Magyarországon káros az egészségre, ha valaki kormányközeli pénzügyek közelébe kerül

2018 szeptember 5 9:58 de.79 hozzászólás

Van itt egy nagyon furcsán csavarodó történet. Több is van, de próbáljuk meg most csak ennek az egynek a kanyarjait követni. Nem könnyű, hiszen csak a nyilvánosságra került csavarulatokat ismerhetjük, vagyis nagyon keveset a tényekből. Ezúttal szerintem még csak az sem túl fontos, hogy a ”keresztény, turáni, nemzeti, illiberális”, meg isten tudja, még hányféle katyvasszal küzdő kormányerőről van szó. De azért a hasonló akciók kivitelezésének módja sokat elárul az adott politikai erő felkészültségéről, habitusáról, arról, hogy mit tart saját szavazói értelmi képességeiről.

De nézzük, mi az, amit tudunk a Kósa Lajos, Sz.Gáborné, meg a mesebeli örökség körül zajló történésekről?

Nyilvánosságra került két, közjegyzőnél hitelesített okirat. Az egyik arról szólt, hogy nevezett kormánypolitikus vállalja, hogy tanácsokat ad Sz.Gábornénak horribilis összegű öröksége befektetésére.

Közbevetőleg: 4,3 milliárd euró – akkori áron 1340 milliárd forint – szép summa a magyarországi büdzsében. (1340 000 000 000 forint)

A másik okirat arról szólt, hogy az örökös 200 millió forintot ad ajándékba – a kormánypolitikus édesanyja cégének.

Első körben az okiratok létezését tagadták hevesen, de ez napok alatt megdőlt, miután nyilvánosságra kerültek az okiratok fotókópiái, rajtuk a kósai aláírással. (Azért kíváncsi lennék annak a közjegyzőnek – és irodájának – mai sorsára, ahonnan az okiratok kikerültek.)

Miután a kormánypolitikus – nem mellesleg pártja első 10 embere közé tartozik, és a második legnagyobb magyar város polgármestere – elismerte, hogy az okiratok léteznek, és ő írta alá azokat, jött a második verzió. Eszerint a hölgy tényleg kért befektetési tanácsot öröksége ügyében, amire ő annyit mondott: vegyen magyar államkötvényeket.

De miért kellett ezt közjegyzői okiratba – okiratokba – foglalni? És hogy kerül a képbe az anyai cég 200 milliója?

Persze gyorsan kiderült, hogy ilyen örökség nem létezik. 4,3 milliárd euró még Németországban is – ahol az állítólagos örökhagyó elhunyt –, számottevő vagyon. Akkor jött a 2.0-ás verzió frissítése: szegény kormánypolitikust megvezették, egy csaló hálójába került. (Jópofa csaló, aki 200 milliót ígér, és csak egy aláírást kér cserébe.)

Az ellenzék reakciója nem volt túl kreatív: „Régi ismerőse!” Naná, egy politikusnak muszáj, hogy több ezer ismerőse legyen – különben ki szavazna rá? „Gyakran volt vendég az „örökös” csengeri házában! És? Egy politikusnak több száz olyan ismerősre is szüksége van, akivel személyes kapcsolatot tart: különben hogy gyűjtene össze egymaga 500 aláírást, szórna ki sok-sok szórólapot, ragasztana ezernyi plakátot, győzné meg a szomszédait? Egy irodaházban volt a cége a politikus baráti köréhez tartozó tulajdonosok cégeivel! Marhaság. Aki a cégének irodaházban bérel helyet, miért tudná, hogy az ugyanott működőknek kik a tulajdonosai, és mivel foglalkoznak? Ráadásul, ha az ember bérletet keres, az ismerőseitől érdeklődik elsősorban – miért lenne baj, ha velük kerül egy épületbe?

Az „örökösnő” Sz. Gáborné végül Svájcba utazott – menekült? A hírek szerint több ismerősétől is vett fel nagy összegű kölcsönt – a várható örökség fedezékében.

A magyar hatóság csalás megalapozott gyanújával indított eljárást ellene, ennek alapján kérték kiadatását. Azt nem tudni, hogy konkrétan ki (vagy mely szervezet) jelentette fel csalásért az asszonyt. A hatóságok igen szűkszavúak az ügyben: lázasan igyekeznek Kósa nevét is eltüntetni a közelből. Bár változatlanul „csalás áldozataként” tüntetik föl a politikust.

A debreceni polgármester ugyan nem alapos gazdasági tájékozottságáról ismert a magyar közéletben, de azért ekkora lúzer mégsem lehet. Mi a fenének írt alá két okiratot is egy örökség kezelése ügyében? Aminek hasznából csak áttételesen – édesanyja cégén keresztül ajándék formájában – részesül? Nem volt neki gyanús az óriási összeg? Egy Kósához mérhető politikusnak nagyjából 10 percre – na jó, 10 órára – lenne szüksége ahhoz, hogy meggyőződjön az örökség valódiságáról.

Egyetlen logikus magyarázat létezik: az a 4,3 milliárd euró létezik: ennek igazolására kellett az a két közjegyzői papír. Csak nem egy állítólagos végrendeletben lapul. Akkor vajon hol???

Ui (ps.): Sz. Gábornét Svájc kiadta, tegnap (szeptember 4-én) a magyar rendőrségre került. Mai (szeptember 5-i) hír: az asszony kihallgatását nem tudták megkezdeni: éjjel rosszul lett a fogdában, kórházba szállították.

Úgy tűnik Magyarországon igen káros az egészségre, ha valaki kormányközeli pénzügyek közelébe kerül.

Rátesi Margit

Illusztráció: Mysterious woman (rejtélyes nő) / Anna Zygmunt.

79 hozzászólás

  • Minden hasonblo gazemberseg es elkepzelhetetlenseg csak magyarorszagon tortenhet meg ma.

    Marika (ozv. Sz. Gaborne) egy igazi csalo. A regi (tobb mint szaz evvel ezelotti) u.n. „Ponzi” (egy New Yorki utcai csirkefogo volt) svihagsagot ismtelte.

    Igen, meg Debrecen varos polgarmesteret is jol becsapta.
    No meg igen sok masokat akik elhittek Marika hazugsagat, mert mindenkitol „kolcsaonzott” a hazug-igeretai alapjan.

    Ne aggodjanak maguk, Marika jol van !
    Az ajulasai is „Ponzi” cslasa.

    De mint a mondas ; a hazugsag vonzza az ostobakat mint a magnes.

    Aki kepes lett volna gondolkodni egy percig, belatta hogy a hazugsag tull nagy hazugsag volt a valaosg lehetosegenek.
    Marika apja szegenyen halt el mint a templom egere Debrecenben.

    De miert ez tortenik csupan magyarorszagon ???

    A KAPZSISAG es az ostobasag az uralkodo erkolcs ma ottan !!!

  • Rosszul kidolgozott fedőtörténetről van szó, amibe ezt a szerencsétlen nőt belerángatták. A férje nem véletlenül lett öngyilkos.

    Valami piszok nagy állami sumákról van szó, érkezne vagy érkezett egy marha nagy summa valamilyen országtól, aztán kellene erre valami magyarázat legalizálásra.

    A nő most döbbent rá, hogy őt fogják megszívatni, ettől lett rosszul.

  • Kedves „talalom”, cikke cime helytelen .
    Mert NEM volt penz !
    Csupan amit Marika hazugsagval lopott johiszemu ismerosseitol.

