Mi lesz az iráni atomalku felmondása után?

2018 május 9 9:05 de.126 hozzászólás

A héják győzedelmeskedni látszanak a Fehér Házban, miután John Bolton került a nemzetbiztonsági tanácsadói és Mike Pompeo a külügyminiszteri székbe – írja a The Atlantic oldalán megjelent cikkében Philip Gordon.

Mindketten élesen bírálják, sőt mindenáron az iráni atomalku felmondása mellett foglalnak állást. A hozzájuk is köthető belső nyomás hatására és saját ígéretéhez hűnek maradva Donald Trump amerikai elnök könnyen egy kiszámíthatatlan pályára sodorhatja az Egyesült Államok Közel-Kelet-politikáját rövid időn belül. A megállapodás felmondása egy átgondolt terv nélkül elég gyorsan és mocskos, erőszakos és felesleges konfliktusba torkollhat Iránnal.

Sokan – köztük az említett magas rangú tisztviselők – évek óta bírálják a megállapodást, de nemsokára megláthatjuk mi az ő alternatívájuk.

„Mi fog történni az atomalku felmondása után?” – teszi fel a kérdést Gordon. Valószínűtlen, hogy Irán egyből sietve nukleáris fegyvert építene, kiprovokálva ezzel a széleskörű szankciókat és egy katonai beavatkozást az USA, illetve Izrael részéről. Irán inkább újra fokozatosan üzembe helyezné több ezer leszerelt centrifugáját, éves szinten növelné az alacsony dúsítottságú uránkészletét, folytatná nukleáris létesítményei bővítését és a plutónium előállítását, mint ahogy azt 2003 és 2014 között is tette. Mindezt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség folyamatos ellenőrzése nélkül, önállóan. Hogy lehetne ez egy jobb megoldás a mostaninál?

A szerző szerint vannak elképzelések Washingtonban a megállapodás további folytatásáról akkor is, ha az USA újra szankciókat vezet be. Ilyen lehet például az az elképzelés mely szerint Trump elnök ugyan aláírja a szankciók újraindítását, de a hatásukat csökkenti azzal, hogy az európai vállalatokat kihagyja a szankció hatálya alól. Gordon szerint ez lehetséges, de nem valószínű. Kevés európai vállalat fektetne be Iránban, ha amerikai szankciók veszélyeztetnék az üzletet. Ráadásul nehéz elképzelni, hogy Irán betartja a megállapodást, miközben csak a hátrányait szenvedi el. Mindemellett a szerző megemlíti azt az eshetőséget is, hogy egyes országok – mint India vagy Kína – figyelmen kívül hagyják a szankciókat és továbbiakban is vesznek olajt Irántól, ezzel egy potenciális kereskedelmi háborút kockáztatva.

Az egyetlen lehetséges megoldás a megállapodás összeomlása után az, hogy az USA katonai fenyegetéssel tántorítja el a perzsa államot a nukleáris program folytatásától. Ezt az elképzelést támogatja John Bolton és Pompeo is. Mindketten katonai intervencióval fenyegetnék meg Iránt, ha az nukleáris fegyvert akar előállítani.

A nehéz kérdések azonban csak ez után következnek: meg kell határozni egy olyan vörös vonalat, amit ha átlép Irán, akkor a katonai csapás indokolt. Vállalna-e az USA egy háborút az iráni rezsimváltás érdekében? Egy új rezsim vajon feladná-e a nukleáris kutatásokat, vagy csak még nagyobb regionális káoszt okozna? Továbbá a másik fontos kérdés: vajon Trump kockáztatná-e amerikai katonák életét a Közel-Keleten, miközben ki akar vonulni onnan?

Gordon reményeit fejezi ki, hogy ezekre a kérdésekre még azelőtt megszületnek a megfelelő válaszok, hogy az amerikai kormányzat Iránból egy második Irakot varázsolna.

Szemlézte: Berkes Rudolf

*

Berkes Rudolf a Danube Institute blogjának szerzője.

126 hozzászólás

  • A cikk cimzese igen teves, mert a szerzodes nincsen felbontva!

    Csupan a US hatarozata alapjan kivonta a US-t a szerzodesbol.
    A szerzodes egy multi nemzeti szerzodes.Az EU, Orosz ,Kina a szerzodes tagjai.

    Az egyedulli kerdes ami felteheto mostan, hogy hogyan fogja az majd erinteni a szerzodes tobbi tagjait?

    Az EU, fokent nemetorszag eseten aggodtak a nemet cegek melyek nagymeretu kereskedelmi, ill. uzleti erdekeik vannak Irannal.

    De a szerzodes valoban igen rossz es ertelmetlen szerzodes.
    Hogy miert ?
    A legegyszerubben mert a szerzodes valojaban egy license volt Irannak atom-fegyverek keszitesere a 10 ev eltelte utan.

    De a legnagyobb sikertelensege a szerzodesnek hogy valojaban senki nem ellenorizheti Iran tetteit.

    A szerzodes alapja volt hogy az ENSz az ellenorzo szerv.
    De Iran szerzodesbe ment az ENSz-el, hogy az ENSz elfogadja Iran altali jelenteseket.
    Ami Irannak ugy mondhato ON-ellenorzest garantalt.
    Senki kivulrol nem ellenorizhet, nem vizsgalhat meg semmit Iran hatarain belul.

    A masodik problema ami tortent, hogy Obama nyujtott 150 billio dollaros osszeget Teherannak, amit Iran rogton a regionban csupan terror tamogatasokra hasznal.
    Szyria, Yemen es a palesztiniaiok novekvo harcait noveli.

    Iran aki rugkapal es rikacsol a US kilepese ellen. De miert ?
    Na es azok akiknek keze benne volt ebben az Irant serkento tetben.
    Az Irani lakossag volt a legnagyobb mertekben kiabrandult a nyugattal a szerzodessel, mert nagyon remeltek valami enyhulest hazajukban, ami soha nem tortent.

  • Orsós Elemér

    Nagyon lehetséges szubjektiv válasz a címben feltett kérdésre:
    Mivel Irán nem szegte meg önként- az ellenségei számításai szerint tőle elvárható- atomalkut, többszáz éve nem kezdeményezett háborút, rosszkor van rossz helyen és ráadásul tele van fosszilis energiával, bizonyítható casus belli nem róható fel ellene, de egyeseknek nagyon fáj a foguk rá, ezért egy megtervezett védekező visszatámadás jól jöhet háború kiváltó oknak, amit majd -mint Irak esetében is- utólag hetykén bevall a humanitárius területfoglaló üdvhadsereg, aki kárpótolja majd veszteségeit -mint Irak esetében is- a megszerzett javakból! Az persze természetesen mellékes ahódítóknak, hogy a több érdekelt és ellenérdekelt miatt a „válság” világméretűvé terebélyesedhet!

  • Én helyeslem Trump húzását.
    Csak „tisztaszemű” idealisták gondolhatják komolyan hogy Irán felhagyott a bomba-barkácsolással.

    Még mindig nem képes megérteni a sok naív , pedig a Korán világosan kimondja :”Gyaurnak tett eskű nem kötelez semmire”

    Ezek a megszállott vallási fanatikus rongyfejűek csakis a tiszta erőszakból értettek és értenek.

  • Orsós:
    ÁÁááá peeersze hogy nem kezdeményezett Irán háborút.
    Hát hogy is tenne olyant.Csak épp Irán szítja az egész térségben a balhét Afganisztántól az izraeli határokig.

    A békés muszlimok.
    Persze tudom pajtás:Benneteket IS támogat.
    Illik hát hogy „bevédjétek”.De aztmondom én neked:
    Hamarosan el fog válni víz a bortól.
    És ez rátok is vonatkozik.

  • ORSOS ELEMER;

    Iran ma is haborukban van.
    Yemenben nem csak tamogatja es iranyitja annak meghoditasat, hanem csupan Saud Arabia elleni celokbol mar is hasznalta Yement raketa tamadasok celjabol Rijad pusztitasaira.

    Hasonloan hadai Szyriaban is harcolnak.
    Iraqban az Irani mufti az igazi uralkodo !

    Ugyan ugy a PLO uszitasait is veres tettekben lathato naponta.
    Iran az egesz kozel-keletet a veres kaoszba sodorva.

    S eskudtek Izrael telejes eltorlesen a Foldrol.

    Barmit is oahatna itten osszekotyogni, Iran van a haboruk-utjan. S mi let-lehetoseget szenved Iran lakossag ma ?

  • Izraeli:
    Szerencsére nem mindenki annyira ostoba hogy félvállról vegye ezeket a nyilvánvalóan kimondott véres fenyegetéseket.

    Valahogy mostanában az elkényelmesedett európai államok hajlamosak figyelmenkívül hagyni a feketén fehéren leírt súlyos fenyegetéseket.

    Csakúgy mint a II Vilhábot megelőző időkben.

    Talán az üzletelések miatt? Fene tudja…
    Mindenesetre Gyuri-10 példaképe, a mi Istenkegyelmébőlvaló Urunk, valami piszkos kis atomüzletbe bonyolódott Ayatollahékkal.És még vettek ott párszáz milliócskáért egy fasza kis palotát is.
    Hogy legyen miben beszélgetni a rongyfejűekkel.
    Hát nagyon remélem ennek hamarosan befellegzik.

  • Geyza
    2018 május 9
    10:52 de.

    nagyon kíváncsi lennék a perzsák valós „bűneire” és arra, hogy az usa nak milyen jogai vannak bármilyen aljasságot elkövetni bárki ellen aki (ami) megsérti gazdasági és területi hegemóniás szemétségét?

    ugye nem a perzsák bombázzák szíriát? nem a perzsák bombázzák iraq ot, yement, szomáliát, ethiópiát, nincs palesztina(miért?) afganisztánt?

    az a megjegyzés, hogy azok akik kiszállnak abból a körhintából amit petrodollárként ismerünk azok most nagy lökést kapnak az akcióik felgyorsítására (Kína 45 % -első lépés- csökkentette aramco vásárlásait +++) a világ: afrika, délamerika, ázsia többen vannak, mint a 325 milliós (benne a gyermekek és nyugdíjasok és a munkanélküliek meg a lakóparkok lakói is) usa, és a bukása nem onnan várható ahonnan eljön…kit fog tudni szankcionálni és hogyan a petrodollár halála után? (ezért nincs technológiai fejlesztés náluk ebben az irányban mert…és ahol az olaj szerepét nullára csökkentik ott semmiféle hatása nem lesz és már ez is megkezdődött

    kinek van szüksége az usa ra? az usának? kétlem

  • Izraeli
    2018 május 9
    11:00 de.

    más mint cnn van? mert azt nem nézem nem olvasom mert még krumplee szerint is fakenews

    egy CGTN? egy RT? esetleg egy olyan Al Jazíra amely nem a MOszad híreit adja miután belehatolt?

    jaaa, és a kedvenceim: Holdra szállás és a 911 képesek voltak megölni 3500 usa állampolgárt a rothadt anyagi érdekeik érvényesítéséért

  • Geyza
    2018 május 9
    12:33 du.

    most majd az összes „izraeli” előkerül és folytatja hogy báncsák krahácsot és azért bombázzák szíriát? vagy nem azért? (mármint akkor amikor még nem volt ott orosz meg perzsa meg a hómassza és a hebridák (vagy hecc bollah szóval valami ilyesmik)

    erre varrjál gombot gyermekpálinka közben

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 május 9
    10:52 de.

    „Én helyeslem Trump húzását.
    Csak “tisztaszemű” idealisták gondolhatják komolyan hogy Irán felhagyott a bomba-barkácsolással.”

