Kilián György 1956-ban…

2018 október 20 8:40 de.171 hozzászólás

Interjút adott Szersén Gyula színművész az origo.hu kormányportálnak. A beszélgetést Sztankay Ádám jegyzi.

Az megbocsátható, hogy rögtön az első mondatban a színész negyven évtizedes pályáját méltatja: minden szerkesztőségben előfordul ilyen elírás.

Aztán a most 78 éves színész beszél életéről is, gyerekkoráról, iskoláiról. Persze szó kerül az 56-os eseményekről is, amikor ő gimnazista volt:

„..mi többször kooperáltunk a szomszédos II. Rákóczi Ferenc katonai középiskolával, akik a forradalom alatt átálltak a Kilián György vezette felkelőkhöz.”

Akik között nyilván ott volt Kulich Gyula, Pataki István, Fürst Sándor, Zalka Máté – és persze Ságvári Endre is. Olyan van, hogy a nyilatkozó rosszul mond valamit, olyan is, hogy a kérdező félreérti: de olyan nem lehet – még neten se -, pláne egy alaposan kitömött kormánymédiumnál, hogy ne legyen egy szerkesztő, aki az emeletes baromságokat úgy hagyja.

A színművésznek Életmű-díja alkalmából jó egészséget kívánunk.

Kanadaiaknak: a felsorolt személyek egyike sem élt 1956-ban, így nem vezethetett semmiféle felkelőket. Kilián György illegális kommunista volt, aki 1943-ban Lengyelországban vesztette életét a náci hadsereggel való harc közben. Ezért is viselte a nevét a Corvin közhöz közel lévő laktanya. Amelynek a parancsnoka Maléter Pál volt, akit később, mint a Nagy Imre kormány honvédelmi miniszterét végezték ki.

Ps: Ennyit a belvárosi nagyságák információ-forrásainak hitelességéről.

Rátesi Margit

171 hozzászólás

  • Szerintem a laktanyát mondta, ott lett főhadiszállása Maléter Pálnak.
    A hiba persze hiba, és ezt az követte el, aki leírta. Meg az olvasószerkesztő, ha volt.

  • Egy egyen interviewjanak eseten mi lehetne a „szerkeszto” ?

    Hogy a „Kilian”ra tett megjegyzest,hat az bizonyara hivatkozasa lehett valakire, valaki nev-ismeretlen egyenre, a Kilianbol.

    Egy tortenelmi jelentosegu epulet,vagy esemeny eseteben az altalanos meg mas nyelvekben is hogy csupan arra hivatkozik.
    Vagy talan velte volna hogy Kilian feltamadasat ertette volna 1956-ban ?

    Egy szegeny magyar szines tortenetenek az esemenyeit nyujtotta.

    Velhetoen az ottani szinhazakkal ismeretesek es gyakorlottak szamar erdekes is colt az intervew.

    Nekem majdnem Gorog ! De azert nem vagom !!!

    Ne feledje sajat mottojat;
    Ketelkedj, Gondolkodj, Cselekedj !

  • Mivel”Endri”távoli,de rokonom volt,első kézből tudom,hogy 1942 vagy 43-ban rendőri hóhérok üldözték és lőtték le egy kerítés tetején menekülés közben.A többi itt megemlítettről is már utcák, terek voltak elnevezve jóval 1956 előtt. Pl:a mai Hollán utca már 1954 előtt is Fürst Sándor utca volt vagy a kőbányai Zalka Máté tér sem 56-os hősiességből kapta a nevét.Ebben a formában,enyhén szólva ez a cikk nem ide illő.

  • Nem bírok belehelyezkedni a t. szerző álláspontjába, hogy ennyire fölháborítja két elírás.

    Szerintem sokkal érdekesebb, hogy a Kádár-korszakban mennyi keresztény-nemzeti színész (értelmiségi) élt meg, és nem is rosszul pl. a színházaknál. Ezek voltak a rendszerváltáskor a legnagyobb liberálisok meg demokraták, hehe …

  • Elnézést kérek mindenkitől, de ezt az övön aluli, utolsó pillanatban, tehát megválaszolhatatlan -mert nem ülök egész nap a neten- bejegyzésre most az egyszer hadd válaszoljak:

    „hazai lámpa
    2018 október 20
    7:11 de.

    Inkább Bibi
    2018 október 18
    10:23 de.

    Tudod, mi a véleményem arról, hogy a történelem minden folyamatát a háttérhatalomra próbálod visszavezetni!

    Én inkább itt hanyagolnám ezt a témát. Írjál Chrisnek egy cikket a konteókról, és majd ott kitárgyalhatjuk az esetet.
    Dióhéjban: a középkori Magyar Királyság bukását a mohácsi vész körüli időkben több dolog is okozta.
    Egyik és legfontosabb, hogy abban a korban egyik európai nagy vagy középhatalom se lett volna képes egymaga megállítani a törököt. Az már mellékes, hogy meggyengült a központi hatalom Magyarországon. Nem azért, mert Mátyás jó király volt, a lengyel Ulászló meg rossz. Hanem inkább azért, mert gazdasági okok miatt csökkentek a központi bevételek. Ugyanis alig voltak városok, és nem volt polgárság meg ipar, amelyre a király támaszkodhatott volna.”

    Én speciel a saját regnáló kormányunkra és a járványukat 89-től elindítókra céloztam most kivételesen, nem gondoltam háttérhatalmi összeesküvésre!!!:D (Bár…., ha jól belegondolunk, azért az elavult „átkost” simán lehetett volna korszerűsíteni „rendszerváltás” és előre egyeztetett nyugati lekötelezettség nélkül, ha a szamizdatos második, harmadik vonal nem enged a külső csábításnak és inkább a „reformkommunisták” mellé áll és nem az őket bécsi cukrázdákkal kecsegtető cukros bácsik mellé!)

  • Kalocsai Miklós

    gyuri10
    2018 október 20
    10:56 de.

    Ha figyelmesen végig olvasod a kifogásolt részt, rájössz, hogy félre értetted.

  • Inkább Bibi
    2018 október 20
    11:44 de.

    Bocs az OFF-ért az olvasókhoz.

    Azt írtad, hogy valami cseh merénylő tette el láb alól a királyt. Kinek a megbízásából?

    A szovjet tábor fölbomlása 1989-ben: ugye te sem gondolod komolyan, hogy Demszky Gábor a kis papírkáival bomlasztotta fel a Szovjet Birodalmat, miközben Orbán Viktor a lábával toppantott, és ezért kiszaladtak az oroszok?

    A rendszerváltó pártok a Nemzeti kerekasztalban mindenben megegyeztek a reformkommunistákkal (Németh Miklós). Közös ügy volt a liberális demokráciára való áttérés! Ebben semmi kilengés nem volt egyik párt részéről sem. Ezt a rendszerváltozást zárta le (tette zárójelbe) 2010-ben a NER, és ahogy olvasom, már a rendszerváltozás szót az SZDSZ-hez kötik így utólag.

    Más kérdés, hogy olyan téves kapitalista modellt vezettek be a kormányok nyugati támogatással (jóléti állam jólét nélkül), ami a térség tönkretételét, és a fiatal demokráciák válságát idézte elő mostanra.

  • Drizari! „…a Kilián György vezette felkelőkhöz” Ez szó szerinti idézet, és nem véletlenül. Ha azt mondta volna, hogy „a Kilián vezette” – akkor vonatkozhatott volna a laktanyára – esetleg. De így,keresztnévvel – nem.
    HL!Dugd már ki a fejed a tahó irigységből, hogy ki hogyan élt meg melyik rendszerben! Nem erről van szó.
    Hanem arról,hogy az egész ner egyre mélyebbre süllyed, már némethszilárdságú mélységekben tart.
    Az 1956-os forradalmat 20 éve akarják kisajátítani, letiporni – zsebre gyűrni. És egymás után követik el a legdurvább bakikat: a „himusztól” kezdve a Dózsa-féle felkelőig.
    OK, elhallgatják az árnyoldalakat – egy fegyveres felkelés sose fályásmenet, és abba a menetbe bizony olyanok is bekeverednek, akik a hasznukat nézik, egyéni bosszútól lihegnek.
    Gyerek voltam – 9 éves – tehát nem érett politizáló. De olyan házban laktam,ami a fegyverek kereszttüzében állt majd két hétig. Polgári bérház volt: államosított kisemberek lakták, mint apám,meg kistisztviselők,akiket szintén sok hátrány ért 1948 és 1956 között. Döntően katolikusok, akik együtt jártunk misére a szemközti templomba. Egy tudottan zsidó házaspár volt a házban: akik a háború után kapták meg az egyik lakást. Ők nem beszéltek senkivel – ki tudja, milyen előzmények után kerültek oda.
    Nem jöttek le a mi sötét,földszinti, ám nem belőhető lakásunkba sem, ahol azokban a napokban harmincan-negyvenen laktunk: az utcai frontról szinte mindenki nálunk aludt földre dobott paplanokon, matracokon.
    És gyerekként is érzékeltem, hogyan fagy le a mosoly a felnőttek arcáról, és lesz egyre halkabb az „aki magyar velünk tart!”. Nem az oroszok bejövetele után: napokkal előbb,amikor elértek az utcai embervadászatról szóló hírek – lincselés október 31 előtt csak elvétve volt.
    De hagyjuk.A mostani probléma az, hogy a mostani hatalom erői a kisajátítani szánt forradalommal annyit sem törődnek, mint körmük alatt a piszok.

  • A magyar modern tortelmet figyelve, mar tobbszor rajottem arra, hogy a kor szerint eretelmezik minidig a multat! Vajon hany fele magyar tortenelmi iskolai konyv jelent meg ez ido alat?

  • 7O ev alatt?

  • Igen Margit, fel is akasztottak nehanyat Kadar uralma alatt!

  • kedves Bibi!
    írod:

    „Elnézést kérek mindenkitől, de ezt az övön aluli, utolsó pillanatban, tehát megválaszolhatatlan -mert nem ülök egész nap a neten- bejegyzésre… ”

    Hát igen, ez a fő baja ennek a 7 napos élettartamnak. De viszont mit vártál Lámpától? Gyorsan kinyilatkoztatta a maga hazug kis pitiánerségeit és ostobaságait a lehető legsértőbb formában a „Török-Magyar” cikk bezárása előtt. És most úgy érzi, győzött, mert övé lett az utolsó szó…

    😀 😀 😀

  • hazai lámpa
    2018 október 20
    12:28 du.
    „Más kérdés, hogy olyan téves kapitalista modellt vezettek be a kormányok nyugati támogatással (jóléti állam jólét nélkül), ami a térség tönkretételét, és a fiatal demokráciák válságát idézte elő mostanra.”

    Hálásan köszönöm, részemről ezzel a (szerintem) briliáns szentenciával minden megbocsátva!!! 😀 D: D:

  • Almási Alma
    2018 október 20
    1:02 du.
    Te se haragudj rám, hogy elfogadtam az érveit! 😀 ((Lehet hogy, sok mindenben nem értetek egyet(ami mellesleg egysíkú unalmas komformizmushoz vezethetne), de hogy a Jóistenben vitázhatnánk jóízűen, élvezetesen, ha mindenben -szuverén másvéleményünk ellenére- megalkuvón egyetértenénk? 😀 ))

  • Figyelo Tudod nagyon jó lenne tudni, hogy a sok, Kádár alatt felakasztott ember közül mennyi volt aki megérdemelte, mennyi aki áldozat volt.
    Adunak használjátok a Kádár rendeszer ellen, és sokban igazatok van. De jó lenne tudni, mennyi volt az ártatlan áldozat. Nem mindegy.

  • Kalocsai Miklós,
    úgy gondolom,hogy nem értettem félre semmit.Ha egy hivatalosan elfogadott médiában és szerintem a KMH az, megjelentetnek egy történelmi múltú cikket akkor a minimum,hogy az ott szereplő
    nevek és cselekmények időrendi hitelességéhez kell ragaszkodni.

  • talalom,

    nem hiszek az írott betűnek (ebben az esetben). Szersén 78 éves korára nem hülyült meg annyira hogy Kilián Györgyöt emlegessen a felkelők vezetőjének.

    A másik, ami miatt előttem nem hiteles ez szövegrészlet: az origo.hu leközlése volt. Pocsék egy társaság jött ott össze.

  • Almási Alma
    2018 október 20
    1:02 du.
    Kedves Alma, igazándiból nem igen kedvelem a Bibi megszólítást, mert az már (Izraelben) foglalt, de az Inkább vagy Elemér jobban kedvemre való! 😀

  • Ha már itt tartunk említessék már meg a szolnoki Kilián György Repülőtiszti Főiskola is melynek területén én a sorkatonai szolgálatomat műszakiként töltöttem le több,mint két évig…. S hogy a kép mégteljesebb legyen, a >Kilián Haditorna< nevezetű sportversenyeken arany fokozatot sikerült elérnem…

    A Szolnok-Szandaszöllős-i repülőtér területén elhelyezkedő tanintézményben kezdték el tanulmányaikat a fiatal magyar katonai pilóták, hogy aztán két sikeres év múltán a híres szovjet MIG 15-ös vadászrepülő és a csehszlovák L-29 Delfin tangép után, az akkor legkorszerűbb MIG-17 és MIG-21-es és más szuperszónikus gépeken folytathassák égi pályafutásukat szovjet katonai akadémiákon.

