Nem lehetünk némák!

2018 június 23 1:49 du.166 hozzászólás

Ezen a héten Keresztelő Szent János születését ünnepeljük. János egy próféta volt, aki Isten szavát volt hivatott hirdetni Izrael népének, emlékeztetve őket szerepükre mint Isten népe, illetve hogy bejelentse a Messiás érkezését. Úgy mint Keresztelő Szent János és az őt követő összes próféta, a mi hivatásunk is az, hogy prófétikusok legyünk saját korunkban és saját hazánkban. A próféta Isten jelenlétét ábrázolja a világban. Továbbá egy proféta Isten hangja, amely a gyógyulás, a béke, az egyetértés, illetve a megtérés üzenetét közvetíti.

Amikor a híreket olvassuk, hallgatjuk vagy nézzük a tévén, belátjuk, hogy Jézus tanítványaiként nem lehetünk némák és nem lehetünk inaktívak. Hangot kell adnunk annak a szükségletnek, hogy véget vegyünk az igazságtalanságnak, a megkülönböztetésnek, a rasszizmusnak, a bigot nézeteknek és a gyűlölet minden formájának, amely oly annyira jelen van világunkban. Amikor a hírekben látjuk, hogy gyermekeket (sőt, még csecsemőket is) elválasztanak szüleiktől, lehetünk-e — jó lelkiismerettel — némák? Természetesen könnyen lenyugtathatjuk lelkiismeretünket azzal, hogy ezek a szerencsétlen direktívák egy másik országban kerültek bevezetésre. De vajon feltesszük-e magunknak a kérdést, hogy történnek-e igazságtalanságok saját hazánkban? Kapcsolatba lépünk-e saját kanadai kormányunkkal, hogy hangoztathassuk az igazságtalanság létezését és, hogy követeljük az ezek elleni tiltakozást diplomáciai csatornákon keresztül? Megkérdőjelezzük-e saját kanadai bevándorlási törvényeinket és gyakorlatainkat, amelyek sokszor túlzott terhet tesznek a bevándorlóra vagy menekültre?

Amikor homoszexuálisok megyilkolásáról hallunk, felszólalunk-e a homofóbia és a gyűlölet ellen, vagy egyszerűen azt mondjuk saját magunknak, hogy ‘én ilyet nem tennék’, vagy ‘hagyjuk, hogy az igazságszolgáltatás végezze a dolgát’? Vesszük-e a fáradtságot, hogy mélyen átvizsgáljuk saját hozzáállásunkat, cselekedeteinket, ez által feltéve saját magunknak a kérdést: hozzájárulunk-e egyes csoportok elleni diszkriminációhoz?

És mit teszünk akkor, amikor a rendőrök által elkövetett rasszizmusról hallunk? Vagy éppenséggel a körülöttünk lévő mélyszegénységről és hajléktalanságról? Vagy a nők és a gyerekek elleni emberkereskedelemról? Vagy a gyermek katonákról, illetve a hosszú órákat, rabszolgasorban dolgozó gyerekekről akik azért dolgoznak, hogy mi botrányosan olcsó árút vehessünk? Oly sok gond van világunkban és saját társadalmunkban. Az a feladatunk — személyként és katolikus közösségként – hogy egy prófétikus hang legyünk ebben a világban. Egy olyan hang, amely a változást és az átalakulást követeli.

De vajon hol kezdődik ez az átalakulás? Saját szívünkben és sok imával, illetve a Szentlélek iránti nyitottsággal.

Richard Beaudette OMI

*

Richard Beaudette atya az ottawai St. Joseph’s római katolikus egyházközség plébánosa, illetve a Szeplőtelen Szűz Missziós Oblátusai nevű szerzetesrend tagja.

Richard Beaudette OMI

166 hozzászólás

  • Mind az szepen hangzik azoknak akik figyelmen kivul hagyjak, hogy mind a legveresebb kegyetlensegek, haboruk, tomeg-gyilkossagok, verontasok a JO-TETTEK megvalositasanak celjabol voltak elkovetve vilagszerte mindeg az emberi tortenelemben.

    Az emberi gonoszsag tultesz minden jo-akartokon mindeg.
    Sajnos az a valosag.

    Habar az emberi gonoszsag nem biologiai, csupan eltanult, elfogadott, vagy a megalazas kovetkezmenye, de mivel a leg-gyakoribb az emberi eletben, azert mint termeszetesnek tunik.

    Ohajtanal bizonyitekot ???

    Ki lenne hajlando eletet elni azon az alapon ,hogy:

    Do NO evil ! (Ne koves el semmi gonoszsagot soha).

    Reszltesebben; DO NO HARM TO ANY LIVING BEING !
    ( Ne okozz kart semmi elolenynek !)

    Minden alaklommal amint azt irtam itten, rogton a legdurvabb es gyuloletes reagalasokat kaptam tobbektol.

    Mit velnel MIERT ?

    Vajon hajlando lenne Mr. Adam kozolni ezt ?

  • nagyon hosszú lenne, ha teljesen ki akarnám fejteni, de az idős hölgy oktalan és felesleges halála is ebbe a kategóriába tartozik, a kapitalizmus a pénz (=hatalom, gazdagság azaz a többiektől való különbség) alapján létezik, mindennek ára van! de nem mindenkinek adja meg a lehetőséget sem arra, hogy azt az árat megszerezze, mert nem adják neki oda, hanem „elprofitálják”…a profit miatt vannak a háborúk amik tulajdonképpen genocidiumok a terület és annak kincsei megszerzésére és a profittermelés szempontjából felesleges egyedek „kivégzése”, a hajléktalanság a legeklatánsabb jele mindennek…, de itt ebben az újságban a különféle cikkek változatos formában elemzik és elemezték a jelenséget de a következtetést nem meri levonni (van egy perverz PC retorika), a rendszer megszüntetése és új rendszer kialakítása a megoldás

    a világ a szükségletek többszörösét termeli ezzel pazarolja a forrásokat mialatt az elosztás árualapja okán a Föld összlakosságának több mint fele nyomorog

    a biztosítótársaság és a gyógyszergyárak nem jótékonysági intézmények, hanem útonállók drágán és előre megfizettetnek olyan dolgokat amikre sohasem lesz szüksége az áldozatnak és a sok felesleges gyógyszert el akarják adni tehát beteget termelnek és betegség létrehozása az élelmiszerek teljes tönkretétele… azaz az élelmiszerek okozzák a betegségek döntő többségét és minden okozott betegségre máris kész a placebo meg a nagyon drága kezelés kórházban vagy más helyen és a kör bezárult

    a „nyugati” világ (amely már keleten is létezik mint Colombia NATO tagsága délamerikában a világ röheje) szemetét Kína nem fogadja és visszaküldi és a profithajhászás miatt az óceánok szeméttengerré válnak és az onnan kiszedett élelmiszer mérgező de legalábbis tápláléknak nem alkalmas de néha nagyon szépen néz ki…ki hallott már sweet onion ról! a fából vaskarika…nem lehet megpirítani mert megfő vagy odakozmál az olajban és gha lecsót akarok csinálni akkor teljes a sikertelenség mert egy pépes ehetetlen és gusztustalan valami lesz az eredmény mert sem a paradicsom, sem a hagyma sem a paprika nem alkalmas arra amire anno az átkosban megszoktam

    érdekes módon Cuba élelmiszerei mind egészségesek mert embargó alatt állnak és az organoponico -k ban giliosztákkal lazítják a taléajt és kizárólag természetes trágyát alkalmaznak és az állatoknak sem adnak tápot (mert nincs mert van hál’istennek embargo) hanem normális kaját és a pulyka, a többi baromfi és a disznó (marha nem sok van, nem is olyan hülyék mint sokan szeretnék) egészséges és jóízű

    az emberek nem híznak hólyagosra a csúnya de vitaminnal teli természetes (vad?) narancs is az, és hosszan,egészségesen élnek (nincs nekik sok autójuk és sok minden de vidámak … a túristákkal begyűrűzik a „méreg”)

    tőlünk meg ki kellene gyűrűztetni valahová a tejútrendszeren kívülre

    a charity az meg egy pofáncsapás és szemenköpés és a koszos nyáladzó néger gyerek afrikából egy aljasság mert elviszik tőle ami az övé és ezt hagyják meg neki: éhezik és beteg…és nem tanítják meg dolgozni hanem … van yemeni huti probléma meg a többi gyalázat…

    mekkora felhorkanás volt a gyermekketrecek ügye de nem hagyták abba süsüék gyártják a nyomort és az psszes csodálatos un. gazdasági mutatójuk ellenére a fél ország nyomorog…igen süsülandia dübörög ettől nem hallani a zokogást meg a rap music tól és a Kardashianoktól (csak tudnám az milyen poloskafaj?)

  • Ahogy édesanyám mondta anno: „Az igazság mindig fél úton van”

    A korlát nélküli ostoba „jótékonykodás” és a segítség megadásának merev megtagadása elutasítandó.
    Minden ember szociális helyzetét egyenként kell mérlegelni komplexen.

    Egykori lelki atyám szerint: „Az, hogy valaki igazi keresztény abból nem következik, hogy hülyének is kell lennie”

  • Magyarországon gyakorlatilag nem müködnek a szakszervezetek.

    Egy munkaadó azt csinál az alkalmazottjával amit csak akar.
    Előírhatja például hogy állandóan legyen nála a mobilja, hogy bármikor ugráltathassa ha akarja.

    Előírhatja hogy milyen pártra szavazzon.

    Meghatározhatja hogy milyen tömeggyűlésekre mehet vagy nem mehet el.

    Megteheti hogy minimálbéren tartja, zsebből kap plusz pénzt és majd a nyugdíjja jó kevés lesz.
    Vagy be sem fizeti a járulékokat utána.

    A magánszférában talán ez változni fog mert ÓRIÁSI már a szakember-hiány, de az állami bér-rabszolgák körében, főleg a közmunkások esetében ez kökeményen így van.

    Olyan esetről hallottam például, hogy egy vidéki Kormányhivatal dolgozóit átminősítetettek közmunkásnak, 47 000 Forint fizetésért, az után fizettel csak járulékokat, aztán valamiféleképpen ezekkel a cafetériákkal vagy mikkel kompenzálták a bérkiesést.
    Amivel persze vastagon jól jár a kormány-közeli, utalvány-kibocsátó vállalkozás.

  • Rodéjjó:
    Nem ennek a Kardashiannak lett olyan baromi nagy kufferja ?

    Rap zene kérdés:
    Felháborítónak tartom hogy ezek a szar gengszterek formálják a fiatalság izlését.

    Láthatólag nincs a nyugati társadalmaknak önvédelmi képességük ezek ellen az undorító jelenségek ellen.

  • „Keresztelo Janos” szuleteserol csak anyi adat letezik, hogy a fiatal rabbi hat (6)honappal kesobb szuletett.

    De a Biblia adtai alapjan tisztan a kerdes hogy a rabbi NEM december 25-en szuletett.
    Az lehetetlen.
    A Biblia datai tisztan adja hogy a pasztorok kint legeltettek nyajaikat. Az negyon valotlan lehetett volna decembercen.
    December egy hideg ,esos idoszak azon a videken. Havazas is tortenik neha.
    Sem a nepszamlalasra valo kotelezett utazas mindennkinek a szulo-helyere utazni decemberben.
    Logikusabb feltetelezes hogy azt inkabb az agrar-betakaritas ideje utan lett volna. Talan Szeptember-Oktober idejen.

    Mivel Constantine csaszar Mitra imado volt, es sajat hite alapjan letesitette a birodalmi allam-vallast, ami teljessegeben Mitra-izmus volt.

    Mitra volt tisztelve a het elso napjan !
    Azert Constantine buntette a zsidokat akaik a Sabat-napot nem valtoztattak.

    Azon hit alapjan a Mitra szuletese volt December 25-en egy barlangban.