    Na osztán, hogy a legpuskaporosabb térségben Izraelnek és a felettébb labilis Pakisztánnak is van komoly atom arzenálja az miért nem baszkurálja ártatlanul szűzies erénycsősz Trumpli csőrét, főleg hogy az atom nem védekező, hanem kimondottan támadó fegyver?
    Már többször járt Iránban mindenféle nagytudásu és csalhatatlan atomszakértő, hogyhogy nem találtak atomfegyver előállítására utaló nyomokat? Tán azért, mert sokkal ügyetlenebbek voltak, mint az Irakban nagyon találékony angol vegyifegyver ellenőrök vagy az atomszakértők szigorúbb vámvizsgálaton estek át ezért nem tudtak casus belli anyagokat becsempészni?

  • Bendeguz79
    2018 május 9
    10:58 de.

    bucika politikai vakságod határtalan te a seggeddel nézel eseményeket vagy a cnn ből tájékozódsz

    szóval miután a szaúd bombázza yement az nagyhatalmas sérelem, hogy yemennek joga van védekezni? ésígytovább

    tegyél már valamit abba az üregbe ami ott a nyakad fölött kong!

  • Trump lacks ‘mental capacities,’ Iran says after US pulls out of nuclear deal
    Trump lacks ‘mental capacities,’ Iran says after US pulls out of nuclear deal
    All for nothing? What it took to clinch Iran deal before Trump dumped it with stroke of pen (VIDEO)
    All for nothing? What it took to clinch Iran deal before Trump dumped it with stroke of pen (VIDEO)
    US weapons manufacturers’ stock price soars as Trump pulls out of Iran deal

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2018 május 9
    10:58 de.

    Jó kis bekajált „független” fősodor duma!!! 😀

  • Látod Orsós.
    Milyen sza egy világ ez.
    Hiába játszod a prófétát, a Világ csak dübörög tovább.

  • Nade Rodeó.
    Még nincs veszve semmi.
    Lehet hogy Irán meghirdeti a Világbékét!
    Osztakkó hiába minden erőfeszítés ami eddig vót.

  • Former CIA analyst dragged from Haspel hearing by Capitol Police after anti-torture protest: Former CIA analyst and anti-war activist Ray McGovern was forcibly removed from the US Senate hearing where Gina Haspel, President Donald Trump’s nominee for CIA director, was answering questions about her record on torture.

  • Orsós:
    Ááá nem találtak atomfegyver előllítására utaló nyomokat..
    Miért is találtak volna?
    Csak párezer uránium-dúsító centrifugát találtak.
    Amiről persze azt hazudták hogy csak atomerőművi ,gyengén dúsított urán előállításához kell.

    NETTŐ HAZUGSÁG !!!

    A szomszédos Oroszország boldogan szállított volna nekik sokkal olcsóbbért kiforrott technológiával előállított fűtőrudakat.

    És még az is felvet pár kérdést honnan szereztek urándúsításhoz való centrifugákat.Merthogy erősen embargós termék és egy urándúsító üzemhez nem 5 kell hanem jópár ezer darab.És mivel embargós, igy valszeg aranyáron szerezték be.
    Feltételezhetőleg elvadultan pénzéhes német vagy francia vállakozók révén.Akiknek a pillanatnyi haszon mindennél fontosabb.

    NEKED Orsós lövésed sincs ezekhez a dolgokhoz de azért magyarázod.

    Jobb lenne ha nem érzelemből politizálnál pajtás.
    A TE korodban az már kissé nevetséges .
    Mindenesetre IRÁN ráb..szott most.

    Irán az aki muzulmánnak szeretné látni az egész kib..szott világot, nem az a párszázezer szerencsétlen kibombázott földönfutó.

  • Pityi Palkó

    President Trump bátor döntése, tisztázni fogja Teherán szerepét. Abbahagyják a nukleáris erőszakoskodásaikat és elhagyják a közel keleti terroristák támogatását, vagy folytathatják nukleáris törekvéseiket a gazdasági romlás és a lehetséges háború költségei mellett. Trump döntése a haszontalan, együgyű politikai alkuknak a végét jelzi !

  • Geyza
    2018 május 9
    3:56 du.

    valahogy …ez nem igaz, mármint a világbéke…de nem az irániakon múlik, nekik miért nem lehet ilyen gyermekjátékuk Naga Szaki és Hyró Sima már ismeri milyen az ha neki nincs és még sokan mások akik nem részesei a süsülandiai fegyverlobby (lobby=korrupció csimborasszója) profitjának…An Dersen és a Grimm kifestőkönyv szerint

  • Syrian territory shelled from Israeli-occupied Golan Heights – state media

    egy hsz: shell back

    ….but…what it’ll be after?
    másik (van sok másik) so be it… ez utóbbival egyetértek legyen azután béke RIP

  • christians, muslims and jews have one common unconsciousness behaviour they believe in final apocalypse…so they uncosciously creating possibility to happen. LOL >>> Very Very Big… Bang

  • ezzel is a világbékét védik a moszadék? bizonyosan volt a csúcsán egy békegalamb azt lőtték szét előszőr

    La defensa antiaérea siria derriba dos misiles lanzados por Israel al sur de Damasco

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 május 9
    3:56 du.

    A centrifugákról és azok végtermékeiről nem állok le vitázni, mert az két botcsinálta atomtudós nyilvánosság előtti, politikai érzelmektől félresiklott önlejárató paródiája lenne! 😀

    Viszont:
    „Irán az aki muzulmánnak szeretné látni az egész kib..szott világot, nem az a párszázezer szerencsétlen kibombázott földönfutó.”

    Meglehet, de nem biztos, hogy Irán a világ legnagyobb hittérítője, viszont az hótbiztos, hogy nem Irán hozta létre és finanszírozta végig azt az Iszlám Államot aki miatt Szíriában nem párszázezer, hanem pármillió szerencsétlen kibombázott földönfutó keletkezett, hanem az arab és egyéb tavaszok rosszul álcázott meccénásai és haszonélvezői!

  • Vajon miert rikacsolnak a Mulak, ha erdekeiket szolgalja a szerzodes mind a tobbi partnerokkal.
    S miert rikacsolnak az europaiak?

    Mert boseges szerzodeseik majd nem hoz jovedelmezeseket, mint Geyza myatatott arra.

    Ha az a USA vetke lenne, hat csak elvezd azt.
    S mit fognak majd az europaiak tenni?

    Nem volt semmifele inspection egyetlen szerzodott partner altal sem leheto.
    Az eggyezmeny azt az ENSz-re hagyta, s Iran megeggyezett az ENSz-el hogy a sajat jelenteseit az ENSz elismeri mint megallapitott tenyeket.

    Az egy ostoba es jelentektelen eggyezmeny volt az elso perctol.
    Amit nem lehet kepes ellenorizni szabadon megvizsgalni az eggyezmeny betartasat, az tokk-jelentektelen.
    Azert vonult ki a US az szerzodesbol.
    Egyszeru mint a pofon.

  • Pityi Palkó
    2018 május 9
    5:28 du.
    president? Trump? Head Jester of the yankeeland what the hell business has he in out of his own playground, denuclearize first and after can ask anybody to do the same

    if I want to be piréz let it be it is my own decision till I do not want to be „pityipalkó” and do not want pityipalkó to be piréz

  • Bendeguz79
    2018 május 9
    6:06 du.
    ez most pirézre sikeredett? szóval bendebugyika szerinted mindennek úgy kellene lenni, ahogy krumplee és bűntársai (na jó üzlettárs: hogyan raboljunk többet fegyveres útonállással azaz Ali baba és a 40 rabló süsülandiában) jónak látják a zsebükből kinézve?

    ekkora tetűséget már régen olvastam, van még ilyened? a baromságok múzeumában nyitottam bendebugyi címen egy új polcot

  • Milyen klassz az ilyen egyetertes, hogy ne „ket bot-csinalta” „atomtudos” szakertse meg az urandusitok rendelteteset;
    En is oromest benne vagyok, mivel en sem atomfizikuskent tengetem az eletemet.

    De azt azert jo lenne ha mar vegre mindenki felfogna, hogy az „ARAB-TAVASZ” nem egy USA termek. Nem is komcsi, nem is kapitalista, hanem iszlam.
    Az ugynevezett Muszlim-testveriseg nevu szervezet termeke, amely mar joval az USA nagyhatalmi szerepkore elott letezett.

    A tobbit ratok bizom, marakodjatok a hulyesegen, ok biztosan halalra rohogik magukat, hogy a „hitetelen-gyauruk” egymassal marakodnak ezen is.

    Mellesleg ha mar valakit kell keresni mogotte, akkor elsosorban a ketszinu francia-politika egyik nagy armanya volt, hogy menedeket adott a dzsihadista Khomeini Ajatolahnak. Ugy gondoltak, hogyha visszaugyeskedik az Irani hatalomba, az o reven tobb olajhoz jutnak. Akinek olajra volt es van szuksege azok a franciak es a nemetek.
    Amcsiknak van boven olajuk.
    Ruszkiknak van boven olajuk.
    Angoloknak van olajuk.

  • Bocika:
    Yemen NEM kepes vedekezni !

    Az Irani erok alkalmazzak Yement a nemzet elpusztitasaval Rijadot raketakkal tamadni.
    Saud Arabia vedekezik ellenuk, amit hasonloan a Yemeni civil lakossagat serti ugyan ugy mint az Iraniak tamadasi onnan.

    Nem tudom elkepzelni hogy mi lehetne abban ertehetelen?

    Azt sem hiszem hogy barhol is elnel de nem lehetne lehetoseged az informaciokat kapni ottan.

    Azud Arabia „suuni”, Iran meg „Shia”. Megolo ellensegek az elso naptol, kb. 1400 eve mar.

    Iran az Obamatol kapott 150 billiot verontasokra hasznalta mindenfele.
    Kozgadasaguk ma sokkal rosszabb allapotban ma, mint a szerzodes napjaban. Azert egetik a US zaszlojat.

    Mi lenne velemenyed HA roketak sorai robbannak Budapesten barmely szopmszedos orszagbol love ??? Hm ???

  • Pityi Palkó
    2018 május 9
    5:28 du.
    mesélj picinyem még, „olyan jó olvasni”
    arról a végtelen fájdalomról nem szóltál, hogy a Reza Pahlevi nevű süsülandiai bábcsászárt odabiggyesztették és rögtön kedves barát lett, mert nekik gazsulált és „mindenki boldog volt” kivéve a perzsákat…de ők lettek megszabadítva a kincseiktől…ezért a császár rolls royce -on járhatott ebédelni a menzára

    mit szólsz ahhoz, hogy John McCain tiltakozik és a szenátust izgatja azért, hogy a Gina Haspel nevű kéjgyilkos ne legyen a ciccmasicc vezetője mert mint helyettes olyan véres a keze, hogy alá sem tudna vele írni

    békeharc süsülandiában a krumplee vezetésével aki egy köztörvényes adócsaló és csődlovag világ életében lopásból és csalásból élt

    milyen szép ország és akkor észak kórea amit szintén a süsék hoztak létre szétdarabolva egy egész országot mostanában ez jugoszlávia és szudán esetén valósúlt meg szíria sorban áll szóval kim il szuszu nak csúnya frizurája amit az egész FIFA és az MLS kötelezővé tett divatmajmok valamint a nagy bugyik amikben a sok sportolónak mondott bohóc keres nagyon sok plénzt azt meg sztálin Dinamó Kijev ben bevezetett dinamó gatyájáról másolták, hogy nehezebben lehessen benne futni mert egyetlen négernek sincs térdig érő pláne mikor be van drogozva attól zsugorodik és teljesen impotens is lesz azért mutogattyák a gyerekeket hogy némelyik egy időre abbahagyta

    kedves argentin barátom Utah ban élve testépítő kurzuson szedett „testépítő” hormont és hónapokkal később vette észre hogy amikor pisilni megy nem talál semmit amit kiszedhetne a szőr közűl

    dehát nincs drogozás és mninden …cukros mint a cukrosbácsik arrafelé…kedves egy hely, nemdebár?