    Feltehető és jogos a kérdés, hogy Kiliánnak mégis mi köze volt a repüléshez. Tudomásom szerint Kiliánnak a cikk utsó bekezdésében említett bevetés azzal és úgy kezdődött, hogy arra kiképzett harcosként, mint partizánt többször is . e j t ő e r n y ő v e l . dobták be németek által meghszállt területeken…

  • Almási Alma 1:02

    Lámpa: Góóóóóóóóóól ! ))) ))) 😀 ((( (((

  • Gyuri10!

    Azt ne várd,hogy ezen a fórumon akár cikkíró,akár több baloldali
    hozzászóló az 1956-os forradalomról,szabadságharcról méltóképp
    emlékezzen meg……hiú ábránd!
    Akár a színművész,akár a riporter tévedett,félreértette egymást..
    (nem olvastam az interjúról,így nem tudom,)talán másról is szólt
    56….,de mindegy a többség,aki akkor élt az tudja(!!!!)persze nem egyformán vélekednek….van aki megemlékezik a terrorról,van akik (esetleg karhatalmi leszármazottak)tagadják…..(számukra „ellenforradalom” volt)
    Én akkor még gyerek voltam,de sok dologra emlékszem!
    Itthon mindenesetre a megemlékezéssel,ünnepi műsorral készül
    a kormány és az emberek!

  • Rétesi Margit!

    Csak azt nem értem,hogy egyes(kik?) „belvárosi nagyságáknak”…mi a köze ehhez a riporthoz?……
    De mindegy!

    Aztán Figyelő talán több érdekes és főleg hiteles mondanivalóval
    szolgálhatna(bár régebbi cikkekben ezt már megtette!)

  • Egyébként nem mellékesen Gyurcsánynak,aki 1961-ben született ,a kerek évfordulót botrányosan sikerült „megünnepelni” talán nem neki kellett volna megemlékezni 56-ról…(rendőrterror,szemkilövés,harckocsik …stb)különösen,hogy felesége felmenője (Apró Antal) lövetett 1956-ban a forradalmárokra!

  • Rétesi Margit!
    Egy mondatot kihagytam:Gyurcsány szereplése az évfordulón,engem és sokakat!!!! sokkal jobban zavart,mint egy riport,amiben „esetleg”…az idős művész(vagy a riporter?)nyilatkozott tévesen!!!!!

  • gyuri10
    2018 október 20
    10:56 de.

    TE kisapám hány embert vadásztál le az utcán mint
    „fiatal szabadságharcos” ?

    Ami miatt aztán menekülni kényszerültél az országból az igazságszolgáltatás elől és Nyugaton beadtad a hatóságoknak hogy azért kérsz állampolgárságot valahol máshol mert Magyarországon a szabadságharcosságod miatt üldöznek?

    A meséd akkora sikert aratott hogy -a saját elmondásod szerint” 1957 .-ben már egy másik, általad meg nem nevezett ország állampolgára voltál.
    Hááát..gyorsan ment de hasonló esetekről tudunk :
    Eichmann is pillanatok alatt megkapta az argentin állampolgárságot mert megvolt hozzá a politikai akarat.

  • Figyelő
    2018 október 20
    12:56 du.
    „Igen Margit, fel is akasztottak nehanyat Kadar uralma alatt!”
    És ez menti a lincselők, meg a közért előtti sorba belelövők, meg a zabrálók tetteit?

  • Levagta Chris az uj beirasom a forradalomrol! Nagyon sajnalom, azt hittem szolas szabadsag van Kanadaban! HA TETSZIK , HA NEM A TORTENLMET NEM LEHET EGYSZERUREN LEVAGNI!

  • Ezt tenyleg gyorsan eltunt, Chris, eppen kozel voltal!
    DE semmi nacizas NW+EM volt a cikkemben, csak egy MELTO emlekezes!

  • Hazugsakokra nem valaszolok, mert a TV es sajrto ezt mondta, az NEM igaz. Ott voltam , mondtam, irtam, ott voltam, este fel tizig.

  • Geyza
    2018 október 20
    5:17 du.
    Gyza, ez egy ocsmaby ragalom volt! A forradalmarok senkire se vadasztak, viszont Gyurcsany es kormanya vadaszott rajuk!

  • talalom
    2018 október 20
    12:37 du.

    Abban igazad van HA< a mostani kormany felhasznalja az akkori esemrenyeket! T.i. Orban , meg megsem szuletett 56 ba. gyidos a kozepso lanyommal, aki 55 eve szultett, 1963 ban szuletett.

  • Boda Marcsi
    2018 október 20
    3:04 du.
    Teveseben elsz , azt hiszem az evekkel. es Gyurcsany koraval. T.i.Gyurcsany es kormanya rendelte ki rendorsegt a tuntetok ellem. EZ az esemeny 2OO6 ban volt az 5o eves evfordulon.

  • Figyelő és a többiek,akiknek nem tűnt föl: NEM az 56-os eseményekről van szó.Hanem arról, hogy a jelenlegi hatalom – holott identitása alapjaként próbálja megteremteni – hogy bánhat a valóságos eseményekkel ennyire slendrián,nemtörődöm módon – ráadásul a saját vezető portálján. A cikkben benne van: nem kizárt,hogy a riporter hallott félre valamit – de ez nem menti a szerkesztő hiányát! Ezért van FELELŐS szerkesztő minden normális sajtóterméknél – rádió,tévé hírműsoroknál is.

  • Ja, ha valaki ismer valami Rétesi Margitot, szóljon már neki, mert valami Buta(?) Boda(?) úrhölgy nagyon hiányolja.

  • Figyelo
    2018 október 20
    8:57 du.

    „Levagta Chris az uj beirasom a forradalomrol!”

    Kedves Figyelő, biztos hogy elküldte? Ön nem szokott olyanokat írni, amit szigorúan le- vagy meg kellene vágni, legfeljebb az elütéseket, esetleg a nem szándékos tárgyi tévedéseket segítőkészen korrigálni.

  • Ja. 2006-ban Magyarország megválasztott miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc beszédet mondott, koszorúzott.
    De nyilván azok „ünnepeltek méltóképpen”, akik osszeszennyezték a Parlament előtti teret, gyújtogattak, félelemben tartották a város lakóit, megsebesítettek vagy 200 rendőrt, és „ízléses” kis akasztófán meggyújtott bábúval járkáltak körbe, ártatlan gyermekdalocskát énekelgetve: Ég a Or… (bocsi, elfelejtettem, hogy akkor épp nem az „örökös” kormányfő volt megválasztva) Szóval: „Ég a Gyurcsány ég,el ne aludjék…”
    Még mielőtt bárki szólna: mindez a 23-a délutánján történt tömegoszlatás ELŐTT, KORÁBBAN zajlott.

  • Kenny
    2018 október 20
    1:36 du.
    Elnezest, csak most lattam, hozzam szolo kerdesedet.
    Az en es sok magyarnak a szemeben a forradalmarok hosok voltak! Orosz megszallas ellen lazadtak fel a dikakok, es sajat valasztast kovteltek, nem pedig az ooroszok embereit. Aki a forradalomban szerepelt ezt komolyan igy is gondolta. A forradalomarok nem oltek meg senkit, csak esetleg, mikor fegyveres ellenallast kaptak az AVH embereitol! Az AVH= Allamai hatosag volt. ugy nevezett politikai rendorseg.
    Szo volt Kilianrol, t/i/ akkor a KILIAN laktanya AVH s hadoffice volt.Ott nagy lovoldozesek voltak! Mar irtam, hogy ott voltam , de mi bahuzodtunk a Muzeum kertbe a nagy harcoknal.

  • Inkább Bibi
    2018 október 20
    1:18 du.

    jaaaaa, a demagográcia kimutatta a fogafehérjét… ezért is „szeretem” őket nemcsak „azért”

  • Almási Alma
    2018 október 20
    1:02 du.

    „Gyorsan kinyilatkoztatta a maga hazug kis pitiánerségeit és ostobaságait a lehető legsértőbb formában a “Török-Magyar” cikk bezárása előtt. És most úgy érzi, győzött, mert övé lett az utolsó szó…”

    Almácska, most már tudom, hogy miért írtad be az utolsó pillanatban egy másik topikban, hogy nevetséges vagyok, ahogy Horthyt fényezem szerinted …:)))

    Még egyszer, de talán nem utoljára: az szerinted fényezés, ha leírja az ember, hogy pl. a népiskolákat igen jó karban tartották, ezért megszűnt az analfabétizmus és funkcionális analfabétizmus se volt?
    Az a Kádár-kor fényezése, ha leírom, hogy a szövetkezeti rendszer hozzájárult a vidék polgárosodásához?

    Te olyan törzsi gondolkodású vagy, hogy a másik táborról soha, semmilyen körülmények között nem szabad jót mondani? Ez a négy láb jó, két láb rossz szintje, ami annyira jellemző a hazai, megosztott politikai életre …

  • talalom
    2018 október 20
    12:37 du.

    „HL!Dugd már ki a fejed a tahó irigységből, hogy ki hogyan élt meg melyik rendszerben! ”

    Margitka, valóban „borzasztóan” irigylem ezeket a vén színészeket, akik legalább a harmadik rendszerben nyalják fényesre a s.ggeket, csak hogy melegedhessenek a húsosfazekak mellett …
    Mivel én csóró vagyok, és az is maradok, nyilván irigységből írok a s.ggnyalókról, ez olyan logikus (szerinted) …

    Máshol írtam anyám nagynénikéjéről, aki 18 évesen a Rákosi-korban lépett be a helyi termelőszövetkezetbe. Azért nem lett traktoroslány, mert kitűnően számolt, ezért berakták a pénztárba. Nem hinném, hogy egy pesti, egyházi gimnazistából lett segédszínész életszínvonalát, életkörülményeit akár csak megközelítette volna … Mai napig megszokásból „ellenforradalomnak” hívja 56-ot, és még szerencsére nem tartunk ott, hogy ezért elvegyék a nyugdíját. Szerencsére (még) most nincs államvédelmi rendőrség, amely a kisembereket figyelné.

    Ehhez képest ezekről a színészekről ma megtudhatjuk, hogy mind egyházi iskolába járt a háború előtt vagy alatt. 56-ban mind ott volt az utcán. Aztán 1960-ig sokat szenvedtek, mint segédmunkás vagy segédszínész. Utána az ismertségbe és viszonylagos jólétbe kényszerítette őket a mocskos, elnyomó komenista hatalom …

    1990-ben a rendszerváltáskor mind akkora nemzetiszín szalagban szavalt, hogy majd’ hanyattbukott benne …
    Most nyolcvan meg a halál között hirtelen mind megtért, és kazalnyi vallásos-hazafias verseket szaval, nyilván ingyér’ a hazafias rendezvényeken …
    Ha te az ilyet erkölcsi példaképnek tekinted, az a te bajod …

  • OLVTÁRSAK !

    Sokan legyintenek a cikk által kiemelt és szellemesen helyesbített történelemhamisító történetre, hogy minek is ezzel foglalkozni, stb… Azok nyilván nem ismerik a Dózsa László, Orbanini Duce kedvenc 56-os pestisrácának a történetét. Nem tudják azt elképzelni, hogy Orbanisztánban az államhatalom bármit meghamisít, ha az ő propagandisztikus érdeke úgy kívánja, akár még a gránitba vésett Alkotmányt is… – Hisz láttuk.

    A fidSS és Orbán-főtanácsadó történelemhamisítója, Schmidt Mária a terrorházas, más néven Mária Terroria, a némber, egy Dózsa nevű – amúgy hetedrangú – csepürágót vélt belelátni egy korabeli nyugati sajtó-fotón szereplő, puskát cipelő kisfiúba. Nosza, mindjárt ki is palakatírozták Zuglóban, mert a művész szerint ő állítólag ottan harcóóótt vóna még anno dacumal…

    Természetesen még sok helyen másutt is ezt a fotót láthattuk, mint „a hős pesti srác” mintapéldánya fidSS által feldicsőített alakjának immár ökör, bocs’ örök szimbóliumát. Közben a dicsekvéséről amúgy is híres nagyotmondó úr többször is megerősítette, hogy igen-igen ő van azon a képen…
    A rájuk jellemző kicsinyességgel – mert ez az – még rája is írták az ő nevét a születési éve feltüntetésével… 😀

    Egyszercsak, derült égből villámcsapás – mit ad Isten – jelentkezik egy „egyszerű, hétköznapi” család kijelentve azt, hogy az a kép nem Dózsa Lászlót, hanem az ő – azóta elhunyt – édesapjukat, unakatestvérüket stb, Pruck Pált ábrázolja, aki bár szintén egy pesti srác volt, de nem harcolt, és azt mégcsak nem is Zuglóban… Ő az ominózus időpontban csak egy talált, vagy >a fotós által ráadott< puskát cipelt a vállán. S ráadásul(!) emiatt a LIFE fotó miatt, kádárék őt még csak meg sem hurcolták.., amint azt ez a mondvacsinált hős, Dózsa színm
    játszó magáról váltig állított-volt… [Ennek az állításnak mond még ellent az is, hogy megvallott, úgymond "forradalmár" múltja ellenére őt, az ő olysok állítólagos kádári meghurcoltatása ellenére is fölvették a Színművészeti Főiskolára… Akkor meg valaki hazudik…]

    Nosza lett is belőle haddelhad. Orbán Vezér (Schmidt szájával) váltig tagadta, hogy azoknak igazuk lenne. Addig addig, mígnem a Pruck család be nem perelte ezt a pofátlan hazug fidSS-t, még ponosabban a csúsztatásban amúgy is igencsak jártas Terrorházát …

    A bíróság előtt, x tárgyalási nap után hites, igazságügyi antropológiai szakértő bizonyította be, hogy a fényképen Pruck Pál és nem Dózsa László látható. Tehát Pruckék nyerték meg a hosszas, ámde leleplező erejű pert.

