Orbán szerint a magyarság: fasiszta

2018 október 7 7:52 de.243 hozzászólás

Az, hogy mennyire érdemes a hazai politika kiskatonáival foglalkozni, az lehet kérdéses. De az aligha vet fel kétségeket, hogy komolyan illene tudni venni azt, amikor Pannónia önjelölt vezére ugat valamit. A baj valószínűleg éppen ott kezdődik, ha véletlenül komolyan veszi valaki. Így van ez a legutóbbi, fajelméleti káming ótjával is.

Pár nappal ezelőtt az bírta mondani a Hagyományok Házának átadásán, hogy „az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”. Amely kijelentésnek az egyik triviális baromsága, hogy a jelenleg itt élők nyilvánvalóan nem tehetnek jognyilatkozatot arról, hogy mit fognak tenni az unokáik. Esetleg akkor, amikor már a jelenlegi, hite és érzése szerinti magyar ember már porlad. Ellenben, ha ettől eltekintünk, akkor van a kijelentésnek egy másik, sokkal nyilvánvalóbb olvasata. Nevezetesen az, hogy akinek az unokája csak egy kicsit is külföldi, az nem magyar. Illetve az is nyilvánvaló, hogy aki nem tudja a felmenőiről egyértelműen igazolni, hogy magyarok voltak, az sem magyar.

Csak csendben jelzem meg, hogy vol már ilyen a magyar történelemben. Akkortájt, amikor az akkor éppen aktuális nagy magyar vezető a fasizmus, illetve a nemzeti szocializmus iránymutatásai alapján vélte megtalálni a saját ideológiai sorvezetőjét. Így Orbán, talán a saját felmenőiről már előre biztosítva a tetszőlegesen előállított kimutatást, alapvetően felzárkózott a népirtásokhoz vezető eszmékhez. Amellyel nyilvánvalóan széles gesztust tett a decibelmagyarsággal melldöngető szélsőjobbnak. Valószínűleg abban bízva, hogy a különböző paramilitáns gárdák megvédik majd. Csatlakozva azokhoz a csapatokhoz, amelyek majd a várbeli rezidenciát lesznek hivatottak megvédeni. Mert kár lenne arról megfeledkezni, hogy a miniszterelnökség hegyre költöztetésének nyugodtan lehet az a stratégiai oka, hogy a keskeny utcákkal feldarabolt vár-körzet a stratégiailag jobban védhető körzetek közé tartozik. Nem feltétlenül azért, mintha okkal kellene polgárháborútól tartani. Azonban Orbán valószínűleg már régen túl van a realitásokon.

Ugyanakkor a mostani kijelentéssel egyértelműen hadat is üzent mindenki ellen, akinek a gyermeke külföldre távozott. Az ugyanis elég nyilvánvaló, és évekkel ezelőtt világos tendenciaként rajzolódott ki, hogy a jelenleg is felpörgött gazdasági exodus felér a magyar társadalom szociális abortuszával. Márpedig az, akinek a gyermeke külföldön ismerkedik meg valakivel, majd ott születik meg az illető unokája, az Orbán szerint automatikusan elveszti a magyarsághoz tartozása jogát. Ami elég egyértelmű társadalmi zsarolást jelent. Annak, akinek jelenleg a gyermeke külföldön van, valójában két lehetséges választást kínál. Az egyik, hogy tagadja meg a gyermeket, ha az unoka nem Magyarországon születik. A másik, hogy azonnal kerekedjen fel, és távozzon maga is. Amely társadalmi zsarolással kapcsolatban talán érdemes lehet azokra is emlékezni, akiket az ország akkori vezetése kiüldözött az országból. Ahogy azokra is ezek közül, akikre ma büszke magyarsággal emlékeznek azok, akik a kiüldözők lelki, illetve szellemi örökösének tekintik magukat.

A külföldön született gyermekek hazai családján kívül automatikusan kirekeszti Orbán a magyarságból azokat is, akik gyermekei az ideérkezettekkel kötnek házasságot. A kijelentésből fakadó belső karantén ugyan jelentős magyar sportsikereket elérőket is érintene, de ez a sportot egyébként fetisizáló vezért nyilván nem érdekli. Mert számára csak egyetlen igazság létezik. Mindig egyetlen. Mindig az éppen aktuális, abban a pillanatban létező igazság.

Azért persze érdemes figyelembe venni, hogy ez Orbán esetében lehet egy kórtünet. Ez szinte részletkérdés. Társadalmi problémává az avatja, hogy a pártjának láthatóan van olyan tömegbázisa, akinek ez tetszik. Valamint a társadalomban is van annyi fasiszta hagyomány, hogy nincsenek tiltakozó százezrek az utcán. Miközben a lábukkal tiltakozó százezrek hagyják el az országot. Ahol, a jelek szerint, csak a szélsőséges középszer, illetve az az alatti szint maradhat.

243 hozzászólás

  • Soha nem olvasok Orbán-beszédeket, de az itteni vihar a pohárban mindig felkelti a kíváncsiságomat.

    Véleményem szerint a beszéd ugyanolyan, mint a többi. Van benne vállalható, és vállalhatatlan. Ami mindig meglep: a ballib megmondóemberek jó érzékkel kiragadják belőle azt a pár lényegtelen sort, amin jó sokáig lehet rágódni, lehetőleg elkerülve az értelmes vita látszatát is.

    De az is lehet, hogy előre elküldik a fideszes sajtóosztályról a ballibesre a kifogásolt mondatokat.:) Ilyen persze nincs, csak én most találtam ki.:)

  • Egy frappáns pontosítás

    Egy hozzászóló pontosította Őfenesége „ki a magyar” bon mot-ját

    Mint ismert et retardált barom a minap azt találta kifejteni, hogy „Az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”. Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a szlovákiai Nyárasdon tartott megemlékezésen ezt még továbbragozta: „olyan Magyarországot akarunk, amely magyar ország marad, … az eljövendő nemzedékek számára is.”.
    Ennek kapcsán egy szellemes hozzászóló megjegyezte: „Magyar az, akinek még az unokái is fizetni fogják a Paks-ra felvett és plakátokra elköltött hitelt”!! =))

  • Remelhetoleg a szerzo,Simai, a.k.a. Andy_s nem egy reportott probalt nyujtani.

    Mert semmi esemnyere, sem senki allitolagos szavaibol egy arva szot sem idezett.
    Csupan, mint alatalaban, a sajat velemenyeit probalja kifejezni.

    Legalabb csak egyszer tudna mutatni az olvasoknak hogy valoban kepes lenne egy megtorteent esemenyre hivatkozni, nem a sajat elkepzelesere.

    Remelnmem sikeres-lenne egyszer,mielott a KMH veget eri Dec.31-en.

  • Christopher Adam

    Bendeguz, mivel bebizonyosodott, hogy Ön nem ért magyarul és tekintettel arra, hogy ez egy magyar lap, még egy ilyen hozzászólás és többé nem jelennek meg kommentjei.

  • Chris,

    nekem is úgy tűnik, hogy B79 csak játssza a hülyét, a szándéka viszont a trollkodás. Sokat ellene tenni nem lehet, mert legfeljebb visszajön B179 néven. Vagyis egyet mégis: végérvényesen vissza kell tartani az agymenéseit, és ne jelenjenek meg ezen a felületen. Bármi más nevet használna, a stílusa azonnal felismerhető.

  • Christopher Adam

    Drizari, igen, már volt hogy egy napig pihenőre küldtem és abban a rövidben periodusban nem próbálkozott kommentekkel. De a mai hozzászólása valóban a trollkodás klasszikus formája.

  • hazai lámpa Tehát szerinted mellékes, hogy Orbán és bandája szerint én nem vagyok és leszek magyar? Szerinted ez nem szándékos uszítás, a külföldön élőkkel szemben, már nyiltan? Érdekes lenne az erkölcsi felfogásod, ha lenne. Ha téged nem bánt, akkor nem történt semmi.
    Szegény Figyelő, most megtudta az imádott vezérétől, hogy Ő nem is magyar. Ő is ballib?

  • Szerintem mindenki tudja sajátmagáról, hogy magyar-e, vagy sem. Oly mindegy, Miviktorunk micsoda hülyeségeket mond erről (vagy másról). Aki inkább hisz neki, mint a saját magának, arra mit mondjunk? Volt egy derék magyar mondókánk iskolás korunkban:

    „Kuss,
    a seggembe fuss,
    edd meg a büdös húst!”

  • Kenny
    2018 október 7
    9:50 de.

    A szövegkörnyezetben teljesen más az idézett mondat. Ha onnan kiragadod, akkor persze sokmindent bele lehet magyarázni.

    Ha én lennék kritizáló ballib újságíró, én mást emelnék ki belőle.
    Pl. én az utolsó mondattól hasamat fogtam volna a röhögéstől, ha nem lenne olyan sírnivaló. Sok más mondatot ki lehetne még emelni, de pont azt a gumicsontnak szánt darabot sikerült a ballibeknek. Már csak azért sem venném fel, mert látszik, hogy nekik dobták.
    Az nyilván tökre nem érdekli a ballibeket, hogy kik fognak azokba a drága, felújított színházakba és múzeumokba járni, mikor csak az utazási költség többezer forint? Ez nem éri el a ballibek ingerküszöbét …

    https://magyaridok.hu/velemeny/ha-hagyjuk-hogy-kicsereljek-a-kulturalis-altalajt-akkor-europa-kartyavarkent-dol-ossze-3545969/

  • Drizari
    2018 október 7
    9:44 de.

    Chris,

    „..nekem is úgy tűnik, hogy B79 csak játssza a hülyét, a szándéka viszont a trollkodás……
    Bármi más nevet használna, a stílusa azonnal felismerhető…”

    És mi van, ha stílust vált? Sokaknak úgy tűnt /tűnik már eddig is, hogy az értetlenkedő, nyelvet nem vagy csak súlyos hibákkal, magyartalanságokkal kezelő és író öregúr valójában egy felvett szerep, de ahogy nevet válthat, úgy stílust is! Noha egy idő után a legnyakatekertebb stílus vagy nyelvhasználat sem tudja elfedni az egyént magát, nem is kéne megvárni a komolyabb kibontakozását: amennyiben elfogadhatatlan vagy társalgásra alkalmatlan valakinek a stílusa, és egyéb megnyilvánulása, ki kell kerülni, és következetesen nem válaszolni rá, tovább görgetni. Egy idő után kénytelen feladni – vagy nem! De ez még odébb van! -:))))

  • Kenny
    2018 október 7
    9:50 de.

    Komolyan gondolod, hogy egy magyarországi magyarnak a beszéd hallatán a külföldi magyarok jutnak eszébe? Ha igen, akkor is legfeljebb a határon túli magyarok, akik mindenféle kedvezményt kapnak. Lassan már a határon túlról jövő külföldiek is jobban élnek – itt Magyarországon.

    Ha téged az ilyen gumicsont bánt, akkor nem kell lehajolni érte. Különben igen érdekes lelkivilágod lehet. A kinti ballib magyarok egy maroknyi csoport, akik tényleg mindent fikáznak, ami NER-hez köthető. A legtöbb külföldi magyar megélhetés miatt ment ki.

  • csak halkan jegyzem meg hogy az elhiresult „Nurnberger Gesetze”-(juden gesetze)-szinten ilyen alapokon allt!! unoka es nagyszulok!!
    ugye nem „ebbol” plagiazott Orban??!!
    aszongya itt font,;-„Orban lefasisztazta a nepet”-!!!!
    na ez erdekes!!!!mer hiszen eppen Orban jelentette ki a valasztasok alatt egy ujsagnak adott interjuban,-(idezem szzo szerint!!)-;-„Orban; az en legnagyobb peldakepem a vilagtortenelembol Benito Mussolini”-
    hat kerem ettol nyiltabb onvallomas nem is kell! a fasiszta itt Orban es a kovetoi!!!
    ok viszont NEM A NEP!!!

  • B79

    amit az orvos felrt gyogyszert-(xanax,pypolhen,haloperidol,stb)- az szedje be!! azert kapta!!
    amugy meg tanuljon meg magyarul!!
    en pl nem szulettem magyarorszagon megis jobban tudok magyarul mint maga a migrancs!!ezt utalom a legjobban amikor valaki csak mert 20-30 eve mas orszagban el,kepes azt hazudni hogy mar elfeledte az anyanyelvet!!menjen maga sohivatalba lapaolni nymorult kis niemand!!szegyellje magat!!

  • Bendeguz79
    2018 október 7
    9:10 de.

    Bendegúz! Christopher állítását alátámasztom azzal, hogy ötödszörre olvashatja (négyszer tőlem egyszer Chris-től a cikkében), hogy nem a KMH szűnik meg dec 31.-től, hanem a komment lehetőség, ha egyáltalán ez be fog következni.

    Miért akar magából bohócot kreálni mindenáron?

  • Chris Adam;

    Ha azt irtam volna, hogy : ‘Orban fasicista, corrupt,gazember’ es Simay a vilag legkivallobb reportere,akkor maga mit irt volna ?

    S ha en nem ertek magyarul, hat maga hogyan lenne kepes elsonteni,hogy mit irtam ?

    De oszinten, hivatkozott a reporter valami esemenyre, tortenetre, lett volna kepes megnevezni valosagban tortent esetre amire hivatkozott?

    Hat mi a sajto es a reporterek hivatasos kotelezetsege a kozosseghez ?

    On-velemneyeit osztogatni az igen tavol all a hivatasaitol.

    Hat valosagban ki a „TROLL” meg ezen esetben is ?

    https;//hu.wikipedia.org/Troll_(internet)

  • DRIZARI;

    Igen, aki maskent latja a vilagot, vagy mas velemenyt alkott ,nem pont mit Drizari, azt el kell tiltani, el kell tuntetni, gazkamrakban kell meggyilkolni mind.

    Barna inget viselsz, vagy piros nyakkendot, horog-kereszttel, vagy sarlo- kalapaccsal.

    Vagy nem lenne ahoz gerinced ?
    Csupan alnevek allatt terjeszted ugyan azt a gyuloletet ?

  • Bendeguz79
    2018 október 7
    9:10 de.

    „Remelhetoleg a szerzo,Simai, a.k.a. Andy_s”
    Még egy nevet sem vagy képes másolni. Kettőt meg végképpen nem.

    ” nem egy reportott probalt nyujtani.”
    Az írás melyik sora említi, hogy helyszíni tudósítás? Egyik sem? Akkor Te mire hivatkozol? Ha pedig képtelen vagy elolvasni, akkor minek írsz?

    „Mert semmi esemnyere, sem senki allitolagos szavaibol egy arva szot sem idezett.”

    Az írás második bekezdésének első mondata:
    Pár nappal ezelőtt az bírta mondani a Hagyományok Házának átadásán, hogy „az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”.
    Ebből az következik, hogy Te a harmadik mondatig sem jutottál el az olvasásban.

    „Csupan, mint alatalaban, a sajat velemenyeit probalja kifejezni.”
    Ezt hívják véleménypublicisztikának. attól, hogy Te nem érted, arról aligha más tehet.

  • hazai lámpa. Igen, legtöbben gazdasági okok miatt jöttek ki. De valamiért úgy fordult a dolog, hogy akkor sem mennének vissza, ha ott is mindent megkapnának mint itt. Mert az anyagi boldogulás már nem elég, itt megtanulják, több kell.
    Nem tudom, mit képzel az „átlag” magyar, mikor a külföldre távozott magyar jut az eszükbe? A kommentek szerint, mocskos szemét hazaárulók vagyunk, akok pénzért mentek el az országból.
    Úgy gondolom, hogy Magyarország miniszterelnökének azonnal le kellene mondania, ha meggyalázza milliónyi magyar magyarságát. De Ti már megszoktátok, talán még helyeslitek is. A magyar kommentoldalak engem igazolnak. „Takarodj az országból, senkinek sem fogsz hiányozni” Hányszor olvastam ezt. 🙁

  • Orbán kijelentése kifejezetten fasiszta. Ahogy számos antiszemita megnyilvánulása is volt az elmúlt időben. Megválasztotta a magyar társadalom? Meg. Ugyanezen választási törvénnyel 43%-os ellenzékiség ugyanígy le is válthatta volna. Megtette? Nem.
    Ennek alapján a társadalom véleményt kifejező többsége egyet ért Orbán rendszerével. Ha nem így lenne, Orbán nem engedhetne meg magának ilyen kijelentéseket. Pont azért engedheti meg magának, és engedi meg magának, mert Orbán pontosan érzi: a fasisztoid közhangulat az uralkodó.
    Ha azért teheti meg, mert a társadalom rasszista birkák nyájából áll, az sem sokkal hízelgőbb.

  • BUDAI ILONA;

    Koszonet a kozolt adatokert.

    Tehat Orban a matyokat leckeztette.

    De a kerdesem lenne az alanyon, hanyan vannak „magyarok” a sajat valsztasaik es ohajaik alapjan, akik talan reszkiroztak eletuket annak lenni ?

    Vajon mi az „Orban” szarmazasa ?
    Vagy barki mas olvasok eredetei ?
    Bizonyara meg o sem tudja.
    Minden csupan elkepzeleseken alapozva.

  • Almási Alma,
    ha most nagyon megharagszol rám,akkor is pontosítom az ideírt versikét.Nem Te találtad ki,tehát elfogadhatod,mert nem lehet, hogy a Vörösmarty utcától a Felsőerdősori iskoláig a szöveg ennyit változott volna.Szerintem ez az eredeti szöveg,mert én néhány évvel előtted tanultam:
    Kuss!
    Seggembe fuss
    Ott légy patikus
    Míg öregapád szalmaszálon
    Ki nem húz.
    ————-
    Azt érdekelje,hogy Tiviktorotok mit mond,aki ott akar élni vagy nincs is más lehetősége.Nekem csak a versike idézett fel egy kis hülyéskedést a gyerekkorból.

  • György Molnár

    Uraim és Hölgyeim! Ki a francot érdekel, hogy egy elmebeteg primitív tolvaj, egy paraszt diktátor mit mond? Egyértelmű, hogy a történelem szemétdombján végzi (már rég ott van…) és ha így folytatja, akár erőszak árán is…..

  • Visszamenőleges magyartalanítás.

    „Fog ez menni kérem”…/By Salamon művészúr/

  • Bendeguz kezdetét vette
    annak hogy ezt a topicot is széjjel csessze.
    Nem véletlen hogy majdnem minden cikknél ő az első
    hozzászóló.Természetesen valami hülyeséggel.
    Le kéne már kapcsolni.

  • Parács Péter Pál

    * Tisztelt Endre István Simay Úr!

    „….az, hogy akinek az unokája csak egy kicsit is külföldi, az nem magyar illetve az is nyilvánvaló, hogy aki nem tudja a felmenőiről igazolni, hogy magyarok voltak, az nem magyar.”

    1.) Nos, ezt nonszensz összekeverni a fasizmussal, annál is inkább, mert:
    a) Sajnos vannak olyan emberek, akiknek önhibájukon kívül el kellett hogy „szakadjanak” a történelmi Magyarországtól.
    b.) Olyan embereket is ismerek, akik nem felejtették el történelmi múltjukat és a „még megmaradt” Anyaországban
    keresik hovatartozásukat.
    *!- Legyenek Ők bármilyen nemzetiségűek, akiket kvázi elcsatoltak a nagyhatalmak.
    *!- Egyetlen ország sem áll/állt egyetlen nemzetiségű állampolgárokból.
    -Azaz, a cikk tartalma ki akarja forgatni a hovatartozás vallásának személyi motivációit, másrészt Orbán Viktornak annyi köze van hozzá, amennyi a történelmi múlt igazsága.
    *Ez, tehát nyilvánvalóan nem fasizmus vagy árja illetve sovinizmus, nacionalizmus.

    A témában elvi álláspontom pl. Kárpátalja kérdése és a most kialakult magyar-ukrán nézeteltérés tárgyában, hogy:
    -Egyáltalán hogyan tartozhatna Kárpátalja Ukrajnához, amikor az a bizonyos Trianon Csehszlovákiához csatolta a területet és szerencsétlen emberek ezt követően önakaratukon kívül több állampolgárságot is „kaptak”.
    *Nincs olyan nemzetközi paktum ugyanis, mely szerint Kárpátalja Ukrajnához tartozna, másrészt mára sem Csehszlovákia, sem Szovjetunió nem létezik. Utóbbihoz kapcsolódó esetleges területi igényt a Trianoni paktumot felülírt 1947-es nagyhatalmak egyezményére lehetne vélni, de semmiképpen nem Ukrajnára. Történelmi tanúbizonyosság, hogy mi volt Ukrajna területe és mikortól a Szovjetúnióba való belépésekor illetve 1991. évben milyen területi motívumokkal és jogi konzekvenciákkal lett független
    ország.

