Európa a sovinizmus és az etnikai megosztottság árnyékában ünnepli az I. Világháború végének centenáriumát

2018 november 11 12:20 du.63 hozzászólás

A világ éppen akkor ünnepli az első világháborút lezáró békeszerződést, amikor ismét terjed a földrészen a sovinizmus és az etnikai megosztottság démona és emiatt sokfelé komor hangulatot és bizonytalanságot érez–jegyzi a The New York Times. A mai, liberális rendet az a szándék hozta létre, hogy megfékezzék nacionalizmust, a kérdés az, hogy fennmaradhat-e a liberális rend a történelmi emlékek halványultával? Hiszen a fiatalabb nemzedékek immár nem tudják, milyen az ipari méretű mészárlás, ők a pénzügyi válsággal, a migrációval és azzal az érzéssel találkoztak, hogy az egyesült Európa nem teljesíti, amit megígért. Napjainkban a politikai közép gyenge és a szélek radikalizálódnak, akár csak egykor. Lendületbe jön az etnikai gyűlölettel teli nacionalizmus, populisták ülnek több kormányban is. Orbán Viktor fenyegető muzulmán hatalomátvételről beszélt és könyörtelenül hivalkodik a maga illiberális demokráciájával.

Ismerős az is, ahogyan romlik a politikai közbeszéd. A mai, párizsi ünnepségeken jelen lesz egy csomó olyan nacionalista vezető is, aki semmit sem szeretne jobban, mint szétszakítani az EU-t, így Putyin és Erdogan. A jelenlegi helyzet persze sokban más, mint az 1. világháború előtt, ám Timothy Garton Ash arra figyelmeztet, hogy a demokráciát és a békét sosem lehet biztosra venni. Viszont az is biztos, hogy a földrész már nincs a geopolitika középpontjában és ez szintén arra ösztökél, hogy erősítsék meg az integrációt.

***

Ausztria és Magyarország teljesen eltérően viszonyul a monarchia örökségéhez: az osztrákok főként arra használják, hogy turistákat csalogassanak az országba, a magyaroknál viszont alapot jelent a nacionalizmus számára–jegyzi a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Bár mindkét állam elvesztette területe jelentős részét, Bécsben manapság ez nemigen téma, annál sűrűbben kerül viszont szóba a magyar politikában. A honlap másfél perces filmösszeállítása megszólaltatja Rathkolb osztrák történészt, aki megállapítja, hogy Trianon a mai napig igen fontos viszonyítási pont a magyar nacionalisták világképében. Orbán Viktor gyakran emlegeti a békeszerződést, de a magyarok mindig is áldozatnak tekintették magukat, legyen szó az 1. világháborúról, a szocializmusról, 56-ról vagy éppen a rendszerváltozás utáni átalakulásról.

***

Lengyelország ma ünnepli az állami függetlenség 100. évfordulóját, ám félő, hogy az eseményt beárnyékolja a nacionalisták várhatóan több tízezres felvonulása, amelyre tódulnak a szélsőjobbosok Európa minden részéből–jegyzi a Financial Times. Mivel egyidejűleg a hivatalos demonstráció is zajlik, összecsapásoktól kell tartani. A hadsereget mindenesetre kivezényelték Varsóban, annál is inkább, mert a radikálisok megmozdulása tavaly erőszakba torkollott. Már akkor is felbukkantak hasonszőrű figurák, a többi közt Magyarországról és Szlovákiából. A két mozgalom általában igencsak utálja a másikat, most mégis együtt menetelnek a lengyel kultúra, hazafiság és függetlenség jelszavával. Az egyik demokráciapárti szervezet szakértője szerint a liberális demokrácia és a sokszínűség elutasítása egyesíti őket, illetve az, hogy ellenségesek a muzulmánokkal szemben. A másik oldal ezzel szemben úgy látja, hogy a vendégek számára a légkör a vonzó, mert a lengyeleknél nem kell szégyellniük a hazafiságot, azt hinniük, hogy a nacionalizmus az valami rossz.

A kormány ellentmondásosan viszonyul a tüntetéshez, bár szintén nem kér a migránsokból. Bírálta a múltkori túlkapásokat, ugyanakkor nem szeretné elidegeníteni azokat a lengyeleket, akik számára fontosak a megmozdulás jelképei. A múlt évben Duda elnök elítélte a beteges nacionalizmust és idegengyűlölet, ezzel szemben a belügyminiszter gyönyörű látványnak nevezte a szélsőségesek által felvonultatott lengyel zászlókat. Márpedig elemzők szerint ily módon legitimálta a szélsőjobbot. Ma pedig könnyen előfordulhat, hogy ismét elfajulnak a dolgok és ezúttal is a radikálisok szabják meg az események menetét a varsói utcákon.

Szelestey Lajos

63 hozzászólás

  • Nincs ok az ünneplésre!
    Az I. világ háborút lezáró béke-rendszer (benne a trianoni is) megalapozta ill. okozta a II. világ háború kitörését.

  • -Nagyon teves a cikk jelntese, a “bekeszerzodes” csak 1920 Juniusaban tortent, ill. lett elfogadva.

    De az “armistic” napjan a tomeggyilkossagoknak veget vetettek.
    S a megeggyezese alapjan a fegyverek elnemukltak a 11-ik honap, 11-ik napjanak a 11-ik orajaban.

