Megalkuvók

2018 október 22 11:04 de.152 hozzászólás

Különrajzról mentünk haza. Hárman. A Kálvin térnél szálltunk föl a villamosra, de már a Múzeumkertnél majdnem le is szálltunk. A múzeum lépcsõjén nagy csapat fiatal. Énekelnek. Egyikünk bizonytalanul rebegi, otthon aggódni fognak. Így hát, jólnevelt kiskamaszok, mégse szállunk le. Másnap reggel a rádió végtelen zenéjére apám kijelenti, hogy ma nem mehetek iskolába, és anyu se, dolgozni. Õ azért elment, maszek mûhely nem állhat le. De mit fognak szólni a tanárok?

Kálvin tér 1956-ban.

A következõ napokban jószerivel semmit se csinálunk. Zárt kapu mögött csak a házban lakó barátnõimmel játszhatok. Föléltük a Hunyadi-piaci tejesasszonynak összegyûjtött száraz kenyeret, a télire eltett sós daráltpaprika krémet, befõtteket, és végül sor került a többéves, gumivá szikkadt szilvalekvárokra is. Az ám a csemege! Volt rántottleves is, grizes tészta is dögivel. A rádióból Nagy Imre, Mindszenty, Tildy, Kádár és az Eroica szól végtelenné körbefûzve. Odébbtekerve a Szabadeurópa recseg, vésztjósló, patetikus hangon.

Néha ágyúlövések hangzanak, egyszer a pincébe is lementünk, mert a felnõttekben még éltek a háborús reflexek. De aztán hamar feljöttünk. Mondják, könyveket égetnek. Belelõnek a tömegbe. Akasztanak. A NewYork palota épphogy újjáépített kupoláját is újra szétlõtték. A Sztálin-szobrot az Akácfa utcába húzták, ott farigcsálják a lelkesek, szuvenírnek…

Mi szomszédoltunk. Nekik van telefonjuk, lehetne hívni a rokonokat, élnek-e? De nincs vonal. Egy-egy lakó félóráig is csattogtatja a készüléket. Jönnek-mennek a szomszédok, és a hírek. Kádár eltûnt. Malétert lecsukták. Az oroszok… Némediék disszidáltak. Takácsnét is itt hagyta az ura, két gyerekkel. A Takács? Hiszen az ávós volt! Ugyan, hát egyenruha nélkül ment. Civilben.

Egy éjszaka nagy világosság dél felé, a negyedik emeleti gangról látni lehet, nagy tûz! Tüzijáték. Nézzük. A Royal szálló ég. Koradélutántól kijárási tilalom. Lackó bácsi üvöltve csapkodja a kaput belülrõl, a házmesterné üvöltve tájékoztatja, hogy úgyis bezárt már a sarki kocsma!

Iskola csak nyomokban. Munkástanácsok. Sztrájk. Egyszer-kétszer sétálunk is. Az Oktogonnál, a Gorkij könyvesbolt elõtt hatalmas kupac, félig-meddig elégett könyvek, félig-meddig összetaposott hanglemezek, orosz feliratok. Egy épen maradt lemezt kimentünk. Saljapin. Távolabb, a körúton csatanyomok. Egy-egy emeleti szoba fal nélkül néz az utcára, törmelék… odapörköltek az oroszok. Másutt általában semmi, csak emberek az utcákon. Felénk orosz tankok parkolnak, szorosan egymás mögött, csövükkel egymás fenekében. Hideg béke.

Kenyeret árulnak egy teherautóból. Friss, langyos, ropogós. Tülekedünk… Az egyik szomszéd lovaskocsit szerez, azzal megyünk a Damjanich utcai tej-elosztóba. Apu engem is magával visz. Nem lesz semmi baj – nyugtatja Anyut… Két nagy kanna tejet hozunk a házban lakó kisgyerekeknek.

Karácsonyi készülõdés. Nincs szaloncukor. De anyunál van egy kis rózsaszín selyempapír, majd kockacukorral megoldjuk. Szõnyiéknek jó, mert õk a háború óta fürallefälle nem eszik a szaloncukrot, csak elteszik, meg elõveszik újra. De az már kemény, mint a szikla…

Iskolaszünet. Hosszú szünet. Szénszünet. Még szénszünet. Vasárnaponként kirándulunk. Havas tájak. Elhagyott orosz katonai tábor a Pilisben. Üres barakkok, betört ablakok, szemét. Hová lettek az oroszok? Utcáról, pályaudvarról, vonatokról? Mondják, nem jöhetnek ki a laktanyákból, hogy ne lássuk õket.

Kezdõdik az iskola. Fogkefét, fogkrémet, rágógumit osztanak, amerikai segély. Hallottad? MUK! Márciusban Újra Kezdjük. Az osztály egyik falát beboríja egy hatalmas falitérkép, rajta óriási vörös paca: a Szovjetunió. Magyarország? Ott, fönn, látod? Az a kicsi rózsaszín pörsenés. MUK? Hogyne, csak meg ne mukkanj…

Apám néhány tábla csokit hoz, a háború óta elõször. A szomszédoknak is oszt belõle. A gangon majszoljuk, gyerek, felnõtt. Igaz, hogy csak kávés nugát. De finom. Kedvenc. Magyar gyártmány.

MUK? Ugyan. Majd Kádár. Apránként…

Almási Alma

152 hozzászólás

  • Hat, en egy „kicsit” idosebb voltam! Az en emlekeim errol a tortenelmi esemenyrol, kicsit masok voltak! Persze, a tenyeket NEM lehet semmikeppen megvaltoztatni! Akar ki mit allit! Egy biztos, hogy nekem senki se allitsa azt, hogy a magyar NEM bator!

  • Chris, köszönöm a képet! Pontosan ilyesmire gondoltam…

  • Göllner András

    Szép.

    Én a tatai laktanya árnyékában hallgatam egész éjjel, kisgyerekként, tágra nyitott szemekkel a géppuska lövöldözést, pár nappal később éppen a temető mellet kóvályogtam amikor egy teherautó, teli halottakkal behajtott oda. Nov 4.-e utan mi is pakoltunk. Minél távolabbra, mondta Apám. Új Zéland, Szaudi Arábia. Aztán Kanada lépett, eldöntötte a kérdést számunkra. 1990-ben haza mentem, lenyomtam odahaza 20 évet mielőtt beláttam – Apámnak volt igaza. Nemsokára itt az őszirózsás forradalom 100. évfordulója is.

    Állítólag Szauudi Arábiába nagyon kellemes az éghajlat, csak a hentesekkel kell vigyázni. Magyarország virágzik, dübörög a gazdaság, a külképviseleteken folyik az itatás, etetés. A ruszki és magyar vezér egy csapatban játszik. A hazug tolvajok és mafiózók korszakát éljük.

  • @Göllner
    Sokan kimenekültek. Akkor is, közben is, most is. Ez is egyfajta megalkuvás az én véleményem szerint. Ha az a sok nagyszerű ember felvállalta volna az ország oktatását, felvilágosítását – különösen a rendszerváltás után, amikor már nem kellett félni a „komcsiktól” – talán másutt tartanánk… Könnyű minden bajt az önhibáján kívül tanulatlan, megvezetett tömegekre fogni.

    De hát mindnyájan megalkuszunk a magunk módján.

  • Mint egy tömör, nagy irodalmi értékű riport! Köszönöm és gratulálok!

  • Köszönöm a dícséretet, kedves Elemér!
    Néha kedvem van valami ilyesmit írni. Van vagy 20 ilyen kis írásom csak úgy magamnak, különféle témákban. Nem publikálom, csak ha nagyon kézenfekvő… Ezt 2009-ben írtam.

  • Alma! Szinte szomszédok voltunk: akkor a Rádayban laktunk, csak a Bakáts térnél. Anyu fondant főzött, selyempapír is volt, néhány szaloncukorra még ezüstpapír is került, mert mi gyerekek gyűjtöttük a csokikról a sztaniolt. Mi „nagycsaládnak” számítottunk – hárman vagyunk testvérek -, karácsonyra megérkeztek a segélycsomagok: sose látott méretű óriási tábla csokikkal. Anyu a gyúródeszkán nyújtotta a fondant, meg a csokimasszát,amiből a pogácsaszaggatóval vágott félholdakat, kiskéssel csillagokat.Egész helyre kis fánk lett: pedig csak egy kosszorústól sikerült fenyőágat szerezni, azokat kötözte-dugdosta be ügyesen egy seprűnyélbe.

  • A tényeket tényleg nem lehet semmiképp megváltoztatni, és ’56-ban sok ember sok tényt élt át.

    Én például itt voltam, de nem bírtam kivárni a végét, közben mit sem tudtam róla, hogy a Rádiónál már lőnek:
    http://download.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_46751.jpg

    Aztán jártam a Thököly út-Dózsa György út sarkán, ahol nem hittem a szememnek, kilőtt páncélautóban (BTR 152) összezsugorodott hullákat láttam, talán ha egy méteresek lehettek, bennégtek. Ez a felvétel máshol készült, és csak a páncélautó vége látható, meg egy hulla:
    http://download.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_40175.jpg

    Mentem tovább a Thököly úton, aztán amikor túljutottam a Szinva utcán, szorosan a járda mellett az úttesten hevert egy civil halott. Az egyik karja éppúgy behajlítva és a levegőben, mint az alábbi fotón, amit nem értettem, miért nem hanyatlott le?:
    http://download.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_132030.jpg

    Nem sokáig bámultam, talán már a Keleti pályaudvar magasságában járhattam, amikor a fal tövében egy nyitott faládát pillantottam meg, néhányan álldogáltak előtte:
    http://download.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_131415.jpg

    Nem voltam már messze, a betorkolló utcában tömeg ácsorgott, de a Köztársaság téren is sokan voltak, a látvány meglepett:
    http://download.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_141582.jpg

    Mondták, sokan nagyon bátran harcoltak, amíg elfoglalták a kommunisták központi házát:
    http://static.origos.hu/s/img/i/1610/2016103011.jpg

    Felnőtt fejjel azt hiszem, hogy ’56. december 4-én az anyák, a nők viselkedtek nagyon bátran, akik a Hősök terére mentek tüntetni a forradalmat leverő szovjet megszállás ellen. Stencilezett röplapokon terjesztették a felhívást. Hatalmas volt a készülődés, még Münnich Ferenc honvédelmi miniszter is a helyszínre érkezett két szovjet tábornokkal. Fél 12-kor a szovjet katonák kezdték a térre engedni az asszonyokat a Névtelen Hős sírjához. Több ezren érkeztek, és két és fél órán keresztül vonultak az asszonyok, a síremlékhez, ahol letették virágjaikat.
    A magyar asszonyok másnap is tüntettek a Petőfi-szobornál, a Nyugati pályaudvarnál, és a Nemzeti Múzeum mellett. A tüntető asszonyok között feltűnt Horváth Imre külügyminiszternek és Marosán Györgynek a felesége is. December 6-ára ellentüntetést szerveztek a kommunisták a Nyugati pályaudvarhoz, amit a budapestiek szétzavartak. Az összecsapást sortűz követte … :
    http://download.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_85716.jpg

  • Almási Alma,
    a forradalommal kapcsolatos megemlékezésed érdekes és nagyon jól, gördülékenyen írod le a tizenéves gyerek élményeit.Aki Nálad idősebb voltam(20)én azért láttam mást is.Antiszemita feliratokat és egy állítólagos ÁVÓ-s lincselést is a Kőrút és Aradi utca sarkán.Meg nem ijedtem,mert sajnos olyan fából vagyok faragva, hogy ezt a szót 1944 óta nem ismerem.Arra viszont jó volt,hogy nov.23.-án a 3-tól 5-óráig tartó csendszünet után elindultunk egy jobb jövő irányába.A továbbiak már egy hosszabb történet, melyet 2016 okt. 23.-án,a forradalom 60. évfordulóján 300 meghívottnak adtam elő egy kb.30 perces beszéd keretében.Az izraeli Magyar követség égisze alatt.Ha érdekel,magánlevélben elküldhetem.Itt nem ,de emailben esetleg várom a válaszodat. Üdvözlettel:Gyuri.

  • A tüntetés napján mi semmit nem érzékeltünk. Ragyogó, meleg októberi nap volt (mint most). Anyu Csepelen dolgozott, almát válogatott (gondolom a szabadkikötőnél), Apu is kapott végre állandó munkát (52-től sehol nem vették föl állandóra). Anyu mindig délutános volt, így ebéddel várt az iskolából, délután meg a nővérem vigyázott ránk(14 éves volt, nyolcadikos). Kikísértük Anyut a Boráros térre, a HÉV-hez, és még mondta: sétáljatok kicsit, olyan szép idő van, kell a napfény télire. Mi tettünk egy kört a Körúton – semmilyen feszültséget nem éreztünk. Apu is dolgozott: a Közvágóhídnál.
    Ahogy Anyu később elmesélte: ők se tudtak semmit a szalag mellett. Csak amikor műszak végeztével este 10-kor kijöttek a HÉV-hez, akkor hallották, mi zajlik a városban. (Akkor már keményen lőttek a Rádiónál.)
    A HÉV még járt – félőrülten rohant haza: Úristen! A gyerekek meg egyedül vannak! És még ő mondta nekik, hogy sétáljanak kicsit! De nemvolt semmi baj: nyugodtan aludtunk. Apu ugyan csak hajnalra vergódött haza valami teherautón,ahol ráömlött egy kanna petróleum.

  • Bevallom, titkon remélem, hogy mások is – akik megélték 56-ot – elmesélnék a maguk saját igaz történetét. Azt hiszem, nagyon informatív lenne, és méltó megemlékezés.

  • Először azt hittem, hogy Margitka jegyzi a cikket, és a szülei azért nem engedték ki, mert gyerekként veszélyes lett volna.

    Almácska talán nem tud róla, de a pártfunkcik akkoriban veszélyben voltak. Vagyis mindenki, akit kommunistának tartottak. Anyám nagynénjének annyi volt a bűne, hogy a termelőszövetkezetben volt tag. Mégis elbújt, mert a nagygazdák mindenkit agyon akartak verni, akinek bármi köze volt a tsz-hez vagy a padláslesöprésekhez.
    Ilyen világ volt akkoriban, és bizony sok egyszerű emberre rá lehetett volna sütni akkoriban a komcsi bélyeget. Sok szegény fiatalnak az volt a felemelkedés, hogy az ötvenes évek elején beiskolázták vagy munkát adtak neki a gyárakban, tsz-ekben.
    A kisávósok közt is sok volt a kalandos életű fiatalember, aki nem biztos, hogy tudatos gonoszsággal állt be oda. Elképzelhető, hogy a háború előtt szegény volt, nincstelen, és aztán azt érezte, hogy most ő kerülhet fölülre.

    Nem kétséges, hogy a kommunista rendszer sok igazságtalanságot hozott pl. a gazdagparasztságnak. De manapság olyanok tömik tele az országot kulák-emlékművekkel, akiknek a régi szembenállások ismeretlenek a saját életükben.

  • Kedves gyuri10, én egész életem során először a rendszerváltozás után láttam antiszemita FELIRATOT az állatkert falán: „SZDSZ = zsidók”
    56-ban nem láttam. Persze hallottam egyesektől zsidózó beszédet akkor is, később is, de feliratot nem.

  • Almási Alma
    2018 október 22
    3:05 du.

    Ha mindenki csak azt írja meg, hogy ő mekkora ellenálló volt, akár el se küldjék a sztorit!

  • Drizari
    2018 október 22
    2:45 du.

    A keményvonalas forradalmárok nagy része kommunista volt, de mai napig nem tudnak megállapodni abban, hogy miért is harcoltak. Ahány fölkelő, annyi sztori. Leginkább valamiféle harmadikutas szocializmust akartak.

    Akiket a pártháznál meglincseltek, azok legalább tudták, hogy ők a háború előtti rendszer vesztesei voltak, és azért álltak be a vörösökhöz.
    Illetve a Mindszenty-félék is tudták, hogy az előző rendszerhez hasonlót akarnak visszaállítani. Meg hogy menjenek ki az oroszok.

  • Göllner András
    2018 október 22
    11:46 de.

    Most nagyon megkönnyebbültek az új-zélandiak és a szaúdiak. Kanadaiak kezdhetnek aggódni.

  • Figyelo
    2018 október 22
    11:20 de.

    A cigány lókupec el akarja adni a gebét de az a próbaút során simán nekimegy a falnak.
    A csalódott vásárló felháborodottan reklamálja hogy a ló vak.
    Mire a cigány:
    -Nem vak az instállom, hanem BÁTOR…

  • Almási Alma
    2018 október 22
    3:05 du.
    (Göllner András
    2018 október 22
    11:46 de.)
    Én szívesen elmesélném édesanyám banális történetét, aki 56 nyarán egy 1948-ban orosz hadifogságból betegen hazatért( egyszerű szanitéc) férj után megözvegyülve, a kilátástalanságtól felbátorodva(elvakulva?) egy öt éves és egy hat éves kifiúval -lefizetett határőrök segítségével- fél lábára bénán, novemberben átszökött a határon, majd az angliai London után végül a kanadai Londonban talált menedéket. Elmesélném, ha két év hányódás után 58-ban a honvágy és egy szarházi másik kanadai magyar migráns beváltatlan, itthonra tervezett házassági igérete miatt, vissza nem ténferegtünk volna a nyomorba. Elmesélném, de nem akarom kitenni magam, annak hogy megveszekedett, túlfűtött fantáziáju nótórius hazudozónak vagy hálátlannak tartsatok, pedig fantasztikus regénybe illő amit hárman átéltünk. Elmesélném, ha a bűnös kalandunk okán az „átkosban” a legcsekélyebb hátrányunk is származott volna ebből, de nem származott(ezért nem akarok hálátlan lenni!), mert valószínű itthon senki nem akarta elhinni vagy elképzelni, hogy egy 45 kilogrammos vézna Anya ilyen erős tud lenni!
    (De hány ilyen banális történet előfordulhatott még akkor!!!)

  • gyuri10
    2018 október 22
    2:59 du.

