Terjed Orbán populizmusa és a generációs megosztás

2019 január 5 3:11 du.41 hozzászólás

Rejtő egyik művében olyan költői kérdést feszeget az egyik szereplő, hogy a Prücsök vajon mennyire is prücsök valójában. Ez azért jutott, nem először, az eszembe, mert Fekete-Győr András interjút adott a HVG-nek. Amiért igazán kár volt. Tényleg. Mármint akkor, ha nem a Fidesz erősítése a célja. Esetleg a közreadó szerkesztőnek. Ha valamit másként mondott volna a Momentum izgágája.

Mert felelős politikusnak azért nem mondanám. Ahogy Orbán esetében is erős túlzás lenne az ilyen minősítés. Az egyik oldalon ugyanis láthatóan kezdett elindulni egy ellenzéki egységfront kialakulása. Ez nyilvánvalóan kínos lehet a kormányfőként alig tisztelten önjelölt népvezérnek. Annak az Orbán Viktornak, aki egyre mélyebben merít a bolsevik, illetve horthysta tudásbázisból. Ugyanakkor talán érdemes emlékezni azokra a KISZ-tagokra, vagy csak egyszerű emberekre is, akik valóban hittek egy baloldali szemléletű eszmében. Lehet, hogy naivak voltak, lehet, hogy nem éreztek más választási lehetőséget, mint a létező kádárizmus kereteihez való alkalmazkodást. Lehet, hogy a keretekhez alkalmazkodva mégis tettek le pár dolgot az asztalra. Ha mást nem, akkor azt, hogy felnevelték a következő generációt, illetve a vállukon tartották olykor az országot is. Függetlenül attól, hogy a jelenlegi hatalom olyan posztkommunistái, mint Kövér-házmester, Orbán elvtársaként, most milyen hangerővel komcsizik.

A magam részéről el tudom képzelni, hogy a Fidesz háza táján is előfordulnak azok az emberek, akik érzelmileg közelebb állónak tekintik magukhoz ezt a pártot, mint a nem létező jobboldali alternatíváinak bármelyikét. Mert a szélsőjobb irányából most éppen középre ért Jobbikot nem okvetlenül érzi mindenki alternatívának. Még akkor sem, ha Orbán egyre szélsőségesebb retorikával próbálja kinyalni a szélsőségesek hátsóját. A kezdetektől kérdésesen ellenzéki LMP-t most nem is rángatnám elő. Önmaguk paródiájaként önmaguk alternatívájaként is kezelhetők. Ezt követően azt nyilatkozni, hogy a „Fidesz az ellenség” legfeljebb egy pártszintű összezárás elérésére alkalmas. Mert talán még Fekete-Győr András felfogóképességét sem haladja meg az, hogy pártszintű politikai ellenségeket csak diktátorok képeznek azokból, akiket demokratikus körülmények között legfeljebb ellenfélként szokás kezelni.

Amikor a Momentum nem meggyőzendő ellenfélnek, hanem legyőzendő ellenségnek kezdi kezelni a Fideszt, mint olyat, abban a pillanatban alig lesz jobb az ezt hangoztató politikus, mint Orbán. Elveszti az alternatíva jellegét maga is. Akkor is, ha nem vitatom, hogy a radikális Orbán-utálóknak ez a retorika pont olyan kedves lehet, mint a Gyurcsányban, Sorosban, a zsidókban, a liberálisokban, vagy bárki másban, az univerzális bűnöst keresőknek az orbanizmus populizmusa.

Ugyanakkor, a belső szalámizás szempontjából kétségtelenül a legjobbkor, leporolta a Momentum nyilatkozója azt a generációs megosztást is, ami alapján valószínűleg magát tekinti univerzális zseninek. Esetleg a saját politikai generációját. Miközben mindenki más csak lopni, csalni és hazudni szeretne a politikában. Azt mondjuk nem igazán világította meg, hogy miért pont róla kellene elhinnie bárkinek is, hogy „az adóból nem limuzint akar magának, hanem jól működő kórházakat, iskolákat csinálna”. De legyünk naivan optimisták, és tegyük fel, hogy tényleg nem. Akkor is baromság mindenki mást, a potenciális partnereket is felcímkézni a saját nagyszerűsége szülte előítéletek magasából. Ha pedig úgy akarnám értelmezni, hogy mindenki csal alanyi csirkefogó lehet, aki a gengszterváltás előtt mert születni, és politikát érintő véleménye van, akkor az egy igazi anti-telitalálat egy egyébként is elöregedő társadalomban.

Miközben nem egy új vonulat Fekete-Győr András politikai megnyilatkozásainak a sorában. 2017 tavaszán már futott ezirányban egy kört. Nem sokkal azt követően, hogy egy politikai nagyotmondással párttá alakult a Momentum. Mert a politikai „megbízhatóság” jegyében arra az aláírás-gyűjteményre hivatkozott, amelyet korántsem a Momentumra, mint pártra, hanem az Olimpia, mint olyan elutasítására adtak az emberek. A tüntetésen, amit a rabszolgatörvény ellen szerveztek a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke bejelentette, hogy a nagy monstre-demonstráció majd január 19-én szombaton lesz. Egy országos sztrájkra tényleg a szombat lenne a legjobb alkalom? Vagy megint csak igazolni sikerült, hogy a szakszervezeti vezetők Orbán kottájából fütyülik a néphülyítést? Miközben a jelek szerint a kialakulóban levő ellenzéki együttműködés is már csípi a Momentum elnökének a szemét? Úgy tűnik, hogy megint sikerült egy elemi erejű jogos felháborodást szétaprózni, leföldelni, és egymást követő unalmas, vagy üres indulatokat tartalmazó beszédekbe fullasztani.

