Ezek maguktól ilyen hülyék?

2018 november 16 2:53 du.85 hozzászólás

„A Fidesz parlamenti frakciója az ügyészséghez fordul Demeter Márta országgyűlési képviselő ügye miatt, mondván, nem nyilvános adatokat tett közzé és hamisított meg politikai haszonszerzés céljával.

Demeter Márta egy Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez beadott írásbeli kérdésében azt írta, iratbetekintése során kiderült, hogy a honvédség Airbus a319-esén kiképzőrepülés keretében utazott haza egy bizonyos Orbán Flóra, Páfoszról. Kérdés, lehetett-e ez a személy Orbán Viktor azonos nevű lánya?

A Kormányzati Tájékoztatási Központ lelkesen közölte: a megnevezett lány nem a kormányfő, hanem a Cipruson szolgáló egyik magyar katona 2 éves gyereke.”

Na, kérem.

Tekintsünk el attól, hogy egy két éves gyerek mennyire alkalmas a légi szállításra, és viszont, egy katonai szállítógép mennyire alkalmas egy 2 éves gyerek szállítására, lévén, hogy meglehetősen csekély számú – már, ha egyáltalán – sztyuvi teljesít szolgálatot egy katonai szállítógép fedélzetén, már, ha azt valóban – ahogy állítják – a katonák szállítása érdekében szerezték be, és annak megfelelően szerelték fel. Persze, ha az VIP utasok reptetésére szolgál, az más. Akkor meg kérdezem, mitől VIP egy mezei százados 2 éves lánya?

Haladjunk.

Demeter Márta nem lehet annyira retardált, hogy nem képes kiértékelni egy iratbetekintés eredményét. Repülésről van szó, az ilyesmiben biza, szerepelnie kell a repülési tervnek és az utas listának. Abban pedig ott kellett lennie egy névnek: Orbán Flóra. Ha nem volt ugyanazon listán a papa neve, akkor, sajnos, fel kell tételeznem, hogy csomagként adták fel. Egy 2 évessel ez könnyen előfordulhat. Akkor meg ott kellett lennie a ragszámnak is.

Most jön a vastagja.

A feljelentésre ráerősít a Honvédelmi Minisztérium is, mi szerint ők úgy vélik, komoly biztonsági kockázatot jelentett a személyes adatok nyilvánossá tétele.

Classified Stupidity / Saatchi Art

Kérdés, hogy ha nem Orbán vezér lánya, hanem egy 2 éves, amúgy egy mezei százados lányaként reptetett kisded, akkor mégis, mi a nemzetbiztonsági kockázat? De, még ha a Vezér lányáról is van szó, ő meg milyen kockázatot hordoz magában? Azon felül milyen biztonsági kockázatot jelent a múlt idő? Ki is tette nyilvánossá a százados személyét? Csak nem a Tájékoztatási Központ? Különben is, kinek, mi köze hozzá, kit reptetnek? Sokkal többet is megengedett magának a Köpcös, akkor minek ezen fennakadni?

Van egy sanda gyanúm: ezek annyira hülyék, hogy még össze se képesek beszélni! Legalább hazudnának egyformát! Persze, attól sem nyugodnék meg.

Ille István

85 hozzászólás

  • Nem igen elhiheto hogy egy ket eves gyermek egyedul utazhatott volna barmi nemu gepen kiseret nelkul.

    De ha az a magyar-hadi-gep volt es a hadugy szemelyzetenek gyermeke volt hat mi lehetne a kerdes, talan hogy ki volt a gyermek kiseroje ?

    Ha Orban leanya lett volna,az bioztosan kereskedelmi repulovel utazott volna az elso-osztalyon es talan az adofizatok koltsegen.

  • A repülőgépek pilótáinak minden gépre feltett üzemanyag, tárgy és személy súlyát részletes listán kell összegezni, a felszálló súlyt ezáltal megállapítani és ezt a listát le kell adni az illetékes személyeknek, akik a repülőt üzemeltetik minden egyes út előtt.
    Egy 2 éves gyerek súlya ott van a listán?

  • SchumackerLady

    Hát igen ! Régi kérdés, hogy ” és ki a gyerek apja ?”.

    Ez kérem nemcsak katonai titok. Orbán szds.úr, sose kételkedjen !

    😀

  • SchumackerLady

    Gratula a cikkhez !

  • Lady Schumacker!

    A pesti flaszter, fa-vicc logikája szerint, itt már az a kérdés, hogy –> és hány éves a pilóta ?
    Itt vigyázat! Szolgálati titok ! 🙁

    .

  • Te Jstvan!

    Azé legközelebb, a másik főszereplőről, Demeter Mártáról is közölhetnél egy (két) fotót, hogy valami szépet is lássunk… 🙂

    Előre is kösz!

  • SchumackerLady
    2018 november 17
    3:35 de.

    Nem száselvtárs volt hanemcsak honvéd.
    Kering róla egy korabeli fotó a NET.-en.
    A KISZ-klubban kimenőruhában, tányérsapkában.
    Helyre kis kreol honvédefftass..

  • Sobri Jócsild !

    He! Hát itt van a kurfli az egészben, hogy ez az Orbán – a kis repkedő Orbán-gyerek állítólagos apja – nem az az Orbán, hanem állítólag egy ENSZ szolgálatos Orbaaan sazsadosúr, aki ott se vótt a gépen… 🙂

  • Mit keresett egy kétéves kislány a katona-papa szolgálati helyén?
    Hogy került oda? Kinek az engedélyével?
    A korábban bejátszott videón egy felnőtt lány lépkedett a Staatsführer mögött. Akkor az ki volt?

  • György Molnár

    Rohadt bunkó, hazug, tolvaj banda, akik ezeket kiszolgálják, azok mind bűnözők úgyszintén, megérdemelnék majd hogy hosszú időre magánzárkába kerüljenek….Na de ahol a miniszterelnök embercsempész és ráadásul egy országában jogerősen elítélt “szaktársát” csempészi és bújtatja……

  • Ille!

