Lehet ismét szégyenkezni — Magyarország, csempészet és a „hermetikusan lezárt” határ

2018 november 18 8:11 de.66 hozzászólás

Orbánnak kemény kérdésekre kell felelnie, hiszen egyértelmű, hogy magyar diplomaták jogsértő módon Tiranától a magyar déli határig segítették Gruevszki szökését…Ismét Magyarországtól hangos a világsajtó…

A független magyar nyilvánosság meg van döbbenve, mert a kormány nyilvánvalóan illegálisan hozta Budapestre a korábbi macedón miniszterelnököt, a hatóságok ugyanakkor nyugtatgatják a kedélyeket — jegyzi a Deutsche Welle. De egyre erősebb a gyanú, hogy a hatalom embercsempészethez és törvénytelen beutazáshoz nyújtott segítséget. Ily módon pedig elképzelhető, hogy megszegte a hatályos jogszabályokat, a menedékjogot, de még az alaptörvényt is.

A montenegrói rendőrség azt közölte a német rádióval, hogy Gruevszki vasárnap lépett az ország területére, vele volt Tiranából két magyar diplomata: Kulcsár Antal és Várfalvai Csaba. Podgoricában autót váltott, és onnan kezdve az ottani magyar nagykövetség két munkatársa: Császár Zoltán és Félegyházi Csaba kísérte. Szerb részről még nem hozták nyilvánosságra, hol és miként jutott be a politikus az országba, illetve hagyta el azt Magyarország felé. Kovács Zoltán mindenesetre nem kívánt megjegyzést fűzni a montenegrói rendőrség adataihoz. Orbánt ugyanakkor nem érdeklik a hazai sajtóbírálatok.

*

Magyarország reflektorfénybe került, mert egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy segített a jogerősen elítélt volt macedón kormányfőnek, hogy az eljusson a Balkánról Budapestre és ott menedéket kérjen — írja a Financial Times. Az albán rendőrség azt közölte, hogy a politikus a tiranai magyar nagykövetség autóján lépte át Montenegró felé a határt. Ezt a montenegrói hatóságok is megerősítették, hozzátéve, hogy a kíséretében lévő két magyar diplomata útlevéllel igazolta magát, majd Gruevszki kb. három óra múlva már Szerbiában volt, akkor azonban már két másik magyar diplomata társaságában, akiket a követként és konzulként azonosítottak be. A leleplezés miatt a harcias Orbánnak újabb baja lehet Brüsszellel, hiszen nyilvánvaló, hogy segédkezet nyújtott a korábbi macedón miniszterelnöknek. A magyar Külügyminisztérium nem válaszolt arra a kérésre, hogy kommentálja a fejleményeket.

Krekó Péter úgy értékelte, hogy az utóbbi években nem érte ekkora csapás Magyarország nemzetközi tekintélyét, hiszen az Orbán-kormány felkarolt egy elítélt bűnözőt, aki ellenzi az ország Nato-szövetségeseinek stratégiai célját, a névvita rendezését Görögországgal. Egyébként ahhoz, hogy beléphessen Magyarországra, útlevélre volt szüksége.

*

Újabb Orbán-problémája van az uniónak, mivel a miniszterelnöknek válaszolnia kell arra, miként érkezett Magyarországra korábbi macedón kollégája, miközben nincs a magyarnál keményebb menedékpolitika a földrészen — jegyzi a Financial Times. Brüsszel sok energiát áldozott már, hogy megoldja a politikai válságot Macedóniában, illetve hogy világra segítse a megállapodást Athénnal, és így végre megnyíljon az út Szkopje számára az EU és a Nato felé. Ha a magyar politikus befogadja Gruevszkit, az még jobban kiélezi a viszonyt az EU-val. De lehet, hogy egyetlen európai vezetőnek sem lesz kapacitása foglalkozni vele, hiszen ott van a Brexit, az olasz költségvetési csata, a német vezetés sok baja, valamint Orbán bonyolult helye az EPP-ben.

*

Egyre nagyobb a rejtély Gruevszki szökésének módja körül, miközben az a vád Magyarország ellen, hogy hazudott, amikor azt állította, hogy nem segített a politikusnak elkerülni a börtönt — jegyzi a The Guardian. A volt miniszterelnök szoros kapcsolatot ápolt Orbánnak, nézeteik keményen nacionalisták. E jó viszony erősségét bizonyítja, hogy a magyar kormány bejelentette: biztonsági megfontolásokból engedélyezte, hogy az érintett a menedékkérelmet Budapesten nyújtsa be. Macedónia viszont előterjesztette a hivatalos kiadatási kérelmet.  Egy beavatott forrás azt mondta a lapnak, hogy Gruevszkit hírek szerint éjjel-nappal szemmel tartották a hatóságok, de kerülte a nyilvánosságot, még a lakása környékén sem lehetett látni. Szkopjéban az a hír járja, hogy a hatalom futni hagyta, cserében a politikus pártja jóváhagyja, hogy az ország új neve Észak-Macedónia legyen.

*

A VIP-menekültekre nem érvényesek a szigorú magyar menedékjogi előírások. Gruevszki Orbán barátjának számít, így esetében a magyar hatóságok félretették a kemény jogszabályokat. De az ügy miatt Budapest magyarázkodni kényszerül. Az egész történet igen pikáns, hiszen Magyarország segített a szökésben a Balkánon, ideértve, hogy Szerbiából áthozott egy bűnözőt a határon, éppen azon a határon, amely három éve szinte leküzdhetetlen akadályt jelent a kevésbé neves menedékkérők számára. A beadvány elbírálását a hatályos és egyre szigorodó törvények értelmében a tranzitövezetben kellene kivárni, arról nem beszélve, hogy Macedónia és Szerbia biztonságos 3. államnak számít, ilyen alapon az eltelt években több száz folyamodványt úgyszólván kapásból visszautasítottak. Jelenleg akár két évet is kell várni, hogy valaki egyáltalán bejusson a tranzitzónába. Mindez azonban nem vonatkozott Gruevszkire.

Ha minden igaz, Budapesten a politikus legalább egy éjszakát egy luxusszállodában töltött, ami azért érdekes, mert fél évvel ezelőtt a kormány börtönbüntetés terhe mellett megtiltotta, hogy bárki szervezett formában segítse az illegális menedékkérőket. De amíg nem tisztázódnak a kalandos szökés körülményei, vad feltételezések és összeesküvés elméletek vannak forgalomban. A kérdés azonban jogos: miként tudott Gruevszki akadálytalanul átkelni négy határon is, és hogy kapott-e hozzá támogatás magyar vagy más részről.

