Magyarország jogállam, jog állam, avagy törvényeket nem mindig kell betartani

2018 június 9 8:14 de.24 hozzászólás

…Milyen érdekes, hogy amikor más nyelven beszélünk, megtanulunk másképp gondolkodni is. Kanadában írok, ahol jogállam van, ahol a törvényeken belül is tisztelik az emberi jogokat, és ezért viszonzásul be is tartják a törvényeket. Törvények összessége: jog, egyének tisztelete: állampolgári és emberi jog. Ugyanaz a szó magyarul, de mára már mindkettő elveszíti értékét és tartalmát. Becsapás, átvágás és tiszteletlenség veszi át helyét a köznapokban….

Elgondolkodva megyek a város egyik kis utcájában, azon morfondírozok, mivel tudnám életre kelteni a következő tananyagot. Velem szemben jön vagy öt gyermek, talán öt évestől tizennégyig. Akkor látom, hogy mindegyik kezében ott lóg egy papírtekercs-ecske. Elfordulnak, de a füst elárulja őket. Persze nem hazudtolom meg önmagamat, megállítom őket. Honnan szereztétek a cigit? Hát otthonról. Most a legidősebbhez fordulok, akinél a csomag is van. Miért adod a kisebbeknek is? Hát én is hét éves koromban kezdtem, ők sem akarnak kimaradni. Öt testvér, akik egy pillanat alatt függővé váltak, örökre.

Tekerjük az idő kerekét néhány évvel előbbre. Mindig is szerettem táncolni, havonta egyszer ki kell adni a gőzt. Azonban a diszkók korosztálya az idősebb szinglik mellett, akiknek ez a szombati vadászterülete, a kiskorúak vannak mégis többségben. Középiskolások tömege érkezik éjfél felé. Addig a pince-kocsmában töltötték fel magukat. Mostanra aztán a hangulat a tetejére hág és kezdenek tombolni.

Előttük, olyan fél tizenegy felé már ott voltak a nyolcadikosok is. Nekik talán, ha szigorúbbak a szüleik, már éjjel kettőre otthon kell lenniük.

Mindkét 18 év alatti csapat sorban rohamozza a büfét. Boros kóla, gin és tonic, édes löttyben erős alkohol.

Kiszolgálják őket, nem kérnek személyit, a biznisz a lényeg. A rendőrök csak a drogra harapnak. Az mindenkinek illegális, de az alkohol, az más. No meg a cigaretta. De legalább már odáig eljutottak, hogy az ajtón kívül pöfögnek.
Hajtsuk az idő kerekét még előbbre. Most is, mint eddig is, a diszkóba, táncházba, kocsmába és a többi hasonló helyre igazoltatás nélkül be lehet jutni. A tulaj nem kérdezi, kinek lesz az ital. Tölt és elteszi a pénzt. A szülő, még ha szeretné is tiltani, nem mehet mindig szél ellen. Hát menjen a gyerek, legyen pénz is nála, hiszem az enyém nem olyan, mint a többi. De már olyan is van, akinek természetes, hogy a gyerek együtt iszik a szülővel.

Hiszen Magyarországon vagyunk. Ez a szabadság még megmaradt.

Hogy törvényellenes? Mennyi törvényt nem tartanak be manapság, csak a külföld számára van az írás, nálunk kérem szépen jog állam van. Igen, nem jogállam!

…Az elballagott középiskolás felsóhajt. Már kinőttem a táncházas korból. Már nem iszom annyit…

Petényi Judit

24 hozzászólás

  • Parács Péter Pál

    Nagyon vicces lenne, ha ez a téma csak Magyarországot érintené. Ráadásul nem csak a cigi miatt.

  • Tisztelt Petényi Judit !

    Azt már ismerjük, otthonról nagyon helyesen,milyen az, amikor a dohánykereskedelem állami kézben van. Vajon mi az, ami ennél is sokkal nagyobb üzletet jelent? A kanadai Ontario tartományban az alkoholkereskedelem van állami kontroll alatt.

