Kovács Zoltán hosszú, méla lesben

2019 június 29 5:11 de.98 hozzászólás

Már csak alig néhányat kell aludnunk, és Kovács Zoltán, az egykori kormányszóvivő kolléga lesz — újságíró lesz ő is. Ráadásul a legtöbb sajtómunkással ellentétben, ő fordítva lépeget a szamárlétrán és egyből főszerkesztőként kezdi pályafutását. Nem csigázzuk tovább az olvasó idegeit, eláruljuk: Kovács Zoltán a Nimród vadászújság főszerkesztője lesz.

A pártállam idején az ilyet ejtőernyősnek hívták, mely kifejezés onnan ered, hogy az illető elvtárs magasról ereszkedett alá, hogy aztán képletes zuhanása végén valamelyik politikailag fontos újság élén találja magát. Most a Nimród vált politikai fontosságú objektummá, 2021-ben ugyanis vadászati világkiállítást rendeznek Budapesten. Semjén Zsolt ezeréves álma válik valóra ezzel, s könnyű belátni, hogy az új műsorhoz új férfi kell. Magyarul: megújul a vadászújság, s ebben a folyamatban a régi főszerkesztőnek már nem osztanak lapot.

Nem tudjuk, Kovács Zoltánnak milyen vadászati előélete van, ha nagyon akarnánk, utánakereshetnénk az interneten, de az igazat megvallva, annyira nem érdekel bennünket. Semjén Zsoltról tudjuk, hogy szeret Svédországban háziasított rénszarvasra vadászni, Lázár János a fácánvadászatáról híresült el évekkel ezelőtt, nekünk elég ennyi, hogy tudjuk: Kovács Zoltán jó főszerkesztője lesz a Nimród újságnak.

Néhány hasznos alapvetéssel azért szívesen szolgálunk neki. Azzal kezdenénk, hogy „A vadász ül, hosszú méla lesben, vár felajzott nyílra gyors vadat” sorokat Vörösmarty Mihály írta. Vörösmarty Mihály költő volt, s bár vadászként nem volt ismert, szerepelt Radnóti Miklós Nem tudhatom című versében. „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály.

Aki nem ért a vadászathoz és még soha életében nem ült hosszú méla lesben, annak halványlila segédfogalma sincs arról, hogy a vadászat mennyire embert próbáló feladat. Elsősorban a pénztárcánk állóképességét teszi próbára, nem csoda, hogy az igazán nagy vadászok nem a kisnyugdíjasok és a minimálbér közelében keresők közül kerülnek ki. Pedig a vadászat nem annyira úri passzió, mint azt sokan gondolják: egy-egy közepes minőségű puskát már néhány millióért is meg lehet vásárolni, egy kenyai, vagy tanzániai szafari pedig jó esetben egy kisebb öröklakás árából is letudható. (Érdekes, hogy akinek kisebb öröklakása van, az általában nem megy vadászni: neki az jelenti az élvezetet, ha ki tudja fizetni a közös költséget, és a közüzemi számlákat.)

A vadászokról sokan úgy tartják, hogy agresszív, erőszakos emberek, akik a szerencsétlen és védtelen állatokon vezetik le a munkahelyen, valamint a nagyvárosi közlekedés során felhalmozódott feszültséget. A közvélemény egy másik része éppen ellenkezőleg gondolja: szerintük, aki vadászik, az harmóniában él a természettel, szabadidejében hangaszálakat tépeget, japán haiku verseket mormol maga elé. S ha még ettől sem nézik teljesen hülyének, akkor magában meditál, vagy csuklik, ami a kívül állók számára egyre megy.

Hogy milyen emberek a vadászok arról persze a legilletékesebbeket, a vadakat kellene megkérdezni, ők azonban közös nyelv híján csak igen ritkán nyilatkoznak meg a témában. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az őzek, a nyulak és a vaddisznók nem különösebben kedvelik a puskával járó embert, a fácán-ember barátság pedig az esetek döntő többségében egyáltalán nem mondható öröknek és megbonthatatlannak.

