Fideszes diplomaták együttműködtek az antiszemita Szávay Istvánnal az Egyesült Államokban

2018 november 29 3:35 du.29 hozzászólás

Lemondott a Magyar Országgyűlés jegyzői, illetve a Jobbik frakcióvezető-helyettesi tisztségéről Szávay István, viszont a mandátumát megtartja miután nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen azzal dicsekedett párttársainak a májusi tisztújító kongresszuson, hogy egy szórakozóhelyen leütött egy zsidó nőt, mert az beszólt neki.

A jobbikos képviselő a Facebookon azt írja: meggondolatlan és otromba szavaiért vállalja a következményeket. „Ezért úgy határoztam, hogy azonnali hatállyal lemondok a Magyar Országgyűlés jegyzői, illetve a Jobbik frakcióvezető-helyettesi tisztségéről. Minderről tájékoztattam Gyöngyösi Mártont, képviselőcsoportunk vezetőjét, aki döntésemet elfogadta.”

Volner János, egykori jobbikos vezető, jelenleg a Mi Hazánk mozgalom tagja szerint Sneider Tamás jobbikos pártvezető azért falaz Szávaynak, mert ő az egyik támasza a Jobbikban. A Jobbikban néppártosodásról beszélnek, de a felszín alatt ott van az antiszemitizmus, mondta Nagy Ervin publicista.

Szávay antiszemita nézetei közismertek voltak korábban is. Ennek ellenére a fideszes Szemerkényi Réka nagykövet Washingtonban és Kumin Ferenc főkonzul a New York-i Főkonzulátuson fogadták és tájékoztatták Szávayt. (A angol nyelvű Hungarian Free Press több cikkben foglalkozott a fideszesek és Szávay kapcsolatával az USA-ban. Itt olvashatóak: (Cikk-1 Cikk-2 Cikk-3)

Jobbikos vezetők Staudt és Szávay (jobb oldalon) Kumin irodájában az amerikai zászlóval 2015-ben.

Szemerkényi válaszában azt írta, hogy „kötelessége volt” támogatni a Jobbikosokat. (Itt olvasható.)

Minden jel arra mutat, hogy fideszes diplomaták az Egyesült Államokban és Kanadában szorosan együttmüködnek szélsőjobboldali csoportokkal és az idelátogató antiszemita jobbikosokkal. A Kumin Ferenc vezette Főkonzulátus New York-ban vezető szerepet játszott szélsőjobbodali rendezvények szervezésében is. (Itt olvasható a Wiesenthal központ tiltakozása.) Korábban kértük Kumin visszahívását, aki ugyan visszatért Budapestre, de jelenleg is a Külügyminisztérium alkalmazásában áll helyettes államtitkári rangban. Ez elfogadhatatlan.

Kuminnak meg kellene magyaráznia hogy hogyan került Szávay a Főkonzulátusra? És milyen kapcsolatban állt az amerikai Pongrátz Andrással, a Mi Hazánk mozgalom egyik alapítójával?

Ideje lenne ha a budapesti amerikai nagykövetség és az amerikai külügyminisztérium is vizsgálná a magyar diplomaták észak-amerikai tevékenységét, akik (sokunk szerint) igencsak furcsán értelmezik a diplomáciai megbizatásaikat. Szávay lemondása után, Kuminnak is mennie kell.

Lázár György

29 hozzászólás

  • Móka Miki hogy mik i maki és az megint előkerült Anti a Bulcsú az sohasem meg a Dienes és a Rezső? csakis az Anti? és állandóan hollóval közlekedik

    arrafelé süsülandiában nem új ha valakit leütnek sőt csoda, hogy nem lőtte le és később megkérdezte miért is “kellett lőnie”???

    hahahahaha
    izgalmas… jobbik és a vihar a biliben ugyanúgy, mint a Fidexkft és a hogyan lopjunk ma többet mint tegnap mozgalom és annak kiskátéja és a brosúrák OGV beszólásaival bevésve

    csupa móka meg kacagás és röhögény

    magyar belföld külföldön

  • Gabriel Karikas

    A magyar diplomácia testületek sok helyütt elég fura missziót töltenek be.

