Lázár bejelentkezett?

2019 január 4 9:56 de.73 hozzászólás

Ma több helyen attól volt hangos a net, és a média általában is, hogy a nemzeti kaparnok, alias Lázár János a Makói Városi Televíziónak nyilatkozva beszólt a kormányzó hatalomnak. A rabszolgatörvény kapcsán. Fura módon a bérbírósági törvény kapcsán nem. Ami, egymással összefüggve, vagy akár külön ösvényen haladva is jelezhet pár dolgot.

Leginkább az, hogy a közigazgatás bérbírósági törvénye Lázár szerint teljesen rendben van. Ami érthető lehet abból a szempontból is, hogy neki teljesen megfelel a kialakítandó alig-alig függetlensége a bíróságoknak. Ezt egyébként teljesen megérthetjük. Elvégre abban az esetben, ha holnaptól ő lenne a miniszterelnök, akkor neki sem igazán hiányozna egy túlságosan mélyen vájkáló igazságszolgáltatás. Mert azért nem árt emlékezni arra sem, hogy Lázár esetélben is fel-felmerülgettek kérdőjelek az őt körülvevő vagyoni elemekkel kapcsolatban. Elhíresült mondása a kaparásról, és az emberi értékről is ennek a feszegetése kapcsán, arra válaszul pattant ki a száján. Bízva abban, hogy a hatalmi szájak majd csak megvédik.

A rabszolgatörvénnyel kapcsolatban az általa elmondottakat értékelhetjük persze a bortova élén egyensúlyozás kísérletének is. Mert az egyik oldalon azért tartogatott némi kioktatást azoknak is, akik a parlamentben tartott ellenzéki obstrukciós előadást pártolnák. Amennyiben szerinte semmilyen hatalmi bénázás, tömeges froclizás, illetve a hatalommal visszaélve hozott, egyoldalú döntés sem indokolja, hogy az ellenzék azt ellenezze. Ahogy szerinte utcai megmozdulásokra sincs szükség. Lázár ugyan zavargásokat emlegetett, de ezt nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk, és a feledékenységének a számlájára írjuk. Arra való tekintettel, hogy a Kossuth téren 2006-ban megtartott Nagy Őszi Pisis Forradalom, illetve a TV-székház felgyújtása, valamint az, hogy a Kossuth tér egy szegletében a Fidesz színeiben is hakniztak akkortájt, kiment a fejéből. Zavargásilag.

Ellenben a mondandójának a kritikai része érdekesebb lehet. Mármint az, hogy szerinte talán nem egészen tekinthető olyan törvénynek, amely elnyeri a munkavállalók széles körének a támogatását. Egyben leszögezte, hogy szerinte sok fideszes politikus is lebecsüli az elmúlt hetek tiltakozásait. Amelyről szinte azonnal eszünkbe juthat az a lenéző gesztus, amellyel Orbán Viktor, zsebbe szorított kézzel szemlélte a parlamenti eseményeket. Illetve az is eszünkbe juthat, hogy a köztársasági elnök sem tartotta kritikára méltónak a kialakult helyzetet. A kormánypárt sokadrendű papagájainak ismétlőrohamait nem érdemes nagyon boncolgatni. A gondolataik aligha saját kútfőből fakadnak. Ha pedig rendelkeznek ilyenekkel, azokból úgyis csak az kerül a nyilvánosság elé, amit a fényességesre tisztított vezéri ősszáj tulajdonosa megenged. Az sem elképzelhetetlen természetesen, hogy Lázár megszólalása is egyfajta vezéri alku következménye. Ebben az esetben lehet szimpla, a tiltakozóknak szóbeszédet adó gumicsont-szerepe is. Egyben előkészítve a kommunikációs terepet ahhoz, hogy a már tető alá hozott rabszolgatörvényt módosítsák, felpuhítsák a közeljövőben.

De ezen ponton próbáljunk azon a szálon haladni, ami folytatása a távozásakor tett feltételezésnek. Feltételezve, hogy a saját feje után megy. Bármilyen furcsának is tűnik is a feltételezés az egyre kontra-szelektáltabb, egyre inkább a suttyószintet normának tekintő Fidesz háza táján. Ami Lázár esetében enyhítheti a csodálkozást az az, hogy ő már korábban is egyike volt azon keveseknek, akik egyszerre bizonyultak a képesnek hatalomtechnika húrjait pengetni és a talpnyalás egy szintjét fenntartani. Legalább a látszat szintjén. Ugyanakkor már többször említettem, hogy a radikálisok középre törekvő frakciójával, a Jobbikkal is Lázár lehet a legesélyesebb lehet a közös platform kialakítására. Egy orbántalanított Fidesz esetében. Mert amíg Orbán jelenti a hatalmi centrumot, addig láthatóan maga igyekszik a fasizmus, illetve antiszemitizmus, és általában a gyűlölet iránti igény kielégítésére.

Ugyanakkor többen és többször, magam is, emlegették, emlegettem úgy Lázárt, mint Orbán egyik lehetséges kihívóját. Abban az esetben, ha a Fideszt felszínen tartó politikai, illetve gazdasági körök számára Orbán teljesen vállalhatatlanná válna. Amiért a haveri oligarchiát átszervező, egyre inkább csak a stróman-körre támaszkodó Orbán erősen kezd megdolgozni. Mind a hazai, mind a nemzetközi porondon. Mely utóbbi különösen fájhat azoknak, akik a jövőt nem az azeri baltaexport fellendülésének víziójában látják. Meg aztán egy stróman is dönthet úgy, hogy a nevére került vagyonokat a nevén is tartja. Orbán meg magyarázkodjon a bíróságnak, esetleg a körúti fák alatt, ahogy akar. Elérve végső soron azt, hogy az Orbán kialakította rendszer legdurvább sallangjait eltávolítva, de egy másik Cézárt a helyére ültetve működtessék tovább azt a rendszert, amellyel Lázárnak valószínűleg rokon problémái vannak azzal, ami Orbánnak volt a Kádár-korszakban. Az, hogy a gazdasági hatalmat, a saját korlátlanságát kiépítő és a népbutítást is egy rendszerbe integráló háló központjában nem ő ül.

Ebben az esetben Lázár most felkapott szövege nem annyira az ellenzéknek, mint Orbánnak, illetve a belülről őt leváltani akaró Fidesz-köröknek üzen. Azt, hogy a háttéralkuk elindultak, Lázárnak kedvező irányba folynak, és maga árnyékkormányát már korábban is sikerrel megszervező politikus is elindult előre a hatalmi hálózatban.

73 hozzászólás

  • Chris, nem azért a 20 fillérért, de most kaptam meg „Dogford” kormányának ömlengését (Ontario news) a munkahely teremtésről és annak következményeiről, dühömben kinyitottam Statistics Canada hozzáférhető (jellemzően) 2015/2016 bevétel – kiadás a bevételek lesújtó számok és az összes kiadás -úgy átlagban- +3%-kal növekedett 15 & 16 között a későbbi évek rosszabbak!
    mai reggeli tévé hír, csak úgy a nyakunkba zúdították két bájolgás között, mindennek ami ehető és gyógyít annak az ára -cumtrucc- átlag 3% kal növexik

    nem gondolod, hogy megérne egy vitafórumot a sok fasiszta diktátor és bájgúnár hőscincér szerte a világban című (lásd Lézerjanó!!!! az aljas és ájtatos) cikkek mellet saját magunkról is szót ejteni?