    S a „kozjegyzo” csupan azt ‘bizonyitja’ a ket-tanu is, hogy akik azt a papirt alairtak, valoban azok a nevu egynek voltak.
    Az a kozjegyzo megeljetesenek lehetosege.

    a bunugyi kerdes persze ,hogy Kosa tudatosan es clezatosan lett kozbejatszo a csalasban ???

    Az egyik magyar sajto reporter jelentese alapjan akkor Marika es Kosa kozott tobb is ment. A nos Kosa sz az ozvegy-asszony kozott igen kozeli fizikai kapcsolat bizonyiteka.

    Mert HA Kosa eggyutmukodese segitte tudatosanes velzatosan Kosa, hat Kosa is egyenloen bunos Marika tetteiben.

    Volt itten a „Barnard (Bernie)Medoff” nevu ‘befektetesi szak-ugynok. A „Ponzi” csalas-kiraja, de ma 150 eves borton bunteteset tolti.
    Vannak tobb gyorsan meg-gazdagodott „befektetesi-szak-ertok” ottan is am.

    Vajon mit fog majd Marika kapni ?
    Talan a Kosuth dijjat ?
    Miert ne ?
    Ugyes, eszes es sikeres volt !
    Csupan erkolcsileg az alacsony nivon.
    Na de erkolcs az elatkozva meg a KMH tobbsegei altal is.
    Hol a „szolidaritas” a sikeres egyenekkel ?

  • B79? Milyen ‘Marikáról” hablatyolsz? Volt egy ilyen nevű csaló, aki nagy hozam ígéretével szedett ki egy csomó pénzt: őt elítélték, nem tudom, mi van vele.
    A fenti egészen MÁSIK TÖRTÉNET, nem tudom, Sz. Gábornénak mi a keresztneve.

  • talalom;

    maga a tavalyi cikkeben adta a no keresztnevet mint Marika, Sz.Gaborne ,hasonloan az ottani hirlapok is.

    ozvegy Sz. Gaborne,ferje hataror volt,onguilkossagot kovetett.

    A hirek alapjan most toloncoltak vissza Swajcbol. Tavalu eltunt magyarorszagrol mert csalssal es lopassal volt vadolva.

    De most vissza-toloncolsa utan a bortonben elajult. Most a korhazban van.
    Tehat NEM lehetett semmi „itelete”.

    Aki bunelkovetessel van vadolva annak nevet miert tartjak titokban ottan ???

    Ha maga hasonlo aldoztakent esett egy masik valakinek, azt igen sajnalom. De gyanitanam hogy az is a Kosa polgarmester ‘baratja’ vagy csalotarsa lehetne.

    Tehat mire hivtakozik „babalgyol”-asaval ???

    Trump van vadolva buntettek tucatjauval, senki nem titkolja nevet. Hasonloan volt Bill Clinton is, sot neje Hilary is ,semmi sem volt, s nincsen titokban tartva.

  • DRAZIRI;

    Van nekem egy nagyon szep hid, amit szeretnek neked eladni .
    A „Brooklyn bridge”.

    Ha keszpenzzel fizetsz, ingyen bedobom a Golden Gate hidat is bonuszkent !
    Csak kuld a penzt !!!

    Hat miet ne hinne el ?
    Olvasva sokkal nagyobb hulyeseget is elhittel, amit soraid bizonyir.
    Mert az a 3.4 muuliardos Euro orokseg semmi mas nem volt.

  • Bendeguz!

    Most lebuktál rendesen! egy nagy f@sz fideszes troll vagy!!

  • talalom,

    egy idiótával miért foglalkozol?

  • Még jól emlékszünk hogy szaros nem egészen egymilliárdocska miatt mit műveltek Tocsik Mártával, aki szteem nem is volt csaló.
    Csak éppen kihasználta a TÖRVÉNY ADTA LEHETŐSÉGET egy kis pénz leakasztására.
    Véleményem szerint úgy csöppent bele mint Poncius Pilátus a crédób.

    A szocialista időkben kezdődőtt a nő szégyenletes meghurcolása és a 22-es csapdájára emlékeztető megfizethetelen pénzbüntetés kirovása.
    Bele is halt szépen.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Tocsik-%C3%BCgy

  • Drizari
    2018 szeptember 5
    11:06 de.

    PONTOSAN.

    Kivéve, hogy lehetséges az is, hogy „öngyilkos lett” (lesz), mint az a másik fickó… Welsz Tamás?
    ____________________

    – ha a sajtó érdeklődne, azt kell mondani, hogy már többször követett el öngyilkossági kisérletet…
    – de főnök, hiszen az úgy is volt, csak azokban az esetekben nem találtuk otthon…

  • Nem sokáig fog most meglevő egészségben élni a kedves Szabóné. A beszámíthatóságát is lehet befolyásolni, még egy olyan országban is, ahol az egészségügy a béka fenekénél is millió mérföldel van. A Szovjet kultúra és az azóta is erős Orosz befolyás jó képzést ad a Magyar (titkos)rendőrségnek és a nem nagyon titkosnak is.

  • Minden reagaloknak :

    Talan belatnatok hogy mi a problema ottan mindenben.
    Vagy az talan tul sok remelni ?

    Az igazsagszolgaltatas ugyeben mikor irom hogy valoban szuksegtek lenne a „Jury” es az „advarsarial” rendszerre, ( a lakossag alatali itelet es az ellenzeki modszer ) akor csak a „hulye”, „f@sz”, „troll”, stb. vagytok kepesek reagalni.

    Mit bizonyiutataok azal ???

    De ha oly boldogok vagyok az ottani jelen gazemberek modszreivel hat mi a feneert panaszkodtok ???

    Miert nem vagytok buszkek arra ??? Hmmmm???

  • Drizari! Muszáj, különben azt gondolhatják, hogy sima csalásról van szó.
    B79 nyilván azért terel szándékosan, hogy azt higgyék: valaki becsapott valakit, kicsalt egy csomó pénzt valakitől. Holott egy fillért sem látott senki az „örökségből” – csak a dokumentumokat, amelyek szerint létezik ez az „örökség”.
    Lefogadom: Sz. Gábornét is azok perlik majd, akik kölcsönt adtak neki, és nem kapták vissza a pénzüket. De hogy lesz ebből csalás???

  • Talalom:

    Bendeguznak láthatólag az a feladata hogy folyamatosan félrevigye egy-egy topic témáját.

    Undorító alak.

  • talalom;

    A no neve Szabo Gaborne , Matko Maria.

    2018 Julius 27 fogtak el Swajcban.

    Szeptember 3-an vette at ot a magyar hatosagok.
    Az „allotolagos 1300 milliardos orokseg” a Swajci lete alatt allitolagos 2600 milliardra novekedet, persze csak a hazugsagaban.

    Olvashatja a „police.hu” lapjan.

    Lathatja a no „mug-shut”-jay is.
    De figyelemztetnem kell amegtekintoit !!!
    A no „RRR” ( Roma es Rem-Ronda)

    30-50 egyenektol felrevezeto hazugsaga alapjan szedett fel „kolcsonoket” johuszemu naiv ismerosseitol.

    HA maganak hazugsaggal kolcsont venni nem „csalas” vagy buntett, kerem adjon nekem 1300 milliardos „kolcsont”, hazugsah nelkul !!!

