A zenész és a filozófus – második tétel

2019 január 11 9:26 de.31 hozzászólás

Mintha kibérelném a Filozófust: peripatetikusan leültetném a zongora mellé, ő beszélne a világról, ami körülvesz bennünket [Love (Christmas) is All Around], a mindannyiunkat körbeölelő-körbetaszító mindennapjainkról, én meg összezongoráznám, amit mond.

Csak könnyűzenét játszanék [A „könnyűzene”, tartalmát és jellegét tekintve, nagyon hasonló kategória, mint a „zsidó”. Egyrészt közszájon forgó szó, melynek jelöltjét állítólag „mindenki ismeri”, és melyhez számos alantas asszociáció tapad, másrészt ugyanolyan illékony, definiálhatatlan és elkent, mint a „zsidó”, mint az alacsonyrendű faj fogalma. Ugyanolyan gumi fogalom, amely „az uralkodó tetszése szerint bárkire alkalmazható”.], s ettől a filozófus mondanivalója kapni fogna egy vajszínű árnyalatot. Aztán eszmét lehetne cserélni.

Vagy a filozófus felolvasna a könyvéből (hogy megédesítse a vonatutunkat egészen Bicskéig). Nem félsz book. Ha lenne kérdőjel a címben, válaszolnék: hogyne félnék a hatalomtól, ami a rettegésre épít! Gábor György kérdés nélkül is mondja: „nem érdemes félni!” Rafinírozott, leleményes, kifinomult, elegáns, pallérozott, finomra csiszolt, csípős, leleplező, nevettető, radikális, haragos, szatirikus szövegeket olvasna, amiben sok a kultúra, mi több, tudomány, tudás is. [A tudás, az értelem, a humor és az irónia a pajzs, ami tökéletesen védetté tesz.]

És a zene is a társadalomban zajló folyamatokról beszélne. (Bocsánat, Adorno!) A zene is pajzs!

Kibérelni a Filozófust, nem olcsó mulatság, de pénz helyett barátsággal fizetek.

A barátság mifelénk felértékelődött. A szó gazdagabb – dúsgazdag! – értelmet nyert. Sőt! A barátság kifizetődő; ha például filozófus helyett egy gázszerelő lenne a barátunk, vagy éppen fordítva: egy miniszterelnök (kutya legyek, ha értem a (köz)vagyoni helyzetet). De nekem filozófus jutott. És nem cserélnék; én vagyok a gazdagabb!

Ha a bérleti idő lejárt, a Filozófust eredeti minőségében kell visszaszolgáltatni. Azt hiszem, nem mindenki bérelheti ki a Filozófust, de mindenki olvashatja őt.

vendégszöveg: Wittgenstein, Adorno, Heller Ágnes, Esterházy Péter

és: Gábor György

Éry Balázs

31 hozzászólás

  • Adorno “már” tudta? vagy csak később tudta meg? esetleg halála után?
    a nem egészen nehéz zene és a hangok, mint: zene kellemetlen hangzású pléhdobra, cselesztára és sodrófára konyhaasztalon surrogó brummogó és sikoly valamint recsegés és rekedt emberinek álcázott ordibálás mikrofonnal a kézben és mit is akar kifejezni? vagy befejezni? esetleg lefejezni? az számomra örök rejtély marad

    szóval hogyan is kell filozófusul beszélgetni és kivel, legfőképpen emez utóbbi?

    hahahahaha

    szóval mit is akar a cikk mondani?

  • 🙂 hat rodeo olvasni nehez 🙂

  • Clara Bencsics Figyelo

    A zene a vilagon a legdemokratikusabb! Mindenkinek mast es “mast mond” a hallgatasakkor! Van akit elandalit, van akit megnyugytat, akit ingerel, aki elvezi stb.!

  • ernesto
    2019 január 11
    11:15 de.

    csak akkor, ha nem tudsz olvasni…
    vagy 1-től 12-ig?

    hahahahahaha
    szerencsétlen és milyen lelki fájdalmat okozott neked? szedjél valami oválisat pirosat és kéket sokszögletüt

  • Ez aztan a bombasztikus cikk! Meg is latszik, hogy Heller Agnes is irt hozza!

    Hogy az a zsido szo mindenre hasznalhato! Hat nem?
    Na es a gazszerelo szo is… hihetetlen!

    Nem tudom ki hogy van vele, de nekem most a katarzistol felallt minden szor a zacsimon!