    Manapsag, a kereszteny zarandodkok mennek Bethlehembe, es a Nativity templom alatti kis barlangba lemasznak ahol az alapkoben vagy egy ezusttel dekoralt luk, amit velenek a rabbi szuletese helyenek.

    Persze a Biblia adat alpjan nem barlangban, hanem istallo jaszoljaban szuletett a rabbi.

    Tehat a Mitra elkepzelese alapjan velik ma keresztelo Janos, a baptista szuleteset 6 honappal elobb.

    Persze az a regi pogany Mitraizmus kovetese am !Semmi mas !

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 június 24
    10:52 de.
    Geyza
    2018 június 24
    10:56 de.

    Tisztelt Geyzám, ma valami kurva hatásos cefrét ihattál, mert mindkét kommented telitalálat! 😀 Szeretnék én is időnként ilyen ihletett állapotba kerülni, ezért súgd meg az elixir nevét! 😀

  • Orsóskám:
    Napközben soha egy kortyot sem.
    Hát hiányzik nekem hogy agyoncsapjon
    hirtelen valami kis kóbor hatezer Voltocska ?

  • Orsóskám, hogy egy kicsit a kedvedre írjak :
    A szakszervezeti lerohadás VASTAGON a szocik alatt keletkezett.

  • Geyza, ha valaki egeszseges. fizikailag es szellemileg, minidig a szemelytol fugg hova jut kesobb!
    Bennem sok egyutterzes van azokkal, akik valami oknal fogva nem kepesek magukon segiteni. Viszoont en is voltam eletemben ketszer munkas, eloszor otthon a komcsik allatt, masodszorra idekint, mikor uj bevandorlo voltam.
    Mindket esetben hamarosan kikerultem abbol. Otthon elvegeztem 3 evig az esti Kanado Kalman gtechnikumot. Mar menetkozben is kikerultem a munkas sztatuszbol. Itt meg jobb allast talatam kesobb,konyvtarosit a McGill egyetemen.
    Az egeszet azert irtam le, hogy ha valaki egeszseges MAGANAK kell az eletet iranyitani, nem szocialis segelyekbol elni es a tarsadalomra szorulni. A bevandorlas problemat a nyelvi nehezsegeben latom, az angol es francia nyelv eleg globalis, de , ha magyart akar egy bevandorlo magyanul tanulni, nehez problemai lehetnek.

  • A cikkhez. Tudomasom szerint azamerikaiak CSAK addig tartjak kulon a gyermekeket, amig a szulok LEGALIS helyzete nem tisztazodik! Gondolom, azert volt erre szukseg, mert igy az ellenorzes gyorsabban vegzodik.

    A homoszexualisok meg mar nincsennek uldozve, eppen most volt az evi „paradejuk”, amit minden evben megrendeznek!

  • A rendorseg durvasagat en sem helyeslem, a kanadai es amerikai kormanyoknak kell valakinek errol komolyan irni. Valoszinu a kikepzesuk mar ilyen es az ellen kene, az emberek tobbsegenek panaszt tenni! Nehany ember nem eleg erre, sokkal tobbet kell megmozditani!

  • FIGYELO megjegyzesere;

    A delrol erkezo „karavanok” erkezoiket nem buntetik, sem azonnal visszautasitjak.
    Mindenkinek torvenyes joga kerelemet benyujtani akik totvenyellenesen erkeznek a hatarra.

    Birosagi dontesek alapjan lessz mindenki esete biralva.
    Mindenki kap egy kituzott napot a birosag elott.
    Mindenkinek ,az az minden torvenyetelnul hatart atleponek torvenyes kepviseltetsre a birosah elott.

    De addig mindenkinek varniuk kell.
    Addig mind eltartva leg-huteses kenyelmes ellatast elvez.
    A kiskorukat kulon szallasoljak valami okbol.

    A hatarorseg, a jogrendszer, ugy az ellatasuk, helysegek, stb, es a birosagok mint a public defenders, a koz-vedo ugyvedek is tulsagosan tulterhelt korulmenyek alatt vannak.

    Az ujjabb hatarozat hogy egyesiteni kell a nagykorukat a kiskoru gyermekeikkel.
    Ma a hatosagok oly oriasi mertben tulterheltek, hogy nem is tudjak hogyan lesznek kepesek azt tenni.

    De csodallatos hogy mindenki ide rohan tomegesen mindenfelol.
    Senki nem, megy Cubaba, Venezuelaba, Eszak Koraba.
    Vajon mirt nem ?

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 június 24
    2:44 du.
    Ismét igazad van, DE olyan ideális, igazán tényleg szuverén szakszervezet valójában Magyarországon még nem is létezett, ám az átkosi hivatásos még mindig humánusabb volt mint a belőle átgyúrt következő álkapitalista! 😀

  • FIGYELo soraira;

    Minden emberi serules, eletvesztese tragikus eset.

    De amikor a rendfenntartoszervek tagjai alatal tortenik az ,az rogton a napi hirekben azonnali es ismetelt jelentes.

    Nagymerteku tuntetesek koveti minden fele,gyakran eroszakos buntettek, egetesek, stb. tortennek.

    De amikor a torvenyfentartasi szervek tagjai meggyilkolva, az csupan azok magan eseteinek veve.

    Naponta tortenik gyilkosagai azoknak.
    Az utobbiakban, cspdakba ejtik a rendoroket. Hibjat a rendorseget, s sortuzzel varjak a nem sejtett csapdakba.

    http://www.factcheck.org/2016/07/killed-in-line-of-duty

  • Figyelő
    2018 június 24
    3:16 du. azért ez önleleplezésed …ilyen szemét is tucc lenni? ketrecben bedrogozva és megverve mezítelenül a gyermekek, mert úgy Figyelem @fidelő szerint jobb és gyorsabb!!! a k..ves anyád is…ezek ott élő és dolgozó családok most a deportálásukról van szó mert ugyan a sok redneck nem akar dolgozni nekik van lakóparkjuk és mordályuk a többiek meg illegálisan kevés pénzért szedik az epret, hogy a gyereknek majdan lehessen faháza ami könnyen leég

    mondd nem szégyelled mindezt iderittyenteni? azért 86 ide vagy oda ennyire vízfejű nem lehecc?

  • Figyelő
    2018 június 24
    3:16 du.

    +++ te idióta

    a családok felnőtt tagjait nem akarják, mert már nem tudnak janicsárokat faragni belőlük és NBA, NHL, NFL, MLB és hasonló szarháziakat a gyerekeket meg lehet kényszeríteni mint azt minden más gyerekkel is csinálják oktatás színvonala sötét fekete afrikai alatt négy emelettel attól van kardashiannyuk akiknek két annyuk van mert az aptyuk megúnta hím létét és most nő teljesen de 62 éves és száraz nem is lehet megdugni mert… szóval evvan de te csak büfögjél, milyen undormányokat össz e tucc …

  • Geyza
    2018 június 24
    10:56 de. de igen be is cipelte az ovális budiba ott fényképészkedett a krumplee vel és mind a kettő asszitte, most azután be vagyok ám celebesítve…

    és ennek van két annya és aptya eccse de van néger rapsztár férje és a gyereket agrippinának nevezik vagy ahogy alfonzó mondá valaha: valami „agaaarpina”

    nagyon kedves szép szénalapú organizmusok és tudnak ugricsálni is

  • Geyza
    2018 június 24
    10:56 de.

    nem tudom volt e van e alkalmad az NBA,NFL, NHL, MLB „sztárjainak” neveit, ezek ugye az elnyomott rabszolga ősökkel terhelt migráncsok drága gyermekei (kilójuk $1000000)

    delabond meg le bron, és egyéb francia és olasz grófi származék nevek utánzatai …persze teljesen helytelenül írva és a csimborasszója a Kyrie Edmond nevű NBA sztár akinek a neve ugye görög és az „UR” -at jelenti az ő felfogásuk szerinti teremtőt de kájri nak ejtik és olyankor én csuklani szoktam…
    és ez nem az egyedüli…érdemes utána lapozni mennyi báró, gróf és herceg rohangál szerte szana a nagy demagográciában

  • Figyelő
    2018 június 24
    3:16 du.

    ez ottani sajt Óh! (nem értesz inglisül? hát akkor annyi! lényeg: elvették és még lehetőség sincs arra, hogy jövőben újra egyesíccsék a családokat…nincs rá dokumentáció)

    beeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee és akkor jön figyelőke és büfög szart föl

    The United States government now has thousands of orphaned children in its custody and absolutely no roadmap—let alone proper documentation—for reunifying these kids with their parents. Think about the jailed „tender age” kids—many of them can’t even speak. How the hell is the government going to find their parents?

    This will involve months and even years of agony for parents and children alike. And it’s a f*cking outrage.

  • ‘Amikor a hírekben látjuk, hogy gyermekeket (sőt, még csecsemőket is) elválasztanak szüleiktől, lehetünk-e — jó lelkiismerettel — némák?’

    Erre a kérdésre az adott válasz az egyértelmű NEM ! Nem lehetünk némák !

    Azonban és mielőtt belekezdenénk a világ sok,sok más betegsége gyógyításába, meg kell találnunk a választ arra, hogy ez a helyzet, hogy merült fel. Mi ösztönözte a szülőket, hogy ebbe a szomorú és veszélyes helyzetbe tegyék a gyermekeiket ?

    Tisztelt lelkész Richard Beaudette – Tudomásom van róla, hogy a katolikus egyház jelenléte szélesen kiterjedt Közép-Amerikában, és talán Ön és a szervezete lenne a legjobban képessített ezt a szomorú helyzetet megmagyarázni.

  • Rodeo36-11
    2018 június 24
    5:18 du.
    ROdeo, fogalmad nincs semmirol! Megis masokat hivsz idiotanak, Mad akkor irj nekem, ha irtam neked.
    Soha nem szoltam hozzad, szoval buta velemenyedre senki sem kivancsi!

  • Rodeo:
    Nemtom mik ezek :

    NBA,NFL, NHL, MLB

  • Orsós Elemér
    2018 június 24
    4:49 du.

    A Rendszerváltás előtti szakszervezetek azzé mások voltak.

    Én csak egy dolgot tudok, azt is az apámtól.

    Egyszer dühösen magyarázta hogy a fűtő nem fűti ki rendesen a tantermeket.

    (Iskolaigazgató lett a leszereleése után. Mindjárt 16 darab iskolának egyszerre.Akkoriban még sok iskolában kályhák voltak a tantermekben.)

    Mondom neki hogy hát miért nem rúgod ki?

    Erre úgy hátrahökölt hogy azt nem lehet !
    Egyrészt botrány lenne belőle a szakszervezetnél, másodjára meg nehezen kapna másik fűtőt.
    Ha meg kiabálna vele, vállat vonna és kilépne.
    Mire érvénybe lépne a második pont. És pont.

    Mert-mondja az apám- engemet bármikor kirughatnak, de egy segédmunkást azt nem lehet csak úgy kirúgni.

  • Geyza
    2018 június 25
    5:05 de.

    hááát, nem a NER süsü változatai!
    NBA = national basketball association azaz kosárlabda a milliomosok klubja
    NFL = national football league nemzeti fodball balettruhában
    NHL = national hockey league nemzeti jégkorong szövetség
    MLB = major league baseball azaz fadarabokkal ronggyal töltött varrott labdákat csapkodnak (ha eltalálják, ha nem akkor is de akkor …)

    mint látod minden nemzeti, vagy nagyon nagy = major (nem őrnagy mint a 22-es csapdájában)

    a többit tudod deriválni?

  • Figyelő
    2018 június 25
    12:07 de.

    valami ilyesmit vártam tőled, a szenilitás és az agylúdtalp keverékét…nyertem! enyém a vekker

  • PPP;

    Kerem ne hagyja a tenyeket figyelmen kivul.

