Hit nélkül nem lehet győzedelmeskedni a Fidesz maffia felett

2018 május 25 7:16 de.103 hozzászólás

Az ellenzék nagyobbik fele csak a túlélésre hajtott, míg a választók nem tudtak bennük hinni. Így nem lehet egy maffia felett győzedelmeskedni. Mégis mi történt?

Közel öt éve Bajnai Gordon hívására kezdtem politizálni azért, mert azt látom, hogy a Fidesz mindent behálózó maffiája tönkretesz és ellop mindent ebben az országban. Azzal a hittel vágtam bele a közéleti munkába, hogy ezen lehet és kell változtatni. Az első pofon 2014-ben ért, amikor világossá vált, hogy sokan nem ezzel a hittel harcolnak az ellenzéki oldalon. Ebből okultam. A 2014-es választások után minden hitemet beletéve tettem magam is azért, hogy egyrészt megmutassuk azokat a bajokat, amelyeket elhallgat és elsikál a média fideszes pénzen hizlalt része, másrészt igyekeztünk megmutatni, hogy mi az Együttben milyen európai Magyarországot képzelünk el. Többek között feljelentést tettem a maffiaállam vezetői ellen, de az én munkám révén emeltek vádat például a vadászházas izsáki polgármester ellen, és legalább részben nekem köszönhette Tiffán Zsolt, hogy a 2018-as kampány miatt már nem kellett idegeskednie, viszont Bayer Zsolt miattam is agyalhatott nem egyszer. Orbán egyszer sem tudott úgy Baranyába utazni az elmúlt 4 évben, hogy ne érezhesse azt, hogy gond van a kormányzásával, így volt ez Vajszlón is. Most viszont újabb 4 évig nem kell idegeskedniük, de ha a jelenlegi parlamenti ellenzéken múlik, akkor még 40 évig nem is kell Orbánéknak szinte semmin sem aggódnia.

E munka közben az MSZP például azzal támadott meg, hogy ártok Szigetvárnak az ellenzéki politikai tevékenységemmel, ezért felszólítottak, hogy adjam vissza a főépítészi megbízásomat. Volt olyan baranyai szocilalista önkormányzati politikus, aki azzal hárította el a független média maradékában a szerepléseit, hogy jó a viszonya Tiffán Zsolttal, amit ilyen megszólalásokkal nem akarna elrontani. Szigetváron történt olyan eset is, hogy szocialista és fideszes politikusok közösen szerveztek nyilvános lejárató fórumot civil többségű önkormányzat ellen. Ráadásul ezek „csak” helyi ügyek, amelyekhez hasonlóról lehetett hallani Nyíregyházától Zuglóig sok helyen. Az Átlátszó tavaly januárban pedig azt írta, hogy a „klasszikus 70-30-as békeidők mutyijai kísértenek a Népszava-üzlet sztorijában. Minden jel arra mutat, a legmagasabb fideszes berkekben is áldásukat, sőt, híreink szerint az állam hirdetéseit is adják arra, hogy a szocialista Puch László tulajdonolja a balos kiadót, az egykori Geomédiát.” Vagyis, ahogy a B1 blog fogalmazott: Orbán Viktor és Puch László a „viszonyok konzerválásának érdekében” közösen fogják finanszírozni a Népszavát, amely megmarad ugyan ellenzékinek, de nyilván, Orbán kér majd cserébe valamit. Vegyük még ehhez hozzá, hogy maga Botka László is arról beszélt a tavalyi ősz elején, hogy részben azért mondott le a miniszterelnök-jelöltségről, mert a Fidesz behálózta pártját. Sajnos hasonlóra utalt Hadházy Ákos is az LMP-t illetően.

Számomra a fentiekből is világosan levezethető, hogy a régi pártokból nem lesz megújulás a magyar politikában, de nagy baj van az újakkal is.

Amúgy most jelent meg Bod Tamás, az Együtt visszavonuló békési politikusának publicisztikája is a Magyar Narancsban, ahol többek között azt írja, hogy „azt látom országosan és helyben is, hogy azok az ellenzéki politikusok, akik ellébecolták az elmúlt négy-, illetve nyolc évet, az újabb súlyos választási vereség után ugyanazzal a süket dumával csábítják választóikat, ami eddig sem vezetett sehová”.

Pedig magától Orbántól tudjuk, hogy a „hazugságok ipari méretű termelése, a hatalom eloldása az ellenőrzés pányvájáról, sutba hajított felelősség, intézményesített korrupció, maffiamódszerek. Demokrácia nélküli többpártrendszer, szociális válság, tömeges elszegényedés, munkanélküliség, eladósodás, kiszolgáltatott magyar gazdaság. Dobra vert ország.

A független, szabad élet elfojtása, amerre csak nézünk. Adókkal megfojtott kisvállalkozások, sorsukból kilábalni képtelen, máról-holnapra élő kiszolgáltatott kisemberek, tíz körmével hiába kapaszkodó, süllyedő polgárság. Nincstelenné, kiszolgáltatottá tett emberek, akik nem mernek felszólalni és kiállni az igazukért, mert a hatalomtól függ a másnapi megélhetésük. Hiába a NATO és uniós tagság, ez nem a Nyugat, és nem a XXI. század. Ez a keleti élet, és a múlt század, amit húsz év óta próbálunk magunk mögött hagyni, de újra és újra elér, körülfon és visszahúz bennünket.”

Bod Tamás a választók passzivitásáról és hitetlenségéről is ír, és valójában ez az a pont, ahol a változás kulcsa rejlik. Arra bíztatok mindenkit, aki még képes közügyekről reálisan és előremutatóan gondolkozni, hogy ne a parlamenti ellenzéktől, ne celeb civilektől várja a változást, hanem kezdjen el a saját környezetében beszélgetni és ha van nyitottság, akkor szervezkedni, mert ezen az országon más nem segíthet, csak az itt élők.

Ne várjuk a segítséget az EU-tól, mert amíg a francia és a német cégek profitálnak az itteni beruházásokból, addig nem érdekük semmit tenni. Trumpról pedig ennél a félmondatnál többet nem is érdemes írni. Nincs mese: a magunk sarkára kell állni.

Berkecz Balázs

103 hozzászólás

  • orban egy profi soha nem csinalt mast mint politizalt mar gyerekkent is vezer egyeniseg volt

  • az ellenzeki oldalon az utolso profi politikus horn gyula volt profik nelkul nem lehet valasztast nyerni

  • Berkecz, Hajrá egyedül ! (Az ország elvan nélküled…)

  • Orsós Elemér

    „Nincs mese: a magunk sarkára kell állni.”

    Ez így van, de nem az a megoldás, hogy a Fideszt kell lejáratni, mert azzal a rá szavazókat, tehát az egész ország hiún önérzetes felét dafke magunk ellen úszítjuk!
    Nincs mese: csak egy megoldás van, többet kell -ŐSZINTÉN, NEM A PÁRTOKÉRT, HANEM AZ ORSZÁGÉRT ÖSSZEFOGVA- jobb alternatívát felmutatni vagy megvalósíthatóbbakat igérgetni mint a Fidesz! A visszafelé elmúltnégyévezés, elmúltnyolcévezés még egyszer sem vált be, valami hatásosabbat kell kitalálni, a bizonytalan és passzív szavazókat kell megfogni és a csalódottakat átállítani, nem átverni! Hogy hogyan, azt a hivatásos politikusok találják ki, akik a semmiből ötször annyi pénzt kitudnak kisajtolni, mint egy keményen dolgozó, prodoktumot előállító átlagmunkás!

  • Nagy úr:
    Veled is csak többen vagyunk…

  • Orsós Elemér

    norma22
    2018 május 25
    9:07 de.
    Pardon, de Horn Gyula nem volt proli, csak a származása volt az, amit észben is tartott!

  • „mindent behálózó maffiája tönkretesz és ellop mindent ebben az országban. ”

    Ugyanez volt 2002-től 2010-ig, csak akkor a Gyurcsány-mszp lopott el mindent az akkori ellenzéki propaganda szerint.

