Pittsburgh után

2018 október 30 7:47 de.73 hozzászólás

A pittsburghi lövöldöző nem volt magányos gyilkos. Meglehet, nem voltak cinkosai, mindent egyedül gondolt ki és egyedül hajtott végre, és rajta kívül közel-távol senkit nem lehet tettéért felelősségre vonni.

Ám az ilyen ideológiailag motivált ámokfutók – az internet korában inkább, mint bármikor – be vannak ágyazva a maguk ideologikus közegébe, (tév)eszméiket, indulataikat a maguk otthonos szubkultúrájából merítik és eszmetársaik hevítik azokat.

Evidens módon láthattuk ezt az elmúlt évek súlyos nyugat-európai merényletei során (Nizza, Párizs, Berlin, London), ahol az elkövető szinte minden esetben a moszlim közősségből jött, amely telítve van nyugat-ellenes, Izrael-ellenes indulatokkal. Az elkövetők többnyire felbujtók és cinkosok nélkül szánták el magukat utolsó, gyilkos küldetésükre, de világos a háttér, amelyből a szellemi muníciót merítették: az iszlám világ nyugat-ellenes indulatai és az a meggyőződés, hogy a technikailag túlerőben lévő, fejlett nyugattal szemben nekik joguk van a civil lakosság ellen hadat viselni.

Még evidensebb mindez az Izraelben elkövetett merényletek esetében: a szüntelen gyűlöletpropaganda mellett arra buzdítják a palesztinokat, hogy ragadjanak kést, ollót, üljenek a volán mögé és öljenek zsidókat, Allah és nagyobb dicsőségére. Így soha nem lehet tudni, hogy ki lesz az az ismeretlen, aki megaláztatásaiért, kilátástalan életéért egy merénylettel akar elégtételt venni. Ebben a kultúrában a merénylő a megbecsültség csúcsára emelkedik és minden korábbi bűne megbocsáttatik. A palesztin közegben mindenki tisztában van ezekkel a szabályokkal.

Amerikában a lövöldözők nem társadalmi megbecsülésben és kiemelkedő szociális ellátásban reménykedhetnek, hanem egy-két napnyi hírnévben. Aki a keményen versenyelvű társadalomban lemarad, az ily módon vehet magának egy kis elégtételt. A már rendszeressé vált, borzalmas iskolai lövöldözések, s az utóbbi idők templomi lövöldözései ennek tökéletes példái.

A technika tehát adott volt, a szélsőjobboldali szubkultúra pedig az ideológiai muníciót szállította a pittsburghi gyilkosnak.

Európában a szélsőjobb 1945 után szalonképtelenné vált („Hitler elvette az antiszemitizmus becsületét” – így Georges Bernanos francia író), ezért az erőszak, ha valami támogatást akar kiharcolni, túlnyomórészt baloldali nyelven szólal meg. 1968 óta legalábbis mindenképpen.

Amerikában azonban, ahol a szélsőjobb soha nem járatta le úgy magát, mint Európában, nem működik az a fajta ideológiai éberség, mint Nyugat-Európában. A mainstream jobboldal Izrael-párti. De a radikális jobboldal nehezen viseli a zsidókkal való barátkozást és kevésbé szégyelli magát, mint Európában. Amerika amúgy is a szubkultúrák hazája. A szélsőjobb soha nem tűnt el Amerikából, noha 1968 után csillaga leáldozóban volt. Míg a radikális baloldal fennen hordozta zászlaját, a szélsőjobb egyre inkább óvakodott a nyilvánosságtól és inkább saját köreibe visszahúzódva fortyogott.

A nyugati világban ma ideológiai téren a kisebbségvédő baloldal osztja a lapokat, a jobboldal inkább csak reagál minderre. Így erre építenek a palesztinpárti aktivisták, akik az emberi jogok, s így a palesztin szolidaritás nyelvén adják elő zsidóellenes mondandójukat. Lásd az amerikai campusokon megállíthatatlanul burjánzó Israel Apartheid Week nevű gyűlöletrendezvényeket és az ezekre alapozó Izrael-ellenes bojkott mozgalmat.

Ám ez a szüntelenül elnyomottakat kereső, kisebbségvédő aktivizmus a – nemzedéknyi idővel ezelőtt még underdognak tekintett –munkásosztály javát rövid idő alatt átsorolta a fehér, elnyomó kategóriába. Így több millió embertől az egzisztenciális biztonság után elvették meg az önbecsülését is. Ezek a frusztrált emberek aztán nem egy esetben a szélsőjobb táborát gyarapították. És persze könnyen megtalálták a zsidókat, akik egyrészt anyagi biztonságban élnek, másrészt élen járnak a mindenféle kisebbségvédő küzdelmekben.

Akár iszlámista az elkövető (mint Európában), akár szélsőjobboldali (mint Amerikában), áldozatai jó eséllyel a zsidók közül kerülnek ki. A gyűlölet bűncselekmények aránytalanul nagy része itt is, ott is a zsidókat célozza, akik mindenütt kéznél vannak. Erőteljes politikai aktivitásuk jó ürügy, sikeresen mobilizálja az amúgy is létező, archaikus indulatokat, előítéleteket.

A nyugati világ egyfajta (egyelőre még csak szellemi) polgárháborús állapot felé halad, amelyet a megélénkült migráció hevít. A baloldal a fasizmustól való félelmében egyre keményebben beleássa magát az antifasiszta, kisebbségvédő retorikába – ezért Izrael-ellenes, hiszen köreikben az elnyomottak királya a palesztin nép. (No pasaran! – kiabálta magából kikelve a brit Munkáspárt egyik politikusa a párt legutóbbi konferenciáján. Ahol fontos téma volt a palesztin nép melletti kiállás.) A baloldal nemigen törődik azzal, hogy a megvédeni kívánt kisebbség híve-e a demokráciának, pluralizmusnak.

A jobboldal egyre erősebb indulattal nézi a baloldal ideológia megszállottságát, a nyugati életforma maradékát félti, és úgy látja, hogy az ideologikusan elvakult baloldal a vesztébe viszi a nyugati világot. Az amerikai szélsőjobb ultrái már a „white genocide” (fehérek ellen elkövetett népirtás) rémképét festi a falra. Mivel a zsidók egy része élen jár a kisebbségvédő, befogadó, multikulti mozgalmakban, magukra vonják az ellentábor dühét.

Ebben a küzdelemben, úgy tűnik, a zsidók is egyre jobban polarizálódnak. Akik úgy gondolják, hogy egyetlen mentsváruk az erős, önmagát megvédeni képes zsidó állam, azok jobbra sodródnak, mert Izrael erős nemzetállam és a hasonló államok körében számíthat szövetségesekre. Igaz barátjuk Donald Trump, aki minden eddiginél bátrabban és őszintébben kiáll Izrael mellett, akinek ENSZ nagykövete bátran néven nevezi és leleplezi az ENSZ fórumain zajló Izrael-ellenes verbális lincspartikat. Ugyanakkor Trump differenciálatlan, baloldal-ellenes dühéből, Soros-ellenes vízióiból a szélsőjobb is meríthet magának muníciót.

Akik úgy gondolják, hogy a zsidók mentsvára a kisebbségvédő, befogadó nyugati társadalom, azok balra tolódnak, ahogy a kisebbségvédő baloldal radikalizálódik. Jó eséllyel „Izrael-kritikusak” lesznek, netán az Izrael-ellenes bojkott mozgalom, a BDS házi zsidói, akik segítenek tisztára mosni a mozgalmat az antiszemitizmus vádja alól.

S miközben távolodnak egymástól, mindkét oldalon céltáblái lesznek a nem zsidó ellentábor militáns tagjai számára. Kicsit hasonló a helyzet, mint 1938-ban Lengyelországban, ahol – Hitler és Sztálin árnyékában – cionista zsidók és szocialista zsidók elkeseredett ideológiai csatákat vívtak egymással.

A két amerikai zsidó milliárdos jó példája az élesedő ideológiai küzdelemnek. A baloldali kisebbségvédő Soros György, a (szélső)jobboldal első számú mumusa, konzekvensen együtt halad a militánsabbá váló baloldallal. A jobboldali, Izrael-párti Sheldon Adelson viszont konzekvensen együtt halad a militánsabbá váló jobboldallal, Trump és Netanjahu elkötelezett támogatója.