Szelestey Lajos összeállítása

66 hozzászólás

  • Bűnözök gyűjtöhelyévé változtatták a hazámat

  • Sobri Rócsild:
    „Bűnözök gyűjtöhelyévé változtatták a hazámat”

    Ugyan már, az utolsó nyolc esztendőben végig talán nem az volt? No, nem a menedékkérőkre gondolok… S végülis olyan nagy különbség, hogy magyar vagy bukott macedon miniszterelnökről van szó? Gyanítom, hogy talán Gruevszkinek van kevesebb a rovásán…

  • Kővendég
    2018 november 18
    8:49 de.
    Nem akarlak vigasztalni, de szerintem az előző nyolc és négy évek alattiak sem voltak sokkal dícsérendőbbek, talán a gengszterváltás utáni második négy év lett volna bizalom gerjesztőbb, ha Gyula bátyánk kevésbé hataloméhes koalíciós partner vesz maga mellé, vagy diktatórikusan(amihez már 44 év alatt hozzászoktunk)”önzön”, haszonleső kibicek nélkül egyedül kormányoz!

  • Mosolygok ezeken a megfogalmazásokon, miszerint: Magyarország reflektorfénybe került, újabb Orbán-problémája van az Uniónak, és a társain.

    Mert „és akkor, mi van?”

    Kizárják az Európai Unióból Magyarországot? „Na és? Az angolok maguknak szavazták meg a kilépést.”

    Katonai erővel megszállnák Magyarországot? Nevetséges a felvetése is.

    Amit Orbán művel a „népre” hivatkozva, az messze kimeríti az autokratikus kormányzás fogalmát, de ez nagyon is megfelel a magyaroknak, történelmükben a magyarok ehhez szoktak. Enélkül életképtelenek. Éppen elég kihívás nekik az emigrációban megszokni a demokráciát. Sokan ehhez nem is bírnak alkalmazkodni, szerencséjükre jött Orbán, aki a diaszpórában is kialakította az árkokat. Így ezek a magyarok a legkisebb ellenállás nélkül bírják kiszorítani az árok túloldalán helyet foglaló magyarokat.
    Akad erre példa Kanadában is.

  • A macedón vezetés futni hagyta, Gruevszkit cserében a politikus pártja jóváhagyja, hogy az ország új neve Észak-Macedónia legyen.
    A nemzetközi elfogató parancs nagyon késve került terítékre, most a kiadatási kérelmen molyolnak…
    Látszólag elhiszík, hogy Gruevszki Budapesten van…
    Gruevszki, szabadon kisétált a tárgyalóteremből, elrendezte dolgait személyi igazolvánnyal az egész Balkánon utazgathatott, a legtöbb országba vizummentességet élvez, – hogy hova készül és mikor ezt, nem fogja Facebookján közölni, mert amit eddig közölt az kamu!
    – Sajnos a cikk sem tartalmazott erre vonatkozó informaciót…

  • „A leleplezés miatt a harcias Orbánnak újabb baja lehet Brüsszellel”
    Orbán tesz erre is az „újabb baja lehet-re”

    Az atv egyik esti beszélgetésében megkérdezték Török Gábor politológust (aki inkább jobbik- mint fidesz-szimpatizáns), hogy szerinte 1-5 skálán az orbáni politika mekkora „csapást” fog elszenvedni a „Gruevszi-ügy” miatt? Török válasza: 0-1 belpolitikailag, nemzetközileg 2-3.

  • Lassan körvonalazódik a Staatsführer igazi alakja. Egyébként az EU prominensei még várnak a minősítéssel, és talán a retorzióval. Elég nagy a csend. Persze, a tapasztalat szerint, nem sok eszközük van, vér a pucájukban meg szinte semmi.

  • Inkább Bibi
    2018 november 18
    9:20 de.

    Feltételezem hogy ha Gyula „bátyánk” a te elvárásaid szerint kormányozott volna , akkor most nem lenne róla az Európa-parlament épületében terem elnevezve.

    Ami elvbarátaidnál kissé kiverte a biztosítékot.

  • DRAZIRI es SLAPAJ megjegyzesei tisztan ramutatott a valosagra !

    Ez is masik „nesze semmi fogd meg jol” lessz !

  • Sobri Rócsild
    2018 november 18
    12:26 du.

    Feltételezem, hogy sokkal hülyébbnek képzelsz, mint amilyen valójában vagyok, ennek ellenére én hülyeséget nem, csak jól megjátszott ripacskodást feltételezek rólad, ami nem mindig telitalálat! Most sem! 😀 (Mellesleg, ha Gyula bátyánk csak fele akkora elhivatottsággal mer önállóan kormányozni az ország érdekében, mint anno az oroszok által a hosszú porázt is ügyesen kijátszó Kádár a fénykorában, akkor lehet, hogy nem lenne terme az Európai Parlamentben, viszont valószínű sokkal jobban élnénk és még „kaladvágyból”(sic Orbán!) sem kellene innen elvándorolnunk! 😀 )

  • Béla István
    2018 november 18
    10:19 de.
    Mégis mire vágysz, egy 56 tipusu megszállásra vagy egy sunyin, kívülről szponzorált majdan tipusu véres puccsra?
    Egy -biztos hogy feddhetetlen? EU szerint- renitenskedő kormány miatt az egész ország népét minősítenéd le és sulytanád retorziókkal? Ha ezt most komolyan gondoltad, akkor Te is kollektíve bűnös lennél! Bélám, magyarországi magyar-e vagy? 😀

  • Sobri Rócsild Ha Gyula bátyánk nem engedte volna az SZDSZ-t uralkodni, hanem felvállalja a kormányzást egyedül, senki sem hiányolná azt a termet, mert Európához tartoznánk még mindig. A Fidesz pedig egy kicsi ellenzéki csoport lenne. Boda asszony elővenné a pártkönyvét, és írná a baloldal dicséretét a reklámok alatt. De Gyula bátyánk elszabta.

  • slapaj
    2018 november 18
    10:04 de.

    „A legtöbb embernek
    mindenre van egy hangzatos,
    jól működő és közérthető téveszméje”

    /Murfi/

  • Kenny
    2018 november 18
    2:18 du.

    Lehetséges.
    De ki láthat bele a jövőbe?
    Horn Gyula neve még mindig könnyeket csal a németek szemébe,
    itthon pedig az ilyen Orsós-féle bibik mocskolják ahogy bírják

  • A Leginkább bibis!
    1’53

    Úgymond’ „Gyulabátyánk”, anno egy szemernyit sem élt vissza a választásokon elért parlamenti kétharmadával mint azt a mai bagázs naponta teszi. Mai szemmel ez az ő egykori kormányzásának a fókuszpontja, amelyet – hazug módon – te se hasonlítgass össze Orbanisztán Monarchia fid SS rablóbandájával… Mert ez így finoman szólva is rém izléstelen!

