Puszi nincs?

2019 május 6 10:12 de.77 hozzászólás

Kár, pedig Salvini és Orbán bimbózó szerelme ennek révén szökkenhetett volna virágba. Én olyan Brezsnyev-Honecker típusút képzeltem el, az illene hozzájuk.

Mert tagadhatatlan, mindkét részről szerelem volt az első látásra. Ráadásul Orbánnak kívánatos Salvini. De az is lehet, fordítva van. Mind1: adj egy puszit, legyünk buzik!

Orbán mester szerint ők ketten amúgy is sorsközösségben vannak. Salvini az a hős (?!), aki megállította a tengeren keresztüli migrációt, mi a szárazföldön tettük ezt. Nem tudom eldönteni, hogy Orbán királyi többest használ, vagy a szokásos „mi, magyarok” formulát használja. Habitusát illetően én az előbbire tippelek. A hősök már csak ilyen megállítósak. Igaz, Salvini ezzel a hősies tettel százakat ítélt vízbe fulladásra, de azt tekintsük járulékos veszteségnek a migráció elleni harcban.

Igaz, hogy Orbán nem hogy a migrációt, de senkit sem állított meg, de hadd higgye! Miért állítom ezt? Nos, a tények magukért beszélnek. A magyar országhatár 2.215,3 km. hosszú. A déli határvédelmi kerítés Kübekházától indulva 174,5 km. hosszú. Kübekházától keletre, vagyis Románia felé, az utolsó kerítésoszloptól egy méterre már nincs semmi. A magyarok építettek a szerb-horvát határra is – kinek a megbízásából, kinek a pénzén, kérdéses, mert mégiscsak egy idegen ország területén ügyködtek – egy 41 km-es kerítést, de az annyit ér, mint a lepkefing, ugyanis a horvát-szerb határ 344,8 km. hosszú. Ugyan telepítettek néhány km-nyi GYODA-t, de azt, biza, már magáévá tette a természet, legfeljebb a szerencsétlen beleakadó szarvasokat mészárolja le. Azon felül arrafelé meglehetősen veszélyes még a kerítés telepítés is, mivel a húsz évvel ezelőtti belháború idején a határt elaknásították, és az aknamentesítés még sehol sincs.

Ennyit a hősies megállításról. Node, haladjunk. Salvini megtekintette ezt a megállító kerítést, de peche volt, rossz időben mászott fel az őrtoronyba, hiába meresztette a szemét, távcsővel erősítve – amin ráadásul nem volt rajta a lencsevédő, mint Hende Csaba esetében – nem hogy közelgő migránshordát, de egy árva bekéredzkedőt sem látott, pedig jó pénzért biztosan vállalták volna néhányan odaátról, hogy eljátsszák ezt a szerepet. A távcsövet ráadásul egy – szerencsétlenségére arra felé kószáló – határvadásztól kölcsönözte ki a Nagy Nemzetmentő, de a felszerelési tárgyáért aggódó – még a végén ráhátékázzák – katonát a vezér megnyugtatta: visszaadom! Ami, ugyebár, korántsem volt biztos, mert ha ő egyszer valamire ráteszi a kezét…

Azért ennek a nagy szerelemnek korántsem biztos, hogy frigy lesz a vége. Komoly gondot jelent ugyanis, hogy ki fogja viselni a nadrágot. Orbán nem az a fajta, aki megelégszik a másodhegedűs szerepével. Amúgy se adta fel, hogy megzsarolhatja a Néppártot azzal, hogy annak szüksége van a fideszes képviselők szavazatára ahhoz, hogy vezető pozícióban maradhasson az EP-n belül, így hát fut még egy-két kört a nacionalista/populista baromfiudvar kakasai előtt, nehogy kurvának nézzék.

De van még a nász előtt egy komoly akadály: Salvini szétosztaná a maga menekültjeit az EU országai között. Gondolom, amolyan kvóta alapon. Tudják, ez az a konstrukció, ami ellen Orbán kézzel-lábbal tiltakozik. Mert hát, akkor mi is lesz az ő nemzetvédő kampányával?

Az is kérdéses, hogy Orbán milyen minőségben volt ott ezen a találkozón. Ha miniszterelnökként, akkor neki Salvini nem partner, ott van Pintér. Pintér tényleg ott volt, de csak, mint biodíszlet. Ha pártvezetőként, akkor meg mi köze az egészhez a migrációs dumájuknak? Rendben, Orbán pártvezetőként egyben országvezető is – ebben az egypárti rendszerben ez nem kunszt – node Salvini pártvezetőként is csak egy az olaszországi pártvezetők közül.

Szóval, sehogy nem jön ez össze se protokolláris, se politikai szinten. Akkor mire volt jó? A franc se tudja.

Minden esetre: adj egy puszit, legfeljebb leszünk buzik!

77 hozzászólás

  • György Molnár

    “Mind1: adj egy puszit, legyünk buzik!”

    Jut eszembe, 100-szor jobban jártunk volna, ha Orbán melegnek születik (nem agresszív bunkónak…), mert akkor nem lenne 5 utóda…..Meg unokái, akik majd elköltik a nagypapa által összelopott ezer-milliárdokat….És kidobálják majd a szaros pelenkákat Horvátországban Range Rover-jükből az út szélére….Orbán utódoknak kell még vagy 300 év, hogy kulturáltak legyenek…Legalább annyira, mint a fasiszta Salvini…..

  • “Puszi nincs?”

    Majd lesz.

  • Amúgy Brezsnyev-Honecker és Kádár(vagyis a komcsik,szocik idejében …)volt divat-sőt kötelező.! a puszi,helyesebben a szájon csókolás…
    Ma már nem divat és nincs is rá szükség,anélkül is megértik egymást a hasonló gondolkodású politikusok
    Mellesleg Ille ne aggódjon a találkozó sikeres volt és az olasz
    amit kellett azt látott,akkor is ha épp akkor…. nem volt ide igyekvő migráns a határon,de ugye nap mint nap van(TV)és ugye nem engedik be őket szerencsére.z….
    Az,hogy Ille mit is lát,miről is értekezik,”tudósít” persze mellékes ls nem hiteles!

  • Amúgy szerencsére sem Orbán sem Salvini nem meleg,(de van itthon
    elég…)csupán az egyik a szárazföld felől,a másik pedig a tenger
    felől érkező migráns csőcseléket állítja meg(!!!) és egyre többen
    örülnek ennek,mármint a normális emberek!