Akiknek a haladás és Izrael is fontos, egyre inkább a senki földjén érezhetik magukat.

*

Közép-Kelet-Európa nacionalista vezetői pedig kapnak az alkalmon és felszállnak a multikulti-ellenes vonatra – noha ezeknek az országoknak ’89 után nem kellett a multikulti gondjaival megküzdeni.

A pittsburghi merénylettel a szélsőjobb kimutatta a foga fehérjét. Egy évvel ezelőtt, Charlottesville-ben még csak az erőszak határáig jutottak el. A múlt heti (hatástalanított) levélbombák már baljós előjelek voltak. Most már a tettek mezejére léptek.

Keserű pillanat ez a magukat mindeddig – úgy, ahogy – biztonságban tudó amerikai zsidók számára, akik eddig a tévében nézhették az Izraelben elkövetett merényleteket. Az államhatalom határozott terrorellenes fellépése, valamint a többségi társadalom szolidaritása enyhítheti fájdalmukat.

Gadó János

E cikk eredetileg a Szombat c. hetilap honlapján jelent meg. A szerző engedélyében közöljük a KMH-ban.

73 hozzászólás

  • Gavrilo Princip mai napig nemzeti hős Szerbiában, még emlékműve is van. Azt ünneplik, hogy lelőtte az elnyomót.

    A merénylet utáni első hetekben mindenki jogosnak érezte a megtorlást a trónörökös és felesége haláláért. Ahogy telt az idő, egyre inkább azt hirdették az antant politikusai, hogy Ausztria csak ürügynek használja Ferenc Ferdinánd halálát egy Szerbia elleni háborúra.

    Akkoriban nem voltak nemzetközi szervezetek, melyek elsimították volna az ügyet, vagy legalább közvetítettek volna a felek között. Demagóg politikusok ügyesen felhasználhatták a sajtót saját céljaikra.
    A háborúk után jött a kétpólusú, majd jött a PC világ, ahol könnyű volt megnevezni a bűnöst, minden rosszat a nácizmusra és a diktatúrákra hárítva. Bebizonyosodni látszott, hogy elég a demokráciát terjeszteni a világban, és kész a recept a világjobbításra.

    Hát ez sajnos nem így működik. A demokratikus országok ugyanúgy hajlamosak bűnöket vagy hibákat elkövetni egymás ellen vagy a polgáraik ellen.
    Csak éppen senki nem tudja megmondani, hogy mi következik a liberális demokrácia után?

  • A kitűnő cikk, keresi a választ, arra amire nincsenek szavak…
    A több ezernyi fegyverhasználat mellett, több mint 250 „tömeglövöldözés”, és szinte heti egy ” iskolai” lövöldözés volt idén eddig az USA- ban.
    – Azt, hallani, hogy az amerikai társadalom kezd hozzászokni ezekhez az esetekhez, hírekhez…
    – Az mondják, ahol fegyver van, az el is sül…
    Akkor is ez téboly, ha „beágyazott” ideológiailag
    ha nem!

  • ártatlan áldozatok a valódi bűnösök helyett, az első kéznél volt a másik messze nukleáris arzenállal védve

  • Az emberi leny mondhatnank hogy az eroszak eszkoze.

    Ha hajlando lenne az olvaso elemezni azt a magatartast mas elo-fajok eseteben, hamar belatja, hogy egyetlen szerves-elo-faj nem pusztitja sajat fajat, csupan a human. Az melosok esetebn, a kanok osszemerik erejuket a parozas idejen, de nem pusztito celokkal, s a sulyos seruleseik alig tortenik.

    De minel naprol napra tobben vagyunk ezen a foldon, annal nagyobb a versenyges es az eroszakoskodas.
    Persze az is a termeszet torvenye.

    Elismered, vagy , mit teszel az ellen ???

  • Nem osztom Gadó János néhány megállapítását, itt Európában és Magyarországon nem a „kisebbségvédő” szerepük miatt ellenségesek a zsidókkal szemben, hanem ab ovo.

    Emlékezetem szerint Breivik se zsidókat ölt, hanem baloldali fiatalokat, néhányukat (vallomása szerint) tíz centiméteres távolságból lőtt fejbe. Ámokfutása „végeredménye” 77 élet kioltása.

    De nem kimondottan irányult zsidókra esztelen és válogatás nélküli lövöldözése Stephen Paddocknak a Las Vegas-i szálloda melletti countryfesztivál fiataljaira, ami végén 59 embert megölt és félszázat megsebesített.

    Habár nincsenek tengerentúli tapasztalataim, de szerintem Gadó Jánosnak Magyarországon több félnivalója lehetne annak ellenére, hogy itt nincs hivatalos zsidóüldözés.
    Mindössze Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországot keresztény országnak deklarálta.

  • A cikk tanúbizonyság arra, hogy igenis megfogható, pontosan leírható, elemezhető a társadalmi szembenállások oka, forrása.

    Gadó János nem csak keresi a fogalmakat, hanem nevén is nevezi azokat. S ebből is kiviláglik, hogy nem valami „fensőséges” ideológiákat kellene keresni – „A MEGVÁLTÁST”
    hanem igenis ezek a fensőséges ideológiák csak arra valók, hogy bizonyos csoportokat ezeknek az érdekeknek a mentén meglehessen formálni.

    ès már kész is – az adott „ügyes” szélhámos teremtett magának egy „szemétdombot” amit az ENSZ elé lehet vinni – mert hiszen (szerinte) a „megmentő ideológiát támadják” amikor ötet kritizálni merészeli akárki is.

    Mint pl. a brazil Lula, aki ugyan egy alkoholista, részeges tolvaj
    „”- na nem, ö a szocializmus jelképe!!! – és személyen keresztül a fasiszták a szocializmust üldözik””

    – akit nem azért csuktak le, mert „az ezüstöt is elvitte” – elnöksége után haza-takaritotta az elnöki lakosztály tárgyait –

  • Nem jó cikk. A jelenségek, amiket leír, TALÁN megfelelnek a valódi jelenségeknek, de már a magyarázat, az elemzés erősen téves, sőt célzatos. Legalább is az én véleményem szerint. Ez olyan cikk, ami látszólag csak elemez, de a valóságban befolyásol, megvezet, és méghozzá ROSSZ irányba. Még egyszer mondom: SZERINTEM.

  • Mar regota szeretnem az Amerikai politikat fegyer -ellemesnek latni! Talan, mar Kennedy meggyilkolasa ota! Sajnos, ahogy tudom, a fegyvergyarosok, ott ulnek az USA senatori poziciojaban, es nem engednek az USA-ban poziciojukbol! Mar tobb elnok megprobalta a fegyver tilalmat, de sajnos SOHA nem tudtak azt torvenyesiteni! Most is, csak annyit tudott tenni Trump, hogy 21 evet kell valakinek betolteni,HA FEGYVERT AKAR VENNI!

  • slapaj
    2018 október 30
    9:20 de.

    ha -esetleg- nem új (akkó’ bocs): NRA, arms lobby (a korrupció „demokráciákban” használatos beceneve) és hatalmi téboly

  • javitas:fegyver ellenessegnek, akart lenni.
    Ki emlekszik a regi cowboy filmekre? En igen. MIndig fegyver volt a szereplok derekan , es ha valaki csunyat mondoott , mar is kirantottak a cowboyok a revolvert! Mindig ez volt az anerikai „kultura”, ami gonodolom hiteles napi eletet abrazolta!
    z sajnos, osidok ota igy van.

  • Amerikakaban NINCS faji-gyuullolet! az biztos. Egy szemely. aki a zsingogaban lovoldozott, elmebeteg, vagy megszallott ember. Azt olvastam, hog
    Ay felkeszulhet, hogy tetteret felakasztjak! t.i.AZ USA ban , egyes allamokban, meg van ilyen!

  • Almási Alma
    2018 október 30
    12:06 du.
    Az en velemenyem a cikkrol vegyes. Viszont, miota emlekezem a jobb es baloldalra, akar Europban, akar Amerikabban, a balololdalit, bizony mindig azt a sajtot, azt a politikust tamogatta ,aki abaloldalt, szmemelyt, celt hirdette! Mivel en nem vagyok baloldali, ezeket mindig elkerultem!
    T.i. nem akartam, hogy a vernyomasom, felmenjen!

