Kérjem?

2018 augusztus 11 8:19 de.96 hozzászólás

Tudom, a rossz dugába dől, és a jó így is úgyis felvirul, és én csak nézzem, negatív cinikusként mosolyogjak fölényesen: barátaim, a rossz bukása írva van, esetleg tennem is kéne valamit, néha szólni, halkan, illemtudón: fiúk, a nyári napsütés strandidő és nem hőségriadó, hogy lebombázott házából menekülő nem terrorista, hanem terror elől menekülő, az ágfát gyűjtő szegény ember nem fatolvaj, hanem rőzsegyűjtő, hogy az elesetteken segítő állam nem pazarló, hanem jótékony, hogy a jótékonyság nem bűn, hanem erény; szóljak, hogy a riogatással összekovácsolt „nemzeti egység” a társadalom lassan gyógyuló fekélye, melynek nyüvektől nyüzsgő gennye a gyűlölet, táplálója a félelem, kérjem, hogy ébredjetek hitetők áldozatai, ti félelemtől reszketők, szálljon el belőletek a harag, ne féljetek, és újra jegyetek jók a jóra?

Szukits Rezső

Rőzsehordó nő — Munkácsy Mihály

96 hozzászólás

  • Nagy alapvető igazság.

    A világ úgy fog hozzánk viszonyulni, ahogyan mi viszonyulunk hozzá, az emberek úgy fordulnak felénk, ahogyan mi fordulunk feléjük.

    Ha barátságosak vagyunk, ők is barátsággal lesznek irántunk, ha félünk, félelmetesek lesznek, ha gyűlöljük őket, gyűlöletessé válnak. Elsősorban mindenki sajátmagának teremti meg a saját környezetét.

  • Kedves Szerző,
    a lebombázott házzal igaza is van.Én a kiirtottak házából menekültem.Különben is 600.000 férőhely biztosítva kell,hogy legyen.

  • Szép szavak. De lenne két megjegyzésem.
    1. Nem az „állam” segít, hanem az államot alkotó közösség, társadalom.
    2. A jótékonyságnál kevés álságosabb, képmutatóbb fogalmat ismerek. A jótékonyság megaláz, a legfontosabbat veszi el az embertől: a méltóságát. Az adományozót meg felmenti a önnön tetteinek következményei alól.
    Az embernek – akár fehér, akár fekete, akár keresztény, akár muzulmán – joga van az élethez. Nem is értem, magukat keresztyénnek vallók hogy nem érzékelik ezt? Hiszen a hívők szerint az életet isten adja, és ezért csak ő veheti el.
    Ezért lenne fontos megkülönböztetni a szolidaritást a jótékonyságtól. A szolidáris nem ad – hiszen nem adhat, hiszen nem az övé a Föld javainak többsége, főképp pedig nem az övé a másik ember méltósága, önbecsülése.

  • Igen, ennyire egyszerű, kedves Szukits Rezső.

    És miért van az, hogy mégis tömegeket lehet meggyőzni az ellenkezőjéről?

    A bibliában számomra egyetlen misztérium létezik – ez itt:

    Közel a húsvéthoz Jézus felment Jeruzsálembe. A tömeg már tudva a csodáiról, gyógyításairól – a városba vezető úton pálmaágakból szőnyeget terített elé.

    Ugyanez a tömeg pár nap múlva egy-akarattal kórusban kántálta – Feszítsd meg!

    Ez a misztérium.

    Nem a zsidók – hanem a felbujtott, becsapott, elhitetett tömeg.

    Mint ahogyan ma is tennének vele.
    Ugyanúgy félelemből, reszketve a képzetes ellenség-képektől, amiket valakik generáltak bennük

  • Orom latni hogy legalabb kozolt egy szep regi Munkacsi festmenyt.

  • talalom
    2018 augusztus 11
    10:04 de.

    Ezért kell anonim módon jótékonykodni.

  • talalom
    2018 augusztus 11
    10:04 de.

    Sebészkést (szike) használó sebészkéz precizitásával tapintottál rá az lényegre. Csakhogy…. Hogy érthetőbb legyen a bibliát citálnám, annak ellenére hogy sokan elutasítják.

    Amit a vallásos keresztények tartanak Jézusról az egy hamis tudat, pontosan a Judás az akit imádnak és követnek.
    Az álságos jótékonykodás teli hamissággal – önző érdekeltséggel.

    Judás pontosan ezért árulta el Jézust – mert képmutatóan kiakadt, hogy azt a drága mirhát magára hagyta locsolni, ahelyett hogy eladták volna azt jó pénzért, és még élvezni is merte, amikor Miriam (Mária Magdaléna) átmasszírozta vele az egész testét.

    De a többiek is felhördültek.
    Erre Jézust azt találta válaszolni – „hogy szegények pedig mindig lesznek köztetek”.

    Erre Judásunk elrohant és „feladta” Jézust.

    De én nem facsarnám ki Szukits Rezső szavait – mert Rezső nem „feladatokat osztott ki” Judás módjára – hanem ellenkezőleg az összetartozás érzéséről beszélt – ez empátiáról – ami a szeretetből fakad.

    És akkor nincsenek tovább dilemmák, hogy miben különbözik a falopás és a rőzsegyűjtés, vagy a kalásztépés és a terménylopás….. és a többi

  • Almási Alma
    2018 augusztus 11
    8:41 de.

    Alma!

    Ha így működne, akkor miért vittek el „MINDEN ZSIDÓT” válogatás nélkül?

    Nem voltak a zsidók között százezer-számra szeretetel teli, „jóságos” személyek?
    AKIK CSAK ADTAK – nem egyszerűen pénzre, sőt nem is arra gondolok – hanem szeretetre a környezetük felé!!

    És ez csak egy példa.

    Persze a napnál világosabb, hogy aki csak utálja és gyűlöli a környezetét előbb vagy utóbb „le is aratja a vetést”

    De ez nem törvényszerűen automatikus – ha az lenne!!??

  • Gabriel, a dolgok nem egészen úgy zajlottak… A hivatalos propaganda zsidóellenes volt, ezen kívül pedig az egész ország zavaros félelemben volt tartva Trianon, meg a háború ürügyén. Aki nem ismerte a falubeli zsidót, az passzívan engedte történni a borzalmakat (a szadistákat, szervezett verőlegényeket, stb… most felejtsük el… nekik más hajtóerejük volt.) Viszont aki jól ismert egy zsidót, az szerét is ejtette, hogy bujtassa, megmentse. Én magam számtalan konkrét esetet tudok. Ne felejtsd el, hogy nemcsak a magyarok különültek el a zsidóktól, de legtöbbször ők is távol maradtak, nem barátkoztak, idegenkedtek a magyaroktól.

  • Alma!

