Nyugdíj-kifizetési nyögvenyelős főpróba

2019 január 14 9:11 de.61 hozzászólás

A nyugdíjak késve érkez(t|n)ek. Pont. Nagyjából ez az, amit tudunk. A többi szinte kivétel nélkül találgatás. Amely találgatás-cunamiban kétségtelenül lehetne egy kicsit fixebb kavics, ha a miniszterelnök kiállna, és mondana valamit. A magyar, egyetemleges felelősséget takaró, berendezkedés alapján akár bocsánatot is kérhetne a nyugdíjasoktól. Ahogy azt a DK is felvetette.

Ez még akkor is egy gerinces, ha tetszik polgári, lépés lenne Orbán Viktortól, ha tetszőleges technikai, műszaki, illetve emberi okai vannak a késedelemnek. Azt azonban, hogy a miniszterelnök milyen képzetekkel rendelkezik a gerincről, mint olyanról azt jól mutatja a DK felvetésére született zsigeri válasz. Ami kimerül abban, hogy a DK bezzeg elvett egy havi nyugdíjat. Miközben elfeledkeznek pár dologról. Még arra az esetre is tekintettel, ha a megállapításuk helytálló lenne. Ezek egyik legfontosabbika az idő-faktor. Nevezetesen azt, hogy kilencedik évébe fordult Orbán Viktor kormányzása. Így a bezzegező visszamutatás már nem annyira okszerű, mint nevetséges. A másik, hogy a Gyurcsány-kormányt egy választás leváltotta annak idején. Ha tetszik, a választók megbüntették a hibákért, hiányosságokért.

Ha az Orbán-csapat a visszamutogatásban látja az okokat, és a megoldások helyett a bűnbakot keresi az elődjében, abból csak egy dolog következhet. Nevezetesen az, hogy a jelenlegi kormány valós teljesítménye semmivel nem jobb az elődjénél. Ellenben rosszabb ettől még lehet. A győzelmi kommunikáció ellenére. Illetve, talán éppen azért. Ha ugyanis a körülmények látványosan javulnak, akkor nincs az a zsákfalú, amelyben ezt nem vesziu észre valaki magától is. Ha folyamatosan bele kell verni az emberek orrát egy-egy kommunikációs kampányba, akkor mégsem lehet annyira látványos a haladás, hogy ezt észrevegyék az emberek. Nem a kormányfő baráti körében, hanem általában az országban. Talán nem véletlen, hogy a győzelmi jelentésekkel való kampányolás, a saját hatalmukat megtapsoltató gyűlések szervezése az olyan kormányzatok sajátja, amelyekben az erő fitogtatása észrevehetőbb a teli asztalnál.

De térjünk vissza a nyugdíjak kése körül kialakult lózungváltásokra. Orbán kiállhatott, és bocsánatot kérhetett volna. Azonban alig hiszem, hogy akár a DK-ban is, de bárki komolyan gondolta, hogy erre sor fog kerülni. Ugyanakkor az, hogy Orbán mondja meg, hogy ennek mik a valós okai, az szintén egy naiv elvárás. Ha az okok gazdaságiak, akkor azért nem fogja megmondani, mert nem foglalkozik az üzleti világgal. A saját üzleteinek bonyolítására strómant tart. A családira ott van a felesége. Országosan pedig van egy dedikált miniszter. Az a különben talán jobb sorsra, és jobb kormányfőre érdemes Varga Mihály, aki nyomokban még szakértelmet is tartalmaz. Nem is értem, hogy mit keres még a kormányban, és miért nem Mészáros Lőrinc ül a helyén. Abban az esetben esetleg valószínűbb lenne az a kép, amely államcsőd-közeli helyzetet vizionál a kifizetések késedelme mögé.

Akkor is, ha ez a késedelem a GIRO Zrt. péntek esti közleménye alapján csak fél nap. Azt ugyanis az Index összefoglalója is jelzi, hogy a banki rendszeren való átfutás még korántsem jelenti azt, hogy a nyugdíjas számlájára rá is kerül a bankjánál a pénz. Az ugyanis a saját bankjának a rendszerétől is függ. Azt a képet ugyanis nyugodtan hessentse el mindenki, hogy akár a pénzek feladásakor, akár azok számlára könyvelésekor serény kisasszonyok körmölgetik a feladóvevényeket, és csörgő-hörgő pénztárgépeken gépelik be a számlavezetés napi átutalásait. Valójában éppen az teszi kétségessé a magyarázkodások egy részét, hogy nem így van. Valószínűbb ugyanis, hogy időzített, kötegelt átutalással indul el a pénz egy olyan listára, amely lista mögött részben az informatikai rendszerben nyilvántartott fogadó oldali folyószámla, illetve ennek hiányában fizikai postacím van. Tekintettel arra, hogy az informatikai rendszerek képesek a dátumok automatizált kezelésére, a megfelelő értéknap szabály-alapú kiválasztására, még az értéknap ellenőrzés néllküli hibás kiválasztása is kérdéses lehet. Az, ami állítólag hivatkozási alap lehet.

Természetesen ettől még előfordulhatnak akár informatikai, akár emberi hibák a rendszerekben és a rendszerek üzemeltetésében. Ha azonban ez a helyzet, akkor az, akinek pesszimistább a szemlélete, nehéz lenne erről a pesszimizmusról lebeszélni. Mert vagy a rendszer belső ellenőrzést végző alrendszereivel, az automatizmusok kezelésével, illetve az informatikai minőségével van probléma, vagy az üzemeltetését végzők szakértelmével. De bármelyik is legyen ezek közül a valós ok, elég fedezetlen ígéret lenne az, hogy soha többet nem fog ilyen eset előfordulni. Miközben az, aki conteo-érzékeny, akár főpróbának is tekintheti a jelenlegi esetet. Annak tesztelésére, hogy amennyiben egy költségvetési csőd, netán egy kis fél-egynapos költségvetési spekuláció, miatt állnának le az állami kifizetések, akkor milyen lenne társadalmi reakció.

61 hozzászólás

  • biztos vagy te abban, hogy ez csak egy főpróba volt????

  • szemét kormánynak szemét ügyei vannak, le kell váltani kikiáltani közellenségnek és soros helyére ültetni
    hahahahahaha

  • Do not sweat it baby !

    A Magyar Posta vezerigazgatoja kijelentette, hogy mind a postan kezbesitett nyugdij chekkeket mindenki megjogja kapni meg november elott !