  • Ille István

    Boda evangelista kinyilatkoztatását olvashattátok, ami persze, releváns és hiteles 😀

  • Ille István

    Bodának:
    informatikai hiba miatt a számítógépek lezárták a magyar határátkelőket – a Liszt F. reptéren is.
    a számítógépek 97 %- a támogatja Orbán Viktor bevándorlásellenes politikáját, és ezt tettekkel is hajlandó bizonyítani.ergo, nem kell aggódni Boda néni, a migránskérdés meg van oldva 😀

  • György Molnár!

    Hogy maga mit is ért kulturáltságon az feltételezhető……
    Orbánnak a hosszú évek alatt sikerült bebizonyítania,hogy valóban
    kulturált,nem úgy mint a bunkó,paraszt,lecsúszott ellenzékiek
    többsége és nem ereszkedik le a szintjükre!!! Mellesleg Salvini nem fasiszta,csak ugye nem mocskos
    hazaáruló,mint itthon és kint is többen…!

  • Gy.M!

    Mellesleg,ha nem tévedek Olaszországban is él “pár” zsidó ember,mint ahogy itthon is,és biztonságban!
    Salvini a többnyire iszlám (muszlim..)bűnözőtől akarja megvédeni
    a hazáját!(Amúgy a szélsőséges muszlimok a legnagyobb ellenségei
    a zsidóknak,ha nem tudná….)
    Azért ez nem mindegy…de ugye maga ezt sajnos képtelen felfogni!

  • A gyengébbek kedvért,csak halkan közlöm,hogy a fasizmus szerencsére a múlt,és
    Salvini ugye szerencsére nem egyenlő Mussolinivel……

  • Huczulak Jeno

    Kivancsi lennek, hogy a cikk iroja mennyire haborodna fol, ha az altala kedvelt politikust hivnak buzinak. A kerdes koltoi.
    Ezert sem szabad ma mar a magyar ellenzek barmelyik vezetojere szavazni. Mert amelyiknek nem ilyen a tabora, az meg sajnos naci.

  • a sajt Óh!!! ha beteszi a lábát…
    mivel ilyen filmeket én sohasem nézek meg (SIC) nem láthattam, de a Trónok harca egyik nagy jelenetében a történelmi “szeánsz” kellős közepén feltűnik az ácsszekercével készített asztalon egy… na mi is? egy Starbucks kávés papírpohár sütőtökös tejeskávéval
    https://index.hu/mindekozben/poszt/2019/05/06/egy_sutotokos_latte_tartja_lazban_a_tronok_harca_rajongoit/?fbclid=IwAR2NnZWunJFQVDdUyjz4DOYhe9dsJI8gVLiHe3JbGqcdyi8sPpjqdoOPHvI

    ennyit a fősodratú sajt Óh hitelességéről, még a filmen is elárulják magukat… micsoda röhej…a világ röheje és a jegyeleadások emelkednek mert ezt azután az is meg akarja nézni aki egyébként nem

    hahahahaha

  • Horthy és Mussolini között is nagy volt a szerelem ….

    Meg is lett az eredménye ….

    A történelem – mily furcsa – ismétli önmagát…

    Bár ezt a marx-imádók nyilván nem értik, mivel imádottjuk sem értette.
    Hisz hol van ebben a munkásosztály és a burzsuázia “örökös harca” ?? 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

    Az osztályharcok története??? kkkkkkkkkkkkk pfuj

    Azt nem értem, hogy akik itt ostorozzák bodát, nem tudják, hogy boda is csak annyit tud történelemböl, hogy az az osztályharcok története?

    Hisz a szerencsétlen nem tesz mást, mint megpróbálja a maga betanult/betanitott reakciójával felosztani az országot komcsikra (aki ma az ellénség – ballibsi) és “a mi magyarokra” (nemzetvédö turulokra/burzsujokra)
    Ezért az ö oldala szerint a burzsuj amig magyar az jó (mészáros, csányi és a többiek) mivel azok ilyentén nyilván nem lophatnak, (távol legyen) mert azoknak kijár a nemzet javaiból minden ami fogható, mert nemzetes uramiék.

    Hallgasátok csak Ferenc ügyes okfejtéseit is!

    A lényeg, amit Salvini is és Orbán is képvisel a nemzeti szocializmus.

    Mert ugye a Mussulini-féle tanitásnak, eszméknek ez az elve:
    Erös központi hatalom, ami szinte ujraosztja a javakat, természetesen “nemzeti alapon”, ahol majd ök mondják meg, ki a nemzethez hüséges nagytökés (burzsuj) aki benne lehet a buliban.
    A többi pedig megy a levesbe …
    Addig is jól bevált sziciliai-maffia módszerrel beszedik a “védelmi pénzt” mindenkitöl.
    Mert a gondoskodó megvéd minden “ellenségtöl” most éppen a migráncsoktól.

    Bár ez nem privilégikusan olasz módszer – de mondjuk ök tették hirhedtté, igaz a történelem során mindig müködött.

    Ja hogy marxnál ez sincs irva? ejnye-bejnye …. az a marxi törtélem-tudomány!
    Milyen jó, hogy anno azt a sok sületlenséget sulykolták az iskolában a fejekbe. Milyen jól jövedelmez ez most orbánnak.
    higgyék el tudja ezt is nagyon pontosan, hogy pont ezért bármit megtehet.

  • Almási Alma

    Jobb, ha tőlem tudjátok, a szájon-csókolás a politikában tulajdonképpen az orosz (pravoszláv) feudális hűbéres-csók.

  • Van egy magyar fiatal ‘jutuber’ 285 ezer követővel, ami nagy számúnak mondható. Készített egy vlogot április közepén Mire készül Brüsszel?!? címmel és ‘Behatolás az EU titkaiba’ alcímmel.

    Meglepően kevés megtekintést ért el, eddig mindössze 67 ezerszer kattintottak rá. Pedig kitűnő ismertetőt készített, sok információt hallhatunk tőle, és bemutat olyan helyeket, ahová a magyar választópolgárok túlnyomó többsége be se juthat.

    Valamiért a magyar internetes szerkesztőségek se fedezték még föl ezt a munkáját, mondjuk a kormányközeli honlapokon nem csodálkozom. Érdekességként megemlítem, hogy az első EP képviselő választáson 2004-ben a szavazásra jogosultak 38,6%-a delegálta 4 párt 21 képviselőjét, 2009-ben 36,3% szintén 4 pártét, és legutóbb 2014-ben 28,9% szavazó küldhette 6 párt képviselőjét Brüsszelbe képviselni hazánkat.

    Ajánlom itt mindenkinek megnézni Magyarósi Csaba “tudósítását” Brüsszelből azzal az ajánlással, hogy amit én sem tudtam, a magyar delegáltak szavazata kétszer erősebb a németekénél, ha a küldötti létszámot (21) vetítjük az országok lakosainak számára:

    http://www.youtube.com/watch?v=FBrsn9-t9Wk

  • Boda Marcsi
    2019 május 6
    2:57 du.