    Tisztelt Bendegúz79-Christpher Adam!

    Én azt gondolom, hogy egy hozzászólásban a tartalom a fontos, nem pedig az, hogy valaki perfekt tud azon a nyelven, amelyen éppen ír.
    Ennek köztudott példája, hogy sok ember van, akik huzamosabb ideig nem beszélik pl. a magyart és ebből adódóan nem kizárt, hogy „törik”.

    Üdvözlettel

    Parács Péter Pál

  • Orbánnál erös képzavar van.
    Akik ma elmenekülnek a rendszeréböl diktátorkodása elöl, azok nemmagyarok, akik határon kivüli magyarok a környezö országokban, vagy korábban mentek külföldre, ök pedig igazi magyarok.
    Logikátlan, de értem orbán logikátlanságát. Az észérveket nem érdemes keresni. Azok nincsenek, csak a fanatikus vak hit.
    És erre is pályázik. Egyre abnormálisabb dolgokat állit, mert igy látszik világosan, h kik az igazi követöi.
    Ha holnap kinyilatkozza, hogy lapos a Föld és sajtbol van a Hold, akkor a majmolo hivöi is azt fogják értelem leghalványabb kétsége nélkül ismételgetni.
    Agymosott szerencsétlenek!

  • Mi hiába látjuk, h meztelen a „király”, fanatikusai akkor is azt akarják elhinni, h palást és diszes gunya van rajta, fején meg ott a korona.
    Pedig az csak legfeljebb galambszahar. Az pedig odavalo!

  • Claa Bencsics Figyelo

    MI lenne, ha egyszer, veletlenul magyar hazafias cikk is megjelenne a KMH ban?
    Pldaul egy okt 6 kai megemlekezses?

  • Besancon,

    ez még Kündünek se sikerült, aki amúgy jogi és közgazdasági egyetemet végzett, és penge elme volt. Múlt időt használok, mert eltűnt a netről.
    (ám itt mintha egy alkalommal feltűnt volna, Chris megjegyezte, hogy a kommentjét szándékosan, okulásul engedte megjelenni)

  • Claa Bencsics Figyelo

    A cikkhez. Sajnos Orbanmak vannak meggondolatlan kijelentese! Magam reszerol, 1957 ben. mentem ki.
    KI volt akkor hatalmon?

    TERESZETES, HOGY MAR UNOKAIM NEM MAGYAR ERZELMUEK!
    61 ev nagy ido.

  • B79

    nos en MEGTORTENT esemenyre hivatkozom!!

  • Budai Ilona
    2018 október 7
    11:32 de.

    Ez nagyon jó !-:)))

  • Simainak sikerült megint alulmúlnia Önmagát!
    Van olyan unokatestvérem akinek a gyerekei már magyarul egy szót sem tudnak, nem is vallják magukat magyarnak! Másik, szintén felvidéken élő unokatestvérem gyerekei és unokái tökéletesen beszélnek magyarul, szlovákiai magyarnak vallják magukat! Egy régi barátom több mint 30 éve él Leedsben. Egyik gyereke Ausztráliában él, már csak angolul és olaszul beszél,(a felesége olasz), a másik gyermeke Angliában él, az unoka még nagyon fiatal, a harmadik gyermeke most költözött haza Magyarországra családostól, közel 30 év alatt nem tudták megszeretni Angliát!
    Nem ragozom tovább!

  • HUNCANADA;

    Ebben a fenti cikkben egyetlen szo sem letezik a KMH ,sem a kozzaszollasok megszunesenek lehetosegerol.

    Tisztan azt meg „otodszorre” sem fogtad fel.
    Hat ki a „bohoc” ?

  • Claa Bencsics Figyelo
    2018 október 7
    1:30 du.

    „MI lenne, ha egyszer, veletlenul magyar hazafias cikk is megjelenne a KMH ban?
    Pldaul egy okt 6 kai megemlekezses?”

    Kedves Figyelő. Szerintem a KMH örömmel várja azt a pillanatot amikor már csak magyar hazafias témákról, és ünnepekről pl. okt. 6-áról kellene írnia. De amíg a mai magyar rezsim a jogállamiság szilánkjait is darabjaira töri nap-mint nap, addig sajnos éppen Ők és nem a KMH szolgáltatja a témát.

  • LEV;
    Tudjuk hogy nem vagy orvos sem gyogyszeresz.
    Az orvos neked adta mind azt, szedd mindeg !

    De szavadat szegted.
    Hazug vagy.
    Mert allitottad hogy sem olvasod, sem irsz semmit soha Bendeguz79-nak soha tobbe.

    Nem vagy kepes emlekezni sem a IX. Parancsolatra ???

  • Claa Bencsics Figyelo Orbánnak nincsenek meggondolatlan kijelentései. Nagyon is pontosan tudják a tanácsadói, mikor mit kell mondania.
    Nyugodj meg, tökéletesen tisztában van azzal, mit mondott, Te nem vagy magyar. Törödj bele.

  • lelszi,

    a szövegértés nem az erősséged, Orbán Viktor mondta, és nem Simai. Simai csak kivesézi Orbán szövegét, aki szerint „az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz”

  • lelszi
    2018 október 7
    3:53 du.

    Nem tudod miről szól a cikk.
    De nem is várható el egy szemellenzős szélsöjobbertöl.

    A személyeskedest mellözni viszont a szélsögyobberek képtelenek azokkal szemben akiknek más a véleményük.
    Vagy egyáltalán van véleményük.

  • gyuri10
    2018 október 7
    12:10 du.

    Ez a komment is egy igazi gurlitizes megnyilvánulás.
    Csak így tovább nagyember.

  • lelszi
    2018 október 7
    3:53 du.

    Lélfai Szilárd, de miért „Simay” múlta alul magát, amikor Orbán beszélt megint hülyeségeket azzal kapcsolatban, hogy ki a magyar? Nem értem a gondolatmenetedet, hogy miért szálltál bele a szerzőbe, mert magyarázatot nem adtál rá, csak kijelentesz.

  • Parács Péter Pál
    2018 október 7
    12:56 du.
    Igaza van!

  • Paracs Peter Pal

    „Trianon” is unalmas szar!!
    tele tokom vele,es ezzel a multba revedezesssel!!

  • Figyelő Miben van igaza Parácsnak? Simay tehet róla, hogy Orbán szerint nem vagy magyar? Kellemetlen, mikor az imádottad rúg beléd, ugye?

  • Ide is le kell irjam!

    Nem kötelezö fasisztának lenni!

    Van olyan, amikor valaki ugy csinál, mint egy fasiszta, ugy beszél, ugy is néz ki és fasiszta a példaképe, akkor lehet, hogy fasiszta! Nem mindig csal a látszat!

    De, ha valaki nemszereti, ha lefasisztázzák, akkor nem kéne annak látszania, ugy viselkednie!
    Szerintem nembün az, ha valaki nemfasiszta!

  • Trianont lassan felülirja a történelem. Az EU-n belül megszünnek a határok, szabadon kiélheti minden nacionalista indittatását. És, ha akar, akkor egyszerüen odaköltözhet, ahova akar. Pl. az anyaországba is.
    Söt, egy tökös vérnacionalista akár az anyaországbol kiköltözhet más magyarlakta területre!
    A mégtökösebbje pedig Ukrajnába, az ottani magyarok közé!
    Na! Ott verheti a mellkasát büszke magyarságában!

  • ˙

    Kedves Almási Alma! X.7./9:58

    Szegény Radnóti, akkorra már hiába
    „mondta magáról, hogy magyar”költő,
    (meg még azt is, hogy ő katolikus) …
    A mai rendszer elő-és példaképe nem
    ennyire nyersen válaszolt neki :
    Az nem is szólt, csak főbelőtte Őt.

    .

    Demokratikus és humánus jövőt : Cu

  • geyza,
    nem válaszként írom,mert a te beírásaidra,mentalitásod ismeretében nem lehet és nem is kell választ adni.Ha volna mivel,meg is értenéd.

  • Parács Péter Pál
    2018 október 7
    12:56 du.

    Abban igaza van, hogy a hozzászólásban a tartalom fontos. Nem kizárólagosan, de valóban. Ezért is sajnálatos, hogy a sok szövegben kevés tartalmat sikerült belevarázsolnia.

    Ami az unokák kérdését illeti, kéretik Orbánhoz fordulni, hogy miért beszél hülyeséget.
    A fajelmélet pedig valóban a nácizmus, illetve fasizmus alapja volt.

    Ami a pannóniai tenger medencéjében előforduló állapotot illeti, azon tipródni baromság. Azért is, mert Trianon q..va régen volt, és állandóan hátrafelé nézve nem lehet előre menni, mert előbb utóbb elesik az ember.
    De leginkább azért, mert pont az az „Európai Egyesült Államok”-koncepció tenné teljesen volatilissé a problémát, ami ellen pont azok nyöszörögnek leghangosabban, akik ugyanakkor a trianoni sebnyalogatáson kívül semmit nem képesek felmutatni az életükben, illetve politikájukban.

    Amúgy persze el lehetne töprengeni azon is, hogy amikor meghirdetik a Panónia a magyarságé programot, akkor más ugyanígy meghirdedetheti a szerbia a szerbeké, stb. programot. Ennek egy hozadéka lenne: rövid távon egy előítéletes ellenségeskedés, hosszabban pedig háború. Remélem az utóbbi esetben az olyanok mint kend, meg Bayer, meg lelszi és társai az első sorokban lövetné le magát.

  • Kenny
    2018 október 7
    11:59 de.

    A magyarok egy fura társaság. Néhány éve az élet úgy hozta, hogy Angliába fejeztünk be egy projektet. Néhány, a „saját csapatba” tartozó kollegát leszámítva együtt dolgoztunk pakisztáni, indiai, török, meg fenetudjamilyen nemzetiségű informatikussal. 1-2 olyan fiút/lányt leszámítva, akikkel itthon is jó volt a munkatársi viszony, mindenkivel sikerült kölcsönös kompromisszumok mentén együttműködni. Kivéve a magyarokat. A „meg tudom tenni, tehát betartok” mentalitást, amit a dögöljön a szomszéd tehene mondás is takar, egyetlen másik náció tagjainál sem tapasztaltam. Még azoknál sem, akikről látszott, hogy egyébként kétszer elmennének a munka temetésére.

    Egyáltalán nem tartom véletlennek, hogy nagyon kevés olyan projekt-megbízást látok, ahol önálló magyar közreműködő csapatot keresnek. Legfeljebb olyat, ahol a teljes projektet magyar csapat kap, ahol belül úgy veszekszenek, ahogy akarnak, és kő kemény kötbérek repülnek, ha valami nincs időben, és minőségben készen.
    Az igazi piacon nem gyakorlat az, mint nálunk pl. a stadionbeléptető rendszer, ahol a sosemvolt rendszer szoftverfejlesztőinek kifizettek 4 milliárdot úgy, hogy egy bitet sem kellett odébbtolni hozzá. Lévén a raktárban rohadt szét Dajcstompi agyszüleménye

  • Trianon pontosan 100 éve volt.
    Senkit nem érdekel már igazából.
    Akik állandóan felhozzák csak populista
    hangulatkeltési célzattal teszik. Anglia egy fél világot
    veszített el mikor megszűnt a gyarmatbirodalma aztán mégsem rinyálnak állandóan miatta a derék brittek.Élnek és dolgoznak.

  • Orbán állításán nem lehet meglepődni.
    Az ő nemzetfelfogása szerint a nemzet etnikai kategória, a nemzethez tartozás/vagy nem tartozás kritériuma a etnikai-vérségi leszármazás. (Ami a valóságban persze lehet valós, leht vélt vagy képzelt. Mindegy.)

    Vélekedésével egyáltalán nem áll egyedül a sem világpolitikában, sem pedig – mint az itteni hozzászólások egy része is példázza – a magyar közfelfogásban.

    Ez a felfogás autoriter karakterű, a vezér vagy valamely intézmény (pl. az Egyház, a Párt) iránti alázatot követel és politikai vezéreket termel ki. A nemzet és a népiség (Volkstum) szerinte azonosak, ha tehát a Volkstum határai nem azonosak az ország határaival, akkor integrálni akarja a határon kívül élő „saját“ kisebbségeit. A népiséget (Volkstum) autentikus és homogén közösségnek véli, tehát benne az „igazit“ és a „tisztaságot“ keresi, minden idegennek vélt befolyást „szennyezettségnek“, „tisztátlanságnak” ítél meg. Ennek lehetséges és gyakori következményeit talán nem szükséges ecsetelni.

  • Claa Bencsics Figyelo
    2018 október 7
    2:19 du.

    „A cikkhez. Sajnos Orbanmak vannak meggondolatlan kijelentese! Magam reszerol, 1957 ben. mentem ki.
    KI volt akkor hatalmon?

    TERESZETES, HOGY MAR UNOKAIM NEM MAGYAR ERZELMUEK!
    61 ev nagy ido.”

    Kedves Claa! Igen sajátos a gondolkodása most is mint mindig, mert majdnem mindegy,hogy ki volt hatalmon 57-ben, ma, azaz 2018-ban NEM AZ VONTA KÉTSÉGBE AZ ÖN MAGYARSÁGÁT AKI AKKOR HATALMON VOLT, AKI MIATT ÁLLÍTÓLAG „KIMENEKÜLT” hanem épp az, akiben ma annyira bízik, és néz el neki mindent,ám természetesen nem a saját, hanem az itthon élő magyarok rovására!

    Unokái meg nem ezért „nem magyar érzelműek” mert közben eltelt 61 év, hanem egyszerűen azért mert sosem voltak magyarok, teljesen mindegy, hogy hány év telt el, ők akkor még nem is léteztek, amikor Ön kiment, sőt még a gyerekei sem! Az unokáinak már a szüleik is „vegyes érzelműek” lévén vegyes házasság(egyik szülőjük magyar származású, a másik már „kanadai”) de az uncsik meg aztán végképp nem tekinthetőek magyaroknak, miután Kanadában születtek, nem magyar az anyanyelvük, nem a magyar hagyományok és szokások az életük alapjai. Az szép dolog, hogy meglátogatták Magyarországot az Ön anyóstársával együtt egy hajókázás erejéig, de ettől még nem magyarok, és nem is várható el tőlük a „magyarérzelműség”

  • Claa Bencsics Figyelo
    2018 október 7
    1:30 du.

    “MI lenne, ha egyszer, veletlenul magyar hazafias cikk is megjelenne a KMH ban?
    Pldaul egy okt 6 kai megemlekezses?”

    Természetesen arról(is) szólhat cikk, de a KMH nem pusztán egy hagyományápoláson és történelmi megemlékezéseken alapuló cikkek sorozatát megjelentető oldal, hanem az aktuális magyar vonatkozású közéleti/politikai/társadalmi/kulturális eseményeket, történéseket foglalja össze, mert biztos sokakat érdekel! Az nem elég hazafias, hogy a miniszterelnök úr éppen most nyilatkozta ki, hogy -szerinte – ki a magyar?

    Egyébként a cikkeket nem csak „készen” lehet olvasni -kapni, részt is lehetne venni annak megírásában! Szerintem Ön is részt vehetne benne, történelmi tanulmányai ill. ismeretei alapján kerekítsen egy szép kis megemlékező cikket az aradi vértanúkról, okt.6.- val kapcsolatos gondolatairól, és szerintem C. Adam készséggel helyt ad neki a lapjában, mi meg majd jól elolvassuk!
    Téved, ha azt gondolja élcelődöm – Ön többször több cikk alatt leírta, „elmesélte” hogy élete során miféle irodalmi/történelmi ankétokon vett részt, milyen témákban, milyen előadásokat tartott, miket „rendezett” stb. Oké, hogy időközben megöregedett, ezért hát nem is kell semmiféle színpadra állnia, mikrofonba beszélnie, csupán leülni otthon nyugodtan egy órára és akár a könyvei, akár a net segítségével egy cikket kerekíteni az ön által hiányolt témából! Nem tudom az itteni szerzők közül hányan újságírók, szerintem nem mindenki, ha megnézi az Author rovatban a néhány mondatos bemutatkozást, jól látható hogy többen műkedvelésből írnak, alapban más a hivatásuk, mégis milyen jól megtudjuk beszélni! -:)))) Szerintem fontolja meg!

  • bar-lev
    2018 október 7
    7:58 du.

    A dualizmus kori nagyszabású építkezések, ami állítólag innováció volt, és most Orbán mindet fölújította, az nem uncsi?

    Miközben több millió ember úgy élt, hogy húst vagy tejterméket nem evett hetekig, hónapokig. Egész télen egy szobában egy vagy több család szorongott, aprójószággal kiegészülve, hogy ne fagyjanak meg.

    „a Zeneakadémiát, a Pesti Vigadót, az Erkel Színházat, a Nemzeti Lovardát, a Kossuth teret. Ezért adjuk át hamarosan a megújult Szépművészeti Múzeumot, gőzerővel halad az Opera felújítása, az új Közlekedési Múzeum építése, a Liget program, és újjászületik a budai Vár. Országszerte megújulnak a színházak, a főterek és a templomok.”

  • Figyelo

    „pp pal;-igaza van”
    miert nem csodalkozom jobban?magatol nem is lehet mast varni!!

  • ad hazai lámpa 2018 október 7 10:20 de. A szövegkörnyezetben teljesen más az idézett mondat. Ha onnan kiragadod, akkor persze sokmindent bele lehet magyarázni.

    eltanulta:

    A séta után idézget is

    annak persze semmi jele –sőt – hogy olvasta is, de hogy értette volna????

    Hajdanában Őfenesége országjárás közben mindig úgy szállt ki a gépkocsiból, hogy a kezében egy könyv volt. Csupán annyi derült ki róla, hogy Márai – mondanom sem kell, hogy akkoriban egy valamire való fityesznyik Márait olvasott (azóta leszoktak róla) – na meg, hogy a könyvjelzőz a leánya csinálta neki. Nos egyébként helyes ha egy apa büszke a gyermekére, de esetünkben ez nem bizonyult hasznosnak. Lévén csak a vak nem látta (akkoriban még nem voltak 2 millióan), hogy a könyvjelző egy jottányit sem mozdul!!!
    A derék párt központi napilapja számolt be róla, hogy mi volt „Orbán Viktor beszéde a felújított Hagyományok Háza átadóján.”. Hic & nunc nem foglakozom a mókákkal:
    „Tisztelt Főpolgármester Úr!
    Tisztelt Akadémiai Elnök Úr!
    Tisztelt Összeesküvők!” – megszólítás,
    „a magyar nép mélyreható és erős gyökerekkel kapaszkodik a kulturális örökségébe”,
    „minden kultúrára elköltött forint befektetés a jövőbe, egy magyar és keresztény, vagyis egy európai jövőbe.”,
    etc.
    Aztán igencsak szép volt: „a nemzeti kormányt kiügyeskedték a kormányrúd mögül”!
    No de maradjunk a kezdésnél: „Én azt az iskolát érzem magamhoz közel, amelyhez Márai Sándor is tartozott. Azt találta írni egyszer, hogy nem az a csoda, hogy Magyarország olyan, amilyen, az a csoda, hogy van.”!
    Elegánsan túllépve azon a tényen, hogy Grosschmid Sándor Károly Henrik izzig-vérig polgár volt, ami Orbánnak nem csak gyermekkori szitokszó, de mostanság tényszerűen ellenséget jelnet.
    Maradjunk a ténynél, ami ismét igazolta, hogy Őfenesége mennyire műveletlen. Mondanom sem kell, hogy a contextusából kiragadott mondatról van szó: „Nem az a csoda, hogy Magyarország olyan, amilyen; az a csoda, hogy van. De azért ne sajnáljuk magunkat. Ehhez a történelmi sorshoz, amely alakított bennünket, mi is hozzáadtuk a magunkét: kígyóembert csak abból lehet csinálni, akinek elég puhák és hajlékonyak a csontjai. Minden más csont törik.”! =))

  • Parács Péter Pál

    Tisztelt Hozzászólók!

