CEU, képzés, szotyihéj-köpködés

2018 december 5 2:51 du.28 hozzászólás

Gyakorlatilag ténnyé vált, hogy az USA-ban akkreditált képzéseit Bécsbe költözteti a CEU. Az szinte biztos, hogy az Orbán-kormánynak, illetve a vezérnek személyesen ez így teljesen megfelel. Valószínűleg a bécsieknek is. Így tulajdonképpen mindenkinek jó. Legfeljebb az országnak általában rosszabb. De az meg szinte senkit nem érdekel. Az a kisebbség, akit érdekel, az meg végképpen nem játszik.

A hatalom szempontjából semmiképpen. Elvégre megkapták azt a negyvenvalahány százalékos választási támogatottságot, amivel kétharmadot lehetett gründolni a Parlamentben, oszt jónapot. A viták meg csendben pörögnek az interneten. Ami szintén keveseket érdekel. Illetve, elég sok embert érdekel, de valójában tök mindegy. Egyrészt azért, mert a viták ezer szálon, és több tucat szempont mentén futnak. Másrészt azért, mert a CEU sem mindenkinek egyformán hiányzik. Leginkább azért, mert a vitatkozóknak jórészt fogalmuk sincs arról, hogy valójában milyen képzések folytak a “Soros-egyetemen”. Mi tagadás nekem sem nagyon. Tudom, utána lehetne részletesen kotorászni, de semmi kedvem hozzá. Majd egyszer lehet, hogy megteszem.

Valójában nincs jelentősége. Számomra, itt és most, nincs. Személy szerint, hogy őszinte legyek nem sokra tartottam az egyetemet. Részemről egy periférián mozgó képző-hely volt. Az sem vonzott, hogy amerikai diplomát ad. Leginkább azért, mert a világ számos más országába is szívesebben mennék, mint az USA-ba. Még turistaként is. Ám ez valójában magánügy. Ahogy szinte mindenkinek az egyéni problémája az, hogy személyében hol tanul tovább. Tekintve, hogy az egyetem jobbára a nagykorúak játszóházai. Akár a világ legjobb, és akkor is, ha a világ gyengébb, de valós képzést nyújtó egyeteméről beszélünk. Mely besorolás felett amúgy a CEU kapcsán is zajlik a vita. Van olyan, aki az ország lejobb egyetemének emlegeti, míg mások szerint ez nem így van. A hivatalos ellenzéki szólamok az előbbit hangsúlyozzák, míg a vezér hű trolljai szerint ez hazugság.

Amúgy a besorolásokat tekintve a The World University Rankings besorolása szerint közel száz, illetve több száz hellyel előzi meg 2017-es adatok alapján a CEU a többi hazai egyetem jövőre várható rangsorát, de ezt sem kötelező hitelesnek elfogadni. Ahogy azt sem, hogy a Top Universities sem sorolja a magyar alapítású egyetemeket az első ötszázba. Mert lehet azt mondani, hogy a külföldiek szemében ez lehet igaz, de a hazai szemlélettől ez idegen. Mert magyar seggbe magyar lóalkatrészt. Meg rangsort. Miközben azért kellő értetlenséggel is szemlélem a CEU-problémát.

Mert tegyük fel, hogy a CEU olyan jelentéktelen, amilyennek fel akarják időnként a hatalom szekértolói tüntetni. Mondván, hogy egy piszlicsáré egyetem mellett miért kell tüntetni, meg ekkora szelet kavarni. Miközben ugyanezek válasza nem ismert arra a kérdésre, hogy amennyiben tényleg jelentéktelen, akkor miért zavarja annyira a hatalom birtokosát? Lehet, hogy mégsem annyira jelentéktelen? Ha pedig jelentéktelen, de mégis zavarja a kormányt, akkor lehet, hogy mégis azoknak van igaza, akik szerint a képzés, mint olyan zavaró a hatalmaskodóknak? Amiről az jut eszembe, amit egykor a főnöknőm mondott, alighanem idézve valakit, valami továbbképzés kapcsán. Azt, hogy „diplomával is lehet utcát seperni, de diploma nélkül mást sem lehet”. Ami nyilván egy sarkított összehasonlítás, de azért van benne valami. A diploma megszerzéséig ugyanis, amennyiben valóban képzés zajlik az egyetem falain belül, akkor szélesedik a nézőpont, épül egy kapcsolatrendszer, és ragad némi ismeret is. Ebből a két előbbi lehet egy centrum-, illetve cenzúrahívő, a tudatlan szolgahad kialakításában érdekelt hatalom érdeke.