    Van ezek-után azon bármi csodálkozni-való hogy szóba sem kerül bármiféle hivatalos magyar-USA legfelsőbb-szintű találkozó.

    Vagy nem vagyunk NATO tagok?

  • Göllner András

    Kis szarházi alak mind – Kumin egy korábbi KMH-ban közölt írás szerint Ódor Bálintot követné Kanadába a nagykövetségen. Jelenleg ennek a váltásnak nem látni a jeleit. Ódor továbbra is e tájon szerencsétlenkedik, itt próbálja beetetni a népeket, hogy milyen rendes fiú az ő főnöke, a felcsúti kisvasutas. Hála a kanadai demokratikus rendnek, itt több csapból folyik a víz, ma már mindenki tudja, hogy Ódor Bálint magyar nagykövet egy bazári kecskének, a magyarok nemzeti szégyenfoltjának falaz.

  • Kerdeznem szukseges a szerzot az ertelmezhetoseg tisztazasanak erdekeben;

    !., Mi az hogy “leutott egy zsido not”?

    2., Mi az hogy “lemondott” de tartja a “mandatumat” ?

    A “mandatum” jelentese amikor valaki politikia versenyeben olyan oriasi folennyel lett megvlasztva a szavazo lakosssag altal, hogy azt mint “koveteles”-eiknek lenne velheto.

    3., Hogyan tolthet be valaki, barki is tobb mint egy allast ugyan abban az idoszakban?
    Ha csak a hozzadodo “allasok” nem valami keves idot kovetelo, mint “onkentes” es tiszteletbeli allas ?

  • Nekem most az ütötte meg a szememet, hogy micsoda szakmai analfabéta fotósaink vannak nekünk. A politikai szereplők a fotókon valamennyien torz majomként (mint ezek is), debil szadistaként (mint G. Fodor a “házmesterország”-ban), vagy egyszerűen csak tompaeszű bunkóként néznek le ránk. Ezek a fotósok most szakmailag alkalmatlanok, vagy ellenkezőleg, titkos (NAGYON titkos) ellenállók?

  • Háát..megtörtént.
    Megtörtént az, amiről azért
    reméltem hogy nem történhet meg.
    Láttam ma egy nagydarab fehér Mercedest
    aminek a hátsó szélvédőjén széltől szélig a
    HARMADIK BIRODALOM JELKÉPE VOLT FEHÉRREL FELFESTVE !!
    A sasmadár, karmai között a horogkereszttel.És így közlekedett.

  • Felhivom minden zsidoszervezet és zsidoember figyelmét, h egy nemzettársukat brutális, rasszista támadás érte!
    Tegyenek igazságot , mindenki a saját lehetöségei és eszközeivel! Izraelben már nem lélegezne az elkövetö….

    Tudják, az ilyenek voltak a lágerekben a smasszerek, a kápok!
    Én tudnám mi lenne a dolgom ilyen esetben. Elbeszélgetnék vele a szükséges modon.
    Mindenkit a saját fegyvereivel kell elintézni!
    Minden elkövetö saját szabad akaratábol teszi, amit tesz, vállalva az esetleges következményeket. Ha nincsenek következmények, akkor az további bátoritás a mégdurvább dolgoknak utatadva.
    Hitler is igy kezdte, majd egyre jobban belejött, ahogy érzékelte , h nincs érdemi ellenállás….

    Hát, ha az én rokonomhoz ért volna, mindketten nagyonrosszul jártunk volna….

  • Bendeguz79
    2018 november 29
    5:29 du.

    “!., Mi az hogy “leutott egy zsido not”?”

    Melyik szót nem érted?
    Ha lehet ne kezd el ebbe az irányba cizellálni.

    Mert
    1. Szórakozóhelyen leütni bárkit is törvénytelen.
    2. Leütni egy nőt olyasmi, amiért az “állat” jelző sértés az állatokra.
    3. Leütni bárkit azért mert zsidó antiszemitizmus.