    – V –

  • Drizari
    9’45

    „Kizárják az EU-ból Magyarországot ? Na és ?”

    Na persze, hisz’ a Duce már az első perctől kezdve erre játszott rá, ill. ma így spekulál:
    Amikor majd menetrend szerinti időben, 2020-ra már úgyis elapadnak(!) az EU-s kohéziós alapok pénzcsatornái, időben kb. éppen ugyanakkorra érnek majd be, ill. várhatóak a VII. cikkely szankciói, Ő pedig akkor már majd széttárt karokkal, a kapuban állva ártatlan sóhajjal mondja majd, hogy én mindent megtettem a bentmaradásért, de hát „ezek a bruxellesi bürokraták” márcsak ilyenek… ! 🙁

    .

  • Na ez a szerző sem sokkal „okosabb” mint a másik!
    Ugye más országokból sem küldték vissza a menekültet,ahol nem a magyar törvények érvényesülnek…..?Természetesen Orbánék csempészik ide….ahelyett,hogy a „makulátlan tisztességes” migránsokkal törődnének ….?!
    Mellesleg ugyanabban a témában egy ismételt agymosás próbálkozás…

    Hát nagyon égő!!!

  • Vögelein,

    pontosan idézzél:

    Kizárják az Európai Unióból Magyarországot? Na és? Az angolok maguknak szavazták meg a kilépést.

    Az idézőjelek közti mondandó nem a sajátom, hanem Fidesz-lojális körökből szedtem.

  • Gyula Vitéz azt csinálta amit külföldről mondtak neki,ezt szeretik nyugaton.Valószínű ezért kapott termet nyugaton.
    No meg a németek nemigen tudják,hogy nem Gyula Vitéz döntött a kiengedésükben,hanem mások,csak Ő került a reflektor fényébe.
    No meg megrendeztek neki egy balesetet,hogy könnyedén kormányrúdhoz kerüljön–sikerült és kormányzott!
    dicsőséges üdvözletével.

  • tóth péter Ez már boda szintű elmefuttatás volt. Gratulálok.

  • tóth péter
    2018 november 19
    12:51 du.

    Seggfej voltál de az is maradtál

  • Boda Marcsi
    2018 november 19
    12:40 du.

    TE vagy az égő te szerencsétlen idióta

  • Mellesleg azon lehet ITTHON(!!!)szégyenkezni,hogy az országunknak ilyen hazug,értelmetlenül vádaskodó ellenzéke van,akik a fontos ügyekben képtelenek a hazájuk érdekében a jelenlegi kormánnyal összefogni,(persze programjuk ugye nincs,a hazaszeretetről,meg már ne is beszéljünk…)csak féktelen gyűlölködésük!
    Sajnos ebben is különbözünk a szomszédos országoktól,akik tudomásul veszik a másik párt győzelmét,(ha nem is örömmel)de a nemzetüket érintő fontos ügyekben azonos a céljuk!

  • Boda Marcsi
    2018 november 19
    12:40 du.

    Marcsi, egy jogerősen elítélt bűnözőt csempészett be a magyar kormány érvényes úti okmányok nélkül Magyarországra. Majd letagadták azt, hogy kormányzati segítséggel, miközben Albániából, Szerbiába és onnan is magyar diplomaták menekítették ki ezt a bűnözőt. Azaz a magyar kormány pontosan azt csinálta, ami ellen három éve harcol, és civil szervezeteket vegzál. Miszerint menekültet csempésző, segítő szervezet lett a magyar kormányból.
    Marcs talán erre a Gruevszkire, aki hazájában egy JOGERŐSEN ELÍTÉLT BŰNÖZŐ, másfajta szabályok vonatkoznának, mint egy NEM BŰNÖZŐ menekülőre? Hol van a jogállamiság, az egyenlőség MAGYARORSZÁGON amikor az egyik emberre előnyök vonatkoznak azért mert ugyan olyan bűnöző és tolvaj mint a barátja Orbán Viktor, aki gondol egyet és becsempészi az országba a sokadik bűnözőt? Hol van a magyar jogállamiság Marcsi???
    Már nagyon unalmas, hogy FBI által körözött – közben megboldogult- Pharaonokkal, Nemzetbiztonsági és terrorveszélyes átvilágításon ÁT NEM MENT Zaid Naffákkal, Adnan Polat Erdogán baráttal, és nemzetközi körözés alatt álló Gruevszkikkel együtt lopják szét a magyarok vagyonát, illetve egyáltalán beengednek minden jogi normának ellentétesen nyíltan megint egy ELÍTÉLT bűnözőt! Ön szerint ez mind rendben van? Had jöjjenek ezek a bűnözők???

  • Boda Marcsi
    2018 november 19
    4:21 du.

    MArcsi, komolyan az a magyarok érdeke, hogy egy népétől lopó egykori macedón miniszterelnök, akit ma már csak JOGERŐSEN BÖRTÖNRE ÍTÉLT BŰNÖZŐKÉNT tart számon a világ, azt útlevél nélkül beengedjük Magyarországra és így Európába, az áthatolhatatlan, Európát védelmező határzáron keresztül? Ezt ha lenne szíves elmagyarázni, hogy miért érdeke Magyarországnak minden hazai és nemzetközi jogot áthágva embercsempészetbe fogni, és bűnözőt behurcolni, akkor megköszönöm, csak hogy én is olyan „tájékozott” legyek mint Maga. 😀 xd

  • A bárányok hallgatnak, no de mit; s közben a birkák békésen bégetnek

    Zsótiéknak még az a kevés is elment; akár ész, akár józanság, akár a tények ismeretét nézzük

    Az ECHO-TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője, Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa, valamint Bayer Zsolt műsorvezető osztotta az észt. Témájuk (a portál megfogalmazásában): „Aljas és becstelen rágalomhadjáratot indított az ellenzék, valamint a sajtója, ezúttal annak apropóján, hogy Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Magyarországon kért menedékjogot”.
    Néhány kulcsmondat:
    „Soros Györgyék, az amerikai külügyminisztérium segítségével a helyi szocialistákat összeboronálták a beáramló albán kisebbség pártjaival, puccsszerűen kierőszakoltak egy előrehozott választást és elfoglalták a kormányzást, ez után váltották le a tíz éve kormányzó Gruevszkit”,
    „Zoran Zaev Soros György közvetlen barátjának és bizalmasának, az albán elnöknek a segítségével szervezte meg Tiranában a szkopjei kormányt, vagyis itt a hazaárulás minősített esete forog fenn”,
    „Gruevszki volt a „macedón Orbán Viktor”, egyetlen célja volt, hogy megtartsa Macedóniát Macedóniának, ez volt a bűne a Soros-féle gépezet előtt. Hozzátette: az ellenzék emiatt csahol, és pontosan tudjuk, hogy ha hatalomra jutnának, azt csinálnák Magyarországból, amit most Macedóniában látunk.
    Ha az Orbán Viktor által fémjelzett politika megrogyna egy ilyen érdekesen szponzorált civil titkosszolgálati manőver által, akkor meg lehet nézni, mi lett Macedóniával”! =))
    S ne tévedjünk több millió birka béget ebben az országban, akik erre is vevők!