    Az ma is uunepelve mind haboruban resztvevo hatalmak altak evente mint “armisztik”-nap.

    Persze az is csak ‘idoleges’ ill. felteteles lett, mert az emberiseg, fokent az uralomra vagyok nem kepesek, sem hajlandok tomeg-gytilkossagok hinyaban elni.
    Ami az meberiseg leg-szegyenletesebb es megbocsajthatatlan bune.

  • Szereny vele,menyem szerint, az EU focelja, hogy megszuntesse az egyeni orszagok jogait es el akarjak torulni a bemzeti erzest, azaz minden Orszag aki tagja, NE legyen kulon nemzet, hanem egyszeruen csak EU tag, minden nemzeti
    erzes nelkul. Ez viszont nehezen fog menni, ismerve a franciak sovinizmuat , meg a nemeteket. Az angolok meg vegkep nm mennek abba bele.

  • javitas:nemzeti erzest

  • fFoleg 1956 ota , a magyarsag, mindig loyalis volt a lengyelekhez!

  • ‘És elérkezett 1914 Junius 28 ika, a merénylet napja. Ferenc József a birodalma presztízsét féltve, a Magyar közvélemény egetverő lelkesedésétől kisérve megtámadta/megtámadtuk Szerbiát azért a merényletért amelyben az az osztrák főherceg vesztette életét, akivel évek óta kölcsönösen utáltuk egymást.
    (Furcsa, hogy milyen hamar elfelejtettük az Aradi vértanúkat, Haynau rémuralmát, a hazánkba kiterjedt habsburgi titkosrendőri hálózatot, Széchenyi István öngyilkosság/halálba üldözését mivel pellengérre állította a Habsburg rendszer irányítóinak bűneit, gonoszságát és ostobaságát.)
    Katonavonatok indultak fiatal, erős, egészséges, vidám magyar katonákkal; felvirágozott, pántlikázott vagonokból hangzott a dal; lelkes kis fenyegető versikék születtek: Pl. “Megállj, megállj, kutya Szerbia, nem lesz tiéd soha Bosznia”,…..
    És mi lett ennek a világégésnek a vége ? – értelme ? – 51 rémképpekkel teli hónapok elmúltával, mikor az utolsó ágyuk is elhalgattak, ez a világégés – 10 millió halottat, 21 millió hadirokkant, becslések szerint akkori $330 milliárd pénzbeli kárt hagyott maga után.’
    Mivel ma tudjuk, hogy a sötétségben élő, nacionalizmussal megfertőzött tudatlan emberek miatt robbant ki ez a Nagy Háború, már a 100 éve késleltetett Európai Egyesült Államok létrehozását vélem legsűrgősebb teendőnknek.

  • Figyelő! 7:17

    Akár Kanadában, az USA-ban, vagy Ausztráliában, stb. szövetségi államokban minden nemzet úgy ünnepli magát, ahogy tetszik neki. Miért is ne lehetne így az Európai Unióban is. Legföljebb az a nehézség, hogy az ilyen magukfajta sunyi nacionalisták, akik nem férnek a bőrükbe, azok szítják a parazsat, uszítják a többieket egymás ellen…

    Olyanok is, akik még mindig az amúgy is vesztes a háborúk restaurációját kívánnák még mindig vissza…

    Amúttkor pl. PPP olvtársa vonta kétségbe Kárpátalja és Szlovákia status quo-ját, mely kívánságok ismét csak háborúval oldhatók meg, vagy veszejthetőek még tovább is…
    Most, hogy az európai népek közötti “fizikai” határok [még] nyitottak, oda megy ahova akar, nem tartozik ezt bejelenteni senkinek sem. Ott vállakozik ahol akar, ha megvannak a gazdasági feltételei – személyi akadálya nincs- az biztos… Mondjon ennél egy jobbat. Maga is ezt a szabadságot szerette meg Kanadában ugye…

    Itt is szabadon énekelhetjük a Szép vagy gyönyörű vagy-ot, vagy a Hazám hazám-ot, de a Székely himnuszt sőt, a román állam területén is, úgy hogy a magyar állam miniszterei közben szabadon(!), jogi konzekveciák nélkül ott pofátlankodhatnak, provokálhatják a szomszédos államokat, énekelve magyar állami himnuszokat… Az egyikük lovon vonult be, mint anno a maguk Horthyja tette Budapesten…

    A maga szövegéből pedig a háttérből kicseng a nem is rejtett EU ellenes rosszindulat és a sajátjai iránt érzett sárga irigység, azaz: “ha már 62 éve eldobbantottam, hát ne legyen jobb az otthonmaradottaknak se!”..

    Tudja mit nénémasszon’: E cikken után olvassa még el Macronnak a Francia K ö z t á r s a s á g elnökének tegnapi példás beszédét is, amely minden békeszerető demokrata számára iránytűként szolgálhat.

    Ui. Maga kedves, csak hivatkozni szeret a demokráciára, amelyet inkább megdönteni látna célszerűnek…

    .

  • Kedves Figyelő! A nemzet, és a nemzeti érzés egészen mást jelent, mint a “nemzetállam”. A nemzetállam egy kirekesztő államforma, ahol egy nemzet tagjai FONTOSABB államolgárok, mint a kisebbségben lévő nemzetiségek.

