Milyen országban élünk?

2018 november 12 10:43 de.72 hozzászólás

A tősgyökérről.

Általában ez a fáknál a törzs (tessék, kérem, nyugodtan asszociálni a tősre) függőleges irányú gyökérbéli meghosszabbodása, eltérően az oldalgyökerektől, amik, ugyebár – gyengébbek kedvéért mondom – oldal irányba nőnek. Ennél fogva a törzsgyökér a legvastagabb, és a legerősebb. Mondjuk, a tősgyökeres pécsiek tükének hívják magukat, ami meg erősen a tőkére hajazik. A franc ebbe a magyar nyelvbe, de rohadtul árnyalt tud lenni! Famíliáknál, nemzetségeknél a tősség már nem ennyire ismeretes, minden esetre tősnek lenni nem is olyan egyszerű. Főleg nem magyarnak.

Népünk Boldogsága Tisza István halálának századik évfordulója alkalmából tartott, a történelem ki tudja hányadik hamisítási beszédében – mert kérem, ez olyan évforduló, amit, ha fene fenét eszik is, kormányzatilag meg kell ünnepelni – azt találta mondani, „felismerte azt a feladatot, amit egy tősgyökeres magyar család sarjának magára kell vállalnia”. Mondjuk, a sarj maga, pláne, a sarjadék – legalább is a növényvilágban – korántsem a nemes és kívánt leágazást szokta jelenteni, de ezen ne akadjunk fenn.

Hanem Tisza Pista édesanyját Degenfeld-Schonburg Ilonának hívták. Ennyit a tősgyökérről.

A dicsőített államférfiról pedig Ady, aki mégiscsak kortárs, mi több Orbánnál lényegesen kompetensebb volt, azt írta:
„Minden a Sorsé, szeressétek / Őt is, a vad, geszti bolondot, / A gyújtogató, csóvás embert, / Úrnak, magyarnak egyként rongyot.”

De hát Orbán kétségtelenül nem olvas Adyt. Ahogy érzékelem, sok mást sem.

***

Népünk Atyja elhozta nekünk a fényt.

A Szépművészeti Múzeum átadásakor a következőt találta dagályoskodni:
„mi a saját nagyságunkat (?) sohasem abban láttuk, hogy el tudunk venni valamit másoktól, hanem abban, amit hozzá tudunk tenni az egyetemes tudományhoz és kultúrához (szólott, és egymaréknyi szotyolahéjat a földre köpött). Mi olyan nép vagyunk, amely mindig többet adott a világnak, mint amennyit kapott tőle.”

Néhány apróság, ami hiányos történelmi ismeretei okán elkerülte a figyelmét:
– Szent László kétségtelen adakozási szándékkal foglalta el Horvátországot.
– Károly Róbert és Nagy Lajos is csak adni akart, amikor a nápolyi királyság ellen vonult.
– Mátyás bús hada is csak némi kultúrát és tudományt akart vinni a barbár Bécsbe.
– Főleg, Szent István nem adta, hanem kapta a kereszténységet.

Habár kétségtelen, hogy adtunk kultúrát és tudományt a világnak, főleg, emberben kivitelezve. Sajnálatos módon mindezt az adományt legtöbb esetben itthoni meg nem értés alapozta meg, némi gyűlölettel és üldöztetéssel fűszerezve. Nodehát, ajándék fizikusnak ne nézd a vallását…

Ma is adunk a világnak, méghozzá sokat: több száz ezernyi kiművelt, képzett emberfőt. És mit kapunk a hálátlan világtól cserébe? Pár rongyos, girhes migránst, és még azokat se akarjuk elfogadni…

***

Milyen országban élünk?

Véreim, fajtiszta szittyákok, elgondolkoztatok már azon, milyenben?

Ahol a talpaink egymásra lépnek? Ráadásul egyetlen barackfa alatt? Milyen ország az ilyen? Hanyatt fekvő? Mert másképpen ez a talpilag kivitelezett egymásra lépés nem nagyon valósítható meg! Mondjuk, népességének egy része azért fekszik hanyatt, mert lefeküdt a Fidesznek, a többi meg azért, mert a fekvés a legkevésbé kalóriafogyasztó testtartás, nomeg, akkor – még ha nem is akarja – de átmenetileg egyenes a gerince.

Azért tegyük hozzá, hogy a talpalás a fociban szabadrúgással büntetendő cselekedet, durvább esetben sárga lap is jár érte.

Vagy olyanban, ami halszagú? Node kérem, most, amikor a törökökről kiderítették a kormányzati fajelemzők, hogy a testvéreink, a halszag meg a finn rokonságra utal? Nincs itt, kérem, valami ellentmondás?

Ja, hogy a versben halk szavú ország szerepelt? Na, az inkább. Habár a nép kussol, dehogy hallatja szavát, se hangosan, se halkan, mivel saját érdekében kinyitni a száját vagy gyáva, vagy gyenge. Egy esetet kivéve: amikor a sült galambot várja.

Helyette nagypofájú vezérei hangoskodnak, amit nem értek. Ha ők Magyarország – márpedig annak minősítik magukat – és Magyarország halk szavú, akkor mijafaszért ordibálnak, ráadásul hülyeségeket?

Véreim, fajtiszta szittyákok, hogy’ is van ez?

Ille István

(Illusztráció: Jessica Lee Ives)

72 hozzászólás

  • háááát, (háttal nem kezdünk mondatot és nem is ugrunk le a trambulinról)

    aki a bölcsek kövét nézi és hallgatja? az így jár, panaszra semmi ok…
    magam részéről megoldottam kikapcsoltattam bizonyos tv csatornákat a rádióállomások csak akkor szólalnak meg ha rákeresek és ott maradok, de nagyon sok olyan adó létezik amely zenét sugároz és közben be és le konferálja valamint minden 6 órában 2 perc híreket ami alatt le lehet halkítani

    olyan helyekre ahol orbánzik oda én nem megyek

  • Göllner András

    Isten hozta, Ille István. Rég nem hallottam hangját e tájon. Hiányzott. A nemzeti érzelmű zenekedvelők tiszteletére be kellene ide linkelni háttérzeneként a Belga együttes nép-nemzeti hip hopját.

    https://www.youtube.com/watch?v=jS-jSTVt670

    Remélem a szerkesztő úr meghálálja visszatérését egy adag pincepörkölttel, no meg egy kóser szilvával.

  • Göllner András
    a tékozló fiú visszatért 🙂 egy apró korrekció: Bälga (amúgy az egyik kedvencem)
    azért gondolom, régi hódolóim azért ennyire nem fognak örvendeni 🙂

  • Rodeo11
    akkor Orbanisztánban eléggé beszűkülhet a mozgástere…

  • Magam sem mondhatok jobbat, mint

    ISTEN HOZOTT IDEHAZA PITYUKÁM !!!

    Voronyezs

  • Ui.

    Jó ez az ADY-módi 😀

  • Te, te istenadta Pista!

    Engedd, hadd járuljak mán hozzá én is ehhez népnemzeti szószátyársághoz egy igen íííízes, önmagukat felmagasztaló, “”faji”” alapon öndicsérő* és rém nagyképű, eredeti sertésól és budiszagú szókincs szaporításhoz, mégpedig a . t ö r z s ö k ö s . jelzővel. 😀

    .

    .

    * Öndicséret; mindig büdös ! [Ez is ősi magyar szólás.]

  • Nem járok Ide,de Téged István szeretettel üdvözöllek.

  • Ille István
    2018 november 13
    1:35 de.

    nem vagyok ott és nem is leszek …teljesen be vannak szűkülve …érdekes egy képződmény… brittudósok bizonyosan tanulmányozzák

  • György Molnár

    “….Orbán kétségtelenül nem olvas Adyt. ” Egy szellemi és lelki analfabéta hogy olvasna….?

  • Szeva Illepityu mijazábra majd joól elmegyek Hozzád sörözni asztán majd nézhetsz hogy mi mi mi mivan.

  • Gyuri 10!

    Kár,hogy az utóbbi időben nem jársz ide(észrevettem.!!)..de remélhetőleg, amit olvasol (akár Illétől is..)arra tárgyilagosan válaszolsz?..!!!