  • Hölgyeim és Uraim!
    Valószínűnek tartom, hogy a késedelem hátterében jelenleg – csak szimpla emberi mulasztás áll, legföljebb a Vezér arcátlan „magyarázata” ami a dologban érdekes lehetne – ha azt más ügyekben is nem szokta volna meg, és nem venné zokszó nélkül tudomásul a lakosság. De a lakosság az ország vezetőinek pofátlanságát megszokta és rendszeresen zokszó nélkül veszi tudomásul, ezért a dolog tulajdonképpen rendjén van.
    Azt viszont talán minden érintettnek végre illene tudomásul venni, hogy a 2011 óta az un. alaptörvény szerint a nyugdíj nem szerzett jog, hanem a szeretett Vezér és a kormányzat nagylelkü és önkéntes ajándéka, ami nem jár, hanem – ha az adakozónak éppen kedve van – adható. Eddig a Vezérnek és kormányának volt kedve adakozni. Ha holnaputántól nem lesz kedve, akkor a nyugdíjasoknak éppúgy nincs joga követelni a tévesen nyugdíjnak (hiszen a „díj” az valamiért jár, és megkövetelhető!) nevezett nagylelkű adományt, ahogy a sarki koldus se követelheti meg az önkéntes adományunkat, hanem ha kap, akkor örülhet neki, ha nem, akkor nem.

  • Ugye senki nem hiszi, hogy egy pénzügyes figyelmetlensége (rossz dátum megadása) okozta a késedelmes kifizetést?

    Érzékeltették, mi történik egy államcsődnél. Spórolnak, mert tavaly elbocsájtottak 8000 közszolgát, és idén leállították a tudományos kutatók használta publikációs adatbázishoz való hozzáférést, mert drága (évi 1,5 milliárd) az előfizetés.

    Köll a píz a csepeli atlétikai stadion építéséhez, be kell fejezni az építés alatt lévő új Népstadiont is, és akkor itt a nyakunkon a vadászkiállítás a maga 7 milliárdjával, szóval vannak fontosabb események, mint a nyugdíjkifizetések. Különben is, aznap de másnap megkapta mindenki, aki egyéni folyószámlára kérte.

    És ugye vannak más határidős kiegyenlítési kötelezettségei az államnak, amik mellett eltörpül a nyugdíjak végösszege.

    Tehát a fideszhívők akkor tehetnek valamit a hazáért, ha minél nagyobb tételben vásárolnak állampapírokat, ezt megcselekedhetik a diaszpórások is. Ez olyasmi, mint volt a békekölcsön, csak ez most önkéntes alapú, és kamatot fizet a magyar állam a lejártakor. 😀

  • Kővendég
    2019 január 14
    11:35 de.
    _________

    Persze bármit megtehetnek. Mindazonáltal a régi nyugdíjasok 2010 előtt még BIZTOSÍTÁST fizettek, vagyis jogilag szerződésben álltak az állammal. Na persze, az gaz kommunista állam vót, amit eltöröltek…

    Egyébként mindegy is, mert nyilvánvaló a számomra, hogy arra a kis pénzre is fáj a foguk… Azt nem gondolom, hogy „próba” volt, de azt igen, hogy az állam konkrétan pénzzavarba került, és nem csak úgy adminisztratíve, hanem ténylegesen. Voltak hírek a feltűnően megugrott államháztartási hiányról, meg az újévi erős túlköltekezésről. Nem vagyok összeesküvés hívő, de nyilvánvaló, hogy vesztüket érzik, és utoljára még mindent ki akarnak szivattyúzni a rendszerből, mielőtt minden összeomlik, és menekülniük kell a lámpavas elől.

    De hát ez is mindegy már. Mi, nyugdíjasok semmit sem tehetünk, túl öregek vagyunk. Amíg az ifjúság nem borítja a bilit, addig nekünk annyi…

  • Apósom szombat reggel 7.05-kor megkapta az SMS-t a Budapest Bankból, hogy folyószámláján van a nyugdija. Simay úr is érdeklődhetne az apósától.
    Egyébként engem az is érdekelne, hogy az USA-ban miért nem kapnak fizetést a kormányhivatalnokok immár két hete. Ez legalább akkora botrány mint a magyarországi egy-kétórás csúszás.

  • RonaGyuri
    2019 január 14
    9:45 de.

    Jó lenne hinni benne……

  • Drizari
    2019 január 14
    11:54 de.

    Az ilyen kifizetések mögött időzített informatikai folyamatok vannak, és nagy fokú automatizáltság. (Nem nagy bravúr, mert már az Excel is képes dátumellenőrzésre).

    Csak az hiszi el, hogy itt véletlen mulasztásról van szó, aki napi két liter vodkával üzemel. Minimum.

  • Bernstein;

    Egyszeruen mert nem dolgoznak.

    Nem dolgoznak mert Congress nem volt hajlando a kormany mukodeset jovahagyni.

    A demoktaratak visszautasitottak azt,mert az elnok a delihataron egy keritest tervez epitettni a torvenytelen bevandorlokat visszatartani.

    Nem igen hinnem hogy ha tudataban van a kormanyszervek nem mukodesenek, hogy nem tudna annak okat ?!

    De mind az egyszeru mint egy pofon !!!!

  • Drizari
    2019 január 14
    11:54 de.

    Ha főpróba volt, akkor én arra tippelnék, hogy amikor majd el kell kezdeni törleszteni a vasutat, erőművet stb. a keleti rokonoknak, akkor micsoda pénzzavarban lesz az ország!

    Olyanokra van pénz, hogy kiplakátolják, hogy „az atomerőmű nem járul hozzá a globális felmelegedéshez”!

  • Bernstein
    2019 január 14
    1:36 du.

    Idézet a cikkből:
    „Akkor is, ha ez a késedelem a GIRO Zrt. péntek esti közleménye alapján csak fél nap. Azt ugyanis az Index összefoglalója is jelzi, hogy a banki rendszeren való átfutás még korántsem jelenti azt, hogy a nyugdíjas számlájára rá is kerül a bankjánál a pénz. Az ugyanis a saját bankjának a rendszerétől is függ. ”

    Olvasásrezisztenciáddal keresd fel egykori tanáraidat. Esetleg az apósodat. Az utóbbival be is rúghatsz, ami után édes lehet a józanodás.

  • o.k. MENNYIT KESETT A NYUGDIJ? Hany Orat? Hany napot? Hany hetet? Sok fugg az idotol is! Nyaron a postasok szabadsagon vannak talan. Vagy a szetosztas nem volt jo? Minden lehet. Viszont, a kormany nagyon jol tudja, mit kell fizetnie, azt nem tudja elfelejteni! Lehetne ennel erdekesebb cikket irni, ami mindenkit erdekel?

  • Bernstein
    2019 január 14
    1:36 du. Gondolom azert nem, mert lezarttak azz Orszaghazat.

  • Bendeguz79
    2019 január 14
    2:36 du.
    gizi, már megint?

    közben a harci kecskék azaz a háborús gépezet működik szépen és semmi sem hiányzik nekik, az adminisztráció dolgozó rabszolgák és azt lehet velük tenni amit akarnak

    van még ilyen agysérved? esetleg agylúdtalppal habosítva?

    hahahahahaha

    a világ legjei…süsülandia a nagy problémákat eltakarják ezzel… közben a világ elfoglalása zavartalanul folyik

  • Bendeguz79
    2019 január 14
    2:36 du.

    hogy is van ez gizi? milyen jól műxik a gépezet?