    “Orbánnak a hosszú évek alatt sikerült bebizonyítania,hogy valóban kulturált…”

    Hát ha magának az a kultúra, hogy OV [email protected]$zott kézzel lenézően tahón fogadja más ország főméltóságait, férfiakat nőket egyaránt, vagy az ha farmernadrágban és/vagy lógó teljesen rossz szabású nadrágokban, ingekben, helytelen nyakkendőviseletben jár csúcstalálkozókra, mindenfajta tisztelet mellőzve partnerei előtt, vagy az ha nyilvános ünnepi beszédében parazitákhoz hasonlítja a magyar emberek felét, akkor ezen nem csodálkozom, hogy magának ez a kultúra legmagasabb foka. Valójában ez a kultúra alatti szint legalja. Sajnálom magát, hogy önnek ez a szennyben dagonyázó viselkedés etalon.

  • Boda Marcsi. Leírnád végre a normalitás ismérveit? Állandó szófordulatod a “normális”, de idáig csak azt tudhatjuk, hogy a normalitást Te képviseled. Nehéz elképzelni, hogy Te vagy a normálisok etalonja, de hát ki tudja “Fideszországban” még ez is előfordulhat. Miután szerencsémre nem ismerlek személyesen és ez már így is marad, megoszthatnád velünk, mit is jelent a normalitás pontosan? Hálás lennék.

  • kenny!

    Aki tényleg normális,az tájékozott és a többséghez tartozik,az pontosan tudja,hogy ez a szó mit jelent…..!
    Nincs se kedvem,se időm elmagyarázni,mivel egy normális embert sok dolog érdekel a fórumon kívül is…most éppen egy nagyon szép,megható filmet nézek!

  • Nos Orbánnak(mint másnak is)vannak rossz szokásai,sokszor zsebre dugja a kezét..,de ugye általában sokan kedvelik,elismerik,nem csak itthon,de sok más országban is,ahol több fórumos bunkót nem jegyeznek,nem ismernek,nem fogadnak…..!
    Mellesleg nem az ország felét parazitázta le,hanem az egyre kisebbségben lévő ballibsiket(jogosan),akiknek csak a hatalom,a pénz a fontos,ennek érdekében és nem munkából,hanem a csökkent
    agyú szimpatizánsaik kihasználásából,megtévesztéséből húznak hasznot,az itteniek stílusáról,modoráról,meg ugye jobb nem beszélni!
    Na megint “nagyot” alakított….!

  • Na puszilgassák egymást a hasonlókkal……

    Pá! (Vége a reklámnak!)

  • kenny
    2019 május 7
    9:46 de.

    “a” boda? méghogy leírja? ő “AB” normális ( a “c” mindig lemarad) de ő is assziszi, hogy …azután lépten nyomon kiderül hogy csak a kiskátét és a következő brosurát másolja be ide…

    előre látom, mit fog írni (az oktatótisztje majd ügyeskedik) két oscárdíjas között

    hahahaha

  • Boda minden mondatabol csopog a rasszizmus, az idegengyulolet, homofobia, az ellenzeki tamogatok gyulolete, a vallasi sovinizmus.
    Van ennek macskaja?

    Hogy nezhet ki az a szerencsetlen!
    Fekete, v barna biztos, h nem lehet!szerintem feher! Kereszteny macska, ami csak fekete es szurke muzlim egereket fogyaszt!
    Ezen kivul gyuloli es megveti azokat a feher macskakat is, amelyek elfogadjak a kulonbozo szinu macskakat!
    Engem peldaul baromira nemzavar, ha orban buzi, S mit Maria mondá, ha Ma riska a lanyokat legalabb annyira szereti, mint a fiukat!
    Ha homokos egy miniszterelnok, attol felolem meg hivhatjak orbannak!

  • A fideszes Szájerrel sem az a bajom, hogy milyen nemu legenyekhez vonzodik az agyban, hanem az eletkoruk!

  • HuunCanada!( férfi vagy nő?)jó ideje nem derült ki…

    Jó lenne ha visszavonulna,aki a még a nemét sem árulja el….az nem semmi,miközben én évek óta őszintén mindent elmondtam magamról,meg ugye nekem nincs mit takargatnom….!
    Mellesleg ugye ballibsiéknél a család fogalma:nem csak férfi és nő….
    lehet azonos nemű is….na a normálisoknál nem,bár a másságot is toleráljuk!
    Aztán az is mellékes számukra,hogy a többség a jelenlegi alapvetően keresztény országban szeretne továbbra is élni,de természetesen
    a más hitűek is szabadon gyakorolhatják a vallásukat(egészen addig,amíg bűncselekményekre nem készülnek,a zsidók biztosan nem!!)
    Utoljára az sem mellékes,hogy a normális többség nem szeretne
    muzulmán(esetleg többségében iszlám és bűnöző)”menekülteket”befogadni…!
    Nos mind a jelenlegi kormány,mind a normális TÖBBSÉG(!!!)ezt vallja!
    Na ezek után be lehetne dugulni,és nem szánalmasan erőlködni!
    Remélhetőleg felfogta a véleményem(?)és leállítja a szánalmas,idióta élcelődését?! (már ha van némi esze és önkritikája!!)
    Na “puszi” nélkül búcsúzom magától és a hasonlóktól!

  • Boda Marcsi
    2019 május 7
    3:48 du.

    Marcsi, ennyi ide nem illő, irreleváns mondatot írni arra, hogy mekkora suttyó a magyar emberek szolgálója, aki magának egyenlő egy élő bálvánnyal, ez elképesztő. Minden másról beszélt annak érdekében, hogy a valósággal ne nézzen szembe. Magának a tapló jelenti a kultúra maximumát, csak ma kétszer bebizonyította, hogy maga nem is érdemel többet.

  • Kenny, Bodának megint nincs se kedve, se ideje elmagyarázni 😀 Mintha ilyet pár százszor láttunk volna már tőle.
    Ő csak egyszerűen kijelent, kinyilatkoztat és pássz, “oszt’ jónapot”!
    Amikor valamit meg kéne magyaráznia, akkor mindig gyáván megfutamodik, elmenekül a válasz elől, vagy elkezd teljesen más dolgokat idecitálni. Viszont mivel komolytalan ez a vitakultúrája már évek óta, legalább jó nagyokat lehet rajta hahótázni. Szegény Marcsi, én sokszor sajnálom, szánom.

  • Boda Marcsi
    2019 május 7
    3:48 du.

