Amire a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Zalaegerszegen rámutatott

2018 augusztus 22 8:26 de.73 hozzászólás

Mivel Dömötör Csabának Zalaegerszegen a város Szent István-napi megemlékezése során és keretében nyílt alkalma szólni, a határvédelem indoklása gyanánt a “keresztény talpazat” szükséges voltára rámutatni az első dolga volt. “A határokat ma is védenünk kell” – mondta még -, “mert a függetlenségünket meg kell erősítenünk.” És idemásolom, amit a tudósító szerint az államtitkár magához ehhez a rámutatáshoz fűzött hozzá: “Ezért áll a déli határzár és ezért döntött úgy pár hete az Országgyűlés, hogy alkotmányba foglalja: minden állami szervnek kötelessége a keresztény értékek védelme. Az előttünk álló években látszik majd jól, hogy ennek mekkora jelentősége van.”

Ezt követően Dömötör Csaba kitérni bátorkodott. Nem a szó szoros értelmében, hanem a gyakorta használt újságírói kötőszó értelmében csupán egy felmérésre tért ki, amely szerint “a magyarok 77 százaléka azt várja el a kormánytól, hogy védje meg Magyarország keresztény értékeit és gyökereit.” Hogy aztán e keresztény értékek és gyökerek kormányzati védelme magyar elváróinak százalékarányát milyen felmérés alapján, mikor és miként állapították meg, erről a kitérő egy kurva szót se szólt, vagy ha mégis, a tudósító erről nem tudósított. Ezzel szemben leírta, amivel szerinte az államtitkár folytatta azt, amire kitérve fentebb hivatkozott. Így: “Szent István egyik legnagyobb tette, hogy megteremtette az ország függetlenségét, pedig már akkor is nagyhatalmak jelentős érdekei csaptak össze a világnak ezen a részén.” Igen-igen! Szent István királyunknak igen sok legnagyobb tette volt, s ezek egyikeként teremtette meg az ország függetlenségét, éppenséggel a világnak eme részén, ahol a jelentős nagyhatalmi érdekek már akkor is összecsaptak. Amennyiben ez a megállapítás a hetvenhét százaléknyi magyar kormányzattal szembeni jelen elvárásának folytatása, akkor a világának eme részén ma is összecsapó jelentős nagyhatalmi érdekek képviselői összeszarhatják magukat!

De tovább!

Olvassuk végig, amit a jeles alkalomból “kifejtett” Dömötör Csaba:

“A magyaroknak akkor mehet jól a sora, ha a saját kezében tudja tartani a legfontosabb döntéseket, de ehhez gazdasági önállóság is kell. Ezen a téren nagyon sok teendőnk van még, bár megszabadultunk az IMF gyámságától, évről évre csökkentjük az államadósságunkat, külső tartozásaink megfeleződtek, miközben a stratégiai ágazatokban a magyar tulajdon hányada megkétszereződött, az ország tehát egyre szilárdabban áll a saját lábán.”

Ez a szöveg a magyarországi saját kéz és a saját láb apoteozisa.

A rámutatás, a kitérés, a kitérés folytatása és a fenti kifejtés után nagy gondolkodónk elegendőnek tarthatta csupán utalni arra, hogy “a kereszténységet választó Szent István évezredes távlatban döntött a magyarok hovatartozásáról.”

Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

Az utóbbi nyolc Ady-verssor nem szerepel a tudósításban, nem is idézte Dömötör, de ide való.

Ami Dömötört illeti, ő az Európát nyomasztó kettős válságáról mondott még két mondatot. Szerinte a gazdasági válság egy részét sikerült megoldani, de a gazdasági válságnál az identitásválság a súlyosabb, mert azt “a kulturális önfeladás, a bevándorlás és az értelmes párbeszédet gátló politikai korrektség szítja”.

És az utóbbi szó szerinti idézet tartalmát értelmezni tartozunk.

A politikai korrektség gátolja az értelmes párbeszédet.

A identitásválságot tehát Európa-szerte – a bevándorlás és a kulturális önfeladás mellett – ezért a politikai korrektség szítja.

“A jövő évi európai parlamenti választás dönti el, hogy ki tudunk-e törni ebből az identitásválságból, hogy Európa képes lesz-e megújulásra.”

A tudósító szerint (befejezésül) ezt “jegyezte meg a politikus”.

Aki egészében arra “mutatott rá” Zalaegerszegen, hogy be ne válasszunk jövőre az európai parlamentbe olyasféléket, amilyen ő maga.

Aczél Gábor

73 hozzászólás

  • Ami tény: az Európába tartó gazdasági menekültek száma évről-évre növekszik. E tömeg fő célországai Nagy-Britannia, Franciaország és Németország. Mellettük még Svédország népszerű a bevándorlók között.

    Úgy tűnik, jelenleg Magyarország legfeljebb csak átutazó országként jön szóba, a bevándorlási útvonal átterelődött Bosznia-Horvátország-Szlovénia-Ausztria irányába.

    Mi várható? Menekülés azokról a földrajzi területekről, ahol az éghajlatváltozás vagy az országok gazdasági fejletlensége alkalmatlanná teszi az emberi életet.

    (tudtad, hogy az első illegális bevándorlás és területfoglalás 1492-től zajlik?)

  • Clara Bencsics Figyelo

    Nem ertem. A cikk iroja nem kivanja Magyarorszag fuggetlenseget , minden mas hatalom elkeruleset, beleszolasat az orszag alapveto politikai eletebe?
    Nem volt eleg a naci, vagy kommunsta uralkodas? Most az Eu ban veszítsük el végleg, fuggetlen nemzetisegunket? Az EU NEM az Egyesult Allamok.Ahol, evszazad ota az allamban egyetértésben elnek az orszag tagjai. EGY NYELVET BESZELNEK , egyfele iskola rendszer van, EGY ELNOK stb. AZ EU SOHA nem fog ugy mukodik, mint az Egyesulallamok.Mar maga a nyelvek miatt sem, mert. ahany orszag tartozik oda, annyifele nyelvet beszelnek, mineen népnek, mas es mas a kulturaja, nemzeti hagyomanya, tortenelme van stb.