    More House Republicans are breaking ranks almost every time House Speaker Nancy Pelosi brings a vote to reopen the government
    Three Senate Republicans have publicly called on Mitch McConnell to allow a vote so that the government can be reopened
    A spate of new polls show Americans breaking decisively against Trump and Republicans

  • Figyelo
    2019 január 14
    3:04 du.

    Neked ehhez miközöd ?
    Te csak dagonyázz a jogállam védelme alatt.
    A hülye véleményedtől meg kímélj meg minket jó ?

  • BUDZSU HA HA HA ;

    Ebredj fel mielott rikacsolsz !!!!!

    A „gepezet” mukodik kivalloan mint egy kivallo ora !!!

    Pelosi a Haz ulnoke. A Haz demokratai nem hajlandok meg leulni es targyakni sem az ugyon.

    A Senatus aztan jovahagyna amit csak szuksewges ket perc alatt miutan a Haz hataroz.

    Az elvtarsaid celzatosan okozzak a problemakat remelve hogy mindent Trumra foghatnak !!!!

  • Andrew_s,

    egyértelműen likviditási gondjai voltak az államnak, ezt jelezte a szinte egész-napos utalgatás.
    Ha rendelkezésre áll a teljes összeg, akkor szinte egy-időben kapta volna meg pénzét mindegyik egyéni folyószámlás nyugdíjas.

  • Bendeguz79
    2019 január 14
    8:34 du.

    gizi, hogy te miket tudsz? csak nem?

    kedves nagyérdemű, gizikét a gőzekét olvashatták, aztat meri mondani, hogy az a gép, amely több, mint két hete megállt az kiválóan műxik és az a sok hülye aki nem kap fizetést és az ügyeiket sem tudják elintézni miatta azok mind hazudnak és egyébként is gizike mindent jobban tud…
    nahát?

    hahahahaha

    az a szó, hogy: „budzsu” az milyen nyelven van? és mit jelent?

    hahahahaha
    agysérvkötőt vettél e már? az amazonnál jó áron házhoz is szállítják vagy eBay?

  • Drizari
    2019 január 14
    8:43 du.

    Egyetértünk 🙂

  • Figyelő:
    „Nyaron a postasok szabadsagon vannak talan.”

    Valóban. Ám hadd hívjam fel a becses figyelmét egy két apró tényre, amelyekkel a tavoli Canadában érthető módon talán nincs teljesen tisztában.
    1. Tehát nyáron a postások egy része nyilván szabadságon van, ám sem a Magyar Államkicstár, sem a nyugdíjpénztárak nincsenek szabadságon.
    2. Magyarország még mindig Kelet-Közép Európában van, nem pedig Ausztráliában. Ebből fakadólag Magyarországon ezidő szerint – akár hiszi, akár nem – nem nyár, hanem nem tél van.

  • Almási Alma:
    „Persze bármit megtehetnek. Mindazonáltal a régi nyugdíjasok 2010 előtt még BIZTOSÍTÁST fizettek, vagyis jogilag szerződésben álltak az állammal.”

    Így volt. (Ám ne felejtsd el, hogy az alaptörvény az 1944.március 19. és 1990.május 2. közötti időszakot
    lényegében kitörölte a magyar történelemből.)
    A dolog lényege szerintem persze az első mondatodon van, ti., hogy bármit megtehetnek, tehát bármi megtörténhet. És ahol bármi megtörténhet, ott – szerintem – gyakorta meg is történik.

    Alma:
    „Egyébként mindegy is, mert nyilvánvaló a számomra, hogy arra a kis pénzre is fáj a foguk…”

    Nem tudom, lehetséges, bár szerintem másképp oldanák meg a dolgot.
    Első lépésben korlátoznák a személyes bankszámlákon lévő, mondjuk 500.000.-Ft feletti összegekről a pénzfelvételt, valamint leállítanák a személyes devízaszámlákon lévő összegek felvételét. Mivel a lakosság min. 90%-ának nincs megtakarítása, egy ilyen lépés nem okozna lakossági felháborodást, ellenkezőleg, egyetértést váltana ki.
    A nyugdíjak folyósítását – szerintem a második lépcsőben se szüntetnék még, inkább csökkentenék a nyugdíjak összegét 20-30%-al. Ilyesmire már volt példa több országban is. Ez már valószínűleg okozna lakossági nyugtalanságot.
    Aztán a tartósan – mondjuk 2-3 hónapnál hosszaban – külföldön tartózkodók számára felfüggesztenék a nyugdíjak folyósítását. Ez sem okozna közfelháborodást, viszont ez feltehetően csak jelentéktelen állami megtakarítást eredményezne.

    No, nem akartok javasolni pénzügyminiszternek? 🙂 🙂
    Miheztartás végett előre közlöm, hogy nem vállalom! Nemcsak ebben a kormányban nem, hanem semmifféle más kormányban sem.

  • Almási Alma:
    „Nem vagyok összeesküvés hívő, de nyilvánvaló, hogy vesztüket érzik, és utoljára még mindent ki akarnak szivattyúzni a rendszerből, mielőtt minden összeomlik, és menekülniük kell a lámpavas elől.”

    Hogy mindent ki akarnak szivattyúzni, ez szerintem is helytálló. Abban, hogy a vesztület érzik, és menekülnük kell majd a lámpavas elöl, szerintem sajnos tévedsz. Ilyesminek a nyomát se érzem, valószínübbnek tartom, hogy a rezsim még 15-25 évig fennmaradhat, és majd csak egy nagyobb nemzeti katasztrófa után bukik meg. Persze, a jövő kiszámíthatatlan, nem latható be előre.

    Alma:
    „Mi, nyugdíjasok semmit sem tehetünk, túl öregek vagyunk.”

    Ebben szerintem tévedsz. Persze, nyugdíjas vagy sem, nyilván senki sem mehet el partizánnak a Gellérthegyre. De gondolod, hogy mondjuk ha 100-150.000 nyugdíjas a kormány lemondását követelve tüntetne a Parlament előtt, élessel közéjük lőnének? Nem tartom valószínűnek. De azt sem, hogy 100-150.000 nyugdíjas tüntetni kezdene a Parlament előtt. Magyarországon a társadalmi szolidaritás mértéke a nullához áll közel, és természetesen nem kivételek. ez alól a nyugdíjasok sem.