  • Mindig felhaboritott, hogy az USA ban, ha valaki bement egy fegyverkereskedo uzletebe, valszthatott barmi fegyvert maganak!

    En ennek tudom be az USA -ban torteno fegyveres gyilkossagokat es aldozatokat!

  • Egyszer , mar irtam arrol, hogy egszer a tengergerpartra mentunk az USA ban es a lampanal megalltunk. A megallo szomszed autojaba beneztem, es a vezeto mellett lattam agy revolvert az ulesen. A kocsiban, a csaldja volt gyerekekkel.

  • Egyszer , mar irtam arrol, hogy a tengergerpartra mentunk az USA ban es a lampanal megalltunk. A megallo szomszed autojaba beneztem, es a vezeto mellett lattam agy revolvert az ulesen. A kocsiban, a csaldja volt gyerekekkel.

  • ” Viszont, miota emlekezem a jobb es baloldalra, akar Europban, akar Amerikabban, a balololdalit, bizony mindig azt a sajtot, azt a politikust tamogatta ,aki abaloldalt, szmemelyt, celt hirdette! Mivel en nem vagyok baloldali, ezeket mindig elkerultem!”
    _____________________________________

    Kedves Figyelő, én meg azt tapasztaltam eddig, hogy a jobboldali szavazó mindig a jobboldali jelöltet támogatta, aki a jobboldali nézeteket hangoztatta… 😀

  • Kedves FIGYELO es MINDENKI;

    Az Egyesult Allamokban a szabad fegyvertartas es viseles joga az Alkotmanyos, sot a „Bill of Right” (A Jogok Levele)u.n. Second (masodik)Amendment altal van garantalva.

    Az Alkotmany modositasat az Alkotmany alapjan a tagorszagok 2/3-os tobbsegszavazataval modosithato.
    De elobb utazhatsz majd a Marson, mint hogy az tortenne a US-ban..

    Az nem a vegyvergyarosak erdeke hanem az elkerulhetetlen tortenelmi tenyek rogzitetek meg,ill. a szukseglet.
    S az egyeni lofegyverek tulnyomo tobbsege importalt kulfoldi keszetmenyek !

    A szabad fegyver-tartas es viseles nelkul mi is ma Eerzsebet kiralynot szalutalnanak.
    Nem hogy nem lenne tisztesseges nagymama, DE aki a teljes es korlatlan szabadsag lehetosegert kelt at az oceanon haromhonapos viharokban fahajokkal annak idejen, vagy mint ma gyalogol kozep-amerikabol 2 ezer kilometert hat nem igen ohajtana egy idegen egyent felulvalojanak tartani.

    De mint a mondas, es a VALOSAG is, mi a diktatorok leg-elsobb tette ?
    A tomegeket lefegyverezni !!!!
    A diktatura ellenalsanak lehetetlenseget biztositani.

    Persze a lakossag lefegyverezesevel a gyilkossagok nem szunnek meg.
    Nem szunt az meg Hitler nemetorszagaban, sem Sztalin Szoviet uniojaban, Eszak Koreaban, sem Iranban, Saud Arabiaban, stb.
    A kulombseg hogy az allam-hatalom koveti el tomeg-gyilkossagokat ottan.

    Hany gyilkossagok kovettek el az utccai bonozok Nemetben, Szovietben, Hitler es Sztalin, stb.stb. tetteikhez kepest ???

    De ki vadolhatta Hitlert, Sztalint, stb. a nep jury-je altal ???
    Volt valaha is a tomeg-gyilkossagaik buntetve ???

    Az emberi elet ezen a Foldon NEM menyorszag, hanem megprobaltatasok, kuzdelmek allandoan, de ki ohajtana a milliok szenvedesit es halalat az allamhatalom altal, mint tortent Hitlerek, Sztalinok, stbk. altal?

    De amig neked is van jogod fegyvertartasra es onvedelemdre, ami NEM letezet az elobb emkitett orszagokban. Kepes vagy vedeni magadat es csaladodat.
    Arra utalt Trump a Synegouga eseteben.

    Azert vannak ma minden iskolakban, allami epuletekben,barhol ahol tomeg-letezhet,a fegyveres rendorok.
    Az allamhatalom kotelessege minden egyen biztonsaga !

    Hat ha oszinten valaszthatnal, melyiket ohajtanad ???
    A felfegyverzett diktaturat, vagy a lakossag jogat az onvedelemre ????????

  • Almási Alma
    2018 október 23
    9:42 de.
    Valoban, az 56 os forradalm alatt, az Egmond nyitany volt a „meno”! , ALLANDOAN AZT JATSZOTTA a radio!

    Sajnos ezt a beirast akarta irni Almanak, de azt a linket mar lezartk, ahol vaalaszolni akartam! Sajnos, so ilyen „link” van, ahol mar nem tudtam valaszolni,A lezaras miatt!

  • Almási Alma
    2018 október 23
    9:42 de.
    Valoban, az 56 os forradalm alatt, az Egmond nyitany volt a „meno”! , ALLANDOAN AZT JATSZOTTA a radio!

    Sajnos ezt a beirast akartam irni Almanak, de azt a linket mar lezartk, ahol vaalaszolni akartam! Sajnos, sok ilyen „link” van, ahol mar nem tudtam valaszolni,A lezaras miatt.

  • ELnezest, hogy most kesobb, nem is kerdesedre valszoltam.Csak most Almási Alma
    2018 október 30
    3:37 du.olvastam
    Ez ma is igy van.Csak olvasni kell a Newyork Times-ot.A sajto nyuaton, legalabb is az USA ban baloldali. A z ujsagok tulajdnosai es termeszeten a cikkirok is!Nem olvasok itt ujsagot. csak a FOX Tv t nezem, ami az egyetlen jobboldali hirkozlo !

  • „Nem olvasok itt ujsagot. csak a FOX Tv t nezem, ami az egyetlen jobboldali hirkozlo !”

    Kedves Figyelő! Látod, te meg csak a jobboldali újságot olvasod…

  • Bendeguz79
    2018 október 30
    4:49 du.
    ________________

    Ezt a beírást érdemes lenne megvitatni. De sajnos a beírójával nem lehet.

  • Bendeguz79
    2018 október 30
    4:49 du.

    Aki ordít, hogy a lakosságot le kell fegyverezni az maga fasiszta/kommunista.

    A kettő között semmi különbség, mivel mindkét ideológia az állam diktatúráját akarja felinstallálni a népesség fölé.
    Ennek megvalósításához az első lépcső a lakosság lefegyverzése, vagyis önvédelmi képességének a megszüntetése.

    Venezuelában, Brazíliában betiltották a szabad fegyverviselést, alant mellékelek egy nemzetközi rankingot az első tíz legveszélyesebb városról.
    Brazíliában a frissen hatalomra került Lula-kormány annak ellenére betiltotta a szabad-fegyverviselést, hogy népszavazáson ellene szavazott az ország többsége.

    Itt a lista:
    A szervezet 100 000 lakosra jutó hivatalos gyilkossági arányt alkalmaz 300.000 lakosú vagy annál nagyobb városokban;
    Újságírói forrásokból , ONG szervezetek és nemzetközi szervezetek jelentéseiből.

    Pozíció / Város (Ország) Gyilkosság száma (arány ezer lakosra)

    1. Los Cabos (Mexikó) 365 emberölés (111.33 ezer lakosra)
    2. Caracas (Venezuela) 3.387 emberölés (ezer lakosra 111,19)
    3. Acapulco (Mexikó) 910 emberölés (106,63 ezer lakosra)
    4. Natal (Brazília) 1 378 emberölés (102,56 ezer lakosra)
    5. Tijuana (Mexikó) 1.897 emberölés (ezer lakosra 100.77)
    6. La Paz (Mexikó) 259 emberölés (ezer lakosra 84,79)
    7. Fortaleza (Brazília) 3.270 emberölés (83.48 ezer lakosra)
    8. Victory (Mexikó) 301 emberölés (83,0 ezer lakosra)
    9. Guayana (Venezuela) 728 emberölés (ezer lakosra 80,28)
    10. Belém (Brazília) 1,743 emberölés (71,38 ezer lakossal)

    Az első ötvenben további 14 Brazil város találtatik.
    A Lula kormány előtt ez messze nem így volt.
    A jelenleg élen levő városokban egy tizede nem volt a mostaninak.
    Nem hiszem, hogy valahol a Föld sarkában lenne olyan város, ahol a bűnözök a törvény betartásara törekednének, vagyis maguktól beszolgáltatnák a fegyvereiket.

