Sok rendes zsidó barátom van…

2018 december 6 11:21 de.48 hozzászólás

Sok zsidó barátja van Trócsányi Lászlónak. Az Izraelben tárgyaló, s a Jewish Newsnak nyilatkozó magyar igazságügy-miniszter ezt arra a felvetésre válaszolta, hogy egy júniusi felmérés szerint a magyar zsidók kétharmada komoly problémának tartja az antiszemitizmust. Trócsányi miniszter elmondta, hogy neki „sok zsidó barátja van”, de egyiktől sem hallotta, hogy bármitől tartanának Magyarországon. „A zsidó közösség biztonságban érezheti magát, biztonságban van Magyarországon.”

Jó tudni, hogy Magyarország igazságügy-miniszterének vannak zsidó barátai. Ezek a zsidó barátok nyilván egytől egyig nagyon rendesek, akár rendes magyar emberek is lehetnének – abban az esetben persze, ha nem lennének zsidók.

Trócsányi miniszter azt már csak szerénységből nem említette, hogy szereti a zsidó ételeket, a zsidó vicceket, valamint a zsidó komikusokat, mert azoknak olyan vicces az észjárásuk, és azt is tudja, hogy a világhírű magyar tudósok között is milyen sok a zsidó származású, kár, hogy a legtöbben nem az őket megtagadó és üldöző szülőföldjükön, hanem külföldön voltak kénytelen karriert csinálni.

Egy másik, nem Izraelben készült interjúban Trócsányi miniszter majd elmondja, hogy neki személy szerint a cigányokkal sincs baja. Sőt, a cigányzenét és a cigánypecsenyét kifejezetten szereti, a Farkas Jancsi pedig, hiába volt cigány, a világ legjobb futballistája volt. Kár, hogy már nem él, és nem ma focizik, megmutatná ezeknek a maiaknak.

Talán majd olyan interjúút is ad majd valahol az igazságügyminiszter, ahol el tudja mondani, hogy neki nincs baja a melegekkel, a hajléktalanokkal, sőt, még az idegenekkel sem, bár ez utóbbiak esetében azt is hozzáteszi, hogy jobban tennék, ha odahaza maradnának, akkor másoknak sem lenne velük bajuk.

És akkor végezetül, mondjuk el még azt is, hogy minden antiszemitának van legalább egy zsidó barátja. És ezt az egy zsidót számon tartja, és megfelelő helyen, megfelelő időben dicsekszik is vele. Nem a zsidó barátjára büszke, hanem saját magára. Hogy ő még „ezekkel” is szót tud érteni.

Föld S. Péter

48 hozzászólás

  • Ebből is látható, mekkora marha vagyok. Gyerekkori legjobb barátnőmről 53 év múlva tudtam meg, hogy zsidó. Abból, hogy isteni flódnival kínált. (Megpróbáltam: nekem nem sikerült olyan finomra – hiába no, ezek a zsidók mindig eltitkolják a tutit.DDD)
    De a kamaszkori osztálytársamról is 37 év után tudtam meg, hogy cigány. Szerveztem a találkozót, ránéztem a tablóképre: uramisten, de gyönyörű cigánygyerek ez a Buci! Akkor eszembe se jutott. (Bár az osztály lánypopulációja döglött a jőképű srác után.)
    Na, emiatt nem békülök az ilyen Trócsányi-féle ner-cselédekkel. Hogy nekem eszembe jut bárkivel/bármivel kapcsolatban, hogy zsidó, cigány, vagy piréz.
    A magyar líra két leggyönyörűbb hazafias verse a Hazám, meg a Nem tudhatom. Nem egyformák. A Hazám (József Attila) könyörgés az elfogadásért a vágyott kedveshez. A Nem tudhatom (Radnóti) meg maga a szerelmetes odaadás. Akkor most csak a „zsidók” képesek a szerelmetes szeretetre?
    Miféle áfiumot szednek a pöffeszkedő keresztyének, meg a fennhéjázó cionisták?