    De tényleg: melyik szót nem érted? Mi lenne, ha a trolltaróddal beszélnéd meg először?

  • mondjuk Szávay egy tuskó. Ebben semmi új nincs. A Jobbik antiszemitizmusában sem sok…

  • Olyan jó minőségű a leleplező hangfelvétel, mintha kiszámított előkészületek lettek volna rá, mintha az a -nem bizonyított, lehet hogy csak verbális helyett- egy valódi “leütés” is bele lett volna kalkulálva!? 😀 (Isten ments’ hogy megtervezett, szándékos provokációra gondoljak!) (Mellesleg Szávayt még az antiszemitizmusa nélkül sem lehetne úriembernek csúfolni, már abba is simán bele lehetett volna kötni! 😀 )

    Utóirat: nácizók, nyilasozók, antiszemitázók kíméljenek meg a terelésüktől és az ordas eszmék freudi belém magyarázásától, a professzionális technikai részletek viszont érdekelhetnek! 😀

  • Kalocsai Miklós

    Almási Alma
    2018 november 29
    6:13 du.

    Ezek tehetséges fotósok, hűen tükrözik a valóságot!

  • Kalocsai Miklós

    Andrew_s
    2018 november 29
    6:57 du.

    Orbánék antiszemitizmusa sem újdonság!

  • Ez a Szávay nevű muki pár évvel ezelőtt hasonlóan nem pozitív “oldaláról” híresült el – egy bulin lefotózták, amint láthatóan erősen ittas állapotban, férfiasságának “hangsúlyozására és nagyobbítására” használt pikáns eszközzel aludt valami sarokban (gondolom jó barátai viccelték meg kihasználva minden mindegy állapotát) ha jól emlékszem feje tetején egy pohár sörrel, vagy borral! Akkoriban elég sok lap közzé tette a fotót, és úgy tűnik azóta mit sem változott, láthatóan a világ így kerek a számára! Jobbára azt sem tudnánk, hogy a világon van, hangját nem sűrűn hallatta ezidáig közügyekben, el van mint a befőtt a parlamenti jegyzők között – ha néha mégis felhívja magára a figyelmet, az csak a fentiekhez hasonlatos botrányos ügy kapcsán sikerül! Ilyen és még ilyenebb emberek teszik ki a parlamenti képviselők jelentős hányadát – ők a mentelmi joggal rendelkező törvényhozóink, akik fáradhatatlanul csak a mi üdvösségünkön dolgoznak!

  • Besancon
    2018 december 1
    6:32 de.

    Meg arról is, hogy HÖK-korában a golyatáborba való válogatás egyik legfontosabb szempontja az volt, hogy a leányzó “Pistának jólesz”-e. Ami talán nem egyedi eset volt, de az valószínűleg egyedi, hogy ezek a funkcionális agyhalottak annyira biztosak voltak magukba, hogy ezt még le is írták.
    Alkalmasint jól mutatva, hogy a magyar standard-neonácik díszpéldányaként csak nőkkel mer erősködni. ahogy a sorozatgyilkos is csak gyerekes családokra mert házat rágyujtani, illetve lövöldözni.
    Mert ezek olyan nagyon bátrak, hogy a kiskoruakat futtató prostibáró közelébe sem mernek menni. Okkal. Mert félnek, és joggal, hogy a délszláv módszertan szerint egy bennük eltört sörösüveggel élhetnének utána bizalmas pároséletet.

  • Ha a tetlegesség látlelettel bizonyítható lenne, akkor Szávayt már rég elitélte volna a hágai bíróság! Valószínő csak gusztustalan deliriumos szájhősködés volt.

  • Kalocsai Miklós
    2018 november 30
    5:46 de.
    Ezt beszélje meg Netanjahuval, aki nemrég jó ellenpéldának hozva veregette meg a vállát!

  • Bendegúz 5:29

    Végre, lám kiférnek magából néha jogos kérdések is.