    Csak halkan mondom mert nem akarom Alma topicját rongálni,
    hogy pár hete azt írtad hogy 1962.-ben harmincvalahány éves voltál.Tehát nálad 20 + 6 = kb.30

    Csak szólok…

  • Kedves Almási Alma,
    Te csak a rendszerváltás után hallottál antiszemitizmusról ez biztos,hogy így igaz és ezért irigyellek is.Téged még 13 éves korodban is Apukád védett a külvilág és annak aljadék embereivel szemben.Engem már 6 éves koromtól(amikor Téged még nem kellett védeni se) nem volt aki megvédjen.Szerintem Te 13 évesen nem is ismerted az antiszemitizmus szót.Ebből azért ne csinálj magadnak lelkiismereti kérdést.Ez így jó.Talán ez egyik oka annak, hogy másként látom a világot,érzékenyebb vagyok a disszonáns hangokra.

  • Mar akkor en nem voltam gyerek! (ma mar oregasszony vagyok)!irtam, hogy nov. 24 en elhagytam az orszagot, mert volegenyem menni akart! Becsben eskudtunk meg. Azt is irtam mar, hogy en nem akartam apamat otthagyni egyedul as Nagyanyamat sem. A forradalom bukasa utan nov. 24 en leptem at az osztrak hatart. Apam irta kesobb, hogy ket civil ferfi keresett engem a volt lakasomon. vajon miert?
    Nem vettwem reszt a fegyveres forradalomban, csak az elso tuntetesen voltam, a Bem szobornal, munkhelyem kozel volt.
    A FORRADALMAROK pontjait talan valaki tudja meg a 14 pontot. ebben tobbekkozott az volt, hogy az orosz csapatok hagyjak el az orszagot! A masik fontos pont meg, szabad valasztast akartak elsosorban,nem oroszt. a magyar nep mellette volt a forradalomnak azt NEM lehet letagdbi, meg Almanak sem!

  • Almási Alma 2018 október 22 3:05 du. kérelmére.

    Emlék foszlányaim a forradalomról –
    – tömeg a Parlament előtt, orosz tankok, páncél autók között lődörgünk mikor egyszer csak pattogást hallottam majd géppuska ropogást.
    – rohanás, mindenki amerre látott. Nem messze tőlem egy zöld lódenkabátos asszony összerogy, térdeire esik, előre buk és homlokával belecsapódik a II Rákóczi Ferenc lovasszobor talpazat alatti füves földbe. Ott marad. Mozdulatlan.
    – az Amerikai követség épületéhez kerülök – előtte csoportokban tömeg. Nézegetjük a kirakatokba kirakott képeket – Eisenhower elnök, autók stb. Valaki megjegyzi, hogy ottan mindenkinek van autója és már a fellegekbe építik az autó utakat. Fellegekbe ! Csodálatos világ lehet.
    – eszembe jut, hogy haza kellene mennem.
    – vissza a Kossuth Lajos térre. A sarokról lesem a teret. Szerteszéjjel halottak. Mély csönd. Menjek vagy ne menjek ?
    – Megyek az orosz tankok mellett. Orosz hangokat, beszédet hallok belőlük. A járdán elszórt kalapok, egy véres ujj, egy cipő, egy sál.
    – A Parlament déli oldalán lelőtt emberek. A fal mellett úgy néznek ki mint az egymásra döntött dominók.
    – Sietve megyek, majd szaladok – rohanok át a Kossuth hídon és a Szilágy Dezső térig meg sem állok. Ott a templom mellett kilihegem magam.

  • hazai lámpa

    2018 október 22

    Ezen az oldalon ne varj ilyen beirast, csak az itteni beirasokat kell elolvasni. !
    Mivel en szemelyesen ateltem az 1956 okt. 23 at, soha nem allitottam, hogy fegyvert fogtam! DE mar felnott voltam. Es lelkes! Tudod, mikor a Bem szobortol atmentunk a Margit hidon a parlamanthez a Himnuszt enekelte a tomeg, es en arra gondoltam, hogy egy tortenelmi pillanatot eltem meg, amiert ERDEMES volt elni!

  • Alma, reszemrol NEM megalkuvas volt, hanem MENEKULES! A mai kivandorlok, azt hiszik, hogy a „szomszedban zoldebb a fu”! Majd rajonnek arra ok is,ha Nehez lesz a munka foleg nyelvtudas nelkul !

  • Almási Alma 2018 október 22 3:05 du. kérelmére.

    Megemlékezésül: Egy névtelen kissrácról van szó ki 1956 nyarán többedmagammal velünk volt a Császár uszodában, hol ment a fogócskázás, a fejes ugrások, a mókázás és, hogy ki tud a víz alatt maradni a leghosszabban. Aztán jött Október 23 és újból találkoztam vele a Széna téri harcoknál. Köztünk serénykedett, nálam fiatalabb, talán 17/18 éves lehetett, de egy nagyon bátor, balhés kissrác volt. Egy nap a Széll Kálmán tér (Kalef) felől ruszki tankok, köztük oldalkocsis, orosz katonai motorbiciklisták közeledtek és kitört a lövöldözés és ő egy gerinclövést szenvedett. Ömlött a vére mikor beraktuk egy Pobjeda kocsi hátsó ülésére és bevittük a Városmajor utcai kórházba. Hordányon, egy tolókocsi tetején meghalt. Szó nélkül álltunk mellette és csak néztük. Őrzöm emlékét.

  • gyuri10

    2018 október 22
    5:48 du.
    Sajnos, antiszemitizmust mar regrol ismerem, en ateltem, es hal Isten csaladom is elve. Bar Apam megszenvedte azt is!

  • Drizari

    2018 október 22
    2:45 du.
    KOszonom a hiteles fotokat!
    Sajnos az orod=sz tankok Akko valoban Eredmenyes munkat folytattak a felelokkel szemben. Azoknak csak puskajuk volt ,es nem agyujuk!
    2oo6 ban hazanentem ( ma mar yudom, hogy utoljara) es akkaor is ahazak falan meg megvoltak a belovesek helye, azaz a lukak a falakban.

  • Geyza

    2018 október 22
    5:16 du.

    Nem akarod hogy irjak neked,? Ezert van a tilalom?

    Tudod, ahhoz eleg batorsag kell, hogy a nagy es disco oross megszallasa ellen a diakok fellazadjanak ! Egy kis joindulat hianzik beloled!

  • Figyelo Igen, azt hiszik a szomszédban zöldebb a fű. Itt kint meglepődve látják, tényleg zöldebb. Pedig nekünk nem segítenek, nincs olyan összefogás értünk mint 56-ban. Nekem is mesélték 56-os disszidensek, mennyi segítséget kaptak. Nyelvtudás? Ingyen tanfolyamok vannak, egy fiatal kényelmesen megtanulja a nyelvet. Te persze menekültél. A maiak mitől menekülnének a csodás demokratikus országból? Biztos igazad van.

  • @lámpa
    😀
    „Jó lovamat mertem volna tenni egy zecchino ellenében” (Walter Scott), hogy te fogod a legjobban tudni, hogy mi, öregek mit csináltunk, és mit éltünk át 56-ban…
    😀

  • Amikor nagy ritkán mesélek merre is jártam ’56-ban, többen ingatták a fejüket. Ugyanis még alsótagozatos voltam, kéknyakkendős kisdobos. Pedig csapatostul játszottunk az utcákban, és csaptunk hatalmas zajt csapágyas rollerjeinkkel, amiket apáink készítettek deszkákból. Abban az időben még gyér volt a gépjárműforgalom, parkoló személyautó fehér hollónak számított. A gyerekcsapatok hatalmas területeket jártak be a pesti utcákban, olykor összecsapva a riválisokkal. A szülők nem aggódtak, mi nem találkoztunk pedofilokkal és melegekkel sem, habár létezésükről tudtunk, és ismertük a cukrosbácsikról szóló történeteket is. Szüleim se aggódtak, mert többségében a megbeszélt időpontra mentem haza annak ellenére, hogy nekünk gyerekeknek nem voltak karóráink, de mindig volt járókelő, akitől megkérdezhettük a pontos időt.

    Így történhetett, hogy szüleim tudta nélkül kóboroltam el felkeresve a harcok nyomait. Így láthattam a Bethlen Gábor téren egy földre telepített (nem önjáró) négycsövű légvédelmi gépágyút és kezelő személyzetét, akik csak annyit mondtak nekem: davajtyem pradolzsem … vagy valami ilyesmit. Aztán a Gorkij fasorban, közel a Dózsa György úthoz, lelkesen másztam be egy magára hagyott páncélautóba (BTR 152), a tőlem idősebbek épp a géppuskalőszereket szedték ki, mások a műszereket, többen meg az ülésekből a laticelt. Nekem is fájt a fogam laticelre, érte másztam be, de menekülnöm kellett, mert valaki alágyújtotta a páncélautót. Élmény volt a ligetben rugdosni az avart és lőszereket találni, nekem sikerült belerúgnom egy nyeles kézgránátba, amitől nagyon megijedtem, de nem robbant föl, hiszen nem volt kibiztosítva. A lőszerek magját kifeszegettük, a lőport halomba szórtuk, majd meggyújtották a nálamnál idősebbek.

    Jó móka volt, mindezekről persze a szüleim mit sem tudtak, mint ahogyan nem tudtak arról se, hogy meglátogattam a Köztársaság-teret, és ahol hullahalmazt láttam. Hol lehettem volna? Válaszoltam kérdéssel a nekem szegezett kérdésre, és szemrebbenés nélkül mondtam: a szomszédos utcákban rolleroztam a többiekkel.

    A nagykörúti szétlőtt házakat már apámmal kézen fogva sétálva láttam, de ez egy másik történet, meg az is, amikor rendkívül ideges lett (de mégsem vert el), hogy a fegyverosztogatóktól dobtáras géppisztolyt kértem és kaptam.

  • Figyelo
    2018 október 22
    8:38 du.

    Távol álljon tőlem, hogy bárkinek a forradalmi élményét lekicsinyeljem. De szomorú vagy nevetséges dolognak tartom, mikor aggastyánok vagy olyanok, akik a forradalom idején még pajzán gondolat se voltak, mai napjainkban akarják megvívni ’56-ot.

    Nem kétséges, hogy sokféle ellentét volt a társadalomban, de ezek nagy része azóta megszűnt vagy feloldódott. Pl. a parasztság részben megszűnt, részben átalakult. Az a mély és keserű ellentét, ami a gazdag és szegény parasztok között volt az ötvenes években, mára csak nyomokban, emlékekben létezik. Ezeknek egy részét az oldotta fel, hogy a Kádár alatt működő tsz-ekben mindenki megtalálhatta a számítását, a megélhetését.

    Vagy a Rákosi-érában hatalmas árkok húzódtak a régi értelmiség és a fiatal, kommunista értelmiség között. Aztán 56 után ezek kezdtek egymáshoz közeledni. Pl. volt egy magyar írónő, akinek ávós volt a férje, és még a hatvanas években is szocialista lányregényeket írt. A nyolcvanas években a modern gyermeknevelés egyik úttörője volt, a rendszerváltás után meg a ballibek (és az ország) kulturális ikonja. Janikovszky Évának hívták.

    Arról nem is beszélve, hogy az oroszokhoz való viszonyunk hány hullámvasútszerű változáson ment keresztül azóta?

  • Almási Alma Megalkuvó is lennék? Elfér a szêp hosszú sor végére. Fel kell ismerni, mikor kell elengedni a beteget, az agyátültetésre még nincs meg a technika. Úgy gondolom, akkor voltunk megalkuvok, mikor honfitársaink élvezték munkák gyümölcsét, közben vagy le sem szartak, vagy csak gyalázkodást kaptunk jutalmul. Nem, nem akkor voltunk megalkuvok mikor meguntuk, addig voltunk azok. De mint mondtam, annyi minden voltunk már, ez is belefér. 🙂

  • Kedves gyuri10, már akkoriban is ismertem az antiszemitizmus szót. Tudtam a vészkorszakról (akkor még nem „holokauszt”-nak neveztük), ismertem nem egy embert, aki megjárta a munkaszolgálatot, vagy a budapesti gettót. De az igaz, hogy abban az időben (rákosi és kádárrendszer) nem sokat beszéltek erről maguk az érintettek sem. Inkább csak a rendszerváltás után lett ez téma. Erről pedig azt gondolom, hogy valószínűleg ha még 20-30 évig lett volna ez a csend (PC viselkedés?), már nem is lehetett volna olyan könnyen újjáéleszteni ezeket a mocskos eszméket. Csak ki kellett volna várni, amíg a háború előtti „úri osztály” kihal…

    Tudod, én máig kapcsolatban vagyok a volt gimnáziumi osztálytársaimmal, és még az általános iskolaiak nagy részével is. Képzeld, közöttünk SENKI nem lett antiszemita. Valahogy nekünk az nem volt természetes. (Na jó, nem mondom, hogy senki, mert a 30 lányból kb. 5-tel megszakadt a kapcsolat, értük nem állok jót.)

  • Majd el felejtettem mondandómhoz hozzáfűzni, hogy általában hitetlenkedve hallgatják, milyen sok kisgyerek kószált szülők nélkül a harcok helyszínein. Sose mondtam, hogy a harcok alatt csatangoltam, felfedező kóborlásaim közben egyetlen lövést se hallottam, fegyvereseket viszont annál többet láttam.

    Végre, találtam fényképes bizonyítékot, még iskolás gyerekekről, akik a Gellért-hegy tetejére is felmentek kíváncsiságukban:

    https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2117/21178/211787/21178748_9fe9716d409a612a9d76996801cc6a0c_wm.jpg

  • lámpának még azt is el kell mondanom, hogy ha valaki Pesten (vagy Budán) kiment (kimegy most) az utcára, az ég adta földön senki sem fogja tudni róla, hogy komcsi-e, vagy derék horthysta… Így aztán legtöbbször fára sem akasztották az illetőt…

  • Hangulatfestő, kitűnő munka: 🙁

    [Egyetlen tévedésére – ez legyen a legnagyobb az életében – hívnám fel kedves Alma figyelmét, hogy ama úgymond’végtelenített zene igaz, hogy az isteni Beethovené, ellenben
    n e m az . E r o i c a . szimfóniája, h a n e m az . E g m o n t . nyitány…]

    Üdvözlettel: msz

  • Az előbbi hozzászólásomhoz még: Kivéve, ha sárga cipőben van, mert akkor ÁVÓS!

  • ˙

    Drizari 2:45, engedj mán meg egy-két megjegyzést a kommentárjaiddal mellékelt fotókhoz. (Ajánlom ezt még Figyelőnek is, aki nagyon hálás neked e képkért.)

    132030:
    Nem értetted,
    – „miért nem hanyatlott le a keze a szerencsétlennek.”
    – Azt viszont már szóvá sem teszed, hogy az áldozat lábáról mindkét lábbelije h i á n y z i k.
    – Hogy az hová is tűnhetett? Mert azért, azt alighanem valószínűnek tartottad, hogy még az ilyen >t i s z t a . f o r r a d a l o m b a na köztársaság terén< kb. 20 öreg fára akasztották kivégzett és lemészárolt áldozatok hulláit… Akit pedig nem sikerült, a kedvenc szóhasználatukkal teljesen kinyírni, azért még azt is fölakasztották fejjel lefelé és/vagy benzinnel leöntve felgyújtották, esetleg enélkül, még ott melegiben felfüggesztve, tehát élve vágták föl némelyikük mellkasát a még dobogó szívet is láthatóvá téve a hálás revolucioner publikum számára. A kiskatonáknak már mem is jutott hely a fákon, őket csak ezért rakták szép halkonzerv módjára sorba hóhéraik ott a pesti flaszteron.

    1610/2016103011:
    Mely riportfotón, mint írod is, még te is elámulsz a szabadságharcosok példátlan hősiességének láttán, akikről már hallottad, hogy míly hősiesen harcolnak a pártszékház elfoglalásáért.
    – És valóban,micsoda forradalmi lendülettel és felebaráti szeretettől áthatva eresztenek sorozatot egy már földönfekvő, fegyvertelen civilbe…

    .

  • ˙

    Drizari 2:45, engedj mán meg egy-két megjegyzést a kommentárjaiddal mellékelt fotókhoz. (Ajánlom ezt még Figyelőnek is, aki nagyon hálás neked e képkért.)

    132030:
    Nem értetted,
    – „miért nem hanyatlott le a keze a szerencsétlennek.”
    – Azt viszont már szóvá sem teszed, hogy az áldozat lábáról mindkét lábbelije h i á n y z i k.
    – Hogy az hová is tűnhetett? Mert azért, azt alighanem valószínűnek tartottad, hogy még az ilyen . t i s z t a . f o r r a d a l o m b a n . is, mint amilyen ez volt, a gyilkosok mellé azért bekeveredhettek akár rablók, de még zsebtolvajok is. Persze, utóbbiaknál kizárt, hogy ők forradalmárok lettek volna. Nem ők csak az egyszerű tömeg az eszterga kés…

    131415:
    „Egy nyitott láda egy betört és teljesen . k i f o s z t o t t . kirakat előtt.”
    – Önkéntelen is felvetődik a kérdés, hogy e tiszta forradalom vihara, lángja hogyan is üríthetett ki teljes boltokat és kirakatokat?
    – Arra sincs válasz azóta se, hogy ki, kik nyomtatták ki az oda tűzött propaganda plakátot, illetve, hogy a „becsületláda becsukása” után mi lett a pénzzel, ki számolt el az oda bedobott testvéri forintokkal ?

    141582:
    Meglepődtél a Köztársaság téren szépen, szardínia módjára elrendezett fiatal sorkatona-holttestek látványától is, akiket még nem sokkal annak előtte soroztak-le hűvös halomba hős forradalmáraink. De hát rend a lelke mindennek, nincs is ezen mit meglepődni. Ám a jó hentes is úgy dolgozik, hogy az egésztestes árut először kampóra akasztja, hogy aztán – ha szükséges – még meg is perzselve, annak rendje és módja szerint belezhesse, ill. zsigerlhesse ki… Ott >a köztársaság terén< kb. 20 öreg fára akasztották kivégzett és lemészárolt áldozatok hulláit… Akit pedig nem sikerült, a kedvenc szóhasználatukkal teljesen kinyírni, azért még azt is fölakasztották fejjel lefelé és/vagy benzinnel leöntve felgyújtották, esetleg enélkül, még ott melegiben felfüggesztve, tehát élve vágták föl némelyikük mellkasát a még dobogó szívet is láthatóvá téve a hálás revolucioner publikum számára. A kiskatonáknak már mem is jutott hely a fákon, őket csak ezért rakták szép halkonzerv módjára sorba hóhéraik ott a pesti flaszteron.