  • Érdekes, mindegyik antiszemita azzal kezdi, hogy vannak zsidó ismerősei, barátai.

    Nekem egy sincs. Persze, lehet hogy van, csak nem tudok róla. Még egyikük se mondta, hogy zsidó lenne. Én meg sose firtatom.

  • „Ezek a zsidó barátok nyilván egytől egyig nagyon rendesek, akár rendes magyar emberek is lehetnének – abban az esetben persze, ha nem lennének zsidók.”

    Túltolt hisztéria keltés.
    Mindig utólag tudtam meg, hogy ismerőseim közül ki zsidó identitású – miután maguk beszéltek erről.

    ps:
    – Egyetemi óraközi szünetben egyik osztálytársam beszélt az elmúlt esti házibuliról és mondta, hogy amikor felébredt egy rabbi feküdt mellette. Csodálkozásomra elmondta: Ő is zsidó. Az egyik legjobb barátom lett és sokat beszélt a zsidóságról és arról, hogy esze ágában sincs Izraelbe költözni.
    – Nagyon kedves egykor barátnőm megkérdezte: Zavarna, ha tudnám, hogy zsidó? Egyáltalán nem zavart-:)

    Az emberek nagy többségét (különösen vidéken) nem érdekli, hogy ki zsidó, sváb, cigány, vagy magyar. Tisztességes v. nem tisztességes valaki – ez a mérce.

  • hagyni kéne a francba az egész rasszizmus körüli baromságot, sohasem érdekelt, azaz ma sem ki milyen rasszhoz tartozik, a sajátomat sem tudom! a cionisták kavarják ekörül a szart habosra anyagi érdekekből ócska ingyenélésből kifolyólag és aki a cionistánál rasszistább az jelentkezzen nálam egy vekkerért fel is húzom előtte….., utána is! neki
    már maga ez a cikk is szarkeverés
    valaki nem azért szar ember mert ilyen vagy amolyan rasszba b…-ták bele, hanem, mert olyannak nevelték és olyanná nőtte ki magát
    az orbángviktorka sem azért szar ember mert az apja is az? dehogynem! azzá nevelte és a génjeiben is hordja mint a galandférget és sokan vannak ilyenek
    most jön majd a hollóról szóló rablómese és a kausztikus macesz valamint az Anti aki sohasem volt Tóni és Antal sem és a szeméthez sincs köze

  • Földeske leülhecc elégtelen! mekkfoxbukni!
    az un. fehér ember a felfedezésekkel és a conquistadorságával szétbaszta (ja, nincs vége!) az egész világot az usa jelenlegi területét tarra vágták se ember se fa nem maradt azokból amiket ott találtak, majd kirajzottak, mint patkányok a lukból és most terjednek…, jaaaa amíg el nem felejtem és a népírtás után meg már alatta elkalandoztak Afrikába és gyűjteményes rabszolgákat haza(???)szállították és ez megy a mai napig sőt terjed, a világtörténelem gyarmatosítások és népirtások története Hannibal ante portas sikoltották a rémült rómaiak mert a pofon visszaköszönt… érdekes módon csak a németeknek nem volt gyarmatuk és rabszolgáik amikor Rommel megpróbált valami hasonlót az összes többiek összefogtak ellene és le is győzték és ezt hívják manapság -pofátlanul- a nagy győzelemnek mert el akarta venni az „ő” rabszolgáikat és a csatolt vagyont, az mégsem megy alapon hallgassátok meg Csőrcsill elvtársat meg most a Theresa May nevű barmot

  • Kis Ferenc,

    különösen vidéken, a falvakban tudják egymásról, ki kicsoda. Rengeteg olyan település van, ahol többen a felmenőiket 150-200 évre vezetik vissza. Őseik neve olvasható az első világháború hősi halottainak emlékművén is, nemcsak a helyi temető sírkövein. Pontosan tudják, kiket telepítettek be a kitelepítettek házaiba, és kik azok, akik új betelepültek. És vannak települést jelző táblák, ahol németül, szlovákul is feltüntetik a falu nevét, mert többségében nemzetiségek lakják.