  • Az üldözött zsenialitás elismerését hagyjuk talán a közönségre.

    Sértettséget vélek fölfedezni a cikk írójában a könnyű és az ún. komolyzenét egyáltalán szétválasztható, és műfajként külön is tárgyaló esztétikai szemlélet követőivel szemben. Pedig ma már nyilvánvaló mondjuk a Beatles, vagy az Abba zenei világa, bizony az úgynevezett komolyzenei pódiumokat ostromolja, míg a szerzőnkében nem lennék annyira biztos.

    Ráadásképp e nehezen kibogozható karcolat, vagy inkább karcolás során szakmai sértődöttségében odáig megy el, hogy fájdalma kifejezéseképpen képes a könnyűzenét, mint esztétikai, egyfajta alkotás és kivitel helyes, vagy helytelen – mindegy – meghatározását összemosni a világ és az emberi történelem legaljasabb jelenségével a rasszista zsidózással, azzal a beteges járvánnyal, amely végülis a pestishez hasonlóan, csak éppen emberi beavatkozás folytán a XX.század első felében mindent beszámítva, mintegy hatmillió polgári áldozatot szedett… Azzal, ami az emberiség sorsát is meghatározó betegség.

    Már megbocsásson a T. szerző, de ezen az alapon a pl. “rock” részéről lenézett magyarnóta muzsikusok, de mondjuk a reklám-zeneszerzők is így járhatnának el, mint Ő, és a maguk állítólagos “””tragédiáját””” ők is egy világszégyen tömegáldozatot előidéző ősrasszizmushoz, a történelem szégynfoltjához hasonlíthatnák a maguk művészetének egy-egy külön műfajba sorolását…

    Sőt mi több, még a sértett “kőfaragók és a balettáncosok” is hasolíthatnák, hogy az őket, vagy “az ő kimagasló teljesítményeiket” el nem ismerő hatalmasok, miként tették Őket – a művészeket – el nem fogadott, fel nem ismert zsenivé, illetve tönkre, csak úgy, mint teszemazt ama hatmilliót, vagy az elmúlt kétezer év alatt ki tudja még hány fizikailag, vagy légbőlkapott jogi formulák alapján kitaszított és meggyilkolt >zsidó< vértanút sajátmagukhoz hasonlóvá…

    Különben is, az elismertség és el nem ismertség végső soron úgyis a társadalomban nyer majd polgárjogot, vagy szívódik fel a semmibe, és nem a pillanatnyi kritika talaján. Tudjuk, hogy ez nem vígasztalja azokat akik még az életükben kívánják maguknak az arany "babért", de hát a művészsors márcsak ilyen: nehéz mérni, sőt szerintem mérhetetlen…
    "Ars longa vita brevis" mondja a klasszikus bölcsesség, ám amig a hang-és képrögzítést föl nem találták, addig például a színművészet, mint a füst, úgy illant el a Parnasszus oltárán a semmibe. Ezért legföljebb 1-2 csepürágó emlékét – azt is max.egy két évtizedre – őrízte meg a hálás utókor, amelynek fogalma nincs arról, hogy milyen hangja volt mondjuk Shakespeare-nek, legföljebb elfogadja, hogy színésznek is kitűnő lehetett…

    Az arányokkal van a baj Kedves, avagy kedvetlen Balázs. E megközelítés már megbocs', de a paranoia egyik válfajának, fogható csak fel…

    Üdv

  • FORTIMBRAS
    2019 január 11
    8:31 du.
    amit írsz az kemény rasszizmus(SIC) márpedig van a zene és van mindenféle más zörejek, még akkor is ha van rá befogadó közeg, dehát orbángazsinak is van követője és más celebeknek is de én leszopott és alig használt fagylaltgombóc meg WC kefe sérókat nem sokra értékelek és még röhögni sem tudok rajta: görgetem, tudod továbbgörgetek és akkó’ jó vala

    ha valakik le akarják nyomni a torkomon amit én nem akarok megenni azokkal durván szoktam bánni

    hahahahahaha

    éljen a tamtam…, kenyéren és vizen meg kecskesültön

  • meg kell kerdeznem: miert jo valakinek ha sajat muveletlenseget ostobasagat netan fajgyuloletet nyilvanossagra hozza? azt ertem hogy rodeo nem erti a magyar nyelvet es ezert inkoherens ostobasagokat irkal. azt is ertem hogy szaros gyuri antiszemita. gondolom fortimbrasnak fogalma sincs hogy adornoval vitatkozik de mert kell ezt a homlokara tuzni? de egy valami biztos: mindharman keverik az intertextualitast az inkontinenciaval. hogy egyikuk sem erti hogy ez a meghivo nem nekik szol az csak szovegertesi problema. 🙂