  • most olvastam 444-en, hogy alcsútdoboz polgármesteri hivatala küldött egy levelet (publikálta is) a kétfarkú kutya párt nak, miszerint azonnal szedjék ki a betömött kátyúkból azt amivel betömték, vagy kifizettetik velük, mert így ők -mármint a falu igazgatása aljas orbányvityaés Kó- nem tuggyák már betömni azokat pedig a következő 10 éves távlati tervben szerepel

    hahahahah
    és akkor jön ez a seggfej és dumál agysérve van megy agyvizenyője

  • a het vezer bejovetele es vajk -(istvan)- keresztennye valasa kozt azert eltelt par esztendo ugye?
    azzal ki szamol el???
    mert odaveszett a Magyari torzsfok szine java!!! vagy ok mar nem is magyaroknak tekintendok hiszen ok nem keresztenyseg alapu allamrol almodtak!!?!
    nonzensz ez az agyonkeresztenykedes ott!!
    nem tudom hogy pl,; a “kurultajkodason” a samanok, taltosok, stb kapnak-e vajjon papi kereszteny aldast is!!mar ugye a keresztenyi alapok miatt?!!
    mer a ketto osszeferhetetlen!!

  • FIGYELO teljes pontossaggal fejen utotte a szeget.

    Az EU NEM egy europai nemzet-szovetseg.

    Az persze osi-eszme lehetne . De nem hiheto hogy valaha is valosag lenne.

    A mai u.n. EU semmi mas mint a Maastricht uzleti szerzodes kiterjesztese.
    Spaach Belga kulugyminiszter elve a haboru utan, amely balora hozta a nmet-francia cas-szen ipari egyesuleset.
    Az acel-gyartas lehetosegeert azok tobbszor haboruztak.
    Ma az egy meg-ceg lett. Es sikeres is.

    De minden iparnak puacra van szuksege.
    Nemetorszag europa ipari mozdonta.
    A nemet ipat ketszer ugrott haboruba a keleti piac megszerzeseert.

    Ma is a kelet a piac a nemet iparnak.
    Az lessz a jovo habori okozoja ismet.

  • György Molnár

    Ez szegény egy akkor barom, hogy egy szavát sem érdemes meghallgatni. Mikor először megláttam, automatice nyúltam a távszabályozóért…..Orbán primitív papagájai…..

  • Ez egy sértődött ember —: mindent szétmarcangolni akaró írása.
    Üdvözlettel.

  • HUNT*

    Ne játszd a sértődöttet.
    Ez csak egy cikk.
    Te meg mingyá’ zokogsz rajta?

    Szedd össze magad

    *HUNT = Humortalan Náci Tóthpéter

  • Nekem borzasztóan teccik, hogy Figyelő, Tóth Péter és Bendeguz MENNYIRE EGYETÉRT a mi kormányunkkal… Ez igen!

  • Almási Alma
    2018 augusztus 22
    4:50 du.

    Nekem is.

  • Alma:
    Ez a dóguk.
    Ők a “hivatalos egyetértők.”

  • Alma! Látványkeresztényeknek meg látványmagyaroknak pont elég ennyi.

  • T.Geyza!
    – Te védted a hazát, nem csak a Kilián Haditornán, hanem az iskolapadban is ahol elsajátítottad az OHM törvényt…
    – Most ott tartunk, hogy a nyugati kerítést kell prolongálni, mert nemsokára a nyugatról visszaáramló, befogadást nem nyert tömegek, itt fognak “kígyózni” !
    – Abban lehet valami, hogy a déli kerítés, még csapda is lehet…

  • Almasi Alma

    Folridabol,es Angliabol konnyu egyeterteni veluk!!

  • bar-lev, nálunk minden elképzelhető, sőt annak az ellenkezője is. mellékelek itt egy filmet arról, hogy 2012-ben a magyar parlamentben egy sámán áldotta meg a magyar szentkoronát.
    https://www.youtube.com/watch?v=UqpMPdXGxdo

    ahogy a vérkomcsik és azok leszármazottai sikeresen megfordítva a köpönyeget átvedlettek kvázi-jobboldalivá, és Kövér elvtárs lett a leghevesebben kommunistázó közülük, úgy itt remekül megfér a sámánnal a keresztény is. A legmurisabb élményem ezzel kapcsolatban, amikor egy tucat-vezetéknév tulajdonosa István elkezdte magát egy kurultáj után Vajknak nevezni.

  • Rodeo: de a kétfarkú kutyák pontos műszaki paramétereket kértek a kátyúról, hogy pontosan ugyanolyanra sikerüljön nekik visszaállítani, mint amilyen azelőtt volt.

  • Figyelő Klára kolléganő, muris az ország függetlenségét követelni az Európai Uniótól, akkor, amikor eddig több, mint 23 milliárd forintot öntöttek bele az országba. Igaz, 2010 óta ez a pénz a fideszt és csókosait gazdagította, aki sikerrelt termelt négymillió létminimum alattit és durván félmillió kivándorlót.

  • Almási Alma
    2018 augusztus 22
    4:50 du.

    Naná, hát több ezer kilométerről bármi tetszhet, de egyik sem akarja közvetlen közelről megtapasztalni, átérezni a mi kormányunk áldásos tevékenységét – na annyira már nem tetszik! -:))) Különösen Figyelő aggodalma “teccik” nekem is a fejedelmi többessel, ahogy legalább írásban “sorsközösséget” vállal velünk, ha már másként nem is annyira!

  • slapaj
    2018 augusztus 23
    2:19 de.

    Kisfiam nem tudsz te semmit..
    De most jókedvemben találtál, elmagyarázom néked:

    B..zd a p..nát ahol éred,
    Azzal is a békét véded.

    Világosss ??!

  • Rodeo11
    2018 augusztus 22
    11:16 de.