  • „Abban éppenséggel semmi csoda nincs, hogy Orbán a hozzá hasonló nacionalista korrupt politikusok mentsvára, amellyel újabb üzenetet küldött Putyinnak és az európai szélsőjobboldalnak, amely ért ebből az üzenetből. Orbán közvetve üzent a demokratikus Európának is, csak a demokratikus Európa nem ért az üzenetből. Ez az üzenet az, hogy Magyarország nem jogállam, fittyet hány a nemzetközi jogra, európai normákra, és Magyarországon nemcsak a menedékkérelmeket, de mindent az ország korlátlan ura, diktátora dönt el. Független intézmények nincsenek, a törvény semmit nem számít, és a szolidaritást sem ismeri. Sem Európával, sem a demokratikus közösséggel szemben.
    Orban fasiszta diktatúrája azt hazudja, hogy Gruevszki politikai üldözött, a “Soros által támogatott baloldal” politikai okokból indított támadást ellene. Ezzel szemben a valóság az, hogy az Európához közeledő Macedónia az EU segítségével állította fel az új ügyészségét, amely tanulja a jogállami normákat, és első nagy akciója az, hogy bíróság elé állította, és egyértelmű bizonyítékok alapján börtönbe juttatta (volna) az Orbánhoz hasonló primitív bűnözőt, egy korrupt szélhámos hazudozót, Orbán Viktor macedón klónját. A különbség legfeljebb annyi, hogy Gruevszki korrupciós ügyei gyenge másai csupán Orbán elkövetett bűncselekményeinek, és Orbánhoz képest egy kis kaliberű bűnöző.”(AN)

  • Sajnos a legfrappánsabb észrevételek mindig az utolsó pillanatban érkeznek, de ezt érdemes még egyszer megismételni, mert ez a nagyon tömör lényeg, a többieké mind sikeres beetetésből adódó globális mellébeszélés! Kár, hogy pont ennél a kitűnő észrevételnél szakadt meg a vita fonala!

    2018 november 18
    5:29 de.

    Utsó megjegyzésem:
    Kár akkor a mindig is stabil aranyért reklamálni akkor, amikor a villággazdaság egyes elmei már digitális, azaz csupán kitalált, spekulatív, azaz mesterséges valutákban töri azt a globális buksiját, amely mögött aztán tényleg nincs is semmiféle termelés, ellenben annál több becsapott ember…

  • Inkább Bibi
    2018 november 20
    4:55 de.
    Bocsánat a zseniális elkövető nevét kifelejtettem: DonGolo!

  • Orbanisztán a menekült különleges elbánásmódját (mentés, diplomata kocsi, stb) a mentett menekült különleges státuszával [VIP] próbálja igazolni, holott Szabó …….. képviselő asszony a parlamentben idézte a törvényt, ahol ez az elbánás veszély esetén csak gyereket, terhes nőt illet meg… Kihangsúlyozta, hogy volt miniszterelnök nincs a törvényben, így a kormány törvénysértést követ el.

  • Boda Marcsi
    2018 november 19
    4:21 du.

    Igyijotyka

  • Boda Marcsi
    2018 november 19
    4:21 du.

    „Mellesleg azon lehet ITTHON(!!!)szégyenkezni,hogy az országunknak ilyen hazug,értelmetlenül vádaskodó ellenzéke van,akik a fontos ügyekben képtelenek a hazájuk érdekében a jelenlegi kormánnyal összefogni,(persze programjuk ugye nincs,a hazaszeretetről,meg már ne is beszéljünk…)csak féktelen gyűlölködésük!”

    Szerinted az az „értelmetlenül vádasodás” hogy az ellenzék nem hagyja annyiban hanem rákérdez, és választ vár a kormánytól, ill. annak fejétől a bűnöző, jogerősen szabadságvesztésre ítélt volt macedón minie. szöktetésére és bújtatása tárgyában? Hol nevezhető „vádnak” az ami igaz és valós? Ezt a TÉNYT ugyanis még imádottjaid sem tagadták, (nehéz is lett volna, valószínű ezért nem tették)csak a mód és a miértek fulladnak rendre hazugságba, ahány megkérdezett kormányzati tótumfaktum, annyi össze-vissza válasz! Ezek szerint te sem kaptál az eligazításon egyértelmű választ, ezért beszélsz mellé, és kezdesz hablatyolni orbitális hülyeségeket – ellentmondva még az „illetékeseknek” is!

    Egyébként hol érdeke az országnak azaz a „hazának” a hazugság támogatása, illetve az abban való részvétel a „kormánnyal való összefogás” formájában? Te tényleg nem tudod mit beszélsz! Boda, téged le fognak váltani ha így folytatod – sürgősen szedd össze magad, mert én szótam!

    Ami pedig a programokat illet, sokszor tisztáztuk itt már, de az Istennek sem vagy képes felfogni, hogy akinek abszolút nem volt leírt, számonkérhető programja, az épp a te piedesztálra állított bandád – mert az csak nem pr. hogy „Folytatjuk” Mit? Amit eddig csináltak? A lopást, és a szabad-rablást, valamint a minősített bűnözők helyzetbe hozását? Már jó ideje, és jelenleg is ez folyik, tehát ha ez volt a programjuk, hát ahhoz hűek maradtak!

    Minden más párt programját megtalálod a honlapjukon, leírt, közérthető formában! Tudom, hogy nehezen megy az internet kezelése, nem értesz máshoz csak a megnyitott KMH oldalain történő terjedelmes hsz-hoz, de próbálkozz, nem olyan bonyolult – esetleg a reklám alatti hsz-ek helyett képezd magad, keress rá néhány dologra, csak és pusztán azért, hogy „még tájékozottabb legyél” a hiteles forrásaid mellett a valós tényekkel is megismerkedhetnél!

  • tóth péter
    2018 november 19
    12:51 du.