  • Gyuri 10!
    Jobb ha tőlem tudod,hogy a nép nem kussol,és minden ellenkező állítással szemben sem “feküdt le a Fidesznek” csupán annyi történt,hogy elege volt a szocik hazudozásaiból,meg a mai kormány
    ugye sok területen bizonyított,teljesített,nos ezért szavazott rájuk a többség,immár harmadszor…..!!!!Nos ez az igazság,hidd el(!!!!)EGY PÁRTOKON KÍVÜLI(!!!!) és főleg nem lefizetett…,nem fanatikus… ,de magyar,itthon élő és tapasztaló egyszerű nyugdíjas,hiteles állampolgártól!!!!!
    Na ez az igazság!!!!

  • Rodeo11
    2018 november 13
    7:21 de.

    Téged már a brittttudósok sem tanulmányoznak
    Van egy szint ami alá azért ők sem mennek.

  • Boda Marcsi
    2018 november 13
    4:05 du.
    Nem korai még a választási kampány?

  • Sobri Rócsild
    rád nem emlékszem a rajongóim táborából 🙂 cserébe Mogyoródon, a Husi sörözőben hagyhatsz üzenetet, mikor jársz arra 🙂 a tulajdonos derék magyar, egy erdélyi csajszit vett feleségül, azóta keményen trianon-ellenes, de jó házi pálinkája van 🙂

  • Boda Marcsi
    2018 november 13
    4:05 du.

    Marcsi imádom mikor azt olvasom magától, hogy Ön hiteles… Emlékeztetném, hogy a minap azt sem tudta hozzávetőleg és nagyságrendileg sem, hogy hány ember lakik összességében Magyarországon. Ennyire hiteles Maga, sőt ez volt a legkisebb tévedése (ostoba tudatlansága), ami egyébként önmagában is olyan mértékű, hogy általános iskola első osztályában is azonnal megbukna, azért eléggé mélyre tette a mércéjét “otthonélő, tapasztalt, magyar nyugdíjasként”. Bocsánat, Ön azt írta, hogy egyszerű nyugdíjas. Ezzel nem vitatkozom, Önnél egyszerűbb embert keresve sem lehetne nagyon találni.

  • Hun Kanada 6:41

    Nála egyszerűbbet? Soha …! ))))))))))))) 😀 (((((((((((((

    .

  • Ille István
    2018 november 13
    6:32 du.

    Minek a kocsmáros mikor ott a mél.
    Írok Neked három szmájlit.
    Annyi csak elég nem?

  • Engedd meg, Istvan,hogy egy regi,szep heber mondassal
    udvozoljelek: “Aldottak az erkezok”.
    Remelve, hogy visszateresed-talan-javit
    valamit az utszeli,gyulolkodo “stiluson”,
    ami elterjedt itt.

  • Ady Endre nyilván nem olvasta Sigmund Freud naplóbejegyzését, amit Tisza István halála után írt. Hogy ti. a legbutább grófot választották meg utána elnöknek …

  • Izraeli
    az útszéli, gyűlölködő stílus nem a cikkszerzők sajátja, ám a jobboldali kommentelők nem szűkölködnek belőle 🙁

  • mindenki olyan országban él amilyet csinál magának?

    vannak jók, jobbak és csodálatosak (mint Óoz)

    teg napihír: Canada egyes tartományaiban hosszú évek óta nincs orvos, most foglalkoznak a kérdéskörrel! ezutóbbi nagyon fontos, nehogy már duma nélkül maradjon a nép!

    ugyanakkor Barzíliában kitört a demokrácia és újraszabályoznak mindent (most frissen elsöprő többséggel (lásd még Ontario) választottak új Head Honcho-t, mert rendnek kell lenni ezzel teljesen egyetértek, az jó, ha van rend (bár az Usa ban az a drogdíler aki vette a drogot az El Chapo tól az még egy irodaházat nyitott Manhattan ban, és márványból van a fogkefetartója is)

    namost Barzíliában rend lesz vagy már van?

    szóval 700 településen egyáltalán nem volt orvos, a többi pár ezren meg csak néha arra járt, ha volt pénze üzemanyagra… 2013 ban az a rohadt korrupt cucilista és liberális meg kommunista gyanús Dilma kötött egy megállapodást Cuba val azok meg küldtek orvost megfizethető áron és most meg van rendszabályozva cubai orvos hazamegy mert rendnek kell lenni és a barzil meg dögöljön meg orvos nélkül egy új orvos kiképzése 15 év + sok fakauri (ami nincs mert a korruptak ellopták cubai orvosra)

    tehát cubai orvos hazamegy a barzil nép meg kapott rendcsinálást és majd lesznek törzsi varázslók meg a bolsonaro kezeli az ügyeket

    hahahahahaha

  • Gabriel Karikas

    Nem teljesen a cikk témájához tartozik, de a szerencsétlen, lelki nyomorult, hazudozó Rodeio bedobta ide, úgyhogy közszemlére teszem az igazságot.

    A Brazíliában jelenleg szolgálatot teljesítő kubai orvosok első csoportja már vissza is ment. 129 fő.
    Várhatóan továbbiak is visszamennek, jelenleg itt lévő 8000 fős létszámnak talán közel a fele.

    Az ok, hogy a következő kormányzat nem hajlandó Kubába utalni az orvosok fizetését, hanem csakis közvetlenül nekik fizet.
    A többiek teljesítik a feltételt, vagyis elismertetik a diplomájukat, ez esetben elhozhatják a családjukat és a fizetést is közvetlenül kapják kézhez.

    Na, nem hülyék – nézzük csak a számokat:
    A Brazil kormány 11 ezer Realt (770 ezer forintos) fizetést pengetett ki a Kubai államnak.
    Ebből a Castro (a Raul) kifizetett nekik 3 ezret, a többit lenyelte. (elosztották Dilmával)
    Aztán még a fizetésen felül teljes ellátást kaptak, – lakhatás, kajapénz, ruhapénz, benzinpénz

    Nem tudom, hogy mennyire vannak a magyar orvosok megfizetve, de lehet pályázni.

    A fasiszta/kommunista – értsd: nemzeti szocialista Dilma féle kormányzat és a kubai diktátor kieszeltek egy ügyes – humanitárius köntösbe álcázott pénz-sikkasztási formát – “orvosok határ nélkül” keretbe ágyazva.

    Kiszámolták, az 5 éves program alatt a Brazil állam 5,6 milliárd Reált (392 milliárd forintot) juttatott így át közvetlen Castro (a Raul) zsebeibe.

    Ez csak az egyik volt, a sok ilyen sikkasztás között.
    Orbán Viktor sokat tanulhatna még.

  • Gabriel Karikas
    2018 november 15
    7:01 du.
    szemellenzős hülyékkel nem érdemes

    a félretett pénzből van Cuba nak több orvosa (mint barzíliának amelynek még évszázadokig sem lesz ugyanannyi az egy főre jutója mint Cuba) mert ugye van most bolsonarizmus… barátom aki traumatológus sebész és egyetemi tanár nagyon meg van elégedve és nem is akart sohasem emigrácsolni sehová

    majd felhívok egyet kettőt erről telefonon te meg ne fáraszd magad seggségekkel

  • Gabriel Karikas
    2018 november 15
    7:01 du.

    hülyeség fájna üvöltenél!

    az a seggfej Castro a különbségből egy tőkét halmozott fel, amiből az ország 10 millió + lakosságának beszerezte a fekete piacon felárral azokat az orvosi szükségleteket amik nélkül nincs egészségügy, gyógyszerek, és van saját kutató bázisa akkor mint Pest!!! (Budapest fele San Agustin ban) amikre a bolsonaro féle aljas rablók embargót tesznek és élvezik, hogy egy ártatlan nép ártatlan országa hogyan szenved hiányt mert nem hajlandó bedőlni a seggségeiknek

    te még nem láttál olyan egyedet akit előttem köptek szemen mert elárulta az ügyet…utána tutajozni is próbált és kurva büszke magára

    a tréfa a renitens süsü filmrendező és botrányhős szervezett egy tutajrakomány süsü állampolgárt akik otthon nem kaptak orvosi ellátást mert nem volt rá semmilyen anyagi fedezetük, amikor megérkeztek a migráncsok azonnal fogadták őket Habana egyik kórházában és ellátták, kikezelték ingyen…le van filmezve

    a biztosítótársaságok miből is gazdagodnak???

    na jó gábriel tudta, de hogy ennyire?