  • Ismet KIs Ferencnek adok igazat! Ha valaki Radnoti kolteszetet ismeri , egyet ert vele!
    Sajnos, mégis agyonlottek a nacik! A fenti cikkhez, mi szukeg van egyáltalán iItt a zsidozara?

  • Mellesleg, a magyar zsidok MINDIG magyarnak tartottak magukat.

  • a tipikus story ehhez csatolandó:
    Marc Damon Hill ENSZ hozzászólása és annak kapcsán a Marc Damon Hill fejének vétele az meg „néger üldözés” mert a Marc Damon Hill egy néger public figura ki mert állni a palesztínok mellett az ENSZ ben… most szépen lesz belőle darált hús mert a CNN és Philadelphia Temple egyetem is állásmentesítette azaz kirakták az uccára mert aki: kimondja….., hogy az már pedig az USA zsidó lobby(=korrupció) ellenségévé válik… néger egyetemi tanárt üldözni és ellehetetleníteni (lásd még orbánviktor és tsai) az nem néger üldözés (nem cigányűldözés) hanem? micsoda? és kicsoda is Jared Kuschner? Ivánka Trump izéje

  • A mindent-tudo Puerto Rican budzsu tortenesz nagyon sok valotlansagokat szeret allitani.

    De a nemetek igen nagy mertekben terjedtek es telepedtek le meg a jelen magyarorszag teruletein is.
    Az u.n.Swaben-ok.
    Sot Erdelyuben a Saxsonok, na meg kelet Ukrajnaban is.
    Na de nemet gyarmarok voltak Eszak-kelet nemet-afrika (ma Kenya), Del-lelet 0nemet-Afrika9Namibia), Zanzibar, Cameroon,stb Nagy befoluasik letezett Afghanistanban az Anfolok elott.

    Az afrikai rabszolga kereskedes a Holland uzleti mukodese volt. Anglia torvenyesen betiltotta.
    Amig magyarorsagon tombolt a jobbagysag.

    A native Americans sokat szenvedtek fokent az europaiak altal behurcolt jarvaanyok altal pusztitva. Fokent a pestis alatal. Nem volt ellenallokepessegeik az europaiak latali nyavalyak ellen.

    Ma minden indian torzs es nemzet teljesen onalloak. A teruleteieken US torveny alol mentesek. Szabadon tehetnek amik nekunk torvenyellenes es minket mind bortobe juttatna.
    <ikor lessz majd az ottan ???

  • Tüske Zsófia

    Kis Ferenc, hát nekem is úgy tűnik, hogy mindig mindent utólag tud meg.
    Tipikus belülről bomlasztó.

  • Péter cikke nagyon is helyénvaló, aktuális és pontos. Az hogy a kommentelők nem értik, nem a cikk hibája.
    Milyen irónikus, de mégis egyenesebb és hitelesebb lenne, ha valamelyik ilyen politikai fidesz óriás azt mondaná, hogy neki egy zsidó barátja sincs…
    Csak valahogy az a közhit, hogy a zsidók mindent csak érdekből csinálnak. Én meg azt vélem, hogy ezek a fél-fasiszták pont érdekből tartanak fent viszonyt a zsidó ismerőseikkel, ha nem is teljesen általánosan is.

  • Figyelo
    2018 december 6
    5:01 du.

    „mi szukeg van egyáltalán iItt a zsidozara?”

    Kérdezed Te, aki a menekültek kapcsán magad állítottad magadról, hogy rasszista vagy, és aki Horthy-t éltette itt Orbánnal, aki H. maga közölte magáról, hogy antiszemita?

