lila gőze sincs semmiről, hát hogy lenne akkor a demokráciáról?! A demokrácia nem az, hogy fejlövéssel hergel és gyűlöletbeszédével uszít más olvasókat. Idiótácskám!

  • Egy erdekesseg a kanadai „haladasrol”.

    A mi derek KESZ-unk (True-Dope) es kormanya elhatarozta, hogy minden gittegyletnek, akik nyari taborokat tartanak fenn, ala kell irniuk egy nyilatkozatot, hogy ok egyenesen imadjak a „genderizmust”, a homosexualisokat es az abortuszt, kulonben nem kapnak allami tamogast a nyari taboraikra.
    Ez ugye elsosorban az igazan vallasos gittegyleteket erintette, mert meg a homosexualisokkal ellennenek, de nekik mar kicsit tul sok az abortusz, ugyanis az emberi elet szamukra szent. (Nem ugy mint a „haladoknak”.)

    A „legszebb” az egeszben az, hogy amikor a Liberalis Part egyik tagja a parlamentnek ezt szovatette, nem tetszett neki ez a fajta diszkriminacio, elkentek ot az elvtarsak.

  • Christopher Adam
    2018 április 21
    12:29 de.
    Ez a beirasod meglepetes volt! Azt hittem, hogy Liberalis vagy Kanadaban.

  • Friss hírek!
    A nagyszabású tüntetés …hivatalosan végtért,Márki-Zaj Péter
    „független” polgármester is levonta a konzekvenciát a „sikeres”magyar baloldalt illetően….de egyes buzgó és jól
    megfizetett dolgos… fiatal még úgy döntött,hogy iszik egy két pohárral az Oktogonon.(egészségükre!)…na remélhetőleg hamarosan kidőlnek és hazamennek a legények….!
    Pá,nyugodt éjszakát mindenkinek,főleg itthon!!!!!

  • Szerencsétlenek!

    Még,hogy izgatnak,idegesítenek?….röhej,csupán sorozatosan levizsgáznak,bemutatkoznak…. a rejtőzködő alakok (netán volt titkos ügynökök? nekem nincs kétes múltam szerencsére,meg az sem államtitok….,hogy nő vagyok) akiket nem jegyzek,ugyanúgy lejáratják magukat mint a bukott pártjaik,ráadásul bunkó,primitív balos stílusban,ennyire sötétek……
    Gratulálok!

  • Ne izgassa magát öreganyám,
    már senki sem tudja min és miért kárálsz

  • Félkegyelmű Marcsi, csak, hogy lássa mit kívánt egyik nap a magyar embereknek. Tán még emlékszik, valami fejlövésről ábrándozott. Ez Nicaragua kormányellenes tüntetésekről:

    https://www.youtube.com/watch?v=_JK5j0HB5nA&feature=youtu.be

    Idióta Marcsi, ezt akarja itt is!!!! Hogy magyar embereket gyilkoljanak.

  • Figyelő
    2018 április 21
    4:13 du.

    Figyelő írta: „Ez a beirasod meglepetes volt! Azt hittem, hogy Liberalis vagy Kanadaban.”

    Boda Marcsi
    2018 április 21
    3:45 de.

    Boda MArcsa írta:” kifejezetten meglepett,hogy C.Á konzervatív párt tagja!”

    Konzekvencia: Ilyen amikor a megrögzött és mélyen letapadt tévképzetek és rögeszmék felülírják a valóságot. Bodánál ez minden másodpercre igaz. Boda maga kifejezetten meglepődhet minden egyes pillanatban annyira ostobák a rögeszméi, pont mint a fenti amire rácsodálkozott boci szemekkel! Mit beszélek.. nem boci, hanem Marha!