    A vilag emberisege tulnepesedett. Kulonosen azon tarsadalmak ahol a vallasi vagy mas dogmak alapjan „csalad-tervezes”, az az fogamzsagatlok alkalmazasai tiltva, vagy ismeretlenek.

    Sok tarsadalmakban ertelmuk sem letezik a „fogamzas” mukodesenek. Csupan az osztont kovetik sok milliok.

    Mikor en fiatal srac voltam a vilag lakossaga a ket (2) milliard kuszoben alt.
    Ma az het es fel (7.5) milliard, duolaja lessz a kovetkezo 40 evben.
    De a „szakertok” meglatasa alapjan a tiz (10) milliard a leheto leg-magasabb amit a Fold kepes ellatni/eltartani.
    Amit elerunk a kovetkezo 16-18 evben.
    S mar is rengeteg problemak amiket az emberiseg keptelen megoldani. Klimai valtozasok, termeszet pusztitasa,biztonsagos ivoviz, kozlehedes, egeszsegi szolgaltatas, energi, szemet megoldas, stb.stb.

    S sajnos, vilagszerte a teny,hogy minden gazdasagai serkentes,probalkozasok, igyekezetek eseteben a nepszaporodasa sokkal magasabb mint a gazdasagi elohaladas kepes lehetne azzal lepest tartani,ill.lenyeges valtozast okozni.

    Azok fokent a Muzuloman es katholikus es afrikai tarsadalmakban a napirenden megy.

    Az emberiseg szamanak novekvesevel minden lehetosegek csokkenokben, ugy a termeszet mint a let-lehetoseg csokkentve.

    De az emberi gyarlosag, ohajok altal valo ossze-csapasok, amikor mindenki ohajai emelkednek, s a let-surusege altal a magatartasok is emelkednek az agresszivabb tettekre.

    Tehat mi lessz majd meg 40 mulva ???
    Hajlando barki is gondolni arra ?

  • Bendeguz79
    2018 június 25
    10:02 de.

    rengeteg vallás van és egyre jobban az emberi butaságra építik stratégiájukat a taktikájukról nem is beszélve, ugye vallás a kapitalizmus is amelynek istene a Mammon és főpapjai, pápája a bankárok és hasonszőrű tömegbutítóm tömeggyilkosok!

    igen, van megoldás (a Természet -másképpen: NATURE meg szokta ezt oldani már sok példa van erre a apleontológia ezért alaptudomány)

    jelenlegi helyzet:

    a génmanipulált és egyéb módon tömegtermelt árucikkek a népességszabályzók! ölik ki az emberiséget, azaz maga az az élelmiszer amit a kapitalista vallás hoz létre kipusztítja az emberiség nagyon nagy részét

    ugyanaz a tömegtermelés nincs jól elosztva azaz nagyon nagy része hulladékba kerül még újkorában mialatt a Föld lakóinak cca 45% ka nélkülöz mindenféle alapvető ellátmányt

    azaz a Föld nyersanyag forrásai hamarosan kimerülnek (a nyersolajat nem lehet megenni és gyilkos szemetet eredményez) azaz nem is lesz anyag amiből tömegtermelés lenne lehetséges
    (jó példa most erre a krump lee -a te drágalátos elnököd- új kereskedelem politikája máris áremelkedésekhez vezetett nem csak a lumber hiány, hanem minden másban is, azaz begyűrűző inflációs spírál öngyilkosság)

    40 év múlva

    vagy más elosztási rendszer pl szocialista

    vagy világcsőd lesz azaz nem lesz 15 milliárd lakó, hanem szépen lelassul a szaporodás

    lehet, hogy ebben a jelenlegi usa által kezdeményezett világháború folytatása is hozzá fog járulni máris jelentkezik az eredménye

    erre varrjál gombot

  • Rodeo36-11
    2018 június 25
    10:45 de.

    helyreigazítás:
    „erre a apleontológia ezért alaptudomány” > paleontologia

    „hogy ebben a jelenlegi” > ehhez

  • Rodeó:

    Látod:ennyire nem ismerem a látvány-sportok világát.

    Viszont:
    „Uraim és hölgyeim, mivel deriválni a ló is tud, azt ajánlom deriváljunk egyet”

    /Elhangzott: BME villanykari matematika előadáson.A tagok lesápadtak egyből./

  • Nos a cikket olvasva Figyelővel és Kiss Ferenccel ,Bendegúz 79-el,sok dologban egyetértek,de ugye egyesek képtelenek felfogni a lényeget…Geyza a bomlott agyával,meg egyenesen katasztrofális baromságokat ír(szakszervezetek stb….)aminek a cikkhez ugye semmi köze…de tőle több ugye nem is várható!

  • Geyza
    2018 június 25
    12:35 du.

    a prof nagyon humoros és sok aranyköpését őrzi a youtube… mondandójának lényege: nem a barna sevron balos férfi félcipő készítését kell megtanulni az egyetemen hanem a cipőkészítést…aki tud W”számolni” (azaz a matematikát) azt már elég nehéz eladni vagy megvenni kilóra és akkor a vonat nem fog kisiklani a kanyarban amit a mérnök „kolléga” tervezett)

    és az úriember (csináltatott öltönyben és: „Megkérdezték a James Bond-filmek jelmez tervezőjét, melyik cég öltönyeibe öltözteti Sean Connery-t (nem Sir, amikor ezt a szerepet játszotta, még nem volt az, mint ahogyan a Bondarcsuk rendezte Háború és béke sem orosz film, hanem szovjet), a jelmeztervező visszakérdezett, mi az, hogy melyik cég, csak nem képzeli, hogy egy olyan angol úr, amilyen James Bond, fölvesz valami Armani-féle konfekció toprongyot? ”
    https://kolozsvaros.com/2018/06/25/divatfik/

  • Geyza
    2018 június 25
    12:35 du.

    UGYE RÓLA BESZÉLSZ?

  • Rodeo36-11-nek meg ugye teljesen kár volt hozzászólnia…aki azt írta,hogy a” vallásokat az emberi butaságokra”építik…na nem semmi bölcsesség!.ő már csak tudja(!!!!) de mint megrögzött ballibsi nem veszi észre,hogy
    pontosan a cikkíró ellen acsarkodik,(annak ellenére,hogy ő a fórum elvakult híve)aki a cikkében pontosan a hit,szolidaritás kérdését veti fel (amire több helyeslő és több kifogásoló ….válasz érkezett)!
    Na részvétem!

  • Amúgy Rodeónak le kéne nyugodnia és beletörődni,hogy itthon( a többség -normális jobb és baloldaliak szerint,is!!!) a magyaroknak kellene szaporodniuk és nem az idegen országokból érkező kétes elemeknek…..!
    A családok egyesítése az egy más dolog,arra is lehet jó megoldást
    találni,természetesen felülvizsgálva ,átvilágítva a már „bevándorolt” befogadott embereket,meg a jogos igényt,…..és nem mellékesen több esetben az ezzel járó kockázatot !

  • Nos valóban nem kell „némának” lenni,de ugye nem árt a többség érdekét figyelembe venni és ésszel nyilatkozni….!

  • Boda Marcs
    2018 június 25
    2:06 du.

    ez a blog nem egy jezsuita kolostor, hanem vitafórum, megjegyzésem, ha valaki kitalál magának egy mesefigurát és utána oltárt állít neki otthon a nappaliban az magánügy és nincs hozzáfűzni valóm, de ha ugyanezt nyilvánosan teszik akkor bárkinek joga van elmondani arról amit akar… én ezt tettem

    a Micimackó, a Hófehérke, a Mikulás és a Vasorrú bába számomra a számtalan istenképzettel azonos kategória… és legjobban önmaguk bizonyítják a tétel lehetetlenségét azzal, hogy a legalább 12 féle vallás 12 féle Mindenható és Örökkévaló meg Teremtő jét egymásnak ugrasztják

    próbáld ezt megtenni egy Zsinagógában és ott Allah hoz imádkozni nem pedig Jahve hez (jó futócipőt vagy a hétmérföldes csizmát ne feledd otthon)

    az úgynevezett szentháromság számomra a csúcs majdnem akkora minta Big Bang

    te melyikben hiszel? és miért útálod az összes többit amikor mindegyikről aszongyák a hívei, hogy az az igazi és az összes többi hamiskép a kocsma falán

  • Christopher Adam

    Jézushoz mit szólt a többség és az akkori hatalom?

  • Boda Marcs
    2018 június 25
    2:56 du.

    Az idióta már a ballereket is megpróbálja belegyúrni a hülye ideológiájába.

    Ekkora egy ostoba nöszemélyt…

  • Chris:
    Zoli nevű nicktől kérdezd meg.
    Ö szokott beszélni Jézussal !

    Legutóbb azt mondta Jézus ennek a Zolinak,
    hogy a hitetlen zsidók megakarják őt ölni.
    De odafigyel rájuk, (mármint a Jézus) és kipusztítja őket.
    Csak 5 %-ukat hagyja meg.

    Itten bírta ezt leírni ide a két kezével ez a Zoli.
    Én meg félkézzel
    magamra borítottam a sörömet mikor olvastam DDDDDD

  • Rodeó! !!!
    Én senkit sem utálok,fáradt vagyok ,TV-t nézek és nincs kedvem vitatkozni,majd holnap…
    C.Á!!!!!!!!!!!!!!!!
    Nem egészen értem a kérdését,amivel gondolom nem vagyok egyedül?
    „Jézus és az akkori hatalom”? !mégis hogyan értelmezendő?….
    Ha részletes választ kapok (BÍZOM BENNE !)akkor majd reagálok,meggyőződésem,hitem szerint!

  • Jézusnak „anno”mégis milyen hatalma volt,??és főleg kik fölött?Nem igazán értem a kérdést?remélhetőleg rövidesen tájékoztatást,érdemi választ kapok??????amire esetleg reagálhatok?!!!
    Bízom benne!

  • 😀

  • C.Á!

    Nagyon remélem,hogy válaszol a kérdésemre …? mégis honnan és milyen forrásból próbál reagálni?a cikkhez írt véleményemre….,hozzászólásomra?( meg a másokéra is?)
    Ha ez megtörténik,az nagyon korrekt!és ígérem válaszolok,meg mások is…!

  • Boda Marcs
    2018 június 25
    5:59 du.

    hát, igen…, bodácskának kérdése vagyon! „Nem lehetünk némák” amivel egyet is értek meg követem is a „módszert” tehát volt egy „Jézus” aki nem maradt néma, és ezért, pontosan ezért a fennálló hatalom meginogva érezte magát és kivégeztette idegen, megszálló csapatokkal! amivel két dolgot mutatott fel:

    gyáva + gyenge

    namost, a világ jelen helyzete is nagyon hasonló a kis diktatúrácskák, korrupt, álnok, aljas, náci, fasiszta rendszerek idegen és náluk sokkal nagyobb katonai erővel rendelkező megszálló mögé bújva annak a hatalomnak a nagy lebernyege mögül kilesve ugatnak mint a csivava vagy az egér a „híres” hídon együtt dübörögve… és „holmi” törvényeket emlegetve „lesújtatnak” a Julian Assange ra, és a hasonló (van nagyon sok, de a hatalom elhallgatja őket mert övék a média és a pénz és ezt a pénzt nem akarják megosztani a megfosztottakkal bármi áron!)