    A magyar politikai zsidózás kapcsán pedig megkérdezheted Martonyitól Orbánig a kedvenceidet.

  • Drizari

    Valószínűleg úgy volt ahogy írta régen.
    A falun élők már kevésbé foglalkoznak a felmenőik származásával – sajnos.

  • Gabriel Karikas

    Szép nagy spenót színű nyakkendője van (neki is)

    Úgy látszik így menő zsebhokizni

    ….egy kis zsebhoki-szünet alatt meg elvigyázgat zsidajainkra …

    – „itt nem kell félni, itt az apuci majd vigyázz rátok, édeskéim…”

    – „ja cuncókáim – na hol is az ehavi járandóság??? – olyan snassz, mikor a csecsen-fiuknak kell figyelmeztetni – utaljatok a szokásos svájci számlára, jaja az enyimet se fejtsétek …

    Hát nem olyan cunci kis zsidajaink vannak nekünk???….

  • Kis Ferenc,

    nem nem, ma foglalkoznak csak igazán! Látom, tapasztalom!

  • Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem mozgok olyan körökben, hogy zsidó származású barátaim lennének.

    Ugyanis alsó középosztálybeli vagyok, és maximum sejtem egy-két orvos ismerősömről, akikkel mint páciens kapcsolatba kerültem. De csak azóta gondolkodtam el a származásukon, mióta a KMH-t olvasom. Előtte sejtelmem sem volt, hogy mennyire számon tartják az érintettek a saját származásukat.

  • Ne bántsátok már az orbánistákat, mert aszt fogják mondani rúlatok, h polgárháboristák vagytok, kommunista bérencek!

    Az orbánistákat nem szabad bántani! Szeretni kell, mint egy háziállatot!
    Nekem is van egy. Nem is olyan gonosz, és nem is okád állandoan narancssárga tüzet! Az ö szeme nem forog vérben állandoan, nem habzik a szája, csak ha hallja, h orbánt elitéli valaki.
    Én büszkén ki merem mondani, h nekem van egy orbánista barátom.
    A sétálo utcán szoktam nyakörvön vezetni, de néha szájkosár sem kell, ha a sapka takarja a fülét, h ne halljon.
    Neki nem sárga csillagot varrtam a mellényére, hanem narancssárgát, de azt oriási kokárda méretüre, mint amekkorát ök hordtak vagy 15 éve.

    Van egy feliratos polonk is, amit sétáltatáskor ráadok. Az van ráírva: orbánista vagyok, de vállalom!
    Én bátran outcomeingoltam, mert hetente szombatonként nagynyilvánosság elött megsétáltatom és vasárnap délelötti misére is abban viszem a Mátyás-templomba.
    Látjátok?! Én nem utálom az orbánistákat, bár látenshomokosok, ezért fusztráltak, de azért én messziröl szeretem öket, amint a pirézeket is!

  • Tüske Zsófi

    1) Ha a „belülről bomlasztással” rám gondolt, akkor téved. Semmiben nem vagyok benn amit bomlasztani tudnék v. lehetne, v kellene. (Ha lesz értesítem).

    2) Nem mindent utólag tudok meg.
    Azt pld előre tudtam, hogy udvarolni fog – de így?!

    ps: Ne szívja nagyon mélyre (a fentieket-:)

  • JichakPerlmutter

    Jómagamnak,
    minthogy szerencsémre a Jóisten engem küllemileg nem jelölt meg az ún. „”rasszom”” semmiféle rasszista stigmájával, az életem során mindenféle társaságban „”volt szerencsém”” az ilyen és hasonló – itt az fent is, egy magát műveltnek 🙁 tartó hólyag szájából is elhangzó – igencsak áttetsző mondatok meghallására és a lelkem mélyén, azok egyfajta zsigeri elraktározására.
    Ezek közül is a következő kiegészített sablon (a fenti butaság édestestvére) tette rám egy életre végzetesen felkavaró hatását:

    „…Van egy . b a r á t o m, z s i d ó – d e . r e n d e s…”

    Tudniillik ilyenkor mindig eszembe jutottak őseim, akikről a sors kegyéből egyáltalán még hallhattam is, akik a verejtékükkel és vérükkel küzdöttek még a családjuk puszta fennmaradásáért is.