Megint csak felvetve azt a kérdést, ami a 2018-as választások reggelén is nyitva volt. Azt, hogy a Momentum ellenzéki-e egyáltalán? Illetve minek az ellenzéke egyáltalán? Mert esetleg ideje lenne felfogni, hogy a Fideszre szavazók Orbán bukása után is az országban fognak élni. Meg lehet próbálni megnyerni, meggyőzni őket. De ellenségnek kezelni politikai baklövés. A hideg polgárháború folytatását jelentő húzás. Az orbanizmus átfejlődése feketegyőrizmusba. Legfeljebb.

41 hozzászólás

  • Tekintsük meg a főoldalon közölt képet az ifjú politikusról, a hős és szívdöglesztő, komortekintetű csinosfiút, mély hazafitekintetét és a gondosan mögé választott művészi hátteret. Tényleg szükséges ehhez még hozzátenni bármit? 😮

  • „…a Momentum ellenzéki-e egyáltalán? Illetve minek az ellenzéke egyáltalán?…”

    A válasz: A Momentum „általános” ellenzék ezért impotens csapat belterjes csapat. Általános tagadással nem lehet az orbáni NER-t leváltani – 2030-ig.

  • Akkor a kádár rendszer is populista volt?

  • Azért még nyíltabb leszek, hátha valaki nem érti. Fekete Győr egy igazi, valódi reklámfigura, és ő maga is ezt gondolja magáról. Szerintetek az ilyen hozzáállású ember politikusnak való?

  • RÁKERESTEM AZ INTERJUJJRA… a képen egy kicsit kancsal szakállas fiatalember van!

    megette a fal amelyen NóLimpia

    (hát sok féle értelmet tudnék kihozni eme agyficamból, de a „pia” mindenképpen első a „nó” után, a „lim” az meg akár a Limón Ádé mint a kisgádzsi bazseválás helyett becézve)

    és egy lilás köd kép van keretben

    ha ez a jövő és ez a rémült gyerkőc, akkor régen rossz azaz igaz a Szózatból a: RÉGENTÉP

    sok minden gond mellett politikai és elméleti vitákat folytatni a semmi körüljárása és ezzel OGV célja is teljesül dumáljuk véreresre és akkor elfelejtik, hogy a:
    -gazdaság egy lópikulát sem ér
    -az egészségügy szar
    -az oktatás fos
    -a tömegközlekedés egy agyrém
    -a mezőgazdaság halvány lila árnya sincs az 1970 es évek végi magyar mezőgazdaságnak

    és lehetne sorolni…, egyik gittegylet sem tűzte zászlójára (mert az biztosan van nekik, különben mit lengetnének) ezek egyikét sem de mindegyik hatalmat akar az meg -ugye- jelenleg foglalt

    hahahahaha
    levédiabasznád nyersen és bólével leöntve, hadd szédüljön az állampó’gár

  • T.Almási Alma !
    – Rátesi Margit, jelezte, hogy írhatnék, valamit a budapesti megmozdulásokról, a hangulatról, – és gondolom a fiatalokról…- bocs’ de, nem értené meg senki… trollnak, titulálnának!
    – Mivel Ön nem Geyza, Karikás, stb. kvalitás, biztos megérti, hogy a mai generációs lázongás, /mint általában/ nem nagyon illeszthető, már „leharcolt” politikai (ideológiai) párt panelekbe…
    – Az, hogy egy politikai szereplő, köpcös, csinos, vagy tahó stb. belefér, – de hogy fiatal, vagy fiatalabb mint a „fiatal demokraták” – miért bűn mindenki szemében ???
    – Hamar lejáró itthoni vakációm hozadéka, az hogy
    a megismert értelmiségi fiatalok alapból keményen kormány kritikusak, és ellenzék kritikusak…
    – Az életemet, sokadmagammal hazatérve – Magyarországon képzelem el, – nem vitatom el a nyugdíjasok jogát hogy „politizáljanak” …de az új fiatal „értelmiségnek” sok dolga lesz, a Momentum már itt keresgél…

  • A fidesz árnyékában keletkezett kis kakasok (elsősorban az lmp és a momentum) Orbán által megfizetettek. Legalább a szó átvitt értelmében, mert amit csináltak és csinálnak, az csak a fidesz érdekét szolgálja. Miért bízzon akárki pl. Ungár Péterben, ha a mamája Orbán csicskása? Szerintem csak arra alkalmas, hogy az lmp belső információit hazavigye a mamának.

  • a fácsén csinált valaki egy klassz fotóshopot
    rendőrautó (német mert POLIZEI) rendszáma
    OV 1GE CI
    MÁR TÖRÖLTÉK FIDEXKFT MEG A CSAHOSAI EBBEN MENŐK

    hahahahahaha
    nekem megvan a kép

  • Béla István Nem akarok egyetlen egy fiatalt sem megvédeni látatlanul, de egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy fiatal szembefordul aljas, kapzsi, képmutató álnok szüleivel. Az más kérdés, nem válik e Ő is olyanná.
    Ezt nem Ungár védelmében, hanem általánosságban. Hiszen rengeteg tisztességes ember gyermeke lett fidelitas tag.

  • „…az új fiatal “értelmiségnek” sok dolga lesz, a Momentum már itt keresgél…”

    Keresgél, de rossz helyen, mert Momentum nem tud elszakadni a fővárostól. Próbálkozik vidéken is keresgélni, de nem találnak megértő/befogadó közegre. A szórványos és kis létszámú „tüntik” ellenére Pécsen és a kisebb városokban ne tévesszenek meg senkit. A Momentum megmozdulásait az ellenzéki média (atv, klubrádió, index, stb) torzítja (felnagyítja) és elhiteti elsősorban a momentumosokkal, hogy „tényezők” miközben nem azok. Sajnos, vagy nem de tény.

  • Ennek a Momentum nevű
    izének tavaly volt egynehány
    fasisztoid jellegű megnyilvánulása.
    Ezek után nemnagyon tudok másra gondolni
    mint a széthullóban lévő másik izé, az LMP utáni
    államilag finanszírozott „B terv” a naív polgárok hülyítésére

  • slapaj
    2019 január 6
    5:51 de.
    ___________

    Ja igen, az tetszik, hogy az öregeknek kuss… Végül is a tapasztalat, ugyebár, csak zavaró lehet.