    Inkább az jelezhető előre, hogy onnantól szabad a terep – ami meg is történt.

    Mi ebben az ami nem érthető?

    Az önvédelmi fegyver nem alkalmas arra – és nem is arravaló – hogy azzal másik országot, népeket megtámadjanak.
    A fegyver-lobby a több-száz F-35 eladásában és hasonló nyalánkságokban érdekelt.

    A lakosság fel van fegyverezve – nem vesz új pisztolyt évente.
    Nem divatcikk, mint az új szexi-bugyi

  • Bendeguz79
    2018 október 30
    4:49 du.
    Sajnalom , de nem ertek Veled egyet! Ha nem kene felni, hogy megolnek, vagy lelonek, nem kelene vedekezzni !Nem kene FELNI, hogy valaki megtamad! Miert nincs mindenkinek fegyvere Magyarorszagon es a tobbi europai varosban? Megmondom, mert NEM volt soha erre szukseg, csak „Vadnyugaton” az USABAN!

  • A Pittsburg-i ártatlan emberek meggyilkolása borzalmas, nincs rá mentség és megfelelő kifejezés.

    Eddig az volt ismert, hogy az USA biztos „menedékhelye” a zsidó embereknek Párizzs, Brüsszellel, Berlinnel, stb. ellentétben. Ez a közhiedelem most már nem igaz.

  • Figyelo
    2018 október 30
    2:45 du.

    Egyszer , mar irtam arrol, hogy a tengergerpartra mentunk az USA ban es a lampanal megalltunk. A megallo szomszed autojaba beneztem, es a vezeto mellett lattam agy revolvert az ulesen. A kocsiban, a csaldja volt gyerekekkel.

    Önnek alighanem „röntgenszeme” van kedves Figyelő,esetleg „teleszkópos” vagy netán üvegautóban utazott a szomszéd? Nem vitatom, hogy az USA-ban sok a fegyvert tartó egyén, de azt igen, hogy a vezető melletti ülésre (anyós ülés) Ön, vagy bárki a mellette álló kocsiból, szintén ülő helyzetben úgy belásson, hogy azt is lássa ott mi hever! De, ezután figyelni fogom, napi szinten állok lámpánál, mellettem is állnak, megpróbálok meggyőződni róla vajon mit látok – de ez nekem most épp nem áll össze, ám ha igaza van, megfogom követni! -:)))

  • A bűnözők mindig is hozzá tudnak jutni a fegyverekhez.

    Nem betiltani kell a fegyver-vásárlást hanem megrendszabályozni.

    Jelenleg az USA-ban anarchisztikus állapotok vannak ekörül.

    Neveléssel és szabályozással kell(ene) elérni a dolog normalizálódását.

    Ismétlem:
    Aki gyilkolni akar az bármikor hozzá tud jutni lőfegyverekhez mindenféle tiltás ellenére.
    Max. többe kerül neki.

  • JichakPerlmutter

    🙁

    „Közép-Kelet-Európa nacionalista vezetői pedig kapnak az alkalmon és felszállnak a multikulti ellenes vonatra…”

    Orbán izraeli útja pontosan erről szólt. Az ő szélsőséges, egyelőre még csak sunyi ficánkolása az egykori K.u.K. nemzetiségek pártfogóját eljátszó [ld.pl. Visegrádi négyek, v. az ukrajnai konfliktus 😀 ] pávatáncos, az ezek és a nagyahtalmak közt Yago szerepében gyötrődő ripacs…

    Ő mindezt úgy gondolja, hogy Bibi politikájában az őmaga nacionalista politikája, amikor >majd egyszer ő is nyíltan előjöhet a farbával<, számára is jó hivatkozási alapokat teremthet Izrael ma kényszerszülte politikája, hogy majd akkor azt mondhassa, ha Izrael ezt nemzetközi áldással megteheti, akkor mi miért ne tennénk a Kárpát-medencében ugyanazt? Ez aő célja.

    Persze sötét és sanada szándékkal hagyva figyelmen kívül Izrael valóban halálos szorításban élő népét és stratégiai helyzetét, amihez képest magyarok sehol sem élnek meg ilyen és hasonló állapotokat a környező országokban, sőt…

    Orbanini szándékosan hagyja figyelmen kívül az Európai Uniós tagságunk, a nyitott határok nyújtotta, kivételesen szabad lehetőségeiket, megjátszva, azt sejtetve, mintha a szomszédos országokban élő magyaroknak is rakétáktól, késes és lőfdegyveres merényletektől kéne tartaniuk – ami nem igaz. Mind eközben – éppen az EU nyújtotta szabad közlekedést alaposan kihasználva – orbanista állami tényezők, pártvezetők, miniszterek, államtitkárok amőba módján kúsznak be szomszédos országok felségterületeire osztani észt és "reményt", jobb esetben csak nemzeti ünnepet, és hasonlókat "ünnepelni"…

    Ha Ukrajnában a "cui prodest" vonatkozásában vizsgáljuk Orbanisztán kiprovokált áldatlan helyzet okozta súlyos nemzetközi konfliktust, akkor rájöhetünk, hogy az állampolgári eskűhöz kötött kettős állampolgárság megadása szándékos és provokatív merénylet egy Oroszországgal küzdő nemzet függetlenségi küzdelme ellen, amely egyelőre éppen ezért sem ismeri el a kettős állampolgárságot… Ráadásul a kárpátaljai magyarságot túszként használja Ua Eu-s és NATO tagságához, a maga vétójogát kihasználva.

    Teszi ezt alaja-mód' egyszerre, a saját háta mögött tudva a NATO-t, és az azzal szemben álló Oroszország védőszárnyai alatt … Milyen ember, vagy egyáltalán, ember ez ? Csak egy ehhez fogható élt ilyen a harmincas években…

    Ez a most még látens(?) antiszemita Vezér, mégiscsak Izraelben tett látogatása tehát csak egy, a jövőnek szóló tapasztalati muníció beszerzési körút volt a "reményei szerint" azzal hamarosan hasonló helyzetbe kerülő magyar nép, és Vezére ötlet és elvi* arzenálját gyarapítandó…

    .

    * Megjegyzés: Nála nemcsak elvi kérdés még az is, hogy az ő poltikáját szerinte hátráltató MAZSIHISZ-t – legalább is annak választott, legitim vezetőségét – mielőbb kiiktassa az Ő harcából, s a helyükre az országos képviseletre amúgy még mindig illegitim EMIH (mert csak egy a többi hk.közül) vezetőit ültesse be… Izraeli útjában sajnos ennek a célnak is nagy szerepe volt, amikor az EMIH a LUBAVICS fiókszervezeteként az út szervezésében döntő szerepet vállalt.

    .

  • Kis Ferenc
    2018 október 31
    5:17 de.

    „A Pittsburg-i ártatlan emberek meggyilkolása borzalmas, nincs rá mentség és megfelelő kifejezés.”

    Szabadság téri szobor? Amely szerint a németek a hibásak.

    Távol álljon tőlem bármilyen felmentés, de a magyarok, akik deportáltak, szintén hasonló képzetek birtokában voltak. Hogy a keresztény-nemzeti kultúra veszélyben van a tudjukkik által. Félreértés ne essék, az ilyesmi elmebetegeknek a börtönben vagy legalábbis zárt intézetben volna a helyük!
    De sajnos nemcsak a nyílt utcán, hanem bizonyos jól fűtött, jól őrzött, luxusépületekben szintén garázdálkodhatnak elmebetegség jeleit mutató egyedek.

    A képmutatóskodástól óva intenék mindenkit, hogy aszongya „ilyet csak magányos, velejéig gonosz emberek” képesek megtenni. A képmutatóskodás még soha nem oldott meg semmit. Egyetlen ellenszere van az ilyesminek: a fiatalokat szembesíteni vele, hogy amit ő a másiknak tulajdonít, lehet, hogy az illető is ugyanazt gondolja.