    Tehát én kedves Olvtársaim, ebben az országban, mégha úgy is érezzük mégsem mehet mindegy-számba még egy icipici elírás miatt keletkezett történelemhamisítás sem… Mert barátaim, ha hiszünk a "lepkefing elméletben", bizony a pillangónak még egy szárnycsapása is messzemenő változtatásokra képes nemcsak az időjárásban, de legalábbis az egyes agyak észjárásában…

    🙂

  • Inkább Bibi
    2018 október 20
    1:18 du.

    Kedves tőled, de nem én találtam ki a „jóléti állam jólét nélkül” kifejezést, hanem Kovách Imre szociológus A vidék az ezredfordulón c. könyvében olvastam.
    Jellemzője a könyvnek, hogy az 1990-es rendszerváltás kudarcát nem összeesküvésekre vezeti vissza, hanem inkább alkalmatlanságra és/vagy tévedésekre.

  • Na ide süss,te szerencsétlen agysérült.Most először és utoljára leírom,(nem neked,mert ilyen aljadékokkal nem társalgok)hogy soha egyetlen embert nem vadásztam le.A forradalmatokban vagy lehet ellenforradalmatokban nem vettem részt.FIGYELŐ rosszul figyelt oda egy régi cikkre.Azt hitte,hogy én írtam és így sorolt be engem a”szabadság harcosok” közé.Semmi közöm nem volt és nincs a ti részegítő szabadságotokhoz,mert az mindig csak szabad rablást jelentett. A magam részéről mélységes lelkifurdalással bevallom,hogy 1947, 10 éves korom óta vagyok(nem eléggé elítélhető módon)CIONISTA. 1956 számomra megnyitotta a kaput a jányi féle szenthazátokból a hazatérésre.Nem volt semmiféle szükségem az állampolgársági jogaim érvényesítéséhez.A kibuc,hová megérkeztem régi(1947-től) barátaim alapították és a régiek természetesen szeretettel fogadtak.Azt a mesét,amit az idejáró,pettyes májú tetű terjeszt az az ő kitalációja.Semmiféle forradalmár mesére nem volt sem szűkségem sem hajlamom.Az igaz,hogy menekültem,mint a pestis elől,amikor az Andrássy úton a falra mázolva láttam,hogy:
    „Icig nem viszünk Auschwitzig”,és a Kőrút-Aradi utca sarkán az akkori Kőműves kocsma előtt a lámpavasra akasztott,kiszúrt szemű,meglincselt embert.Ekkor csengett le,hogy tulajdonképen hol éltem 20 éves koromig.Nos…Kis-apáid neked a csatornában sürgölődő patkányok.Most aztán kikerekíthetsz itt egy rád jellemző aljas hazugság sorozatot.A legjobb az lenne,ha válaszaiddal és idemocskolódásaiddal a hülye cfáti és cuki-chara barátaidat szórakoztatnád.Persze nekem ekkora szerencsém nem lehet.Mindig is rám hajtottak a hendikepesek,pedig nem is vagyok sem orvos sem pszichiáter.Segítségre tőlem csak anyagi alapon és családomon belül lehet számítani.

  • Figyelo
    2018 október 20
    8:57 du.

    Te azt teszed naponta.
    Meghamisítod pl. 2006 történéseit
    merthogy te ott voltál és jobban tudod.

  • gyuri10
    2018 október 21
    6:53 de.

    Ne magyarázkodj szarházi
    főleg ne egy fél oldalon kerwsztül.
    Csak az első három sorra vagy jó nálam.
    De mintha ezt már említettem volna.
    Fogyatékos vagy hogy nem fogod fel?

  • Figyelő!

    Egy dologban Te tévedsz? Ismétlem:Gyurcsány 1961.ben született Pápán,ez tuti és most 57 éves!!!nézz utána……Igy 1956-ban nem élt!!!
    Abban viszont teljesen igazad van,hogy az évfordulón ő lövetett,én is ezt írtam!!

  • Gyuri10!

    Remélem nem zavar a fórum idióta,leépült és egyben bunkó fő-fő hozzászólója,mármint Geyza…..ezt biztosan régóta tudod?….meg azt is,hogy nincs egyedül az agybajával,vannak követői..!
    Tudod ő itt a „fontos,igaz” ember,ami nagy szégyen(de nem nekünk!)
    Rólam régóta lepereg egy ilyen sötét pasi véleménye!
    Na róla ennyit!

  • Nos el lehet dönteni,hogy ki is a fogyatékos…szerencsére nem mi,de ezt egy részeges ápoltnak hiába is magyaráznád…!

  • Figyelő!

    Azt mindenesetre megígérem,hogy a mostani (2018-as)56-os ünnepségről,megemlékezesekről igyekszem majd hiteles és valós
    tájékoztatást adni,küldeni,hogy tudd mi is történt itthon,mivel nem hinném,hogy a fórum részéről ezt megkapod…..
    Egyébként a tervezett programot,ünneplést már itthon több csatorna és újság megírta,részletezte!
    Remélhetőleg sikerül megírnom és nem ütközök akadályokba…

  • Boda Marcsi
    2018 október 21
    1:46 du.

    Rólad meg már a tisztesség is lepergett.
    Kb. olyan 30-40 évvel ezelőtt.
    Ha egyáltalán volt neked.

  • Kenny
    2018 október 21
    2:32 du.

    Hja.
    A nagy „forradalmárok”.

    Ez az egész történet olyan „bodás” meg „gyuritizes”
    Leginkább csak hányingerem támad tőle/tőlük.

  • Boda Marcsi
    2018 október 21
    1:48 du.

    Látom ma is betéptél idióta.
    Fogalmad sincs mit írtam a lovagodnak 😀 😀
    Mennyél igyál meg éjszakára is 5-6 doboz sört.
    A Tenalady.-csomagot el ne feledd.Hugyos nyanyinger.

  • Boda Marcsi
    2018 október 21
    1:34 du.

    És még ez állítja magáról hogy főiskolát végzett.
    Megtanulhatná vénségére a hugyos nyanya hogyan kell
    magyarban helyesen használni az írásjeleket.Az idiótája 😀

  • Kenny!

    Remélem tudod,hogy a W.Mária gyalázásával kapcsolatos idézett(kétes) cikked,egy hatalmas hazugság……Ő egyjogosan lázadó,ellenálló volt,de se nem rabló,se nem bűnöző!
    Te kintről és főleg megkérdőjelezhető tartalommal írogatsz,csupán
    az a nagy rejtély,hogy 1956-ban, milyen szereped is volt és hol is voltál…..
    Na válasz nélkül is sejtem!…..

  • hazai lámpa
    2018 október 21
    3:02 de.
    __________________

    Lámpa, unlak.
    Keress magadnak más barátnőt,
    én nem vagyok rá alkalmas…

  • Boda Marcsi Hol voltam 56-ban? Azt hiszem én voltam Dózsa László, de lehet rosszul emlékszem. Ja, most jut eszembe, éppen 56 miatt vetélt el édesanyám a báytyámmal. Így már a második gyermekét vesztette el a szülei után 10 év alatt, te bitang.
    Egyébként nem a te fizetett hírdetésedet kérdeztem, hanem Figyelő véleményét. A tiédre a útszéli döglött kutya sem kiváncsi.

  • Geyza!
    ÉN!!!!
    Tudok helyesen írni,olvasni veled ellentétben,és normális ,tárgyilagos,tájékozott ember vagyok!
    Távolról sem vagyok alkoholista,mint te!!Én tudom mit is írok,és alá is tudom támasztani
    Vedd már észre,hogy sokaknak terhes a hülye „mámorban”írt szöveged!
    vedd már észre,hogy még több hozzád hasonló ballibsi is nagy ívben lecsinál….
    Szerencsétlen bunkó,alkoholista vagy!

  • Gyuri10!

    Bár nem vagy a „lovagom”…mint ahogy ez a szerencsétlen,közveszélyes (már akire..)Geyza írja,remélem olvastad a szemét megjegyzéseit,és bízom benne,hogy reagálsz ennek az aljas,ütődött alaknak?…….!!!!!
    Na elmentem(reklám alatt) lefekszem!
    Jó éjt!

  • gyuri10

    2018 október 21
    6:53 de.
    Elnezest Gyuri, de az irasod, ITT van,a Kanafdai Magyar Hirlapba ITT olvasttam, Ha tagadod , hiogy nem te irtad, akkor sajnalom! Buszke voltam Rad!

  • Kenny

    2018 október 21
    2:32 du.

    Igen, van hozzafuzni valom, Nem ismerem a holgyet.

  • gyri 1o, vajon KI hasznallhatta a nevedet itt, ha NEM te irtad?

  • Erdekes, hogy ez a tema , a KMH.nek tabu , mert NEM lehet tobbet irni, figyelmeztetest is ksptam.
    Szomoru
    nagyon. Erdekes, hogy a szovjet magyrorszag megszallasa kapcsan kitort forradalom, a MAGYAR a
    forumnak no-no! Nagy Imret akarta a nep a kormanyon, aki hithu kommunista vol ezert tort ki a forradallom . .

  • 2oo6 rol irtam Boda Marcrcsi, es Gyrcsany volt a kormany feje.
    Masoknak.
    Sajnalom, , itt most NEM tudok valaszolni a kerdseekre.
    Egyet tudok, hogy a szamomra felejthetetlem elmeny volt a forradalom! Es helytelintem Orban igyekezetet, hogy azt a kort most „meglovagolja.”
    Mas kor van mar, es masok a ptoblemak is!

  • Boda Marcsi
    2018 október 21
    3:38 du.
    a wittner mariska elvtársnőt (mármint fidexkft tagja) mint a dózsa lászlókat ez a némber meg egyszerű kis sarki utcalányka volt (és maradt) pénzért bármit, undorító mit be nem vesz a NER

  • T.C.Adam & Kedves Margit !

    – Öszintén remélem, nem ez a pimpf ügyet szándékoltátok, 56-os megemlékezésnek!

  • Kedves Klárika,
    én semmiféle cikket nem írtam soha a KMH-ban sem pro sem kontra. Nagyon megköszönném,ha ide kitennéd az ominózus tévedésed alapját. Esetleg privát levélben is megköszönném.Üdv:Gyuri.

  • Boda Marcsi,
    reagálni nem kell,mert nincs kinek,de válaszolni sem lehet itt. Felülről megvezetett okokból.

  • Figyelo Diplomatikus válasz. Nem hallottál róla. Te aki kint voltál az utcán elmondásod szerint, aki állandóan a 56-os eseményekről irsz, akinek menekülnie kellett, nem ismered a hölgyet. Nem is hallottál a forradalmat bemocskoló bűnbandákról? Tényleg érdekes.
    Még érdekesebb, hogy „hiteles boda” mindent tud, és tudja, hogy ez nem igaz. Látod, ezért nem hisznek az emberek a „hősökben”.
    Ha valakinek a szerepe ennyire ellentmondásos, azt nem emelem pajzsra, mert lejáratom vele a forradalmat. Ez sem zavar? Ez is érdekes. Te nem vállalod az elítélését a bűnbandáknak, folyamatosan a kivégzéseket ostorozod kitételek nélkül. Troll fegyvertársad minden alap nélkül viszont kiáll mellettük. Ezzel nem használtok a forradalom tisztázásának. Szándékos? Miért nem akartok tiszta vizet a pohárba? Miért jó fenntartani a zavarosságát?

  • Slapaj! Ezt az írást október 15-én küldtem: eszemben nem volt „megemlékezést” tartani. Egyébként magam, személyesen nem vagyok híve „megemlékezéseknek”, mert azok tapasztalataim szerint ótvaros képmutatásba mennek át az ifjúkommunisták szilárd harcától a slingelt lukú zászlóig. (Nem vicc: láttam olyan nemzetizászlót, amelynek a lyuka ki volt slingelve, körülötte meg műnépi fehérruhás szűzek hajladoztak, bocskaiban pompázó tahók mellett.)
    Csak arra akartam szelíden rámutatni: az a hatalom, amelyik minden áron ki akarja sajátítani, maga alá akarja gyűrni a magyarság egyetlen olyan XX. századi megmozdulását, ami bármíly pici – de mégis visszhangos hatást – keltett, arra sem fordít gondot, hogy a nyilvánvaló tényeket figyelembe vegye:például azt, hogy a magyar nép 1956-ban ugyan alaptvetően a szovjet megszállás ellen volt mozgósítható – de nem akart visszatérni zsellérsorsába.

  • kedves talalom, a slingelt lyukas zászlóhoz: Én 13 éves voltam 56-ban. TV persze nem volt akkoriban, de még magnó se… Csak amit a rádió, meg a pletykák mondtak, meg amit az utcán járkálva láttam, azt tudom. (Meg a Híradóban a moziban, de az már csak később volt…) Például a lyukas zászlóról rendszerváltásig nem is tudtam semmit…
    Sehol sem láttam ilyet lobogni akkoriban.