    „dogford” eltörölte, mert neki az úgy tetszik, az összes fékeket és a minimál bér törvényes értékét sem emelte meg ugyanakkor amikor a developerek lakáshiány kreációja az árak robbanásszerű emelkedéséhez vezet (Harold 48 óra alatt bárkinek bármennyit) és ugyanakkor lakáshiány is van minden árfekvésben…
    mindez mesterségesen a vállalkozói érdekek szem előtt tartásával aki tudja vegye és menjen csődbe vagy legyen az utcán?
    megnézem ezeket a hirdetéseket, és felforr az agyvizem!:
    életveszélyes lépcsőket terveznek és építenek, hogy ennek a vállalkozásnak legyen munkája (egészséges kisportolt ember is játszva lecsúszik rajta és kitöri „kezitlábátmeganyakát”)

    https://www.acornstairlifts.ca/scid/180/

    bocs, hogy a lézerjanó alá írtam de nem találtam más megoldást

  • Tegnap mind az „ellenzeki” kepviselok, sot meg a „Jobbik” os csatlakozva hozzajuk, fogadalmat tettek a Parlament lepcsojen erdekekik eggyesitesen.

    Igazi „Johny comes late”, mert tavaly aprilisi valasztasok elott meg itten is mind az elvtaesak az „hulye”, „marha”. „bolond”, stb.stb-iknek veltek meg annak jelzeset is.

    Persze ,zseniktol mi mas lethetett volna varhato ???????
    De ami kezve jon, vagy tortenik, az kesett ugy is!!!!

    Magyarul, igazi „eso utan koponyeg !!!!!!!!!!!!!!!!

  • Kenny
    2019 január 4
    8:33 de.

    „Orsós Elemér és Gyuri 10. Azért elég groteszk látvány az összeborulásotok. Ha végiggondoljátok mit csináltok, nem hiszem hogy nem érzitek a helyzet fonákságát. Színház az egész világ?”

    Kedves Kenny! Ha visszalapozol a kezdeti antagonisztikus, halálos párbajig és kölcsönös elátkozásig fajuló haverkodásainkra, akkor igazad lehet, de azóta sok víz lefolyt a Dunán és a Jordánon és lehet, hogy Te nem vetted észre, de azóta mindkettem az evoluciós túlélés szerény élharcosai lettünk, mert olyan pofon egyszerű megoldást találtunk fel ami nem egymás kiírtását eredményezi, hanem a barátságos együttélés lehetőségét, amit a túlművelt politikusok és vallási vezetők sajnos a büdös életben nem képesek felfogni és magukévá tenni! Nem akarok szerénytelen lenni, de ennél nagyságrendekkel haszontalanabb dolgokért kaptak már emberek Béke Nóbel díjakat! 😀 (Én nem szinészkedek, legfeljebb időnként más témákban ripacskodok!)

  • Inkább Bibi Értem. Ezt annak fényében állítod, hogy Gyuri 10 már több alkalommal elátkozott minden magyart, mert kiirtották a népét? Azokat is megátkozta, akik itt az antiszemitizmus ellen lépnek fel. Viszont veled komoly „barátságot” ápol, aki sosem rejtette véka alá szélsőséges gondolatait. Mondtam én, hogy groteszk és érthetetlen. Tulajdonképpen mindegy, csak hangosan gondolkodtam. Örülök ha barátok vagytok, nem kell értenem.

  • György Molnár

    Ha jól emlékszem -és általában jól szoktam emlékzeni-, akkor Lázár korábban az M5-ös pályán még „Lézer Jani” korában az AUDI-jának sofőrjével halálos balesetet okozott, amelyért általában a sofőrt irányító főnök a felelős….Még az első Orbán kormány idején ezért mondott le egy Nógrádi nevű zalai Fidesz miniszter, mert utasítására a régi balatoni úton Földvár után egy szabályosan balra kanyarodni szándékozó Trabantot söpört le az útról 130-cal a szolgálati AUDI-jával mert egy zalai busz pályaudvar átadására sietett és a villásreggeli után későn indult…..A Trabantban egy jegyespár utazott pár nappal a kitűzött esküvőjük előtt. Ráadásul -Orbán és bandájára jellemzően- a kiérkező mentő helikopter személyzete először a csak kisebb horzsolásokat elszenvedett minisztert kezdték ápolni majd őt reptették kórházba…..A fiatal pár élete nem számított, ki tudja, megmenthetőek lettek volna-é…..? Rohadt egy ország, rohadt politikusokkal, köztük is az egyik legrohadtabb ez a Lázár….Majd rájöttök, adjatok csak neki -még nagyobb- hatalmat…..Orbánt és Lázár egyre megy…..Köztörvényesek….

  • Kenny
    2019 január 4
    2:15 du.
    Kedves Kenny vigasztalódj, csak a beképzelt hülyék értenek mindig mindenhez! 😀 (Egyébként annyit elárulok, nem azért mert kezdek érzelgős szenilis lenni! 😀 )

  • György Molnár
    2019 január 4
    3:43 du.

    Senki nem mondta, hogy általában jobb lenne Lázár, mint Orbán. Még akkor sem, ha kevésbé, illetve másként szociopata.

    De éppen ezért tünhet jobb választásnak a Fidesz cézár-csinálóinak, illetve az jelenlegi pótcselekvéses ellenzék egy részének (Jobbik)

  • György Molnár
    2019 január 4
    3:43 du.
    _______________

    Lázár talán még sokkal rosszabb, mert esze van, hideg és józan. Nem egy dicsőségmániás, hiú pszichopata.

  • Lázár egy vidéki városból indult, és legalább van valami fogalma a való életről. Végigjárta a ranglétrát.

    Orbán soha egy percet nem dolgozott életében, csak beleült a készbe. Ami kis kapcsolata volt a valósággal, azt is régen elvesztette.
    Nem akarok kicseszni Lázárral, hogy aztán elüsse egy létra. De meg kell mondjam, hogy ő ránézésre is normálisnak néz ki, és legalább népszerű a városában. Nem úgy, mint mondjuk Rogán, akinek tenyérbemászó képe van és semennyi szavazója. Ahogy apám szokta mondani, „Lázárnak legalább emböri arca van” …

  • hazai lámpa „Mindenki annyit ér amennyije van”. Ezt bírta mondani az emböri arcú valami. Ilyen mondat után, a hátsó kertben kellett volna elásni. Édesapád még nem látott emberi arcot, a cinizmustól és gúnytól eltorzult fizimiskája van. Még elfedni sem próbálta lenézését a szegény réteg iránt. Az emberi arcot (és embert)
    valahogy másképpen képzelem el.

  • Hl! Magyarország méltatlan első szolgája IS vidéki városból indult, és sokat dolgozott azért, hogy a hatalom csúcsát elfoglalhassa. Lázár legföljebb táskahordozásban teljesített többet…

  • Elemér,
    nem tudom,hogy észre vetted-e,hogy itt csak vulgárisan,durván gyűlölködni szabad.A korrekt,emberhez méltó eszmecsere elítélendő Nos…a magam részéről vállalom a következményeket.

  • Hmmmm?

    De vajon miert az illeto, s nem a rendszer amiben ohajtanak megtalalni a remnyeiket es megoldani nemzetuk problemait ???