  • Gabriel Karikas
    2018 november 15
    7:01 du.

    remélem kedves cenzor átengedi mert ha nekem tűrnöm kell a Gábriel személyeskedését akkor ő is tűrje!

    ídézem gábriel elvtársat (aki szemét módon személyes butaságból és a valóság tudatos elferdítéséből próbál tőkét kovácsolni) a fasiszta bolsonarista párt tagját:

    MINDEZ NEM JELENT MÁST, HOGY MINIMA KALKULA BARZILIÁNAK, AMELY SOKKAL FEJLETTEBB GAZDASÁG MINT AZ EMBARGÓZÓTT CUBA ENNYI ORVOSA NINCS AZAZ ENNYI (legalább ennyi) HIÁNYZIK!!!

    “A Brazíliában jelenleg szolgálatot teljesítő kubai orvosok első csoportja már vissza is ment. 129 fő. (azaz a cubai állam adott nekik külföldre szóló munkavállalási engedélyt amely egyúttal -eredetileg is- akkreditáció… azaz bolsonaro kartárs csak a szart kavarja és nem képez barzil orvosokat és értelmiséget, hanem elnyomja a népet még 22 évre minimum ahogy gábriel kartárs említé vala fentiekben!

    Várhatóan továbbiak is visszamennek, jelenleg itt lévő 8000 fős létszámnak talán közel a fele.”

    engedéllyel mennek hahahahaha

  • DonGolo
    “hadd járuljak mán hozzá én is ehhez népnemzeti szószátyársághoz egy igen íííízes, önmagukat felmagasztaló, “”faji”” alapon öndicsérő* és rém nagyképű, eredeti sertésól és budiszagú szókincs szaporításhoz, mégpedig a . t ö meggyilkolt pubr z s ö k ö s . jelzővel.”

    Bulgakovtól és Bálint György (1906-1943) publicistától plagizálva, hadd én pontosítsak egy kicsit: másodosztályú frisseségű neotörzsökösség.

  • Rodeo11
    2018 november 14
    3:00 du.

    TE mit okoskodsz állandóan.
    TE csak egy senki Holocaust-tagadó náci-zigóta vagy

  • Sobri Rócsild
    2018 november 16
    4:40 de.
    hahahahaha még hogy? pedig nem, dehát Siló Csili Ró mindent asszisz émmegnem

  • Sobri Rócsild
    2018 november 16
    4:40 de.

    kedves közönségünk Schiló Recsi legújabb ébredését olvashatták, miután kirántotta a kezit …. ből, (belőle)

    el tudják e képzelni Ő mindeztetetetet minden ébredésekor képes kirántani

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    Igazából nem tartozok válaszolni neked semmire, de mivel a téma nem engem érint, hanem egyszerűen ráhazudsz emberekre, nemzetekre a legaljasabb ki-találmányokat, a szemetet viszont ha csak letagadnád!! – de még fényezed is …. 🙁
    lelked rajta

    Az igazságod, a harakirit magad követted el, a te sajat szavaid vádolnak:

    Ok, szerencsétlen a kubai nép -állítod – és igazad is van benne, mert a diktatúra előtti időkig latin-Amerika legfejlettebb állama volt.
    Miből élt? turizmusból. Vagy talán a görögök nem abból élnek?

    azóta ugye felvették a parazita életmódot, mármint a Castro testvérek – élősködnek nemcsak a saját népükön, hanem más népeken is.
    Én nagyon tisztán emlékszem,mikor anno a 70-es években jöttek a kádári dicsőség-jelentések, hogy éppen hány kórházat adtunk át Kubában, a Semmelweis-egyetem hány laboratóriumot szerelt fel Kubában oktatás céljából …

    Ez mit sem változott … mikor mindenki azt várta, hogy a rezsim összedől akkor előbb Venezuelát szopták, az utóbbi időben meg Brazil csöcsein lógtak

    tehát ezért reszketsz, hogy ez elmúlik … oksi, megértve

    Kubának van 11 millió lakosa, 110 ezer km² területen, él-Koreának 51 millió lakosa 90 ezer km² területen, mégis az utóbbiban 30 ezer USD az egy főre eső PIB.
    Milyen érdekes?
    Aztán ne hasonlítsuk össze európai országokkal, ahol a hasonló nagyságú és lélekszámú területek nem mennek kuriózum-számba.

    De hát a szegény kubaiak! Mint ahogy szegény palesztinok is!
    Azért szegények, barátocskám, mert mocskos diktátorok szívják a vérüket, és van pofájuk csinálni “szerencsétlen-áldozat” feliratú propagandavideókat, amivel további pénzeket capcaráznak a nagyvilágból.

    A Fidel megpusztulta magát, de a gazember öccse még továbbszíja a vérüket.
    Pont azért tudja, mert vannak hozzád hasonló mocskos fajzatok a nagyvilágban, akik besegítenek ebbe.
    Embargót csak az USA tart fenn Cubával – másokkal szabadon kereskedhetne – ha akarna.
    A Dilma kormány 1,2 Bi USD költséggel építette fel Havannában a Porto Marielt, amit mindjárt rögvest arra használt a Castro haverod, hogy fegyverek szállított Eszak-Koreának.

    Vagyis egy szarházi tégla vagy …

    A saját szavaid arcul-csapnak, tükröt tartanak eléd:

    “azaz bolsonaro kartárs csak a szart kavarja és nem képez barzil orvosokat és értelmiséget, hanem elnyomja a népet még 22 évre minimum ahogy gábriel kartárs említé vala fentiekben!”

    Te hazug-pista, még át se vette az elnöki hivatalt, már ö felelős érte?

    Hát milyen embernek kell lennie annak, aki ennyire galádul tud hazudni?

    Amúgy az orvosokkal való ellátottság számát tekintve érdekes módon Kinshasa-Kongó vezeti a világranglistát.
    Hát, azért egy kongói orvosi kezelésen elgondolkoznék ….

    Svájc-ban harmad annyi orvos jut 1000 főre.
    Európában a görögök állnak az élen mellesleg
    Brazil Lengyelországgal, Szlovákiával áll egy szinten. Magyarországon egy kicsit több az orvosok száma, amúgy megegyezik Angliával.

    szvl a lényeg, a Castro (a raul) nem lenyelte a pénzt, hanem abból vett orvosi felszereléseket …(hmmmm) – elhisszük- csak még arra adj egy kis időt, hogy neked, vagy a Castrónak, vagy annak az orvos-haverodnak.

    csak megjegyzem, hogy néhány brazilba telepített cubai orvossal elbeszélgettem …

  • Gabriel Karikas

    A fentebbi, Rodeio hsz-ban egy kis korrekció:
    Gabriel Karikas
    2018 november 16 5:08 du.

    – Dél-Korea értendő “el-Korea helyett –

    Amúgy még hozzáfűzném, hogy Kanadában is Brazilhoz hasonló az orvosok száma 1000 főre számolva.

    Egy ország egészségügyi helyzete, ellátottsága tekintetében az orvosok száma csak egy tényező a sok egyéb közül.

    Ami nyilván minden egyszerű, normális ember számára érthető.
    Csak a fanatikus, elvakult elmék ragadnak ki valami maguknak tetsző mutatót, amit meglovagolhatnak, “bizonyítandó” a hazugságuk igazát.

    Természetesen, ha a tények szembemennek velük, akkor nyilván a tények a hibásak, azokkal együtt akik a valóság mentén járnak.

    Mint az egyszeri autós-hölgy, aki szembement a forgalommal: “Csak egy őrült, – kiáltott fel, – hiszen mindenki szembe jön!”