    Én nem azt írtam, hogy a fiatalokkal lenne baj. Én azt írtam, hogy az üresfejűséggel – aminek a legjellemzőbb megjelenési módja a reklám – van baj. Ehhez persze a szövegem mögé is kell látni, és aki nem tud a sorok között olvasni, az megnézheti magát a mai világban, ahol mindenki hazudik.

    Petőfi fiatal ember volt, radikális, helytálló forradalmi nézetekkel, beszélni is tudott a tömeg előtt, meg „tüncikézést szervezni” is. Ennek ellenére politikailag megbukott, és – véleményem szerint – ha miniszterelnöknek választják, isten tudja, mi lett volna, de jó az biztosan nem.

    Egy ország vezetéséhez olyan emberek kellenek, mint Deák Ferenc, aki érett gondolkodású, kompromisszumkész és főleg a céljai reálisak, visszafogottak és az ország érdekeit tartják szem előtt.

  • ˙

    VIGYÁZAT !!!

    A generációs ellentét szorgalmazása csakis Orbán malmára hajtja vizet.

    (Eddig a civil párt ellentét volt a megosztók favoritja.)

    🙁 !

  • Hajjaj! Másképp látom. Bár F-Győr húszévesen se lett volna az esetem, tényleg előny bármilyen nyilvános szereplésben, ha az ember egy fokkal szebb, mint a Notre-Dam-i toronyőr. Ugyanakkor: a Momentum folyamatosan építkezik, és ahogy látom, nem is rossz irányba. Már itt is elmondtam: ha az embert érdeklik a politikai folyamatok, és nem elégszik meg a különféle táborok szószólói közhelyeinek ismételgetésével, – „lefizette a fidesz”, meg „komcsiivadék”, – akkor képet kaphat, ha egyszerűen feliratkozik az illető alakulat hírlevelére. Ez persze nem ad teljes képet az ott történtekről, de az irányt azért érzékelni lehet. Már a NOlimpia idején azt mondtam: F-Győrre érdemes figyelni: tudatosan politizál, nagy befolyása van a Momentumra, és ezt érvényesíti is. De képes korrigálni – ez politikusnál alapkövetelmény lenne, –, ha úgy látja, egy elképzelés több kárt okoz a csapatának, mint amennyi hasznot hoz. Ugyanakkor láthatólag tisztában van azzal is: elsősorban a huszas-harmincas korosztály támogatására, szavazataira számíthat, tehát nem adhatja föl az elmúlt 8-10-16 akárhány év ostorozását sem. Ha képes lesz áttérni a bírálatra, akkor szép jövő előtt állhat ő is, pártja is.
    Itt álljunk meg egy pillanatra! De reményeim szerint nem úgy, ahogy Slapi írta, aki „nem vitatja el a nyugdíjasok jogát a politizálásra”. Hogy oda ne rohanjak!
    Csakhogy. Bár igaz, hogy az embert az életkora, tapasztalatai befolyásolják politikai döntéseiben, de ez nagyon eltérő. Életemben nem láttam olyan ásatag, avitt „öregembert”, mint Orbán Viktor 1999-ben, holott messze volt még a negyventől. Ez csak romlott, amikor rájött, hogy 2002-ben az idősebb generáció zavarta el: azóta mézes-mázos-nyálas jótevője akármely elé kerülő néninek, bácsinak. (Van ellenkező példa is, amikor egy hetvenes-nyolcvanas éveiben járó képes megőrizni a világ iránti kíváncsiságát: de mivel kizárólag a baloldalról tudnék erre példát hozni, inkább nem frocliznék senkit ezzel.)
    A generációs politizálásnak persze van indokoltsága: de F-Győr is rá fog jönni – ez kevés a győzelemhez. Nemcsak azért, mert létszámában csekély. Főképp azért, mert a politikában a generációs különbségeket ugyan figyelembe kell venni, ugyanakkor komplett korosztályokat nem lehet figyelmen kívül hagyni.
    Bár nincsenek birtokomban felmérések, pusztán szórványos tapasztalataimra építhetek – de megkockáztatom: van a magyar társadalomban egy nagy – most úgy 30-40 százalékosra tehető lyuk: a negyvenesek-ötvenesek korosztálya. Akik elméletileg most lennének erejük teljében. Van már elég tapasztalatuk, de még lendületük is: bár ezt a 2010 óta történtek jelentősen megtörték. Ők már szembesülhetnek azzal, ha pl. munkahelyet akarnak váltani: Ajjajj! 45? Itt kérem, bírni kell tempót!!! Az ő horizontjukon már föltűnnek az időskoruk évei. Ők azok, akik már ’89 után lettek felnőttek, de vannak emlékeik a ”nagyátkos” idejéből is, ezért talán jobban ragaszkodnak a szabadgondolkodás „luxusához”, mint a fiatalabb, „világmegváltásban” érdekelt lelkesek.
    Az lesz a jövő „győztese” aki/ami a különböző korosztályokban rejlő szinergiákat képes lesz mozgósítani. A Momentumban – és a Párbeszédben – erre megvan az esély.

  • György Molnár

    Fekete-Győr egy szimpatikus kölyök, talán most íratták be a nagycsoportba…..Várjunk vele még pár év(tized)et…..

  • Géza!

    Az a rendkívüli és kivételes eset történt, hogy egyet értek Önnel. Mea culpa,mea maxima culpa-:).

    (Egyébként: BÚÉK!)

  • Kis Ferenc
    2019 január 6
    10:41 de.

    Ha az ellenség tapsol nekünk akkor valamit rosszul csinálunk..

    Na mindegy majd túlélem valahogy.

  • Hmmmm?
    ALMASI igen meglepett csupoan egyetlen soraval, a Daek Ferencre valo hivatkozasan.