  • Teljesen jogos megállapítások.
    Erre mondja Bartuslaci:
    „Jelenleg az MSzP a legnagyobb akadálya a FIDESZ eltávolításának.”

  • Orsós Elemér

    Na még egyszer pardon!
    Nem kitudnak sajtolni, hanem nyelvtanilag helyesen: ki tudnak sajtolni!

  • De a kerdes a valasztok elott volt mindeg, hogy milyen magyarorszagot ohajtananak es hogyan, mikent tehetnek azt letre ?

    A szidalmazasok es vadaskodasok soha sehol nem hoz valtozast.

    A valasztok az ures propagandakat mindeg csak figyelmen kivul hagyjak, s az vilagszerti emberi modszer, nem csak ottan.

  • Orsós Elemér

    norma22
    2018 május 25
    9:07 de.
    Ezer bocsánat, izgága kapkodásom eredményeként a profit prolinak olvastam! A profival egyetértek!

  • focihasonlat a fidesz a real madrid az ellenzek a barmelyik magyar kutyauto csapat akar a bajnok is

  • György Molnár

    „Hit nélkül nem lehet győzedelmeskedni a Fidesz maffia felett…..”

    Szerintem géppisztoly nélkül nem lehet….Egyébként 2 és fél millió jól érzi magát, 2 és fél millió szenved, a többiek azt sem tudják hogy létezik egy Orbán és a maffiája, ők inkább éheznek, fáznak és nyomorognak…..

  • György Molnár

    Ez a kép mindent elárul:
    Középen az elhízott falusi kulák, (szemből)balra mellette a mindenben talpnyaló sajtófőnöke (a kulák intézője…) jobbra pedig a tipikus jó arcú magyar, a kopasz izomagyú „bodyguard”….Ezek ketten versenyezve szaladnának el, ha megtámadná valaki az elhízott felcsúti szájhőst…..

  • Nem kárhoztatom az ellenzéket, mert a mai magyar társadalom a választási eredménnyel visszatükrözi jelenlegi fejlettségi állapotát.

    Ebben a fejlettségben nem is elsősorban az iskolai rendszernek van nagy szerepe, hanem a családoknak, hogy milyen neveltetést kaptak a szüleiktől.

    Jellemző, hogy a fiatalok akkor mentek hatalmas tömegben (eddig egy alkalommal) az utcára, amikor az internet elérését érezték veszélyben. Amúgy megrántják a vállukat, a tehetségesei kapják magukat és külföldön élik tovább az életüket, az itthon maradók egy része meg beáll a politikai fősodorba. A tanulatlanoknak meg marad a közmunka.

  • Orsós Elemér
    2018 május 25
    9:20 de.
    Elemér igazat beszél.
    A MAffiózó meg hüjeségeket beszél.

  • orsos ha prolit irtam hulye voltam proFI horn gyula proFi volt amugy orban is igy gondolta

  • Illúzió rombolás felső fokon:

    A lényeg:
    „…amíg a francia és a német cégek profitálnak az itteni beruházásokból, addig nem érdekük semmit tenni…”

    Berkecz-nek sok év kellett ennek a felismeréséhez amit a „mezei” állampolgárok ezt már régen tudnak.

    A Fidesz leváltásához az eszközöket jelenleg senki nem ismeri.
    Lehet, hogy az orbánizmus sok év tizedig fog regnálni?!
    Ld. Mexico.

  • Kis Ferenc irta;

    „…amig a francia es a nemet cegek itten profitalnak a beruhazasaikbol addig nem erdekuk semmit tenni…”

    Hat mit velsz, vagy mit ohajtalan tolluk ?

    Befektettek penzeiket ottan, s azzal munka es termeles lehetosegeket teremtettek.
    S amig jovedelmeznek es novelik az orszag gazdasaganak fejleszteset, a GDP-novekedeset, es fizetik a reajuk esett adokat.
    Hat mi mast ohajtanak tolluk ???

    Nem az a legjelentosebb eredmeny amit az orszag nem volt kepes tenni nelkulluk, ill befekteteseik nelkul ?

  • hazai lámpa
    2018 május 25
    9:26 de.

    Még annyit az előzőhöz, hogy engem már Gyurcsány regnálása idején is hidegen hagyott a korrupciós mantra.

    Ez a tehetetlen kelet-európai politikusok fegyvere, mert azt mégse mondhatják a „prolinak”, hogy úgysem tudnak érte semmit tenni. Ehelyett a korrupcióra mutogatnak. Nem merik elmondani, hogy a vadkeleti kapitalizmus sokak nyomorúságával fog járni itt a félperiférián, pedig ez az igazság.

    Illetve lesz egy felső-középosztálybeli réteg, akik sokkal rosszabbul élnének, ha az állami adókból helyettük a szegényeket támogatnák. A Kádár-rendszerben ezt meg lehetett tenni, ugyanis a középosztálybeli vállalkozók nem tudtak vagyonokat fölhalmozni a bankszámlán. Autóba, nyaralásba, házba fektették a pénzüket.
    Illetve az iskolákon, kórházakon abban a rendszerben is spóroltak.

  • Tisztelt Berkecz Balázs !
    Élmény lehet, magányos forradalmárként savazni az ellenzék egészét…
    Ezt írja nagy optimizmusában a kormány koalicióról
    :
    -„Most viszont újabb 4 évig nem kell idegeskedniük, de ha a jelenlegi parlamenti ellenzéken múlik, akkor még 40 évig nem is kell Orbánéknak szinte semmin sem aggódnia.”
    Orbán 16 évig, volt ellenzékben, ahol jobb, politikusnak bizonyult, mint 12 évi kormányzásakor…
    Nem szégyen, visszanézni akkori politikai eszköztárát, mert ez egy szakma, és fogásai elleshetőek!
    Ha már, végleg elhagyja zenekarában a dobverőt,gondolja meg hogy megéri-e beleártani magát a „politikába”!

  • Slapajkam!

    Neked „élmény”
    Persze soha nem halottal azokrol a reg elcsepelt, lejaratott szavakrol, hogy tisztesseg es becsulet.

    Ennyi mindossze.

    Ez a te meglatasodban „hulye forradalmar” csak egyszeruen kiall az igazsag mellett.

    ES NINCS EGYEDUL. Azert van meg egynehany hasonlo ember, mondjuk ki „ferfi”, aki nem azt nezi, hogy kivel „fekhet ossze” Azokat prostitualtaknak hivjak, vagy szepfiuknak. Sajnos mint a megjegyzesed mutatja, te is ezt a receptet „csiped”

  • slapaj
    2018 május 25
    5:33 du.

    „volt ellenzékben, ahol jobb, politikusnak bizonyult, mint 12 évi kormányzásakor…”

    Bár igen sajnálom a csalódott volt fideszeseket (és a szektásokról most nem is beszélek), de 2010 előtt a fidesz ugyanezt csinálta ellenzékben, mint a fenti szerző. Állandóan az agresszív kampány folyt a csapból, mint a szoci köteles kampány esetén. Ezzel manapság nem lehet választást nyerni, Orbán se csak azzal riogat, hogy visszajönnek a komcsik, hanem a migránsokkal.

    Illetve olyan ígéreteket tett, amik szépek voltak, de nem tarthatóak, pl. az orosz gázfüggés kiváltása olyannyira tartható, mint hogy Bécsben lesz kávézója a magyaroknak.
    Az ellenzék egy dologban különbözik: még a politikai kihalás szélén is képesek lenézni, sértegetni a szavazóikat. Orbán 2010 előtt azt se tudta, hogyan udvaroljon a civileknek, meg sok, azóta mellőzött konzervatív közszereplőnek.
    Manapság is képes egy tetvet elhajtani Miskolcig, ha három óvodás nyugdíjas nagymamája rá szavaz.

  • slapaj
    2018 május 25
    5:33 du.

    Irónia kisfiam, IRÓÓÓNIA !!

    Persze ti, fiatalkorú gyobberek nem ismeritek az ilyesmit.
    Ami nem is csoda mert a hülye okostelóitok meg az állandósult gügyögés a Face.-n kiöli az ilyesmit a lélekből.