    Ha itt élsz, hozzá kell szoknod, hogy nem lehet éjjel 11-kor feltölteni a buliban kifogyó készleteket, mert bezárt az LCBO (Liquor Control Board of Ontario). Itt ugyanis csak ezekben az üzletekben lehet alkoholtartalmú italokat vásárolni, méghozzá elég borsos áron. A legolcsóbb üveg bor $8 (kb. 1800 Ft) körül van, egy dobozos sör is 600 Ft-nak megfelelő áron kapható.
    Magyarországon, nagyon sokat változott a helyzet, az ifjuság védelem, a fogyasztóvédelem, és a megváltozott egyre kulturáltabb, szórakozási szokásoknak köszönhetően…
    Szívesen látnám, egy kanadai, vagy egy hazai, csak fiataloknak szánt szórakozóhelyen, akár együtt is zúzhatnánk…
    De, – ha, csak a nyelv-adó hazáját akarta fikázni, akkor a meghívásom nem áll…

  • Nem hiszem kedves Judit, hogy másutt nagyon másként lenne. Sőt. Magyarország nem ettől nem jogállam már.
    Látjuk filmekben pl., hogy USA-beli kocsmáros elkérheti az
    igazolványt, ha úgy véli, kiskorú akar legurítani egy sört. Nálunk – a törvények szerint -, kizárólag rendőr kérhet személyit. Van is bajuk pl. a jegyellenőröknek: nem vagyok köteles igazolványt mutatni neki: rendőrt kell hívnia. Nem hiszem, hogy bárhol a világon egy kocsmáros rendőrt hívna magára, csakhogy egy kamasz ne rúgjon be.
    Amúgysem hiszek az ilyen megoldásban: lehet, hogy arrafelé kevesebb az alkoholista. Szerintem, ha az összes drogot figyelembe vesszük – alkohol, nikotin, kábítószer, nyugtató, stimuláló szerek – nem állunk rosszabbul mi, magyarok.
    Sokkal célravezetőbb – bár macerásabb -, ha egyrészt megtanulunk mértékkel bánni ezekkel, másrészt ha a tömegkultúra sugallta mintákat alakítjuk. Jelentősen csökkent pl. a dohányzás, amióta a filmekben, stúdiókban nem lehet rágyújtani. Azt viszont némi megrökönyödéssel figyelem, hogy nem is menő az olyan bulifilm, ahol ne kerülne elő néhány porcsík, vagy joint.
    55 éve vagyok erős dohányos – én aztán tudom, hogy mennyire káros, drága és büdös szenvedély. De könyörgöm: szokjak rá a kokainra, mert az nem füstöl???
    Semmi értelme betarthatatlan törvényeket gyártani ilyesmire. Csak növeli a tiltott szer vonzerejét. Látná, mit művelnek itt a “kocsmaturisták”. Miután itt 18 év a nagykorúság határa, és bár tilos ennél fiatalabbaknak még a boltban is alkoholt venniük, ezt senki nem tartja be. Így hát ideszabadul az a frissen érettségizett, aki otthon két pohár sört sem ihat meg, ha leül a barátaival. Hát vedel, mintha a következő évekre kellene feltöltenie magát.
    Máshol kellene keresni a jogállamot, meg talán a drogokkal kapcsolatos bánásmódot is.

  • Christopher Adam

    Slapaj,

    Kanadában nyilván szigorúbbak az alkoholhoz fűződő szabályok mint Magyarországon (és mint általában Európában). Egyik idősebb ismerősöm mondta, hogy néhány évtizeddel ezelőtt Ottawában, a bárokban tilos volt felállni és sétálni (pl. egy másik asztalhoz) ha a kezedben sör vagy egyéb alkoholos ital volt. Ilyen szabály már nincs, de ma sem lehet a járdán vagy utcán alkoholt fogyasztani. A helyzet viszont szigorúbb egy-egy amerikai államban. Például Kentucky államnak vannak úgynevezett “száraz megyéi” ahol egyáltalán nem árulhatnak alkoholt és a legtöbb étteremben sem szolgálhatnak fel szeszt.

    A szerző egyébként nem “fikázza” Magyarországot, hanem rámutott egy valós problémára. Az egyik emlékem a korai kilencvenes évekből, amikor Magyarországon laktunk: a Batthyány téri csarnokban az előttünk álló, hozzám hasonlóan tiz év körüli fiú gond nélkül vett alkoholt és a kasszásnő szemrebbenés nékül lebonyolitotta ezt a tranzakciót.