    Szukits Rezsö pont erről beszélt – amit számtalanszor próbálok én is szóvá-tenni (igaz bugyutább fogalmazással)

    – A MEGFÉLEMLÍTÉS –

    minden erről szól….

    de itt a Rezső jó megfogalmazása:
    ….”szóljak, hogy a riogatással összekovácsolt „nemzeti egység” a társadalom lassan gyógyuló fekélye, melynek nyüvektől nyüzsgő gennye a gyűlölet, táplálója a félelem, kérjem, hogy ébredjetek hitetők áldozatai, ti félelemtől reszketők, szálljon el belőletek a harag, ne féljetek, és újra legyetek jók a jóra?…”

    A „csodagyógyszer” a „NEM FÉLÉS”

    Lehet a ellenpárjának tekinteni a szeretet – mert a szeretetben nincs félelem.

    Ha bármilyen szeretetben félelem megjelenik a szeretet onnan elmenekül – szertefoszlik (szublimál)

    Ne keverjük a féltéssel – se a féltékenységgel.

    A féltés a szeretet része – akit féltek; óvok

    Akire féltékeny vagyok nem vagyok vele a szeretet mindent összekapcsoló vonzásában, ezért jogosan félek hogy elvesztem (az igazság az, hogy már elvesztettem)

    De a „NEM FÉLÉS” érzésébe beletartozik a béke, a belső békesség, a biztos tudat.

    Az uszítók erről az oldalról támadnak – innen ültetik el a félelmet – és mindig sikeresen.

    Kik voltak akkor „a hivatalos propaganda”???

    Ugyanazok mint ma – a kormány és az egyház – akik még nagyobb dominanciára törekedtek – sikeresen.

    EZÉRT KIÁLTUNK MA IS – MERT SAJNOS EZ TÖRTÉNIK.

  • Alma:
    írod

    „nemcsak a magyarok különültek el a zsidóktól, de legtöbbször ők is távol maradtak, nem barátkoztak, idegenkedtek a magyaroktól.”

    Valóban.
    Mintahogy a magyar gazda elkülönült a bérestől és nem adta hozzá a lányát mert „főd a főddel házasodjék”
    és ahogy a városi uracska megvetette a falusi gazdát és fintorgott tőle továbbá ahogy a horthysta honvédségben a tiszet állatként kezelték a „legénységi állományú egyéneket” és még sorolhatnám a rangkóros úrhatnám mogyorik hülyeségeit.
    És most viszatérni látszik az az idő.

    Mostani telefon-beszélgetés, amit TUTI forrásból ismerek:

    „Szervusz kérlekalássan kedves Dunántúli Főkapitány uram, hogy szolgál a méltóságos asszony egészsége?”

    ÉS EZ NEM VICC…egyesek már így társalognak magukközött!!

  • *tisztek állatként kezelték..

  • talalom;

    Mind ket megjegyzeset valotlannak talalom !

    Az adofizetok valojaban zsarolva vannak az allamhatalom altal odokat fizetni.
    S csupan az allamhatalom nyujthat segelyt vagy gyakran csak pen-pocsekolasaokat az adofizetok aldozataibol.

    Mi a fenet talal maga „megalazonak” a jotekonysagban ???
    S hogy a feneben veheti az el az adakozo ember meltosagat.
    Vagy meg az adkozott meltosagat is ?

    S hogyan es mitol menthetne meg barkit is az adakozasa masoknak ???

    Minden leny lete fontos szerepet jayszik a termeszet mukodeseben, s az emberi elet az szent !
    Eltekintve bar mitol is !
    Legalabb is az en meggyozodesemben.

    Semmi emberi velemeny sem vallas jelentektelen.

    Sajnos bizinyos ideologiak azzal ellentetben vannak. Sot dicsoitik is a emberi jogok eltorleset es az eelet pusztitasait sajat onzo celjaik erdekeben.

    Az eberiseg tortenelme semmi mas mint kegyetlenseg es verontasok megallas nelkul.
    Azt nem velne megalazonak ???

    En megbocsajthatatlannak es szegyenletesnek tartom.

  • ALMASI es mindenki masok is;

    Mikor lesznek megelegedettek embertarsaik letevel ?

    Mikor fognak feladni mind ezt a meglatast hogy ki mi lehet, neve, szuletese, vallasa, szarmazasa, kinezete, nyelve, vagy barmi mas felsorolhato jelzok altal ???

    Mikor lennenek vegre hajlandok elismerni hogy minden emberi leny ugyan az a leny mint onmaguk es masok.

    Az egyedulli megkulomboztetheto ami jelentos, s az az minden egyen sajat magatartasa es mas embertarsaihoz valo allaspontja.

    Mi abban az erthetetlen vagy elismerhetetlen, amit nem kepesek
    vagy nem hajlandok belatni es elismerni ???

  • Almási Alma
    2018 augusztus 11
    3:31 du.
    mashol irtam, Anyam bujtatott egy zsido rdelyi lanyt mikor az uldozes elkezdodott, egeszen a felsabadulasing velunk volt, meg a pincebren is
    T.i. ill. Ayam nagy katolikus volt es O szoszerint kovette Jezus tanitasait. ” Adjatok enni az ehezonek, inni a szomjazokat , szallast az uldozottnek”! MEG EMLEKSZEM ARRA IS< HNOGY EGYSZER< A HAZUNKHIOZ JOTT KEREGETNI EGY

    Anyam nagy katolikus volt es probalta Jezus tanitasait kovetni a gyakorlatban is!Jezus mondta:
    „Adjatok enni a
    z ehezoknek inni a szomjasoknsk, mert mind ezt nekem adjatok!”

  • Elnezest, az egyik mondtonm fele elveszett, ez volt AZ:A keregeto, aki hozzan k jott eleg rongyos szerencsetlen ferfi volt. Ennek adott ebedet Anyam, ami eppen volt!

  • Bendeguz mikor hagyod abba a hülyeségeid mantrázását

  • almasialma

    ocska hazug aljas kepmutato szoveg!!
    a legtobbszor eppen az addig „kedves ko szomszedok” voltak videken azok akik elsokent rontottak a zsidokra!!ok sugtak be oket a legtobbszor!!vagyis eppenhogy azok akik ismertek oket!!
    az alapot erre eppen a 100% MAGYAR antiszemita indittatasu zsidotorvenyek adtak meg!!
    -es ne jojjon itt azzal hogy „kakk hat rosszultudom mert a nemetek…..stb!!
    1938-ban SEMMINEMU nemet nyomas NEM volt arra hogy Horthy alaiorasaval hitelesitse az elso zsidotorvenyt magyarorszagon!
    az 1938 evi XV.ik TC!!

  • cikkiro!
    kerked!!!
    de szerintem le se sz@rjak azt itt!!
    szerintuk a „demokracia” errol is szol!!