  • talalom
    2018 október 22
    8:43 de.
    Valoszinu a korbevarrt zaszlo NEM korabeli volt amire eml;kszik. En meg akkor eppen ott voltam, es meg akkor szakadt volt!Gondolom, SOK lyukas zaszlot GYARTOTTAK azota! A Bemszobornal szavalta Sinkovits a ‘”Talpra Magyart es utana ment at a hidon a tomeg az orszaghazahoz, ahol NAGY IMRET kovetelte a nep , aki kesobb meg is jelnt es csitiotta csk nepet! Utana mentunk a Radiohoz benmndani a 14 ponot, amit a muegyetemi diaksag szerkeztett, de sajnos , ott az AVH akultok NEM engedtek a tomeget es AKKOR kezdtek lovoldozni rank!Ez igy volt eredetileg.Amit a sajto most vagy regen allit allitott, az mar egeszen maskeppen volt!

  • Figyelő!

    Köszönöm a válaszod!
    Félreérhető volt a Gyurcsánnyal (korával)kapcsolatos mondatod…..(1956)
    persze én is tudom,láttam…mit is művelt 2006-ban.
    Aztán Te is tudod,hogy Orbán nem lovagol meg semmit,csupán megemlékeznek az 56-os dicsőségről,megtorlásról!!!Ha nem tennék
    az nagyon bunkó dolog lenne,sokan (résztvevők,leszármazottak,túlélők..)sérelmeznék és joggal.
    Ha a fasizmus áldozatai előtt fejet hajtunk(Holokauszt emléknap!)akkor 56-ról is illik.
    Ha a náci bűntetteket jogosan elítélik az emberek,akkor ez a kommunista bűnözőkre is vonatkozzon!

  • Kenny
    2018 október 22
    4:10 de.
    Sokan UTOLAG „hosok” lettek, ezt mar regen tudom,.
    A forradalom kitoresenek lenyeges pontjait fentebb emlitettem! Ez az esemeny 1956 okotober 23 an tortent. En ELJOTTEM hazambol, november 24 en, csak egyszer voltam otthon azota , az 5O eves evfordulon, de AZT is megbantam!!!

  • Nem gondpolnaK mind az itten olvasok, es hozzaszollok, hogy meg HA az oreg szinesz tevesen is fejezte volna-ki szavait, az u.n. „slip of the tongue” esete is lett vona .
    Vagy talan a kozolt cikk sajto tevedese, hat mind az nem lehetne semmi mas itten mint egy nagy ce-co a teljes semmin ?!

    Mert valojaban az!
    Semmi mas.
    Teljesen ertelmetlen es celtalan vitazasok.

    Csupan az egyedulli oka leheto, hogy fiatal korban rault arra az ocska Csepel teherkocsira amelynek vezetoje tobb sulyt oahjtott az oreg tomeg-gyilkos szobrat ledonteni.

    Lenne kepes a kedves szerzo bevallani, hogy lehetett volna barmi mas celja vagy erdeke abbol egy nagy esetet okozni ???

    De egyetlen szo sem ejtve, hogy egy keleti nemzet melyet kegyetlen uralkodoik allandoan a leg-veresebb modokon hasznltak lakossaikat mind az azsiai nemzetek felet a legkegyetlenebb modon hoditani, leigazni letuk elso napjatol.

    Ugye nem?
    De miert nem ?
    Azt veltek, vagy meg ma is velnek dicsosegnek ???

    Nem hajlandok emlekezni szeretet nagy vezeruk figyelemzteto szavaira?
    Amikor mondotta, es irta,hogy ‘aki masokat elnyom, az maga sem lehet szabad’.

    S nem is volt az orosz-nep szabad soha !!!

    S azok akik szabadsaguk remenyeben, meg HA nem is realisan is , de minden emberimeltosag megiletethetet volna bar kit is a sajat eletet a sajat remnyei alapjan elni.
    Hajlando volt,de inkabb valosagban kenyszeritve volt remenyeiert a sikra lepni,es eletuket reszkirozni, amit sokan el-is-vesztttek, azt itten nehanyan csak buntetteknek nyilvanitottak.

    Az a leg-alapvetobb emberimagatartas amit maguk itten gyalaznak megallasnelkul, gyuloletesen es allandoan. Kiveve egy nehanyakat.

    Barmi is lehetne az itten ismetelt panaszaik ma, de valojaban nem erdemelnek mast, de meg azt sem.

  • Kenny

    2018 október 22
    4:10
    Kedves Kenny, ha nem tudnad en 6 ezer km. tavolsagban elek 1961 ota Kanadaban! A magyar sajtobol annyi ismeretem van, amit a
    kMH lehoz.

  • Kenny lemardt:
    A kuonbseg Boda informacioi es az enyem kozott, hogy Boda OTT el, en meg Kanadaban.

  • Bendeguz79
    2018 október 22
    2:14 du.

    A színészek néha képesek bármit megtenni a szerepekért. Ezt színészi interjúkból tudhatjuk, hogy ők mennyire ki vannak szolgáltatva a felsőbbségnek, aki a szerepekről dönt.

    Sokan látták, hogy megbukott a forradalom, és hosszú távra berendezkednek az oroszok. Az emberek ezt tudomásul vették, és megpróbálták élni a mindennapjaikat a politikától távol.

    Namost vannak ilyen szerencsétlen vén ripacskodók (ezt most nem szakmailag értem!), hogy mivel mindenáron a színpadon akar maradni, elvállal bármi szerepet! Ha az a szerep, hogy nemzetiszínbe kell öltözni, és vallásos verseket szavalni, akkor azt fogja csinálni. Lehet, hogy egy éve még ő volt a legnagyobb ateista és internacionalista, és sok fiatalnak ő volt a példakép.

    Ez az amerikai típusú rettegés, hogy az orosz barbár hordák kucsmában jártak, és kézzel-lábbal ették a marharépát, ez is igen távol áll a valóságtól, vagy csak egy kis szeletét érinti. Sajnos a rendszerváltás után sokan próbáltak az amerikai patrónusoknak megfelelni, és ezért sok hazugság, legenda kialakult a szocialista rendszerről.
    Ezt lovagolják meg demagóg politikusok.

  • KENNY kozolte Arady-nak a Gyori Szocialdemokrata weblapjan levo adatokat.

    Kenney kerdezte hogy valakinek lenne-e megjgyzese azon.

    Hat nem vagyok „Figyelo” akihez Knny cimezte kerdeset, de lenne nehany megjegyzesem a kozolt „Szocial-demokrata” weblapon es az azon kozolt sorokon.

    Elsonek, szocializmus NEM demokratikus rendszer, hanem totalitarian diktatura. Tehat meg elkpzelese is valotlan.

    Az emlitett holgy, ill. leany eletere es az ellene emelt vadakrol.

    Persze szegenyseg es nyomor letezik vilagszerte.Sot szulok is akik gyermekeiket elhagyjak, nem nevelik.
    De minden civilizalt tarsadalmakban letezik segitseg nekik. Sot torvenyek azt meg-kovtelik.
    Sajnalatosan az nem volt letezo magyarorszagon.
    Meg ha tobb mint fel-evszazaddal ezelotti esemeny is volt.

    A vadak alapjan, o szervezte meg az 1956- Oktoberi esemenyeket ?
    O egyedul tette beszelybe a rendszert megdonteset ?
    Mifele rendszer lett volna az amelyet egy fiatal leany megdonthetne ?

    Mi az „elsofoku halabuntetes”? Lenne a halanak tobb fokoztai ?

    Halalbuntetese egy lenaynak miert ? Meg vadolva sem volt ember-oles tervevel sem. De nem tettevel.
    Vadolva volt rablassal. Amiert lett halalra itelve.
    Egy kanguru birosag altal, vagy a valsztott Juruje altal? (Ne reagal arra, tudom a valszt.)

    Nem szukseges mindent sorolnom, de a megjegyzesem, hogy mindaz tisztan mutatja a tarsadalom, a nemzet, s az altalanos elet-korulmenyeket ami kiterjedve volt minden emberileny eletet korlatlanul uralni.

    Mit velene , tortenhetett volna az mashol amodon ?

  • HAZAI LAMPA;

    Mibol velte hogy szineszek „kiszolgaltatottak” lehetnenek ?

    Mindenki szabadon valasztott foglalkozsa es megelhetesenek a lehetosge.
    Nagyon sokan almodoznak azon fiatalkorukban.

    S nagyon reszki-foglalkozas, mert nem mind lehet nagy sztar am. Rengeteguk ismeretlen marad halalig.

    De ugyan az a helyzet a leg-tobb foglalkozasokkal.
    Tehat nem mindenki „kiszolgaltatott” csupan mert kedvenc megelheteset remeli?
    Vagy meg aki talan hiresse valni is remenykedne ?

  • Figyelő!

    Szeretnélek tájékoztatni,hogy az 56-os ünnepségek már tegnap elkezdődtek és ma folytatódtak:nosztalgia villamosok közlekedtek
    a kőrúton,korabeli rikkancsok osztottak röpcédulákat,délután műsoros megemlékezés volt a Terror Háza előtt és Orbán Viktor is
    szép beszédet tartott…..TV is közvetítette.
    Részletes beszámolókat,riportokat köz”vetítettek délután a TV.ben,és most este az „56 csepp vér című musicalt közvetíti a Duna csatorna (jó szereposztással!)majd 10-kor a Szabadság vihara c.film,(a Szabadság,szerelem című filmet is vetítették)
    című dokumentumfilmet vetítik!
    Szóval itthon méltó megemlékezés volt,van!

  • Figyelő!

    Örülök,hogy olvasod ,amit írok,és ezután is igyekezlek hitelesen tájékoztatni az itthoni eseményekről.
    Egyébként du. nagyon sokan voltak Terror Háza előtti ünnepségen,telve volt az Andrássy út…és sok vidéki városban is tartottak méltó megemlékezést!!!!!
    Kár,hogy nem tudod fogni…az itthoni adókat!

  • Bendeguz79 Felesleges forgatni a szavakat.

    Az 1956. évi 28. számú törvényerejű rendelet (valamint a 6/1956. (XII. 11.) Korm. rendelet a rögtönbíráskodás részletes szabályainak megállapításáról) 1956. november 11. napjának 18 órájától kezdődő hatállyal elrendelte a rögtönbíráskodást. Rögtönítélő bíróság elé utalta a gyilkosság, szándékos emberölés, gyújtogatás, rablás (fosztogatás), közérdekű üzemek vagy a közönség életszükségletének ellátására szolgáló üzemek szándékos megrongálásával elkövetett bűntett, valamint a lőfegyver, lőszer, robbanószer, illetőleg robbanóanyag engedély nélküli tartása által elkövetett bűntett miatti eljárást, ideértve a felsorolt bűntettek elkövetésére irányuló szövetséget és szervezkedést is. Ezen túlmenően a tvr. új bűntetti tényállást is megállapított: bűntetté nyilvánította a hatóságnak való bejelentés elmulasztását arról, hogy más lőfegyvert, lőszert tart engedély nélkül a birtokában. A rögtönbíráskodási eljárás a katonai bíróság hatáskörébe tartozott. A rögtönbíráskodás hatálya alá tartozó bűntettek büntetése halál volt (1956. évi 32. számú tvr.). A rögtönítélő bíráskodást végül az 1957. évi 63. törvényerejű rendelet szüntette meg Magyarországon 1957. november 3. napjával.
    Google a barátod. Nem én találtam ki a törvényt, nem is éltem akkor.

  • Figyelő!

    Műsorváltozás…,miatt jelenleg nem az „56 csepp vér” című filmet,hanem A Szabadság,szerelem címűt,(amit mozikban is vetítenek)de nagyon jó szereposztásban,hát ez van…ha tudod nézd meg!

  • Kenny!Ha még l957-ben sem éltél(tapasztaltál,informálódtál..9akkor
    mégis,milyen alapon méred itt az észt azoknak,akik akkor már éltek és tudják mit is beszélnek,persze veled ellentétben…
    Na ha észhez tértél,majd válaszolj….Nem sürgős,de érdekelne….

  • KENNY;

    Semmi „szodorgatast” nem ismerek el, sem fogadok el.

    Kerlek NE probalj befolyasolni a ti „rogtonitelo” rendszeretekkel.
    Az meg a harctereken is nemzetkozi torvenyekkel szabalyozva.
    Az csupan a bunkovetesek esetei vilagszerte a kain idejetol.

    A civilizalt vilag, s nyugaton legalabb az Angol jogokon eredo egyenlo jury rendszere.
    Az egyenlo „ellenzekes” igazsagszolgaltatas modszere.
    Biztositva minden emberileny artatlansagat amig az ellene emelt vadak nem bizzonyitva a ketelkedhetoseg leg-kissebb arnyaka nelkul.

    Az egyenlo jog a vedelemere.
    Szembe alattni az ellene levo tanukakat, s kotelezett joga sajat tanuit jelenteni.
    Az ellene nyujtott „bizonyitekok” egyenlo kivizsgalasa.
    Az elozetes „felfedezese” egyenlo jogai.
    Vedelmet az on-ellen-bizonyitas-ellen.
    Egyenlo jaga a Jury valasztasaban.

    Az inqizicioknak reg vege, hasonloan a szeretet Sovietuniodnak is.
    Remelhetoen tanultal volna valamit nyugaton elve mar ?!

  • Bendegúz79 Te részeg vagy? Mit fecsegsz össze-vissza? Bemásoltam amít az interneten találtam. Vegyél már vissza, nagyon beteg amit csinálsz.