    Egészen bizonyos vagyok benne, hogy egy Magyarországon élő román nemzetiségű MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRT nem tartasz egyenértékűnek egy magyarral. Na, ez a kirekesztés… persze ugyanez még szembeszökőbb zsidó és cigány állampolgáraink esetében… Talán a tótokkal vagy elnézőbb, hiszen azok már a honfoglaláskor is itt voltak, de azért, ha úgy mondom, hogy “szlovák”, akkor már felkapod a fejed és gyanakszol, ugye?

  • Vagyis, az EU nem a nemzetek, hanem a NEMZETÁLLAMOK ellen van. És én ezt helyeslem.

  • Figyelo
    2018 november 11
    7:17 du.

    De ezt honnan gondolja kedves Figyelő?! Az EU-t tagállamok alkotják, ahol minden egyes tagállam szava erősen számít. Ahol akár csak egyetlen egy állam megtudja vétózni a maradék 27 álláspontját. Példájában pedig épp a németeket, a franciákat és a briteket említi akik az EU motorjai (igen brexit ide vagy oda, az Egyesült Királyság mind a mai napig teljes jogú tag), azaz a kérdésem akkor úgy hangzik, hogy pontosítsuk az Ön állítását:
    KI akarja, és hogyan azt, hogy EU egyetlen tömb legyen és a nemzetek, a nemzeti érzés úgymond eltűnjön? (Ami nyilván butaság, és lehetetlen).

  • “…nem kell szégyellniük a hazafiságot, azt hinniük, hogy a nacionalizmus az valami rossz.”
    Annak a vicsorgó sovinizmusnak, ami az ilyen felvonulásokat jellemzi, semmi közük nincs a hazafisághoz, sőt még a normális nacionalista (nemzeti) érzésekhez sem. Nagyjából annyi a különbség, mint a kannásbort delíriumig vedelő, és az ünnepi ebédhez, baráti csevegéshez 2-3 pohár bort elfogyasztó között.

  • talalom
    2018 november 12
    7:10 de.
    Csak az a baj a hazafisággal hogy, azt elfogult cél érdekében a szélsőségesek kétféle képen értelmezik, az egyik oldal szükségtelennek tartja, a másik helyből sovinizmusnak, pedig a középút felettébb egészséges.

  • Hallom a hírekben, hogy az oroszok a válaszcsapás elvéről áttérnek az első csapás elvére. Az okát nem nagyon értettem, mert autókázás közben erősen a forgalomra koncentráltam, és néha eleresztettem egy-egy “most szálltál át a traktorodról?” gondolatot, és ilyenkor hallókörömön kívül került a rádió hanghullámai.

    Az utamon zajló forgalomtól függően fűztem tovább gondolataimat: no most, mi lesz az oroszok “halott kéz” védelmi rendszerével? Eddig az amcsik csak azért nem radírozták le Oroszországot a térképről, mert amennyiben nukleáris támadás érné az orosz “cél objektumokat”, azonnal bekapcsolna az automatikus védelmi rendszerük, és ellencsapásként nukleáris rakéták százai vennének irányt amerikai célpontokra minden emberi beavatkozás nélkül. Emiatt értelmét vesztette az első csapás is, hiszen a válasz miatt nem lesz, aki élvezze a győzelmet.
    A védelmi rendszer működése pofon egyszerű: a megsemmisült célobjektumok rádiójele megszűnik, emiatt aktivizálódik a rakétakilövési automatika, és huss … ezután jelentős mértékben lecsökken a 7,6 milliárdnyi földi lakosságszám.

  • Drizari
    2018 november 12
    8:53 de.

    miért “kell” egy országot leradírozni a térképről?
    egyébként süsüéknek nagy gyakorlatuk van ebben (is): iraq, szíria, yemen, afganisztán (és a többi hátasztán országok sorban) Japán, az összes kórea, vietnam, európa, a többiek várólistán

    nem lenne e jobb ha mégis a Marsot foglalnák el és ott megvalósítanák magukat ha már a Földön ez akkora nehézségekbe ütközik …. eredménye 127000000 (az utóbbi 65 évben) halott+ ennek többszöröse nyomorék és ugyanennek még többszörösebbje nyomorult csupa boldogság tréfa és móka meg kacagás

    kitört a béke meg az összes ablak a környéken

  • FIGYELO ;
    Sajnalom de nagy felre-ertesben el.

    A US elve az egyeni-szabad-lehetoseg es onhatarozatanak az elven alapult nemzet.
    Nem etnikai nemzetisegeken alapuiyva!

    De kifejezett sorai nagyon valotlan.

    Sot Trump az “amerikai nemzetiseg kovetoje” nagyon erossen.

  • RODEO;
    A leheto LEGvalotlanabb allitasai tette,mint teszi allandoan.

    Ma az Orosz es csatlossai, mint Iran amely mind a kozep-keleti vilagban a verontasokat okozza.

    Miota Obama elvtarsa nyujtott nekik $ 150 biilo-t, remelve hogy azt a lakossaik eletenek fel-lenditesere hazanalt volna.
    De mind azt a penzt azonnal fel-vilagszerti terrorista tomeg-gyilkossagok terjeszteire koltik.