  • – Szomorú, de egy időre vissza kell húznom,kanadai iskolámba… – Averziókkal érkeztem, de tényleg nem kellett, csillagot varrnom, habzószájú náci pribékek sem kergettek a Duna felé, rezignált félelemtől reszkető, manipulált tömegeket sem láttam tántorogni az éhhalál felé… Most a Szigeten (cca. annyi egyetemista lengyel lány van itt, mint Kanadában) igyekszem megmerítkezni a hazai fiatalok közegében…(bár a Szigeten az angol a hivatalos nyelv) – Az Orbán fikázó és a máshogy „politizáló” fiatal itt vidáman koccintgat, gyűlölködés, dohos, naftalin szagú egymásnak feszülés itt ismeretlen…Amit kerestem a cikk szerinti – „riogatással összekovácsolt „nemzeti egység” a társadalom lassan gyógyuló fekélye, melynek nyüvektől nyüzsgő gennye a gyűlölet” ha ezt előbb olvasom, menekült státuszért folyamodom Kanadában !

  • Slapika! Neked nem kell menekült státuszért folyamodnod: a teljes és tökéletes vakságod egyelőre megvéd. Majd, ha betöröd a fejed a falban, aminek nekivezettek, ne panaszkodj.
    A Sziget-példád röhejes. Olyasmi, mint amikor valaki azzal dicsekszik, hogy ismeri a munka világát, mert két vakációban is dolgozott.
    Más. Kérve-kérek mindenkit: ne koptassuk tovább a „szeretet” kifejezést. Ordítani tudok, amikor amerikai „családi” filmekben minden mondat végén elhangzik: „szeretlek”. Valami olyan érzelemmentes automatizmussal, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska.
    Ajánlanám helyette az „elfogadom” vagy a „megértem” kifejezést. Magam nem vagyok egy Terézanya alkat: talán ha két tucat embert szeretek. Ahhoz egyébként is jól kell ismerni a másikat, hogy szeressem: hibáival, gyengéivel együtt.
    Nem, egyáltalán nem szeretem azt a mátohát, aki rőzsécskéért esd, ahelyett, hogy a jogait követelné. De megértem. Sőt. Egyáltalán nem szeretem még az általam támogatott politikai vezetőt sem. De elfogadom a nézeteit – vagy azok többségét.
    Ebben az értelemben a gyűlölet nekem nem a szeretet ellentétpárja, hanem az életé. A gyűlölködő, megértésre képtelen nemcsak mások életét veszi el, a sajátját is lehetetlenné teszi. Szart se ér az az élet – hiába van akár aranyba fogalva – amelyikben folyamatosan rettegni kell.

  • talalom
    2018 augusztus 12
    10:09 de.

    Egy politikust nem szeretni kell, hanem a programja alapján megválasztani.
    Ha nem hajtja végre, legközelebb elzavarni.

    De mint minden, nálunk ez is fordítva működik:
    Program nincs,nem is kell, de szeretik.
    Ezért aztán megválasztják.
    A többi nemszámít.

  • slapaj
    2018 augusztus 12
    5:45 de.

    Élj csak az álomvilágodban öreg.
    Egyszer majd felébredsz.
    Keserű ébredés lesz.
    Majd emlékezz.

  • talalom;

    Gyakorold eletedben tetteiddel amit predikalsz !!!!!!

  • talalom;

    Eleg idos vagyok ahoz hogy teljes meggyozodessemmell mondjam azt hogy eletfogytiglani tapasztaltombol, senki nem fejezne ki szeret6et senkivel szemben amikor az nem lenne valosag.

    A maga zsebeben a bicsa ki-nyillik amikor azt masok eseteben halja.

    Talan csupan mert azt senki nem erzi es nem fejezi-ki erzelmet maga irant.

    Persze NEM mindenki kepes arra az erzelemre.

    S nem mindenki szereheto. Vannak sokan az igazi visszataszito egyenisegekkel is.

    De akit irant azt az erzelemt tartja, azt szerti minden gyarlosaga ellenere is.

    Mivel senki nem letezik ezen a Foldon egyeni emberi hibai nelkul.

    Igazan sajnalom hogy maganak az elismerhetetle es elfogadhatatlan, sot teljes egyeni meggyozodese ellenzi !!!

  • Kedves barlev, ha tényleg az a véleményed, amit ide irkálsz, ha tényleg olyan az életed, mint ahogy itt ecseteled, akkor bizony nagyon sajnállak. Mert soha nem leszel már tisztán látó, és emberi.

  • Bendeguz írja:
    „Mikor lesznek megelegedettek embertarsaik letevel ?

    Mikor fognak feladni mind ezt a meglatast hogy ki mi lehet, neve, szuletese, vallasa, szarmazasa, kinezete, nyelve, vagy barmi mas felsorolhato jelzok altal ???”
    ________________________

    Gondolom, ezt a híres ámerikai honfitársaidtól kérdezed…

  • gy10

    en nem fenyegettelek meg!!!
    viszont megigertem valamit amit meg fogsz kapni barmi aron!!
    igeret es fenyegetes nem ugyanaz!!
    en mindig betartom amit odaigerek!!!
    keszulj fel!!!

  • ALMASI;
    Vajon miota veli magat amerikai honfitarsamnak ???

    De hat akkor miert reagalt a nem honfi-tarsi modjan , HA nem magauknak volt a kerdes felteve ???

    Ketsegtelenul, fogalma sincsen hogy mirol beszel !

    Csupan mert van itten is sok ertelmetlen elmebajos, s maguk a vilaghirekben azok esztelen tettei valnak hirre.
    De igen nagyon felrevezetti onmagat elkepzelesevel.

    Ugy a kormanyok, sot vilagszerte, de mind az egyeni jotekony tettek tobszorosen tul tesznek a vilag osszes mas kozerdeku es jotekony tettein.

  • KOSZONOM FIGYELO !!!

    Nat was a really decent and very moral person, with a blessed voice of angels.
    Natalia had a nice voice too. Too bad they all dead.

  • Ja, kedves Bendeguz, ha ott Ámerikában csak némely embercsoportok zavarosak, de a KORMÁNY mindig helyesen és jót cselekszik, az igen!!! AZ MÁR VALAMI !!!

  • ALMASI ALMA;

    Ha maga elkepzeli, vagy elhinne sajat allitott elkepzeleset akkor maga bizonyara egy masik egitesten el.

    Az emberi leny, legalabb is ezen a bolygon nem kulombozik masoktol, csupan a neve, nyelve, kinezete, allampokagarsaga, vallasa, semmi mas felszintiek alapjan nem kulombozok.

    De az emberiseg eletmodjat a let-korulmenyei formaljak.

    Ottan az evszazados istentelen Marxissta meggyokeresedesek alapjan.

    Itten csupan az elet korulmenyek, es a tarsadalom alapelvei minden emberi leny jogai es lehetosegei elismeresei alapjan az Alkotmanyban leszogezett modon az iranyito. Semmi mas !