  • Kedves Figyelő! Azért történt egysmás ebben az országban mióta elmentél. Például már fridzsider alatt puhítjuk a húst:DDD
    A nyugdíjasoknak kb. fele nem a postást várja, hanem bankszámlára utaltatja a pénzét. A másfélmillió átutalást nyilván nem egyesével pötyögik be. Ezért valószínű, hogy az államkassza kiürülése az ok.
    Alma: csak halkan mondom: nem biztosítást, járulékot fizettünk. (nem biztosítás alapú, hanem szolidaritás alapú felosztó-kirovó a nyugdíjrendszerünk. Ezt oldotta volna a magánnyugdíjpénztár.)
    Kb 3 éve az történt, ami 1948-ban. Rákosiék államosították a nyugdíjpénztárakat, és mindent bekapáltak az állami költségvetésbe. Kb. a hatvanas években különválasztották: a Szakszervezetek Országos Tanácsának a kezelésébe kerültek a nyugdíjjárulékok – és kifizetések, és az egészségügyi járulékok. (Ez volt a társadalombiztosítás – tb.) Akkor mindig nagy többlettel zárt: miközben minden dolgozótól levonták a járulékot, az idősek jó része nem volt nyugdíjjogosult (pl. a mezőgazdasági munkások, háztartásbeliek, kisiparosok). Akkoriban a többletből pl. lakásépítési kölcsönt adtak a költségvetésnek. (Akkoriban épültek a nagy lakótelepek.)
    A rendszerváltás után Hornék próbáltak valamit tenni – a demográfiai előrejelzésekből látható volt, hogy 20-30 éven belül komoly gondok lesznek. A Horn kormány lépcsőzetesen felemelte a nyugdíjkorhatárt – 2010 óta ezt is megfejelték. Hornék a magánnyugdíjpénztárat kötelezővé tették az újonnan munkába lépőknek, de 40 éves kor fölött nem ajánlották, de nem is tiltották. A magán-nyugdíjpénztárakba került a levont járulékok 6-8-10 százaléka (tehát nem a dolgozónak kellett többet fizetnie). A nyugdíjalap ebből adódó hiányát a költségvetés kipótolta. Emiatt viszont a hiány átlépte a 3%-ot. Az EU fújt,és azzal fenyegetett, hogy megvonja a támogatásokat. A Medgyesi és a Gyurcsány-kormány erőfeszítéseket tett, hogy a nyugdíjkassza kipótlását számítsák le a költségvetési hiányból:akkor kb. 4-5% lett volna.
    A 2010 óta regnálóknak semmi más nem fontos, csak az hogy jöjjön minél több pénz, amit eltehetnek saját hobbijaikra. Stadionokra amikbe – Beszorult György értesüléseivel szemben – földi halandó be se teheti a lábát, a sportklubtagság meg a gyereknek annyiba kerül, hogy csak nagyon módos szülők engedhetik meg. (Mit gondol, miért van ott a foci, ahol van?)
    Végül 2-3 éve ismét államosították a nyugdíjalapot (azért az államkincstár fizeti,és nem a nyugdíjfolyósitó), adóként szedik,nem járulékként, és a költségvetésbe öntötték a pénzt. Úgyhogy most a parlamenti többségtől függ, hogy lesz-e nyugdíj és mennyi. A parlamenti többség meg nem más, mint a kormányfő cselédsége.

  • Drizari
    2019 január 14
    8:43 du.

    Andrew_s,

    egyértelműen likviditási gondjai voltak az államnak, ezt jelezte a szinte egész-napos utalgatás.
    Ha rendelkezésre áll a teljes összeg, akkor szinte egy-időben kapta volna meg pénzét mindegyik egyéni folyószámlás nyugdíjas.
    —————————–

    Ez tűnik a legvalószínűbbnek az összes maszatolás közül! Mert ha valóban rossz dátumot adtak volna meg, akkor amint észlelik, max. egy órán belül kiáll egy felelős vezető, elnézést kérve megindokolja a csúszás okát, és azonnal korrigálva a „hibát” elindítják az összes utalást egyszerre ahogyan az megszokott. Eddig rendben is lenne. Reggel 7 óra körül szoktak jelezni a telefonok,ezúttal ez nem történt meg, ám amint megérkezik a MÁK-hoz a jelzés, azaz 8, de legkésőbb 9 óra körül országosan közleményt kellett volna kiadni a hiba okáról és megnyugtatni az érintetteket, „rajta vannak az ügyön” majd elindítani az összes utalást, ismétlem, ahogyan szokták, és akkor kis késéssel ugyan de célba érnek a pénzek. Nem értem ugyanis azt programot, ahol egyvalaki rossz dátumot ad meg, és nincs több szűrő, nincs beépítve ellenőrzési lehetőség stb akkor azt a rossz dátumot a „gép” elfogadja, nem kérdez rá stb? Írtad ugyanis egy másik hozzászólásodban, hogy a pr. el sem fogadja hanem rögtön jelez, ha nem jó utalási nappal (ünnep nap, hétvége stb) akarnak utalni – mert így van beállítva! Ehelyett összevissza információk keringtek, mást mondtak a bankok, mást az OTP, az érintettek jól rosszul egymást „informálták” stb de sehol egy hiteles, megbízható tájékoztatás, rendkívüli híradás, valamennyi közszolgálati és kereskedelmi adó szalagcímekben futó közleménye, elvégre a folyószámlás utalás kb 1 millió nyugdíjast érintett. Az ATM-ek előtt hosszú sorok, volt aki a bankjában akarta az ügyintézőre borítani az asztalt,mert érthetően idegesek, ingerlékenyek voltak az emberek miután a Kincstár szerint elutalták a pénzeket, a bankok meg csak pislogtak, mert hozzájuk nem érkezett. Még annyi gerinc sem szorult a MÁK felelőseibe, hogy ne mutogassanak másra, hanem felvállalják a csúszás okát! Tehát 1.nem utaltak az általuk előre megadott időben 2. nem tájékoztattak!
    Az már csak hab a tortán, és az általad is vélt okot látszik alátámasztani, hogy végül is a nap legkülönbözőbb óráiban érkeztek a pénzek, volt akinek 12.30-kor, volt akinek 16.21kor, majd az est folyamán több időpontot is olvastam a fb-on. Ami érdekes, hogy a du. érkező pénzek még a Magyar Államkincstár által utaltak, a késő este, ill. az éjszaka (!) érkező pénzek viszont a Nyugdíjfolyósító intézet által küldöttek- ennek vajon mi lehet az oka? (Egy hölgy ugyanis a fb-on belinkelte édesanyja 21.23-kor megérkező 41.725-ft-os utalását, és azt már a Nyugdíjfolyósító küldte)

  • Andrew_o Fel kellene hagynia szokásos lekezelő pökhendiséggel…
    Apósom egyébként még szombat délelőtt elment az Etele uti Bankfiokba, a kedvenc automatájából kivette a szükséges összeget, s a sógorommal nagy vidáman már délben hazaért a Camponából a rég áhitott fridzsiderével.
    Még annyit: Ha az 51 százalékos ellenzék ilyen gyermekded nyugdij-ügyekkel (vagy Bangóné-Kunhalmi alakitásokkal) harcol a kormánybuktatásért, akkor az a büdös életben soha be nem fog bekövetkezni !!!