  • Gabriel Karikas
    2018 november 16
    5:08 du.
    nem vártam választ, seggségeket egyébként sem olvasok, ezt sem

    kkk

  • Gabriel Karikas
    2018 november 16
    6:09 du.
    ugye Castro az egy rohadt kommunista volt!!!

    létrehozta, azaz megvalósította azt a rendszert, hogy bizonyos közeli lakókörzetekbe betelepített háziorvosokat aki kaptak egy 2 szintes házat, és minden szükséges támogatást, hogy az odatartozó emberek egészségesek maradjanak! megoldotta!
    mérnök, informatikus, fizikus, orvos minden fajtában, szociológus szóval képzett népet… a nép nem eszi meg a Gábriel hülyeségeit beszélgettél velük? ja nem lehet az övék az empájer stéjt bilding meg a jövő, hanem dolgozni kell, és azt fizetik meg

    hogy te mit beszéltél az lényegtelen szarról, szart lehet

    és benyálazni a szocialista rendszereket mert nincs profit és akkor mindenek halála?

    most békét akar a nyugat Yemenben mert azok akiket támogatnak azaz akik beadták a derekukat azok nyerőre állank 5 év és 5 millió halott? semmi csak a kapitalizmus győzzön
    ugye kedves gábriel

    van még ilyen baromságod

    én is akarok ugyanazokkal az orvosokkal beszélgetni… hogy te mit interpretálsz lepereg rólam ismerem a nyomort abolsonaro állatjai környékén

    a nép mit nyer mindezzel és kinek lesz jó? erre egy rohadt szót sem mondtál már hetek óta!!!!!!!!!!!!!!!!!

    és soha sem fogsz…
    szerencsétlen

  • Rodeo11
    2018 november 16
    8:01 du.

    A kis antiszemita senki
    most meg tirádákat nyom ki magából.
    A kínaiak undorító politikai berendezkedését már bevédte.
    A náci hitlerista Németországot dettó.
    Putyint imádolja.Madúrót isteníti.
    Mi jöhet még ???!

  • Gabriel Karikas

    Elgondolkodtam itt egy hozásszóláson.
    Hogy milyen hülyék is az amcsik tényleg? Úgy általában.

    Ott van a partjaikhoz közel egy “boldogság szigete” – az Óz földje – és nem mennek oda lakni.

    Se Venezuelába.
    Azok a hülye megtévesztettek is Nicaraguából képesek egész Mexicón átvándorolni gyalog, hogy megpróbáljanak az USA-ba betörni, fal ide, fal oda. Söt még a kutyás ólajtó méretű “nigger” határvédők se számítanak, akkor is betörnek.

    Miért nem mentek inkább Venezuelába, ha már úszni nem tudnak, hogy Cubába próbáltak volna inkább bejutni?

    Hiszen ezek a fasiszta (akarom mondani nemzeti-szocialista) diktatúrák olyan meghatóan tudnak gondoskodni a népeikről.
    Minden nap megmondják nekik, hogy mit nem lehet.

    Itt is van a pincében egy amúgy “felvilágosult” delikvens.
    Valami Rodeio féle. Ez is mégis inkább Kanadában telepedett le.
    Vajon miért is?
    Persze lehet, hogy ezt már inkább az adott állam-biztonsági hivatalára tartozik ….

  • István,
    “az útszéli, gyűlölködő stílus nem a cikkszerzők sajátja, ám a jobboldali kommentelők nem szűkölködnek belőle” 🙁
    Gondolom még emlékszel rá,hogy kiértékeltük az izraeli szélső bal és a magyar jobb-szél +- azonosságát.Az izraeli jobb csupán patriotább a balnál.Az útszéli durvaságban senki nem adhat 4-t a másiknak.Az aljasul hazudozóknak majd nézz utánuk.Sörözgetni csak arra érdemesekkel érdemes.Sajnálom nagyon,hogy a Lotz Termet bezárták.A beszélgetést esetleg tavasszal más,még létező helyen folytathatjuk.Addig is üdvözletünk Do Re Mi-nek és Neked:Do Ti Lá és Gyuri.

  • Gabriel Karikas

    Geyza, alias S. Rócsild!

    Bizony nem vicces egy valaki ez az úriember itt …

    Azok a Brazilba betelepített kubai “orvosok” akik máris visszamentek még mielőtt az új kormány hivatalba lépett volna, érdekes módon egyik rendelőből sem hiányoznak a létszámból.

    Puszta véletlen, nem?

    Nyilván nem véletlen az sem, hogy a kritérium lesz, hogy a diplomát be kell mutatni, és érvényesíteni az országban.
    Semmi más.
    Ezzel már automatikusan megkaphatják a letelepedést, hozhatják a családot, és közvetlen kézhez kapják majd a fizetést.

    Talán Kenny elmondhatná, hogy Irországban hogy működik. Pedig ugye Unió.

    Én csak azt tudom, hogy mikor nemrég a sógornőmék áttelepedtek Ausztriából Svájcba, miután megkapták az állást Zürichben, még hónapokba telt, mire effektív munkába tudtak állni. Pedig mint osztrák állampolgárok mentek, osztrák papírokkal felszerelve és több mint 20 éves gyakorlattal a hátuk mögött a Bécsi klinikán.

    Amúgy Brazilban az orvosok pályázati rendszerben juthatnak a közrendelőkben, közkórházakban állami álláshoz. Napi négy órai rendelés esetén 8000 reál. Nyilván egyéb juttatások mellett.

  • Sobri Rócsild
    2018 november 17
    2:14 de.

    hózápor! essetunni? mittuccte egyáltalán, böföx röföx meg részegen dajdajozol a bitek elbírják én meg ugyi röhögök rajtad kis selejtes delej csávó

  • Sobri Rócsild
    2018 november 17
    2:14 de.

    Róscheibni Csórikám akiket te utálsz azok vidáman élnek vagy máris halhatatlanok a kedves világégést végzők nagy bánatára

    essetunni? kiisvagyte? jaaa, hogy nulla másszóval: zéró?

  • Sobri Rócsild
    2018 november 17
    2:14 de.

    bucika, avagy Róscherbli Csilibuli…. ugye a náci az az Ignác beceneve (etimo ló gikuschan)

    namármost ha jól sejtem akkor az antant Ignácai ugyanolyan kesztyűben dudáltak a britisssss nácizmus mai napig létezik az összes pici ellenére ami álarc, a gallok és a többiek nem említve az Universum legszebb, legnagyobb, legbölcsebb, legkukoribb, leggöndörebb jelenségét ők még a sárkányban is hisznek (állandóan lefilmezik amint repked) de az a sárkány süsü… a Macskanő mindig lenyilazza miközben a szupermannnnn támogattya a vidáman röhögve forgó nőnemű lényt aki éppen a kellős közepén a nyehehének géppuskázik (ideje is van géppuskája is miért ne géppuskázna egyet, EZ IS RÉSZE A BÉKEHARCNAK)

    essetunni

    mennyire el vagy maradva legalább 3 brosúrával… olvasgass ne csak a garasokat

    most törheted azt bölcsek kövét a nyakadon hogy mit is mert a lejárt lemez olyan unalmas és akkor jönnek a kányák?

  • Gabriel Karikas
    2018 november 17
    9:56 de.

    Ali baba és a 40 rabló a rablott kincsekből sokkal többet tudnak lemorzsázni mint azok akiktől elrabolták
    tehát a kirablottak odamennek visszaszedni egy morzsányit

    (magam részéről azt az alapelvet miszerint ha valakit ingyen képeznek ki orvossá, művésszé, mérnökké, tudóssá, kutató fizikussá stb annak aki ezt kapta illendőségből is valamit térítenie kell azoknak akik mindezt lehetővé tették számára ha már adózás sincs)

    Itt is van a pincében egy amúgy “felvilágosult” delikvens.

    delinquente azaz delinkvens essetunni?

    a többi meg rablómese

  • Tegnap (nov. 17-én) 1 rövid Geyza, és 4 hosszú Rodeo hozzászólás felesleges volt.

  • AuróraBoreálisz

    Karikás Gábor!