  • Tüske Zsófia

    lámpa, Lázár „emböri arca” arra a jelmondatra alakult, hogy „akinek nincs semmije, az annyit is ér”
    és valóban emböri arca van a mérhetetlen közpénzlenyúlással, az ötéves fiának budapesti villát vásárolással, és ami különösen emböri: a Márki-Zay elleni aljas támadásai, mert az új polgármester átláthatóvá tette a város pénzügyeit és alkalmazta a NAV visszaélései miatt kirúgott könyvvizsgálót Horváth Andrást. lehet meghallgatni, mennyire emböri arca van a dagadt Rapcsák táskahordójaként karriert indított, londoni közpénzen-kurvázásairól elhíresült Lézernek.

    http://www.atv.hu/videok/video-20180309-horvath-andras

  • Tüske Zsófia

    http://www.atv.hu/belfold/20190104-durva-oriasplakatok-jelentek-meg-marki-zayrol-hodmezovasarhelyen-fotok

    és itt lehet azt is kontrollálni, mennyire emberi az arca Lázárnak.

  • Bendeguz79
    2019 január 4
    1:07 du.
    „Magyarul, igazi “eso utan koponyeg !!!!!!!!!!!!!!!!”

    Már megint egyetértünk!
    Viszont, mit szól ahhoz a véleményemhez, hogy a most összeverbuválódott(amivel egyébként legalább 10 hónapot késtek!) ellenforradalmi demokratikus ellenzék általános sztrájfelhívása szerintem átgondolatlan és ezért kontraproduktiv lesz, mert a kormány által kivételező kedvezményekkel idecsábított, agyondédelgetett és az ország GDP-jének 80 %-át kitermelő külföldi multik keményen be fognak inteni a szerintük most éppen nem jogos munkabeszüntetésre merészkedő, a magyar átlagbérnél jóval magasabb bérrel dotált dolgozóiknak, már ha lesz olyan meggyőzhető médium aki a korszerű és biztos munkahelyét ilyennel kockáztatni meri, a magyar cégek sokkal rosszabbul elengedett rabszolgáiról már ne is meditáljunk. Ez a kérdés azóta lappand bennem, mióta megkérdezte, hogy a munkások miért maradnak távol az értük folyó szimpátia tüntetésekről.

  • 1:
    http://kanadaihirlap.com/2018/09/16/bayer-esete-az-artatlan-polosokkal-es-a-megvadolt-11-eves-kislannyal/

    gyuri10
    2018 szeptember 22
    3:53 du.

    „Ha ez a barbár lév normális akkor az én seggem gramafon….”

    2:
    http://kanadaihirlap.com/2018/04/18/miert-alszik-rosszul-odor-balint-magyarorszag-kanadai-nagykovete/

    gyuri10
    2018 április 21
    4:45 de.

    „Szikszai,…. Ha ez a fütyi normális,akkor az én seggem Stradivari.”

    És így tovább, és így tovább.
    Ezek csak kis szemelvények az idióta
    náciszimpatizáns itteni megömléseiből.
    Akinek van türelme az évekre visszamenőleg
    utána kereshet,a_NET nem felejt!Mert ő nem trágár.Ááá nem!

  • gyuri10
    2019 január 5
    10:17 de

    Mióta igéretemhez híven bekapcsoltam a disztingvátoromat és úgy is hagytam, azóta én sem félek a kiebrudalástól, viszont egyre többen kiváncsiak rám a háttérből, ezért még az amúgy biztonságosnak tekinthető linuxomat is vírus- és féregírtóval kellett páncéloznom.

  • Inkább Bibi
    2019 január 4
    4:13 du.
    ezt keresd meg és próbáld meg az új Pioneer eddel

    nem fogod megbánni de ne hagyd abba egy és negyed óra

    https://www.youtube.com/watch?v=8jcAzdgUqa4

    és ezzel neked BUÉK

  • Inkább Bibi Tőlem aztán nyugodtan aludhatsz. Nagyon nem érdekel senki titkolnivalója. Szerencsére nekem nem kell titkolózni. 🙂

  • INKABB BIBI;

    Mivel kerdezzte velemenyemet a maga velemnyein, hat az itt van;

    1., a munkasokat nem erdekeli a sirankozo sikertelen politikusok tuntetesi, egyszeruen mert mind az NEM a munkassag erdekei !!!

    2., A „sztrajk”-on.
    A „sztrajk tortenik amikor a munkaltato es a munkasok kozotti-szerzodesi lejar, s idejeben nem kepesek meg-eggyezni a jovore szollo szerzodeseken.

    S a szerzodes hianyaban nem hajlandok dolgozni mert felnek, hogy a jovo-szerzodeseik nem jutalmazza a dolgozokat a ‘visszameno idokben vegzett munkaert.

    Maskulomben a „sztrajk” az szerzodes ellenes, amiert a munkas-kepviseletek anyagu-felelosegre vonhatok a birosagokon. S az penz-vesztesseg a szakszervezetnek . s ugy a dolgozoknak.

    3., Politikusok , altalaban s vilagszerte ; nagyszajjuak, kepessegtelenek (legtobbjuk), megbizhatatlanok, s mindeg mindent igernek ami a sajat erdekeik, melyet nem tartanak be amikor erdekeik valtoznak.

    4., Azert irogatom hogy NEM az egyenekben, sem partokba kell hituket tenni, hanem a rendszeruket szukseges erkolcsos alapokon a kozosseg erdekeinek elso figyelemben-tartasaval a RENDSZERT megalapitani es leszogezni !!!!

    5., Az ami az „Alkotmanyos Koztarsasag” minden a lakossag hatarozatai alapjan, s csupan a lakossag dontesei alapjan valtoztathova lenni.

    6., Minden mas csak maszlag, s mindeg diktaturava valik igen gyorsan.
    Persze meg az Alkotmanyos Koztarsaag megorzese es megfelelo mukodtetese is allndo eber vigyazatot es megfelelo ellenorzest kovetel.

  • Rodeo11
    2019 január 5
    2:53 du.
    Köszönöm, nagyon tetszett!
    Egyébként el sem tudom képzelni, hogy az enyémnél egy 50-szer drágább fejhallgató mit tudhat! 😀
    Erről a fejhallgatóról a tesztelők azt írják, hogy a hangátvitele az alsó és a felső tartományban az árához képest meglepően jó, de a közép tartománya lehetne jobb is. Elmagyaráznád, hogy ez mit jelent, és mihez képest, mert én ezt egy zenemű hallgatása közben nem tudom észrevenni! Lehet, hogy ahhoz alaposan kellene ismernem élőben is a művet? (Ne röhögj ki légy szíves laikus kiváncsiságomért!)
    Kedves Kenny, a Te véleményednek is örülnék! A többiektől meg elnézést kérek!

  • Inkább Bibi
    2019 január 5
    6:23 du.
    ez úgynevezett hangzási kiegyensúlyozottság! az emberi hangok mind bármilyen mélyek vagy magasak a középső regiszterbe (hangtartományba) sorolandóak és a a zenekarra írt szólamok is ott adnak „testet” a hangzásnak ha rákeresel a neten találsz virtuális zongorát azon a legalsó másfél oktáv és a legfelső egy oktáv azok a határhangzatok (számomra nagyon fontos -például- hogy a zenekarban a hárfát és a triangulumot is halljam a fejhallgatón ha nagy hangszóról van szó arról Kenny nek van ragyogó tapasztalata)
    az általam küldött orgonaművekben az egész hallható hangspektrum megszólal és sohase’ feledd léteznek úgynevezett felhangok is amelyek a ténylegesen lejátszott hangok rezonálásából keletkeznek és ezek (bár emberi füllel hallhatatlanok? vadászkutya az igen ) adják a továbbbi testét a hangzatoknak, namost ha a gerince azaz a középső regisztere gyenge akkor nehezen tudod szétválogatni hallással a különféle hangszerek hangját pedig milyen csodálatos megkülönböztetni a brácsa és a klarinét vagy az oboa (kedvencem) hangját amikor ugyanazt a futamot szólaltatják meg