    A magam részéről lezártam a témát azon gondolkodván többek között,hogy mit jelent egy államalapítás, minthogy szerintem egyetlen ország sem egyetlen nemzetiségből tevődik össze.
    Ezen túlmenően azt sem értem, hogy miért külső erők szabdalnak fel egy létező országot, annak állampolgárainak megkérdezése nélkül.
    -Azt sem értem, hogy pl. Szlovákia mikortól létezik. Volt-e anno királya illetve volt-e államalapítás.
    – Tiszteletre méltó azonban, hogy bárhogy is alakult a történelmi „kavalkád” vannak olyan országok, ahol a nemzetiségiek bántódás nélkül tarthatják fenn kultúrájukat és történelmi múltjukat.

    Tisztelt Figyelő!

    Köszönöm a nevemre intézett álláspontját. Nem tudom azonban, hogy igazam van-e felvetéseimben.
    *Egy biztos! A politikai és hatalmi befolyásoltság miatt igen sok ember elvből vagy pedig menekülés miatt volt kényszerhelyzetben a saját hazájának,szülőföldjének elhagyására illetve életét áldozta érte.
    *Éppen ezért is kvázi kötelezettsége lenne egy országnak akár az ex polgárait sújtó sérelmek illetve a területileg elszakított emberek méltóságának nem feledése, netalán az Anyaországból való segítségre.
    Mindez emberi méltóság és nem nacionalista, soviniszta stb. felfogásom. Inkább a béke és egymás tiszteletben tartásának motivációja.

    Üdv.!

    Parács Péter&Pál

  • Parács Péter Pál
    2018 október 8
    9:46 de.

    Külső erők ügyében érdekes lenne az afrikaiak véleménye is a vonalzóval meghúzott határokról.
    Itt a külső erők talán azzal is összefüggnek, hogy sikerült jó politikai érzékkel csatlakozni olyan erőkhöz, amelyek zsinórba csak bukni voltak képesek. Nem kis részben éppen azért, mert képtelenek voltak belső konszenzust teremteni az állampolgárok között. Erre Orbán is képtelen az állandó ellenség-kereséssel.

    ” Tiszteletre méltó azonban, hogy bárhogy is alakult a történelmi “kavalkád” vannak olyan országok, ahol a nemzetiségiek bántódás nélkül tarthatják fenn kultúrájukat és történelmi múltjukat.”
    Igen. Valóban tiszteletre méltó. Igazán kár, hogy az állandó melldöngetések hangzavara miatt Magyarország aligha méltó erre a tiszteletre. Mert erősen kétséges a kultura megőrtzésének a lehetősége, ha az országvezetés kultúrharcot hirdet minden és mindenki ellen. Mondván, hogy csak az az igazi magyar, aki a hátranyilazva lelőtt Turul beleiből képes megjósolni a következő messiás eljövetelét.

  • hazai

    mar irtam volt de megismetlem kulon maganak!!
    ELMENJEN MAGA A DUALIZMUSAVAL ODA AHOVA EN EROSEN GONDOLOM!!!
    es most igazan finom voltam!!

  • ANDREW_s;

    A „helyszinrol” vagy barhonnan, HA a sajat velemenyet adja mint egy reportjat, hat legalabb jelezne azt !
    Biztosan tanitottak azt meg az ottani jeournalistik tanokban is.

    A kozolt mind ket wab-lapok szovegeit olvastam, de a maga allitasa sehol nem letezik !!!

    Ha veli hogy Orban a maga vagy barki mas unokajara hivatkozott, hat az meg nagyobb esztelenseg allitani amit maga tett.

    Hogy a feneben is tudna maga, vagy bar ki mas, hogy lessz-e unokaj, es mas jovobeli utodai ki vagy mi lehetne majd a tavol jovoben ?

    Ha nem kepes valaszt adni , legalabb ne osztogasson tobb valotlansagokat es ostobasagokat!

    Tudna maga, vagy Orban is hogy mi lehetne szarmazasa ?
    Vagy hogy kik lehetnenek majd utodai a jovoben ?

    Az egesz civakodasaik teljesen esztelen es szelszoseges gyuloletek mas embertarsaik ellen!!!

    Mi a fene erdekelne magat, vagy Orbant hogy ki minek levi vagy allitja onmagat ???

  • A vitatott Budai Vigado felujjitasi koltseget kerdore vette volna legalabb csak egyetlen magyar allampolgar is?

    Mi jogon, vagy mi alapon kolti az allamhatalom az adofizetok penzet a nem allamiszuksegletere alkalmazott epitkezeseken ???

    Nincsen penzuk tobb szukseges dolgokra, de van het es fel millartd a Budai Vigadora kolteni.

    Maguknak az a kormanyuk letezik amit ponrosan megerdemelnek.
    En csak azokat sajnalom akik talan jobbat erdemelnenek !

  • Claa Bencsics Figyelo

    Koszonom, PPP!

  • Kedves Tüske Zsófia,
    Mindenkinek joga egyetérteni azzal akivel akar.Feltéve,ha ezzel nem követ el emberiség vagy embercsoportok ellen bizonyítható köztörvényes vagy háborús bűnöket.Korrektségi alapon,mindenki elítélhet vagy ha kell szégyellhet főként olyanokat akik a saját népéhez tartoznak.Nem lelkesedek senkiért.Lehet,hogy kívülállóként helyeslem vagy akár el is ítélem Orbán egyes cselekedeteit.Annak ellenére,hogy semmi közöm hozzá.Maradjunk annyiban,hogy nekünk is van bőven szégyellni valónk,akár az idejárók közül is,de ha fasizmusról, nácizmusról van szó,akkor valahogyan magatokba kellene szállni és nem bennem az izraeli zsidóban kellene saját jellemzőiteket használni.Persze a ti demokrácia képzeletetekbe ez is belefér. Ha úgy gondoljátok,hogy Orbán véleménye szerint a magyarság fasiszta,nem érzem magam kompetensnek a cáfolásra. Mindaddig ameddig háromezer kilométer távolságból csodálkozok vagy nem. Engem nem érint.Ellenem amit még a magyar fasiszták vagy neonácik el tudnak követni a maximum:A Kozma utcai temetőben megrongálhatják a Mártírjaink emlékművét,ahol Apám és fele családomnak a nevei is fel vannak írva.A háromnegyed részben zsidó-magyar kultúrán kívül engem csak elődeim sírjai kötnek ODA.Utódaimat pedig,hála a Teremtőnek már az sem.

  • Claa Bencsics Figyelo

    RonaGyuri Mar irtam, hogy nagy tiszteloje vagyok Marai Sandornak!
    Aki vegul fobelotte magat,.Minden konyve megvan stb. Eloadast tartottam irasairol , budapesti szineszt hivtam meg ahhoz! Telefonon is beseltem vele, San Diagoggaban elt, nagy szegenyseben! Az volt irasaiban mindig az erdekes,, hogy mindenkit szidott! Szidta a kassai polgarokat ahol elt eredetileg, a magyarokat altalban az uri osztalyt ahova tartozott!stb. Viszont a 4O es evekben Budapesten unnepelt iro volt meg! Az igaz,, hogy nem szerette a nemeteket , de az oroszokat sem. Felesegge zsido szarmazasu volt,, es Ot bujtatta Leanyfalun. Tragikus elete volt, de irni nagyon tudott!

  • Vajh, miért jutnak eszembe az érdemtelenül elfeledett kitűnő magyar író, Örkény István rövid abszurdjai…?

    No, hát – mint a Nemzet(meg)vezetőnk mondotta – magyar az, akinek az unokája is magyar. Egy pillanatra, a játék kedvéért tegyünk úgy, mintha bevennénk ezt a maszlagot.

    X.Y. tehát akkor magyar, ha az unokája is magyar. Helyes. De mikor lesz magyar az unokája? Csakis akkor, ha az ő unokája is magyar. És mikor lesz X.Y. unokájának az unokája magyar? Ha az ő unokája is magyar lesz. De mikor lesz az unoka unokájának az unokája magyar? Akkor és csak akkor, ha az ő unokája is magyar lesz. És így tovább, az Ítélet Napjáig, az Univerzum végéig, kinek-kinek ízlése szerint ad infinitivum…

  • Tüske Zsófia

    Gyuri, érts egyet azzal, akivel csak akarsz, ezen nincs vita köztünk.
    Orbán ideológiai meg emberi hovatartozása meg utólag vagy kiderül a számodra, vagy nem. Kétezer km távolságból valóban nem nagyon érint. Bennünket annyival inkább, de hát az nem várható, hogy bármilyen szinten közösséget érezz ezzel az országgal.
    Legyen szép napod, és jó egészséged.
    Shalom.

  • Bendeguz79
    2018 október 8
    2:28 du.
    ANDREW_s;

    „A “helyszinrol” vagy barhonnan, HA a sajat velemenyet adja mint egy reportjat, hat legalabb jelezne azt !

    Tündérke!
    Ha fogalmad nincs az idézőjel mibenlétéről, akkor keresd fel egykori, jobb sorsra érdemes tanáraidat.
    Ha fogalmad nincs arról, hogy mit olvasol, akkor ne szólj hozzá!

    Ha fogalmad nincs arról, hogy mit olvasol, milyenek az írásjelek, és mégis hozzászólsz, akkor troll vagy.

    Amúgy is szerintem troll vagy. Ha magadtól lennél ilyen nagyonhülye, akkor már éhen haltál volna. Mert a füledbe töltenéd a tejbegrízt, és a köldököddel próbáltál volna szopni annak idején.

  • gyuri10
    2018 október 8
    4:14 de.

    Sok a szöveg kisöreg.
    Meséld el milyen a „mentalitásom”

    Mert a tiéd nyilvánvaló:
    A nácikat pátyolgatod akik szellemi örökösei a családom gyilkosainak.

    A nácikat pátyolgatod akiknek majdnem sikerült elérni
    hogy Magyarország megszűnjön. Csak Sztálin pillanatnyi szeszélye miatt nem szanálta Mo.-t.

    A nácikat pátyolgatod akik ismét emelgetik hidra-fejeiket és végtelen együgyüségedben nem vagy képes belátni hogy egy második vérzivatar a végcéljük.Amiben benne van Izrael elpusztítása is.

    A nácikat pátyolgatod akiknek a példaképe Irán, Szíria, Kína és Putyin.

    Te is pont akkora idióta vagy mint ez a seggnyaló OIM*
    csak éppen te több szót ismersz.

  • gyuri10
    2018 október 8
    4:40 du.

    Jó neked hogy a családod felének a neve fel van írva a temetőben.

    Mert az én családom feléből csak füst lett.

    Te barom.

  • RonaGyuri
    2018 október 8
    9:29 de.

    Róna úr, mi a kérdés?

  • bar-lev
    2018 október 8
    2:17 du.

    barlevkám, a hozzászólásban az volt a lényeg, hogy milliók nélkülöztek. A szegényparasztság, akik cselédlakásokban vagy kis vályogkunyhókban éltek. És télen azért kellett 10 személynek +kiscsirke és kismalacok, egy szobában szorongani, mert azt be tudták fűteni, fújni a leheletükkel, kipárolgásukkal.

    Elegánsan legyinthetsz a problémáikra, senki nem tiltja meg neked, hogy elmenj a szegénység mellett, aztán szürcsöld a habos kakaódat a jó meleg, kivilágított, pesti kávéházban. Utána meghallgatod a koncertet a pesti Vigadóban, és örülhetsz, hogy ez „innováció”.

  • Bendeguz79
    2018 október 8
    2:35 du.

    A Budai Vigadó költségeit nem övezte annyi figyelem, mint az úszó vb-t. Mivel a Vigadó a dualizmus korában épült, ami a magyar ellenzék szerint Magyarország fénykora volt.

    Sok beruházás van, amit a dualizmus emblematikus épületei körül forog. Pl. a Ligetben az Állatpark kibővül, és az elefántok egy biodómban élnek majd a tervek szerint. Ahol fűtött kifutójuk lesz, mindez üvegkupolával borítva, hogy télen is dzsungelben érezd magad. (Idén még nem osztották ki a szociális tüzifát, ami már novemberben elfogy. Utána 8-12 fokos lakásokban gémberednek meg a rászorulók.)

  • T. Clara Bencsics Figyelö! okt.7./1:30

    Oh igen, ahogy kívánja: „…Egy október 6-kai megemlékezés…”

    Az aradi 13 egykor – mindegyike – tragikus mód’, de eskűt tett az osztrák császárra, mely tragédiának nemcsak a szabadságharcban betöltött katonai szerepük, de már a habsburgok trónfosztása okán is perbe lehetett fogni bármelyiküket… Ezt persze mindannyian tudták is, hisz az utóbbi eseményt követően az egyik [isaszegi] vezérkari értekezlet során emiatt köztük majdnem lázadás tört ki. Joggal, ill. éppen a jogtól >féltették a fejüket, ill. a nyakukat<… …És sajnos nem véletlen, mert váteszeknek bizonyultak.

    Ebben a megközelítésben elkerülhetetlen az a gondolat, hogy ugyanezen az alapon az idegen közreműködéssel, később önmagát magyarország kormányzójává ügyeskedő már korábban is magas posztokat betöltött snájdig katonatiszt, Horthy Miklós, többekközt Ferenc József császár és király személyi adjutánsa h a z a á r u l á s , e s k ű s z e g é s , valamint az őkirályi felsége IV.Károly elleni . f e g y v e r e s . f e l k e l é s . vádjával már 1921-ben is perbe fogható lett volna, HA nincs a tulképp őt személyében is védelmező Antant, illetve a habsburgokat az uralkodástól megfosztó Trianoni Békediktátum.

    Ergo, Horthynak – ahogy itt többen is a védelmére hozták fel – nem volt más választása, hisz az az aradi precedens Habsburg fejjel, mármár szinte analógiája az ő Antant szereplésének, ahol esküjét megszegve tagadta meg a K.und K. örökséget, egyebek mellett megfosztva trónjától a megkoronázott királyát, akire eskűt is tett.
    Neki, ha "ki tudja" és mégis visszajönnének az osztrákok, ugyanúgy, mint anno október 6-án kiszabták az akkori tábornokoknak a kötelet, jogilag és már illemből is kijárna egy ilyen magasrangú árulónak is…
    Ő onnan már tényleg nem fordulhatott vissza egyrészt márcsak a testi éppsége, másrészt tiszti becsülete látszata miatt sem. Ezzel együtt elemi érdekévé vált a "trón" legalább valamifajta jelképes* elfoglalása is, amely számára akár egy életre biztosíthatja nemcsak a hatalmat, de a királyi pompát és természsetesen a tisztekben úgy általában a katonai hierarchiából fakadó és lelkükben ott bújkáló mérhetetlen becsvágy és rangkórság kielégítése okán is. Ezt jelentette akkor számára a kormányzói cím bevezetése: menekülést, de egyben feltörekvést is.
    Uralkodásának és minden ezzel összefüggő tettének a huszonöt esztendejére bizony e dilemma – a lelki "A r a d, v a g y . a kormányzói "t r ó n" – nyomta rá a bélyegét. Ebből számára nem volt kiút. Max csak emberileg lehetett volna, ami számára fenti viszonyok és emberi alkalmatlansága miatt nem volt megvalósítható…
    Ő még 1944-ben is úgy érezte, hogy ebből a csávából nincs menekvés, amikor végülis "félmillió alttvalóját" hatalmának és személyes uralmának az lángoló oltárán kellett szó-szerint feláldoznia, hogy Ő maradhasson. Lehet, hogy kénytelen-kelletlen, de Horthy mégis ezt választotta: nem lemondott, lemondatták…

    .

    * A Katolikus Egyház legitimista körei ellenezték egy református megkoronázását.

  • UI

    Horthy IV.Károly megkoronázott magyar király visszatérését 1921-ben fegyveres erővel megakadályozta a Kelenföldi Csata során…

  • geyza,
    el is fogadnám undorító névadásaidat,de nem hiszem,hogy téged bármiben is beszámíthatónak kell venni.Ha a te családod neve sajnálható módon dacára mártír mivoltuknak nincs a Kozma utcai temetőben felvésve,akkor nem is zsidókként lettek a holokauszt áldozatai.Ami nem kevésbé a katasztrófához tartozik.Ennek ellenére arra kérlek,ha egyáltalán emberszámba lehet téged venni fejezd be a családommal és a holokauszttal foglalkozást. Nem vagy te méltó a válaszra sem.Csak azért válaszolok neked,mert utolsó esélyt szeretnék adni emberi mivoltod bizonyítására.Tudom,hogy nagyon nehezedre esik a majdnem lehetetlen,de próbáld meg.

  • GY10

    a szulei neve folirva a temetoben?, melyikben?
    akkor ok megusztak a gettot is?
    az enyemeknek a felhok kozott a nevuk kemenyfust-el irva!! mind a 73-e!!
    szegyellje magat!!!
    ilyet meg leirni is…………gyalazat!!
    —————————————————————-
    Geyza

    latom egy cipoben jarunk sajnos!! nincs szerencsenk hogy lassuk a szuleink nevet felirva akarhova is!!

  • Bar-lev, Geyza, Gyuri 10 Az én nagymamám, nagypapám és nagybátyám is elpusztult a háborúban, pedig keresztények voltak és nem akartak sem háborút sem holokausztot. Horthy fényezésével az Ő halálukat is igazolni akarják nehány szarháziak. Nem mindegy b@sszátok meg, hogy zsidóként vagy keresztényként lett valaki a farkasok áldozata? Képesek vagytok ezen marni egymást? Nektek sem fáj jobban a családotok halála, mint nekem az enyéim, és az enyéim sem érdemelték meg, mint ahogy a Tieitek sem.

  • Claa Bencsics Figyelo

    Parács Péter Pál

    2018 október 8
    9:46 de Valoban en menekult voltam, azaz volegenemet kovettem. Fentebb irtam, hogy NEM a kulfoldi javakert, hiszen eloszor cseled voltam, majd gyarimunkas ,kesztyu gyarban.Ferjem taxizott. Viszont nem „keresett” senki!

  • Claa Bencsics Figyelo

    Vögelein

    2018 október 9
    4:22 de. Arulja mar el, mikoze volt Horthynak az osztrak vagy nemet uralom alatt az aradi vertanukhoz, akik tabornoki rangba voltak es volt koztuk osztrak szarmazasu is?

  • Claa Bencsics Figyelo

    Ja, es Horthy reformatus volt, nem katoliokus.

  • Claa Bencsics Figyelo

    Tuske ZSofi
    Gyuri, gyakran van Magyarorsagon nyaranta!

  • Claa Bencsics Figyelo

    Andrew_s

    2018 október 8
    1:48 du. Szerintem, sok oka va annak, hogy Orban kulturharcot folytat.
    Az orszag ketszer volt megszallva idegen hatalmaktol: elobb a nemetektol, majd az orosztol! Az orosz jo sokaig uralkodott, majd mikor vegre elment, mert a Szovjet hatalom megbukott. Viszont mindket befolyas alatt sok magyar vagy nemet barat maradt vagy orosz! Az utobbi hatasanak TOBB nemzedek volt befolyasa alatt!
    de nem volt magyar erzelem. valaki mondta is, egyik miniszterelnok, Magyarorszag kicsi es annak is maradt!
    Igy nem lehet hazaszeretetet nevelni a fiatalokba!

    igy van elkonyvelve generaciokon kerssztul!

  • Annak ellenére,hogy szerencsétlen,tudatlan,gonosz idiótáknak nem szoktam felvilágosítással szolgálni,barlevet felvilágosítanám itt:A Kozma utcai Zsidó temetőben van egy hatalmas emlékmű mártírhalált halt több ezer szeretteink emlékére.Apám neve a mauthauzeni, feleségem Apjának neve a buchenwaldi,nagy néném neve a bergen belzeni,nagy bátyám neve a bori áldozatok között van felírva.Ezen kívül van egy külön parcella az évek során hazavitt ismeretlen áldozatok csontjaival.
    Kennynek igaza van,hogy mindegy ki miért,milyen vallásúan vált a nácizmus áldozatává!
    Itt kérem barlevet és Geyzát,hogy fejezzék be az undorító, antiszemitizmust generáló mocskolódásukat.Nem várok tőlük bocsánatkérést,mert ilyesmire csak EMBEREK képesek.

  • Tüske Zsófia

    Clára, Figyelő kolléganő,

    olyan kultúrharcra, amelyik ledarálja a Magyar Tudományos Akadémiát, ellenőrzése alá vonja a tudományos kutatást nem volt példa a Rákosi kor óta. Hogy kivonuljon az egyetemek állami támogatásából, még akkor sem. Az ilyesmi nem hogy növelné a magyar érzelmet és a hazaszeretetet, inkább kivándorlásra készteti mindazokat, akik nem akarják Orbán és oligarchái szolgálatában közmunkával eltölteni az életüket. Értelmiségi exodus volt itt már nem egyszer, most majd megy a maradék is.