  • Julianus barat

    Kedves Petenyi Judit, en Kalifornarol tudok irni a legbovebben. Itt mar legalis a Marihuana termesztese es persze fogyasztasa. Azt mondjak sokan kutatasi celok miatt termesztik , persze ebben ketelkedem. Mellette az italokat, tomeny szeszes italokat fillerekert lehet kapni. Egy lada sor meg dragabb mint egy 1.8 literes absulute vodka. Kanadabol rengetegen jarnak at ide vasarolni szeszes italokat. Erdekes ez, vajon miert… ja mert itt olcsobb . Magyarorszag nagyon kozkedvelt a fiatalsag szamara, az unnepek alatt szinte megszalljak Magyarorszagot a vilag minden tajarol a kulfoldi diakok, kulnosen nyaron a sziget fesztivalon, ahol rengeteg kanadai fiatal is megfordul. Nagyon jol erzik magukat, Magyarorszagon a rendorok nem bantjak oket, vedik oket, hiszen maskor is szivesen latjak ezeket a fiatalokat. A vilagon a fiatalok mindenhol egyformak, mindent kiprobalnak, termeszetesen a cigarettat is egyszer az eletben. Egy cigeretta elszivasatol senki nem lesz addictive (fuggo) . Ahhoz , hogy meggyozodjunk mi az ami karos es mi az ami jo, ki kell probalnunk mindent. En a nagyapamtol csentem el egy szivart hat eves koromban es akkor probaltam ki. Azota sem szivtam soha tobbe szivart, majdnem ujra kellett eleszteni. Megis a kivancsisag erosebb mint a tiltas. A keresztapam amikor kicsi voltam megkinalt egy poharka borral, most is a szamban erzem az izet. Soha nem esett olyan jol a bor mint akkor, igaz kereszte is allt tole a szemem:-))

  • Szocializáció kérdése, ki és hol? Magyarországon több évtizedes folyamatnak kell még eltelni, míg lesz valami változás.
    Habár cigi ügyben egyre többen teszik le, családi kasszát rendítő mindennap egy doboz cigaretta elfüstölése.

    Az ital az más, és attól függ melyik tájékon? Közös benne, hogy isszák fővárostól kedve a kis-falvakig bezárólag. Ki-ki a pénztárcája erejéig márkás italt, mások szőlő nem látta “kannás bort”.

  • Ha a torveny letezik, a megoldas igen egyszeru.
    Sot igen gazdagga is valahatsz az altal.
    Pereld azt aki torvenyesen felelos annak a torvenyenek a betartasara. (Derillic of duty)

    Ha az alakohol a problemad, tenni kell mint a nok, aszonyok,felesgek a US-ban, akik nem kartak hogy ferjeik a munkajuk utan a bar-okba menjenek, hanem haza, hat sikereskedtek es 1913-ban public referendummal a XVIII, Amendment a US Alkotmanynak resze lett.
    Ami teljes alkohol tilalom volt.
    Barmi alkohol keszitese, kereskedese, fogyasztasa tilos lett.
    Persze a lakossag fele alkoholistava valt.

    Ugy hogy 1933-ben a XXI. Alkotmany modositas azt eltorolte.

    Ma van az u.n. “Graham-shop-law”, az a torvenyes feleloseg a torveny be-nem-tartasa altal okozott kovetkezmenyeiert.
    S az am az igazi foga a torvenynek.

    Florida AG $12 billios (milliardos) karteretest kapott a dohanytermekek altal okozott karok koltsegeit fedezni.
    Persze a cigi arak csak emelkednek.Ma kevesebben fustolnek,
    de az adictek fizetik meg ha nem is esznek.

    Hasonloan az alkohol eseten. Nyujts egy italt valakinek unneplesed alkalmaval, es az aztan garambolt okoz.
    Te fizetsz a jarok koltsegeit es a bunteteset.
    Tudatosan, celzatosan kovetve, s kotelezett a borton.

    Az uzletekben ott a nagy tabla koveteli; “ID vagy NO eladas” !
    Nem kell rendor, ki reszkirozna a buntetes osszgeit ?!

  • Judit Petenyi

    Az a különbség a felnőttek dohányzása és a gyermekeké között, hogy egy 14 év alatti agya már egy pöfékeléstől is függővé válik. Ez érvényes az alkoholra is, de ugyanígy működik a cukor függőség is.
    Ami érdekes számomra, hogy sokak agyában a “drogok” egy kalap alá kerülnek, míg ezzel szemben van a legális alkohol és dohány.
    A marihuánát is lehet cigarettában szívni, és sokan nem tudják, hogy több ezer éve használják, mint természetes gyógynövényt. A mai modern “nemesítés” és vegyi beavatkozások, vagy éppen ember-készítette vegyületek azok, amiket ugyancsak drog néven adnak el illegálisan, és ezek azok, amik életveszélyesek is lehetnek.
    Én, mint rákos túlélő tanúsíthatom, hogy a gyógy-marihuána használata csak pozitívan hat. A fájdalmat és a stresszt eltompítja, elviselhetővé teszi, és sokkal hatékonyabban telik a nap. Nem befolyásolja a döntési képességet sem.