    Ne égesse magát megint és, ugye nem először, hanem sokadszorra….!!!!!
    A 2 éves gyerek nem egyedül utazott(hanem a családjával!!joga volt) és ugye nem Orbán unokája volt,mint kiderült!!!!
    Amúgy Demeter Márta vétett,sem a honvédelmi bizottságban,sem országgyűlési képviselőként nincs helye a közéletben egy ilyen lökött,idióta és hazug némbernek,akit egyre többen ,még a sajátjai…..is elítélnek,megvetnek!!!!!!
    Semmi esélye sem neki,,de magának sem,csak a csökkent agyúaknál!!!
    Próbáljon meg már néha képben élni…..ha nehéz is!!!!

  • Amúgy… Demeter Márta mind az esküjét megszegő,mind a hazáját politikai okokból(ellenzék…)megtagadó jellemtelen,tehetségtelen
    szélhámos némber…és aki vele egyetért, és szimpatizál az vagy nem tudja mit is beszél?..vagy azonos szinten van vele!
    Szerencsére az igazság mindig kiderül és a “selejteseknek”nincs
    esélyük!
    Na csak rágják mérgükben befelé a “bajuszukat”…..!

  • Utolsó kérdés: “Itt többen tényleg maguktól ilyen hülyék?”

    Biztosan!

  • Feltetelezte volna ” hogy csomagkent adtak fel” a ket eves kisleanyt ???

    Rem;letem volna hogy a szerzo csak vicckent ertette azt ??!!

    Meg kutyuskakat es cicakat is csupan a “Air-animal” kerskedelmi ceg altal is a megszabott korulmenyek alapjan leheto az. De nem mint elet-telen cspmagokat.

  • Bendeguz79

    ahogy a székely mondja: azért ez viccnek kicsit durva lenne! nomeg, aki nem érti a viccet, az más gonosz dolgokra is képes…

  • Kéremszépen.
    Emmá’ nékem túl bonyolult.
    Hogy Fricibácsi Mr.Karinthyt idézzem:
    “Egyszerű ipari munkás vagyok: állatszámadó.”

  • Boda Marcsi
    2018 november 17
    4:01 du.

    Mári.
    Már ismét túl hülye vagy.
    Menj, operáltassad meg magadat.

  • Véleményem szerint Boda 48 órás letiltása nem hozott jó eredményt, napról napra bizonyítja, hogy gyakorló elmebeteg.
    A tiltás óta, csak elhatalmasodott rajta a kór.
    Milyen jó, hogy nyugdíjas, mennyi kárt tudna okozni ha aktív lenne.

  • Kenny
    2018 november 18
    5:04 de.

    Hát be is zárták
    azt a harmadrandú kis szakiskolát
    ahol OIM* jelenlétének csodájával
    “örvendeztette meg” az ártatlanokat.

    Én javasoltam Chris.-nek
    hogy tegyen még a 48 mögé két-három nullát.
    Gondolom azzé nem tette mert akkor Gurltiz.-nek
    nem lenne itt barátja.
    Márpedig, ahogy a régi sláger is mongya:
    mindenkinek “kell egy barát”

  • Sobri Rócsild Nem tudom. Lehet “találomnak” van igaza, jó ha tudjuk mekkora sötétség van a fejekben Fidesz szavazóéknál. Boda erre tökéletes példány. Jó, hogy nem az én felelősségem ennek eldöntése, bár Neked tetszene a döntésem.

  • Kenny
    2018 november 18
    8:57 de.

    Jó, akkor döntsünk.
    Nálam törköly van.

  • Sobri Rócsild OK! Slainte! Bruichladdich gin, tonic, négyféle fűszer és egy kis narancslé. 🙂

  • ILLE ISTVAN;

    Hat HA viccnek szanta azt, hat igazan suletlen lett !

  • “Torkoly” palinkat iszik ?

    Hat az csak patkanyirtonak hasznaljak am !!!

    Nem csoda hogy a neve is majdnem ‘Kukka-roccsi’ lett.

  • Altalanosagban.

    Ha az “ellenzek” az utobbi hetekben kegjelent nivoju cikkere tamaszkodik a jelen kormany-ellenes propagadajaert, hat a 2022-es valsztasokon meg sulyosabban is veszthetnek majd !

    (Azt csak a jelen esetre velve, mert ki tudna hogy mi tortenhet meg a kovetkezo evekben.)

  • Bendeguz79 2018 november 18 1:42 du. Ezek szerint Te még nem ittál minőségi grappát. Sajnálhatod.

  • Kenny:
    Mindig tudtam hogy egy gurman vagy :DD

    EGS !!

  • Bendeguz79
    2018 november 18
    1:42 du.

    Csak azért beszélsz így mert nem ittál még olyan páleszt aminél még a hangyasav is ihatóbb.

    A gázolajos marmonkannás szilvóriumról már ne is beszéljünk.

    Nyeretlen kétéves sem vagy te még úgylátom.

  • Kenny es Rocccsi;

    NO, that is for alkoholics !

  • Kenny
    2018 november 18
    3:30 du.
    L’italienne en Algerie Agnes Baltsa Abbado és hasonló dolgok

    volt Mozart Requiem nyitótétel is ővele

    nagyon jó lenne a KEF eket megfingatni Birgit Nilsson és Solti val a Götterdämmerung végi 30 percben

    kis grappa vagy jófajta irish whyskey!!!!!!!!!!!!

  • Kenny
    2018 november 18
    3:30 du.