    A válaszok:

    1. Egy, a Jobbik kongresszusán fölvett és nyilvánosságra került hangfelvétel tanúsága szerint ez a kis nyilascsemete ott mesélte valakinek, hogy amikor egy indifferens helyen “egy nő őrá célozva megjegyezte, hogy náciszagot érzek, akkor ő úgymond; a “”kampósorrút”” leütöttem”.

    2. A náci – merthogy a nő úgy látszik, a közelében jól érezte pokol lehelletét* – évek óta a Jobbik “”parlamenti”” képviselői frakciójának a vezetője és a >Magyar Országgyűlés jegyzője< 🙁 volt. Most, hogy kitört az országos botrány, ő nagykegyesen lemondott a frakcióvezetői és az országgyűlés- jegyzői tisztségeiről, ám ragaszkodik, tehát "megtartotta" – mert megtarthatta – a képviselői mandátumát…

    3. A parlamemtnek nev ezett magyar bábszínházban a pártok képviselői bizonyos létszám fölött frakciókba tömörülnek, amelyek ott plusz jogokat biztosítanak nekik, amely jogokkal pl.az egyéni képviselők nem is, vagy csak korlátozottan rendelkeznek.

    Ps:
    A Jobbik, egy szélsőjobboldali párt – egyébként szintén Orbanini Duce kreálmánya – e magas származtatás ellenére, és hálátlan mód, a fejére nőtt a Kersztapja Fid-SS pártjának és öntörvényűen, a rá osztott nyílt szélsőségesség fasizsta-náci szerepéről áttért a szolidabb, látszatpolgárosodás illúzióját keltő politizálásra… Ezt pedig a Vezér nem tűrheti, egy udvaronc-ellenzéki párttól, mert ez a hazugság egyedül csak neki dukál. Épp ezért mostanában, hogy ezt a kutyasímogatós szerepet – legalább a külföld előtt – kizárólag vindikáló Fid-SS szigorúan csak önmagának engedheti meg. Így erre most néhány hete összpontosított támadást indított a másik szélsőjobboldali parlamenti pártalakulat felé, mely taktikai helyzetben ez a Szávay ügy igecsak kapóra jött, hogy a Duce azonnal világgá kürtölhesse, hogy ímé és lámcsak a Jobbik az igazi szélsőjobb, és nem mi. Pedig minden, a történelemben kicsit is jártas ember benne ismeri fel ezt az ízig vérig náci mentalitást…
    Orbanisztán-Állam számára szükséges lépés, persze csak a világ [nem a hazai] zsidóság felé bizonyítandó, hogy ah, a nagy vezető mennyire elítéli az antiszemitizmust, s miközben Netanjahuval ki tudja, milyen alkuk tárgyában ölelkezve barátkozik, hogy elhitesse, hogy az tényleg egyfajta, valódi barátság jegyében zajlik…
    Nem véletlen az sem, hogy az USA kongresszusának 14 képviselője közös Orbánt méltató közleményt adott ki, hogy Ez mennyire eredményesen "harcol" az antiszemitizmus ellen. Az érintett az amerikai honatyák, miközben . b e v e s z i k . ezt a [kiküldött lobbisták által terjesztett maszlagot] nem ismerik a mi Führerünk sajátmaga által is beismert pávatánc taktikáját. Amely mögött – csak tekintsünk a Soros kampány minden ízében sötét, antiszemita ihletettségére – a mostmár nem is lappangó, nem is titkolt zsidógyűlölet búvik meg… Az Óriásplakát Sorost ábrázoló – pár példány belőle itt a KMH-n is közölve lett – változata majdnem egy-az egyben a legrosszabb nyilas idők plakátjait, és gyufacímkéit idézi fel, mely trükköt láthatólag napjainkban is használja a magyar szélsőjobb, azaz a Fid-SS… Eközben retorikájában ugyanezt mutatványt produkálja a vezetőjük a ""nemzetközi spekuláns"" jelző elég gyakori használatával, ami erre fogékony magyar fül számára mármár automatice csak a zsidót helyettesíti be…

    Ezek után mi a különbség a pávatáncos Orbán és a nyílt sisakkal játszó Szávay között ? – Az egyik kutya, a másik eb… Ennyi.

