Művészi díjat Pócsnak, a horrorfilmesnek!

2019 március 27 10:07 de.62 hozzászólás

Pár napja röppent fel a hír a korántsem új, közel évtizedes, videóról, amelyen Pócs János, akkor önkormányzati képviselőként az élve-égetéssel „viccelődik”. Majd még meg is magyarázta, hogy a videó tulajdonképpen a cigány férfi kérésére készült. Ami ugyebár legalább annyira életszerű, mint az, amikor az öngyilkos a tizedikről úgy ugrik ki, hogy becsukja maga mögött az ablakot.

Tekintettel arra, hogy a kazánba zárt férfi azóta halott, Pócs is azt mondhat, amit akar. Mondhatja azt is, hogy vicc volt az egész. Holott viccnek még akkor is morbid lenne, ha elhisszük, hogy az. Amellett aligha olyan akcióról van szó, amit épeszű ember külön kér. Mármint akkor, ha nem egy erre kiképzett, és alapvetően az ilyen szituációkra „gyúró”, abból élő kaszkadőrről van szó. Márpedig ilyen információnk nincs az esettel kapcsolatban. Bár még előfordulhat, hogy holnaptól az azóta szintén meghalt Andy Vajna megbízásából készült, profi kaszkadőrrel forgatott horror-vígjátékká válik a történet. A mindig igazat mondó fideszes képviselők csalhatatlan mikrofonállványainak külön ajánlásával. Pócs János esetleg még külön kitüntetést is kap. Netán egy művészeti alap különdíjával cizellálva.

Addig azonban nyugodtan emlékezhetünk arra a történelmi korszakra, amikor az élve elégetés a keresztény egyház ténykedésének az egyik védjegye volt. Úgyhogy az sem kizárt, hogy Pócs Jánost csak a keresztény történelmi nosztalgia hatotta át annyira, hogy idáig fajult. Valószínűleg komoly frusztrációt is átélve eközben. Elvégre a nagy elődöknek főtereken, önmagukat a gyíkagy kizárólagos uralma alá üvöltő tömegalkotó hittestvérek előtt lehetett elégetniük azt, akire sikerült valami agyhalott vádat rábizonyítani. Pócsnak azzal, hogy sutyiban, és szinte csak félmunkát végezve kellett ezt filmeznie akár fájdalomdíj is járhatna az így elszenvedett frusztráció miatt. Azért persze annak idején sem volt Jézus tanításai szerinti az inkvizíció ténykedése. De egy igaz decibelkeresztény nem hagyja magát Jézus tanításaitól zavartatni. Az különben is csak egy csóró menekült volt. Nem úgy, mint azok, akik rá hivatkozva birtokot, hatalmat hazudoztak, üvöltöztek össze maguknak.

Egy kicsit később aztán százezrek semmisültek meg speciális kemencékben. Igaz, előtte gondosan megölték őket. Ami kétségtelenül egész humanista megoldásnak tűnhet az élve elégetéshez képest. Mindenesetre kicsit kínos lenne az, ha kiderülne: Pócs szerint a hitlerista hominida biomorfok tulajdonképpen humanista elhajlók voltak. Habár a jelenlegi kormányhatalom elég erőteljes léptekkel próbálja meg a szélsőjobbos térfoglalást ahhoz, hogy már talán nem is lenne kínos egy ilyen helyzet sem. A Fidesznek. Mert azért az országnak már az is elég kínos lehetne normálisan, hogy a videó felszínre-bukkanását követően nem percei vannak a jelenleg parlamenti képviselő Pócsnak a parlamentben. Igaz, ehhez kellene némi morális érzék abban a házban.

De a moralitás is valószínűleg olyasmi a kormánypártok környékén, amit felesleges keresni ott, ahol az nincs. Mert a gerinceket leadták a ruhatárban, és a helyét is megtöltendő zsebnek nyilvánították.

62 hozzászólás

  • Tüske Zsófia

    Ez a pócs sosem lenne kínos a fidesznek. mert igen jeles képviselője a NER-nek. Hogy miért került gázszerelő végzettséggel, még érettségivel sem rendelkezve parlamenti képviselőnek, nem tudni. Lehet, hogy a szagmunkás-(!)képzőben a jogos önvédelemről elhíresült mérszaros lőrinc osztálytársa volt.
    mindenesetre meghálálta a kiemelést, és buzgón bizonyítja, hogy egy húron pendül a csutival, a buzgó sorosozásban is. Mert erdélyi testvéreit meglátogatva – közös disznóölésen ráírták a halott malacra, hogy ő volt a soros…. és mind kedélyesen röhögtek pálinkával a kezükben a remek viccen… a nemzeti összefogás és a kiváló magyarság nagyobb dicséretére.és á, dehogy gondoltak ők Soros Györgyre, hogy is képzelhet róluk bárki is ilyet.
    https://index.hu/kulfold/2017/12/08/bloomberg_pocs_janos_fidesz_soros_diszno/

  • Azt azért ne felejcsük el kedves feleim,
    hogy a vadállat kócsagtollas Horthy-legények
    sok embert égettek el elevenen úgy hogy a gőzmozdony
    kazánjába dobták be őket. Szaal a szellemi iránymutatás adott.

  • Ez a Pócs nevezetű hórukklegény nem tesz mást, mint őcsényi módon, határozottan kinyilvánítja véleményét, miszerint egyetért főnökének az etnikai homogenitásról megfogalmazott nézetével. (Mi, magyarok, stb. …,”oszt jó napot!) – (Szegény Hitler! Ha tudta volna, hogy ilyen követője lesz, valószínűleg nem locsoltatta volna le magát benzinnel …)

  • Geyza
    2019 március 27
    3:53 du.

    Gondolom kedvenc horthysta olvtársaink most éppen az eligazításokon ülnek, hogy miként is kéne erre reagálni.