Pedig a vadászok között rendes emberek is vannak: egy közelmúltban végzett felmérés szerint a rókára vadászók mintegy kétharmada szinte egyáltalán nem veri a családját, míg azok között, akik évente egynél több, de négynél kevesebb vaddisznót ejtenek el, elenyésző azok aránya, akik öncélúan, csupán mások bosszantására túrják az orrukat.

A vadászatot nem kedvelők, mintegy ellenérvként, gyakran említik a vadászbaleseteket. Néha valóban előfordul, hogy a hajtott vad helyett egy hajtót, vagy egy békésen gombászó embert találnak el, aminek, bármennyire is sajnálatos, megvan a maga oka: bizonyos feltételek között ugyanis – négy féldecinél több tömény elfogyasztására gondolunk – a kiránduló ember a megszólalásig hasonlít az üregi nyúlra!

Fontos figyelmeztetés: ha idegesnek látszó vaddisznó, netán legszebb álmából fel vert medve, orrszarvú, oroszlán közeledik felénk, ne próbáljunk vele vitatkozni! Vannak helyzetek, amikor nincs helyük az érveknek – számos tapasztalati tényező bizonyítja, hogy a tigris előbb támad, és csak utána kezd elmélkedni azon, hogy valóban korgott-e a gyomra, vagy csupán hallucinált és megszokásból marcangolt szét bennünket.

Mindent összevetve, vadászni jó, s az élvezet minőségét nagymértékben fokozza, ha jól választjuk meg, hogy a puskacső melyik oldalára állunk.

98 hozzászólás

  • Azért ez egy kicsivel több, mint ejtőernyős mutatvány. Legalábbis nem mérhető össze a kommunista pártállam ejtőernyőseivel.

    Ugyanis a 2021-es magyarországi vadászati kiállítás kormánybiztosát választotta meg a Nimród főszerkesztőjének a Magyar Vadászati Védegylet. Június 26-án döntöttek az elnökségi ülésükön arról, hogy Kovács Zoltán 2021. december 31-ig legyen a főszerkesztő, és a kiadói teendőket az Egy a Természettel Nonprofit Kft. – ez egy 100 százalékban állami cég – lássa el.

    Ebből is látható, hogy a mai pártállam nem közvetlenül ejtőernyőztetett, hanem a vadászok védegylete akarata érvényesült a vadászati világkiállítás kormánybiztosának közös megegyezésen alapuló főszerkesztői kinevezésével.

  • Élvezetes,humorral teli írás.Kár,hogy a Ludas Matyi már nem értékelheti.F.S.P úr vigyázó szemekkel válogassa meg,hogy a puska melyik oldalán akarja a fácánokat.Bal-Jobb.Mert hogy jobb fácánokról eddig nem szólt a fáma.

  • kovács zoltán…és az ő lelki élete meg vándorlása egyik bugyorból a másikba? az O1G -t nem akarja cipelni oda? és ott is hagyhatná

  • Nagyon jó! Ha Lázár ezt olvasná, megvadulna. A Nimródban kellene ezt közölni.

  • Hátt..én ha nem kapom meg
    napi betevő szellemi táplálékomat,
    a „Nimród” című lapot, akkó el van rontva a hetem.
    Nem érnek semmitse a napjaim a ” Nimród” című lapban
    foglaltak nélkül.Szaal vigyázó szemimet vetém
    a hosszű méle lesre.

  • Gyurkafijjú nem kéne néked „humorról” fecserészned.
    Annyira antagonisztikus..feltéve ha ismered e svéd szót.

  • kedves cenzor, nagyon ügyes voltál… így nem kellett… dehát ez van hét vége van. és… kösz…mostmár megint tudom

    minő dolgok valának

    Sir Georg Solti— t hallgatok

  • Rodeo11
    2019 június 29
    3:42 du.

    Ez a Solti (vagy ki) tűri?
    Me szteem sikoltva menekül még a hallgatásod elől is.
    Hátmég ha ráborítod a gondolattörmelékeidet.

