Bojkottáljuk-e a magyar termékeket Észak-Amerikában?

2018 szeptember 15 10:54 de.104 hozzászólás

Ha belenézek az ebédlőmben lévő borszekrénybe, látom hogy az ott tárolt 12 üveg bor közül öt magyar. Ha körülnézek konyhámban, találok magyarországi mézet, pár gulyáskrém tubust, darált csemege paprikát, paprika örleményt, sárgabarack lekvárt és “Piroska” márkájú málnaszörpöt. Az utóbbiról annyit, hogy a magyar szörpök messze jobbak, mint az egyik kanadai kávézóláncban felszolgált, enyhén sznob hangzású “olasz szódák”, aminek ára közel öt dollár poharanként. De az utóbbi hónapokban egyre inkább foglalkoztat egy kérdés: mindannyian, akik Magyarországon kívül élünk, de valamilyen formában az Orbán rendszer elszenvedői voltunk (vagy vagyunk), illetve mindazok akiket elborzaszt az egyre inkább öntelt és korrupt autokrata rezsim ami ott kiépült és megszilárdult, nem tennénk-e jól ha bojkottálnák a magyarországi termékeket, amelyeket kanadai, amerikai vagy egyéb nyugati ország üzleteiben találhatunk?

Ha saját magamból indulok ki, el kell mondanom, hogy évekig nem azért vásároltam akár Ottawábam akár korábban Montreálban magyarországi termékeket, mert nem tudtam nélkülük elképzelni az életet. A magyar termékek vásárlását Kanadában egy féle megfogható szolidaritásként szántam. Kis országban, illetve kis és nyitott piacban nem könnyű életben tartani a helyi termékeket és nehéz helyzetben vannak a kisvállalkozók, termelők, földművesek és gazdák. A magam részéről, csaknem 7 ezer kilométeres távolságból igyekeztem tenni, amit lehetett, hogy támogassam a magyar vállalkozókat.

Sajnos be kell vallanom, hogy ez a környezetnek különösen káros. Kanadában is van méz — annak szinte minden fajtája, beleértve a nálunk különösen finom hajdina (buckwheat) méz. Nem kell azt a Kárpát-medencéből, hétezer kilométeres távolságból ide szállítani. A legnépesebb tartományban, Ontarioban is van egy viszonylag fiatal, de felfelé ívelő bortermelői szektor, amely a kanadai fogyasztók támogatásával tud csak tovább fejlődni. A kelet-európai jellegű élelmiszerboltokban ott áll hatos csomagokban, egymás hegye-hátán a Hargita Gyöngye, illetve a Borsec nevű palackozott székelyföldi ásványvízek, miközben forrásvízekben Kanada (és ezen belül Québec tartomány) kimagaslóan gazdag. Ráadásul nálunk Ottawában, az ottawai folyóból eredő csapvíz köztudottan jóminőségű. Az ecojustice nevű környezetvédelmi csoport országos kutatása szerint Ontario tartomány a legmagasabb, azaz “A” osztályzású csapvízzel rendelkezik.

De most nem elsősorban környezetvédelmi szempontból érdemes a magyar termékek szembeni bojkottot megfontolnunk Észak-Amerikában (és a nyugati országokban általában), hanem inkább elvi alapból. Egyszerűen fel kell ismernünk azt, hogy a magyar gazdaság a rendszerváltás óta most torzult el leginkább, most került legmesszebb a szabadpiac, a szabad verseny, vagy legalábbis az igazságos állami közbelépés elveitől. Gondoljunk csak a magyar borászatra, amelyre a Fidesz oligarchái az utóbbi nyolc évben egyre inkább rátették kezüket. Alig egy éve került át újabb három borászat Mészáros Lőrinc kezébe, belértve a Badacsonyi Pincészet Kft., a Tihanyi Borászati Kft. és a Tihany-Vin Kft. 2017 szeptembere óta e három cég a Búzakalász 66 Felcsút Kft. nevű érdekeltséghez tartozik. De ezt megelőzően már Mészáros kezébe került a Dereszla Sparkling Kft., a Tokaj-Major Kft. és a Henye Borászat Kft. Minderről a néhai Magyar Nemzetben érdemes olvasni.

Ódor Bálint nagykövet magyar borokat népszerűsít Kanadában.

Az utóbbi években Kanadában szolgáló magyar diplomatáknak ki volt adva, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy egy, az Orbán rendszerhez köthető magánvállalkozás – a  Vinum Tokaj Canada – illetve Balla Sándor torontói vállalkozó által népszerűsített borok kanadai vevőkre találjanak és versenyképes áron forgalomba kerüljenek a tartományi tulajdonban lévő bor és szeszesital forgalmazója által. Kevés sikerrel járt a magyar külügy és Balla Sándor közös vállalkozása. Azt a marketing célt viszont elérték, hogy a Dry by Tokaj bor egy kanadai díjat nyert el. A kanadai fogyasztókat azonban még nem, és most már nem is nagyon fogják. Egy torontói külvárosban lévő, Balla tulajdonában álló étteremben találkozhattak leginkább e magyar borokkal, de közben látom, hogy már ez a vendéglő is bezárt. A kanadai magyar üzletember viszont az elmúlt években inkább a magyar adofizetők pénzéből épült torontói magyar közösségi intézmények felépítéséből profitált, hiszen két esetben is a kormányhűségéről ismert Ballát bízták meg e projektekkel.

Egy szó mint száz: van létjogosultsága egy bojkottnak magyar termékek ellen. Ezt a cikket is vitaindítónak szánom. Miközben egy bojkottot valószínű külhoni magyarok indíthatják el, akkor nyerhet jelentőséget ha egyéb kanadai, amerikai vagy nyugat-európai honfitársainkat is meg tudjuk győzni afelől, hogy ma elvi okokból kerülni kell a magyarországi termékeket. Ha a magyar gazdaság megérzi az export termékek iránti kereslet csökkenését és ha az különösen negatív hatással van fideszeses üzletemberekre, akkor a rezsim politikusai is valószínű felfigyelnek. Van egy nem túlságosan szép angol kifejezés: “a pénz beszél.” Ebben van igazság, Magyarországon pedig különösen. Hiszen a derék nemzeti, hazafias és keresztény magyar kormánypártiaknál a pénz egyenesen kiabál.

104 hozzászólás

  • mar miert kellene bojkottalni!!
    maga a “termek” nem tehet arrol hogy a gazdaja hulye!!
    nekem is van kosher szilvam(zwack)-es paprikam!!

  • Ez az Ódor nem Orbán rokon?

  • Kedves Chris! Nem sértésből mondom: de se nem oszt, se nem szoroz Magyarország exportjában, hogy az USA-ban + Kanadában vásároltok-e magyar bort, mézet stb. Inkább csak jelképes értelme van. Az egész agrárgazdaság 4%-nál kevesbbel járul a magyar GDP-hez, ennek az export csak egy része. Az agrár export túlnyomó része ráadásul gabona (nem hiszem, hogy Kanadába sok magyar búza vagy kukorica kerülne). Az export 82 %-a az EU tagországokba irányul, kimutathatatlan százalékban az általad említett termékek aránya az exportban. Tényleg csak a kereskedők (mégcsak nem is a szőlősgazdák) állami pénzen való reklámozására jók. Ezért: ha ízlik a magyar bor (méz, szörp stb) nyugodtan vásárold.
    Igaz, a zöldszempont megfontolandó: emiatt nem veszek spanyol, olasz stb. zöldséget, gyümölcsöt. Kizárólag itthon nem termő déligyümölcsöt, azt is ritkán: téli vitamin forrásnak kiváló a feketeretek, a hagyma, meg a savanyúkáposzta.
    Az igazi nagy csapás a magyar exportra az lenne, ha nem vennétek Audit, Mercedest vagy BMW-t: ezek jórésze ugyanis itt készül

  • Bocs, elugrott.
    Szóval: Audi, Mercedes, BMW. Vagy Samsung tévét pl. Ezek adják a magyar export 80%-át. (A nyereséges export 98%-át.) Ha Trumppapa beváltja a fenyegetését az európai autók exportjának visszaszorítására, lehúzhatjuk a rolót.

  • Bocs: “Ha Trumppapa beváltja a fenyegetését az európai autók exportjának ” Természetesen: IMPORTJÁNAK visszaszorítására.

  • “Magyar termekeket” ???

    Persze, talalhat Suzuki negykereku hajtasu kocsikat.Azok az eszak-keleti orszagokban kedveltek a negykerek hajtasa miatt.Ott sok ho van telen.

    Persze, csupan mert nemely talan magyaroszagon lehetet volna osszeallitva.

    S maga ismetelten allitotta, hogy a Suzuki az egy “magyar kocsi”.

    Mas magyarorszagi termek nem letezik mar a US ban igen regen.

    Az ABC es a National Spirits importalt nahany bort magyaroszagrol, de azzal beduglottek meg a 70-es evekben.

    Sot igen gyanitom ,hogy “Paprikas Wies” is meg mukodne az “East-side”-i kisuzelteben.
    Ott lehetett talalni a maga szekrenyeben sorozott cikkeket. De az mar 60+ eve volt.

  • Ezt a fajta bojkottot biztosan nem érzik meg, mert hatalmasat kaszálni az itthoni Uniós támogatások egymás közti elosztásával bírnak, no meg az állami megrendelések elnyerésével, amiket eleve túláraznak, és rendkívül sokba kerülnek.
    Az a pár üveg bor, nem oszt és nem szoroz, meg a többi magyar élelmiszer sem, leírják “járulékos veszteségként”.

    Amit valóban megérezne a magyar gazdaság, az a magyar export bojkottja lehetne, de nincs magyar termék, csak Mercedes, Opel, Audi, Hankook, Suzuki és társai. Vagyis ez sem járható út. Az összeomlást az említett gyárak kivonulása jelentené, ami nem fog bekövetkezni, mert az üzlet üzlet akkor is, ha diktátor a kormányfő.

  • Göllner András

    Szerintem az olyan termékeket kellene itt bojkotálni, mint a Benede kacsa, a Boda Marcsi, az Izraeli – magyar lábvízkereskedők használt tölcsére, a Slapaj, a figyelmetlen Figyelő, és mind azok, akik a Magyar Nemzeti Szégyenfoltot (MNSZ) éltetik e tájon.