    „Gyula Vitéz azt csinálta amit külföldről mondtak neki,ezt szeretik nyugaton.Valószínű ezért kapott termet nyugaton.”

    Gyula Vitéz? Csak így per Gyula Vitéz? Nohát kedves tóth péter, kend ennek a vitéznek a csizmaszárát sem segíthetné felhúzni, nem hogy ostoba és tudatlan kritikával illesse akkor amikor saját idolja Viktor Vitéz – nem éppen nyugati sugallatra ugyan, sokkal inkább keleti az a sugallat – épp ma adott menedékjogot egyik példaképének és követőjének, a jogerősen elítélt köztörvényes bűnöző, volt Macedón miniszterelnöknek(is)!

  • Besancon
    2018 november 20
    8:30 de.

    Pedig Budapestre jövet pár Magyarország által is biztonságosnak mondott országon keresztül utazott a becsempésző magyar diplomatákkal ez a bűnöző Gruevszki, de valahogy csak Orbán barátjához húzott a szíve, pedig nekünk a kultúránk, a nyelvünk is más, nehezebb a „beilleszkedése”, mintha mondjuk Szerbiába netán kicsit nyugati irányba ment volna akkor Horvátországba/Szlovéniába menekült volna, ahol simán megérteti magát. De neki hát persze ,hogy Magyarország, illetve Orbán a biztos „menedéke”. Hasonló a hasonlót vonzza. Gruevszki egy kicsit mini Orbán is politikai, Putyin baráti és a népét kizsákmányoló értelemben is. Persze, hogy kölcsönösen nyalogatják egymást, ha kell menedéket adnak egymásnak. Most úgy esett, hogy Gruevszki került bajba, és ítélték jogerősen börtönbüntetésre. Hasonló gesztusokra Orbán is apellál Erdogánnál, Putyinnál, a középázsiai diktatúráknál, ha egyszer neki kellene bűneit börtönfalak mögött kompenzálnia.

  • HunCanada
    2018 november 20
    9:32 de.

    „Pedig Budapestre jövet pár Magyarország által is biztonságosnak mondott országon keresztül utazott a becsempésző magyar diplomatákkal ez a bűnöző Gruevszki, de valahogy csak Orbán barátjához húzott a szíve, pedig nekünk a kultúránk, a nyelvünk is más, nehezebb a “beilleszkedése”, mintha mondjuk Szerbiába netán kicsit nyugati irányba ment volna akkor Horvátországba/Szlovéniába menekült volna, ahol simán megérteti magát.”

    Érdekes hasonlóságot érzek egy afganisztáni menekülttel kapcsolatban is, aki keresztény Németországig vagy Svédországig végigmenetelve csempészteti magát, miközben minimum három biztonságos muszlim országban is kivárhatná a háború végét és a célországban még térítenie sem kellene a hitetlen gyaúrokat! 😀

  • Kenny
    2018 november 19
    3:09 du.
    Köszönöm,rendkívül aranyos vagy , ezek után úgy szeretlek , mint Gézét
    üdvözletével.

  • Sobri Rócsild
    2018 november 19
    4:02 du.
    Igen kedves Gézukám! Most jöttem rá,hogy a fejedből jövő értelemmel próbálod a kereket felfújtatni– de nem megy —-mert nem jön belőle semmi! Még annyi semhogy a kereket feltudnád pumpálni
    Szeretetteljes üdvözletével.

  • Besancon
    2018 november 20
    8:30 de.
    Ne felejtsd el ! Gyula Vitéz Pufajkás volt! Tudod mi az?
    Néz utána!
    üdvözletével.

  • Tóth Péter Kedves Péter. Ha Te leírsz olyat, hogy „megrendeztek” Hornnak egy balesetet, (amiből éppen csak kijött élve), hogy megválasszák, akkor engem ne szeress. Ilyet csak Boda gondolna komolyan, ha gondolkodna egyáltalán. Belőled csak az ellenkezés szólt.

  • A normális többségnek!

    1/ a Macedon miniszterelnököt egyértelműen azért üldözték ,mert
    megtagadta ,ellenezte a kétes bűnöző migránsok befogadását,és ezt ugye Soros kezdeményezte,amit a kinti és itthoni baloldal (ÉLÉN Gyurcsány Ferenccel ….)maximálisan támogatott…..na ezért ítélték el.(2 évre)…..fenyegették meg,életveszélyesen
    2/Szerencsére menedékjogot kapott nálunk,(jogosan!!!)és már itt is van,(remélhetőleg biztonságos helyen!)így egyesek pechjére beszélhet,és nem valószínű,hogy ki tudják „nyírni”…(Pláne,hogy Gyurcsányról is sokat tud régről,,,,aki most próbál beletaposni….
    3/ Amúgy mai friss hírek: Fletó )(Gyurcsány) kebelbarátja,üzlettársa Cvetan Vaszilev ellen (aki külföldre szökött) nemzetközi kőrözést adtak ki …együtt kb 600 milliárdos csalást követtek el!!!!!!!!!!!!……..
    4/ Fletó Teréz körúti (DK)irodája teljesen leégett szombaton…..falak is kidőltek!A vizsgálat még folyik!
    5/Ezek (fentiek!!)után „szegény” Fletóra rájár a rúd….egyrészt bűnrészesség miatt,másrészt az iroda megsemmisülése miatt…..
    6/ Ennek a jellemtelen milliárdosnak, ezek után még van képe(pofája!!)adományokat gyűjteni……kéregetni!Az MSZP persze ad neki…
    (Na majd a nyugdíjamból meg támogatom…..he-he)
    7/ Na lakásom biztonságos melegéből,kedvenc karosszékemből várom a fejleményeket,(ezt C.Á írta egy régebbi ….hozzászólásában)az igazság kiderülését és főleg a következményeket,felelősségre vonást……
    8/ Egy dolog vigasztal,hogy Gyurcsányt nem kell kőrözni „egyenlőre”..itthon van,elérhető…..!
    9/a fanatikus,hiteltelen,hazug és főleg „agy mosott”hozzászólókra nem pazarolom az időmet,amit ugye hasznosabban, és főleg szórakoztatóbban is el tudok tölteni!

  • Kiegészítés!

    Egyben egyetértek(egyetértünk)a cikkíróval :Lehet ismét szégyenkezni…de ugye főleg az itthoni baloldal miatt(a kinti
    nem számít ismerjük…,nem a mi szégyenünk)remélhetőleg otthon mindenki megkapja azt ami jár neki,amit megérdemel(???)és ugye nem várják,hogy ezen sajnálkozzunk is?A többség részéről csak jogos megvetést érdemelnek!
    Na pá,most jó és szórakoztató programom van!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    Semmi új mondanivalója nincsen évek óta és ugyanazokat a már unalmas jelzőket ismételgeti ad nauseum. Újabb 48 órás szabadságra küldöm. Ha 48 óra után vissza kíván jönni (egyáltalán nem szükséges), csak olyan hozzászólása fog itt megjelenni, amelyben a már Öntől megszokott jelzők nem szerepelnek.