    Welcome to planet Earth !!!!

  • Kedves ALMASI ALMA;

    Valojaban, a maga „embercsoportjai” nem kevesebb mint 230 millio emberi leny a vilag minden elkepzelheto nacioi.

    Igen, meg a legosibbek is evezredekkel ezelott a Berring szoroson at jottek ide. Ugy Eszak mint Del Amerikaba is.
    De NEM zavarosak !

    De itten is leteznek zavarodott magatratasu egyenek ugy mint ottan, vagy barhol masut a vilagon.

    Soha NEM valottam, s nem hinnem soha ,hogy a maga elkepzelese alpjan barmi kormanyok, vagy egyenek maskent viselkednenek is mint barki mas bar hol a vilagon.

    A maga elkepzelesei kicsit furcsak, sot igen szelszoseges elkepzeleseket allit itten eleg gyakran.

    Soraibol erezheto hogy az semmi tenyek alapjan, csupan US ellenes ideologiai elkepzelesen alapszik.

    Probaljon a tenyek alapjan tenni allitasait. Amodon talan tisztesegesen megvitathatunk amit maga kerdesenek talal.

    Addig a ragalmazasokon nem fogunk lenni kepesek atkelni.
    Az nem vezet semmire am !

  • Bendeguz79
    2018 augusztus 14
    8:04 du.
    Nem erdemes vitatkozni Almaval. O egy elkotelezett kommunista es ez ellen semmi vita nem valtoztatja meg.

  • FIGYELO soraira;
    Koszonom valaszat!
    Igen tisztaban vagyok, mert tagadhatatlanul lathato Alma felfogasa, ideologiai meggyozodese, sot joga is van Communistanak, vagy barmi masnak is vallani magat.

    Mint mar irtam parszor, leve a Libertarian felfogas es meggyozodes hive, mindeg jelzem hogy minden egyen alapveto joga azt kovetni amit ohajt.

    Amig ambertarsa letet, jogait ,lehetosegeit es tulajdonat nem veszelyezteti, s nem korlatozza, s nem tagadja meg.

    Barmit is velne barki, amig letezik inteligenciaja, es hajlando masokat ertelmezni addig nem tagadhato meg senkitol semmifele fevilagositas lehetosege.

    Ne feledje, sokan keson latjak a vilagossagot. Sokan soha !

  • Kecves Bendeguz és kedves Figyelő!
    Engem valóban nem érdemes provokálni (mint Bendeguz szokta), és bármiféle sértő (vagy nem sértő) cimkét sem érdemes rám ragasztani, ahogy Figyelő szokta. Én vagyok itt ugyanis az egyike azon keveseknek, akik pontosan ismerik a fogalmakat, és tudják magukról, hogy mit írnak, mit gondolnak, és MIÉRT.

  • ALMASI ALMA;

    Elsokben, soha nem provokalok senki egyent, sem magat.
    Ha kerdeseim gondolkodast provoklana magatol vagy barki mastol is, azert nem engem vadolhat.
    Csupan onmgat hogy nem kepes ertelmezni, felfogni sem egyenesen valaszolni.

    „Figyelo” az eggyike azoknak itten akik irogatnak, aki SOHA egyetlen ragalmazo, tisztessegtelen, ocsman szavat nem olvastam soraiban soha!!!

    Sajnos onmaga nem mondhatna azt sajat magarol.
    Nekem semmit jelent hogy maga ki, vagy mi, s hogy mit vel, elkepzel, hisz, vagy kovet es predikal.

    De legalabb ne vadoljon mast aki soha nem tette azt itten senkivel !!!

  • Kedves Alma, akkor hasonlitunk egymasra!
    En is tudom mit irok es milyen elvet vallok.

  • Meg egy orok eletu vers az oszrol:
    Ady Endre

    Párisban járt az Ősz
    Párisba tegnap beszökött az Ősz.
    Szent Mihály útján suhant nesztelen,
    Kánikulában, halk lombok alatt
    S találkozott velem.
    Ballagtam éppen a Szajna felé
    S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
    Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
    Arról, hogy meghalok.

    Elért az Ősz és súgott valamit,
    Szent Mihály útja beleremegett,
    Züm, züm: röpködtek végig az uton
    Tréfás falevelek.

    Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
    S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
    Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
    Nyögő lombok alatt.

  • Gabriel

    „maria magdalena”!!
    olyan nincsen!!sose volt!!
    aki letezett azt ugy hivtak Myriamne b’Magdalah!!
    magdalah egy kis galilea-i varoska volt!! Myriamne pedig egy gazdag de meg szep es fiatal ozvegy!!
    NEM volt „prostitulalt” mint azt a korai kersztenyek eldontottek egymaskozt az elso Nicea-i zsinaton!!
    -felvetodik a Judas evangeliom szerint hogy Myriamne es Yesha hazassagra leptek es volt gyerek is!
    Tobb gnosztikus iras -(amit a Nicea-i zsinat elvetett,es a Latyerani zsinat is!)-utal erre !!!

  • Alma:

    Baltával sem lehetne Téged megsérteni?
    Mert ebben az esetben felvehetnéd az „Orleani” prefixet.
    (A szűzesség ma már indifferens kérdés.Ignoráható )

    „Orleani Alma” hehe.
    Lehet hogy 200 év múlva hagyománya lenne :
    Piacon: -Csókolom kérek két kiló orleáni almát
    Jellemzője:csak flex-szel és gyémántkoronggal lehet darabolni.

  • barlev,
    nem tudom honnan ollóztad ezt össze.Lényeg,hogy IGAZ!Az akkori Magdala mai neve:Migdál. Tibériás előtt néhány kilométerrel,ha Tel-Aviv felől utazol.Kedves,kis nyaraló városka a Kineret partján.Egy rövid ideig laktam ott.

  • barlev,
    ha kedved van utána nézhetsz.Sok kiadó szoba van ott.Nyaralóknak. Van egy nagyon barátságos kis szálloda is.A neve:Nof há-Kineret. Egy problémád lehet ott.A tulajdonosok”rák ivrit”beszélnek.

  • bar-lev

    Olvastam a szép szerelmi történetet – még ifjú koromban szamizdatként terjesztettek Magyarországon. Megvolt a könyvem.
    Ha tudod mi a szamizdat?

    Persze, hogy szép és gazdag lány volt. Az „újszövetségi” írásokban is szó van róla, hogy a házukban rendszeresen tömegeket láttak vendégül.
    A történet szerint testvérét feltámasztotta Jesha(jézus)

    A gráll-kelyhe is e köré a legenda köré kapcsolódik. Jesha és a Magdalah-i Miriam gyerekeinek a leszármazottja.

