In memoriam Aczél Endre

2018 július 4 12:50 du.15 hozzászólás

Aczél Endre elment. Élete 74. évében hagyta itt nekünk az életművét éppen úgy, mint azt a politikai környezetet, amely olyan, amilyen. Lehet, hogy fordítva jobb lett volna. Ha az általa sem kritikátlanul kezelt jelen politikai környezet megy, míg Aczél még ír némi újságot. A halálhírt a család megerősítette.

A jelenlegi kormányzó erő valószínűleg az ellenzékiségére emlékszik inkább. Holott az újságírás, a politikai is, alapvetően ellenzéki műfaj. Arról aligha az újságírók tehetnek, ha a hatalom az ellenzéket ellenségként és nem kritikusként kezeli. Arról már inkább tehetnek az újságírók, ha újságírónak hívathatja magát valaki, aki legfeljebb slapaj-szintű betűvető. Arról meg a hatalom tehet, ha a média legfeljebb parizerért elküldhető munkásaiból „nagy újságírót” farag. Ellentétben az 1944-ben született Aczél Endrével, aki nem keveset le is tett az asztalra. Például az MTI munkatársaként, majd külföldi tudósítóként. A záróakkordokat pedig a nevével fémjelzett Acélsodrony című műsorban szólaltatta meg. Azt az intermezzót, amit a Kiss-botrányban játszott, igazán boríthatja a feledés homálya.

Van mire emlékezni azon kívül is elég Aczél Endre életművéből. Akár egyet értett valaki a politikai nézeteivel, akár nem. A jelen iszapjából kiemelt betűbuborék-halmozók meg irigykedjenek nyugodtan. Aczél Endre pedig nyugodjék békében.

Aczél Endre

Tags:

15 hozzászólás

  • Aczél Endre neve valóban összeforrt az újságírással. Es nem azért mert a korabeli hatalom szócsöve volt.
    Hanem azért mert profi szinten művelte a szakmáját, még olyan esetekben is tudta tálalni a hírt – a valódi hírt – amikor az eléggé gázos volt a hatalom szamara.
    A szócsövekre, megrendelésre írogatókra a kutya nem emlékszik, és nem is fog soha, mivel semmi maradandót, semmi egyedit nem tettek le az asztalra.

    Ilyen ez bármilyen szakmában. Es mint bárki halandó ember, olykor hibázni is tud, de hát ez az élet része.
    Csak ugye ne legyen orvos, vagy mérnök a halandó ember-fia.

    Nyilván mást jelent véleményeket nyilvánítani, bizonyos dolgokban állást foglalni, mint a szakmai játékszabályokat, előírásokat betartani.
    Es ez utóbbiakat Aczél Endre mindig igyekezett betartani hiánytalanul.

    Isten nyugosztalja, bizony űrt hagy maga a helyen itt a földi világban.

  • Az „Aczél E./Mészáros T./Drága Bolgár ur” triumvirátus legtehetségesebb tagja távozott el. R.I.P.

  • Nagyon kár érte. Iszonyúan utálta a hatalom, mert hát a bayerékat még ő ellene se lehetett kiállítani.
    Isten nyugosztalja!

  • György Molnár

    R.I.P.
    Nagyra becsültem, szerencsére találkoztam is vele személyesen néhány évvel ezelőtt, amikor dedikálta a könyveit és egy kicsit el is beszélgettünk vele (a volt kollégájával együtt voltunk ott).

  • Semmiféle „triumvirátus” tagja nem volt. Ez nem dicsőség vagy hátrány – csak tény. Csak olvasóként,nézőként, hallgatóként ismertem – és irigyeltem. Honnan a csudából lehet annyit tudni, annyi nyelvet megtanulni?
    Egy időben szemlézéssel foglalkoztam: főként a tévé-rádió celebjei lepődnének meg, ha egyszer figyelmesen végighallgatnák, miket mondanak. Aczél tudósításai mindig követhetők, pontosak voltak. Ami nem gyakori a mikrofon-kamera előtt szereplőknél:írásban is pontosan fogalmazott.
    Azok meg, akik most arról beszélnek, hogy egyszer „botlott” – tévednek. Aczélnak igaza volt, amikor nyugodt stílusban felvetette: sok évtizeddel korábban történt, csak az áldozat interpretációjából ismert történet alapján tán nem kéne az elkövető felnégyelését követelni.Az örök túlteljesítők nekiugrottak.
    Nekem máris hiányzik az újságíró,a tudósító, a krónikás józan szava az egyre vicsorgóbb hangzavarban.

  • talalom,

    Sokban igazad van. Viszont:
    Aczél a Kiss-botrányban hülyén reagált, és a maradék karrierjének vége is szakadt ezzel. Alkalmasint azért volt hülyeség, amit írt, mert kiállt egy viselkedési minta mellett, ami az adott helyzetben lehetett vitatható, de sajnos a valós „me too” esetek mutatják, hogy a társadalom egyfajta vezetői „nyomásgyakorlást” mintegy beáraz. Titkárnőknél, színészeknél, stb. Ez Kiss esetétől függetlenül sem védhető. Amikor megszólalt az ügyben, akkor sem volt védhető.
    Ugyanakkor valóban túl lett lihegődve.

  • A fentiektől függetlenül: Isten nyugtassa az égi szerkesztőség munkatársaként.

  • A jók mindig idő előtt távoznak… : ( : (

  • Lovas Pista (72), Aczél Endre (73), …

  • Aczél Gábor
    2018 június 29
    11:57 de.
    eses törvény a StopSoros,
    béem pedig itt is poros.

  • Bocsanat, de aki ide irt az Aczel Gabor ,nem Aczel Endre! Most lattam csak a tevedesem!

  • Figyelő
    2018 július 6
    12:24 du.

    Bocsanat, de aki ide irt az Aczel Gabor ,nem Aczel Endre! Most lattam csak a tevedesem!

    Bocsánat, de hol látja Aczél Gábor írását? A cikk, a napokban 74 éves korában elhunyt Aczél Endre újságíróra emlékezik – Aczél Gábor pedig még eddig nem szólt hozzá a témához!

  • NAGY István
    2018 július 7
    6:00 de.

    Szerinted mi miért járunk ide?
    Szerinted itten minket érdekel az egyik legundorítóbb
    internetes szennylap mocskolódás-halmaza?

    Igen, a Pestisrácok nevő mocsok-ládáról beszélek !

    Mi direkt elkerüljük ezeket a pöcegödröket, erre ezek a szarháziak utánunk hozzák.

  • http://kanadaihirlap.com/2018/06/13/zend-robert-verseibol-video/
    Besancon
    2018 július 7
    6:26 de.
    Itt lattam beirasat,ebben a linkben!