    1610/2016103011:
    Mely riportfotón, mint írod is, még te is elámulsz a szabadságharcosok példátlan hősiességének láttán, akikről már hallottad, hogy míly hősiesen harcolnak a pártszékház elfoglalásáért.
    – És valóban,tényleg micsoda forradalmi lendülettel és felebaráti szeretettől áthatva eresztenek sorozatot (1 tárat) egy már földönfekvő, fegyvertelen civilbe…

    .

  • Figyelő:
    Milyen „tilalom?
    Nem látok semmiféle tilalmat.
    Írtam egy viccet.A magyarok bátorságának analógiájára:
    Aki vak az egyben bátor is.Kérdés van e értelme az ilyen bátorságnak.

    ’56.-ban már meg volt bukva a Rákosi rendszer
    (hogy szép magyar kifejezést használjak)
    Ha nem torzul el az egész dolog, akár a Kádár-rendszernél is élhetőbb lehetett volna az Ország.

    De nem.
    A magyarember, aki nem ismeri a saját történelmét és nem tanulta meg hogy mit döntöttek a nagyhatalmak Jaltában Magyarországról, fejjel nekimegy a falnak.

  • Kedves C.Adam, vagy olvasószerkesztő hölgy.

    X.23./ 7:38 kommentem technikai hiba miatt rontott lett, ezt ha mód van rá, beleegyezem a törlésébe.

    A 7:46 a végleges… Köszönöm. 🙂

  • gyuri10
    2018 október 22
    5:48 du.

    TE annyira okos vagy..
    ANNYIRA jobban tudsz mindent mindenkinél..

    Miért nem mész el
    pópának Krivojrivijrovojgrádba?
    Parteingenosse goszpodár Putyin biztosan megtámogatna
    tégedet valamennyicskével.Ő szereti az ilyen retrográdokat.
    Bárkik is legyenek. 😀 😀

  • Jut eszembe még egy érdekesség, ami megesett velem ’56 kapcsán. A húszas évem közelében a rock és beatzene rajongója voltam, kiemelt kedvenceim naná a Beatles, a Cream, a Led Zeppelin, a Rolling Stones, Jimi Hendrix és Janis Joplin. Ki nem állhattam a cigányzenéket, a Kossuth Rádió vasárnapi „jó ebédhez szól a nóta” műsorával ki lehetett zavarni a világból, és fölállt a szőr a hátamon Hollós Ilona, Németh Lehel, Vámosi János és társai dalai hallatán. A komolyzene se volt a jóbarátom, ám egyvalamit ha meghallottam, valami különös érzés kerített hatalmába, s ha lehetett, ezt a művet mindig végighallgattam.

    Azóta persze megtudtam, hogy Goethe egy darabjához utólag írt kilenc számból álló kísérőzene nyitányát hallom, s ami darab egy XVI. századi németalföldi gróf, Lamoral Egmont hősi történetét dolgozta fel. A gróf szembeszáll a népet elnyomó spanyol királlyal, ami tettéért lefejezik. Ebben a nyitányban összegződik a mű mondanivalója: ami szerint az igazságért harcoló hős ugyan elbukik, de a szabadság eszméje tovább él.

    Ez volt az a nyitány, amit gyerekkoromban ’56 októberében sok alkalommal hallottam a rádiónkban, és ami a mai napig hatással bír rám. Ha teheted, ma hallgasd te is végig a befejező rész néhány percét, ami szinte nem több egy Katy Perry dalnál:
    .

  • FORTIMBRAS,

    szándékos megfogalmazás volt a szöveg és a kiválasztott képek is. A felvezető szövege se volt véletlen, és burkoltan Figyelőnek szólt:

    „A tényeket tényleg nem lehet semmiképp megváltoztatni, és ’56-ban sok ember sok tényt élt át.

    Gyerekfejjel sok mindent láttam, sok mindent (akkor) nem értettem, pl. azt sem, hogyan viselhetett fegyvert és igazoltathatott másokat egy a házunkban lakó, lopásért és betörésért elítélt?

    Ha megnyugtat, a szovjet katonákról nem húzták le a csizmákat, de a Köztársaság-téri magyar katonahalottak mindegyikéről igen, még a felkoncoltakról is, láttam egy-kettőt elfeketedett fejjel, rászáradt csurom véresen. Érdekes, hogy a látványélmény után mégsem álmodtam semmi rosszat, később se.

    És tévedsz, aki földönfekvőt egy „hős ostromló” a TT pisztolyával meglő, az nem civil.

  • én nagyon utálom a „megemlékezéseket” amik mindig előhozakodnak a múlt legújabb változatával… nekem is vannak emlékeim de nem mondom el…
    az aktuális politika igazolni akarván a saját aktuális aljasságát szépen megemlékezik valamiről amit azután feldíszit mint mi anno a karácsonyfát és az ablakot december 6-án éjjel mert ugye akkor jött a Mikulás (a Sánta Klaus t a sarki cipészt nem ismertük) és sok „angyalhaj” is volt ami nagyon szúrt, de olyan fényes volt, és versenyeztünk ki ügyesebb a szaloncukrok kiürített papírjainak újra csomagolásában, hogy a „fa” elálljon Vízkeresztig amikor is ünnepélyesen leszedtük a díszeket és az egész ment aprófának

    na a múlt is ilyen, aprófa meg kell gyújtani és fenyőillata lenne ha nem lenne szarszaga mert minden szart beledumálnak keresztül kasul… most éppen ma várható a zogv szentbeszéde a legújabb múltról, még jó, hogy nem látom mert fölállna a szőr a hátamon… és a talpam is viszketni kezdene

    ja csak hogy tudjátok: mi nem éheztünk mert a spájz és a krumpliverem teleistelae volt finomabbnál finomabb kajákkal amikkel aár egy évig is kibírhattuk volna… csak nem engedtük anyámat kenyeret dagasztani és sütni az már sok lett volna elmentem a maszek pékhez és néhány órás sorállás után meg is kaptam a 2 kilós veknit ropogós illatos forró…
    na ennyit

  • Kedves Almási Alma és Kedves Chris,
    kénytelen vagyok segítségeteket kérni,hogy amikor Almási Alma cikkére reagálok,magyarázzátok meg itt mindenkinek és a senkinek is,hogy nem szándékom senkivel társalogni.Kizárólag a cikkel foglalkozom.Senkinek a jó vagy rossz véleményét el sem olvasom, mert nem érdekel és amúgy egyáltalán nincs szükségem a csaposok beszólásaira,mert ennyi mindnyájunknak kijár.Különös tekintettel arra,hogy ma 62 éves évfordulója van a magyaroknak.Aki pedig magyarnak hiszi magát,soha,de legalább ma okt.23.-án ne szemeteljen ide.Előre is köszönettel:Gyuri.

  • málnaszőr
    2018 október 23
    4:48 de.

    _____________

    Igen, azt én is tudom, hogy az Egmont lett a jelkép. De volt még más is, talán 4-5 lemezük volt, nem tudom. Én az Eroicára is emlékszem, sőt, mintha Csajkovszkij zongoraversenye is lett volna, de arra azért nem mernék megesküdni.

  • Rodeo11
    2018 október 23
    9:01 de.

    Jobb is mert neked az emlékeid
    áporodottak mint minden diktatúra

  • Figyelő: azt már tudjuk,hogy mit NEM csináltál az október 23-i tüntetés után, novemberi távozásodig. Nem vettél részt a fegyveres harcokban. Nyilván ültél az úrilány szobádban, és drukkoltál – talán imádkoztál is.
    A városban elszabadult a pokol. A házban,ahol laktam még 24-én délelőtt fél tíz tájt fegyveresek lőttek a kapualjból. Aztán megjelent egy fiatal – inkább még kamasz – srác, egy hosszú puskával a vállán ordítozott az udvaron. Tudod, hogy felerősíti a hangot egy hatemeletes bérház szűk udvara? Követelte, hogy adjuk ki a komcsikat,meg az ávósokat. Polgári bérház volt egyébként: tele az apámhoz hasonló államosított kiskereskedőkkel, iparosokkal, a korábbi rendszer sok hátrányt szenvedett kistisztviselőivel. Előző este lelkes izgalommal tárgyalták az eseményeket: Aki magyar, velünk tart!
    Már az első lövésekre megdermedtek, a kamasz hőzöngése végképp megrémítette őket. Végül egy pár éve ott lakó jött le – róla suttogták korábban, hogy párttag. Elvette a fiútól a dióverőt, eltörte, a srácot meg kipenderítette. Akkortól csuktuk a kaput.
    26-ika környékén (lehet,hogy 28-ika volt) elhallgattak a fegyverek, híre járta, hogy kinyit a szemközti közért, győzött a forradalom. Percek alatt alakult ki a hosszú sor: a magyar kisembernek akkoriban egy kiló lisztnél több „tartaléka” nem volt.
    És akkor valahonnan felülről – a környéken szinte minden háznak volt/van olyan bádogtetős kupolája – belelőttek a sorállókba. Két halott volt: egyikük egy tízéves kislány. Őt a többiek mellé temették a Bakáts tér fagyott földjébe. Nem tudni, ki lőtt: oroszoknak akkor még hírük-hamvuk se volt. A környéken minden magas pontot a felkelők uraltak: a templom tornyát, a házak padlásait, és a már említett kupolákat. Ebben az utcában volt a fegyveres felkelők egyik központja: a Ráday utcai református kollégium. (A kislány 90 után díszsírhelyet kapott a Kerepesiben, mint hős szabadságharcos. Anyukája mesélte Anyukámnak.)
    Igen Figyelő: magam is átéltem hasonló felemelő megmozdulásokat.
    De sajnálatos módon ma végképp úgy tűnik: Kádárnak igaza volt – polgárháború fenyegetett. Amit csak külső erővel lehetett megakadályozni. Erre a Nyugat nem volt hajlandó: a Szovjetunió – alig 11 évvel korábban szövetségesük, akivel megegyeztek a háború utáni osztozkodásban – ereje teljében volt. Hát úgy döntöttek: Magyarországhoz nem fűződik semmi érdekük – az a szovjet érdekszféra területe.
    Lehet Figyelő, hogy hetven éve sértődött vagy amiatt, hogy lelkesítő élményeidet annulálta a valóság.
    De tudod, mi itt élünk: és változatlanul nem akarunk polgárháborút – a felcsúti bugris kedvéért sem.

  • Drizari
    2018 október 23
    4:33 de.

    Valóban, sok gyerek volt az utcán – főleg fiúk – én például féltem is tőlük. Engem nem nagyon engedtek le (13 éves voltam), de nagyon nem is akartam mászkálni. Így esett, hogy még egy becsületes hullát se láttam…

  • @Geyza

    „Ha nem torzul el az egész dolog, akár a Kádár-rendszernél is élhetőbb lehetett volna az Ország”

    Nem lehetett volna. Elsősorban azért nem, mert biztos vagyok benne, hogy az oroszok megjegyezték, hogy itt lőni is tudnak, ezért Kádárt kissé szabadabban kezelték. Ha csak simán forradalom nélkül Nagy Imre lesz a miniszterelnök, valószínűleg hamar berogyott volna az egész, és mi is valahogy úgy élhettünk volna, mint a többi derék cucilista ország… Nagy Imre nem volt erős, és céltudatos, mint Kádár, és Kádárnak is csak a forradalom emléke adott „tekintélyt” az oroszok előtt.

  • Geyza
    2018 október 23
    9:43 de.

    te vagy a 3 boszorkány a mocsárból, azt is tudod amit sohasem tudtál! majd azért azért az ázalagokat és a békanyálat szedd le a fejedről meg az iszapot a fejedből ami átitatta ott lenn gőzölgőben

    hahahahaha
    ha nem lennél geyza akkor röhögény lennél

  • gyuri10
    2018 október 23
    9:41 de.

    Érdekes gondolkozású ember.

    Most nagyonmagyar lett, jópár hónapja viszont arról polemizált hogy az én „gyilkos népem” ölte meg Szenes Hannát igy tehát hogy merészelem én őt virtuálisan a „szájamra venni”.

    Ezelőtt pár héttel arról értekezett itten hogy alig várta már ’56.-ban a Szovjet Csapatokat (így, nagybetűvel ami az ő irásmódjában a feltétlen tisztelet jele) hogy megmentsék őt
    az utókornak, most meg forradalomról papol.

    Érdekes.
    Felettébb érdekes.
    (Érdekes dolgok is lehetnek hányingert-keltőek.)

  • Almási Alma
    2018 október 23
    9:53 de.

    Lehet.
    Ez az amit nem tudhatunk.
    Csak egy vélemény volt amit írtam,
    nem állíthatom tuttira.De elképzelhető,
    annak fényében hogy az oroszok nem azonnal léptek közbe.

    Ismereteim szerint Kádár és köre alakított egy ellen-kormányt
    és a nemzetközi jog szerinti 3 nap után kértek fegyveres beavatkozást az oroszoktól, minekutána az oroszok első demonstratív felvonulása totális kudarccal végződőtt.

    Ha nem kezdődik el a gyilkolászás meg a horthysta visszarendeződés, ha Nagy Imre kissé határozottabban kezeli az eseményeket, akár másképpen is végződhetet volna az egész.

    De ismétlem : ez csak az én egyéni meglátásom.

  • Göllner András

    @ Almási Alma

    Köszönöm meggondolatlan válaszát

    ” Ha az a sok nagyszerű ember felvállalta volna az ország oktatását, felvilágosítását – különösen a rendszerváltás után, amikor már nem kellett félni a “komcsiktól” – talán másutt tartanánk… Könnyű minden bajt az önhibáján kívül tanulatlan, megvezetett tömegekre fogni.”

    Én húsz évig felvállaltam a kihívást. Magyarországon oktattam, dolgoztam, munkahelyeket teremtettem, százmilliókat szereztem be az ország fejlődése céljábaól, tájékoztattam, neveltem, politikusokat, diákokat, hétköznapi embereket. Szembefordultam a korrupcióval és azokkal akik Magyarország népét nagy gyakorisággal, letérítetik az igazságosság, a jogállamiság, a fenntartható fejlődés útjáról. Magyarországon ezért a tevékenységért nem elismerés, hanem kirekesztés, megvetés, fenyegetés és az a fajta beszéd jár amit maga, tudatlansága birtokában hozzám intézet kisasszony.

  • Göllner Bandi:

    Senki sem lehet
    profetta a saját országában.Nemtuttad ?
    Pláne ha az adott ország a középszerűségre épít száz évek óta.

  • Tisztelt Göllner András!
    Írja: „tájékoztattam, neveltem, politikusokat, diákokat, hétköznapi embereket. ”
    __________________

    Sajnos, én nem hallottam Önről, az Ön Magyarországi tetteiről, mielőtt ide a KMH-ba bekukkantottam. (Lehet, hogy gugliznom kellett volna, mielőtt Önt megszólítom?) Hát ez már így esett, én csak az Ön itteni hozzászólásai alapján tudtam képet alkotni Önről (mivel guglizni továbbra sem szeretek).

    De most majd megjegyzem, és a továbbiakban figyelembe veszem az Ön paramétereit. Bocsássa meg nekem, buta öregasszonynak, hogy Önhöz mertem szólni, és el mertem mondani egy – Önre ezek szerint nem vonatkozó – véleményemet. Igérem, mostantól jó leszek.

  • Almási Alma,
    legalább a mai napon ne azt nézd,hogy mit mondanak,hanem azt, hogy kik.Vannak itt olyanok,akiknek minden nap alkalmas hazugságok és alaptalan vádaskodások beterítésére.Akár hibás nyelvtudással,akár a magyar helyesírás tudatos kigúnyolásával. Nyugodtan függetlenítheted írásodat és a forradalom vagy másnéven a”sajnálatos októberi események”leírását a pettyes-májú idejárók véleményétől.

  • Geyza megjegyzesere;

    Valah is a magyar tirtenelem es szocialogiai tudosok veltek volna ,hogy Kadarnak miert lett volna szuksege a szoviet Hadsereg pusztitasaira Budapesten ?

    Miert nem lehetet volna kepes Kadar,Nagy Imre es elvtarsaival a nemzet allapotat normalissa helyrehozni talan egy par het alatt ?

    Hiszen meg Nov. 4-en igen kozel alt a helyzet a bekes es normalis allapotokra HA a Szoviet hadsereg nem vonult vona be szetloni Budapestet.

  • Tovabba;

    Hrushcsev kuldte a TU-4 bombazokat Ukrajnai allaspontrol, de visszahivatta azokat meg Romani felott leve.

    Majd a Roman hadsereget terveztek bekuldeni,de feltek hogy azok at-altak volna a magyarokhoz.

    Togliatti volt a leghangosabb kovetelve a Szoviet fegyveres megszallast.

    Ami tortent November 4-utan az csupan a szoviet hadsereg megszallasnak koszonheto.

    A harcok es pusztitasok Nov. 4 utan tortentek.
    A megszallas hianyaban az eltakaritas es a dolgozok a gazdsagitermelesre altak keszen visszaterni dolgozni.

    Az hasonlo elszuras lett mint 1848-ban Kossuth 200,000 fos hadsereg-toborzasa.
    Akkor is a „hatalom-vagy” lett a legfelsobb mindenek folott. Ugy Kossuthnak mint Kadarnak.O lett Haynau.

  • gyuri10
    2018 október 23
    2:36 du.
    ________________

    Minden esetben csak azt nézem, KI ÍRJA. Engem nem a sok gyagyás vélemény és ellenvélemény érdekel elsősorban, hanem maga az EMBER. De én az embert az írásaiból próbálom megismerni és MEGÉRTENI, nem pedig a sok hülye rágalomból, amit itt egymásra ragasztanak.. Akkor is, ha rokonszenves, akkor is, ha ellenszenves. És, mint elég jó emberismerő, általában meg is értem őket. Senki sem tökéletes…

  • gyuri10
    2018 október 23
    2:36 du.