  • Boda Marcsi
    2018 október 21
    4:03 du.

    Bocsika de TE MAGAD írtad itt pár hónapja hogy már délben megiszol vagy két üveg sört az ebédhez.
    Akkor mi jöhet még rá ?

    Szaal nem én találom a ki.

    A többi stimmt.Aljas vagyok.
    Az ilyen köpedelmekkel szemben mint pl. te.

  • hehehe
    remeg már a Kisboda,
    olvassátok vissza.Tisztára kikészült a témától 😀 😀

  • Boda Marcsi Csillagom, kérdezek. De tiszta választ nem kapok, csak neveletlenül bunkóztok. Ha véletlenül választ kapok, arra reflektálok. Egy 16 éves gyerek nem bátor, hanem vakmerő. A bátorsághoz az kell, hogy felfogja valaki a következményeket. Ez 16 évesen nem szokása az emberpalántáknak.
    Titeket viszont elvakít a gyűlölet, én ezt nem értem.
    Állítólag keresztények vagytok.
    Túl sok az ellentmondás, és ezeket nem lehet bunkózással feloldani. Viszont sem téged, sem janit nem kérdeztem, tehát ha nem tudsz válaszolni a kétségeimre, akkor menj gyorsan pisilni, mert vége a reklámnak.
    A baj, hogy te itt okoskodsz, semmi tényt nem tudsz megadni, csak vagdalkozol. Tudom, jani megdicsért érte, tehát boldogan csinálod. Engem viszont ne fárasszál vele. Figyelő már válaszolt a kérdésemre, ha nem is nekem címezve. Már mindent elmondott több részletben, minden tisztázodott.

    Pá, kisaranyom pá,
    nem zavarom már,
    csak elhagyom pá.
    Kár, hogy kesereg,
    bárhogy pityereg,
    máshoz sietek már.
    by Haraszti Mici

  • Boda Marcsi
    2018 október 21
    3:38 du.

    Ááá dehogyis.
    Egy köztörvényes utcalány volt
    aki fegyveresen rablásokban vett részt.

    Ne ezekkel a dolgokkal foglakozzál mert lövésed sincsen.
    Foglakozzál csak azzal hogy mindig legyen kéznél Tenalady.
    (Amennyi sört te láthatólag naponta megiszol 😀 😀 😀 😀 😀 )

  • Boda Marcsi
    2018 október 23
    3:48 du.

    Marcsi, drága! Az, hogy valaki nem élt még akkor az egyáltalán nem magától értendő, hogy nem tudhatja pontosabban a történteket, mint aki élt akkor.

    Hogy pár mondatban és egyszerűen megcáfoljam a maga tézisét sarkosítok, csak azért hogy értse is. Pl. egy fogyatékos aki 1957-ban élt és átélte a történteket, nem fogja jobban tudni a történelmet, mint aki utána született de pl. történészként kutatta az eseményeket. Korabeli forrásokból, beszámolókból ezerszer pontosabb képe lesz így mint a fogyatékosnak.
    Ez két véglet, de persze árnyalni lehet a fogyatékost és a történész példáját. Ilyen egyszerű az Ön légből kapott hülyeségeit PÉLDÁKKAL alátámasztani, és itt most az ön „logikájáról” beszélek, helyesebben annak hiányáról ami minden egyes gondolatában, hozzászólásában tetten érhető. Egyszerűen: Marcsi az Ön tézise hibás, butaság amit Kenny-nek szánt, mert az, hogy valaki élt akkor vagy sem az SEMMIT nem jelent. Ez egy rossz hivatkozási alap, ugyan olyan, mint hogy maga Magyarországon él és akkor elvileg többet tud annál, mint aki külföldön él. Ez is egy ordas nagy hülyeség és Marcsi épp maga cáfolja folyamatában ezt.

  • Bendeguz79
    2018 október 23
    3:49 du.

    Kinem szarja le mit fogadsz el.
    Idióta.

  • Boda Marcsi
    2018 október 23
    3:48 du.

    TE -láthatólag-
    soha nem tudod mit beszélsz.
    Ekkora baromságokat,amiket össze szoktál hordani,
    csak vicclapokban lát az ember.Röhögünk is rajtad eleget,
    ebben biztos lehetsz.

  • Figyelo Boda összes tudománya az, hogy leírja a kormánysajtó propagandáját. A valóságról fogalma sincs, ezt állandóan bizonyítja. Ha Te olvasnád a magyar sajtót és TV-t, akkor pont olyan rosszul tájékozott lennél, mint Boda.
    De rajtad áll, kínek hiszel. A világnak, vagy Bodának.
    Tudod, én 2500 kilométerre lakom, de idén négyszer voltam Budapesten. Látom, Boda mennyire nincs képben. Nagyon jól tudod, hogy a főcímek mögé kell nézni, ha a valóságot akarod látni.

  • Geyza Azt is írta, hogy reggel pálinkával kezd. Délben sörrel folytatja? És Ő alkoholistáz Téged? Nem semmi. 🙂

  • m
    Kenny, NEM erte miert kiabal es akar „megbuntetni?” A forradalom alatt en SEMMIT nem tetettem, csak , mas, sokezer emberrel tuntettem . A jeelszo az volt”ruszjkik haza!” Miét kellett volna megbuntetni a sokezer embert? Eleg buntetes volt utana kitort forradalom. En nem lottem, fegyverem sem volt. Este hazamentem!

  • Marcsi , lattam a filmmet, mikor otthon voltam, az Uraniumban. Nekem nem tetszett a „Szabadsag szerelem@ Talan a szineszek jok, de a meseje a filmnek nem jo.

  • HUNCANADA Boda Marcsihoz cimzett sorara.

    Nem emlekszem hogy Boda Marcsi valaha is irta volna hogy tobbet tud barmin is mint egy „kulfoldonelo”. Boda Marcsi megelegedett a jelen kormany rendszer mukodeseivel. Hasonloan a hozzaszollok zomei megelegdettek voltak a Rakosi meg Kadar, stb. kormanyok tetteivel. Miert probalaa egy Sztalinhoz hasonlo diktatorkent kovetelni hogy masoknak kotelessege meghodolni maguk meglatasaiknak ??? Miert nem lehetne vegre alapveto emberi joga masoknak is, nem csak a parttitkatoknak meg maguknak szabadon donteni a sajat megelegedetsegen ???

  • Figyelo Nem kiabálok, honnan gondolod? Megbűntetni sem akarlak, mind a kettő távol áll tőlem.
    Kételyeim vannak, és nem kaptam választ csak a sorok között.
    Nem csináltál semmit, rendben. Akkor miért is kellett menekülnöd? Ez az áldozat szerep nem tiszta. Sajnáltatod magadat, mert el kellett menekülnöd, és a gazdag Kanadában kellett élned. Szerintem pedig az a sajnálatra méltó, aki ott maradt, maga alá gyűrte a hatalom, építhette megint újra az országot, és végig élte az elnyomást, a bosszút a „legvidámabb” barakban. Aki távozni akart, örült ha nem csukták le, nektek nyitva volt a határ.
    Közben Ti „szenvedtettek” Kanadában, USA-ban, Ausztráliában és Svédországban. Jellemzően Írország befogadott nagyon sok magyart, akik mind tovább mentek, mert szegény volt az ország és sokat esik. Itt már nem voltak komcsik, de pénz sem, hiszen a csőd szélén álltak, miután 49-ben mindenben szakitottak a Brit Nemzetközösséggel.
    Most ezért a gondolkodásért gyalázzák a migránsokat. Elgondolkodtató. Alig valamit értek 56-ból. Az időpont választása rosszabb nem is lehetett. A valószínűsége a sikernek nulla, egyértelmű volt, hogy a szovjetek nem hagyják, a nyugat meg nem ugrik bele egy harmadik világháborúba. Így nekem úgy tűnik, a szovjetek és a párt volt a fő haszonélvezője a forradalomnak. Kényelmesen lehetett leszámolni a belső ellenzékkel (ellenséggel?), és a félelem biztosította a további hatalmat. Nagy Imre gondolata a függetlenségről álomnak tűnik, ahhoz nem elég kijelenteni, független vagyok. Ezt azért jól lehetett látni néhány függetlenségi háborúban (USA, ír). Nem volt egyszerű, és nagyon sok véráldozattal meg rombolással járt. Valamiért a megszállok szeretnek ilyenkor gyilkolni és rombolni. A szovjetek sem jobbak az angoloknál, nem gondolhatták. Azt sem tudom komolyan elhinni, hogy egy rádió ígéretében bíztak.
    Tehát én sajnállak Téged, mert egy meggondolatlan dacos mondatodért lecsuktak 53?-ban. Igem, ez aljasság volt. De utána mégis engedtek továbbtanulni? Nem tudom belátni, mitől voltál bátor hős? Édesanyám felnőtt fejjel volt bátor, (inkább vakmerő) mégsem jelentették fel. Téged vagy nem szerettek és bosszút állhattak, vagy egyszerűen kényelmetlen helyzetbe hoztál valakit, aki féltette a bőrét. Nem lephetett meg egy feljelentés, mikor alig 10 évvel előtte embereket küldtek feljelentők a halálba. Tudom, minden forradalom mocskos, mert elszabadulnak az indulatok, de ennek az oldalnak nincs hősies vonása. Ezt nem lenne szabad elhallgatni, szőnyeg alá seperni.
    Rengeteg volt a gyilkos gazember, tolvaj, fosztogató. Ezek miért hősök? Lejáratjátok vele a forradalmat. A lincseléseket, aljas gyilkosságokat, fosztogatásokat miért véditek? Egy lincselő nem lehet hős.Egy fosztogató sem. Nem lehet hős, aki szemeket szúr ki, akaszt az utcán, embert köt a teherautó mögé, lemészárol kiskatonákat, akiket besoroztak.
    Ti magatok kérdőjelezitek meg ezzel a hősiességet.
    Ezért most itt már kórusban bunkóztok, persze tisztán keresztényi szeretetből.
    Az már hab a tortán, hogy te teljesen jogosan menekültél, de mi természetesen csak a karrierért, a pénzért jöttünk el. Hiszen csak az a rossz, amit Te rossznak látsz. Ha nincs valakinek sarló és kalapács a homlokán, az csak jó ember lehet. Azt már nem érted meg a demokratikus és gazdag Kanadában, hogy esetleg más is szeretne demokratikus, és igen, gazdag országban élni. Hiszen a tehetsége és az akarata megvan hozzá, csak a légkör fojtja meg. Mert a Kárpát-medence most is alkalmatlan még az életre, nincsenek meg a feltételei. Nem, nem Orbán miatt, hanem azok miatt akiknek megfelel Orbán.

  • Figyelő Jön még egy pici negatívum, de ez lehet csak az én szememben. Ezért sem tudlak bálványozni és tisztelni. Te is és a Marcsi barátnőd is úgy beszél az iróasztal mögé kerülésről, mint valami földöntúli dolog. Engem nem zavart, hogy dolgoznom kellett, mindig elhárítottam a kiemelést. Belepusztultam volna egy szobában asztal mögött ülni. Szerettem dolgozni, most is szeretek, és sosem zavart ha koszos leszek. Nem várom el egyetlen nőtől sem, hogy gyárban fizikai munkát végezzen. De azt igen, hogy ne nézze le, és becsülje azt, aki lehetővé teszi, hogy Ők íróasztal mögött éllék le az életüket, „nagyon komoly” munkával töltve. Ez nekem nagyon „naccságos asszonyos”. Nem tudom tisztelni.
    Szomszédunk sokáig egy 56-os házaspár volt, aki nem folytathatta kint a szakmáját (EÜ). A nő (ápolónő) varrónőként, a férfi (műtös) sörgyárban dolgozott az USA-ban. Mindig hálával beszéltek a befogadó országról, sosem panaszkodtak, hogy keményen dolgozniuk kellett az életért, és „alja” munkát kellett végezni. Ha jól emlékszem, az embert a munka tette emberré, nincs rajta szégyellni való. Az igaz, egy szövőnő nem tudja lakkozni a körmét, nem festette a haját, a köpenye is olajos volt. Nekem mégis Ők a hősök, nem a „tisztviselők”. Ha valaki emlékszik még erre a szocialista kifejezésre.
    Lehet továbbra is bunkózni, túl fogom élni. Semmit nem számít.

  • Bendeguz79
    2018 október 23
    9:04 du.

    Kedves Bendegúz79. Akkor pörgesse fel emlékezőtehetségét. Csodálkozom, hogy nem emlékszik, amikor minden egyes nap a kintieknek „esik” Marcsi. Most Ön vagy hazudik vagy nem olvassa el a hozzászólásokat, vagy direkt tetteti, hogy figyelmetlen és próbálja a kakit kavargatni.

    Vagy ön szerint az mit jelent amikor ilyeneket mond Marcsi nap mint nap:

    „A kintiek ne osszák az észt”, vagy

    „A kintiek nem illetékesek véleményt nyilvánítani, mert adott ügyekben tájékozatlanok”

    Ezek és a tonnaszámra gyártódó hasonló Marcsi megjegyzések pontosan azt jelentik, hogy a kint élőkről úgy véli Marcsi, hogy Ő tájékozottabb, azaz többet tud.
    Így már világos Bende79?

  • Bendeguz79 Rossz a memóriád. Boda egyetlen érve, hogy Ő otthon él, tehát mindent jobban tud, mint aki külföldön él. Mert a kalickába zárt papagáj, sokkal többet tud, mint a szabad sas, hiszen még a saját nevét is tudja. Bendegúz, te nem olvasol
    Boda kommenteket?