  • Ha már Nimródnál tartunk:
    Hunor és Magor, a két hős ifjú
    (amint tanultuk anno alsótagozatban)
    Kemény küzdelem árán hösiesen lenyilazták
    a Magyarság későbbi jelképét, a Csodaszarvast.
    (Gépkarabély akkoriban még nem állt rendelkezésre, azért.)
    Namármost fura csavarás révén e két orvvadászt nemhogy
    törvény elé vitték volna, inkább mondai hősként
    tiszteli őket tettükért Árvalányhajland
    apraja-nyagyja.
    A történet ismerős ugye? Ma is
    ez megy,csak épp nem a Csodaszarvas
    van apporton, hanem a bruksellesi milliárdocskák.
    hááát..ebből is kitűnik: nincs
    új a gyepűk Napja alatt.

  • geyza,
    קוס אמא שלך, חתיחת 0 מאופס!Ha ismered ezt a mondást szittyául? Merthogy más nyelven csak a sittes szlenget ismered.Neked szól! Ócska,trágár szeszkazán.Most már csak Itt ronthatod az amúgy is általatok mérgezett levegőt.Érezzétek jól egymást a @ barátaiddal
    Nekem semmiféle barátságról ne böfögjél.Nálad undorítóbb, alattomosan hazudozó ellenségem még soha nem volt. Remélem nem is lesz.
    אורי.

  • .

    Reméljük, a kiállításon majd láthatjuk a KDNP-és miniszterelnökh. Semjén-lőtte, házi nevelésű és helikopteren utaztatott rénszarvas bika tetemet is.

    .

  • Aztán reméljük még, hogy majd bemutatják a Polt Péter Zalában . i n g y e n e s e n . lőtt kapitális gímszarvas trófeáját is.

    Feljelentés is volt az ügyben, ahol a főügyészt mégse lehetett letartóztatni. Felmentették.

  • A hivatásos vadász – az egy szép szakma Ő a gazdája is az erdőnek (az erdésszel együtt). Télen etetik a vadakat, számon tartják a vadállomány állapotát – egészségét pl. – kijelölik, hogy melyik vad lőhető ki, egyáltalán mikor legyen tilalom, és melyik vadra. A többi kocavadász – forgassa bármíly profin a fegyverét.

  • Tüske Zsófia,
    tisztelettel értesítem,hogy Izrael Állama 1948 május 14-én alakult meg.Jó,hát egy évért nem fogunk hajba kapni.Nem is gondoltam volna,hogy önnek bármit is kérdezni kellett volna a nagybácsijától.A kérdéseket én tettem fel annak reményében,hogy az eddigi köztünk levő levelezéshez hűen,korrekt választ kapok. Nem gondoltam semmiféle kapcsolat rontásra.Remélem a kettőnk közti levelezési kapcsolatban is amnesztiát kapok arra,hogy engem is igen kevéssé érdekel Orbanisztán jelene vagy jövője.A múltja sajnos igen ,mert azt én és a családom is horthyval, csendőrökkel,nyilasokkal és utána az államosító rendszerével megszenvedtük.Az pedig, hogy évente odanyaralgatom magamat az a mai(egyenlőre megszállók nélküli)állapotok miatt fenntartható.
    Van ezen a fórumon olyan is akinek már ez sem tetszik.Hát… nem tudom hogyan lehetne szegénynek megmagyarázni,hogy 2019 június 30-án már elmúlt 1944 decembere is.Lehet,hogy nézeteink között van itt-ott differencia,de azt azért biztosan megértjük mindketten,hogy tisztességes dolog nem egymás lehúzása,hanem a véleménykülönbségek ellenére egymás emberi elfogadása.Akkor is,ha ez másokkal kapcsolatrontáshoz vezet.

  • Tüske Zsófia,
    elnézést kérek,de június 30 5:37 hozzám szólására tévedésből itt válaszoltam.

  • Tüske Zsófia,
    pontosítok:juni 30.5:37 de. „Példaképekből pancserok”topikból.

  • Nyár, kánikula, uborkaszezon van-:)

  • gyuri10
    2019 június 30
    5:04 de.