  • Andrew_s
    2019 március 28
    4:24 de.

    Geyza
    2019 március 27
    3:53 du.

    Gondolom kedvenc horthysta olvtársaink most éppen az eligazításokon ülnek, hogy miként is kéne erre reagálni.

    ———————————————————————————————–

    És ebből marad ki a fórum esze? A jól és többszörösen tájékozott egyetlen hiteles informátor? Mi lesz most „kintiekkel no meg a hazai normálisakkal!!!!!?????? ”

    Pócs egyébként egy igen primitív balhésztár, pontosan olyan amilyenre a Fidesznek szüksége van – a gond, hogy a helybeliek megeszik és beveszik ezt a „mindenkinek apja vagyok, érdemei szerint büntetek és osztom a dicséretet híveimnek” mentalitást! A barátkozó, jóságos uraság akit a mindenható a vezér közbenjárásával azzal bízott meg, hogy felügyelje települése erkölcseit, mert rendnek kell lenni, és ennek fenntartására csakis a kiválasztott fidesz-pártkatona nyerhet megbízatást! De – ha már! – Pócs vicces kedvéből csak annyira telik, hogy a boldogtalan sorsú malackát ilyen szellemesen kidekorálja (persze szigorúan politika mentesen, mert rossz az aki rosszra gondol) akkor legalább az erdélyi testvéreinek lehetett volna annyi esze, hogy nem fotózkodnak egy ilyen nyilvánvalóan kényes szituban az önnön humorától elalélt porondmesterrel! Igaz, a „lé határozza meg a tudatot” – hát mer valaki ilyen esetben az jó ízlésre is gondolni? Ha ez a videó valóban már évekkel ezelőtt készült, akkor nyilván oka van, hogy miért most került napvilágra, de sajnos nem szólt akkorát, mint azt a felfedői remélték, és szerintem ez az igazi gond: már nem is lepődik meg igazán senki, a helyiek meg szinte természetesnek vették, hiszen ehhez szoktak hozzá! Az már majdnem mindegy, hogy a példamutató kazános eset alanya, a roma származású „jóbarát” már eltávozott az élők sorából (állítólag) a „bemutató” mindannyiuknak szól – értsenek belőle! Ennek ellenére, vagy inkább ezzel együtt választották újra a falu első emberének Pócs Jánost – mert megérdemlik, ahogy a reklám is mondja!

  • Besancon
    2019 március 28
    9:09 de.

    Hja a Kertészi „alattvaló” mentalitás…

  • Geyza – Pontosan!

  • Néköm itten csak égy kérdésöm vagyon: Hun van mostan innen Boda Marcsi? Vagy mostan ippeg nem ér rá, mert hamuzza a kan-dallóját?

  • Miklós bá’
    2019 március 28
    2:41 du.

    Fényesíti a dildóját hehehee

  • Miklós bá’
    2019 március 28
    2:41 du.

    Marcsi el van tiltva a KMH moderálási szabályzatának megszegése miatt erre a hétre, hogy Bolondok Napján visszatérjen.

  • Christopher Adam

    HunCanada, elképzelhető, hogy ha majd lejár a felfüggesztése pont a keresztényüldözésre fog hivatkozni, hiszen utolsó kommentjében (ami már nem jelent meg) többek között ezt írta: „Én valóban keresztény vagyok, és talán az nem bűn.” 🙂

  • Chris:
    Nem lehetne hogy ne járjon le annak a szörnyetegnek a felfüggesztése ?

  • Christopher Adam Kereszténynek lenni nem bűn, de annak hazudni magát az. Marcsiba annyi kereszténység jutott, mint egy meztelencsigába. Sajnos a magyarok többsége is így van vele, nem szokatlan ez arra. Megjárná Jézus, ha ott születne újjá.

  • Jó, jó … de hun vannak az eevtársai? Mi lesz így a mundér becsületjivel?

  • Christopher Adam
    2019 március 28
    3:47 du.

    😀 Minden bizonnyal így lesz, Chris. 🙂 Sajnos ez sem magától jut eszébe majd, hanem, hogy „súgtál” neki most egy ötletet. 😀

    Amúgy megkérdezném Marcsit, hogy miben merül ki a kereszténysége. Legalább egy példát említsen már meg, amit keresztényi szellemben tesz mindennapjaiban. Eddig én még nem találtam ilyet a hozzászólásai alapján, csak épp az ellenkezőjét.

  • Tüske Zsófia

    Chris: ha boda keresztény, akkor ismernie kell János evangéliumában az alábbi igét: „Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. S ezt mind az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”
    Az álkeresztények mindig elfelejtik azt, hogy a kereszténység az nem hejehuja és vígasság, se nem nászmenet.

  • Christopher Adam
    2019 március 28
    3:47 du.

    Szerintem az „igazán keresztény” egy más, mint Boda 🙂

  • Nehez elhinni, de Jezus meg Bodaert is meghalt es magara vette a buneit es biztosan azt is mindenki tudja mit valaszolt arra a kerdesre, hogy hanyszor kell megbocsatani a bunosnek…
    A kitiltas szerintem is jogos volt, de ha tenyleg kereztenynek tartja magat talan kene adni neki eselyt arra, hogy valoban azza is valjon. Persze, csak ha valoban az akinek kiadja magat es nem NER troll/robot.

  • Tüske Zsófia
    2019 március 28
    5:07 du.

    OIM* csak egy divat-keresztény..

  • Geyza
    2019 március 28
    3:49 du.

    Chris:
    Nem lehetne hogy ne járjon le annak a szörnyetegnek a felfüggesztése ?

    ——————————————————————-

    Geyza kedves, tudhatnád, hogy Bodát nem függesztette fel Chistopher – Ő maga kérte a felfüggesztést, amilt aztán C. megszavazott !-:)))

  • Kenny
    2019 március 28
    3:55 du.