    eghhez ténylegesen el kellene menned a Zeneakadémia nagytermébe élő koncertre ajánlom Mozart KV550 -et kezdetnek addig keress rá yutubeon, nem fogod megbánni de a KV551 is hatalmas meglepi lehet pláne ezzel a hallgatóval ne félj a hangerőtől a 98 dB nem fülgyilkos az 110dB fölött szokott „hatni”

    jó hallgatást, egészségedre

  • Inkább Bibi Vettél egy fejhallgatót. Tetszik, mit érdekel Téged kinek mi a véleménye róla? Megvetted, tetszik, hallgasd.
    A kérdésedre. A zene legfontosabb és leglényegesebb része középen van. Az emberek zöme a Hi-Fi hangzást szereti, vagyis kiemeli a magas és a mély hangot, igazi csinn-bumm cirkuszt generálva. Az ember a tankönyvekben 20-20 ezer hertzig hall, a valóságban ez sokkal kevesebb, már húsz éves korban is komoly csökkenés tapasztalható.
    Minél olcsóbb egy termék, annál többet csalnak a paraméterekkel.
    Igazából nem csalás, csak úgy mérnek ahogy a legjobb paramétereket tudják kicsikarni (szóval csalás).
    Egy gép hangátvitele nagyban függ a hangerőtől. A hangerő emelkedésével csökken az átvitel és nő a torzítás. Az átvitel egy fontos paraméter, de messze nem a legfontosabb.
    Egy mélyebben, de rosszul határolt, gyenge és elkent basszus sokkal rosszabb egy jól megfogott basszusnál, ami nem megy le olyan mélyre. Az átlag gépek basszusa dübörög, nem ismered fel hogy basszgitár szól vagy bőgő. Vigyázz csalóka, ha tudod melyik szól akkor hallod is. Az agyban hibajavító van, és megcsal.
    Egy fej vagy fülhallgató sosem fogja Neked leképezni jól a zenét, mert a pici hangsugárzó nem tudja meglengetni a levegőt, nem tud térhatást adni.
    Hiába lenne igaz a 9 hertz, gyenge erőtlen basszust kapsz.
    Kényszermegoldás, ami tud szépen szólni, de nem tökéletesen. (Viszont nagyon jó hallásromlást tud okozni, óvatosan a hangerővel).
    Te vettél egy Pioneert, ezzel eljegyezted magad a „japános hanggal” akik szeretik a magas-mély kiemelést. A komoly audiofil cégek nem raknak hangszínváltoztató gombot az erősítőkre, hogy a hallgató ne tudja elszinezni a hangot. Az is kérdés, mit vársz. Az igazi zenét akarod hallgatni, ami semleges és sokaknak unalmas, vagy egy hamis, de „izgalmasabb dögös” hangzást. Ez ízlés dolga. A lényeg, hogy a fejhallgatód pont a legfontosabb paraméterekben gyengébb, de lehet neked ez tetszik.
    Nem várhatod el, hogy egy 17 000 forintos füles tökéletes legyen, ezt sajnos nagyon sok pénzért sem várhatod el. kompromisszumot kell kötni. Javaslatom, ne olvasgass teszteket, örülj annak ami van, és ha egyszer sok pénzed lesz, akkor cseréld jobbra.
    Második javaslatom, ne használd a komputer vagy a telefon DAC-ját, hanem vegyél egy fekete Audioquest Dragonfly DAC-ot.
    https://www.audioquest.com/dacs/dragonfly/dragonfly-black
    Biztos vagyok benne, több hasznot hoz, mint egy fejhallgató csere. Jobb hangot kevés pénzért nem kapsz, csak mást. A kategória ugrás mindig sokba kerül. Kb négyzetesen emelkedik a minőség ár arány.
    Meglepődnél ha meghallgatnád a rendszeremet, „lassúnak unalmasnak” éreznéd, mert a hanghűséget leképező rendszereket ilyenek hallanád először. Sokaknak nem tetszik, főleg azoknak nem, akik nem járnak akusztikus koncertre.
    Harmadik ajánlatom, ne a fejhallgatót hallgasd, hanem a zenét, és boldog leszel.
    Azt hiszem jelentősen eltér véleményünk Rodeoval, ne is hallgass rám. 🙂

  • Kenny
    2019 január 6
    7:49 de.

    kedves Kenny, nebáncs! egy rossz szót sem szóltam azt is halkan…, és ha elolvasod az előtted bejegyzettemet akkor 99,99999% ban megegyezünk, én azért fejhallgatózok, mert nekem vannak szomszédaim és hangfalak hangjára művelt zenehallgatókhoz méltóan meg akarnak gyilkolni mert nekik (ha itt lenne a jóebédhezszólanóta és „dalva halunk meg” lenne de az sincs van viszont Justin Bieber és más borzok mert celeb az kell és még a fingját is hazahordják a szürke „assetuggyaholésmiértél” ilyennek vannak nevelve ez nem bűn de nem valami kellemes ennél még Dr Cerkóf is egy létrafokkal közelebb van, mert meg tudja hámozni a banánt míg a fehér ember első banánnal való találkájakor megette a héját is amíg meg nem látta Dr Cerkófot amint gondosan és ügyesen

    hahahahahahah

  • Kenny
    2019 január 6
    7:49 de.
    ___________

    Nem szívesen állok be a szakavatott vitátokba, se kikívánkozik belőlem valami.

    Én még kislánykoromban a papám bakelit lemezein ismerkedtem meg a zenével, cserélhető tűs gramofonon, karcolásokon pattogó zaj mellett. Azóta sem „hallom”, hanem inkább „tudom” a zenét. Még azt is, amit egyébként nem ismerek. Egyébként szélső esetben csendes szobában heverészve is „meg tudok hallgatni” egy-egy, számomra kedves részletet, fejből. Mondanom sem kell talán, hogy nincs is profi készülékem, sőt, amikor a férjem fiatal korunkban törekedett hangfalakra, fülhallgatókra, meg ilyesmikre, ezek engem mindig inkább zavartak a zenehallgatásban…

  • Kenny
    2019 január 5
    9:24 de.

    Kenny, Margitka és Zsófia! Akinek emböri arca van, annak vannak emberi érzelmei. Lehet, hogy nagyképű és anyagias, de azon lehet változtatni. Pl. az ilyen embörrel lehet tárgyalni, és amit megígér, azt igyekszik betartani. Aki pszichopata, az a csillagot is leígéri az égről, mikor sarokba szorítják. De közben lúzernak, hülyének nézi a másikat, és az első adandó alkalommal megszegi a szavát.
    A pszichopatát (újabban szociopatának hívják) csak úgy lehet megjavítani, mint Huckleberry Finn apukáját („puskagolyóval” ahogy Mark Twain írta).

  • Vettem egy fejhallgatót,
    feltettem, de előtte a csatlakozóját
    gondosan levágtam. Így most nyugtom van.

    /Géjjza elsőszámú zenehalklgatási módszere/

  • Rodeo és Kenny, köszönöm az intelmeiteket és Chris türelmét!