    KEF re való hahahahaha ha azt mondom,hogy? az semmi…nem tudom Gerdiev mwennyi vodkát előtte vagy alatt… hahahahahahah
    és az egész hogyan szólna némi jófajta irish

    1:03 am
    Symphony #8 “Symphony of a Thousand”: Part I
    Gustav Mahler
    Viktoria Yastrebova (soprano) | Ailish Tynan (soprano) | Liudmila Dudinova (soprano) | Lilli Paasikivi (mezzo-soprano) | Zlata Bulycheva (mezzo-soprano) | Sergey Semishkur (tenor) | Alexey Markov (baritone) | Evgeny Nikitin (bass) | Choir of Eltham College | Choral Arts Society of Washington | London Symphony Chorus | London Symphony Orchestra | Valery Gergiev | Recorded live in London, July 2008
    LSO Live 669 (Mahler: Symphony No. 8)

  • György Molnár
    12’51

    Szerintem is. Igazad van az ilyen “államiakra” vonatkozólag.

    Na de majd hivatkozhatnak a felsőbb parancsra, mint anno Nürnbergben is tették… Ezen a címen rengetegen meg is úszták – egész SS brigádok is. Így van ez aljasmód kitalálva, ez az ő etikai útmutatójuk, nem is a Tízparancsolat.

    🙁

  • Boda elvtársnő,

    Már megint nagyott lendített kend azon a sulykon. De megértem. Több bekezdés is található az írásban. Ennyit megérteni…, miközben a napidíjkötelezettség is nyomja…
    Megértem, hogy nem érti….

  • Boda mit van ugy beizgulva, mintha 50 éve nem látott volna férfit?!
    Azt állitja, h nem orbán gyerekéröl van szo, akkor meg mi ez a nagy vehemencia? Vagy ezt a kamut ö sem veszi be?
    2 éves gyerek természetesen nem utazhat egyedül repülön! Föleg nem katonain!

  • Bendeguz79 Komám, ez a te bajod. Azt viszont EÜ tapasztalatból tudom, hogy aki ennyire alkoholellenes, az “gyógyult” alkoholista. Idáig egyetlen embert láttam, aki elvből soha egy kortyot sem ívott, a többi mind “tiszta” alkoholista volt.
    A kulturált alkoholfogyasztástól nem lesz semmi baja a szervezetnek. A nemi betegségektől is ennyire félsz? Izgalmas életed lehet.

  • Rodeo11 A nyolcadik Soltival van meg, élőben pedig Prágában Eschenbach-hal.
    A Requiem Karajannal van a Berliniekkel. Tervezek egy nagy felbontású vásárlását is, azt még péntekig kitalálom.
    Ma Kurtág operája volt műsoron, nagy volt a hírverés, gondoltam meghallgatom.

  • Hogy van a magyar mondas?
    Emlekeztess !

    “Az ehes diszni is makkal alamodik” ???

    S kik azok akik az alkohol nelkul keptelenek egy percet sem elni, na meg gondolkodni ?

  • Or+bán666
    2018 november 19
    6:58 de.

    Megállapítást nyert hogy mitől ideges állandóan OIM* efftassnő
    Vázolom röviden :

    Talánattólolyanhogyottannekijóidejesenkinemmatatatottaftalatt

  • Bendeguz79 Kedves Bendegúz. Azt, hogy hívják, aki képtelen különbséget tenni a kulturált alkoholfogyasztó és az alkoholista között? Olyan korlátaid vannak, hogy a Holdig elérnek. Neked csak a végletek léteznek? Ismered a mértéktartó szó fogalmát? Ismerd meg.

  • Sobri Rócsild Ha így gondolod, boronáld őket össze Bendegúzzal. Mindenki nyerne vele. Nem veszíthetnek sokat, csak a korlátaikat.

  • Kenny
    2018 november 19
    8:04 de.
    ezek mind nagyon jó felvételek… most én azt játszom, hogy a világhálón rádió állomásokat aszerint, hogy nekem az adott pillanatban mi kell a DAC / fejhallgató előerősítővel ragyogóan megoldott egy sor hangzási problémát és az általad már ismert körülményeimre is megoldás lett most ezzel vagyok, vagy a csend mert az meg ugye…

    még a végén kiderül, hogy a blogok automatikus élettartama egészséges így nem kell kilométer hosszú “válaszokat” görgetnem olvasatlanul… orvosi kérdésekben én annyit értek hozzá, hogyha engem meggyógyít akkor jó, ha nem (ez utóbbi sehol sem fordult elő Cuba ban legkevésbé, ott több kórházba is bejáratos voltam a baráti köröm orvosai által) akkor meg másikat kell keresni ha az “egyed” túléli

    tudtommal a szakmai vizsga az az, mely szerint a szakmabeliek egymást vizsgáztatják mert mi lehet más, a sarki plébános és a párttitkár meg a boltos nem alkalmas erre és a többi meg még sok vita alanya lesz

    majd a nagyfelbontásúdról beszámolhatnál, érdekelne

  • Bendeguz79
    2018 november 18
    9:15 du.

    háááááááááát tudod bendegizi (dehogytudod) a pia az ami öl butít és nyomorba taszajt a Mit Ró pia, At Ró pia, Mijó pia, és a Via A pia

    egyiket sem? még sok mindenről le vagy maradva

    hahahaha

    foglalkozzál világgazdasággal ahhoz legalább hozzá tudsz állni(???) tudod, mint nyilvános illemhelyen a Piss Oire hoz jó szorosan…

    eleddig egyetlen gazdasági kérdéshez sem tudtál hozzászólni …, úgy tűnik éppen be voltál piálva a Via A pián ott Orlandó alsón a kanyarban

  • Rodeo11 A cd 44.1 khz-es mintavételezéssel dolgozik, 16 bit mélységben.
    A Hi-res felvétel 96, 192 és 384 khz-en dolgozik 24 bit mélységben.
    Így viszont olyan nagy adathalmazt kapunk, hogy nem férnek fel lemezre, csak merevlemezre.
    A felvételek ezáltal sokkal tökéletesebben szólnak, majd LP minőség. Van aki szerint el is éri. Én a Presto Classicalnál vásárolom ezeket a felvételeket, egyenlőre 96khz-24 bitben lehet kapni. Hatalmas ugrás a cd-hez képest.
    Furcsán hangzik, de még egy begrabbelt cd is jobban szól merevlemezről, mint cd lemezről.

