Békemenet: érdeklődés hiányában elmarad

2019 január 25 10:58 de.19 hozzászólás

A legutóbbi hírek szerint nem lesz békemenet március idusán. Ezt valószínűleg sokan ki fogják bírni zokogás nélkül. Feltéve, hogy nem teszik kötelezővé. A zokogást. Netán a részvételt. De erről nem nyilatkozott Csizmadia László. Csak arról, hogy nem lesz. Valójában az indoklás az, ami elgondolkodtató.

Olyasmikről beszélt az ATV-n, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) létrehozott egy szakértői csoportot, ami abban segíthet, hogy megtalálják a valóság optimális megközelítését. Erre nyilván szükség van. Különösen egy olyan társadalmi helyzetben, ahol a valóság megközelítése időnként a rendőrség sorfalaiba ütközik. Azért a CÖF-ot nem kell félteni. Valószínűleg nem azért marad el a békemenet, mert félnek a rendőri igazoltatásoktól. Annyira nem közelítik meg a valóságot, hogy zavarják ezzel Orbán köreit.

Akkor miért marad el? Az elnök szerint azért, mert a tárgyalóasztal mellett, illetve a parlamentben kell megoldani a kérdéseket. Mely utóbbiba a kormánypárti többség korántsem úgy alakult ki, hogy a szavazóképes, belföldön élő lakosság elsöprő többsége rá szavazott volna. Mindamellett érdekes gondolat, hogy Csizmadia szerint, „ha normális mederbe a parlamenti falak közé szorul majd az ellenzék munkája és konstruktívvá tud majd válni, akkor nincs szükség Békemenetre”. Amely gondolatmenethez jó lenne megtalálni azt a nyilatkozatot, amely ugyanezt fejezi ki abból a korszakból, amikor a Fidesz vonulgatott ki az országházi ülésekről. Biztos akkor is mondott ilyet. Mert azt kár lenne egy civilen összefogótól elvitatni, hogy következetesen gerinces emberként elfogulatlanul nézi a civilek érdekeit.

Ugyanakkor még emlékezhetünk arra is, hogy az első békemenet legnagyobb mozgósító ereje valószínűleg az a populista ajánlat volt, amellyel a gazdasági életben járatlanoknak önfelmentést kínált. Nagyjából azzal a mottóval, hogy a bankok tehetnek mindenről. Márpedig a saját döntések rossz következményeinek a hárítása jelentős mozgósító tényező. Elég, ha a miniszterelnökre tekintünk. Aki állandóan keres valakit, valamit, ami ellen harcot hirdethet. Bízva abban, hogy megtalálja valaki másban a hibást. De leginkább abban, hogy másokkal is megtaláltatja másokban a hibát. Miközben az utóbbi idők köznapi ellenzékiségét egy olyan törvénycsomag, a rabszolga- és bérbíró-törvények generálták, amikért nehéz másban, mint a kormánypártban, kerestetni a hibát.

Amikor a CÖF megpróbálta megközelíteni a valóság nekik kiutalt változatát valószínűleg ugyanezzel a problémával találkoztak. Azzal, hogy a nagy hibáskeresésben egy sokakat esetleg hátrányosan érintő csomagot követően kellene mozgósítani a kormány mellett. Így inkább keresett az elnök egy olyan szólamot, ami valójában csak egyet jelenthet: az idei békemenet érdeklődés hiányában elmarad.

19 hozzászólás

  • „Békemenet: érdeklődés hiányában elmarad”

    Igény, érdeklődés lenne, talán aktualitás hiányában marad el.
    Ha a magyarországi mostani tüntetések „combosabbak” lettek volna, akkor lenne menet – szerintem.

  • Tüske Zsófia

    Kis Ferenc: a mostaninál „combosabb” tüntetésekre az elmúlt 6-8 év alatt nemigen volt példa.
    Attól tartok inkább, hogy berezeltek a békamenetes Csizmadia elvtárs és talán a lengyelek sem akarnak hóban-fagyban még pénzért sem kirándulni.

  • Kis Ferenc
    2019 január 25
    1:36 du.

    Mókás lenne, ha a kisemberek ellen született rabszolgatörvény védelmében próbálnák a mozgósítani azokat, akiket megszívat a törvény.
    Legfeljebb mozgósíthatták volna a B-közép szintjén mozgó „Totya mondta: balhé lesz” mentalitású és szintű figurákat.