    Minden esetre, itt egy dologban mindannyian megállapodhatnánk:

    A rasszizmus egy tudománytalan , p o l i t i k a i . eszmerendszer, amely a maga . á l t a l á n o s í t ó . eszköztárát . i g y e k s z i k . tudományos . i g a z s á g k é n t . t á l a l v a . beállítani társadalmi közege, illetve a tömegek előtt…

    .

  • Jichak!

    A „hólyag” nagyon igaz, hisz a rasszban gondolkodás a legprimitívebb törzsi villongások lelki maradványa.

    Hál’sten, mint a legutóbbi 20 év régészeti, ill. ezek genom kutatásaiból kiderült, még a neandervölgyi, a gyenyiszovi és az indonéz Flores szigetén fölfedezett fosszíliák tanúsága szerint is, bizony 2-3 % mindezekből megtalálható bennünk is – a nagy homo sapiensben, már akiről ez utóbbi elmondható – Trócsányiról biztosan nem.
    „Mert hibridek vagyunk mi” a javából -‘karom mondani Jávából 😀

  • Tüske Zsófia

    Kis Ferenc, arra gondoltam volna, – ha nem jött volna le – hogy a (bármelyik) rendszer támogatói a rendszer bukásával a kollaborálást azzal magyarázták, hogy ugyan benne voltak – jelen esetben a NER-ben – de belülről hevesen bomlasztották azt.
    nem szívom mellre… szép napot.
    itt monstre tüntetés zajlik éppen.

  • FORTIMBRAS
    2018 december 8
    3:19 de.

    „hisz a rasszban gondolkodás a legprimitívebb törzsi villongások lelki maradványa.”

    Jé, én meg azt hittem, hogy a 19. századi, európai polgári társadalmak „találmánya”. Ugyanis mással nem tudták magyarázni, többek között a britek, hogy hogyan tudtak kiépíteni gyarmat világbirodalmakat, leigázva az ottani, nagy számú lakosságot. Volt már itt téma, hogy az angoloktól vették át a németek, és Hitler hasonló művekből szerezte a „tudományát”. Sőt, az is volt itt téma, hogy a választott nép kezdetben nem volt külön besorolva egyik osztályba sem, főleg hogy rengeteg elmélet kering az eredetükről. Hitler aztán önkényesen besorolta őket, sajnos a következményeket már ismerjük.

  • Andrew_s

    2018 december 7
    3:19 de.
    Valakvel osszeteveztesz! Most joindulatu voltam! T.i. en gyerekkorban voltam Horthy uralma alatt es mikor Rola szo volt , azt allitottam, hogy csaladom NEM volt Horthy parti! Orbánról csak annyit tudok, amennyit ITT olvasok rola., kormanyarol is!

  • Figyelo:
    Kettő kapásból a nemáltalánosító, nemrasszista beírásaiból:
    „Figyelő
    2015 július 14
    11:01 de.
    Nem tudom honnan gondolják, hogy a “fiatal, képzett, munkaerők” dolgozni fognak Magyarországon. Életükben nem dolgoztak, nem képzettek semmire. Fekete, muszlim vallásúak. Érdekes lesz, hogyan asszimilálodnak majd .”

    Figyelő
    2015 július 14
    1:14 du.
    Azt hisazem, annak van szüksége orvosra, aki a menekülteket sajnálja egy percig is. Én az országot sajnálom, aminek majd el kell tartani őket.
    http://kanadaihirlap.com/2015/07/14/frank-tibor-a-bevandorlasrol-menekulesrol-es-a-magyarorszagi-remenytelensegrol/

    De nem fogom beidézni a teljes „életművet”.
    A net nem igazán felejt. Bárki utánaolvashat.