  • „Az amerikai szélsőjobb ultrái már a „white genocide” (fehérek ellen elkövetett népirtás) rémképét festi a falra. ”

    Nem ismerem az amerikai helyzetet, de az sokszor volt már itt is téma, hogy a nyolcvanas, kilencvenes évekre lecsökkent a születésszám a fehérek között mindenhol. Ennek nemcsak az anyagi jólét volt az oka, hanem a liberális szemlélet is az önmegvalósításról.
    Manapság a legkülönbözőbb anyagi helyzetűek körében, itthon pl. a fidesz hatására, terjed a három gyerek vállalása.

    Másik, amit innen tudni lehet az USA-ról: van egy elit réteg, amibe a feketék legtehetségesebb tagjai is beverekedték magukat. Az elit egyetemekre az ő gyerekeik jutnak be. A középosztály inkább fehérekből áll, de ők sem jutnak feljebb.
    Az alsó, segélyes osztály meg inkább színesekből áll, és még sokszor az egészségügyi ellátásuk sem megoldott.

    Ha az ottani PC szerint más a helyes kifejezés, pl. afroamerikai, akkor a nemkívánt rész behelyettesítendő.

  • Kis Ferenc
    2018 október 31
    5:17 de.

    Igen „mérnökúrr” , a zsidók előletek menekültek oda de ott is utólértétek őket.

    Úgy hogy ne add naívul az ártatlant.
    Ez a végeredménye a populizmusotoknak.

  • JichakPerlmutter
    2018 október 31
    6:16 de.

    Na végre…
    Ugyanezt érzem én is csak éppen én nem tudom így megfogalmazni.

    És bevallom : Már türelmem sincs hozzá.

  • GABRIEL:
    Elsoben; NE tegy allitasokat az en nevemben amit sehol NEM olvashattal soraimban.

    Masodik. Azokban a Latin orszagokban, varosokban NEM letezik alkotmanyos jog. Igazi „mob-rule” ami letezik.

    A kormanyszervek keptelenek a torvenyek fentartasain mert mind muffiak es drug-kereskedok altal lefizetett vezetok es tisztviselok a rendorsgetol kezdve.

  • Kedves FIGYELO;

    Nem egyezik meg velemnyemmel.

    Figyelo, NEM a velemnyemet,hanem a tenyeket ismertettem!

    A tenyekkel nem megeggyezni az mi ? Kar volt irni is.

    Ha velemenyemet ohajtana, EN TOTALISAN ELLENZEM AZ EROSZAKOT MINDEN FORMABAN, BARKI ALTAL, BAE MI CELOKBOL.

    S HABORU AZ EMBERISEG LEG-KEGYETLENEBB TETTEI.

    Na de mi eredmenye vagy hatasa lehet annak ???

    Sot azt is hangosan hirdetem ,hogy lo-fegyverek tervezve es keszitve vannak csupan az allatok es emberilenyek gyilkolasanak celjabol !!!

    DE akik az Alkotmanyos jogokat terevzik korlatozni azok NEM a bunozok alatali eroszakot korlatozni !

  • Meglepo hogy GEYZA irta az egyedulli jozan-meglatast.

    A gyilkosok bunozok, s bunozok nem tartjak be a torvenyeket.
    Semmifele torvenyeket.

    Meg a letzo halalbuntetes sem rettenti oket vissza a gyilkossagtol, hat hogy a feneben lehetne egy par tobb fegyver-korlatozasi torveny megakafaluozni a bunozok tetteit ???

    A ‘Second Amenddment” dacara vannak tobb kulonfele fegyver-korlatozasi torvenyek.
    Mint a gefyverek regisztralasa,gep-puaka, stb. tiltva,hasonloan elmebetegek fegyverviselesei, stb.stb.
    De mind az sem a bunozoknek, sem az elmebetegeket nem tartja vissza.

    Miert nem hajlando logikus gondolkodasra a legtobb hozzaszollo ?

    Az eroszakos magatartas es az onzes a buntettek motivalo-kezdetei.
    S azt nem hajlando senki elismerni.

    A mai zenek, elektromos-jatekok, sportok sokai, szorakzotatasok mint filmek regenyek,stb.stb. mind fejlesztik az eroszak alkalmazasait az egyenekben, kezdve a leg-fiatalobbakkal.

  • A szabadfegyver tartas es viseles jogan, NE feledjek a regi mondast, ami tokeletesen valosag.

    „Ha fegyverviseles tortvenytelen, akkot csak a torvenytelenek lesznek felfegyverezettek”.

    A tisztesseges jozan magatartasuak mindeg a torvenyek alapjan elnek.

    A bunozoknek a torveny az rohej.

    P.S. A Pitsburghi tomeggyilkos elso megjelenesen a biro-elott jelezve hogy hangokat halllott a fejeben hogy az o nepet a zsidok gyilkoltak sokaig.

    A cyzrophanai tagadhatatlan jelei.
    Nagyon leheto hogy majd elme-korhazban tolti eletet. Amig talan majd egy orvos alairja kigyogyitasanak sikereit. S ha majd orvossagat elhagyja ismet kezdheti elobbi tetteit. Ki dutja? De leheto az !

  • Bendeguz79
    2018 október 31
    11:13 de.

    Bebizonyosodik, hogy kár hozzád szólni.

    Én a „Te nevedben” semmiféle állítást nem tettem, amit állítottam, (írtam) azt a mindet magam – ÉRTED?! – A SAJÁT MAGAM NEVÉBEN! – írtam le.
    oké?

    maradjunk ennyiben.

  • „gabriel”;
    Maradjunk annyiban hogy tarsd be a szavadat !!!

    Hanyszor allitottad mar hogy nem olvasod es sohe nem reaglsz megjegyzeseimre?!

  • HAZAI LAMPA;

    Nem , a „feketeknek ” nem kell „beverekedni” az egyetemekre.
    A torveny mar a 60-as evekota az „affirmative action”.
    Az az hpgy minden inyezeteknek hany szazalek „kisebbsegi” tanitvannyaiknak kell hogy legyen.

    Az u.n. „SAT score” felveteli kovetelmenyek leszallitva.
    De aki ‘football”-ozik az barhol osztondijjakat kap kerdesek es scolastic eredmenyeik teljes hianayban is.

    Nemly intezmenyek elso feladata es jovedelmei a „football”.

  • Európaiként semmi értelmét nem látom bírálni az USA fegyvertartási és vásárlási jogait, mert hiszen ez náluk deklarált jog. Ezzel együtt is „csak” minden negyedik háztartásban tartanak lőfegyvereket, vagyis nem mindenki él vásárlási és szabad tartási jogával. Ez akkor is igaz, ha az eladási és nyilvántartási adatokat nézve statisztikailag jut minden egyes amerikai állampolgárra egy darab lőfegyver, beleértve a csecsemőket is.

    Magyarországon más a helyzet, mások a történelmi hagyományok. A magyar egy rebellis nép, sokáig tűr, ha valahogy megbír élni, de ha felhalmozódnak a társadalmi feszültségek, akkor bármi megtörténhet. A magyar kormányok emiatti félelmükben soha nem engedték a szabad lőfegyver vásárlást és tartást, nem is enged a szigorításon a jelenlegi sem.

    A svájci kormányok nem félnek a népüktől, a tartalékos katonák otthon tartják a lőfegyvereiket, hogy mozgósítás esetén ne kelljen időt pocsékolni fegyverek és lőszerek kiosztására.

  • DRIZARI sorai bizonyit egy ertrelmes es logikus alapu meglatasat a kerdesnek a polgarok fegyverviseleinek a jogain.
    A US-ban tortenelmi esemenyek alapjan jott az letre.
    A magyarok esetebn meg a nyil volt ahoz hasonlo, de ma az jatek.

    Persze a Swajczi korulmenyek is bizonyitja hogy szabad nepet barhol lehet bizni a normalis magatartsaik alapjan.

    S Swajc leve , aranylatban, a vilag leg-felfegyverzetebb nemzete.
    Nem csak hogy a katonak, de minden katonakori ferfi ottan fegyverzett katona is.
    Es gyermekeik nem viszik apjuk fegyveret az iskolakba agyonloni taniraikat meg osztalytarsaikat.
    Ami sajnos tortent parszor az US iskolakban.
    Persze sokkal tobb iskolak es sokkal tobb iskolasok es sokkal tobb fegyverekrol is van szo.

    De a US sajnos mindenvonalon a „macho-image” (a LEGferfiasabb magatartas) jatszik bizonyos brefolyassal az egyenisegeken.