  • Almási Alma Kedves Alma. Természetesen mindenki úgy hallgat zenét ahogy tud és akar. Már régen tudomásul vettem, hogy mindenki másképpen és jobban tudja csinálni mint én. Nem baj, én szeretek gyarló lenni, és továbbra sem fektetek be Sokol rádióba, maradok audiofil rendszeremnél (még TV-m is van, ami nagyon ciki a művelt világban). Pernye András szerint sincs rá nagy szükségem, de hát miért hallgassak az okos szóra? Igaz, Penye hozzátette, nem baj ha szépen szól a zene, csak nem fontos.
    Dubrovai László bevallása szerint sosem hallgatott zenét, mindig kottából élvezi. Biztos. Kocsis Zoltán viszont Thorens lemezjátszókat és Revox magnókat használt. Lehet rossz volt a hallása?
    Szerencsére gyermekkoromban olvastam és megértettem La Fontaine-t. Azért hozzátenném, hogy nem bakelit hanem vinyl, és nem hangfal hanem hangdoboz. Bakelitből lehetetlen hanglemezt készíteni, mert merevsége miatt nem lehet bele nyomtatni, fiatalon pedig nem vehettél hangfalat, mert nem is létezett. Az egy viszonylag új és nagyon drága találmány. Ma is inkább hybridként gyártják, mert a hangfal képtelen a mélyátvitelre.
    Ha most megtérnék és kidobnám rendszeremet, valószínűleg válópert akasztanék a nyakamba, mert éppen egy csodálatos lemezjátszót kapok a születésnapomra. Most mondjam a feleségemnek, hogy kidobta a pénzét, megyek Sokol rádiót venni, vagy egyszerűen dudorászni fogok? Nehéz helyzetbe hoztál. Vedd nyugodtan viccnek a válaszomat, én is viccnek vettem a kommentedet. 🙂

  • hazai lámpav Értem én édesapádat, csak szerintem téved. Lázár rossz ember.

  • Geyza Ez is egyike azoknak a dolgoknak, amiben nem értünk egyet. 🙂

  • Kenny
    2019 január 6
    12:41 du.
    nahát, seholsevagy, méghogy Sokol, nekem Tajvanim volt 1968 ban semmit sem lehetett vele fogni csak zörejeket de azok sem voltak „tiszták” és hamarosan -magától- szét is esett, igaz kb a családi gyufásdoboznál valamivel kisebb volt… és feketén vettem neppertől aki át is vágott sokat fizettem érte de már nem emléxek mennyit

    a kottából zenét hallgatni az nagy átélő képességet kíván…a Thorens és a Revox az nagyon extra jó minőség az élő hangokat adja vissza és mint utólag kiderült az egész digitalizálódás egy lépés hátrafelé meg a zenei süketség megteremtésére és hogy el lehessen adni Justin Biebert is meg a többieket a válogatott frizurájuk miatt… zenéhez nem sok közük van és -néha- a zaj is kikéri magának ha…

    de azért tarts ki és maradj humorodnál…. most „bánatomban” felütöm BWV 244 et ott annál az oldalnál ami be van jelölve Peters kiadás

    hahahahaha

  • Geyza
    2019 január 6
    9:51 de.
    nem lett volna e egyszerűbb ha nem veszed meg? és valami mást dugsz a füledbe? az is eredményez valami érzést?
    vannak ötleteim de …nem akarom Chris t ezzel bosszantani

  • Rodeo11 Töredelmesen bevallom, még Sokolom sem volt. Olyan szegények voltunk, hogy a templom egere sem köszönt vissza. Az összes zeneszerszám a lakásban egy nagyon öreg csöves rádió és egy vekker volt. A rádió ritkán szólt, de szép volt a „macskaszem” rajta.

  • Rodeo:
    Akinek nem inge…

  • Kenny:
    Egy dologban azé egyetérthetünk:
    nevezetesen hogy sok dologban nem értünk egyet.

  • Nekem ugyan a zene kimaradt az életemből, de mindig kíváncsian olvasom ebbéli beszélgetéseiteket. Pedig állítólag kislánykoromban jó hallásom volt: még szólót is énekeltem az iskolai karban. (Igaz, utáltam, hogy olyan csilingelő a hangom – ezen „segített”,hogy 14 éves korom óta dohányzom.)
    Persze fiatalkoromban a „zenekar” szinte kötelező volt. Komoly zene. Csak a nagyon ismertek: Vivaldi, Bach (a Johann S.) stb. Otthon semmilyen zenejátszásra alkalmas eszköz nem volt. Még rádió sem.
    Később vettem egy „táskát” – onnantól a zenét „függönynek” használtam Letakartam vele a külvilág hangjait. Nehéz is lett volna egy olyan szoba-konyhában tanulni, ahol ötem laktunk, plusz állandó volt a forgalom, hiszen házmesterek voltunk. A mai napig állandóan szól valami nálam, zene vagy más. Ha csend van, nem tudok koncentrálni arra figyelek, mi van a csend mögött…

  • Kenny
    2019 január 6
    12:41 du.
    „A 78-as fordulatszámú gramofonlemezek sellakból, míg a mikrobarázdás hanglemezek vinylből”
    ___________________

    Kedves Kenny, ha már ennyire ragaszkodsz a lemez anyagához, akkor én bizony nem a vynil, hanem a sellakból készült lemezekről beszéltem, az én gyerekkoromban azok voltak használatban, én azokon nőttem fel… 😀
    És bizony, a hetvenes évek végén már volt „hangfal” is, vagy valami hasonló…
    De ne izgasd magad, nekem így is jó…

  • Kenny
    2019 január 6
    2:09 du.

    ugyan hagyd, Apple telefon, érintős képernyővel már a buszon egymás mellett ülők is ezzel társalognak… sokakat láttam a saját szememmel

    proletárok!!!! erre nevelték őket
    prolificare (latin) = szaporodni> proletár = szaporodvány

    https://weu1-api.asm.skype.com/v1/objects/0-weu-d7-e6c31b1dae0ababcbfa5a5859abf3066/views/imgpsh_fullsize

  • Gabriel Karikas

    Kenny

    „”… fiatalon pedig nem vehettél hangfalat, mert nem is létezett. Az egy viszonylag új és nagyon drága találmány. „”
    írtad Almának.

    Nem akartam hozzászólni a hangfalak („elektromos zenei hangokat” generáló források) ügyében lefolytatott eszmecseréiteknek.
    Igazából nem is szeretnék mélyebben elmerülni benne, mivel ma nem olyan helyen élek, ahol ahol a csúcseszközök egy csettintésre lennének, tehát nem is töröm magam a technika napi követésére.

    Csak Neked és kizárólag neked jegyezném meg ezért, hogy a hangfal nem új találmány, mint a köznapi nyelven használt névben is lejön – a hangládák, dobozok, miegymások első őse a hangfal nevű találmányból származik. Englishül is: audio wall.

    Keresgéltem a „net”-en az általad javasolt „hybrid” eszközök terén, aztán most is egy dán-hifi cég megoldása tűnik a legprofibbnak, mint anno 40 éve. (az árakat ne forszírozzuk)
    A „Steinway Lyngdorf”, de valóban inkább hybrid.

    http://steinwaylyngdorf.com/products/

    Viszont nekem volt szerencsém hallgatni és még besegíteni is az építésébe valódi „Hangfalnak”. Ami fizikailag fal és nem láda/doboz.

    Aztán egy eléggé „eltérő” kivitelezésében is, ami majdnem eredeti „hangvisszaadást” imitál.
    Nyilván ez utóbbi csakis igazi szimfonikus zenekarok visszahallgatásánál léphet fel csak kritériumként.
    Hiszen minden „modern együttes” már elektronikusan van kikeverve, és valamilyen médiára rögzítve.

  • Almási Alma
    2019 január 6
    3:37 du.

    Én hiszek a mikróbarázdákban

    /Zorán után szabadon/

  • talalom
    2019 január 6
    2:30 du.