  • Ma már nyilvánvaló, hogy a Beatles az Abba és sorstársai zenéje még csak nem is karcolja a klasszikus zenét. Ne essünk túlzásokba.
    Maradjunk a négy csontváz zörög egy háztetőn verziónál, közelebb van az igazsághoz. Azonban a könnyűzene is adhat kellemes perceket, de nem sokkal többet. Persze tisztelet a kivételnek. Véleményem szerint.

  • A zene egyik fülemen be, a másikon szintén.

  • ernesto
    2019 január 12
    8:49 de.
    amennyiben te jogot formálsz a hülyeségeid közlésére, mindenki másnak is joga van rólad elmondani, hogy: szegény hülye nem tehet róla így született

  • FORTIMBRAS 2019 január 11 8:31 du.

    “Pedig ma már nyilvánvaló mondjuk a Beatles, vagy az Abba zenei világa, bizony az úgynevezett komolyzenei pódiumokat ostromolja…”

    Igen, az “ugynevezett” komolyzenei podiumokat, azokat nagyon ostromolja. Az igazi komolyzenehez azonban kozel sincs.
    Elsosorban a Beatles volt nagyon gyenguska zeneileg. Es akkor meg visszafogtam magam a nagyon gyenguskaval. Na nem mintha a “libretto” sokkal jobb lett volna a szamaikban.
    Bar nem ismerem e negy idiota osszes “dalat”, ugy tudom, hogy egyetlen egynek volt ertelmes szovege, de azt is inkabb jobb lett volna nem megirni. Azota is az Internacionalet helyettesiti a kevesbe tehetseges liberalisok szamara.

  • Kenny
    2019 január 12
    10:40 de.
    mindez nevelés, neveltetés kérdése is, de az embernek vannak veleszületett “befogadási” képességei is ezt én 50/50% ra saccolom!

    aesthetica az alapvetően különbséget tenni valós érték és mondvacsinált érték között

    ha a művészetek elérhetőségébe üzleti szempontok belépnek régen rossz lehet!
    a semmi körüljárása ordibálva és seggségeket kántálva … magam részéről nagyon sajnálom azokat az egyedeket akiknek ezek adnak bármilyen “élményt”
    egy a “fájintos” műveket elismerő egyednek giccs a Puccini Manon Lescaut ja pedig az egy óriási sikoly politikai és gazdasági leleplezése az aktuális és azóta is aktuális rohadt rendszereknek a Don Carlos mélyenszántó és a Simón Boccanegra pedig egy politikai pofon azoknak akik ma is ebből élnek mint egy Paolo Albiani a fidexkft és sok más demokratikusnak hazudott izében is hemzsegnek az ilyenek
    azon kívűl a szöveg nélküli zene megértése ugyanúgy mint a pamutgombolyaggal játszadozó kismacskák csodálatos és mélyértelmű mert el lehet adni kismillió példányban és az aki kirakja és nézegeti assziszi, hogy
    pedig hát csak egy gazdasági csalás áldozata

    caveat emptor mondja a bölcs… dehát a caveat nem divatos mert akkor hogyan lehetne Apple produktokat eladni a sok idiótának akik szintén assziszik, pedig csak át vannak vágva a palánkon

    hahahahahaha…: reggeli torna kísérő zene és jó ebédhez szól a nóta na ez kell a NER nek

  • Kenny
    2019 január 12
    10:40 de.
    a tudatlanság fájdalmas és táptalaja az imperializmusnak és az összes többi aljasságnak
    ha Puccini Madama Butterfly-ja nem egy leleplezése az imperializmus vesékig ható, egyedeket kultúrákat megsemmisítő gépesített “eljárásnak” Pinkertonok és a hozzá tartozó Sharpless -ek (minő pofáncsapó név?) szerte szana a világban mai napig, sőt!
    és a Rejtő Jenő t értetlenül olvasó nem veszi észre, hogy egy politikai éleslátás és Marx-i tudományos mélysége áll előtte, leleplezve szintén az agyafúrt eljárásokat