    Marcsi, mennyiben volna releváns az, hogy tudja bárkinek a nevét abban a tekintetben, hogy valódi véleményt fogalmaz meg azzal kapcsolatban amikor Orbán tahón viselkedik, tahón és tiszteletlenül öltözködik hivatalos fórumokon? Plusz a magyar emberek felét parazitákhoz hasonlítja – ön szerint kulturált emberként? (Remélem a releváns szót azért érti.)

  • DRIZARI;

    Az EP-ben a kepviseltetes az u.n. “degressive” kepvisletetesei modszer alkalmazva.

    21 magyar politikus, lehetolege 9 kulombozo partokbol kepviselhet majd , de csak mint az EEP, ami egy kulfoldi politikai szervezet.

    De valojaban ki fogja majd kepviselni magyarorszag erdekeit?

    S miert NEM 21 EP kepviselo-kerult letezheto ?

  • Boda Marcsi
    2019 május 7
    3:48 du.

    bodicsekk… igazad van eltaláltad nem készülnek, mert már készek és alkalmazzák és mindenki ellenség aki nem akar nagy hatalmas és határtalan izraelt amire már Cain óta vágynak de még nem jött üssze, mindig van egy hasznos parittya kéznél

    essetunni

    bodicsekk le vagy maradva egy brosúrával vagy rossz kiskátét nyitottál ki, az oktató tiszted le fog b…ni ha így folytatod nem vagy napra kész… sok volt a hogyan főzzünk kelkáposztából piskótát című legújabb reklám, megártott?

    “amíg bűncselekményekre nem készülnek,a zsidók biztosan nem!!)”

  • Tüske Zsófia

    HunCanada
    2019 május 7
    8:56 de.
    szemléld elnézéssel Bodának a kapuzárási pánikban fogant szerelmét az egzotikus Európa DNS-ét jelentő Vezére iránt… az ilyen mély érzelem vak. Titánia is a szamárfejű Zubolyba volt szerelmes, hát Boda is úri modornak véli orbán állandó zsebhokiját.

  • Tüske Zsófia
    2019 május 7
    5:44 du.

    Én mindent elnézek neki kivéve azt ha buta (márpedig nagyrészt buta). Szerintem nem csak a bálvány vezérébe, hanem belém is szerelmes, ezért érdeklődik a nemem iránt! 😀

  • Tüske Zsófia
    2019 május 7
    5:44 du.

    hihihihi

    O1G!

    és amilyen, még buzinak is frusztrált! mint a többi onnan a koleszból, ki a bánat kíván meg egy ilyet? gusztustalan

    hihihihihi

  • Ne személyeskedj, ne a vitapartnered személyével, hanem mondandójával foglalkozz !

    A Journal of Experimental Psychology-ban megjelent egy tanulmány ami azt vizsgálta, hogy a kicsineskedés, azaz a szőrözés – az ami szándékosan figyelmes a jelentéktelen részletekre – hogyan befolyásolja a kapcsolatokat és az emberek egymás észlelését.
    (Jamie Ducharme, Time, 2018. augusztus 6.)

  • A felvételeken – miközben Junkert támogatták – én több politikust is láttam zsebre tett kézzel.

  • Mindeközben, a Föld normális felén, dalra fakad egy kicsi lány, rajongó szeretettel nézve édesanyját:
    .

  • Drizari
    2019 május 8
    5:57 de.

    ezzel, leplezik a yemeni gyermekek tömeges meggyilkolását, kurva annyukat, a sarah nak is

  • jani
    2019 május 8
    4:27 de.

    Drága vagy Jani. Ismerem Junckert, de nem emlékszem (mert nem volt ilyen, hogy mondtam volna, hogy Juncker épelméjű, azt meg végképp nem, hogy ha valaki hülye, akkor a másik joggal lehet hülye, és ez bármire is felmentési alap. Én csak azt cáfoltam, amit Boda hazudik elvakultan az Istenéről, OV-ről. Azt, hogy kulturált volna.

  • jani
    2019 május 8
    4:51 de.

    Ja és, azért az ne legyen már a kultúra szinonimája, amikor élősködő parazitákhoz hasonlította a nem a Fideszre szavazókat, vagyis az ország valóban nagyobb részét egy hivatalban lévő miniszterelnök az ünnepi beszédében. És ez csak egyetlen egy a sok “kulturált” megnyilvánulásából.

  • Noda Marcsi Elég jó tájékozottsággal bírok, ezért érdekelt a véleményed a normalitásról mint kívülállónak. Reméltem megnyitod a tudás csapját, de ha nem hát nem, így is jó. Akkor ne is kérdezzem meg, számodra mit jelent a mocskos hazaárulás? Gondolom Paksra gondolsz és az elsíbolt százmilliárdokra. Vagy a pénzes migránsok befogadásra? Esetleg az EÜ lerohasztására, ami magyarok tizezreinek okoz korai halált? (nem csak a rohadt libsikét, mert Ők megérdemlik).
    Esetleg az EU elleni áskálódást, amivel veszélyeztetik az EU tagságot? Igaz ez már Téged nem zavar, hisz már olyan mindegy neked. Vagy még álmodsz egy kis nácizmusról? Jó lenne megint feljelenteni két reklám között? Vagy csak simán az oroszokat vágyod vissza? Feljelenteni akkor is lehet. Mindegy, csak ne európai legyél?
    Gondolom erre sem válaszolsz.
    További jó TV bámulást, hiszen ebből áll az életed. 🙂
    Huncanada pedig nő. Vagy férfi. Nem mindegy?

  • Tüske Zsófia

    jani, ne erőlködj. én prostisrácokon megjelenő gyalázkodást nem olvasok. jól tudom, ki annak a portálnak a tulajdonosa, a legocsmányabb komcsi újságíró, a kollégái által Bérborznak nevezett Stefka, aki közutálatnak örvendett, mert az a fajta volt, aki felfelé nyal, lefelé tapos. Vadul komcsizik, és, mivel a háza ég, erősebben kiabál.
    a prostisrácok sem különbek a gazdájuknál, ők fotóztak Nagy Blanka szoknyája alá és szidták, lekurvázták tele pofával a tizennyolc éves lányt, pedig a környezetükben előfordul néhány idősebb ordas ribanc is.