  • T.Kis Ferenc!
    – 👫👫👫👫👬 – A Békemenet, egy megmozdulás amelyik ha a demokráciánkat, külső vagy belső erők fenyegetik, akkor nagy tömeg erejű szolidaritást reprezentál, választott vezetőink támogatására!
    – Most, ilyen veszély nincs, az ajtónak futó, vagy a csúnyán beszélő leányka, a lyukas zoknis pókember, vagy a füstbombás zsúrfiucska stb. a demokráciára nem olyan veszélyes hogy, a lakosság többsége Békemenettel reagáljon!
    – Most kezdődik az úniós, választási kampány, és nem is kampány eszköz…
    – Ha, évközben indokolt, a Békemenet elindul, hogy teljesítse küldetését…👥👥👥👥👥👥👥

  • Kis Ferencnek mondom,hogy mindenki hallja,föleg a CÖF-ösök.Aktualitás korábban sem van,ha volt,akkor ma is lenne.Én azt hiszemó,hogy az elmaradásnak oka (remélem)az lehet,hogy elszégyelték magukat a korábbi tetteikért,mert amit tettek az a haza tönkretételének segitője volt.

  • T.Tüske Zsófia!
    – Köszönöm, a szíves biztatást, és legott neki ugrottam a „tojásos nokedli fejes salátával” c. ikónikus étel megkomponálásnak …
    – Sokat tapasztalt, kedves zsidó házaspár szállásadóim, előszőr is a nem régen volt kólifertőzés miatt azt tanácsolták, nehogy fejes salátát behozzak a házba…
    – Azért a farkasordító kanadai hidegben beszereztem egy szép csomagolású lisztet, meg 10 tojást… – maga az un. nokedli katasztrofálisan „sikerült”….
    – Aztán a szobámban émelyítő juharszirupos műkenyeret eszegettem, – és arra gondoltam, hogy egy magyar leányka, ezt a kisujjából kirázná, és még a paprikás csirkét is akár…

  • Tüske Zsófia

    slapaj: a nokedlihez csak egy bögre liszt, egy csipet só, 1 db tojás és némi víz kell. zubogó sós vízben kell kifőzi, – nálunk van itthon nokedliszaggató, ha Kanadában nincs, akkor deszkáról kell késsel a vízbe lökni a nokikat. akkor jó, ha feljön a víz tetejére. akkor le kell szűrni, kis olajra rászedni, átforgatni és mehet rá 2-3 tojás. ez kb egy adag. először lehet, hogy nehéz, de később gyakorlatot szerez az ember. a fejes salátát alaposan meg kell mosni, a szállásadókban nyilván elevenen él az a halálos bakteriális fertőzés, amit mexikói salátától kaptak Kanadában piknikezők. de ezen 2-3 bő vizes mosás segít

  • Tüske
    Ha a mostani magyar néhány ezres gagyi-tüntetések az elmúlt 6-8 év alatt a „legcombosabbjai” (Ön szerint), akkor még nem látott igazi(!) kormány ellenes tüntetést. Én láttam ilyet Franciaországban ahol remegett a föld a St Michel boulevarde alatt a hatszázezres tüntető tömeg alatt.

    Andrew_s
    Lehet, hogy a „kisemberek” (nincs ilyen, ezért az idézőjel) nem tartják „rabszolgatörvénynek” a tvr. módosítását? Nem tudom így van-e mivel nem vagyok érintett, de mintha más (nyugati-) országban is lenne hasonló rendelkezés a munkavállalókat érintendő.

  • Békemenet = Az állami terror egyik trükkös megnyilvánulása

  • SOB* :

    „megmozdulás” mi ?
    Te idióta 😀

    *SOB = Slapaj of Bájerzsóti

  • Kis „Békemenetes” Ferenc is idejár állami propagandát folytatni.

  • slapaj
    2019 január 25
    5:26 du.

    A békemenet nem egy megmozdulás, hanem a munkásőrség koordinációs rendezvénye modern csomagolásban. Mármint eredetileg. Mert az utóbbi időkben leginkább azoknak a rendezvénye, akik a koordinációból csak a nácit ismerik és vallják magukénak, vagy akik a munkásőrségi nosztalgiával túltöltöttek közül még életben vannak. Kiegészülve a lengyel B-közép katasztrófatúristáival és bértapsolóival, akik egyrészt nem élnek itt, másrészt úgysem értik, hogy miről ugatnak menet közben. De amíg az utiköltséget megkapják, a napidíj rendben megkerül, addig nem is foglalkoznak vele.