    Te azt terjesztetted legutóbb hogy én Hitler tábornoka voltam.
    Mert te ilyen kis mindentudó vagy.
    Idióta félkegyelmű.

  • Almási Alma,
    köszönöm a válaszodat.Nekem ennyi meg is felel.Nem csalódtam.

  • „Ha nem kezdődik el a gyilkolászás meg a horthysta visszarendeződés, ha Nagy Imre kissé határozottabban kezeli az eseményeket, akár másképpen is végződhetet volna az egész.”
    ____________________

    Nem végződhetett volna másképpen.

    Olyan nincs. A békés rendszerváltás után is elkezdődött minden, csak kicsit lassabban. Lett horthysta visszarendeződés, lett zsidózás, lett Gárda és cigánygyilkolászás, szóval LETT… Ezzel pedig Nagy Imre bizonyosan nem, de Kádár sem bírt volna. Talán Münnich? Na, az kellett vóna csak!

    Bár szerintem az oroszok speciel nem azért jöttek be, hogy ezektől megmentsenek, hanem mert mi az ő presztizs-területük voltunk, és azt nem hagyhatták elveszni… Már Dubcsekre a népi demokráciákat küldték, a lengyeleknek meg elég volt maga Jaruzelski. De 56-ban ilyen megoldást nem lehetett elég gyorsan megszervezni.

    Mint a viccben, MaoCeTung elfoglalva Moszkvát, Brezsnyevnek: puszi jobbról, puszi balról, és ti hívtatok…

  • Almási Alma!

    Idéznék egy gondolatodat, amit igaz nem nekem, hanem Gyurinak irtál:

    ——–
    Erről pedig azt gondolom, hogy valószínűleg ha még 20-30 évig lett volna ez a csend (PC viselkedés?), már nem is lehetett volna olyan könnyen újjáéleszteni ezeket a mocskos eszméket. Csak ki kellett volna várni, amíg a háború előtti “úri osztály” kihal…
    ——-

    Velem kapcsolatban sok mindenben „nem zár össze” a Te lelkületed, és sokszor nyilván nyersebb, és „idegenszerűbb” is vagyok, mint úgy általában.
    A mi gimis osztályunkban volt egy lány aki egyszer azt találta mondani őszintén, hogy k6ozöttünk senki sincs akinek egy kerék ne hibázna – kinek eggyel több, kinek eggyel kevesebb. (csak nyolc lány volt a 36-ból, a szak okából kifolyólag)

    Szóval, szókimondó vagyok, sokszor akár jelentősen túl is domborítva a mondandómat. (A hatás kedvéért 🙁 )

    Ezek fényében találtam azt mondani, leírni, hogy remélem, hogy az Antal Józsi a sírjában sem nyugszik.
    Ezért el is ástál, nemcsak megbélyegeztél – de nem veszem zokon, megszoktam.

    De látod, a Te „kissé elkendőző” vagy elnéző, mindent megbocsátó stílusoddal, tulajdonképpen magad mondtad ki ugyanezt, ennek az embernek a megbocsáthatatlan bűnét.

    Aztat, ami miatt én 25 évvel ezelőtt gondolkodás nélkül lecsaptam egy felkínált külhoni képviseletre.
    Valahogy nem kívántam, hogy a gyerekeim egy újfasiszta országban nőjenek fel.
    Láttam apámék, nagyapámék szenvedését – és a szemem előtt zajlott le a jugoszláv válság.

    Aki nem volt vak, láthatta volna, hogy ha a rasszizmusnak, nacionalizmusnak teret adunk, jól megspékelve egy nagy adag vallásos mázzal, abból más nem teremthet, mint egy fasiszta diktatúra.

    Megalkuvó voltam, vagy vagyok?
    kinek inge, nem gatyája.
    Szó szerint, fizikailag ordítottam minden közeli-távoli ismerősöm képebe, hogy ha így folytatják tovább, 20-30 év múlva fasiszta diktatúrában fogunk élni.

    Sokat tévedtem???

    Göllner Bandi is „feladta”
    Jól tette. Tudod miért?
    Platónt idézhetem?

    — „”Senkit sem utálnak jobban, mint aki igazat szól.”” —

    S illik még hozzátenni egy másik gondolatát:
    — „”A közügyek iránt tanúsított közömbösség ára az, hogy a gonosz emberek uralkodnak.”” —

    Úgy néz ki, már az idő tájt se volt valami lenyűgöző a közgondolkodás.
    Akkor miért gondolnám úgy, hogy pont abban a „sötét medencében” ma, 2500 évvel utána várhatnék valami csodára, amikor egyértelműen, a napnál fényesebb csillogott a „sötétség” 25-30 évvel ezelőtt!
    És sokan-sokan járták akkor ahhoz a muzsikához a táncot.
    Te talán nem voltál közöttük?

  • Kedves Gábriel, tudhatnád, hogy ÉN NEM VOLTAM KÖZÖTTÜK, hiszen „komcsi” sőt „liberálbolsi” voltam… 😀

    De megjelent itt a KMH-ban egy írásom abból az időből, abból tudhatod, hogy hol voltam…

    http://kanadaihirlap.com/2018/05/31/volt-egyszer-egy-rendszervaltas/

    Egyébként pedig Antall nem volt sem fasiszta, sem rasszista… Az csak néhány év múlva kezdődött, Csurkával, és nagy felháborodást is okozott, az MDF-ben is. Sokat kellett neki dolgozni, hogy az átlagember bevegye… De sikerült!
    (Tényszerűen a listás szavazatok száma:

    miép szavazatok
    1994-ben 90ezer,
    1998-ban 250ezer
    2002-ben 250 ezer,
    2006-ban 120ezer… (átmentek a fideszbe?)

    jobbik szavazatok
    2010-ben 850ezer,
    2014-ben 990ezer,
    2018-ban 1020ezer…
    _____________

    De kérdeztem már: Szerinted AKKOR 1990-ben ki lett volna a jó megoldás?

  • gyuri10, ne kavarj má’ megin’ ! 😀

  • geyza,
    megint olyanokat írsz,ismételve magadat kétszer,háromszor,amit benéztél és szerettél volna.Nem azt írtam,hogy a szobafestő tábornoka voltál.Azt mondtam,hogy Napóleon és Robespierre házasságából születtél.Nem unod még?Mert számomra már nagyon unalmas vagy.

  • Sok tetszetős és okos véleményt olvastam már arról, hogy ki és mi volt a hibás 48-ban, 18-ban, 19-ben, 44-ben, 45-ben, 56-ban, 90-ben… na és 2006-ban, 2010-ben…

    De hogy ahelyett, amit valakik elrontottak, MIT KELLETT VOLNA csinálni,és pláne KINEK, figyelembe véve a REALITÁSOKAT, arról nem olvastam sehol, senkitől…

    Itt van például 56. Megalkuvás – erről írtam. Nos, kinek mit kellett volna tenni ebben a helyzetben, hogy ne a Kádár rendszer – vagy valami még borzasztóbb – alakuljon ki?

    Vagy itt a mai helyzet. Kinek és mit kéne tenni most, hogy a kívánatos mederbe terelődjenek a dolgok? Na, AZ ITT A KÉRDÉS!

  • Almási Alma
    2018 október 23
    6:55 du.

    Elbeszélünk egymás mellett:
    A Rendszerváltás után is lehetett volna másképp.

    Dehát ilyen a magyar.
    A történelemtől nagy lehetőségeket kapó nép
    sekélyes vezetőik irányításával cseszi el mindig a jövőjét.

  • Alma! Ha mindig arra várunk, hogy valaki „kihaljon”, és sose beszélünk a közös dolgainkról, akkor csak tocsogunk ugyanabban a mocsárban, aminek a bűzös gőze megbetegít. Slapaj, meg csillogószemű fiataljai nyilván arra várnak, hogy végre mi is kihaljunk a „dohos dogmáinkkal”.
    Igaz: a hatvanas-hetvenes években nem volt látható antiszemitizmus.
    Persze, olvastunk, tanultunk a háborúban történtekről, a koncentrációs táborokról, munkaszolgálatról.
    De. Anna Frank Napló-ját olvastuk, akit a messzi Hollandiából hurcoltak el a NÉMETEK. És fogalmunk sem volt még a szomszédainkról sem.
    Én 50 év után tudtam meg, hogy a legjobb barátnőm anyukája zsidó volt. Hogyhogy? – kérdeztem. Hiszen Anyukád sírja az Újköztemetőben van, nem a Kozma utcában?!
    Kiderült: apukája református volt, és anyukája is kikeresztelkedett. De ez nem volt elég: 44 nyarán a család az alföldi kisvárosból felhurcolkodott Pestre, ahol talán megússza a felesége, meg a két gyereke (a barátnőm később, 47-ben született, mint én).
    De erről a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években szó sem esett.(Ez már nem a Bakáts téri, vallásos közeg volt, hanem a jóval szekulárisabb nyócker.) Suttogták olykor, hogy Rózsi néni zsidó. Ugyan már, legyintett Anyukám: Nem mindegy? Különben is református, azért nem visel keresztet.
    Azt láttuk a filmeken, olvastuk a könyvekben, hogy az egész gyilkoló gépezetet a NÉMET FASISZTÁK üzemeltették. Először talán Radnóti életrajzában találkoztunk a „keretlegényekkel”, akik magyarul beszéltek. (Radnóti nyolcadikos tananyag volt.)
    Nem csoda, hogy a látványmagyarok párás szemmel nézegetik a Szabadság téri hazug – ráadásul ormótlanul ronda – „megszállási” szoborcsoportot. Na ugye, hogy nem mi voltunk! Ott sem voltunk, különben is ránk kényszerítették! Hálásak annak a lelkiismeretlen, beszari bugrisnak, aki megint felkínálja nekik a mentséget, a kibúvót.

  • Almási Alma
    2018 október 24
    4:32 de.

    „Sok tetszetős és okos véleményt olvastam már arról, hogy ki és mi volt a hibás 48-ban, 18-ban, 19-ben, 44-ben, 45-ben, 56-ban, 90-ben… na és 2006-ban, 2010-ben…”

    Hja Almácska, így jár, aki csak a Nemeskürty tanár urat olvassa … Ő bajnok volt ebben, hogy ki mindenkit lehet hibáztatni, saját magunkon kívül. A baloldali történészek ezzel szemben nagyítóval keresik a szálkát a magyar szemében.

    Én már sokszor írtam arról, hogy nagyon kedvelem a pluralista történészek munkáit, akik valamilyen csoda folytán meghatározták a történetírást 1990 után. Na, ez nem ment át a közbeszédbe.
    Horthyt ma is „döglött tömeggyilkosnak”, Kádárt „dohos komcsi diktátornak” illik nevezni a „szabad sajtóban”.

  • talalom
    2018 október 24
    6:23 de.

    A Szabadság téri emlékmű szerint a németek a hibásak. Az Eleven emlékmű szerint a magyarok a hibásak.

    Ki fog olyan emlékművet állítani végre, ami legalább közelében fog járni a valóságnak?
    Nem ismétlem magamat, mert már sokszor leírtam, és most időm sincs többet írni. A baloldali történészek szeretnek arról elfeledkezni, hogy az egész kelet-európai régió a németek uralma alá került. Illetve szerintük az antiszemitizmus csak egy kulturális beállítódás, kizárt dolog, hogy esetleg saját élmények legyenek mögötte. (Ez nem zárja ki, hogy hibás elképzelések alapján.)
    A jobboldal arról szeret elfeledkezni, hogy még Horthyt is zsidóbérencnek tartották a szélsőjobbos katonatisztek, akiket megszédített a német gazdasági csoda. Illetve sokan, amíg nem jött el a 2. v.háború utolsó néhány éve, el se tudták képzelni, hogy mire képes az önkényuralom a színfalak mögött. Addig csak a sikereket látták.

  • Almási Alma,
    nem értem,mire mondtad,hogy”gyuri10,ne kavarj má’megin’!
    Jól láttad,hogy kinek kellett címezned?Mert úgy néz ki,hogy az
    üzenet nem a megfelelő helyre érkezett!A cím javítandó!Ha mered!

  • Kedves talalom, dehogynem tudtuk, hogy ki a zsidó. Csak nem érdekelt minket. Azt is tudtam, hogy sokukkal mi történt, tudtam a gettóról is…

    Az 50-es években sokat vonatoztunk a váci vonalon. Ott gőzmozdony járt akkoriban a személyvonatokkal, és trágyaszagú marhavagonokat húzott, lócákkal. Valahogy úgy, mint anno a zsidókkal, csak talán azért annyira nem volt zsúfolt, bár sokan álltak, és sokan ültek a vagon széles nyitott ajtajában a földön… Ezt én már akkor tudtam. (Legfeljebb 10 éves voltam).

  • gyuri10
    2018 október 24
    3:10 de.

    Aztatotat bírtad leírni végtelen hülyeségedben szószerint
    hogy én Hitler katonai tanácsadója lehettem.
    Azok meg a legritkább esetben szoktak
    tábornok alatti rangban lenni.
    Ne tagadd sokan látták.

    Félkegyelmű vagy, nem tehetsz róla 😀 😀

  • HAZAI LAMPA;

    Tudna, vagy legalabb probalna emlekeit feladni, allandoan
    a Horthyidok es a zsidozas elkerulesevel nyujtani velemenyeit ???

    Nem unja azt meg ?

  • Göllner András

    @ Almási Alma

    „Bocsássa meg nekem, buta öregasszonynak, hogy Önhöz mertem szólni, és el mertem mondani egy – Önre ezek szerint nem vonatkozó – véleményemet. Igérem, mostantól jó leszek.”

    Asszonyom. Én egy egyszerű, biciklista, magyar migráns vagyok. Nekem nem kell dramatizálni a dolgokat. Nem én hagytam el a hazámat. Az hagyott el engem. Minden meg van bocsájtva. Rosszalkodják szabadon, vidáman, és segítse honfitársait a Kálvin téren, vagy bárhol a világon, a tisztánlátásban, és abban, hogy visszataláljanak az igazságosság, alkotmányosság és a fenntartható társadalmi jólét felé vezető útra.

    Lábjegyzetként csupán annyit kérnék magától, hogy tisztelje az olyan fajta „migránsokat” mint Márai, vagy akár szerénységem. Figyeljen kicsit jobban oda Márai tanítására, miközben oly magabiztosan kritizál bennünket:

    „Ma is élnek írók, akik egyszerre vándorolnak ki a múltból és abból a jelenből, ami helyébe következett. Ha azt hallom vagy olvasom: „marxista-leninista világnézet” „keresztény nemzeti kurzus” – körülnézek, hol a kijárat… Hermann Hesse az a fajta emigráns volt, aki nem várta meg Hitlerék uralmát, már előbb kivándorolt… elment, és szabad maradt. Thomas Mann szigorúbb volt mint Hesse, de mindketten megfogadták a Nitzschei tanácsot – válaszd inkább a számkivetettséget, csak hogy kimondhassad az igazat… Rimbaud emigrált Afrikába, József Attila emigrált a sínek közé, Proust a betegségbe, Nietzsche a tébolyba. Krúdy emigrált Óbudára, ahol disznót hizlalt. (Nem sokat, csak egyet)… Az emigráns, aki hazamenésre gondol, nem igazi emigráns. Hazamenni lehet, de csak úgy, mint Ulysses: meghalni”

  • talalom
    2018 október 24
    6:23 de.
    __________________________

    talalom, rosszul fejeztem ki magam. A halált képletesen gondoltam, vagyis mivel a Kádár időkben nem volt illendő nyiltan zsidózni, sokan leszoktak róla – főleg a fiatalabbak – az idősebbek pedig magukra maradtak ezzel. Így évek alatt egyre kevesebben mertek vagy akartak zsidózni. És ez lett volna a természetes útja a leszokásnak. De „szerencsére” Csurka észbe kapott még időben…:( A többit láthatjuk…

  • Kedves Göllner András, béküljünk ki! 😀

    Amit eddig értetlenül néztem, a maga szinte sajátmaga előtt is letagadott sértettségét, az mostanra világossá vált számomra. Ha a rendszerváltáskor hazajött, és itt megpróbált valakiket a demokráciára megtanítani, hát az nyilvánvaló tévedés és kudarc volt.

    Demokráciára? Amikor mi még annak örültünk, hogy végre minden korlátozás és sorbanállás nélkül vehetünk banánt? Amikor bemenve egy élelmiszerboltba, eddig sohasem tapasztalt árubőséget látunk, igaz, olyan áron, hogy csak apró kóstolóra jut a fizetésünkből? Ha a fiamnak legót akar vásárolni karácsonyra a nagypapa, akkor nem kell neki Csepelre kiutazni az ismerős áruházi eladóhoz, hanem akár a körúton is megveheti a szomszéd boltban (ha telik rá a nyugdíjából)?

    És akkor maga, mint valami DonQuiote, valami demokráciáról meg hatalmi ágakról motyogott itt? 😀 Hát persze, hogy a kutya se figyelt magára… Tudja, én egy egészen jó, viszonylag demokratikus, szabadszájú kis közösségben éltem, és részben élek még most is (sport), de a demokráciáról még ma is az itt a vélemény, hogy a többség dönt, a kisebbségnek meg kuss.

    Mi ketten egészen más utat jártunk be, másféle életet éltünk, más tapasztalatokat szereztünk a világról. Az, hogy most Orbánról nagyjából ugyanaz a véleményünk, szinte csoda. De minden másban jelentősen másképp viszonyulunk a valósághoz, és alighanem egészen más elvi alapokon is állunk. Ez nem baj, attól még komolyan győzködhetjük egymást a magunk igazáról.

    Én éppen azért járok ide szívesen vitatkozni, mert itt olyan emberek véleményét is megismerhetem, (és persze meg is ítélhetem), akik nem a szegényes és sekélyes kádárvilágban szocializálódtak. Persze, hogy rengeteg dolgot másképpen látunk.

    Már az is félreértés, hogy ha én azt mondom, kimenekülni a szabad világba, az is megalkuvás; mert én egyáltalán nem gondolom a megalkuvást pejoratívnak. A megalkuvás a lehető legcélszerűbb alkalmazkodás a lehetőségekhez. Ezért is ez a címe az írásomnak, akinek szíve és feje van hozzá, megértheti ennek az 56-os megalkuvásnak a jelentését – ahogy a mai hatalmi berendezkedés iránti megalkuvásnak az okait is.