    Okos-teló-kérdés.
    Egy cimborámnak leintéztem az EBAY Kleinanzeige.-n egy alkatrész beszerzést.
    Mikor elmentem hozzá a lovéért, nagy büszkén elővette a hülye okostelóját hogy megnézze az aktuális Forint/Euro árfolyamot .
    Negyed óra után és befeketedett fejjel közölte hogy akkor mégiscsak mennyünk be és bekopcsolja az asztali számítógépét.
    Nem mertem röhögni…. DDDD

  • Olvasva a beirasokat, valoban arra jon ra az ember, hogy NEM erdemitek meg Orbant!

  • Olvasva a beirasokat, valoban arra jon ra az ember, hogy NEM erdemlitek meg Orbant!

  • Figyelő. Hát, igen, mi is úgy gondoljuk, hogy ezt azért nem érdemeltük…

  • A cikk szerzoje legalabb egyetlen mondataban fejen utotte a szeget, amikor irta :

    „…mert ezem az orszagon senki mas nem segithet, csak az itten elok”.

    Igen, ne vard az alamizsnakat masoktol.
    Kosd fel a gatyadat es cselekedj, dolgozz, termelj, exportalj, hogy a nemzet gazdasaga fejlodhessen, jovedelmezhessen.

    Csupan az eros munkaval, termelessel erhetsz el boldogabb jovot, magasabb eletszinvonalat, jobb eletet !

    Az allam nem segit teged, csupan nyuz mindeg, szedi a hasznot s aztan mind elpazarolja.

    Ne dulj be a sok ostoba hazugsagoknak, mert a politikusok propagandai mind hazugsagok , mindeg !

    On-hatarozat, on-cselekedet, on-ertelem hoz sikert.
    Csupan az valassza el az emberi lenyt az eltartott allatiktol !

  • FIGYELO es talalom eszme-csereire;

    Hat szegny Szechenyinek mennyire igaza volt soraival;

    ” A magyarnep nem erte el lete tetopontjat”.

    Sajnos messze eset a magyar annak megkozelitesetol ,legalabb egy-evszazada mar csak inkabb sulyed,s nem igen bizonyitja hogy azon valtoztatni akarna.

    (Ebredjen fel „talalom”, lassa be a tagadhatatlan valosagot, s ne engem vadoljon mindazert !)

  • Aurora Boreálisz

    Kis Ferenc 1:10 / Bendegúz 3:13 / Cikkíró

    A mondat helyesen kiegészítve így hangzana:
    „Amig a francia és német cégek profitálnak… belőle” – ti. Orbánból – addig az államok „nem tesznek semmit”.

    Ugyanis a fenti érdekeltségű, a magyar munkást a nyugati bérhez hasonlítva előszöris . é h b é r é r t . foglakoztató márkás >összeszerelő üzemek<, a tényt bár dekraláltan, ám a részleteket a legnagyobb titokban tartva, Orbanisztán-Királyság az társasági és nyereség adózás dolgában ezeknek vállaltoknak, a magyar cégekhez képest, hatalmas (pontosabban horribilis) engedményeket tesz, addig ezek közül főleg Németország támogatja az . o r b á n i . f a s i z m u s t .
    Amikor Angela Merkel*, annyi orbáni megaláztatás és kocsmai stílusú gúnyolódás után még mindig hallgat, amikor az Orbán-párt kizárása van napirenden az Európai Népártban – a diktátor tevérpártjában – akkor végeredményben tökben ugyanaz zajlik, mint az 1930-as években, amikor az amerikai és az angol nagytőke (a Nürnbergi Per valamint a Szenátus Kilgore Bizottsága tanúsága szerint is) a Hitlerájjal vigadott ugyanígy együtt. Ad absurdum olyan is volt, hogy az S.O., vagy a Texaco által szállított üzemanyaggal töltöttek fel London bombázására induló repülőgépeket, vagy amerikai kereskedelmi konvojok elsűllyesztésére rendelt tengeralattjárókat (ld. a Farkasfalka) panamai zászló alatt közlekedő tankhajók töltötték föl… – Jahkérem, a pénznek nincs szaga…

    A részleteket: lásd még pl:

    tdyweb.webteam.com/HitlerEsAmerikaBigBusinesse.htm

    Ehhez még annyit, hogy József Attila már 1930-ban pontosan felismerte, amikor Farsangi lakodalom c. verse bevezetőjeként ezt írta: "Minden külön értesítés helyett:
    . T Ő K E . É S . F A S I Z M U S . J E G Y E S E K" 🙁

    .

    * Persze és sajnos ugyanez elmondható Jeanclaude Junckerről(B) is, merthát végsősoron ők ketten mégiscsak a nagytőke hallgatag kiszolgálói…

  • Aurora Boreálisz

    UI

    „A pénznek nincs szaga”

    Végsősosron a helyhiány miatt a példáim végülis a negyvenes, háborús évekre korlátozódtak. Viszont a megjelölt Net-hely számtalan példával bizonyítja a legnagyobb nyugati magántőkés vállaltok konszernek, bankok stb. k ö z v e t l e n . érintettségét a hitlerizmus felemelkedésében… (!)

    .

  • Aurora Boreálisz

    Figyelő 8:11 kontra Talalom 5:41

    Magam mög asszondom:

    Ezt azért mégse érdemelnénk meg, vagy még szabatosabban:
    nem ezt érdemeltük vóna a sorstól… ))) 😀 (((

    .

    Nem is nevetséges, a röhej pedig Figyelőnek szóttt. 🙁

  • Aurora Boreálisz

    ˙

    György Molnár 10:50 : 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

    .

  • ..hogy ne haljon ki a magyar nemzet:

  • B79!A szórend megváltoztatása ebben az esetben pont az ellenkezőjét jelenti annak, amit Figyelő írt.
    És kértem már, hogy ne borongjon a „magyarok” süllyedésén. 100 éve éppen 1918 nyara volt, egy háború utolsófelvonsa zajlott, amiben nem a győző oldalán állt a magyar nemzet. Viszont meegalapíthatta „etnikailag homogén” államát. No, porblem – majd megoldjuk.

  • Aurora Boreálisz

    A fotó:

    (Az elsötétített kocsiból kilépő, mindenki által viágosan láható, délceg termetű szittyává cseperedett Vezér szájáról szakszerűen leolvasott beszédszerűség szövege a követlező.[MTÉI])

    .

    …Oszt mägpörzsűttétek e mán, vagy mägkű várnom még aztat is ? Ja ! Ín pörzsűvä a fülit kérem majd…*
    …Mert idäsägy komaaaam ín mán nem akaaaarki vagyok aaaam- mint amikóó – ja – míígcsak affílä kiskondáskínt elcstangúttam innejt Alcsúttó Fälcsútig, onnajt mäg äääägyutottam Pästig is… Ja!

    …Oszt, na dä addig is, ha ninncs kíííszän a koca, ägy kis kärítésszaggató akad é nalllatok a krädencetäkbe’, mer’ kituggya – ja – hogy meddig a…? Hiszän, azok a zúnijósok, már ezzä’ is támagggyák Magyarországot, na mäg pärsze Fälcsutot, hogyaszongyák, hogy itt mi inggyé, azaz adó mentesen főzzük a papramorgót. [Kiabálva:]- Na oszt-akkó mäg mivan ! Hát a’ mijénk ősiläg, nämzettilleg vagy nem a’..?! Ja!!!! Láttá tä mán migraaancsot pályinykaznyi…? Ugyä, ho’ näm, märt azok näm is magyrok ám…

    .

    .

    * ä: az úgynevezett nyílt „e” hangzás jelölése, főleg a Dunántúlon beszélik.

  • ” A penznek nincsen szaga.”

    De hogy nincsen szaga.
    Kerdezd azt azoktol akik ellen a nemzetkozi kereskedelem es abakok korlatozasokat jelentett ki.

    Mind a Putin elvtarsaid kozvetlen haverai.