    (tegnap, láttam egy süsülandiai professzor másfél órás előadását na kiről is? hát Marx ról, hogy az milyen is és hogyan és mekkora nagy igenám de a hallgatóságban nemzetközi fiatalok ültek de az előadó terem nem volt tele … az emberek nem értik az okát hogy miért lehet a nyugdíjakkal játszani ellopni az alapot és utána mesélni mindenfélét és a Gundelba járni menzára vagy ami a lényeg a Gundelból házhoz menő vándorkonyhát csinálni és a Gundel nem mondhatja azt, hogy egyen perkeltet kanállal otthon és fogja kézzel az uborkát a Pancsoló Aréan VIP páholyában a kisfiával aki buzi és vallásalapító és már beszél is istennel

    dehát vannak bodamarcsik és hasonszőrűek a két reklám között megnézik a szart a reklám legalább néha szellemes de a főmű az meg pontosan a bodamarcsiknak készül hadd butuljon még jobban

    hahahahahaha

  • Rodeo11 A Manon Lescaut az örök kedvenc. A szerelmes diák, a dúsgazdag öreg, és a menekülő tapasztalatlan kis lányka, aki menekül a zárdától, jó alapanyag.
    Megfűszerezve Amerikával és az újvilág Döbrögijével, aki kéjsóvárgásával és hatalmával tönkreteszi a végre egyenesbe jövő pár életét.
    Benne van szinte minden, ami undorító vagy szép az emberben,
    nekem a numero egy, számtalanszor láttam. Mikor új lemezjátszót veszek, mindig ezt hallgatom meg először, Caballé, Domingo és Bruno Bartoletti szereplésével. Des Grieux áriája talán a leghősiesebb, legbátrabb szerelmes ária a világtörténetben. Jó lett volna a bemutatón Carusotól hallani.
    Mikor először láttam, kétlovas hintóval hozták be Manont a színpadra, ma letesznek két széket, és az a színpadkép. 🙁 Ez szomorú “fejlődés”. A Manon nekem egy csoda, még ha nem is hasonlít a könyvhöz.

  • Rodeo11 A könnyűzenével nem vagyok olyan szigorú. Nekem más véleményem van róla.
    Nekem egy Bródy koncert nagy élmény. Nem zeneileg, hanem összességében. Az Edda cirkuszán viszont jót nevettem, ment a színpadon a szemfényvesztés. Igaz, ritkán tud megfogni könnyűzene, de a Led Zeppelin a műfajában hatalmasat alkotott. Mindhárom zenész magas fokon használja a hangszereit, és nem hallok semmi szörnyűséget a gitárok és a dobok hangjában. Az úgynevezett szólógitár hangja izgalmas, a basszusgitár hangja kimondottan kellemes a fülnek. A dobok pedig a klasszikusban is használt ütőhangszerek. Nem mondom, hogy a könnyűzene legnagyobb része nem komoly zajártalom, de nem mind. Szabó Gábort nem tudnám bóvlinak nevezni.
    A helyén kell kezelni. A legnagyobb kérdés, hol a határ. Én nem tudnám meghúzni. Klasszikus zenében is rengeteg silány alkotás volt, csak befedte az idő. A könnyűben is kicsapódik majd az érték, a sok értéktelen mellett. Az viszont tényleg baj, hogy nem csinálnak értékrendet, próbálják összemosni a klasszikust a könnyűvel. Valahogy szétválasztani kellene nem összemosni. De hogy?

  • Kenny
    2019 január 13
    8:57 de.
    hjaaaa!
    lemez meg Caballe meg egy Domingo aki anno még énekelt is nem csak süvöltözött a Bartoletti az karmester?
    de képzeld én Karácsony Dec 25-én estére kaptam bérletben vendég tenorral de Manon Házy Böske, a Caballe majd egyszer ha nagyon “erőlködik” és persze az Operaház! én láttam Caballe -t Leonora a Il Trovatore ban 9 hónapos terhes volt két orvos volt a színpad két oldalán hogyha netán, de végigcsinálta, majdnem olyan jó volt mint a Takács Paula (ja és a Manon story ja “azestére”): az olasz tenor (kiba…hideg volt) berekedt és mikor már majdnem elsírta magát a gégészek küzdöttek érte… akkor a Böske “kihozta ölben” és bemondta a nagyérdeműnek, hogy ez így is tapsot ér…a szünetben csodát műveltek a gégészek és a vége már majdnem igazi volt de a Böske Ő A MANON SZÁMOMRA ÖRÖKRE