    Neked nyilván a Batista diktatúra felelt meg, ahol se orvosi ellátás, se pénz, tehát nyomor a köbön, viszont rengeteg hvannai curva és egy hatalmas monokultúrára alapozott gazdaság toporgott egyhelyben szolgálva az USA vendégek és az ugyancsak amerikai átvevőpiac kénye-kedvét. Ezt az állapotot fixálta ez a Batista és rendszere. Szerinted az a tetszhalott állapot volt a normális és a jelenlegi a rendellenes.
    Amikor a Castro-k vezette forradalom végetvetett az egyoldalú gyarmattartó disznóságnak, az USA kegyetlen embargót vont Kuba köré úgy gazdaságilag, mint katonailag. Mi lehetett erre a válasz…?
    Ugyanakkor fennmaradt – ami az USA célja is volt – a monokultúrás mezőgazdaság, ahol a cukor volt az egyetlen, immár stratégiai áru és amelyet kénytelen kelletlen a SzU csak barátságból vett át… Ez volt az egyetlen számottevő bevételük.
    E kényszerhelyzetben az egészségügyi ellátást is így – ebből – teljesítették.
    Mit hazudozol itt összevissza és minek hülyézed az öreg Castrot, és miféle lopásról hablatyolsz…?

    Mi itt Európában is jól ismerjük a modern kolonializmus – bábdiktátorokra épülő – úgymond’ felszabadító 😀 harcmodorát… Így volt ez Chilében, Grenadában, vagy Vietnamban is. Az, hogy az USA az ő bábjait a hazájukból kiverő forradalmi és antikolonialista (nem feltétlen kommunista) rendszereket belekergeti bizonyos gazdasági és politikai kényszer, elsősorban autoriter vezetési helyzetekbe, mint Kubát és Venezuelát is, stb. hogy aztán majd farkas létére a bárányt kiálthassa ki farkasnak, ez már csak az imperializmus arcátlan természetéből adódó legtermészetesebb következmény. Ezeket floridai hamis hangokat és szándékos fals beállításokat a hozzád hasonló félretájékozott tévelygő madarak papagályként csak visszhangozzák… Bár ezzel tényleg jó szolgálatot tesznek USAnkáknak.
    A lényeg: az USA a szabadság leghangosabb bajnoka úgy tart függőségben országokat, végsősoron gyarmatokat, hogy közben 100 hangnemben zengedez hozsannákat a szabad világ felsőbbrendűségéről.

    .

    .

    Ui:
    Nemtom’ ha jól emlékszem, te is Braziliában lakozol. Épp a múlt héten láttam a TV-híradóban egy egész riói favela negyedet a sárlavina martalékává válni… Nagyon elszomorodtam, és egy pillanatra felötlött bennem az Orfeo negro fiataljainak kilátástalan helyzete, minden szép zenéjük ellenére.

  • Aurora Borealisz:
    Abban is sok az igazság amit te írtál Kubáról.

    De én még emlékszem egy érdekes momentumra a kubai atomválság idejéből:

    Az akkoriban mindannyiunk által csodált és tisztelt Fidel Castro azt találta nyilatkozni (azóta sem hallottam sehol megismételni a szöveget)
    hogy idézem nem szó szerint:

    “Ha az kell az amerikai imperializmus és vele együtt a világ-imperializmus pusztulásához hogy Kuba hamvadjon el az atombombák tüzében, akkor Kuba népe boldogan áldozza fel magát e cél érdekében”

    Ez mondjuk egy kicsit szíven ütött engemet azért…

  • Rodeo ne hisztizz nagylány vagy már

  • Almási Alma
    2018 november 18
    4:03 de.

    kedves közönségünk a legújabb feleslegességi felelős kiskátéjából olvashatták az első brosúrát

    azért elárulhatnád miért is mármint tartalmaikat tekintve (beszélek a saját betevőimről) a geyza vagy akárki nem -számomra- sem nem oszt sem nem szoroz

    rosszul aludtál?

  • Gurltiz:
    Látom olvasol engemet kisöreg.
    Nagyon helyes, legalább tanulsz valamit.
    De akkor ne híreszteld azt a csacskaságot hogy nem olvasol.

  • Alma:
    Igazságod van !
    A mai világban minden:felesleges.
    Mert van helyette szok-szok oóccó kinai..

  • Sobri Rócsild
    2018 november 18
    8:12 de.

    kedves közönségünk a blog megmondónickjét olvashatták, megengedi, hogy “igaza” legyen? véleményt mond véleményről és mindezek felett -alapállásban- ellen (bokáigérő) passzátszél, ugyanolyan módon, mint a Dafke Zee Grósz… a tenger ellen… mondani még sohasem mondott semmit (és az jó vala) de megaszongya…

  • Gabriel Karikas Nekünk úgy volt, hogy feleségemet megkereste egy közvetítő, hogy X kórház szeretné alkalmazni konzultáns minőségben, írországi gyakorlat viszont kötelező.
    Hiába a 20 év SOTE gyakorlat, a helyi klinikai gyakorlat elsajátítására idő kell.
    Ezért a közvetítő helyettesítő munkát szerzett, Tullamore-ban három, Drogheda-ban három, majd megint Tullamore-ban hat hetet.
    Ezután került X kórházba mint helyettes. Másfél hét próba után felajánlottak neki egy állandó konzultánsi állást.
    Itt az állandó állás szó szerint az, hetven éves koráig garantálja az állam, gyakorlatilag ez a legfelsőbb orvosi poszt.
    Ezután kiírtak egy állandó állást, amire akárki jelentkezhetett. Az interjú Dublinban, két kórházi, két másik kórházi és egy minisztériumi szakember előtt.
    Az eredményhirdetés után egy év próbaidő, és egy teljes körű rendőrségi vizsgálat, ami minimum fél év.
    A felkérés és a szerződés aláírása között szinte egy teljes naptári év telt el. Persze miután az első naptól fogva dolgozhatott, így ez nem volt olyan nagy gond, főleg, hogy a helyettesítő állás sokkal jobban fizetett, mint az állandó (bár kényelmetlenebb).
    A diplomát viszont folyamatosan be kellett mutatni, már bérletszerűen. 🙂
    Az állampolgársághoz öt év itt tartózkodás kell, évi maximum hat hét külföldön tartózkodással. Teljesen simán megkaptuk, mindenben tökéletesen megfeleltünk. Nem EU-s országból kell még évi garantált 50 000 euró jövedelem, ezt EU-s országnál nem kérik. Nem EU-s országból nehezíti, hogy egyből nem dolgozhat, ott viszonylag sok idő elmegy az engedélyeztetéssel, és fél évente újra kérvényezni kell.
    Ha nem EU-s konzultánsi állást kap, akkor minden jogot meg is kap hozzá, csak kormányt nem választhatnak.
    A nem konzultáns orvosoknak (intern, SHO, regisztrar, specialist regisztrar) viszont még nyelvvizsga kötelezettségük is van, a konzultánsoknál ez az interjú alatt megtörténik.

  • Sobri Rócsild
    2018 november 18
    8:10 de.

    milyen humánus? a japsikat meg sem kérdezték, csak úgy odarittyentették nekik… hadd örüljenek!

    szerettem volna látni azt a szitut amelyben Hruscsov nem viszi haza hanem letelepíti Cienfuegos-ban, meg Holguin ban…

  • Rodeo11
    2018 november 18
    9:12 de.

    Arról az USA nem tehetett hogy Jappán megkívánta az atombombázást.
    Jót tett neki.Megmaradt vagy húszmillió japán ember élete.
    Akiket a teljesen bevadult japán szoldateszka a vágóhídra hajtott volna, figyelembe véve statisztikailag a háború addigi menetét.
    Tehát az USA Japán-béli atombombázása -mondhatni- humanitárius tett volt.

    Ebben japán hadtörténészek is egyet értenek amerikai kollegáikkal.
    Leginkább az ilyen hőbörödött seggfejek pampognak rajta.

    Hogy te hogy s mint vélekedsz az csak annyit számít mint gyorsvonatnak a szembefingás.
    Te ugyanis csak egy Holokauszttagadó senki vagy.