    Azt a szervezetet meg meg se próbáld független civil szervezetnek feltüntetni, amelyiknek a vezetőit miniszter tünteti azért, amiért olyan szépen támogatják a kormányt. Majd akkor térjünk erre vissza, ha a bármilyen szociális, humanitárius programsorozatért tüntetik ki ezt az antigravitációs perpetum mobile-egyletet

  • Tüske Zsófia

    Kis Ferenc: téved, láttam. Igaz,nem a BoulMich-en, és nemcsak ott, hanem Bukarestben is, a neten: Az a néhány, amin én ott voltam, attól még elég népes volt, bár a királyi csatornák többnyire meg sem említették.
    Azt viszont láttam, hogy ezeknek a csatornáknak a kamerásai járták a tömeget a résztvevőket pásztázva – és tudok olyan konkrét esetről, amikor arcfelismerők szoftverek alapján azonosítottak tüntetőket és rúgtak ki a munkahelyükről.
    De ha jól belegondol: míg a Békamenetre buszokkal szállítják a bértüntető lengyel testvéreinket (romániai magyarokat és ukránokat dettó) addig az az országhatár-közeli, akinek doszt elege van a rányomott orbáni nyomorból, a családban egy főnek jutó 30 ezer ft körüli jövedelempótló támogatásból nem fog felutazni Budapestre tüntetni (a vonatjegy oda-vissza 10 ezer fölött van).
    Én viszont azt remélem, a Boulmich-hez hasonló megmozdulás nálunk nem lesz, mert akkor már a vér is folyni fog.
    Én már iskolába jártam 56-ban és az is elég volt ebből a műfajból, amit láttam és amiről a szüleim beszéltek.

  • Tüske
    1) Nem folyhat vér Mo-n „polgárháborúilag” ez evidencia és nem is fog.
    2) Egyetértek: A „királyi csatornák” alig tudósítanak a tüntetésekről, de a hatalmi politika ilyen. Nincs ma objektív média sem Mo-n, de sehol az USA-tól Mo-ig. (A BBC volt ilyen egykor, de mára nem az.)
    3) Igyekszem politikailag középen állni. békemenetek buszoztatásáról én is olvastam. Számoljunk: A meneteken kb 4-500 ezres tömegeiről lehetett tudni. Egy autóbuszra kb. 40 ember (v. kevesebb) fér fel, ergo 400 ezer/40 = 1000 db autóbuszra lett volna szükség. Ez hihető? Ha nem, akkor a többi tüntető kikből állt? Kerülje el az önbecspást.

    A francia tüntetésekről még egyszer. Hatalmas, több százeres elégedetlenségi tüntetések nélkül nem lesz változás Mo-n. Azért, mert a) az ellenzéknek nincs tömegeket megszólító politikai programja (a jogállamiság hiánya, állami korrupció, stb kevés), b) a magyar emberek nagyobbik része érdekelt az orbáni statusquo fennmaradásában (kb úgy mint Cuba-ban – ezt is megtapasztaltam közelről)

    ps: Véleményem szerint az orbáni NER-t baloldalról nem lehet megbuktatni.

  • Tüske Zsófia

    Kis Ferenc:
    http://elsoleutes.hu/hanyan-voltak-a-bekemeneten/
    https://civilhetes.net/ingyenbusszal-a-bekemenetre ebben vannak képek ia az Andrássy úton parkoló buszokról
    https://varosikurir.hu/bekes-kirandulas-a-bekemenetre-utaztatas-egy-kicsit-gyulolkodni/
    és hogy adjuk a tudománynak is teret: https://politikatudomany.tk.mta.hu/uploads/files/Bene_Marton_SPS(1).pdf

    attól tartok, nem én vagyok az, aki becsapja saját magát

  • Ha orbán azt mondja- NEM LESZ BÉKAMENET, akkor az nem azt jelenti, h nem lesz, hanem nagyeséllyel lesz!
    Az utolso 10 napban fogják a terveik szerint bejelenteni hatásvadász modon, valami kamura hivatkozva.
    De ma sincs 100%-os terv, hanem ahogy az utolso pillanatban az érdekeik, a helyzet adja!!!
    Ez azért jo, mert már most be lehet jelenteni, pl. A Kétfarku kutyapárt vezetésévelegy kontrarendezvényt, pl. „BÉKAMARS-t”
    Azon beöltözve lehetne gunyolni egy jokedélyü felvonuláson a diktaturát a diktátorral!

    Amugy nincs értelme a számháborunak, mert a békamenet kormányrendezvény finanszirozással, minden más ellenzéki pedig egy fenyegetettséggel terhelt demonstrácio, amely mindenki számára egyértelmüvé lett téve, h nemképes a kormánybuktatásra a diktatura fegyveres elnyomoszervezetei miatt.
    Ezért sokan nem is megyünk ki, majd csak akkor, ha gerincét törve gyökeresen megsemmisitjük ezt a diktaturát.
    Orbán szavaival élve-„majd mozdulunk a megadott jelre!”