    Idegeske vagy?
    Minek hívtál oda?
    Most rajtad meg a több napos hisztériádon röhög aki csak oda látogat.
    Én meg teszek róla hogy minnél többen nézzék meg ki is vagy te apuskám.

    Légy erős : elmentettem az egészet. Azokat a förmedvényeidet is amiket Lehar utóbb törölt mert neki is zavarhatta a szemét amit összeböfögtél..Nekem nem törölte a beírásaimat, de engedve a hisztidnek közölte hogy többet nem írhatok oda.
    Gondolom tartott tőle hogy amilyen egy labilis lelki alkat vagy, elhúzol onnan.És akkor odalesz a komenntelőinek a negyed része. Négy kommentes van ott. Gondolom másokat is kimartál régebben, amekkora egy szemétláda vagy.
    Szaal.. pár hónap múlva sem fogod tudni letagadni 😀 😀 😀

    Amúgy meg ne hidd hogy össze fogom szarni magamat amiatt hogy nem írhatok kommentet egy olyan oldalra, aminek összesen négy hozzászólója szokott lenni cikkenként. A cikkeket egy darabig olvastam..olvasgattam..aztán rájöttem csak jobb a régi gyakorlatom : A Jerusalem Post.-ból meg a Haaretz-ből tájékozodom.
    Nincs nekem időm kilómétereket olvasgatni NINCS IDŐM KÉREM !

  • gyuri10
    2019 június 30
    11:12 de.

    Nehazudjál barátocskám
    azzé válaszoltál itt hogy
    valami mondvacsinált ürüggyel,
    szokásodhoz híven széjjel cseszd ezt
    a topicot is.Sokat fngtál ide de magához
    a cikkhez még semmit nem büfentettél hozzája.
    Felmerül a kérdés :Akkor mijabánatot keresel itt?

  • Ferenct
    2019 június 30
    11:29 de.

    Igen !Ki is megyek a
    mezőre lőni vacsira két szép uborkát.
    Csak előbb elmegyek a Nimród-boltba terepszínű
    uborka-szeletelőért.Az ember aggya meg a módját, nemiga?.. : )

  • Geyza
    2019 június 30
    12:02 du.

    amint tájékozódik… és „kitilcsák” meg hisztérika! nem jött meg? és mit ír a sajt ott a heccben? van újság bőven és mint „lássuk” van aki olvassa 1,2,3,4,5….125689 satöbbi

    geyza az oolvasó…hahahaha

  • Geyza
    2019 június 30
    12:02 du.

    szóval? bucika akkó’ te meg… és ideláccik! hogy mik vannak? dehát a fejeslábas sárgatök majd megolvassa és utána beolvassa

  • @-ka,
    egyszemélyes agyi tömegcsőd vagy.
    hozzád nem csatlakozik senki és a nem barmoknak szóló fórumról az a legtermészetesebb,hogy tiszavirágot csináltak belőled.Ne erőlködj.Egy irányú utilapút kaptál.Még kapálódzni is csak a KMH oldalán hagynak.Sajnállak!

  • Kedves gyuri10!
    Az a szörnyű és igazságtalan bánásmód és mészárlás, amelyet a zsidó emberek a II. Világháború során elszenvedtek, természetesen mélyen elítélendő, de most már mégse prolongáld a jövőbe. A gyilkosok is meghaltak, és a gyilkosok utódai semmiről sem tehetnek.
    Próbáld meg azt is figyelembe venni, hogy a zsidók szép új hazája részben az európai népek bűntudatának, másrészt pedig az USA világuralmi stratégiájának köszönhető.

    Ami pedig a magyarságot illeti, egy mákszemnyivel sem rosszabb náció, mint bármely más nép, beleértve a zsidóságot is. Ez éppen a mai politikából látszik leginkább. Az sajnos igaz rád éppúgy, mint egyes magyarokra, hogy könnyen uszíthatók, aminek természetesen rossz vége lesz megint, tehát próbálj meg egyénileg ellenállni az uszításnak, hogy majd húsz-harminc év múlva se érhesse szó a ház elejét.