  • Kenny

    nem mindegy es nem „b@szom meg”!!azt meghagyom masoknak!!

  • Kenny
    2018 október 9
    11:33 de.
    Igazad van, DE a Te logikusnak tűnő okfejtésed fondorlatos „relativizálás”, mely valamilyen (goj számára megfejthetetlen) okból bűncselekmény! Ha nem hiszed kérdezd meg Bar-Levet!

  • bar-lev Akkor marjátok egymást, attól biztos jobb lesz.

  • Inkább Bibi Már mondta kérdés nélkül. De attól nincs igaza.

  • Kenny,
    Te miről akarod meggyőzni a szerencsétlen gyengeelméjűt? Minden meggyőzési próbálkozás nélkül,hagyd őt békén.Legyünk humánusak az ilyen semmit meg nem értőkkel.Engem kifejezetten sértene,ha barátságos szót olvasnék tőle.Arra a következtetésre kellene jutnom,hogy valamit nagyon elrontottam.

  • Kenny
    2018 október 9
    3:05 du.

    Így legyen ötös találatom! 😀 (Hát nem megelőzött! 😀 )

  • Kenny
    2018 október 9
    3:05 du.
    valaki azt írta az egyik cikkhez, hogy „ezek”: agent provocateur -ök, a geyza nevű izétől már hetek (talán hónapok?) óta egyetlen normális beszólást nem láttam, kizárólag valaki bosszantása és gyalázkodás (vele kapcsolatosan a moderálás nem műxik?)
    tele rakják (erről már írtam máshol) -bármilyen is az alaptéma- a „kiválasztottak” sirámaival meg az agymosás jellegű szerecsenmosdatással a kis fórumunkat és utána vigyorogva visszavonulnak egy pár napra, majd előállnak megint valami „ugyanolyannal” mint látható -kristály tisztán- a te beszólásodra nem is reagált egyik sem miszerint ugye halott és halott között nincs semmilyen különbség az egyetlen tulajdonságuk azonosságok: az élet teljes hiánya… (és a békés feledés mert nem lehet sírógörcsben normálisan élni és ez meg is látszik a „tudjukkik” mindennapjain)

    lehet, hogy most a geyza „begurul” és szétszórja ami ráragadt az árokszélen hempergés közben

    hahahahahaha

    ja? és ha már: mi a véleményed Sibélius, Musszorgszkij, Glinka alkotásairól

  • Nos sem HunCanadának,sem Tüske Zsófinak nincs mondanivalóm,csupán
    Kiss Ferenccel értek egyet….meg Figyelővel,.Gyuri 10-el,amit itt ,sajnos csak részben tudtam közölni velük.,2 másik ,előző cikkben,amit remélhetőleg megkaptak, részletesen olvashattak?….!!!
    Mára ennyi,fáradt vagyok ,sokat dolgoztam,most kikapcsolódni szeretnék,meg bízni abban,hogy a régebbi és a mostani hozzászólásaim,( és a sajnos eltűnt cikkek is megjelennek majd az oldalamon,amiben C.Á segítségét kértem pár perce….)

  • Amúgy fáradtan és lefekvés előtt: sem Orbán sem a normális többség szerint a magyarok nem fasiszták…..ezt s csökkent agyú
    és hiteltelen ,hazug vádaskodóknak üzenem!!!!!!

  • Amúgy ….ha Bendegúz néha töri is a magyart…azért időnként
    képes értelmezhető hozzászólást írni….!Talán a gyűlöletkeltő kinti és itthoni
    hiteltelen hozzászólókat kellene kissé korlátozni(!!!)cenzúrázni…!!!!
    és nem a régóta kint élő és önhibájukon kívül esetleg a tört magyarsággal beszélő, de becsületes kint élőket!!!!

  • C.Á!

    CSAK a tárgyilagosság kedvéért kérdezem,hogy bar-lev ,aki gyakran mások,a többség számára érthetetlen nyelven pld. héberül ír,annak ellenére ,hogy magyarul is tud, miért elfogadható? míg Bendegúz önhibáján kívüli esetleg „tört”magyar hozzászólása nem
    Talán egyenlő mércével és igazságosan kellene dönteni ha lehet a véleményem szerint….!!!!

    ilagosság kedvéér

  • Helyesbítés: Mindezt az igazságosság,tárgyilagosság ,kedvéért
    írtam!

  • Rodeo11 Sibeliusnál semmi nem működik. Pedig mindent megpróbáltam. Még a házába is ellátogattam, hogy jobban megismerjem. Brucknernél bevált, nála az sem, hogy megismertem. Továbbra sem értem, hideg. Időről időre előveszem, hiába. Nekem kimondottan unalmas.
    Mussorgskijt nagyon szeretem. Éppen most van uton egy Boris és egy Hovanscsina DVD-n, az enyémek nagyon rossz minőségűek. A Kiállítás Richterrel van meg, élőben még nem sikerült sajnos. Van egy jópofa felvételem, Ashkenazy előbb elzongorázza, utána elvezényli. Az éj a kopár hegyen lenyűgöző. Én sajnos nem tudok olyan szépen festeni szavakkal, nekem egyszerűen pokoli jó.
    Kár, hogy olyan keveset írt. Rohadt depresszió.
    Glinkát sem sikerült élőben, Ő fehér folt. A Ruszlán van meg Tőle egyedül. Szívesen hallgatom meg, de ritkán. Ez nem értékítélet, túl sok zeném van. Szeretem az orosz művészetet, legyen az bármi. Az igazi orosz (szovjet) kedvenc Scnittke és Sosztakovics. Őket bármikor. De a Pique Dámáért is elmentem Krakkoig. Volt egy Fertődi koncert, Sosztakovics gordonkaversenye Perényivel. Az tényleg egy álom volt.
    Írtad, Berlioz a kedvenced. Van egy Harold felvételem Primrose-zal. Jó, hogy cd, mert elkopna.

  • Bar-Lev, Gyuri10 és Geyza!
    Felhívom a figyelmet a Yad Vashem adatbázisára:
    https://yvng.yadvashem.org/index.html?language=en

    Az adatbázis természetesen nem lehet (és a dolgok logikája szerint nem is lesz) egészen teljes, de azért elég bőséges. A Shoah idején megölt, elpusztított hozzátartozó, rokon nevének, fényképének, emlékének megőrzését egy részletes kérdőív kitöltésével lehet kérelmezni.

  • Kenny
    2018 október 9
    5:53 du.

    anno Moszkvában jártamkor sikerült az ottani zenei antikváriumban XIX. – XX. századfordulós kiadású Musszorgszkij kottákat szereznem és egy teljes (az összes variációval) Borisz Godunovot, nekem a halál dalai és táncai adnak maradandó élményt különösen, hogy a Borisz is meg a 4 dal is itt van Borisz Christoff fal akit ebben a témában a legnagyobbnak tartok (másban is)

    Ha te úgy vagy a Sibelius szal ahogy írod, akkor ő egy őszinte és mély érzésű északi ember aki abban a környezetben ahol a köd, a hóvihar és a fenyőfák valamint a faházak és bennük a kemence meg kandalló és a sok szőrme és kaják is megjelenik a zenéjében magam részéről későn fedeztem fel és az északi tavasz meg az északi nyár érdekes és sajátos illatait és a tavak virágok és a madarak mindennapjait is felfedezni vélem benne, mint egy a téli ablakon kileső ember gondolatait…

    Csajkovszkij álomvilága különösen a Hattyúk tava olyan alkotás ami elvarázsol a szimfóniái és a zongora koncertek általában az egész életmű

    ja, és Glinka ne csak a Ruszlánt hanem dalait és az Iván Szuszanyint(az nagyon hosszú de megéri, mert mélylélektan a zene) nekem úgy tanították, hogy Glinka az orosz zene első főpapja
    igen…Berlioz az varázslat én mostanában nem tudok betelni Mahler rel…próbálj Dudamelt keresni amint DVD-n elővezeti

  • Belzebub,
    köszönöm az értesítést.A Jád Vásém adatbázisába jó néhány évvel ezelőtt már be voltunk jegyezve mindketten a nejemmel és az egész családi+egyéni történetünk videóra lett véve.Itthon,a lakásban. Fényképekkel,korabeli iratokkal stb. A Jád Vásém önkéntesei akkor jöttek ki hozzánk,amikor a fiam egy katonai küldöttséggel hazajött Auschwitz-Birkenau és Treblinkai küldetéséből.
    Hogy ez mennyire tartozik a mocskolódó két kergére nem tudom. Kérlek,ha a jövőben bármi mondani valód van számomra vedd figyelembe,hogy nem tartozok azonos kategóriába ezzel a két emberrel,semmi féle témában.Előre is köszönettel:Gyuri.

  • Boda Marcsi,
    megint tévedésbe estél.Nem tehetsz róla,mert nem tudsz héberül. Ha nagyon utána nézek azért még az is lehet,hogy a barlevnél több héber szót ismersz,mert a magyar szleng eléggé meg van tűzdelve héber és jiddis szavakkal.Az ő nyelvtudása alatta van egy vallási óvodába járó három éves gyereknek.Ehhez arányítva a magyar nyelvtudásában professzori szinten van.

  • Belzebub

    az en figyelmemet maga ne hivja fel semmire!!ok?
    azt en jobban ismerem mint maga hinne!!
    azoknak az „neve” nincs ott-(illetve nagyon sokuknak a neve,deportacios lista hianyaban!!)-akiket szelekcio nelkul rogton gazba kuldtek!!
    ————————————————————
    Gy10,es Kenny!!
    -„akiknek a csontjait….”
    hat eppen ez az!!!!!
    azoknak voltak csontkjaik amiket el lehetett temetni,igy van sirjuk ahova ki lehet menni emlekezni!!
    es mi akiknek a hozzatartozoit elegettek es a sola folyoba szortak a hamvaikat? nekunk hol van a sirjuk??hova mehetunk mi leroni kegyeletunket?!!
    EZT ertsek meg!!!

  • belzebub,gy10,kenny,stb-stb

    errol a kegyeleti kerdesrol hozza nem ertokkel NEM nyitok vitat!!!
    gyalazatos dolog ha ezen elcelodnek,vitatjak!!
    maguk nem erdemlik meg ezeutan hogy „ember”-kent gondoljak magukra!!
    szegyellhetik a pofajukat mind!!

  • ˙

    Kedves Figyelő! 12:46

    Azért, olvasni tudni kell (ld: Vögelein 4:22-4:25).

    De a kedvéért röviden összefoglalom:

    Horthy, mint az Császári és Királyi Haditengerészet ellentengernagyi, a rangsorban a 4. fokozatú [kb. a tábornagynak megfelelő] legfelső rangot viselő, ráadásul a császár személyes bizalmi embereként (adjutánsát) még jogilag is kötelezte az őfelsége előtt letett tábornoki fogadalma, amely eskűt 1921-ben a császár ellen fegyveres erő bevetésével már tételesen is megszegett. Na! Ehhez képest az „aradi 13” bűne csupán iskolás csínytevés volt…

    .

  • Kiegészítés Klárikának:

    Egy szóval nem nem írtam azt, hogy Horthy katolikus lett volna sőt, én éppen azt állítom, hogy a legitimista klérus (pl. Péhm, ill. Mindszenthy is) ellenezte egy református „dinasztia” esetleges megalapítását, amelyről viszont a kormányzó álmodozott …

    .

  • Kenny
    X.9/11:33

    Az rendben van, hogy valahol, valamilyen értelemben mindkettő áldozat csak, igenis minden részletre kiterjedő tisztázásra szorul az, hogy ezt az áldozati szerepet kik, illetve ki okozta nekik, hogyan és mivel ?

    Itt e fórumon, miközben ezt próbáljuk tisztázni, éppen az a baj, hogy sokan . ö s s z e m o s s á k . többeközt:

    – A háborús* és a szándékkal kivégzett polgári áldozatokat;

    – A katonát és a foglyot;

    – A fondor gyilkos ragadozót a védekező** prédával.

    – A joggal dühös sértettet*** hátsó szándékú bűnpártolóval.

    * Háborús áldozat:
    – Hadműveleteknek áldozatául esett ártatlan polgári lakos;
    – A háború céljával egyet nem értő(!), bevonultatott és így elesett civil (ill. sorkatona).

    ** Védekezés:
    – Például ez a mai utóvédharc is, amit a szándékkal lemészárolt milliók néhány megmaradt utódja vív egyes szerecsenmosdatókkal.

    *** Sértett:
    – jogi kifejezéssel élve. Róla szeretik bűnpártolók azt blöffölni, hogy ő a gyűlöletkeltő…

    .

  • Hazai Lámpa 4:08-4:15

    🙂

  • Claa Bencsics Figyelo
    2018 október 9
    1:09 du.

    Svájc sem nagy és ráadásul háromnyelvű. Ennek ellenére van svájci hazafiság.

    A haza szeretete nem méretfüggő.
    Úgy azonban valóban nem lehet hazaszeretetre példát mutatni, ahogy Orbán teszi. Egymásnak uszítva, és címkézve mindenkit.

  • Boda Marcsi
    2018 október 9
    4:54 du.

    Látom megtaláltad a rokon troll-lelket 🙂
    Az, hogy Bendegúz töri a magyart az a kisebbik gond talán. Kend nem töri a magyart.

    Ellenben a tényszerűeég egyiküknek sem az erőssége. Ez alighanem a bértrollok problémája.
    A szólamokat megkapják, a fórumrombolási célt látják. De hiányzik a meggyőződés, a tényszerű érvelés képessége. Mert ehhez nincsenek felkészítve.
    Annyira nem, hogy Bendegúz el sem olvassa, amihez hozzászól. Magácska sem szokta persze túlzásba vinni. De már megszoktuk.

  • bar-lev Aki szerint a saját családja fontosabb mint másé, az nekem ne papoljon erkölcsről és ne sértődjön.
    Elég sokáig tűrtem elmebeteg gyalázkodásodat, de már elegem van ostoba, magadat előtérbe helyező vagdalkozásoddal. Ha bele pusztulsz is, semmivel sem ér többet a te halottad, a te gyászod mint az enyém. Sajnálom, hogy így elvakít értelmetlen gyűlöleted, de ehhez már orvos kell. Nem nyitsz vitát? Észnél vagy? Nem vitára tettem fel, kinyilatkoztattam. NEM VAGYTOK FELSŐBBRENDŰEK! Kár, hogy ezt nem verték a fejedbe, nekem megtanították. Nálad jobb virusgazda nem is kell az antiszemitizmus terjedéséhez. Ez nem vitanyító, ez vitazáró. Töröld le a habot a szádról, és próbálj gondolkodni. Esetleg kérdezd meg a rabbidat és gyógyszerészedet. Kevesen kezeltek itt Téged emberként, most eggyel kevesebben.

  • Vögelein Igazad van, elfogadom. A felszabadulás után egy hónappal vészes alultápláltság miatt elpusztult, férje két héttel később aknára lépve felrobban, fiúk pedig kényszersorozás után román hadifogságból átkerül szovjetbe, és etűnik. Nekem Ők ugyan úgy ártatlaul és rútul pusztultak el, mint az elhurcolt zsidók.
    Szívesen becserélném az életüket az itt Hortyt mosogatók életére lelkiismeret furdalás nélkül. Megérdemelnék. Édesanyám egész életében reménykedett, hogy valahol él a bátyja, voltak ilyen csodák. Ma már a remény is kihunyt.

  • boda

    mi az hogy „tori a magyart”?,miert hiszi hogy mindenki olyan hulye mint maga? olyan NINCS hogy egy magyar -(meg ha mas orszagban el is!!!!)-elfelejtse annyira az ANYANYELVET hogy csak torje es ne tudja leirni!!!!ez HAZUGSAG!!!
    -en aki NEM szulettem ott!!NEM vagyok-(sose voltam)-magyar!! hogy a francba tudok -(ezekszerint jobban mint bendeguz!)-magyarul irni?
    pedig nem hasznalok googli-t!nekem nem kell!
    boda!! mondom maganak most!!fejezze be ezt a mindenbe beavatkozni vagyo viszketeg hulyeseget es hagyja abba a hulyek mosdatasat,mert attol azok hulyek maradnak azert!!

  • Kenny

    engem nem erdekel se maga se a csaladja!!!!vilagos??
    Maga jott elo azzal anelkul hogy kerdeztem volna!!
    nekem -az en csaladom vesztesege az Elsodleges!!nekem az a 17 nacik altal tomegsirba lott-(babij jaar 1942)-,es az a 73 gazkamrakban legyilkolt szemely a legfontosabb es legelso mindenkiknel elorebb valok!!
    hogy maga – maguk errol mit nyafognak NEM Erdekel picit sem!!
    NEM KERDEZTEM EZ UGYBEN A VELEMENYUKET!!!!!
    remelem ertheto voltam!!

  • latom senki nem ertett meg semmit!!
    -(vagy direkt hulye?!!lehet az is…)-
    tehat megeccer!!
    1,;- egeszen mas a helyzete annak a gyaszolonak-(nem kissebbitem a fajdalmat !!)-akiknek van hova kimenni leroni kegyeletuket,imat mormolni,mert van sir hozza ahova temettek az elhaltakat!!!
    2,;-egeszen mas es nagyon mas azoke akiknek NINCS hova menniuk mert nincsenek sirok se egen se foldon sehol!!
    nekik marad az a lager ahol megoltek a hozzatartozoikat es elegettek oket,a hamvakat meg kiszortak mindenfele!!
    nekik nincsenek sirjaik sehol!!sokuknak meg a neve se ismert!!
    ———————————————————-
    ezt kellene valahogyan eszben tartani!!oriasi kulombseg egy letzo sirnal emlekezni vagy ugyanezt tenni a nagy semminel!

  • Orban,; a magyarsag fasiszta!

    orban ur!!
    a magyarsag nem az!!-(egy kis reszuk naci es ujnyilas!!)-a magyarsagnak koze nincsen a fasizmushoz mint eszmehez!!
    az egy olasz specialitas az 1920-as evekbol!
    orban ur!!
    on megprobal fasizalodni de max nyilassa valhat csak maga utan huzva a tortenelem buzlo posvanyaba az on seggenek kinyaloit!!
    on es sleppje oda vezette azt az orszagot amire nem volt pelda 1944-ota,mikor is szalasi hatalomra kerult!!
    orban ur!!
    mondjon le a koronarol!!-(az olyan osdi!!)-legyen on is nemzetvezeto!!

  • Rodeo11 Ki fogunk kapni az offért. Mahler teljes életművel rendelkezem, Ozawa, Mehta, Abbado, Berstein, Karajan, Solti stb. Nagyon elégedett vagyok a kiadásal.
    A Fischerek is nagyon érzik Mahlert, és még az Ezrek is sikerült Prágában Eschenbach-hal. Szép névnap volt.
    Sibeliussal még próbálkozom, meglátom mire megyek.
    Nem látom benne Finnországot. Bár az országba visszavágyom, de Rudolfot többet nem eszek.
    Ivan Susanin. Azért ez nem úgy megy. Egy hónapon belül vettem hetvenöt cd-t. Egy gitárgyűjteményt (25) az elmúlt 500 évből, egy Bruckner szimfóniákat (10), egy teljes Widor orgonaszimfóniákat (6), Kletzky (4) és egy Telemann Mesterműveket (30). Még két DVD-t is. Nem feszíteném a húrt, még ajtón kívül lesz a böröndöm. 🙁

  • bar-lev Igen, sajnos látom, hogy téged nem érdekel senki más csak magad. De akkor légyszíves ne öntsd ránk a saját bajaidat, belőlem sikerült minden együttérzést kiölnöd. Te tényleg troll vagy, vagy simán seggfej? Miért akarod megutáltatni a zsidókat? De igazad van, „ugorgyunk”, fulladj bele a gyűlöletbe. Ha neked jó, nekem a hét is páros.