    Érthető és jogos is.
    Mert így nem tudják a melót lepasszolni a Lütyő egyik (sokadik)
    cégének, horribilis munkadíj fejébe amit az adófizetők zsebéből húznának ki.

  • Clara Bencsics Figyelo
    2018 augusztus 22
    10:26 de.

    Az ostobaságod már-már bodai magasságokba kezd emelkedni ezzel a függetlenségi hülyeséggel.

    Mielőtt irsz nézd meg mit írsz.

  • Besancon;

    A Figyelore celzott “sorkozosseg”-ed, or barmi meretu “szolidaritas” amint ‘talalom’ emlitgeti, ertelmetlen “falra borso” amig ti visszautasitjatok a mult vetkeibol tanulni.

    Csupa mult onpusztito tetteinek ismetlesehez ragaszkodtok vehmesen.

    Ne feledd; minden alma a benelevo fereg altal rohad !

  • TUSKE ZSOFIA megjegyzesere;

    Maguk allandoan az EU adomanyainak az esztelen szorasat kritizaljatok. Persze az masok penze volt a kezdettol.
    Valojaban a nemetektol borravalo.

    De mind az oriasi es bokezu burokracia oriasi penz vesztegetseit soha nem meritek fel.

    A burokracia szuksegtelenul oriasi !
    Az adofizetok penzenek a koltese esztlensegekre szorjak mint ha az szemet lenne.

    Semmi logikus rendszert nem vennetek figyelembe, fokent a lakossag on-kepessegenk es ambicioinak a lehetoseg nyujtasat.

    Mindeg, mindent csak ingyen masok koltsegere ohajtatok.
    Az az elkepzeles tette tonkre nem csak magyar-orszagot, hanem orszagok tucatjait, s vilagszerte ahol az emberi ohajok,lehetosegek tiltva voltak, sot vannak maig is.

  • kedves Besancon!

    Az ember éppenséggel azt gndolná, hogy itthon el vannak a népek kábítva, de onnan kintről világosabban látszanak a dolgok. Azonban nem így van, és szerintem ezt nem a távolság teszi, hanem a kényelem, meg az, hogy ottan sem gondolkodnak (pedig jobban megtehetnék, mint itthon), csak szajkóznak. Boda Marcsit meg lehet érteni, Figyelőt azonban már sokkal kevésbé…

  • Továbbá, nekik (Figyelő, Bendeguz) már jó dolguk van, miért foglalkoznának a mi rossz dolgunkkal? Elégedjünk meg azzal, ami van, oszt ne ingereljük őket…

  • Tüske Zsófia:
    “2012-ben a magyar parlamentben egy sámán áldotta meg a magyar szentkoronát.
    https://www.youtube.com/watch?v=UqpMPdXGxdo

    Kezdek rájönni, hogy kissé mégis gyönge a fantáziám… 🙂

    Egyébként semmi kifogásom a derék és tiszteletre méltó sámán úr ellen, remélhetően rendesen kifizeték az óradíját. Ja, és remélem, hogy megáldotta magát Orbán Viktort, dr. Erdő Péter budapest-esztergomi érsek, bíboros urat, valamint dr. Szabó István dunamelléki püspök urat, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának jelenlegi lelkészi elnökét és dr. Köves Slomó vezető rabbi urat is.
    Elemésztene az aggodalom, ha a keresztény értekekre rendíthetetlenül felügyelő Vezér és az említett urak bármelyike is véletlenül sámáni áldás nélkül maradt volna.

  • 2018 augusztus 22
    3:31 du.
    2018 augusztus 22
    4:50 du.
    2018 augusztus 22
    7:47 du.
    Kedves DÜGŐ-kém és társai.
    Véleményetek meghatott-zokogok! Ennyi a hozzáfűzni valóm :

    Egy dolog érdekel benneteket : a permanens forradalom! mindegy, csak folyjon a vér! Azt szeretitek!- a forradalmat, a békétlenséget, a zűrzavart! bár álmaitok nem szent zűrzavarok, az álmaitok süketek, mert régen eladtátok magatokat a disznófejű Nagyúrnak, akit magatok között szabadságnak, egyenlőségnek és testvériségnek becézgettek. Azt pedig ismerjük. Minden azzal kezdődött, meg azzal, hogy tapossátok el a gyalázatost! Soha annyi hullahegyet nem gyártottak, mint e hármasság nevében.

    DÜGŐ-kém !
    A sértődött nem én vagyok!
    Olvasd el a szerző életútját képe mellett : rájöhetsz-sok mindent csinált,mindezektől elesett,2014. január elsejétől—- mindentől elesett! Innen kezdődik a sértődöttsége! ezért ír mindig így , ahogy e cikkben.
    Mindenkiteknek üdvözletével.
    Egyébként nagyon örülök ,hogy tetszéseteket fejezitek ki !
    Ja még egyet kedves DÜGŐ-kém : nem felejtettem kisnyílas múltadat!
    üdvözletével.

  • drága Bendegúz, mit akarok én ingyen, logikátlanul és eszetlenül szétszórni? Csak szólok, nem én vagyok a pénzügyminiszter, sem a kormány, aki a 2010-ben 237,9 ezer embert alkalmazott a közhivatalokban, de idén ez a szám 535,2 ezer főre rúg, Sőt, 2018-ban is tovább hízik a létszám, eléri majd az 542,2 ezret – derül ki az Orbán-kormány 2018-as költségvetéséből… (forrás: https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/oriasi_penzszivattyu_lett_a_kozszfera_ezt_tette_a_kormany_nyolc_ev_alatt.639465.html )

    és egyáltalán, hogy kerültem a képbe én, mint döntéshozó ebben a relációban?