    De sajnos a magyar nem a sajat jovojen gondolkodik, hanem inkabb, a hozzaszollasok alapjan, az u.n.
    „Mr. magyarorszagot” ohajt.

    Persze Miki Hargitai „Mr.Universum” volt.

  • Rodeo11
    2019 január 6
    4:52 de.

    Nem véletlenül ugatom jó idje (min. 5 éve), hogy a tüntetéseknek akkor van értelme, ha egy „holnap is kinyit az ország” mottójú politikai program is van a B-közepes ökölrázás mögött.

    2013-ban sem tudott ilyet felmutatni az akkor is egymás leváltásával foglalkozó ellenzéki gittrágó-csapat, és a 2018 áprilisáig sem.
    De meg is látszik.
    Orbánt a saját pimaszsága és az ellenzéke egyesült erővel tartja hatalmon.

  • Géza

    „Ha az ellenség tapsol nekünk akkor valamit rosszul csinálunk..”

    Ezzel is egyetértek – mínusz a királyi többes.

  • Andrew_s
    2019 január 6
    4:20 du.

    magyar ellenzék a MOMO val benne, próbálkoznak:

    https://weu1-api.asm.skype.com/v1/objects/0-weu-d6-3bdc609afd0dd058e284268c118c7aa1/views/imgpsh_fullsize

  • Béla Isván
    7:11 írja:

    „Miért is bízzon valaki például Ungár Péterben, ha a mamája Orbán csicskása és csak arra alakalmas, hogy az LMP belső infóit hazavigye ?”

    Ha csak a spionsága lenne itt a tét. Hiszen arra vannak ott még mások is, pledul az egyik, ebben említésre méltó személyiség még Schmuck Erzsébet is, aki a nehéz időkben az említett „mamával”, Schmidtel személyesn ápol(t) folyamatos kapcsolatot… 😀

    Azonban Ungár számára ennél a szerepnél jóval fontosabb feladatot osztott ki a mama, avagy maga a Kersztapa, aki amúgy ennek az egész Legyen Mása Politika kiötlője és létrehozójaként még Schiffer és Szél után sem hajlandó a terepet átadni olyanoknak, mint pl. az ellenzéki szerepet komolyan-veveő Demeter Márta, akit valaki már a társelnöksége kezdetén érdekes és furcsamód mindjárt egy >dezinformációval< alaposan átverve taszított eléggé nehéz helyzetbe… Ez a küllemében is rendkívül szimpatikus vakmerő asszony aztán már hiányzott is a bátrabb ellenzékiek palettájáról éppen akkor, amikor legutóbb az ég zengett már a Kunigunda utca felett is…

    Egyszóval Ungárnak ott egy jóval komolyabb szerepet szántak az illetékesek, amikor őt a FidSS narancs színű . e j t ő e r n y ő n . beeresztette az LMP kellős közepébe. Azt a szerepet, hogy onnét az ő "szerény személye" és főleg gyanús adottságai révén jó alaposan lazítsa föl ezt az amúgy is csak . m ű v i , tehát álellenzéki alakulatot.

    Vezérünk nem tűrheti már el azt a fiaskót, amit a szintén általa szintetizált, bár ellenkező előjelűnek szánt ellenzéki Jobbik is okozott neki azzal, hogy politikája képes volt öntörvényűvé, illetve a rá osztott szélsőségesség helyett immár "középpárttá" válni. Márpedig az ilyeneket bizony belülről kell szétbomlasztani ! – "Az isten adta, tehát az is veszi vissza"- persze ahogyan tudja … Oszt punktum !

  • TÖREDÉK:

    „…Húszévesek felétek még annyit mondhatok,
    Húszévesnek lenni sajnos műló állapot!
    És az aki ma húszéves, holnap huszonegy!
    Jöttök majd, jöttök majd és énekelitek:

    Nemcsak a húszéveseké a világ!
    Az úton még poroszkál
    Nemde néhány korosztály!
    A réten mindenki talál virágot,
    Hát gyertek srácok, legyünk jó barátok!…”

    [Szenes Iván]

  • A Momentum ténykedése és nyilatkozatai kapcsán joggal merült fel a kérdés sokakban – így bennem is -, hogy a Momentum kinek érdekeit képviseli valójában. Ennek többféle oka lehetett, ebbe most nem akarok belemenni, a cikk foglalkozik ezzel.

    Amikor azonban a Momentum a fideszt, mint ellenséget nevesíti, végre a helyzetnek megfelelő pontos megállapítást tesz, ami nem kritikát, hanem elismerés érdemel.

    Működő demokráciában, törvényesen működő többpártrendszer keretein belül valamely pártot, amely a mögöttük álló szavazók érdekeit a rendszer szabályainak betartásával parlamentáris viszonyok között érvényesíti, ellenségként megjelölni diktatórikus elem.

    Azonban felhívnám a kedves szerző figyelmét arra a tényre, hogy Magyarországon a fidesz felszámolta a demokráciát és a köztársaságot, megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását, kizárólagos hatalomra tett szert a hatályos alkotmányt megsértve, szervezetten, az államigazgatási szerveket és államhatalmi gépezetet felhasználva köztörvényes bűnöket követ el.

    A fidesz a demokrácia, a köztársaság és a domokraták ellensége és nem ellenfele.

    Ha ez ügyben még kétely merülne fel, szíveskedjenek esetleg megkérdezni fidesz prominenseket, hogy a libsi Soros-bérencek vajon ellenfelek, vagy ellenségek.

    Természetesen a fidesz nem azonos azokkal, akik különböző okok miatt a fideszre szavaztak.

  • Kis Ferenc
    2019 január 6
    6:15 du.

    Azért mert nem ismered ezt a mondást, még nem kell okoskodni.
    Használjuk csak úgy ahogy azt ededetileg megfogalmazták.

  • Sági Tamás
    2019 január 7
    6:18 de.

    Igen, csakhogy itt akkora szarkeverés folyik a színfalak mögöttamit a gyanútlan választópolgár el sem tus képzelni.