  • Sobri Rócsild
    2018 november 18
    12:13 du.
    már “csak” azt kell eldöntenem, hogy mindez melyik típusú agyficamod…. Pearl Harbour kimaradt vagy ugrott a tű a lemezeden …SZÓVAL VANNAK JÓTÉKONY CÉLÚ TÖMEGGYILKOSSÁGOK ÉS HUMANITÁRIUS HÁBORÚK

    ha nem mondja Róscheibni Csili Buli sohasem sejtem

  • Kenny
    2018 november 18
    8:47 de.
    mialatt az ég zeng arrafelé én lemezről rádióból Tännhauser ahol nagy szereposztással Domingo a címszereplő… érdekes módon a saját emlékeim szerint az anno magyar egészségügy mindig meggyógyított még olyankor is jól amikor a mentő vitt be vagy a barátom kocsival mielőtt elpatkoltam volna de normális esetekben is és a Honvéd kórházról magam részéről csak legendákat… és a dedikált orvosok mikor éjjel a téli nagy hóban is kijött azonnal a körzetink hogy manapság mi van azt te tudod én nem

  • Rodeo11 A mai magyar egészségügy nyomokban egészségügyet is tartalmazhat.

  • Gabriel Karikas
    2018 november 17
    10:24 de.

    nem mondok rólad semmit (nem stílusom és neveletlenség) de arról amit írsz arról kurva randa véleményem van!!!
    most számoltam utána… én azt az országot 43 éve ismerem kívülről belülről és 8 évet ott éltem! ahogy én élek az azt jelenti, egy leszek az ottaniak közül és elfogadnak testvérnek, barátnak és természetesen -miután meggyőződtek valóságáról, néha fájdalmasan- követik az instrukcióimat

    nincs szüxégem a te kioktatásodra!
    ma már kétségbe vonom azt is, hogy brazíliát belülről ismered és nem olvasmányaidból, nyelvhasználatod nagyon “furcsa”

    afrikáról sem fogadok el semmiféle “lekcsőrt” senkitől (kivéve olyan afrikait akit én is ismerek) mert azt is kívül belül ismerem, meg is szenvedtem és nagyon büszke vagyok arra a pillanatra a 3. nap odaérkezésem után mikor a gyerek odajött hozzám, és a tízóraiját ami cukrozott tej és egy vajas buci félbe osztotta és odaadta mert csak annyit látott nekem nincs tízóraim… és ez így ment… sok sok együttműködés után még a pillantásaimat is figyelték és követték, mert amikor megtették az siker volt, jó munka

    te meg??? szerencsétlen (most Togo Algeria meccset nézek Togo ból emlékeim tolulnak)

    sohasem tudtad ezt követni:
    na terra onde vieres ter faz como vires fazer

    és ez nekem alapelvem még Grúziában, Örményországban, Törökországban, Görögországban, Jugoszláviában és a többit nem mondom (ha mond ez neked valamit ??? Majunga?)

    és … evvan

  • Ille!

    Válasz: Nos olyanban,ami a többségnek jó és szeret!
    A valóság,a tények ugye ezt bizonyítják,akkor is ha a “nagyon kevés”kisebbségnek ez nem is tetszik!
    És ez egy jó ideig így is marad!!!!!!!!!!!
    Röviden ennyit!Nem érdemes rá több időt pazarolni!

  • Rodeo11
    2018 november 18
    2:10 du.

    Miért mi volt Pörlharbúrnál?

    A gaz Usaiaiak nem hagyták szabadon dolgozni a császári röpüllőket?

    A háromszázból galádul lelőttek vagy hármat?

    Most ezt fogod itt hánytorgatni?

    Te kis náci-zigóta.

  • Úgy ragad ez a náci-zigóta az emberre mint bojtorján a csizmaszárra.

  • Gabriel Karikas

    AuróraBoreálisz

    …””Mi itt Európában is jól ismerjük a modern kolonializmus – bábdiktátorokra épülő – úgymond’ felszabadító 😀 harcmodorát… Így volt ez Chilében, Grenadában, vagy Vietnamban is.”””…

    a legviccesebb az egész írásodban ennek a mondatnak a kezdete:

    “Mi itt Európában is jól ismerjük ….”

    Persze a 6 millió éh-halállal meggyilkolt ukrán az nem európai volt ugye?
    Amikor a szülök inkább megölték a gyereküket, hogy ne éhen pusztuljanak – az éhhalál fájdalmas ám!

    A Gulágot, az AVÓ-t már el tetszettek felejteni?
    A fasizmus szörnytetteiről már ne is beszéljünk
    A kommunista diktatúrák és a fasiszta diktatúrák között ugyan mi a különbség?

    Tudod miért tiltották be kommunisták a Mein Kampf-ot?

    Mert a napnál világosan kiderül belőle, hogy a kettő között semmi különbség.

    Hitler szocializmusnak nevezte a rendszerét – a názi csak a nacionalista szónak a rövidítése -vagy esetleg eszt sem tetszettet hallani még?

    Mossulini fasisztának nevezte a szocialista diktatúráját.

    Miért? Mert a római korból vette a jelképet – de csak ennyi.

    A Batista diktatúra helyett miért kellett Castrónak egy másik diktatúrát telepíteni?
    Vajon miért – mert ugye a nagy OSZTÁLYHARC – amitől majd jobb lesz a munkásosztálynak!

    A szóban benne foglaltatik az hogy a társadalmat kasztokra osztja – vagy te neked idáig nem tűnt fel, hogy a dolog erről szól?

    Sajnálnálak, de nem tehetem – mert minden hozzád hasonló felfogás a GYŰLÖLETRE USZÍT!

    Vagyis egyszerűen arról szól – hogy a társadalom egyik része ölje meg a másikat, az alkalmazott eszközök nem számítanak – mindent szabad- ugye a cél szentesíti az eszközeket.
    Ugye próbálták ezt az ideológusok belénk verni fiatalon?
    Sikerült is a nagy többség – be kell látni – így nőtt fel.
    Valahol belül egy gyilkolásra kész gép.
    Hallgattam, vagyis olvastam nemrég az 56-os cikkek kapcsán feljött beszámolókat – szinte minden hozzászólás egy bizonyság volt erről.

    Én nem szeretnék olyan emberrel emberrel eszmét cserélni, aki még itt tart!

    Aki gyilkosokat isteníti az a maga bensőjében szintén egy gyilkolásra éhes állat.

    A kambodzsai legfelső bíróság is éppen a múlt héten deklarálta hogy a Pol-Pot rezsim tettei Genocide – vagyis népirtás volt.

    Azok is az amcsi kapitalizmusa ellen védve ölték halomra a népüket.

    Vietnam – ugyan kommunistaként vajon miért az USA-val lépett véd- és dacszövetségbe?

    Mert a Vietnamiaknak, akiknek 5 ezer éves kultúra áll a hátuk mögött rájöttek, hogy a kommunista SZU és Kína semmi mást nem akar, mint kifosztani azokat, ahol a hadseregük deklarálja a hozzájuk való tartozást.

    VAGYIS GYARMATOSÍT!! TE VAKEGÉR …

    Maradjunk annyiban, hogy éppen ma kezdődött brazilban a Natali katonai támaszpont térségében egy kisebb méretű nemzetközi hadgyakorlat, ahol többek között Kanada is részt-vesz.

    Natal már a világháború alatt is katonailag fontos térség volt, onnan az Atlanti Óceán déli részét “kézben lehet tartani”
    Franciaország, Portugália, Svédország, Németország, Chile, Peru, Paraguay mellett természetesen az USA is.
    Venezuelát is meghívták megfigyelönek.
    Ez megnyugtató.

    Az meg hogy te tudatlanul, a tényekről semmit se tudva engem hazugnak nevezel az téged minősít.
    Mindaz amit én írok, azt vállalom, és bármikor bárkinek aláírom, mint ahogy tisztában is vagy a kilétemmel, mert egy percig sem titkolom.
    Nyilván ezért.
    Viszont aki elbujdokolva, a sötétből másokra ráhazudozik, gyilkosokat védve – az pontosan mutatja, hogy ki lakik benned – Egy gyilkolni kész emberi roncs …

  • Sobri Rócsild
    2018 november 18
    3:57 du.

    látod mekkora seggségeket vagy képes?
    a pőrflharbőr az egy csapda volt arra, hogy vissza lehessen csapni, és az folyik máig

    de te és a hasonszőrűek csak a régi lemezt a régi tűvel
    és …

    nekem nem fogod betolni

  • Gabriel Karikas
    2018 november 18
    7:31 du.