  • tóth péter: eltaláltad alaposan, szarva közt a tőgyét, amikor itt permanens forradalom szításával vádolsz nem tudom, kiket?

    csak szólok a te imádott Gömböc-miniszterelnököd harcol egyfolytában, mindenféle démonokkal és igen sokszor olyan ellenséggel, akit biztosan képes legyőzni: kommunisták, akiknek a krémje a saját környezetében található legnagyobb számban. hajléktalanok, (börtönbe velük) rokkantak és más ingyenélők, migráncsok (számukra az éhhalál a legjobb) MTA-tagok, mert mellettük látszik, mekkora ökrök az ő emberei, tanarak, mert a túl sok tudás nem kívánatos, egyetemek pláne… és legutoljára a NŐK!!!! mert még kiderülne, hogy egyikük-másikuk lekörözné őt, aki 31 évvel ezelőtti diplomázása óta semmilyen továbbképzésen nem vett részt.

  • Belzebub, van ám itt ebben az országban minden, mint a panoptikumban…. mindenki megtalálhatja a maga ízlése szerint való szórakozást. csak a stadionok lelátói konganak az ürességtől.

  • tóth péter
    2018 augusztus 23
    11:42 de.

    Én leszarom megvagy e sértődve avagy sem.
    Felőlem akár örülhetsz is a kis szar életednek,
    mit érdekel az engem

  • Belzebub
    2018 augusztus 23
    11:05 de.

    Szentistván közben nyilván forgott a sírjában.
    Ha életében ilyesmi történt volna, biztos hogy az illetőt előbb elevenen megsütik aztán kerékbetörik végül felnégyelik .

  • Almási Alma
    2018 augusztus 23
    10:43 de.

    Ez a Bendeguz ingerlés nélkül is folyamatosan vicsorog.
    Most képzeld el mit művelne ha ingerelnék.
    Már így is róla meg az idiótikus , olvashatatlan és értelmezhetetlen szakdolgozatairól szól ez az oldal

  • Geyza
    2018 augusztus 23
    9:57 de.

    geyzuka (ülj le és ne igyál most semmit)
    kedves blogtársnőnk kisegített: miszerint a KÉTFARKÚAK ÍRTAK EGY VÁLASZLEVELET A VÁROSATYÁNAK (sic) miszerint kérik hogy agyja meg a pontos méreteit és koordinátáit a kátyúknak egyenként, hogy pontosan olyanra tudják visszaállítani amilyen volt…egyébként felesleges munka lenne

    éljen a kétfarkú…van még humor levédiabasznádon és akkor tkp semmi sincs elveszve

    képzeld amint a NÉP KIVONUL ÉS ORDIBÁLJA: a királyon nincsen semmi

    vagy mint Patyomkin herceg a cárnak aki rájött?

    látnod kellett volna az Operában a Pomádé király új ruhája című operát a pro scenium páholyban Rákosi Mátyás: és Székely Mihály Pomádé, igenám de a feje egy fehér léggömb amire a szemek és a száj meg a többi csak fel vannak festve…asszociáció…óh…

    és Rákosi az egész izét ott és azonnal az összes lehetséges Kossuth Díjra felterjesztette

    hahahahahahaha

    szét kell röhögni a zorbánékat is nincs más megoldás

  • Almási Alma Innen messziről jobban látszik, ha az ember hajlandó látni, és tudja értékelni amit lát.

  • Kedves Tuske Zsofia;

    Nem fogom “dragaz”-ni ha azt megbocsajtana?!

    Ifen orommel altom hogy az altalanos meggyozodesem eggyik ertelemt magaeva tette. Legalabb is a kormanyuk oriasi mereten, s koltsegei azt hasonloan a nemzet pusztito eredemenyekt okoz.

    Persze megjegyzeseiemt mint MAGUK, az az tobbes-szamban velzom.

    Persze balathato, hogy ‘egy fecske nem hoz tavaszt’, de az eszakra koltozo fecskeknek is van “kis-szamu elod-csapataik”.

    Azok jelzik, ill. felfedezik a lehetosegeiket a tobbieknek.

    Barki is valtozast a jobb korulmenyekre ohajtana, azon tetteivel szukseges azt kezdemenyezni.

    Az valojaban ma leheto meg ottan is. Persze ,belatom,hogy oriasi ellenekeskedessel all majd szemben.
    De amit senki nem tessz meg, az soha sem lehet majd valosag.

    A meglatast, a problemak okozoit kell elsokben belatni, mielott a kozosseget mozgositana tettekre a jobb jovoert.

    A nobb jovo lehetosege az egyenek korlatlan biztositott szabadsaga minden egyennek,a szbad lehetosegei kepessgeuk, szorgalmuk es sajat ohajaik es celjaik alapjan.

    Az egyenek korlatlan lehetosegei hianyaban csupan a diktatura letezhet. Az sehol nem hozott jobb, boldogabb es gazdagabb eletet sehol senkinek.

  • Kedves Almasi Alma;

    A velemeny alkotas lehetosegeit NEM a “tavolsag”, sem a “kenyelem”, hanem csupan az oszinte vilag-nezett okozza.

    Az hogy nem csak “egy alamt nez” az egyen, hanem mind a letezo alma-kosakat az alma-piacon.
    Az az a vilag letezo tenyei alapjan hasonlithani barmit.

    Ha csak valamit ki-hagy, akkor mar megalatasat, ill. velemnyet hianyosan teszi.

    Tehat mikor maguk csupan az ottani helyzetet veszik figyelembe, s figyelmen kivul hagyjak az egesz lathato-kort, onmagukat csaljak meg.
    Mert az az u.n. “alagut latas”.

    S hogyan lehten kepes latni mi van az alagut masik vegen ?

    Csupan szidni azokat akik az alagut masik oldalan figyelmeztetik a rettenetes garambolra .

  • Kedves Tuske Zsofia;

    Kuldte a web-videot ahol a “shaman aldotta meg a szent koronat’.

    Hm, biztos maga abban ?
    Inkabb ugy tunt mint egy bohozkodo alcazott egyen ugralva a ket vigyazban allo katonak korul.

    Oszinten, nekem inabb nagyon gyanusabbnak tunt minha valaki a kozonseg figyelemt igyekezett volan elterelni hogy az ekszereket elraboljak leselkedo tarsai.