    Nyilván hogy az egész „keresztény-egyháznak” nevezett erőszak-szervezetet a Nizeai zsinaton alakították ki, a könyveket, a liturgiát és ami legfontosabb mindent ennek érdekében írtak meg, vagy írtak át. A Római-Birodalom továbbélése érdekében.

    Ami elég jól sikerült.

    Az egyszerű köznépnek azt tanítják hogy a Római-Birodalom már nem létezik, illetve a Bizánci birodalommal megszűnt.
    Hogy mennyire másképp van – pont a nyugati része él, és erősödik.
    Csak ma egy kis csavarral úgy hívják, hogy Vatikán.
    A Vatikán feje RÓMA HELYTARTÓJA – RÓMA VÁROSÁNAK KULCSA LÓG A NYAKÁBAN.

    RÓMAI BIRODALOM NEM ITÁLIA – HANEM A RÓMA VÁROS BIRODALMA!

    Svájcot sem azért nem kebelezte be Hitler sem, mert „ott voltak a bankok”, vagy mert félt a svájci fegyverektől csak úgy.

    A Svájci Gárda a Vatikáni hadsereg.
    csak ennyi.

  • Ez a gurlitz minden olyan helyen lakott aminek a neve felmerül.

    Csak a Sip utca környékere nem meri betenni a lábát.

    De már azt is tudom miért; biztos hogy ö volt az akit a Klauzál-tér homokozójába beledöngöltem, mert odajött zsidózni.

    Ott nyögött a homokba.

  • gyuri10
    2018 augusztus 16
    8:37 de.

    Szerinted kiaf..szt érdekelnek a népmeséid.
    A valóságtartalma kb. pont annyi lehet a mondókáidnak mint amennyi ebben a korábbi locsogásodban van :

    „Gayza,
    te mindent olyan jól tudsz.Csak úgy odavetem eléd,mint disznók elé az igaz gyöngyöt,hogy a Kádár rendszerben MDP volt,Nem MSZMP.”

    Kedves Gyuri10 barátom, nem tudom miért hazudsz állandóan de láthatóan képtelen vagy az igazmondásra.

  • Figyelő
    2018 augusztus 15
    7:34 du.

    Tegnao Párizsba beszökött az Ösz.
    A rendörség nagy erőkkel se találja…

  • gy10
    NEKEM AZT NEM KELL OSSZEOLLOZNI!!!
    EN NEM TE VAGYOK!!

  • TIBERIASBAN A TO PARTON LAKIK EGY JOBARATOM!!
    EN OTT INGYER NYARALOK………….HA EPP UGY VAN KEDVEM!!
    DE A NAVETT BUS 1/2 ORANKENT JAR CFAT/SAFED ES TIBERIAS KOZT!
    KB 16 PERC UT!

  • mellesleg a Cor’an szerint nem yesha-t feszitettek meg!! -(surat 4!)- „shubbi ha lahumm”-(ugy tunt nekik)-mintha yesha-t feszitenek meg de judas volt az!
    —————————————————————
    a cor’an azsidok szajaba adja-(joval a gnosztikus irasok es a nicea-i zsinat utan)-az oskereszteny allitast hogy „zsidok feszitettek meg”!!
    ebbol sz sem igaz!!
    mar csak azert sem mert a cor’an szovegben ott van valami -(a szo christos)-ami a megfeszites idejen teljesen ismeretlen fogalom volt eppezert a zsidok nem mondhattak olyat!!
    ————————————————————–
    NEM ollozok ossze semmit!!en ezt tanultam az egyetemen!!

  • barlev,
    az egyetemen azt nem tanultad meg,hogy a korán első írásos kiadását egy Weisz nevű mohamedánná süllyedt hülye zsidó követte el Párizsban?

  • gabriel
    2018 augusztus 16
    9:59 de.

    HEHEHEEHE de marrrha vagy DDDDDDDDDD
    Majdnem magamra borítottam a sörömet DDDDD

    De Svájcot azért sem támadta meg Hitler mert a stratégái
    hírszerzési adatokra támaszkodva kikalkulálták hogy kb 50 hadosztályt kötne az a harcias kis nép ott a böhöm nagy hegyek között.

    És hát épp akkor momentán nem volt neki annyi felesleges hadosztálya.

    Különben is -gondolhatta- nem szalad el az a Svájc, majd bekebelezi békésebb időkben.
    Dehát szerencsére pofáraesett Neocsárli, HUNT* és a többi helyi náci szellemi attyja.

  • Gabriel

    -„persze hogy szep gazdag lany volt…”-
    OZVEGY volt!! nem hajadon lany!! a ferje meghalt igy nem kapott tole engedelyt hogy ujra nosulhessen ferfival erintkezhessen!
    ez a korabeli zsido torveny volt!!-(Hala’ha)-
    -eppen az ozvegy mivolta miatt belyegeztek meg!!
    -es mivel az elso nicea-i zsinaton elmdontottek hogy csak ferfi tanitvanya lehetett yesha bar yosse-nak,ezert kikozositettek myriamne-t,es csinaltak belole egy „prostitulaltat”!!
    holott NEM volt az!!

  • Talalom VIII.12./10:09

    Minden szavad a helyén… ! Köszönöm !* 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

    ˙

    ˙

    *Külön köszönet még az ősi „m a t o h a” oly kifejező felújításáért ! [Ez az igazi szép magyar beszéd, garatulálok.]

  • ˙

    Nem jótékonynak, hanem jónak kell lenni.

  • ˙

    Akinek nem anyanyelve – mint pl. Bendegúz – az nem érti az árnyalatokat…

  • …Talalom

    Igazad van, aki szeretetről papol, az gondoljon az édesanyjára.
    Ahogy egy anya szereti gyermekét, csak ahhoz viszonyítható az igazi szeretet, már csak azért is, mert az kitart mindhalálig…

    – A többi smafu, képmutatás és elcsépelt szóvirág…
    -Legföljebb jószándék – és tegyük hozzá – az se semmi, mertaz is éltető erő… 🙂

  • Talalom / Slapaj
    . 10:09 & 5:45

    A „Sziget jelenetősége” engem egyre jobban
    emlékeztet a Hitlerájt legalizáló

    1936-OS BERLINI OLIMPIAI JÁTÉKOKRA,

    amely csakis a világ szemébe történt
    goebbelsi homok szórást, más néven
    a népvakítást szolgálta.

    M a . m á r . a „Sziget” is pontosan ezt képviseli, azt a látszatot hinteni annak a beszívott (hogy mit is szívott be, azt bízzuk rájuk) 496ezer mámoros, éppen nem is szegény vendég szemébe, hogy Magyarországon minden rendben, az immáron kereszténydemokrata (fasiszta) NER ma jobban szuperál, mint valaha bármikor:
    Na „ezt az infót vigyétek szerteszét a Glóbuszon”, de gyorsan !