  • Rodeo11 Örülök, hogy meggyógyítottak. Annak főleg, hogy betegséged nem haladta meg a tudásukat.
    Természetesen biztos vannak jó és ügyes orvosok és jól felszerelt kórházak Kubában, de nem valószinű, hogy általános lenne. Az pedig kizárt, hogy az orvosképzés olyan szinten lenne mint hirdetik. A brazilok szerint például hazudnak.

  • Kenny
    2018 november 19
    11:49 de.
    én meg is áldanám őket törkölypálinkával és pacallal…

    jut eszembe nem is oly régen süsü tevében le voltak oszkározva és az egyik film kapcsán megkérdezték Merryl Streep et mi is erről a nézete aszondá, hogy: “ettől lejjebb már csak az NFL van”

    azt az ordibálást amit másnapokban a sajt csinált erről…hogy hogyan képzeli egy Meeryl Streep hogy megoszkározza az NFL-t pedig attól lejjebb már csak Serena Williams van aki olyan majomparádét csinált tennis meccsen, hogy a világ rajta röhög (bár azóta a GQ az is egy sajttermék megabszolválta) mint egy őrűlt erdei majom páros lábbal ugrált félig guggolva és szemei kiforgatva tátott szájjal ordibál, mint mikor állatkertben lehet látni a majmokat szardobálás közben… dehát…ott is a kanyar meg az ampájer volt a hibás meg a kis kínai csaj aki szétverte

    hahahaha
    most nézem Hamilton Ottawa az a két helyi majomparádé olyan szardobálás megy benne és ahogy félig guggolva ugrál és terpeszben a mellit döngeti az tisztára Csimpánz stílus főemlős… közben esik a hó

  • Kenny
    2018 november 19
    2:54 du.

    akkor hurrá az én DAC/preamp 192kHz 24 bit azaz nekem ezáltal ez is van…mint írtam egy egyszerű LG soundbar (300W) is be van kötve és azóta annak hangja is megtáltosodott
    a Sennheiser HD820 headphone (5-50000Hz, 105 dB)/ preamp DAC 384kHz en dolgozik és mint azt hallottam általa CD ből LP -t csinál

  • Kenny
    2018 november 19
    2:54 du.

    pontosan ez:
    DAX-X6
    https://www.audiosciencereview.com/forum/index.php?threads/measurement-and-review-of-fx-audio-dac-x6-dac-compared-to-topping-d30-and-fiio-e10k.2097/

    Dilvpoetry X6 DAC Headphone Amplifier 24bit/96kHz Optical/Coaxial/USB Digital Stereo Home Audio Amp Decoder (Black)

    azaz a 192 kHz elírás részemről, de csodásan szól

    ♫ A newly released iteration of the DAC-X6, this DAC/amp from Dilvpoetry shines in the sub-$100 category.
    ♫ Headphone amplifier chipsets: N5532+TPA6120
    ♫ It uses the highly regarded CS8416+AK4452+JRC5532 in its DAC chipset, along with the OPA2134 opamp, and supports files up to and 24 bit/96 kHz.
    ♫ Compact and adaptable, it’s ideal as a desktop unit for sending a signal out to PC speakers, or for use as a powerful headphone amp
    ♫ On the back panel, you’ll find inputs for USB, optical, and coaxial, plus an RCA signal output. On the front, there’s a stepped attenuator for super-smooth control over your music’s volume.

  • Kenny
    2018 november 19
    2:54 du.

    ennek az ára is jóval több
    SMSL M7 2xAK4452 32Bit/768KHz DSD512 HiFi Audio USB DAC with Headphone Amplifier
    by SMSL de 220V betáp ami nálunk nem jó

    de vannak a piacon kismillió a $100 alattiaktól fel egészen $1000 feletti és a már említett Sennheiser 820 DAC preamp (specific a headphone jukhoz) $2700+

    de mint mondám az már mese minőség kategória és néhányan kitaláltak csöves változatokat is

  • Kenny
    2018 november 19
    2:54 du.

    mivel a márkát nem írtad amit most bebrüggyentesz, én ezt neked valónak találom

    ha a censor almási álma nem tartja feleslegesnek
    http://www.ca.marantz.com/ca/Products/Pages/ProductDetails.aspx?CatId=HiFiComponents&SubCatId=0&ProductId=HDDAC1
    ez a te rendszeredhez való a KEF ek elé közvetlenül az
    erősítőbe is köthető

    The powerful HD-DAC1 can drive audiophile high-impedance headphones up to 600 ohm – with complete MODE ease. All thanks to its three-level gain control, Marantz HDAM-SA2 modules, a high current audiophile DAC (CS4398), and its Premium Quality fixed and variable RCA outputs. It is so powerful it not only drives headphones, you can also directly connect it to your Hi-Fi integrated amplifier or to a pair of active speakers or power amps. It’s also highly connectable.