  • Tüske Zsófia

    ja és még valami…. foglalkozhatnál a saját oldaladon is a szenvedélybetegekkel: a kdnps Piálffy Istvánnal, aki a parlamentben szorult kis ápolásra jól becsiccsentve, a drogos Deutschcsal, aki életében nem dolgozott soha semmit, de már többször kimentették a rendőrök betépve, Habony mesterrel, orbán főtanácsadójával, aki Ibizán pislogott bután néhány csík után, meg Lazáry Viktorral, aki bele is bukott a Czeglédy Csaba által nyilvánosságra hozott droggal-prostikkal jól ellátott bulikon.
    Úgyhogy hátrébb az egerekkel, ha te Junkert akarod cseszegetni. Először szedd ki a gerendát a pártod szeméből, aztán foglalkozhatsz a cukorbeteg Junckerrel is.

  • HunCanada,Kenny!
    Bíztam benne,hogy amit érthetően leírtam talán felfogják….de ugye tévedtem!
    Az a párt, amelyik már amúgy is a véka feneke alatt van ha normális….(?)elgondolkozik azon,hogy választások előtt növelni
    kellene a népszerűségét,de ugye az MSZP erre képtelen,helyette
    harakirit követ el: Ujhelyi I. lebontaná a határt védő kerítést,
    Bangóné (2 vagy 4 lábú patkány) meg tovább patkányozik az internetes oldalán,a szintén észlény fanatikus tábora meg ugye egyetért ……nem fogják fel,hogy még normális baloldali szavazókat is elvesztenek,akik szintén bevándorlás ellenesek,és ugye nem a párt lefizetett agitátorai,hanem becsületes munkából élnek,szeretik a hazájukat,szerencsére több ilyen baloldali értelmes ismerősöm van,akiknek plusz még modoruk,stílusuk is van!
    Amúgy nekem van istenem és ugye nem Orbán ,mint itt többeknek a párt…..
    A hazaárulásról meg jobb nem beszélni (Gyurcsány és még jó páran bizonyítottak.
    Na csak így tovább,abba ne hagyják(!!!)csak szívességet tesznek
    a többségnek a baloldal patkányai(tisztelet a kevés kivételnek)

  • Kenny észlény…!

    Amúgy az EU.ha nem is rohad,de megújulásra szorul…..
    Mellesleg a valódi üldözött,papírokkal rendelkező migránsokat
    eddig is befogadtuk,(ugye nem gazdagok?,menekültek!)
    Amúgy régebben a letelepedési kötvényt vásárló tisztességes kontrollálható idegeneket is befogadtuk,akik ugye nem azért fizettek,hogy öljenek,erőszakoljanak,raboljanak,hanem,hogy itt dolgozhassanak,beilleszkedtek,többnyire jó kereskedők!
    Na remélhetőleg valami eljutott az agyadig? nincs kedvem tovább
    magyarázni ilyen értetlen alakoknak!

  • HunCanada!

    Tény ,hogy vannak paraziták(pártokon élősködök,ballibsik..)is de a patkányok is azon az oldalon vannak és ugye saját magukat rágcsálják kínjukban…a normális többségre nem jelentenek
    veszélyt!

  • Sajnalom ALMA, barminek is velne maga,de az a ‘mely francia -csok’az ajkakon az egyenlo nemuek kozott semmi mas mint hany-ingerlo sexsual perverzio!

    S hogy a feneben is lehet barmi mas?

  • Boda Marcsi Már elkezdték a megújulást, vezéredet kihajítják a csapatból. Kezdetnek jó?
    Leírnád, Gyurcsány mikor árulta el a hazáját? Vagy inkább megint hazugságban maradsz, mint mindig?
    Nem baj, ha nem patkányozlak vissza?

  • Ille István

    Huczulak Jenö:
    ha ide idéznéd, hogy én mikor és hol állítottam, hogy a Nemzet Megmentője buzi lenne, megköszönném.Én csak megadtam a lehetőséget, ha már így összeborultak 🙂

  • Ille István

    node kedves olvasóim! nem veszitek észre, hogy Boda ténsasszony nem is buta? a butákban általában nem tudatosul a képességük csekélysége, gátlás nélkül szólnak hozzá mindenhez, ami az olvasószemüvegük elé kerül. kár, hogy az a szemüveg narancsszínű. Boda hivatásos, azok közé meg nem vesznek fel butákat. agymosottakat igen.

    azon felül olyan, mint a kertemben pompázó rózsabokor. évekkel ezelőtt satnya kis izé volt, de mára már kinőtte magát. igaz, a pöcegödör mellé ültettem.

    ami pedig hasonlata, amivel a véka feneke alatt lévő MSZP-t teszi helyre, könnyekig meghatott. persze, az is lehet, nem tudja, mi az a véka, és hol van a feneke 😀

  • Boda Marcsi
    2019 május 8
    1:21 du.

    Ja értem, akkor ezzel megerősíti és helyeseli is – hiszen egyetért a bálványával-, hogy patkányozni, parazitázni embertársainkat, a magyar emberek több mint a felét egy miniszterelnöktől tejesen kulturált viselkedés?!

    Gratulálok Marcsi! Van még lejjebb magának?

  • Boda Marcsi
    2019 május 8
    12:03 du.

    Marcsi mindenki felfogta hogy mindig megfutamodik az érdemi válaszok elől. Menekül gyáván. Ön ezt írta, olvassa magát:

    “Nincs se kedvem,se időm elmagyarázni,mivel egy normális embert sok dolog érdekel a fórumon kívül is…most éppen egy nagyon szép,megható filmet nézek!”

    Ön ezt, hogy magyarázza másképpen, mint gyáva és újfent pofátlan megfutamodás a válasz elől? Vagy még mindig megy a ngyon szép és megható film tegnap óta egyfolytában?

  • Tüske Zsófia

    Én nem akarom Junckert cseszegetni, sokkal inkább szórakozok rajta, mint egy burleszk filmen. 🙂 🙂

    A videókat nem a’szerint választom, hogy melyik szerkesztőség közölte le. Nem figyelem. Neked van ilyen kényszer hülyeséged. Más helyeken is ugyanezek a felvételek vannak. Sőt, azt néztem, hol kevesebb a kísérő szöveg..

    Egyébként nagyon helyes, ha a magyar ellenzék leleplezi a kormánypártokat. Csak sajnos nem azt teszi, hanem magából csinál hülyét.

  • Szerencsétlen Ille!

    Békát akartam írni,de véletlenül elütöttem..ha lenne egy csepp esze felfogta volna……..meg ha hasonló szinten lennék magával,akkor nem a béka fenekét írnám,hanem a béka seggét…..!
    Nekem normális és nem “sárga” szemüvegem van,de magának ugye
    “vörös”?!
    Amúgy több billentyűről sajnos lekopott a betű így melléütöttem,ilyen egyszerű a magyarázat!
    Na megint nagyot szólt…!

  • HunCanada!