  • Bendeguz79
    2018 május 9
    6:06 du.

    bendezsuzsika ez most mit akar jelenteni?
    ídézlek Óh nagy Csökök hatalmas attya gatyában:

    „Amit nem lehet kepes ellenorizni szabadon megvizsgalni az eggyezmeny betartasat, az tokk-jelentektelen.
    Azert vonult ki a US az szerzodesbol.”

    különös tekintettel a „tokk” „eggyezmeny” „lehet kepes”

    „betartasat” milyen nyelven vannak? a tokk az makk betliből hiányzó ””””””””’ vagy ~

    igen tartalmas és ésszerű meg lógikus van még ilyened? receptet esetleg galambpostával ilyet még nem ettem

  • Julianus barat

    Az Irant az izrael majd elintezi, de az USA otszor annyi penzt kolt a hadiiparra mint a kovetkezo ot legnagyobb orszag egyutt veve az USA utan. Ebben nincs benne az otvenegyedik allam, Izrael. A petro dollart a solar majd elintezi ami csak around the corner. Persze amit en mar nem elek meg : a fold a zold lenyektol fog majd rettegni es persze mindenki akit terelnek, odamegy ahova a pasztor iranyitja. Azert volt nekem egy puli kutyam . En egy pasztor vagyok, megvan a sajat velemenyem. Na erre varrjon mindenki gombot.

  • Bendeguz79
    2018 május 9
    8:40 du.

    Liba anyóka…
    miért kell yemennek védekeznie? és kitől nem tud védekezni?
    és az az iraq amely gyakorlatilag most az usa 52. állama, mióta WMD-t kitalálta az usa és sikeresen alkalmazza a petrodollárt amit az a rohadt szaddam nem akart mert az euroval biztonságban érezte magát azután lett bomlasztva az elnököt likvidálták idegen hatalmak választások nem voltak szóval teljes demokratikus centralizmusz (ha tudod ez mit jelent)

    a sunni és a shiita ellentét az olyan mint Madách az ember tragédiájában a homousion és a homoiusion hagyni kell hogy az egyik keresztben essen hasra az imaszőnyegen a másik meg hosszában és hogy kiválogassák melyik allahban hisznek ha nincs kéznél a jehova amelyet meg a netányahoo és tsai szeretnek a szentháromság elé helyezni függöny helyett egyébként ugyanaz a Földön egyedüli monoteisztikus „hívők” a többiek kicsit normálisabbak mert megosztják az istenek hatalmát (tudod a 6 alma) és hagyják azokat egymás ellen harcolni addig ők nyugodtan eszik a banánt meg a narancsot és a kecskét a kecske másra is jó ugyanúgy mint a bürge nagyon szelíd állatok nem úgy mint a gazdáik…jobb lenne a élni ezen a Földön rohamrendőrség nélkül amely kivonul az országútra teljes fegyverzetben 12 rendőrautóval és az úttesten átkelni kívánó mormotát feltartóztatja ráfogva a hatsütetűt és mikor az nem mutat ID -t akkor szétlövi és mindjárt rend is lett

    na ami usa ban kicsiben meg az iskolai lövöldözések amik ellen nincs önvédelmük meg holmi egyéb nyalánkságok akkor izrael berepűl kirepűl bombádzik és rakétádzik mert? csak cum trucc nem lenne ott a Golán fennsíkon amely ugye nincs elismerve izrealiként és nem lődözne onnan szomszéd szuverén országokat mert be van szarva tudván, hogy nem szeretik annyira az utóbbi pár ezer évben és nem tudom miért pont a zsidókat üldözik és nem bendegúzokat vagy a pirézeket, meg a kis zöldszínű kétlábúakat és az eszkimókat… állandóan a zsidókat báncsák többször mint krahácsot…van annak valami speciális oka?

    miért menekült kanadába a zsidó barátom édesannya izraelből?

    szóval rend van ??? jaaaaa, hogy nincs, mert kavarják…a pénz beszél a kutya ugat mondják a részeg pirézek és szétlövik a mormotát ha már riadó legyen riadó

    ha nem látom vídejón akkor el sem hiszem ezt ugyanezt csinálják a „drágák” kurvadrágák az egész világon szerte szana és a világ kurvára únja…én is

  • usa külpolitika élőben

    https://www.independent.co.uk/news/world/americas/groundhog-shot-dead-policeman-video-maryland-sykesville-a8342786.html

    nem kommentálom

    de arrafelé ebben az életben már nem…még akkor sem ha 7 életem lenne

    a határőr mikor kinyittatta a csomagtartómat és az teljesen üres volt ( a pótkerék a szőnyeg alatt) akkor az volt a kérdése (SIC) miért nem viszel semmit a Thanksgiving re? mondom neki mert engem hívtak meg és nem az ajándékot…nagy nehezen elengedett de nem mmagyarázta meg, hogy az ohio ba vezető autópályára sikátorokon át kell manőverezni és mazt sem merre kell fordulnom hogy ne tévedjek el…nagyon kedves emberek pedig akkor még nem csinálták meg a 911-t

  • a győztesekből sokkal szebb halottak lesznek csak nem lesz senki aki elhamvassza őket ott rothadnak meg

    https://www.independent.co.uk/arts-entertainment/films/news/mcu-timeline-watch-order-marvel-cinematic-universe-film-movie-tv-show-netflix-avengers-black-panther-a8210821.html#spark_wn=1

    süsülandia a nagyképernyőn a „népnek” Göbbels ott forog a sírjában és veri a fejit a falba hogy lehetett ennyire gyenge a gépezete

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2018 május 9
    8:03 du.

    „De azt azert jo lenne ha mar vegre mindenki felfogna, hogy az “ARAB-TAVASZ” nem egy USA termek. Nem is komcsi, nem is kapitalista, hanem iszlam.
    Az ugynevezett Muszlim-testveriseg nevu szervezet termeke, amely mar joval az USA nagyhatalmi szerepkore elott letezett.”

    OK Professzorkám, elfogadom visszautasíthatatlan szakvéleményedet, ha bevallod, hogy bennfentes vagy, mert egyébként azt találom hinni, hogy Te is csak úgy a sötétben tapogatózol, mint a hozzám hasonló hülye nagyokosok! 😀

  • Rodeó:
    Én jónak találom Pityi Palkó megjegyzését.

    A Világ meg amúgy egy szar hely, azt jóltudjuk

    ÁLLÍTSÁTOK MEG A VILÁGOT KIAKAROK SZÁLLNI !!!!!!!!!!

  • Pillanatnyilag itt tart a helyzet
    (legfrissebb hírek negyedháromkor) :

    https://www.independent.co.uk/news/world/middle-east/israel-iran-crisis-live-updates-war-golan-heights-syria-air-strikes-nuclear-deal-netanyahu-rouhani-a8344501.html

    Arról hogy gyakorlatilag kitört a háború Irán és Izrael között,
    a megalkuvó „félkormánypárti” Klubrádió , amit azért idáig hiteles hírforrásnak tartottam,kussol róla.
    A Kormány elvárásainak megfelelően.
    A hír elhallgatása hazugság !

    A német satellit NTV-ből kellett róla értesülnöm, ezután persze megnézutem a NET-en mit ír a többi külföldi lap.

  • Elemer!

    Lehet rajta rohogni, de azert en inkabb ugy latom hogy inkabb ok rohognek a hulye „fehereken” akik azon marakodnak, hogy most az usa vagy a putyin marakodik a petrodollarokon.
    Esetleg a komcsik, vagy a globalista kapitalistak a „bunbakok”

    Szerintem mind ezek ott tolonganak kart karba oltve.

    A penz az penz, „a kutya ugat a karavan meg halad ….”

  • Geyza!

    Archimedesz azt talalta mondani, hogy ki tudna forgatni a sarkaibol – ha valaki megallitana
    csak kelletett volna nekilye egy biztos pont….

    Ugyhogy en is inkabb kiszallnék…..

  • Geyza
    2018 május 10
    7:51 de.

    magyarul(OH) kiakarok szállni> ki akarok szállni ugyehogyugye?

    tedd azt, majd kűggyél anzixot

  • Akkor most komolyan: mikor es hol lehet kiszallni?

    „A Guardian szerint az 1973-as jom kippuri háború óta nem mért ilyen komoly csapást Szíriára Izrael. „Az irániak szinte teljes infrastruktúrájára csapást mértünk Szíriában. Emlékezniük kell a mondásra, hogy ha felettünk esik, akkor rájuk záporozni fog. Remélem, hogy ezt az epizódot lezártuk, és mindenki tanult belőle” – mondta Avigdor Lieberman izraeli védelmi miniszter. Azért azt is hozzátette, hogy Izrael nem szeretne eszkalációt, de „nem hagyjuk, hogy bárki megtámadjon, vagy kiépítse a jövőbeni támadások infrastruktúráját”.”

  • Gabriel
    2018 május 10
    9:01 de.

    én nem akarok kiszállni, egyébként is Archimédes tudta a legjobban, hogy jó tréfás teória amit mond! de neki legalább volt humora…
    mondd (csak úgy egymásközt) miért kell mindíg a zsidókról beszélni és ha nem beszélünk róluk akkor miért sértődnek meg és kezdenek kibombádzani (mások csak kirügyeznek a normálisabbja)
    nem kellene nekik pelenkát küldenünk a szeretszolgálatok egyikével mongyuk a vatikánnal? esetleg Jared Kuscner is vihetne nekik az úgyis benne van a Rotschield zsebében…

    tényleg miért is akasztották fel a Rotschieldot Londonban (utána baro(m)n lett valamelyik oldalágija mert sokan vannak)

    és a csőrcsill miért mondta őszinteségi rohamában, hogy a kurvák nem akartak benn maradni a monetáris rendszerünkben hát lebombáztuk őket…nem kedves kis pedofil?

  • matador-bugyika;

    Teljesen ertelmetlensegeket allitasz !

    S ha csatolsz web-cimeket, legalabb olvasd el mielott csatolnad.

    Mert a cikk pont az ellenkezojet bizonyitja amit te akartal alatamasztani.
    A szerzodes nincsen megsemmisitve !
    Csupan a US nem tagja tobbe !

    Megtudnad azt erteni ?

    Persze a tobbi partnerek a szerzodesben csupan jelentektelenek.

    Iran sajat erdeke ujra-alkudni az egesz szerzodest, amodon hogy az garantalja az atom-fegyver telejes mentesseget, s bizonyithato-ellenorzo modszerek alapjan.

    Maskulomben a sanctions-ok jonnek. S a tobbi partnerek keptelenek azt megakadalyozni.

    Irannak nincsen szuksege atom fegyverekre.
    S a vilagnak nincsen szuksege atom-fegyversett Iranra !

    Soha senki, meg Izrael sem fenyegette Irant !!!
    Csupan Iran eskudott eltorolni Izraelt a Foldrol.

    Can a paranoid bull-fighter understand that ???

  • Geyza – ez a csapagy dolog, vagyis a luk amiben a tengely forog érdekes ám!

    A franciak szokták volt mondani – hogy asszonygya:

    Cherchez la Femme!

    Ami teljesen logikusan jelenti azt, hogy: „a vilag a punciba van csapagyazva!”

    Latod, még a nagy Archimedesz se tudhatott mindent – keshegyen is vegezte…. hijjjj, brrrr….

    Talan ezert jobb is lenne a magukra a holgyekre hagyni a kormanyzast.