    RABLÓMESE HABBAL

    igen! ez undorító mindezen akárkik mit is keresnek ott és kik ellen akarják kézben tartani az Atlanti Óceánt???
    gyalázat, aljasság és pénzkidobás az európai adófizetők pénzének idegen érdekekben való pazarlása a süsüéknek persze oda is kell és persze Ná Tó csak ponty nincs benne TELJESEN ÉSZAKON VAN AZ ATLANTI ÓCEÁN DÉLI CSÜCSKE HAHAHAHAHA

    “Natal már a világháború alatt is katonailag fontos térség volt, onnan az Atlanti Óceán déli részét “kézben lehet tartani”
    Franciaország, Portugália, Svédország, Németország, Chile, Peru, Paraguay mellett természetesen az USA is.
    Venezuelát is meghívták megfigyelönek.
    Ez megnyugtató.”

  • Sobri Rócsild
    2018 november 18
    3:58 du.

    MINDENKI NÁCI CSAK VAN AKI NEM TUDJA

    essetunni? te kis bendegizi &>#@2 1/2 és a boda másolata

  • Gabriel Karikas

    Rodeio –

    “”na terra onde vieres ter faz como vires fazer””

    Ha úgy gondolod, hogy ez brazilul van, akkor lehet, hogy mégsem nekem kéne még brazilul tanulni – bár rám bizony rám férne.
    Bár értem a guacho-t, a goiano-t, a mineiro-t, paulistát, nordestino-t, ez utóbbi nem minden válfaját.
    De megértettem, hogy mit akarsz mondani. helyesen így szól:
    À TERRA ONDE FORES TER, FAZ COMO VIRES FAZER

    Flóripa nem az Iguaçu fölé épült, bár a folyó Santa Catarina és Parana határán folyik egy jó darabon, Floripa – (Florianopólis bár igaz hogy Capital da Santa Catarina) de akkor is egy sziget az Atlanti Óceánban.
    A vízesésre (cataratas) Foz de Iguaçu épült, és nagyon szeretem a várost (amúgy nem egy nagy város)
    Idézem tőled: “”bár a csoda az Iguaçú Argentina és Brazilia között Floripa épült föléje””…..

    A malária gyógyszerét a kínaiak kezdték kifejleszteni a 80-as években, amibe a brazil Butantan intézet (USP) beszállt – sokáig gyártották – a Lula átadta a gyártási jogot a Sanoffi-nak.

    Most-már nem gyártják Brazilban – hanem méregdrágán a Sanoffi-tól kell megvenni

    Az igaz, hogy Majungában a lakosság több mint fele maláriában szenved – vagyis igazából szinte mindenki átment rajta.
    Jó ismerőseim (magyarok) arrafelé telepítenek egy agrár-programot.

    Gondolom inkább a hullámok/szelek miatt mentél arrafelé, de elárulom neked, hogy itt brazilban, Natalhoz közel – São Miguel do Gostoso partjainál van a legjobb széljárás a világon.

    De az is igaz visszatérve a maláriára, hogy brazil északi régióban sem sokkal rózsásabb a helyzet, ami területileg a fél Brazilt jelenti.

    Mindenesetre ha TE 43 éve kezdtél Kubába kijárni, és előtte már gyűrted az ipart mint számítástechnikus, persze még hollerith-kártyákkal – akkor korán kezdted.

    Na jó. Én a TPA-8 idejében, ami már ment szalaggal. Persze a nagy-gépek még sokáig kártyával.

    Látom viszont, hogy a reál-világot szívesen kevered a virtuálissal – álmaidban is.

    Ami tőlem se esik távol – csak mint írtam már én sok-sok évvel ezelőtt megértettem, hogy az e való világ dominálására törekvők tökmindegy, hogy milyen színben adják el magukat – ugyanazok.
    Mindegy, hogy pápa, bankár, forradalmár, vagy éppen az ügyeletes világmegváltó.

    Ök az e-világ urai akarnak lenni – mindezt valami erőszakkal – pénzzel, fegyverrel – a lényeg ugyanaz.

    NEM TUDJÁK, HOGY A SZERETETET NEM LEHET LEGYŐZNI – ezért nem értelek téged.
    Vagyis tudom, hogy mit nem ismersz – de csak magadtól tudod megtanulni, mint ahogy én.

    Neked szerencséd volt, édesanyád még sokáig élt.
    Az enyém 46 éves volt, mikor elment. Bár én is “szerencsés” voltam – hiszen mikor először közölték velem az orvosok hogy készüljek fel a legrosszabbra, mindössze 14 éves voltam.
    Azért velem közölték, mert csak én voltam hozzátartozója. Magamban megfogadtam, hogy hazugság, meg fog gyógyulni. Még velem maradt 12 évet.

  • AuróraBoreálisz és Gabriel Karikas!
    Itt szerintem egyikünk sem megfellebezhetetlen univerzális szakértő, ezért a másik eltérő magánvéleményéből nem kellene hiúsági kérdést csinálva durva személyeskedésig feszíteni a húrt, ha tanult kultúrembereknek tartjátok magatokat! 😀 ( Bocsi, hogy tanulatlanul belekontárkodtam a gyalázkodás felé fajuló vitátokba! 😀 Ezért,ha most a látszat kedvéért kibékülve közösen nekem esnétek, szótlanul el tudnám viselni! 😀 )

  • Sobri Rócsild
    2018 november 18
    3:57 du.
    No, azért egysmás időközben kiderült a pörl harböri “meglepetés szerű, váratlan” japcsi totális lerohanásról! Sokaknak olybá tűnt azóta, mintha szándékos feláldozás lett volna egy vitathatatlan cassus belli érdekében és ez nem az én véleményem, tehát a szokásos náci jelző -ha fogcsikorgatva is- mellőzendő! 😀

  • Gabriel Karikas

    Kenny

    Még leírni is sok volt, amit vég kellett csinálnia kedves nejednek.

    Bizony, az orvosi szakmával – legalábbis kulturáltabb világokban – nem játszadoznak oly könnyen.

    Még a mérnöki szakmában sem, nemhogy az orvosiban.

    Merthogy vannak az ügyvédek/jogászok, akiket ugyan semmilyen hibájukért felelősségre vonni nem lehet, de ők viszont árgus szemekkel lesik, hogy hol lehet bármi hibácskára lecsapni (orvosok/mérnökök esetében)

    Azért nonszensz az egész, ahogy Kubával megállapodást kötöttek.

    Megnéztem, Kubában az ezer főre jutó orvosok száma 8. Vagyis a 11 millió lakosság-számból kiindulva lehet olyan 90 ezer orvos.
    Na most van egy magyar site, ami Latin-Amerika „szövetségnek” nevezi magát, tehát azt sugallja, hogy egy hiteles fórum.
    Ezen belül található egy fejezet a kubai egészség-ügyről:

    http://www.latin-amerika.hu/index.php/elemzesek-uj/772-kuba-orvosi-internacionalizmusa
    … „Kuba, Venezuela segítségével, jelenleg több orvost képez, összesen körülbelül 70.000-et, mint az Egyesült Államok összes orvosi iskolája, amelyekben úgy 64-68.000-en tanulnak összesen.” ….

    Maradjunk csak a fenti idézetnél – ahol egy mondaton belül legalább 3 hihetetlen hazug állítás van, ami önmagát vágja pofon. De az emberek, akiknek fogalma sincs, hogy mit jelent az orvosképzés, akiknek fogalma sincs mire képes egy totalitárius rendszer propagandája, vagyis hogy a butasággal, az irigységgel vegyítve megszületik a gyűlölet – ezek az emberek simán benyelik ezeket a mondatokat. A szándékot felmagasztalják, mivel pont ez volt a célja – hogy a farkast bárány-bőrbe bujtatva „lelkeket fogjon” magának.

