Beszélgetés egy Szombathelyre menekült pakisztáni családdal

2019 június 17 10:22 de.15 hozzászólás

Richard James feleségével és gyermekeivel egy évvel ezelőtt menekült el Pakisztánból, hogy aztán a Karitász és Székely János püspök segítségével találjon új otthonra.

A család – a korábban kereskedelmi menedzserként dolgozó apa, a katolikus iskolát igazgató, angoltanár végzettségű anya, a fogorvosi pálya felé tekintgető lányuk és a papi hivatás iránt érdeklődő fiuk – két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy elhagyják Pakisztánt.

Forrás: nyugat.hu

– Ha fizikai erőszakot nem is tapasztaltunk, de érezhető egy fokozatos nyomás a keresztények és minden nem muzulmán ellen. Amikor fiatal voltam, egészen más volt a helyzet: a különböző vallások gyerekei együtt játszottak, együtt nőttek fel, mindenki barátságos volt. Mára megváltozott a helyzet, és sajnos rossz irányba. Félelem van a levegőben. Állandóan azt halljuk, hogy változtassuk meg a vallásunkat, ha a mennyországba akarunk kerülni. Én erre mindig azt mondom, hogy ezt a döntést ne az egyházakra, hanem Istenre bízzuk.

Magyarországon számtalan kulturális különbséggel szembesültek: másként ünnepelték a húsvétot, a karácsonyt, de másként működik az oktatási rendszer, egészen mások az ételeink, kihívás számukra a magyar nyelv és az is, hogy amikor Karacsiban 40 fok körüli hőség volt, itt 11-12 fok.

Hálásak a helyieknek: úgy érzik, szeretik őket. – Kilencven százalékban nagyon kedvesek és segítőkészek az emberek, a maradékkal pedig nem foglalkozunk. Mindenhol vannak jó és rossz emberek – mondják. Eleinte a templomban mindenki őket nézte, de lassan megismerkedtek a közösséggel: “megszoktak bennünket, már tudják, hogy olyanok vagyunk, mint ők.”

Beilleszkedésüket, befogadásukat az is segíti, hogy a gyerekek a helyi középiskolába járnak, a szülőknek pedig a Karitász ad munkát. – Soha nem akartunk munka nélkül ételt és ruhát kapni. Amikor megkapom a fizetést, mindig nagyon büszke vagyok, hogy el tudom vinni a gyerekeket a boltba – mondja az édesapa.

Sharon, az édesanya hangsúlyozta, hogy a gyerekeik jövőjét mindennél fontosabbnak tekintik, és bízik benne, hogy hamarosan képzettségünknek megfelelő munkát is találnak. – Tisztességesen dolgozunk és annyi pénzt akarunk, amiből meg tudunk élni. A gyerekeket arra tanítjuk, hogy a kemény munka visz előre az életben.

Józing Antal

A teljes cíkk a Nyugat.hu c. honlapon olvasható.

15 hozzászólás

  • A cikk nem tisztan nyutja, de ha jol ertelmeznem, ez a csalad a kereszteny hit kovetoi, es Pakisztanban a Musulaman tobbseg latal veszelyben ereztek magukat.

    Persze a nemzetkozi torveny alapjan hivatalos vizum hianyaban is kerhetnek menedek jogot amikor eletuk, biztonsaguk kozvetlen veszelyben lenne.

    Vajon, azon alapon befogadna magyarorszag a Rohyngi, vagy a Yazidi es vallastalan menekulteket is?

    Vagy csupan kivalasztott vallasok alapjan ???

    De a tagadhatatlan valosag, hogy a “harmadik vilagbol” akinek letezik valami ertekesitheto kepzettsege az mind “menekul”, s nem Venezuelaba, Cubaba, hanem mindeg valamely rodhatt, nyomorult kapitalista kizsakmanyolasokba.

  • Bendeguz79
    2019 június 17
    11:04 de.

    gizi

    mennek a lopott holmi után,

    a vagyonukat,

    (a házaikat és főggyeiket amiket napalmmal felégettek)

    elhordták oda a Boldogság szigetekre nagy hatalmas hajókkal a Fekete Sereg vitte mint Boby a lábtörlőt, most ezek a szerencsétlenek mennek visszakövetelni a jogos jussukat

    azért nem mennek abba a két szép országba (sem) mert azok nem loptak tőlük

    essetunni

    gizi melyik brosúrát nyitottad ki ma?

  • Orsós Elemér

    Nem Velük van a probléma, bármikor örömmel és segítőkészen elcserélném Őket a bepókhállósodott özvegyasszony szomszédomra és depressziós, elvált, kamaszkorú fiát egyedül nevelő, szintén bepókhállósodott lányára, akik még a 380 Voltba is belekötnének, de sajnos nincs ipari áramuk! (Geyza, most nehogy azt javasold, hogy át kell lyukasztani a pókhállóikat és akkor megoldódnának a problémáim! Ezt a pókhállótiprást még Te sem vállalnád, főleg ha látnád a delikvenseket és megtapasztalnád mizantróp természetüket!)

  • Persze ,minden emberileny egyenloen teremtetett, barhogyan is nez ki, barhol is szukletett, barmi nezetisegunek velve.

    De a vilagon tobb helyek, mint Pakistan is az eggyike, rem tul nepsedet, es igazi poce-godor.

    Akinek a leg-elso lehetosege mutatkozik “menekul” barhova ha csak kepes.