    Én különféle rádiók, lemezjátszók és magnetofonok között nőttem fel. Építettem rádiót, magnót, lemezjátszót, erősítőket, késöbb aztán javítottam őket. Mégkésőbb katonai rádió adóvevő berendezéseket javítottam továbbá terveztem és gyártottam repülőgépekbe való fedélzeti adóvevőket.
    Mégkésőbb mikrohullámú telefon és TV továbbító berendezéseket terveztem é gyártottam.És kereskedtem űrtávközlési eszközökkel is.

    Talán ezért van az hogy különösebben nem hat meg a mobiltelefon varázsa, inkább idegesít.
    Ezt az élvezetet meghagyom a nyeretlen kétéveseknek, akiknek egy élmény ha belebeszélnek egy ilyen izébe, mire a kis dobozka válaszol nekik valami hasonló ostobaságot, amit előtte bele mondtak.

  • Gabriel Karikas Kedves Gabriel. Tudomásom szerint az első szériában gyártott „hangfal” a Martin Logan. A céget 1979-ben alapították, és három év múlva mutatták be a hangfalukat Amerikában, ami egy hybrid volt. Ezt a terméket sikerült 85-re felfuttatni (nem Magyarországon). A Quad próbálkozott az ESL 57-es típusszámú „hangfalacskával”. Legenda lett, ma is használják, de mérete miatt kicsit nagyképűség „hangfalnak” hívni. Úgy tudom, 1981-ben szüntették be a gyártását. A Quad tényleg legendákat gyártott, a boltban ahol vásárolok is őrizek egy 405-öst a vitrinben.

    A modern együtteseknél most tényleg azt mondják, hogy nincs szükség jó hanghűségre. Ezt nem igazán írom alá, dacára, hogy nem hallgatok csak klasszikus zenét. Az elektromos hangszereknek jellegzetes hangja van, nem mindegy, hogy szólal meg. A basszus basszus marad, és nem véletlenül használ Jimmy Page és John Paul Jones annyi féle gitárt. Könnyűzene esetén kiesik néhány kritérium az igaz, de a lényeg mégis benne marad. Az tényleg baj, hogy a hangmérnökök mindenbe mélyen belenyúlnak, de ezt annak tulajdonítom, hogy kevés könnyű zenész tud zenélni, valamit csinálni kell, hogy hallgatható legyen. Aki hallott élőben Beatlest, Stonest vagy Omegát, tudja miről beszélek. Fontos az élvezetéhez a jó szerelés (akit érdekel). Természetesen a hifi cégek már rájöttek, hogy nekik más paraméterek szerint kell gyártani a rendszereket, mint ahogy a házi mozi sem használható audiofil produktumként.
    Úgy gondolom (bár itt állandóan kikapok érte), hogy az igényesség nem bűn. Nem kell más hobbiját megérteni, békén kell hagyni. Én például nem horgászok.

  • Almási Alma Kedves Alma Nem tudom miért izgatnám fel magam? Mert itt nincsenek megelégedve velem, és mindent rosszul tudok és rosszul csinálok? Magyarországon nőttem fel, ez nekem nem újdonság. 🙂
    Miután tudom, hogy Te sellákból készült lemezeken nőttél fel, ezért bátorkodtam kijelenteni, hogy Te nem vehettél fiatal korodban hangfalakat. Te árultad el a korodat.
    Igen ragaszkodom. Annyira büszke a nyelvére a magyar,rengeteg szavunk van, akkor nevezzünk mindent a nevén. A hangdoboz nem hangszóró és nem hangfal, a vinyl nem bakelit, és Newton almája nem banán.

  • Geyza Tudod, nyeretlen kétévesként roppantul élvezem, hogy egész nap tudok kommunikálni leányommal, pedig 2500 kilométer választ el Tőle. Szinte mindent tudok róla, mindig tudom milyen öröm vagy bánat érte. Tudom fáj e a lába, jó kedve van e, felébredt e az unokám, és éppen milyen ruhát adtak rá.
    Fényképes dokumentációt is kapok, és most ne gyere vele, ha otthon lennék, mert ha otthon lennék sem tudnék róla ennyit.
    Nem ülhetnék egész nap a nyakán, így ha ráér és úgy gondolja, megosztja velem az életét. Mióta eljöttünk, sokkal többet vagyunk együtt. Akkor percek jutottak rám, mindig rohantak. Most ha velem van, akkor napokat, heteket VELEM van. Nagyon jó dolog a telefon. Az se érdekel, ha „fecseg”, mert hallom a csengő hangját. Nekem egy élmény a telefon még mindig, mondhatnám Isten áldása. 🙂

  • Rodeo11 Azt hiszem, mint minden találmánynak a mobiloknak is meg kell találni a megfelelő alkalmazást. Ami most megy a mobilokkal tényleg erős túlzás. Ha sikerülne jó irányba terelni az eszközhasználatot, akkor viszont csoda jó találmány. Azért ha belegondolsz, rengeteg ember aki valami ok folytán elzárt világban él, kommunikálhat bárkivel a világon. Most képzeld el, hogy internet nélkül XY nem tudna minket gyalázni. Ülne otthon egyedül, és rugdosná a kutyáját. Szegény kutya.

  • Kenny
    2019 január 7
    4:56 de.

    „Most képzeld el, hogy internet nélkül XY nem tudna minket gyalázni. Ülne otthon egyedül, és rugdosná a kutyáját. Szegény kutya.”

    elképzeltem (és tapasztalom itt a blogon) és olyan „furcsa” borzongást okoz

    hahahahahaha

    nagy az isten állatkertje még akkor is nincs isten

  • Kenny
    2019 január 7
    4:56 de.

    bocs kimaradt egy „ha”
    …is ha nincs…
    pótlom: hahahahahahaha előre is

  • Kenny
    2019 január 7
    4:51 de.

    Tudom..tudom..
    De amikor azt látja az ember
    hogy idióta szőkeség a moziban
    smárol egy krapekkel.félkézzel beléje csompaszkodik,
    a másik kezével meg stikában szelfizik és másis küldi a barátosnéjának, hogy az jól meg tuddjon pukkadni…háát..ez igazán hányinger.

    És sajnos ezek a féle emberek vannak többségben.
    Az ostobák.

  • „A hangdoboz nem hangszóró és nem hangfal, a vinyl nem bakelit, és Newton almája nem banán.”

    Na, most jól megkaptam. Bár én nem erről beszéltem, de mindegy. Úgy kell nekem, minek sznoboskodtam, igaz? 😀 😀