  • Rodeo11 Azért én az LP minőséget nem írom alá.
    Ma a 96 khz 24 bit bőven elég, én nem tudok jobb felbontású felvételeket vásárolni.
    Felskálázni sem érdemes, egy fikarcnyival sem lesz jobb, sőt.
    A rendszerem. Rega Planar 3-as lemezjátszó, RB 330-as karral, Rega Elys 2 hangszedővel és egy TT-PSU külső táppal.
    Ehhez társul egy Rega Apollo cd player, ami egy Rega Dac-r-be van bekötve. Az erősítést egy Rega Elec-r erősítő végzi.
    A hangot végül egy KEF R 700-as hangdobozpár varázsolja körém.
    A streamer éppen csere alatt, a Linn Majik helyet egy Naim ND5 XS 2 kerül a rendszerbe.(Ennek a médiumnak még nincs jó magyar elnevezése). Ez egy DAC-cal ellátott készülék, valószínűleg jobb lesz a Rega Dacnál. Akkor a Rega a komputer mellé kerül. Persze még a vajákolás is működik, mirtuszkockák, rezgésmentes állványok, speciális zsinórok, dupla kábelezés.
    Januárban jön még egy Rega Ania MC hangszedő egy Rega fono MC erősítővel, nem az igazi az MM hangszedő, hiányzik a Denon 103-as MC. Túl nehéz volt az RB 330-as karnak, kitört a tű. 🙁
    A Beyerdynamic 880 pro füleshez egy Cambridge Magic Plus erősítőt használok, a tablethez és telefonhoz pedig egy Dragonfly hordozható Dac-ot.
    Pesten egy szerényebb, Nad-Rega-Tannoy szerelésem van, ott nem tudok igazán zenét hallgatni idő hiányában.
    Mint látod elkötelezettje vagyok az angolos hangzásnak.
    Ehhez a hobbyhoz rendkívül türelmes és megértő feleség kell, azt kell először beszerezni. 🙂
    Ezeket nem lenne érdemes magánban? Vagy már mindegy?

  • “Demeter Márta nem lehet annyira retardált, hogy nem képes kiértékelni egy iratbetekintés eredményét.”

    De, lehet annyira retardált

    A “kormány kritikus” médiumok (is) tényként fogadják el, hogy Demeter árnyékra vetődött. Árnyalva a hülyeségét, talán megvezették Demetert – esetleg egy LMP-s prominens tag. Ideje lenne Demeternek önkritikusnak lenni és nem görcsölni tovább.

  • Kenny és Rodeo! Nektek abszolut hallásotok van, hogy ilyen drága és profi stúdió szintű berendezésekre van szükségetek? 😀 😀 😀

  • Inkább Bibi Ennek semmi köze az abszolut halláshoz. Ha sokat jársz klasszikus koncertre, akkor megtanulsz hallani, és szeretnél otthon is valami hasonlót hallani. A szerelésem pedig nem drága, alig több mint egy havi jövedelmünk. A drága máshol kezdődik. Egyébként mindennel így van az ember, minden tanulható. A hallás, a látás, az ízlelés, szaglás, tapintás stb.
    Autóversenyző sem vagyok, mégsem Suzukival járok.:)

  • Kenny
    2018 november 20
    3:32 de.
    annyira érdekes amit írsz, a magán megoldásra mi a javallatod?

  • Ezek maguktól ilyen hülyék?
    Igen : Maguktól!
    üdvözletével

  • Kis Ferenc: mintha nem értelmezted volna a minisztériumi és kormányzati válaszokat. korántsem Demeter Márta árnyékra vetődése a kérdés 🙂 de neked mind1 is.

  • Rodeo11 Chris biztos tudja a címemet, Tőle elkérheted. Nála megjelenik mikor kommentelek.
    Akkor levélben csak zenéljünk, jó?
    Ide nem írom ki, mert van itt egy-két elmebeteg.
    Mondanám a Messengert, de azt Te biztos utálod a Facebook-kal együtt. 🙂 Engem nem zavar, ha tudják mit ebédelek. 🙂

  • Kenny
    2018 november 20
    10:16 de.
    Félreértettél, sem sértegetni, sem irigykedni nem akartam! 😀
    ( Mellesleg én is gondolkodom valami szerényebb, árban kompromisszumosabb megoldáshoz, ami egy magyarországi közepes finanszírozásu, nemvájtfülü nyugger keretébe még túl nagy gatyamadzag szorítás nélkül belefér. 😀 )

  • Kenny
    2018 november 20
    2:41 du.
    gyalog lépett, igen… és még sok minden mást is, jól érzed (engem sem zavar ha belenéznek .., de..)

    most is mik derültek ki frissen itt a blogon némi meglepi mindig éri az embert… bár a friss hózáport jobban kedvelem

  • Kenny
    2018 november 20
    2:41 du.

    ez meg a blognak és eme bejegyzésnek is adalék: Canadá! Toronto, (ontario tartomány fővárosa, metropolis+++)
    kedves szép magán valszeg katlik identitású középiskola azaz college… kilenc fiú gyermeket már kizártak és óvadék ellenében a rendőrség/bíróság szabadon eresztette őket, mert vídeo ra vették és a netre is kitették amint elkaptak egy alsóbb osztályos kisfiút és seprűnyéllel… egyre újabb részletek kerülnek a rendőrség birtokába… namost ezen videok birtoklása bűntett gyermekporno tulajdonlása sok sok év kóter… tehát törölték és beszolgáltattták

    és akkor a kedves curling csapatunk (nekem nem) seggrészegen ment lökdösődni és összedönteni a berendezést és “úgy viselkedni” ki lettek tiltva a világbajnokságról… és erről rövidhír: “illetlen viselkedés” miatt

    és közben lövik egymást mert van fegyver és van miért amiről a hírek hallgatnak mert akkora szégyen, hogy ezen a békeszigeten már nincs is béke… a hatóságok meg… van új konzi kormányzat az meg a nagyvállalkozások… közöttük az általad is látott lakóistállók készítőit is támogatja a törvény erejével… és mivel abszolút többségük van pofánröhögik az ellenzéket is (nem ismerős?)