  • Kenny
    2018 október 23
    5:50 du.

    OIM* pálinkázási szokásait nem ismerem de nem lep meg a dolog
    A mai magyar kurzus az általa gyűlöltekre próbálja
    mindig ráhúzni a saját negatívumait.
    OIM* csak e gyakorlatot követi.
    Mi más lenne elvárható tőle?
    Ez tetszik a mogyriknak.

    *OIM = Oldal Idióta Macája.

  • Figyelo
    2018 október 22
    11:47 de.

    talalom
    2018 október 22
    8:43 de.

    „…Utana mentunk a Radiohoz benmndani a 14 ponot, amit a muegyetemi diaksag szerkeztett, de sajnos , ott az AVH akultok NEM engedtek a tomeget es AKKOR kezdtek lovoldozni rank!Ez igy volt eredetileg.Amit a sajto most vagy regen allit allitott, az mar egeszen maskeppen volt!..”

    A feljegyzések és kutatómunkák eredményeként lehet olvasni arról is – többek között a Kenny által belinkelt cikkben is, de más egyéb forrásmunkákban is – a rádiónál történt lövöldözésről. A szomszédos épület tetejéről ketten lőtték az ott összegyűlt tömeget, aki a fegyvereiket töltötte nem volt más mint Wittner Mária, a forradalom nagy idolja, „hőse és mártírja”, egyébként köztörvényes bűnöző, aki a forradalom alatt (is) betöréssel és rablással foglalkozott, útonálló és önkéntes „rendcsináló” volt, amennyiben feltartóztatták, vegzálták és „igazoltatták” a járókelőket! Annyi forrásból annyi mindent lehetett már róla olvasni, de ebben az egyben totál megegyezik valamennyi forrás, életrajz – azért az nagyon érdekes, hogy forradalmi tettet, bátorságról tanúskodó, eltökélt kiállást még véletlenül sem lehet róla olvasni, pozitív cselekedet semmi, csak a közönséges bűnözés! Nem csodálkozom, elég hányatott és sivár élete volt, szülei szeretete nélkül, munkát kerülve nevelte az utca, hol ez hol az, sajnos sokan voltak így, de akkor sem kéne a forradalom eszméit a fentiek ismeretében épp Wittner M.-val „hitelesíteni!” Wittnert ugyanis nem a forradalmi cselekedetei okán ítélték első fokon halálra, másodfokon életfogytiglanra, hanem a rávalló tanúk, és korabeli feljegyzések által alátámasztott viselt dolgai miatt. Nagy szerencséje, hogy a rádiónál történt lövöldözésben betöltött közreműködése nem szerepelt a perirataiban, mert nem valószínű, hogy megúszta volna! Ajánlom, azoknak akiket érdekel, az „1956- a korabeli sajtó tükrében” c. dokumentum összeállítást, a kötet kissé nagy alakilag és igen vaskos, de rengeteg cikk, dokumentum, feljegyzés, fotó, pontosan megnevezett forrásokkal szerepel benne, így olyasmi is összeáll/hat ami eddig nem volt eléggé világos!

  • HUNCANADA;

    Maga poroghet amit akar.De nem nevezek senkit „hazug”-nak.
    S aki nem olvas az a sajat vetke,de NE vadolj gyerekesen engem a sajat ertelemtlensegedert !

    Hivatkoztam es hivatkozhatok Boda soraira miota itten olvasom.

    Mivel hogy a „kintiek” csupan az egyeni velemnyeiket osztogathatajak, s NEM dontenek az ottani dolgokban, sem fizetik az ottani adokat, abban igaza van Bodanak hogy azt ne is ptobaljak tenni.

    En csupan meggyozodott vagyok hogy vannak ottan sokan akik jobb letlehetoseget erdemelnenek mint azok akik a magyarkormanyt csak megdonteni akarjak a sajat kegyetlen keny-uralmuk es zsarnoksakuk vissza-allitasara.

  • KENNY;
    Olvasd fenti soromat Huncandahoz !

    Bodanak egyben ketsegtelenul igaza van. O ottan el es fizeti az ottani adokoltsegeket.
    Tehat elso joga azon onmaga hatarozni.

    Mi a tobbiek azon vitatakozhatunk.

    De ne veld magadat egy koszali-sasnak.
    Inkab egy oreg buzzard-nak.

  • Bendeguz79
    2018 október 24
    9:49 de.

    Kedves Bende. Bármit is jelentsen a „pörgés” az Ön olvasatában, megnyugtatom: Én nem pörgök, csak válaszoltam a kérdésére, és eszébe juttattam, hogy de bizony Marcsi nap mint nap felmagasztalja magát és vélt ismeretei a kintiekkel szemben. Így már világos, vagy még akar erről diskurzust?

    Nem vádoltam magát semmivel, – ismét mondom – válaszoltam a kérdésére. Ha nem képes viselni a válaszadás bárminemű tartalmát, miért kérdez?

  • Bendeguz79 Köszönöm, hogy bizonyítottad, jogom van beleszólni a magyar ügyekbe. Miután két ingatlannal rendelkezünk ott, ezek után pedig adót fizetünk, ami a rezsiköltésben jelenik meg. Ott tartózkodásunk alatt kifizetett ÁFA (adó) is jelentős összeg.
    Miután idén vásároltunk egy új ingatlant, így most vagyonosodási adót is fogunk fizetni, ami szintén jelentős összeg. Elmondhatom, több adót fizetek ott, mint Boda.
    Köszönöm a segítségedet.
    Igazad van, hibáztam. Nem akarok én amerikai sas lenni, boldog vagyok ír ölyvként. Itt mellettünk a Glenveagh Nemzeti Parkban lakik egy ölyv házaspár, gyönyörű állatok. Köszönöm az elismerést.

  • Kenny!

    Még szép,hogy három lakás után fizetsz adót….nekem csak egy van ,amiben élek és természetesen nem fizetek adót!
    Ha majd lesz rá időm,kifejezem a „nagyon nagy” sajnálatomat…..

  • Egyébként talán…azért,mert ugye nem itthon élsz és kiadod a kégliket?…..
    Na majd gyüjtök,ha lesz rá időm….!

  • Egyébként csodálom,hogy Bendegúz79 szolidáris a „szegény kint élő de haszonszerző !Kennyvel”……

  • Lehet,(és sajnálatos)hogy Bendeguz79 aki erősen töri a magyart,talán félreértette,vagy nem értette a szegény „nélkülöző” Kennyt?

  • Boda Marcsi Látod, csak a rosszindulat éri el az agyadat. Nem irigyellek.
    Pesten az egyikben a feleségem édesanyja lakik, a másikban pedig a leányunk a családjával. No? A harmadik pedig nem lakás, hanem ház itt, abban mi lakunk. De nem erről írtam, néha megérthetéd a szavakat. Ha viszont kiadnánk, mi közöd lenne hozzá? Semmi. Miért bizonyitod nap mint nap, hogy Geyza véleménye helytálló rólad?

  • Kenny!

    Mellesleg…képzeld el,hogy nálunk aki rendszeresen kiadja a lakását annak kötelessége az APEH-nek adót fizetni(sőt a házunknak dupla közös költséget),mert így igazságos ,az utóbbit nagy többséggel meg is szavaztuk !!!!!

  • Boda Marcsi
    2018 október 24
    3:20 du.

    Csak ne nagyon hangoztasd mert még ötleteket adsz a Kormány helyi info-szippantójának.

    Lakás-utáni adó..
    Megélhetési járulék..
    Pénzgyűjtés utáni letéti összeg…
    Adónemfizetés utáni adó..
    Sajnálkozási illeték..

    Megy ez kérem.
    Lesz még több pénz stadionokra és kisvasútra.

  • Bendeguz79
    2018 október 24
    9:49 de.

    Hát pillanatnyilag
    -ahogy így elnézlek hónapok óta-
    TE szoktál itten „pörögni” mint majom f..szán a stanecli 😀

  • Boda Marcsi
    2018 október 24
    3:52 du.

    Marcsi, maga tényleg nagyon tájékozott, „érdemes minden szavát inni” és a naprakész tudását beszippantani.

    APEH már rég nincs, helyette 2011 január óta NAV van, vagyis a naprakészsége legalább 8 évvel el van csúszva a mától. De azért Ön hiteles és tájékozott és a tutit mondja… Már megint 😀

  • Boda Mikor mondtam, hogy nélkülözünk? Nem tudod mikor kell abbahagynod a hülyeséget?
    Nem tudom, mitől lenne igazságos a dupla közös költség? Szereted a más pénzét?
    Nagyon rámkattantál kedvesem, kiesett Geyza a pixisből? 🙂 Vagy egyszerűen terelsz a kényes témáról?

  • Almási Alma!

    ajánlom ezt a mondatot figyelmedbe Kennytöl:

    „Mert a Kárpát-medence most is alkalmatlan még az életre, nincsenek meg a feltételei. Nem, nem Orbán miatt, hanem azok miatt akiknek megfelel Orbán.”

  • Bendeguz79
    2018 október 23
    12:00 du.

    A színészek kiszolgáltatottságára (vagy arra, hogy ők kiszolgáltatottnak érzik magukat), egy példa lehet a közelmúlt szexbotrányai.

  • Boda Marcsi
    2018 október 24
    3:52 du.

    Undorító vagy a lakótársaiddal együtt.

    „Dupla közös költség a nyerészkedőknek”

    Ez már igen.
    Hogy nem sül le a bőr a pofátokról.

    TI vagytok a nyerészkedők !
    Adót csináltok a közös költségből és sarcoljátok
    az „idegeneket” (Géjza undorodva röhög OIM*-on és társain)

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Kenny
    2018 október 24
    7:53 du.

    Kattog a hülye banya,
    azt hiszi jópontokat szerez nálunk
    azzal hogy előadta hogy ő és „tisztelt” lakótársai
    fosztogatják azokat akik abban a lepukkant ócska házban
    lakást merészelnek vásárolni és azt ki merik adni bárkinek is.

  • Keny, ,es mind azok akik engem kritizaltak es beirasomra valaszoltak.
    Elore mondom, hogy azt HISZNEK EL AMIT AKARBA,< SZABAD A VASAR!
    Ott kezdem el, hogy valaki osszekaverte a multamat. Fiatalkorpomban 17 evesen az iskolaban feljelentett valaki, mert megtagadtam SztALIN elvtarsnak szuletesnapjara barmi jo cselekedetet! Az iskloabol kicsaptak es egy ev bortonre iteltek. 1956 ban, 23 eves voltam mar, semmi forradalmi tetett nem kovettem el, csak egyszer kimentem a Bem szobborhoz egy tuntetesben vettem reszt, amit szinten itt leirtam. 6 evvel voltam idosebb , mint az iskolai balhem!
    Soha, NEM tartottam hosnek magam, es a fiatalkori balgasagot alaposan megbunhodtem! Ahogy Anyam mondta, "mert jart a szam!"

  • Besancon
    2018 október 24
    9:10 de. Termeszetesen, a fentiek, maganak is a valaszom.

    Besancon
    2018 október 24
    9:10 de.
    Itt nagyot teved! AZ amire maga utal, az mar csutortokon volt , mikor az orszaghaza elott volt a tomeg es az AVH lott a tomegbe, azt hiszem az Igazsagugyi miniszterium epuletenek tetejerol! Szerencsere azon nem vettem reszt, otthon voltam!

  • Gabriel
    2018 október 25
    12:31 de.
    Vagy mert azert , hogy a Kenny felesege jobb fizetesu allast kapott Irorszgban, ,mint az otthon!

  • Besancon
    2018 október 24
    9:10 de. Kesve valszolok,
    hozzam intezett soraira. Soha NEM lattam, hallottam AKKOR Wittner Mariarol! Csak mostanaban olvasok rola. Kikre lott es milyen alkalombol eleg zavaros. Allitolg o azt allitja, hogy nagy forradalmar volt. Akkor miert allitjak rola, hogy a forradalmarokra lott? Sajnos, ezt nem ertem.

  • Geyza!
    Sötét vagy mind mindig…..de még van lejjebb

    Amit írtam igaz volt,nincs lakásadó(ha itthon élsz pontosan tudod…)amúgy nem az én ötletem azok megadóztatása,akik csupán
    bérbeadás céljából adják veszik a lakásokat(kereskednek)és nem lakhatás céljából.(pláne ha feketén adják ki,meg főleg ha zűrös
    külföldieknek nagy pénzért!)
    Egyébként nem adót (azt az államnak kell fizetni),hanem magasabb közös költség fizetését szavazták meg a ház lakói,a számvizsgáló bizottság támogatásával,tolmácsolásával!
    Ez így jogos,különösen a nyugdíjasok,családok anyagi helyzetét tekintve,de neked mi közöd hozzá?
    ha nem neked írok,ne válaszolj rá….

  • Amúgy Geyza lehet,hogy te egy lepukkant pinyóban laksz,de én egy nemrég több alapos felújításon átesett(Villanyvezetékek cseréje,folyosó járólapok cseréje, festése,épület festés stb..)házban lakom és méghozzá igen frekventált helyen,ahol magasak a lakásárak!
    Már megint jobb lett volna,ha csöndben maradtál volna…..

  • Figyelő!