    Jézus is „isteni” volt mint sok elődje és követője és főleg nagy ember…sorsuk még sokáig hasonló…kérdezd ezt meg netán yahoo nevű „együttdübörgőtől”

    (van egy „tréfás” ötletem: meg kellene próbálni nem írni nem beszélni és nem látogatni valamint nem fogadni a netán yahoo ékat…, úgy saccperkábé 3 évre…bármit is csinálnak, ugyanakkor bármilyen agressziójukra azonnal ugyanazzal válaszolni… ughye ez a lehetetlen ugyanúgy mint a fasizmust demokráciának nevezni mert az a varázsszó az amit a nagy és buta tömeg „asszisz”! SZOKTUK VALA MONDANI ANNÓ: „A (s)SZISZI, HOGY SZENT FERENC” MINDENKIRE AKI ALJAS ÉS POFÁTLAN MEG KORRUPT VOLT ÉS mint „I. Ájtatos Manó” szórta magára a vörös csillagot és sikoltozta a maszlagot…

    a nagy PC és „demokrácia” területein tilos nem PC nek lenni, mert nagy hatalmas ejnye bejnye következik…a PC az a szájzár meg a bilincs és amikor lesz egy olasz kormány amely nem akar a fennálló „kerekedelemben” résztvenni és az árú sem kell neki és visszaküldi akkor rögtön kinyílik a PC…azután „felébrednek?

    talán…de nem sok reményt fűzök hozzá

    bodácska Jézus azt is mondta (???) hogy tanulni tanulni tanulni…jaa az nem ő volt? pedig nagyon egészséges és hasznos dolog úgy „PC idején”

    most majd nagyon dühösen fogsz „leápolni”, hogy márpedig mit is gondol „ez a” Rodeo 47892″ amikor az a gondolat még …és akkor jön most a nagyérdemű nagy örömére bodácska aki figyel Ő is

    tréfés, mókás és kacagásos röhögények következnek, mert meg fog szólalni, nem tudja visszatartani

  • Christopher Adam

    A hatalom amiről írtam az természetesen a rómaiakra, illetve a farizeusokra vonatkozik. Jézus szembe mert menni a hatalommal és az akkori többséggel is.

  • Christopher Adam
    2018 június 26
    9:13 de.

    hahahaha perszehogy!

    néhányan már elfelejtettek interpolálni a deriválásról nem is beszélve

  • Íme az áldás és az igazság!!! :::
    „”””””””…..Én meg félkézzel
    magamra borítottam a sörömet”””””””””………
    Az idézet tőled..üdvözletésével

  • Christopher Adam
    2018 június 26
    9:13 de.

    ez már a minielnök divatügyi beavatkozása:

    http://hircsarda.hu/2018/06/26/orban-viktor-az-oltonyrol-ez-volt-rahel-elso-szarnyprobalgatasa-ertekeljuk/

    ez az a lap amelyiknek a visszája is …oda…sz

  • Christopher Adam
    2018 június 26
    9:13 de.
    Te is tudod, hogy Jezus csak EGY volt!
    Az atlag ember, foleg ha politukus, sok mindent kell figyelembe vennie! Foleg mi az ami hasznos a nepnek, Pl. ha benged orszagaba tobb szaz idegen vallasu es kulturaju nepet, vagy ellenzi.
    pL.a franciak mar evekkel elobb bengedte az emigransokat, az angolok is.
    Tavaly olvashattuk es lathadtuk, hogy mi tortent a franciknal.
    Ha jol emlekszem 139 halott volt a franciaknal a befogadott ” menekultek” jovoltabol. A magyar nem vagyik hasonlo esemernyekre.
    Nem szep, de igaz, az europai nemzetek onallo nyelvukkel, kulturajukkal, tortenelmukkel, nem akarnak IDEGEN vallast es kulturat az orszagukban.Ami nagyon ertheto.\Az UsA es Kanada olyan orszag , ami bevandolokbol letesult. Itt mindenki beleolvad a tobbseg kulturajaba es neem TUNIK ki onnan.
    Bar tavaly, volt itt MOntrealban egy csaladi muszlim tragedia, ami igen megrazo volt. Mar mashol leirtam, ha akarod neked i elkuldom a reszleteket. Ebbol sok tanulsagot lehet lehozni.

  • Chris!
    köszönöm a választ,ami ugye a rómaiakra és a farizerusokra vonatkozik…én Jézusban,ill. Istenben hiszek mint az emberek többsége!!!!
    Amúgy se az idióta Rodeó,se a hozzá hasonló Geyza véleménye sem engem sem másokat nem érdekel,terheltek és nem kicsit hanem nagyon…..!
    Na erről ennyit,több szót nem érdemel a cikk,csupán időpocsékolás lenne az itt töltött idő!!!!!!!!!!!!!!!

  • Nem mellékesen a farizeusok ugye zsidók voltak…én meg ugye keresztény(!!!) na erről ennyit!
    Megnyugodtam,”felvilágosultam”!!!!

  • Boda Marcs
    2018 június 26
    4:36 du.

    @bodácska… le vagy deriválva…

    azért csak úgy nekem itt „négyszemközött”: ki is az az összes többi aki @bodácska álmaiban nem ért egyet vagy legalább nem érti?
    mert, hogy te soha, az teljesen bizonyított tény: eme beszólásod a bizonyíték

    ugye mondtam, hogy nem tudod visszatartani, agypelenka kéne neked…ebben a korban a többi antiszenilis tabletták és kenőcsök mellett…neked ez még jár a nagy hatalmas egészségbiztosításodból…naponta egy kiló

  • Boda Marcs
    2018 június 26
    4:36 du.

    @&$#bodácska

    és, csak hogy tudd, interpoláltalak is egészen a 12. tizedesig

    küldök néked egy köbgyököt, hátha még kinyögöd egy a vél E^x (+Z*Y)^e és parabola

  • Rodeo36-11
    2018 június 25
    1:46 du.

    A második video meg jobb.
    Teljesen passzol a témához. Mondhatjuk minden itt felvetett kétségre a válasz itt van:

  • Bodamarcsi azt írja, hogy Jézusban hisz, mint az emberek többsége.

    Csakhogy Jézus aztat találta mondani, hogy: …”senki nem mehet az atyához, ha nem engem követ”…
    Es aztat, hogy: ….”szűk az az ösvény, amin én járok, bizony kevesen járnak azon. Viszont szeles az az ut ami pokolra visz, bizony a nagy többség azon jár”….
    „a zemberek többsége”

    Ilyen ez bodamarcsi, gondolkodj el mindig, mielőtt kijelentéseket teszel, mert bizony a „vallásból” bevallássá” válik a szavad.

  • bodamarcsi

    a másik fenomenális kijelentésed meg a fentinél is jobb.

    bírod leírni magadtól:
    ….”Nem mellékesen a farizeusok ugye zsidók voltak…én meg ugye keresztény(!!!) na erről ennyit!”….

    Hát igen, Jézus is zsidó volt, és aztat bírta mondani:
    ….” Az Atya engem Izráel népéhez küldött el, hogy általam megtérjenek énhozzám!”…

    Az Izráel népéhez, vagyis a zsidókhoz küldte Isten!!!
    És ilyen okokból valamennyi apostol zsidó volt, még a Pál is!!!

    És az ö levelei is arról szólnak, hogy „ELSŐSORBAN” A ZSIDÓKNAK, AZTÁN A GÖRÖGÖKNEK ÉS A VÉGÉN A ESETLEG A RÓMAIKNAK IS (VAGYIS A POGÁNYOKNAK) – AKIK A KERESZTÉNYEK!!
    Igen azoknak is „kijuthat” megváltásból.
    Mondom – ELNYERHETNEK – de semmi sem garantálja. Vagyis senki más, csak ÁBRAHÁM ISTENE – a zsidók Istene, JHVA!
    Puff neki!
    És mindezt egy zsidó ígérte!

    Hogy mondják úgy magyarosan?
    Csókol anyád, Rozi!

    Ja hogy a Bibliát amúgy nem tetszik olvasni?
    Az nagy baj, mert a kárhozatra menni tudatosan még nagyobb baj, mint tudatlanul.
    És ez nem az én bajom, hál Istennek!

    Aki ateista, buddhista, brhamanista és valami hasonló, az nem megy a kárhozatra, mert nem hallott Jézusról, mint megváltóról.

    De aki a nevére hivatkozik, és a széles úton dalolva megy a kárhozatra?

    Jujuj, nem is akarom tudni….

    Ja, hogy a farizeusok, akik ugyan zsidók voltak akkor, abban az időben? Hogy azok nem nyerték el a megváltást?
    Na és, a mai farizeusok, a „keresztény” farizeusok gondolod hogy elnyerhetik?
    Ha azokat zsidó létükre Isten (JHVA) elvetette, gondolod, hogy egy pogánynak született, poshadt vízzel lefröcskölt magát kereszténynek mondó farizeust vajon meg fog látni?

    Pá b.marcsika, a széles úton…..

  • Na Rodeo36-11 valószínűleg együtt iszik Geyzával….bár pia nélkül sem komplett……,nem vagyok ápoló..!

  • gabriel
    2018 június 26
    10:22 du.

    hozzátenném, francia romantikus regényíró: „és akkor a hangya felrohan a fűszál tetejére és onnan üvöltözi, hogy égig érek”

    de vissza szoktam kanyarodni Galileo Galilei hez: e pour sí muove

    ez a leggyilkosabb

    és sok más és ezért műxik a Természet, nem igen érdekli a zember hülyesége…megoldja: gebinben és akkor a yachtok hová és kit visznek majd?

  • Boda Marcs
    2018 június 26
    4:36 du.

    „…én Jézusban,ill. Istenben hiszek mint az emberek többsége!!!!”

    TE nem az Istenben hiszel, hanem a seggnyalásban.
    Az a TE igazi műfajod.

    Aztán

    Honnan veszed azt a blőd marhaságot hogy az emberek többsége Jézusban hisz?

    Fingásod sincs a Nagyvilágról csak lököd a saját mikrovilágod
    bezápult hülyeségeit.

    Te idióta : )

  • gabriel
    2018 június 26
    10:22 du.

    bocs az ídézet nem egészen pontosra sikerült (memóriazavarok a zagyban)…most beugrott (szerző: A.D)
    a hangya a fűszál tetejéről istent káromolja

    de mindkettőnek ugyanaz a végkicsengése: a 77. senki assziszi és hagyják neki

  • Rodeo36-11
    2018 június 25
    1:46 du.

    Kuvva jót röhögtem a videon, megnézem a régi egyetemi UV kiadvűnyban kinek a mondása volt.

    Csak hát könyvespolcom..az jelenleg egy tragédia DDDDDDD

    Van egy másik is.

    A matematika órán a prof (akinek a neje az ELTÉN volt szintén matematika professzor) levezetett egy tételt és a végén megjegyezte:
    -Ez különben a nejem tétele..
    Pár héttel később egy hallgató ezzel a tétellel oldott meg egy problémát és a végén hozzátette :
    -Ez a Neyem tétele.
    Mire a prof:
    -Mi az hogy a magáé? Az enyém !!
    (hehe Ruyfus van Neyem a híres holland matematikus..)

  • Boda Marcs
    2018 június 27
    6:46 de.

    >#&`˛@&bodácska

    ugyi’ nem értetted? akkó’ kérdezz! nem szégyen az, még 86 ban sem hát még 97 ben …igen, bevallom ma is ittam nagyon erőset! óceánjáró hajókat hord a hátán és szigeteket rak arrébb és amikor szép nyugodt akkor is csak nyaldossa és elkopik…amit nyaldos

    te hogy vagy mindezzel? bevetted e már a mai délutáni adagodat? ne hagyd ki még jobban meglátszik rajtad és nem venném a lelkemre…(nincs is lelkem, beeeeeeeeeee)

  • gabriel
    2018 június 26
    10:22 du.

    ezt most kaptam, asszem elegendő a képet nézni ők a KISZ (még majd pösze leszek?) FIDEL I TÁS nak álcázva de nem értenek hozzá, egyébként az ilyen Vajk okat el szoktam kerülni nagy ívben, mert ragályos és allergiás vagyok a frizurájára

    (egyébként a migráncskérdés megoldása nem a migráncskérdés ről szóló szájtépés, hanem egy nagy seprű amellyel a szaúdi király gárda elmegy pécs á ba yemenből és nem követeli, hogy yemeniek egyetlen kikötőjét adják fel mert…kell az ásványi kincsük a korporéjsönöknek és a zembörök meg nem…és afganisztán hátasztán, iraq, lybia, szíria, gaza, palesztájn, molesztájn, egyip tomi, perzsa macskák és kölkeik, kóreák, csájna tenger, és a ketrecbe zárt fájdalom a gyermekekkel…)

    olyan sztájluszossz, igazán

    https://index.hu/belfold/2018/06/27/a_helsinki_bizottsagot_matricazta_fel_a_fidelitas/

  • Geyza
    2018 június 27
    9:18 de.
    ezek az aranyköpések teszik mókássá az egyetemi életet (sok minden más mellett)

    az teljesen nyilvánvaló, hogy a betanított munkás minőségű „diplomás” lópimpilit sem ér, mivel mire elvégzi azt a kurzust addigra már arra a (léptető motorok vagy a tengeri herkentyű billentyűje,…) már nem divat mert lesz helyette másik

    ez az orbán agylúdtalpa és az olcsó munkaerő teljes értéktelensége…bérrabszolgaság…janicsárképzés

  • C.Á!