  • Vögelein
    2018 október 10
    5:36 de.
    madárkám, hagyd már abba a süketelést…nálad sokkal tapasztaltabb had és gazdaságtörténész (ráadásul a süsüék egyik méretes egyetemének professzora) azt állítja, hogy:

    a háború semmi más mint szervezett gyilkosság,

    (+szvsz minden katona gyilkos, a parancsra tettem az meg lószar, persze egyenként nem lehet megtagadni mert a szervezett háborús gépezet kivégzi, de ha senki sem de legalábbis a többség leszarná a katonásdit akkor a tábornokok szocialista brigádja feltolhatná magának a puskacsövet naponta számtalanszor)

    azaz hagyd abba eme eszméletlen elmélkedésedet a pipacsok lilaságáról

    tehát hiába dumáltok a bárnelevnével a geyzával a ziziraelivel meg még néhány ferde hajlamúval ugyanazt a lószart miszerint különbségek mutatkoznak halott és halott között… nincs különbség és olyan sem létezik, hogy kiválasztott nép az a meghatározás tömény és aljas rasszizmus

    hahahahaha

    tanulni tanulni tanulni mondta Lenin aki szintén zsidó volt

  • Rodeo,
    Elegge unalmasok vagytok egymas
    ostorozasaval, es a tennyel, hogy ujabban nem lehet ertelmes,
    emberi hangon velemenyt cserelni.
    De te, a regen megpeneszesedett „szocpol”
    karogasoddal-nagyon hamisan enekelsz.
    A ” zsenialis” megjegyzesedre, hogy „nincs kulonbseg
    halott es halott kozott”- es a tomeny es aljas
    rasszizmusrol,aminek neveben a „nemet precizitas”
    helyi segitseggel a 20-ik szazad legszegyenletesebb
    nepirtasat kovette el- ez Izrael es a zsido nep valasza

  • Kenny
    2018 október 10
    11:49 de.

    hahahaha ezért kikapni nem szégyen! mind a ketten körmöst fogunk kapni Kimaradt a Haydn Papa…pedig ugye? a többi… keress rá Dudamelre, nem véletlen, hogy Hugo Chavez taníttatta és ma Los Angeles főzeneigazgatója és meg vannak vele tisztelve, hogy elvállalta (olyan Fischeres de latin… bármi amihez nyúl…rá nem igaz amiről a habanai zeneakadémián röhögcséltünk előadás alatt, hogy azért Beethoven (egy zongora koncertjét követték el) tropikalizálása nem az igazi

  • Rodeo11
    2018 október 9
    4:12 du.
    Én elég laikus, képzetlen vagyok a komoly zenéhez, de az „Éj a kopár hegyen” mindig megborzongtat!

  • Izraeli
    2018 október 10
    1:16 du.
    nekem is van válaszom

  • Rodeo11 Haydn papa nem maradt ki. Van vagy 200 cd-m tőle. A baryton triói hetente felcsendülnek. Szeretem a hangját. Ő és Beethoven annyira egyértelmű, hogy nem is hoztam szóba (kicsit igen, Krisztus hét szava a keresztfán, mind a négy hangszerelésben). Miséit nagyon szeretem, a bécsi István templomban a karácsonyi mise nagy show volt vele. Zárókőnek Bach 565-ös Toccata és fúgája. Nem volt semmi. Salzburban az esz-dúr trombitaverseny, Eisenstadtban a Haydn fesztivál, Raidingban a Liszt fesztiválon megint a trombitaverseny stb. Megannyi élmény Haydn papával. 🙂
    A szimfóniái Fischer Ádámmal vannak meg. Meg lemezen vagy harminc féle.
    Dudamelt hogyne ismerném. Ilyen névvel? :))))))
    A belfasti Ulster orchestra karmestere szintén egy venezuelai fiatal karmester. Végigtáncolja a darabokat. Nem tudom meddig bírja a „táncikát”, de tetszik.

  • gyuri10!

    Nem tévedek én valóban nem tudok héberül és itt sokan mások sem,!!!!aki nem zsidó származású!így nem értek egyet azzal,hogy egyesek (bar-lev ezen a nyelven ír)más kint élő zsidókat cikiznek a tört magyarságuk miatt,ugyanis ez úgy tudom egy bár kanadai,de magyar hírlap……ami mindenkinek szól így
    illene magyarul írni!!!!!
    Most nem értek egyet veled,már ne is haragudj!

  • Amúgy apropó bar-lev……soha nem élt itthon,nem is itt született…akkor miért is írogat teljesen tájékozatlanul,és főleg uszítva?milyen jogon,pláne,hogy azt van képe mondani,hogy nem is magyar…..!

  • Boda Marcsi
    2018 október 10
    2:50 du.
    Gratulálok ezekhez a frappáns költői kérdésekhez! 😀
    Sőt, és még ha azt is hozzávesszük, hogy szakértők szerint állítólag még magyarul beszél a legtűrhetőbben, pedig elvileg ivritül vagy jiddisül jobban perfektnek kellene lennie! 😀 Valami bűzlik Dániában! 😀 (Bocsánat Drága Haver, ezt jóindulatu építő kritikának szántam, amiért -előre szólok- nem dorgálás, hanem köszönet járna egy normális embertől!)

  • Amúgy, ha a saját bevallása szerint bar-lev nem magyar (semmilyen vonatkozásban!!!!),de mocskolódni azért tud magyarul,….akkor milyen jogon várja el Bendegúz 79-től,aki szintén régóta kint él,hogy tökéletes magyarsággal írjon?akinek mentségére szolgáljon,hogy felfogja,tudja kinti és itthoni magyaroknak nem héberűl kell írni?!!!!

  • Izraeli
    2018 október 10
    1:16 du.

    zizilaborka én a papírsárkányt kedvelem, kevésbé zajos és bármit rá lehet festeni, még békegalambot is… ti csak eregessetek ami kifér, és amíg tűrik… azt tudod, hogy a pulykaméreg az nagyon ripacsossá tesz?

  • Inkább Bibi
    2018 október 10
    1:54 du.
    persze mert még nem hallottad Boris Christoff/George Tzipine zenekari előadásában a Trepak és A Hadvezér című két dalát a 4 -ből de a Szerenád és a Bölcsődal sem akármi

  • Kedves Inkább Bibi!
    Én magyar vagyok,magyarul tudok,kicsit oroszul(kötelező volt..),kicsit németül(tanultam régen) és sajnos csak nagyon kicsit
    angolul. Az a helyzet,hogy jó nyelvérzékem volt,de elhanyagoltam …”számkukac” lettem(abban sikeres!)amit már bánok…
    Ami a véleményét illeti,ha „netán” ? szintén magyar,talán megértette,amit írtam magyarul?….!
    Ha értette nem hívjon sürgősen segítséget!

  • Boda Marcsi,
    nem vetted észre,de némelykor én is írok be ivritül ivrit betűkkel.Minden esetben olyanok számára és megnevezésével,akik ismerik a nyelvet.Innen tudom,hogy barlev kritikán aluli magyar tudása magasan felülmúlja az ivritjét.Össze hasonlítva egy-egy idejövetelében a magyar tudása egyetemi disszertáció is lehetne.Most képzeld el milyen közös nevezőm lehet egy félig analfabéta,szerencsétlen gyűlölködővel.
    Szó sincs arról,hogy haragudjak amiért nem értesz velem egyet.Én nagyon sokban nem értek veled egyet,csak annyit jegyeztem meg,hogy még a téves tudást is inkább érteni lehet,ha kulturáltan van megfogalmazva és nem gerjeszt azonnali undort, mint bar..ge..és csapata fogalmazványai.

  • Bibi!
    Kiegészítés: hívjon tolmácsot ha nem érti amit írtam…

    gyuri10!

    Az azért nagy szerencse,hogy Te nem felejtettél el magyarul…érdekes és egyben örvendetes!
    Üdv.Marcsi

  • Boda Marcsi
    2018 október 10
    3:35 du.
    Ami a véleményét illeti,ha “netán” ? szintén magyar,talán megértette,amit írtam magyarul?….!

    Hmmm, ha netán a kommentjeimből az ellenkezőjét szűrte le, akkor nem az én készülékemben van a hiba!

  • Boda Marcsi,
    Inkább Bibi legalább annyira magyar,mint te.Figyelj oda a szövegekre és jobban fogod értelmezni.Ne indulj azonnali támadásba mindenki ellen.Mindenkinek joga van írni úgy és olyan nyelven amit tud.Feltéve,hogy olyanokhoz szól akik meg is értik. Még angolul is láttunk itt több beírást,pedig az oldal akkor is KMH volt.Ugye,azért harag nincs?

  • C.Á!
    Nagyon köszönöm,hogy újból megjelent a véletlenül eltűnt cikkem,és nem kell keresgélnem!

  • Azon az alapon es jogon irigatok amelyiken akarok!!
    ez az egyik!!Magyarul meg az Apukam tanitott meg aki ellenere a rengeteg megprobaltatasnak,-(getto,kifosztasok,sargacsillag,deportacio-…hogy CSAK a magyar vonaykozasokat emlitsem!!mert ezt firtatta a boda!!)-megis ugy mondta halalaig „O egy Magyar bzsido”!!
    engem cseppet se erdekel boda nyivakolasa,inkabb bib „mezes-mazas” de hamis kioktatos szovege,vagy az almasi erosen anticionista dumaja!!!
    az ilyenekre en kopok!

  • Kenny

    elegem van a hulyesegebol!!maga az egvilagon SEMMIT nem ertett meg!!
    hogy maga mit hogyanb erez a szerettei elveszitese miatt az kizarolag a maga ugye!!nem tartozik ram!!!!
    nekem eszembe se jurna magara eroszakolni a gyaszomat!!az csak ram tartozik!!
    eppezert nem kertem es nem kerem a hulyesegeit ez ugyben!!vilagos??!!
    felejtse el a nevemet is!!
    kopok arra minek tart!!!!!de baromian kopok ra…………

  • ‘”es brennt, briderlekh sbrennt!!undzer tayer poyer stejtele brennt…”
    ajn yiddisher zing far,; Mordeci Gebirtig-(1925-1942)!
    —————————————————————–
    egy kis yiddisher mert „valaki” hianyolta hogy nem tudnek igy is irni!!

  • emellett meg „tudok” angolul,nemetul,franciaul,olaszul,magyarul,stb!!
    annyira tudom mindegyik nyelvet amennyire a munkamhoz elengedhetetlen!! ez nekem eleg is!!
    az hogy akarkik -(itt is!!)-belepofaznak…………100%-osan hidegen hagy!!
    bye!!
    tschuss!!
    au revoir!!
    arrideverci!!
    na csoooo!!
    zajt’ gezunt!!
    h’tslaha v’l’hitraot!!
    dosvidanyia tovarisi!!

  • Kenny
    2018 október 10
    2:15 du.
    hahahaha
    Rafael Payare! a Dán rádió zenekarral Dvorzsák 8. a z a sok megfásult savanyú uborka dán szélesen vigyorogva csinálta kivéve azokat akiknek fújniuk kellett

    de ugyanott találtam egy Verdi requiemet Abbado és Jessey Normann mezzot énekel és Carreras a tenor 1982…bedugom a Sennheisert és kirakom a nagyképernyőre a partiturát meg a térdemre

    addig is minden jót majd leszek

  • Rodeo11
    2018 október 10
    3:30 du.
    Gyorsan megfogadtam a tanácsodat és hálás köszönettel Muszorgszkij ezen műveit is örömmel magamévá tettem!

  • bar-lev
    2018 október 10
    4:13 du.
    Na persze, így is lehet, hogy „én mindenkit leszarok, de engem azért kötelező respektálni”! Te mindenkit hülyének, esetleg alsóbbrendűnek nézel? Szerinted ez normális hozzáállás?

  • inkabb bibi

    figyelmebe ajanlom okvetlenul,;- dimitrij sostakovic; babij jaara c oratoriumat!!
    -(ez sokaig „tiltott listan” volt,!!)-

  • @bar-lev

    ” baromian kopok ra…”
    ________________

    Kopni nem rá, hanem le szokás. Lekopni…

    Szóval igazán lekophatnál innen…

  • Almási Alma,
    újra egy kajakban evezek Veled.

  • Almási Alma,
    legyél könyörületes.Hagyd a szájdiarés őrültet fecserészni.

  • bar-lev
    2018 október 10
    5:20 du.
    Köszönöm szépen, kutyafuttából belehallgattam a Youtube-on, de nekem -Muszorgszkijhoz képest- egyelőre túl modern. Majd még többször -teljesen, nem kivonatosan- végighallgatom és csak utána mondok laikus, szubjektiv véleményt róla. Az megkérdezhetem, hogy miért volt „tiltott listán”?

  • Inkább Bibi
    2018 október 10
    5:07 du.
    szvsz ezekkel a trollokkal csakis gúnyos kiröhögős formában vagy sehogy, nagyon unalmasak és gusztustalanok…. hogy mi volt a céljuk nem tudom, de valamit elértek és az most kurvára nem esik nekik jól, és meg is érdemlik

    még hogy köpköd? én nem köpködök de „teszek rá” és ha megbolondul …szvsz már régen az! akkor sem veszem emberszámba

    8 nyelven beszél összesen 37 szót + 3 másikat de azokat meg visszafelé

    hahahahaha
    nevetséges troll banda
    #&@geyza el is tünt? vagy csak nem képes kimászni az árokból, beleakadt a kóróba

  • gyuri10
    Te összevissza evezel mindenféle kajakban. Már benőhetne a fejed lágya, elég idős vagy hozzá. Nem lenne veled semmi probléma, ha nem csapkodnál mindenfelé meggondolatlanul, dühösen és tökéletesen értelmetlenül.

  • „8 nyelven beszél összesen 37 szót + 3 másikat de azokat meg visszafelé” 😀 😀 😀

    Na ja, találkoztam én már vele más fórumon is, kezdek ráismerni…

  • Inkább Bibi
    2018 október 10
    6:00 du.

    (szvsz: Shosztákovicsot el kell helyezned az időpalettán azaz nagyon tudni az ő személyes élményeit és aszerint hallgatni, minden ellenkező híreszteléssel szemben ő maradt igazi orosz, de Ő a XX. század minden tekervénye és bonyolultsága révén majdnem azt mondom a zene Heisenberg je lett)

    de ő hozzá alaposan meg kell ismerned Glinkát, Csajkovszkijt és a -sajnos- nagyon kevés Musszorgszkijt aki viszont személyesen élte át mindazt amit leírt, felűlmúlhatatlan a Hovanscsina a lélek legmélyebb rétegeit feszegeti…

    ugye Nagy Péter zenére is (a diatónia a pentatónia követőjeként) is megtanította népét! ha két (hát még 6 an vannak?) részeg orosz egy üveg vodkával leül a nagy nyírfa alá akkor azonnal a capella kóruséneklés lesz belőle, a Szvjeshnyikov kórussal de más -akár ukrán- még észtek is megtanulták tőlük a nagy elnyomásban…, kórussal Rahmanyinov Vecsernyéi a csúcs ebben de keresgélj van egy maibb Szentpétervári orosz férfikar akik szintén előadják hozzáférhető lemezen… na ez a zene igaz folytatása Glinka dallamvilágának

    erre keress rá, a Babayaga, Glinka Ruszlán és Ludmilla nyitány, és a többi ezen

    persze Gerdjew sem akárki ám
    https://rateyourmusic.com/release/album/kirov_orchestra___valery_gergiev/1812_overture___polovtsian_dances___russlan_and_ludmilla___gayaneh__spartacus___baba_yaga__kikimora/

    jó keresgélést

  • Inkább Bibi
    2018 október 10
    6:00 du.
    ha ez segít?

    „The Symphony No. 13 in B-flat minor (Op. 113, subtitled Babi Yar) by Dmitri Shostakovich was completed on July 20, 1962 and first performed in Moscow on 18 December 1962 by the Moscow Philharmonic Orchestra and the basses of the Republican State and Gnessin Institute Choirs, under Kirill Kondrashin (after Yevgeny Mravinsky declined, under pressure, to conduct the work). The soloist was Vitali Gromadsky. This work has been variously called a song cycle and a choral symphony since the composer included settings of poems by Yevgeny Yevtushenko concerning the 1941 Babi Yar Jewish massacre and other topics. The five poems Shostakovich set to music (one poem per movement) are earthily vernacular and cover every aspect of Soviet life.[1]”

    NAMOST: kiemelném, hogy az ukránoknak hosszú történelme van a zsidógyőlöletről és a gyilkosságokról ezért szépen együttműködtek a német megszállókkal (ez sem egyedüli eset náluk, szinte folyamatosan csinálják eme árulást) alkalom volt ez is a patakparton (babi yar a patak neve)

    ÉS AZT IS KIEMELEM, HOGY MINDENNEK OKA VAN, MÉG AKKOR IS HA EZ A KOLLABORÁCIÓS SZARSÁG NAGYON JELLEMZŐ AZ UKRÁNOKRA MAI NAPIG!!!! lásd a majdan téri kollaborációt idegen hatalommal pénzért! talán egyszer megtudhatjuk miért pont a zsidókat szerte a világ azon részein ahol szétszóródtak?

    Babi Yar (Ukrainian: Бабин Яр, Babyn Yar; Russian: Бабий Яр, Babiy Yar) is a ravine in the Ukrainian capital Kiev and a site of massacres carried out by German forces and by local Ukrainian collaborators during their campaign against the Soviet Union in World War II. The first, and best documented, of the massacres took place on 29–30 September 1941, killing approximately 33,771 Jews. The decision to kill all the Jews in Kiev was made by the military governor, Major-General Kurt Eberhard, the Police Commander for Army Group South, SS-Obergruppenführer Friedrich Jeckeln, and the Einsatzgruppe C Commander Otto Rasch. Sonderkommando 4a soldiers, along with the aid of the SD and SS Police Battalions backed by the Ukrainian Auxiliary Police carried out the orders.[1]

    NA EZÉRT VOLT TILTVA, MERT AZ EGÉSZ ÜGY A SZOVJETUNIÓ BEFEKETÍTÉSÉRE MENT KI, UGYE UKRAJNA RÉSZE VOLT A SZOVJETUNIÓNAK!!!

  • Inkább Bibi
    2018 október 10
    6:00 du.

    és a lényeg ami kimaradt!

    Growing controversy
    By the time Shostakovich had completed the first movement on 27 March 1962,

    Yevtushenko was already being subjected to a campaign of criticism,[18] as he was now considered a political liability. Khrushchev’s agents engendered a campaign to discredit him, accusing the poet of placing the suffering of the Jewish people above that of the Russians.[18]

    The intelligentsia called him a „boudoir poet” — in other words, a moralist.[23] Shostakovich defended the poet in a letter dated 26 October 1965, to his pupil Boris Tishchenko:

    As for what „moralising” poetry is, I didn’t understand. Why, as you maintain, it isn’t „among the best.”

    Morality is the twin sister of conscience. And because Yevtushenko writes about conscience, God grant him all the very best.

    Every morning, instead of morning prayers, I reread – well, recite from memory – two poems from Yevtushenko, „Boots” and „A Career.” „Boots” is conscience. „A Career” is morality. One should not be deprived of conscience. To lose conscience is to lose everything.[24]

    EZ EGY ÉRDEKES VITA, AESTHETICA DE NAGYON AGYON VAN POLITIZÁLVA! és mint már máshol -a magam részéről- aláhúznám, hogy egyetértek Hruscsov gondolatával, a szovjet hadsereg áldozata világtörténelmi és a mai napig fizetnek érte, mert a kapitalisták nem érték el a céljukat (csak a 80-as években) a II.VH alatt és utána sem! elfoglalandó a Észak Afrikát (a Maghreb) egészen Sztálingrádig valamint a Levantét amely saccperkábé ugyanúgy a 80-as években lett lerohanva most már nem VH-ús okokkal, hanem mindenféle seggükből előrángatott érzelmi alapokra helyezett szarsággal és az ellenségkészítés eklatáns példájaként aljas anyagi okokból

    EMLÉKEZZ ARRA, HOGY AZ USA A HURRIKÁN MÁJKEL MIATT A SAJÁT OLAJTERMELÉSÉNEK 45-60%-val lett „szegényebb” azaz hiánycikk saját maguknak mialatt a többi oolajban gazdag országok termelését bojkottáltatni akarják de már az is kiderült ha nem lesz iráni olaj a szaúdi nem tudja kiváltani mennyiségben

    és a világon a két legjobb minőségű olaj a perzsa és a venéz (megfejtve a Maduro gonoszsága?)

    azaz???? a többi számítás és a mostani tőzsdekrach nyújorkban

  • Jó,hogy nem értitek,mert azt a három „visszafelé” szót is csak értelmetlen zagyvaságként használja.Már írtam,hogy ehhez arányítva a magyar tudása egyetemi színvonalon lebeg.

  • ˙

    Bar-Lev
    11:17

    Na igen.