    A magyarok eseteben teljesen mas az eset.
    Az ezereves gondolkodas-mod volt, amit a XX szazadban erossen reakotelzelettnek vettek az uralkodo allamahatalom isteni felsobbrendusegevel.

    Ami bizony nem fog megvaltozni egyik naptol a masikra.

    Az egyen es jogainak a felsobbrendbbusege amitol talan meg on-maguk is felnek. Mint a kisgyerek felve kezdi a jarast a sajatjan onalloan.
    De elobb-utobb az elkerulhetetlen !!!

  • hazai lámpa

    „Szabadság téri szobor? Amely szerint a németek a hibásak”
    Értem!

    Sem a német-, sem a magyar-, sem az orosz-, sem a zsidó-népet stb. nem lehet kollektív bűnösséggel vádolni.

    A kollektív bűnösséget Sztalin, Hitler stb. használta és ismerjük a „végeredményt”.

    Remélem, hogy egyetlen népet senki nem fog soha többé kollektív bűnökkel vádolni de ahogy tapasztalom, volna rá igény-:)

  • JichakPerlmutter

    MILITARISTA DEMAGÓGIA

    Tekintettel arra, hogy a lőfegyveres önvédelem kizárólag
    e g y . adott fegyveres agresszió megtörténtéhez kötött
    . v á l a s z l é p é s . kérdése,
    fából-vaskarika tehát azt hirdetni ill. taglalni, hogy a megtámadott zsebében kesztyűtartójában, vagy a kocsija ülésén, a kalap alatt ott lapuló engedélyezett stukker majd elháríthatja, vagy visszafordíthatja egy már eldördült, ámde illeg’, vagy legálisan tartott (ez esetben tök mindegy) ill. használt fegyver lövedékét. 😀

    Az állampolgárok részére alkotmányosan biztosított önvédelmi fegyver tulajdonképpen annyi, mint szabályozott körülmények között p á r b a j o z ó felek kezébe lőfegyvert adni és
    a k i . j o b b a n . l ő , a n n a k . v a n . i g a z a. Tudtommal a párbajozást, már a királyságokban is rég betiltották …

    Aki mégis emellett ágál, az az amerikai fegyvergyártás
    (és fegyverlobby) szekerét tolja.

    Geyza és Bendegúz például azt állítja, hogy ezt csupán alkotmányos alapon lehet, megfelelően szabályozni. Kösz! Megnyugtató lehet, ha kiderül – ha utólag megtudhatom még egyáltalán – hogy a belém fúródott golyót alkotmányos alapon, egy úgyszintén legális fegyverből eresztette belém egy bármin feldühödött felebarátom… Hát nem humánus ? ))))) 😀 ((((( Gratula!

    Nos kedves olvtársaim, én is előállok egy igazságtételi tervvel:

    1.§ A lőfegyveres önvédelmi konfliktusok rendezésében mindig annak van igaza, aki jobban céloz.

    Indoklás: a támadás áldozata, avagy célpontja, gyakrabban járhatott volna a kötelező lőgyakorlatra, mondjuk Texasi Joe felsőfokú célzó iskolájába, megtanulhatta volna, hogy hogyan kapjuk elő (a forgót időben stb.) de ha ezt nem gyakorolta kellőképpen és rendszeresen, hát nézze meg magát ! Akkor meg úgykell neki ! Vége. [ – Ti.az áldozatnak.]

    *

    Magyarul:
    Ebben a kérdésben tökéletesn osztom Figyelő 10:03-as nézetét !

    *

    Biblikus U t ó s z ó:
    „KI FEGYVERT FOG, FEGYVER ÁLTAL VÉSZ EL.” (Jézus)

  • F.Perlmutter;

    Maga eppen a valosag ellenkezojet allitotta soraival.

    Tisztesseges, torvenytarto egyenek nem kovetnek el gyilkossagkat, rasblasok eseteben, csupan a bunozok.

    De mire emberolesre kerul rengeteg talan tobb-evtizeses buncselekmenyek sorozatait kovette el.
    S fegyvereiket is a torvenytelen modon, leg-gyakrabban lopas es rablassal szerezik.

    A tisztesseges, torvenyalatal elok jogainak a korlatozasai nem befolyasolja a bunozoket !!!

    A bunozoket meg a halal-buntetes lehetosege sem befolyasol !

    Tehat NE probalja a torvenyt-betarto egyeneket vadolni a bunozok tetteiert !!!

    Es NE hirdesse a torvenyeket engedelemeskedok jogaiknak a korlatozasat, ami nem korlatozhatna a bunozok tetteit.

  • JichakPerlmutter

    Bendegúz ! 9:43

    Abban lehet igaza önnek, és csak odáig, hogy pl. az USA-ban a legtöbb esetben >iskolai lövöldözéseket< tényleg nem maguk a törvénytisztelő középosztálybeli szülők, hanem az ő alkotmányosan és büszkén viselt jómárkájú és legitim önvédelmi fegyvereikkel éretlen, fiatalkorú gyermekük követi el… Ezek a fiatalok is csupán attól kezdve váln/tak bűnözővé, pedig addig sokuk ellen egy panasz, annyi sem nyilvánult meg…

    Ugyanis náluk is az ősi magyar közmondás tartalma nyer érvényt, azaz az "a l a k l o m . s z ü l i . a . t o l v a j t" szomorú józansága, megtetetézve még egy kis gyilkos jelzővel is… Ez az alkalom, a mindenűtt ott leselkedő szabad fegyvertartás adta fegyverbőség lehetősége…

    USA statisztikák szerint ezek az ifjúkori törvénysértő "kilengések" évente mintegy 3˙000 gyermek életébe kerülnek… (Lehet persze, és akkor egy kicsit talán szebb a leányzó fekvése, hogy ebben a számban a sérültek is benne értendők, tehát nem minden ártatlan áldozat hal/t meg.{?})

    Régi daramtikai igazság:

    "Ha a díszleten a színdarab elejétől egy puska lóg a fogason, az tutti, hogy a darab során előbb, vagy utóbb de el fog sülni."

    .

    Ui: Láttam egy dokumentumfilmet, ahol valamelyik amerikai állam . f e g y v e r . e x p o j á n . vettek fel, hogy mennyire egyszerű fegyverhez jutni arrafelé… Na szóval…

  • JichakPerlmutter

    Kis Ferenc 3:26

    Amikor valaki, vagy valakik büszkék a nemzetükre, akkor kollektív büszkeségről, illetve kollektív dicsőségről beszélünk. Ugyebár ez ellen magának sincs is kifogása, de ebben az esetben hogy a fenébe ne létezhetne kollektív felelősség is…?

    .

  • J.Permutter 7:45

    Említetted azt az évi! fegyver általi 3000 halott gyermeket. 🙁

    Sajnos ez tetszik neked, vagy sem, m i l i t a r i s t a , azaz fegyverlobbysta körök szemléletében az ilyen számok a . k á l ó, vagyis a természetes,vagy megengedett . e l h u l l á s . körébe tartoznak . Ez épp ugyanaz a fajta „rugalmasság”, mint amit a
    hadsereg gyakorol az ott résztvevők kockázatát illetően az éles hadgyakorlatokon.

    Igazad van,de sajnos nehéz ehhez bármilyen szmájlit mellékelni

  • Na most azt se felejtsük el, hogy az amerikai gyerekek, vagy fiatalkorúak a felelőtlen és nem törődöm szüleik miatt jutnak lőfegyverhez. Ugyanis a lőfegyvertartók zöme nem zárja el a fegyvereit, hanem például töltött pisztolyokat, revolvereket tartanak ágy alatt, szekrények fiókjaiban, vagy fejpárnák alá rejtve. Ezekhez a kíváncsi gyerekek hozzáférnek, és többségük játék közben magukat, vagy a játszótársukat lövik agyon.

    A nagyjából 325 millió lakos közül – felnőttekkel együtt – évente 32 ember hal bele lövöldözésekbe. És akkor még ugye ott vannak az öngyilkosok, a közlekedési balesetek áldozatai, és a háborús áldozatok is, nem említve a „természetes” fogyást. Lakosaik száma mégsem csökken, sőt.

  • * az az évente 32 ember, az 32000 akart lenni.

  • PERLMUTTER;

    Akar hogyan is probalja csavargatni az ugyet, a valosag nem valtozik.

    A szabadfegyver-tartas es viseles az ugy mint a szabad kenyer vagy ing vasarlasa szabad.