    Ne erőlködjön,a maga és a hasonlóak idétlen szövegénél még a leggyengébb film is szórakoztatóbb……
    Nem ártana magának is TV-t nézni,híradó,riportok,meg talán egy kis kultúra is ragadna magára!
    Mindezt a reklám alatt,ugyanis azóta egy szintén jó film megy,ez vígjáték,jót lehet rajta nevetni (bár magán is…)de ugye ez szellemes és szórakoztató,nem úgy mint maga….
    Na pá,puszi nincs!

  • Ille István

    Boda:
    méghogy véletlenül elütötte 😀 😀 😀 magánál, ténsasszony, a véletlenek szóba se jöhetnek.
    de sebaj, hamarosan nyitok magának egy oldalt a facebookon, ahová bemásolom hasonló stílusú, lesajnáló és másokat minősítő hozzászólásait.
    egy ilyen gondolatgazdag, művelt hívő megnyilvánulásait nem szabad elzárni a világ elől, hadd részesüljenek az emberek a bodai gyöngyszemek áldásában!

  • Ille István

    Boda Marcsi 05.07.3:48 pm

    mégiscsak gond lehet az ismereteivel. a muzulmán és az iszlám nem egymás szinonimái.
    az iszlám szó alapvető jelentése: „Isten akaratának való alávetés” vagy „Isten akaratában való megbékélés, megnyugvás”. Az iszlám szó a muszlim világ nyelveiben csakis főnévi jelentéssel rendelkezik.
    a muszlim szó jelentése: „önmagát Isten akaratának alávető”, „Isten akaratában megbékélő”. Ennek perzsa és török közvetítéssel magyar nyelvbe eljutott változata, az egyébként eredetileg többesszámú alak, a muzulmán.
    az pedig, hogy bűnözőknek minősíti őket, nem éppen a felebaráti szeretetről tanúskodik.

    ja, és muzulmánnak nevezték Auschwitz végsőkig leromlott foglyait, akik a konyhai hulladékkupacon guberáltak.

  • Boda, ha a gyakorlati hülyeségeidnek az az oka, hogy a már nem látható jelzések okán rendre elütöd a billentyűket, akkor arra van két jó megoldás:

    1. Mielőtt elküldöd a “hozzászólásodat” átolvasod, magyarul leellenőrzöd, hogy nincs e benne valami szarvashiba, akár valamely kifejezést akár a helyesírást illetően. és akkor alighanem feltűnne a “véka” mint oda nem illő elem, és talán keresnéd az okát, miért van az ott ? Ez esetben még javíthatnád!

    2. Beruházol pár ezer forintért egy másik klavira – vagy ez már túl kézenfekvő lenne? Egy klaviatúra vagy egér cseréléséhez nem kell kicserélned az egész gépet – netán a trolltartóid nem járulnának hozzá a beruházásaidhoz, elvégre “szolgálati érdekű” kiadásaid neked is lehetnek, kvázi te nem bakancsra meg munkaruhára, nem utazási hozzájárulásra hanem géphasználatra igényled a “térítést” Ne légy élhetetlen, szólj már, hogy te köszönöd szépen, de a zsák krumplit, vagy az egyéb cafeteriát, most kivételesen klaviatúrában kéred! Egy próbát megér – nem ? -:))))

  • Boda Marcsi
    2019 május 8
    4:02 du.

    Nem erőlködöm. Egy pillantás alatt látom, hogy továbbra is gyáván megfutamodik attól, hogy Kenny egyszerű kérdésére választ adjon. Ön csak kijelenteni tud. Megvédeni vagy megmagyarázni az állításait soha. Aztán meg saját magát hazudtolja meg szokása szerint, még akkor is ha így idiótát csinál saját magából. Meg úgy egyáltalán ne csak kijelentsen, hanem diskurzust folytasson. Én tudom, hogy ön saját magában látja a hibáit meg azt, hogy milyen ostobaságokat beszél, hazudik csak gerince nincs felvállalni vagy ezt belátni itt a fórumon. Az lenne a baj, ha nem látná magában sem, mert az tényleg orvosi eset lenne. Ugye maga nem orvosi eset? Ugye látja legalább belül és úri magányában, amikor elgondolkozik (remélem szokott) amikor már nem filmet néz hanem pihenni készül, hogy hazudozik, terel, butaságokat beszél és gyáván megfutamodik? Egy “Igent” vagy egy “nem”-et a legrövidebb reklám alatt is ide lehet bökni erre a kérdésre Marcsi, szóval?

  • Inkább Bibi

    Kedves galambocskáim, úgy érzékelem, hogy Boda Marcsi Nektek egy ideális elterelő téma! 😀 Miért nem inkább Janinak erre a kérdésére reagáltok:
    “Egyébként nagyon helyes, ha a magyar ellenzék leleplezi a kormánypártokat. Csak sajnos nem azt teszi, hanem magából csinál hülyét.”
    Mert, sajnos igaz? 😀

  • Inkább bibi A kormány már rég le van leplezve. A szekértolók is tudják és a haszonélvezők is. Bodának szóló cáfolatok pedig mindenkinek szólnak. Aki érteni akarja érti. Az, hogy az ellenzéki pártok ügyefogyottak, felment valakit a Fidesz támogatásáért? Francokat, csak szépségtapasz a becstelenségre.

  • Ille!

    Én nem a muzulmánokat,meg az iszlám követőit minősítem bűnözőknek,hanem a fanatikus,keresztényellenes,semmirekellő,erőszakoló,gyilkosokat!
    Remélhetőleg sikerül felfognia?…
    Huncanada!

    Én Kennynek és magának is szoktam válaszolni,de ugye sajnos képtelenek felfogni…én tényeket szoktam írni(természetesen a véleményemmel kiegészítve)maguk meg szemenszedett hazugságokat,amelyek rögtön megdőlnek……
    Aztán kik maguk,hogy nekem bármit is bizonyítani kellene?
    Tényleg feleslegesen erőlködik,nem vette még észre,pláne,hogy ész nélkül próbál fölényeskedni, okos lenni!

  • Tüske Zsófia

    kedves jani, 2019 május 8
    3:02 du

    sajnálom, hogy nem jöttél rá, hogy a megfelelő forrás keresése számodra nem az én monomániám, hanem némi figyelmesség lett volna irányodba, hogy mégsem a liberális média valamely hírét nyomjam oda neked, hanem a hozzád gondolkozásmódban némileg közelebb állóét.
    Bár igazad lehet, túlbecsültelek és feleslegesen voltam udvarias, te nem nézel semmilyen más forrást a kormánypárti médián kívül (nincsenek kormánypártok, ugye tudod?)
    A tények nem érdekelnek, csak az elferdítettek, olyanok, amik Patyomkin-díszleteket nyomnak az orrod elé. És te a festett hazugságot tartod valódinak.