    Az Ódor Bálintot sikerült eltávolítanunk innen. Hazament Apukájához. Ott is a helye. A gazdija már 8 éve próbálja sikertelenül betenni a lábát Kanadába. Mi azon voltunk és vagyunk hogy az meg ne történjék. A csirketolvaj maradjon odahaza, ne itt garázdálkodjon! Hogy aztán odahaza mi lesz a sorsa, az már nem rajtunk múlik. Az nem a mi dolgunk. Mi csak a saját házunk tájáról pucoljuk el a szemetet. A kanadai közvélemény ma már tisztába van azzal, hogy Orbánnak nem itt hanem a börtönben a helye. Hajrá Magyarok !!!!!

  • Chris
    ilyeneket ne írj mert még rádfogják ezek a tisztaéletű náci-csökevények itt hogy alkesz vagy DDDDDDDDDDDDDD

  • Szteem csak akkor érdemes bojkottálni a magyar élelmiszeripari termékeket Nyugaton (elvi okokból) ha mentálisan káros arra aki megveszi.

    Ha nem okoz gyomorfájást a tudat hogy honnan származik,
    akkor minek szenvedtesse magát vele az ember, nemiga?… : )

  • Christopher Adam

    Geyza, igen eszembe jutott, hogy még a végén a PestiSrácok elemzik majd alkohol fogyasztási szokásaimat. 🙂

  • Göllner András

    @ Chris

    A PestiSrácoknak már annyi. Betankoltak. Fejükbe ment egy Molotov koktél.

  • Sajnos magyarorszag szegenysege es mindenfele ipari celokra szukseges nyersanayag hianyai miatt nem kepes produkalni ipari termekeket.

    A politikai stabilizalodas es a valalati adok leszallitasa serkentette a kul;foldi ipai befekteteseket. Fikent az “ossze-akkito” uzemeket.
    Az jelentosen serkentette a munka es eletszinvonal emelkedeset.

    A mezogazdasagi teren is hasonloan az elmaradottsaga miatt csupa gabonat termel, amelyre ma nincsen vilag piac.
    S mind a vilag nagy gabonat termelo nemzetei elaraszatjak a vilagot. Canada, US, Brazil, Orosz, Australia.

    HA ( s az igen nagy HA)ertelemsebbek lehetnenek az u.n. “organic” elelmiszer termelesse es eloallitassra furdulnanak.
    Az tobb munkalehetoseget nyujt, sokkal kevesebb alap-koltsegek, befekteteseket kovetel, s az “organic”
    (szerves)elelmiszer eladasi ara 100-150%-kkal magasabban megy.

    De biztosra vennem hogy azt is ottaniak “hulye” ,”marha’,stb. ertelemben vennek.

    Tehat a hazafiassag, mindent az os-regi modjan.

  • Chris:
    A kép láttán kedvet kaptam.
    Van odalennt kitűnő cseresznye likőrőm.
    Hááát..bárki bármit is mondjon,én azt most
    (igy meló után) meglátogatom egy-két kupica erejéig.

  • Chris, magam részéről nagyon sokszor azon elmélkedek, hogy a sok jobbnál jobb kanadai terméket hogyan lehet Tim Hortonosítani és Mac Donaldosítani és hasonló módon ehetetlenné meg ihatatlanná gyalázni, nekem a magyar ízek és zamatok hiányoznak ezért sokszor német ribiszke dzsemmet veszek, mert annak ribiszke íze van és nem egységesen agyon cukrozott se íze se bűze akármi… a Niagara on the Lake borai egyre jobbak és én az usa termékeket bojkottálom már régóta, minek az nekünk ide amikor minden van bőven a brazil és mexico i mangó nagyon zamatos és nem émelygős… általában kanadában főzőcskét kellene tanítani de nem azokkal a süket “szószőrültekkel” mindent leöntenek valami borzalmas szósszal a Montana sűlt bordája ehetetlen a borzalmas barbecue szósszal leöntve vastagon ami csak cukros és semmit sem tesz a húshoz hozzá és anyagpazarlás a csirkét csak megsózni bepannírozni vagy nam és megsütni nagyon forró zsírban (esetleg jófajta olajban aminek nincs halíze) a marhahúsok tönkretétele is borzalmas argentín barátom mutatta meg El Gaucho Toronto ban igazi argentín típusú marhát árul és az sem kíván semmit csak sót és chimminchurri t majd azt lecsurgatva róla faszénparázson puhára sütni és sohasem nyersen dehát valakik kitalálták az 1 coll vastag nyers húst amibe a barbecue rácsok beleégnek de a többi nyers és se íze se bűze (na ezutóbbi néha ha tápon van nevelve vagy génkezelt) és sorolhatnám az ontarioi gazdák piacán minden friss és gusztusos csak akkor lesz gusztustalan amikor “mesterszakácsok” tönkrekotyvasztyák hogy mennyi ilyen dili van és akkor tv sorozat Masterchef azokat nézve mindig a bukik ki belőlem látván az “eredményt” hogy: “milyen gusztustalan”

    talán majd rájönnek néhányan hogy mi az igazi az egységes “kecsöpp”-pel leöntött bármit sohasem ettem meg és étteremben kérem semmiféle szószt ne borogassanak a tányéromra kihozhatja kis szósztartóban azután eldöntöm magam

    na erről ennyit

    vannak még régi magyar éttermek és őrzik a hagyományt kíváló réteseik és dobosaik meg krémeseik vannak a többirő: paprikáscsirke és hasonlók ne is beszéljünk és a gulyás is nagyon jó néhány üzlet a Tüske csődbe ment vagy akármi de bezárt nagy kár érte élelmiszer bolt volt de egy kis sarokasztalnál isteni kajákat lehetett kapni

  • A magyarorszagon termelt elemiszeripari cikkek vajon meGffelelnek a kulfoldi torvenyesen megallapitott szuksegleteknek ???

  • Chris! Aki azt gondolja, hogy az alkoholista, akinek van otthon párüveg bora, pálinkája, stb. az más ügyben is könnyen megvezethető. Az alkoholistának ugyanis soha nincs otthon piája: mert ha akad egy korty, rögtön megissza.

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 15
    1:33 du.

    gizi informátoraid seggfejek vagy te magad vagy az

    1989 előtt az ország nemzetközlige is versenyképes zöldség és gyümölcs termeléssel renedelkezett, a legmagasabb minőségi követelményeknek is eleget téve és számottevő konzervipara is… a magyar gabona egyedülálló minősége lehetővé teszi a réteskészítést minden más gabona arra alkalmatlan és sokkal értéktelenebb és java része szemétbe meg állati takarmányba kerül a hatalmas túltermelés miatt ami a sok iparosított mezőgazdaság meggyilkolja a konkurrenciát de szar minőséget termel ez igaz a gyümölcs és zöldségtermelésükre is a hús és tejipar ugyanúgy

    dehát gizi te csak puffogj mint geyza barátod

  • Christopher Adam

    Talalom, igaz! Ráadásul az öt üveg magyar bor kb. 2 éve ül a kabinetben, vendégségeken vagy meghivásokon kivül eszem ágában sincs innom.

  • Ok ok meg gyermekkoromban haloottam azt a meset a magyar liszt minosegerol.

    De sehol nem kapok ‘apple-turnover’-t amely nem repulne sok kis reszei a levegobe a beleharapassal.

    Talan mind onnan importalt lisztekbol keszul ???

  • Export orientált ország vagyunk. 2017-n kb. 1 000 millió euró volt az export többlet. Az ezer millió euró haszna a kifosztóké. A megtermelt értéket (bort, búzát) nem a termelők fogyasztották el. Tőlük elvették, akik elvették, azok fosztogatók.

    1 000 000 000 euró= 320 000 000 000 Ft
    320 000 000 000 Ft / 4 500 000 munkavállaló= 1 440 Ft/munkavállaló évente.
    Egy magyar munkavállaló kb. ennyivel termelt meg több értéket, mint amit elfogyasztott.

    Nem tudom pontosan idézni -egyszer megteszem- az állam egyik feladata az export-import egyensúlyának fenntartása.

  • 1 440 000 Ft/munkavállaló
    Lehagytam három nullát.

  • T.Göllner Tanár Úr!
    – Ezt a lábvízkereskedö dolgot, már néhányszor elsütötte, – szegényes dolog…
    – Hogy, milyen a “kanadai közvélemény” gondolom ennek a letéteményese egy bizonyos A.B.Gollner aki még soha nem evett töltött káposztát, vagy túróscsuszát stb.- Jó étvágyat!!
    – Én C.Adam, “vitaindítóját” értékelem, bár a Tanár Úr nem űberelhető mert minden “magyarosch” haspókot, mint én is, aki a kósert sem veti meg most “leorbánozott” a sárga földig…

  • talalom
    2018 szeptember 15
    2:41 du.

    Jajjj de jó akkó mevvok nyugodva.
    Merhogy van egy demizson törköly pálinkám.

  • A “magyar bornak” csak annyi köze van Ódor Bálinthoz, hogy reklámozza azt.

    A magyar bortermelők között vannak kormány-barátok, kormány-ellenesek és semlegesek akiket csak a borkészítés érdekel.

    Akinek van humora az érteni fogja az analógiát:
    Kohn: Nagyon fáj a fogam
    Grün: Miért nem huzatod ki?
    Kohn: Ezeknek?

  • Slapaj,
    ez nem először történik.Már régen kiitta az összes lábvizet és mindig visszarohadt a pinyóba.Chris,pedig valamilyen furcsa véd és dac szövetség miatt a legvulgárisabb alattomoskodását is mindig átengedi.Jó én nem vagyok kolega a dedós oktatókkal.

    2018 szeptember 15
    5:26 du.
    Ni csak…összenőtt ami össze ragasztható!
    geyzir csatlakozott a pincepatkányhoz!Vigyázat harapósak és simogatóik is védik.A szaftos csontra nagyon ráhajtanak.