    A hatalomnak bőven megéri önmagát pocskondiáztatni egy nem túl jelentős pártnak kinevezett képzödménnyel, ha ezzel még tovább tudja fragmentálni az amúgy sem egységes ellenzéket.

    Álláspontom szerint bőven erről van itt (is) szó .

    Mit számít az Állampártnak 3-4 % , akik amugyis ellene szavaznának, viszont bő hozadéka van kettő darab 3 százalékos pártnak mint egy darab 6 százalékosnak

    De ha netán elérik a parlamenti küszöböt, akkor is jó mert várhatóan egymással lesznek elfoglalva és nem a lényeges kérdésekkel.

    Lásd : a választások előtt a semmiből előbukkanó párt-izék.

  • Geyza
    2019 január 7
    8:53 de.

    A fidesz módszerei között szerepel természetesen az ellenzék megosztása, egymás elleni kijátszása, adott esetben ezen okokból a gyengébb szereplő támogatása a háttérből, saját ellenzéki média fenntartása (pl.ATV), saját Zsidó szervezet fenntartása (EMIH), saját protestáns felekezet fenntartása (HIT), a történelmi egyházakról nem beszélek.

    Megjegyzésem lényege nem a Momentum védelme volt – bár jelen esetben ezt megérdemli – hanem figyelemfelhívás a helyzet pontos leírásának a szükségességére. A szavaknak jelentésük van és cselekvésre ösztönöznek. Nem mindegy, hogy milyenre.

    Hangsúlyozom, hogy amikor a fideszt valaki erős jelzőkkel illeti, akkor nem”pocskondiáz”, hanem helyesen ítél. Akik ezzel nem így vannak, azok lényegében a rendszert motívumaiktól függetlenül konszolidálják. Akaratukon kívül abban segédkeznek, hogy hazugságot féligazságnak, a korrupciót és rablást protekionista gazdaságpolitikának, a náci mocskot illiberalizmusnak vagy kereszténydemokráciának lehessen nevezni.

    A Momentum a többi párthoz hasonlóan a párfinanszírozási törvény által megvezetett módon tartózkodott az összefogástól, ami az idealista elvárásokat félretéve játékelméleti szempontból érthető. Azért lettek eredetileg kitalálva, hogy létezzenek és nem azért, hogy felszámolják önmagukat. A csapdát a fidesz állította.
    A létrejövő összefogás mértéke fordított arányban volt a résztvevők várható veszteségének a mértékével.

    Néhány képviselő egy ponton szubjektív okok miatt úgy érezte, hogy már nincs vesztenivalója, ezért viselkedésük megváltozott. A momentum nem került be a parlamentbe, státuszuk okán kisebb a vesztenivalójuk, ezért szempontjukból ésszerűvé vált a rendszerrel való határozottabb szembehelyezkedés. Elkezdetek igazat beszélni. Sok okot adtak a kritikára, ez az egy dolog azonban éppen nem kritizálni való!

  • Sági Tamás : Úgylegyen !

  • Gabriel Karikas

    Geyza
    2019 január 7
    10:56 de.

    Úgy látszik, a magyar már megint megbolondult…

    Hát nincs rá három (3) tanú, hogy az illetékes váltotta ki a gyógyszert? Az a felírás az neki szólt, vagyis a papa volt ott kerekes ágyastól, ágytálastól?

    Mert mint ahogy értem, nem az a baj, hogy a patikusban nincs emberség, mert ugye sírva fakad, de még magának a jó istennek se adná ki személyi nélkül, na de hát miért nem csukhatná be mégis a fél-szemét?

    Ja, hogy ö maga a feljelentő…. ??? dömdömdöm …
    Mert másképp honnan a fészkes fenéből tudhatná egy majdani ellenőr …. hogy az a lány volt, és nem a papa ….

    Ja, hogy már meg van „chippelve” … akkor meg nincs, baj, akkor már jó úton járunk …

    Felmerült itt Deák Ferenc neve, magam is szoktam rá hivatkozni, mint demokratára

    A kiegyezése előtt volt az az engedetlenségi mozgalom, ne felejtsük – az is kellett hozzá hogy létrejöhessen, más tényezőkön kívül persze

  • Gabriel Karikas

    Maradjunk abban, hogy ha a nép tele van megosztással, vajon miért is van úgy?

    Mert tele van intrikákkal, tele van irigységgel egymás-iránt, sok a saját anyját-apját is feljelentené valami előnyért, tehát senki sem bízik senkiben (még magában sem, nemhogy az apjában)

    Ezért nem a politikusok a hibásak, semmiképpen.

    Pontosan azt reprezentálják amiből ez a felhozatal keletkezett.

    Ilyen környezetben, persze hogy „senki sem megbízható”, senki sem lehet okés, mert ugyanannyira lehet hinni benne hogy egy nagy ganaj, mint abban hogy esetleg mégse …

    Még nyilvánvalóbb, hogy ilyen környezetben valóban csak azok tudnak kormányt kapni a kezükbe, akik a legnagyobb és legügyesebb csibészek.

    Akik nem csibészségből hanem hazafiságból kormányoznának, képviselösködnének, azok már a rostához sem jutnak oda, mivel maguktól messze-szaladnak.

    Nem jött még le?

  • Gabriel:

    Majd jön ez a kis mocsok Slapaj
    és megmagyarázza hogy ez is „a zemberek” lrdekében van

  • Béla István!