  • FORTIMBRAS
    2018 december 8
    3:19 de.

    Még annyit az előzőhöz, hogy ha jól emlékszem Moshe nevű olvtárssal megbeszéltem azt is, hogy az újkor kezdetén (felfedezések kora) volt rasszok közötti házasodás, ami teljesen elfogadott volt az európai keresztény királyi udvarokban. Spanyol nemesek inka hercegnőkkel házasodtak. Pocahontas indián hercegnőt egy angol lord vette el, és bemutatta a királyi udvarban.

  • nekem csak rendes barátaim vannak, vagy nem barátaim hahahahahahaha és a többi meg rablómese még ha piréz is az illető vagy Marslakó

    Hallgassatok valami zenét, olyan igazit

  • Tüske Zs.

    „itt monstre tüntetés zajlik éppen”
    Mennyien vannak, kétszázan, kétezren kb? Komolytalan.

    A monstre tüntetés 300 ezres részvételénél kezdődik felső határ nincs. Amíg csak néhányan duzzognak a NER ellen, addig Orbán hátra dől és szivart, kávét és konyakot kér.

    ps: Volt szerencsém egyszer végignézni egy párizsi igazi monstre tüntetést a St. Michel Boulvard-on, kb 800 ezren vonultak. Volt is eredménye.

  • Index cikk:
    „Lemondta izraeli turnéját a Pink Floyd számait játszó zenekar Roger Waters, a Pink Floyd egyik alapító tagjának nyomására – írja a Jerusalem Post online kiadása.

    A UK Pink Floyd Experience három koncertet adott volna január elején Beér-Seván, Tel-Avivban és Haifán. Végül a Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók (BDS) elnevezésű, Izrael-ellenes mozgalmat támogató Waters vasárnapi felszólítására lemondták az előadásokat.

    Szánalmasan rosszindulatú és tiszteletlen lépés lenne Izrael szegregált közönsége előtt énekelni dalaimat és hozzájárulni az ország rasszista és apartheid kormányának kulturális szerecsenmosdatásához. […] Az emberek, akiket szórakoztatni szándékoznak, megölik szomszédaik gyermekeit, naponta lövik le őket hidegvérrel. Minden emberiesség nevében kérlek benneteket, hogy hallgassátok meg kérésemet, és még ma mondjátok le.

    – írta Waters Facebook-üzenetében.

    A koncertek törlésére felkért együttes néhány órán belül ugyancsak a Facebookon jelentette be, hogy egyik izraeli fellépésüket sem tartják meg.”

    nem én mondtam media ban ????? on this????

  • Andrew_s

    2018 december 8
    2:45 du. Na uj nevem van, raszista! Ezt meg ellenem nem mondtak, irtak! ” Jo pap holtig tanul,”ez a mondas igaz. Latom, ezen az oldalon, nem lehet az ember oszinte.
    Wgyszer volt egy muszlim csalad Montrealban, mert it sokan elnek am. Semmi baj velük. De ez csalld egy eml;kezetes eset vo,t. Majd egyszer elmesélem.

  • Rodeo es Pink Floyd- „nem hallottak” errol?
    Igaz, ok „bekegalambok”-

    ttps://worldisraelnews.com/watch-idf-discovers-3rd-terror-tunnel-places-explosives-inside/?utm_source=MadMimi&utm_medium=email&utm_content=Israel+Strikes+Hezbollah+in+Lebanon%3B+Terror+Tunnel+Found+in+Israeli+Apple+O

  • Rodeo11
    2018 december 10
    12:40 de.

    Te is eléggé szánalmas vagy
    ahogy itt nyomod az ócska rasszista
    propagandádat.Te kis szar Holocaust tagadó senki.

  • Meg egy kuldemeny- a „bekegalamb” Rodeonak.
    O biztosan csokkal fogadna a Hezbolla „hoseit”
    a kertjeben.

