49. a listán

2018 május 17 7:04 de.6 hozzászólás

A magyar labdarúgó válogatott egy helyet javítva, a 49. a FIFA legfrissebb világranglistáján. Az élen továbbra is Németország áll, megelőzve Brazíliát, valamint a továbbra is dobogós Belgiumot.

A dolog pikantériája, hogy a magyar labdarúgó válogatottnak George Leekens személyében, belga szövetségi kapitánya van. Az egykori kiváló labdarúgó edzőként már kevesebb sikert mondhat magáénak: edzősége 33 éve alatt 18 klubban, és öt válogatottnál dolgozott, ráadásul magyarországi bemutatkozása – igaz, nem tétmérkőzéseken –kifejezetten gyászosra sikerült. (Vereség Kazahsztántól és Skóciától.)

Talán magyarországi pozícióját kívánta erősíteni, amikor éppen egy hónappal ezelőtt, 2018. májusában meglehetősen érdekesen nyilatkozott a magyar futballról, s benne Orbán Viktor szerepéről.

A Belgiumból ideiglenesen hazánkba migrált edző a következőt mondta: „Orbán Viktor sokat tud a fociról is, én kedvelem. Szereti a sportot.”

Leekens tréner ezt követően még rátett egy lapáttal, mert mindehhez hozzátette: „Magyarországon hamarosan átadják majd az új 70 ezres nemzeti stadiont. Hol vagyunk mi, belgák ezen a téren? 20 éve csak ünneplünk, de nem csinálunk semmit. Úgyhogy jobb, ha szerények maradunk a kritikáknál.”

(Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és a Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. MTI Fotó: Illyés Tibor.)

Leekenst annyira elragadta a hév, hogy azt elfelejtette megemlíteni, hogy miközben Belgium a harmadik a világranglistán, addig Magyarország – a nyilatkozat időpontjában – az ötvenedik helyen állt.

Azóta ez változott: hazánk legjobbjai, mint írtuk, ma már a 49. Szegény belgák, 20 éve egyre csak ünnepelnek…

Föld S. Péter

6 hozzászólás

  • A kutya ugat (penz beszel) karavan meg halad…..
    Ott belgiumban talan egy harmadosztalybeli csapatot trénálhatna, tarsadalmi munkaban.
    Mig amig itten??!!

  • Magyar futball? Szóra sem érdemes.

  • A klubfocink még ennyi szóra sem érdemes. A bajnokságunk 36. helyen áll, Európában. (Akkor a világon hányadik lehet…) Ez a valaha volt legrosszabb helyezés, ilyen csak egyszer volt eddig. Pedig minden pénz beleáramlik ész nélkül..

  • Másokról szép beszédet mondani, kijelentéseket tenni a szövetségi kapitánynak nem kerül semmibe. A válogatottal jobb eredményeket elérni és tettel igazolni esetleges optimista kijelentéseket már sokkal többe kerül és sokkal nehezebb megvalósítani.

  • A magyar futball válogatott nemzetközi eredménytelensége a magyar bajnokság alacsony színvonalában gyökerezik – kb hatvan éve. A egyik és legfőbb ok: a játékosok (és az edzők) a fizetésüket akkor is megkapják, ha rosszul játszik a csapat így nem érdekeltek abban, hogy a pályán maximálisan és jól teljesítsenek. Ezt úgy hívják, hogy „alibi foci”.

    Az a meglepő, hogy I. Orbán Király (aki kiemelt sportként kezeli a focit is) nem tud/képes/akar érdemi intézkedéseket tenni az ügy érdekében – a stadion építéseken kívül.

  • Hat meg a fociban is csaknem a legutolsova lettek. De vajon miert?

    Miert nem kepesek a magyarok tobbe focizni ?
    Talan tull lustak ?

    Senki nem remnelne egy olyan szerzodesre mint Kristiano Rolando?
    Kozel egy millio US dollar naponta ? (Evi 325 millios).