    .

  • Zentay Béla:
    “Ha a tetlegesség látlelettel bizonyítható lenne, akkor Szávayt már rég elitélte volna a hágai bíróság! Valószínű csak gusztustalan deliriumos szájhősködés volt.”

    Ez utóbbi is lehetséges, nem voltam jelen, de hozzáteszem, hogy szerintem az ilyesfajta “szájhősködés” sajátos erkölcsi alapállásra utal.
    De Ön honnét veszi azt a – finoman fogalmazva – szamárságot, hogy az
    illető “úriembert” épp a hágai bíróság ítélte volna el?

  • Szavai Istvan

    “Kuminnak meg kellene magyaráznia hogy hogyan került Szávay a Főkonzulátusra?”

    Nem lehet, hogy mint magyar allampolgarnak valami dolga volt ott?
    Ha valaki pedig sziven viseli mit muvelnek ma a magyar nagykovetek/konzulok, talan tanulmanyozza, hogy mit muveltek a kadarkorszakbeli nagykovetek es konzulok annak idejen.
    Majd elfelejtem; hogyan lehetseges az, hogy egy kivetellel a magyar ellenzeki media meg csak meg sem emlitette ezt? Itt is ugy probaljatok beallitani, hogy a FIDESZ a hibas mindezert. Van valami kis undorito szokastok nektek itt kedveskeim. Nem kene mar leszokni rola?

  • Szavai Istvan

    DonGolo

    “A parlamemtnek nev ezett magyar bábszínházban ”

    De ugye amikor a kommunista “kepviselok” bologattak ugyanott a Gyurcsanynak es a tobbi komcsi rablogyilkosnak, akkor nem volt babszinhaz?

    Bendeguz, ez a feherjehalmaz ossze-vissza hazudozik. Olvassa a magyarorszagi hireket, elsosorban a Magyar Idoket, es megnezheti az ECHO TV musorait, akar a youtube-on is.

  • Szavay Istvan
    7’48

    Kár számon kérni a valóságot azon aki azt csupán ábrázolja, mondhanók, lefotózza. Mert ami az ország házában zajlik az igenis bábszínház.
    Kezdjük kommentje végén, miszerint maga, Szavay úr azt állítja, hogy koábban “a kommunista képviselők bólogattak ott ugyanúgy…”
    Ittpersze többszörösen is téved, sőt hazudik Olvtársam, hisz immáron lassan 30 éve annak, hogy a konszenzuson alapuló rendszerváltás megvalósult, amikor is a konzervatív Antall-Boross kormányt a választásokon a Horn Gyula vezette MSzP – 2/3-os parlamenti többséggel – legyőzte. ÁM ez a maga által piszkos és alajamód “”rablógyilkos kommunistáknak”” nevezett legitim párt még véletlenül sem vindikálta magának azt a jogot, amire a konszenzusos alkotmány valóban felhatalmazta [ám a fidSS kapásból döfött, mint böllér a nagykéssel]. Tehát az MSzP elvileg megtehetett volna, hogy a . k é t h a r m a d á v a l . visszaélve, a konszenzust és magát az alkotmányt félrerúgva, vagyis azt teljesen megváltoztva a megegyezésen alapuló jogrendet egy horthysta, vagy hogy Szávaytestvér (7:48-kor) fantáziavilágában, egy sztálinista alaptörvényt fabrikáljon kizárólag az önmaga hatalmi koncentrációja érdekében úgy, amint azt a FidSS – fiatal demokrata, polgári párt, majdpedig kereszténydemokrata polgári szövetség – [a Jobbik és az LMP névadó szövetségese] tette-volt 2010-től kezdve.
    E folyamat során ez az igenis 2/3-os bábszínház egy-két év alatt mintegy 4000, vagy ennél is egy kicsitt több törvényt és rendeletet “alkotott” meg sorozatgyártásban úgy, hogy az adott, a . V e z é r által kiagyalt “ötletet” leadták a frakcióba – manapság ehhez már papír sem kell – ahol a kijelölt(!) éppen ügyeletes képviselő és ötletgazda másnap úgymond, lentről jött 😀 képviselői indítványként beterjesztette a nagyérdemű kétharmadnak, amely aztat minnyá el is fogadta. Ja !