Márpedig ebből a szempontból az a vita érdektelen, hogy a CEU az ország legjobb, vagy legrosszabb egyeteme-e? Az ország legrosszabb, de a diplomát valós képzés fejében kiadó egyeteme is jobban segítheti egy fiatal további életét, mint a legjobb stadion padsoraiban elsajátítható szotyihéjköpési szakképzés. Még akkor is, ha az egyetemi padsorokból a diploma kézhezvétele előtt kopik ki valaki. Elvégre lehet, hogy az egyetemen jön rá valaki, hogy jobb villanyszerelő lenne, mint amilyen elektromérnöknek szeretnék a szülei tudni. Igaz, a valós szakképzés is komoly ismereti bázist nyújthat. Úgyhogy az sem jó. Talán nem is véletlen, hogy a komoly tradiciókkal bíró hazai szakképzést is gyakorlatilag szétverték.

Mindamellett Orbán hű trolljai természetesen mondhatják, hogy ez egy városi, ha tetszik aszfalton nőtt parasztértelmiség, egyedi nyavalyája. Mert bezzeg a magyar paraszt másként látja, és a vidék fejlesztése felé fordulnak a felvonuló arcélek. Amiben lehet hinni, ha valaki nagyon akar. Aki nem nagyon akar, az összevethet két adatot. Az egyik az, hogy kormány 150 milliárdot szán a magyar falu-programra. A másik, hogy a még át sem adott Puskás Ferenc Stadion költségvetése idénre már ennél kicsit magasabbra, 190 milliárd forintra nőtt. Hűen tükrözve a jelenleg regnáló hatalom valós preferenciáját a mezőgazdasági szakmunkástól a vidéki értelmiségen, az országosan kiművelt emberfőkön át a stadion-hangadó decibelhuszárokig vezető ív mentén.

28 hozzászólás

  • Hol tart fenn a CEU compuszt, vagy oktatasokat a US-ban ????
    Lenne jo a cimet kozolni.

  • Göllner András

    Bende gizi.

    Mér ide lenn kérdezősködik tökelütött ? Menjen fel a tudakozóra, abból verje ki a használt csalánjával.Az kevésbé fogja csípni. Érti ?

  • ” A CEU esete különleges helyzetet teremtett. A kanadai Liberális Párt egykori vezetője Ignatieff, aki ma a CEU Rektora, szokás szerint megint a szája két sarkából beszél – a CEU távozik és marad Budapesten. Nem csoda, hogy Kanadában ez a politikus már rég becsődölt.

    A lényeg: A CEU tanagyagának, kutatóbázisának egy jelentős része a magyar “campuson” tovább folytatódik. Csupán a diplomák kiadásának jogosultsága váltott helyszínt. A kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad.
    (…)
    Aki végighallgatta Ignatieff sajtótájékoztatóját egyértelműen meggyőződhetett arról, hogy a CEU-t nem kötelezte arra a magyar kormány hogy szüntesse meg a kutatást, tanítást, budapesti campuszán. Konyec Filma. Ez nem ok arra, hogy lángba boruljon Budapest. „

    A szöveg szerzője: Göllner András.

  • Göllner András

    A magyar vagy a világtörténelem számára nem oszt vagy szoroz, hogy a CEU Bécsből vagy Budapestről osztogatja a diplomákat. Ha igaz, a CEU nem adja fel, nem is kell feladnia budapesti épületét, járhatnak oda továbbra is a jómódú nemzetközi hallgatók. Sokkal nagyobb gáz az, ahogy a disznófejű hatalom folytogatja a teljes magyar közoktatást, zülleszti a népnevelést, a kritikus nézetek szabad versengését, megmérettetését, akár az elméleti, akár a gyakorlati szinteken. Mér akar elhúzni hazájából a fiatalság 75%-a ? Azér, mer (OK,sic) a pénz az oktatásból, az egészségügyből a fociba és a disznófejűek zsebébe folyik. A magyar közoktatás, felsőoktatás Európa szégyene, a magyar fiatalokat nem a versenyképességre hanem a lelécelésre készteti – egyedüli érdeme, hogy az ide látogató pelenkás trolloknak megélhetést és jó szórakozást nyújtson. Arra jó, hogy naponta többször is megröfögtesse a Bendegúzt.