    Mind a kinai cegeket meg akik az Iran es mas embargokat probaltak kijatszani.
    A penz-szaga arulta el mindegyiket !!!

    Miert rikacsolsz itten a „corruption” cimen ?
    Mert a penz szagat koveted, nem ?

  • Aurora:

    Iránt is ellátták a franciák meg németek suttyomban, mindenféle nemzetközi szankciót kijátszva urániumdúsító szuper-centrifugákkal.

    A magyar népet (jogi szempontból) magára hagyta az Európai Únió.

    Pénzt ugyan adnak, de annak a nagyrészét ellopják.

    Az egész egy kabaré tréfa témája is lehetne ha nem emberek millióiról lenne szó.

    Pedig amikor beléptünk, szentül megvoltam róla győződve hgy ilyesmi, ami nyolc éve zajlik itt, az EU.-ban nem fordulhat elő.

    Hát tévedtem.

  • Aurora Boreálisz
    2018 május 26
    11:13 de.
    Tudom a kommunista jelszavakat , ismerem Jozsef Attila verseit is. Mar irtam sokszor, en a kommunista, OK. aszocializmust ismertem meg fiatal koromban, abban eltem, majd elhagytam hazamat es most a szornyu, kapitalizmusban elek.
    Itt mindenki a sajat eletet iranyitja, nem mindenfele ideologiak. Egy biztos, senki sem torodik azzal mennyi penzem van, csak fizessem ki a szamlaimat.
    Mar irtam tobbszor, a kommunizmus mebukott.Keressenek ujabb ideologiat maguknak!

    Az meg tiszta rohej, hogy Orbant fasisztazzak, szerintem, fogalmuk sincs arrol, az mit jelent! Sajnos, eltem abban is
    .

  • Figyelő:
    TE szerelmes vagy V.Orbán-ba ?

  • György Molnár
    2018 május 25
    10:56 de.

    És tagsági igazolványért folyamodnának
    az új hatalom pártjánál…

  • Aurora Boreálisz
    2018 május 26
    11:13 de.

    Elnezest de ez a beirasa zavaros nekem.
    Sajnos Merkelnek megvan a maga problemaja, amit senkinek sem kivanok.Ax elmult evben nagy dileamaja volt Merkelnek.
    A het elejen hallani sem akart arrol, hogy befogad 1.5 millio menekultet Nemetorszag, a het kozepen mar ingadozott, (mert felt) hetvegen beengedte oket tart karokkal. Felt attol ha nem engedi be oket, akkor a nemeteket ujra fasisztanak kialtja ki a vilag.
    Ezt teszik ma, Orban ellensegei is a magyaroknal.
    Sietnek megbelyegezni embereket, akik artatlanok a vadak alapjan, ha NEM azt teszik amit egyesek ohajtanak!

  • Aurora Bori! 12:52
    Írod, hogy az „A délceg termetű szittyává cseperedett Vezér” ? 😀

    Na nemá! Talán dagadt sportsmannt akartál volna odaírni, de lehet, hogy nem a legerősebb oldalad a realizmus és a bátorság mégúgy sem. Na de sebaj, Vezérünk óriás sportpéldaképe Puskasch Ötsi Hungaricus – sőt mi több: hungaricum – is így nézett ki igaz, nyolcvan és nem ötven esztendős korában vótt neki ekkora hatalmas pókhasa, mint Orbánnak már ma van. Azonban, hogy mégse legyek igazságtalan, a mi . d r á g a . Führerünk, ezt legalább büszkén állíthatjuk, hogy azt sajátmaga növesztette magának és nem lopta – ti. világhírű Puskástól – mint az Akadémia nevétés ezt a rangot is ráragasztva arra a Mucsa 0. osztályú bunkóképezdére ott a világ és az ő egykori putrija végiben tod, az immár szintén a mi pénzünkből vasútállomással is rendelkező FőCsúton. 🙁
    Már bocsika, ha a stadion nevét mégis eltévesztettem volna, mert barátaim itt körülem meg aszongyák, hogy annak Pinchi – ‘karom mondani – Pancho Aréna nevet adta. Pedig mondom néktek, én becézés nélkül jobban szeretem azt a dolgot, amit e szó takar mely örök igazság, hogy akörül forog a világ is… Így aztán többet adott volna a mi Kisgömböcünknek is, aki bizony legszívesebben az egész világot falná föl, ha megtehetné…
    De tényleg, ha akkora bazi nagy magyar ez a Főnök, miért nem Pinchi helyett nevezte volna el inkább Puli arénának, az legalább ősmagyar név. Ott volt pl.az a szegény Stadler Jóska, aki az arénájának egyszerűen az Akasztó nevet adta, bár éppen lehetett volna (le)Ültető is… Na persze Orbanini Duce érthetően ezt a nevet nem is adná az övének, hisz ama politikusi nagy olasz előd sorsát figyelembe véve, még ‘stenőrizz, esetleg egyfajta rossz előérzetet idézett volna fel ebben az amúgy is skizoid lelki alkatú főállású pávatáncosban…

  • MOLNAR GYORGY;

    Miert a geppisztoly ?

    Kit, vagy kiket tervezel meggyilkolni ?

  • Orsós Elemér

    György Molnár
    2018 május 25
    10:50 de.
    Jól esne megkibicelni egy jó kis géppisztolyos győzelmet és utána hazajönni egy öt kilós kenyérrel tunkolni? Nem vagy te üzlettársa a Victoria Nulandnak?

  • Bendeguzkám:

    Molnár kollega ironizált.

    Lazíts pajtás.

  • Auróra Boreálisz

    T. Figyelő 2:33

    Amit jómagam a 11:13 és 11:22-kor írtam, azt az ott felhozott részletes indokok és érvek alapján fenntartom…

    Ugynakkor Angeláról nem azt állítom, hogy fasiszta, csak azt, hogy ő is a nagytőke játékszere és túl jóhiszemű, mondhatnók, aki talán naiv ahhoz, hogy szembeszálljon, az őt többször is nyilvánosan sértegető Orbánt, a háttérből támogatókkal. Ő egy afféle igazi weimarista (ld Weimari Közt.politikája) politikus, aki előbb nem mer harcolni, aztán már épp az előbbi magatartása okán már nem is tud, mert nem hagyják őt harcolni többekközt éppen az ő párttársai… Mostanra már csak egy kesztyűbáb, de nevezhetnénk átvert Cahmberlainnek (ld: -> ott) is…

    Az pedig, hogy sok a gondja Merkelnek? Hát istenem, ilyen a kancellári hivatás. Legföljebb majd megoldja szintén helyette az őt támogató gyárosok háttér hatalma és befolyása. Persze ez a gyakorlat is csak addig megy amig az ő akaratukat hajtja végre (- és pl. nem bántja Orbánt, mert miniszterelnök ezzel a speciális adó-politikájával gigászi plusz €-milliárdokat hoz az Ő konyhájukra).

    Mellesleg, Orbánnak pedig ez azért jó, mert az autógyárak nem hagyják megvonni tőle az évi 4MD € kohéziós pillért*, amely az egész gazdasági és választási propagandájához, mint döntő tényező és érv járult hozzá, anélkül hogy a kisujját megmozdította volna érte, amiből nem gyárak és termelő befektetések, hanem azfalt utak, beton stadionok épülnek a haveri és vazallusi vállalkozók kizárólagos kivitelezésében. A bonyolítást elvégzi azt az állami vazallus hálózat, melynek eredménye egy jórészét Mészáros Lőrinc számláján landoltatják.

    Érdekes, hogy az idei gazdasági növekedés az előző évhez viszonyítva éppen 3,8 MD €. Hogy aztán hogyan milyen trükkökkel lopja el mindennek a több,mint felét, az már csak krimánáltechnológia és látszólag legális protekcionizmus, azaz korrupció és az általa általuk kreált törvények teszik . ú g y s z ó l v á n . t ö r v é n y e s s é . 🙁 *

    .