    – Igazad van, mert ez a különbség az >E n d l ö s u n g o s< és a harcban, estleg a harcok következtében káló* gyanánt elhullott polgári és katonai áldozatok között.

    – Az természetes, hogy a halottja mindenkinek fáj, de akit vezérek, kormányzók és tábornokok, miniszterek és titkosszolgálatok sőt, (és főleg) tőkés hadiszállítók érdekei juttattak a vágóhídra, [mert lássuk be, hogy ezek a haszonhúzók voltak a főbűnösök], végre azoknak a gyászolóknak is . i l l e n é k . már felébredniük. Legalább a felsorolt, valódi bűnösöket . m e g n e v e z n i . és bármely más, kiagyalt bűnbak helyett panaszaikat nekik és szellemi örököseiknek . c í m e z n i . szíveskedjenek !

    – Különösen erkölcsi kötelessége ez még azoknak is, akik vétlen halottaik mellett ama vétkes** rablóbanda tagjai közt is tudhatják némely felmenőjüket, vagy oldalági rokonukat…

    "Vétkesek közt cinkos, aki néma." [Babits Mihály]

    Együttérző üdvözletem: V

    .

    .

    *Káló:
    Áru tömegének természetes veszteségből eredő,megengedett hiánya

    **Vétkesség:
    Érdekes, hogy Németország, a németek sokkal egyenesebben néznek szembe ma a náci múltukkal, mint a magyarok…

    .

  • Bar-Lev 11:23

    Mára már a ‘fasiszta’ egy finomkodó jelző a nácihoz képest annak

    tükrében, amik az utóbbi hét évtized alatt kiderültek ennek a

    német és magyar változatról…

  • Kenny!

    Te pont azt teszed Bar-levvel amit Völegin a 10/5:36 . neked

    címzett hsz-ében pontról pontra ismetet.

    Persze, dühönghetsz még ezen is egy sort, próbálhatsz egy

    áldozatból bűnöst faragni, lehet hogy így könnyebb neked, de

    akkor sincs igazad.

    DG

  • Rodeo !
    X.11/12:01

    Süsüék, mit te is írod, bizony valóban magas fokon „szervezik a gyilkosságot”, mely szervezéshez tényleg a gyilokgyártók érdekszövetsége, a respublika üzemszerű gyakorisággal adja az écákat, hogy azok hihetőeknek tűnjenek, azzal a céllal, hogy azok a legyártott gyilkok azért megfelelően fogyjanak is. Mert minden évben leltározni, azt csak a hipermarket dolgozók tudják, mit is jelent…

    Nszóval, amikor Reagan ciccolino* ennek jegyében meghirdette a maga SatrWars-Globe Odysseiáját, Gorbacsov ciccolinov úgy ugrott félre előle, amint Petőfi, amikor belépett abba bizonyos kisszobába és az ő anyukája röpül éppen feléje… Ettől a lépésétől Ronald a kiváló, csak filmekből művelt és azokon nevelődőtt bonviván úgy meglepődött, mint ama Maria Hruz, a Petrovics édesanyja akkor, hogy majdnem ő is átrepült, csak azt nem tudta hová…
    Persze mindezt ő nem fogta föl győzelem gyanánt, hisz’ mijafrancot mond ezek után az őt eltartó köztársaságpárti honatyáinak, akik mélységesen elkötelezettek egy komoly, potenciális ellenség tartós fenntartása ügyében. Mi, vagy ki fogj eztán az okokat szolgáltatni egy-egy nagyobb nemzetközi konfliktusukhoz.
    Arról mán nem is szóva – gondolta – hogy „mosmán – előbb, vagy utóbb, de – ők is csak a tőkés „rendben” lesznek érdekeltek, akkor megmég, bár ez talán egyelőre távolabbi céljuk, de konkurens gyilokgyártókként ugyanúgy lesznek ők is modernizált területhajhász pernahajderek, mint amilyenek mi, süsülanderek eddig is voltuk.”

    .

    .

    *ciccolino:
    Hímnemű husika, von Staller Ilona.

  • Christopher Adam

    DonGolo,

    Ennél bonyolultabb a kép. Naponta kell törölnöm nyomdafestéket nem tűrő, olvasóinkat becsmérlő hozzászólásokat (ma reggel például kb. féltucatnyit). És a hozzám emailben küldött fenyegetéseket sem szoktam itt közölni. Őszintén szólva, bőven okom lett volna végleg eltiltani innen az emlitett hozzászólót.

  • Christopher Adam

    DonGolo,

    csak, hogy konkrét példát is hozzak. Augusztus 29-én „te görény náci féreg” cimen érkezett hozzám az emlitett hozzászólótól az alábbi email: „igerem megkerestetlek!! isten engem ugy segeljen!!ott vagyunk Canadaban is!!”

  • ˙

    Rodeo 12:01 (utsó bek.)

    Hallod, te aztán egy jó táncos lehetsz, előbb még a valcer, aztán egyszercsak átsasszézol kedvenc vesszőparipádra antiszemita tangó-táncban csúsztatod a sötét demagógiádat >a halottak egyenlőségéről<, mely vesszőparipáddal még Goebbelsen is túlteszel. Biztosan büszke is vagy rá.

    Senki nem állította itt azt, hogy halott és halott között különbség lenne, hanem – ahogy én olvastam – csak azokat az élőket vették a védelmükbe, akiknek a halálra ítéltetésükben van egy hatalmas differencia, mégpedig az, amikor valakit már az anyja hasában ítélnek halálra csak azért, mert a szülei és azok felmenői-lánca a bíráknak és a hóhéroknak egy nem tetsző ókori nép leszármazottai voltak.

    Tehát egyesek, köztük sajnos te is, élők meg és elítésésében a születésüktől fogyva tesztek "fatális" különbséget. Olyasfajta különbségtételt, amely a nácizmus leglényegesebb alapvetését meríti ki, melyben odáig is elmentek, hogy egy vallási tételbe belekapaszkodva fortyan fel bennetek a demokratáktól oly messze álló indulatosd fajgyűlölet. Hitler szerint is,
    "nemcsak a zsidók a kiválasztottak, hanem a németek is, márpedig két kiválasztott népnek nincs helye a földön, tehát ki kell őket irtani". Rodeo36, a te mondatod és a német Führer mondata között csak annyi a különbség, hogy a tiédből egyelőre még hiányzik a hitleri mondat második fele…

    Másfelől azt írod, hogy nincs is olyan hogy kiválasztott nép. Nem tudom, hogy Jézus-hívő vagy e, de azt el kel fogadni, hogy ő történelmi személy volt. Erre nekem egy alkalommal Raj Tamás főrabbi hívta föl a figyelmemet, amikor – egy kultúrális rendezvényen – őnála rákérdeztem. Azonban úgy minimum kétmilliárd ember hiszi el a földön az ő szavait, aki az Olajfák hegyén összegyűlt z s i d ó k h o z(!) szólt így.

    "Ti vagytok a föld sója"
    "Ti vagytok a világ világossága"
    "Hegyen épült várost nem lehet elrejteni"
    "Ha világot gyujatanak nem rejtik véka alá, hanem tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban"
    "Nem megszűntetni jöttem a törvényt [értsd: Tórát], vagy a prófétákat hanem teljessé tenni"

    Márpedig Tóra azt írja, a zsidókat isten kiválasztotta.

    .

    Először csodálkozom egy ilyen kifinomult izlésű, úgy veszem észre magas zenei műveltségű "uriemberen", hogy ilyen alja, mocsok gondolatokat forgat a fejében. Aztán hamar eszembe jut róla a náci Reinhardt Heindrich obersturm…….akármi elegáns fess alakja, akinemcsak a nácipárt és az SS egyik megalapítója és haláláig [partizánok nyírták ki] Prága SS kormányzója, stb. Ő egyenesen imádta a klasszikus zenét és csotálatosan hegedült… Ugyanakkor kidolgozta az Endlösung ill. a Holkauszt lebonyolításának részletei is a nevéhez fűződnek… Ő elnökölt a wannseei konferencián…

    🙁 V

  • DonGolo Azt is megosztanád velem, hogy bar-lev mitől nagyobb áldozat mint én, illetve az Ő halottai mitől nagyobb áldozatok mit az enyéim?
    Mitől dühöngenék? Elég sok zsidót ismerek azon, hogy ne dühöngjek a vérmérsékletükön. Ilyenek. De bar-lev gyűlölete már minden határt túllép. Ne haragudj, de „benézted” bar-lev csinál bűnöst az én halottaimból, mert nem zsidók, tehát nem áldozatok. Kérjek tán bocsánatot érte? Ugye vicceltek? Az a gond, hogy szerintem senki nem különb a másiknál? Aki pedig nem zsidó, az nem áldozata a háborúnak? Ez egy elfogadhatatlan ostoba álláspont. De semmit nem csinálok bar-levvel, megkért felejtsem el, és ezt a kérést örömmel teljesítem. Ha nektek tetszik a felsőbbrendűsége, folyamatos gyülölködése, akkor olvassátok. Akkor is igazam van, az én hallottaim is érnek annyit mint egy zsido hallottai. Nincs különbség. Egyetlen náci sem volt a családomban, egyetlen egy sem támogatta a háborút és a holokausztot, hogy meri bárki semmibe venni a halálukat? Tisztelettel. S.F.

  • Vögelein
    2018 október 11
    7:49 de.

    Barlev írta régebben, hogy csak annak lehet megbocsátani a vallási szabályaik szerint, aki személyesen bocsánatot kér.
    Ez fordítva is igaz, Wass Albert korosztályú aggok vagy elhunytak már nem fognak bocsánatot kérni.

    Viszont az azután született korosztályoktól elvárnák egyesek, hogy meggyónják mások bűneit. Ez nem képtelenség a vallás szabályai szerint, akármelyik vallásra is gondolunk? De a józan ész alapján is. Mégis a polkorrekt világban sorozatosan ez történt, de nem is lett igazán eredménye.

    Talán ezért alakult ki egy olyan elvárás a nem zsidók körében, hogy legyen már vége az erről szóló beszédnek.

  • Don Golo Meggondoltam. Nem óhajtanám olvasni véleményedet a halottaimról, így örülnék ha befejeznénk. Azt gondolsz róluk amit akarsz, de nem vagyok rá kiváncsi. Rendben? Rendben.

  • C ADAM UR!!

    tudom hogy nem erdekli, de ez mar csak igy van!! ma 2018-ban minden technikai felszereltsegunk megvan arra hogy ne hagyjuk buntetlenul gyalazni mindenfele jott-ment senkik altal se a nepunket,se a hazankat de legkevesbe az elhunyt szeretteink emleket!! ez van!! korabban kellett volna EZEN elmelazni!!
    -en NEM akarom SENKIRE raeroszakolni azt amit erzek a legyilkolt csaldunk miatti gyaszomban!!
    de NEM TUROM el hogy barki is megkiserelje ezt elvitatni tolem!!
    engem hidegen hagy masok elete!! nekem az enyem ill a mienk az ELSODLEGES!!
    ezen senki es semmi nem tud valtoztatni!!
    en nem kerdeztem semmit a „kenny”-tol a csaladjaval kapcsolatban!!
    akkor hogyan jon ez ahhoz hogy vitassa az en gyaszomat!!??kinek hiszi ez magat???!!
    —————————————————————-es valoban jelen vagyunk szinte minden orszagban es argus szemekkel ugyelunk!!ez van!!
    regen vege annak a hulye otletnek hogy a zsidok majd onkent vagohidra mennek!!

  • Vögelein
    2018 október 11
    7:49 de.
    ne fáraszd magad az én álláspontommal kapcsolatosan, időpocsékolás, hülyeségeket írsz.

  • Vogelein

    pontosan ahogyan irta!!
    de ertsen meg egy valami ighen fontosat!!egy zsigeri antiszemitat nem lehet meg gyozni semmirol!!
    mondok egy egyszeru peldat!!azt mondom,;-„kek az eg es zold a fu”
    ez igy igaz,de egy zsigeri antiszemita meg ebbe, is fog talalni olyat is amirol egy rohadt betu sincsen benne!!
    —————————————————————
    irnak itt a „megbocsajtasrol”!!-(de az illeto az eg vilagon srmmit se ertett meg belole!!)-
    a Torah vilagosan ir errol-(vilagosabban nem is lehet!!!!!)-
    -„megbocsajtani egy bunt csak es kizarolag a SAJAT nevemben lehet!!meg a szuleim,gyerekeim-(13-ik ev betoltese utantoil mar nem!!)-neveben sem bocsajthatok meg!!ahhoz szukseges az altaluk a sanhedrin-(vallasi birosag)-elott tett nyilatkozat amiben engem feljogositanak erre!!
    ennek hianyaban NINCS BOCSANAT!!-sooooot hozzateszem mar most az en reszemrol soha nem is lesz!!!
    hogy ez kinek tetszik vagy sem? marhara nem erdekel!!
    -es hat igen az UR kivalasztott minket zsidokat!! az UR a sinain-(har horeb-en)- VELUNK kotott szovetseget es nem masokkal!!pont!!

  • Dongolo

    igen ugy van ahogyan irta!!
    ezen nincs mit vitazni!!plane hogy rengeteg dokumentum maradt fent „hala” a nemet mindent feliro pedanterianak!!
    a magyarok egettek ladfaszamra a kompromittalo iratokat 45-ben,de megmaradtak a naciknal a nemet nyelvu valtozatok amiket a magyarok kotelesek voltak megkuldeni nekik!!
    nemerg kerult elo egy nemetorszagi banyabol tobb ladanyi okirat!!ezeek kozt vannak a magyarorszagi esemenyekrol szolo aktak is!! Pfeiffer Wildenbruch SS vezerezredes a magyarorszagi Waffen SS erok foparancsnokanak berlinbe irt jelentesei a nyilasok remtetteirol,a csendorok asszisztalasaval!
    ez ha kijon kesobb nagy nyilvanossagra egy atombomba ereju dolog lesz!!

  • hazai

    megnyugtatasul kozlom!!
    magatol a rosseb se var el semmit!!!bocsanatkerest a legkevesbe!!

  • Christopher Adam
    2018 október 11
    7:45 de.

    Chris, most már nem hagyhatod abba az újságírást! Ellenkező esetben elterjedne a hír, hogy a „tudjukkik” eltettek láb alól!:)

  • Christopher Adam
    2018 október 11
    7:38 de.

    hogy mik vagynak! nehogy megszüntesd a kommentelést az adja a savát borsát az egésznek, még akkor is ha kinőnek, mint dudva az „olyan” ferde hajlamúak is, az árokszélen felejtett kutyürülékből

    magam részéről egyre jobban élvezem, ahogy ébresztő vekkerórám kezd berregni olyan fejekben is, akik, korábban más állásponton voltak…

    tegnap olvastam szalagcímben (ugye tudjuk milyen a (v)iszony krump lee és Justin között!!!) hogy canadai szakemberek -szakmánkénti- sorozatlépésekkel a kínai piacra való orientálódást tartják egészségesnek canada szerte… és akkor egy már létrehozott windfarm-ot a dogford és bandája egyszerűen demolish-olni akar, mert nem hajlandók a káros energiaforrások kapacitásait annyival visszavágni amennyit az a farm 3500 fogyasztó számára megteremt… óh sötétség anyja el ne hagyj!

    és akkor vannak a többi dudvák szerte széjjel és szítják a világban a rothadást, és mindenhova betüremkednek, de vannak helyek ahonnan már a megfelelő helyükre kerültek… ki ne felejtsük az ész érvek nélküli csakis a -szvsz beteges- érzelmekre ható indoklásaikat (mert érveik nincsenek)

    RCMP nek van egy száma, amin ilyenekről érdemes csevegni!!!

  • bar-lev
    2018 október 11
    9:15 de.
    mi van bucika? sikerült még egyet beszervezni a szocialista brigádodba? adjál neki cwiki puszit és nyald körbe

    te másról nem is tudsz recsegni, csak „arról”?

  • Kenny
    2018 október 11
    7:59 de.

    Ha a magyarokkal, a barna hajúakkal vagy a zöld szeműekkel történne hasonló, ők is óbégatnának, mint a fába szorult féreg (toportyánféreg egy régi kifejezés a farkasra).

    Sajnos a történelemben minden ismétli önmagát, de semmi sem ugyanúgy. Ha egyszer volt ipari méretű népirtás, semmi nem zárja ki, hogy ne próbálják meg újra agyament politikusok. Ezért is kell kiemelten vagy megkülönböztetve beszélni erről.

    Persze, nem vagyok naiv, vannak, akik csak saját érdekükben, bosszúvágyból vagy sérültségük okán erőltetik a témát. Illetve szomorú annak a sorsa, akivel valóban megtörtént, de esetleg nem hallgatta meg senki.

  • bar-lev
    2018 október 11
    8:55 de.
    aljas rohadt rasszista, fasiszta féreg vagy és mindenki más is aki hasonszőrű ármányt el akar ültetni felkészületlen fejekben…
    még ha pörögni is kezdesz, mint bolond dervis, akkor is

    e’vvan… tudod ki ijed meg a szarházi fenyegetéseidtől? a pók a falon… hahahahaha

    jaaa és ugyanezzel le is leplezted magatokat, F15-ösök mint békegalamb, rohadt tetü vagy

  • tudtam hogy torli ami igaz!!
    de attol AZ IGAZ MARAD!!!!!!!!!!tetszik vagy sem

  • kezd olyba valni az egesz hogy a fenti ,cim szoveg, ugytunik megiscsak igaz!!-(es nem csak a magyarorszagi magyarsagra nezve)
    kiegeszitenem azzal,; NACIK!!!
    a fasizmustol marha messze vannak………….ahhoz kell esz is!!

  • Kenny, Christopher, és mindenki, aki itt most barlevvel foglalkozik.

    Barlev a legsötétebb troll, akivel eddig találkoztam – pedig hát elég sokkal volt már „összegyövetelem”… 😀

    Tömérdek zsidó barátom, ismerősöm, rokonom van. Egyikben sem tombol ez a magabiztos embertelenség. Ők persze valamennyien teljesen normális emberek.

    Barlev kihasználja, hogy az emberek általában tisztelik a halott ősöket, és azt is, hogy „antiszemita” váddal sokakat – értelmetlenül és igaztalanul – lelkiismeretfurdalásra lehet késztetni. Barlev ezen élvezkedik.

    Felejtsük el.

    Azt nem mondom, hogy Chris zárja ki, mert egyrészt úgyis visszajön (mondjuk, mint „barlev unokája” 😀 ), másrészt meg igen tanulságos, ahogyan valamennyiünk lelkén uralkodni akar. Tanuljatok belőle, ez a fasizmus és a nácizmus eszköze, NE DŐLJETEK BE. A zsidók egyáltalán nem „ilyenek”, ahogy a magyarok, vagy a németek sem.

    Még „idősebb barlev” iránt volt empátiám, mert 90 év körüli, sokat szenvedett embernek gondoltam. Ennyiben én is meg voltam vezetve.

    De olyan ember, mint akit itt ifjabb barlev néven eljátszik, OLYAN EMBER nincs.

    Megmondtam, UFF!

  • vogelein!

    pontosan!!
    az ENDLOSUNG DER JUDENFRAGE egeszen mas -(a vilagtortenelemben egeszen addig 1946 -ig egyedul allo!!)-volumenu ugy mint a harcokban elesettek-(akar civilek is)-ugye!!semmi koze az egyiknek a masikhoz!!
    nem feledendo teny hogy eppen az endlosung miatt kellett a nurnbergi per alatt kitalalni a megfelelo jelzot „genocidium”!!
    addig ez a jelzo ismeretlen fogalom volt!!
    a zsidosagot kizarolagosan azert -(az volt az egyeduli bunuk!!)-oltek halomra mert ok annak szulettek aminek!!pont!!!
    itt fel tudnam sorolni az egyes lagerekben legyilkolt zsidosag szamat,es az einsatzgruppek altali szamadatokat de nem teszem!!
    legyen eleg a hirhedte valt Karl Jager SS Protokoll,amiben beszamol buszken Himmler SS Reichsfuhrernek,; „das baltikum is judenfrei”

  • Ja, és még valamit: Barlev nem fizetett troll, egyszerűen csak egy beteg, perverz ember, aki ilyesmiben éli ki magát (ezért én nem is haragszom rá, inkább sajnálom őt – bár azt, hogy szándékosan beleszarik – bocs – az itteni beszélgetésekbe, azt nem bocsátom meg neki). Önként csinálja, élvezetből. És feltehetően nem is zsidó, és általában semmi sem igaz abból, amit magáról állít. Ez az ő gonosz játéka, ne szálljatok be mellé.