    Még hadd jegyezzem meg, hogy részemről azt a hozzászólót tisztelem és olvasom végig, aki azzal kezdi, hogy először is elolvasta és megpróbálta a vitaindító szempontot megérteni és csak azután fog bele abba, hogy emellett, viszont, a tapasztalatom szerint …stb. Akkor én is elgondolkodom a másik szempontján.
    De addig, amíg a comment azzal kezdődik, hogy de, meg hogy nincs igaza, hogy nem vette ezt meg azt figyelembe, meg másokhoz viszonyítva, addig gyerekes kezdegetésnek veszem és nem fordítok rá több időt.
    Várom az átgondolt és civilizált vitázókat!

  • Habar California egy magas adoztato orszag, de az ado az alkoholon nem tul magas, persze vannak a helyi adok is.
    Sot az alkohol ado az alkohol %-alapjan van kivetve.

    De ne feledd egy uveg $ 10-os wisky csak % 0.50 erteku wiskit tartalmaz. A tobbi a sok mas oltsegek.

  • Az 5O es evekben, minden fiatal ivott es dohanyzott Budapesten.
    En is akkor szoktam ra a dohanyzasra, 16 eves voltam.
    Az eros alkoholt, az amerikai kovetsegen vettek , mert az uzletekben kaphatok, ihatatlanok voltak, a borok szinten.

  • Julianus barat
    2018 június 9
    11:10 de.
    En meg ugy szoktama cigire, hogy apamnak “toltottem” a cigit. Az oreg, 98 evig elt, de csak a vegen szokott le a cigirol.

  • Julianus barat
    2018 június 9

    Szereny velemenyem szerint, a nikotin fogyaztasa a tudo kapacitasa szerint artalmas.

    .Van olyan aki ha sokat dohanyzik, belehal. Szegeny ferjemnek, csak egy tudeje volt. mert TBC je volt dikkoraban, O koran meghalt tudorakban.

  • Parács Péter Pál

    Nem akarom elhinni, hogy egy cigiből lehet politikai téma.Ha a gyerek cigizik, akkor inkább a szülőt kellene először firtatni, meg az iskolai szigort. Ez a téma valahogy ilyen formában inkább gyerekes.

  • Christopher Adam
    2018 június 9
    10:50 de.
    Magyarorszagon, es foleg Budaapesten, bizony nagy az alkoholizmus! Sajnos ez megvan a II. Vilaghaboru ota!
    Szerintem, a kulonbozo rendszerek is hozzajarultak, amik meg voltak 1945 ota!

  • A fustoles es ivakossag dolga nem igen velheto ,ill. vadolhato a torvenyen.
    Inkabb az emberiseg atlag ertelmisegen.
    Es foleg minden egyen on-fegyelmenmek a hianyan !

    Mert alig hiheto el manapsag, hogy barki is nem tudna, hogy ugy a fustoles mint az alkohol fogyasztasnak sulyos egeszsegi kovetkezmenyei elekerulhetelenek.

    Mint a mondas; ‘ mindenki aki fustol,elobb-utobb tudo-rakkal vagy valami mas tudo-betegseggel hal el.HA csak fel nem adja idejeben’.

    FIGYELO hivatkozott 98 eves apjara.
    En is ismertem egy 96 eves szomszedot, aki fustolt 80 eve.
    Eros-egszseges volt.
    Egy napon nem erezte jol magat.
    Felesege elvitte az orvoshoz. Rogton kuldte a korhazba.
    A korhazban felvagtak a mellet, be sem varatak tobbe.
    Nem volt tudeje, olyan volt mint rodhadt Bar-Be-que-grill.

    Szegeny vejem is aki Navy flyer volt.Ott kezdte a fustolest.
    Hasonloan halt meg. Azt velte hogy egeszseges volt, csak a hata bantotta, vakaciora volt szuksege.
    Hat honappal kesobb temettuk.

    Az alakohol is halalos. Mert az alkohol az nem taplalek.
    A gyomor nem emeszti. Megy kozvetlen a majra.
    Azert okoz maj-curousis-t.
    Probalj egy maj at-ultetest ?!

    Persze nem mindenki lessz rogton fustolo vagy iszakos egyszeri probajatol.
    Az minden emberi leny szervezete maskent reagal elsokben.
    De a vegeredmeny az a halal, elobb-utobb.