    Köszönöm a válaszát,értem, valóban a rómaiak és a farizeusok(zsidók..) voltak az
    akkori hatalom,szembe is ment velük,Júdás elárulta stb…meg is halt,de úgy „gondolom” nem hiába,a kereszténység győzött.
    Röviden ennyi!
    Bővebb eszmecserének nincs értelme.

  • Geyza
    2018 június 27
    9:18 de.
    😀 😀 😀
    Turán prof. Turánné Soós Vera…

  • Egy fontos szó kimaradt:Jézus sajnos meg is halt…(akit Júdás az utolsó vacsorán elárult….)de gondolom így is érthető volt a válaszom!
    Mint írtam részletekbe (amit mindenki ismer!!!)nem kívánok belemenni,mert felesleges időtöltés!

  • Rodeo36-11 valami nagyon zavarosat „karattyol” 1986-ról meg 1997-ről…????meg ugye az óceánokról……amit normális ember nem ért,(!!!)na csak igyon tovább,mint írta,beismerte… (eddig sem keveset ivott ami látszik. is…,pláne,ha még mindig ott a tengereken tölti az idejét),de ne erőlködjön érdemi,netán józan hozzászólással,mert ugye az neki nem megy!

  • Rodeo

    való igaz az ilyen karakterek nélkül egy lófittyet se érne a diploma.
    Ha nem lettek volna az ilyen kaliberű tanarak, a szakmából ma sem tudnék semmit.
    Mert bizony azok speciális szakmai tanszékek lopták el a „drága” időt a szakma elsajatitasatol, akik abban látták a „szakma élsajátítását”, hogy bebifláztatták a szakmai katalógusokat. Az hagyján, de ZH-kon, vizsgán képesek voltak felmondatni, még akkor is, ha az illető gyártmányt a való kereskedelemből mar ki is vontak. Hiába is reklamáltam magának a tanszekvezetonek is.

    A BME Fizikai Intézet azt hiszem a legkomolyabb tudásképző műhely volt valamikor magyar honban. Végzés után az egyik kicsi hasonló kaliberi prof, (meg adjunktus, de doktorival) céget alapított velem. Az együtt eltöltött idő alatt annyit tanultam, mintha meg három kurzust kijártam volna.
    Egy szakmai, egy elméleti és egy élet-szak (filozófia-társadalomtudományok)

  • Christopher Adam
    2018 június 26
    9:13 de.

    Akkor en is Jezus kovetoje voltam, mikor szembeszalltam az en eletemben, az akkori hatalmakkal.
    Termeszetesen, en is megszenvedtem azt!

    Jezus tudta, hogy IGAZA van!

    T.i. mindenkor, az igazsag szeretete a legfntosabb!

    En is.

  • Christopher Adam
    2018 június 26
    9:13 de.

    Akkor en is Jezus kovetoje voltam, mikor szembeszalltam az en eletemben, az akkori hatalmakkal.
    Termeszetesen, en is megszenvedtem azt!

    Jezus tudta, hogy IGAZA van!

    T.i. mindenkor, az igazsag szeretete a legfontosabb!

  • Boda Marcs
    2018 június 27
    4:29 du.

    #&@$ß^°bodácska nem tud értőn olvasni
    86 az an jelenlegi életkorod (saját bevallásod szerint)
    a 97 az meg általam elképzelt (interpolálva a mai állapotodat akkorra)

    hogy mik vagynak és mik lesznek vala… ß$˛°˘#&@bodácska alkot, és felel…bármire ha van értelme ha nem a válaszának

  • gabriel
    2018 június 27
    5:23 du.

    ehhez ugye hozzá kellene tartozzon „laborgyak” címszó alatt: mindent a gyakorlatban is alkalmazni élő közegben…azaz odamenni (ZH helyett kiküldeni tanári ellenőrzéssel) ahol termelnek és beállítani a tanulót az életbe és tanítási szünetben legyen kötelező fizetett munkát vállalni az adott szakterületén ami ZH értékű

    akkor nem „tervezne” a kezdő „mérnök” „bennszülött” elemeket (ez utóbbi a kedvencem)

  • Elkezdődtek a „megbélyegzések”
    Matrica-ragasztásokkal.

    Első nekifutásra csak azok számítanak antikeresztényeknek – akik a „másvallásuak” jogait védelmezik.

    Vagyis, egyelőre csak azoknak jár ki a matrica, akik „nyíltan” védelmezik az üldözöttek jogait.

    A következő lépésben nyilván mar azok is „antikereszténynek” lesznek beszámítva, akik nyíltan bevállaljak, hogy nem a „vezér” irányvonalát követik:

    A gyülekezési jognak annyi.
    Jó lett volna bodamarcsira komolyabban odafigyelni, o mar előre jelezte, hogy zavarja a nyugalmat, ha az utcán lármázik az „ellenzéki csőcselék”

    http://nyugatifeny.hu/2018/06/27/durva-valtozas-jon-sokkal-konnyebb-lesz-betiltani-a-tunteteseket

    Természetesen a „PÁRT”-ot éltető utcai tömeg (az igazi randalizók – mint a budahazy es torockay bandaja) azok „mennyei muzsika” a fülének.

    Aztán a harmadik zsidó(sicc!) akarom mondani soros-törvény után ……. hát …. azután ………… pá

    (akarom mondani la.pá.t és szög.esdrót)

  • gabriel
    2018 június 28
    5:46 de.

    azért a kis gyűröttgatyásat a zsebhokizásával nem akarom Thomas Mann Cipolla -jához hasonlítani (sem) már csak azért is mert Latinovits alakítása messze felülmúlta ennek a pojácának az alakításait…, azaz ez a bohócnak is ócska alak -szvsz- nem politikai alapon döntögeti a korlátokat vagy cipelteti arrébb, hanem (ahogy te írtad errefelé?) a bankszámláinak állapota tükrében, valamint a Dr Lölő und Konzern pillanatnyi panyóka helyzete… ez meg a várbaköltözés és a titokban fejrepróbált korona hordása mozgattya az önmagától elkábult fantáziiáját ami egyre inkább beszűkűl…és akkor (mint azt Hofi olyan kristálytisztán ki is mondta) az elvtársai túllőve a célon még nála is keményebbek akarnak lenni kínos megfelelési gyötrelmeikben, mivel a teljes alkalmatlanságuk ellentételezésére nem is marad más eszközük…más a zandivajna vagyonára is megfájdult a foga és a bizonyíték az lesz, amikor a Lölő und Konzern megveszi szőröstől bőröstől

    valami hacker igazán feltörhetné a bankszámláit és kifoszthatná nullára vagy páncél teremben KP ben tárolja?

    mezőgazdaság nem volt felkészülve a változásokra és az orosz embargó beb…tt és nincs másik piac mert? a külgazdasági és külügyér fucsálozik meg a BBC vel ágál…

    csinnbummcirkusz bruhahaha

  • Boda Marcs
    2018 június 27
    4:29 du.

    Minden normál: OIM* nem érti az átvitt értelmű kifejezéseket.

    Nomen est omen hehehehe : OIM*

  • Idióta Geyza,Rodeó!

    Sajnos értem,hogy mennyire „sötétek,leépültek”alkoholisták és ráadásul bunkók vagytok…..!

    70 éves vagyok,de ha netán megérném a 86-ot akkor is normálisabb lennék mint ti…most!!!!!!
    Na pá,nyugi,szuri ,pia nélkül!!!Hátha használ?!!

  • Reklám alatt: egyeseknek nem ártana,ha netán némák lennének….,de
    sajnos nem azok…!
    Oda se neki,a szintén és szerencsére nem néma többség majd helyreteszi őket….( bár nem biztos,hogy sikerül,megértik…)sebaj nem osztanak,nem szoroznak sem némán,sem élőszóban!

  • Boda Marcs
    2018 június 28
    3:42 du.

    „…egyeseknek nem ártana,ha netán némák lennének….,de
    sajnos nem azok…!”

    Ez saját magáról beszél!
    De mér nem fogadja meg a jótanácsot?

  • Boda Marcs
    2018 június 28
    2:37 du.

    \#&@˘^°$ß&@bodácska… csak nem? ma 70 vagy, de múltkor aszon’tad, hogy 86…, már azt tuggyuk, hogy szereted a tévé programokat különösen a reklámot… és már asztatatatat is, hogy engem nem kedvelsz meg a geyzát sem a többiekkel mi van? fidelsz te rendesen?
    elvtársnő (???nő-e vagy) minden jót szedd a reklámot az úgyis neked való… én most ittam egy fél literrel, kellemesen hideg és üdít: Pellegrini teljesen olasz…neked mid van most? bevetted e már a ma reggelit?

  • Nos Rodeó állapota katasztrofális!!!!!

    Alapjáratban(esetleg már eleve genetikailag sérült….?!!)vagy még rá is ivott?…..talán valamelyik tengeren hánykolódik…,mint írta???Ilyet soha nem írtam,ugyanis 1948-ban születtem és normálisan(!!!!!)most is észnél vagyok 70 évesen,nm úgy mint ő!
    Na erről ennyit!

  • Irtam mar tobbszor, hogy a nemzetkozi szocilizmus atheista. Az itt olvshato beirasokban is talalni nehanyat. Szamomra, igen sajnalatos, hogy Szent Istvan kereszteny orszaga ide jutott! Viszont , azt is tudom, hogy 1944 ota, min ment kereztul az orszag, naci uralom, majd a „szocilalizmus” eredmenye ez. Csak remelni tudom, hogy idovel jon majd egy ember, vagy egy iranyzat ami kinyitja egyesek szemet es agyat!

  • Szerencsétlen és terhelt Rodeó és Geyza!
    Az idióta és valótlan állításaitokat nem tudjátok igazolni,mivel soha nem írtam le azokat….

    Amúgy nem csak a magatok,hanem fórum szégyenei,hazudozói,terheltjei… is vagytok,de ugye a normális többség ezt tudja, ez nem igazán érdekli(a többség ugye megért?!)ahogy engem sem!
    Na pá jó film van,nem pazarolom az időmet terheltekkel!

  • Talán szerencsés lenne(főleg a fórumnak!!!!,ha az ilyen terhelt idiótákat) nem engednék hozzászólni,vagy esetleg próbálnák megfékezni!

  • Na a nagyon vén és főleg teljesen beszámíthatatlan terhelteket,bizony nem ártana némának nyilvánítani a még normális és józan ítélőképességű(bár idős korú)emberekkel szemben!