    A tények sosem csinálnak hülyét abból, aki kimondja őket, legfeljebb a hozzád hasonlók nem hisznek még a saját szemüknek sem. Így azt kell mondjam neked, hogy a te Nagy Mágusod, Signor Cipolla, Európa DNS-e csinál BELŐLED hülyét, mert észre sem veszed, hogy bandája, élén a nyócosztályos, ám zseniális vállalkozó Mérszaros Lölövel, na meg a családdal együtt az ország pénzéből lett világlistán jegyzett milliárdos. Aztán, hogy miféle eredményt produkáltak cserébe, az már téged nem érdekel. Te beéred a baksissal, amit odalöknek neked és örvendezel, hogy másnak még annyi sem jut.
    úgyhogy neked és Elemérnek üzenem: ” ej! Te nevetsz? A nevet kicserélve, azonnal rólad szól a mesém …”

  • Boda Marcsi
    2019 május 9
    12:57 du.

    Nem kell bizonyítania semmit. Alapvető emberi tulajdonság és kulturális minimum egy beszélgetésben, hogy válaszol. Megválaszolja azt amit kérdeznek magától és nem menekül el sunyin mindenféle indokkal. Bocs, hogy a minimalitás is túl nagy falat magának. Képtelen megugornia. Viszont ha képtelen válaszolni azzal a hosszú évek óta tartó teljesen beszámíthatatlan állapotát igazolja. Ez már önmagában egy bizonyíték a nem válaszadása. Úgyhogy nehogy válaszoljon, véletlenül sem soha. Maradjon csak setét és mindenre alkalmatlan. Bánom is én.

  • Inkább Bibi!

    Most nagyon igaza van,ugyanis nincs mit leleplezni,ill,erőlködnek,csak nem sikerül…..de magukat lépten-
    nyomon ugye leleplezik,szinte naponta derülnek ki róluk sötét dolgok…!
    Mint többször megírtam,csak így tovább,abba be hagyják….!

  • Inkább Bibi
    2019 május 9
    9:46 de.

    Bibi fején találtad a szeget. Így van. Az igazságot nem kell vitatni.

  • Boda Marcsi
    2019 május 9
    12:57 du.

    Marcsi a “fanatikus, keresztényellenes, semmirekellő, erőszakoló, gyilkosokat!” ki az aki nem minősíti negatívan? :O Mutasson már egy valakit aki ezeket magasztalja? Mondjuk Orbán beengedett és állampolgárságot is adott jó pár ezer bűnözőnek a posztszovjet utódállamokból, de akkor Orbán Viktoron kívül mutasson még valakit.

  • Ille!

    Magán kívül….ugye mindenki tudja,hogy az A.fogolytáborban a szerencsétlen zsidók raboskodtak…
    Amúgy nagy a balhé Németországban,pontosabban Münsterben….ugyanis egy szíriai(nem keresztény ugye?)Abboud
    Sweid élő 2015-ben befogadott a háború elől menekült szíriai migráns
    3 feleségével és 13 gyermekével kapott menedéket(most jön a 14-ik!)szomorúan bontotta fel a házasságát,mivel ott nincs többnejűség(de azóta is 3 egymás közelében élő lakásban élnek…)
    A balhé abból adódik,hogy egy idióta :pontosabban Katarina Barley igazságügy-miniszter azt szeretné,hogy a többnejű muszlimokat is honosítsák…..A kereszténydemokraták és
    és a többség jogosan tiltakozik!
    Amúgy a család egyetlen tagja sem dolgozik,több mint 1.2 millió forintnak megfelelő eurót kapnak havonta családi pótlékként,és még lakbért sem kell fizetniük…..
    Ők ugye nem bűnözők,”csupán” munkakerülők….de ugye bőven vannak a bevándorlók között plusz még bűnözők is……
    Na mi és a környező európai országok egyikükből sem kérünk,más
    “kultúra”,más világ!!!!!!

  • Amúgy az előző történet szereplői ugye nem bűnözök,csupán ingyenélők,és a pasi még dicsekedett is,hogy válogathat melyik feleségével is kívánja…tölteni az éjszakát!
    Mi magyarok dolgozunk(dolgoztunk)és munkából(nyugdíjból) élünk és
    a család fogalmán is mást értünk!

    Na erről ennyit,elmentem!

  • Tüske Zsófia

    Szerintem olvasd el még egyszer, hogy én mit írtam, meg azt is, hogy mit nem. Ugyanis a következtetéseid biztos nem azokból vontad le.

  • Boda május 9.
    elment? ekkor élvezetet jelentett magának az ide öklendezése? vagy segédeszközt is használt közben? síkosítóval, vagy a nélkül? 😀

  • ˙

    FOTÓ & ALÁVALÓ SZÖVEG:

    A kezemet ne fotózzák: most éppen az

    . e r d o g é n . z ó n á j á t

    tapogatom. – Ez is egy jó focista…

    .

  • Gabriel !

    Reklamálva emlegeted “a munkásosztály és a burzsoázia örökös [sic] harcát”, hogy úgymond “Horthy és Mussolini szerelmében” ahol mégcsak meg sem jelenik ez a szükségszerűen marxista törvény. [kac-kac…]
    Ezt követően, rögtön ez után a tőled oly megszokott uri modorodban mégis, ámbár egy kóros őrjöngő lázroham közepette, öklendezve hányod ki magadból azt az ösztönös gyűlöletet, ahogyan az általad pocskondiázott társadalomtudós által a valóságban tényleg megállapíttatott. Vagyis azt, hogy >az emberiség eddigi története osztályharcok története.<

    Nem gondolod, hogy e gondolatsorodban éppenséggel a magad merev korlátoltságát demonstrálod egy cirkuszi bohócgeggel úgy, hogy a saját fejedre borítván egy vödör vizet, aztán torkod szakadtából ordítván, a másikon röhögsz és hahotázol…

    Szerinted ugyanis a történelmi jelenségek, pontosabban szükségszerűségek mozgató erejét azzal kék'bizonyítani, ha adott esetben a felszínen mozgó politikai szereplők is csak munkások és tőkések lennének…- na de nem azok…hahaha… Hát persze hogy nem így van, hisz a dolgok társadalmi gyöke, s annak következményeit a gazdaság, illetve annak két főszereplője a termelőeszközt – közvetlen, v. közvetve – tulajdonló tőkés és a neki dolgozó, az alkalmazott – s ha úgy-tetszik, hát biz a munkás mozgatja.