    és akkor másik barátom felkérésemre megnézte Google Earth helyi felvételeit és aszongya meg van lepve, hogy a légifelvételeken is jól látszanak a hatalmas kátyúk az autópályákon (Canadában nincs autópálya csa Toronto t szeli át néhány hogy gyorsabb legyen a mozgás max 100km/h +/- 5km vagy a közlekedésrendészet helyben véresre büntet és csak dugó van …

    ennyike

    a globali…z éció??? Óóóóóóóhh

  • Inkabb Bibi Szó nincs sértődésröl,nem éreztem sértőnek.
    Leírtam az álláspontomat.
    Negyven éve kezdtem a Hi-Fi-t, itt sikerült továbblépnem az audiofil világba. Sokat tudok róla. Nagyon sok embernek nincs erre szüksége, ez egy életforma. Nem a drága szerelés a jó, hanem a jól összeválogatott.

  • Inkább Bibi
    2018 november 20
    4:14 du.

    anno (gazdasági okokból, vannak olyanok) eladtam a több ezer darabos LP készletemet, Profi szalagos magnóimat, a Marantz csúcs együttest… és ma
    maradt egy 50-80 db -os CD/DVD készletem, a jútyúb, és vettem egy internet rádiót amibe már több mint 200 állomás (a világból) be van programozva, továbbiak majd lépésenként, és ahhoz van (itt vannak szomszédok és hallgatóznak) fejhallgató készletem meg DAC előerősítőm és ugyanabba DAC ba a PC azaz jutyúb is beköthető és akkor hurrá, mindez számodra teljesen jól elérhető anyagilag még a nagyon jó minőségű kábelek is!!!!
    a PC-mben van CD/DVD lejátszó és azzal másolni is lehet, és a USB kábellel a megfelelő hangforrást a PC -mben beállítva bármit hallgathatok (kenny nek igaza van ezek még nem LP minőségek bár a 382kHz es DAC -ot már hallottam saját CD vel és nagy meglepi lett belőle mert a megfelelő fejhallgató is be volt dugva a rendszerbe de az DAC/fejhallgató páros önmagában $CAD8000,00 nyolcezer! semmi adalék de kell
    és akkor…

    ha ez nem tetszik akkor marad az erősítő és hangfalas megoldás és a hozzávaló (ha van CD-d) lejátszó…ha lemezjátszó (LP) is az már fájintos kell, hogy legyen

  • Rodeo11 Pedig a curling az intelligensebb sportok egyike.
    Az emberek erőszakossá válnak bizonyos helyzetekben, még a békés egyedek is. Nemrég másztunk le a fáról, még állatból vagyunk. Gondolom olvastad a legyek urát? Gyönyörűen megfogalmazta.
    Nekem sem tetszik a világ, de nem látom értelmét állandóan ezen keseregni. Az idő száll, szeretném egy kicsit élvezni, mikor végre lehetőségem van rá.
    Amin nem tudok változtatni, azon nem érdemes rágnom magam. Miután elszalasztottam azt, hogy “nagy” ember legyek (nem is akartam soha), így már nem lesz módom megváltoztatni a világot, ez a hajó elment. Így marad az élet élvezete, amíg lehet.
    A világ polgárainak kellene felébrednie, de erre nem számíthatunk, ez már egyértelmű.

  • Rodeo11
    2018 november 20
    5:19 du.
    Köszönöm a tanácsot, nekem a számítógépes megoldás tűnik a legszimpatikusabbnak, ezért ebben az irányban puhatolózom, valószínű én is a hallgatózó szomszédok ellenes, fejhallgatós -és ezért talán olcsóbb?- lehetőséget választom. (Azt azért elárulhatnátok, hogy milyen paraméterű és márkáju fülhallgatót vegyek, ami már használható és a nejem sem fog elvállni tőlem az ára miatt! 😀 )

  • Kenny
    2018 november 20
    5:44 du.
    csodálatos!!!!!!!!!!!!!!!
    de a világ egy

    la vide es muy puta, aprende a follartela
    hahahahahaha

  • Inkább Bibi
    2018 november 20
    6:16 du.
    #1. /Sennheiser: Momentum
    #2. /Pioneer SE-MHR5
    ezzel Kenny nem fog egyet érteni
    és egy DILVPOETRY DAC-ot kábeleket optikai meg egyéb majd hozzáteszed

    hahahahaha

  • Kenny
    2018 november 20
    5:44 du.
    jesszasszmariska (az előzőmet nem fordítom, megéri dolgozni érte)
    a Legyek ura…igen…majd ez már magánban folytatódik mert nagyon hosszú lenne és almási álma megint hisztériás rohamot kap tőlem (két delejkisülés közben) és nem venném a lelkemre (nincs is lelkem)
    hahahahaha

  • Inkább Bibi
    2018 november 20
    6:16 du.

    ja és a PC be bedugva és felhergelve… LOGITECH SQUEEZEBOXTOUCH
    +a megfelelő minőségű és hosszúságú kábelek

