A jobboldali értelmiség ébredése

2018 november 26 9:20 de.28 hozzászólás

„– Jaj, ha már a média. Szóval komolyan mondom. Tényleg. Most ugye, hogy van ez, hogy M1 meg Echo TV meg HírTV, három fasiszta jellegű kormánypárti televízió van, és van úgy, hogy egy este mind a három helyen elcsípem Kovács kormányszóvivőt, például. És akkor kattintgatsz, hogy kicsit menekülnél, és akkor itt is Kovács, ott is Kovács vagy a rosszabbik változat, Bakondi”.

Zavarban vagyunk, mert nem tudjuk, hogy miért épp most keletkezett zavar az erőben. A fenti idézet ugyanis nem valamilyen idegenszívű, ballib, vagyis bevándorláspárti személy szájából hangzott el. Fábry Sándor beszélt így november 22-én, a Duna televízióban.

Sokan vannak, akik már régóta azt gondolják, amit Fábry most kimondott. ám most a kormányoldal számára hiteles, vagy eddig hitelesnek tartozó prominens illető mondta el mindezt.

A helyzetet tovább tetézi, hogy a műsort leadta a Duna TV, amely szintén ahhoz az istállóhoz (MTVA) tartozik, melynek egyik ékkövét, az M1 televíziót Fábry fasiszta jellegűnek nevezte.

Fábry Sándor humorista a Fidesz holdvarához tartozó, magát jobboldalinak mondó értelmiség egyik zászlóshajója. Nyilván nem rögtönzött, nem ott helyben szopta a saját ujjából a fenti mondatokat, ezért is lenne jó tudni, hogy miért és miért épp most jött mindez elő belőle.

Akikkel erről beszéltem, első reakciójuk az volt, hogy megkezdődött a menekülés a süllyedő hajóról. Szerintem ez nem igaz, nem tartunk még ott. A hajó nem süllyed, legalábbis semmi jele annak, hogy idővel a víz alá kerül. Előbb-utóbb persze el fog süllyedni, és amikor majd elmerül, nagyon gyorsan tör be a víz, de elég a táblázatra nézni, hogy belássuk: ennek ma még nincs semmi jele.

Egy másik, jóindulatúbb változatban nem patkányokról és süllyedő hajóról esik szó, hanem arról, hogy a jobboldali, vagy mondjuk úgy, konzervatív értelmiség gyomrát is kikezdi az, ami most van. A jogállam lebontása, a szabadságjogok semmibe vétele, a lopásról nem is szólva. Mert vannak olyan emberi értékek, amelyek nem attól függnek, hogy valaki jobb, vagy baloldali, liberális netán konzervatív.

Én azt gondolom, hogy az igazság valahol máshol van. Ott például, hogy a valóban hívő embereket bántja, hogy kedvenc, magát kereszténynek mondó kormányuk nem Jézus tanításait követi. Nem segíti, hanem üldözi a szegényeket, az elesetteket.

Igaz, Orbán értelmisége idáig jól el volt ezzel a tudattal, valahogy elhelyezte a maga világrendjében – mitől változott volna meg ez hirtelen? Talán attól, hogy amit a kormány és médiája tesz, az már egyre többek számára vállalhatatlan. 2010-ben még tán trendi volt a NER követőjének lenni, mára ez jobb társaságokban kínos. Talán ennek adott hangot most Fábry és ezért lőtt fel egy figyelmeztető rakétát az övéinek. Azt üzente nekik: nem jó, hogy a Fidesz lesajnált, szomorú, önmagával megbékélni nem tudó helyet csinált a hazából.

Lassan a jobboldalon is eljön az ideje az ébredésnek. Az álom szép volt, a találkozás valósággal nehéz lesz.

Föld S. Péter

28 hozzászólás

  • Őfelsége ellenzéke. Volt udvari bolondja a királyoknak is, volt Komlósa Kádárnak is. Talán már kezdenek rájönni, hogy ezzel tarkíthatják a palettát egy kicsit.
    Mellesleg azt hiszem, a „fasiszta jelleg” nem szitkozódás Fábry szájából, hanem dicséret. (Ebben nem vagyok biztos)

  • Kedves Péter ne mondjuk, mert nem igaz; mármint az ilyen Fábry félékre, hogy konzervatív, sőt azt se nagyon, hogy értelmiségi! =))

  • RonaGyuri
    2018 november 26
    10:42 de.
    Igen! (Inkább illik rá az udvari ripacs, mert Hofihoz képest csak erölködő modoros bájgúnár.)