    Minden aruhazakban kaphatok, s igen vannak idonkent mindenfele fegyver bemutatok es arusitasok.
    Az mindenki jogai !!!
    Szabadorszagban szabad-embernek kinek lehetne joga masok joigait megtagadni ??? Gondoljon arra !!!

    Iskolai lovoldozesek nem a „bunozok” altal, hanem a diakok, aki valami esetben serteve erezve magat, s fejet vesztve haragjaban bosszut all osztalytarsain.
    Azon korokbanm ‘nagyobb a mereszseg mint az ertelmes biralas’.
    Bersze a tett gyilkossg, vagy annak merenylete,az bun.

    A kiskioruak eseten a csaladban a fegyverket biztonsagi zar (bolt-lock)alatt kell tartani.
    De sokan azt nem teszik. S tortent hogy kisgyerek jatszani kezdett a toltott fegyverrel.

    De sajnos hasonlo balesetek tortennek a forro konyha-kalyhaval, meg a pirotossal, a kavefozovel, stb.
    De a legpusztitobb a kabitoszerek laklamzasai.

    Javaslom olvassa DRIZARI sortait !!!!!

    S a magyar kozmondasabol elfelejtette ,hogy az alkalom csak a gazembersegekre hajlamos es a lehetosegre varokat tehet tolvajja, vagy bar mi mas tettekre lehetoseget nyujtani. !!!
    A tisztesseges ember nem lop !
    S ha talal elvesztett targyat az vissza, vagy beadja mint ismeretlen talalt targy.

    A lehetoseg csak a lehetosegre varo tolvajt segiti.
    Hiszen a lehetoseg-nelkulli tolvaj inkabb hulye lenne maskent lopni meg rabolni !

  • ˙

    Hazai Lámpa 30/8:37

    A baj abban a felfogásban, vagy csupán deklaráltan nagylelkű, „adakozó” észosztásban leledzik, ahol politikusok – demokraták és ún. republikánosok egyaránt – a „demokráciát” csak és kizárólag a saját nemzetük privilégiumának tekintik, figyelmen kívül hagyva a többi nemzet jogát arra, hogy minden ember elnyomás-mentesen, vagyis demokráciában élhessen. Ezt, a globalizmus korát már eleve meghazudtoló maszlagot úgy is nevezhetnénk, hogy >nemzeti demokrácia<, csak úgy, mint ahogy anno, egyes világmegváltók számára létezhetett még nemzeti szocializmus is. Volt is, és az olyan is volt, amilyen…

    .

  • JichakPerlmutter

    Bendegúz79 3:36 és
    járulékként T.Drizari 5:37 !
    .

    Mottó:
    Mi a jobb nyugtató, egy stukker a zsebben, vagy egy andaxin?
    .

    Hát épp erről van szó, mégpedig: a . l e h e t ő s é g r ő l . vagyis az . a l a k a l o m r ó l !

    A maga által „Drizari hivatkozott sorai” is éppen erre mutatnak rá, aki szerintem csupán pikírt kacsintással, amikor arról az évi mindössze 32 halottról tudósít, majd néhány perccel később egy másik hsz-ében mégis rádöbben [tiszta freudizmus 😀 ], hogy „bocs'” nem is 32, hanem ezerszer(!)annyi, amely a harcászati játékokban megengedett veszteségből, avagy . e l h u l l á s b ó l , kiindulva, bár ennek a többsége fiatalkorú, egy 300-milliós nemzet veszteségeként tulajdonképp, akár elenyészőnek is mondható… [Amúgy meg, közönséges polgári szemlélettel, egy kész szörnyűség!]

    Ez is, de a maga hazug védőbeszéde is a tévedés, vagy az emberi hibák jogát illetően is, csak az én igazamat bizonyítják arra nézvést, hogy a fegyver gyártásban és kereskedelemben érdekeltek számára ez az egész csak egy megengedett veszteség szűk kategóriáját érinti. Pontosabban azt, hogy vannak peches emberek akiknek a szedte-vette teremtette kölyke, rosszkor volt rossz helyen, amikor szülei szabálytalanul az ágy alá, vagy a WC-tartályba, stb. hanyagul elrejtett amúgy legálisan és büszkén tartott fegyverére bukkantak. Most akkor ki lesz a gyilkos, mondjuk egy iskolai lövöldözés esetén ? A fegyvert hanyagul tartó szülő, vagy az az imposztor kölyke nekije? – Vagy istenments, az az államhatalom, amely ezt a kemény gazdasági érdekhez kötődő úgymond „szabad” fegyvertartást, olyasféle demokratikus jogként tálalja, illetve szentesíti ?

    Ne haragudjon kedves Bendegúz uram! De a maga echte militarista lobbysta felfogása nemcsak, hogy rémesen cinikus, de ráadásul még hazug is…

    .

  • Geyza 9:42

    A SZBADSÁG HANYAG LOVAGIASSÁGA

    „Igen…, de ott is utólértétek őket”
    írod Kissnek erről a kint tapasztalható új, náci feltámadásról.

    .

    Azért mégiscsak érdemes az egykori szövetséges, az USA-ra visszatekinteni, hogy ők már 1945-ben . h á n y . és . h á n y . Werner von Braunt(SS százados rakétakutatót), Reinhardt Gehlent(SS ezredes kémfőnököt) és Klaus Barbie(SS és Gestapo Hauptsturmführert)a lioni mészárost fogadtak be, ahol egy ideig titokban tartva a személyiségüket, és a családjaikat is*, még USA állampolgárságot is kaptak és hidegháborús katonai, és titkosszolgálati szakfeladatokra használták fel őket.

    Mit gondolsz Geyzám, ezek gyerekei és leszármazottai mást kaptak és már másképp gondolkodnak a hitleri eszmékről és a szüleik otthonról hozott (veleszületett) antiszemitizmusából ?
    Most, „a szabadságnak ezen a mai fokán” már nyíltan is lobogtathatják a horogkeresztjüket.

    .

    * És ezek odakint még szaporodtak is, megtrágyázva az ottani termőföldet.

  • Pár napig még itt nyitva a komment doboz, addig írom le a nekünk érthetetlent. Vagy ha nem is érthetetlen, de átérezni semmiképp nem bírjuk, mert teljesen más kultúrkörnyezetben szocializálódtunk.

    Az eset egyszerű, az amerikai gépjárművezetéshez nem kell más, mint egy jogsi, amit kamaszgyerekek is megszerezhetnek, akár 14 éves kortól, ők tanulóvezetői jogosítványt kapnak, de sok helyen már 16 évesen véglegest is szerezhetnek. Nincs bonyolult KRESZ, ami nagyjából az, amit mutatnak az útmenti táblák a rajtuk olvasható szöveggel, és a forgalomirányító lámpák.

    Na most.

    Az államokban lehetnek egymástól némileg eltérő előírások, de ezek nem jelentősek. Azonban egy államban akad egy furcsaság, nevezetesen Connecticut államban, ahol a közlekedési szabályok írott anyagában a „problémás viselkedés” fejezetnél a következőt olvashatod:

    „Ha inteni akar egy másik autósnak, akkor legyen szíves minden ujját használni. Trágár mozdulatok miatt lőttek le, szúrtak le és vertek már meg embereket.”

    Izgága magyaroknak veszélyes ott autózva beinteni egy helybélinek a középső ujjal, mert könnyen ólmot kaphatunk válaszul. Ezzel a példával mindössze azt szerettem volna érzékeltetni, hogy sértegetések és tekintélyrombolás elkerülése érdekében is használnak egymással szemben lőfegyvert az amcsik.

  • Vajon mifele egyen irna „..kedves uram..” es ugyanabban a momdataban meg „..militarista lobbysta…cinikus ..readasul meg hazug „-nak nevezve , csupoan mert nem tetszik neki hogy a US-ban az Alkotmany biztositja a lakossag szabadfegyvertartas jogat, minden mas emberi jogaik alatt ?

    No,azt nem neveznem meg itten.

  • DRIZARI;

    Tanulo vagy gyakorlo engedellyel csak a napi orakaban (nem a sotetorak alatt)jogositvannyal rendelkezo melett gyakorolhatjak a vezetest.

    Ha nem gyakorlhatnak hat hogyan tanulnanak vezetni.