  • Inkább Bibi A zenei ízlésedet ismerem. A keretösszeget nem. Az fontos.
    Igen, a komputer a legolcsóbb forma, de van néhány könnyen kikerülhető buktató.
    A komputer cd-játszója és hangkártyája silány, zenehallgatásra nem alkalmas.
    Tehát beszerzel ingyen egy Foobar 2000-es lejátszó programot, ahol be tudod állítani, hogy kerülje ki a hangkártyát a hang, ne tudja összekoszolni a jeleket.
    Minden zenét amit hallgatsz, érdemes letölteni, és nem direktben hallgatni. A cd-t is. Erre is vannak ingyenes programok. Jó lenne egy SSD merevlemez, de az most még nagyon drága, jövőre állítólag nagyot fog esni az ára.
    A komputer cd lejátszók zajosak, több zajt kapsz mint zenét. Persze azt hihetni nem hallani, hiszen a zene elnyomja, de mindig ott van a zenében. Érdemes beolvasni merevlemezre, csak egyszer kell, megéri.
    Akkor már csak egy jó USB zsinór kell, ajánlom a Kácsa webboltját. Ne szédülj el az áraktól, vannak olcsóbb zsinórjaik is. Ne feledd, hiába a drága szerelés, ha egy rossz zsinórral agyonütöd. Alapszabály, a rendszer kb 10%-át tegye ki a madzag ára. Ha megakadsz, hívd Kiss urat, profi és tisztességes.
    Fülhallgatót nem ajánlanék, utálni fogod. Feltétlen fejhallgatót. Ha sok a külső zaj, akkor zártat, ha kevés, akkor nyitottat. Minél nagyobb az ellenállása, annál szebben szól, de annál jobb (erősebb) fejhallgató erősítő kell hozzá. Az erősítők fejhallgató kimenete általában silány, nem foglalkoznak vele a gyártók. Érdemes kimondottan fejhallgató erősítőt vásárolni, az egyben DAC is általában. DAC pedig kell, az alakítja át a digitális jelet analóggá.
    Ha van egy gyenge asztali cd játszód az jó, azt is rákötöd a DAC-ra digitálisan, és akkor nagyot javul a minősége.
    Típusokat csak a rááldozható összeg tudatában érdemes mondani.
    Fontos, Magyarországon arcátlanul drága a Hi-fi, megpróbálnám interneten vásárolni. Kategóriával jobbat tudsz venni, ugyanazon a pénzen.
    Az én favoritom a Beyerdynamic DT 880 Premium 600 OHM és Cambridge Audio DacMagic Plus páros. Ezzel már érdemes zenét hallgatni. De alul felül ezer féle megoldás található.

  • Rodeo11 Igen, úgy látom, alapjaiban eltér a véleményünk a zenei rendszerekről. Nem baj, minden gyártónak meg kell élnie.

  • Rodeo és Kenny!
    Köszönöm a jó tanácsaitokat, ezzel már el tudok indulni!
    (Egy 256 gigás SSD meghajtós, i3-as 15,4″-os HD kijelzős Dell laptopom van, 4 gigás RAM-mal és kiváló linux op rendszerrel.Azért linux, mert a Windowstól már többször agyhugykövet kaptam.)
    Sajnos az ajánlott Foobar 2000 program nem telepíthető linuxra, jelenleg VLC 3.1 médialejátszó van a gépemen, ha tudtok jobbat linuxra azt nagyon megköszönném!

  • Ille István

    Fenntartom: Demeter árnyékra vetődött és ezt nem csak én de az összes kormány-kritikus médium is így látja (nem beszélve a kormány-barátiakról-:)

    Egyébként nekem valóban mindegy, hogy Demeter hová ugrott: ő egy jelentéktelen- és önfelszámoló párt jelentéktelen tagja/vezetője a futottak még kategóriából.

  • Inkább Bibi Sajnos még az AIMP van (én azt használom), de az is csak Windows és Android barát. Esetleg egy USB-ről futó Windows, csak zenehallgatásra? A 8-as alkalmas rá.
    Ha nem, akkor marad a hangkártya. Nagy vesztesség, nem arra gyártották.

  • Inkább Bibi https://snapcraft.io/foobar2000 Egy próbát megér.

  • Rodeo11
    2018 november 21
    2:45 de.
    Örömmel tudatom veled, hogy nejemmel a Sennheiser márkában megegyeztünk, a Momentumot enyhe túlzásnak tartja, de szerinte egy némileg olcsóbb változatot megérdemlek! 😀

  • Besancon

    2018 október 8
    6:59 de.
    Sajnos, csal ebben a linkben tudok valaszolni az irasara. Mivel, valoszinu fof]galma sincs az 57 es evben levo politikai legkoprrol, igy nem tudhatja, hogy az elmeno 2oo ezer magyarnak, miert is kellett elhagynio
    a hAZAJAT ES CSALDJAT!
    Csak egy idezettel tudok valaszolni. ” Ne itelj, hogy teged se iteljenek!”

  • Kenny: érdekes, hogy A legyek urát emlegeted, mert nekem napok óta ez jár a fejemben, még kerestem is a polcomon, hogy pontosan idézhessem a verset belőle, de én teljesen más aspektusból emlékszem rá. A végső jelenetre, amiben a gyerekek által kiközösített szemüveges és kövér Röfi ellen indítanak hajtóvadászatot. A vers így szól (emlékezetből a könyv híján) “Kapd el a disznót, vágd el a torkát, ontsd ki a vérét…!”
    Nos nekem akkor jutott eszembe ez a vers, amikor olvastam, hogy nemcsak ez az általunk megmentett politikai üldözött gruevszki sorosozott egy jót, hanem már erdogán is őt hibáztatta azért a tüntetésért, amit a törökök egy játszótér megmentéséért tartottak.

  • Inkább Bibi
    2018 november 22
    4:45 de.

    “valaki” megsúgta milyen műveket hallgatsz “az a” Sennheiser bizonyosan jó lesz hozzá, de előtte mutasd meg a nejednek a Sennheiser HD820-at és annak az árfekvését

    ne kűggyé’ levélbombát eme soraimért hahahahaha

  • Figyelo Kedves Figyelő. Nem vetted észre azt az érdekes dolgot, hogy szerinted aki ma menekül Magyarországról, az mind csak önző anyagi érdekből teszi? Számon kéred Besancontól, hogy ne ítéljen, közben Te buzgón ítélkezel felettünk. Neked most nincs fogalmad a magyarországi légkörről, mégis tudod a tutit.

  • KEDVeS KEnny.
    A fenti idezetem, Neked is szolt!
    Mindenesetre, sokkal nyugodtabb legkorben es korulmenyek kozott mennek ki azok, akik jobb es tobb penzt akarnak keresni, mint azok akik az eletuket es szabadsaguKAT MENTETTEK 1957 ben!

  • Kedves Figyelő!

    Íme, az Ön írása, és az én október 8.-i válaszom! A cikk címe mely alatt megjelentek:
    “Orbán szerint a magyarság: fasiszta” (Simay E.I.)