  • Hogy megkönnyítsem a választ a saját kérdésedre, hadd áruljam el, amit talán már tudsz amúgyis. A tokaji állami borkereskedő cég kaliforniai ügynökénél állítólag 260 ezer palack tokaji bor rostokol a raktárban. Ennek az az oka, hogy a tokaji borról kiderült, hogy hamisítják és ezt a hamisított bort küldték Kaliforniába a ”hülye amerikaiaknak,” eladni. Azonban ők nem dőltek be acsalásnak. Ennek most már talán három éve is van és tudomásom szerint ettől valaki hamarosan vagy csődbe megy, vagy egy hatalmas állami kisegítőcsomagot fog kapni. A csendesóceáni halak és bálnák pedig élvezhetnek egy vacsorát, ingyen borral. Nem lepne meg, ha a szigorú minőségellenőrzés dacára, annak a hamisított bornak egy kis része akár Kanadába is eljutott volna.

  • Érdekességképpen megemlíteném, hogy a férjem csipkebogyó szörpöt szokott venni a gyógynövényes boltban, és nálunk az egész család azt issza. Nincs benne színezék, és valódi gyümölcstartalma van.
    Vélhetőleg magyar munkahelyeket támogat, aki ezt veszi.

    Szerencsére eddig semmilyen információ nincs arról, hogy a szörpös cég vezetői a NER seggéből lógnának ki, de ne kiabáljuk el … Ráadásul az alacsonyabb szinten dolgozók nem válogathatnak, hogy kormányközeli vagy távoli cégnél dolgozzanak. Náluk nem az extraprofitról van szó, hanem hogy a dolgozónak kaját kell venni, kifizetni a lakbért, fizetni az orvosi ellátást, gyereknek cipőt venni stb …

    Más kérdés, hogy a nagy cégeknél idővel csak olyanok maradhatnak, akik nem támogatnak semmi ellenzéki dolgot. Köztük vannak multik is, akik csak a profitban érdekeltek. De nem csak az autóiparra kell gondolni. Az Andy Vajna filmeket egy időben díjesővel szórták meg, amiket a kormány is támogatott, ha jól tudom.
    Ahogy más is írta, a cikkben ezekről nem olvasni, csak a magyar élelmiszerekről. De hangsúlyozom, az élelmiszerek közt is nagy a szórás. Van, ami már a NER előtt ötven is évvel is kapható volt, és tényleg magyar (szellemi) termék, magyar innováció.

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 15
    1:33 du.

    Gabonát termelnek a nagybirtokosok, akik több ezer hektáron gazdálkodnak! Azért, mert ahhoz elég néhány traktor meg kombájn. Az állam még támogatást is ad a gabona tárolásához!

    Ez a rendszerváltás óta divat Magyarországon. Ahogy Rodeo is írta, a zöldség és gyümölcstermesztést kisbirtokon, ami munkahelyeket biztosított sok embernek, a jobb és baloldali politikusok valamiért nem támogatják.

    A biogazdálkodás nem ismeretlen Magyarországon, de nem is túl népszerű. Ráadásul a fidesz alatt még csökkent is a biogazdaságok száma, különböző okokból.

  • Fordítva is igaz, hogy mennyire káros kanadai termékeket Európába utaztatni.

    Százötven évvel ezelőtt pl. a nagy filoxéra járványt az okozta, hogy Amerikából behurcolták a szőlő gyökértetűt. De rengeteg más kórokozó van, amit Amerikából hurcoltak be, pl. a krumplibogár. Az akácfáról is föllángolnak időnkét a viták, hogy azt érdemes volt-e behozni, vagy gyomfaként tönkreteszi a hazai növényzetet?

  • Drizari
    2018 szeptember 15
    12:10 du.

    Az Unió elismerte, hogy hatalmasat hibázott, mikor számolatlanul osztotta a támogatást Kelet-Európában.

    2020-tól meg akarják változtatni a szabályokat, hogy pl. az kapja a mezőgazdasági támogatást, aki ténylegesen műveli a földjét. Mit gondolsz, miért akarja annyira Orbán megnyerni az EU-s választásokat jövőre?
    Természetesen az ellenzék nem fog ezzel kampányolni, hogy a kisebb gazdák jobban járnak, ha rájuk szavaznak. Mert fogalmuk sincs a vidéki problémákról.

  • Kedves Rezső! A magyar exportnak csak ötöde agrártermék, annak is zöme gabona.
    Az élelmiszerexportot sikerrel tönkretették a kisgizdák vezetésével azok a falusi libák és kaparjkurták, akik szétverték a nagyüzemi mezőgazdaságot. Konzervgyárat, fagyasztót nem lehet kiskertek termelésére építeni. Sőt nagyobb kiskereskedelmi láncok sem képesek elegendő mennyiségű és azonos minőségű magyar terméket vásárolni, mert nincs.
    Kiskertben, házvégi telken csak nagyon drágán lehet termelni – aki próbálkozott már hobbitelken, az tudja.
    Egy szolnoki Coop üzletben vagy erzsébeti Tesco-ban nem építhetik a kínálatot julibácsijózsinéni szatyornyi zöldbabjára vagy zsák krumplijára. Teljesen mindegy, hogy adott üzlet tulajdonosa milyen nemzetiségű.

  • talalom
    2018 szeptember 16
    8:05 de.

    “Kedves Rezső! A magyar exportnak csak ötöde agrártermék, annak is zöme gabona.”

    Kedves Margitka, ez nagyon igaz, de ha a “spontán vadprivatizáció” mindjárt legelőször is szándékosan nem tette volna tönkre a -kárpát-medencei földrajzi, talajtani és éghajlati előnyökkel megáldott- nagyon jól prosperáló téeszeket és a büszkén mutogatható állami gazdaságokat és a rá épülő feldolgozó ipart, akkor ez ma minimum a harmada lehetne!

  • Göllner András

    @ Slapaj

    Tudom, hogy rettentően szeretnél velem vitatkozni, de sajnos arra csak akkor kerülhet sor, ha megmutatod, hogy többet tudsz mint a pattogatott kukorica a serpenyőmben. Az utóbbit lelkesen fogyasztom, egy korsó sörrel, amikor a focit nézem. Slapaj ! Én a Rózsikától tanultam töltött káposztát készíteni. Te kitől tanultál pattogni ? A János Vitéztől ?

  • Hozzá is szólók :
    Az IRÁNY JÓ . egymásra találtak az érintettek !
    Én is CSATLAKOZOM ! Már régen!Miért is nem jutott nekem eszembe!
    A LIDIben meg egyéb helyeken vannak amerikai napok,meg egyéb nyugati napok! Ettől kezdve mindig ezeket vásárolom—Hagy gazdagodjanak az amerikaiak,kanadaiak,dél amerikaiak stb.Bespájzolok a következő akcióig,hogy ne legyen hiány belőle!Nagyon sok görög ételt lehet kapni,ezek vásárlásával hatalmas csapást mérek a magyar parasztokra!!!
    Kimondottan utálom a magyar termékeket.
    Egyedül a zsíros kenyeret szeretem! Magyar a zsír magyar a kenyér ! De most már erről is leszoktam !Mert nem lehet annyi disznót feleslegesen levágni,hogy én falatozhassak ,meg egyébként is az érfalakban lerakódik és magyar gyógyszerekre kényszerülnék!
    És mivel gluténmentes ételeket eszek-kimondottan csak külföldiek gyártanak és hoznak be ilyeneket ! Így biztos nem ezeket a büdös magyar új parasztokat támogatom! Ezt megteszi az unió is helyettem.
    Le fogok szokni a rohadt magyar mézről is ,mert rájöttem ettől mentek tönkre fogaim,kanadait fogok keresni,hátha attól vissza nőnek!
    E felhívást ki kellene bővíteni.Kötelezni kellene az itt hozzászólókat,hogy magyar élelmiszereket ne egyenek !
    Fel kellene szólítani az összes mai Magyarországon kívül
    élő volt magyarokat ne egyenek,ne vegyenek óhazai élelmiszer termékeket. Mérjünk csapást a mai magyarokra,amiért őseink elüldözték őket.
    …És a sort lehet bővíteni ,tágítani —hátha sikerül csődbe vinni ezt a nyomorult,szerencsétlen országot! Mivel itt csak nácik laknak.Kivéve persze Gézát !
    Majd ha győztünk haza kell jönni mindenkinek,hogy a még megmaradtakat sárba kellene taposni ,hogy aztán jöhessünk MI ! akik mindent megteszünk azért,hogy ez bekövetkezzen.
    Ne felejtkezzetek meg rólam : Én is csatlakoztam hozzátok!
    De azért senkit ne zavarjon,hogy az országban az élelmiszergyártók javarészt külföldiek (németek,osztrákok,amerikaiak stb.)kezében vannak,esetleg itt termelt alapanyagot használnak fel,ha nem a német és francia földön termeltet hozzák be nekünk–mint a lefagyasztott disznóhúsokat .
    De mint tudjátok a szocialisták voltak azok akik eladták a magyarországi élelmiszergyártó üzemeket így azok mind külföldiek kezében vannak ( Így tulajdonképpen itthon sem magyart eszünk.Lehet hogy ezért van annyi beteg az országban?Direkt ezért van ilyen állapotban az egészségügy! ) .Bár most kísérletet tesznek arra,hogy magyarok is készítsenek termékeket –igyekezzünk—még ezt is meg akadályozhatjuk–ha megfelelően összefogunk!
    Össze kell fogni — akár az ördöggel is,hogy még ő se egye meg a mélyre elásott élelmiszert ami magyar!mert tudott , hogy az ő közelébe ássák el azokat.
    Persze meg kell tiltani–ki kell vele öntetni–Gézának a butykosból való magyar pálinka ivását!( inkább elégetni ,mert még az ördöghöz juthat)
    Ráadásul egy kicsit ő hinodál a csatlakozással egyik bejegyzésében!
    Én egyet értek ! Csatlakozni kell!
    Jut eszembe : a magyarok ezt már régen megtették! Nem késő az indítvány .? Csak az országban működő külföldi élelmiszergyártók termékeit fogyasztja!
    Nagyon üdvözlettel mindenkinek! és CSATLAKOZNI!!
    üdvözletével.