    S hogyam lehet egy ekszer darab “szent” ?
    Miert a korona es a koronazasi targyak csupan az.Ekszerek.

    No de renedben, az egesz inkabb egy cirkuszi teljesitmeny volt.
    Velne hogy az allamhatalom fizetett a bemutatoert ?

  • Tuske Zsofia idezte az ottani allami alkalmazottak szamait.
    Regaltam arra, adva az itteni adatokat, de a cenzor megtiltotta.
    Vajon miert.
    A szamok talan zavrba hozhatta volna szeretett kormanyukat ?
    ASdtam web-cimet is.
    Jat hogyan hozhatna barki is hasonlatot amikor adta hogy ottan szeretet rendszereuk fel-millio + alkalmazottai vannak.

    A 340 millios US, mind az 50 allamok, 3 ezer + megyek, 80 ezer+ varosok ossz alakamazottai 7.4 millio.

    Florida, 21 millios lakossu,111.102 alkalmazottal mukodik
    Az egesz orszag, 67 megyek, varosok, stb, alkalmaz 424,961 egyent.
    Na hogyan aranylik az egy kilenc es fillios nemzetekez ?

    De vajon miert lenne az tiltav itten ????

  • A:MASI ALMA irta
    “…Boda Marcsit meglehet erteno, Figyelot kevesbe…”

    Figyelo igen tisztan es tobbszor sot ‘erthetoen’ jelezte mindenki szamra, hogy boldogan latja hogy ma az elet jobb magyarorszagon mint volt amikor Figyelo elt ottan.

    Senki nem tahadhatja hogy az elet eg es fold kulombseg a Rakosi es Kadar evek remuralmaitol, s kegyetlenseg ,felelm nem letezik tobbe.

    Persze belatom, hogy itten vannak tobben akik nagyon hianuozzak azokat az eveket.

    Boda Marcsi SOHA nem irta itten, hogy miert ,egelegedett a jelen helyzet es eletkorulmenyeivel.

    Talan reagalna erre, s adna adatait mindannyiunk szamara ?!

  • Clara Bencsick Figyelo irta; Aug. 22, 10;26 de.

    ‘Nem ertem,nem akarnak a magyarok fuggetlenek lenni ..?’

    Sajnos az ezer eves csatlossag alkalmaval ahoz nagyon hozza szoktak.
    Mindeg hosiesen harcoltak minden idegen betolakodok ellen, egy keves ideig,de sajnos sikertelenul.
    S aztan rogton huseges csatlossaiva valtak minden leigazo hatalmaknak.

    Ugy a Torknek, Habsbutgoknak, Hitlernek, Sztaliineknak, meg most is amikor elsokben iagazan lehetoseguk volt szabadon valasztani.
    De rogton beugrottak minden elkepzelhewto csabito elkepzeleseknek.
    S rogton csatlossava valatak onkentesen ismet a nemet anyagi csabitasokinak, az EU-nak, NATO-nak.

    S a ki-ut abbol igen bonyadalmasnak tunik am.
    De amig az “ajandekozasok” jonnek a nemet bankoktol, addig huseges csatlosok maradnak elfogadnak bar mit is.

  • tóth péternek
    Elismerem, hogy marcangolok. A magyar nyelv ismeretében teszem ezt, mondhatni, hogy szerkesztőként a hivatásos marcangoló vagyok. És igen, sértődött is vagyok. Akárcsak újságíró, szerkesztő kollégáim százai, akiknek a helyébe az Orbán-éra rendre propagandistákat ültetett. De a kettőnek egymáshoz nincs köze. Én akkor is marcangoltam, amikor ezért fizettek.

  • tóth péternek
    Elismerem, hogy marcangolok. A magyar nyelv ismeretében teszem ezt, mondhatni, hogy szerkesztőként hivatásos marcangoló vagyok. És igen, sértődött is vagyok. Akárcsak újságíró, szerkesztő kollégáim százai, akiknek a helyébe az Orbán-éra rendre propagandistákat ültetett. De a kettőnek egymáshoz nincs köze. Én akkor is marcangoltam, amikor ezért fizettek.

  • Sokszor megfogadtam már, hogy B79-re nem reagálok. De amikor az ostobaság szorgalommal párosul, az elég irritáló tényező.
    Ahogy kiveszem, szerinte az a “jobb élet”, ha hozzá lehet jutni banánhoz,narancshoz, seggen fütyülő műanyag lovacskához. Ráadásul ezt szerinte semmi nem biztosítja jobban, mint a “függetlenség”. Höhö,sőt: höhöhö…
    A legirritálóbb azonban, ahogy lenéz mindannyiunkat,az összes európait, kiváltképp a magyart.
    Képzelje: mi itt elég sokan tudjuk, milyen alapokon működik az USA – és nem vagyunk odáig érte.
    Leegyszerűsítve: az USA a Föld élősködője. Polgárai attól “gazdagok”, hogy a Föld többi országa hitelez nekik.
    Magyarországon az élet nem attól nehéz,hogy a hangos többség alkotta hatalom egyre többeket szorít a megélhetés peremére. Minden társadalomban voltak, vannak, lesznek szükséget szenvedők. A súlyos gond az,hogy ez a hatalom megfosztotta a magyarságot a távlattól, a jövőbe vetett hittől, és bezárta egy irigy, bugris, soviniszta kalitkába.
    Ez talán Figyelő falvédő bölcsességeken szocializálódott gondolkodása számára nem érthető – különösen a mindennapoktól való távolság miatt.

  • Kenny
    2018 augusztus 23
    2:31 du.

    Amint az Omegáék megmondották volt anno:

    “Régi csibészek, nézik hogy mitnézek”

  • Most meg -úgytűnik- ennek a HUNT* -nak
    fizetnek valahonnan az alattomos szemétkedéseiért.