    Én nem vagyok társadalomtudós, a fizikában pedig a tényeket nem szoktuk érzelmileg osztályozni. A tény, az tény, az esetleges megváltoztatás nem érzelmi kérdés, hanem az objektív lehetőségek kérdése. Hát engem leginkább ezek az objektív lehetőségek érdekelnek.

    Remélem, megért, és többé nincs köztünk harag…

  • Almási Alma
    2018 október 24
    1:31 de.
    —————– idézem: —
    „”Egyébként pedig Antall nem volt sem fasiszta, sem rasszista… Az csak néhány év múlva kezdődött, Csurkával, és nagy felháborodást is okozott, az MDF-ben is. Sokat kellett neki dolgozni, hogy az átlagember bevegye… De sikerült!””
    ————–
    Tudod Alma van az a bizonyos elásott „eb”, ahonnan a „lóláb” szokott kilógni.

    Ahhoz, hogy nyíltan fasiztázni lehessen, ahhoz meg kellett előbb teremteni a törvényi feltételeket. Tehát a Csurka onnantól tudod nyíltan fasisztázni, amikor a kommunizmust törvényileg betiltották, a fasisztazást megengedték – ami horthy piedesztálra emelését jelentette, a szentmariska címert (koronás) szentté avatták, a koronát totemoszloppá nyilvánították – vagyis a magukat turultól származtató őstulkokat mariska imádókká varázsolták, csak azért, hogy minél nagyobb hülyévé tudják tenni a birka tömegeket, ahol néhányan pedig eljátszhatják

    Kettőnk közül nem tudom melyikünk tanulta meg a logika törvényszerűségeit, ami a természettudományok alapja (is)

    Nem véletlenül forszírozom – mert, hogy ismételjem önmagamat, miután hiába hánytam falra a borsót akkor is – és mint látszik hiába jött be mindaz amit mondtam – mégis mai napig is ellenállsz Te is, akinek képzettsége okán az ok-okozati összefüggések biztos tudójának kellene lenni.

    De sajnos az jön le, hogy amit szakmádban nyilván gyakoroltál, a mindennapokban (hazamentében) már relaxaltad.
    Nincs ezzel semmi baj, csak mit tehetne egy olyan valaki, aki megtanulta, és gyakorolja azt, hogy az események várható bekövetkeztét megsaccolja??

    Pláne ha nem éppen egy fizikus kutató a szerencsétlen, hanem valami más?

    Körbenéz bizony, hogy merre találtatik egy útilapu bolt, amit rögvest felkeres.

    Igazodva Göllner András, 2018 október 24 10:58 de.
    bejegyzéséhez.

    Nem a múlt felhánytorogtatásáról van csak nagybaszó, – egyszerűen a tények feltárása nélkül nincs megoldás – gondolom mint fizikusnak nem kell magyaráznom.

    Miért gondolod, hogy a való élet más, mint a fizika?
    Vagy a fizika nem éppen a valóság feltárásával foglalkozó tudomány?
    Tévednék?

    Egyszerűen csak fáj, tudod?
    na olyan messzire nem bírtam magam eljuttatni „kilépés” tekintetében, mint József Attila, vagy Széchenyi Ferenc – de bizony abból a közönyös világból amiben egy darabig mindenki igyekszik magát jól érezni – bizony jobb kilépni.

    Mára eljött a „VISÍTÁS KORA” – azok akik egy demokratikus világot álmodtak maguknak, most visítanak.
    De viszont újra eljött a bodamarcsák, hazailámpák kora, akik szeretik az ukázt megkapni, és attól boldogan elvannak, mert estére a csontot megkapják, a gazdi a nagyobb veszedelemtől megvédi őket, bár sokszor nyilván álságosan uszítani szükséges – aztán egyszer eljön az elszámolás kora, és akkor mindenki megy a vágóhídra.

    p.s.

    mi a különbség a bodák és a HL-ek között?
    BM hűségesen csahol bárminek, HL pedig annak a személyiségnek a megtestesitöje, aki bármiért elégedetlen marad úgyis, de demokráciát azt semmilyen áron, mert akkor még önállóan kellene gondolkodnia.

  • Alma!

    (és aki elolvassa esetleg) a fentebbi bejegyzésemben elkövettem egy szarvashibát

    Széchenyi István helyett Ferencet írtam.

    vannak más hibák is benne, de azért remélem nem közelítem alulról a Bendeguzt, tehát aki akarja, annak olvasható.

  • A KÜLFÖLD MAGYARJAIHOZ

    Ti fekélyek a hazának testén,
    Mit mondjak felőletek?
    Hogyha volnék tűz: kiégetnélek,
    Égetném rosz véretek.

    Nem vagyok tűz, nincs emésztő lángom;
    De van éles hangú szóm,
    Mely reátok átkait kiáltja,
    Átkait irtóztatón.

    Annyi kincse van hát e hazának,
    Hogy nem is fér benne meg?
    Hiszen e hon, e boldogtalan hon
    Oly szegény és oly beteg.

    És ti rablók! amit orvosságra
    Izzad kínnal e haza:
    Elhordjátok idegen bálványtok,
    A külföld oltárira.

    E hazán, mely porban esd kenyérért,
    Nem esik meg szívetek;
    Míg ő vért sír, poharaitokba
    Kinn ti a bort töltitek.

    És csak akkor tértek vissza, már ha
    Koldusbot van nálatok:
    Kit koldussá tettetek, hogy tőle
    Ismét koldulhassatok.

    Amiként ti e szegény hazából
    Magatok száműzitek:
    Vesse úgy ki csontotokat a sír
    S a mennyország lelketek!

    Pest, 1844. november

  • Kimaradt – Petőfi Sándor verse.

  • Alma!Ezt a történetet sokszor elmeséltem, de nem és nem tudok túljutni rajta.
    Megkérdeztem 2014-ben Anyukámat, hogy mi történt a szülőfalujában a zsidókkaL? (Nyaraltam ott sokszor, zalai falu.) 44-nyarán elvitték őket. És Ti nem szóltatok, hogy hová viszik, miért őket?
    HOGY SZÓLHATTUNK VOLNA, AZ VOLT A TÖRVÉNY?!
    Mi meg, 70 évvel később, ülünk itt báván, és nem üvöltünk a StopSoros, meg a hasonló törvények miatt.
    Még mielőtt valamelyik fogalmatlan megszólalna, hogy dehát a kormányfő fizeti a házi zsidait, szólok.
    Magyarországon ma bárki, bármikor lehet piréz, hottentotta, „zsidó” – bármi is legyen a vallása. BÁRKIRE,BÁRMIKOR rámutathat a törvény újja: nem kívánatos,kitiltani, lecsukni.
    A törvények hálózata megvan – zajlik a „háttér” megalapozása. Vicsorgó barmok üvöltenek „hazaárulót” egy képviselőre, mert az a lelkiismerete szerint szavazott. Nemcsak a lelkiismerete szerint – hanem szavazói akarata szerint. Mi azért küldtük, hogy védje meg az EU-t – közös hazánkat.
    Még csak üvöltenek, fenyegetőznek – de a TÖRVÉNYEIK már ma lehetőséget adnak bármelyikünk feljelentésére, lecsukatására.
    Aztán – ha sikerül „megvédeni” Magyarországot – a romokon, meg a hullahegyeken ülve lehet megint siránkozni, meg hárítani:
    MIT TEHETTÜNK VOLNA, EZ VOLT A TÖRVÉNY????!!!

  • Kedves Gabriel, ne haragudj meg, előre mondom, ez most övön aluli lesz… 😀

    Most ugyanolyan makacs vagy Antall megítélésében, mint a választások előtt Szél Bernike dicsőítésében… 😀 Most meg már nem hallok semmi nagyszerűt tőled sem a nagyszerű LMP-ről, sem a kiváló esélyes „egyetlen hiteles” miniszterelnök-jelöltről, Bernikéről, és az ő nagyszerű, célszerű viselkedéséről a választások előtt… Hja, „utólag okos a paraszt”… 😀

    Én teljes mértékben megértlek, mert lelkesedni, és lelkesedésben tévedni emberi dolog. Azt is megértem, hogy Antall József kemény megítélésére szükséged van ahhoz, hogy a rendszerváltás utáni külföldre „menekülésedet” igazolhasd sajátmagad előtt, ahelyett, hogy beálltál volna a józan felvilágosító munkába. Ez nem ugyanaz, mint Göllner András esete, ő ugyanis HAZAJÖTT, mert tenni akart, csak nem boldogult. Te viszont eleve megalkudtál. Mint írtam már Göllnernek is, számomra a „megalkuvás” nem pejoratív fogalom, veled kapcsolatban sem gondolom ezt pejoratívnak. Csakis ténynek.

    Antall József „rossz értékelése” azért is hálás feladat, mert soha, senki és semmi nem lesz képes bizonyítani az ellenekzőjét, így te magad előtt mindig is tisztánlátó, jót akaró ember maradhatsz.

    Szerintem viszont Antall József hibái a hiszékenység, a gyengeség, a befolyásolhatóság és a hiúság. Ez éppen elég baj egy bizonytalan politikájú ország élén. Viszont sem diktatúra-párti, sem antiszemita nem volt, EZT NE FOGJUK RÁ. Elégedj meg a valósággal!

    Mint írtam az elején, goromba voltam most, de csakis a te érdekedben. Én megértelek és szimpatizálok is veled. Gondold végig ezt a hozzászólásomat önkritikusan.

  • Pityi Palkó Kedves Pali Mindig komolytalan, mikor valaki többszáz éve halott költő verseivel akar operálni. Vátozott a világ, már régen nem a Habsburgok az ellenség (és nem az EU).
    Most éppen azokkal barátkoztok, akik eltaposták Petőfit és Bornemissza Gergelyt. Érdekes világban éltek Ti ott. Esetleg ide tehetnél egy verset amit rólad írt Ady, igaz, ezért most Ő is ellenség lett.
    Remélem könnyebb lett a lelked, hogy gyalázkodtál egy kicsit.
    Biztos, hogy egy kétszáz éve halott forrófejű „nagytapasztalatú” 21 éves kölyök véleménye mérvadó az én életemre 2018-ban?
    Igen, tudott verseket írni, azután fogjuk meg és vigyétek. A csaták nem a hős szárnysegédekről szólnak ám! Azután menekülés közben eltűnt szegény. Ez azért némileg árnyalja a képet, nem?
    Nem vonom kétségbe költői vénáját, de nem tartom mértékadónak a mai életemre.
    Az viszont, hogy ide másoltad, téged jellemez, bár félek, büszkén tetted.
    Vajon miért nem kivánkozom vissza közétek?

  • Almási Alma
    2018 október 24
    4:32 de.

    Az 1990-es években a pluralista szemlélet 56-ról alkotott képéről írnék párt sort. Lehet, hogy azóta egyéb szempontok is vannak, nem tudom.

    Külpolitika: mint közismert, a szuezi válság idején megmutatkozott, hogy a világ végérvényesen kétpólusúvá vált. Az angolok legnagyobb bánatára, az USA és a SZU lettek a szuperhatalmak kétségtelenül. Ők megegyeztek, hogy Budapesten az oroszok szabad kezet kapnak, ha kiszállnak a szuezi konfliktusból.

    Belpolitika: a Rákosi-rendszer ellenzéke igen megosztott volt, a baloldaliaktól kezdve a Kisgazdapártiakon át a keresztény-nemzeti Mindszentyig. Sajnos abban közösek voltak, hogy rendkívül rosszul mérték fel a külpolitikai lehetőségeket. Végig bíztak az USA-ban, hogy az valahogy majd a segítségükre siet.

    Mondhatod, hogy ez nem a saját véleményem, de most nincs kedven önálló kutatásba fogni 56-ról, ha nem gond.

  • Bendeguz79
    2018 október 24
    10:16 de.

    ” vagy legalabb probalna emlekeit feladni, allandoan
    a Horthyidok es a zsidozas elkerulesevel nyujtani velemenyeit ???”

    Ne zavarjon, de nem én hoztam föl a Horthy-témát, hanem talalom írt róla az okt. 24. 6.23. kommentjében!

  • Almási Alma
    2018 október 25
    5:02 de.

    Én is hittem Bernikében.
    Osztán pofára estem.(Már meg sem lepődtem rajta.)
    Most akkor mitörtént? Semmi.Egyel több bedöglött próféta..

  • Kenny
    2018 október 25
    5:16 de.

    Szteem Sanyi a Petőfi nem mindegyik külhonos magyarra értette.
    Csak azokra akik megérdemelték.

  • talalom
    2018 október 25
    4:04 de.

    Margitka, ha ismernéd a történelmet, akkor azt is tudnád, hogy a deportálásokat a Belügyminisztérium irányította, ahol történetesen németbarát irányítás volt.

    A régi kormány azon tagjait, akik a deportálások ellen voltak, a Gestapo üldözte, ezért bujkáltak. Tehát akik egy németellenes összefogás élére állhattak volna, azok éppen bujkáltak vagy határozatlanok voltak, mint Horthy.
    Sajnos németpártiak voltak a hadsereg és a hivatalnoksereg felső vezetésében sokan. Nem azért, mert gonoszok vagy erkölcsileg nullák lettek volna. Hanem mert hittek a zsidó világ-összeesküvésben, ami ellenük szerveződött szerintük.

    Te hetven év után ezzel ki mernél állni, ha a nagyapád mondjuk Gömbös Gyula lett volna? (Azért írom Gömböst példának, mert neki nem volt gyereke, tehát csak példának írom!)

  • Kedves Alma!

    Nem értékelem övön alulinak 🙂 az észrevételedet velem kapcsolatban, sőt! – van akinek az emberfia hálás tud lenni a kritikus véleményekért, és el is várja.

    Mint ahogy a régi diktátum mondja, kard élesíti a kardot!

    Azért cserélünk véleményt, hogy okuljunk, ha másra nem is tekintünk praktikusan mint arra hogy a dolgok így fejlődnek, aki valaha is végzett bármilyen kutatást az csipöböl tudja is ezt!

    Antall ügyet lezárnám – mert nem értetted meg azt, amit én mondok, viszont értem, és respektálom is amit állítasz vele kapcsolatban.
    Utolsó bejegyzésemben sem öt okoltam, hanem azokat, akik nem látták az alkalmatlanságát arra, amire kiválasztották.

    Ellenben Bernikével kapcsolatban a voksom nem változott, tudván hogy nem a legjobb megoldás, de „szegény ember vízzel főz” és továbbra is állítom, hogy az akkori felhozatalban nem volt alkalmasabb személy egy kormányalakításra.
    Az idö majd ezt is jegyezni fogja…

    Nem a pártját találtam alkalmasnak bármire is, és ma sem arról beszélek, nem is akarom tudni az indíttatásokat azokról, akik az uszályában gyülekeztek.

    Szeretném ha megértenéd, hogy az „ok-okozat” összefüggés az esetemben is mükszik, vagyis mint leírtam az okot azelőtt fogalmaztam meg és szűrtem le, amikor külföldi munkát felvállaltam – mint okozatot.

    Mondhatjuk úgy, hogy a „legujabbkori menekülök” majdnem első hullámához tartoztam.
    Mivel a legelső hullámot azok képviselték, akik a bankokból és államkasszából „kimenekített javakat” kísérték ki – elsősorban Ausztráliába, és hasonló egzotikus tájakra.

  • hazai lámpa
    2018 október 25
    8:27 de.

    Nem lehetne mellőzni ezeken az oldalakon már végre, egyszer és mindenkorra a fasiszták, názisták „dicsőítését”?

    Azt már tudjuk, nem csak tőled, hogy bizony azok a szerencsétlen nyilasok voltak a legsajnálatraméltóbb áldozatai a német fasizmusnak – úgy hogy semmiképpen nem szükséges tovább győzködnöd itt senkit – a Terror Házánál már „újraértékelték” a történelmet, úgy hogy hamarosan „méltó” emléket fognak állítani valamennyiüknek, nemcsak horthynak.

  • Geyza!

    Én nem „hittem a Bernikében” – csak alkalmasnak tartottam és tartom ma is egy demokratikus, liberális alapokon álló kormányzat vezetésére.

    Természetesen ilyet itt a „gödörben” – másképpen mondva a kárpátok övezetében el-képzelni szinte lehetetlen.

    De elméletileg elképzelhető lehetne – amibe még a Gyurcsány is beférne.

    Természetesen kizárólag nem zseb-érdekekből vezérelt politikusokból.

    Na a nagyobb baj, hogy hogyan és mivel lehetne annyi ilyen magyar politikust összefogdosni egy kormány félállításához, akik bevállalnák ezeket a kritériumokat?

  • Göllner András

    @ Almási Alma

    Nincs szükségünk békekőtésre asszonyom, mert én nem állok hadilábon Önnel. Csupán arra probálgatom néha néha rávenni, hogy amikor véleményt nyilvánít valamiről akkor ne csupán a képzelete hanem a tények birtokában járassa a szájacskáját. Gondolhat rólam bár mit ide lenn, vagy a konyhájában, engem az nem igen zavar. Ha megpróbálná elvenni a biciklimet akkor bizony megnézhetné magát asszonyom. 🙂 🙂

    Odafenn csupán azokat az emigránsokat próbáltam szárnyam alá venni, akiket két oldalról rugdos a magyar – otthonról és kintről. Akikről általában hamis személyazonossági lapokat állítanak ki saját honfitársai, mert nem óhajtunk a hazugság, a megalkuvás, a zsarnoksággal szemben tanusított közöny árnyékában élni, felörlődni.

    Én 1990-ben nem pénzcsinálás céljából, hanem hazaszeretettel fűtve tértem vissza oda ahonnan gyerekkoromban szüleim, akaratom nélkül elvittek (akkor az ő életük forgott veszélyben.) Nem azért tértem haza, hogy „demokráciáról motyogjak a süketeknek”, hanem azért mert többek közt Antall József kormánya, (hogy most Kanada kormányáról vagy az EU-ról ne beszéljek) úgy látta, hogy olyan szakmai (gazdaság-politikai) képességekkel rendelkezem, amelyek hasznosak lehetnek az igazságosság, alkotmányosság és a fenntartható gazdasági jólét felé vezető magyar útvonal megvalósításához. Mint azt már említettem, évente több száz-millió forint kanadai, amerikai, európai közpénz, és magántőkések pénzének mozgósításával próbáltam hozzájárulni Magyarország talpraállásához.