    Szyriaban, Iraqban, Afghanistanban, Yemenben minden a Shiak alatali verontasokat rerjesztve.

    Iran egyedul amely ki-jelentett celja Israel elsoprese a Fold-felszinerol.

    Na miert hazudozol?
    Miben a US az indito okai a mai verontasoknak ????

  • Bendeguz79
    2018 november 12
    12:14 du.
    Kedves Uram, Maga jobban el van kábítva, mint a németek a FAZ(Frankfurter Algemeine Zeitung) és hasonlóan hiteles fősodor által alul- vagy félretáplált németek! 😀
    Előre szólok, ezt nem fejtem ki részletesebben, mert utána lehet járni a weben vagy el lehet olvasni Udo Ulfkotte Megvásárolt újságírók című -mára posztumusszá vált- leleplező, utalásokkal alátámasztott könyvét!

  • Bendeguz79
    2018 november 12
    12:14 du.

    természetesen, és mindenki hülye csak te vagy a helikopter… béke honol… hol is? jaaaaaaaaaaaaaa, “ott” de oda meg nem megyek

    nagyon aggódok, neked tényleg megártott

  • Inkább Bibi
    2018 november 12
    1:39 du.

    aprópopó… kábítás!

    El Chapo Guzman kiadva a süsüéknek mert a süsüék kábítószer kereskedelmi lánca átvett 220 tonna tiszta cocaint aminek piaci értéke magasabb, mint a bankaranyé

    namost El Chapo-t tárgyalják és minden valószínűség szerint életfogytig bebörtönzik

    de
    egyetlen tized gramm kábítószerrel sem lesz kevesebb forgalomban süsüéknél a legnagyobb kábítószerfogyasztó véd és dacszövteségnél! továbbra is termelik az eredeti termelők (afganisztán mákmezőiről a katonaság aratja és szállítja katonai gépekkel haza vámmentesen) (egyik oka az afgán háborúnak jó kis kft és tszcs heroinra és cocainra)
    a többi termelő sem hagyja abba és az elosztó lánc sem szakad meg mindenki hozzáfér amihez akar
    csak El Chapo ráfaragott és mióta börtönben van semmivel sem lett kevesebb a kereskedelem

    van ám üzlet ennél már csak a fegyver biznicc nagyobb mert ugye a békeharc ahhoz sok fegyver kell most gázában éppen gáz van és nem tudni ki kezdte de sok a halott és csak romok vannak

    hahahahaha

    éljen a világbéke… ha nem vigyázunk ránktör

  • Na, megint félreléptünk a témától.
    Nekem csak egyetlen kérdésem van. Hová kell besorolni azt az (ezek szerint soha nem létezett vagy legalább is méltatlan) ezres nagyságrendben ismert I. Világháborús emlékművet, amelyből gyerekkoromban még a békásmegyeri libalegelőre is jutott egy?

    Ha most hirtelenében ez az egyetlen MÉLTÓ, amit hál’isten végre felavattak?

  • Na, most jól pofára estem, azt hittem, az “évszázados hiánypótló” témához írok… 🙁

  • A Málnaszőr 4:11 kisebb korrekcióra szorul, mégpedig abban, hogy azt írtam, hogy ma a magyar ember “…oda megy, ahova akar…”, azt tesz mire kedve szottyanik nekije…

    Ugyanis Orbanisztán parlamentnek becézett házibábszínháza két hete módosította a gyülekezési jog egyes rendelkezéseit, ahol többek közt 2, azaz Két személy nyilvános helyen történő összejövetelét . p o l i t i k a i . g y ű l é s n e k . minősítette, illetve jogszabállyal az ilyet, helyi rendőri intézkedés döntési hatáskörébe utalta…

    Na ez aztán az autoriter törvénykezés csimborasszoja, ami nemigen mutat a semmiféle demokrácia irányába, illetve csakis az illiberális fasizmust erősíti.

  • Szerintem a radikális fiatalok, és nem csak a szélsőjobbon, egy része azért van ott, mert nem talál vonzó eszmét a képmutató, meghasonlott, álszent konzervatív, liberális vagy szocdem mozgalmakban.

    Például ilyen képmutatóság az osztrák meg a magyar helyzetet összehasonlítani, egy lapon említeni. Az osztrákok nem ugyanabban a helyzetben voltak, mikor széthullott a birodalom. A győztesekről nem is beszélve, akik a mai napig, tisztelet a kivételnek, azt hiszik, hogy ők a jó oldalon harcoltak.

  • hazai lámpa
    2018 november 13
    7:57 de.

    “Például ilyen képmutatóság az osztrák meg a magyar helyzetet összehasonlítani, egy lapon említeni. Az osztrákok nem ugyanabban a helyzetben voltak, mikor széthullott a birodalom. A győztesekről nem is beszélve, akik a mai napig, tisztelet a kivételnek, azt hiszik, hogy ők a jó oldalon harcoltak.”

    Korrekt! Szerintem. (Bocsi: képmutatóság=képmutatás.)

  • INKABB BIBI;
    Oh ? hat ha veli hogy el vagyok kabitav, de nem irta hogy ki, vagy mi alatl, hat lergalabb ertesitene hogy mit velen valosagnak ?!