    A rendszer felszínén viszont ritka kivételtől eltekintve, nem a tulaj és a melós küzd meg egymással. Ők – politikai tekintetben közvetlenül – csak a szavazóurnáknál találkoznak… Ellenben valódi küzdelmük a kapitalizmus körülményei között mint állandó feszültség közepette a . s z a k s z e r v e z e t e k . tevékenységében nyilvánul meg, mely dolgozói érdekképviseletek elvileg – de gyakorlatban legtöbbet a munkabér mértékéről – folyó folyamatos párbeszédet, sőt bérharcot folytatnak a tulajdonos(ok)sal, illetve azok képviselőivel. Természetesen ebbe a körbe tartoznak a munkahelyi körülmények és az egyéb szociális juttatások kérdései is, mely kör nem is annyira döntő elemi jog, mint a bér, de az elmúlt kétszáz évben ezügyben a világon(!) mégis óriási fejlődést sikerült kivívniuk az általuk képviselt dolgozóknak…

    Az "örökös harc" jelző, tehát permanens állandósággal ott függ a levegőben e két szereplő között még akkor is, ha ez a felszinen – a politikai térben – nem, vagy nem úgy, direkt formában osztályharcként látszana…

    Míg általában, az egyes politikai szervezetek tényleges szerepe, egy csöppet sem a nevük, a rájuk sózott propaganda nevek* függvénye, hanem a gazdasági hierarchiában betöltött gyakorlati tevékenységük, ahol a szakszervezetek a munkabérből élők érdekeit védve adott rendszer fundamentális alapja körül folytatnak közvetlen harcot. Ezzel szemben a civilek és a pártok is látványosan, látszólag hatékonyabban de csak a felszínen, csupán közvetve hatnak az egész szerkezetre.

    Namost, jelenidőben odahaza például, a rendszerváltást követő 30 évig a szakszervezetek hivatásszerű tevékenysége jóformán stagnált. Úgy éltek, mint akik még rá sem ébredtek arra, hogy nade kérem, ma már újra a kapitalizmust építjük. Az eltelt idő alatt komoly bérharcok, avagy intenzív érdek megnyilvánulásaik nem vagy csak alig voltak felismerhetők.

    Mára már, az elmúlt 1-2 évben a magyar trades** union mint történelem formáló erő mintha feltámadott volna, egyre több, komoly és hatékony bérsztrájkra is sor került. Olyanokra is, amelybe időnként a politikai rendszer napi politikai oszlopai is beleremegtek. Hát mik ezek az események, ha nem a permanens osztályharc, egyelőre még szerénynek tűnő fellobbanásai egy gyakorlatilag többszáz éves politikai és történelmi elnyomás, illetve folyamatos elhallgattatás után…

    .

    * A név jelentősége: A Német Nemzetiszocialista Munkáspárt, minden, csak nem szocialista, de még annyira sem munkás. Még a vörös zászlót is, ugyanúgy mint a nevüket, mindössze propaganda célzattal Hitler lopta el a valódi munkásmozgalomtól…

    ** A 200 éves, Marx előtti "trade" (union) névben is már ott van a munkás – az osztály – döntő helye a gazdasági(!) rendszerben. (Pedig ezt sem Marx találta ki.)

  • Ille!

    Részvétem magának és a hasonló,szánalmas ,hiteltelen, feleslegesen ,nevetségesen erőlködő alattvalóinak!
    Nem érek rá tovább az ilyen terhelt alakokkal foglalkozni…jobb
    programom van!

  • Gabriel
    2019 május 7
    1:14 de.

    történelmi ismereteid nulla, hazudsz! és kitalálsz seggségeket amelyek valami olyasvalamihez vezetnének (ha megvalósulnak) ami az emberiség pusztulása lenne

    nagy, hatalmas, sőt (!!!) impériumok mind elbuktak és mind ugyanabból az okból kifolyólag és ez ma is igaz!

    a többit beszéld meg magaddal ha kijózanodsz a fantazmagóriáidból

    hihihihihihi

  • Ille!

    Maga egy abnormális,és mellesleg “kissé bunkó” alak is…..persze ugye ilyen egyedek is vannak.,sajnos….de ugye elenyésző,minimális kisebbségben…..ami ugye nem számít!

  • Voronyezs/Gabriel
    1:58

    Voronyezs jól látja, hogy a történelem felszínén (a politikában) nem feltétlen az adott termelési módnak nevet adó tényezők láthatóak. Vegyük csak azt a tényt alapul, hogy Rómában minden harmadik ember rabszolga volt, ám történelmi corpusokon, ők szinte meg sem jelennek, legföljebb az ő munkájuk és a munkáik eredménye. A munkájuk, a két kezük ereje, v. kifinomult alkotásaikon találkozhatunk a rabszolgák döntő mértékű részvételével a társadalom fejlődésében.
    A gabonát is ők vetették, aratták, a fegyvereket az eszközöket is csak ők kovácsolták, de a nagyszerű Fórum Románum pompás építményeit, faragványait is ők alkották, hogy ott a politikusok nyugodtan gyűlésezhessenek …stb.
    Evidens tehát, hogy a politikából ugyanakkor abszolúte kimaradtak, s abban a fejlődési fázisban magukról sem gondolták, hogy arra alkalmasak lehetnének. Afféle élő gépek, beszélő eszközök voltak – emberi tulajdonban…
    Ugyanez a helyzet a kapitalizmus kezdeti és közép szakaszán, azzal a különbséggel, hogy a munkás már nemcsak étel, és ruházat fejében végez szolgáltatást az urának, hanem látszólag már a munkája ellenértékének tűnő(!) pénzfizetségért is, azaz munkabérért, miközben – szemben a rabszolgával – ő már szabadon költözhet és állítólag szabadon rendelkezhet és árulhatja a saját munkaerejét. Ilyen feltételek mellett persze az csak a legtermészetesebb, hogy a politikába nem, vagy csak bizonyos, a tulajdonosok által megszabott, igen szűk látszat körülmények együttállása esetén ütheti bele, és akkor is csak az orrocskája hegyét…
    Onnan is hosszú időnek kell majd eltelni ahhoz, hogy a kf. munkásmozgalmak egyre közelebb kerülve egymáshoz, a politika porondján is sikert arassanak, hogy a tényleges osztályharc – a Marx (és Karikás) elvárta – képében majd egyszer eredményeket kivívva mérettessenek meg…

  • Az osztályharcot tehát a felszín alatt, munkás és tulajdonos a “”munka frontján”” vívják minden csinnadratta és bumm-bumm nélkül, háttérből alakítva a látható politikai harcot.

This site is protected by Comment SPAM Wiper.