    „… Sajnos a magyarok többsége is így van vele, nem szokatlan ez arra. Megjárná Jézus, ha ott születne újjá…”

    —————————————————————————-

    Kedves Kenny, Nem tudom mi bajod a „magyar keresztényekkel”, amikor ők vasárnap misére járnak, imádkoznak, énekelnek, meggyónják a bűneiket, igazán keresztényi módra bedobják a perselypénzt, tehát még adományoznak is nemes célra – igaz hétfőn kezdik előröl a zsidózást, cigányozást, migráncsozást, a kirekesztést, címkézést és a gyűlölködést stb de az nem számít, ha vasárnap újra meggyónják azokat, és valószínű míg tart az áhítat, akkor, azokban a percekben komolyan is gondolják ! Majd megint elmennek a templomba, hányják magukra a keresztet, óbégatva énekelnek, hogy lehetőleg mindenki hallja, lássa hogy ők ott vannak, és ezzel kompenzálják is azt ami nem illőt esetleg hét közben elkövettek és végül is tökéletesen megvannak elégedve magukkal! A koldusnak, hajléktalannak időnként pénzt adnak, néha egy egy szervezetnek – ha nem tudnak vagy nem akarnak, akkor sűrűn nyugtatgatják magukat, hogy ” biztos ő tehet róla, hogy odakerült ahol van, mindenkit csak nem tudok eltartani, há’ nekem ki ad?” Kissé kényszeredetten ugyan, de nyugtázzák, hogy a világ végül is így működik, „van annak aki el nem issza” és bár kevesen vallanák be, de valahol igaznak vélik azt a bölcsességet, hogy „mindenki annyit ér amennyije van” és különben is „Magyarország a magyaroké – én sem megyek senki nyakára….stb stb ” Lehetne regénnyi érzékletes példával és elképzeléssel ragozni a témát, de saját tapasztalatom és „világlátásom” alapján az átlag magyar keresztény nagyjából ezt a formát hozza – és itt most őszinte tisztelet a kivételeknek, mert ők is vannak szép számmal! Hogy máshol milyenek a keresztények nem igazán tudom, ahhoz nyilván behatóbban kéne ismerni egy egy népnek az általános hangulatát, hajlandóságait, mindennapjait és úgy általában a közerkölcseit, de ami a hazai légkört illeti, azt gondolom nem járok messze a valóságtól!

    Szóval én is azt hiszem, ha Jézusnak kéne „újraszületési helyet”választani, nem biztos, hogy ezt választaná!

  • Besancon:

    Ja értem..
    Úgy minnyá más a leányzó fekvése.

  • SzandiMandi
    2019 március 28
    11:58 du.

    Nem igazán vagyok tiltáspárti. Egyszerűen azért, mert a tiltás nem győz meg senkit, viszont elszigetel egy másik véleményt.
    Ami Jézus halálát illeti: a liturgikus szövegek szerint magára veszi a világ bűneit. Ezen az alapon nincs is bűnös a világon. Holott tudjuk, hogy van. Hacsak nem megyünk bele abba, hogy ki számít bűnösnek a szó teológiai értelmében.
    Egyébként az értelmezési tartományokkal csak a baj van. Ha ugyanis komolyan vesszük azt az intelmet, hogy a leghátsó szobában és ne közösségben, hivalkodón imádkozzanak az emberek, akkor mindenki megszegi a tanításokat, aki templomba jár.
    De ez messze megy Pócstól….

  • Joga van tudni, mire készül Jézus! 🙂
    Konferenciát szervezett a Századvég a kereszténységről.
    https://hvg.hu/itthon/20190329_Joga_van_tudni_mire_keszul_Jezus

    Meg kell védeni Jézustól a kereszténységet. 🙂

  • Tüske Zsófia

    Szandi: „azt is mindenki tudja mit valaszolt arra a kerdesre, hogy hanyszor kell megbocsatani a bunosnek…” hetvenszer hétszer

    de azt is mondta ám: menj, de többet ne vétkezzél.

  • Ugy van Zsofia! Teljes hittel es oszinten torekedni kell az igazsagra es a buntelensegre, meg akkor is, ha tudjuk, hogy ez eddig meg csak egyetlen „embernek” sikerult maradektalanul.

  • Besancon Úgy tudom, hogy a bűnbocsánat és feloldozás csak akkor „jár”, ha megbánod bűneidet. Ha meggyónsz és megbánást hazudsz, akkor miután Isten mindent „lát”, bűnös maradsz. Az itteni nagy keresztények mind elkárhoznak, mert nem elég, hogy közük nincs Jézushoz, még büszkén hirdetik is.
    Mi bajod a “magyar keresztényekkel” Annyi, hogy nem keresztények, csak hangoztatják kereszténységüket.
    Itt nálunk nem divat tudni, hogy a másik milyen vallású. Egyszerűen nem illik megkérdezni. Szomszédunkról sokáig csak azért gondoltuk, mert miseidőben nincsenek itthon. Azután apróbb jelekből és egy csodálatos ajándékukból kiderült, hogy komolyan katolikus hívők. Ezért hoztunk nekik Vatikánból ajándékot, és örömük bebizonyította. Sajnos az egyházak itt is bele akarnak szólni az emberek életébe, ezért az emberek elfordultak az egyháztól, a fiatalok pedig komoly ellenállást tanúsítanak velük szemben. Ezt a népszavazások bizonyították, szerintem helyesen. Úgy látom, nem Istentől fordultak el igazán, hanem az egyháztól. Viszont szépen elvált az állam az egyházaktól, nem önti az adózok pénzét a papoknak. Ez egy picit engem is zavar, mikor csodás templomok fenntartására nem adnak pénzt, de jobb így.
    Tartsák fent a hívők és a turisták.
    Megjegyzem újra, mielőtt itt többen felhördülnek, nem Ferenc pápa miatt fordultak el, hanem az egyház viselt dolgai miatt, és azért mert állandóan drasztikusan bele akar szólni abba, amihez semmi köze. A második nagy népszavazási pofon után Dublin főpapi méltósága el is ismerte, de nem az embereket ostorozta, hanem magukba kereste a hibát. Buta ember.
    Még egy apró mellékszál. Most terjed a katolikus templomok elleni erőszak Európába, amit én egyszerű kivégzéssel jutalmaznék. Minden templom (mecset stb) elleni értelmetlen inzultust. Ilyenkor azonban eszembe jut, mikor az angol protestánsok feldúlták Szent Columba Katedrálisát Derry-ben, még az orgonát is szétbarmolták. Pedig ökumenikus és hídépítő tevékenységet folytat. Barbár nem csak a muszlimok között van.