    Talán egyetlen mentsége van, hoyg ebben svindliben nem vett részt egy olyan tekintélyt parancsoló nemzetközi, látszatra békés szervezet sem, mint pl. a NOB anno Berlinben. Most legföljebb egy, immár a NER-nek benyaló, hitehagyott, azelőtt magát liberálisnak valló gazdasági csoportocska adta hozzá a nevét úgy, mintha ezt csak és kizárólag az üzleti érdek mozgatta volna…

    .

  • gyuri10
    2018 augusztus 16
    5:07 du.

    Neaggódj kisöreg.
    Ha a „barátaidon” áll (Neocharlin és OIM* .-on)
    akkor megint lesz itthon Gestapo. Persze más név alatt.

  • gyuri10
    2018 augusztus 16
    5:20 du.

    Csak nem az unokád az a leszerelt idegenlégiós, akivel a minap agyon akartál veretni engemet ?

  • málnaszőr
    2018 augusztus 18
    8:19 de.

    A Sziget-balhéra (is) rátenyerelt a Hatalom.

  • gayza,
    kár,hogy te a gestapo szón kívül semmit nem értettél meg.Azt is csak azért,hogy másokat ekézhessél.

  • Bendegúz és Figyelő!

    Hál’sten, a . g i t t e g y l e t . szót is zsidó (származású) honfitársunk, nagy magyar írónk, Molnár Ferenc alkotta meg a Pál utcai fiúk című örök opuszában. Ti.a regénybeli pesti srácok elhatározzák, hogy az >új ablakok pereméről kivakart< friss gittet ezentúl szabályos keretek között fogják őrizni azért, hogy az ki ne száradjék. Ennek érdekében a gitt őrzője, időnként köteles azt megrágni. E fontos tevékenység kereteit szabályzatba is foglalják, amely egyben megszabja a gittőrzők társadalmi státuszát az író által úgynevezett Gittegyletben, melynek székhelye a ma is létező Mária és Pál utca sarkán akkor még üres, ill. egy gözfűrészt üzemeltető grund (azaz házhelyen) volt.

    – Érdekesség, hogy Herzl Tivadar unokaöccse, Heltai Jenő költő, író és dalszövegszerző pedig a mozi szavunkat tette a magyar szókincs örökbecsű részévé… 🙂

  • Figyelő 12:21

    Ne beszéljen mellé – legyenszíves!
    Szerintem Izraeli korántsem csupán annyit kérdezett magától, hogy ismeri e a verset, hanem azt, hogy miféle kor is volt az a Horthy-kor, amelyben a rövidesen kivégzett poéta még élni volt kénytelen…

  • Brunszvik Teri 2018 augusztus 18 7:36 de. Ne haragudj, de ez marhaság. Semmivel sem tudod jobban szeretni a gyermekedet, mint én az enyémet. Ez nem női privilégium.

  • Geyza!

    Valóban nem vagyok katonai stratéga az igaz – anno az ezredem tisztikara, élen a parancsnokkal egyszerűen Svejk néven ismert.

    Annyit viszont én is képes voltam felmérni Svájcban, hogy valóban nem lett volna kifizetendő Svájcot „házról-házra” bevenni, mert Hitlernek sem ajánlottak más módot.

    Viszont ha visszamész kicsit korábbi politikai eseményekhez – láthatod, hogy Mossulini elismerte a Vatikánt, mint önálló államot, ezzel pontot téve a Garibaldi által okozott galibára.
    És megállapodott a Vatikánnal és Svájccal, hogy a Vatikán függetlenségét pontosan a Svájci Gárda biztosítja.
    Ezzel valóban és teljes mértékben függetlenné téve az Olasz államtól.

    Ez csak egy adalék….
    Ami a Vatikán hozzáállását Hitlerhez, Mossulinihez is kicsit érthetőbbé teszi.

    Talán nem véletlenül változott a mi kis zseb-führerünk most a kereszténység védőangyalává.

  • Bár-lev

    Így volt! Nyilván sokan irigyelték tőle! (Szép is volt, gazdag is)

    Régi igazság: keresd a nőt!

  • Bárlev!

    Ha ez a nyomorékok is élnek Izrael földjén, mint amit amilyeneket itt volt képes bejegyezni – 2018 augusztus 16
    5:20 du. – nem sok kedvem van Izraelben élni.

    Valószínű, hogy mikor felszámolták Péter Gábor különítményét, akkor menekült ki az apja Izraelbe.
    Aztán jelentéseket gyártott a pártállamnak, amit a fiacskája mint elhíresült Gurlitz most itt folytat.
    Mindig éppen az aktuális hatalmat kiszolgálván.
    Alja egy fajzat.
    Nem véletlen, hogy a Sip utcába nem merte a lábát betenni.

  • gyuri10
    2018 augusztus 18
    2:05 du.

    Kontraviccnek szaga van.
    Te kis viaszbábú.El ne olvadj itten.

  • Gabriel

    na vegre valaki aki megertette mire celozgattam eddig „gurlitz”-al kapcsolatban!!
    nalad a PONT haver!!!
    -en nem ijedek meg egykonnyen senkitol!!tole es pereputtyatol a legkevesbe!!ja es a fereg „legionnaire” haverjatol se rosalok be!!
    anno…………kaptam olyan szakemberektol annyira kivalo es hatasos kikepzest hogy barkivel szemben………….!!!!!-nem megvetendo az a teny sem hogy kivaloan lovok!! a „mi” jelmondatunk -(one shot-one kill!)-fel volt irva a patch-ra is a ruhankon anno!!celkeresztben egy koponya mogotte keresztben ket mesterlovo puska es a szoveg fent,; „israeli sniper”
    volt alkalmam szolgalni a hazamat!!

  • gabriel
    2018 augusztus 18
    11:52 de.

    Én a Bartus Laci véleményében hiszek a dolog kapcsán.
    Miszerint hogy Amiurunkat a nehéz nyolc évben a Vatikán tartotta el, cserébe pedig azt KELL csinálnia amit megválasztása után csinál.

  • remenylem hogy az a mellekelt kep-„a rozseszedo anyoka”- nem a kormanyzari celzas a jovore??!!
    bar ahogy en hallottam ott meg a rozseszedesert is komoly eveket osztanak ki!!

  • 9:38 de.
    Figyelő 12:21

    Ne beszéljen mellé – legyenszíves!
    Szerintem Izraeli korántsem csupán annyit kérdezett magától, hogy ismeri e a verset, hanem azt, hogy miféle kor is volt az a Horthy-kor, amelyben a rövidesen kivégzett poéta még élni volt kénytelen…

    Merleg Horthy korban k.b. 1O eves voltam,a haboruban 12>.
    DE akar mit csinalt Horthy a
    rgy biztos a koltot nem vegezte ki, hanem Ady Endre verbajban halt meg! Igy tudtam egesz eletemben.