  • UTOD;

    A Kadar Komlossa megjegyzese alatt velhetnem hogy Vladimir
    Farkas-ra gondolt ???

  • A „valódi” jobboldali konzervatív emberek már régen meghasonlottak, és eltávolodtak a fidesztől. Újabban már az elvtelen holdudvar kezd menekülni. Horváth Zoltán, vagy Fábry gondolkodásában mákszemnyi elvszerűség nincs és nem is volt soha… De talán belülről már látszik, hogy el lesznek bocsátva, Orbánnak nincs szüksége rájuk. És ezt akarják megelőzni, azzal, hogy ők bizony önként…

  • Semmi jelentősége Fábry dumájának. A személyének sincs.

  • Göllner András

    Fábrinak annyi köze az értelmiséghez mint egy lónak a citromhoz. (Kalandorok kíméljenek)

  • Fábri mester mostanra egy ócska ripaccsá fejlesztette le magát.

    Volt idő amikor még ö volt valaki. Talán.

  • Göllner András

    @ Geyza

    Mostanára ? Az ürge minimum tíz éve ripacskodik. Elszámoltad magad. Igaz, mindez nem oszt nem szoroz. Ezért ne vidd be a vaddisznódat olajcserére. A kecske is már rég magához mekegte a mosónőt.

  • Tüske Zsófia

    Geyza, bár, ha Farkasházy Tivadar indulatos írásaira gondolok, amit fábryról írt, nem nagyon gondolom, hogy valaha is volt valaki.
    nem hiszem, hogy itt meg ott bárki is az értelmiség közé számítaná.

  • Tüske Zsófia

    Bendegúz: hogy ne haljon meg hülyén:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Koml%C3%B3s_J%C3%A1nos_(humorista)
    Farkas Vladimir egy sötét és gonosz hülye volt, Komlós okos és művelt gonosz.

  • Bandi és Zsófi:
    Azzé volt idö amikor még felfel csillant a humorja.
    De szép apránként elmúlt nekije,
    akár egy fiatalkori pattanás.
    És visszamaradt egy öregecske idióta.

  • Még előzőhöz:
    Bandi: azzé írtam hogy „mostanra” mert sacc per kb. 13 éve nem láttam egyetlen performanszját sem.
    És már akkor is nehezen volt fogyasztható némelyik celebrációja.

  • Tüske Zsófia

    Geyza: ha egyáltalán van fábrynak valami pozitív tulajdonsága, akkor az a dunai vizitúra, amit a részvételével filmre vettek. Igaz, azóta a csónakházak zömét kivégezték, az evezős szakosztályok is többé kevésbé csak a múltban léteznek, de a Duna még mindig gyönyörű és evezni még mindig jó.

  • Zsófia:

    „Evezni jóóóó” -szólt Ló Hengrin és a nász elől elevezett a fenébe egy hattyún.

  • Tüske Zsófia

    Geyza, kivéve, amikor az Operában a tajtsiker Burian lekéste a hattyút 😀
    https://caruso.blog.hu/2016/01/14/orszagomat_egy_hattyuert_avagy_egy_borgozos_lohengrin_esete_az_operahazban

  • Geyza/ Zsófi

    Egyébként Farkasházi az ilető felfedezője volt, sajnos ő hozta be a kabaré világába.

    Mindig is „gyengus” és erőlködős számai, ill. műsorai voltak.

    Ma ugyanúgy, amikor beszél, a harmatgyenge poénjait ama jellegzetes fintoraival önkéntelen, de mindig előre jelzi – tudniillik, hogy figyelem, most kell majd röhögni… A hülye közönsége meg veszi, akárcsak Orbán posványos és kötcseis szövegeit…

    Az állami és fidSS közeli telében azért kapott ekkora helyeket, mert ő a hivatalos udvaribolond. Mely kitüntető címet akkor nyerte el, amikor a „””kétmilliós””” Kossuth-téri naggyűlésen a dísztribünön feszített Pataki Attila és Egerszegi Krisztina között… Ahová természetesen Kovács Ákos is hivatalos volt…

    Nekem már az ő korai dizájn-center számai sem annyira tetszettek, hisz azok inkább a Népszabadság, nem is nevetséges fogyasztói rovatába illettek volna inkább, mint a kabaréba…

    Na, csá !