  • Bendeguz, nem hiszem, h oda akarnál járni!
    Nem értem a ceuellenes rinyálásokat! Nem kötelezö odajárni, ott diplomát szerezni!
    Miért fáj az orbánistáknak, hogy van aki ott szerez diplomát?!
    Az is értelmi törpe, aki azt akarja elhitetni, h Soros György a CEUbol akar meggazdagodni! Ö oda csak pumpálja a pénzt évröl évre.
    Nem lehet mindenki olyan hugyagyu hülye, h orbánizmust akarjon egyetemen tanulni!

    A CEU világviszonylatban az elsö 100-ban van, ahol egy másik magyar egyetem sincs! Tehát a nemzetközi megitélése szuper!
    Ez inkább mérvado, mint az orbánista nyavajgás!

    Bécs szivesen hivta, felajánlotta , h helyet biztosit a CEU-nak, ha Mo-rol mennie kell!

  • Bendeguz79
    2018 december 5
    3:22 du.

    Ha visszamegy a másik cikkre ott belinkeltem Magának 3X, de még egyszer sem volt képes a fáradtságot venni, hogy elolvassa és megnyissa linket 😀 Inkább felteszi újra és újra a már tisztázott kérdést. Jó játék?

    Tehát Bende, itt ez a másik cikk:
    http://kanadaihirlap.com/2018/12/03/a-ceu-eluldozese-hutlen-kezeles-vagy-hazaarulas/#comment-288332

    A választ megtalálja, ott van a hozzászólásomban két link, azt nézze. Látja milyen rendes vagyok, segítek magának, hogy a kisujját se kelljen mozgatnia az infóért.
    SZívesen!

  • Volt megint valamink, ami világszinvonalu volt, orbánék miatt már az sem marad, csak ötszázad rangu és minöségü egyetemek.
    Mindenki eldöntheti, h ez a lesüllyedés erény, v szégyen.
    Nekünk a minöség már nemkell, csak a gagyi, ha az orbánt isteniti!
    Gagyiorbánnak gagyirendszer, gagyiemberekkel, gagyiintézményekkel, gagyiaggyal kell!
    Gagyidiktátornak gagyikorona jár! De az legalább magyar mangalicatrágyábol lett gyurva!

  • Bendeguz79
    2018 december 5
    3:22 du.

    Erre több hivatkozást kapott a másik topik-ban. Sikerült elolvasni, vagy még mindig a dislexia békés magányában ücsörög?

    Egyébként az akkreditált képzésnek nem feltétele a campusz, mint önálló épület léte. Még magyarországon is létezik olyan akkreditált képzés (jobbára OKJ-s), ami más iskola termeiben zajlik.
    De teljesen megértem, hogy teljesen érv és tényrezisztens üzemmódban működik. A trollétét veszélyeztetné, ha nem így lenne.

  • Mellesleg, már AKKOR ki kellett volna borulni a bilinek, amikor a tanköteles időt 16 évre csökkentették… Ahelyett, hogy a tanítás színvonalát emelték volna, vagy urambocsá’ a középfokú oktatást differenciálták volna…

  • Drizari
    2018 december 5
    5:37 du.

    Itt Andrásnak csak részben van igaza. Egy egyetemnek nem mindegy, hogy hol adja ki a diplomát, illetve fizikailag hol van a képzés.

    Földhözragadt példaként kicsiben:

    A Kodolányi főiskolaként kezdte, Székesfehérváron. A képzés is ott zajlott, épülete is csak ott volt. Nem is rosszak, és oktatási konferenciákat is tartottak ott. Alig több, mint egy órányi a fővárostól a Sz.fehérvári belső megközelítéssel együtt.
    Ennek ellenére kénytelenek voltak Budapesten is épületet és oktatást nyitni. A tanerők egy része Sz.fehérvárról járt fel, amikor jártam oda egy szakképzésre. Egyáltalán nem rosszabb tanárokkal különben, mint a magyar átlag felsőoktatás, és a maga műfajában messze magasabb színvonalon is volt pár szak, mint néhány ős-budapesti kócerájban.
    Ennek ellenére sokaknál számított, hogy Budapesten jár ugyanarra a képzésre, amit megkapott volna „vidéken” is.