  • Kenny
    2019 január 13
    9:53 de.
    ott -valahol- van az eb elhantolva, hogy ezek az -általad- könnyűnek titulált izék még nem értek meg aggatyán kort (emlékezz a whiskey re és korára meg a jó borra és korára…) és szvsz. nem is igen fogják túlélni az idő vasfogát, mint egy Euripidész…

    az a dob az a hadseregben használatos pléhperemes lépjünk egyszerre zaj keltője mikor a “könnyűzene” hívének megmutattam a nagyzenekar által használt dobokat és azok hangzását és ahogy azokon kell játszani, valamint a Carib-i és délamerikai valamint afrikai dobok amelyeket ugye tenyérrel és kézéllel vagy újjal kell érinteni, hogy a megfelelő hangzást elérje (Cuba ban volt élményem megidéztük Elégguá t és Ochún t)… és a 3 fős dobzenekar akkor már kábúltan (transzban) olyan hangzatokat hozott ki, hogy azóta sem hallottam olyat… ugyanezt a rajongó bevallása szerint ezekkel a “dobokkal” nem, lehet elérni…a guitárok meg bármilyen változatukban számomra vándor trubadúr hangszerek mert mást nem igen (bár a Zaubergeige is létezett?) lehetett cipelni de be kellett tudni hangolni stb… én kegyetlen vagyok ezen ügyben is mert nincs időm az egyetlen életemben izékre elpazarolni… sajnálom

    inkább az 1973-s Noprma élő DVD jét teszem fel x-edszer Caballe val és Jon Vickers -szel valamint Ferrin nel a portugál basszussal aki Orov eso t egész jól adta elő de a Caballe ott és akkor bizonyítani akarta, hogy van Callas nak utódja (szvsz Callas kb 4 énekesnőből gyúrható össze nehezen: Birgit Nilsson, Joan Sutherland, Joan Plowright és Elisabeth Schwarzkopf)) ugye Gena Dimitrova és Elena Suliotis aki majdnem életét adta érte de majdnem el is érte

    szóval ez van…érdemes erről a nagyérdemű számára személyes élményeket tiszteletben tartva mindenki vonzalmait vagy nevezzük bárminek… ismétlem én nem alkuszok!

    hahahahaha

  • Rodeo 11 Nem hallgathatok olyan lemezt, amit nem készítettek el, és a bölcsődében nem érdekelt még az opera. Kénytelen vagyok beérni a fénykorában készült Caballé lemezzel (1972).
    Van még vagy négy felvételem DVD-n, gondolom azok sem érnek sokat. 🙁 Carusot sem hallhattam, mégis hallgatok tenoristákat rossz érzés nélkül.
    Mikor elkezdtem operába járni, sajnos már sem Házynak, sem Ilosfalvy-nak nem volt hangja.
    Bruno Bartoletti igen, karmester volt, a Lyric Operaházban Chicagoban. Imádták ott is, és Olaszországban is.
    Tudom, minden felvételemnél van, volt vagy lesz jobb felvétel, de ilyen az élet. Ha nem így lenne, minek élnénk?
    Nem hiszek a legjobb felvételekben. Olyanok nincsenek. Ami a egyiknek legjobb, a másiknak nem feltétlenül az.
    Túl merev vagy, így sok értéket nem látsz meg, nem gondolod?

  • Kenny:
    Ne hallgassál teroristákat azoknak hamis az intonálása.

  • Rodeo11
    2019 január 13
    11:33 de.

    Meséjjé’ még a Cubai Nagyoperáról…ANNYIRA érdekesssss,,,

  • Kenny
    2019 január 13
    11:46 de.
    Caballe 1970 es évek a csúcs! (mint már mondtam) Ilosfalvy nak sikerült egy jó nemzetközi karriert is befutni…

    teljesen egyetértek veled nincs a legjobb felvétel sohasem volt sohasem lesz viszont van amely számomra a legjobbá vált évek hosszú során és mikor belém vésődik a csontjaimba akkor már nem is szoktam keresni ez nagyon nagy hibám meg lustaság is de néha azért… és olyankor meglepetések érnek hahahaha erre jók a jó rádióadók mert nekik hatalmas tárházuk van őrzik az LP ket is, sőt!