  • Izraeli
    2018 december 11
    1:03 du.
    hídd föl a Pink Floydot… én csak napi híreket közöltem amik a Jeruzsálem Kósherban sohasem jelennek meg csak a twitteren és a The Guardian ban azzal is beszélhecc telefono, hogy mégis mit képzelnek? ilyen brexites időben beesik?

  • Izraeli
    2018 december 11
    2:51 du.

    Geyza
    2018 december 11
    2:16 du.

    geyzussmáriaszentybenarfa

    ez az alagutasdi az USA ban divat mostanság a déli határa alatt csinálnak ilyet a kábítószer import megkönnyítésére, mialatt rabláncon vezetik El Chapo t a deal nem szünetel, csak El Chapo vicepresidentja (olyan mint a krumplee nak a Pencece) irányítja a Wallstreetről egy penthause ból Huawey telefonon…miéprt bontjátok le? azon át még a fing is átmegy és akkor nem kell bulldózereket odazavrani és megzavarni a giliszták szerelmi életét

    aszongya az ENSZ general Assembly, most hogy Nimrata Randhawa, better known to the world as Nikki Haley, elbúcsúzott tőlük és mindent amit akart leszavaztak és kétallami megoldást nagy többséggel elfogadták, valahogy ez sem akar összejönni, hogy kibővítsétek zizraelt Iraq kal, Szíriá-val, Libanon-nal, a többi (törökök még várnak a sorban) majd később addig is az AIPAC nagyon jól elirányítja a süsüéket, azok meg bedőlnek és széttárják… közben felszámolják a még megmaradt autóiparukat csak úgy cum trucc.

    aszongya az ENSZ General Assembly, hogy Zizrael zionizmusa RASSZIZMUS

    a többit beszéld meg az ENSZ General assembly vel telefonon (a Huawey nagyon jó jobb, mint az Apple)

    geyza te megszedd be a bogyóidat nafgyon meg vagy viselve aggódnék ha ráérnék de el vagyok foglalva jönnek a boxig dayek kell egy kis box

    hahahahahaha
    zizraelikém ne üzengess nem nézek videjókat sem képeket inkább a Piszkos Fred a kapitányt olvasom sokadszor olyan mókás egyébként kosárlabda lesz perceken belül a tévében és a reklám alatt én szunyókálni szoktam

  • Rodeo11. The egy ismert csusztato vagy, s megint ismetelted foglalkozasodat a Marc Damon Hill ugyeben. Hirdeted hogy neger vedo vagy pedig mint rassista azert szolsz fel erte mert izraeliekrol/zsidokrol van szo te kis fereg. Elhalgattad hogy Marc Damon Hill azert lett kidobva a szinten Izrael ellenes CNNtol es a Temple Egyetemrol mert az ENSZben tartott folszolalasaban hasznalta A Hamas jelszot hogy Palesztinat fel kell szabaditani a Jordan folyotol a tengerig. Ez Hamasznal izraeli lakossag elpusztitasat jelenti. Lehet hogy te is tudod ezt, tee a beke es megertes embere vagy, ha nem zsidokrol van szo, te szemet troger.

  • Kerekes Sandor

    … és azt is elfelejtette megemlíteni, hogy neki, személy szerint, semmi baja a zsidókkal, csakhát ….

  • Maduro, Putyin , hadászati bombázók Etc..Etc…

    Érdemes végigmenni a cikken

    https://nepszava.hu/3018208_kreml-putyin-is-kaphatott-stasi-igazolvanyt

    Rodeo hiába pörögsz kis büdös félnáci, áramot már nem fogsz termelni DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Geyza
    2018 december 12
    4:51 de.

    hja
    quod licet Iovi non licet bovi

    hahahahaha

    hát a ….som nem kellene? agyhúgykövedet vetesd ki

  • Meir Kende
    2018 december 11
    10:45 du.

    meir ben arfa bin grűnfeld hecc bolha und ha más nem akkor a szomszéd kecskéje?