    Azért én semmi szín alatt nem keverném, ill. egy oldalon sem említeném az LMP-t és a Momentumot! Az előbbiről jó ideje tudható, hogy hova van becsatornázva, és talán csak az első ciklusukig vallották, hogy lehet más a politika, ám az akkori 16 parlamentbe jutott emberükből már senki nincs abban a „társulatban” – talán nem véletlenül! Schiffer nagyon rányomta bélyegét,és bármit akart, tervezett is az akkori párt,jól mutatja hova jutottak, és miért! A nevén kívül már semmi nem szól az akkori célokról, így talán – ha már minden megváltozott – akár a nevüket is átkeresztelhetnék valami másra, hisz ez már egyértelműen Ungár és hívei játszótere, ő pedig nem akkora egyéniség, hogy határozott és markáns arculatot adjon ennek a szedett- vedett bandának. (Nézzük meg a jelenlegi tagokat kik, honnan jöttek, mit képviselnek, és mi közük a Lehet Más a Politika elvéhez?) Illetve, amit Ungár képvisel, az elég nyilvánvaló, a többi meg megy utána. Nem tudom Szél B. ezt miért nem észlelte időben, vagy ha mégis, akkor miért nem lépett, még a választások előtt – azzal, ha akkor robbant, ugyanott tart mint most, de legalább a 2/3- ot elkerülhettük volna, nem beszélve a DK-nál koordinációs egyeztetés címen tett dicstelen látogatásukról, mely sok mindenről fellebbentette a fátylat.

    A Momentumról pedig szerintem egyértelműen nem lehet megállapítani, hogy mik és mit akarnak, nekem nem tűnik túl egységesnek, és azonkívül, hogy valamiféle ellenzéki szerepet kívánnak betölteni, nincs határozott irányvonaluk. De, szerintem belőlük még bármi lehet, ha sikerül egyszer kiforrni magukat! Sajnos hagyták megtéveszteni magukat annak idején az olimpia ellenes népszavazási kezdeményezés sikerével,aminek következtében ezt a saját sikerüknek, ill. támogatottságuknak tudták be, holott akkor még csak mozgalmi szinten tevékenykedtek, és sokan aláírták azok közül is akik azt sem tudták mi az hogy Momentum, más pártokat preferáltak, csak épp csípte a szemüket a felesleges és esztelen pénzszórás olimpia rendezés címén! Csak később, nem sokkal a 2018-as választások előtt alakultak párttá, és a vitatható eredményen felbuzdulna rögtön párttá is alakultak. Először nem akartak indulni, aztán menet közben mégis úgy döntöttek önállóan mérettetik meg magukat a 2018-as választásokon, és szerintem ez nagy hiba volt. Nekik még dolgozni, „sokasodni” jó programot összeállítani és főleg támogatókat szerezni kellett volna, ehelyett „hübelebalázs” módra belecsaptak a lecsóba, és meglepve látták, hogy az szétloccsant!Ez a négy év az építkezésre kellett volna, és majd max. 2022-ben – ha egyáltalán lesznek még választások – lett volna szabad indulni, de az esetleges koordinációt akkor is szem előtt tartva! Vannak szimpatikus tagjai(igaz nem szimpik is) és ez megtévesztő, de valamiért a Momentumra mégsem tudok úgy gondolni mint egy önálló, választható pártra, inkább valami kiegészítő, pótlékszerű formációként képződik le az agyamban. Van egy rossz érzésem Fekete Győr Andrással szemben – nem állítom, hogy igazam is van – de nekem úgy tűnik, mintát vett az egykori Orbánról, ha neki bejött neki miért ne? Kissé homályosan, de érzékelte, hogy a közel 30 év alatt mennyire változott meg a valamikori fiatal demokraták szándéka és retorikája, érzékelte nagyjából a „társadalmi igényeket” és jobb ötlete nem lévén politikára adta a fejét. Tény hogy sok okosat(is) mond – ez nem különösebb kunszt egy értelmiségi, alapjaiban demokrata érzelmű fiatalembertől – de elég zavaros a kivitelezési szándék. Nagy lendülettel ugrottak, és most megtorpanni látszanak, elfogyott a Nolimpia szufla, és úgy tűnik eredeti és megvalósítható ötlet nélkül maradtak, azaz a szándék egy része jó volt, a kivitelezés még várat magára. Külön-külön szimpatikusak, egyikük másikuk jól is beszél,eltudja adni az általánosságokat, de valójában nem látom,hogy ez egy növekvő, erősödő, tényleges támogatottsággal, és főleg tagsággal bíró és valós elképzelések megvalósítására alkalmas formáció lenne. Hajnal Miklós,Cseh Katalin, Donáth Anna stb alkalmasak lennének a társadalom meggyőzésére,(Donáth pl egy kifejezett néptanítói alkat) kérdés, mennyire érzik ezt a továbbiakban is feladatuknak, mert ha igen,tudniuk kell, hogy egy majdnem reménytelen sziszifuszi melót vállalnak fel, de ha elég kitartóak, eredményes lehet – Fekete Gy.-nek viszont „ennyi ideje nincs” ő rögtön kérné az oroszlánt is! Hál Istennek a hadaró, és érthetetlenül artikuláló, kissé forrófejű Soproni Tamás (ő volt a szóvivő?) eltűnt, vagy csak nagyon háttérbe vonult, Orosz Anna sem igazán látható, pedig indulásukkor sokat szerepeltek, ám ha ez azt jelentené, hogy másfelé vették az irányt, akkor ez is csak azt bizonyítja, hogy túl hamar, túl nagy étvággyal és elvárásokkal vetették bele magukat a „politikai szerepbe” menet közben megtűzdelve egy országos lefedettségű választásokkal, és miután az nem jött be, és alább hagyott az aláírás gyűjtési lendület is, más utakon keresgélnek! Egyszóval kevesen vannak, gyengék, és kidolgozatlan az elképzelésük – magyarul, ötletelnek. Nincsenek alapok, és így nehéz is építkezni! Azt a hatást keltik, mint egy műkedvelő csapat, ahol a tagoknak megvan a maguk háttere, főállásuk, főéletük, tanulmányaik stb és a politika csak kiegészítő tevékenység, amolyan hobbi szinten van jelen az életükben, attól függően kinek mennyi ráérő ideje és kedve van azt gyakorolni! Tehát, arra akarok kilyukadni, attól, hogy nekem nem szimpatikus Fekete Gy. attól még a Momentum lehetne egy „látható” politikai csapat telve használható és megvalósítható elképzelésekkel,és főleg tagokkal támogatókkal,szimpatizánsokkal stb de nem az! Ott sasszéznak ahol a megalakulásukkor is táncoltak, és nem látom, hogy bármit is tesznek, hogy ezt megfordítsák – vagy csak ennyire a háttérben dolgoznak, és valójában másként állnak? Lehetséges – de én inkább úgy látom, hogy az emberek már egy kissé óvatosabbak a felszínre kerülő „fiatal demokratákkal” kapcsolatban. Az sem túl szerencsés, mikor a huszonéves megmondóember folyamatosan mutogat és példálózik olyasmivel amit aligha ismerhet tapasztalatból, viszont bizonyos rétegeknek alkalmas hívószó! A fiatalság önmagában nem erény, egy állapot csupán, mint ahogy az élemedettebb kor sem az – viszont ilyenformán hátrány sem lehet!