    Megjegyezném, hogy ugyanezzel a trükkös szisztémával, egyéni képviselői indítvánny útján – a szintén kolesztag Szájer József, ma brüsszeli magyar képviselő a tabletján egy vonat-út során szövegszerkesztett egy ún. Alaptörvényt . f o g a d t a t t a k . e l . annak megintcsak a kétharmadhoz benyújtott puccsszerű benyújtásával és semmisítették meg néhány nap alatt az Ellenzéki Kerekasztal által konszenzusban megérlelt és jóváhagyott Alkotmányt, a Köztársaságot. Ezen akció során törölték el a nemzetközi szakirodalomban is elismert és a demokráciát egyedül szavatoló fékek és ellesúlyok rendszerét is…

    Szávayuram! Hát mi ez az egész, ha nem egy Orbán vezette bábszínház? Az Orbanpuppen Theater,Budapest Kossuth Lajos tér 1.

  • Andrew_s
    2018 december 1
    6:34 du.

    Ma reggel hallottam az ATV “lapszemléjében” Somos Andrástól, (8.30)hogy annak idején kollégista korában Szávay és barátai minden évben megemlékeztek Hitler születésnapjától – és ez az ember ma a magyar országgyűlés képviselője!

  • Kedves DonGolo!
    Szávai Testvérnek valamit elmagyarázni fölösleges fáradság. Inkább azt kérdezzük meg tőle, melyik innen kimaradt, ékezetek nélküli troll ő, vadiúj néven? 😀

  • Gabriel Karikas

    Szavai Istvan
    2018 december 2
    7:38 du.

    Van neked fórumod ott a kurucinfón – ott lehet dicsőíteni a vezérürüt

  • Gabriel Karikas

    Almási Alma!

    🙂 🙂 🙂 —->>>>> Almási Alma
    __________________2018 december 3
    __________________8:26 de.
    *******************************

  • Almási Alma
    2018 december 3
    8:26 de.

    Kedves DonGolo!
    Szávai Testvérnek valamit elmagyarázni fölösleges fáradság. Inkább azt kérdezzük meg tőle, melyik innen kimaradt, ékezetek nélküli troll ő, vadiúj néven?

    ————————————————–

    Szerintem tropa. A primitív szóhasználata és kifejezései rá hajaznak, vagy ha nem – hát kisnyúl!-:)))

  • BrunszvikTeri

    KÉT DUDÁS …

    Az is tény; hogy
    a fideSS-nek bezzeg akkor semmi kifogása nem volt a nyíltan és nyilvánvalóan antiszemita és tettleg is cigánmyellenes, akciózó gárdaegyenruhás Jobbik ellen már akkoriban sem amikor a borsodi cigányfalvak és cigánynegyedekben vasalt bakancsikban fenyegetőleg föl s alá masíroztak, hisz akkoriban, I.Orbanisztán idején még ők voltak a Fitaldem-SS hű náci öklei…
    Erre mutatott az a már akkor is Pintérsándor – tod’,az olajos – féle Belügyminisztérium (BM) által számukra biztosított folyamatos rendőri védelem, amely a grasszáló nyilas[egyenruhás] horda mellett az ottani lakosság ellen biztosítota a félkatonai alakulatok(!) védelmét úgy, hogy közben a cigányokat helyszíni bírságolta mondvacsinált ürügyekkel, tovább fokozva azok megfélemlítését, ami végsősosron a Jobbik célja volt e megmozdulásokkal…