    Valasz! A Horthy korban 1O ev kotul voltam es hal Isten nem talalkoztam vele!

  • bar-lev
    2018 augusztus 18
    6:22 du.

    Így igaz.
    Falopásnak minősítik.
    De az erdőlopás nem bűn ma itthon.
    Így eshetett meg hogy Tiborcz kivágatta a szomszédjának (egy öreg néni volt a tulaj) az erdejét és hiába voltak rá tárgyi bizonyítékok, nem indult ellene eljárás.

  • Claa Bencsics Figyelo

    Nem lehetne az ilyent, mint a fenti tarsalgas kitorulni a blogbol.??? Az ember rosszul lesz az olvasasatol!

  • Christopher Adam

    Figyelő, igazad van. Töröltem a személyeskedő vitát, mert annak tényleg semmi köze a cikkhez, a cikk témájához. Érdekes, elgondolkoztató eszmecserének pedig nem mondható.

  • Geyza! 5:33

    Ha külhoniaknak írsz ismertetést, kérlek jobban részletezd a mondandódat, mert ők nem mindig rendelkeznek az arra vonatkozó ismeretekkel, mint pl. ezesetben Tiborcz – ti. Orbán veje – történetesen ezt a bűncselekményét Fel-[vagy Al]csúton követte el az egyszeri öreganyó birtoka ellen…

    .

  • Igentisztelt Kenny 9:42

    Már megbocsáss, de én az anyai szeretetnek nem úgy általában a nőkre vonatkozó megnyilvánulását, h a n e m . a (saját) gyermeke iránti önzetlen, azaz
    a . f e l t é t e l . n é l ü l i,
    i g a z-s z e r e t e t” fogalmára utalok…
    [amit ott (18./7:36 alatt) sajnos még pontatlanul „igazi” szeretetként aposztrofálok, pedig még e kettő sem ugyanaz].

    A valódi szeretet-érzés nem akarat kérdése, hanem mélyen pszihés, mondhatnók, ösztönös jelenség.

    Utalnék itt például Kiss Józsefnek (1843-1921), Az anyai szív című költeményére [melyet alcímként ó-francia dalként jelöl meg], s amelyet még József Attila pszichoanalízise során készített „Szabad ötletek jegyzékében” sem csupán megemlít, de éppen az általam megvilágított értelemben példázza, igazolja vissza az anyai szeretetnek minden más pozitív érzelem között is egyedülállóan kiemelkedő, mármár kizárólagos mivoltát, és visszavonhatatlan szerepét, amely az egyén egész életére nézve kihat.
    Érdekesség, vagy inkább természetes, hogy Galgóczi Erzsébet is az Ébredés c. novellájában ugyanerre a versre utalva (tévesen népmeseként emlékezve rá) szintén így látja az anyai szeretet szerepét és annak végtelen hatását a személyiség mindenkori alakulására. Mondanunk se kell, hogy az anyai, tehát az igaz-szeretet hiánya, az igazi szeretetlenség az egyén személyiségjegyeibe is mélyreható és végzetes sebeket képes nemcsak ejteni, de belemarni is.

    Etológusi kísérletsorozatok bizonyítják, tehát jellemző, hogy a (többi) melegvérű állat „anya által nem nyalogatott”, pl oroszlánok egyedei egyszerűen elsorvadnak, ill. belepusztulnak. Márpedig normális esetben az anya utód-nyalogató magatartása is ösztönös, ha úgy tetszik gyárilag beépített megnyilvánulása, egyben (nemtől függetlenül) a kölyök bármi értelmű védelmét is szogáló, mondjuk szeretetnek az önzetlen kifejeződése, az utód életének a garanciája…

    Üdvözlettel: BT

    .

  • ˙

    Figyelő 7:00

    Alighanem a magam 18/9:38-alatt jegyzett kommentjére adott megszólíttatásom alapján azt üzenem kegyednek, hogy próbálja már összeszedni maradék . e m l é k e z e t é t . arra nézve IS, hogy Ön akkoriban mindössze csupán 10 éven át megélve a Horthy korszak leg-sötétebb időszakát, csak itt, ti. a KMH e tiszta lapjain ennek ellenére mégis . s z á m t a l a n . esetben vette a fáradságot, hogy Horthy-érának nemcsak ezt a szakaszát, de korább dicstelenül sötét korszakainak vészes tetetteit, törvényeit és rendeleteit is 10 k ö r ö m m e l . v é d j e . pusztán azon a sanda alapon, hogy úgymond maga „már akkor is élt”, tehát akár még normális érvek híjján is joggal tanúskodhat mellette…

    ERGO, az a hivatkozása MOST, hogy kiskegyed akkor csupán 10 éves lévén, hisz nem is ismerte Horthyt, tehát ártatlan bárányka, enyhén szólva is egy hamis tanú benyomását kelti, mert korábban éppen ugyanerre hivatkozva többször is prolongálta a szerecsenmozsdatásnak ezt a becstelen műfaját… Kedves Klára! 🙁 🙁

    .

  • ˙

    Gábriel/Barlev
    . 9:35 / 3:03

    Mária Magdolna [= Magdalai Mária] esetében még rendkívül figyelemre méltó momentum az is, amikor
    Jézus szájon csókolta e nevezett „tanítványát” amit a többi tanítvány – a „kivételes” bánásmódot – „féltékeny” szavakkal kifogásolt. Ebben a konextusban nem is kérdés, hogy a csóknak ki volt a kezdeményezője, hisz a mondatban egyértelmű, hogy nem a nő volt, hanem maga a „megváltó”. Na, ennek ellenére szegény „asszonyt” – Isten fiának a feleségét(!!!) – a Niceai Zsinat mégis „egy rossz nőnek” bélyegzi meg, majd csak sokszáz évvel később az Egyház belátja, hogy a nő mégiscsak megbánta azt a csókot, és elnevezik őt Bűnbánó Magdolnának, így aztán besorolják még a szentjeik közé is – csak úgy, mint Assisi Szt.Ferencet, Szt.Johannát is rehabilitálva szentesítették és mág lassan Giordano Bruno, szintén korábbi bűnöst is be fogják sorolni a glóriás lelkek közzé…

    .

  • Geyza
    2018 augusztus 18
    6:22 du.

    Nem pontosan ezt mondom?
    Nem a „keresztény-európa” megmentőjének hívatja a rendszerét?
    Mint az általa fétisének kiszemelt Mossuluni?
    Más kérdés, hogy ezzel kénytelen-kelletlen, de el kellett adnia magát a Vatikánnak.

    Amelynek egyetlen célja van – lényegéből fakadóan: A Római világrend visszaállitása

  • Málnaszőr:
    Szteem ha Girdano Bruno.-ból szentet fabrikálnak akkor elkezd forogni a sírjában szegény.