    * Ebbe levesbe köpött bele az évtizedeken át a „number one” vállalkozó és addig jóbarát – Orbanisztán I. (1998-2002.) alatt adóhivatali elnök – lázadása épp maga, a Keresztapa ellen, amiért aztán Orbán kénytelen volt M.L. felcsúti Gázszerelőt soron kívül beiktatni. a „kedvezményezett” (értsd: stróman) rovatba, minek által mindössze 3 év leforgása alatt már ez a talán 8 elemit ha elvégzett felcsúti jóbarát Magyarország leggazdagabb emberévé avanzsált.
    Ez a fajta megoldás a vagyon, vagy jövedelem átruházásra 1:1 a putyini stróman rendszer másolása, ill. átvétele…

    .

  • Auróra Boreálisz

    Bendegúz79 1:35

    Egyelőre még mindig nem tegeződünk. Magázzon csak nyugodtan.

    Többek között ajánlom szíves figyelmébe, Aurora Boreálisz/6:03 utolsó mondatát putyinizmus és az orbanizmus immár elválaszthatatlan viszonyáról… 🙂

    .

  • Auróra Boreálisz

    És még egy! Bende79 1:35-höz

    Ne dühöngjön folyton. És ne spékelje meg mondandóit folyton ilyen érzelmi jellegű töltetekkel… Úriember nem jön ki a sodrából – ugyibár… ))) 😀 (((

    .

  • Aurora:

    Úriember nem a sodrából gyön ki hanem a sodrófával hehehe

  • charlie
    2018 május 26
    12:24 du.

    Aki tudja csinálja.(ezért vagy azért esetleg amazért,mindegy)

    Aki már kókadt hozzá,magyarázza.(Pártpolitikai lózung gyanánt)

    TE kedves Neocsárli, melyik csoportba érzed magad ?

  • Bírom mikor ezek a szarháziak
    belepofázni merészelnek még abba is ki mikor kivel és miért…
    ( Meghogy hányszor )

    „Leánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötlesség”

    A nácik szépen eltanulták a kis kopasz köpcös módszereit.

    Már várom az egyéni képviselői indítvány alapján törvénybe iktatott SZEXRENDŐRSÉG és BaszHatóság felállítását.

    „felállítását”…ugyan..kókadt ez mind.

  • Auróra Boreálisz

    Apropó Bendegúz Uram!

    Remélem elolvasta az én 11:13as kommentemben
    megjelölt blogot a pénz szagtalanságáról 🙂
    ahol az amerikai nagytőke évtizedekig óriási
    $milliárdokkal segítette a nácizmus hatalomra
    jutását, majd felfegyverzését és e fegyverek
    biztonságos működését üzemanyaggal, hitellel.

    .

    Megjegyzés:

    Csak a Háborús Bűnösök Bírósága és a Szenátusi Kilgore Bizottság előtt (itt több évtized múltán) derültek ki e sötét üzleti disznóságok.

  • Orsós Elemér

    Auróra Boreálisz
    2018 május 26
    6:58 du.
    Söt, az USA-ban Hitler kétszer is volt az Év Embere!

  • Hun Garry Ann

    Forradalomra van szukseg! Fegyvert kell fogni! Maskepp nem megy!

  • A cikk címéhez:

    „Olyan az ember hit nélkül mint a hal esernyő nélkül”

    /Murphy Törv.K./

  • Orsóskám:
    De aztán eléggé megútálták ezek a yenkik a ti Hitlereteket, nemiga?..)

    Olyannyira hogy agyonmombázták meg minden..

  • Orsós Elemér

    Auróra Boreálisz
    2018 május 26
    6:03 du.
    A putyini hasonlat egy kicsit túlzó, mert szerintem Putyin sokkal szuverénebb lehet, mint Orbán, de a többi meglátása nagyon ül!

  • Orsós Elemér

    Hun Garry Ann
    2018 május 26
    8:48 du.
    Nosza kibicke, fogd a Kalasnyikovodat és állj a roham élére!

  • Orsóskám:
    Ma már úriember nem Kaláschnikoffal jár-kel.
    Az csak mindenféle elmaradott civilizációk háztartási eszköze:
    Afganisztán, Belső Swáziföld, Kazahsztán, Hungarosztán, stb.

    Ma már mínium az AR-16 a divat.
    De ha igazán akarsz adni magadra, akkor Steyr AUG-F88 at veszel.
    Ausztriait vagy ausztráliait, mindegy.

  • Az ottani bunteto torvenyek alapjan ma harom evi birtonbe juthat a fegyveres usztitasaikert.
    Sot mas europai orszagokban is hasonloan.

    http;//bunteto-jog.info/kulonos-resz/btk-32Z-96C2%A7-kozosseg-elleni-uszutas/

  • Valamit hibasan irtam;(332 nem 33z)

    http;//buntetojog.info/kulonos-resz/btk-332-96C2%A7-kozosseg-elleni-uszitas/

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 május 27
    9:07 de.
    Na jó, elmennek még a Hecler & Koch flintái is, de minek ide egy operett hadseseg ellen ez a sok drága flanc?

  • Orsós:
    Ejj de szépen szól az MP3..izé..5

  • ORSOS;

    Nem az „ev embere”, hanem a Times Magazine nevlapjara kerult.
    Az nem kituntetese, vagy hiressege, hanem hirhedtsege volt !!!

    Aki teteivel a legnagyobb hireket okozta !

    Hasonlaon mint Bel Laden is.

    Helytelenul ertelmezted, vagy celzatosan ki-forgattad a valosagot ? !

  • Az ÉV EMBERE ÉN vok !
    Kb 10 perce neveztem ki magamat annak.

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2018 május 27
    12:37 du.

    „ORSOS;

    Nem az “ev embere”, hanem a Times Magazine nevlapjara kerult.”

    A Time magazin akciójáról nem tudtam, viszont „Az év embere” választás tényleg az amerikai fősodor mértékadó médiájától származik, sőt Hitlert is csak egyszer választották meg. Szégyenkezve bevallom nem voltam túl tájékozott, viszont nem tévedtem fatálisat, de azért elég érdekes és rabszódikus a kiszemeltek névsora:

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%A9v_embereinek_list%C3%A1ja

    Azért köszönöm a kiigazítást!

  • Borealis;

    Igen, mind olvastam es reagaltam.

    De miert „felejtetted” az adatokat hogy Djugaszvilli elvtrasad hogyan fiancirozta es ki epitette az oteves tervei altali nehez-iparat es hatalmas fegyveriparat ???

    Tobb mit 502 tonna ranyat lopott a Spanyol kincstrabol.
    S a Koljai aramybanyajaban is kozel 3 millio kenyszermunkas vesztette eletet.

    Henry Ford epitette Sztalinnak a vilag legnagyobb auto-gyarat.
    Ami mindent produkalt autok helyet oroszban.
    Teherkocsilkat, fegyverket, tankokat,minden nehezipari gepezeteket, stb.

    Hogyan loptak es szallitottak nemetbol minden jelentos ipari-felszerleseket, tudosaikat,mernokeiket stb. a haboru utan ?

    De csak a bankarokat es a „toket” vadolod a haborukert.

    Bankarok keptelenk haborut kezdeni sem okozni !!!

    Csuapan az onzo, kegyetlen uralkodok, diktatorok, politikusok (90%-uk ugyvedek) akik celzatosan, neha ostobasuhkal okozzak a haborukat.

    Bankok nelkul a ko-korszakban elne az emberiseg !
    Bankok financiroznak minden letezeset.
    Varosok epiteseit, utakat, vasutakat, eromuveket, iskolakat, korhazakat, viz-szennyviz rendszerek letet, minden ipari, es agrar-termelesek fellenduleseonek lehetosegeit.
    Minden irapi elohaladast,fejleszteseiket, minden termekek kesziteseinek lehetosegeit.

    Persze valszthatod visszamenni a csiszolt-kavicsok cserekereskedelmehez is. De meg akkor is voltak verontasok az em emberiseg kegyetlensegei altal.

    Sot kevesebb kavicsot kellen zsebedben hordani mint mai Forintokat.

  • Borealis;

    Igen, mind olvastam es reagaltam.
    Legtobb hozzaszollasom toroltetik.