    De a no igazi nagy „Ponzi” volt.
    Mert Fiak Istvan egy allitolagos ‘Eszak Atlantic Penzugyi Befekteto Rt. vezetett neki.

    talalom;
    maga urta Szept 5, 12;41 du. soraban hogy;
    „a fenti egeszen MAS TORTENET…”

    Oh ? Sz. Marika a 4.35 miilardos Euro hazug-orokseggel ?
    Na de hat akkor maga kirol irta „fenti…”cikket ???

    Maga is kezd mar ugy ertelmezni dolgokat mint Kosa ?
    Felre vezeti onmagat a sajat valaotlan allitasaval ???

    U.I.
    Ismertem egy magyar ferfit,Orlando Varosi kormany- hatosaganak volt a Lithographiai fonoke. Kivallo allas es fizetese volt. Kivalloan mukodott.
    De a felvteli beadbvanyan irta hogy M-on egyetemet vegzett.
    Kesobb kisult hogy nem vegzett. A varos cslassal vadolta, mert hazugsaggal nyerte allasat.
    11 evi bortont kapott. Ott halt meg prostat-rakkal.

    Ha maganak hazugsag nem csalas es bun, hat akkor minek velne, ha valaki magat csapja be hazugsaggal ???

    Talon ottan maguknak a hazugsag a buszkeseg ???

  • talalom;

    SOHA, SEHOL SEMMI dokument, bizonyitek NEM letezett a nem-letezo oroksegrol. Mert nem volt orokseg.

    Fogadok hogy a no ugyvedje majd pdychologiai problemajara hivatkozik vedelmeben.

    A no hazudott a jozjegyzo elott is.Habar a dokument NEM allitotta az allitolagos orokseg valosagat.
    Csupan hogy Kosa segitene a befekteseben amiert igert 200 milliot Kosa naujanak.
    Minden a hazugsagan alapult.

    A kozjegyzo csupan az ala-irok neveinek valosagat bizoinyitotta.

    Olvassa mit kell a kozjegyzzonek bizonyitani a biztositas es a torveny altal !

  • talalom,

    normális ember nem olvassa a zagyvaságait. Aki nem ismeri és mégis beleolvas, az pár sora után rájön, hogy egy idióta írja.

  • Geyza!

    megközelítőleg úgy volt.

    A Tocsik volt a „mula” akinek a hátán szinte mindenki aki „számított” elvitt egy jó adag pénzt.

    A Torgyántól kezdve a szocik, a „mi-viktorunk” bandája is.

    Az úgynevezett privatizáció valóságos végrehajtása, a „jutalékokat” a nevére írták, a Mária csak szétosztotta.
    Hogy a politikus személyek „ne legyenek közvetlenül érintve”

    A Kósa haverunk ebben a nevezetes esetben „talált” egy másik Máriát „jó messze”, Csengerben, akinek a nevét „hitelfedezeti” ügyletre használták fel.

    Csak rosszul sült el, mert szerintem a hatalmuk biztos tudatában már eléggé hanyagok voltak arra, hogy rendesen összerakva „befejezzék” az üzleteket, és valaki „kiszivárogtatta”

  • Találom:
    „Lefogadom: Sz. Gábornét is azok perlik majd, akik kölcsönt adtak neki, és nem kapták vissza a pénzüket. De hogy lesz ebből csalás???”

    Pedig az ilyen jellegű kölcsönkérés éppen a csalás egyik tipikus esete.
    „Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.” Btk.373.§ (1)

  • „magyarorszagon karos az egeszsegre…”-
    -foleg ha valaki nyiltan an kormany ellen beszel!!!

  • Vegre van legalabb eggyetlen ertelmes egyen itt a KMH olvasoi kozott a Belzebub nevvel, aki kepes felfogni
    hogy a „csalas” miert is bun meg magyarorszagon is.

    Mind a tobbi hozzaszollok csak a tenyek remuatatojat vadoljak minden fele bunko ocsmanysagokkal.

    Ga tudnanak olvasni, mi a feleert nem olvassak mind az ottani hirekben ?

    S ha a „csalast” dicsosegnek velik, ne panaszodjanak majd ha valaki svihaksaganak aldoztatava esnek hasonlo modon.

  • talalom;

    NEM, nem a becsapottak „perelik” dicso Marikajat, hanem az allami vegrehajto ugyeszseg.

    Azok akiket Marikaja becsapott es kirabolt hazugsagaival, azok csak a TANUK lesznek a birosagi targyalason.

    Lopas tobbfele modszerekkel tortenik,az egyike a hazugsagg,ill. felrevezetes modszerevel.

    Hasonloan, cikkenek cime is rem tevesen fogalmazta !

    NEM VOLT semmi „kormany-penz” az ugyben. Csupan a Marikaja johiszemu ismerosseinek a penzei.

    Csupan azok johiszemusege lett a karos egeszsegukre is.
    Mert penzuket bizonyara SOHA nem fogjak latni.
    Marikaja elkoltotte azt Swajcban .

    Az adofizetok majd fizetik a birosagi eljaras es a Marika bortonben tartasnak koltsegeit.
    Az lessz majd a „kormany penz”.

    Az a teny amit nem csak mind az ottani hirlapok nyujtanak, hanem meg „talalom” tavalyi cikke is. Amit mostan tagad.

    No de az maguknak mind dicsoseges tettek, csak aki emlekezteti magukat kell vadolni es szidni.

    Igazi magyaros gondolkodasuak. Szegyenletes !

  • Belzebub! Egy jó ügyvéd azért bele tud ebbe kötni, hogy egy kölcsön mennyiben haszon, a tévedésbe ejtés szándékos volt-e vagy jóhiszemű stb.
    De nem ez a lénye. A lényeg az, hogy minél kevesebb szó essen erről a balul sikerült akcióról. Volt egy Minarik Ede nevű focirajongó Mándy novellájában: na, annak a szakmájába vágnak az ilyen esetek. Ha érted, mire célzok…?

  • T.Margitka!
    -Aki magyarul „publikál” az, nem írhatja le, hogy „muszáj”! – Persze, ízlés dolga…
    Ezt még az átkosban, az újságíró gyorstalpalókon is emlegették !
    – Matkó Marika, több mint 50 rendbeli csalással gyanúsítható… – A gumicsont bukéját, Kósa Lajos adta, így butuska ” kormány-kritikus” írások tömege, kelt életre…
    – Lajos itt egy méretes lúzer, kit érdekel,hogy Marika milyen ügyes szöveggel, kapott pénzt…

  • Magyarország káros az egészségre.

    Brit tudósok mondják…

  • slapaj
    2018 szeptember 6
    12:25 du.

    Ezé kedvelünk téged:
    „Per Lajos” meg per „Marika” viszonyban vagy a hazai hírek sztárjaival.
    Viktor bátyáddal is pertu viszonyban vagy ?

    Ha igen beszéjjé mán vele hogy itt a szomszédban
    egy jó ember lovat tart a kertjében.
    Kuvva büdös jön onnan.
    Intézze már el hogy
    odabe tartsák a
    dögöt köffike.

  • Találom:
    „Egy jó ügyvéd azért bele tud ebbe kötni, hogy egy kölcsön mennyiben haszon, a tévedésbe ejtés szándékos volt-e vagy jóhiszemű stb.”