    Wittner Mária valóban forradalmár volt,aktívan részt vett az eseményekben(és ugye a forradalmárokra pláne nem lőtt,de még a mocskos megtorlókra sem) és ez nem új keletű hír,régóta ismerik a történetét,sok évvel ezelőtt elismerésben is részesült.Mivel Te régóta kint élsz biztosan az az oka,hogy nem hallottál róla!

  • Figyelo
    2018 október 25
    11:50 de.

    Besancon
    2018 október 24
    9:10 de. Termeszetesen, a fentiek, maganak is a valaszom.

    Kedves Figyelő, kérem, hogy jobban figyeljen, a hivatkozott hozzászólásomban nem is foglalkoztam olyasmivel amire Kennynek válaszolt! Azért ennyire ne egyszerűsítse már le a dolgát, hogy egy füst alatt kioszt mindenkit, függetlenül attól, hogy ki mit írt, írt e egyáltalán, kérdezett – e valamit Öntől, pusztán azon az alapon, hogy Önt úgyis „mindenki kritizálja,sértegeti” hát akkor „mindenkinek” küldi a válaszát!?

  • Tehat KENNY ‘elvtars’ rogton egy ‘ verszopo kapitalista lett’.
    De vajon a sajat magyaroszagi mentos-sofor nyugdijjan, de inkabb a kapitalista fizetesu orvostani felesege fizetesen.
    Tehat valakit ‘kizsakmanyol’.
    Amikor dicskedett az elvtarsai utccai kivegzesein.
    Kapitalistava valni, az ‘koponyegforgatast’ mutat am.

    Mivel hogy dicsekedett azal mar itten a KMH-n, hat jogos azon megjegyezesere is reagalni !!!

  • Gabriel Sajnos Figyelő gondolkodása és világlátása egyszerű mint a bot. Elégé leegyszerűsítette emigrációnk okát. Nem hiszem, hogy megérti valaha is az igazi okokat.

  • Boda Marcsi es a masok altal kozolt ottani ado-rendszer, de az egeesz europai adoztatas rendszere teljes UTCCA RABLAS !!!

    Itten a XVIII szazadi angol tea-ado robbantotta ki az amerikai forradalmat.
    S Anglia mindent vesztett !!!

  • Geyza Mit nem értesz? Ha a házban szegény nyugdíjasok élnek, akkor megszavaznak maguknak egy kis zsebpénzt, tehetősebb lakótársuktól. Ez így igazságos, a vagyon újra eloszása. Mert Boda nem volt kommunista. Ha így is kevés, akor megszavazzák a kirablását is, vagy csak simán einstand? A tisztesség és becsület hangja by Boda.

  • Figyelo
    2018 október 25
    11:50 de.

    Besancon
    2018 október 24
    9:10 de.
    Itt nagyot teved! AZ amire maga utal, az mar csutortokon volt , mikor az orszaghaza elott volt a tomeg es az AVH lott a tomegbe, azt hiszem az Igazsagugyi miniszterium epuletenek tetejerol! Szerencsere azon nem vettem reszt, otthon voltam!

    Miben tévedek? Az jó, ha Ön pontosan tudja mire utalok, mert én mindössze egy életrajzi feljegyzésről írtam Wittner M.- val kapcsolatban, mely forrás szerint W.M. a rádiónál történt akció során a szemközti ház tetejéről lövöldöző két „harcostársának” fegyvereit töltögette, gondolom minden hősies szándék nélkül, valószínű azt sem tudták kire lőnek és miért, pusztán jó balhé lehetett – sokan voltak/lehettek így a „hősök” között! Én itt tehát nem tudok tévedni, mert nem állítottam semmit, pusztán egy személy megítélésével kapcsolatosan hivatkoztam egy feljegyzésre – oké?

    Nem csütörtökről, nem a parlamentről, és nem is AVO-s lövöldözésről írtam tehát – oké?

  • HUNVANADA;

    Igen olvasom Boda Marcsi sorait is,s nincsen szuksegem a maga bunko gyalazkodasara.

    Amin nem egyezzek meg az ottani dolgokon altalaban, azt megirom itten.

    De mondhatom hogy elvezem Boda Marcsi rovid de csattanos valaszait a ti bunklo es undorito vadaitokra.

    Soha semmi tenyekre hivatkozokat nem vagytok kepesek felsorolni, a gyuloletekken kivul.
    Amit Bodatol meg nem olvastam soha.

    S hogy bantok szegeny idos Figyelovel,aki nagyanyatok lehetne es mindeg tisztelettel valaszol mindenkinek. Hat az a leg-aljasabb !!!

  • Figyelo
    2018 október 25
    12:14 du.

    Besancon
    2018 október 24
    9:10 de. „Kesve valszolok,…

    …Allitolg o azt allitja, hogy nagy forradalmar volt. Akkor miert allitjak rola, hogy a forradalmarokra lott? Sajnos, ezt nem ertem….”

    Nem késett el, már kétszer válaszolt az okt.24.9:10 írásomra! Úgy tűnik még mindig W.M.-ról van szó, Ön nem érti miért állítják róla, hogy a forradalmárokra lőtt, ha egyszer ő maga is „nagy forradalmár volt?”
    Hát, ha csak ezt nem értené, még meg is lehetne magyarázni, de szerintem bőven elegendő, ha elolvassa a Kenny által okt.21.én 2:31 kor linkelt cikket!

  • HAZAI LAMPA;

    Mifele „szexbotranyokra” hivatkozik maga ?

    A magyarorszagi erkolcsok alapjan ottan vajon mi lehetene velhetonek mint „szex-botrany” ?

    Mikor ottan voltam (1990-91-ben)minden allashirdetesek a noknet erintve, szazaval; a „hajlando” es „eggyutmokodo csinos megjelenesu”-ket koveteltek.

    Kepesseg, gyakorlat, szorgalom ismeretlenek voltak minden hirdetesekben.
    Vajon valtozott az mar azota ?

    Ha talan a Harvet Weinsten esetere jelezne, vagy a vilagszerti papok altali botranyaikra ?

  • Hm.Ott van es var a soraimra a cenzor.

    A dicso szoviet hadsereg megjegyzese tilos a szabad
    sajton.
    Meg Ischman sem tette azt !

  • Christopher Adam

    B79! Amikor valaki olyan rosszul ír és fogalmaz mint Ön — magyarul és angolul egyaránt! — nem igazán áll jól mások lebunkózása.

  • Bendeguz79
    2018 október 25
    3:26 du.

    Drága Bendegúz79! Kérem mutasson már egy gyalázkodást tőlem, vagy bunkó hozzászólást. Köszönöm előre is.

  • Bendeguz79
    2018 október 25
    4:10 du.

    Miért?
    Leverték a nácikat!
    Vagy nem ??! Olyan az mint az aduász:Mindent visz.
    Aztán szép lassan elcseszték a „renomét” mint mostanság mi.

  • Besancon
    2018 október 25
    3:45 du.

    Már a nagy kavarodásban senkise tudja ki kire lőtt és miért.
    De egy régi vicc megmagyarázza:

    Valahol Ukrajnában:
    A németek elfoglalták az erdőt.
    Megjöttek a partizánok és kikergették a németeket.
    De a németek visszajöttek és kikergették a partizánokat.
    De a partizánok is visszajöttek és…
    és megjött az erdőőr és mindenkit kikergetett az erdőből..

  • Bendeguz79
    2018 október 25
    3:12 du.

    Bendeguz rettenetesen aljas ember bírsz lenni.
    Alattomos beszurkáló megjegyzések.
    Rongy ember.

    Te miért nem adod fel az amerikai nyugdíjadat, és miért nem mész el Magyarországra élni??

    Válaszolj szépen
    nyilván úgy se tudsz

  • Geyza írta Bendeguznak:
    „Te miért nem adod fel az amerikai nyugdíjadat, és miért nem mész el Magyarországra élni??
    Válaszolj szépen”
    _________________

    Majd én válaszolok.
    Mert mi nem érdemeljük meg ŐTET…

  • Bendeguz79 Kedves Bendegúz Néhány kiegészítés. Gondolom a „mentősofőr” kiemelése a lejáratásomat célozza, használd inkább a „buszsőfor” megjelőlést, annál lenézettebb munka kevés van Magyarországon, azzal tudod legjobban kifejezni lenézésemet hiszen minden buszvezető bunkó és hülye, ez köztudott. Az időt nézve azt a munkát csináltam a legtöbbet, és azt is szerettem a legjobban. Azonkívül miután szakmám volt, így gépkocsivezető voltam, a sofőr nálunk hivatásosoknál mást jelent. Nem a te hibád, honnan tudná ezt a google fordító?
    A „mentősofőr” nyugdíj fillérek lenne, a buszvezető sokkal jobb. Élni nem lehetne belőle, de éhenhalni sem. Viszont még egy forintot a nyugdíjamból nem hoztam ki Magyarországról, nekünk nem kell. Erre varrj gombot kedves Bendegúz, azt sem tudom mikor hozza a postás. Nem érdekel.

    Milyen kapitalista felfogást látsz abban, hogy egy konzultáns emberek életét menti meg, amiért fizetést kap? Hol van ebben a kizsákmányolás okoska? Mesélj hát!

    Mikor írtam, hogy elvtárs vagyok? Bendegúz, én nem voltam soha elvtárs, de Te elmebeteg vagy édes fiam. Ez nem sértegetés, megmutattam egy orvosnak a förmedvényedet, ez egy orvosi vélemény. Végzetesen nagy ütés érhette a fejedet gyermekorodban, ez sajnálatos. Ritka aljas, szemét ember lettél, szép lassan leküzdötted magad a mocsár legaljára. Jó, nem lassan.

    „Amikor dicskedett az elvtarsai utccai kivegzesein.
    Kapitalistava valni, az ‘koponyegforgatast’ mutat am.”

    Te szarházi senki, ezt az állításodat bizonyítanád?
    Ne rohangálj Chrishez panaszkodni, hogy gyaláznak téged, mert Ő is tudja, hogy egy szarházi senki vagy, de Őt köti a jómodor. Nekem mint volt „mentősofőrnek” viszon joga van nyersen fogalmazni, mint tudjuk a kocsisok utódja vagyok. Ha találkoznánk, akkor a képedet is betörném ezért az aljas szemét hazugságodért. Azért még a szarházi senkiknek is tudni kellene hol a határ. Neked nincs homloklebenyed?
    Szeretném ha nem hörögnél azért, mert leírtam rólad a véleményemet. Semmi sértés nincs benne, az igazságért nem sértődhetsz, én még jelentősen vissza is fogtam magam jellemtelen senkiséged rendreutasításában. További szép napot.
    Most mehetsz sírni az Óvobácsihoz, de ne várj Tőle vígaszt.

  • Bendeguz79
    2018 október 25
    3:26 du.

    Jól van Bendegúz. Látom nem sikerült találnia olyat, ahol én gyalázkodom, vagy bunkón szóltam Magához. Legyen szíves a hazugságait mellőzni velem kapcsolatosan, ha ezt kérhetem.

  • Kenny
    2018 október 25
    3:14 du.

    „Gabriel Sajnos Figyelő gondolkodása és világlátása egyszerű mint a bot. Elégé leegyszerűsítette emigrációnk okát. Nem hiszem, hogy megérti valaha is az igazi okokat.”

    Hát persze, hogy minden ilyen egyszerű, miért látná „többrétűnek” a ti emigrálásotokat, amikor a magáét is totál leegyszerűsítette? Nem csinált semmit a forradalom alatt, bár ott volt mindenhol – ez több írásából is kiderül – ám csak lelkes tüntető, saját szavaival élve a forradalom eszmei támogatója volt, ennek ellenére „menekült” – miért? Mert a vőlegénye ultimátumot adott: ha nem megy vele, ő sem megy! Hogy ezt a két szempontot, már mint a diktatúra elöli menekülést és a vőlegény szelíd zsarolását miként tudja egy kalap alá rendezni az rejtély, még akkor is ha mindez az ő dolga. Ezzel kapcsolatban nekem mindössze annyi a véleményem, hogy ezért még senkinek ne kelljen hozsannáznia, vagy megkülönböztetett tiszteletben részesíteni őt, sem azért amennyi idős, mert a kor egy fizikai állapot, mindegy kinek lehetne a nagymamája (by B79) önmagában az X év még nem biztosít extra tiszteletet senkinek, ha nem tesz semmit érte, bár úgy gondolom az ide író-olvasó emberek jó része már maga sem hátulgombolós! Ezt annak idején Charlinak próbáltam megmagyarázni, aki már maga is nagypapa volt, nem igazán értette! Szerintem itt mindenkinek annyi tisztelet jár ki amely bármely embertársunkat megillet, a nem épp teenager korúak között! Aki pedig nem érti F. ellentmondásos történetét és rákérdez (ezt már többször többen tették rajtunk kívül is) az kritizálja, esetleg „sértegeti” szegényt! Soha nem értem meg, miért sértegetés ha egy ilyen nyilvánvaló ellentmondást nem értve kérdez valaki? Hozzáteszem, senkinek nem kötelessége beszámolni magánjellegű dolgairól, élete egyetlen szakaszát illetően sem – ez nem elvárás – de ha önszántából mégis megteszi, ne maszatoljon, mert annak ez az eredménye, hogy mindig lesz aki rákérdez, ahányszor ez a téma előjön, márpedig rendre előjön, mert F.-t más téma ritkán foglalkoztat.
    Ne csodálkozz tehát, ha a ti és még annak a több százezer országot elhagyó személy távozásának okát F. a jobb fizetésben látja! Számára ez ilyen egyszerű, ahogy írni szokta, mindenki azt hiszi „a szomszéd fűje mindig zöldebb!” tehát a ti egyéb szempontjaitok a számára nem léteznek! Ugyanúgy a másoké sem, kizárólag a magáé – hogy ő elmenekült a diktatúra elől az addig rendben, de rajta kívül senkinek nincs „jogalapja” a menekülésre még akkor sem ha közvetlenül az élete a tét, olyat meg pláne nem tud/akar elfogadni, hogy gazdasági, érzelmi, mentális, szociális, esetleg mindez együttvéve vagy egyéb más meggondolások alapján döntsön valaki úgy, hogy elfogyott körülötte a levegő és nincs tovább, mennie kell! Ahogyan talalom írta nagyon találóan „ha valaki személy szerint nem vele tesz rosszat az rendben van!” A többieknek tehát annyi!