  • kenny
    2019 március 30
    5:56 de.
    „Besancon Úgy tudom, hogy a bűnbocsánat és feloldozás csak akkor “jár”, ha megbánod bűneidet.

    Erre írtam, hogy teológiai értelemben már a „bűn” fogalma sem egyértelmű. Megbánni nyilvánvalóan azt tudod, aminek a tudatában vagy. Ha úgy követed el, hogy pontosan tudod, hogy bűn Isten és tanításai ellen. Nem tévesztendő össze a jog szerinti bűnnel, ami bírósági, társadalmi, elvárási kérdéskör.

    Ha tehát valaki a maga mércéje szerint (IQ), nincs tudatában annak, hogy ő most éppen bűnt követ el, az bűnös-e? Ha a közösség nyomására mégis hamut szór a fejére, akkor nem válik-e képmutatóvá akaratán kívül? Nem éppen a közösség teszi a saját mércéje szerinti megbánásra-kényszerítéssel bűnössé? Annak hamis voltával ugyanis biztosan tudatában van, hiszen szerinte ő nem is bűnös.

    Az egész feloldozósdi, gyónásosdi nem más, mint a köznek szóló, képmutatás ebből a szempontból.

  • Andrew_s Egy nagyon keresztény csak tisztában van azzal, mit szabad neki? Rendszeresen olvassa a Bibliát, hallgatja a prédikációkat és a Tízparancsolattal is tisztában van. Gondolom én.
    A gyónásnak talán annyi jelentősége van, hogy sok ember megkönnyebbül ha elmondhatja valakinek ha rosszat csinál. Nem irigylem a papokat egy kamaszfiú gyónásánál. 🙂

  • Andrew_s
    2019 március 30
    12:24 du.

    az igazi bűn fogalmához.
    Mikor gyerek voltam, lakott az uccában / XI.kerben /
    egy afféle „ájtatatos” família. Még a nevük is régi dicsőségre hajazott.

    Egyszer, focizás közben a gyerek megkérdi tőlem, tudom e mi a legnagyobb bűn?
    Mondom neki : Ölni? Vagy rabolni ?
    Erre aszongya:
    -Áá dehogy..Kotonnal b..szni. Az a legnagyobb bűn.
    Ezen kissé elcsodálkoztam, otthon megkérdeztem a fateromat hogy mi az a koton amivel bűn a b..szás?
    Hát erre csak röhögött…

  • Bizony, bizony se szeri se szama a koton tiltasanak a bibliaban 🙂

  • Az utobbi idoben divatba jot a keresztenyseg ocsarlas a vilagban!
    En nem tartom a keresztenyeket bunosnek! Minden ember bunos, ki jobban, ki kevesbe! Persze ez nem mentseg e a bunosoknek, de ez az igazsag! Ma ha hireket hallgatom vagy olvasom, fotem mananpsag! Ilyenkor eszembe jut az otthoni vallas uldozes az 5O es evekben! Szegeny Mindszentni Jozsef szenvedeseit, es mas papok uldozedeset! Meg en is megszevedtem anno, Egy evet, a Fiatalkoruak Bortoneben,Csak EGY MONDATERT! Ugy latszik a vallastalansag, mostanra Vilag SZOKASA VALLT!

  • Andrew_s

    Bár vannak kialakult szokások, a vallás, illetve a keresztény egyháztörténet útkeresések, elágazások, és ilyen-olyan szakadások története. Jézus példázatokban és gyakran talányosan fogalmaz. A Bibliát kezdettől ki-ki a saját lelkiismerete szerint értelmezheti. Istent és az igazságot keresni kell, miközben el is lehet tévelyedni. Hogy elődeink melyik felismerése volt helyes, illetve téves – nekünk kell megállapítani. „Keressétek először isten országát és az ő igazságát, és minden egyéb megadatik néktek.”

    A „Jó pásztor” című fejezetben van egy utalás. „Az én juhaim ismerik az én hangom és követnek engem. Az idegen hangját nem ismerik, attól elfutnak.” Tehát, érdemes a lelkiismeretünk szavát követni – már akinek van.

  • Kenny

    „Az itteni nagy keresztények mind elkárhoznak, mert nem elég, hogy közük nincs Jézushoz, még büszkén hirdetik is.”

    „Itt nálunk nem divat tudni, hogy a másik milyen vallású. Egyszerűen nem illik megkérdezni.”

    Igazán, Kenny? Köszi. Na és új hazádban provokálni azt illik? Mert – ha nem vetted volna észre – a KMH-n a szerzők és a hozzászólók egy része ezt teszi.

  • Figyelő Senki nem ócsárolja a keresztényeket, hagyd már abba. A hazug, álszent álkeresztényeket ócsároljuk. Sajnálom ha ez Téged sért.

  • kenny
    2019 március 30
    2:09 du.