    Úgyhogy teoretikusan és marha messziről tényleg alig van különbség, hogy Budapest vagy Bécs. Akár ingázni is lehetne, mert ma már egész jó a vonat-kapcsolat. Ennek ellenére, hosszabb távon, változhat az optika. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy a CEU marketingértékét nem csökkenteni, hanem növelni fogja a központ változása. Ellentétben Budapesttel, amelynek a marketingértékét hosszú távon csökkentheti. Az országnak meg az általános állapotát, és a képzettségi szintjét, ha központi tervgazdálkodás fogja megszabni a felsőoktatást. Volt már ilyen, és akkor sem használt.

  • – Ez a CEU gumicsont, nagyon bejött!
    – Geyzától Göllnerig, csámcsog a nyomor…

  • slapaj
    2018 december 6
    7:08 de.

    Az lehet, hogy a CEU gumicsont, és örülök, is h engem nem írt bele a „Geyzától Göllnerig” intervallumba. A módszer, A MÓDSZER az viszont egészen elképesztő Európa közepén, még 8 évnyi autokratikus rendszert látva is. Én ezt az esetet is és mint – ESET – a jogállamiság, a jogbiztonság felől nézem, nem az adott intézmény kapcsán. Az enyhén szólva félelmetes az, hogy sem egyén, sem szervezet nem támaszkodhat a jogra – hiszen aki nem tetszik a rezsimnek vagy veszélyt érez benne azt úgy is kicsinálják, ellehetetlenítik, elűzik, elveszik a vállalkozását. Lehet az a CEU, vagy XXX akár mi, és akár ki ebben a történetben számomra ez az aggasztó és utána jön az, hogy kivel/mivel teszik mindezt önös hatalmi és/vagy kisstílű személyes bosszúból. Jó lenne ha érzékelnék a tömegek, hogy nem csak a CEU-t kell látni ebben, hanem amivel kezdtem – a MÓDSZERT!

  • Tüske Zsófia

    Alma, és akkor a fidesz hosszú távú felsőoktatást érintő terveiről még említés sem esett.
    Az állami egyetemek támogatása folyamatosan csökken, (a határon túli magánegyetemé folyamatosan nő) az az ötlet is felmerült (tesztelés, mi más) hogy teljesen fizetőssé kellene tenni a felsőoktatást. A támogatott képzést egyre inkább szigorítják, kredit-teljesítés és tanulmányi eredmény szerint.
    Bejelentették, hogy a Corvinus a közeljövőben magánegyetem lesz.
    Belengették, hogy rövidesen megyénként csak egy gimnáziumot engedélyeznek. Ugyan úgy tűnik, pillanatnyilag ejtették ezt a tervet, de hogy egyáltalán elhangzott, az riasztó.

  • Emlitettem a tema masik cikkeben mar, hogy kulfoldn, azaz Canadaban a magyar egyetemek diplomajat megbecsultek 1957 ben mar, mikor egyetemistak is kivandor;tak. NEM kellett meg kulon vizsgát tenniük a volt muegyetemistaknak! Csak az orvosi egyetemet vegzetteknek!

  • Göllner András

    @ Slapaj

    „Geyzától Göllnerig, csámcsog a nyomor…”

    Csámcsog a nyomor ?????? Ez nem egy igazán jó hasonlat kis meztelen csigám. Látom nem esett jól néked ahogy reagáltam korábbi talpnyalásodra. Menj szépen vissza a kis házikódba, ott köszörülgesd tovább a nyelvedet, majd gyere ki és jáccál a Bendegőzzel. Mi a Geyzával addig gyorsan berobbantunk egy öreágyast a vércukorba, oszt jónapot. (Ma este különben, a montreáliak Ottawával jáccanak, hogy mér azt én sem értem, hisz két napja ronggyá vertük a fővárosiakat.) Valaki mondja meg….miért születtem, valaki minja meg miért nem.