  • Tüske Zsófia

    Lattmann Tamás nemzetközi jogász a következőkkel kommentálta a sikkasztó kimentését Makedóniából: „Miután egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a macedón ex-miniszterelnök Magyarországra érkezésében mennyi magyar kormányzati közreműködés volt, lassan ideje elkezdeni számba venni az okozott károkat, és gondolkodni a következményeken.
    Az uniós kötelezettségszegési eljárást a Schengen határőrizeti kódex megsértése miatt borítékolhatjuk, de a fenti tények okán egy újabb probléma is következik: a diplomáciai járműveket és személyzetet a nemzetközi jog, egészen pontosan a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény alapján nem lehet olyasmire használni, ami a fogadó állam közrendje ellen irányul – már pedig ez egyértelműen az. A bécsi egyezmény sérelme esetében pedig különleges helyzet áll fenn, ugyanis az egyezmény kiegészítő jegyzőkönyve lehetővé teszi, hogy ilyen egyezmény-sértés esetén a sérelmet szenvedett állam azonnal, minden további nélkül a Nemzetközi Bírósághoz forduljon, ami az így megindított peres eljárásban kötelező ítéletben mondja ki a jogsértés tényét. Ilyen módon indított – és nyert – pert az Egyesült Államok Irán ellen a teheráni nagykövetség elleni támadás miatt, Németország az Egyesült Államok ellen a LaGrand-ügyben, és ennek alapján indított nemrég pert Palesztina az Egyesült Államok ellen az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésével kapcsolatban. Tehát ez nem csupán elméleti lehetőség, hanem komoly gyakorlata is van.
    És a nagy probléma az, hogy ezt a jegyzőkönyvet mind Magyarország, mind pedig Macedónia megerősítette annak idején, tehát az alkalmazható a jelen helyzetre. Azaz Macedónia akár már ma be is perelhet minket minden további nélkül, és jó eséllyel nyer. Nagyon gáz.
    Mindezekről az ENSZ honlapja segítségével kb. 5 perc alatt bárki meggyőződhet. Nekem meg egyre komolyabb kételyeim vannak abban a tekintetben, hogy miért is van a „Külgazdasági és Külügyminisztérium” nevű siralomháznak egy nemzetközi jogi főosztálya. Ne értsen félre senki, azzal semmi gondom, ha valaki őrült tempóval, üvöltve veti bele magát a vasvillába, de ha maga előtt tartja közben az egész országot, akkor ott már muszáj lesz a személyes felelősségről is beszélni.”

  • Marcsi, a szabadsága alatt, gondolkodjon el, hogy miért hazudik mint a vízfolyás megint?! Őrület amiket összehord. Jó pihenést!

  • Inkább Bibi
    2018 november 20
    10:14 de.

    Így van, és azoknak a menekülteknek a határon hónapokig, sőt évekig kell várni, hogy egyáltalán beadják a kérelmüket. Ennek az elítélt macedón bűnözőnek pedig pár nap alatt „elbírálták”, úgy hogy nem kellett hónapokig a tranzitzónában vesztegelnie, hanem becsempészték őt Budapestre. Hol van a jogállamiság, az egyenlő bánásmód, a saját törvényeink alkalmazása? Bibi, hol??!!!

  • HunCanada
    2018 november 20
    4:20 du.

    „Hol van a jogállamiság, az egyenlő bánásmód, a saját törvényeink alkalmazása? Bibi, hol??!!!”

    Sehol, kettős mérce van!
    (Mellesleg azért a határon hónapokig, sőt évekig várakozóknak is sokkal könnyebb lenne, ha nem hajigálták volna el már Európa határán a hivatalos okmányaikat, nem hívnák mindegyiket bemondásra Mohamednek, nem január elsején született volna 90 %-uk, nem lenne szignifikáns többségük 20-30 év körüli, bizonytalan identitásu férfi és nem a NATO pengésdróton átmászva, hanem a kijelölt, hivatalos határátkelő helyeken illedelmesen és nem durván követelőzve próbálnának a meghódítandó, magas szociális juttatásokkal kecegtető civilizált nyugati országokba kéredszkedni!)

  • Inkább Bibi
    2018 november 20
    5:40 du.

    Igazad van pár dologban, ha felületesen olvassa valaki. Viszont azt is megállapíthatjuk, hogy többen is a hivatalos utat választották volna, ha az elmúlt 3-4 évben a magyar hatóságok nem tettek volna meg mindent azért, hogy illegális határátlépésre kényszerítsék őket, pl azzal hogy esélytelenné tegyék azt, hogy valaha egyáltalán befogadják a KÉRELMÜKET, hiszen napi 1 menekültkérelem befogadására redukálta le a tempót a magyar kormány. NAPI 1 udvariasan a határon kopogtató személynek (Vessük össze, hogy pl. Ilyen tempóban ’56-után csak a Kanadába menekült uszkve 32 ezer magyart közel száz évig tartotta volna az óceánjáró hajókon, vagy a Québeci kikötőben (tranzitzóna) Kanada kormánya mielőtt befogadja őket, ha ennyire embertelen lett volna anno.) Azaz a menekültek sem hülyék, hogy ezt nem látják, akik megpróbálnak mindent a saját életükért. Érthetetlen a viselkedésük, hogy élni akarnak? Tessék ki lehet próbálni a tranzitzónákat a fotel kényelméből. ÉS most a menekülőkre gondolok, nem az úgynevezett „terroristákra”. Szóval elvitathatatlan az, hogy mind az éheztetéssel, mind a bánásmóddal mind a kérelmek befogadásának tempójával szórakoztak a menekülőkkel, olykor a genfi konvenció egyezményét is semmibe véve.
    Igen, kimondtad, hogy kettősmérce és ez jelen esetben a jogállamiság teljes hiányában mutatkozik meg, azaz teljes káosz és önkényuralom felé haladunk minden egyes nappal, lépésenként. Most pl egy újabb bűnöző befogadásával, mi több központi becsempészésével. És mivel lépésenként történik ez az országunkat leépítő erózió, így fel sem tűnik. Marad a legyintés.

  • Gabriel Karikas

    Tüske Zsófia!