    Aligha. Ha a kölcsönök felvételekor a felvevő tudata átfoghatta, nem biztos, hogy azokat az igért határidőre vissza tudja majd fizetni, pláne, ha még a kölcsönök visszafizetését biztosítő várható bevételét is hamisan jelölte meg, akkor a csalás tényállás szerintem vitathatatlanul megvalósította. A kölcsön hamis indokkal történő felvétel az azt felvevőnél egyértelműen jogtalan haszonszerzés, aminek az érdekében tévesztette meg a kölcsönzőt, aki a kölcsönzéssel (melynek összegét az ígért határidőre nem kapta meg) kárt szenvedett.
    Ha a kölcsönzés a kölcsönkérőn kívülálló okból nem ment végbe, akkor csalás kísérlete történt, amelynek a büntetési tétele azonos a befejezett csaláséval.
    Hogy a sértett mekkora luzer volt, aki ráadásul komoly nyereséget remélt, szerintem büntetőjogilag nagyjából irreleváns.

    Ilyen esetben a legjobb ügyvéd is legfeljebb irgalmas büntést tud kérni, mert az elkövetőnek nehéz gyermekkora volt, egyébként is magas a vérnyomása. 🙂

    Persze, más a helyzet abban az esetben, ha a vádlott ugyan előre láthatóan fedezetlen és hamis indokkal szerezte ugyan meg a kölcsönt, de azt az igért határidőre valahogy mégis visszafizette. Ebben az esetben a kiszabandó büntetés korlátlanul enyhíthető.

  • találom Te vagy a falu rossza? Téged ugat minden kutya?

  • Geyza Szerintem is. Pedig szerencsére nem vagyok brit tudós.

  • Igen Kenny, de ennek az az oka, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs: EZ VOLT A SIMICSKA ÁLTAL BEÍGÉRT „ATOMBOMBA”!Szerinted hogy kerülhettek ki a baráti közjegyzői irodából azok az iratok? Ki vette meg azokat? Naná, hogy csomagolt és elutazott, amikor látta, hogy engedik elkenni az egészet, egy vidéki asszonyka botlásának bállítani. Majd kap pár évet, hiszen szegény egyedül maradt, miután a férje öngyilkos lett az ügy kirobbanása után. Azt Simicska tudhatja a legjobban, hogy az ügyészség-rendőrség nem jár utána az ügynek, ő pedig nem remélhet hivatalos védelmet, sőt veszélybe került.
    Nem beszélnek már a 4,3 milliárd euróról – mintha nem is lenne. Hááát, végrendeletben biztos nincs… Azon rugózunk, hogy az a pár millió, amit Sz.-né visszadott vagy nem, az csalás akkor is, ha visszaadta. Lehet, nem tudom.
    Most nyugi van, lehet 4 évig gondolkodni, mi legyen. Mert azért 467 darab, egyenként hárommilliárdot fizető ötöslottó talán még itt is feltűnne.
    Bár, ahogy elnézem, a fene tudja…
    Mindenesetre, aki ezek után az oknyomozó sajtót hiányolja – inkább nem mondok semmit.
    Slapaj! Mi bajod a muszáj-jal? Jóvanna, németes jövevényszó. És? (j-vel kell írni, nem ly-vel)

  • Az onnan valo hozzaszollok ismetelhetik hogy „nem tudod hogy mi van magyarorszagon”,stb.stb.

    Persze a Csongori Szabo Gaborne Marika esete tele van es volt mind az ottani lapokban a kezdettol.

    Csupan GABRIEL allitja, es „talalom” is probalta azt, hogy ez egy masik Szabo Gaborne Marika Csongorrol.

    Aki annak idejen olvasta volna a hirekben, hogy Marika az allitolagos billio dollaros oroksegere hivatkozva kerte a kolcsonoket mindenkitol akiknek a zsebeben penzt szagolt.
    Allitotta hogy szukisege volt ‘fizetni-e az illeteket a billiokat felvenni’.

    S vannak az itteni zsenik akik azt meg ma is elhiszik, s masokat vadolnak gazemberseggel akiknek semmi reszuk nem volt abban.

    Ha Kosa elhitte volna azt meg kapzsisaga alapjan is, hat a legostobabb polgarmester a vilagon.

    Hasonlo modon itten volt egy „befekteto-uzletvezeto” Barnard Madoff aki ma 150 eves bortonbunteteset tolti a racs mogott.

    Talan 50 ev Marikanak eleg lenne tanulnia a tisztesseget es becsuletet.
    Sajnos ottan nem letezika jury-system.

    Nem olvasta soha Moses kobe veset sorait ! Hm ???

  • Kedves Margitka!

    Kissé le van maradva….a mai itthoni újságokban ugyanis megjelent,hogy a nevezett hölgy valóban megkereste Kósa Lajost,kedvező befektetési tanácsadás végett,aki adott is,de tényleges
    pénzmozgás ugye nem történt köztük!Ez tény!!!!a jelenlegi állás szerint!
    Lehet,hogy szélhámos a hölgy,aki a nagy”örökség”reményében próbált kicsalni többektől jelentős összeget…és kapott !de az is lehet,hogy igazat állított?…majd a bíróság eldönti!
    Bár ellene szól a külföldre menekülése…és az,hogy kiadták,beteg volt,haza hozták.stb….azért ki kellene várni
    a bizonyítékokat a nyomozás,rendőrségi vizsgálat végét…..
    Mielőtt bárkit is gyanúsítana,vagy végső következtetést vonna le,ajánlom várja meg a bizonyítási eljárás végét!
    mielőtt téves és nem bizonyított tényeket…állít!

  • T.Geyza!
    – Ismert tény, hogy Ön, nem náci, nem soviniszta nem rasszista, nem alkoholista, nem TV-szerelő, nem illiberális, nem jobber, nem továbbszolgáló tiszthelyettes, nem lepukkant párttag, nem gyalázza a nyelvünket, hölgyekkel nem udvariatlan, de szellemes, intellektuális humora, széles műveltsége, nagy kitekintése – és figyelemre méltó verbális adottságai vannak…
    – Ezért, érzi büdösnek a szomszéd lovát…?

  • Amennyiben a hölgy csaló és megkárosított több jóhiszemű embert,biztosan felelősségre vonják,kártérítésre kötelezik,elítélik,ami jogos,ellenkező esetben rágalom!
    Hát majd elválik és kiderül az igazság!
    Addig is ,meg most is nagyon szánalmas pláne bizonyítékok nélkül közismert jobboldali politikust megrágalmazni!

  • Amennyiben a hölgy csaló és megkárosított több jóhiszemű embert,biztosan felelősségre vonják,kártérítésre kötelezik,elítélik,ami jogos,ellenkező esetben rágalom!
    Hát majd elválik és kiderül az igazság!
    Addig is ,meg most is nagyon szánalmas pláne bizonyítékok nélkül közismert jobboldali politikust megrágalmazni!
    remélem ezzel C.Á.is egyetért?….!

  • Slapaj

    Bár mint láttad kerültem hogy szóljak hozzád.

    De mivel „slapaj”-ból úgy látszik sohasem válsz egy rendes „nepper”-é, még-kevésbé „obermajer”-rá – mivel maradsz csak egy sima kis „vamzer” de az rendesen.

    Miről beszélsz te hogy a muszáj-t leírni csúnya?
    Hát pontosan ez mutatja, hogy nem vagy te más egyéb mint vamzer.

    Azt pontosan félművelt „pesti-tájszólású” komcsi gyorstalpalókon okították.
    Tehát magad abban az időben jártál valamiféle iskola mellé.

    Ha valaha olvastál volna irodalmi műveket, lenne egy csepp kis kulturális felkészültséged, akkor ilyeneket nem biggyesztenél ide!