    Egyebekben pedig lehetséges, hogy a gyermekeid már igazi zsidók, Izrael állampolgárai, azonban TE – tetszik, nem tetszik – bizony, hogy budapesti magyar vagy. Nem kell persze minket, többieket szeretned – elég, ha a csülkös bablevesért vagy oda – de ha lehet, ne köpdöss itt minduntalan a padlóra, mert az még egy valódi zsidótól is tahóság lenne, hát még tőled! Ideje, hogy megtanulj viselkedni.

    A fentieket a legnagyobb barátsággal írom, a te érdekedben.

  • Tüske Zsófia

    gyuri10
    nagybátyám a kilencvenes évek végén halt meg, így a köztünk zajló párbeszéd nem sokkal azután zajlott, hogy a Csurka-dolgozat teret engedett a nyílt zsidózásnak. Bevallom, ez felkészületlenül ért engem – de azt hiszem, másokat is ebben az országban. Izraellel kapcsolatban nekem személyes élményeim nincsenek, amilyen ismereteket szereztem róla, az az irodalomnak köszönhető (főleg a már idézett Kardos G. Györgynek és nem a családomnak)
    Igaza van, utána kellett volna néznem a pontos dátumnak, mikor alapították Izraelt.
    Nem várom, hogy érdekelje a magyar jelen, csak akkor az elvárható lenne, hogy ne nyilatkozzon a magyar politikáról se pro se kontra. Nem látja a vidéken általános elképesztő nyomort, a lakosság felének a létminimum alá süllyedését, az egészségügy összeomlását (arra azért ügyeljen, nehogy itt szoruljon orvosra) az oktatás és a tudomány leépítését, a parvenu prolik arisztokrata allűrjeit és az eu által az országnak nyújtott anyagi segítség magánosítását. (és még az itt jócskán jelen lévő Megfelelő Muszlimokat és az állam által támogatott nemzetközi bűnözőket sem) Ha valamilyen szinten is érdekli az igazság, tartsa szem előtt ezeket is.
    Jó nyaralást kívánok itt, vagy másutt.

  • Tüske Zsófia

    a FüHü-n megjelent egy cikk, ami elég pontos képet adhat az érdeklődőknek mindarról, ami itt történt (és történni fog)
    https://fuhu.hu/hogyan-jutottunk-el-a-tahosag-uralmaig/?fbclid=IwAR1eGI1ocP6FIfW28oTrVFBKLXgmKTagY97Vgl7z4e4EhkrhlA9SwPIvgxU

  • gyuri10
    2019 június 30
    3:56 du.

    Legalább az én kommentjeimet nem törölte Lehar, ellentétben a TE legutóbbi kettő mocskolódásoddal.

    Azért igennagyon célirányos lenne be is bizonyítanod az állításaidat azzal kapcsolatban hogy mások hazudnak.

    Mert ezidáig bárkibe kötöttél bele, mindegyik hivatkozott különféle alapokra az állításainak igazolására.

    De TE kisbarátom mindenkiről mindenfélét összehazudozol minden ellenörizhető alap nélkül.
    Ezeket úgy nevezik hogy ” igazságnak beállított prekoncepciók”

    Jó tanítványa vagy Bayer Zsoltnak , az „ötös számú párttagsági könyv tulajdonosának”

    Bayer és zenekara sorra veszíti el a hazudozásai miatt a sajtópereket.

    TE kisbarátom nem veszítettél el mást itt, csak az arcodat.

    Mindenesetre Leharnak jó szolgálatot tett az eset, mert odacsődítem az összes barátomat, had röhögjenek a semmin való napokig tartott rinyálásodon 😀 😀 😀

  • Almási Alma
    2019 június 30
    9:52 du.