  • Besancon
    2019 január 8
    7:46 de.
    _____________

    Teljesen egyetértünk, azt fogalmaztad meg, amihez nekem nem volt már türelmem.

  • Alma – köszönöm, hogy elolvastad, nem akármilyen teljesítmény ez egy ilyen terjedelmű hsz. esetében! Ha jönnek a gondolataim, nem mindig érzékelem, hogy túl hosszú lesz,és nem biztos, hogy a jó indulat ellenére is elolvassa valaki, de itt most két pártról – mémileg összehasonlítva – mondtam el a véleményemet, és ezt úgy kellett megtennem, hogy értelme is legyen – ha már egyszer belekezdtem!

  • Málnaszőr!

    Demeter M. – úgyis mint vakmerő ellenzéki politikus asszony – szereplése igen érdekes! 2014-ben MSZP listáról került a parlamentbe, mint utólag kiderült, sokak rosszallására. Ez volt az első parlamenti ciklusa. Akkor „nem bántották” ám mikor félúton kilépett a frakcióból, többen is bírálták – nem pusztán a kilépése, hanem már a bekerülése okán is, tekintve,hogy több olyan MSZP-s tag is volt, aki hosszú évek óta „gürizett, letett valamit az asztalra”, választásokon elindult, helyi önkormányzatokban képviselve a pártot dolgozott, ám beelőzve őket az előtte alig 2-3 éve csatlakozott Demeter került a listán előre, így az ogy.be is. Kilépését azzal indokolta, hogy az MSZP valójában nem is akar kormányt váltani,tehát csak teszi az ellenzékiséget, valójában lezsírozott megállapodás köti a Fidesszel szemben. A mandátumát persze nem adta vissza, ahogyan az elvárható lett volna – előzőleg ugyanis a többiekkel egyetemben írásban elismerte ezt a kötelezettségét arra az esetre, ha önként válik meg az őt delegáló párttól! Félévig „függetlenkedett” majd csatlakozott ahhoz a párthoz, amelyről kilométernyi távolságból is megtudta volna mondani bárki emberfia/lánya, hogy nagy valószínűséggel eszük ágában sincs komolyan szembe menni a Fidesszel, miután nem ez volt a „leosztott szerepük” Miután az LMP listán is viszonylag elől volt (7.hely)elég biztos lehetett az újrázásban, ezért aztán tolta is rendesen az LMP szekerét, bármely műsorban, bármely stúdióban rendesen domborított. Szél B.közvetlen jobb keze volt (B. legalábbis esküdött az elkötelezettségére) és látnia kellett, neki épp úgy mint Szélnek, még a választások előtt, hogy mi folyik az újonnan választott fészkében, ám egyetlen szóval gesztussal sem adott hangot annak, hogy bocs, nem ezt a lovat akartam, nem így képzeltem. Valószínű az LMP-s őstagoknak is problémájuk volt Demeter „jöttem, láttam, győztem” c. pozíciójával mert sokan elhagyták a pártot közvetlen a választások után (dr. Ábrahám Júlia, Kassai D. és még többen is)meg sem várva a nagy tisztogatást! Persze nem állítom, hogy ennek csak és kizárólag Demeter volt az oka, de talán ez is közrejátszott. Mártika egy hang nélkül végignézte, ahogy sehonnai kiskirályok gyakorolták a hatalmat, mindenki mindenki ellen etikai eljárást kezdeményezett, és lassan mindenkit eltávolítottak akinek nem bírta a gyomra az újfajta felállást, ill. volt aki önként távozott, meg sem várva a seggberúgást – nem mellesleg őt magát többszöri kísérletre sikerült csak párttaggá avanzsálniuk, mert a felvételi kérelmét többször elutasította a párttagság – miközben listás helyről simán becsúszott LMP-s delegáltként! Faguriga legyek, ha ez a párt normális, de ez Demetert akkor már nem igen izgatta – bent volt.Szél B. távozása után beült a jelképes társelnöki székbe- talán tudta, hogy immár semmi súlya, mint ahogyan a „társnak” Keresztesnek sem! Nem rovom fel neki, hogy hagyta magát megvezetni a repülőgépes utaslistát illetően, erre valószínű más is ugrott volna, és meggyőződésem, hogy igazat is állított, de a körülményeket azaz hogy „szél ellen nem lehet pisilni” aligha mérte fel. Most viselnie kell a következményeket, mert amint olvastam Kövér házmester önkényesen visszavonta a tagságát is a Nemzetbiztonsági b.-ban, és eljárás folyik ellene jogosulatlan adatkezelés és „államtitok megsértése” címen, ami több mint röhej. Továbbá nem vonom kétségbe az elhivatottságát, ellenzéki munkavégzését – de mostanság sok mindenre rájöhetett (ha már ezt megelőzően nem sikerült) hogy hova is tette a fenekét, miután az MSZP-t nem érezte elég ellenzékinek! A Köztévéből azonban valószínű nem véletlenül „hiányzott” – ha jól emlékszem, az LMP részéről senki nem is volt jelen!