    Nem olvasom a nmetorszagi napilapokat, de naponta kovetem a DW napi hireket.
    Abban nem talaltam semmit aminek olyan vilgaraszollo esemenyetit mag latott.

    Hat irja meg !

  • B79, Aranyapám!

    Te írástudatlan vagy és totál hülye. Tessék szépen lekopni!

  • úgy tűnik fogalmazásgátlót szedett a szerző? nem szenvedő igealakkal hanwem állítóval kell meghatározni, úgymint megosztották (a tuggyukkik) és szítják a sovinizmust ami süsülandiában népi hurál és népi ünnep mikuláskor mert a sánta klauz az nem akkor jön hanem már hamarosan és el is kezdték a karácsonyi reklámokat és minden héten lesz egy sánta klauz fesztivál amire csak krampuszok nevezhetnek be meg a szamarak amelyek vontatják ródliját és a sok szar vas az meg mögötte hordja a csomagokat

    teljes az árukínálat ha most sem akkor Fekete Pénteken vagy Húsvétkor majd az Easter Bunny

    na az lesz még csak mókás meg vidám és kacagás és hurrá

    a szott üdülőhajók a folyókon a Rába meg az Elba és az összes kanyargók

  • Almási Alma
    2018 november 13
    3:31 de.
    Szerintem nyugodtan másold át oda, mert jó a kérdés!
    (Jártam már így én is, ne izgasd Magad, ez a fiatalos bóhóság mellékhatása!)

  • Bendeguz79
    2018 november 13
    1:43 du.

    Haha, a Deutsche Welle legalább olyan hiteles mint a Russia Today, a Tehran Times, a Népszava, a Magyar Hírlap vagy a Kurucinfo! Ezek mind elfogulttá finanszírozott reklámújságok! Namármost, ha ezeket -ugyanabban a témában- végigolvassuk, akkor talán rálelhetünk a lényeg negyedére, de az igazságra biztos nem! 😀

  • Elvira bácsi
    2018 november 13
    1:48 du.

    A tolerancia rózsát terem! (Vagy nyugtató túladagolást! 😀 )

  • Inkább Bibi
    2018 november 13
    2:42 du.
    tudsz e mondani egyetlen sajtóterméket ami nem valakinek az érdekeit pikkelyezi?

  • Rodeo11
    2018 november 13
    3:01 du.
    Nem, de az ösztönös, taníthatatlan józan paraszti logika sok mindenre enged következtetni, főleg ha olyanokat is meghallgatsz akiket a fősodor helyből lehülyéz! 😀

  • PITYI PALKO’

    Nacionalsista erzelmeivel nagyon elszaladt a valosagtol.

    Ausztria a haborukban igen sikertelen volt mindeg !

    Sot mint a Habsburgok mottoja volt, hogy “amig masok haboruznak birodalmakat epiteni, a Hansbugok azt hazassagal erik el”.
    Valoban ugy is epult a Habsburg birodalom.
    S azert volt olys ok elme-gyenge Habsburg kozottuk.

    A Habsburgok NEM biztak a mgyaraokban sem.
    Austrianak semmi erdeke nem letezett a haboru kezdeseben.

    Nmetorszag volt a falhoz szoritva az Angol-Franci erdekek alatal. A nemetiparnak szuksege volt piacra, nyersanaygforrasra. S az a kelet volt.
    Sot ugyan az volt a helyzet 1930-as evekben is.

    S a nemt mindeg a “keletet” remelte piaccanak es nyersanaygforrasnak is.
    Ma is ugyan az a nemet ipari es kereskedelmi erdeke.
    Es ismet a “kelet” a terjedesei teruleti lehetoseg.
    Mikor Ukrajna jott a celba, mint EU es NATO tag, Moszkva rogton fegyveres erokkel reagalt es elfoglalta Krimiat, meg kelet Ukrajnat.

    A Francia es Anglia nem sok piacot jelent a nemtnek, mert azok nagyon iparosodottak.
    A KELET ma is es a jovoben is a nemet celja es erdeke.
    Azert fegyverkezik Moszkva ismet !!!

  • Bendeguz79
    2018 november 13
    7:05 du.

    bendegizi legújabb agyficamát láthatjuk:

    “A KELET ma is es a jovoben is a nemet celja es erdeke.
    Azert fegyverkezik Moszkva ismet !!!”

    a két mondat “logikusan” következik egymásból, valamint a macska fel van mászva a fára… természetesen senki más nem fegyverkezik…mert akkor gizi rögtön közölné az… olvasóval

  • Bendeguz79
    2018 november 13
    7:05 du.

    mondd gizi, miért van az, hogy a süsüék saját fogyasztóvédelmi szervezete a süsü piacon kapható személyautók minőségi sorrendben leírt listájában az első 29 helyen egyetlen süsü (GM, Chrysler, Ford) márka sem szerepel, viszont a német autók az első 5 ben még úgy is, hogy a VW -t megvádolták káros gázkibocsátással, mert kevés volt a német állam hozzájárulása a csődben lévő süsü gazdaság megmentéséhez (a Reuters nél olvasható a tanulmány… nem a kuruc infón) a VW Jetta a Subaru Legacy val párosversenyben az elsők között

    szóval a németek keleti érdekei meg a süsülandiába érkező német import az valahogy nem konvergál a soraiddal (már megint!)