    … nahát, hogy mekkora nagy festő lettél az új álneveden…

    szóval a CNn az zsidóellenes a Wolf Blitz az meg AIPAC alkalmazott ….

    kérdéseid sem igazak hahahahahaha

    röhögény

    mennyi ideig tartott, amíg megszülted ezt a hsz-t? most teljesen vizes lettél eláztál, mint a sexpír a rötyiben törölgetés után

  • Rodeo11
    2018 december 12
    10:04 de.

    Neked még azt se’.
    Kis büdös félnáci.

  • Nekem is sok zsidó barátom van, de mióta elköltöztem a VII. kerületből sajnos egyre kevesebbet találkozunk, mert nekem az elköltözés miatt keletkezett 40 kilométer távolság Budapesttől túl kevés, nekik meg túl sok lett! 😀

  • Kedves Chris, kérem -ismétlés miatt- az 1:19 de-i hozzászólásom törlését! 😀
    Köszönöm!

  • Geyza
    2018 december 12
    11:58 de.
    bucika ez már a harmadik gyermekkorod? vagy már arra sem, hogy mit reggeliztél? az, hogy náci az mit jelent drágám? nekem nem mond semmit…. nem használom a becenevedet mivel én nem vagyok geyz a náci de la maricóna… ez egy titkos vonzalom irányomban? nagyon gyanús

    karcsú fekete hölgyeket kedvelem a geyz a az meg hát ugye… kituggya

    hahahahaha

    ne nyekeregj olyan sokat: teljesen snassz

  • Rodeo11
    2018 december 12
    2:10 du.

    Jobb lenne ha valami spínéket becézgetnél.
    Más lettél vagy mi ?
    A hátsódat ajánlgatod..homokos kiszólások..
    Gyanús…nagyon gyanús..

  • Nekem sok zsidó barátom van de nem állok szóba velük.
    Legelsősorban magammal nem állok szóba.
    Az ember válogassa meg a duma-partnerjeit, nemiga ? .. : )

  • Geyza
    2018 december 12
    5:46 du.

    bözsike lelkem, már megint a fakanál? nem tudsz elszakadni a ciroksöprűtől, pedig ahhoz képest még a partvis is egy KIA mintha összevetnéd a GM termékeit vele…
    és kisanyám mit szóssz hozzá aszt írja a Kispesti Dögleső twitteren és címoldalon 2 collos betúkkel: hogy

    díszkísérettel érkezett a Tu160 Caracas ba néhány más előrehaladott technológiával megépített nem Ná Tó repülő csészealj…,

    teljes a hisztéria a Ná Tó ban már a pontyok is meg vannak benne zavarodva…,

    és Marco Rúbio (már a neve is hazug mert fekete hajú) aszongya, hogy hát ez milyen szörnyű meg borzasztó…,

    10000 km t repültek leszállás nélkül és a Ná Tó…, hogy milyen tavak vannak szerte széjjel? követte őket és félóránként cseréltek pelenkát magukon

    kezeltessed magadat bár lehet hogy már késő (ott Kazinczy utcában már bizonyosan)

    hahahahahaha

    titkos szerelem rág tégedet és nem ereszt

  • Andrew_s
    2018 december 8
    2:45 du.!

    Tulajdonképpen mi a fenén is lepődünk meg? A belinkelt Frank T. cikk 2015 júliusi, élvezet volt újra olvasni, és egyben átfutottam a rá érkező reakciókat,- megállapítottam, hogy a rasszista, a gyűlölködő, az önző ember akkor is az marad, ha eltelt közben 3 és fél év! Figyelő szerint az a gond, hogy Európában vannak olyan emberek, akik még sosem láttak közelről feketéket (!) és ezt halál komolyan le is írta! Szóval miről beszélünk?