    Akkor tehát, a FidSS-t egy csöppet sem zavarta a csoportos rasszista indítékú, gyilkosságokba is torkolló tömegmegmozdulásokat kiötlő egyértelműen náci jobbik mozgolódása sőt, ez volt a rájuk osztott páncélököl szerep, az akkori idők fidSS szava…

    Nem véletlen, hogy egy alakalommal a . V e z é r . újságírók kérdésére, hogy
    “miért nem határolódik el a Jobbik rasszista megnyilvánulásaitól ?”,
    őfőméltósága a tőle ismert mocskos cinizmusával azt válaszolta, hogy
    “miért is határolódnék el tőlük, ők ők, mi meg, mi vagyunk…”

    SŐT, ezek után Őfelsége I.Ovi az eredeti tervek és Jobbik-paktum szerint, még be is segítette a magyar parlamentbe a FidSS testvérpártját a náci Jobbikot…

    NA ez után következett számára feketeleves, mert a lényegében vele azonos platformon lévő, viszont hivatalosan ellenzéki szereppel felruházott náci gyülekezet magát azonnal öntörvényűvé téve éppoly kritikus lett addig szeretett névadójával és gazdájával, mint a valóban ellenzéki közös ellenséggel, az úgymond “szoclib” tömbbel szemben… A viszony többi részletét itt fent kommetjeikben már többen is lefestették…

    A LÉNYEG, hogy a fidSS mára kénytelen a zsidóvédő ))) 😀 ((( álarcot is magára húzni, csak nehogy még az a másik, az a konkurens rasszofasiszta párt kerekedjen Ő-fölé a vészesen közelegő EU-s parlamenti képviselő-választáson… Kénytelen és kelletlen, de csakis ezért indított most(!) egy “filoszemita” kampányt a Jobbik ellen, a most éppen báránybőrt viselő farkas, amit nem észrevenni, vagy vaknak, vagy hülyének kell lenni.

    ÉS, mit ad Isten?! A közvéleményfelelősök szerint, erre a jelre a Jobbikra csökken, míg a fidSS-re szavazók száma tovább növekszik, ami szintén csak azt igazolja, hogy
    ugyanarról a szélsőjobboldali kabátról van szó,
    csak ki kell fordítani, és kész…

    .

  • háááát, miért ne?
    mondom és itt:
    After a week of insisting that a meeting with Putin on the sidelines of the G20 meeting in Argentina was going to happen, President Trump at the last minute sent out a Tweet explaining that due to a Russia/Ukraine dispute in the Sea of Azov he would no longer be willing to meet his Russian counterpart.

    According to Trump, the meeting had to be cancelled because the Russians seized three Ukrainian naval vessels in Russian waters that refused to follow instructions from the Russian military. But as Pat Buchanan wrote in a recent column: how is this little dispute thousands of miles away any of our business?

    Unfortunately it is “our business” because of President Obama’s foolish idea to overthrow a democratically-elected, pro-Russia government in Ukraine in favor of what his Administration believed would be a “pro-Western” and “pro-NATO” replacement. In short, the Obama Administration did openly to Ukraine what his Democratic Party claims without proof the Russians did to the United States: meddled in a vote.

    US interventionism in Ukraine led to the 2014 coup and many dead Ukrainians. Crimea’s majority-Russian population held a referendum and decided to re-join Russia rather than remain in a “pro-West” Ukraine that immediately began discriminating against them. Why would anyone object to people opting out of abusive relationships?

  • BrunszvickTeri
    3:59
    Orbanini Duce kersztapának és az ő Fide-ss udvartartásának sem volt az ellen kifogása amikor az ő keresztfia, Vona Gábor és társai évekig Magyargárda uniformisban feszítettek az ország házában… Akkor még nem számított a rasszizmusuk és az antiszemitizmusuk, csak akkor, amikor ezt a ssikamlós, jómagyar s ütőkártyát az ő orra elől akarták elszipkázni a választási páston…

    .

This site is protected by Comment SPAM Wiper.