  • Rodeókám:
    Nem én akarok kiszállni.
    NEKED bátorkodtam adni a mondással egy irányelvet.
    Látod milyen jó vok? Ellátlak módszerekkel a gaz Világ ellen

  • Bendeguz tudsz te néha értelmest is írni.
    Kár hogy ritkán van az.

  • Rodeo!

    Nagyon komolyra veve a dolgot – a romaiak reszerol nagy baromsag volt lerombolni a templomot es zsidokat szetszorni a nagyvilagba.

    Mivel sajna itt a penzrol van szo csakis es kizarolagosan. Merthogy sajat orszaguk nem maradt, mas valasztasuk se maradt, mint jol kezelni a „masok” penzét.

    Csak rohogok sok „uj keresztenyen” evangelikusokon, akik gyulekezetekben szoktak volt idezni minden tizedfizetesi es penzgyujtesi akcio elott az evengeliumbol, a talentumokrol.
    (A talentum az penzegyseg volt, X sulyu penzerme).

    Pedig Jezus abban a fejezetben azt mondta volt – az iromanyok szerint, hogy
    – „a megorzesre kapott penzt a penzvaltok asztalara kellett volna tenned, nem pedig elasni” Es mivel nem forgatta azt, el kobzasra iteltetett.

    Magyarul: Jezus zsido volt, az evangelistak zsidok, akikhez predikalt zsidok – ezek mar akkor is tudtak hogy mitol doglik a legy.
    Ehelyett a papok azt tanitottak, hogy a hitelezes bun, a kamatszedes pedig megnagyobb. Kozben hogy mennyi „bort ittak”??!!
    Ja, es Jezus tobbszor egyertelmuen kijelentette, hogy a zsidokhoz lett elkuldve.
    Persze mint tudjuk, valamennyien ARAMITÁK!

    Mivel a zsidok a penzt minden gatlasok nelkul kezelik – kiveve szombatot, amikor hozza se nyulhatnak – azt sokkal hatekonyabban mozgatjak. A gojokkal szemben pediglen az irgalmassagon kivul mas nem is kotelezi oket – a vallas szerint.
    Ha maguktol visszavonulnanak, akkor mi lenne a vilaggal? Marmint a hippokrata felevel?

  • Bendeguz79
    2018 május 10
    10:00 de.

    balra át és pörögj…gyorsan kerengő dervis!

    kinek van szüksége nukleáris fegyverekre? az nem ehető és nem lesz tőle semmi sem jobb! tehát a nukleáris fegyverzetet -mindet- le kell szerelni kilőni az űrbe és ha ezután bárki megpróbálja azt a harapós lovak közé dobni

    senki sem bántotta a perzsákat? nahát, hogy új történelmet írsz, bugyuta? mikor volt a sah elvtársa a soros süsülandiai elnöknek elvben társa egyébként vazallusa és a perzsa nép nekik gazsulált és ez nem tetszett a perzsa népnek csináltak forradalmat eltüntették a nagykövetségen lebzselőket a pécs Á ba azután lett forradalom azóta van forradalom kurvára nem tetszik ez sokaknak de már csak úgy van a Föld berendezkedve hogy nincs a Földnek gazdája mindenki azon a földön ga(rá)zdálkodik ami az övé azaz ahol szuverén a többi a nyasgem tipikus esetje
    és hekmekükütyű szvsz senkinek sem hiányozna a süsülandiába települt rablóbanda (amely egy mormotát nem enged átvonulni az országúton két erdő között, hanem lelövi na az megérett arra hogy porig bombázzák…nekem nem hiányoznának… eddig is megvoltam nélkülük és a még hátralévő 2000 évemben sem hiányoznának

    te sem

  • Gabriel
    2018 május 10
    12:11 du.

    isteni túróspitét zabálok…

    szóval a pénz és annak fialtatása, meg a jesszus és az a jó édes anyukája az apukájáról nem is beszélve

    szóval nincs addig gondom az egész pénz izével, amíg fizetőeszközköz valami valós érték megmérettetése okán!

    erről zsidóék régen leszoktatták a gojokat (nyugodtan írhattál volna birkanyájat is bár mintha lennének mások is jófajta pénzügyi monetáris ismeretek birtokában le is bombázták Drezdát is is meg a többi nagyobb várost ennek okáján naki neki telibe csőrcsill elvtárs a pedofil!)

    már nagyon hosszú ideje az első rotschield akasztástól számítva kitalálták a váltót vagy reskontót vagy ahogy Móricz Zsiga nevezte (az népies és érthető) azóta 1 fakauriból anélkűl lehet 100000000000000000000 fakaurit csinálni, hogy a kisújját megemelte volna (na jó aláíráshoz a váltó forgatásával számtalanszor lehet forgatni…és egyéb un. értékpapírok ezekről már sokadszorra és legutóljára 2008 ban is kiderült mivé teszi a gojokat…bár a Bush család nagyon jól meggazdagodott a IIVH alatti németország támogatásából pedig ők is gojok(???) mert -jogosan- nagy fantáziát láttak a dolgos németekben! ma is rabszolgák meg vannak szállva 75 éve nehogy eszükbe jusson mert akkor…

    szóval ma, hahahahahahahahaha eltörölnénk az összes államadósságot és minden derivatívot elégetnénk egy kazánban akkor vissza állhatna egy majdnem normális aranyalapu gazdaság (az arany -többek között- azért is drága mert nehéz kibányászni és+++

    erről váltsunk szót és hagyjuk a hatalmi tébolyban fetrengő majmokat akik semmiképpen sem kapnának a konc árnyékából sem hanem mennének a húsdarálóba

    egyik másik sem válaszolt arra a kérdésre miért pont a zsidók „a.”?????????????

    talán te?..

  • Geyza
    2018 május 10
    11:22 de.
    tudod? dehogy tudod (ezért most elmondom) én nagyon jól megvagyok a világomban, és mind a hárman nagyon jó beszélő viszonyban vagyunk egymással (ráadásul hangosan szoktunk) I, me & myself those 3…már utaztam nagyon sokat, lehet, hogy millió kilóméterben kifejezhető? assem hiányzik…egyébként is útálnám ha bele akarnának nézni és megszámlálni az arany lelőhelyeimet ott a setétben és nem vihetnék fel a repzajra egy kis kölnit vagy egy üveg rumot vagy a nagyi hamvait mert elkoboznák levespornak

    szóval a túrizmus felőlem akár meg is szűnhet…

    te hogy vagy az ajánlatoddal önmagad irányában?
    addig is gyermekpálinka?

  • A pénzváltás a középkorban alantas tevékenységnek számított.
    Ezért magára valamit is adó , de pénzzel rendelkező úr
    olyasmivel elvből nem foglalkozott.A megvetett
    pária zsidók viszont igen.Mert mással
    nem lehetett nekik.És hát ugyebár
    megbízhatónak bizonyultak.
    Ígyaztánmostmeg ezért
    gyűlölik őket.
    Az árják.

  • BREKEKENYÚSZ

    megérkezett Ric Grenell (am bassza d’or of the süsülandia) Németországba és azonnal kioktatni szándékozott a németeket mit is kellene nekik csinálni, hogy neki teccen közben merkel kijelentette elég volt és a továbbiakban nem lesz ami eddig volt…nem tudunk bízni az ilyen széllelbélet „partnerekben”

  • KAKOFÓNIA kandúrban és recsegősen: (végre)
    Speaking after Merkel, Macron said that “We should not be waiting, we must do something right now. Let us not be weak,” added the French president.

    Last year, Merkel had made a similar statement, urging Europe to become less dependent on its transatlantic ally. “The times in which we could completely depend on others are on the way out. I’ve experienced that in the last few days,” she told a crowd a day after attending the G7 summit in Italy.

    The German chancellor, who secured her fourth term earlier this year, reiterated that Europeans “must really take our destiny into our own hands, of course in friendship with the United States, in friendship with Great Britain, with good neighborly relations wherever possible, also with Russia and other countries.”

    Nevertheless, countries within the EU “have to know that we have to fight for our future and our fate ourselves as Europeans.”

    Merkel’s statement comes shortly after US President Donald Trump announced his decision to withdraw from the 2015 Iran nuclear deal, prompting a backlash from members of the accord, including Germany. On Wednesday, the German chancellor said: “We will remain committed to this agreement and will do everything to ensure that Iran complies with its obligations.”

    hahahahahahahahaha

  • Itt vannak az Izrael által végrehajtott tűzcsapások célpontjai Szíriában

    /A Haaretz c. lapból másolva/

    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=671Izrael_c_lpontjai_Szir.jpg

  • Hát itt van.
    Ennyit a „terrorelhárítás”
    meg „Európa védelme” lózungokról.
    http://nepszava.hu/cikk/1159533-magyar-szalon-is-jutott-penz-az-al-nuszra-fegyvereseinek

  • Gabriel
    2018 május 10
    12:11 du.
    bocs, az értékpapírt a kínaiak találták és Marco Polo is kapott egyet fizetési ígérvény… hahahahaha

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2018 május 10
    8:19 de.

    Ebben valószínű Neked van igazad.
    Egyébként az imént azon röhögtem, hogy valószínű egyikünknek sem volt igaza, mert a nagyok huncutságai csak utólag szoktak kiderülni vagy még akkor sem!

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2018 május 10
    12:11 du.

    „A gojokkal szemben pediglen az irgalmassagon kivul mas nem is kotelezi oket – a vallas szerint.”

    Sajnos még az irgalmasság sem kivétel, sőt! A többi stimmel!

  • Rodéjjó:
    Vannak aranybányáid?
    Gyere hawer mennyünk le a kricsmibe.
    Szteem megtudnánk beszélni.DDDDDDDDDDDDD

  • Orsós Elemér
    2018 május 10
    2:57 du.

    Ebben azért piszoknagyot tévedsz de mindegy.

    MA az Izrealben élő araboknak sokkal több „emberi jogaik” vannak mint a legtöbb arab országban élőknek.

    De még egy arab hadifigolynak is JÓVAL TŐBB EMBERI JOGA VAN ha izraeli fogságba esik, mint a saját hazájában.

    Azért mondom hogy tudd.

  • Geyza
    2018 május 10
    1:10 du.
    szír lapod nincs?

  • Rodéjjó:
    Nem kell me’ neked úgyis van…

  • Geyza
    2018 május 10
    1:10 du.

    a többi: al nuszra, felnuszra, isis, pisis, is, fehérsisak, zöldsisak, turbános, kajafás, +++ azok lemaradtak?

    ezek a szarok (mármint a netán yahoo és tsai) otthon érzik magukat és nem akarják elhagyni a golánt? mert csak

    közben mint mondád orbánbasi jól kialakította azt miért lesz majd mindenhonnan kiebrudalva az árulónak az a sorsa, hogy sehova sem engedik be

    szóval szíria átjáróház csak mert cum trucc…

    tudod kinek meséld ezt? és azt, hogy ennek bármi köze lenne bármilyen szíriai belpolitikai akármihez…lásd még ukrajna és jugoszlávia meg szudánok, kóreák, divide et impera és szarjál is bele jelsző assziszi a süsükém, hogy pedig

    aszongya az asszád, nem érdemes krumplee zni mert az egy rongybaba a ….kezeiben hahahahaha
    ez ugyanolyan, mint mint ahogyan a kanadai miniszterelnök és becses csalághgay indiai esküvői ruhába jelmezeltek és abban jelentek meg akkora közröhej volt mert az indiaiak mind öltönyben voltak és ezek után az „üzleti tárgyalásait” azzal kezdte (nem a kávézóban két mákoskifli között), hogy márpedig nem tartja helyesnek amit az indiai kormány indiában csinál és az mégsem megy, hogy azok meg néztek rá még mindíg abba az irányba néznek…

    ez olyan, mint amikor valakivendégségbe megy és ráboríttya az asztalt a vendéglátóra és utána oda is szarik majd elmegy

    ilyen a süsüék külpolitikája is

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 május 10
    3:10 du.