  • Ja, és B79! Tényleg megtörtént, hogy egy söprűvel hadonászó őrült körbeugrálta a Parlamentben kitett koronázási jelvényeket. Az árulkodó a mai (és akkori) kormány “keresztény identitására”, hogy a koronaőrök meg sem mertek mozdulni, hogy végét vessék a torz performansznak. Sőt, az akkori (a maival egyenlő) kormány sem szólt egy szót sem az eset kapcsán.
    Naná, még magára haragítaná a hátranyilazósok táborát. Így aztán szégyenlősen bár, de résztvesz a kurultáj című marhaságon. És egy percig se zavarja, hogy a “keresztényidentitás” pont ellentétes a pogánysággal. Szerintem boldogan emelné piadesztálra a vörös csillagot, meg a sarló-kalapácsot is, ha ettől remélhetné, hogy lenyúlhatja közösségünk minden fillérét. Ez a baj velük, nem az,hogy jobboldaliak – pláne konzervatívok – lennének.

  • tisztelt Bendegúz,

    kezdve az egyszerűbb kérdéssel, a sámánnal a perlamentben: egész nyugodtan higyjen a saját szemének, a sámán nem csalás és nem ámítás. A Szent Korona az meg egyes jogtörténeti tézisek szerint nem csak egy ékszer, hanem a magyar állameszme egyik jelképe.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Korona-tan
    (más kérdés, hogy erről mi a véleményünk – de a fogalom maga beletartozik a magyar jogtörténetbe.)

    Más: az orbáni közigazgatás hogy úgy mondjam, nem követi, sőt lerombolja a Magyary Zoltán által lefektetett magyar közigazgatástudományt. Elég sokan szóvá teszik és kifogásolják ezt a közigazgatási jogászok, így rajtam hiába próbálja számonkérni, mert nincs beleszólásom a dologba, a magam egyetlen szavazatán kívül. Az pedig talán a maga számára is világos lehet, hogy nem az orbán kormányt támogattam.

    harmadrészt: ajánlanám a legnagyobb jóindulattal, hogy látogasson magyar irodalmi portálokat, mert fogalmi szinten kicsit baj van a magyar szövegértésével. Kezdeném rögtön a magyar szólásmondásokkal: érdemes letölteni és tanulmányozni, szerintem jót tenne a magyar nyelvismeretének: TAMOP-4_2_5-09_Magyar_szolasok_kozmondasok_adatbazisa

  • Kenny
    2018 augusztus 23
    2:31 du.

    “Almási Alma Innen messziről jobban látszik, ha az ember hajlandó látni, és tudja értékelni amit lát.”

    Ez bizony így van bizonyos esetekben – ha picit távolabb lépünk jobb a rálátásunk valamire – ezt már minden kezdő és gyakorló varrónő jól tudja, mikor ráadja az általa szabott ruhát a modelljére és hátralpve feltekinti az “összlátványt” hol kell betűzni, kiengedni, feltűzni vagy bevenni stb belőle! De, ahhoz, hogy tudjuk mit látunk, tudjuk azt valamilyen szinten értékelni, véleményt alkotni, ismerni kell dolgokat, tényeket a maguk valóságában, nem árt megtapasztalni személyesen, és nem a több ezer kilométeres megszépítő fátyolon át szemlézni! A szóban forgó két személy nem ezért nem ismer vagy nem tud dolgokat, mert már idősek (bár B.ról nem tudom melyik korosztály) hanem mert nem akarják a valóságot ismerni – elég a látványpékség, talalom után szabadon – a kenyér dagasztása sütése már nem foglalkoztatja őket! A tények elől elzárkózva imamalomszerűen ismételgetik amit ők gondolnak és látni szeretnének – ám, hogy annak a valósághoz köze sincs azt igen-igen kikérik maguknak! Aztán a legszebb benne, hogy éppen ők magyaráznak, és próbálnak meggyőzni embereket arról a világról amelyben azok élnek. B. nem tudom mikor élt itt, a Kádár alatti időkre úgy hivatkozik, mintha közelről ismerné, de valószínű nem személyes ismerőse a kornak, mert akkor nem írna, beszélne ilyen gyatrán magyarul! Ha pedig nagyon kicsi korában került el innen, akkor miről is értekezik?

    “Senki nem tahadhatja hogy az elet eg es fold kulombseg a Rakosi es Kadar evek remuralmaitol, s kegyetlenseg ,felelm nem letezik tobbe.” -írta B.(08.23.8:49)

    Érted? A “Rákosi és Kádár évek rémuralmai” elmúltak, onnantól minden csupa jó és kellemetes. Senki sem tagadhatja, mert B.és F. megmondta és ők onnan “Florida alsóról” (by Rodeo) úgy látják!
    Szerinted ezek az emberek mit tudhatnak Magyarországról a magyar viszonyokról, gazdasági társadalmi közösségi helyzetekről? A valós politikai légkörről? Mindaz amit mi itt élők, naponta, hetente, hónapok és évek óta látunk, érzünk, tapasztalunk, az mind smafu, pusztán érzékcsalódás hiszen :

    “Figyelo igen tisztan es tobbszor sot ‘erthetoen’ jelezte mindenki szamra, hogy boldogan latja hogy ma az elet jobb magyarorszagon mint volt amikor Figyelo elt ottan.” -írta B.

    Be kell sz..ni rajta, komolyan nem hiszem el – mindenki számára jelezte…! Hogy ezt F. hogyan és miből látja, ítéli meg, az valószínű B.-t nem igen foglalkoztatja, aligha kérdezi meg, hogy minek alapján adja le “tisztán és többször sőt érthetően a jelzését” bármiről is! Nekik az tökéletesen elég, hogy vége a “náci kornak” (F. szóhasználata) vége a Rákosi, sőt a Kádár érának is, és egy magát jobboldalinak mondó kormány van hatalmon – legyen az bármilyen is – akkor csak szép és jó lehet minden! Ez kérlek ilyen egyszerű! Ja, hogy épp egy újabb diktatúra van kiépülőben, hát Istenem, így jártunk – azért mindent ők sem tudhatnak!