    Azert a torvenyes ellenzek.
    Az allamhatalom torvenyes kotelessege vedeni a lakosokat meg a sajat ostobasagaiktol is.
    Meg ha az ongyilkossag torvenyes is lehetne.
    De a kozossegi cel es erdek a tarsdalm egeszseget vedeni !

  • P.P.P.
    Nem vennem “politikai temanak”, inkabb koz-erdeknek !

    A kozosseg erdeke az egeszseges tarsadalom, produkalo, adofizeto tarsdalaom amely egyedul kepes egy sikeres tarsdalamat letrehozni.

    Ahol sokat szukseges kolteni a dohany-fustolokon es alkoholistakat kezelni, ottan sokkal kevesebb marad a tarsdalom tobbi reszet ellatni es kezelni,ill. egeszsegesen tartani.

    Tehat “koz-erdek” es “mindenki anyagi erdeke” is.

  • Bendeguz79
    2018 június 9
    3:54 du.

    Kanadanak, orjasi dohanyfoldjei vannak, a dohany termeles osidok ota letezik. Volt dohanyragaas, szivar, pipa es cigaretta a tortenelem folyaman. A dohanhgyarak is szepen meglnelk a gyartasokbl.

  • C.A. azert a tizeves gyerek, kicsit tulzas lenne a hazai dohanyzasnak, Biztos szezett egy cigit valakitol , vagy lopott. Tudomasom szerint otthon is minimum 18 evesnek kell lenni, hogy neki cigarettat aruljanak.

  • Bendeguz79
    2018 június 9
    1:06 d
    Ez sajnos az USA-ban, szornyu. Egyszer, mikor az USA ban voltam, lattam egy csaladot autojukban es az apa, vezetes kozben nyult az uvegert az autoban. En ezt halalos bunnek tartom.Nem ertem, hogy ez ellen nem tudnak vedekezni!

  • A cikkel kozolt kep a szerzo altal ahol a fiu cigizik mar nagyon regen torveny ellenes a US-ban..
    Na NE vadolj engem azert, nem en hataroztam azon a torvenyen.

    De mar legalabb 40 eve fustolest es ivast mutatani torvenytelen.
    Hirdetni szabad, de nem amint az barkit is osztokelne. Csupan a
    “brand” hiordetese leheto, ami nem serkent senkit a tettekre.

  • Az emberek nagy része potenciális “szenvedélybeteg”, valamit muszáj neki…
    Minden kultúrának megvan a saját “mákonya”, amelynek van is bizonyos többszáz éves fogyasztási kultúrája. Ezért a hagyományos szerek sohasem annyira veszélyesek, mint azok, amiket újonnan előállítunk, vagy akár azok, amelyeket rövid idővel ezelőtt vettünk át más kultúrákból.

    Nálunk a bor és a pipa az, ami már elég régi ahhoz, hogy viszonylag veszélymentesen lehessen alkalmazni, de már a cigaretta is több, mint 100 éves szenvedély. (Egyébként a társadalom csak a rövidtávú veszélyeket észleli, a rák, vagy a lassú elhülyülés nem tartozik ide. Ezeket a tudomány fedezte fel a számunkra, mint szövődményt…)

  • FIGYELO;
    A US minden orszagaiban, megyeiben, varosaiban vannak es szigoruan vegrehajtva az u.n. “Open container law”.
    Ami barmi alkoholos uveg, palack, canna, stb. amit a rendor a kocsiban talalna, s a vezeto megy ,ill. vive azonnal a bortonbe.

    Az u.n. DUI (driving under the influence of anuthing) rogton borton es bey-bey a vezetesednek sok evekig.

    Hasonloan az barmi ertelemi-kepesseget befolyasolo szerek alkalmazasai is.

    Trump mult heten “pardoned” egy kozepkoru not,sok evi bortonlete , aki eletfogytiglant kapott eleteben egyszeri kabitoszer hasznalatert. Semmi bun-tteti nem letezett azelott.

    Tehat lathatod a torveny betartasat, amikor egy dudva-cigizasert a borton-buntetes orokre.

  • Bocsi;

    A ki-nyitott alkoholos palackert a kocsiban az ut a bortonbe.

    Szabad szallitani alkoholt, de kinyitni azt tilos.
    Ill. a kinyitott tartaly ami bizponyitek az alkogol fogyasztarsanak.

  • Bendeguz, ez mind igaz. DE mindig voltak meresz emberek, akik ugy gondoljak, hogy ok megusszak!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.