    A fenti bejegyzésében Lattman Tamástól idézett szöveg nagyon diplomatikusan és visszafogottan ír le még két, együttesen elkövetett tényállást:

    – Bűnszövetkezetben elkövetett hazaárulás, közjogi hatalomgyakorlással való visszaélés bűnszövetkezetben –

    nem jártam utána ezek BTK-ban meghatározott pontos körülírásának és a vele járó büntetési tételeknek,
    de joggal feltételezhetem, hogy van ilyen.
    A Kádár-rezsim idejében volt

  • Nem értem azokat a berókat, akik az utóbbi százhúsz évben Magyarországon éltek.
    Mindig voltak itt törvények, és mindig ki lehetett kerülni azokat egy jó protektor esetén. Ferenc József idejében is, Horthy idejében is, Rákosi idejében is, Kádár idejében is. Konkrétumokat ugyan nem tudok, de nagyon csodálkoznék, ha a rendszerváltás utáni időkben nem lehetett volna. Például, ha megvakargatnánk a kárpótlást, hát bizonyára volt, aki kapott, mások meg véletlenül nem kaptak…

    Szóval ez az eset csak a magyar virtust mutatja. Mit nekünk a törvények…

  • tóth péter Tehát azért volt Horn rossz miniszterelnök, mert 56-ban pufajkás volt? Ez elégé egyszerű ítélet.

  • Tüske Zsófia

    Gabriel:

    természetesen van ilyen a BTK-ban
    Netjogtár
    87. oldal
    Frissítve: 2018. november 20. 12:34
    Hatály: 2018.X.1. – 2019.IV.30.
    Magyar joganyagok – 2012. évi C. törvény – a Büntető Törvénykönyvről

    https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=A1200100.TV&targetdate=&printTitle=2012.+%C3%A9vi+C.+t%C3%B6rv%C3%A9ny

    258. par. , de előtte és utána is vannak érdekes bekezdések.

  • Kenny
    2018 november 20
    1:35 du.

    HUNT* csak egy kis gonosz náci csökevény.
    Amiket ír azok pont annyira nem fedik a valőságot mint OIM* mocskolódásai csak éppen HUNT* alattomosabb.

    *HUNT = Humortalan Náci Tóthpéter
    *OIM = Oldal Idióta Márinénije

  • Geyza
    2018 november 21
    7:30 de.
    IGEN aranyos,kedves Gézukám!!!
    Látod!!! Itt is csak az a semmi jött elő belőled amit kb 100 -1 éve ismételsz ! Ne csodálkozz,hogy olyan vagy amilyen.
    Igazán ,nagyon szívből jövő Baráti Üdvözlettel , csak Neked
    és csak most!És mindenkor!
    A jelzőid a Tied—megismételhetetlen.
    Csodállak és felnézek rád üdvözletével.

  • Gabriel Karikas

    Tüske Zsófia

    Köszi szépen az infót és a mellékelt címet.

    Beleolvasgattam, és az előtte is utána levő paragrafusokba is.

    Valóban, sok közreműködő hivatali személyre megállna a „halmazatban elkövetett cselekmények” bűntettének tényállasa is.

    Sajnos, tényleg messze állunk a jogállamiságtól, hiszen belegondoltam, biztos jó-néhány ügyvéd is feljelentést tenne ha tehetné …

    Na igen, de hol?
    A Polt Péter vezette ügyészségen?

  • Gabriel Karikas

    Almási Alma
    2018 november 21
    4:13 de.

    Hát látod Alma, ezért nem lehet semmi más módon megemlékezni Antall Józsi tündökléséről és kartételéról, mint hogy az ember gyomra görcsbe rándul.

    Aki a Ferenc Jóska és Horthy féle rendszer vissza-telepítésén munkálkodott teljes erejéből és teljes lelkéből …

    Itt az eredmény … köszönjük – a proszti nép nevében

    Tudod, mint „nem-tudós” pontosan láttam abban az órában minden ebbéli igyekezetüket…

    És pontosan láttam a „megértő” megalkuvók tömegeit is – akik éppen azzal voltak elfoglalva, hogy senki és semmi ne zavarja meg a „köreiket”

    „Csak legyen meg az átmenet a legnagyobb nyugalomban…
    Az se baj, ha visszaállítják a fasizmust… csak egyezzenek ki „békésen”” ….

    meglett …

    Két újabb generációtól vettétek el a szabadságot, vagyis gyilkoltatok le ….

  • Gabriel Karikas
    2018 november 21
    2:05 du.
    ______________

    De, mint „nemtudós”,ugye nagy híve voltál egy bizonyos harcias fiatalembernek, aki bátran kimondta…?

    Ugyanúgy, mint tavaly annak a bizonyos hölgynek, aki bátran „nem működött együtt” a nyámnyila balos ellenzékkel…

    Gabriel, igazán nagyon szoktam élvezni a fejtegetéseidet, de hogy önkritikád is lenne, azt nemigen lehet mondani… 😀

  • Ja, és Gabriel, a többes szám második személyt NEM VETTEM MAGAMRA. Legfeljebb többes szám első személyként… Így:

    „Két újabb generációtól VELED EGYÜTT vettük el a szabadságot, vagyis gyilkoltuk le …”

  • Gabriel Karikas

    Almási Alma!

    Nem tudom milyen fiatalemberről beszélsz, de ha megmondanád nekem, megköszönném, mivel eddig nem tudtam olyan fiatalról akinek bármiért is híve lettem volna.

    Akiknek én „híve voltam” – vagyis tanultam tőlük, azok nem kapcsolódnak itt semmilyen témához, vagyis nem sorolom őket ….

    Nem tavaly, hanem már idén megkérdezted, hogy ki az a jelöltek közül, aki még nem szerepelt le a jelöltek közül.
    Megválaszoltam.

    Egy percig sem állítottam, hogy ö lehetne a megváltó.
    Szóba jöhetett volna ezen kritérium alapján még a volt társa, aki otthagyta az LMP-t, a Karácsony Gergely.

    De az a személy már az MSZP-vel társult.

    Viszont a dolog nem most lett elszúrva, most is megmondtam, hogy nincs arra esély, hogy bárki is befutó lehet már a diktátor mellett.

    Igen Alma, én is sokszor pofán-csapom magam gondolatban,mikor visszagondolok azokra az időkre.

    Valóban fel kellett volna lépnem a politika színpadára, mint ahogy sokan noszogattak.
    Valóban be kellett volna látnom, hogy a nép éretlen a demokráciára.

    Nem akartam feladni az akkori „elkötelezettségem” – 40-en függtek már megélhetésileg a cégemtől. Aztán sok-mindenre éreztem magamban elhivatottságot, azonban a legkevésbé politikai hivatásra.