    A Te irodalmi felkészültséged összevetve a Margitkáéval, hogy finom legyek a bányász-béka segge alá se ér, onnan az elhagyott-szénbánya betemetett gödréből nézve.

    Hogyha irodalmi pályán próbálgatnád a nem-létező szárnyaidat, akkor miért nem hozakodtál ezidáig semmivel elő???

    Csak nem?

    A jelentések nem nyilvánosak?

    Na húzz a …..

  • Ez a Bendeguz pedig semmi más, mint valami másik „nick-name”

    Ugyanaz a személy. Ugyanaz a vamzer:

    Egyik helyen azt írja: (slapaj néven)

    – Matkó Marika, több mint 50 rendbeli csalással gyanúsítható… – A gumicsont bukéját, Kósa Lajos adta, így butuska ” kormány-kritikus” írások tömege, kelt életre…
    – Lajos itt egy méretes lúzer, kit érdekel,hogy Marika milyen ügyes szöveggel, kapott pénzt…”””

    a másik helyütt pedig ezt: (bendeguz néven)

    „””Hasonloan, cikkenek cime is rem tevesen fogalmazta !

    NEM VOLT semmi “kormany-penz” az ugyben. Csupan a Marikaja johiszemu ismerosseinek a penzei.”””

    és mindezt ékes magyarsággal. Egy ilyen mondatot a google semmilyen nyelvből nem bírna így magyarra fordítani.

    De hogy ne erre kapjuk fel a vizet, a slapaj név alatt a muszáj szó kapcsán Margitka irodalmár stílusába „gázol bele”

    bendegúzi néven pedig a magyarság erkölcseit feszegeti

    Terelések, terelések, terelések –

  • T.Gabriel !
    „Si tacuisses philosophus mansisses !”
    – Gondolom, ájulattal szemléli de gyűlöli is az értelmiségiek világát…
    – Tudja, aki ide pötyög, mint nick, akaratlanul
    intellektuálisan meztelenre vetkőzik, és olyat mutathat, ami szégyellni való..
    – Aki 10 sorban, nem tudja, elmondani, hogy a másik hűlye, vagy „vamzer” mint Ön, az minden más aljasságra képes!

  • gabriel

    vagyis, „slapaj” es/vagy „bendeguz” egy es ugyanaz a szemely??!
    de akkor ki az??
    -es egy masik kerdes!!!
    hova tunt a „gurlitz”??

  • „MAGYARORSZAG Karos az Egeszsegre!!”
    sooooot!!
    Egesz Europa egeszsegere is!!!

  • Találom:
    „a legtöbb embernek fogalma sincs: EZ VOLT A SIMICSKA ÁLTAL BEÍGÉRT “ATOMBOMBA”!”

    Kedves Találom!
    Nem hiszek, és – amióta annak idején olvastam Simicska úrral egy interjút – nem hittem semmiféle Simicska-féle „atombombában”. Nem abban nem hittem, hogy létezhet ilyen, hanem, hogy Simicska azt használni fogja. Talán okkal föltételeztem, hogy Simicska elég jól ismeri – a segítségével kialakított – magyarországi rendszert.
    A jóval a választás előtt megjelent interjúban a riporter rákérdezett, hogy van -e Orbánékkal szemben a tarsolyában valami „titok”, amit a közvetlenül a választás előtt nyilvánosságra fog hozni? S. úr válasza: „Nem áll szándékomban öngyilkosságot elkövetni”.

    S ki tudhatja, hány idős, 80 éves osztrák nyugdíjas vezet autót a mai magyar utakon…

  • Margit! Ki is volt az a „szerencsétlen” gyanúsított, aki hogy, s hogy nem, de a rendőrautóban kapott szívrohamot? Életében az elsőt és egyben az utolsót…

  • Margitka!

    Kérdezed, hogy „hogyan kerül a képbe az anyai cég [disznóhízlalda ] 200 milliója?” – ajándékba…?”

    Mi sem egyszerűbb: az oklevélen ez áll;
    a Fiatal Illiberális Disznók Eledelkampányába Szeretettel [FIDESZ] című szociális akcióban, a zavartalan maszlag és moslékoltatás elősegítése érdekében grundolt országos akció keretében:
    A Kiskondás, és Mészáros Szövetség felcsúti baráti körének adománya… aláírással. 🙂

  • JA! Hál’isten, Alma jóvoltából eszembe jutott. Welsz Tamás volt az.

  • Nnna! Most magyarázz annak a Bodának, aki most (5.26-kor) alaptalan vádaskodásról beszél, bizonyítékot vár, miközben bűnözőnek titulált korábban olyan embert, aki ellen egy éve nem sikerül összetákolni egy bíró elé vihető vádat (Czeglédi).
    Sose fogja megérteni – a B79-hez hasonlókkal együtt -, hogy itt nem az a baj, hogy nincs örökség. Az a baj, hogy pénz van – csak végrendelet, meg örökhagyó nincs.
    A lúzer nem is Kósa: ő csak egy fatökű balfácán, aki azt hiszi, hogy mindenki beszop mindent. Ez a hite nem alaptalan: évtizede szívja a nagy többség lelkesen az üres, bár cukrozott cumit.
    Mégcsak azt sem zárom ki, hogy az „örökség” egy részében ellenoldali politikusok érdekeltek. Ez is az oka, hogy soha nem fogunk biztosat tudni az ügyről. Folyt. köv.

  • Akinek hosszabb a memóriája egy aranyhalénál, emlékezhet: 2014-’15 táján több hír is felbukkant „nemzetközi privátbankári körökből”, hogy eszméletlen pénzek folynak ki Magyarországról, magánszámlákra. (A privátbanking csak magánszemélyekkel foglalkozik.)
    napi.hu 2014 május:”Hiába szigorodnak évek óta a külföldi számlák anonimitására vonatkozó szabályok, sem az MNB, sem a magyar kormány nem rendelkezik pontos információkkal, milyen összeg és milyen módokon hagyja el Magyarországot, illetve mekkora összeg a már külföldön tartott magyar vagyon. Az EU, a NAV az MNB, illetve piaci adatok alapján jelenleg éves szinten 250-300 milliárd forint lehet a külföldre irányuló vagyon mértéke, ennek alapján az elmúlt 15-20 évben minimum 2500-3000 milliárd forint hagyhatta el az országot – írja Karagich István”
    Azért a napi.hu-t idéztem, mert az már 2014-ben kormányközeli volt.
    Na, ennek a magánszámlákon(!) heverő pénznek kéne valahogy magyarországi „örökösöket” találni.