  • Boda Marcs
    2018 június 29
    3:37 du.
    most még az is kiderül, hogy rasszista is vagy? még jó, hogy nem döntesz ebben sem, mert magadra maradnál egy &@[§°˘bodamarcs blogon két x között

  • Figyelő
    2018 június 29
    1:44 du.

    nem lenne e egészségesebb, ha te hinnél abban amiben akarsz és mindenki másnak meghagynád azt a szuverén jogát hogy miként viszonyul kitalációkhoz…

    és az is egészséges, hogy nem kötelező a hit meg a szentistván és az összes lejárt szavatosságú múlt…

    te élhecc a múltban senki sem fog megakadályozni ebben sem…

  • Csak megemlitem, hogy a tuntetes es tiltakozas hozza tartozik a demokraciohoz. Itt naponta vagy az USA ban naponta van tuntetes! Ha azokat betiltjak, nincs szolasszabadsag!
    Termeszetesen csendes tuntetesre gondolok, ahol nem tornek be uzletablakokat es nincs szukseg rendorsegre. Milhelyt azokat betiltjak, a demokracianak annyi!

  • Nar sokszor irtam ezen a lapon, hogy akar mit kiabalnak egyesek, az orszag kette szakadt szellrmileg es ideologiailag, a oszovjet megszallas ota, Vannak balerzelmuek es vannak akik azt ellenzik.
    Bizony nehez lehet ilyen orszagot vezetni, barkinek!

  • Csak megemlitem, hogy a tuntetes es tiltakozas hozza tartozik a demokraciohoz. Itt vagy az USA -ban naponta van tuntetes! Ha azokat betiltjak, nincs szolasszabadsag!
    Termeszetesen, csendes tuntetesre gondolok, ahol nem tornek be uzletablakokat es nincs szukseg rendorsegre. Milhelyt azokat betiltjak, a demokracianak annyi!

  • Rodeo36-11
    2018 június 25
    7:49 de.
    En mar megszoktam a szolas szabadsagot, te meg nem!

  • Figyelő
    2018 június 29
    5:21 du.

    a demokrácia szerinted ilyen, de a demokrácia ezt nem tudja! ha létezik demokrácia, márpedig nem létezik, akkor a demokratikus fórumok, a kongresszus, a szenátus, a bíróságok, a rendőrség nem csinál jogtalanságokat amelyek ellen marad semmi kevesebb, mint a lázadás azaz az utcára vonulni és ott ordibálni meg sztrájkolni… miért is lőtték le dr Martin Lutyher King et? és miért börtönözték be Nelson Mandela t csak hogy a legismertebbeket említsem …mindez „demokráciában” hahahaha meg a figyelő fejecskéjében ami egy kicsiit zúg meg billeg

  • Kedves Figyelő! Jobbat tényleg nem is tehetne, mint megfogadja Rodeó intelmeit!

    Rodeó!
    jún. 29.4:26

    Figyelő
    2018 június 29
    1:44 du.

    „nem lenne e egészségesebb, ha te hinnél abban amiben akarsz és mindenki másnak meghagynád azt a szuverén jogát hogy miként viszonyul kitalációkhoz…

    és az is egészséges, hogy nem kötelező a hit meg a szentistván”

    Ez bizony így van, mindenkinek saját joga eldönteni, hogy miképpen viszonyult Istenhez, a valláshoz,na pláne az egyházhoz! 1944 nagyon beakadt Önnek, minden rosszat onnantól datál, pedig a szocializmustól függetlenül, azelőtt sem volt mindenki Istenhívő, miként ma sem mindenki az, pedig már rég nincs szocializmus! A keresztény ország egy elég tág mozgásteret enged, melyen belül mindenki maga dönti el minek vallja magát. Ha valaki Ha valaki kereszténynek,Istenben hívőnek tartja magát, még nem biztos hogy aszerint is él – nem elég szóban „nagykereszténynek” lenni, ha a nyilatkozatai cselekedetei másról szólnak!
    Nekem pl sokkal szimpatikusabb, ha valaki vállalja az ateizmusát – ez ugyanis nem jellemhiba, nem is bűn, csak egyfajta világnézet – de mellette emberhez méltóan gondolkodik.

  • Teljesen összevissza beszél már a kicsike.
    Agyára ment az Orbánimádat és a burkolt antiszemizizmus.
    A kis hülye,szocializmusban szarkeveréssel elért karrierjével..

  • Figyelő
    2018 június 29
    10:39 du.

    nem vagy jó megfigyelő! sohasem voltál, én egy szókimondó, tökig őszinte gyerkőcként nőttem fel (már az óvodában is, lusta vagyok és nincs arra agysejtem, hogy a hazugságaimat tároljam és rendszerezzem aszerint kinek mit hazudtam…ez sohasem létezett és nem is fog létezni…más abban a családban ahol felnőttem minden volt csak demokrácia nem, tökig diktatúra uralkodott és én „sokat kaptam” azért hogy ami a szívemen az a számon… a tettlegesség egy idő után abbamaradt mert tökig lepergett rólam, rá kellett jöjjön a diktátor, hogy életem árán is szabad maradok…másrészt szüxége volt a hazaadott fietésemre -minő dolgok vagynak- tehát csak ordítozott én meg olyankor …hát hogy mást ne mongyak szépen elsasszéztam…ott pörgött magában)

    szóval a demokrácia az még véletlenül sem az aminek te és a hozzád hasonlóak hiszik…és ez engem meg is nyugtat, nem lenne jó „úgy” lásd még az USA demokráciának hazudott aljas diktatúráját, a Mammon az úr és az mond meg mindent és mindenki másnak kuss és ez életek sokaságába kerül…minden mozgás arrafelé a profit által vezérelt emberről nincs szó sohasem volt és ha így folytattyák sohasem lesz és ezzel nincsenek egyedül… sok valóban diktatúra legalább bevallja, hogy az és

    ugye a Kreón király története (állítólag egy sorozat Kreón volt Hérodotos szerint) miszerint kurva kemény diktatórikus eszközökkel megtanította a népet a demokráciára és utána visszavonult mikor ez sikeredett görög demorácia persze nem Spártában hanem az Athén i változata az agorákkal

    szóval ha tudnál akkor nem lennél tudatlan

  • Rodeo36-11
    2018 június 30
    7:35 de.
    Nekem ne magyarazz a demokraciarol! 61 eve elek benne, KET diktatura utan!

  • Meg annyit, hogy semmi baj nincs az USA-val,a vilag leghiresebb es sikeresebb allama. Kanada, ahol elek, hasonloan kapitalista, de mar kezdettol fogva, sok szocialis juttatast adott az embereknek, azaz a raszoruloknak.
    A kapitalizmus gyulloletet jol beleverte az elobbi rendszer a magyar allampolgarokba, mert mindeki szegeny volt evtizedekig!
    Magam reszerol , bizopny sok evet toltottem abban a rendszerben, tudom mirol beszelek!
    Viszont, tudod mi az erdekes? A magyar sokkal nagyobb materialista, mint az amerikai!

  • Figyelő
    2018 június 30
    8:58 du.

    hány száz éves is vagy akkor? ha 61 éve Kanada akkor 1957 ben jöttél és akkor csak egy diktatúrát hacsak nem váltogattad azokat országonként kicsit zavaros ez az ügyed

  • Nos mindenki (értelmesek!!) tudja,hogy Geyza egy gyógyíthatatlan,menthetetlen idióta,Rodeó szintén (+ mind kettő,alkoholista,Figyelő meg sokáig
    itthon élő és tapasztalt….magyar!
    Én mindig itthon éltem,tapasztaltam (most is!!!)így a jelenlegi valóságról írok és igazat,meg ugye hiteles források alátámasztva!
    Na erről ennyit!
    Pá, mára elmentem,jó és szórakoztató,izgalmas filmet nézek!
    Ha netán értelme lesz majd jelentkezem!

  • Amúgy egyeseknek hasznos (és nem égő..!!lenne,)ha netán némák maradnának!!!
    Ezt mind az itthoni,mind a kinti hiteltelen és szánalmas ellenzékiekre értettem!
    Jó éjt!

  • Boda Marcs
    2018 július 1
    3:37 du.

    „múgy egyeseknek hasznos (és nem égő..!!lenne,)ha netán némák maradnának!!!!

    Ez saját magáról ír DDDDDDDDDDDDD

  • Boda Marcs
    2018 július 1
    3:31 du.

    >#đĐĢ°˛;> bodácska kedves, vigyázz, még megárt? nagy aggodalommal olvasom becses soraidat, miszerint utálsz engem (is)
    az már önmagában egy nagy dicséret számomra…csak így tovább a diszkövezett járdádon, tudod Dante Alighieri: minden pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve… szándékodat nem látom nem hallom és a szagát sem érzem…de valami bűzlik Dániában ez meg Shakespeare Hamlet Dán Királyfi ból idézett aranyköpés

    nesze neked reggeli kávéhoz délben

    jaaa és amíg el nem felejtem áldásom rátok a gizikegőzeke nagyon jó partnered főzzél neki valami finomat és vedd fel a tv reklámhoz a szebbik otthonkádat a filmekhez meg kössél masnit rá

  • Rodeó!
    Soha nem voltam rasszista,több cikkben is megírtam,hogy voltak és vannak zsidó származású barátaim,ismerőseim ,akikkel régen és most is jó kapcsolatban vagyok!
    Az viszont szánalmas tény,hogy te egy szerencsétlen,hazug,terhelt idióta vagy történetesen a zsidó származásod ellenére,vagy mellett!….
    Nincsenek kivételek,mentségek,csak szomorú tények…..
    Tudod az agybaj nem vallás,hit kérdése,hanem szomorú tény,bárkit
    érinthet!

  • Boda Marcs
    2018 július 1
    3:37 du.

    kivel küzdenél ha nem lenne ellenzék? vagy más szóval olyan egyed aki meg meri mondani miért is vagy egy kétlábon járó dilibogyó

  • Nos senkivel nem kell küzdenem szerencsére,a lecsúszott, acsarkodó hülyékkel
    meg pláne felesleges,értelmetlen időtöltés……
    Aktív vagyok szerencsére,sok dolgom,elintéznivalóm van,a szabadidőmet meg kellemesen,hasznosan próbálom eltölteni és nem
    idiótákkal!

  • Boda Marcs
    2018 július 3
    2:10 du.

    Magaddal sem tudsz megküzdeni, nemhogy másokkal

  • Geyza!

    Én mással(ilyen alkoholista terheltekkel..)nem akarom küzdeni,magammal meg pláne nem,nincs miért!
    Egyébként egy nagyon szép,többszörösen díjazott filmet nézek,bár többször láttam(Ghost a címe)így
    nem érek rá….neked nem ajánlom,mert úgysem fognád fel…..se eszed,se értelmed,se jóérzésed,se szíved stb. egy nagy nulla vagy!
    Pá,kérd a gyógyszered!

  • Reklám alatt!

    Na több eszetlennek nem ártana elnémulnia,visszavonulnia,úgy nem
    válnának még szánalmasabb,nevetségesebb, hiteltelen kötekedőkké…..

  • Boda Marcs
    2018 július 3
    3:17 du.

    Nem is tudnál mert már délben leiszod magadat.
    TE írtad hogy ebéd után felbontasz pár üveggel.
    Nem lenne ez baj, csak ne vessed mások szemére
    azt amit magad művelsz te részeges idióta.

  • Boda Marcs
    2018 június 26
    4:47 du.

    TE soha nem voltál keresztény.
    Csak a szád jár.Mert most ez a trendi.
    Anno, mikor kitúrtad hivatali elődödet az állásából,
    hithű komcsi voltál (hogy a szavadat használjam:) UGYEBÁR .

  • Latom, az egesz tema ket ember szapulsara volt jo! Figyelo
    es Boda Marcsi. A fenti beiroknak NINCS semmi temaja es orulnek, ha van kit „verni” es kritizalni! Ilyen beszelgetes unalmas es felesleges! Talaljanak jobb temakat.

  • Figyelő
    2018 július 4
    3:18 du.
    találva érzem magam (vagy tévedek?) olyan jó témákat ad #&@˙ߣ$÷###bodamarcs meg #đÄ^ˇ~0###figyel Ő (asse’igaz) so’se figyel de dumál

    muszáj beszólni hátha felébrednek ők azok akik még látták lenint

  • Idióta Geyza!