  • BBibi! A nagyüzemi mezőgazdaságot a kisgizdák vezetésével a falusi libák és kaparjkurták tették tönkre. Most az idióta földtörvény nem hagyja feltápászkodni,amit le lehet nyomni az összes látványmagyar torkán.
    Mo-n földtulajdona kizárólag belföldi magánszemélynek lehet. Sem szövetkezetnek, sem gazdasági társaságnak nem lehet. Az a néhány gazdaság,ami talpon maradt – szentesi Árpád például, vagy Bábolna egy része – bérelt földön dolgozik.
    Bérelt földre nem lehet tervezni, márpedig egy szőlőnek, gyümölcsösnek minimum 4-5 év, mire úgy termőre fordul, hogy nyereséges legyen. (Biogazdaságnál inkább 7-10 év.)
    Ezzel elvágták az agrártermelés fejlesztésének lehetőségét – bérleményre senki nem ad hitelt. De ezzel szétverték a föld- és vízgazdálkodást is:ki építene bérleményre öntözőrendszert, vagy alapozna melorizációt?
    Marad a janicsárgazdálkodás: szántóföldi, max.kapásnövény. Elvetem,learatom, eladom. Ja, hogy a búza, kukorica árába nem tudok beleszólni olyan termelők mellett,mint Kanada, meg az USA?
    Még mindig kisebb a kockázat, mintha belefeccölök 10 évet, meg egy rahedli pénzt, aztán jön a tulaj, hogy most már mégsem adja bérbe a földjét, vigyem az ültetvényemet, ahová akarom. Így járt a kishantosi biogazdaság.
    Figyelem! Agrárgazdaságról beszélünk, arról, hogy hány embert lenne képes eltartani az agrártermelés úgy, hogy ne menjen tönkre a föld, a víz. Nem arról, hogy veszek-e 2 kiló hecsedlit vagy 10 ezer palack bort.

  • MindiB :

    Inkább Bibi
    2018 szeptember 16
    9:53 de.

    HA !
    Ha a nagyanyámnak kereke lett vóna,
    szekér lett vóna.

    Nem gondolod ?

  • HUNT*

    Éljál csak zsíroskenyéren, kb az való neked.

    És jobb is ha szokod,
    Mert ami ma vicc az holnapra keserű valóssággá válhat.

    *HUNT = Hungarista Náci Tóthpéter a (nyilaskereszt árnyékából)
    De majd jön Gurltiz és lenyalja róla (is) azt az árnyékot hehe.
    Mert ő ilyen kis nyalóska.

  • HAZAI LAMPA es mind masok akik hozzaszollasaik adja a bizonyitekokat amit mar igen regen es regen ismetelgetek, de maguk tagdni probaljak mindeg.

    De amikor sajat meglatasaikat adjak, abban van mind a bizonyitek.

    S az hogy az allami hatalom es a burokracia legkissebb beavtkozasa is a kozgazdasagi termelesbe, mindeg es mindenutt a leheto LEG-negativabb hatasokat es eredmenyeket okozza.

    Meg kozel 100 evvel ezelott is a magyar mezogazdasag jelentos sikerekkel mukodott. Termelt, produkalt, exportaalt es jovedelmezett.

    Ugy voltak a sok kis-paraszt termelok veritekeik aran sikereskedni, tobb es tobb foldet vasarolni.

    Mind azt az allamhatalom elkobozta, mert ellensegnek nyilvanitotta oket, s eltorlesuket vette celba.

    Annak eredmenye ma hogy sikertelenek.
    Csak nehany nagybirtokos gabona termelo mukodik.
    Azt a maguk sorai bizonyitjak.

    S az a gazdasagi rendszer amit magasztalnak, sot ohajtanak?!
    Orulet !!!!

  • talalom;

    Bizonyara figyelemen kivul hagyta a kis-telki termelesek elonyeit.
    Na de azert nem vadolom, sem kritizalom.
    Hat hogyan is tudhatna mind azt ?

    A kis-telki termelesek a leg-olcsobb termelesi lehetoseg.

    Nem kell fizetni munkabereket es a hozza tartozo es azokbol eredo adokat.

    Nincsen koltesege rem-draga gepek sokaira.

    Nincsen koltsege daraga uzemanyagra.

    Nincsen koltsege draga vegyi-cikkere, mint pestecidok, insectesidok,stb.stb.

    Nincsen koltsege draga biztositasok fizetesere.

    Nem all szemben allami ellenorszesekkel, felilvizsgalatokkal,stb.

    A csalad egyuttesen kepes dolgozni, mindenki jovedelmezik, koltsegek nelkul.

    Azert volt mindeg es mindenutt a kis-agrar valalokozo (a regi u.n, “paraszt”) sikeres.

    De a maga szeretett partja azokat az elsoszamu ellensegenek nyilvanitotta, mindenuket elkobzott es elpusztitotta oket.
    Sot meg evszazados szorgalmukat es gyakorlatileg nyert tudasukat is megsemmisitette.

    Az is avalami amire igen buszke lehet am !!!

    Mint mar Mozes regen bizonyitotta, minden emberi tteknek van kovetkezmenyei.
    S a gonosz tettek soha nem hozhatnak jokat !

  • Geyza
    2018 szeptember 16
    3:03 du.
    Sőt, ha áramszedői, akkor meg trolibusz!

  • B79! Nem akarok hízelegni, inkább nem mondok semmit, csak annyit: legfeljebb áramot vezess, semmiképp ne gazdasági egységet.
    Nincs munkaerőköltség, meg biztosítási és adóköltség. Ja, a kistelkén kapáló meg mennyei mannával táplálkozik, ha meg lerohad a lábáról a cipő, locsolgatja, és begyógyul.
    Agrártermelésről beszélünk, nem arról, hogy az ablakodban növelsz egy csokor mentát, amiből havonta ihatsz egy bögre teát. Ja, cukor nélkül, hiszen “nincs munkaerőköltség”, tehát nem tudsz cukrot venni bele. Ha meg a kistelki kapálónak megfájdul a foga, majd kiveri a szomszéd szívességből, hiszen nincs munkaerőköltség.
    Tiszta szerencse, hogy nem itt rontod a levegőt – van elég nélküled is…

  • Erös Pistárol elég nehéz lenne lemondanom….

  • Geyza
    2018 szeptember 16
    3:07 du.
    AGYTRÖSZTKÉM

    Bendeguz79
    2018 szeptember 15
    1:33 du.

    gizi ehhez mit tudsz hozzátenni?

    VAN E ENNÉL ALJASABB MESTERSÉGES VÁLSÁG KÉSZÍTÉS A VILÁG ÁTVÁGÁSÁRA?

    Ten years later: Architects of the crash (E1280)
    In this episode of the Keiser Report, Max and Stacy discuss the 10-year anniversary of the financial crash and how the architects of the crash, including Ben Bernanke, Timothy Geithner and Hank Paulson, are granted an op-ed in the New York Times to…

  • talalom
    2018 szeptember 16
    7:30 du.

    Szegény áram…

  • Ha Bendeguz elkezdi vezetni az egyanáramot,
    akkó az hamarost’ örvényárammá válik.
    Talán segítene rajta egy kupica reaktancia
    de még az sem biztos.

  • Aki bojkotallast osztonzi a kulfoldi magyarokat, az nagyon teved! T.i.

    NEM a magyar kormanyt buntetik meg ezzel , hanam a termeloket es arusitokat! azoknak van Nagy vesztesseguk ezzel, semmi kozuk nincs a kormanyhoz!

  • Aki bojkotallast osztonzi a kulfoldi magyarokat, az nagyon teved! T.i.

    NEM a magyar kormanyt buntetik meg ezzel , hanam a termeloket es arusitokat! azoknak van Nagy vesztesseguk ezzel, semmi kozuk nincs a kormanyhoz!

    EZ NEM AZONOS HOZZASZOLAS VOLT! EGEZ MAS TEMA-
    ROL VAN SZO>
    MIERT NEM JELNTHET MEG A BEIRASOM?

  • Geyza!

    Na ne má´!

    Zsiroskenyér egy HUNT-nak??!!

    egyen csak hagymát, abból is inkább liliom-hagymát

  • Bendeguz

    termelj sok Nárciszt!

    A hagymája kiváló!

    Tényleg hülye vagyok, hogy sokszor végigolvasom azt a sok szemetet amit magyarországrol beirkálsz.

    Persze inkább arról van szó, hogy ami cikket a google felhoz neked a témával kapcsolatban azt fordítod magyarra.

    Csak a baj az, hogy nem kapcsolod ki a helymeghatározásodat, tehát bárhonnan kapsz információt csak NEM magyar FORRÁSBÓL.

    Van, hogy kicsit értelmesebb valamit írsz le, na akkor hozott fel a google neked valami magyar forrást.
    De hogy azt eszik, vagy isszák, arról viszont halvány lila fingod nincs!

    találomnak igaza van, az áram legalább felráz!

  • T.Göllner Tanár Úr!
    – Én, megadom a tiszteletet, Önnek, a “csendőr pertu” ellenére is…
    – Köszönöm, hogy megszólított, és szellemességre késztettem, mert ez a kis szöveg már “ott volt a szeren” !
    – Jó lenne, ha, Ön lenne a gondolati, mainstream
    ezen a felületen, és nem azok a pötyögő társaim akik ezt nagyon szeretnék, és sok szamársággal kínálgatnak benünket!
    – Hogy vitatkoznék ? – Ez miért fura Önnek ???

  • Úgy gondolom, hogy a magyar áruk bojkottja nem rendítené meg a diktatúrát… Sokkal inkább az orbanista média bojkottja lenne kívánatos!

  • Nem tudom boykottálni a magyar árukat, mert nemigen van nálunk. A szippantó autónak volt magyar felépítménye, a szippantó szerint jól műkódik.
    Az idő folyamán csak vöröshagymakrémet használunk otthonról, nem szeretünk hagymát tisztitani. Még mákunk van, itt nem használják. Minden más könnyen helyetteíthető, illetve nélkülözhető. A magyar borok nem finomak. Biztos van köztük finom, de nem találtam olyan, ami verné a francia vörös, vagy német fehéret.
    Most vettem egy üveg méregdrága birspálinkát a reptéren, hát költöttem már értelmesebb dologra is a pénzemet. A “telekre jó lesz”.
    Sajnos egy finom whisky, XO konyak, Grappa, Armagnac utcahosszal finomabb. Persze ízlés dolga.
    Próbáltunk Magyarországon vásárolni értékesebb eszközöket, és autóval kihozni. Az is segítség az országnak. DE! Soha nem úgy, nem azt, nem akkor és nem abban a minőségben kaptuk, ahogy kívántuk. A eladók stílusáról nem is beszélve.
    Azután észrevettük, hogy ami Belfastban 129 font, ST Pöltenben 200 euro, az Pesten 109 000 forint. Ami Belfastban 600 000, az Pesten 990 000 forint. Számomra érthetetlen, de még az autónk szeríze is drágább Pesten, mint itt. Szépen leszoktunk róla, a kényelmesebbet és olcsóbbat választottuk. Tulajdonképpen akaratunkon kívül boykottáljuk a magyar termékeket. Sajnos.