  • Gabriel,

    Nagy valószínűséggel igazad van – Bendegúz hsz-it ugyan már rég nem olvasom, de most, írásod alapján végig futottam rajtuk – nem meglepően sokszor és sokat ír egy olyan témáról, amelyben ő elvileg is, gyakorlatilag is kívülálló, és amely témában a lap hazai írói/olvasói nemigen képviselik magukat, még eddig legalábbis! Már többször többeknek feltűnt a sajátos Bendegúzi gyakorlat: „most tudom a magyart, máskor meg nem tudom a magyart” azaz a szavak értelmét, a szórendet, kifejezéseket, zagyválja a betűket, különös figyelemmel a megszólításokra miután még a nick neveket is csak a legritkább esetben sikerült leírnia helyesen.
    Érdemes megnézni azonban a szept.6.5:02′ küldött hozzászólását – mennyiben vethető ez össze a B79-től megszokott értelmezhetetlen zagyvaságokkal? Láthatóan erőltet ugyan egy- egy rossz ragozást, bizonyos kitételeket szándékosan „téveszt” ejti a hibákat rendesen, de alapjaiban nyelvtanilag, szórendileg és főleg értelmileg értékelhető mondatok – az más más kérdés, hogy badarságokat, konkrétan hülyeségeket hord össze, de ami az írás lényegét illeti, értelmezhető! Azt csak ő tudhatja, hogy felejt el egyik pillanatról a másikra magyarul írni, gondolkodni aztán meg jön egy löket, és még a sajátos magyar „szlengeket” is érteni véli, sőt alkalmazza! Különösen az alábbi részlet tetszik:

    „Aki annak idejen olvasta volna a hirekben, hogy Marika az allitolagos billio dollaros oroksegere hivatkozva kerte a kolcsonoket mindenkitol akiknek a zsebeben penzt szagolt.
    Allitotta hogy szukisege volt ‘fizetni-e az illeteket a billiokat felvenni’.
    S vannak az itteni zsenik akik azt meg ma is elhiszik, s masokat vadolnak gazemberseggel akiknek semmi reszuk nem volt abban. ”

    Az utolsó mondatot, állítom Kazinczy is megirigyelhette volna, de Arany J. biztosan!
    Még sajátosan magyar jelzőt is használt mindazokra akikben kétség merült fel a dolgok folyását illetően, ők a „zsenik”

    Azt, hogy B79 onnan Florida alsóról miért olyan biztos benne, miféle tárgyi és valós ismeretei vannak a történést és az ügy összes vonatkozását illetően, azt már nem is firtatom, elég nyilvánvaló az igyekezete, miután elhamarkodottan időnként ő maga leplezi le magát pl azzal az ügybuzgalommal, ahogyan rácuffant erre a történetre, és ahogy „segít nekünk” tudatlanoknak kibogozni az ügy szerinte koránt sem olyan bonyolult részleteit! „Szabó Gáborné Marika(!) – milyen pontosan és magyarosan használja a formát – tehát egy csaló, aki 50 évet érdemelne, és mindenki hülye (pardon, zseni) aki „gazemberséggel” vádol valakit akinek része sem volt az ügyben, nevezetesen Kósa Lalit: na ezt pl honnan tudja, hogy a tuszi királynak milyen szerepe volt az ügyben?

    Nem tudom, hogy B79 és Slapaj egy és ugyanazon személy e, de nem kizárt – időnként korosodó, külhonba szakadt hazánk fiaként értetlenkedik és kever ezerrel, máskor meg ő lenne az ifjú titán, az újságírás gyöngye, aki Slapaj néven is megvan győződve, hogy Kósa „belekeverésével” csupán „butuska kormány-kritikus írások” tömege lát itt napvilágot!

    Mert ez a feladat most – ahogy megfelenik egy-egy kétségeket, önálló gondolatokat felvető írás az 1300 milliárdos örökség körüli botrányos anomáliákról, és benne Kósa L. szerepéről, csírájában kell azt elfojtani, és sulykolni az agyakba: Sz.G. -né egy elvetemült csaló (hogy valósában mi azt mi még nem tudjuk)Kósa meg egy belerángatott, meghurcolni kívánt áldozat – de egyet se féljen senki,”ártunk és kurmányunk” a helyén van és oda csap ahova köll!

  • „… nagyon szánalmas pláne bizonyítékok nélkül közismert jobboldali politikust megrágalmazni!”

    Úgy van, kedves Boda azt csakis baloldali politikusokkal, meg egyéb mezei földönfutókkal lehet tenni!
    Látod látod, akár akarod, akár nem, a valóság még belőled is kitör olykor! -:))))

  • SchumackerLady

    2018 szeptember 7
    4:14 de.

    „JA! Hál’isten, Alma jóvoltából eszembe jutott. Welsz Tamás volt az.”

    De, akár Komáromi András is eszedbe juthatott volna! Még sokan emlékeznek rá:

    https://444.hu/2014/03/03/meghalt-a-welt-2000-alapitoja

  • Besancon

    Boda m. is a hülyét játssza csakis azért. hogy ezzel megzavarjon bármilyen értelmesnek induló társalgást.

    Az értelmezésükben „KONSPIRÁCIÓT”

    Es hogy honnan jön ez?

    Maga a nem is annyira tudatlan Marcsika bökte ki, hogy a Pártitkárok gyerekei különleges „kiképzést” kaptak anno.
    legalábbis megkaptak minden kiképzést a konspirációs elméletekből és legföképpen a GYAKORLATÁBÓL.

    Mármint pl: O.V.

    A pártitkárok a kádári rendszer korai szakaszában kis falukban, mint pl. Al- és Felcsut, „élet-halál” urai voltak.

    Legalábbis ők döntöttek bárkinek a sorsáról.

  • Bár-lev

    Ki tudja, hogy melyik lapnál és milyen néven tölti éppen az aktuális küldetését a gurlitzunk.

    A másik megjegyzésesedre azt mondhatom, hogy sajnos nem hittem volna, hogy ismét és ilyen hamar Magyarország ismét magára Európára válik károssá.

    megint „kiüresedik” az ország, valóban azok maradnak többségben itthon akiknek a mentalitása, erkölcse egy hajítófát (fabatkát) nem ér.

    Ahogy Figyelö fogalmazta: „A HÁZMESTEREK”

  • Welt Tamás és Komáromi András mellett Váradi András a felcsúti juhász, aki a pénztáros Mészáros esélyes ellenjelöltje lehetett volna. Sz.Gábor öngyilkosságának a körülményei sem ismertek.
    Az őrök (nyilván őrzött kórházba vitték Sz. Gáborné, Marikát) helyében most nagyon vigyáznék, nehogy egy szívroham váratlanul elvigye…

  • bocs. Gabriel! köszi a védelmet.
    De se Szabó István, se Torgyán József, se Kondor Katalin nem volt HÁZMESTER!

  • Chris Adam;
    Mi a problemad ma megint?
    Meg adataim bevallasa sem engedhetomeg itten boldogga tenni a vadloimat ?

    Vadalmaik sorozatait ismetelhetik megallas nelkul de nem valaszolhatok.
    Nem is emlitve hogy SOHA nem hasznalom a tiltott szavakat es kifejezeseket az elobbi listazasaidban.

  • Slapajnak és magyarul nem eléggé tudóknak egy Jókai idézet a „Politikai Divatok” című regényből (csak hogy végre valaki tisztességesen eligazítson a „muszáj”-t illetőleg)…

    „Van a magyar nyelvnek egy ismeretes indigénája, akit rég bevett, magára öltött a közélet, bárha a tudomány lételét sehol el nem ismeré, szótár be nem törvénycikkelyezte, írók, szerzők tollukra nem fogadták; mégis ott él, ott jár a tősgyökeres autochton szavak közt, hol verbum, hol substantivum, hol adiectivum, néha éppen adverbium vagy interjekció: mint verbum nem tűr konjugációt, mint adiectivum nem komparációt. Sem elöl, sem utol rag nem férhet hozzá.
    Ez a rendkívüli, egyedül változhatatlan, mindenen felülemelkedett szó: a „muszáj”.
    Tudják a nyelvtudósok, hogy ez ebből a két szóból van összetéve: „muss sein”.
    Nemcsak a magyar nyelv, de minden római eredetű nyelv szegény e szónak teljes értelmébeni visszaadására.
    „Debet – oportet – il faut – deve”, – stb. ez mind csak annyit jelent, hogy „kell” – „soll”.
    A „kell” nem olyan nagy úr. Ezzel lehet még beszélni; ennek még lehet ellenvetéseket tenni: hátha nem kell? hátha nem nagyon kell? hátha csak kellene? hátha csak úgy kell, ha lehet? – de a rettenetes „muszáj” előtt elenyészik minden emberi kifogás: ez előtt nincs alku, nincs lehetetlenség; ezzel nem lehet feleselni, ezt nem lehet elodábbozni, ez nem kapacitálható, ezt nem szabad megvárakoztatni: ami „muszáj” – az „muszáj”!
    Hiába a nyelvújítók tisztítási hadjárata: e szó kineveti őket: „a muszáj sohasem fullad a Dunába”, azt mondja egy nagyon régi példabeszéd. A muszáj halhatatlan!”