    Épp ez az. Nem az a kérdés, hogy mi a kodifikált bűn, hanem az elkövetéskor valóban bűn-e? Nem kodifikáltan, hanem az adott embernél az adott pillanatban.
    Kodifikáltan szépen le van írva, és akár utólag is felnégyelnek a (szokás)jog jegyében. De „belülről”?

  • Kenny 2:09

    Írod, „Egy >nagyon< keresztény (gondolom egy katolikusra gondolsz) olvassa a Bibliát…" De gondolhatsz,pl. Hegedűs Lóránt magvallottan zsidógyűlölő református lelkészre is, akit rasszizmusa folytán sem zárt ki gyülekezete magából…

    Álljunk meg egy szóra, mert a katolikus – tekintve a belső utasításra, hogy "ne fürkészd Isten útjait", nem olvassa "a Bibliát" úgy a maga teljes egészében, legföljebb az úgynevezett katekizmust, amely a katolikusok házi használatú válogatású kiskátéja…

    Aztán meg írod, hogy tisztában van a Tíz parancsolattal is.
    Hát kérem a katolikusok tíz parancsolata nem egyezik a szintén keresztény protestánsokéval sem és mégúgy nem az . e r e d e t i – Mózes II. ill. az V.-ben foglalt Dekalógus nevet viselő törvénygyűjtemény – k ő t á b l á b a . vésett Isten-szavával.

    Tessenek csak elolvasni a "változatokat", hogy mennyire eltérnek az eredetitől. A kf. variációk nem véletlen éppen az újabb, majd mégújabb szerkesztők szintén különféleképp értelmezhető . c é l j a i t . szolgálják. És akkor ott vannak a különböző nemzetiségű, vagy anyanyelvű . f o r d í t ó k (fordítások fordításai 🙂 ) változatai állítólag egy témára. Pedig dehogy, hisz ahány nyelv annyiféle…

    Márpedig az ún. "zsidó-keresztény kultúra" alapja és minimuma éppen 10 parancsolat "konszenzuson alapuló közös értelmezése" lenne, ill. lett volna. A bűn azonos értelmezése.

    De ha csak azt vesszük figyelembe, hogy Katolikus Egyház nemcsak korábban, de a II.VH. után is tök' félremagyarázta a bűn és a bűnbocsánat fogalmát, hát az botrányosan egybe esett az Isten által lediktált tilalmakkal. Vegyük csak azt, hogy háborús bűnös gyilkosok tíz, és százezreit mentették át Európából dél-Amerikába azzal magyarázva, hogy Isten dolga a megvallott és megbánt bűnök felett ítélkezni nem pedig a földi bíráknak, akkor egyértelmű bűnrészességről beszélünk.

    Ideológiai jelentősége van annak, hogy emberi csoportosulás (egyház) tagjai maguknak vindikálták gyilkosságok és tömeggyilkosság felmentő jogát, szökésük elősegítését, nemcsak a bűnpártolás, de még a legsúlyosabb . b l a s z f é m i a . bűnét is magukra vették, hisz pl. az ún. "egérúton" gaz gyilkosokat részesítettek a felelősség alóli kibúvás lehetőségében.

    Mindezt tetézi az is, hogy még a polgári jog is bűnpártolásnak, bűnrészességnek tekinti bűncselekmény részesének "előnyben" részesítését… Pedig az egyház(ak) igen-sok szolgája
    ezt művelte…

    Üdvözlettel – V –

  • SzandiMandi
    2019 március 30
    4:50 du.

    Ezt nem tudtam…

  • A minap a Klub-rádióba betelefonált egy jogász, hogy ennek a Pócs nevű helyi fid SS kiskirálynak ez az itt e cikkben is ismertetett gaztette szerinte kimeríti

    „a háborús és emberiesség elleni bűntett x, y, és z kategóriáit”.

    Véleménye szerint, mivel ez a bűncselekmény kategória nem évül el a politikai pártok nyugodtan pert indíthatnának e helyi földesúr ellen.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Figyelő 6:05-kor ír
    „az otthoni . v a l l á s ü l d ö z é s r ő l az 50-es években”

    .

    Speciel mi a Váci úton laktunk és iskolába is ott jártam. Volt ott egy, még a kapitalizmus éveiben a katolikus munkások számára a XX.század elején épült aprócska kápolna. Bizony akkoriban minden nagyobb ünnepen ott a környékünkön egy párszáz főt számláló ünnepi körmenet volt. A körmenet élén ministráltak az osztálytársaim is nagy hévvel rázva a szent csengőket… Esküszöm – nyolcadik osztályig jártunk egy osztályba – egyiküket sem üldözte senki, de még a szüleiket sem…

    A napokban lapozgattam a FORTEPAN-hu képtárat és 1912-nél figyeltem föl egy érdekes fotóra, melynek témája egy csendőröktől és rendőröktől jól körülvett, szabályos tégla-alakzatba tömörített rongyos embertömeg – de hol? – pontosan az én későbbi váci-úti általános iskolám előtt. A kép aláírása: „A Vérvörös csütörtök 1912.: Az elfogott munkások egy csoportja.”* [Na ezeket a hívőket, ill. vallásosokat aztán tényleg üldözték.]
    Ezek után utánanéztem e történelmi eseménynek. Azon a napon Budapesten ugyanis óriási munkásmegmozdulást vert le az államhatalom rendőrsége és csendőrsége. A mérleg 40(!) halott és több-száz sebesültet számlált, valamint százakat börtönnel sújtott a keresztény konzervatív hatalom [persze biztosan zsidók is voltak közöttük].

    Mellesleg mérlegében az 1904-es vasutassztrájk(!) halottban és sebesültben is kb. ugyanezt a mennyiséget produkálta, amikor a Tisza István vezette kormány szétverte a naggyűlésüket. Ott se számított az, hogy a résztvevők vallásosak, nameg az se hogy ők is magyarok… Hiszen akkor amúgy is mindenki vallásos volt, a csendőrgolyók pedig nem válogattak közöttük… Üldözték őket és kész.