  • talalom;

    Miert ne ?
    Hat “hizelegjen” de valami hizelghetokkel, konyorgom.
    Bizonyara irigylik az orszaguk regi mezfazdasgi termeles es expot osszeget ami regen valosag volt.

    Orulok hogy belatta es bevalotta hogy maga dicsoiti szeretett Orbanjanak az eredmneyeit, a munkas-hianyt ottan.
    De aki dolgozhat, az kap fizetest is, az jovedelem, amit maguk atkoznak mert az a kapitalizmus csiraja.

    S ha nem lenne meg cukor sem, hat pont amit soromban jeleztem. Magyaroszag nagy cukor-termelo (cukor-repa)orszag volt mindeg a multban.

    Na de szagolja szep viragait amit az ablakaban novel.
    Azt nem talal a Mew Yorki (Manhattanni)felhokarcolok ablakaiban. Mert nincsennek ablakaik, A falak mind biztonsagi uvegbol alnak. Azert ragyognak mint a tukor!

  • BUDZSIKA ha ha ha ;

    Mar regen es tobbszor irtam a 2008-as penzugyi botrany reszleteit.
    Probalj emlekeznu arra!!!

    Amikor bankok adtak 125%-os ingatlan vasarlasi kolcsonoket, mert az ingatlan arak allandoan csak emelkedtek a jol mukodo *kozgasdasagaban*, azzal a remnnyel hogy a soha nem alt volna meg.
    De megalt !!! Obama buszkesegere !
    S az ingatlan arak vissza-esetek a 70-80% ertekre, a bankok vesztettek 30-50% kolcsoneiket.

    S Obama elvtarsad nyujtotta nekik a vesztett penzt, az adofizetok zsebeibol. Ami kozel egy terillio $ volt.

    A szaocializmus hivenek a huseges kovetoje!

    ** G.W.Bush leszallitotta az adokat, s a kozgazdasag fel-lobbant. Munkanelkuliseg lezuhant.
    Obama azt visszafele forditotta.A Marxista otletivel!

  • KENNY
    Persze elfelejtetted megirni az olvasoknak, hogy miert olcsobb nyugaton majdnem minden mint keleten, ahol a termelok fizetesei alacsonyabbak.

  • GABRIEL irta;

    “Tenyleg hulye vagyok, sokszor vegig olvasom…”

    Nem mondom hogy “hulye”, az nem az en hivatasom azt megallapitani a tavolsagban, de ketsegtelenul hazug, mert mindeg allitottad hogy NEM olvasod soraimat !

    De emlekezo lepesseged is rem gyatra. Mert mar nehanyszor irtam, hogy a pillalatnyilag torteno vilag hireket fokent a; PBS, DW, NHK, BBC WORLD, BBC America, Yahoo, stb-ken. A reszleteket pedig a Discus, Bloomberg, The Economist, WSJ, Washington Post, LA Times, Boston Globe, Jane’s military, stb, stb-ken.

    Egy kattintassal elerheto ottan is mind. Javaslom !!!!

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 17
    10:25 de.

    ha jól emléxek (kihagymár?) 2008 ban GW Bush volt az elnök és Hank Paulson a pénzügyminiszter
    obama (őt is utálom) örökölte a szocializmust, de a számok nem pontosak amiket ide tettél, majd azt revideáld ha tudsz “közgazdaságtant” vezetni
    hahahahahahaha

  • Bendeguz79 Nem felejtettem el. Nem tudom, nem vagyok közgazdász.
    Nem látom át a gazdaságot, fogalmam sincs miért drágább szinte minden. Az egyforma vagy kicsit többet megértem, a 40% különbséget már nem.
    De szívesen veszek minden felvilágosítást.

  • Ti városi pantallósok nem is tudjátok mi az a zsíros kenyér!
    Ti csak a szafaládét,parizert,stb.ismeritek,ettétek.Ez az oka a tisztátalan látásmódnak.A bennük lévő tartósítószer okozza az ilyen agymenéseket
    üdvözletével.

  • Latom, az en beirasom kidobva innen. Pedig, csak azt irtam, hogy a termeloket bojotaljak nem a a magyar kormanyt.

  • Nemcsak külföldieknek, hanem ittélö magyaroknak is bojkottálnunk kell Mo-on mindent, a magyar termékeket és szolgáltatásokat, h minél többen vegyék észre, h nagy szahar van!
    Orbán minden eredményünket magáénak tekint, nemcsak a vagyonunkat lopja el, hanem a teljesitményeinket is!
    Ha jol dolgozol, sokat, ha takarékoskodsz, ha nem lopsz, becsületes vagy, nem csalsz adot, azt orbán mind a saját eredményének kiáltja ki. Europának és a magyaroknak ezt hazudják be, és általában be is veszik a majmok, a hülyék és a vakok.
    A legjobb, ha minél többen azt csinálják, h minél többet vannak külföldön, ott költik a pénzük nagyrészét, nemmagyar termékeket és szolgáltatásokat vesznek, piacon, vagy olyan helyeken vásárolnak, ahol nemadnak nyugtát, adotcsalnak, csempészárut árulnak. Ha a munkahelyeden nem töröd össze magad, nem fektetsz be, nem vállalkozol Mo-on!
    Durván hangzik, csunyának tünik, de csak ez a tiltakozás maradt érdemben, mert felfegyverezett rendörállamként tartják keményen a diktaturájukban életben a rendszerüket.

  • REZIST!REZIST!REZIST!REZIST!REZIST!REZIST!REZIST!REZIST!REZIST!REZIST!REZIST!REZIST!

  • talalom
    2018 szeptember 16
    2:33 du.

    Most már tényleg abbahagyhatnád, hogy mindent ócsárolsz, ami magyar mezőgazdaság, csak azért mert neked a Pest környéki szegények szétlopták a hobbikertedet a kilencvenes években. Azon még nem gondolkodtál, hogy miért loptak kaját akkoriban?

    Ezerszer leírtam neked és mások is, hogy a Kádár-rendszerben mit jelentett a HÁZTÁJI GAZDÁLKODÁS.

    Figyelem, definíció következik!

    Háztáji a Kádár-korban: a tsz földjén, a tsz gépeivel és a tsz szakmai irányításával zöldség-gyümölcs termesztés szakszerű módon az arra vállalkozó családok által. A megtermelt jó minőségű alapanyagot pl. a nagy állami konzervgyárak vásárolták föl, és feldolgozva importálták pl. Oroszországba. Pl. lecsót készítettek vagy káposztával megtöltött, zöld pritaminpaprikát, amit az oroszok valamiért nagyon szerettek.
    Divat volt a fóliázás, ahol retket vagy más korai primőr zöldséget termeltek a magyar piacra, a hazai vásárlóknak nagy mennyiségben.

    Aki ezt másképp tudja, cáfolja meg nyugodtan! Felháborító dolognak tartom, hogy talalom félretájékoztatja a fiatal vagy külföldi olvasókat, csak azért, hogy szidhassa magyar mezőgazdaságot vagy ki tudja milyen okból … Az általa leírt hobbikertészkedés a Kádár-korban és utána is, az ún. hétvégi telkeken történt …

  • Kerekes Sandor
    2018 szeptember 16
    3:54 de.

    Az az igazság, hogy ez az állandó borozási téma a magyar emberek nagy részét nem érdekli, nem érinti.

    Nem tokaji borokat iszik idehaza a legtöbb ember, nem ismerik ezeket a luxus borkészítő cégeket, üzletembereket, csak kis körben.

    De pl. az Andy Vajda filmjeit, sőt a tv-jét sokan nézik, és elhiszik, hogy abban minden hír igaz …

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 16
    3:14 du.

    Bocs, de én nem az állami beavatkozásról írtam! Erre van negatív és pozitív példa is, és nem igaz, hogy az állami beavatkozás csak rossz lehet.

    Arról írtam, hogy a magyar állam inkább a nagybirtokokat támogatja. Ez nincs előírva az EU által, ez a magyar jobb és baloldali politikusok döntése, hogy a nagybirtokosoknak kedveznek.
    Sajnos a kisbirtokosokat nem képviseli senki, illetve ha van képviseletük, az esetleg nem tudja érvényesíteni az akaratát. A magyar sajtó sem kapja föl a tönkrement kisbirtokosok ügyét, és a ballib pártok meg egyáltalán nem foglalkoznak velük. Legfeljebb annyit írnak, mint a talalom, hogy kisbirtokra semmi szükség nincs …

  • talalom
    2018 szeptember 16
    2:33 du.

    “A nagyüzemi mezőgazdaságot a kisgizdák vezetésével a falusi libák és kaparjkurták tették tönkre.”

    Te egyáltalán tudod, hogy mit írsz?

    A nagyüzemi mezőgazdaság jól van és köszöni szépen, virágzik. Legfeljebb nem állami tulajdonban, hanem üzletemberek tulajdonában.

    A kisüzemi mezőgazdaság azt jelenti Európában, hogy kisbirtokosok termelnek a saját földjükön, de egyéb célokra általában önkéntesen szövetkeznek. Pl. közösen szervezik meg a nagyobb gépek vásárlását, a csomagolást, az eladást.
    Nem hiszem, hogy egy demokratikus országban ne lenne helye egyiknek vagy másiknak.
    Nyugat-Európában inkább a kisbirtokok és az önkéntes társulások terjedtek el. Amerikában a nagyüzemi gazdálkodás, ami lehet, hogy versenyképesebb, de van egy csomó társadalmi és környezeti károkozása.

  • tóth péter
    2018 szeptember 17
    1:11 du.

    Na nézzenek oda.
    A “falu esze” is beszólt.

  • Rodeo11
    2018 szeptember 17
    11:00 de.

    Te kisapám kit szeretsz Wágneren és Hitleren kívül?
    Talán Putyint szeretheti még.
    Ja és önmagát.

    Szar lehet neked..

  • slapaj
    2018 szeptember 17
    1:46 de.

    Úgygondolod ön,
    hogy illetlen dolog a NET-en
    az ha nem lemagázlak magát?
    Vagy fordítva. Önt.