  • HunCanada:
    Há nézzed meg ezt a nézést:
    EZ NEKED MARHA-NÉZÉS ??!
    Ezek nagyonis hogy elragadó
    nedveddző apró diznyó-szemek!
    https://www.facebook.com/bodamaria

  • Jaj Szikszai, hát mondtam, hogy nem voltál Te ilyen. Én szóltam, hogy moderáld magad… :S Már nem olvashatjuk magvas gondolataidat amit a nagy nihilről szoktál kifejteni, de azért te olvasol még, úgyhogy meg kell nyugtatnom téged, hogy az az üres félórád hiábavaló nyomozás, és pocsék nyomozómunka volt. A gyanúd félrevitt, nem vagyok a CanadaHun tulaja, aki a torontói Ábrahám Melitta. Azt feltételezném, hogy Te a „CanadaHun” és a „HunCanada” szavak közt érzékeled azért az eltérést és a különbséget. De ahogy egyre jobban egy húron pendülsz Marcsival – bármilyen f@$zságról is legyen szó – , pont ugyan olyan tempóban szippantod magadba és teszed magadévá Boda értelem nélküli tudatállapotát.

  • Szikszai!

    Csak benéztem,köszönöm a múltkori „infót”,de mind H.C,t,mint a többi jellemtelen,eszetlen,nagyképű(de mire föl?)kinti és itthoni esetleg ügynök…. anti- magyart nem jegyzem,tehetnének egy nagy szívességet….ha kérnék belőle,meg aztán se nekem,se többi tisztességes itt élő embernek nincs félnivalója az ilyen „0” lényekkel szemben!

  • Kíváncsi lettem, vajon ha nem írok semmit a link alá (mint azt tette HunCanada) akkor is be kell jelentkezni a youtube-ra?
    .

  • C.Á!

    Ez állítólag egy fórum?…..ahol véleményt lehet cserélni?nemde?
    Ne fenyegessen nem én uszítok,hanem a leszerepelt baloldal és fanatikus,hazaáruló hívei,amire reagálok.
    Nehezen hinném,hogy bármit is elkövettem,ami törvénybe ütközne,és
    ha valakit le kellene állítani,”feljelentgetni”(balos szokás szerint)akkor azt a fórummal illetőleg a rendbontó csőcselékkel
    szemben kellene érvényesíteni!
    Nem hinném,hogy a törvénytisztelő és jelenlegi kormányra szavazó
    büntetlen előéletű…és tisztességes TÖBBSÉGNEK lenne félnivalója….!
    Én is megtehetném,hogy a hosszú idő óta történő levelezésünket,a KMH uszító gyalázkodó cikkeit elküldöm illetékes kormányszerveknek,ami eddig eszembe sem jutott….(lehet,hogy megköszönnék!)de szerencsére más szinten vagyok,mint ez a hírlap és ügynökei…..
    Na erről ennyit,kissé túlragoztuk a dolgot!
    A bukott pártjaik mentegetésébe,a tüntetésekbe a magyarellenességükbe már bele
    őrültek,annyira erőlködnek….. többen,hogy már szinte bűzlenek,az erőlködés következményeitől……

  • Mellesleg C.Á aki magát konzervatívnak tartja..azon siránkozik, hogy a kint élő magyarok többsége is a Fidesz kormánnyal szimpatizál, hát ez érdekes……talán nem véletlen!

    Egyébként a tüntetés feloszlatásával kapcsolatos (jogos felindulásomban írt) véleményemet megmagyaráztam, és az értelmesebbek …azt, meg is értették!!!

    Én nem fenyegetek mint a fórum „feje”(engem) csupán közlöm,hogy vannak befolyásos fideszes, funkcióban lévő ismerőseim ,akikre számíthatók,ha jogos védelemre lenne szükségem…..de azért nem feltételezem egy „állítólag”…keresztény emberről,hogy kommandósokat,bérgyilkosokat küldene rám!…….

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi:

    1. Nem a tömeg feloszlatásáról írt, hanem a tüntetők tömeges kivégzéséről.

    2. A fórum „feje” magát nem fenyegette meg, senki sem küldene önre „bérgyilkosokat.” Ön volt az aki az ellenzékieket szerette volna lelövetni.

    3. Ezen a lapon kommentelő jobboldali, kormánypárti hozzászólók is elhatárolódtak az Ön egészen botrányos kijelentésétől.

