Meleg van

2018 július 14 7:52 de.12 hozzászólás

Meleg van.

Az utcán a hőség rám szakad.

Nehezen viselem.

1.

Melege van a kiskutyának is. Egy alig árnyékoló lámpaoszlop tövében fekve liheg a Bajcsy Zsilinszky útba torkolló Andrássy út utolsó gyalogátkelője mellett, a kismetró (hajdani nevén földalatti vasút) lejáratánál. Felismerem, de nem vagyok biztos benne, hogy ő az. Gazdája a lassan induló autósorból aprópénzzel teli sapkával bukkan elő, ő is ismerős. A lány az, aki az úton átkelő gyalogosoknak háttal a karikával, és a kutyával egyperces műsort ad a megálló kocsisor utasainak, majd kalapozik náluk érte.

Vagy ő egy másik lány?

Két és fél éve, amikor a mutatványa engem egy verssorra emlékeztetett, az autókban ülők közül néhányan – egy-két gyalogoshoz hasonlóan – a cilinderébe ejtették a pénzt, most a sapkájába. Miközben ránk zuhog a nap, többször végig nézem a produkciójukat, amiből – ha egyáltalán ő az – hiányzik valami. Nem a mosoly, nem a kecsesség, a hajlékonyság, a lebbenés, a kiskutya is éppen úgy ugrik át a karikán, szökken át a lány két vékony lábszára közt, és repül át válla fölött, ahogyan két és fél esztendeje.

Mindketten profik.

Talán éppen ez zavar, hogy feladatot végeznek el.

Meg az is lehet, hogy a produktum költőiségét a meleg öli meg.

Esetleg én lettem öregebb, amiért másoknak látom őket.

Vagy valóban mások?

– Az lehetetlen – válaszol erre a kérdésemre a lány. – Csak ketten vagyunk hulahoposok ebben az országban, akik a kutyájukkal párban ezt csinálják, és tervezetten elkerüljük egymást. Tudja, fárasztó ez

nagyon. Izsákról autóval bejárni ide…

– Izsákról? Ott született?

– Dehogy. Pesten, a Vas utcában. Ott letelepedni készülök. Bejártuk egész Európát és huszonnyolc éves vagyok.

– Nem látszik annyinak.

– Éppen ez az. Azt látja rajtunk, hogy elegünk volt. Izsákon vettem egy tanyát. Mondja, nincs melege?

2.

Egy utcalány, vagy inkább utcaasszony szólít meg a Nyugati tér kevéssé átforrósodott aluljárójában.

– Szex?

– Hogy mi?

Persze, értem a kérdést. De Karinthy Cininek a bécsi kurvautcában elsütött poénján gondolkodom, amihez hasonlót elsütni itt és most nekem is alkalmam lehet.

– Hát szex! Nem akar?

– Ebben a melegben?

– Van kégli. Hűvös.

– Mégis mennyiért?

– Öt.

– Ötszáz?

– Öt rongy.

– Az is kevés.

– Hogy-hogy kevés?

– Annyiért nem megyek.

3.

A fekete táblán a Szondi utcának a Székely Bertalan utcai kereszteződésénél lévő hentesbolt kirakatában krétával írják ki az aznapi, viszonylag olcsón ebédre kínált, a pultnál állva elfogyasztható (vagy elvihető) ételek nevét. Amely ételek adagolható részéből féladag is kérhető.

Dél van, és nagyon-nagyon meleg.

A fekete tábla előtt, odakint egy már olvasni tudó kislány toporzékolva bömböl.

Potyognak a könnyei.

A férfi, aki izzad az általa viselt összemeszezett overálban – és feltehetően a kislány apja – messze hangzóan üvöltözik vele. Azért hangos, hogy túlkiabálja a lánya bömbölését.

– Ne kérj pénzt! Az a te bajod, hogy rosszul gondolkozol. Meleg van, süt a nap és otthon van vizünk!

Nekem nincs szavam.

Bent vagyok a boltban, ők meg odakint.

És meleg van nagyon-nagyon.

Aczél Gábor

(Joanne Donnelly / Heat Wave)

12 hozzászólás

  • Szukits Rezső

    Grat.

  • Aczél Gábor

    Szukits Rezső
    2018 július 14
    3:25 du.
    Kösz.

  • Na ja, manapság már a meleg is másmilyen… Ma már mindenki ásványvizes palackkal megy az utcára, nehogy az alatt a fél óra alatt „stenmencs” [Karinthy] kiszáradjon… Egy barátnőm is így tett, amikor bevásárolni ment. Aztán hazafelé a buszon bámészkodás közben meg is húzta… a frissen vásárolt mosogatószeres palackot…

    Egyébként amikor kisgyerek koromban a nagymamámhoz mentünk látogatóba, a helyi kocsma előtt kellett elhaladni. Én állítólag olyankor mindig példázódni kezdtem a papámnak, hogy szomjas vagyok. Az apu pedig azt válaszolta, hogy majd iszunk a nagymamánál, az már csak néhány perc… 😀

  • Christopher Adam

    Igen, ma valóban mindenki egy palack vizzel sétál–itt Kanadában is. (Vagy nálunk reggelente egy félliter gyenge kávéval.) Bár én a nyolcvanas és korai kilencvenes években voltam kisgyerek, én is arra emlékszem, hogy ha szüleimmel, nagymamámmal vagy más rokonnal voltam, kibirtuk otthonig és ott ittunk. 🙂

  • Kánilulában kéremszépen reggel meg kell inni jó nagy bögre FORRÓ teát.

    A Néphadseregben ez volt a gyakorlat.
    De ott nem babra ment a játék, nem lehetett csak úgy kigombolni a ruhát.

    Az elmélete a következő a dolognak:
    Csökkenteni kell a hőmérséklet-különbséget belül a környezethez képest.
    Ezáltal csökken a páciens meleg-érzete is.

    Ennek analógiájára télen
    viszont nem segít a jeges téjja DDD

  • Christopher Adam

    Geyza,

    Amikor Törökországban jártam, ott is azt tapasztaltam, hogy mindenhol forró teát szolgáltak fel a kánikulában–kis üveg poharakban fekete teát, vagy édesitett alma teát. Először skeptikus voltam, hogy ez igy kóser lehet–aztán tapasztaltam, hogy valahogy tényleg működik az elmélet a gyakorlatban. 🙂

  • Hidegben na-ná hogy a rum a menö, és a vodkácskáról se feledkezzünk meg!

    Indiában is a meleg miatt isznak forró teát!

    Ifjabb koromban én is éveken át gyakoroltam, sok-sok teát megittam azon-tájt, elsősorban Earl-gray volt az alap – tejjel

  • Christopher Adam:
    „Igen, ma valóban mindenki egy palack vizzel sétál–itt Kanadában is.”

    Nem fagy jéggé útközben? 🙂

  • Hollósy Gerti

    jó kis írás! (már én is átvettem ezt a vizzel közlekedést)

  • A legjobb ilyenkor vizbe menni! En Budapesten minden strandon voltam, de legjobb volt a Duna vize! Igaz, hogy koszos es folyik, de NEM melegszik fel,mint a Balaton vize!

  • Aczél Gábor

    Hölgyeim és Uraim! Nem tűnt fel valakinek, hogy noha valóban nagyon meleg van, mégsem a melegről szólnak a fentiek.