  • ALMASI a KOVENDEG-hez cimzet soraiban valami valo-dologra hivta az olvasok figyelemet.
    Persze nem migen elhiheto gogy talan tudatosan tette azt.

    Amikor hivatkozott a regi TARSADALOM BIZTOSITAS-ra.
    Ottan 1945 elott kulombozo magan cgek inteztek azt.
    1945-tol az allamhatalom.

    De ami ma letezik a Bismack-idejetol majdnem vilagszerete.

    Nem tudom ma menyitt fizetenek a tarsadalom biztositasi alapba, de amikor meg en ottan eltem a Rakosi apukajuk idejen , minden dolgozotol levontak 10%-ot,
    Es allitolag, a dolgoztato vallalat, ami mind allami tulajdonok voltak 43% fizettek a Tarsadalom Biztosiyasi Aalapba.

    Tehat mindenki jovedelmenek 53%-a ment az allam-kasszaba.

    Persze vannak akik maig is elkepzelik hogy a „nyugdijak” talan az allamtol valo ajandek !!!

    Nem tudom hany esztendot dolgozott ALMASI mielott nyugdijba ment.

    De HA hajlando lenne kiszamolni hogy valojaban mennyi osszeget fizetet az allamnak abba az allitolagos TARSADALMI BIZTOSITASI ALAPba.
    Ami egesz-eleteben jovedelmenek legalabb 53% lehetett.

    Szamitson arra az atalag leheto jovedelmezeset annak egesz-idoszakara, hogy mi vagyont gyujtott az allam kasszajaban. S hogy mit kap ma abbol vissza ??????

    A lecke, hogy az allamhatalom, ill. a politikusok rem megbizhatatlanok masok penzevel.
    S az nem csak ottan, de vilagszerete letezo problema.

    Igen, meg itten a USA-ban is.
    Ahol minden dolgozo 7.5%-ot, s a munkaltato ceg is 7.5% fizetett az u.n,. Social Security alapba.
    De ma abban egy arva cent nem letezik.
    Csupam $ 2.7 trillion dollar I.O.U.-k.
    Egyszeruen mert az allam elkoltotte a penzt masra.

    Saknos mind a „szocialis” nevezetu intezmenyek amodon mukodnek.

    Lasd pl.Veneziela eseteben.
    Egy tekercs toilet-papir harom-kilo penzbe kerul.
    Nem csoda hogy millio+ lakosok menekultek mar is onnan.

  • Besancon,

    onnan utaltak, ahol éppen volt pénz. Várhatók idén hasonló incidensek, az EU-s Weber is fontolgatja a csökkentett összegű támogatás utalását Magyarországnak, de ez komolytalan felvetés.

    Most a fideszeseken az ország népe szeme, necsak várjatok, hanem adjatok is a hazának: vásároljatok állampapírokat minél nagyobb összegben és minél nagyobb mennyiségben!

    Kell a pénz a Fidesz-állam működtetéséhez! 😀 😀 😀

  • BUDZSU HA HA HA;

    Ketsegtelenul elvesztetted emlekezo-kepessegedet teljesen.

    Engem kerdezel hogy mi a „BUDZSU”.

    Te irtad azt, s mikor kerdeztem, allitottad valaszodban,hogy az a „KOLTSEVETEST” jelnetette.

    Persze nema maradtal azon hogy mifele nyelv lehetett volna.

  • FRIZARI;

    Az EU felzarkozasi osszegeket nem koltheti az allam a napi koltsegveteseben, csupan az u.n. „infrastructure” fejlesztesere.

    Azert lett koltve foci-stadiaonokra, kisvasutra, stb.

    De azert nem annyira az adakozast kapo es kolto vadolhato, hanem az amely nyujtja azt a penzt es kotelessege ellenorizni.

    Mert abszolute esztelenseg azt egy fedett-stadionra, ahol melette negy masik foci-palya letezik, s egy 1,500 lakosu faluban.
    Lenne ottan talan ket-tucat fiatal srac akik focizna ?

    Hasonloan a kisvasut eseten is.
    A koltott penz kamatabol napi-taxi szolgalatot lehtene fentartani az ottani lakosok szolgalatara.
    S legalbb a taxis megelhetest nyerhetne.

    Mind az bizonyitja ugy az EU mint a magyaraok elmei kepessegenek nem-letet.

    Egytszerubben; amig a hulye EU adja a penzt, hat azok ottan boldogan elszorjak ertelmetlensegekre.

  • E.I.Simai, Föld S.Péter !
    Az egy dolog,hogy több eszetlen,gyűlölködő ellenzéki alattvaló
    hülyeségeket,valótlanságot állít kínjában…de az már kissé „ciki”,hogy a fórum szerzői ismételgetnek azonos dolgokat ugyanabban a témában,nincs semmi új infó?…..
    Azon meg tényleg jót derültem,hogy Simai azt állítja,itthon
    költségvetési csőd van?……ezt még a nyugati erőlködő hazaárulok,libsik sem állítják,az EU sem,sőt….(bár nagyon szeretnék)mert ugye hazugság,na nem semmi,csupán ellenzéki csőd
    helyzet van ,de az nagy!
    Talán elfelejtette,hogy Gyurcsány,Bajnai idején került csődbe az ország,ami be is igazolódott!!!!
    Na igyekezzenek valós,többeket érintő és létező dolgokról írni
    netán találnak témát?……

  • ‘talalom’ reszletesen beszamolt az ottani „nyugdij-alap” penzugyi kezeleserol es intezeserol.

    Persze a problema nem a nevekkel, sem hogy kik altal valtoztatva es mikor, hanem az hogy NEM a megfelelo penzugy kotelezetsegek es ellenorzesek alatt mukodik.

    Minel tobb kezbe kerul, annal tobb penz runik el abbol.

    S barhol a vilagagon a politikusok altal kezelt penzek mindeg, mindenutt a LEG-kerdesesebb modokon usznak el.

    De azzal csupan a penzek ellenorzesenek lehetosegei lett kovethetetlen.
    Meg a nyomozo-szakertok is elvesznek felfedezni hogy hova tuntek el.

    De az ottani jelen esetben, barmi meretu ragalmakat is hangoztatnak, az eset valami technikai okokbol tortent.
    De mindenki megkapta havi nyugdijjat !!!

    Valojaban nincsen ok sem az aggodalmakra sem a vadakozasokra.

    P.S.
    Biztos vagyok abban hogy Figyelo igen tisztban van a penzek electromos atutalasan, fizetesein, stb.
    Ne feledjek hogy honnan eredt az is.