  • Geyza Ebben meg Neked van igazad. Látod milyen jó, mindenkinek igaza van. 🙂

  • Almási Alma Kedves Alma Dehogy kaptad meg. Egyszerűen szeretném ha a helyére kerülne ez a bakelit kérdés. Egyszer valaki összetévesztette a telefont a hanglemezzel, azóta a magyarok bakelitnek hívják. Nagyon rossz szokás.
    Az audiofil zenehallgatás egy olyan hobbi, ahol kéz a kézben jár a zene és a technika. Rendkívül jó buli.
    Én csak egy enyhe vírust kaptam el, megveszem és hallgatom. Képzeld el azt a súlyos beteget, aki egész nap a rendszerét piszkálja, és nem zenét hallgat, hanem a rendszerét. Ha szerencsés akkor Hifi újságíró és pénzt kap érte, ha nem, akkor elválnak Tőle, és egyedül hal meg a hangdobozai és a lemezei között.
    No most. Éppen ma jött meg Fibich összes szimfóniája egy nagyon jó felvételen. Ez megvan nekem egy igazi dinamikaszűkítővel készített szocialista Supraphon kiadásban is, egy 60 éves mono felvételen. Szerintem nagyon sokan nem ismernék fel, hogy ugyan abból a kottából játszanak. Valamiért egy zeneszerző hangszerelésnél több tucat hangszert ír elő. Egy közepes rendszer le is játssza belőle s felét? Persze, lehet így is élvezni, de akkor miért kínlódott a hangszereléssel, megírta volna zongorára és kész. Úgy sem lenne azért az igazi, mert most például Schiff András azért dolgozik, hogy az emberek ne csak Steinway & Sons zongorán hallgassanak zenét, hanem sok más zongorán is. Ahhoz is rendszer kell, hogy ne zongorát halljál, hanem Pleyelt, Bernsteint vagy Bösendorfert. A zene egyik nagy és fontos része a dinamika. Egy Hungaroton lemez rendelkezik 55-65 decibeles dinamikával, lejátszhatod egy kávédarálóval is. Valahogy szól. De egy profi Teldac lemezt a 89 decibellel lemezjátszó legyen a talpán, ami leképezi, és erősítő meg hangdoboz amiből nem fogy ki a szufla. A jó rendszer nem úri huncutság, hanem az otthoni zenehallgatás egy felsőbb szintje. Dehogy kaptad meg, hogy jönnék én hozzá?

  • Tüske Zsófia

    Kenny: és úriember nem csibész 🙂

  • Tüske Zsófia

    lámpa: Huckleberry Finn apukájának „javítása” terén egyetértünk.
    De ha nem akarsz nagyot csalódni, ne nagyon bízz abban, hogy a rókaképű Lázár nem adja el az országot abban a pillanatban, amikor lehetősége nyílik rá. Tárgyalni azzal lehet, aki korrekt és szavahihető, Lázár nem az.

  • Kenny, hagyjuk ezt. Nekünk már nagyon régen voltak „sellak” lemezeink, még a dédnagyapám idejéből, úgy 1905-1910-ből is. Apám mesélte, hogy ő például hogyan hallgatott zenét kiskamasz korában: Egy botra rádugta a lemezt (amit elcsent a nagypapája gyűjteményéből), a gramofontűt a fogai közé vette, és beillesztette a barázdába, aztán megpörgette a lemezt a bottal… Na, ezt csak úgy mesélem, világért se gondolom, hogy neked is így kellene… 😀

  • Almási Alma
    2019 január 7
    1:01 du.

    Én meg 11 éves koromban egy ösrégi telefonkagylóból kioperált szénmikrofont rögzítettem befőttesgumikkal a felhúzós gramofon tenyérnyi kerek ” pickup”jára és laposelem közbeiktatásával egy kis hangszóróra vezettem a jelet.Így a konyhában is „élvezni” lehetett a régi >CsacsiszerenádVan neki namije van neki Szöszi haja van a fején< és hasonló háború előtti nótákat.

  • Előbbiben kicsit összekeveredett a két régi sláger címe.
    Peg határozottan emlékszem hogy valamit még írtam közéjök és pár írásjel is volt.

  • Tüske Zsófia
    2019 január 7
    12:14 du.

    Szerintem Lázár nem adná el az országot, mert itt képzeli el a jövőjét. És neki sem lehet érdeke, hogy kilépjünk az Unióból vagy a NATO-ból.
    Amúgy nem ismerem, tehát nem tudhatom, hogy milyen tárgyalópartner, de biztos jobb, mint egy szociopata. Akikből van szép számmal az ún. ballib oldalon is (mármint szociopatából)! Nem hiszem, hogy beteg emberek kezébe kéne adni az ország vezetését, akármekkora demokratának hazudják is magukat! Ugyanígy beteg dolognak tartom azt az állítást, hogy a konzervatív oldalon mindenki véresszájú náci lenne, csak azért mert konzervatív (nem te mondtad ezt!).
    Ez a hozzáállás megakadályozza, hogy a jobb és baloldal normálisai összefogjanak a beteg emberek ellen, akik magukhoz ragadták az ország irányítását.

  • Tüske Zsófia

    lámpa, nem érdemes ezen vitáznunk, a jövő majd megmutatja.
    tipizálni sem érdemes, mert ha az ember hosszasan dédelget előítéleteket, perceken belül szembejön egy cáfolat.
    én már a jobb/bal megkülönböztetésre is nemet mondok, mert alaposan összekeveredtek itt értékrendek és ideológiák.
    pszicho- és szociopatákból túlkínálat van nálunk, valóban. Aki valamennyire normális és ért is valamihez, már rég lelépett innen, úgy tűnik.
    (az Isten irgalmazzon nekünk)

  • hazai lámpa
    2019 január 8
    4:55 de.

    „Nem hiszem, hogy beteg emberek kezébe kéne adni az ország vezetését, akármekkora demokratának hazudják is magukat! Ugyanígy beteg dolognak tartom azt az állítást, hogy a konzervatív oldalon mindenki véresszájú náci lenne, csak azért mert konzervatív (nem te mondtad ezt!).
    Ez a hozzáállás megakadályozza, hogy a jobb és baloldal normálisai összefogjanak a beteg emberek ellen, akik magukhoz ragadták az ország irányítását.”

    Szerintem a mostani békés úton megoldhatatlannak tűnő hatalmi mizéria mind annak a rossz kompromisszumokkal és számítóan cinkos paktumokkal végrehajtott módszerváltásnak köszönhető, amit most az egymást periodikusan és demokratikusan -mert választásokkal és nem fegyverekkel- hatalomváltó MSZMP jogutódok cinikusan rendszerváltásnak definiálnak! És lehet, hogy igaza volt anno az „agyonbűnbakozott” első miniszterelnökünknek, mert valószínű, hogy azt a rendszerváltó forradalmat amit Ő gúnyosan hiányolt tőlünk már rég kihevertük volna és most nem görgetnénk magunk elött ki tudja még meddig a tiszta lap megtalálásának lehetőségét. Szerintem mindenesetre, amig az egy vérből fakadó és egymást kölcsönösen zsaroló „rendszerváltók”(beteg emberek) a palettán vannak, még a legjóhiszeműbb, valóban gyökeres fejlődést akaró és azt sikeresen végrehajtani képes XXI. századi pártok sem rughatnak labdába. Ennek ellenére én a 89-ben elszalasztott, soha vissza nem térő lehetőséget most már forradalommal nem szeretném jóvátenni és reménykedem, hogy egy elfajuló polgárháborúra egyetlen elvakítottat sem lehet rávenni!!!!

  • A cikkhez ha tudok majd hozzászólok. A géppel probléma volt, C.A-tól segítséget kértem, nincs válasz…

  • Kedves C.Á!

    Nemrég túltelítődött a gépem(nem tudtam a leveleket görgetni)
    én voltam a hibás,egy szerelő itt volt,több ezer ki nem törölt levelet
    törölt,de sajnos amit kértem hogy maradjon a 2017,II. félév és a 2018
    év azt is törölte,most az egyéb bejövő leveleket el tudom olvasni és válaszolni
    is tudok,csak a fórumnak nem sikerül. írni….eltünt a 3 adatablak
    (name..alatta 2 mező)nem,így a válaszom nem sikerül továbbítani…
    A dec. 27-i pár napos letiltásomra válaszoltam,nem tudom megkapta-e?
    Többször megjelent,hogy íratkozzak fel….holott nem töröltek,mert
    a KMH új cikkei továbbra is beérkeznek,és egyszer vissza is
    igazolták,hogy tagja vagyok a fórumnak.
    Az új felíratkozásnál meg „kifogásolták” tévesnek jelezték vissza az
    évek óta használt e-mail címemet……nem értem!
    Ismét kihívom a szerelőt,de ha mégis maga tudna segíteni,megköszönném!
    Várom a segítségét,válaszát!
    Üdvözlettel:Boda Marcsi

    Kiegészítés!
    Csak a KMH 2018-évi,és a 2017.II.félévi levelei ,cikkei,hozzászólások
    nem jelennek meg,a többi fontos
    levelet vissza tudom nézni…..
    Nagyon bosszant a dolog,mert ha vitatkoztunk is,sok cikk érdekes volt
    és a hozzászólások is!
    A 2019-es cikkek átjönnek,olvashatóak,de válaszolni nem tudok az említett 3
    üres mező miatt…..nem emlékszem,hogy ott mi volt?…..
    Sajnos nem vagyok profi számítógépes,(mint azt többször is
    írtam)remélhetőleg megoldható a problémám?????