    Nem fogtam fel fiatalon, hogy felnőttek tudnak annyira éretlenek és ostobák lenni politikailag, is.

    És a legkevésbé képzeltem el az úgynevezett „értelmiségiekről” még kevésbé az úgynevezett „tudósokról”

    Kettőnk között lehet kb tíz év, pontosan a Te korosztályodtól vártam el akkor, hogy felnőtt módjára tud és képes dönteni.

    Azóta nem csak azt tanultam meg, hogy az ilyesmi nem kortól és iskolázottságról függ, hanem már tudom a miértjét is.

    Pont ezért már megbékéltem, és bocsáss is meg, viszont jól esett kimondani.
    Ez utóbbiért is bocsánatot kérek ….

  • Tüske Zsófia
    4:09

    Orbán részéről mindez az EU-ból való kirúgatásunkat célozza :
    Én benn akartam maradni, de ti nem hagytatok szárnyalni! – felkiáltással.

    Ahogy a krónikák szerint, már gyerekkorában is, az Alcsútdobozi iskolában történt, hogy kiskondás valamivel megsértette a napközis fegyelmet, mire tanárnéni megvonta tőle a beigli adagját. Erre a mi kis akarnokunk – ma már a magyarság és az EU diktátora* – ott tartós foltot hagyva, a fehérre meszelt falhoz b … ta a mákostekercset, majd letegezve azt üvöltötte a pedagógus felé, hogy . „N a, e z t . a k a r t a d ?!…”

    .

    .

    * Utóbbi persze csak szeretne lenni – az csak a következő projekt lenne – ha a mostaninál is szabadabb kezet kaphatna, de Brüsszel minden cinkos engedékenysége és bambasága ellenére a rendszer egyelőre(?) mégsem engedi, hogy egy őrült teljesen egészében elszabaduljon benne.

  • Almási Alma
    4:13

    „Mit nekünk törvények” Jah ez csak az igazi „magyar virtus”

    Ugye, hogy mennyire magyarok lehetnek azok a kik a tűz és a Vezér udvartartásában sürgölődnek. Próbálná ezt meg egy hétköznapi állampolgár… :-°

  • Vögelein
    2018 november 22
    4:22 de.
    ____________

    Most el fogom rontani a nagy nehezen kialakított méltóságteljes imázsomat… 😀

    Szóval az a helyzet, hogy nekem voltaképpen kedvemre való ez a „mit nekünk a törvények” mentalitás. HA EGY ELEGENDŐEN NAGY EMPÁTIÁVAL PÁROSUL.

    Igen, mi magyarok rengeteg ponton másképp gondolkodunk, mint a nyugateurópai ember. Nem baj ez, ha összehangoltan működik a sok nyugati embernek szokatlan felkavaró, és javarészt kimondatlan szokás. Csak ehhez nagyon szükséges az EMPÁTIA, amelyik a legtöbb esetben pótolni is tudja a jogszerűséget és az igazságosságot. De ha az empátiát kiölik belőlünk – márpedig ezen az úton járunk, sajnos – akkor az egész magyar kultúra ki van herélve és cart se ér. Szerintem.

  • Tüske Zsófia

    Vögelein: az iskolai történetet ismertem, és orbán tényleg ma is ilyen. az érvek nem érdeklik, amit elhatározott, azt bárki ellenében keresztülviszi és a megfizetett lakájai persze a könnyű jövedelemért nem mondanak neki semmiben ellent.
    én is azt gondoltam, hogy ki akarja játszani az országot az Unióból, de az Unió nem fog kidobni minket, mert nem teheti meg, csak ha a magyarok névszavazáson eldöntik a kilépést. Azt el tudom képzelni, hogy ez az aljas gazember egy hamis nemzeti konzultációval intézi a kilépést, de végül is abban a percben elintézi a vámokat, a vízumot az országnak, és putyin számára csak addig vagyunk fontosak, amíg EU tagok vagyunk. Persze ez a bomlott elme kiszámíthatatlan…. bármi elképzelhető.

  • Tüske Zsófia

    Alma, ha te „mit nekem a törvények” mentalitást támogatod, akkor az anarchiát. Mert az empátia nem közjogi fogalom, azt sem számon kérni, sem kikényszeríteni nem lehet, az vagy van, vagy nincs. Empátia a magyarokban már régóta nincs, legfeljebb a valóban szegények próbálnak egymásnak segíteni. Öreg és néhai ismerősöm mondogatta, hogy a jog ott kezdődik, ahol véget ér az emberség, de majd ha a nyugdíjadat is ugyanolyan szívnyugalommal veszik el, ahogy a nyugdíjpénztári megtakarításokat,ahogy kilökték az ellátásból a rokkantakat, vegzálták a féllábút is, hogy évente menjen felülvizsgálatra, ahogy a negyedik stádiumú rákossal is ápolási díjat kell fizetni – naponta több ezer forintot, ugyanakkor se nem etetik, se nem fürdetik meg a haldoklót sem, nos, azért, ha te ezekben az esetekben támogatod a „mit nekem a törvények” mentalitást, akkor elég tévúton jársz. Meg kell határozni a célokat, azokat jogszabályban lefektetni és keményen betartatni. Mert különben itt lel menedékre az összes bűnöző, az ázsiai maffiózók és vígan adják le szavazatukat a fidesz mellett – duplán – a kettős állampolgársággal rendelkező, ravatalozókba és csűrökbe tucatjával, polgármesteri segítséggel bejelentett ukránok akik sokszor még magyarul sem tudnak.

  • Tüske Zsófia
    2018 november 22
    1:12 du
    _________________

    😀 😀 😀

    Na ja, meg kell tartani a törvényeket… Csak kérdés, hogy milyen törvények vannak nálunk manapság… Sajnos, ez nem elvi kérdés mostanság…

  • Almási Alma
    2018 november 22
    12:36 du.
    Tüske Zsófia
    2018 november 22
    1:12 du.
    Szerintem nagyon jól filozofálgattok, de az alsó szignifikáns 9,8 millió a nem megfelelő oktatási és erkölcsi normák miatt nem értheti meg az érveiteket, de ha a kormány ezen nem akar, mert nem érdeke, akkor Ti -mármint a haza sorsára érzékeny értelmiség- bátran segíthetnétek, persze ha nem lenne köztetek is olyan összebékíthetetlen ellenségeskedés mint a plebszben! 😀

  • Elemér, nem gondolom, hogy Tüske Zsófia meg én nem tudnánk összebékülni BÁRMIKOR… 😀
    Legfeljebb most tanúja lehetsz annak a vitafolyamatnak, amelynek során kialakítjuk a közös megállapodást…