  • most-már kezdem érteni hogy az olyan bunkó, arrogáns mentáldebilek, mint a tóth péter miért SZURKOLNAK AZ ORSZÁG ELLEN!

    ANNAK A MÁSIK DEBILMENTÁL KISEBBSÉGI KOMPLEXUSBAN SZENVEDŐ CSUTI PARASZTGYEREKNEK sikerült bebolondítani az ilyen szüklátókörü egyéneket mint ez a csóró.

    Képes volt ennyi írástudást összeszedni hogy ilyen idebírjon írni:

    “”Ti városi pantallósok nem is tudjátok mi az a zsíros kenyér!””

    ———–

    Bár ki tudja, hogy nem-e a helyi plébánost kéri fel írásra!

    BÁR ÉN TANÚSÍTOM, HOGY A MÚLTBAN FALURÓL SZÁRMAZTAK A LEGNAGYOBB ÍRÓINK, KÖLTŐINK

    Persze hamar el kellett menekülniük onnan, ha nem akarták hogy az ilyen korcsmatöltelék disznók moslékjába keveredjenek

    —-
    és a sötét, szemellenzős ló képes volt még ilyet is leírni:

    “””De mint tudjátok a szocialisták voltak azok akik eladták a magyarországi élelmiszergyártó üzemeket “””

    —–

    Nem a fasiszta antall józsi, a csurka féle MDF bandája árusította ki az országot ugye??

    te alpári sötét hülye gyerek!

    A fasiszta rendszert állították helyre a négy évük alatt, és még a halálos ágyán is képes volt az ország népével gúnyolódni!
    Te és a hozzáhasonló idióták meg tapsoltatok neki!

    Sokan próbálják szépíteni még ma is, de a Lezsák még mindig ott vigyorog azzal a fasiszta sátáni mosolyával a parlamentben mint alelnök

  • Bendeguz

    soha nem mondtam, hogy nem olvasom amit írsz, azt sokszor viszont, hogy inkább nem szólok hozzád

    Tehát hazug vagy és fals mint a 3 dolláros bankjegy

  • gabriel
    2018 szeptember 18
    6:43 de.

    És ez régen komcsi volt.
    ez a HUNT* itten.
    Ő maga írta pár napja,
    hogy anno falta az MSzMP. brossúráit
    csak aztán valahogy elment tőlűk a kedve.
    Mert hát hiába pillogott a faluszéli szántásból
    Kelet felé, hogy gyön e már a kommunizmus? Mert az nem jött.

    Ezértaztán, érthető oknál fogva hungarista nácivá
    avanzsálódott, ott a nyilaskereszt stilizált árnyékában.

    *HUNT = Hungarista náci Tóthpéter

  • HAZAI LAMPA;
    Az allam beavatkozasa minderg, mindeben, csupan negative lehet !

    Mert az barmi is lenne de ,elsokben, hogy maga az allam lete sok penzbe kerul, s minden beavatkozas meg tobbe.
    Masodik, minden bevatkozas csupan korlatozas.
    Mindeg, valamit koteleze a lakossait tenni, amit maguktol nem tennenekk, mert nem a lakossag celja, sem erdeke, hanem az allami uralkodo politikusoke es burokratak erdekei.

    A mezogazdasagukat a regi Sztalin-elvei tettek tonkre.

    Emlekszik ??? Lenin foldet igert a foldnelkulli agarar dolgozoknak. De az soha nem tortent.

    Sztalin latta hogy az USA-ban a nagy-termeles nagy osszegeket produkalt. Azert rendelte el a “kollektivizalast”. Ami ottan ehinseget okozott a 20-30-as evekben.
    S a kenyszerites meg renegtek kihagast, kegyetlensegeket, stb.
    Rakosi, aki magat Sztalin leg-jobb tanitvanyanak hierdette mindeg, vakon kovette a Koszkvai parancsot.

    Magyarorszagon, s sok mas nemzetekben a “kis”-gazdalkodas csodasan sikerekedett.1920-40-ig az orszag export jovedelmet fokent agrar-termekek jelentettek.
    Az atlag 10 holdas termelo, de meg aki par-vekason is dolgozott sikeres volt. A felesleget eldatak a piacon, a “kofak” felvasaroltak, s az lett az export.

    A sok kicsi sokra ment. Ha nincs kicsi, nincs semmi !

    Aki a sajatjat muveli annak van celja,van erdeke s azert dolgozik.
    Aki kenyszeritve van ,az csak kenyszerbol dolgozik.
    Kenyszernek az az eredmenye is.

    Az egyeduli tisztesseges es hasznos is,engedni mindenkit cselekedni sajat eletevel, foglalkozsaval, tulajdonaval a sajat erdeke, celja alapjan.
    Az ami tehet barkit is megelegedette.

    S ha nem cselekszik sikeresen, senki mast nem vadolhat sikertelensegeert.

    Nem ertheto hogy mi oly rendkivulli,erthetelen, vagy ellenezheto abban?
    Vagy miert visszautasitjak ertelmezni azt logikusan ?

    Ami a “fold” rendszeret illeti, a Mozes alatal reszletezett az volt a leg-tisztessegesebb, erkolcsosebb, es sikeresebb, amig a lakossag azt erkolcsileg, es szorgalmaival betartotta.

    De meg a romaiak u.n. “agra-popula” rendszere is ertelemes, tisztesseges es sikeres volt, AMIG a romaiak ” ki nem nottek a gyatyaikbol”.

    Ma ottan csak az letezik, amit oszinten a “sikertlensegek rendszerenek” kellene nevezni.

  • HAZAI LAMPA;

    A Kadar idok alatti “haztaji” elelmiszertemeles az Oroszorszagi gyakorlatbol lett atveve.

    A Szoviet mezogazdasag termelt rengete habonat. De fele mindeg semmkibe ment.
    Ha emlekezne, meg Maszov0dilmeken is assznyok sokai soporgettek a habona hegyek szeleit. Nem voltak kepesek sem tarolni, sem elosztani, sem feldolgoani,s ugy a termeles fele mindeg pocsekba ment.

    A hus, tojas, tej, zoldseg, gyumolcs termeles a kis-magan taji termelesekbol jott.
    Az az volt hogy a nep ne ehezzen, adtak 10 mer X 30 meteres foldet a varosi lakoknak a magas-lako-epeuleteik melett. Azt dolgoztak mint az “orult”. Mert az sjat-erdekuk volt.

    Mint igen kozeli prpsz barataim nem csak mondtak, de bizonyitottak is, hogy “ha hust akartak enni, a furdoszababan neveltek a csirket”.

    Kadar kopirozta azt, az ottani lehtosegek modjan.

    De miert nem letezne az ma ???
    Nincsen fold ???
    Vagy senki nem hajlando dolgozni es muvelni azt ???

    Ha nem termel, nem lehet ehes, az adofiztok eteteik majd ugy is.
    Hat akkor miert is dolgozna barki is ???

    A sult csirke nem esik az egbol senki szajaba !!!

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 18
    1:56 du.
    Bendeguz79
    2018 szeptember 18
    2:09 du.

    No, kedves Bendeguz, e két szakértése alapján békésen egyezzük meg abban, hogy magánál még a budapesti Talalom, sőt a főpolgármester is ezerszer jobban ismeri a magyar mezőgazdaság múltját, de főleg jelenét is mint őszántóvetőséged!

  • OK RODEO36

    Hat mi adatokat tudsz te ?

  • INKABB BIBI;

    OK. de ha jobban tudjak, hat akkor az eredmenyeik miert oly gyatarak ???

    A mindet jobban tudo “szakertok” megtudnak oldani minden problemakat ! Nem ?

    Olvasta maga valaha is az akkori mezogazdasagi eredmenyeket ?

    Mit produkalt az “ezust” meg az “aranykalaszos” programok ?
    S mind az 3/4 evszazaddal ezelot volt. A termelok zome lovas, es okor-erokkel muvelte a foldet. Meg rem sokat a kezi-kapalassal, aratassal, stb.

    A modern mai gepek nem leteztek. Persze nem kelett fizetni azert. No meg nem hasznaltak mind a mai vegyszereket.

    Az eggyik hozzaszollo kozolt egy kepet ahol egy John Deer a buzavatiesben, a gep ara kb. 125-150 ezer dollar itten, Ottan meg talan 20 ezerrel tobb.
    Hogyan fizeti azt a mai ot (5) dollaros buzabol ?

    Az amit soha nem vesznek maguk figyelembe. Minden a penzen fugg.S minden a penzert tortenik !!!

    S mi koze a “fopolgarmesternek” a magyar
    mezogazdasagahoz ???

  • “Nem a fasiszta antall józsi, a csurka féle MDF bandája árusította ki az országot ugye??”

    Csak a tárgyilagosság és a féligazság kedvéért:
    Az igaz lehet, hogy Antall József és bandája kezdte el kiárúsítani az országot(ami egyébbként még most is folyik), DE, hogy annak az Izraelben zsidómentésért Világ Igaza nevű kitüntetést kapó Id. Antall Józsefnek a fia fasiszta lett volna, azt még feltételezni is nonszensz! Kilométerekre nem eshet az alma a fájától!

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 18
    4:53 du.
    gizi! leírtam…én éppen az utcán voltam egy elektronikai bolt előtt Torontóban és mutatták a második torony füstjét és amint szépen (tucc angolul?) imploded! nem oldalra dőlt, hanem a számtalanul végignézett hivatásos felhőkarcoló bontási technika szerint önmagába dőlt, azaz semmi az általad említett üzemeanyag égés hatalmas lángokkal mert ugye a kerozin nem robban először lángra lobban és utána esetleg hatalmas lángokkal füst nélkül a közvetítésen semmi láng csak porfelhő és ahogy emeletrő emeletre szépen de gyorsan önmagába rogyott mind a két a torony azaz már hetekkel korábban szépen be volt spékelve megfelelő robbanóanyaggal és a gerendák is be voltak “irdalva” ahogy azt a profi épületbontók csinálják

    tehát ha az általam említett “I” gerenda ütközik a repülőgép aluminium héjával akkor a repülőgépet szépen felszeleteli… és mire az üzemeanyag tartályokhoz érne már régen megsemmisült

    egyébként a felvételen nem látszott ahogy a repülő belecsapódik, csak az ahogy közeledik az meg fotóshop !!! hólivudi ennél sokkal többet is produkált most majd a japán milliárdos Hold körüli utazásán meglátják, hogy nem látnak semmit a süsüék már be is vannak szarva, hogy kiderül…mert az lehet hogy odarepültek de hogy az akkori technikával nem tudtak sem felszállni sem elszállni onnan az tuti

    nagyon várom a röhögényt ahogy mutatják a hiátust

    kac kac

    most te jössz idő van és Chris türelmes és megengedi játszhatunk ha nem akkor (mert ugye én nem vagyok píszí és nem is akarok az lenni) zárlatos lesz a ketyere delej kikapcs Köbüki majd csak veletek trombitál

  • Bibi Haver!