    Marcsi

  • Boda Marcsi
    2019 január 9
    9:20 de.

    Kedves Marcsi. Én segítek.

    Nem muszáj a levelezésében visszakeresni a cikkeket, itt az Interneten is megtalálja egyszerűen.

    Ez az idei: http://kanadaihirlap.com/2019/

    2018-asok: http://kanadaihirlap.com/2018/

    2017-esek: http://kanadaihirlap.com/2017/

    2016-osak: http://kanadaihirlap.com/2016/

    2015-ösek: http://kanadaihirlap.com/2015/

    2014-esek: http://kanadaihirlap.com/2014/

    És így tovább:

    Ha egy adott év adott hónapjára kíváncsi akkor pedig így kell beírnia, mondjuk a 2016 novemberieket:

    http://kanadaihirlap.com/2016/11/

    Tehát itt minden elér.

    A szerelő gondolom letörölte a régi értesítéseket és ezért nem éri el onnan a levelezőrendszerből ahogy eddig. (kíváncsi vagyok mennyit kérhetnek el ilyen alap műveletért.)

    Szerintem ezért felesleges szerelőt hívnia. Bár ha nem igazán ért hozzá akkor megértem.

  • Már megint itt vagy te idióta ?
    Miért nem maradtál a fazék csirkehátfar mellett.
    Azt kavargatnád inkább.

  • Boda Marcsi
    2019 január 9
    9:07 de.

    Ha nem tudsz hozzászólni akkor miért szólsz hozzá.
    Te idióta.

  • Né má hogy nyalizik a bolond vénasszony : ))
    „Érdekes cikkek” aszongya.
    Neki.Érdekesek.A cikkek.
    Felét sem érti.

    Kesűren keserves savanykás fingása sincs róla
    miről szólnak itt ezek a cikkek.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    György Molnár 3.43

    A szörnyű zalai balesetet okozó miniszteri kocsiban Nógrádi László fideszes mezgazd.miniszter utazott. Ám ő a baleset után legalább lemondott minden tisztségéről… Volt benne betyárbecsület. Ezzel szemben mi történt Lázárral ?
    Ő másnap bocsánatot kért a halott áldozat családjától, „oszt” síri csend a köbön, „senki nem tud semmit”… Pontosabban ezt követte egy undorító hecckampány egy néhány héttel korábbi, az előbbiekkel analóg analóg baleset okozója, a szlovák Eva Rezesova ellen, amely csinnadrattát nem más, mint a magyar Goebbels Rogán Antal habosított fel. Ennek papgályrikácsolásnak nem volt más célja, minthogy kellő hangerővel elvonja a közvélemény figyelmét a Lázár-kocsi okozta halálos baleset minden további momentumáról… Sikerült is.
    Míg Éva Rezesovának Rogán propagandaminiszter lármás követelésére a bíróság azonnal hajlandó volt súlyosbítani az ő vizsgálati-fogságának körülményeit,stb, addig a Lázár János-féle, lényegében azonos „felnyársalási” ügy ugyanúgy sikkadt el, mint az Önkéntes Nyugdíjpénz tárak fidSS-elrabolta 3˙000-milliárdjának a további sorsa: nem maradt más utána sem, mint nagy > csend és hullaszag < . 🙁

    .

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Még valamit a Rogán-féle Goebbels módszerről, hogy a Lázár-mentés példája is bizonyítja, jól választott a Keresztapa, amikor kitalálta, hogy Rogán Antal személyében a Hitleri rendszerhez hasonlóan neki is legyen egy propaganda minisztere – oszt jónapot… Az is csak ugyanúgy egy gátlástalan hazudozó, mint ő-maga… Hazugabbat már nem is választhatott volna…

    .

  • Te! Tisztelhölgyeim..! 12:28

    Mit gondolsz, Lázár a bocsánatkérésen túl nem kente meg az áldozat családját némi hallagtási pénzzel ? Szerintem, de igen…

  • Inkább Bibi
    2019 január 8
    10:48 de.

    Bibi és Zsófia!
    Én már ezt is leírtam többször, hogy természetesen ezek olyan problémák, amiket nem lehet egy év leforgása alatt megoldani. Akár 1989-et írunk, akár 2019-et (feltűnő, hogy mennyire nem oldódott meg semmi kereken harminc év alatt?)! A kelet-európai országok mind küzdenek a nyugati társadalmaktól való lemaradásban, ami a polgárosodást illeti (másban viszont mi sokkal jobbak vagyunk). Erre a régióban egyedülálló módon Magyarországon ráerősít a bal és jobboldal kb. 100 éves súlyos ellentéte. Sajnos közismert, hogy ez az ellentét abban gyökerezik, hogy amikor nálunk kialakult a középosztály, akkor rögtön megoszlott polgári és úri középosztályra. A polgári középosztályba főleg zsidó vállalkozók és értelmiségiek tartoztak. Az úri középosztályba főleg keresztény, nemesi származású hivatalnokok és katonatisztek. A 2. vháború és a szocializmus mindkét osztályt tönkretette. De a túlélők (leszármazottai) és főleg a szemléletük mai napig köztünk élnek. Ők azok, akik habosra kavarják az olyan dolgokat, mint pl. a Wass Albert-vita. De számtalan ilyen van a magyar közéletben.

  • hazai lámpa
    2019 január 10
    2:35 de.
    Szerintem minden megállapításod igaz lehet, ezért az egészből csak az fog lejönni, hogy már megint antiszemita vagy, hogy -szokás szerint- dafke ellenkezhessenek Veled! D

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2019 január 10
    12:28 de.
    „Pontosabban ezt követte egy undorító hecckampány egy néhány héttel korábbi, az előbbiekkel analóg analóg baleset okozója, a szlovák Eva Rezesova ellen, amely csinnadrattát nem más, mint a magyar Goebbels Rogán Antal habosított fel. Ennek papgályrikácsolásnak nem volt más célja, minthogy kellő hangerővel elvonja a közvélemény figyelmét a Lázár-kocsi okozta halálos baleset minden további momentumáról… Sikerült is.”

    Mindkét baleset tragikus volt, de azért összehasonlítani egy nem szándékos balesetet egy bedrogozott, agyonkényeztetett, még az igazsáügyi szakértőt is megvesztegető szlovák multimilliárdosnő szándékos gázolásával nem gondolja, hogy felettébb bigott, gerinctelen politikai elvakultságra enged következtetni? A kis hölgyemény az előtte haladó „primitiv” Fiat Puntót szorította le előzés közben, mert a „nyavajások” nem tudtak felgyorsítani a folyamatos villantások ellenére az ő luxus terepjárójának a szintjére! Hárman a helyszínen, a negyedik áldozata a korházban halt meg! Na, ezeket a tényeket most már tudva, még mindig azt állítja, hogy analógiát lehet vonni a két baleset között?