  • Almási Alma 3:28

    Teljesen igazad van.
    Ha most ez lett a méltó emlékmű, akkor az a többezer, ami Magyarországon minden faluban, városban fűnél és fánál – a Horthy érában – elburjánzott, azok soha nem értek semmit…

    Tény-ami tény azok a katonák bizony nem igaz ügyért adták az életüket sőt, ha a kezedetekkor nem lelkesednek annyira a háborúért, tán még Trianont is megússzuk, legalábbis jóval olcsóbban, mint így…

    Különben, sok ilyen emlékművet volt szerencsém megszemlélni, de zsidó katona emlékét egyikre sem vésték fel…

  • Inkább Bibi
    2018 november 13
    2:21 du.
    Odamásoltam…

  • Inkább Bibi
    2018 november 13
    1:26 du.

    Bocs az elírásért. Igazából “képmutatóskodást” akartam írni.

  • ELVIRA NENI irta;

    “Te irastudatlan vagy es teljes hulye…”

  • INKABB BIBI;

    Vajon miert nem volt kepes valaszolni a keredesre ?????

    S miert csak elterelni probalta a kerdes alapveto alanhat??

    Persze teljesen meggyozodott vagyok ,hogy HA kepes lett volna ertelmesen reagalni akig lett volna kepes varni a lehetosegre.

    A DW itt mukodik Washingtonbol, s vilagszerte minden jelentos helyekrol. De a jelentesek zome az AP, Reuter,stb. es mas vilagszeri-hirszerzok jelenteseit tovabbitja.

    A maguk ottani elszigetelet szervek csak a sajat elveiket hirdetik, nem a nagyvoilahban tortenteket

    De semmi mas hir-forras nem cafolta meg eddig eggyetlen jelenteseben sem.

    Az ottani szemteikre nem vesztenek egy percet sem !!!

  • Bendeguz79
    2018 november 14
    5:32 du.

    “INKABB BIBI;

    Vajon miert nem volt kepes valaszolni a keredesre ?????”

    Mert nem akarok olyanokkal vitázni, akik nem képesek még azt sem felfogni, hogy a tenger és agyhullámokat nem lehet gereblyével kiegyenesíteni! 😀

  • málnaszőr

    2018 november 12
    4:11 de. valoban en nem vagyok hive az EU NAK! Nem hiszek nekik, meg vezetosege sincs, mert egymast tamogattak csak. Mar oreg vagyok, valoszinu nem elem meg a vegso kiabrandulast, amit majd az europai nepeket elernek majd.

  • Inkább Bibi

    2018 november 13
    1:26 du. Igen, de az osztrakok tobbsege naci volt, csak ma mar ez tabu naluk is.

  • Bendeguz, az orosz MA is fegyverkezik.Nem tudni mire keszul, de ez van.Vagy allando uldozesi maniaban szenved es Putyin szinten. ez a rogeszme Sztalin ota letezik.

  • Bendeguz, az orosz MA is fegyverkezik.Nem tudni mire keszul, de ez van.Vagy allando uldozesi maniaban szenved es Putyin szinten, ez a rogeszme Sztalin ota letezik.

  • INKABB BIBI;

    A valosagon nem igen lehet vitazni !!!

    Azert nevezve a VALOSAG TENYEK-nek.

    Tenyeket tagadni, s meg azt probalni is, ugyab az mint a ‘ “szel-ellen pisilni” !!!!!!

    Maga es tarsai azt nem kepesek tenni sikeresen, csupan azert kenyszerultek mindeg a bunko gyalazkodasaikra!!!!

  • málnaszőr

    2018 november 12
    4:11 de.
    indenki magabol indul ki maga ram szorja a sajat elveit, amit en “sarga irigysegbol” irok. Abba nagyon teved, ha az EU- ban bizik! En nem, ez a kulonbseg! Kivanom, hogy igaza legyen es en tevedjek!

  • Mellekesen en es csaladom, sOHA nem volt Horthy parti!

  • Bendeguz79
    2018 november 15
    11:50 de.
    Sajnos a valóságnak többféle igazságtartalma lehet szubjektiv érintettségi alapon, jó példa erre Akira Kurosava “A vihar kapujában” című filmje. Nekem például ez a film felettébb tetszik, de találkoztam már olyannal is aki szerint unalmas köpedelem.

  • Bendeguz79
    2018 november 15
    11:50 de.
    Lehet, hogy nekik tabu, de sajnálatukra mások nem akarják eltüntetni a bizonyító hiradó felvételeket.

  • INKSABB BIBI’

    Ami valotlan, embertelen es erkolcstelen annak nem letezik tobbfele “subjective” lehetosege.

    Az IGEN es a NEM kozott nincsen kozep ut !

    Kik, es mifele hirado bizonyito felveteleket probal eltuntetni ?

    Az emlitett Kurosava filmje volt az bemutatava a Cannesi, vagy a Robert Redford altali Coloradoi filmfesztivalon ???

  • MALNASZOR Figyelohoz cimzett soraira;

    Igen csodalkozom hogy honnan vehette maga azt hogy Figyelo “inkabb a dmokracia megdonteset” ohajtana ???????

    Miota en itten olvasom a hozzaszollasokat, Fogyelo MINDEG es nagyon meggyozodoen fdejezte ki megelegedetseget a nyugati dmokracia eletkorulmenyevel.