  • Magyarországon önmagában a kemény munka jelenleg kevés az előrelépéshez. Ehhez NER-tagnak kell lenni.

  • “Hazugság,szemtelen hazugság,melyet milliók cáfolnak meg”!
    De honnan tudhatta ezt Petőfi már több mint 170 évvel ezelőtt?

  • Ismerem a Családot. Minden tisztelet és elismerés Székely János szombathelyi megyéspüspöknek, aki szállást és munkát szerzett nekik. Székely János aki, nem mentes zsidó felmenőktől, szenzációs cigány pasztorációt is végez. Büszke vagyok rá !!!

  • Magam láttam !
    – A pesti utcán egy hidzsábot viselő hölgy, egy tüneményesen szép, göndörhajú, csillogószemű, gyerekkocsiban ülő kisfiút tolt…
    – Mellette elhaladó emberek csodálkozva nézték…- néhány fiatal elhaladt mellette, az egyik oda szólt, talán viccnek szánta,-“dik’ a kis terrorista”..
    – Akik hallották, dühösen reagáltak a megjegyzésre, igy a suttyók menekülőre vették…

  • most láttam a főidős főhírekben Quebec tartomány parlamentje hozott egy törvényt (lehet hogy tőlem plagizálták?) miszerint semmiféle vallási jelképet nyílvános helyen nem lehet lengetni, hordani, és mutogatni

    erre mind a 12 és 13 alak kivonult az utcára tüntetni hatalmas transparensekkel, amelyen az egyik: (fordítom franciáról)

    “az én turbánom az én identitásom” és hasonló … a kóbor kutyqa sem kíváncsi egy Sikh kávéháztulajdonos identitására mialatt feketének nevezett barna löttyöt papírpohárban felszolgál sok cukorral és olcsó tejjel és jó drágán, hogy van e turbánja vagy nincs és milyen színű? meg milyen rongyokba csavarja mert alsónadrágot sem ismerik mégis röhej, hogy a kanadai hadügyminiszter egy ócska rongyba csavarja e fejit még jó, hogy darutollat és súlytásokat nem rak magára a világ rajtunk röhög…

    most lesz veszekedés, a Raptor bajnokság ünneplésének vége kell valami más két hónapon belül szövetségi választások lesznek és most mindenki meg van….

    szóval a hangyaboly kutya füle ehhez képest de nem muszáj odafigyelni

  • a képen látható egyedek szimpatikusak és dolgosak, sok sikert kívánok nekik, elszöktek az usa demokrácia exportja elől és ide érkeztek, most lesz siker ők azok akik szorgos munkával és smart gondolkodással gyorsan elérik céljukat, nem hozták magukkal a nehezékeiket és sokakat ismerek személyesen is sikeres üzletemberek és dolgos családok vannak vallásosak is közöttük de saját pénzükből építenek imádkozni való helyeket és nem zavarnak senkit… sőt ahol tudnak segítenek

    őrajtuk nem látható semmi vallásos sallang nem ingyenélni és könnyű úton gyorsan meggazdagodni érkeztek, dolgoznak… sokan vannak akik nem ilyenek és ezekről is szól a fáma

  • A harom fenti vallasos megjegyzesekre;

    Az Islam celja, sot nem csak celja, hanem a parancs ami a ‘hivok’ kotelessege, az Islamot a vilagszerti egyedulli vallasava tenni.

    Sot, a Muslim Brotherhood az immigraciot nevezte ki a: (ripping up the soft belly of the Godless world).
    “az Istentelen vilag puha hasat felhasitani”.

    P.S.
    Kattintsad “Muslim Brotherhood” on Wikipedia.

  • Mivel a cikk alanya a “vallason” alapulva;

    A Papa engedelyezte az Amazon regionban a nos-papok alkalmazasait.
    A US-ben vannak tobb nos papok a Romai Katholikus egyhaz papkjaikent, akik a tol-kibelarizmus miatt mas kereszteny egyhazakbol ataltak.(United Methodist, Presbitarian, stb.)

    Mas;
    A Romai Egyhaznak volt sok problemaja a papaok sex-botranyai miatt.

    Most van a US-ban a Southern Baptist Convention.
    S a sex-botranyok az elso problemajuk ottan is.

    A Southern Baprist a legnagyobb tagu u.n.protestant felekezet a US-ban.

    Az egesz vilagnak nagyon szuksege lenne a bromiumra !!!!

  • Nincs kétség: A valóban(!) rászorulókat segíteni kell akármilyen a hite, a bőrszíne, stb.

    ps: Aki tanult marxista dialektikát az ismeri: “A mennyiségi változások minőségi változásba csapnak át”
    Vagyis: Ha tíz-, száz-, ezer menekült, migráns stb kér “bebocsátást” azt be kell bocsátani és meg kell segíteni ez evidencia. Ha tízezer, százezer v. egy millió ember kér bebocsátást akkor a helyzet minőségivé válik és ennek megfelelően kell a társadalmi válaszokat kidolgozni. Ilyen egyszerű ez.

  • Vajon mi celbol tiltja, ill. torli a foszerkeszto a menekultekre vonatkozo nemzetkozi torveny jelenteset is ???

  • Ferenct
    2019 június 18
    11:23 de.

    ferke, hogy te miket nem tudsz? hogyan eszik nálatok a dialektikát? erről már a sumérok is csak… ugye ferke akkó’ még… de csak nyugodtan kövesd el ….szóval azt…,
    egyébként Beethoven Fül Elise…. orchestral version

This site is protected by Comment SPAM Wiper.