    Minden stimmt, három apró módosítással:

    1
    Nem az USA hanem a Szovjetúnió. Csakhogy Izrael nem váltotta be a szovjet érdekek képviseletét az akkor még erősen Angliához kötődü arab világban. Ezért akarta a Szovjetúnió mindenáron megsemmisíteni Izraelt. Sikertelenül szerencsére. Nenvagyok benne biztos hogy titokban nem törekszik e még mindig erre.Gyuri10 bedől a Putyini szép szavaknak, miközben a ruszkik hathatósan segítik Irán atomfegyverkezését.
    Úgyanígy Orbán-fan is lett ez a buta Gyuri10, holott tudjuk a sajtóból hogy Magyarország és Irán valamiféle kis piszkos atomipari szerződést kötött pár éve, aminek a tartalmát titokban tartják.
    Dehát ő ostoba, akárcsak barátosnéja , OIM*
    Hiába mutatsz rá neki nyilvánvaló dolgokra, csak fújja a hülyeségeit.

    2
    Nem nagyon zavarja Gyuri10.-et a hitleráj újraéledése.
    A Leharblog .-on írtam egy rövidebb fejtegetést hogy mennyire ijesztő hallgatni a Martens-bakkancsok csattogását és hogy személy szerint én félek ezektől a tendenciáktól.
    A válasza : gyengeelméjű hazudozó vagyok.
    Ott van , el lehet olvasni !

    3
    Ami a legszörnyűbb:
    Gyuri10 kezdi fajelmélet alapján meghatározni a helyzetét másokkal szemben.

    Vagyis értelmetlen neki bármit is magyarázni, a fasiszta és náci eszmék hálójába bonyolódott bele. Pedig kár érte !

  • Tüske Zsófia
    2019 július 1
    2:18 de.

    zsófi, meg kell keresni mi az oka „annak” de „csak” erre nem vagytok hajlandóak, almási fizikusnő elég jól összefoglalta itt fenn, de -asszem- senki sem érti a lényegét a mondandójának, pedig olyan „fizikus”

    tudod ugye a Leitmotiff az ami fontos de ha valaki nem tud kottát olvasni akkó’ annak -is- „annyi” pedig a Leitmotiff ban benne van… félreverik a harangot? iszonyúan bele kell rúgni abba aki veri félre és szépen ritmikusan kell rángatni … hogy normálisan szóljon… dehát most arról van szó, hogy hatalmas anyagi haszna van ebből a ki nem mondom hogy kiknek, mert a cenzor gyomorrontást kap tőle… és akkor a reggeli kávénak is lőttek… dehát csak ezrt nem akarjátok mert olyan jó a lényegtelenből lényegeset csinálni és utána sikoltozni

    én nem teszem (és nem mondom meg mit teszek és hogyan nem teszem, mert akkor…)

  • IMMÁR ÚJ GRÓFOK VADÁSZNAK !

    Akarva vagy akaratlan, de a FID-SS minden tette ideidézi Ady vádjait a Vezér és tányérnyalói konzervatív politikája, és illiberális, illetve úgymond’ „u n o r t o d o x” ))) 😀 ((( agrár és gazdaságpolitikájuk ellen:
    .

    „Koldus, rossz álmú zsellér ébred,
    Lompos bús kutya csahol,
    Az egész táj vad fájdalom,
    S . a . g r ó f . m u l a t . v a l a h o l …”

    Ne félj, a tél meg fog gyötörni
    Mint máskor, hogyha akar.
    Élethez, szemhez nincs közöd,
    G r ó f i . f ö l d . e z . é s . m a g y a r …”

    Siratják a semmit, a másét,
    – A . g r ó f . t á n . é p p . a g a r á s z – …”
    .

    [Részletek a GRÓFI SZÉRÜN c. versből]

  • Geyza:
    „Csak előbb elmegyek a Nimród-boltba terepszínű
    uborka-szeletelőért.”

    Geyza, ne rohanj előre! Igazi magyar ember – ma még -nemzetiszínű vagy legföljebbb árpádsávos uborka-szeletelőt vásáról. A terepszínű szerintem majd csak pár év múlva lesz divatos. (A minap a – nem zsidó, ez itt és most azért már nem teljesen lényegtelen! – gyermekorvosunkal volt egy kisebb vitám: szerinte jelenleg 1939-40-et írunk a naptárban, szerintem viszont még csak 1937-38-at.)