    „MA az Izrealben élő araboknak sokkal több “emberi jogaik” vannak mint a legtöbb arab országban élőknek.”

    Ez igaz, DE a zsidókhoz képest még annyi joguk sincsen mint nálunk az etnikai és nemzeti kisebbségeinknek és a zsidóknak, mert az izraeli államvallás azt kizárja!

  • gondolom ez manapság aktuális:

    mekkora gondolat (és XIX. század) (persze a szituáció szinte teljesen hasonló, mintha Cassandra mondaná)
    Fratricidi!!!
    Plebe! Patrizi! Popolo
    Dalla feroce storia!
    Erede sol dell’odio
    Dei Spinola, dei D’Oria,
    Mentre v’invita estatico
    Il regno ampio dei mari,
    Voi nei fraterni lari
    Vi lacerate il cor.
    Piango su voi, sul placido
    Raggio del vostro clivo,
    Là dove invan germoglia
    il ramo dell’ulivo.
    Piango sulla mendace
    Festa dei vostri fior,
    E vo gridando: pace!
    E vo gridando: amor!

  • Orsós Elemér
    2018 május 10
    3:37 du.

    Há minnyá sírva fakadok miatta.

    A zarab még katona se lehet Izraelben.

    Meg vannak alázva állampolgári jogaikban.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 május 10
    4:23 du.

    Te állítottad, hogy ki van nyalva a segggük, azt én sem helyeselném, ha ez igaz lenne!

  • Orsóskám nehogymá leBodásodj itt nekem.
    Annélkül is van elég bajom.
    IRÓNIA pajtás. Irónia.
    Ferstéhen?

  • Geyza
    2018 május 10
    4:23 du.

    „A zarab még katona se lehet Izraelben.”

    A Cáhálban azaz az izraeli seregben mindig is szolgáltak arabok; külön beduin, meg drúz ( bár ez utóbbi arab nyelvű etnikai/vallási csoport nem tarja magát arabnak ) egység is van.

    Amúgy mindenféle viccen viccen kívül van etnkai/vallási diszkrimináció Izraelben is, mint a világ sok más országában is; persze ezt antiszemiták sokszor alja mód eltúlozzák, kiszínezik és alja mód saját fajgyűlölő eszméik népszerűsítésére használják. De hogy a migránsozós, sorosozós fronton összeér az izraeli szélsőjobb a náci-fasiszta múltját alig szőnyeg alá söpört európaival, az napjaink fejleményeinek morális legalja.

    P. S.
    az AN olalán lásd válaszomat beírásodra

  • Jó ez a reklám: ” Az életben ez még lehetetetlen, de az interneten naponta ilyan kapcsolatok születnek mint ez… ”

  • Geyza
    2018 május 10
    4:23 du.

    ugye olyan nem létezik olyan, hogy védekező fegyver? (szvsz nem!)
    következésképpen minden katona gyilkos alapállásból kifolyólag…

    Kanadában nagy a türelem meg az egyetértés és néhány diplomata közöttük miniszterek ugye hát szikhek(SIC) és azok nem burkát hordanak hogy takarják a képes felüket a portól a porviharban ami ugye kanadában minden 10000 évben ha egyszer előfordul, hanem a szikhek azok a hajukat nem mutathatják meg publikusan (pláne ha kiderül, hogy a turbán alatt tök kopasz mert kirohadt a hajaa dunsztban) na szóval mikor ezek ugye megérkeznek süsülandiába (az ugye egy külön tészta mert kitalálták hogyan lehet basztatni az utazót, hogy egy életre megbánja, hogy oda akart…) szóval diplomata útlevéllel minden normális országban külön csatornán közlekednek, na süsüéknél mindenki egyforma kivéve akinek magán gépe van, mert abban ugye azt szállít amit akar…szóval lekapcsolták a turbánost és a kis duci aranyos nagyseggű egyenruhában meg akarta erőszakolni motozás címén…szóval áll a bál…nem egy eset volt és hány lesz még nagyon műveltek és felkészűltek a drágák ott egyenruháséknál…

    most van egy tárgyalás kanadai női parlamenti képviselő vegzálta a férfi kollégákat most megvonták neki és a bíróság rágcsálja

    szóval te katona párti vagy? vagy csak basztatni akarod a palesztinokat ugye a zsidók azok palesztínában laknak? Gerusalemme is Palestina…

    hogy mik vagynak?

    és iszol te rendesen? meg körhintában pörögve voltál e az uccsó időkben?

  • Geyza:

    „P. S.
    az AN olalán lásd válaszomat beírásodra”

    Majd ha megjelenik moderálást követően.

  • nyuszika
    2018 május 10
    7:07 du.

    csak nem tilos perzsának lenni tal awiw ban a ገበያ ban?
    nézem az utána ajánlott többi kedves mesét…hát a legócskább Josip Stalin i és Berijja az majdnem ilyen de nem éri el a szintet…(anno még nem voltak ilyen szép szinek a moziban)

    egyébként amikor az a nagyjelenet van a Filmen amikor a két szakállas egymásra néz vágyakozva az milyen érzelmeket kavar fel ott a kibuc ban (ugye amikor a nagy szakállas perzsa landol a kibucban és lengeti a… trikóját, akkor a győzhetetlen armada dicső szakállasai is vissza k…néznek?

    nagyon teccett igazán olyan gay ( a szó eredeti Robert Burns -i értelmében)

  • Rodeókám:
    Köszönöm kérdésedet, hogy Sékszpírt idézzem:

    Inni vagy nem inni, EZ itt a kérdés

  • Gabriel
    2018 május 10
    12:11 du.

    Jézus beszéde a talentomokról az PÉLDABESZÉD.

    Középkor és a zsidók.
    Nem tudom van-e értelme elmondani, de a középkorban nem csak zsidók foglalkoztak hitelezéssel. Persze a konteóhívők szerint azok kikeresztelkedett titkos zsidók voltak.

    Akkoriban a távolsági kereskedelemből lehetett nagy vagyonokat fölhalmozni. Ezt a pénzt a kereskedőkből lett bankárok befektették. Na nem az iparba, mert olyan akkor még nem létezett. Pl. a feudális királyságok háborúiba, amit sokszor nem fizettek vissza a királyok.

    A kapitalizmust a Nagy földrajzi felfedezések, és a nyomukban járó gyarmatosítás indította be. Azért, mert az 5 atlanti-pati európai országba ezután olyan mennyiségű tőke érkezett, ingyen!, ami beindította az ipari forradalmat. Kialakult az a szélesebb réteg a polgárokból, amely meg tudta fizetni a luxust.
    Persze, jöhetnek konteóhívők, akik kimutatják, hogy valójában zsidók fedezték föl az új földrészeket. Tehát boldogabb lenne az emberiség, ha Ausztrália nem létezne. (És kanadai újságok se lennének:)

  • Orsós Elemér

    nyuszika
    2018 május 10
    7:07 du.

    ADNÁ A JÓISTEN!

  • Rodeo:
    Én is nemtudom…
    Én nem szeretem a perzsákat.
    Én a törkölyt szeretem.Azt meg a perzsák nem szeetik.
    Erre mongyák: ” az a régesrégi Perzsa-Törköly ellentét „…

  • Lámpa:
    Nem a zsidók.
    A magyarok !
    Kolumbusz magyar volt.
    Elvis is magyar volt.
    A Beatles is.
    Jézus is.
    Mindenki !

  • Nyuszika:
    Tégedet moderálni szokott a Bartus?
    Engemet már nem.
    Tán tudja hogy nemvok beszámítható DDDDDDDDDDDDDDDD

  • Geyza
    2018 május 11
    7:40 de.
    az igazi (nem a májusiterike és a hozzá hasonló seggfejek) angolok (értelmiségiek négy öt teljes diplomával, 8-10 nyelvvel amit anyanyelvi szinten és hasonló dilik) perzsa kultúrklubot „üzemeltetnek” már évszázadok óta családi örökségként folytatódik… és ott Omar Khajjam ot meg a többi nagy tudóst és filozófust elemzik és ídézik single malt gőzben és -esetleg- jófajta havanna füstjében… idejük is van, meg valami köti őket oda …tudod ugye hogy amikor a Nagy Sándor nevű Alexndros
    αλέξανδρος ο μεγάλος oda sétált kívánccsiságból meg akarván ismerni az akkor észlelhető egész világot a perzsáknak már nagy múltjuk volt ugyanazon a helyen (nem voltak palesztínában majd egyiptomban és nem bolyongtak hontalanul szerte szana mint a tuggyukkik ők csinálták az egyiptomi sötéccséget is)

    szóval engem ezért is nagyon lenyűgöz, hogy a Mezopotámia, Sumér, és az akörnyéki hatalmas birodalmak csak agyagdarabokon maradtak fenn mialatt a perzsák -szinte- az egyetlen amelyek ugyanabban az országban saccperkábé 8000 éve élnek…viharosan meg boldogan mert ha nem lennének boldogok már nem léteznének…nem foglalkoztak olyanokkal, mint biblia körmölés és annak rejtegetése, az egyigaz senki azaz jáhve a nagyszakállú amely égő (minő égés) csipkebokrokon át kommunikál és kőtáblákat dobál nagyszakállú kémeknek és hazaárulóknak…

    a 7 magyar törzs (sohasem léteztek? csak …mittomén) annó még valahol a kecskében lakott és a faszenteket imádta meg a füveket és a birkákat, és nem tudtak rovásolni meg üvölteni és kumiszt bőven mert attól, lehet a gondokat elfelejteni…és valahol a mongol pusztákon voltak vagy kituggya? a pezsák már szervezett és működő államot tartottak írásbeliséggel és kultúrával a mai ellenségeik akkor még keresték a lét értelmét meg a hollétet mai napig egyiket sem találták de van nekik golán fennsík amit raboltak és most onnan lődöznek bárkira aki mozog még a mormotákra is mert be vannak szarva (joggal e?)

    igyál nyugodtan valami jót, egészségedre

  • Rodeo:Lehet.
    Deazé én jobbszeretném
    ha ez a perzsa kúltúra nem uralná
    el annyira a Világot, mint amennyire
    Rongyfejű Ayatollahék tervezik és szeretnék.