    A jelzotablakat aki olvasni tudja hat mi masra lehetne szukseguk.
    Az utmenti jelzotablak nem az eutopai ‘rejtvemy’-szeruek.

    Az utisebbesegek mindenutt az uti korulmenyek alapjan szabva. Kiveve az „Interstate”-eken. De az is jelezve.
    Az hasonloan az ‘ autobahn’-okon is.

    Az udvariassagra valo figyelmeztetes az hasznos. Mert vannak am haragos es a nehezforgalmakban zaklatott vezetok. A lovoldozes a Californiai freeway-en es Chicago kornyeken tortenik.
    De hol lenne hasonlo forgalom ahoz magyarorszagon ???

  • Kis Ferenc
    2018 november 1
    3:26 de.

    „Értem!
    Sem a német-, sem a magyar-, sem az orosz-, sem a zsidó-népet stb. nem lehet kollektív bűnösséggel vádolni.”

    Meg tudod mondani, hogy a Szabadság téri szobor kiket hibáztat konkrétan a március 19 utáni eseményekért: a német megszálló hadsereget vagy a megszálló náci hivatalokat, a Gestapo, SS stb itteni egységeit?

    És miért is hibáztatja konkrétan? Mostanában ez egy szép jelszóvá kezd válni, hogy nem szabad kollektívan hibáztatni senkit. De azért az elég érdekes lesz, hogy ha kimazsolázzuk a vétkeseket, azt ki dönti majd el?
    Az én fentebbi kommentemnek az lett volna a lényege, az evangéliumokkal összhangban, ha mond ez neked valamit, hogy megoldás-e a gyilkosok szégyenpadra állítása? Az oké, hogy el kell különíteni őket a társadalomtól, hogy ne veszélyeztessenek másokat.
    De vajon mi a megoldás arra a félelemre, ami a népek, rasszok közötti harcként írja le a globalizmust az erőforrásokért?

  • Drizari 7:40-43

    )))))))))))))))))))))))))) 😀 (((((((((((((((((((((((((((((

    Bocs’ nem cinizmusból rögök, hanem az ottani groteszk „demokrácia” felfogáson.

    Üdvvvvvv 🙂

  • Egyébként én sem utaznék szívesen olyan tömegközlekedési eszközön, metrón villamoson, v. buszon, ahol „csak”
    minden . n e g y e d i k * utas zsebében lapul egy-egy „önvédelmi” pisztoly. – Kész puskaporoshordó.
    Pláne, ha rosszabbul megy a gazdaság, mint máskor…
    .

    * Ti. itt fentebb írta valaki, hogy csak minden negyedik amerikai rendelkezik engedéllyel. Más lapra tartozik, hogy ezzel szemben a fegyverek száma meghaladja az amaerikai lakosság létszámát is. Ergo az engedélyesek birtokolhatnak fejenként akár 7-8 lőfegyvert is… 🙁
    [ui. ha rossz a számításom, kérlek korrigáld „az eredményt”]

  • JichakPerlmutter

    AMÚGY MEG: Bendegúz79.

    Egy csöppet sem vitatom annak a jogosságát, ill. olyan jogszabály alkalmazását, amikor egy-egy bizonyítottan veszélyeztetett közösség törvényes keretek között felfegyverzett biztonsági személyzetet, vagy a rendőrség segítségét veszi igénybe…
    Ez nagyon is helyénvaló.

    .

  • JichakPerlmutter

    Bendegúz79/Drizari/Dongolo stb.!

    A fegyvertartási vitára sajnos . f r a p p á n s . v á l a s z t . ad főszerkesztőnk Cristopher Adam: A megvadult amerikai jobboldalról címmel itt közzétett cikke (okt.28/12:34).

    .

  • Valaki valahol itt fent, erről az egész rendszerről azt írta,hogy EGY TELI PUSKAPOROSHORDÓ

    🙁

  • JichakPerlmutter
    2018 november 3
    5:32 de.

    „törvényes keretek között felfegyverzett biztonsági személyzetet, vagy a rendőrség segítségét veszi igénybe…”

    Akkor meg azért lehet kiabálni, hogy rendőrállam meg feudalizmus, ahol a gazdagokat védik a többiektől! Különben meg hány olyat hallottunk, hogy rendőrök védték a helyet, és még úgyis behatoltak a támadók …
    Számomra megdöbbentő, hogy mennyire a fegyverengedélyezés vette át a topikot, mintha ez lenne a fő probléma. Az senkit nem zavar, hogy itt társadalmi osztályok állnak egymással szemben, de a magyarázat már etnikaiba csúszik át, mintha az okozná a válságot?

  • JichakPerlmutter

    Lámpa!

    Belátom, igazad van.

    J.P.

  • JichakPerlmutter

    Azért azt is lássuk be, hogy ha assszondom, jobboldal, annak is megvan a maga osztály kerete. Nem is oly nehéz meghatározni kinek a gazdasági érdeke játszik ma benne szerepet…

  • Szabados Ferenc

    Ilyen ostoba cikket… Összemosni a jobboldalt, a szélsőjobbot, a radikális jobbot, a laza konzervatív gondolkodást, meg mindent.

    A baloldali dolgokról miért nem írtok? Ki lőtt bele a tömegbe egy baseball meccsen? Ki lőtte meg ott az egyik Republikánus képviselőt?
    Ki volt az a baloldali fekete férfi aki 5 rendőrt lőtt agyon Dallas-ban?
    Kik voltak akik fehér port küldtek szét pár hónapja, köztük valódi ricin mérget is Republikánusoknak?
    A baloldal. De ja, erről nem lesz cikk.

    Sőt, úgy látom hogy a jobboldalt kritizáló cikk alatt meg szépen le lettek zárva a hozzászólások, oda már nem is írhat senki véleményt. Szánalmas ahogy a baloldal ennyire retteg egy kis vitától. Tudják hogy hamis híreket írnak, tudják hogy hazudnak és tudják hogy képtelenek lennének megvédeni az állításaikat egy korrekt vitában.

  • Szabados Ferenc

    Ja, és ne felejtsük el azt, hogy 2014-ben is történt egy ilyen. 3 zsidó embert végeztek ki egyszerre. Csak akkor senki nem hibáztatta érte Obamát. Mondjuk őt soha egyetlen erőszakos dolognál sem hibáztatták. Trump meg már azért is hibás ha erősebben fúj a szél, mert a bolygó születése óta tartó több millárd éves időjárás-változás is Trump hibája. 😀

  • Szabados Ferenc

    „Most is, csak annyit tudott tenni Trump, hogy 21 evet kell valakinek betolteni,HA FEGYVERT AKAR VENNI!”

    1. Ez nem lett keresztülvéve, csak pár állam önként változtatott a törvényen. Vagy pár bolt?

    2. Ez a mostani elkövető is vagy 50 éves volt. Szóval a 21 éves korhatár szerinted miben befolyásolta volna?

  • voronyezs
    2018 november 3
    9:16 de.

    Holott lehetne boroshordó is…

  • Szabados úr:
    Maj’még kiderül hogy a gaz ballerok tehetnek a jappán szökőárról is.

  • Szabados Ferenc Kedves Ferenc Kérdezzen mielőtt támad. Minden poszt bezárul hét nap után. Nem csak Te nem írhatsz oda, hanem maga Ságvári Endre sem írhatna. Nem játszik szerepet benne senki oldala.

  • Szabados Ferenc Kedves Ferenc Miért hibáztatták volna Obamát? Komolyan gondolod, hogy Trump uszító, bevándorlóellenes kirohanásai nem játszanak szerepet követői magatartásában? Obama mikor uszított?
    Nem tudom, Trumpnak mennyi szerepe van a klímaváltozásban, de a rossz irányba fordulásához nagyon sok a köze. Mert Ő tagadja, mert hirtelen ehhez is ért. Mondjuk ez nem ritka, mikor valakit kiemelnek. Ha gazdag leszek, bölcs is leszek. Ismerős? Akkor rögtön három lépcső is kell. Tudod, aki nem tud spanyolul, ne beszéljen spanyolul.
    Még az sem zavar senkit, hogy bevándorlók uszítanak bevándorlók ellen? Pedig ahhoz tényleg pofa kell. Úgy tudom Trump nem indián, és nem a Mayflowerrel érkezett. Mind nagyapja, mind az édesanyja bevándorló. Mire ez a nagy melldöngetés?