    Én mindig keresztény voltam,vagyok és leszek!!!!! te meg egy szerencsétlen hit,ész nélküli és hiteltelen meg egyesek(fórum, lecsúszott,megbukott ,eltünt pártok által lefizetett,terhelt,ápolt!!!!)
    Százszor megírtam,hogy senkinek nem ártottam soha ,senkit nem túrtam ki sehonnan,ezt még a fanatikus baloldali többség is megértette,de te képtelen vagy rá,mert egy erősen terhelt,munkaképtelen,ritka nagy jellemtelen söpredék vagy!
    Na némulj el,sokan örülnének neki!!!!

  • Boda Marcs
    2018 július 4
    3:54 du.

    Döngessed csak a melledet.
    Az ilyeneket kergette ki Jézus a Templomból.
    Te idióta.Fogalmad sincs a kereszténység lényegéről.
    Hát volt pofád úgy beszélni a minap is a hajléktalanokról?
    Szemét ember vagy nem „keresztény”

  • Figyelő
    2018 július 4
    3:18 du.

    Figylőkém:
    Boda egy állat.
    Őt alázni szükséges és jó is.
    Már csak az ő saját szempontjából is.
    Így nem bízza nagyon el magát, tudja hol a helye.
    Ő ennek az oldalnak az idióta macája akit csak azért nem vágnak ki mert tanulmány készül belőle.
    Hogy a féktelen határoknélküli pártpropaganda és gyűlölet-kampány mit képes kihozni valakiböl.
    Hogy meddig képes lesűlyedni például ez az OIM* itt.

  • Figyelő!

    Itt többeknek nincs más témájuk,elvakult,sötét,tájékozatlan ,bunkó
    alakok,ráadásul van aki terhelt….is!!!.Se hitük,se eszük,se tisztességük!
    Nap mint nap lejáratják magukat,azt is bizonyítva,hogy az „állapotuk”….egyre csak romlik!

  • Figyelő
    2018 június 30
    8:42 du.

    Rodeo36-11
    2018 június 30
    7:35 de.
    „Nekem ne magyarazz a demokraciarol! 61 eve elek benne, KET diktatura utan!”

    Kár, hogy a fentiek ellenére semmi nem ragadt Önre a kanadai „demokratikus levegőből” A demokráciára nem elég hivatkozni,aszerint is kellene gondolkodni, de ezt egyelőre még nyomokban sem lehet Önnél felfedezni!

  • Besancon
    2018 július 5
    8:01 de.
    én hogy kerültem egy levesbe a …
    és miért?

  • Amúgy itthon(!!!!!) veszettség ellen a gazdiknak kötelező beoltatni kedvenceiket(kint nem??),ha meg megtörténik a baj le kell lőni őket…..(a vesztetteket)
    Ami a veszett,megbolondult embereket illeti,vannak zárt pszichológiai intézetek(röviden : diliház)ahová „beutalják”,beviszik őket…hogy ne okozzanak kárt!
    Minden ellenkező híreszteléssel szemben,még mindig vannak üres helyek….
    Nos itthon van megoldás!

  • Geyza
    2018 július 5
    5:23 du.

    csak az nem vett részt a migráncsügyi gyalázaton aki létrehozta abból a célból, hogy az európai unió pozitív gazdasági mérlege negatívra váltson a sok kiadás miatt…a pofátlanságnak és ájtatosságnak nincs határa? terjesztik a demokráciát B-52 esekkel szórják le meg drónokról és rakétákról csak úgy zuhog…szerte szana

  • Geyza
    2018 július 5
    5:23 du.
    kac kac
    ez pont az ellenkezője, mint a amit a népszava firkál, hol van a valóság? mert az igazság nem érdekel, meghagyom neked

    ha nem tucc inglisül: a 3 hatalom: teuton, labanc, los azzurrii jövő héten dönt arról, hogyan zárják le a déli határokat európában

    beeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

    Germany, Austria and Italy will hold talks next week on how to “shut” the southern migration route into Europe, Germany’s Interior Minister Horst Seehofer said on Thursday. The statement came after Seehofer’s meeting with Austrian Chancellor Sebastian Kurz. The German minister said the coalition government’s plans for new immigration measures at their shared border would not make Austria responsible for people arriving there who had already sought asylum in another EU country, Reuters reported. According to Kurz, the two sides agreed Germany’s plans at the border would not harm Austria.

  • Rodeo:
    Igen de Olaszország meg Németország már megtelt.
    Hülyék lennének még további menekülteket ellátni.
    Azzé mindennek van határa..>

  • Rodeo36-11
    2018 július 5
    10:47 de.

    Besancon
    2018 július 5
    8:01 de.
    én hogy kerültem egy levesbe a …
    és miért?

    Kedves Rodeo – Ne szarj be, béke van! -:))))
    Mindössze idéztem Figyelőt, ill. azt amit neked írt (Nekem ne magyarázz…stb) és arra reagáltam!

  • Besancon
    2018 július 6
    12:07 du.

    Béke alatt vagyunk?
    Nahálistennek..
    Én aszittem a béka alatt…

  • Figyelő
    2018 június 24
    2:56 du.

    Azért ez nem teljesen így van.
    Csak mert NEKED szerencséd volt,
    még nem kellene általánosítani.

  • Geyza!

    Akinek nincsenek konkrét, netán árnyaltabb ismeretei mások sorsát és életét illetően és elég konok is ahhoz, hogy végig gondoljon, belásson dolgokat, az csak általánosítani tud. Figyelő egyébként sem egy „intellektuális” típus, gondolom ez már lejött – vele megállt a világ 61 évvel ezelőtt,fogalma sincs róla mi minden változáson ment át Magyarország (is) mind gazdasági,társadalmi mind mentális téren, hogy hányféle behatás érte és milyenek, míg lassan visszajut oda ahonnan indult. Neki az a maximum, hogy leírja „ideológia” és akkor már meg is magyarázott mindent. Még nem láttam embert akinek az ő korában – kivált a múltjára tekintettel – ennyire fogalma se legyen a világban végbe ment dolgokról, esetleges okairól stb de hát ez van.

    Főleg érdekes, ahogy a munkás létéről nyilatkozik – többször, több helyen leírta hogy „kétszer voltam munkás mindkét esetben hamarosan kikerültem onnan” – de ezt úgy írja, mint mikor a kifogástalan modorú angol úr a „Lordok házban” kénytelen kellett beismeri, hogy a nagyanyja színes bőrű volt! És mi van akkor ha valaki munkás volt és az is maradt? Míg nincs valakinek valami meghatározott képesítése, addig általában az, gyakran azután is, különböző okoknál fogva, ám munkásokra mindig is szükség volt, a társadalom jelentős részét alkották, nincs abban semmi „becsületsértő”. Sietett azonban leszögezni, hogy miután elvégezte a Kandó technikumot, már menet közben „kikerült abból a státusból” tehát ő csak addig az átmeneti ideig töltötte be ezt a „szégyenteljes posztot” – természetesen a komcsik alatt – míg nem szerzett arról papírt, hogy ő egy másfajta társadalmi réteget képviselne elvileg! Ezt megemlíteni minden alkalommal rohadt fontosnak találja – ettől függetlenül elképzelni sem tudja/akarja, hogy van számtalan emberi sors ahol nem csak az egyén akarata a döntő, tud e magán segíteni, vagy nem – a szándék nem elég, sok mindennek kéne összejönni, és ez nem mindig megy! Mert ő Kanadában a Kefegyárból átsétált az X egyetemre és „könyvtáros lett” (értsd könyvtárban dolgozott, a státushoz meghatározott végzettség kell) még nem jelenti azt, hogy mindenki aki nagyon szomorú sorsot él meg,az nem tudja, hogy mi is kell a boldoguláshoz!
    Kell hozzá egy nagy adag szerencse,ez kétségtelen – és még sok minden más is.

  • Besancon
    2018 július 7
    6:07 de.

    Én nemtudom.
    Olyan komolytalan vok ma.

    Írod :
    „Főleg érdekes, ahogy a munkás létéről nyilatkozik – többször, több helyen leírta hogy “kétszer voltam munkás mindkét esetben hamarosan kikerültem onnan” – de ezt úgy írja, mint mikor a kifogástalan modorú angol úr a “Lordok házban” kénytelen kellett beismeri, hogy a nagyanyja színes bőrű volt!”

    Erre felröhögtem hogy :
    „Kétszer voltam kopasz életemben…”

    De nem tudsz követ vetni rám mert azonnal elrohanok !

  • Geyza
    2018 július 6
    5:37 du.
    Sajnal;om, en nem hiszek a szerencsebe! Viszot hiszek az emberi akaratban es a kommunikacios tehetsegban!

  • Besancon
    2018 július 7
    6:07 de.
    Fogalma soncs a rakosi idokrol! A bortonokrol, az iskolai kicsapasrol mert Sztalint nem tartotta „istennke”!
    Igy biraskodni valaki multja es szenvedese felett, nem hat meg vele!
    Fogalma sincs az AVH -kihallgatasrol, es udozesrol!

    Vagy , lehet . hogy meg mindig verbeli kommunista!
    JObb, ha csenbe marad!

  • Ja, igen leirtam, hogy ketszer voltam munkas es kimazta abbol allapotbol.
    T,.i en gimnaziumot vegeztem es en is ujsagiro akartam lenni, mint Apam, Nagybatyam es unokatestvereim!

  • Figyelő!Egyesek írogatnak,teljesen tájékozatlanul, és főleg hiteltelenül a régi időkről..(amit Te tudsz leginkább.!!)oda se neki,ne törődj velük,nem tudják mit is beszélnek,csupán rendelésre,megbízásra teszik,úgy ,hogy közben fogalmuk sincs az igazságról,a valóságról!

  • Figyelő:
    Én Télapó akartam lenni de csak Mikulásságig vittem.

    Most migráncsokat csempészek a Szíriusz nevű BOLYGÓRÓL ide, a Föld nevű bolygóra.

  • Miafene ?
    Újabb arc !
    Mi a neve ?
    Boda Marcs .

  • Boda Marcs
    2018 július 7
    3:21 du.

    „Egyesek írogatnak,teljesen tájékozatlanul…”

    Például az egyik ilyen az OIM* nevű semmi.
    Semmit nem tud de mindent állít.
    Ami nemigaz.

    *OIM = „a semmi megnyilvánulása”…/By Laszlo/

  • Idióta leépült Geyza!

    Nem unod még?……(én igen)én tájékozódom ,te meg legfeljebb a „főnökeidtől”vagy
    az eleve hiteltelen,alaptalanul gyűlölködő,szélsőbaloldali fórum
    „cikkeiből”akik a lecsúszott baloldal fanatikus szószólói!
    Egyébként más dolog egyes témákról kulturáltan vitatkozni,és más
    alpári stílusban sértegetni!
    Pihizz,és kapd be……amit kell!Gyógyíttasd magad(bár neked nincs sok remény…)!

  • Boda Marcs
    2018 július 8
    12:49 du.
    marcsika otthonkában!

    te honnan is tájékozócc? jaaa, hogy a kormánymédiából és aszt szajkózod … veled beszélgetni? veled vitatkozni? lóval balettozni vagy csinálni egy új gittegyletet #&Ч°˘˛`˙###&@”marcs” néven

    hogy te milyen hülyének nézel mindenki mást ahelyett, hogy tükörbe néznél és ott sikoltoznál, jéééééééém én vagyok hülye!

  • Geyza
    2018 július 7
    6:26 du.
    Nem tudom a korodat, tehat nem tudok mento korulmenyt irni, megjegyzesedre!
    Talan. Te szoktal hazudni, es azt gondolod, hogy en hazudok?! Azt tudjuk, hogy neha az igazsagot, nehez elfogadni!