    Mint a Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara egyik alapítója és nemzetközileg elismert közgazdász vehettem részt a rendszerváltás legnagyobb gazdaság-politikai kezdeményezésekben. Testközelből megismertem Magyarország mindegyik miniszterelnökét. Orbán Viktor és Szájer Józsi személyes kérésére, ingyen, bérmentesen szerveztem első Észak Amerikai útjukat, hogy kapcsolatba léphessenek Kanada legnyagyobb befektetőivel. Eygütt pezsgöztem velük a limuzínuk hátsó ülésén Montrealban a sikeres út végén. Testközelből ismertem meg ki a tolvaj és ki az áldozat a magyar rendszerváltás útvonalán, ki hazudik, ki csal éski mond igazat.

    Asszonyom. Nem akkor emeltem fel a szavamat, amikor az biztonságos volt, hanem akkor amikor a szembefordulás veszéllyel járt. Nem kintről szóltam be, hanem Magyarországról. Nem névtelenül hanem a nevemet vállalva, a legnagyobb lapokban, a televíziók, a rádiók hullámhosszain. Megfizettem, és mint látja, még ma is fizetem ennek a szembefordulásnak az árát. Ez bizonyára Önnek nem oszt vagy szotroz, minek is, hisz engem is már csak az érdekel, hogy a bicajomat le ne nyúlja valaki.

    Menjen békességben az útján, nem bántott meg, már így is tólbeszéltük ezt a témát. Ideje hogy lapozzunk. Jöhet a következő fogás.

  • Geyza Az általánosítással az a baj, hogy mindenki benne van, hiába magyarázzák másképpen. Miután nincs a kivétel névvel kiemelve, így mindenki érezheti, hogy neki szól. Az akinek nem inge nagyon rossz mondás, mert lehet, hogy szerintem nem az én ingem, de Pali barátom gondolhatja, hogy az enyém, tehát sértő. Az is lehet, hogy tényleg az én ingem, de én nem látom.
    Persze az is lehet hogy egyszerűen bolond lyukból bolond szél fúj felkiáltással nem érdekel, de az ilyen hozzáállás rossz irányba viheti az ember. Végezetül nem hiszem, hogy Pali barátunk a tisztelete jeléül tette fel ezt a verset.
    Gyakorlatilag most vérig sértett itt jó néhány embert, gondolom ez volt a „nemes” célja. Rendben, én maradok a bolond lyukból bolond szél fúj mondásnál. Látom, kezd kialakulni egy front a külföldön élőkkel szemben, mi leszünk a hibásak, hogy otthon rossz. Ez is egy megoldás, de ettől jobb lesz?

  • @Göllner András

    „a tények birtokában járassa a SZÁJACSKÁJÁT”

    Rendben van. És ha még az ilyen lenéző kijelentéseit is vissza tudná fogni (még ha csak egy eccerű vénasszony vagyok, akkor is), akkor nem hinném azt, hogy Ön is ugyanolyan sértett hiúságban leledzik, mint hazai lámpa. Ugyanis ő próbál engem hasonló fölényes kijelentésekkel „helyre tenni”, és ez nem az Ön számára hízelgő…

  • Göllner András
    2018 október 25
    10:55 de.

    érdekes amit írsz, de én akkor is (már 1985-86-ban) kilátástalannak láttam azt amibe te belekezdtél, ismerve az alanyokat és a várható állítmányokat amit 1993 -ban személyesen tudtam confirmálni…., már innen messziről… én nem szeretek Don Quijote lenni és Sancho Pansa sokkal kevésbé.. pont azok nem köszönték meg neked azt amit próbáltál tenni akikért szólt

  • HL
    1.Október 24-én se, egyébként se ejtettem egyetlen szót sem kedvencedről. De ha már. Mivel nemcsak kormányzó volt,hanem Legfőbb Hadúr is: a németbarát katonai vezetést ő nevezte ki.
    2. 1956-ban nem volt teljesen alaptalan remény, hogy Magyarországot kiengedik, ha nem is a szovjet érdekszférából, de a Varsói Szerződésből, vagy legalább kivonják a szovjet csapatokat.
    1955-ben ugyanis a négy győztes megkötötte az osztrák államszerződést, aminek az értelmében Ausztria területéről minden (angol, amerikai, francia,szovjet) katonai egységet kivontak, és garantálták az Osztrák Állam semlegességét. Ausztria nem is volt NATO-tag – ilyen státuszban reménykedtünk.

  • Gabriel
    2018 október 25
    10:21 de.

    Margitka föltette a kérdést, hogy miért nem néz szembe a magyar társadalom a múltban elkövetett tetteivel vagy a passzivitásával?

    Először is azért, mert a tényeket sem lehet nyíltan kimondani. Ugyanis ahhoz kellene a közbeszédnek egy kulturális szintje. Ott, ahol artikulálatlan nácizásba vagy komcsizásba fullad a téma akár leghalványabb kibeszélése, nincs meg az a kulturális közeg.

  • hazai lámpa
    2018 október 25
    8:27 de.

    Folytatnám Margitkához írt soraimat, amit ott hagytam el, hogy a német megszállást helytelenítő volt kormánytagok a Gestapo elől bujkáltak.

    Következésképp nem volt feje vagy szervezője az ellenállásnak, amit amúgy néhány hónap alatt nehezen lehet kiterjeszteni. Más országokban akár évek voltak arra, hogy az ellenállás megszerveződjön.
    Részben igaza van Margitka édesanyjának, mikor arra hivatkozik, hogy „ez volt a törvény”. Minden civilizált társadalmat a törvényes rend tart össze, és megvan erre az apparátus, aki ezt gyakorolja.
    Margitka helyében én inkább azt a kérdést tettem volna föl az édesanyjának, hogy mikortól vették észre, ha egyáltalán észrevették, hogy a törvényhozás már nem a normális úton halad? Mi az, ami még belefér az alap erkölcsi normákba, és mi az, ami nem? Honnan tudja az átlagember megítélni, hogy egy bizonyos törvény valójában emberek kipusztítására irányul?
    És még az is kérdés, hogy milyen lehetősége volt annak, aki esetleg érzékelte a törvények túlzott szigorodását, miután megszállták a németek az országot? 1944. március után vezette be az új, németbarát kormány a sárga csillagot, kezdték a gettózást, és tiltották be a baloldali szervezeteket, lapokat.

    Az ellenállás azért is bontakozott ki nehezen, mert a Gestaponak kész listája volt azokról a közéleti személyiségekről, akik nem voltak a német rendszer csodálói. Ezt a listát sajnos magyar, németbarát személyektől kapták, akiket lenyűgözött a német siker, és hittek a német győzelemben.

  • L
    Nem vagyok hajland vitatkozni: Magyarország fennhéjázó „nemzeti keresztény” vezetői és hangadói gyilkos terrorba hajtották az országot 1920 és 1945 között. Slussz passz.
    A törvényekről. 45 előtt nem volt általános és titkos a szavazás – hazudjon bármit is a terrorigazgatónő. (Nézz utána a szavazási cenzusoknak bármelyik régebbi tankönyvben, egyszer már részleteztem.) Ráadásul a felsőházba nem választás, hanem „ősi juss” jogán kerültek az arisztokrácia, meg a klérus vezetői.
    De. Akkor a köznépnek nem volt annyi alkalma megismerni a törvényeket: csak azokat a tiltásokat, amiket kiplakátoztak.
    Ma több lehetőséged van – bár ez a rezsim igyekszik titkolni, mit művel a törvényhozásban. (Ezért is fontos, hogy az ellenzéki képviselők ott üljenek.)
    Néha dühít, hogy olyan hülyeségeken rugózunk, hogy ki hová és mivel repül.
    Törvények sora született, az alaptörényüktől kezdve a felsőoktatási, köznevelési törvényben. A sajtó-szabadságról, civilszervezetekről, gyülekezési jogról szóló törvényekben: mindezek megkoronázása az SS-törvény.
    Nem, sehol nem szerepel a zsidó, vagy izraelita kifejezés. Ez a rezsim nem antiszemita: kivétel nélkül MINDENKI ellen van,aki nem híve a ner-nek. Egyre inkább azok ellen, akik nem ájult csodálói a beszari bugrisnak. Jobboldaliaknak is – ezt már néhányan kezdik felismerni.

    9

  • „Ott, ahol artikulálatlan nácizásba vagy komcsizásba fullad a téma akár leghalványabb kibeszélése, nincs meg az a kulturális közeg.”
    ____

    egyedül megengedett, sőt nagyon ajánlott a libsizés… Mert az a lényeget fejezi ki… 😀

  • talalom
    2018 október 23
    9:44 de.

    Csak most olvastam ezt a beirasat.
    Mit csinaltam, a vesztes forradalom utan? Mar irsam akkori volegenyemrol aki el akart venni es utana kimenni az orszagbol!
    A nagybcsik osszejottek ,”tanunak” az eskuvohoz, de volegenyem , lelkesen jott, hogy MEG jobb treve van.. A Nagybatya a vasut[nal dolgozott, es O majd elbujtat egv nyugat fele meno vonnatban minket! Ugye a hatarok lezrva voltak es ez volt az elso problema a kimeneshez!
    Igy is tortent, Gyor kozeleben kiszalltunk a vonatbol es gyalog 3O km.t mentunk az osztrAK HATARIG< AHOL BARATSAGOS MAGYAR HATAROROK fogadtak ! OK segitettek atjutni Asztriaba,ahol hamarosan megeskudtunk Edlach falu templomaban,.

  • talaloma
    2018 október 23 NEM szavazasra is . NEM a kommunista pert jott be!

  • talalom
    2018 október 26
    8:35 de.

    Figyelő is így szokott vitázni. Mondjuk statisztikákkal bebizonyítod neki, hogy a Kádár-korban megnőtt az egy főre eső fogyasztás. Akkor végső érvként közli, hogy de akkor is Kádár kivégeztetett 325 embert …

    Namost föntebb írtál valamit arról, hogy miért kibeszéletlen a magyar múlt. Erre írtam valamit, és most közlöd, hogy „amúgy Horthy hüje” … Az egy dolog, hogy nem is ez volt az eredeti kérdés, de sajnos még példát is adtál róla, hogyan zajlanak Magyarországon a közéleti viták …

  • talalom
    2018 október 26
    8:35 de.

    Ugye tisztában vagy azzal, hogy mikor Horthy uralomra jutott 1920-ban, akkor még Hitler ismeretlen pártaktivista volt egy bajor sörözőben?

    1945 előtti időszakban 1938-ban jelentősen kibővítették a szavazati jogot. Ez sajnos a szélsőjobboldali pártok győzelmét hozta.
    Azt kell megérteni, hogy az úri középosztálynak, részben a kispolgárság és a parasztság, sőt esetenként a munkások számára a fasizmus egy új és sikeres rendszernek látszott. És ez nem csak Magyarországon volt így! A tömegeknek minden országban, ahol a liberalizmus káoszt és a gazdasági világválság munkanélküliséget hozott, nyilván egy radikálisan új rendszer az újdonság, a siker reményével kecsegtetett.

    Mai napig így van, hogy a politikával nem foglalkozó kisember nem fog annyit tudni, mint egy képzett politológus. A tömegek hajlamosak a szép felszínt látni.
    Az ellenzék tagjai, mint választott képviselők valóban rendelkeznek bizonyos jogosítványokkal, kérdés, ezzel mennyire tudnak élni? De sajnos azt sem tudják hitelesen közvetíteni a választók felé, hogy ezekkel élhetnek-e? Miközben vörös fejjel rikácsolják a parlamentben, hogy itt diktatúra van, akkor a kisember szerintem csak néz a tévé előtt. Ha diktatúra van, akkor ő hogy került oda, és hogy kaphatott szót?

  • talalom
    2018 október 26
    8:35 de.

    A felsőházról itt van egy történészi tanulmány, ha érdekel.

    http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_felsohaz

  • Nagybátyám festőművész volt, az 56-os forradalom idején éppen Zsennyén, a művésztelepen festett. Ismerősökkel kirándulni mentek valami művésztelepi autóval. Délután, hazafelé jövet nagy köd volt, eltévedtek, és egyszer csak határőrökbe ütköztek. Magyar határőrök voltak, és alig akarták BEENGEDNI őket, mivel kiderült, hogy valahogy már akaratlanul kikeveredtek Ausztriába. 😀

  • Boda Marcsi Kedves Marcsi. Nem gondoltam volna soha, de a seítségedet kérem. Sajnos ahol a megjegyzésedet tetted, már nem lehet válaszolni.
    A helyzet a következő. Ott hagytuk pesti lakásunkat, amelyben anyósom él, de úgy fizetjül a rezsit, mintha ott élnénk.
    Egy szobát tartottunk meg magunknak, mikor Pesten vagyunk, ott tartozkodunk. Leányunknak vásároltunk egy lakást, melyben a családjával él, és például a gázfelújítást is mi fizettük a múlt hónapban, ami úgyan nem sok, de azért 96000 forint volt. Édesanyámnak is jut havi 120 000 forint apanázs, miután 93 éves, és combnyaktörése óta 24 órás felügyeletet kíván. Ezen felül csütörtökön például egy televiziót kapott tőlünk egy fejhallgatóval ajándékba.
    Te mint elismert gazdasági szakember, hogy tudnál ebből kihozni nyereséget, mert nekünk idáig nagyon ráfizetéses volt anyagilag a dolog. Segíts légyszíves egy kicsit kereskedni, mert nekünk nagyon rosszul megy a dolog. Légyszí……

  • Boda Marcsi Komolyra fordítva a szót. Komolyan azt gondoltam, hogy kommentjeimen (is) egy kicsit elgondolkodva meglátod a különbséget a rohadó migránssimogató libsi nyugat, és a száguldó gazdaságú migránsgyűlölő kerítésbe zárt nacionalizmus között.
    Azt gondoltam, ha szembesülsz azzal, hogy tudással, akarattal mennyi mindent el lehet érni egy olyan országban, ahol nem egy király dönti el ki élhet, ki nem, elgondolkodsz.
    Meglátod, hogy amit Te életnek látsz, az csak vegetálás, kitörlöd a szemedből a propagandát, és felállsz a TV elől.
    Feltűnhetett volna, hogy nyolc állás helyet, egy állással nagyságrenddel jobb életet alakítottunk ki itt idegenként, mint ott benszülöttként. A lélek szabadságáról nem beszélnék, mert arra neked nincs szükséged, nem tudnál vele mit kezdeni.
    Természetesen nem lepet meg a reakciód, kómából nehéz és fájdalmas az ébredés. De bármennyire is gúnyolódsz, nekem nem lesz rosszabb, neked meg nem lesz jobb. Csak elodázod az ébredés fájdalmát, és addigra annyira belétek ég a megalkuvás, hogy nem tudtok ellene tenni. Mert nagy tévedés, hogy az a megalkuvó aki elmegy. Okos ember tudja mikor van vége. Mi sem voltunk okosak, mert sokkal később mentünk el, mint láttuk, hogy vége van. De mi még gyógyíthatóak voltunk. Ez a helyzet Marcsi, de gúnyolodjál tovább, ha ezzel odázni tudod az ébredést. További szép napot és jó TV műsorokat.

  • Kenny:
    „Látom, kezd kialakulni egy front a külföldön élőkkel szemben,”

    Szerintem téved, ez (ma még) nem front, nem az ún. közvélemény, hanem csak a sárga irigység.
    A külföldön élőkkel szemben „front” csak abban az esetben és akkor alakulna ki, ha a Vezér megindítaná a külföldön élő magyarokkal szembeni magyarországi propagandát. Erről, legalábbis a jelen pillanatban nincs szó; a kormány még nyugodtan válogathat, hogy a menedékkérők („migráncsok”) fogytán melyik, viszonylag kisebb létszámú társadalmi csoportot jelölje ki majd sikerrel közellenségnek.

    Kenny:
    „mi leszünk a hibásak, hogy otthon rossz.”

    Ha a Vezér úgy dönt, akkor minden valószínűség szerint igen. Mivel a Vezér szerintem nem ostoba, lehet, hogy gondolkodik ezen, hiszen óvatosnak kell lenni. (Túl nagy létszámú társadalmi csoportot, pl. a nőket, a fiatalokat, a nyugdíjasokat nemigen lehet sikerrel ellenségnek kijelölni. Legjobb olyan csoportot ellenségként kijelölni, amelyik eléri a lakosság létszámának 1%-át, de nem haladja meg a 3-5%-át; jó, ha esetleg el is lehet valamit venni tőlük, amelynek egy részét 50-100.000 ember között szét is lehet osztogatni.)

    Kenny:
    „Ez is egy megoldás, de ettől jobb lesz?”

    Persze. A magyar lakosság egy része kifejezetten jobban érzi magát, ha másokat (nála szegényebbeket, műveletlenebbeket, jobb módúakat, műveltebbeket, vagy épp ugyanolyan helyzetű, de lehetséges konkurrenseket) az állam ellenségként jelöl meg, netán diszkriminál.

  • Belzebub Azért már vannak bimbók. A kettős adóztatás pedzegetése, a képzés visszafizettetése, a miattunk kieső GDP, a kommentekben hangoztatott „hazaárulók vagyunk”, a mai szakemberhiány egyértelműen a kapzsi magyar külföldön munkavállalók miatt van, akiknek nem elég a dicsőség és a hazaszeretet még zabálni is akar a munkájából.
    Ezek szépen bimbóznak, idő kérdése mikor, melyik fog kinyílni.
    A mindenki Londonban mosogat is szép szlogen, ijesztgetni a készülődőt, és lejáratni a kint élőt.