    Üdvözlégy Klárika…stb.

    .

    * A fotó pillanatában alighanem éppen a Váci Fegyház felé hajtják a jogaikért és bérért küzdő munkásokat.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ui:

    A fide SS nemrég avatta újjá Tisza István „Kossuth”-téri szobrát és vitte szobortemetőbe Nagy Imre emlékét.

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2019 március 31
    6:42 de.

    Figyelőnek az sem számít hogy az ötvenes években volt a Magyar Néphadseregnek tábori fő-lelkésze.
    A faterom jól ismerte mert egy darabig kollégák is voltak.

    Dr. Szimonidesz Lajos tábori püspök, vezérőrnagy

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Szimonidesz_Lajos

    Gondolom ennek az lehetett az oka hogy elég sok hívő katona volt a Néphadseregben és ha lelki problémájuk akadt, akkor legyen kihez fordulni.

  • Voronyezs Nem a katolikusokra gondoltam hanem a keresztényekre. Miután vallásos nevelésben részesültem, ministráltam és foglalkoztam a vallással, sok mindennel tisztában vagyok, és kevés dolog tetszik. A különböző tizparancsolatokat is ismerem, sőt azt is tudom, hogy Mel Brooks szerint 15 volt, csak Mózes elbaltázta. 🙂 Éppen ezért tudom ki a képmutató hazug keresztény.

  • Andrew_s
    2019 március 30
    12:24 du.

    „Ha tehát valaki a maga mércéje szerint (IQ), nincs tudatában annak, hogy ő most éppen bűnt követ el, az bűnös-e?”
    ———————————————————————————————–

    Szerintem maradjunk annál az alapesetnél melyről Kenny írt, azaz hogy:

    „Besancon, Úgy tudom, hogy a bűnbocsánat és feloldozás csak akkor “jár”, ha megbánod bűneidet. Ha meggyónsz és megbánást hazudsz, akkor miután Isten mindent “lát”, bűnös maradsz.”

    Tehát a „bűnösség” ez esetben attól függ, őszinte e megbánásod az esetleges vétkeidet illetően! Ha csak teszi az eszét valaki, látszólag meggyónja vétkeit, de cselekedete csak felületes megszokás, ami a köznek szól, valójában eszébe sincs a lelke mélyén re hatolva megbánni bármit is, akkor csak a pap oldoz fel a 10 vagy akárhány penitenciával – de Isten nem, mert ő tudja, hogy hányadán állsz magaddal! Az az eset melyről te írsz, vagyis ha valaki a maga mércéje (szellemi képességei szerint ) nem bűnös, hisz fogalma sincs róla hogy ” bűnt” követ el, az szerintem sem tekinthető bűnösnek. Ám ami a gyónást illeti, megint csak visszautalok Kennyre:

    „A gyónásnak talán annyi jelentősége van, hogy sok ember megkönnyebbül ha elmondhatja valakinek ha rosszat csinál…”

    Ha valóban ezért teszi, akkor talán őszintének is tekinthető!
    Ám az is kérdés, kibontja e az „igazság minden szeletét” azaz a teljes igazat mondja – e, vagy csak – önmaga előtt is szépítve a dolgokat – bizonyos részleteket, sajátos megvilágításban fed fel! Mert ez esetben hiába megy gyónási szándékkal bűnbocsánatért a fülkébe, bűnös marad! Furcsa dolog ugyanis ez a gyónás – látszólag Istenhez folyamodunk, de mégis csak egy földi halandó közvetítésével tesszük, és amikor a sötét kis fülkébe belépünk, a „vonal túlsó felén” is egy ember ücsörög, és hiába, hogy ő Isten felkent szolgája, mi meg nem, azért mégis csak ott motoz az agyunkban ez a tény! És valószínű, hogy a meggyónni valóinkat is ehhez igazítjuk – én legalábbis így képzelem! Nagyon meglepne ugyanis, ha kiderülne – sosem fog – hogy mindenki a valós bűneit /vétkeit gyónja meg!

  • Bizony, bizony se szeri se szama a koton tiltasanak a bibliaban 🙂 (Mivel meg nem s letezett akkoriban).

    Katolikus testvereink a katekizmusbol veszik a tiltasat (ha jol tudom 🙂

  • KI donti el KI’ AZ IGAZI KERESZTENY? TERMESZETES, HOGY NEM AZ ATEISTAK. ELOSZOR Is/Jezus monndta; „cSELEKEDETIKROL ISMERITEK MEG OKET!”

  • SzandiMandi
    2019 március 30
    4:50 du. Mikor az apostolok a Bibliat irtak MEG NEM VOLT koton,.

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2019 március 31
    6:42 de.

    Ez nem vallas uldozesnek szamit. Ez a hatalom felelme a tomg demoonstralokkal szembe!

  • Gejza, ha teszem fel’ kicsaptak volna az orszag osszes iskolajabol 17 eves korodban, es AVH kihallgatasokra ideztek volna fel evig, ,majd eliteltek volna azert egy evre a Fiatolkoruak foghazaba, mert azt mondtad, hogy Szatlin nekem nem Isten, csak neki ajanlok fel jocselekedet, akkor maskep irnal Te is!

  • Ha már itt tartunk, hogy melyik egyház vezetöi hogyan álltak hozzá a tizparancsolat értelmezéséhez, azért illik megemliteni, hogy Luther Mártontól mocskosabb antiszemita nem is kellett.
    Még az inkviziciós gyülölethadjáratokon is tultettek a kirohanásai a zsidók ellen.