  • Slapaj!
    A szellemességedhez,iróniádhoz csak gratulálni lehet….

    Egyébként elnézést,de nem az én hibám,hogy R.Margitnak írt válaszom,többször is megjelent….(mivel először nem,így többször nyomkodtam…),de remélhetőleg elolvasta és netán reagál?…..

  • Szerencsétlen Gabriel és a többi szánalmas alak!

    A szüleim soha nem voltak pártitkárok,meg én sem,ilyen hosszú idő és levelezés,véleménynyilvánítás után már rájöhetett volna a hozzászólásaimból,persze ha lenne hozzá esze?…..hát nagyon szánalmasak!

  • Ms.Boda;

    A csalas az csalas meg ha jovatetelt is fizet a karosult feleknek.
    Persze az iteletenek a leg-elso resze lessz jovatetelet tennie, visszafizetni, a buntets a kovetkezo.
    De mibol ?
    A penzt amit a „kolcson” neveben csalassal szedett azt mar elkoltotte.
    S nincsen jovedelme, semmi penze, sem vagyona.

    Az „orokles” az a hazugsanganak a kezdete volt.
    Apja is szegemy ember volt, elhalt, Debrecenben van eltemetve. Csupan egyszoba-konyhas lakasa volt.

    De leanya zsenialis svihak !
    Sikerult mert a tomeg nem kepes ertelmesen es logikusan gondolkodni.

    A nemetorszagi, majd meg egy Swavci orokbefogado apja is elekpozelesbol levo hazugsaga volt.

    A 3.45 billio (milliard Euros) oroksegset ki hitt volna el.
    Csupan a lagy-agyuak.
    Egesz nemetorszagban csak 21 billiomos letezik.
    Egy sem halt el,soha semmi rokonsag Marikahoz.

    Marika ugyesen kihasznalta Kosa ostoba es kapzsisagat.
    Igert neki penzt,200 milliot.

    De miert ?
    Javasolni mibe fektetni penzet HA lett volna ?
    Befektetesi javaslatokat kaphat ingyen barhol.

    Nem kell senki allam-kotvenyt vasarolni, mehet barmely bankba es vasarolhat amenyit csak kepes.
    Az allam (kormany) kotvenyeket as bankok vasaroljak hetente arveresen, s eladjak alacsonyabb kamatert a bankokban nindenutt.

    De Marika ugyesen ravette az esztelen Kosat hogy tegyek igert 200 milliot irasba es a kozjegyuzo bizonyitasaval.

    Fogadok, hogy azt lobogtata Marika minden aldozatai szemuk elott, elhitetni veluk hogy valoban orokolt.
    A kozjegyzoi pecset es a polfarmester neve az elujaltatotta az aldozatait.
    Johuszemu gyakorlatlan egyenek bedultek konnyen.
    Ma kb. 50 egyen elvesztettek megtakaritott penzuket.

    A vilag tele van svihakokkal.Nemely kicsiben sikeres, nemely nagyban. Marika sikeres volt eddig, de szerencsejenek vege.

    De majdnem mind a KMH hozzaszolloi elhiszik azt meg maig is.
    Remelem rohannak a bortonbe es nyujtanak minden penzuket Marika vedo-ugyvedenek a koltsegere.

    Mint a mondas; „tedd a penzed oda ahol a szad van !”

    Az lnne a legkivallobb bizonyiteka allitasaitoknak!

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 7
    3:32 du.

    OIM*:

    Akkora komcsi voltál annak idején mint ide Lacháza.

    Azzal a szar komcsi dumáddal is fúrtad meg anno a hivatali főnöködet hogy elfoglalhassad az íróasztalát.

    Ostoba módon TE MAGAD mesélted itt nagy büszkén.

    OIM* = Oldal Idióta Macája

  • Gabriel:

    gondolod hogy ez a nagypofájú pökhendi Slapaj
    meg a félkegyelműnek látszó Bendeguz azonos ?

    Hm…Érdekes felvetés…

    Most hogy mondod..

    Fenntebb rugózik azon
    hogy ő az „értelmiségi”
    mi meg alulról ugatjuk az értelmiségeket.

    Bendeguz meg fennsőbbségesen
    alakítja itt a fotel-értelmiségit.

    A kettő között ebben a kérdésben felfedezhető
    némi relevancia.

  • Valaki hivatkozott Tocsek Marta esetere.

    A holgy az allami karpotlasi osszegebol, ami a helyi onkormanyzatoknak volt itelve, s Tocsik munkaja volt azt vegrehajtani.
    De abbol 800 milliot sikkasztott a holgy.

    Vedelme volt hogy azt megerdemli ,mert azzal o soprolt az allamnak.

    De valojaban az allam vesztette a 800 millio Forintot.
    S mivel az allamnak nincsan „sajat penze” ,csupan amit a lokkossaitol szed, hat mindenki vesztette azt a 800 milliot.
    Igen, Te az (ottani)olvaso is!

  • Boda M.

    Eszembe se jutott ilyesmi, 🙂 🙂 🙂 hogy titkárságig vitted volna!
    De attól még „kiváló házmester” voltál a lakhelyeden és „mozgalmi aktivista” a munkahelyeken.

    Ma itt kamatoztatod az ezeken a területeken felhalmozott „elismerésre méltó gyakorlatod”

    Azért a mai világban sem szeretnék abban az épületben lakni, ahol ma élsz. Ráadásul pedig meg ha kutyát, vagy macskát akarnék tartani.

  • Geyza és akiket illet!

    Mit diszkutáljátok Marcsit, Bendeguzt, meg általában azokat, akiket folyton-folyvást rágtok? Ne olvassátok, lépjetek át rajta, és kész.

    Tudom, állítólag félrevezetnek itt valakiket, ezért kell őket „helyretenni”… De tényleg, kiket? Jelentkezzen, aki hisz nekik! Aztán majd meggondolhatjuk, érdemes-e az illetők felvilágosítása érdekében furtonfurt összerondítani minden vitát üres gyalázkodással…

  • Ami a címadó hölgyet illeti: kormányközeli erők jól átvágták őt a kerítésen, és most mindent rá fognak kenni. Csakhogy „könnyű Katát táncba vinni…” Egy csepp sajnálat sincs bennem iránta. Nyilván neki is szép összeget beigértek, ha segít az illegális pénzek legális kiosztásában…

    Inkább azt sajnálom, hogy Kósa ki fog mászni az egészből ártatlanul. Holott egészen nyilvánvaló, hogy neki járt volna előzetes megállapodás szerint az a dugipénz…

  • talalom 2018 Sept.9,6;24de soraira;

    Szabad a kutyanak szabadon ugatni ottan ?