    De miert „felejtetted” az adatokat hogy Djugaszvilli elvtrasad hogyan fiancirozta es ki epitette az oteves tervei altali nehez-iparat es hatalmas fegyveriparat ???

    Tobb mit 502 tonna ranyat lopott a Spanyol kincstrabol.
    S a Koljai aramybanyajaban is kozel 3 millio kenyszermunkas vesztette eletet.

    Henry Ford epitette Sztalinnak a vilag legnagyobb auto-gyarat.
    Ami mindent produkalt autok helyet oroszban.
    Teherkocsilkat, fegyverket, tankokat,minden nehezipari gepezeteket, stb.

    Hogyan loptak es szallitottak nemetbol minden jelentos ipari-felszerleseket, tudosaikat,mernokeiket stb. a haboru utan ?

    De csak a bankarokat es a „toket” vadolod a haborukert.

    Bankarok keptelenk haborut kezdeni sem okozni !!!

    Csuapan az onzo, kegyetlen uralkodok, diktatorok, politikusok (90%-uk ugyvedek) akik celzatosan, neha ostobasuhkal okozzak a haborukat.

    Bankok nelkul a ko-korszakban elne az emberiseg !
    Bankok financiroznak minden letezeset.
    Varosok epiteseit, utakat, vasutakat, eromuveket, iskolakat, korhazakat, viz-szennyviz rendszerek letet, minden ipari, es agrar-termelesek fellenduleseonek lehetosegeit.
    Minden irapi elohaladast,fejleszteseiket, minden termekek kesziteseinek lehetosegeit.

    Persze valszthatod visszamenni a csiszolt-kavicsok cserekereskedelmehez is. De meg akkor is voltak verontasok az em emberiseg kegyetlensegei altal.

    Sot kevesebb kavicsot kellen zsebedben hordani mint mai Forintokat.

  • Ups, system melfunction, valami nem sikerult.
    Elsoben nem ment a kuldes, s aztan meg kerszeresen.
    Torolje az elsot.

  • ORSOS ELEMER;

    Rendben. Semmi problemak.
    Csak veld az esemenyek mindket ollalat oszinten, eloitelesektol mentesen. A valosag csak ugy tunik fel.

    Az ev embere, vagy esemenye, mind azon alapon itelve hogy menyi vilagszerti-jelentos hireket okozott az illeto, vagy illetok, sot csoportok, abban evben.

  • Vajon hogy a feneben lennenek kepesek ezek az ellenzeki politikusok eggyesiteni a magyar nepet a kozos erdekek elereseert, amikor meg maguk a 23 part vezetoi nem voltak kepesek eggyesiliyeni sajat erdekeikben a valasztas elott ???

  • Bendeguz, ezt mondom en is! A magyar ellenzek keptelen egy hangon ellenkezni, csak 25 kulonbozo parttal!

  • Bendeguznak sokban igaza van! A magyarok sajnos megszoktak a fuggoseget, a kormany majd mindent rendbehoz, az o felkadatuk stb. Bendeguz es en is ezzel nem ertunk egyet, mert hosszu ideje elunk kulfoldon es megtanultuk, hog mindenki a maga szerencsejenek a kovacs

  • Bendeguznak sokban igaza van! A magyarok sajnos megszoktak a fuggoseget, a kormany majd mindent rendbehoz, az o felkadatuk stb. Bendeguz es en is ezzel nem ertunk egyet, mert hosszu ideje elunk kulfoldon es megtanultuk, hog mindenki a maga szerencsejenek a kovacsa!

  • FIGYELO;

    Tehat nyiltan es tisztan bizonyitottak hogy keptelenek lehettek volna, es keptelenek a koz-erdekeket kepviselni, a nepet egy-erdekben egyesiteni.

    Amint szet-teptek sajat lehetosegeiket ,hasonloan a nemzet koz-erdekeit is.

    A szerzo javaslata helyes volt. „Bedobni a turulkozoiket „.
    S elfelejteni oket.
    Szukseg lenne egy jobb gondolkodsara.
    Ill. jobb gondolkodokra !

  • FIGYELO

    Reagaltam elozo kerdesere,de ugy az en valaszom mint a maga kerdese is eltunt azonnal.

    A „cenzor” roham-munkaban mukodik!

  • Auróra Boreálisz

    Geyza 5:53

    „…De aztán eléggé megutálták és agyon bombázták Hitlert…”

    Nem akarok kekeckedni, de a bombázások idejére már sokkal jobban „megérte” a fegyver, a lőszer és a bombagyártás, mint a nyers és finomított szénhidrogének tengeren, titokban csempészett exportja… Meg aztán, különben is jóval hatékonyabb odavinni „”az árut”” és csak ledobni, mint számlázni és szállítózni, meg mittomén’… Akkorra már a saját állam vóttt a biztos megrendelő – ez az igazi buli. Akár évtizedekre is biztos bázis… (Svejk – aza a derék katona is tudna eleget mesélni erről.)

    Nem becsülöm le, amit a Szövetségesek tettek a náci fenevad és a tengelyhatalmak megállításáért sőt, de óriási különbség van stratégiai közérdek és üzleti magánérdek között, mely utóbbi nem válogat a vevők személyében ha pillanatnyi érdek, a profit azt kívánja, kívánta…

    Megjegyzem, évek teltek, évek múltak abban az állapotban, hogy az amaerikaiak egy jelentős – miilós számok – a be nem avatkozás mellett álltak ki, közülük nem kevesen szabad akaratból anyagilag támogatták a nácizmust, miközben Európában nemzetek, civilek vére – szintén milliós számok – vére hullott fölöslegesen… Ha nem jön el Pearl Harbor sorsítélete, talán Hitler és bűnszövetségesei győznek…

  • Auróra Boreálisz

    Bendegúz 3:11-kor írja nékem:

    „Sőt választhatod a visszamenni a csiszolt kavicsok kereskedelméhez.”

    Attól függ. Mert valószínűleg maga a primitív, p a t t i n t o t t – tehát nem csiszolt, mert az egészen más – „kavicsok” korára gondolt a kőszakócára, mega nyíl és pattintott(!) lándzshegyre melyek megmunkálása mégiscsak már igazi szaktudást igényelt. Eurázsia első nemzetközi „országútjai” az ún. obszidián utak voltak. Ma viszont a „csiszolt” kavicsok már gyémántból vannak, és tényleg elférnek a bárki zsebében, sőtt a ….. is… 😀

    A bankok jelentőségét és fontosságát a gazdságban nem tagadom, hanem nagyon fontosnak ítélem meg… Viszont a szabályozásukat szigorúbb, törvényi keretek közé szorítanám ill. abban kék szorítani. A 2008-as, egy pillanat alatt kitört pénzügyi válság is többekközt nekik (ti. a pénzintézeteknek) volt köszönhető…

    Az pedig, hogy a „háború után” mi történt – pl. ki, mit hová vitt – azt a magyarban úgy nevezzük, hogy okozat, vagy következmény – és nem úgy, hogy ok. Hatalmas fogalmi különbség…

    Kérem, amikor engem kommentál, szíveskedjék hivatkozásképpen a kommentem időpontját is megjelölni. Köszönöm.

  • Auróra Boreálisz

    jav.:

    „abban” helyett abba kék szorítani…

  • Figyelő
    2018 május 25
    8:11 du.

    „Olvasva a beirasokat, valoban arra jon ra az ember, hogy NEM erdemlitek meg Orbant!”

    Értjük mi ezt akkor is ha csak egyszer mondja el, nem kell ismételni – és miután valóban „nem érdemeltük meg Orbánt” nem lehetne, hogy cseréljünk? Egye, vigye, cukrozza, fogyassza, Önök ott Kanadában a fejlett demokráciában biztosan értékelni tudnák ezt a fényló csillagot, nekünk meg jó lesz az Önök „szépfiúja” akinek ezidáig egyetlen kézzelfogható vétkéről írt – a külleme mellett! – hogy a családjával utazott Indiába az adófizetők pénzén! Na, látja ez a különbség (meg még sok más) mert mi felsorolni sem tudnánk, mi mindent csinált/és csinál Orbán családostól közpénzen!
    Tehát szóljon csak ha áll a csere – aztán majd a ciklus végén elszámolunk, egyeztetünk, és tapasztalatot cserélünk, ám van egy olyan érzésem és sejtésem, hogy hamarabb kérnék vissza a „babaruhát” mint gondolnánk!