  • Geyza
    2018 május 11
    11:49 de.

    szóval te nem szereted a turbánosokat meg a fátylakat ebben azonosan látjuk a világot!!! de én meg nem tudom elviselni a süsülandiaiak seggségét és 1992 ben voltam ott egy nagyon kedves régi barát zsidó családnál (akkor már 20 éves volt a barátság) és utána már oda soha többé nem tudom a hatóságaikat meg a redneckeket elviselni egy seggfejm ikanadai el kezdett dicsekedni hogy elautózott 1600m kilóméterre a süsüékhez és ott olyan beafsteak et evett, mint életébe addig soha és én meg megkérdeztem hogy a kanadai KEG ben esetleg az a szomszéd utcában van és Black Angus és akkor nézett rám? azóta sem pislantott többé mondtam neki én nem soha beafsteak et 2000 dollárért 22 unciát akkor ki is borült mondta a KEG ben jó a koszolgálás nagyon baráti és másodszorra már régi ismerősként üdvözöl a portés a pincér az asztalodhoz vezet és megkérdezi ma is ugyanazt az aperitivet vagy várjon?

    szóval nekem meg ez és útálom amikor kiütéseket kapok a az egész hitre épülő seggfejségükön semmi tény és tudomány nem zavarja meg őket meseországban lásd még hólivudit és komolyan veszik én már 6 éves koromban sem hittem el az Easter Bunny t meg a Mikulást és a Jézuskát még sokkal kevésbé karácsonykor de a jó bejglit már akkor is és a forróm kakaót

    szóval mevvan meg Omar Khajjam és nem kell a Zabhegyező sem

  • Geyza
    2018 május 11
    11:49 de.

    jaaaaaaaa, és a barátaim reggelire a hagyományos Earl Grey tea nekem kivételesen kevés de kósher mézzel, és libamáj saját zsírjában laskával és kellemesen tudtunk beszélgetni mindenről ami közös érdeklődésünk körébe sorolható és az bőséges

    érdekes módon nem volt netán yahoo ról és semmi ilyesmiről mintha ezazizé számukra nem is, létezne? ők nagyon művelt emberek…
    s a pár nap alatt sok barátjuknak bemutattak, kellemes időtöltés volt és maradt

  • Geyza
    2018 május 11
    11:49 de.

    olyan országban ahol a Beyoncé kultúrális Főguru és döntő kultúrális tényező meg a Bruno Marsh az számomra mexünt létezni
    jaaa és a soapoperáik azok azután…le tudnám kaparni a vakolatot ha nézném

    semmilyen odavalósi csatornám nincs előfizetve a sportok nál meg leveszem a hangot és kimegyek a teraszra mikor baromságokat

    az egész csípi a szememet…és mióta láttam a vídejót:

    https://www.youtube.com/watch?v=xyPHRIBSydY&t=123s

    a hírdetést vedd le az elején

    ahol ennyire rettegnek és ennyire tetvek?

  • Rodeo:
    Megint túl komolyan veszed önmagadat.

    (Legvégső szabály a Murphy Törv. Könyv.-éből/

  • Geyza
    2018 május 11
    2:01 du.
    tudom, Murphy nek mindíg iiiii gaza van… de nekem is mit csinálnék, ha nem lehetnék önmagam? magam ha én nem tudom…ez alapelvem…
    de -remélem tudod- humor nélkül nem is érdemes élni

    egyébként
    itt a rideg hétvége

  • Geyza!

    Geyza
    2018 május 10 3:05 du.

    Csak nem pokerezni akarsz?

    Vagy mehet az ulti is?

  • hazai lámpa
    2018 május 11 5:35 de.

    Tehat kedves Lampa Te is ugy gondolod hogy a PELDABESZED KIFEJEZEST bibliai ertelemben KÉPZETES beszednek kell erteni?

    Mint ahogy a az egesz szegyenteljes egyhazi vilag ELADJA a birka nepnek?
    Kezdve a katolikusokon, a reformacios mozgalmakon at, a mai „evangelikus ebredesi” szemfenyvesztesig?

    A magukat pasztoroknak, puspokoknek, „apostoloknak” kikialto szelhamosok „majd megmagyarazzak” hogy mit hogyan kell erteni.

    Csak fizessek be az emberek a tizedet, az egyhazadot, vegyenek bucsucedulakat, adjak az 1%-at, az állam is kiegesziti a reverendas urasagok keresetet, nehogy mar kozmunkabol kelljen megelniuk.

    Tudod Lampa, ha Jezus „visszajonne” ostort fonna, es mindannyiukat kozmunkara zavarná!

    De menjunk vissza a kifejezeshez; PÉLDABESZÉD.
    Ez ketto szó, amit osszeragaztottak, nem allja meg nyelvhelyessegileg a helyet. Igy szól helyesen: PÉLDA BESZÉD.

    Mi az hogy példa; Peldaul ahogy valszeg szamodra a Te edesanyad, vagy edesapad volt az elso, ugy szamomra is. Aztan jottek más példák. De a lenyeg, hogy a példa, az amihez hasonlitok.

    A beszedben pedig amit Jezus elmondott, ott volt a pelda hogy mit tegyen valaki a kezhez kapott tokevel, gazdagsaggal. (a talentum penzegyseg volt, amugy egysegnyi aranysuly)

    Gondolkozz el ezen, es valami teljesen mas vilag fog megnyilni elotted, ha Jezus beszedeit elolvasod.

    A kereszteny szo, a krisztusi szonak valami „magyarositott kicsavarmanya, nem a kereszthez van koze.
    Cristian, mint ahogy az egesz vilagban mondjak. A kereszt pedig latinul Cruz.
    A keresztesek pancelba oltozve (cruzeiros) karddal, dardaval mentek „iget hirdetni”
    Hasonloan a muszlimokhoz.

    Krisztusi az aki Jezust koveti. Hogyan? Miben?
    Abban amit a vilagrol mondott, a hiteben – vagyis abban, hogy a szeretet az amive a vilagnak atvaltozni kellene. Ennyi.

    A vallas? Az fanatizmus, mindegy hogy muszlim, vagy keresztes.

    Es most sajnos a XXI. szazadban a vilag egyre jobban belemerul valami ujabb vallasi fanatizmusba.

    Es bizony ebben az ertelemben a talentumokrol valo is „pelda-beszed”. Mert arrol szolt, hogy aki a kincseit forgatja, hagyja, hogy ez munkat, fejlodest generaljon, az megerdemli a javakat is, aki pedig „kisajatitja” elrejti, felhalmozza „ertelmetlen” befektetesekbe, attol el kell venni.

    Mire valo egy papir a tozsden? Semmire. De a milliardok ott forognak. Ezekbol a gazdagsagokbol lesz kenyer, ruha?

    Nem, hanem „ujabb gazdagsag” – ezek a gazdagsagok nem hoznak megelhetest a tomegeknek – ezert elnek egyre szegenyebben egyre nagyobb tomegek.

    De a nep nem Jezust valasztja, hanem a Barabasokat, meg a Judasokat.

    A Judasok a mai vallasok (egyhazak) papjai. A vallasi vezetok.
    Ki volt a Barabas? A „forradalmar” – aki a nepnek kenyeret es cirkuszt igert.

  • Rodeio

    Azok a per/zsak a medektol orokoltek a tudomanyukat. A med tudosokat ugy hijjtak, hogy mágusok! „Magos”

    Merthogy a birodalmukat is hijjjtak, hogy MÉD-PERZSA.

    Sajna, megfertozte oket az az iszlam. De valami perzsiásan. Mert azota is azt probaljak az egesz hulye egyeb muszlim vilagnak bizonygatni, hogy az Ali (tudod, az ott) volt annak Mohamednek „igazi” valakije.

    Annak, aki egyebkent allitolag onnan a templomhegyrol repult az egbe, pont onnan, ahol annak a masiknak kéne állni… A nemjóját, ez igy esett.

    Persze van nekik „kába-kövük” amivel magukat kabitjak – ugyhogy más káb-szer mar nem is kell.

  • Rodeo:
    Nekem franko a hétvége:
    Lehúzom a redőnyöket és egyetlen
    problémára összpontosítva zavartalanul
    dolgozhatok annélkül hogy mindenfélével terhelnének.

  • Gabriel:
    Áá dehogy:
    Felajánlottam volna
    hogy nem bánom felezhetünk.
    Ha élni akar DDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Gabriel
    2018 május 11
    4:52 du.
    régóta mondom: amíg vallások lesznek a Földön béke nem lehetséges!
    a lámpához írtjaidhoz: én anno -12 évesen- élhajós (ha mond ez neked valamit?) létem- ellenére elhagytam a református egyházat, mert az azóta is általam szeretve tisztelt és nagyrabecsült vezetői és benne a Főtiszteletes egy gyermekdélutánon arra a kérdésemre, miszerint én igazándibul kíváncsi lennék a természetfelettiek hogyanlétjére kaptam egy „magyarázatot” amit az összes többi gyermek szájtátva fogadott el és én a „kis pragmatikus” akkor és ott…szóval nem mentem soha többé vissza…igenám, de azok az emberek valóban társadalmi vezetők voltak, és a közösség nagyon szépen családként működött és a család fenntartotta önmagát és boldogan „adakoztunk” azóta sem találtam hozzá hasonlóakkkal (hazudok itt Kanadában egy Salvation Army egység amely egy templomhoz tartozik az olyan mint ők anno)

    tehát ha lerángatom a varázsködöt, a mágust félretolom akkor ezekre lenne szükség a teljes társadalom vezetésére és nem azokra akik ott ácsingóznak, Kanada csilliárdszor jobb (bár valami miatt unalmas de majdnem békés ezutóbbi vitatható) mint a levédiabasznádi aljasok és sok mindenféle máshol lévők…érdekes módon fekete afrikai törzsekben találtam hasonlót és (csodálkozni fogsz?) cubai lakóközösségekben…mindenhol volt/van egy természetfeletti a cubai ak nagyon pragmatikus népek és ők olyan mértékben kapnak valós tudományos oktatást, hogy a templomba azért mennek be mert ott hűs van és jókat lehet dumcsizni és hogy ott az a bácsi mit papol.???? kit érdekel de szép szavak, igazán…, …és a vezetőik tényleg jót tettek nekik addig amíg bizonyos részükre rá nem borult a „demokráciaexport” (mármint nem a vezetőkre hanem a naívákra) (az olyan mint a szemetes kocsi!) és akkor elsősorban önmagukban támadt kétség önmagukról majd a pragmatikusságuk anyagiasságba fajult és ma már -kb 17 éve- már az eredeti nem igaz de az „újban” sem „hisznek” mert otthon nem látják az eredményét mint korábban naponta és percenként…ugye ez már 60+ év először mindenki megtanult írni és olvasni és utána a tudományokat nem volt vallás de aki templomba akart járni azt eleinte ki is röhögték azután klubbá vált az épület és a szervezet mert Yoruba szerűen afrocubai hit maradt fenn és abban mindenki…és nem lenne jó ha nem maguktól jönnének rá (talán évszázad alatt?) annak is kétes voltára …de az is hatalmas kommunális összetartó erő mint a malter a téglafalban

    hosszabbat akartam, de abbahagyom a lényeg (assziszem) benne van

    ezért undorodok a mammonhívéstől mert a mammon …hát az az aranyborjú…wallstreet és gerusalemme ahol tobzódnak netán yaoo k avigdor liebermann ok és golda meir ek meg hasonló izék amelyek (ezek jelenségek nem emberek) valami számomra …szóval nem teccik, még akkor sem, ha néhányan aszongyák róluk, hogy össze kell tartani az ellenség ellen (amint készítenek egy ellenséget -mert ha nem tuggyák felmutatni- akkor harccá lesz a közösülés és véres mint az ótestamentum és gyalázatos)

    a süsüék nem képesek rájönni, hogy az a hamis tézis miszerint valami ellen kell harcolni és nem a saját jobblétükért békében élve, addig a Földön béke nem lesz…emlékszel ugye arra amikor a Szu megszünésével nagyhatalmas eredménynek hitték, egy vácuum alakult ki és nem volt ellenség, mindenki barát vagy ájtatosan annak volt hazudva tehát nem volt mi ellenében felmutatni a természetfelettiségüket és szupermenségüket és a tavikacsa ságukat…csak a segg hülyeségük derült ki erre jött az egészen kis zinger majd egy lengyel hasonló ami (nem aki!!!! bocs) a brzsezsinszky és azóta mintha helyreállt volna az aminek meg kell szűnnie örökre… és most túlőttek a célon és hamarosan fel fognak ébredni ha azt merik mondani a McCain agymentes gyilkosra hogy hadd dumáljon úgyis halálán van, aki eleddig a vezérhangya a szarságaikban, … az már valami, és első nekifutásban döbbenten nem értik??? ez mind „mi” lennénk??? (az ottani közoktatás szintye biztosítéknak láccik hacsak?)