  • beleolvastam, a színvonal egyre változik… mindenki azt iszik amit akar és ott ahol akar majd Montréal kikap a Renegade-tól és akkor is lesz ok az ívásra geyzával… én nem szoktam okot keresni, erre sem, ha úgy döntök iszok és akkor el van döntve,
    azért én egyet tudok érteni Glenn Close zal miszerint „attól” (valami oscárdilinyó átadási izén) lejjebb már csak az NFL van én az NHL t is ide említeném (=agylúdtalp + agyficam) repül a rongylabda és a korong meg a baba ki tudja hol áll meg és közben csúszkálnak meg balettszerelésben bukósisakban egymás kontyát tépik: röhögény…, alkalom a beszólásra

  • Gabriel Karikas

    Slapaj – dealer

    Ha te valamiféle újságírótanonc lennél bárhol is, és nem egy fizetett troll-tanonc, akkor képes lennél 3 sornál több bejegyzésre.
    Vagy csak egy ennyire gyáva nyúlként rettegsz attól, hogy ízekre szedhetik a mondanivalódat??
    Ja….

    Az újságírók itt nevükkel fémjelzik magukat, és a hozzászólok többsége – kivéve a trollokat – valamilyen formában folyamatasosan identifikálja magát …

    A szándékod és hitelességed apucikám nincsenek köszönőviszonyban sem – vagy éppen jövőbeni hiteltelen, dezinformációs hírpostázó szakot végzed?

    Jó szakma …

    Hmmm, nyasgem – csámcsogj akkor másutt, minek itt nyomorítod magad?

  • Ottawa Senators – Montréal Canadiens
    2 – 5
    Isten óvja akinek Göllner szurkol !

  • slapaj
    2018 december 6
    7:08 de.

    Még az a szerencse hogy rajtad nem csámcsog a nyomor,
    amióta a hónod alá nyúlt az Állampárt.
    Jó nézni hogy vannak nyertesei is a jelen állapotoknak.
    Csak legalább titkolnátok, ne kenne ekkora az orcátok.

  • Geyza Már amennyiben szerencse láncon tartott házőrzőnek lenni, morzsákból élni.
    Inkább senyvedek itt a nyomorban. Persze ízlés dolga, finom és egészséges lehet az asztalról lehulló morzsa, a steak csak megfekszi a gyomromat.

  • T.Gabriel Karikás !
    Minden tiszteletem mellett !
    – Nem tudható, hogy szánandó szómenéseit miért követi el…?
    Aki tíz sorban nem tudja elmondani a véleményét, pl. azt, hogy a másik hülye – az egyéb aljasságra is képes…
    – Itt üzenem, Geyzánknak, hogy a helyében, meggondolnám az „Állampárt” ilyetén emlegetését…
    – Szóval nem az a jó csávó, aki sok vacakságot ide pötyög, – hanem az aki legalább egy okosságot frappánsan letesz !
    – Egyébként én a nyelvünk miatt járok ide, juszt is, még ha a hazai, vagy itteni (kanadai) gerontológiába ütközöm akkor is…!

  • slapaj
    2018 december 7
    10:38 de.

    ” Itt üzenem, Geyzánknak, hogy a helyében, meggondolnám az “Állampárt” ilyetén emlegetését…”

    Miért?
    Le fogsz jelenteni engem?
    Szóval te vagy a helyi „körzeti megbízott”
    A beépített ember.A tégla.
    Amugy meg jó nézni azt is hogy a nem-is-tudni-kiknek a nevében
    emlegeted fel a nevemet többesszámú birtokos-kapcsolatban.
    Ergo jól a lelkedbe tiportam.Ez öregkém a célom is volt már mebbocsáss hehehehe

    Ellenben úgytűnik nagyon készülhetsz te is az éjszakai rajtaütésekre.
    Igaz kisapám ?
    Nehezen viseled ezt az iteni másképp-gondolkodó társaságot.

    Uralkodj magadon kisfiú.
    Még nem jött el az idő.
    Még lobog az EU (tágabb hazám) zászlaja.

    (Te szarrházzy.)

  • Diákkoromban több tanárom is volt, aki a Szovjetunióban járt egyetemre.

    Közös volt az emlékeikben, hogy télen beragasztották az ablakokat vagy hogy hideg vízben fürödtek. Körülbelül ennyi embert érint közvetlenül a CEU elköltözése is. Amúgy az amcsi meg a néhai szovjet káderképző között mi a különbség, azonkívül hogy az egyikben van meleg víz … ?