  • *Giordano, a többi stimmt.

  • BrunszvikTeri
    2018 augusztus 20
    5:13 de.

    Erről egy régi TV sorozat-béli párbeszéd ugrik be.
    A cime ” Egy úr az űrből ” volt és Mork meg Mindy vitatkoznak az anyai szereteten.
    Merthogy Mork lombikban született és egy robot ápolta mig kisded volt.Ezért nem érti mi a különbség a földi anya meg a műanya között.

    Ezt így magyarázza Mindy :

    „A földi anya azért szereti a gyerekét mert olyan a természete, nem pedig azért mert áram alatt van..”

  • malnaszor

    ugyvalahogy!!
    de a „bunbano” magdolna is hibas ugyanis Myriamne b’Magdalah-nak NEM volt mit megbannia!!NEM kovetett el semmifele bunt!!
    hacsak Adoshem fele nem mint vallasos zsido no, mert AZ volt!!
    az ugynevezett „utolso vacsora”…..-(ami nem volt mas mint egy egyszeru Sabbesz kiddush!!)-…..szintem Myriamne jovoltabol jott letre!! O fizette ki a helyiseget!!

  • bardak,
    az utolsó vacsora egy széder este volt.Az lehet,hogy a Migdálból származó Mirjam fizette a cechet,de mit számít,hogy ki fizette? nem az állampénztár kicvájából élt.

  • BrunszvikTeri
    2018 augusztus 20
    5:13 de
    KOszononom,Teri!
    Nagyon szep elmefutatas volt az anyasagrol es annak Szereteterol!

  • málnaszőr
    2018 augusztus 20
    5:46 de.

    Elnezest, de most kotekedik velem es „Kakan csomot keres”! Nem tudommire kene eml;keznem, mar irtam, hogy apamat elvittek, csak 28 honap utan jott haza. Addig anyam jart az iroba helyette, mi me noveremmel a nagnenire lettunk bizva. Arra emlekszem, hogy a szzomszed neni, ozvegy asszony volt, es fiat elvittek leventenek, 17 eves koraban, nemet haTarra. Soha nem jott vissza! Egyetlen fia volt.

  • ˙

    Geyza 12:35-36

    Szerintem egyszer még Galileiből is lesz szent s akkor majd
    m é g i s, úgy mint azt itt Giordánóról állítod, az egyházi .
    f ö l d e k . is el kezdenek majd . f o r o g n i…* 😀

    Üdvözlégy !

    ˙

    .

    *Tudniillik, a Róm.Kat.Egyháznak a szentekkel és a csodákkal van egy ügyes propaganda fogása – PR trükkje – mégpedig az, hogy előbb elutasítja azt – ezzel már eleve mentesítve önmagát, azaz „mosva kezeit” a csalás tényétől. Aztán elkezdi vizsgálgatni „a lentről jött ügyet”, mely vizsgálódásnak ideje akár sok-száz év is lehet (pl. a Turini Lepel esetében). A „ügy” végső stádiumban pedig, amikor már „képtelen ellenállni” az éppen általa megbabonázott plebsz nyomásának, s végül mégis felszenteli az ereklyét, a csodatevő kutat, de még az általa egykor bűnösnek degradált személyt is, akiről az hír járta, hogy csodákat tett, vagy a tudomány bitonyította be róla, hogy ártatlan a rárótt bűnben, STB, stb… Eltökélt meggyőződésük, hogy az idő nekik dolgozik.

    Szt.Januarius (vértanú püspök: isz.305.) Nápoly védőszentjének vére, szigorú őrizet alatt ott rejtőzik a város székesegyházának egy titkos(!) rekeszében egy üveg fiolában, amelyet minden évben egyszer elővesznek és ímé, lássatok csodát, az alvadtvér a immár hatszáz éve, minden augusztus 17-én a . h í v ő . tömeg szeme láttára folyékonnyá válik… – Több (olasz) tudós, akadémikus is bebizonyította, hogy ezt a trükköt minden vér nélkül, egy a Vezuv kráterének környékén található ásvány felhasználásával már ők is többször meg tudták ismételni…
    ÜGYES – mondták erre még anno Pesten…

    .

  • Na, úgy látom, ez a téma már kezd kifutni. Végszóként engedjetek meg nekem egy Jókai idézetet a „Kiskirályok” című – ma nagyon is aktuáls – regényéből:

    „Horkázi tisztelendő a legszélsőbb szittya sovinisztának adja ki magát, aki egy idegen szót ki nem enged osonni az ajkán, s miután vannak ősidők óta bevett idegen szavak a magyarban, mint „ablak”, „kapu”, azokat ő magyar városok neveivel helyettesíti: „Tedd be a ceglédet, – nyisd ki a makót!”

    És ezt a törekvését még a kathedrai működésében sem felejti el. Ő tulajdonképpen orosz keleti hitű pap volna, akinél a liturgia oroszul meg görögül megy; ő azt mind magyarul mondja. S miután azt, hogy „Kyrie eleison” mégis csak meg kell tartani, hát azt ezen szavakkal ejti ki: „KÉRJE, LEISZOM”.”

  • gyuri10
    2018 augusztus 20
    4:10 du.

    Megkérdeztem Migdálban Mirjámot hogy ő fizette e a cechet.
    Azt válaszolta hogy nem ő fizette mert aznap lakógyűlés volt és a házmester felírja azokat akik nem vesznek részt.

  • Almási Alma
    2018 augusztus 25
    6:35 de.

    Én egyszer -kb 600 éve- ,
    nem messze Jeruzsálemtól,
    ki akartam nyitni a Makót.
    De nem sikerült.Szaladnom kellett.
    Makó lovag jobban forgatta a baltát mint én.

  • Geyza, és gondolom, leittad…

  • Makó vitéz csak álmodhatta,hogy elérkezett Jeruzsálembe.Elakadt valahol Európa egyik szegletében,ahol azt hitte,hogy Jeruzsálemhez érkezett.Pedig hát olyan messze volt,mint Makó Jeruzsálemtől.600 éve örökölt genetikus „jópofiságot”,mint Alma is írja csak”leinni”lehet.

  • Nade Alma..
    Inni csak is vallási célzattal.

    A vallásom, ami nem más mint a
    „Galaktikai Vallás ” amit a Bőregér csillagkép
    lakói honosítottak meg Galaktikaszerte 600 millió évvel ezelőtt,
    előírja hogy Napfelkeltekor pálinkát kell inni.

    Ezt már elmeséltem HUNT* kollegának is és ő teljesen komolyan akceptálta . Momentám elhitte. Bevette. Benyalta heheheheeh

    (Lehet hogy csatlakozni akar.De nem lesz könnyű neki,mert azt is előírja hogy rendelkezni kell némi voccelődésre való hajlammal.)

    Majd később még mesélek más szertartásokról.