    A fasizmus nem ott kezdődik, hogy terror!!!!

    De ezt a gyengébbek kedvéért mar annyiszor és annyi helyen leírták hogy fárasztó!

    Ennyire gyenge elméjű nem lehetsz!

    A fasizmus azt jelenti, hogy a demokratikus kormányzás helyett autokratikus kormányt alakít, és az általa alkotott új rendnek az érvényesítéséért nem riad vissza semmilyen eszköztől
    vagyis ha a szükség azt hozza be is üzemeli a koncentrációs táborokat is.

    Az Antall Józsi visszaállította a horthy-érát Magyarországon, az összes jelképével és intézményrendszerével

    Mi a fasz kellett volna még?

    Rögtön akkor nekiállni a krematóriumok építésének???

    Ahhoz előbb kellett egy generációnak felnőni, hogy újra megszokják – és ez idő alatt a vén nosztalgiázó mocsokháziak pedig újra erőre kapjanak.

    Egyébként tiszteltetem a fityfirittyedet, de nemcsak zsidókat lehet tömeg-mészárolni

    Az az idösebb antall jozsi, akinek ti világ igaza érmeket osztogattatok, az kb ugyanolyan embertelen, könyörtelen módon telepítette éppen abban az időben a sváb lakosságot kifele, mint ahogy a zsidókat vagonoztak befele azelőtt nem sokkal

    A tanulság: NEMCSAK EGYOLDALÚAN, VAGYIS ÖNZŐEN KELLENE ÉRMEKET OSZTOGATNI – MERT SZERINTEM ISTEN ELŐTT NULLA VOLTATOK EBBEN AZ ESETBEN

  • gabriel
    2018 szeptember 18
    7:04 du.

    fodas-se? já do novo o caralho (=fascismo kkk) não pudesses cansarte-á disso? a minha bunda ‘stá cheio dele… kkk não há nenhuma outra coisa p’ra fazer?

    dá-lhe !

  • Geyza

    pontosan ilyenek az anyámasszony katonái

    Nem kellet az őrmester, elég volt ha tizedes azt mondta, hogy ássa el magát, már kaparta is magát a tizkörmével – de amikor kijutott egy kocsmába akkor rögtön a ” sereg legvagányabb csávója” lett a meséi szerint …

    Mindig készek bármily piszkos parancs végrehajtására, hogy az aktuális “elvárásoknak” megfeleljenek.

    Emlékszel az furmányos parasztbácsi történetére, aki a pirospaprikát javasolta a “pártunk” szimbólumának?

    Aztán mikor a szomszédja kérdöre vonta, hogy hát most akkor kommunistákat támogatja tényleg, akkor cinkosan mosolygott, hogy

    “hát azok odafönn nem tuggyák, hogy a múlt héten ez a paprika még zöd vót”

    ez meg most itt éppen náci, mert az a módi, akkor pedig komcsi volt, mert az dukált – és így megy ez

    Az “ellenfalunagy helytartó urunk” nem dettó?

    Minden fényképezkedés előtt vigyorog a jóllakott kisovodás, és igazgatja a nyakkendőjét hogy:

    “”Láttyátok rüves cigányok, nekem ilyen is van, és itt vagyok én a jani a nagy embürök közt – az alsósorról”” …. “”itt vagyok én a csávó””

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 18
    1:56 du.

    Ismerni kéne a magyar történelmet. A magyar mezőgazdaság több korszakban is mélyrepülésbe kezdett.

    Általában akkor volt sikeres, ha vegyes birtokszerkezet volt vagy ha a kisbirtokok voltak többségben. Ilyenkor magas minőségű exporttermék kerül előállításra, pl. szegedi paprika hírneve így keletkezett 120 éve.
    Amikor többségben nagybirtokok vannak, akkor külföldi felvásárlót kell keresni a gabonára. Ezért került pl. az ország Németország uszályába az 1930-as években.

    Manapság inkább nagybirtokok vannak, aztán a kormány állandóan a keleti nyitásban viszi a gabonát meg a disznóhúst a keleti türk rokonokhoz.
    Nyugat-Európában a jó minőségű zöldséget-gyümölcsöt keresik, de azt meg nem támogatja az állam.

  • gabriel
    2018 szeptember 18
    7:04 du.

    A volt zsigeri (szélsőséges)
    MSzMP-szimpatizánsoknak fogalmuk sincs
    ezeknek a fogalmaknak a történelem-tudományi hátteréről.
    Úgy válnak fasisztákká vagy főleg nácivá hogy azt sem tudják hová jutottak szellemileg-érzelmileg.
    Ezért is van az hogy szisztematikusan összekeverik a
    “fasiszta” és a “náci” fogalmakat.
    Momentán nem ismerik ezeknek a lényegét.

    Amint a régi megállapítás tartja:

    A kör bezárul.
    Vagyis a szélsőbal és a szélsőjobb között nehéz megvonni a határt.Átfedik egymást.

    Ennek eklatáns példája itt HUNT* , ez a MindiB vagy InkábB
    és még idesorolnám OIM*-ot is. Csak épp ellentétben előző kettővel ő tagadja.

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 18
    2:09 du.

    “A Kadar idok alatti “haztaji” elelmiszertemeles az Oroszorszagi gyakorlatbol lett atveve.”

    Ezt a sületlenséget meg honnan olvastad ki?
    Csak nem a nagy Micsurin-féle
    “Termesszünk sültcsirkét” c.
    tanulmányból ?

  • RODEO36′
    Persze hogy nem “oldalra doltel” az csak veled tortenhet a sok acytocin utan.

    A vaszerkezet, a “truss”-ok az aviation fuel egese altal a homerseklet hajlokepesse tette a vas-szekezetet. S azert ossze-omlott.

    Lathato volt tobb eveken at a vasszerkezetek allapota is.

    Allitottad sorodban hogy lattad videon, hat jozan lettel volna amint lattad ?

  • RODEO36;

    Volt egy oras okatatas maga a tornyok tervezoje altal a pusztitasok utan.

    Sot a tervenek a magyarazatai mielott az megvalaosult volna is.

    S az “aztan”-iban magyarazta az osszeomlas okat.

    A kiadhato padlo-mennyiseg sporolasa miatt, a szerkezet a “felfuggesztett” szerkezet volt.
    Az az hogy csupan a kulso falak voltak a szerkezet, Minr egy ketrec.
    S minden floor, fadlo fuggetlen, onallo volt, a “truss” minden emelete.
    Az kivalloan mukodik amig minden a tervek alapjan letezhet.

    De amikor egy 747 tele-robbano-legi-uzemanyaggal, a z ego hoseg az “truss”-okat meglagyitotta es azok egymas utan estek ossze.

    A tuzoltosag okatatskonyve tanitaja : “do NOT trust
    the TRUSS” !
    Ha egy “truss” meggyengul a magas egesi homerseklettol, az lezuhan,s az altta levo nem kepes azt is feltartani.
    A 747 a 70 emeleten utotte az epuletet.
    Ugy mind a 69 emelet alatta osszeomlott.

    Azert nem “dolt oldalara” mint a reszeg egyen !

    Rozomish ?

  • ALMACSKA;

    Rendben. Nem az “allami bevatkozast” ertette.
    De az “allami tamogatas” amikre hivatkozik , hat az valoban mit jelent ???

    A “tamogatas”, nem az adofizetoktol kizsarolt es elkobzott osszegek adomanyozasa valakiknek ?

    S azok a “valakik” mindeg az allami buroktayakho barati alapon levo egyenek. Nem ?

    Hat nem “negative” az ???
    Talan mondhatnank hogy gazemberseg?!

    Mint a kozmondas; “kirabolja Petert, megjutalamzni Palt”.
    Valojaban Pal reszveteles Peter kirablasaban !
    Sot jovedelmezik is azon. Hat Pal is bunos !

  • Sőt, Bendegúzocska, én ehhez a cikkhez hozzá se szóltam. Akkor miről is beszélünk itt?

  • RODEO36;
    A US-nak nem letezik “penzugyminisztere” !!!

    Csupan “Secretary of the Treasury.”, ami a “kincstar” igazgatoja.
    A US a magan bankok.ill a magan penzt hasznalja 1913-ota.
    Csupan secretary Chase altal 1866-tol 1913-ig volt allami penz.
    A FEDERAL neve beneteket felre vezet, de a US-nak egy arva foller befektetese sem letezik a Federal Reserve System-ben. 100%-osan magan.
    Az mint a bankok CO-OP-ja.

    A Secretary of Treasury feladata az adoszedese es a kormany szamlainak a kifizetese.

    A Fed. chaiman kinevezeset csupan “bizalom” erdekebn adtak az elsnonek kijelolni, a 12 Fed.kormantzok kozzul.
    NE hasonlitsad azt az ottani magyar helyzethez.

    Itt a Florida kormanynak az u.n. Chief Financial Officer ,aki a lakossag alatal 4 evenkent egyenileg, nevszerint valasztva.
    Hasonloam mint a kormany kabinetjenek minden tagja.
    Megyek es varosok vezetoi, iskola keruletek,viz, energia vilagitasi keruletek commissionerjai (kommiszarok) is.

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 19
    3:05 du.
    nem kívánok időt pazarolni ere soha többé…a seggség az seggség marad bárhogayn kacifántozod…a fütyülős barackpálinka sokkal jobb

  • Geyza
    2018 szeptember 19
    5:49 de.

    Rodeiot nem szívem szerint, de sajnos ténylegesen közéjük lehet sorolni.
    Nem véletlenül volt egyszer az elszólásod, hogy “túltesz az OIM-en”
    Talán nem is volt annyira “véletlen”

  • Rodeio

    nem baj ha eldugulsz – más kérdés, hogy kivel vagy mivel …..
    ou por acaso com “self-service”, na punheita

    nincs nekem ezzel sem bajom semmi, mindenki a maga örömére!
    én tisztelem a felebarátaim szokásait – respecto os outros!