  • T.Geyzánk!
    – Tudod te nagyon jól, hogy én a te állampártodra gondoltam…
    – A vállveregető birtokos rag, kijár Neked, aki ennek a fellületnek a legnagyobb ökre vagy, amit nem kell ennyire szégyelni…, hogy hajlott korod ellenére itt, azt képzeled hogy Te valahova is tartozol…

  • Akiknek kétségei vannak, hogy miért üldözték el a CEU-t, talán gondolkodjanak el a Boross Péter volt miniszterelnökkel (aki majd később, ha nem tévedek, Orbán Viktor főtanácsadója is volt) készült, a Magyar Hírlap f.év. december 5-i számában megjelent interju szövegén:

    „Kell egy olyan, kulturális életet meghatározó és arra erős befolyást gyakorló szervezet vagy intézmény, amely nem ad előnyt és pénzt olyanoknak, akik nem a magyar nemzeti ébredés ügyét szolgálják. Elmélyült, bölcs, okos, mérlegelő, fokozatokat is tisztelő módon kellene kedvezőbb helyzetbe hozni az egyetemi katedrák elosztásánál, a filmkészítésnél, a színházak élén és a szellemi szféra által érintett területeken azokat, akik méltók, akik képviselik azt az irányt, amelyet a politikai felfogásrend mára dominánssá tett Magyarországon, és ezt átvetítik a kultúra és a tudomány egész területére.

    Tudomásul kellene venni, hogy egy ország, amelynek politikai-szellemi arculata előnyére, és történelmi hagyományainak megfelelően az utóbbi években megváltozott, az domináns szerepét a szellemi szféra egészében érvényesíti.

    Ha népszavazás van, azt tisztességesen meg kell válaszolni, a nemzetrombolás ellen magánkörökben, közvetlen környezetünkben is föl kell lépni. Nem szeretem, ha valaki azt is a keblére öleli, akivel szöges ellentétben gondolkodik.

    –  A magyar társadalom évszázadokon át, reformokkal szervesen fejlődő szövetrendszerét 1945 után darabokra szaggatták. Ebből adó­dóan tudnak kialakulni olyan közösségek, mint a liberális nagyvárosiak. A szellemi fertőzés gócpontjai mindig a nagyvárosok, ez Európában is így van. Az én szülőfalumig már nem jutnak el az ilyen eszmék.”

    Azt hiszem, elég világosan fogalmaz az öregúr; ha valami csoda nem történik, a magyarországi kulturában, szellemi életben a következő 20-30 sztendőben sajnos alighanem ez lesz a hegemon (rosszabb esetben kizárólagos) irányzat.

  • slapaj
    2018 december 7
    4:05 du.

    hehehehe látom ismered a hármas számú szabályt.
    Kár hogy már 20 éve benne van egy példányban megírt kézikönyvemben, melynek címe:
    „Csettes balhék és ezek elemei”

    Szaal csak kiröhöglek..kedvvves Slapajkánk.

  • Tüske Zsófia

    Kővendég,
    a hóbagoly – Boros Péter – pálfordulási és ezeket igazoló agymenései valóban lehetnének jellemtanulmányok. Ő az, aki tagadta, hogy Magyarországon lett volna zsidóüldözés, a legvadabb rákosi időkben szerzett jogi diplomát (amikor bejutni oda „deklasszált elemnek” lehetetlen volt) 56-ban forradalmárkodott és emiatt állítólag internálták is. Viszonylag rövid idő elteltével remekül belesimult a Kádár-rendszerbe, mint a Délpesti Vendéglátóipai Vállalat igazgatója. Valahol olvastam, hogy a igen súlyos sápot húzott a gebines éttermek üzemeltetésére jelentkezőket. Aztán a rendszerváltás után kormányfő is lett Antall halála után. Nyilatkozott, mint royalista, röpke időre bírálta orbánt, aztán rájött, jobban jár, ha magasztalja… nos, ő tipikusan az a figura, aki bármikor képes újrahasznosítani az elveit.

    De a kultúrát kevésbé féltem, valahogy a szabad szellemet nem nagyon lehet megzabolázni. Az a fajta kvázi-jobboldali szellemi élet, amit az ifjúgárdista Gajdics Ottó és lapja a Magyar Idők képvisel, már most szánalmasan silány, hiába is nyomják ezerrel az Újszínházban, a legundorítóbb lakáj, Szakács Árpád, a Raffay neje, Vastag Andrea, aki egyenesen Adyba kötött bele, küzdhet, mint malac a jégen, akkor is elfelejtik majd, mint az ötvenes évek íróit-költőit, emlékszik ma már valaki Gyagyovszky Imre, vagy Keszi Imre esetleg Szomráki Sándor nevére és bármely művére?