  • Geyza
    2019 január 13
    12:50 du.

    La García Lorca meg a koncertterem… nagyon sok és szép élmény… és a zeneakadémiájukról amelyen kedves barátom karmester vizsgáján vettem részt előző este együtt próbáltuk a partitúrából Beethoven Egmont kísérő zenét és a nyitányt, diplomázott azóta már messze Milánóban dolgozik…
    hahahaha

    és a Hattyúk tava is nagyon szép emlék, pláne a büfét is használtam meg előtte otthon is a delejt az fontos az élményhez,
    te hogyan hallgatsz Beethoven-t? élőben!

    látlak amint … jó fantáziám van

  • Rodeo11 Nagyon szeretem az öreg, érlelt whiskey-t. Viszont szeretem a vad, erős és fiatal Octomore-t. Az Octomere-t ritkán, mert nagyon erős. Nem számít, mit mond majd az utókor bizonyos művészetekről, eldöntöm én, mi nekem az értékes. Ahhoz viszont meg kell előtte hallgatnom, néznem. Nem hiszem, hogy Jimmy Page kisebb értékű művész, mert gitáron játszik. Utálom az üvegzongorát, de azért művésznek tartom aki művészi fokon kezeli.
    Nem vagyunk egyformák.
    Pege Aladár nagy gordonművész volt. Mikor jazzt játszott, akkor nem?

  • Geyza Veled nem beszélhetek a zenéről. A technikát pedig csak hallgatom, de nem csinálom.

  • Elmondanám hogy hallgattam legutóbb Beethovent, mikor még a tanácsi bérkaszárnyában laktam:

    Az ötödik emeleten a gangon becsönget egy pofa:
    -Elnézést kérek, ön Bétoven?
    -ne-ne-neem..

  • Kenny
    2019 január 13
    1:30 du.

    egészségedre az Octomore-t

    és ebben 10000000% egyezünk, mint írád: “Nem számít, mit mond majd az utókor bizonyos művészetekről, eldöntöm én, mi nekem az értékes. Ahhoz viszont meg kell előtte hallgatnom, néznem. ”

    következésképpen kihagyom … tudod, a kihagyás művészete

    (undokság részemről de a döntésem gyors és végleges 1 – 2 akkord meghallgatása után) most a Caprice radio Orgona adását hallgatom és éppen túl vagyok egy csodalatos Frescobaldi Passacaglia -n valamint BWV 593…most a nagy sugárzókon szól de hát szomszéd népek is… bár az egyik mióta aszon’tam neki, hogy egyszer azért tanulhatna már valami újat mélyen elgondolkodhatott és azóta másképpen néz rám még a sötét utcasarkon is

    hahahahaha szóval octomore (ha jól beszélek mellé akkor ez jószagúan úgy ferdíthető, hogy: “nyolcszortöbb” kurva kis izé lehet)

  • Rodeo11 Az Octomore egy ötéves skót whisky Islay szigetéről, 63.5 fokos, PPM 167-es füstösséggel a Bruichladdichtól. Kemény ital, mint a vídia.

  • Geyza
    2019 január 13
    3:51 du.
    mivel pirézűl -sajnos- nem értek, a “humor” nem “jöttát”
    az egyik spanyol focixcsapatban játszik egy José Piréz, úgyhogy csak vigyázva

    a “Bé” az még csak csak de a “toven” az akár ónorvég is lehet vagy sejderhadd?

    hahahahaha

    inkább bodázzál, te még bírod, én meg már bőrgyógyászhioz járok miatta csupam kiütés leszek akárhányszor a bölcselmeit meg a Glenn Close-t emlegeti két hirdetés között topánkában és otthonkában

  • Geyza
    2019 január 13
    3:51 du.

    mondd Óh nagy Betoven, mit kezdesz egy ostinato basszussal a chaconn ban ami ugye a cantus primus alapzengzete?

    és persze négyszeres fuga formában és choral ban végződve
    BWV 594 kapcsán

    hahahahaha

    csak azért, hogyha legközelebb is becsengetnek a gangon (ott még a rángatós volt? nemde?) legyen écád “bodánnyi”

  • Kenny
    2019 január 13
    4:25 du.
    akkor közelben találtam el? hahahaha ki kell próbálnom, fel is jegyzem

This site is protected by Comment SPAM Wiper.