  • Vagy reszeg vagy? Az is lehet…….

  • Besancon
    2018 július 7
    6:07 de.
    Sajnos, nem sok valtozas jott a magyarok felfogasaban! Pelda erre a fenti beirasa az en eletemrol.
    Az egesz multat csak azert hoztam fel, hogy az emberi akarat, eletoszton mit tud produkalni. A te gunyulodasod bizonyitja, hogy fogalmad nincs rola!
    Nalad, minden a korulmenytol fugg es NEM toled! Nem egeszen igy van,

  • Figyelő
    2018 július 9
    11:19 de.

    neked bizonyosan igazad van mert mindenkinek van egy saját igazsága…csak a valóságtól rugaszkodtál messzire és már nem is igen vagy képes megtalálni

    te mit fogyasztasz? nagyon erős lehet

  • Rodeo36-11
    2018 július 9
    11:48 de.
    Nem iszom semmit!
    Viszont oreg vagyok es sok mindent ateltem!
    A nacizmust, II. Vilaghaborut, az orosz megszallast, az AVH kihallgatasokat,Egy (1) ev bortont, Rakosit, Kadart, 56 os forradalmat! Menekulest…
    Stb.

  • Figyelő
    2018 július 9
    3:01 du.

    egészségedre…, valami a sok keserűségen kívül is jutott neked, vagy csak hekmekükütyű?

    mit tettél, hogy börtönben is valál? loptál? elhordtad a gyárból a kalapácsot és a portás lebuktatott a motozásnál mert gyanúsan sompolyogtál a bélyegzőkártyához?

    hahahahahaha

  • Rodeo36-11!
    Az,hogy te lassan,de biztosan Geyza szintjén vagy az nem az én bajom……
    Aztán ugye itthon élek és több újságot(politika mentes napilapokat is !!!)olvasok,meg ugye több csatornát nézek(egyenes adásban közvetített riportokat, híreket)nézek,ez feljogosít arra,hogy a valós tényeket leírjam,mert tájékozott vagyok!
    Az,hogy az itt egyes hozzád hasonló dühöngők hol is tengetik
    a napjaikat (más országban vagy itthon,melyik kocsmában?…)egyáltalán nem mellékes.!De nem érdekel!
    Amúgy én bátran nézek tükörbe (még a rossz napjaimon is,)mert nincs
    mit szégyellnem,akkor is ha már idős nyugdíjas vagyok!

  • Rodeo36-11
    2018 július 9
    3:09 du.
    NEKED MEGIROM OSZINTEN!
    A gimnaziumban, Sztalin 75 ik szuletesnapjara, mindenkinek fel kellett AJANLANI valamit!
    En ezt megtagadtam! Azt montam, hogy Sztalin nekem NEM isten, csak Istennek ajnalok fel barmit.
    Egy osztalytarsnom feljelentett az AVH-n es AVO -s kihallagatasokra ideztek be felevig, azt akartak tudni monndjam meg baratnoim nevet. amit megtagadtam! Ezutan atadtak a torvenysZEKNEK AZ AKTAMAT ,Az elitelt azaz, Janko Peter TANACSELNOK, ITELT EL, Egy (1)evre, a Fiatalkoruak bortonebe. Majd levettek 3 honapot az idombol, mert szerkeztettem egy konyvet, bortontarsaim irasaibol.

    Roviden, ez volt az en storim.

  • Meg annyit, hogy SEMMI keseruseg nincs bennem, de baloldali soha nem leszek!

  • Boda Marcs
    2018 július 10
    11:51 de.

    Ugye?
    Naugye hogy ugye !

    Primkó nyanyinger.

  • Figyelő:
    „A gimnaziumban, Sztalin 75 ik szuletesnapjara, mindenkinek fel kellett AJANLANI valamit!”

    A Sztálin halálát követő kilenc hónappal később mindenkinek fel kellett valamit ajánlania a 75-ik születésnapjára? Érdekes.
    (1878.dec.21. – 1953. március 5.)
    És ha már muszáj volt, Ön miért nem ajánlott fel valamit? Pl. javit egy jegyet oroszból, vagy valami hasonlót. Egyébként egyetértek Önnel, hogy nagy disznóság ilyesmiért egy 17 éves gyereket lecsukni, vagy egyáltalán, büntetőügyet kreálni.
    Ezen túl viszont, azt hiszem, semmilyen itt felmerült témában nem értünk egyet.

  • Figyelő
    2018 július 10
    4:19 du.

    hatalmas nagy tett volt! nem ajánlottál fel semmit! érdekes nekem nem kellett semmit sem felajánlani ugyanakkor……nem is emléxek másra, mint a tanitónénik nagyon fuldokoltak a röhögéstől a gyászkeretes kép előtt (én hátralestem) mi meg nagy komolyan kibirtuk az 1 perces néma gyászállást…1956 ban jól befűtöttünk a vaskályhába a suliban és mindenki ünnepélyesen (a Bálint Gazda tanácsára mert mindenki hallgatta a SZERT) elégette az úttörőigazolványát de 1957 ben kaptunk másikat és senki sem szólt egy árva szót sem a nagy esemény miatt… mi azzal foglalkoztunk, hogy ki tud a maszek péknél frissebb kenyeret kapni a hosszú sorállás után… én mindig kibeleztem mire hazaértem… isteni finom ropogós kenyér volt …ennyi maradt meg nekem 1956 ból, meg a szomszéd beöltözött bocskay iba és jókat röhögtünk rajta mert olyan egérrágta volt a padlásról hordta le… és pár napig nem volt nyitva a Közért és nem volt friss tej…
    nagy hatalmas események utána suli és finom reggeli friss kifli meg iskola tej tízóraira…

    hahahahaha
    mi nem voltunk forradalmárok de vidámak maradtunk és mikor kitavaszodott újra kibicikliztünk a patakhoz csíbort lesni meg ebihalat

  • Figyelő
    2018 július 10
    4:24 du.

    miért nem leszel baloldali? ott van a szív is… és mit ártott neked a baloldal…csak jobbkezed van? ez milyen betegség jobboldalinak lenni?

    én nem szoktam oldalazni

  • Figyelő!

    Nem semmi,ahogy Rodeó agitál,de ugye minek? a jobboldaliak többsége az is marad aki volt és nem véletlenül,nem kéne nekik ennyire erőlködni!
    Persze van némi különbség: míg a jobboldaliak tényeket véleményt írnak,nem rágalmaznak,addig több baloldali csupán hiteltelen rágalmakra és kínjukban uszításra,gyűlölködésre képes,sok esetben erőszakosan….(!!!)na vége a komcsi,szoci időknek,mindenki azzal szimpatizál ,akiben hisz ,aki nem verte át,nem hazudott és aki bizonyított!
    Ilyen egyszerű,demokrácia van!

  • Rodeo36-11
    2018 június 25
    3:09 du.
    KIcsit messze van a velemenyedtol a valaszom, de szereny velemenyem szerint, az a @nu=indenhato@ mirol ir, minden vallasban amit felsoroly, UGYABMNAZT jelenti, csak a bnev vltozik, a helyi nyelv miatt!

  • Mindnhato az elirt nev, bocsi!

  • Rodeo36-11
    2018 június 25
    3:09 d
    Ismetlem, fenti szoveget ami sajnos tele van hibaval:
    @Kicsit messze vagyok a velemenyedtol, de ismetlem a fenti szoveget:

    De szerintem,”a MINDENHATO” minden vallasban ugyan azt jelenti, a neve valtozik a helyi nyelvek miatt, de a lenyeg ugyanaz!

  • Belzebub
    2018 július 10
    6:21 du.Kedves Belzebub!
    Nekem sajnos, rossz termeszetem van!
    Kiskorom ota keptelen vagyok hazudni! Akkor sem tudtam. Persze . , ha tudtam volna tettem bunteteset maskep cselekedtem volna.
    Viszont egy tomeggyilkos szuletes napjara felajanlani valami ‘aldozatos cselekedet, nekem az NEM MENT!

  • Rodeo36-11
    2018 július 10
    10:19 du.
    Az a baloldal, ami kepes volt az 5O es evekben, AVH kihallgatasokra vinni es egy ev bortonre itelni ilyen fiatalon, az NEM valtozik soha!
    Nem szamit az evszam sem, egyedul a felfogas, azaz az ideologia!

  • Besancon
    2018 július 5
    8:01 de.
    Nincs szuksegem oktatasea!
    Elegedjen meg azzal, hogy Kanadaban demokracia van,. MInden allampolgar egyenlo, vallas, szarmazas es annyagi kulonbseg nelkul.
    T.i. meg emlekszem a magyar szuletesi bizonyitvanyokra, (azt hiszem, meg megvan egy par regi) ahol az illeto szarmazasa, VALLASA , foglalkozasa megvolt. Itt EZ nincs, hala Istennek!

  • Rodeo36-11
    2018 július 10
    10:16 du. Amirol itt irsz, az regen volt. Bizony volt kulonbseg, a Te es az en korom kozott. Ez amit ehhez tudok mondani.

  • Boda Marcsi.
    Jezus pldajabol tanulhatnank! Vannak emberek, aik mindent elturnek sok mindenert. Allas, csaladi allapot stb. Es van NEHANY ember, aki NEm torodik a kovetkezmenyekkel es jobb belatsa ellnere, az igazsag szeretete miatt, VALLALJA tettenkek kovetkezmnyeit, Jezus megmutatta az Utat, de azt mondta, hogy bizony keskeny az!

  • Boda Marcsi.
    Jezus pldajabol tanulhatnank! Vannak emberek, aik mindent elturnek sok mindenert. Allas, csaladi allapot stb. Es van NEHANY ember, aki NEm torodik a kovetkezmenyekkel es jobb belatsa ellenere, az igazsag szeretete miatt, VALLALJA tettenkek kovetkezmnyeit, Jezus megmutatta az Utat, de azt mondta, hogy bizony keskeny az!

  • Figyelő
    2018 július 9
    3:01 du.
    mikor Jézust megölték a cionisták (felhasználva a mai süsülandiai és akkori római birodalom hatalmát) az egy történelmi gyalázat és a zsidók fejére száll az átok, akkor akarták megölni a szocializmust amit később Marx és Lenin meg Lukács akart folytatni

    a többi rablómese

  • Boda Marcs
    2018 július 11
    2:09 du.

    És TE miért agitálsz itt?
    Aki idejön, csak mert nem kommentál,
    azért jön ide mert hányingere van tőletek
    és a végetnemérő erőszakos hasbadumálásaitoktól.

    Ez a troll FIDESZ banya kb kettő éve elmondta itt
    hogy azért jár ide hogy idézem őt nem szószerint:

    „Az ideérkező ártatlanoknak elmondhassa mi az igazság, ellentétben ennek a lapnak a cikkeiben előforduló hazugságokkal.”

    AKKOR kellett volna ezt a förtelmes banyát egyszer s mindenkorra kitiltani innen.

  • Rodéjjó:

    Jézust nem „megölték”
    hanem visszahajózótt az Alfa Centauri.-ra.

    Majd visszatér ha kipihente magát.
    Addig Elvissel elborozgatnak.

  • Geyza:
    „AKKOR kellett volna ezt a förtelmes banyát egyszer s mindenkorra kitiltani innen.”

    Miért kellene kitiltani? Igaz, kicsit egyhangú, de szerintem azért szórakoztató, én legalábbis jókat nevetek rajta.

  • Geyza
    2018 szeptember 1
    9:30 de.

    én -és ez itteni Ló Kális Infor Manci a déli szomszédban terjeng- tudom…

    ásom szerint El Visz él és itt jár Köz Öt Tük

    esse’tunni?

    az Al Fakenta Úri az valami kies hejj lehet, mert -ha jól emléxek- te is oda járkálsz bizonyos alkalmakkor?

    és milyen borokat borozgatnak?

    mennyi Két Ejjj