    és a világ aszongya, hogy van süsülandia nélkül is élet és ha nem foglalkozunk vele, majd elhal, mint a rákos sejt amely nem kap táplálékot

  • az előző bömbölményemhez, csak úgy cum trucc:
    Chris for Prime Minister

    és máris van egy szavazatod…de kellene valamit kezdeni a pártalapítássl alapul véve anno a Kreón (ők egy sorozat király voltak és a legutolsó arról lett híres, hogy nagyon kemény görög stílusú diktatúrával addig változtatta a társadalmat, hogy be lehessen vezetni a görög értelemben használatos demokráciát és akkor visszavonult (lásd még a kalapos királyt, és Mark Twain nek is van egy érdekes figurája ezzel, kapcsolatban)

    sok barátra van és lesz szüxég, mint tudjuk az ember megválogatja a barátait, de a testvéreit csak úgy melléb…szák

    lásd még az örök testvériséget a déli szomszédunkkal

    hahahahahahaha

  • Geyza
    2018 május 11
    5:01 du.
    elárultad magad a redőny, mint olyan az magyar szokás meg arrafelé középájrópában, és megette sok mindent lehet elkövetni …igen, még dolgozni is…sötét ügyeid lehetnek…

    igyál inkább vagy mellette és hozzá az sokat szokott lendíteni a…szóval azon is…egészségedre…most lapozom az amazont, hátha találok megfelelő (mármint nekem megfelelő) turbányot, megirigyeltem a kanadai szíkestalajos -októl, de nekem vannak dizájn ötleteim hozzá

    az egyik ilyen olyan miniszter a másik -kurva büszkén- taxisofőr

    de még egyet sem láttam (hazudok!!!) repteret takarítani a nagy mop pal tolva a dzsuvát a műmárványon és csak a tollak hiányzottak a turbánnyáról olyan igazi munkavédelmi szerelés…

  • Geyza
    2018 május 11
    5:01 du.
    jaaaaaaaaaaaa, és régóta gyötör a vágy, hogy kipróbáljam a burkát és az összes hozzávalókat különös tekintettel a januári februári -35 C° -ban és páros virslit enni mustárral ugyanakkor

  • Rodeo:
    Majd csinálok én a fejedre burkát bádogból.
    Kalapáccsal.
    Ha sokat felidegősz éngemetet.

  • Rodéjjó:
    ilyen 2500 Voltos izét kell csinálnom.
    Ami áramot táplál egymásik izébe.
    Tiszta életveszély.

  • Rodeo:
    „Vegyenek termőföldet.Már nem gyártják!”

    /Márk Tvén/

  • Geyza
    2018 május 12
    8:19 de.
    ezmindezazértvan mert nem iszol rendesen… verik a bájer munkent …..lehet, hogy ronggyá azon a hekmekükütyűn amin a bajnoki szent köcsögöt veszik át és az elmúlt 50 év még élő bájerszentyei ott állnak/ülnek tűkön egyenruhában piros zakó és mindenféle gatyák és cipellők

    igyál Red Breast az -talán- segít 18 éveske

  • Geyza
    2018 május 12
    8:21 de.

    2500 volt? deciliter? centiliter? milliliter?

    seholsevagy, én már túl vagyok a: azaz a 35000 volt és még nincs vége, lesz még több is

    te hogyan voltál mikor még nem volt?

    és hol nem volt?

    azért a bádogburkáért még majd előhozakodok valami kedves dologgal… inkább valami kellemes viseletű tennis (piros) cipellőn gondolkoggyál

  • Rodeókám maraggyon mán maga..
    Egyszer ittam kb. 35 éves szilvapálinkát,
    de bedugult a forrás.Olyan kuvva jót TE még nem ittál.
    Elmesélem.

    Valami 10-valahány ezer literrel lefoglalta az ottan fináncság a Csaocseszku-időkben, Romániában.
    Aztán valahogy elfelejtették.
    Az utóbbi időben meg nem tudtak vele mit tenni,az egészet viszadták a tulaj családjának.

    Na abból tudtam szerezni valami 2-3 litert.
    Sajnos többet nem.Kár érte.

  • A burka helyett mennyivel jobb az USÁNKA 🙂

  • Gabriel
    2018 május 12
    11:55 de.
    az már van silver fox…canadian made! burka még nincs…abban jó virslit enni vagy csülökpörköltet még nem tudom mennyi ügyességet kíván hogy alája vagy másképpen még jó hogy sohasem dohányoztam el tudom képzelni amint lángbaborúl

  • Geyza
    2018 május 12
    11:19 de.

    maradok… de ez valami nagy élmény lehetett, még burkában is

  • Mongyák hogy a zarab nyanyák vörös harisnyakötöket meg miegybeket viselnek alatta.

  • Geyza
    2018 május 12
    3:12 du.
    én még ilyet nem hallottam…de mikor nekem lesz, bizonyosan veszek hozzá nylon harisnyát és harisnyatartót lilát kék békákkal arany pöttyökkel és tűsarkú szattyáncsizmát és nem fogok melltartót hordani, meg bugyit sem

    ……………..

  • Az egyik ertelmetlen egyen megdobbenve csarolta a web-cimet ahol a deputy lelotte a forgalmas auto-kozlejedesben szalado groundhog-ot.
    De a cikk cime adta nyiltan hogy az a kozlekedok biztonsag es eleteiknek vedelmeben tette a rendor.

    Bizonyara meg soha nem rohant bele egy hasonlo allatteseteben kocsijaval a nagy sebbesegu eseten.

    En egyszer hasonlo esetbe jutottam egy armadillo-val.
    Nem a magas-sebbesegu auto-uton, hanem a kozelben a helyi utcan.

    Az alat oda-vissza ugralt a kocsi fenyszoroja elott.
    Nem akartam volna a kocsi kerekevel gazolni, mert az a kocsi-gumijat pusztitotta volna.
    Az armadillo pancelos felsoretege eros a gumit vagni.
    Tehat a kerekek kozott mentem folotte.
    Az egy 940 Volvo volt. A Kocsi alja acel-lemez-vedot tartalamaz.
    Az armadillio sereuletlenul ment el. De a kocsim allatti vas-lemezt letepte egeszeben.

    Na ha azt tortent volna egy nagysebessegu es tobb vonalu forgalomban, igen sulyos esetek tortenhettek volna minden feltetelezesek nelkul.

  • Trump nem csak hogy velemnye alapjan, de az Alkotamy es a torvenyek alapjan cselekedett az Iran alku esetevel.

    Barmely elnok alkudozhat, de semmi alkuja nem torvenyes amig a Senatus, a tagorszagok kepviseltetoi altal az nem jovahagyva.
    Obama Iran alkuja soha nem volt ratifikalva.
    Tehat alkotmanyellenes es torvenytelen amig azt a Senetus nem ratifikalja.
    Pont . Nincsen semmi vita.

  • Rodeo:
    Viselj te csak glottgatyát.
    A perverzkedést hagyd meg az araboknak.
    Elfajzott népség az, felesége is több van egy pasasnak.

  • Geyza
    2018 május 12
    6:52 du.
    azok hivatalossá tették a máshol titokban űzött promiszkuitást…a „keresztény” házasság szentté avatott monogámia a nő rabszolgasága

    már nagyon régen hordtam klottgatyát biciklizéshez amikor csíborra mentem vadászni a faluvégi patakban

    éltem olyan országban (nem muzulmán nem keresztény!!!!) ahol a kedves barátomnak 4 teljes csalággya volt 36 gyerekkel 4 közeli faluban és ezek nem igen találkoztak egymással csak Zé autózott hetente szerte szana, boldog ember volt(SIC)

    tanulni tanulni tanulni mondá Lenin a Vlagyimír Iljics (tudod neki volt Rolls Royce ja az egy jó érv), mivel zsidó volt nem lehetett hülye vagy ha igen anti aki mongya azaz Anti a Sémita hahahahahaha

  • Bendeguz79
    2018 május 12
    6:33 du.

    szóval? Pumpeddli Algo Debil -ke nem nézted meg a vídejót?

    de nagyon fel vagy készűlve állaccságból?

    szóval a szituácijá:
    #1., forgalom állt
    #2., 12 közlekedési rendőr kocsi volt jelen ők állították le a forgalmat
    #3., a groundhog -é a terület csak embernek nevezett izé az erdőt kettévágta és belerittyentett egy szar országutat nem biztosítva a groundhog nak azt, hogy szabadon közlekeggyen az országút alatt megépített alagúban
    #4., a groundhog már majdnem átért az országúton ott megállította a bölcs és rettenetesen intelligencs rendőrke ráfogva a mordályt és beledurrantott majd mikor még mozgott és majdnem be tudta fejezni halálos és utolsó útját akkor szétlőtte ripityára

    nyeljél le egy armadillot egészben jutalomból, persze nyersen

    így volt az usa területének tulajdonosaival is az a sok rohadt indián élni akart ott és szabadon közlekedni halászni vadászni az országában de az a sok köztörvényes bűnöző amelyeket kitoloncoltak hajórakományszámra ájrópából azok nem engedték nekijjek hanem leegyszerűsítették és kiírtották irmagjuk nem maradt de hoztak helyettük sok néger rabszolgát afrikából amelyeknek nem voltak jogaik vagy dolgozott vagy megölték
    ez megy ma usa bemegy átgyalogol mindenen tankokkal és repülőgépanyahajókkal meg drónokkal és vadászgépekkel (gyáva szarok gyalog nem mennek oda az isis t küldök olcsó zsoldért és a konc azaz szabad rablás mint ellentételezés ellenében azok írtyák a helyieket mert azok nem akarják ingyen feladni azokat a kincseket amik az övék… és még $-ért sem hanem euróért ez nagyon sérelmes onnan 15000 km ről és a haza védelmében a határoktól 15000 km re szétlőbnek mindent mert van fegyver és bendegúz a sok tetű rabol ali baba és a 40 rabló gyermekmese hozzájuk képest

    elhúzhatnál a redvesbe

  • Rodeo:
    Igen, de a mormonoknak más a családmodelljük.
    KOMPLETTEN gondját kell viselni a több különféle családjának.
    (Nej eltartása ha nem dolgozik, gyerekek iskoláztatása, nevelése, ház körüli problémák, költségek, autók fenntartása,stb.)
    Csak azt nem értem hogy a bánatban bírják?
    Normális embernek még egy is sok néha.

    Míg a piszok turbános adja-veszi a szex-rabszolgáit, kecskéért tevéért, mikor minek van itt az ideje.

    A keresztény világban jó dolog
    ha az ember több szeretőt tart,
    feltéve a nem derül ki.Mert igy mindenkinek izgalmas.
    Normális nej, sőt a szerető férje is tud róla
    csak úgy tesz mintha nem tudná.

    A gubanc akkor keletkezik
    ha valamelyik tagja ennek a bonyolult
    társadalmi kapcsolatnak önös érdekből
    felrúgja a játékszabályokat.
    Olyankor akár lövöldözéssé is fajulhat a dolog.

    Látod milyen egy álszent ez a mi világunk?