    1956-ban – mint ezekből az írásokból is kiderült – sokan sokféle okból elmentek Magyarországról, ezek között nyilván voltak menekültek is, akiknek létkérdés volt a távozás, mint ahogy voltak Alma kifejezése szerinti „megalkuvók” is, mint írta nem pejoratív értelemben véve, de legalább annyi volt a szerencséjét kereső,jobb megélhetésben reménykedő, a teljes kilátástalanság elől menekülő és sajnos a rengeteg gyanús elem, aki a hatóságok szeme elől okkal akart eltűnni, nem épp forradalmi tettei okán. Utólag mondani sok mindent lehet, de azért kérdés, hogy a kb 200 ezer határt átlépő között mennyi volt a „valódi hős” és mennyi aki ma hősként emlékszik ugyan a múltjára, de alapban más oka volt/lehetett annak, hogy disszidált!

  • Ez érdekes: B79 úgy ír,mintha egy marxista-leninista középiskolás tankönyből másolná ki meghatározásait.(Nem Ml-egyetemiből: oda már több kellett.)
    Az meg régóta látható: a bodaságok az irigységnek, a sötét ostobaságnak és a rosszindulatnak olyan keverékei, amikre épít ez a beszari bugris kormány. Ez a „közös költség ügy” nagyon példaszerűen világít erre rá.

  • HUNCANADA 2018, Okt.25 6;15 du;

    Kerdezte hogy hol ahanalt gyalazo kifejezeset.

    Hat ott amire reagalt maga Bodat le-„hazug”-olta.

    Vagy talan maguknak az ottan civilizalt modszer ?

  • talalom;2018, Oct20, 8;57 du.

    Lenne hajlando valami hiteles adatat nyujtani azt a allitasat alatamasztani, amit tett a Kozert elott allokra sortuzet nyitni, stb,stbk.

    10/26, 9;06 soraira.
    Irtam mar itten, hogy valamikor Piros Laszlo volt a fonokom.

  • Besancon. X és Y nem azért ágált Figyelő és Boda mellett, mert olyan nagy tisztelet tombolt volna benne, hanem azért, mert jó alap volt a másik oldal ledorongolására, miközben tündökölhetett a nagy emberbarát szerepben. Így próbálta bizonyítani a szélsőjobboldal fölényét a „libsikkel” szemben. Mert ők olyan jók és tisztelettudók!
    Azonban egy csepp tisztelet sem volt benne, elég sűrűn villogtatta farkasfogait.
    Egyébként észrevehető, hogy az ellenzékiek elég sűrűn összekapnak, sokszor veszekednek, de a jobboldaliak gyönyörűen összetartanak, mondjon bármilyen baromságot, vagy hazudjon bármekkorát is tettestársuk. A mundér megvédése az első, a módszer nem számít.
    Felém például sosem volt kényes az udvariasságra, pedig én is nagypapa korú vagyok. Akkor tehát mégsem a kort tiszteljük?
    Ha Z-t hazugságon vagy tévedésen éred, ezzel a jobboldal rendszerében találsz hibát szerintük, azt pedig nem engedhetik.
    Ha nem kérdezel, nem lesz bizonyított a tévedés, a hazugság. Világos, nem? Ha rajtakaptad a tévedésen vagy hazgságon, akkor sértődni kell, felháborodni, így nem kell elismerni semmit. Mert igaz, hogy immel-ámmal szidják Orbán rendszerét, de nem a rendszerrel van a bajuk, hanem a saját szerepükkel elégedetlenek a rendszerben.
    Figyelő esetében el is hiszem, hogy ártatlanul néz maga elé miért bántjuk, már régen elfelejtette, hogy hányszor írt le ellenkező véleményt. Viszont a védelmezői tudják, ha tényleg a barátai lennének, figyelmeztetnék, nem felhasználnák.
    Mert azt nem gondolom, hogy szándékosan volt gonosz például most velem, de akkor ezek szerint elfelejtette azt, amit már tízszer leírtam.

  • Chris Adam;

    Miert mindeg ismtelgeti magat ?

    Semmi mas kifogast nem talalna jovahagyni soraim megtagadasat ???

    Ketsegtelenul nem.

    Soha NEM kovettem kihagasat a lapja kozolt szabalyainak !!!!

  • Bendeguz79:
    „Irtam mar itten, hogy valamikor Piros Laszlo volt a fonokom.”

    És? Gondolom, Piros nem ÁVH-s vezérőrnagyként volt az Ön főnöke, hanem korábban (még hentessegédként), hanem később, mint szakszervezeti funkcionárius vagy a szegedi szalámigyár vezetője.
    Ha Piros mégis ÁVH-s tábornokként, vagy belügyminiszterként volt az Ön főnöke, akkor írhatna egy kicsit róla; Piros e minőségében mit csinált, hogyan viselkedett, amikor az ún. koncepciós pereket felülvizsgáló, az áldozatok rehabilitációját előkészítő bizottság tagja volt? Engem érdekelne.

  • Bendeguz79
    2018 október 26
    1:07 du.

    Bendegúz. Bemásolná, hogy egész pontosan mire gondol, hol hazugoztam Marcsit? Csak, hogy tanuljunk belőle. PLS!
    Közben elolvastam az összes hozzászólásomat, és egyáltalán nem látok, olyat hogy azt írtam volna Boda-nak, hogy hazug. Ellenben, ha olyasmire gondol, hogy ha valaki hazugságokat beszél, legyen az Maga vagy Marcsi, vagy akárki és szembesítem elmondva, hogy miért hazug az állítás, akkor azt inkább köszönje meg, mint megsértődik rajta. Bárkiről is legyen szó.

  • Kenny!

    Nagy tévedésben vagy: a fórumon az ellenzékiek nemigen szoktak összekapni….a más véleményen lévők, (szerinted csak jobboldaliak?..)a tárgyilagosak sem tartanak össze vakon,voltak nemegyszer nézetkülönbségek,amiket egymás közt tisztáztunk is,persze kulturáltan!
    A fórumon kívül persze az ellenzéki pártok nem tartanak össze,sőt
    még pártokon belül is irtják,fúrják,sőt még verik is egymást(konkrétan!!!)
    Egy dologban értenek egyet :Az Orbán fóbiájukban!!!!
    Na ezért tartanak itt…és van még lejjebb!!!!!

  • Figyelő:
    „akkor a KILIAN laktanya AVH s hadoffice volt.Ott nagy lovoldozesek voltak! Mar irtam, hogy ott voltam,”

    Én nem voltam ott (akkoriban még az apám is óvodás lehetett),
    ennek ellenére tudom, hogy a Kilián-laktanya (a Körút és az Üllői út sarkán) akkoriban nem ÁVH-s hadioffice, hanem a megbízhatatlannak minősített, lényegében munkaszolgálatot végző, fegyver nélküli „lapátos katonák” laktanyája volt. Parancsnokuk Maléter Pál ezredes volt.
    A környéken a valóban komoly harcok folytak, a második szovjet intervenció idején szétlőtték az egész környéket, mert a szomszéd Korvin-köz és környéke volt a felkelők talán legnagyobb centruma.

  • Majd elfelejtettem,mig a többség méltón emlékezett meg az 1956-os
    forradalomról(hatalmas tömeg volt a helyszíneken)addig az ellenzékiek volt pofájuk (oda nem illő tüntetéseket szervezni)
    a jelenlegi kormány alaptalan rágalmazásával foglalkozni,na hazaárulásban uszításban nagyon egyetértenek,levizsgáztak nem kicsit,hanem nagyon!!!!
    Azért az nagy szerencse,hogy jó ideje van lehetőség a magyarok
    ünnepéről(amit más országokban is elismernek,dicsérnek)jó ideje
    lehet méltón megemlékezni,míg a komcsik,szocik idejében még a kokárda viselése,március 15-e ünneplése miatt is sokan fekete
    listára kerültek……!(Én emlékszem,és mások is!!!!!)
    Na szerencsére azok az idők már nem jönnek vissza,károghatnak,hőböröghetnek,amivel csal még jobban leégetik magukat!
    Na pá!A tényekről,a múltról ennyit!

  • Bendeguz79!

    Oda se neki(de köszönöm,hogy kiálltál mellettem!)de ugye ezen a fórumon a sértegetés nagy divat….belátni a tévedést,az már nem az erősségük….!
    Kedves vagy,de ne aggódj „egyesek” képtelenek megsérteni,(többen le is tagadják)nincsenek abban a helyzetben, szinten,hogy ezt komolyan vegye bárki is!

  • Boda Marcsi
    2018 október 26
    3:00 du.

    Imádom azokat a mondatokat, amiket úgy kezd, hogy „még mielőtt el nem felejtem” stb.
    Pl most azt felejtette, el hogy a fideszes városokból szállították az embereket önkormányzati EU-s pénzből vett buszokkal, hogy legyen valaki aki meghallgatja Orbán beszédét. Kirándulásként lett felajánlva, hogy fővárost lássanak a vidékiek. Tiszta komcsi tempó. A legjobb legszebb polgárokat összegyűjtötték országszerte, egy kis utazásra és máris kész az Orbán miniszterelnököt tapsoló massza.
    A másik amit elfelejtett megemlíteni, hogy az MTVA székházánál is tüntettek a párttévé ellen, egy valódi köztévéért, ahogy a Lendvay utcában is. Ezekről Ön elfelejtett beszámolni – Csak mondom, mert maga a „hiteles tájékoztatás” fémjele a miheztartás végett.

  • C.Á!

    Lehet,hogy Bendegúz79 kissé már töri a magyart,de ugye azért érti is,amit a hozzászólásaival is bizonyít,nem kéne őt ócsárolni a több hiteltelen és ok,alap nélkül… sértegető elvakultakkal szemben!
    Ő legalább elfogadja az itthon élő,tapasztalt,és főleg a valós tényeket ismerő emberek tájékoztatását,mig a fórum által Figyelőt állandóan és ok nélkül és nagyképű sértegetők hozzászólásainak sem dől be…..(szerencsére!!!!)

  • Amúgy „szegény hátrányos helyzetű ” Kennynek,aki több lakással is kereskedik ) majd gyűjtést rendezek,ha lesz rá időm,és kedvem,meg ha netán elment az eszem!!!!!!!!

  • C.Á!

    Csak megkérdezném,hogy azt miért nem kifogásolja,hogy például Bar-lev időnként héberül ír (?)amit a többség önhibáján
    kívül nem ért,mert ugye nem az az anyanyelve???????!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    Bar-Lev ki lett tiltva. Többé soha nem jelennek meg a KMH-ban a kommentjei. Immár egy hete kitiltottam.

  • Boda Marcsi
    2018 október 26
    4:33 du.

    Neked már rég elment az eszed.
    Csak nem tudsz róla.
    Az idióták abban élnek
    hogy ők a normálisak a többiek pedig nem.

  • Boda Marcsi
    2018 október 26
    3:00 du.

    Hazudsz liba !
    Anno mindenki viselt tizenötödikén kokárdát és senki nem került miatta hátrányba.
    Sőt, azokat szólták meg az utcán akiknek nem volt kokárdájuk.
    Úgy hazudsz folyamatosan ahogyan a liba fosik.
    Fosod megállás nélkül a hazugságaidat.

    Méghogy „feketelistára” kerültek márc.15-én a kokárda miatt.
    Ezt a pofátlan hazudozást…

  • Kenny
    2018 október 26
    3:29 de.

    Hámá hogyne lenne:

    A kukásautó sofőrje
    A szippantós-kocsi fosőrje
    A hullaszállító autó vezetője
    Etc..

  • Bendeguz79
    2018 október 26
    1:41 du.

    Komám akkora az arcod mintha lennél valaki.
    Peg nulla vagy, méghozzá dupla.
    A Nagykőrúti zöld villamos ajtajáról hehehehehehehe

  • Boda Marcsi
    2018 október 26
    4:33 du.

    Amúgy “szegény hátrányos helyzetű ” Kennynek,aki több lakással is kereskedik ) majd gyűjtést rendezek,ha lesz rá időm,és kedvem,meg ha netán elment az eszem!!!!!!!!
    ________________

    Marcsikám, ha valaki „nem hátrányos helyzetű”, attól még lehet rendes ember. De ha te nem így gondolod,, akkor felhívom a figyelmedet, maga Orbán Viktor, meg a többi nagyszájú egyike sem hátrányos helyzetű. Még ha ócska kockás inget és harmonikaszárú nadrágot visel, akkor sem, akkor is legfeljebb csak nincs ízlése.