    Nem is volt olyan véletlen, hogy Hitlerre a lutheránus vidékeken szavaztak elsöprö fölénnyel.
    Amugy katólikus vidékeken nem nyert. De nem is várt soká a szabad választások felszámolásával.

    És ugye a lutheránosok is katekizmust tanulnak, van Kis-káté, meg Nagy-katé …. meg csák máté…

    Magyarföldön az akkori idökben talán ezért is jobban a kálvinizmus terjedt el, mint reformáció. Hiába volt sokkal prüdebb, de mégsem uszitott a zsidók ellen.

    De van neki is Kátéja, még heidelbergi is.
    Az olyan mint a nyomdagép, a heidelbergi.
    Nyomja ezerrel – a többi smafu

    Persze az 500 év elötti felmenöink erkölcsi értelmezéséröl beszélek ….

    Felvilágosodás csak nehezen jutott át, nem igen hagytak réseket

    Azóta sok viz lefolyt Dunán/Tiszán – aztán…????

  • Figyelo!

    Lukacs es Mark evengelium szerzoi nem voltak apostolok.

    Jezus szerint az igazi kovetoi (az igazi keresztenyek) megcselekszik a beszedeit.
    Tüske Zsófia mar nagyszeruen idezett egy csomo Jezus beszedet (asszem Matetol)- ami szerintem is pontosan ellentmond a NER altal kepviselt keresztenysegnek.

    Azt, hogy ki a kereszteny termeszetesen nem mi halando emberek fogjuk eldonteni (barmennyire is szeretnek egyesek!)

  • Figyelő Miből gondolod, hogy ateista vagyok? Mert elutasítom az egyházak hatalmát? Egy ateista nem ismerheti jobban a vallást, mint egy vallásos hiszékeny egyed?

  • Figyelo
    2019 március 31
    5:15 du.

    KI donti el KI’ AZ IGAZI KERESZTENY? TERMESZETES, HOGY NEM AZ ATEISTAK. ELOSZOR Is/Jezus monndta; “cSELEKEDETIKROL ISMERITEK MEG OKET!”

    ———————————————————————————————————

    Pontosan erről van szó, a kérdésére saját maga adta meg a választ – az „igazi keresztényt” a cselekedeteiről lehet megismerni! Aki tehát magát kereszténynek hirdeti, melldöngetve oktat másokat, valójában a gondolkodása, véleményei, sőt a konkrét cselekedetei is másról árulkodnak, az minden csak nem igaz keresztény – max. ál-keresztény! Sőt, hogy a klasszikusokat idézzem ” nem elég kereszténynek lenni, annak is kell látszani”

    ( Az idézet Kósáné Kovács Magda MSZP-s képviselő elhíresült mondására épül, mi szerint „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”)

    Egyébként senki nem „ócsárolja ” a kereszténységet és a keresztényeket – nem is értem erre miből következtet – pusztán a hamis „prófétákról” van szó, akik előszeretettel hirdetnek keresztény igéket, miközben ők maguk igen távol vannak ennek követésétől! Biztos Ön is ismer ilyeneket – én igen, nem is keveset!

  • Figyelo
    2019 március 31
    5:15 du.

    Kedves Figyelő, meg is válaszolta a kérdést, hogy ki dönti el ki a keresztény valójában. Pl vegyük Marcsit mert amúgy is tőle indult ki ez a polémia. Ő csak hangoztatja hogy az. Tettei, gondolkodása teljesen ellentétes azzal, hogy bármiféle értékbeli egyezőségen alapuló közössége legyen a kereszténységgel. Azt, hogy valaki úgy gondolja, hogy Keresztény attól még nem lesz az. „cSELEKEDETIKROL ISMERITEK MEG OKET”. Pontosan erről van szó.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    T.Figyelő! 5,54

    Azt tetszik mondani, hogy „az nem volt vallásüldözés” 1904-ben és 1912-ben, amikor úgy uszkve 40-40 embert küldtek vissza „megtérni az ő Urához”, mert ez Ön szerint csupán a hatalom félelmi megnyilatkozása volt a tömegdemonstrációval szemben…

    Be kell látnom, ebben van valami, csakhogy az akkori hatalom már eleve, sőt intézményesen, törvényekbe iktatva a vallást is képviselte. Abban a rendszerben a vallás szervesen épült be a hatalmi hierarchiába és fordítva is a vallás, az egyházak Istentől való elrendeltetésnek hirdették két intézmény [oltár és hivatal] tehát e „szent érdekszövetség” összefonódását.

    Ha tehát e kettő képviselői komolyan gondolták volna ember és ember isteni teremtésből fakadó összetartozását, akkor már a törvényeikben is tiltják felebarátja nemcsak, hogy kizsákmányolását, hanem előbbi ellen demonstrálók, születéstől fogva hívők és felekezeti tagok e-miatti legyilkolását és még úgy a bebörtönzését…

    Viszont ők, a hatalom úgyszintén vallásos, ámbár nem garantáltan hívő képviselői, csak a maguk és osztályuk érdekeit tartották szemük előtt a vallás által hirdetett Isten-előtti egyenlőség helyett.

    Így aztán hatalmuk vélelmezett Istentől eredeztetett tudatában válogatás nélkül nemcsak kardlapozták, de lőtték, sőt még szuronyozták is akár vallásuk tagjait és saját hittársaikat is és tették véressé a pesti flasztert ama „vérvörös csütörtökökön” …

    Kisztihand: t.h.u.