    Kezdjük azzal, amin talán még laikusok is megdöbbenhetnek, bár nem mindegy a gyűlölet-skálán elért fokozatuk (az imperializmus gyűlölete – amit a kapitalizmussal, mint rendszerrel azonosítanak)
    – Tehát – Kuba több orvost képez, mint az USA
    – Azt szuggerálja, hogy Kubában az egészségügy a világon mindent ver.
    – A mondat azt is sugallja, hogy a finanszírozásába Venezuela részt vállal.

    Hoppá! Az orvosképzés a legdrágább oktatási modulus – hiszen nemcsak hogy jól felszerelt laborok kellenek hozzá, hanem jól felszerelt kórházakat is kell működtetni velük együtt (egyetemi klinikák)

    Ha ugye az ENSZ Egészség-ügyi Szervezetének azt deklarálták, hogy a 11 millió lakosú országban kb. 90 ezer orvos van, (az egy főre eső orvosi ellátottság ugye 8/1000 fő) amiből ezreket-10 ezreket külföldi missziókra visznek, akkor hány orvos teljesít „szolgálatot” valóságosan Kubában?
    Ha pedig évente mégis 70 ezer orvost sikerül kiképezniük akkor Kuba lakosságának minimum 15%-a orvos kell hogy legyen, hiszen 70×20 év = az 1 millió négyszáz ezer orvos kiképzését jelenti csak húsz évre számolva.

    Venezuelában mellékesen nem működnek a kórházak, nincs gyógyszer, még fecskendő sem, nemhogy áramellátás.

    Hogy milyen eszement számadatokat hoznak még a fentieken kívül csak ezen az egy cikken belül, arról már ne is beszéljünk.
    Ha mindez így van, akkor mégis miért kellett a Castrónak vajon azt a 7 milliárd dollárt egészségügyi felszerelésekre fordítani, amit a Brazil államtól kisinkófáltak? Azzal a másik a szívét-lelkét csakis a „népért feláldozó” haramiával együtt.
    Rodeio kartársunk ugyanis ezzel védte Castró lopását, amiről változatlanul állítom, hogy a „nép” az istenadta „szeretett népe” egy huncut petákot (pesót) nem látott.

    Nagyon jól illeszkedik ez az egész a cikkhez, mert nagyon jól mutatja ez is, hogy a korrupt, csaló rendszerek mindig a népre hivatkoznak, amikor maguknak lopnak – mindegy, hogy dél-Amerikában, Balkánon, kelet-Európában, vagy Ázsiában. Afrika az egy más világ, ott nem lopnak, ott elvesznek simán.

  • Gabriel Karikas

    Rodeo11
    2018 november 18
    11:23 du.

    Hogy Franciaország és szövetségesei miért tartanak közös hadgyakorlatot a Brazillal, annak meg van a jó oka – semmiféle magyarázatra nem szorul.
    Mondom, senki felé.

    Brazil és Franciaország két SZOMSZÉDOS ORSZÁG – ezért életszerű hogy nemcsak hogy jó viszonyt ápoljanak, hanem a hadseregüket is EGYÜTT és NEM EGYMÁS ELLEN működjön.

    Vagy mégsem tetszene ennyire jól ismerni a Dél-Amerikai földrészt??!!

    Hát előfordul mással is, nem szégyen az.

  • Gabriel Karikas

    Inkább Bibi
    2018 november 19
    5:34 de.

    Nem szeretnék azokhoz az utcai “fenegyerekekhez” hasonlítani akik miután valaki “beleszólt” a “bulijukba” közösen estek neki a békítőnek.

    Ezert én nagyra tartom a szándékod, és köszönet is érte.

    Viszont cserébe kérlek, hogy amit megpróbáltam ostorozni – az elvakult totalitárius diktátorok rendszerének imádatát – szívleljük meg közösen.

    Nyilván nem kellett volna reagálnom arra, hogy hazugnak neveznek, amiért nem “tisztelem” a népirtó “hősöket”

    De nem tudom másként kifejezni, hogy mi lakhat az olyan emberben, aki viszont imádja az ilyeneket.

    Vannak akik színészeket, (még pornósztárokat) énekeseket, focistákat, mit tudom én mi másokat “imádnak” Ok, tegyék.
    Na de terroristákat???

    De túllépek rajta, nem vagyunk egyformák persze – csak hogyan is akarunk így felépíteni így egy békésebb emberi társadalmat?

    Szinte minden generációban vannak akik ezt felismerik – persze egy-egy nagyobb háborús kataklizma után többen. Aztán jön egy újabb generáció, amely már csak elbeszélésekre tud támaszkodni, aztán vagy hisz benne, vagy nem.
    Vannak akik meg csak a sérelmeket látják, vagyis az istennek se bírják meglátni az erdőt a fáktól.

    Sok minden elhangzik ezzel kapcsolatban – hogy “melyik oldal” hibás ebben – de elfelejtünk valamit, a legegyszerűbb a dolgot – türelmet.
    Ez a türelem pedig azt kellene jelentse, hogy a fiainknak ne csak azt próbáljuk megtanítani, hogy hogyan törődjenek önmagukkal, hanem hogy ha nem törődnek másokkal az azt jelenti – hogy velük se fog törődni a kutya se.

    Az ember társas lény – mint ilyen egyedül tovább-élesre alkalmatlan.

    A megélhetéshez szükséges “hasznot” (szükséges javakat) másokkal való együttműködés árán tudja biztosítani.

    A lenini forradalmi eszme is azt tudta csak sugallni, hogy vegyük el a javakat a gazdagoktól, aztán amikor a sajátjaink elfogynak, akkor hódítsuk meg a többit, tegyük azokat is internacionalistává, újraosszuk azoknak a javait is – aztán összedőlt az egész.
    Vagyis imperialista! IMPERIALISTA (birodalmi, vagyis hódító)

    A hitleri dettó ugyanez volt – azért támadta meg a SZU-t is, a javakért. Minden hülye tudja elsőre ha szóba kerül, aztán mégis túllép rajta.
    Miért vajon, nem ilyen egyszerű volt?
    Ja tudom, hogyha megmagyarázzuk, akkor okosabbnak tűnünk.

    Mit kell magyarázni Orbán Viktor rendszerén? vagy nem így van vele is?
    Vagy az Antall Józsién? Nem arról szólt, hogy nagyobb történelmi személyiség akart lenni mint az apja volt? Dehogynem – ” a név kötelezte” és be akarta írni magát a történelem könyvekbe. Megtette. Történész volt a szakmája, mindenek felett ez számított neki, a többi csak üres magyarázkodás. Le is szarta, hogy hogyan fosztják ki az országot a szeme láttára.

    Mindig mindennek oka van – az okok a pofonnál egyszerűbbek – az emberek ilyen rugóra járnak.

  • Gabriel Karikas A számokat nem tudom, de tudomásom szerint a kubai “orvosképzés” rendkívül alacsony színvonalú.
    Egy kubai orvost ismer a világ igazán, az éppen egy argentin tömeggyilkos, akit Castro kubainak nyilvánított, de az is Argentínában tanult.
    A jó orvosképzésre nem igazán lehettek meg a feltételek, jó orvosképzés csak nyitott országokban lehetséges. Bezárt, nagyon szegény országok képtelenek magas színvonalon oktatni. Ha mint a cikk írja, Kubában tanul sok dél-amerikai, akkor megette a fene az egészet.
    Feleségem gazdag, húszéves kongresszusi pályafutása alatt egyetlen kubai orvossal sem találkozott.
    Azért ez Magyarországon sem ismeretlen, magyar orvosok Romániába mennek fokozatot szerezni, mert ott jóval alacsonyabb a követelmény. Ha ide vesszük a sok vásárolt vagy hazudott diplomát, nem csodálkozhatunk, ha mikroszkóppal nézik meg a magyar orvosok diplomáját a fejlett világban

    A dél-afrikai “agyelszívásról” én mást tudok, azok a fehér orvosok menekültek az országból. Itt is dolgoztak többen helyettesítőként, csak nem váltak be. Az apartheid bukása nemcsak tönkretette Dél-Afrikát, de a világ egyik legveszélyesebb országává is. Budapesten volt egy szomszédunk akik onnan menekültek, mert a puszta életüket féltették. Ha Ők hazudtak, akkor én is.

This site is protected by Comment SPAM Wiper.