    Besancon
    2018 október 8
    6:59 de.

    Claa Bencsics Figyelo
    2018 október 7
    2:19 du.

    “A cikkhez. Sajnos Orbanmak vannak meggondolatlan kijelentese! Magam reszerol, 1957 ben. mentem ki.
    KI volt akkor hatalmon?
    TERESZETES, HOGY MAR UNOKAIM NEM MAGYAR ERZELMUEK!
    61 ev nagy ido.”-írta ön

    “Kedves Claa! Igen sajátos a gondolkodása most is mint mindig, mert majdnem mindegy, hogy ki volt hatalmon 57-ben, ma,azaz 2018-ban NEM AZ VONTA KÉTSÉGBE AZ ÖN MAGYARSÁGÁT AKI AKKOR HATALMON VOLT, AKI MIATT ÁLLÍTÓLAG “KIMENEKÜLT” hanem épp az, akiben ma annyira bízik, és néz el neki mindent, ám természetesen nem a saját, hanem az itthon élő magyarok rovására!” – volt az én hozzászólásom

    Fenti véleményemre válaszolta Ön nov.22.-én azaz tegnap az alábbiakat:

    Figyelo
    2018 november 22
    9:34 du.

    Besancon

    2018 október 8
    6:59 de.
    Sajnos, csal ebben a linkben tudok valaszolni az irasara. Mivel, valoszinu fof]galma sincs az 57 es evben levo politikai legkoprrol, igy nem tudhatja, hogy az elmeno 2oo ezer magyarnak, miert is kellett elhagynio
    a hAZAJAT ES CSALDJAT!
    Csak egy idezettel tudok valaszolni. ” Ne itelj, hogy teged se iteljenek!”

    Szeretném, ha kifejtené, hol és melyik szavamban, mondatomban foglalkoztam én azzal, hogy az elmenő 200 ezer magyarnak miért is kellett elhagynia a hazáját, és a családját, valamint kit és miképpen ítéltem el? A hivatkozott cikk egészen másról szólt, értelemszerűen én is másról, más vonatkozásban írtam Önnek, mely felvetésemre ugyan Ön nem reagált, de hat héttel később kioktat, hogy semmit sem tudok az 57-es állapotokról, és arról kinek miért “kellett elhagynia a hazáját, családját!”
    Kedves Figyelő, jó lenne, ha végre megértené, és tudomásul venné, bármily nehéz is, hogy nem Ön az egyedüli aki tudja mi történt 1956-ban (és nem 57-ben, hiszen Ön is 1956 novemberében hagyta el az országot nem?) Azt, hogy Ön miért ment el, már betéve tudjuk, még csak 120-szor írta le eddig, hogy a vőlegénye unszolásának tett eleget – ez tehát az Ön “menekülése” – de én nem erről írtam! Tehát elvárható lenne, hogy az aktualitástól függetlenül ne hozza folyamatosan előtérbe azt a múltat, melynek kapcsán minden alkalommal megemlékezhet a saját személyes benyomásairól, keserűségéről. Higgye el mindeninek megvan /megvolt a maga keserűsége, tragédiája – talán még olyan is amely vetekszik az Önével – de nem kell, hogy bárkinek a hozzászólásába belemagyarázzon olyat amiről szó sem volt! Az idézete pedig nem pontos – “ne ítélj, hogy ne ítéltess”

    Egyébként C. Adam vélhetően azért vezette be a cikkek hetedik napon történő lezárását, megvonva a további hozzászólási lehetőséget, hogy azok ne terjedjenek túl egy bizonyos határon, esetleg eldagályosodva ne fulladjanak érdektelenségbe – így aki akarja, vagy módja van rá, egy héten belül mondhatja a magáét és jön az újabb cikk! Kicsit csipkedni kell magát mindenkinek, vagy magvas gondolatai lemaradnak a nagyérdeműről. De – úgy reagálni valamire, sok héttel később, hogy az eredeti cikket, címet, vagy hivatkozott hsz-t nem adja meg, nem is másolja be, csak a saját reakcióját írja le, szóval ez nem túl fair – szerintem!

  • Rodeo11
    2018 november 23
    12:12 de.
    Rodeo, ez casus belli lenne! inkább nem! 😀

  • Figyelö Kedves Figyelő. Azt Te sem gondolod, hogy a 200 ezer távozó mind életveszélyben volt? A nagyon nagy része a jobb életért távozott. Pont azt csinálták mint most a migránsok. Írország is befogadta őket, de nem akart senki ilyen szegény országban maradni,mentek tovább a gazdag Amerikába. Azért más is lát és tapasztal ám.
    Azt pedig miből gondolod, hogy most emberek százezrei (milliói) szabadnak érzik magukat Magyarországon? Az nem szabadság, mikor már a hálószobába is bemásznak, mikor azt csinálhatsz amit megengednek. Nekem nem az a szabadság, hogy imádhatom Orbán Viktort, és várom mikor kerül rám a sor az eltaposásban. Olvastad az új rabszolgatörvényt? Kósa Lala jegyzé. Az új sport törvényt? Semjén Ájtatos Zsolt jegyzé. Olvasd el, érdemes. Nekem mást jelent a szabadság, és sok magyarnak is.

  • Besancon
    2018 november 23
    10:55 d
    En NEM kivanok magaval vitatkozni. Piriod. Feltetlenul, rossz indulattal ir rolam, nekem, barmirol vanszol! TEHAT!

  • Inkább Bibi Nem értem, mi a gond egy 750 000 forintos fejhallgatóval? Száguld a gazdaság, minden csodálatos. Titeket irigyel az egész rothadó nyugat a szakadék szélén. Ha egy mezei gázszerelő hat év alatt összeszed 2800 milliárdot ( megérdemelten), Te nem tudsz leszakítani rongyos egymilliót? Nem értem, nem értem.

This site is protected by Comment SPAM Wiper.