    S gyakran , tisztan es meg-gyozoen adva hogy igen boldog hogy a maguk-fele eletkorulmenyeitol messze tavozhatott.

    Legalabb en, soha NEM olvastam egyettlen szot amibol a maga allitasa meg felremagyarazhato is lehetett volna !!!

    Inkabb a magafele hozaszollok akik allandoan rem durvan es ellenseges-modon reagalnak amikor a demokracia barmi fele modszereienk gyakorlasat jelzem soraimban.

  • Bendeguz79
    2018 november 15
    3:29 du.
    Mocskosul -egyesek szerint betegesen- türelmes vagyok, de nem kalendárium, azért megpróbálok “bunkó gyalázkodások” nélkül illedelmesen válaszolni:

    “Ami valotlan, embertelen es erkolcstelen annak nem letezik tobbfele “subjective” lehetosege.

    Az IGEN es a NEM kozott nincsen kozep ut !”

    Ennek így kéne lennie, de mégsincs így, mert sokan tagadják az abszolut igazság kizárólagosságát.

    “Kik, es mifele hirado bizonyito felveteleket probal eltuntetni ?”

    Az osztrákoknak természetesen nem esik jól, hogy a Hitler bevonulásáról készült filmhiradó felvételeken nem köpködés és záptojás dobális látszik, hanem véresre tapsolt tenyerek és örömkönny, tehát nem lenne csoda, ha megpróbálnák még a kópiákat is eltüntetni.

    A Kurosava film 1950-ben készült Japánban, japán szereplőkkel, japánul. Az egész világon nagy sikere volt, de hogy milyen díjakat nyert arról fogalmam sincs, ennek ellenére még neken is tetszett.

  • INKABB BIBI;

    Oh.”megprobal bunko gyalazkodasok nelkul irni”?

    Hat a “tenger es az agyhullamok gereblyezese”-t minek velne?

    El sem tudnam kepzelni hogy az osztrakok mit velnek az 1938-as Hitleri megszallasrol.
    S nagyon gyanitom hogy maganak lehetne barmi az elkepzelese mellett azon.

    Az emlitett filmen felkerestem az adatokat. A “Kurosova” nev alapjan veltem hogy valami Szoviet film lehetett.
    Soha nem hallottam arrol. Egy Velencei bemutatja volt.
    Valahogy az osi Japan tarsadalami rendszere inkabb megdobbentonek tunt mindeg a nyugatiaknak.

    De McArthur kivallo munkat vegzett Japan 180 fokos atvaltoztatasan. A Japanok mind halasak es boldogak hogy 2 ezer ev utan az tortent. S nagyon elvezik a modern eltmodot a veres es kegyetlen osidejuk utan.

  • Bendeguz79
    2018 november 15
    8:32 du.

    “A “Kurosova” nev alapjan veltem hogy valami Szoviet film lehetett.”

    Na jó, most már ingyen elárulom, hogy “Kurosova” a szovjet Kurosovnak a felesége! 😀

  • Bendeguz79
    2018 november 15
    8:32 du.

    “A “Kurosova” nev alapjan veltem hogy valami Szoviet film lehetett.”

    Na jó, most már ingyen elárulom, hogy “Kurosova” a szovjet Kurosovnak a felesége! 😀

  • Bendeguz79
    2018 november 15
    8:32 du.

    “De McArthur kivallo munkat vegzett Japan 180 fokos atvaltoztatasan. A Japanok mind halasak es boldogak hogy 2 ezer ev utan az tortent. S nagyon elvezik a modern eltmodot a veres es kegyetlen osidejuk utan.”

    Azt csak hiszi félkegyelműséged, a normálisabb japánok(akik még mindig többségben vannak!) a 180 fokos átváltozásért és a 45 óta még mindig meglevő megszálló hadseregért inkább két darab 90 mm-es derék szöget kívánnak a maga szamaritánus McArthur utódainak!

  • Inkább Bibi
    2018 november 17
    12:23 du.

    kár beléje a bendegizi a nyakán hordja a bölcsek kövét

    az a nagy “kavarás” ott a környéken és a “drillek” pontosan ezért vannak: a két kóreát megakadályozni az egyesülésben, japánokat megakadályozni, hogy saját lábukra álljanak és akkor a többi kis és nagyobb vadmacskákról nem is szóltam a fülöppp is oda meg vissza van a “boldogságtól” csak úgy lehet fenntartani a boldogságot ha nagyon sok megszálló van jelen a környéken…

    dehát a bendegizi is meg még sokan mások…. szóval fordítva ülnek a bilin másoknak meg belelóg a kezük

    hahahahaha

  • Kedves Figyelő!

    Valóban igazad van, az orosz ma is fegyverkezik, mert ez a nagyhatalmi álom következménye náluk (pláne, mióta a rendszerváltás után alaposan hanyatlottak.) Ez azonban NEM Sztálin miatt van, mert a CÁR is állandó fegyverkezésben állt a világtörténelem szerint. És ezért nem kellene Miviktorunknak sem lepaktálni Putyinnal, és játszadozni a tűzzel HIÚSÁGBÓL.