  • Azért kár, hogy alig néhányan vették észre Fábry ironizálását. Semmi „figyelmeztetőt nem lőtt föl övéinek”. FSP is beleszaladt a „félrehallásba”.

    Fábry mindössze nem tett mást, mint kifigurázta a baloldalt. Megismételte azt, amit a baloldalon hangoztatnak. Mármint hogy fasiszta a Fidesz a irányította M1, a HírTV, és az EchoTV. A Duna TV-t érdekes módon nem sorolta közéjük.

  • Hm… Értelmiség??? Jobboldali??? Fábry egyik feltételnek se felelt meg soha. A poénjai azt a közönséget szolgálták/szolgálják, amelyik automatikusan röhög,ha valami öv alatti testrészt vagy cselekedetet illetlen módon nevén nevez.
    Fideszes kötöttsége onnan ered,amikor az akkori, hivatalban lévő kormányfő fényképét egy tévéadásban nyilvánosan leköpte. Érdekes”elvi” megalapozottság.
    Ma már nem lehet „fideszes”, sem jobboldali, főként nem konzervatív – kizárólag a kormányfőhöz kell hűnek lenni. A lojalitás már nem elég.

  • Tüske Zsófia
    2018 november 27
    4:28 de.

    „..és elhajózott az első menetrendszerű hattyúval”../Karinthy/

  • Fábry mostanra oda jutott mint Hofi az élete vége felé: A korábbi humoruk helyett alpáriak lettek.

  • Hofi 1 ikon.
    Aki mást mond az vagy hazudik, vagy festi magát…

  • Göllner András

    @ Geyza

    Ezt megbeszéltük.

  • Tüske Zsófia

    talalom: pont az az eset volt az utolsó, amin én fábryt néztem.

  • Fábryról valós a kép, ami itt kirajzolódott.
    Kis Ferenc, kérjen bocsánatot ezért a Hofi gúnyolásért…
    Én véletlenül először és utoljára másfél nappal a halála előtt láttam a Mikroszkópban. Abszolút zseni volt..
    Fábryt én is 15 éve láttam, akkor még nemigen politizált, hanem a turista múltjából csinált műsort, ami azért szellemes volt..
    Aztán bizony nagyon sáros lett. A vulgáris mocsok jól szinezte a Fidesz kultúrszinvonalat.

  • Kis F.

    Hofi sohasem volt alpári.

    Fábryval a ripaccsal egy lapon említeni pedig halottgyalázás !!!

    Ui:
    Hofi Géza egyéni estjeire még a hivatalosan nemn is létező állóhelyek is mind elfogytak.

  • Cukihara
    2018 december 2
    12:35 du.

    „Kis F.

    Hofi sohasem volt alpári.”

    Ez igaz, de egy párszor sikerült a művész úrnak pökhendien leparasztoznia a több órás késést nemtetsző füttyel számonkérő parasztokat a haknikőrútjai során! 😀 Például Nyíregyházán is!

  • Almási Alma
    2018 november 26
    1:03 du.
    mivel közben a másik bazár bezárt itt reagálok a fasorban sem vagytok ra!!!! kösz, de nem is akarok te már hallottad láttad Kurtág „művét” egészségedre maradok Vivaldi oboakoncertjeinél és a trombita koncertjeinél ha megengeded és katonai gépen sem mert már kipróbáltam azt is (nagyon régen volt) 3 szor próbált felszállni mert túlsúlyosak voltunk légcsavaros gép volt… úgyhogy minden eshetőségre való tekintettel kibontottam a, literes Johnny Walker-t…. mert hirtelen kanyarral az Atlanti óceán kies hullámai nyaldosták a fenekünket de végűl sikerült mert ha nem akkor most nem írnék innen a pokolból meg nem tudom hogyan kell… ja és nem volt luxus csak az ejtőernyősök oldalsó ülése biztonsági övek nélkül a többi Kurtág vagy kurtágabb

    hahahahahaha