  • Zsófia:
    Bendeguznak aztán mondhatod.
    Annyira hülye hogy nem látja mennyire hülye.

  • Besancon
    2018 augusztus 24
    7:23 de.

    Most betűzöm hogy ezt a varrást be tűzöm…

    Bravo Echo
    Tango Uniform Zulu Oscar Mike

  • Tüske Zsófia
    2018 augusztus 24
    5:37 de.

    Kedves Zsófia, tudomásom szerint ön az első, aki leírta, hogy a Magyary Zoltán által lefektetett magyar közigazgatás-tudományt az orbáni közigazgatás lerombolja, nemhogy követné az abban leírtakat. Magam is így vélem, és köszönöm, hogy ez “apróság” iránt figyelmet keltett.

  • Besancon. Folytatnam a gondolatmenetedet. Boda Marcsi kioktatott engem, hogy Ö jobban tudja a lakásárakat a hiteleket és CSOK-kot. Mert Ö Magyarorszagon el. Ezt adu asznak hasznalja. Ez így jól hangzik. Viszont ha belenézünk, hogy leanyom ingatlanokkal foglalkozik, eppen szules elott all (hetfon), és lakást vásároltunk Neki a múlt héten, így egyértelműnek látszik, hogy sokkal jobban vagyok tájékozódva a magyar helyzetről, mint Marcsi. Leszűrve a tanulságot, ha mindent ilyen jól tud amihez nem ért, akkor rengeteg butaságot irkál össze. (Ezzel mondjuk nem irtam ujat.) Hiába el közel, én jobban latok 2500 kilometerröl, mint Ö az ablakabol. Bonyolult a világ.

  • Kedves “talalom” !
    “A súlyos gond az,hogy ez a hatalom megfosztotta a magyarságot a távlattól, a jövőbe vetett hittől, és bezárta egy irigy, bugris, soviniszta kalitkába.”
    Ezt méltóztatott, kormány kritikus hevületében, e
    lkövetni…- Jelentsen ez bármit, ha Ön (Nagy tisztelője vagyok) ha a “magyarság” alatt, a hazai fiatal lakosságot, is érti, kikérem magamnak, mert ebben a nagy nyitottságban sikerre itéltettünk…mert csak ámulok a lehetőségektől!!!

  • talalom;

    Mind ket megjegyzeseben, csupan szemelyes ragalmazasait es gyalazasomat celozva adta.

    Semmi, itten barki altal felhozott alanyon nem tett semmi megjegyzeset.

    De nem hinnem hogy valaha is bar ki is kenyszeriteni probalta magat az USA-ban elnie.
    Tehat az a ragalam ervenytelen.

    Renden, maga nagyon megelegedetlen ottan elni. S csupan a szocialista multjaikat dicsoiti. Az ugy a maga joga es lehetosege ma mint barki masnak .

    Ha szeretne maga a maga altal publikalt rendszerben elni, igerem maganak is, amit igertem masik ket allandoan gyalazkodoknak, de visszautasitottak.

    Egy boldog egy-iranyu repulu utazast bar mely szocialista (Cuba,Venezuela, Del-Afrika, Zimbabwe, Eszak Korea)orszagba, csupan a passportjuk elleneben.

    Az egy ajalnlat ami visszautasithatatlan, HA valoban szive ohajait irja allitasaiban.

    Mikor ohajt repulni ?
    Kezdje a csomagolasat !
    Nem mondhatja hogy nem vagyok jo-indulatu maga irant.
    Bar hogyan us boldogga ohajtom tenni.
    Igazan ohajtom boldofsagat megtalalni sajat ohaja alapjan.

  • Geyza
    2018 augusztus 23
    1:50 du.
    Én Neked örülök igazán a legjobban — hogy vagy , hogy itt vagy és mindig kifejted véleményed üdvözletével

  • Tuske Zsofia valaszara;

    OK, hat az a maga velemenye. Sajnos hogy ottan maguknak nem letezik alapveto biztositott joguk azt szabadon gyakorolni.

    Tobbjeik allitjak hogy ma ottan diktatura van.

    Sajnos, igen elesen emlekszem, nem masok soraibol olvasva, hanem sajat es csaladom legtobb tagjainak a boren tapasztaltakon hogy valoban mi is a “diktatura.” Hogy mi volt az elet ottan.

    Az ketsegtelenul ma mar NEM mukodik, bar mit is allitana !!!

    Tobbjeik ohajtjak a mult ismetleset.
    Sajnos arra ma is minden lehetoseg meg van.Az tobbjeiket igen boldogga tenne.

    ISMETELTEN felhivom figyelmet Mr.Adam elobbi beszamolojara a magyarorszagi nyari vakacioja utan, a HFP rovaton!!!
    Allitasa volt ,hogy az elet jo magyarorszagon, ha nem jobb mint Canadaban.
    Olvassa cikket. ‘Reflections on my Vacation to Hungary’, a HFP oldalan.

    Allitana, hogy valotlan pro-Orban propagandat nyujtott ?
    Nagy munkas hiany van, s jovedelmek nagyban emelkedtek.

    A korona eseten;
    Igen egy ekszer az. Sot ket “ocska” fejdisz osszeallitasabol.
    A jutalom volt Vajk vezernek a nemzet meghodolasaert.
    Feladta a magyarok minden letezo jellegeit, nyelvuket, irasmodjukat, vallasukat, tarsadalmi-gazdasagi rendszeruket,stb. Persze a nyugat-elleni hadi-sikertelensegeik okozta azt. De aztan meg csak keletfele portyaztak, soha tobbe nyugatiak ellen. Otto felakasztatta mind a hadi-vezereiket a 955-beli Ausburgh melleti kudarcaik esetevel.

    A “shamanjanak” az eloadasa az csupan “show” (eloadas) volt.
    Meglepoen latva hogy nincsen ottan meg “szoba-rend”-sem. A minimum viselkedest megszabva a Parlament epuleteben.