    1848-ban, 1956-ban is csak egy kisebb csoport inditotta el a forradalmakat, most sem kell több. Bármelyik pillanatban robban a helyzet, ha ugy alakul. Orbánnak nem a demonstrácioktol kell hasmenést kapnia!

    A diktaturák diktátorait hatékonyan lehet csak végérvényesen kivonni a forgalombol. A demokrácia keretei csak a demokratákát korlátozza, a diktátort nem, ezért az ezen tul levö dimenziok a legfontosabbak!!! Az csak orbán szemfényvesztö trükkje, hogy amig rá nem érvényesithetöek a demokrácia szabályai, addig minket abba szeretne kényszeriteni!
    NYISSUK KI A SZEMÜNKET! MERJÜNK NAGYOT GONDOLNI!
    A DEMOKRÁCIA SZABÁLYAI MÁR NEM ÉRVÉNYESEK, AKI AZ ELLENKEZÖJÉT HAZUDJA, AZ A MINDENKORI DIKTÁTOR SZEKERÉT TOLJA! DIKTATURÁBAN NEM ÉRVÉNYESEK A DEMOKRÁCIA SZABÁLYAI!!!

  • Békamenet nagyeséllyel lesz, de csak az utolso pillanatban kiválasztott legütösebb szogennyükkel!!!

    Viszont BÉKAMARS megtartása nagy, országos poén lenne!

  • Tüske

    Én nem tudok meggyőző érveket felhozni a részvételi számokat illetően de lehet, hogy Önnek konkrét információi vannak (kétlem).
    Amit tudok: A tudósító médiumok mindegyike torzít, az egyik „balra” a másik „jobbra” húz. Ezt ajánlom, hogy vegye komolyan figyelembe.

    Más. Nincs jobb- és nincs bal-oldal (ezért az idézőjel). A választó vonal: az globalisták/internacionalisták vs. nemzeti politizálás között van világszerte. Ki-ki döntse el, hogy melyik mellett áll.

  • Tüske Zsófia

    Kis Ferenc:
    a számomra elvesztette a jobb/bal a jelentőségét. Mert a kvázi-jobb fidesz leginkább Lenin bolsevik-pártjára emlékeztet és egyre inkább a rákosi-kor irányába tart. A baloldal meg szépen, saját maga is részt vett a felőrlésében. Még magát sem képes megvédeni, nemhogy a kifosztottakat. Ebben tehát egyetértünk.
    Kérdés, mit ért „nemzeti politizálás” alatt. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a „nemzeti politizálás” kimerül abban, hogy az országot leválassza a világ más részeivel való összemérés lehetőségéről. A nemzeti politizálás jegyében – ami szerintem kimerül abban, hogy a kokárdával, a Szent Koronával, a királyi Várba költözéssel (nem találja ezt profánnak egy alcsúti vályogból magát felvakart, aszocializmus és Soros György által helyzetbe hozott ravasz és bosszúálló alaktól?) és üres, valódi tartalom nélküli jelszavak sulykolásával kábítsa el azokat, akik valódi teljesítmény nélkül akarják magukat más népeknél felsőbbrendűnek érezni. Amit valahogy nem is akarnak látni: a „nemzeti politizálás” kétszáz évvel ezelőtti helyzetbe lökte vissza a kádár-korban elég jól beilleszkedett cigányságot, már nem hárommillió, hanem négymillió koldust teremtett, lerombolta a közoktatást,a felsőoktatást kivérezteti, a tudományt és a kultúrát rákosi mintájára próbálja idomítani, az egyészségügyet, a kórházakból halálgyárat teremtett, és felszámolta a szociálpolitikát. Hamis adatokkal traktálja a világot, a lakosságot elzárja a tényleges információtól, a környező országokból importál magának támogatókat és új állampolgárokat, úgy, hogy az ide születetteket hátrányba szorítja, őket megvásárolja. És maguk, mérgezett egér módjára, mákonyos jelszavakkal elkábítva nem látják mindezt, mert felülhettek a saját maguk bronz-lószobrára, és hiszik magukat felsőbbrendűnek, míg a környékbeli népek már messze maguk mögött hagytak minket. Globalista-internacionalista politika? Aki képes felvenni a kesztyűt más országokkal és teljesíteni, sőt esetleg nyerni is, az maguknak rögtön meg van bélyegezve (Soros-ügynök, és komenyista, hahaha.)
    És még arra sem képesek, hogy megcsodálják a multikultira épült Egyesült Államok tudományos teljesítményét. A teljesítmény a maguk szemében kimerül a nemzeti jelszavak sulykolásában, a Patyomkin-díszletek valódinak képzelésében és a máshonnan jöttek elutasításában. (kivéve, ha azok pénzért jöhettek ide, mert akkor már nem számít, ki és miért furakodott ide)