    Pont ezek miatt inkább vedd le a szádról Rejtő Jenő, Radnóti neveit, akiket a fasiszták meggyilkoltak, de Márai, Karajan, Klempere, Dohnányi és a többiek sem lehetnek kedvenceid, mert azok is csak szemiták voltak.

    Egy antiszemita, sztálinista ezeket szívből kell hogy gyűlölje, vagy válogatunk?

    Messzire mentünk a magyar termékektől – bár ez utóbbi kérdésnek nem sok értelme van.
    A dolog a Te és társaid hülyeségeinek a fényében értelmezhető csak.

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 19
    4:01 du.

    Lehet vitatkozni arról, hogy az állami beavatkozás jó-e? Kelet-Európában szükség van rá, mert itt nincs annyi tőke felhalmozva a magánembereknél.

    Ami Magyarországot illeti, itt az állami támogatásban mindenki egyetért. Csak éppen a politikusok a nagybirtokosokat támogatják. A köznép pedig a maga számára szeretné a támogatásokat. Egyesek azért, hogy életképes kisvállalkozásuk legyen, amiből aztán adót is lehet fizetni. Mások azért, mert egyszerűen éhenhalnának, ha nem kapnának az államtól alamizsnát.

  • gabriel
    2018 szeptember 20
    5:11 de.
    nem hiszem, hogy méltó lennél elolvasásra, meghallgatásra sokkal kevésbé
    adeus

  • geyza,
    hálásan köszönöm,hogy kihagytál vagy csak kifelejtettél a nácik és fasiszta kommunisták névsorából.Feledékeny vagy?A cfáti balfácán haverod már réges régen megírta,hogy az Uránia mozi feletti lakásból szervezek valamiféle neonáci harci sereget.Hát.. léci és Nekem is mondjál valami aljasat.Már kezd hiányozni.
    Különben a bal és jobb mindig is karlendítéssel együtt szavazott a magyar parlamentben,különös odafigyeléssel,ha a zsidótörvények voltak napirenden.Ma minden törvény,sőt törvényen kívül is a bal és a jobb teljesen azonos,mintaérték nélküli rakás.Hogy te MOST hova raktad le magad az még kiderítetlen,de majd az is kiderül.

  • HAZAI LAMPA Sept 20, 6;12 de soraira;.

    Na ,na , latom hogy talan olvasta amit daralni probalok a maguk altali ertelmeikhez.

    Hogyan itelne, hogy az “allami tamogatas” jo, vagy rossz???

    Hat nem a dolgozo teremelo adifizetok zsebeit kell az allamhatalomnak kiuriteni, abbol a celbol ,hogy a maga altal kedvelt “tamogatas” leheto legyen a NAGY termelok reszere?

    S azt az elrabolt penzt annak adja az allam akinek nem is lenne szuksege ra. A NAGY termeloknek !

    Hat mit velne ,melyik lehet anyagilag sikeresebb, a KIS, vagy a NAGY termelo ???

    Tehat mit velne, de most kerem, jozanul es oszinten valaszoljan am !!!
    A KIS, vagy a NAGY termelo ???

    De hat akkor miert adja az allamahatalom a szegeny adofizetok penzet annak akinek alig lehetne barmi szuksege azok elrabolt penzukre ?

    Csupan hogy a NAGY termelo nagyobb osszegeket zsebeljen be, meg a teremelesenek a jovedelme felett is ???

    Talalna azt tisztessegesnek ???

    S a masodik kerdesem lenne, HA maga hajlando lenne azt figyelembe venni, hogy melyik termelo fordit nagyobb figyelemt es erdeket ugy a talaj, termeszet/ecologia es a tarsdalom erdekeit figyelemben tartani ???

    A kis ember, akinek elete es lete fugg a foldjen ?
    Vagy a nagy vallalat, amelynek a FOLD csupan jovedelemi eszkoz.
    Persze amig a maga-fele “allami-tamogatas”-t kapja, hat meg az sem jelentos.
    Mierdeke lenne abban ha ugy is kapja masok penzet ???

    Kerem gondoljon mind arra, es itelje gondolkodasa utan, mielott ellenkezeseit irna!

  • HAZAI LAMPA,
    Hasonloan a 6;12 de soraban csodalkozasomra megjegyezte, a “toke” ill a penz hivantossagat a lakossag tulajdonaban.

    Talan kezdi belatni ,hogy a toke az alapja mindennek.
    S ha sikeresen probalkozna barmivel is, arra alap-befektetesre van szukseg. S az csak a lakossag megtakatitott penzeibol eredhet.
    S velenem, az nem igen sok letezne ottan.

    Csak pelda-kenet. Mint mar irtam parszor, egy kishelysegtol par Km-re elek a jungelban. A “helyseg”, a legutobbi nepeszamlalason 2995 lakost jelentett.
    De a kereskedelmi elet igen fejlett es eros.

    A lakosok megtakaritott penzeit itten ket “befekteto cegek” letezok arra. Edward Jones es Raymond James cegek. Persze mindenik csak egy “broker” es titkarnojei
    Persze vannak kirendeltsegei tobb varosok es orszagokban is.
    En az Ed Jones-t hasznalom. Amely 7 millio felek erdekeit kepviseli,s nem kevesebb mint egy trillio dollar osszegekkel mukodik.

    Kepes es leheto vilagszerte alkalmazni a befektetesi lehetosegeket.

    Az magyarorszag ossz het evi GDP-je. Az az u.n. “lock,stock and barrel” minden benne het evig.
    Az egesz vilag vonzza a penzt mint a magnes a femet.

    Vegre az kezd lehetove valni ottan is majd, az enyhulo allami-burokracia es ertelemetlen beklyozo eloirasok enyhiteseivel. Annak eredmenyeit kezdik erezni ottan.

    De meddig, ha azt elpusztitani akarjak ?!

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 20
    12:34 du.

    Miért a nagy termelőket támogatják a magyar politikusok? Ezt tőlük kéne megkérdezni!

    Sok oka lehet ennek. Egyik ok lehet a magyar kampányfinanszírozás átláthatatlansága. Itt nem úgy van, mint Amerikában. Itt annyi pénzt költenek a pártok választás előtt, amit nem szégyellnek, de papíron fillérekből élnek csak meg. Nem kell nekik elszámolni a támogatásokkal.

    Persze, amióta a fidesz van kormányon, ez inkább csak a kormánypártra igaz, hogy hatalmas kampányokat tud folytatni.

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 20
    1:02 du.

    Kelet-Európában általában kevés embernek, és kevés családnak van felhalmozott tartaléka.

    Nagyon sokba kerül a megélhetés és a lakhatás, és ez általában elviszi a fizetéseket. Ezért nincs a legtöbb embernek tőkéje, amit befektessen vagy vállalkozzon.
    Ha az állam átvállalná a kezességet bizonyos esetekben, az nagy segítség lenne sok embernek. Itt, ha valaki egy-két hónapig nem fizet, már viszi is a bank a feje fölül a házat vagy a csődbe jutott vállalkozás minden vagyonát.

    Persze, ha a nagy vállalatok buknak akármennyit, azokat a politikusok rögtön megmentik az adófizetők pénzéből. Sőt, még kérkednek is, hogy ezek a nagy vállalatok a legnagyobb adófizetők …

  • HAZAI LAMPA;

    Bevalotta, de nem lehetne hajlano elismerni, hogy pont az az “allami alamizsna” ami pusztittota es pusztitja az egyen ambicioit.

    S az nem csak ottan, de meg itten is.

    Amig valaki ad egy szelet ‘zsiros-kenyeret’, hat miert izzadna egy tisztessegesebb etelert, ha az alap minimumot ingyen kapja ?

    Itten meg amig a “food-stamp”-et elcserelheti marijuana cigarettaert, hat miert is dolgozna?
    Persze a dudva fustolese utan ugy sem lessz kepes dolgozni, sem gondolkodni azon !

    Ismerne a mondast,”adsz egy halat az eszkomonak es ehenhal. De ha megtanitod halaszni, etetni fogja magat”.

    Miert doglott be a “szocialista kozgazdasag” vilagszerte ???

    Egyszeruen mert megtagadta a lehetoseget, s azzal elpusztitotta tomegek ambicioit.

    Ahol , s amikor a tomegeknek a lehetoseguk letezo, azok azt kihasznaljak es dolgoznak, termelnek, jovedelmeznek. Jobb eletet nyernek a sajat kepesseguk es ambicioik alatal.

    Onmaga irta masik hozzaszollasaban a nyugati mezogazdasag mukodesen. Nem az oriasi corporate (valalayiak), de sokkal sikeresebbek mmint a maguke.

    Olvasta volna “Kenny” hosszubeszamolojat az Ir-orszagi elohaladasaikrol, amit nekem cimzett, egy masik cikkre. ??!!

  • HAZAI LAMPA

    a 5;26 d.e. soraiban lenyegeben bizonyitja amit jeleztem.

    A tovabbiakban ismetelhetnem az elobbi megjegyzesem.
    De legalabb kezdi ertelmezni a dolgokat amiket mutatok maguknak megjegyzeseim soraimban.

    Persze, mindenki, minden-hol kotelessege az elfogadott adossagait fizetni.
    Amig a kozgazdasag megfeleloen mukodik, dolgozhat, termelehet, produkalhat addig jovedelme is letezik.
    Azert szukseges mindenkinek csak “addig nyujtozkodni amig a takaroja er.”
    Persze mindenki felelos onmagaert es csladjaert, de az nagy lekotelezettseg, s feleloseget, onfegyelemet es ertelmes felelos magatartast kovetel.

    Sajnos nem mindenki hajlando vagy kepes arra.
    S akkor az artatlan csaladtagok szenvedik a kovetkezmenyeit.

    De aki nem kapja a kotelezetseg alapjan levo fizetest termekeert,ingatlanert, arucikkert, amely lehet ugy a bank, vagy barki kolcsontnyujto is.

    Tejat minden ugy ket feleket tartalamaz es erint.
    Takes two to do the tango !
    Ketto kell a tangot tancolni !

This site is protected by Comment SPAM Wiper.