  • ACZEL GABOR megjegyzesere;

    Rendszerint, mondhatnam, hogy a vilag leg-tobb nemzetei altal a kormany-allam-iagazgatas rendszeret, modszereit, szerkezetet az u.n. Alkotmanyaikban hatarozva vannak le-rogzitve.

    S nem valaki “think-tank” egyen ohajai es allitasai alapjan mukodhet.

  • slapaj
    2018 augusztus 24
    10:00 de.

    Pedig totálisan igaz amit Talalom írt és amit idézni méltóztattál.

    Azért mert TE a Rendszer lieblingje vagy, másik félmillió fiatal még elvándorolt innen és a legutóbbi felmérések szerint még 400 000 szeretne elhúzni a csába.

    Majdnem a fele nem is akarna visszajönni ide.

    Evvan komám.Nem én mondom a közvéleménykutatások mondják.

  • Tüske Zsófia:
    “A Szent Korona az meg egyes jogtörténeti tézisek szerint nem csak egy ékszer, hanem a magyar állameszme egyik jelképe.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Korona-tan
    (más kérdés, hogy erről mi a véleményünk – de a fogalom maga beletartozik a magyar jogtörténetbe.)”

    Erről nem is szólva:
    Btk. 334.§ Aki nagy nyilvánosság előtt Magyarország himnuszát, zászlaját, címerét vagy a Szent Koronát sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, illetve azokat más módon meggyalázza, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    (A Kommentár szerint a cselekmény nemcsak szándékos, hanem gondatlan elkövetése is büntetendő.)

  • Ez a rendszer-seggnyaló slepp-et képviselő kis [email protected] slapaji (vagy mucsai) még mindig képes itt kormánypropagandával nyomulni??!

    Hát miért nem bír már eldugulni?

    Már állította magáról, hogy zsurnalisztának tanítják, de még olvasni sem tanult meg, nemhogy írni!

  • A “szentkorona” nem jelképezi a magyar köztársaságot.

    A monarchia jelképe volt, ami már rég az ótvarosba dűlt, vele a korona is.

    Vagy netán tisztelhetünk valami lipótmezeit, aki csörgősipka helyett viselni akarja?

    Ezért kelleni “tisztelnünk” a sárga-házból Antalljózsit??

    Ennyit voltak képesek “tenni” az országért – a teljes kifosztásán kívül – ilyen, és ehhez hasonló beteg törvényeket alkotni

  • Belzebub
    2018 augusztus 24
    1:55 du.

    Innen már csak egy lépés a “felségsértés” jogi kitétel

  • Belzebub
    2018 augusztus 24
    1:55 du.

    Mindig is rühelltem a Dávid Ibolyát.
    Először azért mert Göncz Árpi bácsi kegyelmet adott valami gazdasági bűntettel vádolt bankembernek és a kis senki Dávid
    N E M E L L E N J E G Y E Z T E !!!!
    Mert mit neki a Köztársasági Elnök jogszerű döntése.

    http://magyarnarancs.hu/belpol/a_kunos-ugy_nincs_kegyelem-62020

    Másodszorra pedig azért mert a hülye horthysta tyúk kierőszakolta (hagy magára irányítsa a közfigyelmet)
    hogy a Magyar Koronát szállítsák át a Nemzeti Múzeumból a Paralamentbe.
    Nincs a világon még egy köztársaság ahol ilyen hülyeség előfordulna.

    Ezzel táptalajt adott a máig tartó elbaszódott turulbanszületett múltbarévedésnek, amiből jó nem fog származni szerintem.

  • T. gabriel !
    “Ez a rendszer-seggnyaló slepp-et képviselő kis [email protected] slapaji (vagy mucsai) még mindig képes itt kormánypropagandával nyomulni??!”
    – Ezt bírta ide rondítani, – de sokat segít abban, hogy az -“olvasói klub ökre”- cím megillesse…
    – Kérem, ebben a “szellemben” pötyögjön továbbra is, hogy tudjuk mindnyájan – milyen förtelmes, “gabriel”-ként, vegetálni…

  • Bendeguz79
    2018 augusztus 24
    10:57 de.
    Kérem, nézzen utána, hogy ki a fene az a Magyary Zoltán, és ha már ott van gépközelben, írja be a gugliba Alexis de Tocqeville nevét. Egyikük se ““think-tank” egyen”.

  • Aczél úr cikkei nagyon érdekesek. Annak, akit érdekel a csúsztatáson alapuló kormánypropaganda …

    A kormányzati hapsi előáll valamivel, pl. keresztény gyökerekkel. Erre jön Aczél úr, és csapkodja az Ady-verset az asztalhoz. Szerintem be kéne zárni őket egy szobába, ott aztán jól elvitatkoznának. Süketek párbeszéde.

  • köszönettel
    vettem az “adást” majd leszek…ha

    hahahahaha

  • hazai lámpa, nem a kormányzati hapsiknak írok, mert azokat a soraimat se olvasták, amelyek miatt megfosztottak attól, hogy éljek belőlük.

  • Geyza:
    “Innen már csak egy lépés a “felségsértés” jogi kitétel”

    Türelem Geyza, türelem: meglesz. Csak meg kell várni, amíg Orbán államfővé választatja magát, vagy esetleg fölveszi a patinás “Vezér és Kancellár” címet.

  • Geyza:
    “Nincs a világon még egy köztársaság ahol ilyen hülyeség előfordulna.”

    Ugyan Geyza, ugyan! Miért, olyan országot tudsz mondani Magyarországon kívül, ahol a nemzeti függetlenség – 379 év után történt – visszaállásának napját nemzeti gyásznapként ünneplik meg? Én nem tudok.

  • slapaj
    2018 augusztus 24
    5:56 du.

    Ydeges a kycssyke DDDD
    Nem bay mayd kinövy

  • Belzebub
    2018 augusztus 29
    1:34 du.

    És ahol a Himnusz oly gyászos hogy az embernek még az életkedve is elmegy tőle.

    Ilyen Himnusszal csakis a vesztesek között lehet egy nép !

This site is protected by Comment SPAM Wiper.