    Hat akkor miert nem szabad az embernek penzet ugy kolteni, befektetni, betetelezni ahogyan es ahol ohajtana ???

    Minden bankok, minenhol a vilagon, az uzleti nap vegevel minden keszpenzt es erteket a kozponti vagy nemzeti bankjukba beteteleznek, a masnapi kezdo penz kivetelevel.

    S a kulfoldi penzbeteteket senki nem eszi meg.
    Azt a kozponti bank bevaltja a szuksegletek alapjan,vagy annak egyenlo kifizeteset az ottani kozponti banktol koveteli.

    Mas szoval a kulfoldi bankokba betetelezett Forintokat Eurora ,vagy mas valutak fizetesere kotelez.

    Tehat minden Forint barmely modon vissza erkezik, amit a MNB koteles bevatani, ha az nem alakalmazva uzleti celokra.
    Tehat nem hiheto hogy barki is, bar hol azt a WC-n hasznalna fel.
    Tehat nem vesz el. Mind visszater kifizeteseire.

  • Kényszer-kitérők után visszatérve a cikkhez, én sem fogok zsebkendőket teleáztatni könnyeimmel a hölgyért,meg ha csengeri is.

    Nyilván nyerni szeretett volna ö is bulin. És nyilván nem is keveset
    Csak nem mérte fel kellően hogy ha „nehéz-fiukkal” áll össze, akkor ott bizony magának is „tökösnek” kell lennie.

    Minden más esetben simán csak balek lesz belőle. Mint a Tocsikból.

    Persze lehet tökösködni is, de amikor túl kellemetlenné válik, akkor egy rendőrségi kocsi hátsó ülésén éri a „szívroham” mint a Wellsz Tamást.

    Summa summarum: Magyarországot annyira behálózta a maffia – a politikus „elit” és a gazdasági holdudvara karöltve az igazságszolgáltatással, hogy a „tiszta-kezek” mozgalom a köbön (olasz mintára) sem bírná kimozdítani még jó ideig ebből az állapotából.

    Látható és kézzelfogható hogy hogyan hátrált ki a Simicska. Bár én nem adnak két lukas fillért érte, a „kezek hosszúak”

  • Geyza!

    A mai világban már minden megeshet….
    (persze, mert a múltban már meg is esett 🙂 🙂 🙂 – sok-sok minden)

    Csak egy állítás, logikája van (a tautológia szerint)

    2018 szeptember 7
    4:27 du.

  • Tekintettel a fajlagos sötétségre, Gabriel ill. Geyza ugyanaz…
    Az Ő idejükben, elég volt egy kis imperialistázás nácizás stb. a baloldalisághoz !
    – Bizony eltelt a kis életetek, ma már a liberalizmus, a demokratizmus, a baloldaliság, stb.sokkal emelkedettebb dolog, minthogy primitv hülyéskedéssel vagy gyűlölkdéssel, kiváltható lenne…

  • Almási Alma
    2018 szeptember 7
    7:32 du.

    Mert megérdemlik.

  • B79!
    Néhai Tocsik (és nem Tocsek) Márta nem sikkasztott. Szabályos szerződést kötött önkormányzatokkal, hogy lobbizik az államnál annak érdekében, hogy a tulajdonukban álló földeket minél magasabb árért sajátítsa ki az állam. Ennek fejében az elért ár bizonyos (tán 5, vagy 10) százalékát kérte, sikerdíjként.
    A bíróság úgy ítélte meg, hogy a szerződések semmissek, nem valódi munkáról szólnak, az ezek alapján kapott összegek ezért nem jártak volna.

  • Bocsi, a szerződést az ÁPV Rt-vel kötötte, a büntetőperben 2004-ben a Legfelsőbb Bíróság felmentette, a polgári pert 2008-ban elvesztette, az állam 562 millió megfizetésére kötelezte. 2013-ban betegségben hunyt el.

  • talalom;

    A foldek es minden mas capital az allam tulajdonaban volt 1947-ota.

    A holhu feladata volt „karteritesi penzeket” kiosztani a helyi-onlkormanyzatoknak.

    Abbol a holgy 800miliot onmaga reszere lsajatitott.
    Azert lett elitelve mert a birosag a vad alapjan bunosnek itelte. S a megszabott osszget rendelve volt visszanyujtani.

    Semmi kereskedelmi eset nem letezett, csupan az allami megbizsanak a vegrehajtasa.
    No de nem az egyedulli volt aki rem-meggazdagodott az u.n. karteriteseken.

    Az egy igen egyszeru allam-cslas volt.
    Csak egy a sokak kozzul !
    Biztos vannak mas nevek is emlekezeteben ?!

  • OK Almasi; Allitotta hogy en felrevezeto dolgokat adtam.

    Itt a lehetosege tisztra jonnie;

    Csak irja meg hogy mi ugy eseten es mit amit „felrevetoen” irtam !!!!

    Put up, or shut up.
    (Magyarul; bizonyits, vagy halgass !)

  • Azoknak, akik a hazmesterek ellen irtak.> Sajnalatos teny, a hazmesterek ellen irtak: Termeszetesen NEM lehet altalanositani, de sajnos vannak hazmesterek, akik a nehez idokben, aktivan artottak sok magyarnak. Eslosorban a bujkalo zsidoknak, az uldozesek idejen, (elarultak, hogy hol bujkal) majd a megvaltozott rendszerban azoknak akik NEM voltak kommunistak. Az en targyalasomon is resztvett a hazmesteremm, aki ellenem nyilatkozott a legjobban arto vallomasaval.
    T.i. az egy terhelo adat volt,ha valaki templomba jart akkoriban..Rolam azt mondta a hazmester, hogy ” Minden szabad idejet templomban tolti”! 17 eves lany NEM tolti idejet templomban, hanem tancolni jar.

    Eppen ez volt a legrosszabb hozzaszolas akkoriban, Ezzel a mondattal itelt el Janko Peter tanacselnok: ” KI kell ragadni a klerikalis befolyas alol stb.”

  • Geyza!
    Nem tudom, mit érdemel Marcsi, vagy a többi hasonszőrű. Azt viszont tudom, hogy én, meg a vitaképes, átlagos fórumozó NEM ÉRDEMLI MEG, hogy a ti bugyuta nyelvelésetekbe és ködös beszélgetésetekbe (lásd még rodeo) fulladjon a normális vita. Bendeguz hagyján, őt eleve ki lehet hagyni, úgysem mond semmit. De ti kellemetlenül keveritek a szart a májjal…

  • „Ezzel a mondattal itelt el Janko Peter tanacselnok: ” KI kell ragadni a klerikalis befolyas alol stb.””

    Kedves Figyelő, csak azért itélt el, mert nem tudta, hogy fülig szerelmes vagy kamaszlányként Mindszentybe! Hidd el, ha tudta volna, az enyhítő körülmény lett volna… 😀

  • Almási Alma
    2018 szeptember 10
    7:10 de.
    Csalodtam Benned! Toled tobbet vartam.

  • Figyelo
    2018 szeptember 13
    10:46 du.

    Almási Alma
    2018 szeptember 10
    7:10 de.
    Csalodtam Benned! Toled tobbet vartam.
    _______________

    Jóvanna, csak ugrattalak… 😀