  • Kenny, hidd el, senkit sem érdekelne a kinnélők sorsa, ha nem dicsekednének folyamatosan… Kerttel/házzal/operaelőadással/jövedelemmel (nem kívánt törlendő), és nem néznék le feltűnően magasról azokat, akik itthon maradtak…

    Szóval: kettőn áll a vásár…

  • Tudod, kedves Kenny, nekem az a véleményem, hogy ez a sok dicsekvés a bizonytalanság jele. És ezért én nemhogy irigylem, de egy kicsit még szánom is a kimenekülteket. Voltam én is Genfben a CERN-ben hosszabb ideig. Nekem nem annyira tetszett. De lehet, hogy én csak túlságosan „magyar” vagyok (Csak Boda Marcsi meg ne tudja, még azt hinné, hogy nem vagyok eléggé liberális… 😀 ).

  • Kenny 2018 október 27 2:57 du.

    Kedves Kenny – A Petőfi versét nem azért tettem be, hogy le járassam a „kint” élőket – csupán kiváncsi voltam, hogy a vers milyen hangulatot kelt majd ezen a fórumon. Elárulom neked, hogy 1956 November vége óta én is „külföldön” élek. Honvágyam nincs.

  • Kenny
    2018 október 27
    2:57 du.
    bezárt a bazár

    DFD = Dietrich Fischer Dieskau

  • Kenny
    2018 október 27
    2:57 du.
    azon kívűl: a developer ek ezen keresik betegre magukat: ugye ki tudod számítani mennyivel kevesebb installációs anyag fogy? csövek kábelek, járdák egyéb útburkolat esetleg sinek és stb…

    több olyan eset is előfordult, hogy egy házban felrobbant a gáz a pincében (itt lakhatónak van minősítve még akkor is ha nincs ablaka!) elvitte az egész lakótelepet, egy házaspár öngyilkos lett és felrobbantották magukat (SIC) és 35-40 ház lakói évek óta nem tudnak magukhoz térni mert nincs hol lakniuk és hajléktalanoknak nyilvánították őket mialatt fizettetik velük a mortgage et és stb

    a politikusok (különösen a dogford az új ontarioi szarházi) a gazdagok zsebében vannak és onnan szotyoláznak ugynakkor a dogford (ugye a dougles megfelelő népies rövidítése) önmaga is a gazdagok közé tartozik és már el kezdte nagyon nagy sebességgel tönkretenni a liberálisok 15 éves eredményeit még az oktatást is visszatolja a kőkorszakba mert hájdzsabos p…csák és turbános p—ök ötletei alapján a gyereknek nincs neme azaz nem tudhatja, hogy fiú e vagy leány és egyáltalán… lehet, hogy a matematikát is mexünteti mert az meg edzi az agyat

    rohadt szemét politika a bendegizi eztetetetetetn szeresse hogy akaggyon a torkán

  • Kenny
    2018 október 27
    2:57 du.

    ja és hogy teljes legyen az öröm kib—tt drága minden az önköltség többszörösére kell hitelt felvenni, és mint említettem nem lehet csak úgy telket venni és magam felépíteni amit és amilyet akarok …valahogy még ez is meg van fúrva már majdnem aszon’tam sztálini nagyságrend vagy a szentek hajlékony keze

  • Almási Alma Kedves Alma Nem gondoltam, hogy olvasol engem. Miután kiemelted, hogy csak az arra érdemesekkel állsz szóba, velem meg nem szoktál szóba állni, joggal gondoltam, nem is olvasol.
    Ha olvasnál tudnád, hogy az elején leszögeztem, mindent a feleségem zsenijének köszönhetünk, és csak az erölcsi támogatást, bátorítást és a fizikai munkát adtam hozzá itt kint. Otthon többet, de azt is elvitatták itt tőlem. Nem baj.
    Tehát mikor „dicsekszem”, feleségem sikertörténetével dicsekszem, és szembe állítom a magyar rendszert, ahol ezzel a hatalmas tudással semmit sem ért el kapcsolatok hiányában.
    Egyébként nem tudom mit vársz, egy senkiházi, ingyenélő, selyemfiú, öntelt sznobtól, aki ráadásul libsibolsi náci is, aki állandóan hazudik és alkoholista hazaáruló. Biztos kihagytam valamit, de nem számít. Szeretnék megfelelni a képnek. Sajnálom, ha belőled ez ellenérzést vált ki, de itt megtanultam, ne érdekeljen a magyarok értékítélete.
    Valakinek ilyennek is kell lennie, így kidomborodik, Ti milyen jó és szerény, igazi magyar emberek vagytok. Értékelhetnéd. 🙂
    Engem nem kell irigyellni, szánnivaló pedig semmi nincs rajtam, ha csak az nem, hogy tönkre ment a szervezetem a szocializmusban a sok munkától, amiért itt csak gyalázkodást és gúnyt kaptam. Azért is szánhatnál, hogy átvertek a nagy rendszerváltásban, de az sem igénylem. Bár szánhatsz is, nem oszt nem szoroz. Gyors számítás alapján hat év alatt 18 millió forinttal nyúlt le az állam, és ez tovább gyűrűzik amíg élek. Ezért is csak gúnyt kaptam itt, de biztos megérdemeltem. Rendben.
    Lehet dicsekvésnek venni azt is, mennyi pénzt küldünk haza, de inkább azt kellene látni, miért is kell nekünk négy embert eltartani, akiből kettő becsülettel dolgozott, kettő pedig becsülettel dolgozik. Ez nem dicsekvés, hanem a rendszeretek kritikája. De természetesen gondolhatsz rólam bármi rosszat, már az se számít.
    Szerinted dicsekszem ezek után, hogy talpraálltunk? Ez a minimum, ami jár a gúnyolódoknak.
    Tehát lenézem az otthon maradtakat? A leányunkat, édesanyámat és a barátaimat? Ne haragudj, ez jó nagy marhaság, nem gondolod?

  • Kenny
    2018 október 27
    2:57 du.
    ez hogyan néz ki? a kettős adóztatás? ha maradt ott levédiabasznádon ingatlanod vagy üzleted akkor ott azért adót fizetsz de külföldön nem! még akkor sem ha a hasznát külföldön hajtod be ha most a külföldi jövedelmedet akarja megadóztatni? azt hogyan lesz képes behajtani? azonnal eladnám minden ottmaradt akármimet és a tőkét kivinném azután pukkaggyon meg ha édesanyádnak akarsz lakhatóságot biztosítani bérelhetsz is neki ? rohadt egy szemét banda

  • Rodeo11 DFD. Erre nem gondoltam. Jóóól becsaptál. 🙂
    A DSD-t ismerem, ne nem használom. 🙂
    Elkeserítő amit írsz Kanadáról, de más forrásból is hallok elégedetlenséget. Főleg erről a kormányról, pedig barátaim liberálisok.

  • Pityi Palkó Bocsánet, ezek szerint félreértettem.

  • Drizari! 8:52

    Esküszöm, éreztem a kommetedből a szándékosan morbid iróniát. Talán észre is vetted, én is megpróbáltam úgy reagálni rá.

    Aki pedig földönfekvő fegyvertelen civilbe, vagy egyenruhásba lő bele, az közönséges és galád gyilkos még akkor is, ha ezt hősi hazafias pózban is műveli…

    Amúgy a pártház ostroma inkább hasonlított egy SzentBertalan éji mészárláshoz, mint egy hazafias aktushoz. Ezeket az általad bemutatott rettenetes fotókat is bizonyítéknak tekintve hozzájárultak a szovjet csapatok visszatéréséhez, illetve a november 4-i bevonulásukhoz.

    Hozzátartozik a „képhez” az a tény is, hogy az úgynevezett korvinköziek, azok a héroszok mindannyian – akik tüzérséggel felszerelten fogadták az Üllői úton közelgő tankokat – résztvettek a pártház néhány nappal korábbi bestiális (okt.30-i) ostromában… Ők nyitottak először tüzet, amikor Budapesten elszabadult a pokol…

    Üdvölettel: Fortimbras

    .

    Ui: Az a mezitlábas halott azon a fotón nem tudom ki volt, szovjet, vagy magyar illetőségű, de hogy ott nincs rajta lábbeli, az biztos. Tehát valami hullarabló hazafi lophatta el az illetőről…

  • Rodeo11 Most nem tudnak duplán adóztatni, mert az EU nem engedi.
    Fenyegetődztek vele, bár kivihetetlen. De sok irigy emberben kellemes érzést váltott ki. Ha viszont végre a talpára áll az EU, és a kerékkötőket kiteszi, akkor megnyilik az út a külföldön dolgozok megadóztatására. Persze sokan visszaadják majd a magyar állampolgárságot, mert kevesen akarnak havi sarcot fizetni azért, hgy legyen egy magyar útlevelük is. Itt nálunk már a baráti körünk minden tagja beadta a kérelmet, készülnek a magyarok nélküli EU-ra. Az Brexit sok kényelmes magyart felébresztett, hogy csak állampolgárként biztos a külföldi lét.

  • Kenny:
    „Azért már vannak bimbók. A kettős adóztatás pedzegetése,
    a képzés visszafizettetése, a miattunk kieső GDP, a kommentekben hangoztatott “hazaárulók vagyunk”, a mai szakemberhiány egyértelműen a kapzsi magyar külföldön munkavállalók miatt van, akiknek nem elég a dicsőség és a hazaszeretet még zabálni is akar a munkájából.
    Ezek szépen bimbóznak, idő kérdése mikor, melyik fog kinyílni.”

    A kettős adóztatást nem pedzegetik, hanem bizonyos vonatkozásban megvan. Ti. ha nagykorú magyar állampolgár vagy, van magyarországi állandó lakcímed, de nincs tb. biztosításod, tehát nem vagy diák, nincs bejelentett munkaviszonyod, nem vagy vállalkozó, vagy nyugdíjas, (hanem pl. háztartásbeli vagy, lazsáló milliárdos vagy koldus) akkor tb. adót kell fizetned. Ha nem EU-országban dolgozol, vagy ugyan az EU-ban dolgozol, de nem tudod hitelt érdemlően igazolni, hogy ott van tb.-biztosításod, akkor is kell Magyarországon fizetned (jelenleg kb. havi 10.000.-Ft) körüli tb.-adót. Nem egy ismerősöm lepődött már meg, amikor visszajött, és hamarosan kapott egy jelentős összegű (+ 100%-os bírság + késedelmi kamat) fizetési meghagyást esetleg több évi tb adótartozásáról.
    Megjegyzem, hogy sok esetben nem tudsz kijelentkezni, hogy ne legyen magyarországi állandó lakcímed; ugyanis 18 év alatti gyermekeiteket csak a gyámhatóság engedélyével vihetitek „végleges szándékkal” külföldre. Korábban a 3 hónapnál hosszabb külföldi tartózkodást tekintették „véglegesnek”, de egy ideje ezt a határidőt eltörölték, tehát a „szándék” számít. Az állandó magyar lakcím megszüntetése pedig egyértelműen végleges szándékra utal, tehát a gyermek végleges külföldre vitelét engedélyező gyámhatósági határozat nélkül nem tudtok kijelentkezni. (A gyámhatóság az engedélyhez pl. kér igazolást z utolsó évi kinti jövedelmetekről, a külföldi gyámhatóság környezettanulmányát a kinti lakás megfelelőségéről, a kinti iskola igazolását a gyermek tanulmányi eredményéről, stb.)
    A tényleges gyakorlat tehát nem lehet más, mint elvben „végleges szándék nélkül”, tehát az állandó magyar lakcím fenntartása mellett mentek el a gyerekkel.

    A többi is stimmel, amit mondasz, sok lehetséges bimbó még nem nyílt ki, de ahol bármikor bármi megtörténhet, ott aztán rendszerint meg is történik.

  • Kenny
    2018 október 28
    12:32 du.

    hahaha a kanadai útlevél nagyon megfelel bárhol, még levédiabasznádon is bár én oda nem igen megyek már… furcsa dolgok ezek… mindenki saját jól felfogott érdekének megfelelően cselekedjen… nekem a cafrangok sohasem jelentettek semmit

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Hazai Lámpa!
    X.26. / 4:13

    Írja, hogy ’44. márciusa után „a németbarát kormány” [látszatra csupán egy törpe kisebbség] vezette be a sárga csillagot meg a gettózást.

    Hát nem. Mert csak azt hagyta ki e . b a g a t e l l . megállapításból, hogy ehhez hosszú, 25 éves [1919-1944-ig tartó] nem is kevés munkával kifejtett, permanens nemzeti fejtágítás és propaganda periódus után, benne zsidótörvények által nemcsak közömbössé de nyitottá is tett lakosságra, ugyancsak nyitott paragrafusokra és így a megvalósítás akadálymentes, nyitott pályára állításával kerülhetett csak sor.

    Vagyis ennyi gondos előkészítés után már csak föl kellett ezekre aggatni néhány vagyonelkobzásra, aztán sárgacsillagozásra, majd „végső-megoldásként” [a vagonírozások logisztikai előkészítésére] a kellő férőhellyel rendelkező gettók kialakítására alkalmas írott sallangot, mint végrehajtási rendelet és már jöhettek is az oly szakszerűen összeállított marhavagon MÁV szerelvények a Magyar Királyság élő emberi hús szállítmányaiért az erre kijelölt stadionokba és vasúti rámpákhoz… Nem kellett két és fél hónap hozzá, és fél-milló lélek csak úgy hipp-hopp eltűnt e korábban még nagyreményű királyság népességéből… Persze, mi az nekünk ?
    [Ez mellesleg = legalább 100˙000 üres lakást és több millió otthagyott használati tárgyat, bútort, ruhát, meg mindenféle csecsebecsét melyek értékét csak milliárd pengőkben képzelhetjük csak hozzá…]

    .

  • kedves Kelly, félreértettél. Én nem nézek le senkit, meg föl se nagyon nézek senkire. Csak azért írtam, amit írtam, mert panaszkodtál, hogy az itthoni magyarok a kimenekülteket okolják mindenért, én pedig azt fűztem ehhez, hogy a kintiek pedig sok esetben a „nagy dicsekvés” közben olajat öntenek a tűzre, és sokszor az itthon maradtakat nevezik el mindenfélének… Vagyis KETTŐN ÁLL A VÁSÁR.

    Olvasni szoktalak, de általában nincs mit hozzászólnom az általad leírtakhoz. A te világodat nem ismerem, engem más problémák foglalkoztatnak. A komolyzenéről és a képzőművészetről – bár mindkettőben elég járatos vagyok – nem nagyon tudok semmit írni, hiszen az ízlések és a pofonok különbözőek… Most tartsak előadást az absztrakt festészetről, vagy mi az ördög? 😀 Meg itt általában nem is ez a társalgás fő sodra…

  • Belzebub
    2018 október 28
    12:57 du.

    ez csak olyankor érdekes ha hagysz magad megett kapcsolatot, ha nem akkor -állandó és végleges- külföldi tartózkodás esetén kitől és hogyan?

    nem lehet itt is meg ott is élni egyszerre hahahahaha ez az eredménye: sokba kerül

  • FORTIMBRAS,

    örülök, hogy észrevetted az iróniát (ha morbid is), és nem gondolod, hogy a gyilkosságokat hősi harci tetteknek vélem.
    Ami a Corvin-köziek – több más fegyveres csoporttal együttes – részvételét illeti a Köztársaság téri harcban, nincs közelebbi információm, hogy közülük valakik valóban gyilkoltak is, vagy konkrét részük lett volna az ÁVH-s sorkatonák kivégzésében.

    Sok védő akkor esett el, amikor megrohamozták a pártházat és bejutottak az ostromlók az épületbe. Az a mai napig nem világos, hogy az épület előtti területen felakasztott államvédelmisek holtestei már holtukban kerültek oda, s így gyalázták meg őket, vagy a még élő államvédelmiseket lincselték meg, s verték őket halálra akasztás közben.

    Az bizonyos, hogy a támadók az épületbe való behatolása után több embert is vesztettek, vagyis a védők ekkor is védték magukat. Az is bizonyított, hogy ezt követően sor került halottgyalázásra, illetve az is, hogy a védők közül többet összevertek, illetve kivégeztek, másokat meg kiakartak végezni. A Budapest Főváros Levéltárában található iratok tanúsága szerint ezek a kivégzések (részben) csak a szándék szintjén valósultak meg, ténylegesen nem. A pártházból kiráncigált, magukat megadó védők közül, a rájuk leadott lövésektől csak egy halt meg, a többiek súlyos sérülésekkel kerültek kórházba.

    Itt bőséggel olvashatsz a történésekről:

    http://beszelo.c3.hu/cikkek/koztarsasag-ter-1956

  • Belzebub Kettős adóztatás címén arra a fenyegetésre gondoltam, hogy a külföldön leadózott pénzt megadóztatják Magyarországon is. Ezt az EU tiltja, de majd kirángatnak valamit hajánál fogva.
    Mi letelepedési szándékkal indultunk, ezért első héten bejelentkeztünk itt a rendőrségen. Látnod kellett volna a csodálkozást. Mi voltunk az elsők, akik komolyan vették ezt a szabályt. Végül megkaptuk a stemplit, nekünk az kellett.
    A magyar gyámhatóság sajnos nem azért van, hogy a gyerekeknek jó legyen. Minden energiájukat az akadékoskodásra fordítják, ezt számtalanszor tapasztaltam.
    Viszont jól lehet vele zaklatni a külföldön élők.
    A magyar szabályozás miatt nekem Budapesten van az állandó lakcímem, feleségemnek itt. Tréfás.
    Nem tökéletes még ez a kettős állampolgárság intézménye.

  • Almási Alma Kedves Alma Nem panasz volt, megállapítás.
    Az egész úgy kezdődött, hogy visszaszóltunk. Többségünk megunta, hogy hazugnak nevezik, és azt, hogy mosogatónak tartják Londonban. Egyre többen cáfoltuk, és ez lett a vége.
    Kijavítottuk a tévedést vagy a szándékos hazugságokat. Te ezt dicsekvésnek tarod, én a hazugságok kiigazításának.
    Én szívesen olvastam volna a kiselőadásodat az absztrakt festészetről. Azt hiszem, nem az az „off” a baj, hanem a céltalan gyalázkodás.