  • Clara Bencsics Figyelo

    Hat, azt ajanlom a fenti panaszoloknak, hogy jojjenek Kanadaba! Ahogy Bendeguz irja, mar a munkas a fizetese rovidites utan, maris befizette az egeszsegi adojat. Kanadaban viszont az allam gavallerabb! Mikor szuleimet kihiozattam a &O-as evekben, ugyan azt a nyugdijat kaptak, minr=t azok akik itt szulettek es dolgoztak. Ma mar, ez valtozottt, azt hid=szem 6O-8O % ot kap csak a mostani bevandorlo!Az orvos, korhazi apoals ingyenes! Apam mondta, Kanada a vilag legjobb orszaga!

  • Bernstein,Figyelő!

    Azért örülök,hogy vannak tárgyilagos,tájékozott és normális hozzászólók is….annak ellenére,hogy közülük többeket „sikerült” elüldözni
    a fórumról…..!

  • Bernstein!

    Jó kérdés….miért nem kapnak fizetést két hete a kormányhivatalnokok kint az USÁ-ban ????.
    Ez tényleg fontos,bár nagyon kellemetlen,biztosan van oka van,de
    ugye ettől még a D.T.elnök lemondását senki sem követelte…legalábbis nem említetted!
    Aztán sem az ausztriai,sem a németországi (naponta!!!!!elkövetett halálos kimenetelű
    merényletekkel sem foglalkozik,ír senki…….!
    Lenne téma több is,csak ugye a fórumnak nem érdekes…!

  • Boda Marcsi
    2019 január 15
    1:03 du.

    Most tekintsünk el attól, hogy végtelen zseniddel egy nevet sem vagy képes helyesen másolni. Ezen felülemelkedem. Mint Te a tényeken.

    Hivatkozol Gyurcsányra, mert másra nem futja. De. Tedd meg hogy a következők valamelyikét tényszerűen cáfolod.

    – A cikk arra hivatkozik, hogy Orbán kilencedik éve kormányoz, és ezért enyhén snassz, illetve ostobaság visszamutogatni. Ha szerinted nem Orbán kormányoz, akkor nevezd meg a miniszterelnököt. A valósat.
    – A nyugdíjakat nem adták fel az éjszakai feladással, és ezért csak délelőtt 11 után kerültek be a rendszerbe; Tedd meg, hogy tényszerűen cáfolod ezt az állítást. Dacára, hogy még a hatalmi szónokok is elismerték.
    – Tedd meg, hogy egy banki informatikus hiteles szakvéleményével cáfolod, hogy a nagy tételű csomagokat automata időzítéssel küldik át a rendszereken, melyeket csak utasításra lehet kisiklatni;
    – Tedd meg, hogy a cikkből idézed azt, ahol állításként megfogalmazódik az államcsőd;
    – Tedd meg, hogy cáfolod, hogy a forint 2010-es bedöntéséért, és ezért az akkor erre spekuláló hatalmi bennfentesek árfolyam-gazdagodásáért Szijjártó és Kósa urak a felelősek. Annak idején a nemzetközi sajtó is kiemelte az említettek szerepét és felelősségét az államcsődközeli állapot kialakulásában. Azért persze megpróbálhatod a tényszerű cáfolatot. Esetleg azzal kezdve, hogy cáfolod az említettek fideszes kötődését.
    – Tedd meg, hogy tényekkel igazolod, hogy Gyurcsány és Bajnai csődbe juttatta az országot. Tényekkel, és nem szólamokkal. Mert a valós tények azt mutatták, hogy a 2008-as válság dacára stabil volt az ország gazdasága, míg Szijjártóék be nem döntötték a nemzeti valutát.

    Szóval: várom a tényeket. Nem a személyeskedést, nem a pártszólamokat, hanem a tényeket.
    Menjél el szépen a trolltartódhoz, konzultálj vele, és gyere vissza a tényekkel.

  • Bernstein
    2019 január 15
    7:07 de.

    O.K. Szóval az idézetet sem cáfolni, sem értelmezni nem sikerült.

  • Bendeguz79
    2019 január 15
    12:24 du.

    gizi kár, hogy angolul sem tudsz, sohasem írtam „budzsu”-t a
    költségvetés angol megfelelője: budget… igaz, „te” úgy ejted ki ahogy neked tetszik („pronounce” if is it a better term for: kiejtés)

    hahahahahaha

    ez már agylúdtalp, agysérv és agyficam egyben

  • Besancon
    2019 január 15
    6:41 de.

    A banki rendszerek a Giro1-nek is nevezett nagycsomagos rendszeren küldik át az olyan tételeket, mint az adóhatóság beszedési számláinak (pl. áfa, és vidéke) a kezelése, a nyugdíj és fizetésutalások, stb.

    Ahogy Drizari is említi nagyon úgy tűnik, hogy a hajnali időzítéskor nem volt likvid fedezete a nyugdíj-utalásoknak. Ellenben 9-10 órára lekönyvelődtek a folyamatosan érkező hatósági befizetések. Így a hajnalban nyitó giro2, az un. nappali fizetős) rendszeren, ami ráadásul többször is fut, folyamatosan át tudták utalni a pénzeket. Ráadásul éppen a többszöri utalási lehetőségként a fővárost, illetve a nagyvárosokat előbbre lehet sorolni. Számítva arra, hogy ezekben lehet nagyobb morgásokra számítani. BTW, ez a nagytudású Bernstein állítását is megmagyarázná, de tőle nem várom el, hogy számoljon 🙂

    Mindamellett persze lehet, hogy csak egyszerű főpróba volt. ….
    Az is hihető lehet. Sok vodkával.
    Haz EU elzárja a csapokat, akkor tényleg nem csak főpróba lesz. Illetve csak az.

  • Bendeguz79
    2019 január 15
    12:24 du.

    gizi, ujjgyakorlatként csakis neked:
    a te „tehetségeddel” hogyan írod le ezt:
    álmainak almái a hidegszoba szekrényének tetején álmodják, hogy már nem is almák csak álmos gyümölcsök!
    másrészt a magyar nyelvű közgazdák szeretettel használják a „budget” „magyaros” változatát a: „büdzsé'” szót (ha esetleg nem használtad volna vagy nem ismernéd most világosságot gyújtok abban kobakban ami a nyakadon kong!)

    és a kedves újonnan szerzett sorstársaid a süsülandiában a spanyol nyelv „év” szavát előszeretettel és tudatlanul „ano” nak írjátok ami ugye az „anus” latin megfelelője angolul a sphincter és az évet csakis így lehet leírni: año és a süket süsülandiába emigrált budzsu jobb ha tudja, a kiejtése: „ányo” magyar fonteikával

    ürge öntés mély csöbörrel a gödörbe (az egyik néger kosárlabda játékos süsülandiában Schrőder nevű és kötelezte a club ját hogy így helyesen írják ezt ki a trikójára de a süsü sportkommentátorok következetesen „szróder” nak ejtik aminek ugye semmi értelme sincsen, ugyanilyen alapon sóder is lehetne)

    hahahahahaha

    budzsuka hogy vannak az álmaid almái?

    mikor tanulsz meg írni? olvasni már sohasem fogsz?