    Írod, hogy az osztrákok nácik. Úgy, mint a MAGYAROK? (azt akarom ezzel mondani, ha nem szereted, hogy a magyarokra általánosítanak ilyesmit – én például ezt nem szeretem – akkor másokra se általánosíts!)

    Az EU nem Birodalom (szerencsére), hanem elsősorban német-francia szövetség, amelyhez más európai államok is csatlakoztak. Ennek a szövetségnek köszönhettük, hogy itt Európában 70 évig nem volt háború. Én voltaképpen nem is várok tőlük mást továbbra sem. Még akkor sem, ha Miviktorunk ugyancsak rajta van egy háborúba vezető politikán…

    Végre elgondolkodhatnál legalább a saját állításaid szomorú következményein.

  • AuróraBoreálisz

    Ha létezik kollektív tudat, meg kollektív dicsőség, akkor létezik kollektív bűnössség is.

  • Almási Alma
    2018 november 18
    3:58 de.

    kedves fizikusnő (Dürrenmatt forog a sírjában) a tények eme elferdítése és kifacsarása nem tudományos! hanem bulvár! kánkán nélkül, nem tudom nem lesz e neked hexenschlusszod tőle?

    szóval senki más de a putyin az aztán istenigazából fegyverkezik és gonosz… mit kellene -szerinted- tennie? nagyterpeszben bedőlni és várni a (igaz az is, hogy azok meg azt hirdetik hogy “nagy” van nekik…, azután jön a csodálkozás mikor megkérdezik? ugye drágám már benn van? nem! a zord válasz, érdekes, kint sincs) tehát putyinnak nem kell félnie és terpesztenie sem

    “mi viktorunk” (nekem nem csak egy kreol nonokisszakállas) meg annyit lopik, hogy valahonnan valami zsolozsmát meg alamizsnát is könyöröghet, neki nagy tapasztalata van a bedőlés nagy terpesz variációjára, semmi újat nem nem jelent számára hacsak nem az ischiáz?

  • Almási Alma 3:58 írja;

    “…az orosz ma is fegyverkezik, mert ez nagyhatalmi álom következménye náluk…”

    Én meg azt mondom, ez nem nagyhatalmi álom, hanem egy >nagy hatalommalkatonai-gazdasági komplexum< egész gazdaságokat felölelő komplex hatásának, amely már a "puszta létével" szolgáltat 😀 okot fegyverkezésre. Ezen vagyis a "gazdasági komplexusukon" keresztül tulajdonképpen már az egész világot a magukénak érzik, ami a nemzeti álom egy továbbfejlesztett, de jóval gazdaságosabb mutációja.
    Közülünk sokan nem vették és nem veszik tudomásul, hogy mostmár "az orsoz" nameg a kínai is hasonló gazdasági rendszert épít ki országában, mely szisztémák jelenlegi fokán éppen és ugyancsak egy-egy katonai gazdasági komplexum áll rá a kor legmagasabb pályára csakúgy, mint az pl. a fentebb is felsorolt . t ö b b i . kapitalista államban már mindennapi gyakorlat.
    Amikor történetesen a lengyel hisztéria hatására a "NATO" gondolkodás nélkül telepít korszerű fegyverrendszereket "az orosz" határ közelébe, ez nem önvédelem, hanem sokkal inkább a hadi, illetve a fegyver lobbi hatékony működésének az eredménye. Mert elég baja az az északatlanti tömbnek, hogy 30 éve el kellett veszítenie egy olyan ideális ellenséget, mint a Szovjetunió volt. Akkkora fegyverkezés, mint azokban időkben volt lehetséges, amikor még a katonai költségvetés beterjesztésekor "az oroszra" a Kongresszus előtt bármit is rá lehetett fogni. Minden esetre jó reménnyel kecsegtet a tábornokoknak és a fegyvergyártásban (és ide tartozik szinte minden árucikk) érdekelt nagy vállalatoknak és kis (méretű) beszállítóknak ilyen igyekezete, hiszen ma már az orosz rendszer is a tőke logikája, és ő sem csak a valódi veszély függvényében rendel fegyvereket és fegyverrendszereket… Itt tehát már kéremszépen nem "két világrendszer" harca méretik meg a fegyverek gyártásában, hanem egy globális világrendszer belső feszültségeinek sőt üzleti konkurenciaharcának a kisütése ill. ezek mesterséges levezettetése zajlik, melynek hajtóereje már nem az elvi és filozófiai 😀 különbözőség, mint régen, hanem a száraz üzleti érdekkülönbségek tőkék és piacok szembenállása, és összemérése folyik.
    Majdmeg ezeket leegyszerűsítve holmi nagyhatalmi álomnak kizárólag populista fegyver és hadi lobbik, avagy a fakanál filozófiai eszmefuttatások szintjén nevezhetnénk, mert ez már igazából és valójában a . m a g á n-s z f é r á k . egyenrangú, bár mindkét előadó részéről hamis . z e n é j e… ))) 😀 (((

    Kisztihand: – V –

  • Kedves Chris!

    9:34-es kommentem rontott ill. duplikát pld. Ezért ha előkerülne a hosszabb, általam kiigazított példány, kérlek, vagy a lektort, hogy ezt az elsőként megjelentet töröld – persze ha ez lehetséges. Köszönöm. – V –

This site is protected by Comment SPAM Wiper.