    4. Mindent elmond a maga demokrácia felfogásáról ha úgy látja, hogy egy esetleges rendőrségi bejelentés után „befolyásos fideszes funkcióban lévő ismerősei” rendezik el az Ön számára ezt az ügyet. Tudja-e Ön egyáltalán, hogy mit jelent a jogállamiság?

  • Boda Marcsi
    2018 április 23
    2:31 du.

    Marcsi, mikor és hol látta CA-t siránkozni? Mikor olvasott a fórum fejétől olyat, mint amit Öntől viszont olvashat bárki, hogy magát a véleménye miatt fejbe kéne lőni?

    Két egyszerű kérdés! menni fog, Vagy segítsek?!

  • C.Á.!
    Magáról azért azt hittem,hogy értelmesebb,ill.érti amit írok….
    Nincs okom mentegetni magam,leírtam amit gondoltam,fenntartom.Később próbáltam….megmagyarázni a jogos felháborodásom,meg írtam,hogy még egy csirkét sem vágtam le életemben,meg ugye azt is,hogy a ellenzék provokációja nem jött be,mivel a Fidesz sok más mellett(jellem,hazaszeretet stb)nem egyenlő a komcsikkal,meg ráadásul nem hülye, mint az ellenzék,de ne menjünk messzire Gy.Fletóval sem aki
    a tömegbe követett,azonosító nélküli rendőrökkel,szemkilövés miatt több per is volt……ezek tények!!!!Ezen miért nem háborodnak fel?
    Na jó film van,nem kell a mellédumálás!!!!!

  • Többféleképpen is értelmezhető az amiben jelenleg még élünk.
    Van benne személyi kultusz.
    Pártok, amelyek hamis zászlókként is értelmezhetők.
    Demagóg vezetőkkel és programokkal.
    És ezek mögött formálódik valami más amiben egyre nagyobb az egyetértés a tömegrendezvényeken résztvevők között.

  • Rinyál a jóasszony.
    Biztos elfogytak az Espumizan-kapszulái.
    „Most csapkod benne a francoshal”.De minek süt romlottat?

    /Idézet az Aeroplanes c. örökzöldből./

  • Boda Marcsi
    2018 április 23
    3:39 du.

    Öreg recsegős, már több helyen is megakadt lemezt erőltetsz.
    Lehetne annyi eszed, h meglátod, eljárt már felette az idő.

  • A további felesleges vita elkerülése végett, nem lenne értelmesebb megválni Boda Marcsi nevezetű fórumozótól?

    Persze nem ragaszkodom hozzá, hiszen többeket elszórakoztat sajátos gondolatvilágának közlésével. A magam részéről jobbára átugrom a szövegét.

  • Az a lényeg,hogy C.Á és én pontosan értjük egymást,annak ellenére,hogy Ő nem vallja be……nem sok közös van bennünk,(szerencsére)de az igaz,hogy engem is arra tanítottak szüleim,”ne nyissak ajtót idegeneknek”…a többi kötekedő hozzászólóval nincs miről társalognom!
    Egyébként sok dolog felett nem járt el az idő,az emberek még emlékeznek…..!!!!
    Mindezt a reklám alatt!Úgy érzem a témát kimerítettük!

  • Ekkora egy idiótát…. :

    „Az a lényeg,hogy C.Á és én pontosan értjük egymást,annak ellenére,hogy Ő nem vallja be”

    Mert ő TUDJA !!

  • Kisboda:
    Ezekkel a hülye dumákkal etessed csak a Gyuritizet , ö issza a szavaidat.
    Momentán a lábaid előtt hever heheeeheheheeheehehe

  • Figyelő
    2018 április 14
    9:55 du.

    Hát hogyne.
    Orbán látja a jövőt.
    Meg tud jósolni csirkebélből is és néha esőt csinál aszálykor

  • Boda Marcsi 2018 április 23 3:59 du.

    Hagyd már ezt a tésztát, ne nyújtsd tovább mert csak egyre vékonyabb lesz és a végén elszakad.

    Vegyél ki egy hét pihenőt addig majd én idomítom a nyüszítő nyüves vad kutyádat. 🙂