  • FIGYELO;

    A koztudatra hozott ismertetes alapjan a nyugdij elektromos tovabbitasai 2019-ben nehany-napi valtozassal lessz tovabbitva.
    De december kivetelevel a honap 10-11 es 12-ik napjan tortenik.

    A posta altali kozvetitesei meg a honap 14-ik napjan kezdve.

    Decemberben meg az elso es masodik napon lesznek tovabbitva.

    Velhetoen a csupan a decemberi unnepekre vonatkozozan.

    Mind az kozolve volt a magyarorszagi lapokban.

    Az adatok alapjan nincsen semmi penzugyi valsag, sem aggodalmak.
    Sot a jelentesek alapjan a kozgazdasag igen sikeresen mukodott, mind az adobevetelek is hasonloan.
    S az allam tobb koltekezesi elojegyzeseket jelentosen emelte, ugy a koz es felsobb okattas, mint az egeszsegugy, mezogazdasag es ‘videk-fejlesztes’, termeszetvedelem ugyeiben is.

    Egy ev mulva lehet azon eredmenyeknek bizonyiteka.

  • Rodelyo,

    O, de lyo, talaltam neked veletlenul ket rovid kis videlyot.
    Mellesleg az „ányo”-t nem magyar fonetikaval ejtik ki a spanyolok, hanem egy kis akcentussal, amolyan ciganyos akcentussal. Rovid „á”-val.

    https://www.youtube.com/watch?v=SKNW6kwBRdA

  • Szoros Gyuri
    2019 január 16
    1:05 de.

    tal COMO SE PRONUNCIE AL: coño (diciéndotelo)

    sí tu hables castellano, jajajajaja

  • Bernstein
    2019 január 15
    7:07 de.

    ANNYIRA örülök hogy végre valakiknek (jelen esetben nektek)
    bejöttek az „arany” nyugdíjjas évek! De igazán !!

    Akkor nektek biztosan rengeteg fridzsideretek van !

  • Szoros Gyuri
    2019 január 16
    1:05 de.

    hahahaha
    milyen kis kínai rakétakilövője van? migráncsok? vagy sohasem tudjuk meg hogy a MOSZAT miért feliratozott egy kínai vídeót, amint leszedi az almát a körtefáról… és gázában milyen gáz van? ott van a Gáz Géza? meg a Golán -on ott meg az aszalt szilva lerakatok… harci kecske töltött libanyakkal és ájvékolással, dolgozni nem akarnak? mutass egy vídejót amin egy izraeli szénbányász schabesdeckliben kihorgya a szenet a bányából miután felrobbantotta a bányát…esetleg kósher krumplit ültet Tübetejkában? tudod hol van Tübetejka? ott a Sin ái és a Bengla Ben Affrond mellett két kecskényire

    hahahahaha
    van még ilyen moszatod? nagyon jó lábvizet lehet belőle főzni irtja a lábgombát

  • Andrew_s
    2019 január 15
    3:35 du.

    Nem baly malyd kérünk pénct Putyintól.
    Meg Kynától
    Meg Vezeluenától.
    Yrántól..yjesmyktől…azok malyd adnak mynekünk boldogan.

  • Kedves FIGYELO:

    Talan emlekezne a regi mondasra, hogy az eletben az egyedulli ami „ingyen volt” az talan csak az „anyatej” volt.

    Mert minden penzbe kerul a vilagaon.
    S amikor valaki „ingyen kap” valamit, az csupan azt jelenti hogy mas fizetett azert.

    Amit Canadi kormany fizetet szuleinek az itten az u.n. WELFARE, vagy a SSSI (Social Security Supplamental Income).

    Az egeszsegi szolgaltatas is penzbe kerul, s igen sokba.
    De mindenki aki beteg lessz kapja a szukseges kezeleseket. Persze az adifizetok fizetik a korhazak es orvosok kolrsegeit.Maskent keptelenek lennenek mukodni.

    De a pontja volt, hogy senki nincsen elfelejtve a szuksege eseten!!!
    Az humanitariuzmus, s nem szocializmus !!!!!

    Tenni azt emberseges jo-indulatbol, s nem politikai kenyszerb0ol!!!!

  • GEYZA;

    Ha hajlando lennel olvasni a magyarorszagi napi hirek es kinyilvanitott adatokat, talan ertelmesebb es valobb sorokat
    lennel kepes allitani itten ?!

  • Bendeguz79
    2019 január 15
    8:35 du.

    Ezt bírtad leírni Orbán rendszerének mentegetésére.
    „a nyugdij elektromos tovabbitasai 2019-ben nehany-napi valtozassal lessz tovabbitva.”

    Kérdezd meg nagyon kiváló, és szövegértésben Veled közös platformon és szinten álló Bernstein olvtárstól, hogy a kedves nagypapája ismeri-e előre a nyugdíjfizetési napokat. Mert az a helyzet, hogy ezeket a napokat előre közlik. Nem egy nappal, hanem egy évvel.
    Ergo: a nyugdíjnaptárba felvezetésre kerül a néhány napi változás, amit egyébként semmi nem indokol informatikalag, és voilá, ismét ott tartunk, ahol korábban.
    Nevezetesen: a nyugdíjkifizetés önmagához, az előre közöltekhez képest csúszott.
    Ezt figyelembe véve a szerecsenedet nyugodtan áztathatod a langyos vízbe. Pont olyan setét marad.

  • ANDREW_S soraira;

    NEM mentegetek senkit !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Orban olyan szaros bum mint ti vagytok itten.

    Olvasd es kozold az ottani informaciokat a nygdijak fizetesen.

    Na olelgesd aposodat es aztasd a micsodadat…!

  • Bendeguz79
    2019 január 16
    10:54 de.

    Bunkó vagy. Amellett, hogy még a szövegértésed is nulla.

  • Szoros Gyuri
    2019 január 16
    1:05 de.

    CHRIS!!!!van egy gyanúm!
    ez az „sz” gyuri ugyanaz a nyamvadt provokátor akit kitiltottál végleg és fel is jelentetted? csak annyira szemét, hogy most könyvtárakból vagy más „közhelyekről” firkál, hogy az IP száma ne legyen azonos, és kavarja itt a kakit habosra… emil címet seperc alatt lehet kreálni de az IP-t csak akkor ha gépet cserél

    hahahahahaha

    a magyar nyugdíjak kifizetésével kapcsolatos cikkhez semennyire sem illik az itt fenti rakétás bullshit je

    a nyugdíjakat még nem harci rakétákkal osztja a Magyar Posta?