  • Auróra Boreálisz

    Fentebb

    többen is a bűnön, mint tényen vitáznak. Többen állítják azt, hogy más a polgári – joghoz kötött – és más az Isten által annak tartott bűn. Pedig az effajta különbségtétel nem más, mint relativizálás, vagyis a zsidó-keresztyén kultúra létezésének a tagadása, ami pedig történelmi kategória. Aki pedig ezt a kulturális fundamentumot tagadja az végsősoron válogat bűn és bűn között, illetve egyes bűnöket nem a súlyuk [súlyosságuk] alapján mérlegel, hanem azzal, hogy mindet Isten ítéletére bíz, azzal egyenlőségjelet tesz bűn és bűn közé közé, pedig különbséget tenni csakis a jog betűje képes…

    Márpedig ahol egy kenyérlopás éppakkora „”bűn””, mint a holokausztban való tettleg részvétel, ott nagy a baj a morális állapotokkal. A „ne ölj” parancsa szigorúan igaz minden hívőre, legyen az civil, vagy hordja bármely fegyveres testület mundérját, akkor is. Azzal például, hogy a katona háború után leveti a mundért, még nem mentesült az isteni parancs kötelmétől: Isten előtt ő még mindig bűnös…
    Egy kivétel van, ez alól, aki megtámadott hazájának honvédő háborújában vett részt, vagy önvédelmi helyzetbe kényszerült…

    Az Egyetemes (= katolikus) Anyaszent Egyház titka ebben a relatív morál-malomban rejtezik aképp, hogy a fenti módszerrel bárkit bűnösnek kiált ki (ld. anno boszokányperek stb.) és éppúgy ártatlannak „ítél” (ld. többezer menekülő náci bűnöst is), ha neki valami – ki tudja milyen – érdeke fűződik az ítéletekhez.
    A gyónás hatalma is ilyen „Istentől elvont”, ítéletek sokaságától terhelt, hazug, kitalált kamu jog…

    .

  • HunCanada

    „A cselekedeteikről ismeritek meg őket” Pontosabban a gyümölcseikről. Ezt azonban Jézus a tanítványoknak mondja, nem általában. Ugyanis, általában az emberek nagyon különbözőek. A maga korában Jézust sem ismerték fel, cselekedeteit pedig félremagyarázták. Úgy, hogy Boda Marcsinak van még esélye…:) 🙂

  • jani
    2019 április 2
    2:14 du.

    Olyannyira nem ismerték fel Jézust messiásként, hogy a zsidó vallásgyakorlók még várják a messiás eljövetelét.
    Azt, hogy a tanítványoknak mondta és „nem általában” ez így értelmetlen, ugyanis a közvetlen tanítványait TANÍTOTTA, és bizony minden követője, aki elfogadja és cselekszi tanait, az a tanítványának tekinthető. Boda nem tartozik ebbe bele, de igen.. értem a tréfát 🙂 Persze esélye volna, csak sütnivalója a pogácsán kívül nincs hozzá, hogy megértse a kereszténység nem a templomba járásban, és abban merül ki, hogy ő kijelent. Kijelenti és kész, hogy keresztény.

  • Amúgy mi van Bodával? kevés volt neki tegnapi az egy nap bolondok napja és repetázik belőle még egy napot? 🙂

  • Auróra Boreálisz

    Fortimbrasz
    03.31/ 5:24

    Mivel Szabó Tímea képviselőasszony tegnap a té-ház előtt felháborodásának hangot adva hangsúlyozta, hogy
    „még ha el is évült ez a bűncselekmény”, a fidesznek akkor is le kell vonnia a morális következtetéseit…”stb. és a tettest ki kell zárnia a fideszből.

    Még igaza is lehetne a kedves politikusnak, ha ezt a hibásan . v é l t . elévültséget nem teszi hozzá a mondanivalójához.
    Mert, az . e m b e r i e s s é g . e l l e n e s . magatartást ez a Pócs nemcsak magával a felvétellel, de nyílt és mint indíték, hangoztatott cigányellenes tettlegességével is, már a gyakorlatban is k i m e r í t e t t e.

    Márpedig e bűntényi tényállás . f o g a l m á t . a nürnbergi Háborús Bűnösök Nemzetközi Bírósága . a l k o t t a . és . h a t á r o z t a . m e g . már 1945-ben az olyan esetekre, ahol a gyanúsított, ill. a tettes közvetett, parancs, v. felettesi utasítás kiadása útján, avagy megalázó, embertelen magatartást tanúsítva juttatott halálba áldozatot, v. az áldozatokat. Ilyen többek közt a nyílt fajgyűlölet, vagy már önmagában a nemtelen halállal való fenyegetés és zsarolás is…

    Mivel tehát a háborús, emberiség és . e m b e r i e s s é g . elleni bűncselekmények, legyen szó ezek közül külön-külön is bármelyikről, e l . n e m . a v u l n a k, és Magyarország már az 1947-es párizsi békeszerződés aláírójaként örökre elkötelezte magát emellett, valamint ezek végrehajtására.

    Amikor a fid – SS-s, hatalmával visszaélő Pócs „polgármesterként” 🙁 egy holokauszttal fenyegető szöveg kíséretében ártatlan személy kemencébe parancsolásával, valamint ott a tűz meggyújtásával is, egyszóval Őt megfélemlítő terrorral kényszerítette az általa gondolt helyes magatartásra, akkor kimerítette a az emberiesség elleni bűncselekmény fogalmának több tételét is, mely cselekménye ma – 10 év elmúltával is – b ü n t e t e n d ő . kategória.

    .

    Ps:
    Elvárható, hogy Schmidt Mária szintén fid SS igazgatónő az ő Terror Házukban példaként mutatja be mint a fid SS náci terror gyakorlatát is…

  • Figyelo
    2019 március 31
    8:07 du.

    Ehhez képest egész szép végzettséged lett…azt írod.

    Tudomásom szerint ha valakit kicsapnak az ország összes középiskolájából, azt ritkábban feszik fel olyan tanintézménybe, amihez középfokú végzettség szükségeltetik.

    Fura egy világ lehetett az a Rákosi éra…

  • HunCanada
    2019 április 2
    5:41 du.

    Hiányzik neked?