  • Aurora:

    Nade csak eljött Pearl !

    (Sokan állítják Roosevelt tudott róla.És kapóra jött a japánok agyament és értelmetlen támadása, hogy végre az amerikaiak többsége belássa: nem lehet semlegesnek maradni a nácizmus elleni harcban.)

  • „nem érdemeltük meg Orbánt”

    Ezért érdemtelenül kaptuk meg ?

    Dejóóó…

  • Hun Garry Ann

    Pedig maskepp nem fog menni, szukseg van a forradalomra. El kell tavolitani a selejtjet a hatalom kozelebol. Az se baj ha kulfoldre szoknek. Amerika segitseget kell kerni.

  • Úgy látom amire ti készültök : az NEM forradalom,Jobb ha átgondoljátok!
    Bár csegavaralista szemmel nézve akár az is lehet.
    De azért üdvözletével.

  • Garry Ann:

    Én Rendszerváltáskor kértem Amerika segítségét.
    Akartam venni 3 db ,egyenként ezer dolláros akkumulátort egy ismert nagyvállalttól,de sokalltam az árát, így segítséget kértem.
    Mire le lett engedve darabonként 600 Dollárra.
    A gyártási igazgató azt mondta csak azért mert a felesége magyar származású.

    Amerika segített…

  • Horthy Sharif Bendegúz (3:11) írja Bőreálisnak, hogy Djugasvillie mennyi segítséget kapott pl. Henry Fordtól…stb.
    Alighanem összetéveszti a nevet Schicklgruberrel, a kedves admilrális nagyapja igaz barátjával, az egyszerű osztrák káplárból lett Führerrel. Pedig bizony mondom, Djugavillie maga volt a nagypapa megmentője, amikor kimetette őt a Nürnbergi Háborús Bűnösök Bírósága karmaiból… Az életét mentette meg neki, meg az unokáinak. Az több mint egy autógyár. Ez volt csak az igaz-baráti, sőt talán elvtársi(?) segítség Moszkvából… 😀

  • Voronyezs;

    A nemet birodalom segitette Uljanovot es 75 tarsat penzzel es bejutni Oroszorszagba forradalmat szervezni.

    A legnagyobb anyagi segitseget a Wall Streeti bankiktol kaptak.
    Mert 1917-ben a nemet vesztessege nyilvanvalo volt.
    S a haboru utan Orosz orszag ipari fejlodese elmaradhatatlan volt, s azt ohajtottak financirozni az elsok kozott.

    Lev Borstein (Leon Trockiy)US visummal New yorkbol penzel ment ami fizette a Voros Hadsereg feleallitasat.

    Sztalin 5 eves tervjei alatt mind az iparosodas, fokent US cegek alatal.
    Avral Harriman (vasut-magnas, kormanyzo es FGR nagykovete)volt Uljanov legkozelebbi egyeni baratja.
    Az egyedulli aki kesobb meg Sztalin irodajaba barmikor minden jelentesek, (kopogtatasok) nelkul szabadon jarkalhatott.
    Harriman intezte a „Land-lease”-t(11 biilio 1941-ben), a szerzodeseket, es nemzetkozi megeggyezeseket Sztalin-FDR-Churchil kozott.
    A gabona szallitasok megallasnelkul ment evente Putin idejeig.

    Lasd ma is mi tortent a dusgazdag oroszorszaggal amint Putin tettei az „embergokat” okozta.

  • Voronyezs;

    Horthy soha nem volt vadolva semmi haborus buntettekkel.
    A nemzetkozi szerzodes, ill. csatlakozas nemetorszaggal az nem buntett. Csupan Ostobasag volt. De hat ki tudhatta a jovot ?

    Horthy mint tanu volt idezve a Nuhrenbergi targyalason a letartoztatoi ellen, a nemet-kovet es SS ezredes ellen.

    S ki volt felelosegre vonva mind a fel-evszazados kegyetlensegekert meg az aratalanok kivegzeseiert a „rendszer-valtozasaitok” utan ?
    Miert nem volt felelosegre vonas ,igazsag szolgaltatas ?
    Rablasok kinzasok mind buntettek.
    Gyilkossa elkovetesenek nincsen lejarati hatara.

  • Bendeguz79
    2018 június 1
    12:10 du.

    Áááá nem dehogy.
    Csak éppen az amerikaiak bitófán akarták volna lógva látni imádottadat a tömeggyilkos Horthyt.

    De te fényezzed csak.
    Idióta.

  • Bendeguz79
    2018 június 1
    11:59 de.

    Aha.
    Még a végén kiderül hogy az USA finanszírozta az egész Nagy Októberi Bolsevista Forradalmat.
    Csak úgy zsebből és passzióból.Te idióta.

  • FIGYELO irta a Maj.29-12;43 du. soraiban.

    „A magyarok nagyon hozza szoktak a fuggoseghez” es
    ” mindeki a sajatt szerncsejenek a kovaccsa.”

    Sajnos az a valosag. a kozel 3/4 evszazasos agymosasaikkal az lett letuk altalanos modszere.

    Az allamhatalom agyukba verte hogy az allamhatalom a mindenhato, az isten. Amely gondolkodik es intez mindent helyettuk.
    Az un. cradle to grave (a fogamzastol a hamvasztasig)tesz nekik mindent. Munka, lakas,oktatas,minden az allam altal.
    Eletuk fuggot az alamhatalom kepessegen es tettein.
    Az egyen nem volt sajat eletenek az intezoje, dontoje.

    De valjoaban az biologiai alapokon is volt alapozva. Kezdve Popov otletetol.

    Mint amikor barmi csaladokkal nevelt allatot, kutyat,macskat, de meg ha vad-allatot is nevelsz amely teljesen fuggove valik az emberen, amikor azt szabadon engeded vadon az erdokben, az nem kepes a sajat letfentartasan. Legtobb csak elpusztul.

    Hasonloan az emberi lennyel, nem csak a magyarokkal ottan ma, de mind a keleti ,volt „szocialista” orszagok lakoi kuzdenek ugyan azon problemaikkal.

    Meg a cikk szerzoje is bevalotta, hogy csupan a nep, az egyenek kepesek eletukon valtoztatni.

    Normalis korulmenyek kozott minden amberi leny a sajat letenek, csaladjanak, kozossegenek az elohaladasat ohajtja tenni.
    De amikor az allamhatalom a „mindenhato” az lehetetlenne valik.

    Az allamhatalom normalis kotelessege mindenki letet, szabadsagat, lehetosegeit es tulajdonat vedeni. Semmi mas !!!

    A szabad ember, akinek lehetosege van az eletet javitja, dolgozik, termel, produkal,amivel nem csak onmaga de kozossege is fejlodik es jovedelmezik.

    Ahol az allmahatalom a mindenhato es uralkodo, az lehetetlen.

    Habar szolialista szociologusok hivatkoznak a „regimeneted” szolga tarsadalmak eredmenyeire.
    Mint a pyramidok,Stonehange, Nazca, Husvet sziget,Cusco,stb. eredmenyeire, amit ma a szakertok keptelenek utanozni. Sot fogalmuk nem letezik hogyan szallitottak 30-40 sot 200 tonnas koveket tobb szaz kilometerekre. Mind azt rabszolgasaggal teve.

    Persze a szabad embernek sem erdeke, sem celja nem lett volna soha azt tenni.

    De mind az nem serkentette, sem segitette elorehaladni az emberiseg letet. Azok a tarsadalmak mind eltuntek.
    Csupan a szabad ember remenyei es tettei ami serkenti az emberiseget az elorehaladast elerni.

    S amig az nem leheto az egyenek latal,barmi progressz nem tortenhet.