  • A Momentum olyan mint Conchita Wurst: Hímnős.
    Vagyis nem tudják eldönteni, hogy kik valójában

  • Kis Ferenc Wurst már rég eldöntötte, csak van egy réteg aki nem fogja fel.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Lázár.cikk
    Inkább Bibi
    jan.10.
    11,02-es kommentjére a szerkesztő által lezárt téma okán kénytelen vagyok itt reagálni.

    „…Ha majd a jognak asztalánál
    Mind egyaránt foglal helyet…”

    Természetesen nem arról van szó, hogy Eva Rezesova másodfokon is helybenhgyott bűncselekményét csak egy kicsit is elfogadnám, sőt cselekményét jómagam is maximálisan elítélem.
    Burkolt, elfogultsággal vádadját is visszautasítom, hiszen ott a szintén fidSS miniszter, a hasonló balesetében jelenvolt, majd önként lemondott Nógrádi László becsületességét ugyanott méltatom…

    Azonban az én reagálásom lényege inkább az volt, hogy a Lázárt kimentendő, hogyan a nevében miként takaródzik egy másik bűncselekménnyel a magyar hivatalos („propaganda”) minisztérium magyar Goebbelseként elhíresült minisztere. Na persze, hisz többek közt erre is hozta létre a Fürer.

    Tudniillik a két esemény annyira egy időszakra esik, hogy az összehasonlítás – a fidSS részéről is – evidens, és kézenfekvő hasonlósága Rogánnak (ill.a Vezérnek) pontosan ez jött kapóra, hogy a hozzá hasonló mentalitású pártés minisztertársának milliókért mentőövet hajítson. Ebben a párhuzamban búvik meg a sötét . a n a l ó g i a . is, amit Inkább Bibi számon kér tőlem.

    Olyannyira van ez így, hogy Lázár ügye azóta abszolúte elsikkadt, nem hallottunk és nem is hallunk róla egy kummányi szót se, áldott homály borítja… Eközben Rezesova ügyének a legapróbb részletei is – gondolom nem véletlenül – az utolsó korty pálinkától a legutolsó csavarig a sajtónak szétkürtölt „esemény részletek kiszivárogtak”. Tehát az az állítás, miszerint az egyik agresszív és arrongáns, stb.módon követte el, míg a másik( …… ).. Azzal a másikkal mi is van, azt ugyan milyen körülmények, és hogyan is idézték elő ??? – Ugye! A másikról nem tudunk . s e m m i t, és ez a hatalom, a résztvevő hatalma jóvoltából köré vont mesterséges(!) burok és csend máris mentesíti még az erkölcsi megítéléstől is.

    Nem kell túl sok fantázia ahhoz, hogy valójában a jog előtti egyenlőtlenség kérdése teszi ezt a két egyébként különálló ügyet feltűnően eggyé és analóggá.

    Üdvözlettel thu

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2019 január 11
    10:32 du.

    „tisztelthölgyeimésuraim”
    2019 január 11
    10:32 du.

    Tehát az az állítás, miszerint az egyik agresszív és arrongáns, stb.módon követte el, míg a másik( …… ).. Azzal a másikkal mi is van, azt ugyan milyen körülmények, és hogyan is idézték elő ??? – Ugye! A másikról nem tudunk . s e m m i t, és ez a hatalom, a résztvevő hatalma jóvoltából köré vont mesterséges(!) burok és csend máris mentesíti még az erkölcsi megítéléstől is.
    —————————-

    A másik balesetről olyannyira nem tudunk semmit, hogy én pl már nem is emlékeztem rá, csak most hogy írod, rémlik fel az eset! Tehát magáról a baleset körülményeiről valóban nem tudunk szinte semmit, Lázár autókhoz és a sebességhez való viszonyáról viszont annál többet: talán nem volt véletlen, hogy akkoriban nagyon sokan Lézer Janiként emlegették, és teszik ezt még ma is, miután arról híresült el, hogy a „kocsijára” (a szolgálatiba is) l.blokkolót rakatott, mely kiiktatta az ellenőrzésnek azt a módját, amikor gyorshajtásért esetleg lefényképezhetnék, már pedig ha valamit, hát a sebességet, a „jó kocsikat” és a száguldást Lézer Jani igen szerette – na meg a családját, akikhez oly módon sietett haza, hogy nem ritkán jócskán túllépve a sebességet rohanvást ment! Rajta kívül ugyanis senki más nem szeretne mielőbb hazajutni…!Valószínű ma is szereti a száguldást, de most „nincs aktualitása” ezt hangoztatni Most el kell játszania a száműzött szerepét – jaj, csak bele ne süljön – aki kiesett a narancsos kosárból…! Dehogy esett, kamu az egész, most az a „föladata” (by Orbán) hogy Hódmezővásárhelyt visszaszerezze az ármány Márki-Zaytól, bármi áron! Ha nem megy szép szóval, mosollyal behízelgéssel,ígéretekkel, mellébeszéléssel stb akkor megy fenyegetéssel, NAV-val, különböző lakossági megvonásokkal stb. Most vagy soha, ha sikerül, megbüszkülhet, jöhet megint a lézerblokkoló, elnézi neki a vezér – ha nem, mehet a levesbe!- Lézer tehát ezalatt a néhány vásárhelyi év alatt kis túlzással ugyan de az életéért küzd!

    A balesetre visszatérve igazad van – amikor feltűnő igyekezettel valamiféle populista igazságérzetre apellálnak, mindig valamit takargatni óhajtanak, de cudarul!

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2019 január 11
    10:32 du.

    Nagyon igaza van és élnézést kérek, ha durván félreértettem vagy félreértelmeztem volna a szavait, azonban engem Rezesova lelkiismeretlen és cinikus hozzáállása(nomeg a bűncselekmény súlyához képesti pofátlanul enyhe büntetése, amit még ráadasul harmadoltak is) mérhetetlenül felbosszantott! 🙁