  • Rodeo,

    Valamit felreertettel. Te kb egy hete hemcegtel arrol, hogy az oroszok betelepitettek Sziriaba egy csodafegyvert, amitol most az ameikaiak es zsidok fejvesztetten menekulnek a Kozel Keletrol.
    En csak szerenyen megprobaltam bemutatni, hogy egyelore meg nincs oka a zsidoknak a nagy sietsegre.
    Erre te hoborogsz butasagokat, egesz mas dolgokrol irsz, mint ami tema volt. Ha van kedved muvelodni a kozel keleti problemakrol, ajanlanam, hogy keresd meg az izraeli allam web oldalat, es olvasgass. En nem fogok itt veled butasagokon vitatkozni.
    Termeszetesen tudom, hogy ezt nem fogod megtenni, tehat felesleges erre valaszolnod

    Tovabbi kellemes antiszemitizmust kivanok neked, remelve, hogy az erelmeszsedest elosegiti.

  • Rodeo,

    Teljesen felhaborito az, amit en csinalok itt. Tenyek kozlese veszelyes a kozrendre. They can’t handle the truth. Igaz?

    De koszonom, hogy feljelentettel. Magyarorszagrol is azert kellett menekulnod, mert ott is feljelentetted a szomszedaidat, munkatarsaidat?

    Azonban az szerfelett izgalmas, hogy innen neha kitiltanak embereket, akiket aztan fel is jelentenek. Ennyire fajnak itt a tenyek, vagy csak te vagy olyan mint a farol lehullott alma?

  • Szoros gyuri
    2019 január 16
    5:22 du.
    ami ott a levantén folyik az egy világraszóló gyalázat és az okozói nem az oroszok és nem a szírek

    a Maghreb ben ugyanez a helyzet egy irágzó és jóléttel teli Lybiát szétbasztak, mert nem gazsulált és nem akarta a $$$$ t használni független akart maradni

    a többi rablómese beleértve aztt is amit te zagyválsz össze vissza pláne hülye vídeókkal

    hahahahaha
    és assziszed hogy felülök az ócska szekeredre

  • ANDREW_S;

    „Bunko vagy …”

  • Szoros gyuri Kedves Gyuri Csak azért, hogy tisztában legyél néhány dologgal, ha még nem tudnád.
    Egy gyakorló elmebeteg folyamatosan bombázta Christ és a KMH ellenzéki olvasóit gyalázkodó, fenyegető kommentekkel, bayer stílusában. Volt anyázás, gyilkossággal fenyegetés és amit el lehet képzelni egy őrjöngő elmebetegtől. Ez már bőven túlment a bűncselekmény határán. Ilyenkor szerinted mi a teendő? Nem a kitiltás, és a rendőrségi feljelentés? Azután jött egy másik (?) elmebeteg, aki szintén ezt csinálta, megfejelve állandóan a Moszad-dal fenyegetéssel, személy szerint névre szólóan.
    Bűncselekmény esetén szerinted mi a helyes megoldás?
    Ez az újság saját pénzen kiadott ingyenes újság. Ha nem tetszik, el lehet menni mindenkinek, de a tulaj nem köteles eltűrni semmit, ami sérti. Azt pedig Ő dönti el, mi számára a sértő nem mi. Csinálj egy saját újságot, ott Te dönthetsz majd, dédelgetheted az elmebetegeket. Nem elég neked, hogy hagyja itt Bodát bomolni. Kóstolónak bőven elég a hithű Fideszesekből.
    Felesleges bárkit piszkálnod, hiszen a PC beszédet vezéred szüntette meg, hadba állítva Bayereket és Bencsikeket, lovagkeresztet osztva a csodálatos tevékenységért.
    Nevetséges, mikor folyamatos az ellenzék karaktergyilkolása, ha egy picit visszakaptok Geyzától, akkor átmentek Neymarba, és fetrengtek fájdalmasan a földön az áldozati bárány szerepében. Kinek szól ez a színház? Vagy csak jobb adni mint kapni?
    Még egy jellemző, mikor valami disznóságot csinál a kormány ami meghaladja a már megszokott disznóságot, akkor hirtelen megszaporodnak a érdekes nicknevű (pl Szoros gyuri) kommentelők, Marcsink feláldozza a „jó filmeket”, és elárasztjátok a KMH-t kommentekkel, ahol nem cáfoltok hanem a cikkírót vagy az ellenzéki kommentelőket kritizáljátok. Mikor csendesül a botrány, akkor csendesül a kommentfolyam is, eltűnnek az érdekes nicknevek, Boda is visszatér a híradójához. Tudom, ez véletlen és rosszul látom, de azért érdekes véletlen nem?
    Egyébként mit szólsz Marcsink píszí, emberszerető és keresztényi stílusához? Az nem zavar?

  • Szoros gyuri
    2019 január 16
    5:22 du.
    napihír amiről píszí országokban halotti a csönd!!!

    India, UAE, Irán, Kína Orosz federáció +++++ felszámolja $$$$ tartalékait és nemzeti valutával kereskedik és abban őrzi a vagyonát szuperszónikus sebességgel haladnak ebbe az irányba

    Afrika, Délamerika azért fekete seggű mert ott ugye Kínai pénzek forognak és a $$$$-t nem igen preferálják, tehát katonai eszközökkel marketing megy…de Kína már győzött ha Kína leáll a süsü gyárak termékeinek gyártásával akkor krumplee elvtárs mijalófaszt fog csinyányi? becsinyá”?

    hahahahaha
    ott van ám a bölcsek köve

    falaznak és nem veszik észre a világ nekik drukkol, hogy minél gyorsabban és magasabban most úgyis rágják a gittet majd ha az afganisztánba kiküldött zsoldosaik nem kapják meg a zsoldjukat nézzétek meg milyen sebességgel repülnek haza csapot papot és a papnét hátrahagyva

    Iraq most süsütlenít robbannak is az iskolák romjai

    hahahahahaha

  • Szoros gyuri
    2019 január 16
    5:13 du.

    kispofám!
    a netán yahúúúéknak mi a bánatos lófasz köze van szíriához és milyen jogon repülnek be és bombáznak bármit is?
    menjenek anyjuk redves picsájába! és onnan oldják meg a szar apartheid rendszerüket (csak hogy tudd!!! kedves barátom zsidó az istenadta és odavalósi) miután ő elmenekült az édes anyukáját aki egy csodálatos kis hölgy sikerült kimenekítenie…Canada befogad és óv (na nem mindenkit? lásd kínaiak) és itt ismertem meg… miért kell mindez? a család összetart… és te meg brekegsz mindenfélét amihez halvány lila fingod sincs

    ne tedd, jó!!!!
    hahahahaha