  • Geyza
    2018 május 13
    3:18 de.

    hahahaha nem pontosan a mormonokról bömbölményeztem, de jó, hogy megemlítetted!
    én afrikai esetről, melyben annyit kell tudnod, hogy a sok gyerek azért is van, mert nagy az elhalálozási ráta (ma már nem annyira egyes országok az utóbbi 25 évben 3, 5 szörösére növelték lakosságuk létszámát) és a kaja is olyan amilyen…

    az álszent dolgokon én csak röhögök, a nomád népek vidáman tartják a nyájakat (kecske és birka) mert mindegyik pásztornak van egy vagy több kiválasztottya és ez is normális kérdezd meg valamelyik Grűnfeld et vagy Lieberman-t esetleg Rotschield -ot, sokat tudnának erről is mesélni a kipa (másnéven schabesdeckli) és a fekete keménykalap (kurva büdösek is mert nem csinálnak velük mást, mint kívűlről kefélik ha csinálják?) semmiben sem különbözik a különféle stílusí turbánoktól mindegyik alatt kirohad a hajzattyuk a nagy melegben és a szikhek itt kanadában arra hivatkoznak, hogy azért nem teszik le végleg mert tilos nekik a hajukat mutogatni nyilvánosan (a f…m kíváncsi egy randa foltokban kopasz korpás fejre) a sok szikh miniszterünk egyikét a süsülandiába mentében mielőtt felmutatta diplomáciai immunisságának bizonyítékát erősen megfingatta a nagyseggű néger csaj a határon és a vámnál…most meg (szvsz röhögve) bocsánatot kértek tőle nagy kabaré ez errefelé

    én inkább az évszaknak megfelelő sapkákat hordok és vigyázok a hajkoronámra nem is igen hullik pedig hát az északamerikai kajáknál egészségtelenebb kevés van mindenki beteg tőlük és a pharmaceutikussok betegre keresik rajta magukat az összes kémiai izé gyártót falhoz állítanám, mint a kiskatona csauékat és pharma izéket is mert mert csak akkor fogy a szar termékük (szvsz nagyrészük placebo használni nem használ de legalább nem árt, bár a nagyrészük kibaszott káros egész észak amerika beteg és dagadt mint egy hízott mangalica)

    jaaaaaaaaaaa és ha nem figyelted volna meg kizárólag kurvagazdag nőzőket basztatnak a bíróságon bár egy karakán torontói bírónő kibaszta a csajokat legelni mert még a tárgyaláson is egymással küzdöttek a fiú kegyeiért és azért…a weinstein t sem hiszem el mert ahhoz szeretkezzenek (hacsak nem maszturbáció) két félre van szüxég és egyiket sem közözte le azok jó kis celeb szerepekért hajlandóak …meg az a kanadai fitness guru csaj aki több mint 2 méter magas és engem egy újjával a levegőben tudna forgatni és a Bill Cosby nál 35 évvel fiatalabb az meg mennyen férjhez egy harapós csődörhöz dehát van az pénz (a Cosby meg akarta venni az NBC tv táőrsaságot és mit ad „isten” a zsidók nem akartak néger tulajdonost a többit logarléccel kitolhatod )

    eccerű az élet és röhögény, igyunk inkább valami finomat és olvassunk eredeti bendegúzit fél liter Matusalén után már nem árt

  • Geyza
    2018 május 13
    3:18 de.

    ja, és hogy tudd elsőként a világban kanadai nő hatalmasságot tettek hidegre mert erőszakoskodott a gyengébb nemmel
    hahahahahaha

    hogy mik vannak? hatalommal való visszaélés?

  • Lassan lassan divatba jön a matrializmus .
    A Szahara közepében élő harcos tuaregeknél már évszázadok óta divatban van.

    A kékruhás marcona férfiak kijártak a Szahara egyik szélére rabszolgára vadászni aztán eladták őket aSzahara másik szélén.
    Ebből éltek.
    A hasznot pedig odaadták az otthon lévő 1 (egy) feleségnek, aki beosztotta, miközben nevelte a gyereket.
    Így éltek.
    Ha öszekülönböztek, az asszony egyszerűen kivette a részét a közös kasszából és másik férj után nézett.
    Most szólj hozzá.
    A Szahara kellős közepén.
    Láttam egy riportfilmet róluk, onnan tudom.
    Náluk nem divat az, hogyha egy idegen férfi érkezik a házhoz akkor a lányok-asszonyok felszívódnak.
    Nőuralom van náluk,
    bár a kávét azért az asszony szervírozza DDD.

  • Geyza
    2018 május 13
    9:15 de.
    ez péontosabban
    MATRIARCHATUS

    nagyon jónak tartom, mi férfiak csak egy néhány cseppel tudunk a jövőhöz hozzászólni (igaz, anélkűl a Belzebúb sem lenne?) de anyám mindenek urnője és az jó volt (egy darabig…azután 15000 km és még jobban imádtam)

    az a versenyszellem (jaaa ott a szahara határain kívűl de közel a nőstény oroszlán dönt melyik lovag lesz a férje és gyermekeinek atyja!!! és ez bevált!!!)

    egy olyan tetű mint a krump lee és hasonló poloskák nem méltóak szaporodásra tehát ott szematan eladott menyasszonya… azaz megvette a lehányzókat (mindet) és azok eladták magukat ezek az én szememben nem nők,nem nőstényel az igazi nőstény az Obamáné meg a többi csodálatos feket hölgy olyan királyi jelenségeket látni neked el kellene menne legalább Cuba ba de inkább egyenlítői Afrikába ott látnál igazi mikor előszőr bemutattak egy iolyen királynőnek csak a szeme fehérje villogott de amikor már láttam akkor vettem észre, hogy egész európában és észak amerikában ilyen királynőt nem lehet találni (nem próbálom leírni, varázslatos jelenség és a mulatta k is amikor tejcsoki bőr és szőke haj ami olyan göndör hogy ihaj és kék szemek amik villognak mint az Aurora Borealis hát szerencsétlen british csajok…

    az anya békét teremt minden áron és a férfiakat a házitűzhely őrzésére veszi rá vagy mennek az oroöszlánok közé lándzsa és kőbalta nélkűl… és ez jó vala

    és maradt, szeretném látni ezeket a királynőket (Shába királynője is korom fekete volt) amint szétverik a harci kecskéket … próbáld ki…nagyon jó, még segg részegen is az igazim királynő ismer téged és tudja…

    hahahahahahahaha

    élned kellene eilyen helyeken úgy, hogy nem túrista vagy… én megcsináltam 8 országban…csodálatos

  • a hányinger kerülget!
    ugye a pompeo ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ kijelebntette, hogy a süsüék tulajdonképpen szerelmesek észak kóreába, csak eddig ügyesen titkolták, amint észak kórea el kezd mindeféle izéket vásárolni a süsüéktől azonnal kebelbarát lesz és a kis duci „diktátort” a süsüék a Hall of Fame be teszik arany keretben…mert az egész perzsa, yemen, afgán, szír, lybia, jugoszlávia, ethiópia, szomália, délamerika (lásd brazil beavatkozás az és argentina saját lábon és máshová mentek) mind semmi más mint egy ócska gennyes kereskedelmi háború ki akarják ütni azokat akik …

    ugyanaz mint a pún és a trójai háborúk valamint az oszmán birodalom terjeszkedése, napóleon elvtárs, és a két szépséges világháború mind a pénzről szóltak és erkölcs meg a szerelem és a baráccság sehol sem voltak, kinek van nagyobb piaca annak van több pénze és mindenki más dögöljön meg

    lásd még a mai levédiab…di keresztbe tettek az ejjjujjujjujjnak jeruzsálem ügyben csak úgy cum trucc előnyük belpolitikai kiállnak a zorbánklán személyes gazdasági (lopjunkmatöbbetminttegnap) életfilozófiája mellett és ott tesznek keresztbe bárkinek akinek akarnak tök ugyanaz, mint a süsüék erkölcsei amik sohasem léteztek aljas szemét rablóbanda és a fegyvereik a marketing department fő attrakciói

    hogy a Devla…

  • sohase’ feledjétek a Blatter ügyet, nem gazsulált a süsüéknek, hát addig lett neki korrupciós botránya (hogy mik vagynak) amíg megbukott és most a Fifa is nekik ugyanaz az Olympiai bizottságban az új headhoncho már tövig benyalt a süsüéknek és most minden rendben is van a FIFA és az Olympia két hatalmas üzlet lásd még a F1-et azt most már Miami foglalkozik a sportból szórakoztató iparrá tenni az egészet

    MÉPHISTOPHÉLÈS

    Le veau d’or est toujours debout!
    On encense
    Sa puissance,
    D’un bout du monde à l’autre bout!
    Pour fêter l’infâme idole
    Roi et peuples confondus,
    Au bruit sombre des écus,
    Dansent une ronde folle
    Autour de son piédestal!…
    Et Satan conduit le bal!

    CHŒUR
    Et Satan conduit le bal!

    MÉPHISTOPHÉLÈS
    Le veau d’or est vainquer des dieux!
    Dans sa gloire
    Dérisoire
    Le monstre abjecte insulte aux cieux
    Il contemple, ô rage étrange!
    A ses pieds le genre humain
    Se ruant, le fer en main,
    Dans le sang et dans la fange
    Où brille l’ardent métal!
    Et Satan conduit le bal!

    CHŒUR
    Et Satan conduit le bal!

    mindíg így volt és így is marad a többi gyermekmese hülye gyermekeknek és perszehogy hülyének nevelik őket, evvan

  • Rodeo36 !

    .

    A Nemzetközi Olimpiai Bizottságban a harmincas években nagy vita

    folyt a Pályázó hitleri Németország, pontosabban Berlin, illetve

    a goebbelsi náci propagandagépezet pályázatának támogatásáról és

    elfogadásáról. A vita a nácizmus javára, szavazással* dőlt el és

    az 1936-os náci-olimpia „éteri” magaslataiban kulminálódott. Még

    ponosabban, előbb Ausztria, majd rövidesen Csehszlovákia

    bekebelezése jelezte (jelzi ma is) a még mindig naivak számára

    is a hitleri béke-és az olimpiai eszme, szólamok hamis mivoltát.

    Nem véletlen, hogy Orbanini, a Duce is, az ő nagy példaképe

    nyomdokain haladva mennyire áhítozik egy budapesti olimpiáról,

    melyet csak a „No-limpia” mozgalom hiúsíthatott meg. Ám a vice-

    diktátor nem mond le továbbra sem visszaélni a sport látszólag

    szabad eszmeiségével;

    ezért ez az általa is szorgalmazott,látványos stadion dömping is .

    .

    .

    * A Hitleráj javára eldőlt szavazást éppen USA NOB tagok többségi szavazatai tették azzá, olyanná ami lett belőle…

  • Voronyezs
    2018 május 15
    6:27 de.
    nagyon csodálkoztam volna ha a süsüék nem ????????????????????
    mindíg és és manapság is

    ugye a geológiai helyzetéből adódóan észak kórea nem lesz jugoszlávia…vagy??? vagy a „Kínai tengerből” nem lehet nemzetközi vizeket?

    a 3. pún háború után má’ látható volt de még várni kellett…
    lehet, hogy manapság ez gyorsabb lesz?

    és

    Cato the Elder (234–149 BC), the most persistent advocate in the Senate for the total destruction of Carthage, and most famously associated with repeated use, in or out of its proper context, of the phrase Delenda est

    ato the elder = McCain, John????????????????

  • Rodeokám:
    Nem akarok elmenni Kubába.
    Nem szoktam szavarzani.

    Oda különben is a pénzes USA-béli oldtimer-autó gyűjtők vágynak, telisteli pénzzel.

    Csak a jelre várnak hogy nekilódulhassanak az ötvenes évekbéli autócsodák szinte kimeríthetetlen Kánaánjának.

    Most bizonyos hogy orrolnak Trump mesterre, hogy kissé visszavezette őket a businessben.

  • Geyza
    2018 május 15
    9:26 de.

    már én sem! mióta „enyhült” a helyzet azóta nagyon anyagiasak lettek… az autómúzeumuk sem az igazi bár néhányan még eredetiben őrzik a matuzsálemeket… lehet més kocsikat is látni nemcsak Moszkvicsot, meg Volgát

    de ahová a „szabaccság” beteszi a lábát megette a rossebb… az álcázott diktatúrónál nincs is undorítóbb lásd a süsüéket… még assziszik és hát meglátogatnál egy lakóparkot és a benne lövöldöző „akadémikusokat” rögtön lenne róla véleményed…nekem van