  • Bendeguz79
    2018 június 2
    9:44 de.

    Minek erőlteted…

  • Hun Garry Ann

    Latom akad itt is nehany furcsa figura a kommnetelok kozott.

    Ettol fuggetlenul a Bendeguz79nek igaza van abban, hogy Amerika segitette az a’lkommunistakat hatalomba Oroszorszagban. Azert is lett olyan az a szocializmus, amilyen lett.
    A cel termeszetesen Oroszorszag kifosztasa es szetdarabolasa volt, ami csak reszben sikerult, a kifosztas teren.

    Ez viszont nem segit a jelenlegi magyarorszagi helyzeten, ahol radikalis valtozasokra van szukseg.

  • Hun Garry Ann
    2018 június 3
    4:10 du.
    Amerika akarta az oroszokat kifosztani!? Na ilyen erdekeset sem hallottam. Tapasztalatom van arrol, hogy az oroszz fosztotta ki a magyarokat es a tobbi balkan allamokat. Volt szerencsem uralmuk alatt elni, eleg soka.
    Erdekelne, hogy ,hogyan kepzelte, hogy Amerika hogy fossza ki az oroszokat? Csak megverte a II. Vilag haboruban oket, kozosen az angolokkal!

  • Figyelő,

    Attol tartok On osszekeveri az 1917-es datumot az 1945-ossel.

    Nem ohajtom vedeni a szovjet vezetest, de ne feledkezzunk meg arrol sem, hogy a nemetek, magyarok, romanok fosztogattak az orszagukban a haboru soran, es rengeteg kart okoztak. Megemlithetnenk tizmilliok kioltott eletet is.
    Nem lehet furcsallani, hogy az oroszok is ugyanazt csinaltak amikor fordult a kocka.

    Amerika a szokas szerint eladositasra utazott, hosszu belhaborura szamithattak a 17-es forradalom utan aminek soran jo aron lehetett eladni az elelmiszereket es a fegyvereket.
    De kesobb epitettek nekik gyarakat is, ahol harci szekereket, repulogepeket stb keszithettek az oroszok. Technologiat is adtak hozza.
    Az egyik oldalon penzeltek Hitlert, a masik oldalon Sztalint. Szinten a szokasos okbol.

    Errol kerem teli van az internet, konnyeden lehet konyveket, cikkeket talalni, csak keresni kell.

  • Hun Gary Ann
    2018 június 4
    5:44 du.NEM tudok arrol, hogy a 17 forradalom idejen az amerikaiak szervesen resztvettek abban.
    Ja es 17 ben, Hitler ,meg sehol sem volt.
    O 1944 ben a II Vilaghaboruban szerepelt pusztito haborujaval. Szerencsere, az amarikaiak beleptek a az 1944 es haboruba es veget vettek Hitler uralmanak. Mert csak veluk tudtak megnyerni a szovetsegeswk a II. Vilaghaborut!

  • Nem tudom mirol ir, de a II Vilghaboruban a rongyos magyar katonasag, aminek rendes felszerelse es meg ruhaja sem volt, nem valoszinu.

    Hun Gary Ann
    2018 június 4
    5:44 du.

  • Hun Garry Ann
    2018 június 3
    4:10 du.
    Meg azt arulja el, hogy MIT vettek el az oroszoktol az amerikaiak, ha azt allitja, hogy kifosztottak az oroszokat. Mi volt az? Fegyver, elelelem , stb.?
    AZt tudom, hogy ott nagy ehseg volt., de azt a „terv gazdalkodas” okozta!

  • Hun Gary Ann
    2018 június 4
    5:44 du.
    Sajnos, latom, eegy megrogzott kommunista a javabol.
    Az a mese, hogy az oroszokata nemzetkozi hadsereg, koztuk a magyarok is kifosztottak az oroszokat, egy hulyeseg/ Sajnos, nagyon emlekszem arra a korra is, mar eltem akkor. A NEMZETKOZI KATONASAG TOBB TAGJA, KOZTUK MAGYAROK IS , SOKAN MEGFAGYTAK OTT A HIDEGBEN. AZ elfogott katonak a taborokba peldaul. nem egy emlekiratot olvastam, errol.
    Csaladi baratunk volt, aki konyvet is irt a magyar foglyok szenvedesirol, itt van a polcomon a konv.Aposom hadifogoly volt ott, 4 evig.

  • Hun Gary Ann
    2018 június 4
    5:44 du.
    Sajnos, latom, eegy megrogzott kommunista a javabol.
    Az a mese, hogy az oroszokata nemzetkozi hadsereg, koztuk a magyarok is kifosztottak az oroszokat, egy hulyeseg/ Sajnos, nagyon emlekszem arra a korra is, mar eltem akkor. A NEMZETKOZI KATONASAG TOBB TAGJA, KOZTUK MAGYAROK IS , SOKAN MEGFAGYTAK OTT A HIDEGBEN. AZ elfogott katonak a taborokba peldaul. nem egy emlekiratot olvastam, errol.
    Csaladi baratunk volt, aki konyvet is irt a magyar foglyok szenvedesirol, itt van a polcomon a konv. Aposom hadifogoly volt ott, 4 evig.

  • Figyelő

    Sajnalatos, hogy nem tud Amerika szereperol az 1917-es forradalomban. Viszont ezt konnyeden potolhatja, van boven irodalom. Remelem tud angolul. Kuldok ket linket, ha mar nem hajlando sajat maga keresgelni:
    https://www.americanheritage.com/content/how-america-helped-build-soviet-machine

    https://www.npr.org/2012/12/30/168219426/the-mysterious-disappearance-of-the-russian-crown-jewels
    Mas szavakkal „gabona gyemantert, hogy ne haljatok ehen”.

    Abban igaza van, hogy a „tervgazdalkodas” is okozott problemakat, de epp azert kellett leoletni a szakertoket, hogy ez a helyzet kialakulhasson. Erre kellettek ezek a fajta „kommunistak”.
    Ugyanakkor a nagy ukran ehhalal mesterseges is volt, annyira nem volt rossz a helyzet, elsosorban azert mert Amerika es Kanada szallitotta az elelmiszert nekik.

    A magyar katonasag szereperol is van nehany olvasnivalo.
    http://nol.hu/belfold/20140111-a_magyar_katonak_is_szornyusegeket_muveltek-1437187

    Es van itt egy kozel 360 oldalas iras PDF formatumban, remelem le tudja tolteni.

    Egy katona visszaemlékezése világháborús frontszolgálatára*
    epa.oszk.hu/01500/01500/00005/pdf/15soregi.pdf

    Az irasbol kis reszlet:

    „A helybeli rendőr mellé két magyar katona lett beosztva, és így járőröztünk a város utcáin. … Elterjedt a híre, hogy a németek a városban fosztogatják a cipőgyárat.”

    Remelem el is olvassa ezeket.

  • Hun Gary Ann
    2018 június 8
    11:52 du.
    Hat, oszinten azt hiszem irjon ami jolesik! Az ukran ehezesrol en is hallottam, viszont arra emlekszem, hogy Budapest ostroma alatt, a pinceben 35 ember volt, es a hazigazdanak volt tobb zsak krumplija es hagymaja, ja es ecete is. 6 hetig voltunk ott, es mindennap kiosztottak mindenkinek 3 sult krumplit es ecetes hagymat, ez volt a napi ellelem. Mikor az oroszok bejottek, a noverem bena volt, toloszekben ult, neki hoztak egy tal furcsa levest. Sok orosznak jo szive volt, egyszeru, videki fiuk volt nemelyik. Viszont, azt sem felejtem el, hogy minden not megeroszakoltak! Egz zsido lantyt 18 eves volt, , akit anyam bujtatott a naciok elol, egy tisztnek tetszett meg, aki azt mondta neki, ha nem megy el vele, akkor az egesz szazadat
    raereszti! Anyam, csak ugy uzta meg, hogy vastagon bekente az ajkat feher kenoccsel ugy nezzen ki, hogy van valami betegsege! Egyszoval, ismerem a vadat a magyarok ellen, ne fardjon!