  • almasi

    mondja mar hogy maga miert sirankozik akkor amikor korabban nyilvanossag elott kijelentette „on anticionista” !!!!!
    gondolja hogy az elfelejtodott mar? hat nem!!
    azt en el tudom kepzelni ki lehet maganak a „tisztesseges zsido”!!-(szinte mindegyik nyilasnak volt „jo zsidaja” is !!)-
    maganak az a jo zsidaja amelyik magara hagy mindent es csendben meghunyaszkodik a maga anticionista marhasagai elott!!
    hat benne olyanra akadt aki NEM!!!!!!!!!
    ez van!!
    —————————————————————
    R11

    magara meg a 100% KOSHER es eppezert draga nyalamat se pazarlom!meg csak le se kopom!!maga meg arra is meltatlan!!

  • almasi

    jol kapaszkodjon meg most!!!
    VAN olyan hogy bar-Lev (jr)…..!!en vagyok az!!ezerszerte vermesebb mint Apukam valaha is volt!!

  • senki se fogja erteni de mindegy!!
    a lenyeg hogy igaz es szep gondolat!!
    ——————————————-
    -„vaysse,broyne,shvartse;gele;
    misht di farb’n oys tsyzamen
    ale mentsh’n zenen brider
    fyn ayn tat’n fyn ayn name’n
    oykh ayn GOT hot zay bashaf’n
    yn-ayn foutreland”-
    —————————-
    Yitskhok Laybysh; 1852-1915.

  • hazai lámpa Gondolom tudod, hány népírtás volt. No akkor az örmények nem is számítanak? A kurdok? Kambodzsa? Ukrajna? Ukrajnát el is felejtettük a nagy putyinlázban. Másfél-kétmillió halott? A magyarok másfél millió halottja a tatárok által? És nem sorolnám. Aki pedig „csak úgy” belehalt a népírtásba mint járulékos tényező? Az nem is áldozat? Most itt szőrszálhasogatnak, hogy melyik halál szörnyűbb? Minden halál szörnyű. Kiválasztott nép? Ne már!
    Belőlem nem tudnak antiszemítát csinálni, sem egy hülye zsidó, sem egy hülye troll, bármelyik legyen is a szóban forgó. De felejtsük el, hogy a halottaknak helyiértéke van. Nem a zsidókat tartom elmebetegnek, hanem barlevet. Ez az Ő kereszje. Mert Ő ott van minden kilométerkőnél? Kit nem fenyegetett még meg?
    Azzal nem előznek meg egy népírtást, hogy semmibe veszik más halottját, hanem előidézik azt. Ez a szándéka?

  • Kenny,
    ne kapd fel a vizet erre a baromlevre. Könnyen lehet,hogy az egész lénye egy mese-délutánra való süketelés.Célja a zsidóság meggyűlöltetése.Teljesen mindegy,hogy valami neonáci párt vagy soros kompenzálja trollkodását. Ne sértődj meg tőle,mert ha én tévedek akkor szimplán egy gyengeelméjű szószátyárral van dolgod. Szavaival nem ,de létezésével vérig tud sérteni.Tárgyi tudása annyi van,mint egy fej vöröshagymában a proletár öntudat.

  • bar-lev
    2018 október 11
    9:39 de.

    heteske…, akkó’ most a nagy titkos nyílvánosodban ott Bolíviában ki is plakátolhatod ott a nyilvános ház tábláján, hogy mennyi gonosz gój lepte el az ÓSZERESEK ÖNSEGÉLYZŐ ASZTALTÁRSASÁGÁNAK TÁBLAKÉSZÍTŐJE ÉS KÓSHER által kézzel cizellált útálatos képet…

    hát nem borzasztó

    ezt meg majd schwab úl mondd vagy délfranciáúl baszk kiejtéssel Marseiiles ből

    mind a 12 szótaggal amit nem tucc helyesen leírni

    hahahahahahahaha

  • Almási Alma
    2018 október 11
    9:49 de.

    Igen, csak a bökkenő ott van hogy eluralkodott itt a Rodeó-félék „hangja” megtetézve a Gurltiz-félék hazudozásaival és melldöngetésével.

    Ez a két fajta attitűd összeérni látszik.

    Bar-Lev pediglen -okkal- nehezen viseli ezt.

  • Egyre erősebb a hiány érzetem ezen az oldalon.
    Szegény barlevet,hagyja itt egyedül elvérezni egyetlen igaz barátja.geyza már napok óta visszavonult rezisztanszba.Persze azt sem tartom kizártnak,hogy továbbképző tanfolyamra ment.Már-már hiányzanak a fellengzős mocskolódások.Ha majd mindnyájunk örömére visszajön szólok!

  • Vögelein
    2018 október 11
    6:11 de.
    ugyanez schlagwortok ban:
    megették a szent tehenet (ugye szövetségesből seperc alatt – cui prodest – ellenséget McCarthy ztak, de …)

    ezért mondom én régóta, hogy orbánviktor halála az lenne, ha mindenki belelépne a fidex kft be, és fizetné a havi bélyeget a tagkönyvbe 50 fillért

    az egésznek olyan izzadtságszaga van, meg szarszaga

    lásd még krump lee elvtárs – a szocialista brigádvezető – megfenyegette Indiát (potom 4 szer annyi a lakossága mint süsülandia) hogy ha nem vesz süsü termékeket akkó’ lesz nagy ejnye bejnye… ugyanakkor át akarja baszni a kimilszuszut mert a két kórea újraegyesítésről tárgyal intenzíven és akkor süsüéknek el kell hordani a babaruhát a babaszobával együtt a Pécs Á ba

    lásd még ájrópát amely még nem ébredt fel de már nyitogattya a pilláit, hogy ez most barát vagy csak úgy l’art pour l’art megszállt bennünket

    hahahahahaha

    meg a rekettye

  • @barlev,
    Anticionista vagyok, ezt bővebben ki is fejtettem már, hogy miért.
    A zsidók között pedig – mint bármely más nációban – vannak ilyenek is, meg olyanok is, rendesek is, meg gazemberek is. Ha te nem ismered a fogalmakat, arról sajnos nem én tehetek. De ha ismered, és kiforgatod – hát arról sem én tehetek.
    Lekophatsz rólam.

  • @barlev…
    😀 😀 😀
    hogy én milyenre akadtam benned? 😮
    😀 😀 😀

  • Geyza Szegény barlev? Elolvastad mit irkált, vagy neki mindent szabad?

  • Gyuri10 Egy barlev miatt nem leszek antiszemita. Az nem úgy megy.
    Csak egyszerűen elegem lett a felsőbbrendű lenézéséből, folyamatos gyülölködéséból, és úgy általában az összmagyarság gyalázásából. Nem a zsidóságával van baj, hanem az agyával. De valószínűleg a nyelvvel is gondja van, mert a nyelvi finomságokat rendre félreérti. Vagy félre akarja? Fene tudja. Lehet Almának van igaza.

  • Geyza
    2018 október 11
    11:08 de.

    „…csak a bökkenő ott van hogy eluralkodott itt a Rodeó-félék “hangja” megtetézve a Gurltiz-félék hazudozásaival és melldöngetésével.

    Ez a két fajta attitűd összeérni látszik.

    Bar-Lev pediglen -okkal- nehezen viseli ezt.”
    ____________

    Jézusom, Geyza, te ennyire bamba vagy? Vagy csak nem figyeltél? Már akkor furcsállottam, amikor rodeót ajnároztad, de elismerem, azzal a „vizsgáztatással” ügyesen kivágtad magad a slamasztikából. 😀

    Hogy rodeo mennyire őszinte, vagy sem, azt nehéz megállapítani. Hajlok rá, hogy csak ugratja, akit lehet. Nem foglalkozom vele, – neki is megmondtam, – csak akkor, ha normális hozzászólást ír.

    gyuri10-et viszont te vitted be a csincsásba (te, és Göllner), vele ugyanis szerintem semmi baj sincs, csak sokmindenben bizonytalan, ezért ti jó érzékkel megforgattátok maga körül, szurokban, tollban, hogy azt se tudta, hogyan vegyen levegőt..

  • Kedves gyuri10!

    Legokosabb lenne, ha hagynád a fenébe Geyzát, meg másokat is… Majd észre térnek. Nem muszáj mindenkinek válaszolni.

    …na, most én is eltértem a saját elveimtől, mindenkinek válaszoltam. Igérem, nem teszem már gyakran. De őszintén szólva sajnálom, hogy akarva akaratlan szétcincáljátok ezt a fórumot…

  • Geyza
    2018 október 11
    11:08 de.

    már összeér!!! a vekkercsörgés felriasztotta …hülyeséged fáj és ordibálsz, rólam meg lepereg, feltámadott a tenger a népek tengere és elsöpri az olyan fasiszta náci senkiháziakat, mint a bárnelevné, zizlabor, Fő Gelein, Gomperez Hydlakó, gonzóbácsi, a donkanyar Gó Ló, meg a geyzuschka

    még akkor is belerekedsza rikoltozásba

    egyébként is Octoberfest van te meg le vagy ibrikálva

  • Az idióta idézetét Yichak Laybys fabulájából,még ennyi hibával is megértettem.Ez a szerencsétlen sem idézni,sem jiddisül nem tud hiba nélkül.A „schwartze gálája”neki menjen ki!

  • gyuri10
    2018 október 11
    11:28 de.
    geyza: árokmélyén lapulevél alatt lapúl a „geyza” a hangyák még nem a verebek már nem a kóbor kutya amely „ottfelejtette” már régen az akácfának támasztva a …át lehugyozza a „gazt”

    a magányos bárnelevné? mind a 7-e…csikorognak, mint a zizilabor a felújított és kékre festett táboron… közben átrepülnek felette nagy garral és zajjal

    hahahahahaha
    patyom kinn

  • Bar-lev:
    „senki se fogja erteni de mindegy!!

    Herr von Bar-lev! Ezt miből gondolja? Az irodalomoktatás mifelénk ugyan nem volt jó, de azért még a hozzám hasonló, csak 8 iskolát járt állatgondozók (no jó, én mára már nem csak gondozó, de idomár is lettem) is olvasták I.L. Peretz egy-két művét.

    Bar-Lev:
    „…vaysse,broyne,shvartse;gele;
    misht di farb’n oys tsyzamen…”

    Ez valószínűleg az Oyb Nisht Nokh Hekher-ből van.

  • Vogelein

    Reinhardt Heydrich SS Obergruppenfuhrer volt,az RSHA = (Reichs Sicherheits Haupt Amt) birodalmo biztonsagi fo hivatal vezetoje volt es egyben 1938-tol „Reichsprotektor bohmen mahren”-(csehorszag es moravia birodalmi protektora)!!

    Heydrich SS Obergruppenfuhrer az elhiresult Wannsee konferenz vezetoje -(endlosung der judenfrage)-oldalan Adolf Eichmann-al!!

    heydrich megolese miatt a nacik egy egesz falut tuntettek el a fold szinerol megtorlaskent!! LIDICE-t!!
    a lakossag tulnyomo reszet helyben lemeszaroltak a robbieket a Treblinkai megsemmisito taborba vittek elgazositani!!
    senki nem elte tul!!

  • gy10

    csak legalabb hihetoen hazudozna maga hamis zsido!!!
    legutobb epp maga irta itt a KMH-n!! „a yiddish meg nem az en asztalom”!!
    nem mindenki hulye itt es felejtett el mindent!!
    nyomorult senki ganef gdola maga!!hazugsag gyaros nulla!!
    na forditsa le mirol szolr az amit en yiddisul irtam!!
    wikipedia es googli nem elfogadott!!
    meshuge sikse „yeke”!!

  • rohadeo,
    mi a sápadt,kékeres,félszemű török hajt téged,teljesen értelem mentes disszertációidat hozzám címezni?Foglalkozz egy kicsit a geyzával.Valahogy jobban hozzád illő partner.

  • Kellene egy Kanadai Zsidó Hírlap melléklet, oda lehetne írni Izrael és a zsidóság témájában. Akkor nem kellene minden kommentfolyamban zsidózni vagy nácizni, egy oldalon megoldható lenne, ez mindenkinek kényelmesebb megoldás. Mível nagy az igény rá, nem szabadna hét nap után lezárni. Ahogy nézem, soha sem lehet lezárni.

  • geyza,
    nem minden áldozatnak lehet mártír emlékműve a zsidó temetőben. Bármennyire is sajnálatos és kegyeletre méltók a PORAJMOS áldozatai,nektek egyedül kellene gondoskodnotok egy tiszteletre méltó mártíremlékműről,nem a zsidókat vádolni,hogy a mi halottainknak állítottunk olyant +- 72 évvel ezelőtt.A baj ott van,hogy ti az élőket és a holtakat,egyformán képtelenek vagytok tisztelni.

  • Bar-Lev 9:15

    Hát tedd ki a Netre, vagy valaki tegye már ki !!!!

    Te is szemérmeskedsz ?

    üdvözl. DG

  • Jichak Perlmutter

    ˙

    Bar-Lev !

    .

    Én meg azt mondom, hogy megfelő megbánás, azaz bocsánatkérés és . v e z e k l é s . formájában (pl. egy fontos, frekventált közlekedési csomópontban felépített, mindenki számára . l á t h a t ó , nagy méretű és . m a r a d a n d ó . emlékmű megfelelne ennek) az előre halálraítélt, majd az annak szellemében megsemmisített áldozatok emlékének az aktív ápolása igenis jogossá tenné a megbocsájtást, illetve az áldozatok utódjai halk belenyugvását.

    .

    Baráti megértéssel: Jichak

  • Kenny
    2018 október 12
    3:23 de.
    a KZSH létrehozásával egyetértek azzal a hozzátétellel, hogy bármi más cikkhez a KMH-n beadni kívánt zsidó vonatkozású hozzászólást automatikusan oda átirányítja, sormintákkal együtt

  • Kedves Cristopher! 7:38-45

    Szomorúság és felháborodás-vegyesen olvasom soraid, ahol írod, hogy milyen íméleket és kommeteket vagy kénytelen zsebre tenni… Ugyanakkor ugyanott bölcsen jegyzed meg, hogy „a kép ennél bonyolultabb”, melyről nekem az a külön-bejáratú véleményem, hogy a . p r o v o k a t ő r ö k . jól végzik a dolgukat. Ezek főleg olyanok, akik már rég megfigyelhetően arra törekszenek, hogy ez a remek és viszonylag kultúrált . a g ó r a . mielőbb megszűnjék.
    Most,hogy bejelentetetted a „tabula rasat” a komment placcra ezek a trollerek különösképp lelkesen, még fondorlatosabban új lendülettel álltak neki egymásnak uszítani az olavasó, illetve a kommenttársakat.
    A KMH-nak már sulya van, ha azt vesszük, hogy Magyarországon szinte az egész média és sajtó a jobboldal zsebében van. Így, e ritka jó fórum megszüntetése a egyértelműen a NER erőinek használ, azaz a budapesti kormány egyedüli érdeke. Így sajnos az a legtermészetesebb, hogy a vitákba beférkőzve, a legkevésbé várt témákba is betüremkedve sokszor teljesen értelmetlen, az adott napirendtől merőben eltérő sz…rkeverést folytatnak a KMH hasábjain is. Ez pedig sok értékes kommentelőnek szegi kedvét a további ittléttől…
    Elismerem, hogy ezt a helyzetet kizárólag „egyezményes rendszabályok” bevezetésével és merev számonkéréssel lehet csak megzabolázni, amelyek fókusza és célja a Kanadai Magyar Hírlap a r s p o e t i c a-jának megfelelő -> mindig . k u l t ú r á l t, és már ez által is építő jellegű viták folytatása, melynek leállítása csakis jobboldali konzervatív oldal győzelmét jelentené.

    Sok sikert Neked a megsokasodott, nehéz kihívásokhoz: DG 🙂

    .

    PS:
    A Margit ajánlotta segítség szerintem is járható út. Ha több kell, aból is csak Te választhatsz, Te válassz munkatársat…

  • +1 példa

    Bendegúz azóta hozsannákat zeng és bíztat a KMH számára reményteljes leállását illetően.

  • bar-lev
    2018 október 11
    8:55 de.

    ” ADAM UR!!

    tudom hogy nem erdekli, de ez mar csak igy van!! ma 2018-ban minden technikai felszereltsegunk megvan arra hogy ne hagyjuk buntetlenul gyalazni mindenfele jott-ment senkik altal se a nepunket,se a hazankat de legkevesbe az elhunyt szeretteink emleket!! ez van!! korabban kellett volna EZEN elmelazni!!”

    Na, DRága Haver(azért DR, mert gongolon kisdoktorid van a trollságból) evvel a burkolt, kettősmércés fenyegetőzéssel és az óvónéninek való dedós árulkodással feltetted az i-re a pontot!

    (Tisztelt „ADAM ÚR!” nagy bátorság kellene a fenyegetőző übermensch úr minimális megrendszabályozásához vagy egyszerűbb engem kitiltani?)

  • Kedves Bar Lev 9:07!

    Zsigeri antiszemitát nem lehet meggyőzni semmiről… írod nekem…

    Megnyugtatlak, én nem is azt akarom meggyőzni, hanem a néha talán mégis a KMH tájára tévedt fiatal „ujságolvasót” akarnám fölvilágosítani az igazságról.

    Én úgy veszem észre, hogy Te sem a Rodeo kegyeire pályázol. Hát megsúgom én se. Viszont nagyon sajnálom kedvenc fizikusnőnk, Almási Alma zavarodott ágálását minden ellen aminek köze lenne a mózesi és a 44-es múlthoz… Még őt is sikerült megzavarniuk, pedig ő egy ennél sokkal többre hivatott, tudós nő, és nem kékharisnya.

    Ugyanakkor megjegyzem, hogy számomra mármár fizikai fájdalmat okoz a Te és Gyuri10 között vívott rendszeres és sokszor elvtelen mélységekben vívott személyeskedő csörte… Bizony azok az általad is említett zsigeri antiszemiták csak röhögnek a markukba. S ha csak a markukba röhögnének, ám itt, a plénum előtt hirdetik nagyhangon, hogy lám-lám „”ezek a zsidók””…

    🙁 🙁 🙁 🙁 🙁

  • Almási Alma
    2018 október 11
    9:49 de.

    „Kenny, Christopher, és mindenki, aki itt most barlevvel foglalkozik.

    Barlev a legsötétebb troll, akivel eddig találkoztam – pedig hát elég sokkal volt már “összegyövetelem”… 😀

    Tömérdek zsidó barátom, ismerősöm, rokonom van. Egyikben sem tombol ez a magabiztos embertelenség. Ők persze valamennyien teljesen normális emberek.”

    Csak megerősíteni tudlak, mert nekem(a nejem által) is van még Máramarosszigetről Izraelbe alijázott távoli rokonom és szatmárnémeti közelebbi rokonom is és annak ellenére, hogy tudják rólunk a vallási másságot, „hajlandók nagyon barátságosan leereszkedni” hozzánk, sőt a VII. kerületben hagyott barátaimat nem is említem!

  • Kenny
    2018 október 12
    3:23 de.
    Ha ezt megszavaztathatod, aláírom! 😀

  • Vögelein
    2018 október 12
    1:25 du.

    „Kedves Bar Lev 9:07!

    Zsigeri antiszemitát nem lehet meggyőzni semmiről… írod nekem…”

    Sajnos „zsigeri antiszemita” nem ok nélkül keletkezik!
    (Ilyen kiváltó ok lehet például egy bar-lev szerű illető is!)

  • Vögelein
    2018 október 12
    1:25 du.

    „Viszont nagyon sajnálom kedvenc fizikusnőnk, Almási Alma zavarodott ágálását minden ellen aminek köze lenne a mózesi és a 44-es múlthoz… Még őt is sikerült megzavarniuk, pedig ő egy ennél sokkal többre hivatott, tudós nő, és nem kékharisnya.”
    _________________________

    Kedves Vögelein!

    Köszönöm megtisztelő soraidat. Ámde megvilágosíthatnád elmémet, hogy tudniillik mi ellen is ágálok?

    Egyelőre én csak barlev fórumtárs mindenkit megtévesztő, hamis, egyoldalú és legtöbbször a témához nem illő provokatív hozzászólásai ellen ágálok, de az igaz, hogy ez ellen NAGYON.