  • Kenny
    2018 október 28
    11:38 de.
    mindemellett az az alapvető probléma, hogy igazi minőségi munkát nem teremtenek, a nyugati préri tartományok kőkorszaki kultúrális környezetben tengődnek a gazdagok azaz az „üzletemberek” csakis a „cheapshit” re utaznak és hatalmas profitmargen nel dolgoznak és nem törődnek azzal, hogy legyen egy erős és művelt középosztály teljesen a süsü stílusbnan lebutított oktatás folyik több cintányérost és dobost képeznek akik azután mindenféle lószarban próbálkoznak szétverni a pléh peremű katonai dobok peremén a dobverőket és a cintányérokkal csapkodni hogy a légy is beleszorul a zene ugye az emberi szív és a lélegzés ritmusára épült fel millió évek alatt de ezek kitalálták a 140+ metronom ütemeket amire csak bedrogozva vagy részegen 2 percig lehet ugrálni… és ezek a „zenészek” elárasztják szarabbnál szarabb az én anyám szebb és a bolha is ugrál témájú szerelmes versekre „komponált” gyermeteg bullshitet… már 50000 évvel ezelőtt az üres velőscsontokkal szebb dallamokat csináltak meg a marimbával mint ezek a 3 perc alatt akar milliárdos lenni majd terjeszteni a segg butaságát

    és akkor igazi koncertre is beszabadul a „művelt” nép fia vagy lánya és nem tudja mit hall de elfoglalja magát mert unatkozik hogy másnap elmondhassa hogy ő ilyenen is volt de hogy az mi is volt? hát csörgette a vizespalackot meg fingott hangosan

    szóval ez nagyobb probléma mint a lakótelepnek álcázott kaszárnya vagy koncentrációs tábor barakkkjai

    óccón és kurva drágéán eladva eszi nem eszi nem kap mást alapon ilyen a kaja is van egy valami idióta kitaléálta hogy ő recepteket is küld -jó pénzért- a friss zöldséggel… mert itt főzni sem tudnak attól gazdaxik a meki meg a bőrgerking és a többi útonálló szarházi

  • Rodeo11 Majdnem mindenki hagy otthon valakit.
    Ráadásul legtöbben nem a biztosra jönnek ki, hanem megpróbálnak érvényesülni. Így nem égetheti fel maga mögött a hidakat, mert bármikor eljöhet az idő a visszaköltözésre.
    Miért ne lehetne két helyen lakni? Itt sokan csinálják. Fél év itt, fél év Spanyolországban vagy Portugáliában.
    Sok angol is átköltözött a kontinensre, igaz velük jól kibabrált a kormányuk.

  • Kenny
    2018 október 28
    2:12 du.
    ez „arrafelé” régi divat, portugál és angol együtt élnek és a spanyolokkal is jól lehet, mostanában divatba jött a Canári szigetek is…

    ez „csak” levédiabasznádon szokatlan és amikor telefonáltam egy baráti munkahelyen a valahányadik telefonom után (szerte szana a világba) az eccerűke szemben velem megkérdezte: és most uccsónak éppen milyen nyelven beszéltél?

    szóval ez életstílus nem tudnak elképzelni olyasmit

    hahahahaha mert nem képesek: na terra onde vieres ter faz como vires fazer

    pedig enélkül ugye?

  • Rodeo11:
    „igazi koncertre is beszabadul a “művelt” nép fia vagy lánya és nem tudja mit hall de elfoglalja magát mert unatkozik hogy másnap elmondhassa hogy ő ilyenen is volt de hogy az mi is volt? hát csörés akkor igazi koncertre is beszabadul a “művelt” nép fia vagy lánya és nem tudja mit hall de elfoglalja magát mert unatkozik hogy másnap elmondhassa hogy ő ilyenen is volt de hogy az mi is volt? hát csörgette a vizespalackot meg fingott hangosan”

    https://yaleunion.org/secret/Adorno-On-the-Fetish-Character-in-Music-and-the-Regression-of-Listening.pdf

    Rodeo11:
    „szóval ez nagyobb probléma mint a lakótelepnek álcázott kaszárnya vagy koncentrációs tábor barakkkjai”

    Ön szerint. Szerintem viszont a zenei fétiskarakter, a zenehallgatás regressziója és az Ön fenti véleménye között elég erős korreláció látszik fennállani.

  • Belzebub
    2018 október 28
    3:29 du.
    is is
    hahahaha

  • Belzebub
    2018 október 28
    3:29 du.
    hahaha Adorno…nagyon szép és hosszú, mint már sokszor leírtam: degustibus non es disputandum Adorno mégis beleveti magát ebbe a bejárhatatlan erdőbe és eltéved… magam részéről (fenntartom, hogy van és nekem is lehet) a véleményem az, hogy számomra az a zene amit én meghallgatok és nem teszem nullára a hangerőt az első taktusok után az majdnem kábítószer lelki kábítószer és hatalmas fény valami olyanról amit más művészetek nem mindig vagy sokkal kevésbé adnak nekem! és itt én önző módon csakis magamról beszélek és leírom, hogy azok az egyedek akik köhögni és zavarogni mennek bármilyen közös akcióra ahol műveket lehet hallgatni és nézni csinálhatják de én többé közéjük nem megyek… mert ehhez jogom van és lehetőségem is… fgelteszem az egyik kiváló fejhallgatómat és teljes hangerővel azt hallgatok amit éppen az adott pillanat hoz magával… és akkor nem kelle elemznem soha többé a társadalom ilyen vagy olyan voltát és nem kell Adorno nagyon fárasztó és ma már kissé avitt leírását a kavargásról és annak miértjéről

    számomra van zene és zaj zajt nem hallgatok (hacsak tehetem) és ezért számomra nincs „könnyűzene” meg nehéz zene, hanem két kategória: #1: zene, #2: zaj kész és ezzel számomra el is van intézve a kérdés

    az, hogy a pénz urainak rabszolgákra és műveletlen egyedekre van szükségük engem már nem érint a többi meg…hát az akinek nincs valamije az nem mindig vagy soha sincs tudatában annak, hogy mije nincs

    hahahahahaha és ez az a dolog ami le is zárja számomra a regresszív zenehallgatást mert én progresszív vagyok és hogy mások hová „mennek vissza” akár a kőkorszakba vagy korábbra az maradjon azok problémája én nem oldom meg nekik és helyettük pláne

    hahahahaha

    a műveletlenség és az ordibálás (lásd a déli szomszédunknál a mostani csőbombákat is meg a sorozatban gyilkolászást az azt jelenti valami fáj de halvány lila fingjuk sincs arról mi és miért és pont ez a célja mindannak, hogy koncentrációs tábor kinézetű (halkonzerv) jellegű lakótelepek készülnek és abban emberszabásúak élnek nagyon drágán és a művészetek meg nem értése és eltévedés az Oscar meg Emmy és hasonló bullshit díjas semmik gaztengerében az megint maradjon meg azoknak akik tévelyegnek mint a Händel oratórium zsidói az egyiptomi sötétségben… nekem van nagyon jó flash lámpám

    hahahahaha

    a többit majd Adorno kartárs én maradok Lukács meghatározásainál nagyon világos és máig élő értékű

    nem feledve a nagyokat hadd ne soroljam őket de mély tiszteletem és ismereteim tőlük is

  • Belzebub
    2018 október 28
    3:29 du.
    hogy egészen rövidre zárjam: igen, van korreláció és ez az alapvető probléma (de ha jól emlékszem arra amit én írtam nem választottam szét de az, generációk mennek gallyra az nagyobb bűn, mint a halkonzerv jellegű lakótelep mert azokat le lehet bontani seperc alatt (vagy néhány pincei gázrobbanással) és akkor már lehet majd…
    szóval: egyetértünk!

  • Kenny:
    „Majdnem mindenki hagy otthon valakit.
    Ráadásul legtöbben nem a biztosra jönnek ki, hanem megpróbálnak érvényesülni. Így nem égetheti fel maga mögött a hidakat,”

    Nem csak erről van szó.
    Nem tipikus (ma még), ha egy magyar állampolgárságú nukleáris család, alaposan megfontolva a megfontolandókat, – nem feltétlenül anyagiak miatt – úgy dönt, hogy végleg és teljesen áttelepül más országba. Ez esetben ha lehetséges, eladná magyarországi otthonát, ingóságai nagy részét eladja vagy elajándékozza.
    Mit nem hagy semmiképpen Magyarországon? A kiskorú gyerekeit, ez magától értetődik.

    De őket, ha bevallaná, hogy végleges szándékkal emigrál, gyámhatósági engedély nélkül nem vihetné magával. Tehát a gyerekeket viszik, de a gyerekek és legalább az egyik szülő állandó bejelentett lakcíme Magyarországon marad.

    Az EU szabályok értelmében az EU-un belül minden embernek csak egy állandó és egy ideglenes lakcíme lehet. Mivel állandó lakcímük Magyarországon van, a gyerekeknek és az egyik szülőnek a másik EU-országban csak ideiglenes lakcímük lehet.
    Talán nem kell részleteznem, hogy ez milyen hátrányokat jelenthet a gyermekek iskoláztatásában, egy adott északi kisvárosban, faluban a szülök ottani foglalkozására tekintettel esetleg lehetséges kedvezményes telek- vagy lakásvásárlásra, stb., hiszen a a gyerekek és az egyik szülő – jogilag – csak ideiglenesen, átmenetileg tartózkodnak ott.
    (Emellett tényleg csak hab a tortán, hogy a Magyarországon állandó lakcímmel bejelentett szülő esetleg kénytelen Mo.-on is havi párezer Ft. tb.-adót fizetni.)

  • Kenny
    2018 október 28
    12:32 du.

    Akkor most ez azt jelenti, hogy a szlovák, román, ukrán kettős állampolgárok is meg lesznek adóztatva?

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2018 október 28
    1:16 du.

    „Írja, hogy ’44. márciusa után “a németbarát kormány” [látszatra csupán egy törpe kisebbség] vezette be a sárga csillagot meg a gettózást.”

    Nem írtam sehol, hogy „törpe kisebbség”, ezt csak te magyaráztad bele.
    Én összehasonlítottam a német megszállás ELŐTTI és UTÁNI kormányt. Kállay, a régi kormány feje a Gestapo elől bujdosott, amíg Mauthausenbe nem hurcolták. Sztójay, az új miniszterelnök meg egy magyar Quisling volt ( a németek először a sokkal befolyásosabb Imrédyt akarták).
    Mindkét kormánynak nyilván voltak hívei, bár a második nem szavazás alapján került oda. Sajnos, a Sztójay-irányvonal (németek kiszolgálása) hívei jobban szervezettek voltak, mert a kezükben volt a Belügy és a csendőrség. Valamint a vezérkar egy része is őket támogatta.

    Valóban a megszállás előtt voltak olyan zsidótörvények, amiket nem német nyomásra hoztak. Amikben százalékosan korlátozták, hogy melyik foglalkozásban hány zsidó dolgozhat. Heller Ágnes mondta erről, hogy ez antiszemitizmus, de még nem nácizmus. Persze kérdés, hogy a munkanélküliek miből élnek aztán, hogy elfogyott a tartalékuk? Tehát a kivándorlás felé voltak szorítva, ami akkor nem valósulhatott meg, mivel nem volt befogadó ország.
    Sajnos az úri középosztály addigra már a teljes lecsúszás állapotába került anyagilag és erkölcsileg egyaránt. Ezt nem én mondom, hanem a kortársak.
    Margitka tette föl a kérdést, hogy ilyen helyzetben mit tehet a a jó érzésű ember? Mikortól ismerheti fel, hogy a törvények valami katasztrófa felé sodorják az országot? Pl. a zsidótörvények ellen közéleti személyiségek és politikusok is tiltakoztak. És nem csak azért, mert az elkobzott vagyont egyesek urizálásra használták.
    Csakhogy egy nekivadult németh szilárdságú embert hogyan győzöl meg az elvei helytelenségéről, főleg ha külső nagyhatalmaktól látja a „jó” példát?
    Versenyt futsz az idővel vagy sodortatod magad az eseményekkel, mást nemigen tudsz tenni.

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2018 október 28
    1:16 du.

    A Horthy-korszakban voltak zsidótörvények, de az egyes kormányzatok megpróbáltak együttműködni a zsidó nagytőkével. Akár a szavazóik ellenében.

    Bethlen miniszterelnök a gazdasági programját a zsidó nagytőkésekkel együtt készítette el, akik a felsőházban is helyet foglaltak, pl. Chorin Ferenc gyáros.
    Természetesen ennek a politikának voltak támogatói és ellenzői is a nagybirtokosok és a dzsentri soraiban. Akik gazdaságilag unortodox lépéseket javasoltak, pl. nemzetközi kölcsönök nélkül képzelték el az ország gazdasági talpraállását.

    Tehát: a konzervatív kormányzatok fékezték a szélsőséges tendenciákat a két háború között.
    Gömbös például megpróbálta a fasiszta kormányzatot törvényesen bevezetni, és ez máshol is így volt Kelet-Európában. Nálunk a nagytőkések ezt nem támogatták!
    Nyugat-Európában a nagytőke volt a legnagyobb nyertese a fasizmusnak, mert elsimította a társadalmi ellentéteket, így vagy úgy.

    Tehát rá lehet húzni mindenre, hogy itt antiszemitizmus volt, de közben el kell felejteni, hogy ezek a problémák mindenhol megvoltak, ahol hasonló helyzet volt! Csak nem felekezeti köntösben.
    Manapság is meg lehet mindent magyarázni a kultúrharccal meg az emberi gonoszsággal. Pedig inkább a magyarokra az a jellemző, hogy tűrnek, húzzák az igát a végtelenségig. Talán ezért olyan pusztító, ha egyszerre kitör a frusztráció, amit évtizedeken át magukba fojtottak.

  • Belzebub Ez a mizéria odáig ment, hogy Spanyolországban dolgozó magyar orvoshàzaspárt letartóztattak, es elvették a gyereküket. Nem tudom mi lett a vége, de ha csak ijesztgetés volt, akkor is aljasság. Nem tudom pontosan hogy van a szabály, nincs kiskorú gyermekünk. Itt szerencsére nem foglalkoznak az állandó vagy ideiglenes lakcímmel, az számít hol tartozkodunk. Semmi gondunk nem volt a hitelfelvételekkel vagy bármilyen hivatalos ügyintézéssel. Egyszer elfogyott a magyar űrlap, azt nagyon szégyellték.

  • Gabriel Ez jó kérdés, nem tudom, hogy tényleg van ilyen akarat, vagy csak feldobtak egy marhaságot. Úgy tudom, a magyar adópapíron fel kell tűnhetni a külföldön leadózott jövedelmet. Mi közük is van hozzá? Ha megadóztatják a környező országok magyarjait, hamar nem lesznek magyarok, ugrik a szavazat. Ahogy nézem, kapni akarnak nem adni.

  • Gabriel Átgondolva nem hiszem, hogy a kettős állampolgárokkal bármit lehetne kezdeni. Ez inkâbb a külföldön dolgozó magyarokat sarcolná. Elképesztóen sokan nem kérik az állampolgárságot olyanok, akik már letelepedtek. Mikor mi beadtuk a kérelmet, csodálkoztak, miért? Az EU-ban felesleges, és drága. A Brexit óta változott a kép. Olyan kérelemfolyam indult meg Írország felé, hogy nem bírja a hivatal. Rengeteg Angliában éló kérte meg az állampolgárságot, jelentkeznek át az ír kamarákba (orvos, ügyvéd, cégek), rájöttek, semmi sem állandó, az EU sem. Neheziti a helyzetet, hogy rengeteg az alap nélküli, a kiszűrésük sok idó. Szerintem csak ijesztgetés, de ez a kormány már annyi képtelen dolgot csinált, hogy ez is elképzelhető. A pénzszerzésben nem ismernek lehetetlent.

  • Drizari!
    1:45

    Finom polémiánkban kétségbe vonod állításomat a Corvin-köz szerepére vonatkozó a köztársaság téri bestiális attakban, amelynek aztán szerves következménye volt a november 4-i szovjet beavatkozás. Erre ad döntő választ mindkettőnk számára az a magad mellékelte Beszélő szemelvény, amit megköszönök, miközben az én igazamat bizonyítja a Corvinköziek . d ö n t ő . jelentőségű, mondhatnók stratégiai közreműködését illetően a pártház ostromában sőt, annak a megszervezésében is. Íme:

    „A felkelőcsoportok felvonulása” c. rész több eleme, a Corvin köz név szerinti említése után a III.bek. utsó mondatában állítja:

    Nickelsburg – ti. a Baross tériek parancsnoka beszédében – „Azt hangoztatta, hogy . n e m c s a k . a Corvin közieknek, hanem a Baross térieknek is kötelességük, hogy harcba szálljanak…”, ami annyit jelent, hogy a „corvinistáknak” [mert ott így nevezték őket] . e l s ő d l e g e s . szerepük volt ebben az ostromban, de még a Baross-tériekkel szemben is, legalábbis sorrendben mindenképp. A két „csoport”, mintegy 300-an(kb) a helyszínen más és más előre kiosztott stratégiai pozicióból támadott…

    Üdv: FS

  • Utóirat:

    Az irat ugyanott, de még több helyen említi „falábút”, vagy általános nevén „Tuskólábút” – megintcsak – a Corvinköziek parancsnokát, aki szemtanúk szerint személyesen eresztett sorozatot a védők fehérzászlós parlamenterébe, Mező Imrébe…[Mondjuk ez nem tűnik újnak, mármár hagyomány ahhoz hasonlítva, amit egykori fegyvertársaik Osztyapenkóval és Steinmetz kapitány parlamenterekkel műveltek Budapest határain.] Mely tény is cáfolja a „forradalmi jószándéknak” akár egy kis szikráját is, viszont bizonyítja, hogy ezek után a szovjet katonai beavatkozás többekközt „a Köztársaság tér” szükségszerű következménye volt.

    Megjegyzés:
    nameg, ha ez az egész nem lett volna oly tragikus, amilyen volt, még irónikusnak is találhatnánk a kazamata-blöff alattomos történetét, amely a populista szélsőjobboldal propaganda módszereiről húzta le a leplet. Méghozzá arról amit Goebbels is az „egy jól időzített legnagyobb hazugság” a tömegemberre tett frenetikus hatásáról hangoztatott…
    És lám, e „módszer” nélkül meglenni ők már ott sem tudtak…

    Üdvözletem: FS