    Minden más témában meggyőzhető vagyok, ha kellő és megalapozott érveléssel fordulnak hozzám. Tehát mi az, aminek köze van a mózesi valamint a 44-es múlthoz, és én ELLENE ágálok?

    Amennyiben az Izrael 1948-as magalapítására célzol, az ellen nem ágálok, hiszen az már befejezett tény. Viszont valóban úgy gondolom, hogy az éppen a zsidóság szempontjából óriási tévedés volt, amit máig, és még ki tudja meddig, és ki tudja, milyen súlyosan megszenvedik elsősorban Izrael lakosai, másodsorban pedig az egész világpolitika. Egy másik, régebbi témánál – fene se tudja már, melyiknél – az érveimet is felsoroltam.

    De ha ez ellen egyetlen érvet is fel tudsz mutatni, érdeklődéssel hallgatlak…

    Azt a primitív, propagandisztikus érvet, hogy aki anti-cionista, egyben az antiszemita is, kikérem magamnak.

  • Vögelein
    2018 október 12
    1:25 du.
    Nagyon őszintén megmondom: szerintem az intelmeid felettébb megalapozottak és megszívlelendők, DE vajon a megszólított médium hajlandó-e ésszerűen gondolkozni vagy csak a már túl késői(a 4. generációnak szóló) bosszúrevans elvakulása dominál nála?

  • Bibi!

    “hajlandók nagyon barátságosan leereszkedni”
    ____________________

    Ez mi a franc akar lenni?
    Kisebbségi érzésed van?

  • Rodeo11
    2018 október 11
    1:15 de.
    Drága tanító bácsi, sajnos elfelejtéd, hogy régebben -akkor még Orsós Elemér álnévvel- tudattam Veled, hogy szegényházi proletár családból származom, ahol kultúrának a magyar nóta, az operett, maximum a könnyen emészthető Puccini számított és még a nevemhez elvárható nyelvet sem beszélem, nemhogy az angolt(amit egyébként a magyarhoz képest elég primitívnek tapasztaltam!), ezért kérlek velem ne próbálkozz hottemtottául vagy inuitul értekezni! 😀 (Sajnos a Google fordító rémségeit pedig nem vagyok hajlandó értelmesre dekódolni! 😀 )

  • Sajnos a nagy nyelvtudós mindent összekever,mint egy elszabadult hajóágyú.Három szavas jelzőivel bizonyítja,hogy sem jiddisül sem ivritül nem tud.Lefordítom nagyszerű jelzőit,amit rám szokott használni.
    A”mesüge”=hülye,de kizárólag himnemben.(ivrit-jiddis)
    A”siksze”=keresztény nő,lealázó formában.(jiddis)
    A”yeke”rövidítés az ivrit nyelvben=yehudi kase=kemény,zsidó. Szintén lealázó formában.
    Szegény még tanulja mindkét nyelvet.Az aljaskodásban már elég szépen halad előre.A rengeteg általa ismert nyelvből,viszonylag a magyar megy neki a kis-létszámúak egyetemi szintjén a legjobban. Erősen dolgozik az antiszemitizmus generálásán.
    Mint látom már Geyza is hűtlen lett pár napja a barátjához.
    Na,nem szégyenérzetből,mert ezt a szót egyikük sem ismeri.
    Valószínűbb,hogy a porajmos áldozatok kapcsolását a zsidókhoz próbálja tisztázni,genetikai és anyagi okokból,mindkettőjük részére. Minden részvétem ellenére ez nem fog menni.

  • gyuri10
    2018 október 12
    2:47 de.

    A „Sorsfordító Náci Időket Élünk”
    című már lezárt topicban megjelent hozzámröfögésedhez:

    Azért mert TE már nem tudod mikor mit hordtál ösze magadról,
    ne engemet okolj.

    Figyelj oda jobban magadra és ne hazudozzál annyit.

    Itteni hozzámröfögésedhez:

    TE csak ne indokold meg mit mikor miért teszek.
    TE itten lassan jobban tudod mindenki helyett hogy mit csinált és mit FOG csinálni.

    Te félkegyelmű.

  • Inkább Bibi
    2018 október 12
    3:19 du. nem tudhattam sohasem foglalkozok nickekkel csak a beírt szövegekkel
    majd mellőzöm a számodra minden más: hottentottát

    hahahahahaha lett volna időd pótolni a korábbi lemaradást?

    most láttam egy 78 éves leányzót, most diplomázott egyetemen

  • Nem Bar-Lev miatt keletkeznek az antiszemiták hanem az antiszemiták miatt alakul ki valakiben a Ber-Lev.-re jellemző hozzáállás.
    Ami szerintem nagyon helyes dolog.
    Mert mégiscsak undorító nézni amint egy Gyuri10-szerű
    szarházi melldöngető leáll bájologni a Holocaust-tagadó másik szarházi Rodeóval.
    És szó nélkül megy el a szarházi Rodeó Holocaustból fabrikált otromba viccei mellett.

    A többi helyi nácival bimbóddzó barátságáról már nem is beszélek.

    Szteem nincs semmi baj Bar-Lev.-vel, csak egy kicsit impulzív.
    És hajlamos hamar mellre szívni dolgokat.

  • Almási Alma
    2018 október 12
    2:51 du.

    a zizrael létrehozásával kapcsolatben a cionisták (szvsz fasiszták és nácik és akkor már nem kell hagyni, hogy ájvékoljanak mint fába szorult férgek és fújják a passzát szelet)

    ezért majd mondanak nekem mindenfélét (kurvára röhögök rajtuk) te meg majd szépen nyugodtan és intelligensen megválaszolod, az én stílusomat (erre találtam ki!) nem bírják lenyelni

  • Almási Alma
    2018 október 12
    2:57 du.
    Dehogy van kisebbrendűségi érzésem, sőt a hugyagyu, „übermensch” provokátoroktól -kontraproduktive- még önérzetesebb leszek! (Nem tünt még fel, hogy ezért már babonás átkokat és távkivégzést is kaptam?) Szerencsére ezek a fizetett vagy betegesen bigott önkéntes árokásók rohamosan fogynak, legalábbis Magyarországon, ami remélem békéhez fog vezetni, csak nehogy kitörjön a totális világbéke, mert akkor halálra fogjuk unni magunkat! 😀
    (Utóirat: a szándékosan kitett idézőjelek elkerülték a figyelmedet?)

  • Vögelein
    2018 október 12
    1:25 du.

    Mert bizony úgy van az, hogy van okos-zsidó és hülye-zsidó is – kicsit hasonlóan ahhoz, hogy van tahó-magyar, meg kulturált-magyar.

    A világ már csak ilyen, valahogy Isten mégse egyformán mérte sem az észt, sem a lelket.

    Mondom ezt azért mert valahogy nem találtam még olyan nemzetiséget, vagy rasszt, ahol ez lap ne így lett volna leosztva

  • Geyza Kedves Geyza. Tehát Te impulzívak nevezed a mindenki és mindenfelé áradó önző vak gyűlöletet? Értem, bár elég érdekes értelmezése a szónak.
    A mások semmibevevését, a magunk előtérbe helyezését, az állandó fenyegetődzést nem így hívják. Alsó hangon is bűncselekmény követ el a barátod nap mint nap. Ilyen ostoba, kérkedő fenyegetődzésekért már ültek, rosszabb esetben bezárták viccházba.
    Mióta ide írok, védtem a zsidóságot. Engem lenácízni vagy idiótízmus vagy trollkodás. De ahogy gondolod.

  • Gabriel
    2018 október 12
    8:29 du.
    Bizony, mindenkinek van valami, mások által kifogásolható stikkje, még a túl jámbor budhistáknak vagy amisoknak is. A mi szedett-vedett, hol összetartásra, hol széthúzásra kapacitált konglomerátumunk még ebben is élen jár.

  • Ej…mi a kő tyúkanyó?
    Vissza találtál a lökött agyú barátod védelmére?Csak nem találtam fejeden a szeget,a mártír emlékműről kimaradástokkal?Itt az ideje ,hogy azzal foglalkozz amivel egy idős vagy és mindig kézre esik. Esetleg tetováltasd rá,hogy Dankó Pista leghűbb katonája,és az egészet add be a barlev barátodnak.

  • Gabriel
    2018 október 13
    6:45 de.
    responde cá
    Gabriel
    2018 október 12
    8:29 du.

    o outro se acabou
    sim podemos

  • Kenny:
    Lehet hogy igazad van.
    Ennyire nem mentem bele Bar-Lev írásainak a tanulmányozásába.

    Amennyit láttam eddig tőle az különösképpen nem látszott nagyon provokatívnak,

    De ismétlem : nem szoktam végignyálazni minden kommentet vagy minden balhézást.

  • Rodeo11
    2018 október 13
    8:42 de.

    Okse!

  • Inkább Bibi
    2018 október 13
    5:46 de.

    milyen sz´p is lenne a világ, ha nem ülnénk fel a választott politikusaink, vallási vezetőknek, és nem egymás tépnénk az uszításaik eredményeképpen.

    Illetve uram bocsá’ politikusnak már eleve azokat választanánk, akik valóban politizálás gyanánt valóban a feladatukat végeznék, és egyformán szolgálnának valamennyi választó kerületekben (országban, megyében, járásban, faluban) élöember-fiának – Izraelben minden izraelinek (izraelitának, arabnak), Magyarországon minden magyarbelinek (megyerinek, tótnak, cigánynak, zsidónak)
    A vallási vezetőknek meg nem engednénk meg, hogy abban éljék ki a perverzitásukat, hogy minden más vallásbeliek ellen uszítsanak – hanem azzal lennének elfoglalva, hogy a saját nyájuknak szolgáljanak.

  • Almási Alma:
    „Azt a primitív, propagandisztikus érvet, hogy aki anti-cionista, egyben az antiszemita is, kikérem magamnak.”

    Kedves Alma!
    Ha netán rám célzol, én nem ezt mondtam.
    Azt állítom – ez állítás, és természetesen nem érv -, hogy a MAI anti-cionizmus a MAI antiszemitizmus
    fő megjelenési formája. (Ez a mai Nyugat-Európában – és valószínűleg az USÁ-ban, talán Kanadában is, de ezeket nem ismerem – elég nyilvánvalónak látszik.)
    Az állításban fontos a „mai” időhatározó, mert a II. világháború előtt az antiszemitizmus
    nem anti-cionizmusként jelentkezett, sőt, gyakran ellenkezőleg. (Gondolj pl. a jó Istóczy Gézára, vagy a cionizmus és a három magyarországi zsidó vallási irányzat közötti vérre menő küzdelemre; a neológok 1925-26 táján hivatalos feljelentést is tettek a cionisták ellen, betiltást követelve, azzal az indokolással, hogy a cionisták kommunisták.) De cionista-ellenes volt pl. az Orosz Birodalomban a szociáldemokrata Bund (szintén az 1920-as évek közepén tiltották be a Szovjetunióban), és Európában jópár más zsidó irányzat is.
    Az anti-szemitizmus pedig a II.világháború előtt nem anti-cionizmusként, hanem „faji” formában volt jelen.

    Ha akarod folytatom majd, ha időm és lustaságom engedi. (A korábban küldött linket teljesen elszúrtam, de fals is, nem azt szándékoztam küldeni.)

  • Gabriel
    2018 október 13
    12:45 du.
    Nagyon igazad van! Nekem régebben volt már itt egy olyan abszurd felvetésem, hogy a parlamentbe kerülés előtt a delikvenseket szigorú alkalmassági vizsgálatoknak kellene alávetni, lemondatni minden más pénzszerző tevékenségről és a országvezetői ténykedésüket munkaviszonyként kellene kezelni hasonlatosan mint egy egyszerű mezei munkavállalókét, magyarul a hatásfokukat premizálással vagy munkabér csökkentésekkel esetleg kirugással honorálni! Vajon lenne-e ilyen tolongás a husos fazékért mint most, amikor a törvényalkotások elött a kedvezményes kantinból kell a „honanyákat és honatyákat” visszaterelni a terembe, hogy meglegyen a szavazáshoz a minimális létszám?

  • Belzebub
    2018 október 13
    1:35 du

    Kedves Belzebub, magam részéről MAI anticionista vagyok. Nem Izrael-ellenes – mert ott már mindegy, Izrael létrejött – hanem az egész cionista mozgalmat súlyos tévedésnek (sőt, a zsidóság politikai megtévesztésének és kihsználásának) tartom, a világpolitika mindenkori tűzfészkének. De ezt már sokszor kifejtettem.

    Az antiszemitizmus szónak egészen más a jelentése. De semmi kedvem már erről csevegni, csak még utoljára leszögeztem. A kettőt összemosni az voltaképpen politikai propaganda. Kényelmesség. Olyan, mint összemosni a migráncsot a menekülővel. Ha valaki azt akarja,hogy a fejtegetéseit komolyan vegyék, nem írhat ilyen üres szólamokat. Szerintem.

  • Christopher Adam

    Kedves DonGolo,

    Köszönöm soraidait. Egy rövid „update”-tel tartozom. Az emlitett hozzászóló ma, október 13-án ismét küldött egy fenyegető emailt, amelyben — többek között – franciául a következőket irta: „Az ön társai és hozzászólói egymás után fogják megkapni jól megérdemelt büntetésüket. Mindegyikük szenvedni fog egy kicsit. Te pedig egy különösen magas árat fogsz fizetni, ezt garantálom.”

    Ma délután rendőrségi feljelentést tettem Ottawában. Bar Lev kommentjei többé nem jelennek meg a KMH-ban.

  • gyuri10
    2018 október 12
    4:22 de.

    Észrevehetted volna az eddigiekből hogy különösképpen nem foglakozom a múlttal, hacsak rá nem kényszerítenek.

    Magyarország jelene és jövöje érdekel.

    Továbbá nem hangoztatom a származásomat sem.
    Magyar vagyok magyarnak születtem világos ?

    Attól viszont kissé ideges szoktam lenni amikor minduntalan beigazolódik Eisenhower „jövőképe” , idézem :
    „És majd jönnek, felállnak újabb rohadékok és elkezdik bizonygatni hogy azok a szörnyűségek meg sem történtek, vagy nem ÚGY történtek meg ahogy megtörténtek”

    Felfogtad amit írtam ?

  • Alma,
    A Belzebubbal folytatod beszelgetesed es
    az altalad hozott ervek nem ismeretlenek elottem.
    Nezopont kerdese.
    Te- a Kozel-Kelet tuzfeszket latod,es
    „a zsidosag politikai megteveszteset es kihasznalasat”
    En [azt hiszem,nem csak en,hanem tobben az „idejarok”
    kozul,ezt is latjuk-
    1} Allam,amelyet mar kikialtasakor megtamadtak
    arab szomszedai,remelve,hogy vegeznek vele-
    de megvedte magat,es ma- hadserege egyike
    a legjobbaknak.
    2} Nem rendelkezett termeszeti kincsekkel,de
    kutatoi foldgazt talaltak
    a tengerben,melybol nagy mennyiseget exportal.
    3} Nem rendelkezik eleg vizzel,de hala fejlett
    ontozo rendszerenek es viz tisztitasanak-
    fejlett mezogazdasagot hozott letre.
    4} High tech. „ipara” vilag elsok kozott van.
    „Start up nation”.
    5} Befogadja uldozott fiait a vilagbol.
    Vannak akik jonnek-uldozes nelkul is.
    6} 70 eves fennallasa alatt 12 Nobel dijast
    adott a vilagnak.
    7} A „tuzfeszek” ellenere- fejlett turizmussal
    rendelkezik.
    8} Fejlett egeszseg szolgalat.
    9} Fejletlen orszagokbol erkezok {Jemen,Etiopia}
    fiai,unokai, ma ott vannak az egyetemeken,
    a Parlamentben,a hadsereg tisztjei kozott.
    10} Es a „rasszizmus” ellenere- a druzok es
    az arabok is.
    Erdekes, hogy jobban elnek Izraelben,
    mint a „testveri” Libanonban vagy Sziriaban.

    Nem tudom, letezik e orszag Europaban,vagy masutt,
    amely harcai ellenere,70 ev alatt-ennyit er el.

  • Almási Alma
    2018 október 13
    4:17 du.

    Már megbocsáss Alma, de csak bámulok hogy hogyan sikerült rögtön a második mondatoddal megcáfolni az elsőt.
    Ha tézisként fogadjuk az elsőt, mint-ahogy prezentáltad, akkor a másodikkal mindjárt hoztad is, hogy az állítás hamis, hiszen….

    Nézzük az állítást: „mai anticionista vagyok”
    Cáfolat: „nem Izrael ellenes, mert az már létrejött….”
    A cionizmus azt jelenti, hogy Sion hegyen (vagyis a templomhegyen) újra felépül a Templom, Jeruzsálem Fővárossal helyreállítódik Júdea.
    Nem Izrael, mert Salamon után Izrael kettészakadt.

    A próféták szerint azonban EGÉSZ IZRAEL HELYREÁLLÍTÓDIK – VAGYIS AZ ELVESZETT 10 TÖRZS RÉSZE IS.
    Na ez már nem cionizmus …. hanem prófécia

  • Christopher!

    Köszönöm magam részéről is a tájékoztatást. Nyilván mi nem láttuk azt, amit most mint „háttér-információt” tudattál velünk.

    Sajnos vannak esetek, amik jóval túlmutatnak valami „rossz-játékként” értékelhető fröcskölődő provokáción.

    Ha ez nem lenne igaz, akkor nem történtek volna meg „normálisan megmagyarázhatatlan” szörnyűségek az USA-ban is, de pl. Svédországban is (iskolai tömeggyilkosságok)

    Vagy mint legutóbb az egyik brazil elnökjelölt megkéselése.

    El kell fogadni sajnos, hogy léteznek nagyon „sérült” elmék is.

    Néha még megtévesztöen normálisan is járnak közöttünk.

  • Chris,
    azt hiszem mindenki megkönnyebbülésére,a blog színvonalának megtartásáról értesítesz itt mindnyájunkat.Kösz!

  • Kedves Alma, kedves Gabriel!

    Gabriel: „A cionizmus azt jelenti, hogy Sion hegyen (vagyis a templomhegyen) újra felépül a Templom, Jeruzsálem Fővárossal helyreállítódik Júdea.
    Nem Izrael, mert Salamon után Izrael kettészakadt. A próféták szerint azonban EGÉSZ IZRAEL HELYREÁLLÍTÓDIK.”

    Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc.
    Különböző egyének, akiknek nem csak az egyes fogalmakhaz való viszonya eltérő, hanem az is, mit értenek az adott fogalom alatt.

    Gabriel röviden felvázolta a vallásos cionizmus egyik verzióját (a vallásos cionizmusnak létezik még számos egyéb verziója is) – szerinte ez a cionizmus.

    Ez a „helyes” vallási nézet, vagy nem?
    Hit kérdése. Kifejezett vallási jellegű hitvitákba általában – legalábbis szándékom szerint – nem szoktam belebonyolódni, és most sem teszem.

    Inkább megpróbálom történetileg és politikailag értelmezni a dolgot, ezért (tudva, hogy ez eléggé önkényes, szubjektív választás) Th. Herzl-t tekinteném kiindulópontnak.

    A fiatal Herzl érzékelve (és – szerintem – tévesen a hagyományos antijudizmusnak vélve) a modern POLITIKAI antiszemitizmus megjelenését, azt javasolta, hogy az összes bécsi zsidó egyszerre és kollektíven térjen át a katolikus vallásra. Amikor rájött, hogy ez nem fog menni, és a modern antiszemitizmus nem azonos a „klasszikus” antijudaizmussal (bár megfelő környezetben természetesen fölhasználja annak elemeit is), akkor született me fejében a cionizmus gondolata. Ő ezt úgy képzelte, hogy rábeszélik a gazdag zsidókat, hogy adjanak pénzt, hogy a legszegényebb zsidó tömegek – az akkor Magas Porta uralma alatt álló palesztinai területre költözzenek, és ott – természetesen a Porta és a többi nagyhatalom védnöksége alatt – valamilyen autonóm államot hozhassanak létre. Herzl és mások szervezésében létrejött a Cionista Világkongresszus, a cionista mozgalom, s ennek érdekében tárgyaltak a politikusokkal és gazdag zsidó üzletemberekkel. A cionista mozgalom történetét – minden emberi mozgalom történetéhez hasonlóan – számos belső vita, nézeteltérés és szakadások tarkították. A cionizmus történetéről sok angol nyelvű könyv jelent meg, akit ez részleteiben érdekel, válasszon ki kettőt-hármat, és olvassa el.