  • Orsós Elemér

    Almási Alma
    2019 június 30
    9:52 du.
    Tüske Zsófia
    2019 július 1
    2:18 de.

    Tragikus, hogy a magyar értelmiségnek csak elenyésző hányada tud ilyen elfogulatlanul tárgyilagosan megnyílvánulni!!! (Pedig az jó lenne kollektíve, mivel sokat segítene a többségben levő -és általuk talán joggal elhanyagolt vagy lenézett- egyszerűbb emberek lényeglátásának szimpatikus kiigazításához is!)(Kedves Alma, mellesleg a csülkös bableves Nekik nagyon nem ajánlott, viszont libacombbal kifejezetten! 😀 )

  • Egyetértek, és egyben köszönöm is Almási Alma és Tüske Zsófi sorait – az ilyenek amik időről időre visszarángatnak a valóságba, és egyben igazolják, hogy nem járok annyira tévúton!

  • György Molnár

    Kevés magyar embertől undorodom annyira, mint ettől a Quasimodót, Drakulát megszégyenítően leköröző rémségtől….Végezhet valaki a CEU-n, beszélhet folyékonyan angolul, attól még lehet egy primitív bunkó…….

  • Tüske Zsófia

    A „zsidózás”,”antiszemitázás” „rasszistázás” stb. és egyéb túlzások nem egyik vagy másik politikai oldalhoz köthetők, hanem a rendszerváltást követő többpártrendszer nem kívánatos mellékhatása. A különböző politikai pártok nem a konszenzusban, hanem egymás földbedöngölésben, démonizálásában, karakter-gyilkolásában és egyéb túlzásokban érdekeltek. (Elég magas szinten Te is ezt gyakorlod.) A józan választó mindezeket már bekalkulálja.

  • Besancon
    2019 július 1
    9:49 de.

    Dettó.

  • Kővendég
    2019 július 1
    7:55 de.

    Löhetségös, de én nem tudhatom.
    Elromlott a rugó a napórámban, igy nemtom mit írunk ma.

  • Tüske Zsófia

    jaj, jani, te ne akard nekem elmesélni, hogy a zsidózás és az antiszemitázás a rendszerváltozás és a többpártrendszer terméke… hidd el, többet tudok ennek történelmi gyökereiről és a magyar társadalomba való beágyazódásról, úgy itt, mint más európai országokban. Civilizált helyeken küzdenek ellene, nálunk nem, mert a hajtépés kifejezetten jót tesz a politikai elitnek, addig sem az ő pofátlan rablásaikkal foglalkoznak.
    A zsidózás szelíd bája abban áll, hogy sűrűn művelik olyanok is, akiknek a családfája zsidókból áll, mint hajdanában a származását leplezni próbáló Szegedi Csanád, aki betért Köves Slomóhoz, vagy jócskán akad köztük zsidó is, mint Morvai naccsasszony, akinek édesanyja az ismert modell Fekete Klári volt. És nem megfeledkezve a legundorítóbbról közöttük, a szaroszsájú Bayer Zsoltról.
    Örülök, hogy az én „karaktergyilkosságaimat” magas szintűnek gondolod, pedig csak egyetlen jelző áll rá: igazak. Aki nem a vakhite után megy, észreveheti, ha utánajár.

  • Tüske Zsófia

    rodeo,
    az a helyzet, hogy az előítéleteknek mindig van valami alapjuk, de az is igaz, hogy az előítéleteinkhez mindig hevesen keressük az érveket, hogy igazoljuk azokat. Okok vannak, csak éppen semmi nem lehet elég nyomós ok arra, hogy egy nagy közösségre általános érvényben alkalmazzuk. Előítéletei mindenkinek vannak, csak ha az ember igazságos akar lenni, ami kívánatos lenne, akkor igyekszik ellenérveket is felhozni saját magának ellene.
    A vezérmotívum valóban fontos, értem mit akarsz vele mondani, bár én nem vagyok ennyire vájtfülű a zenében és Wágnertől messze tudnék szaladni, a pénz meg még annyira sem érdekel. Az pedig sosem lehet lényegtelen, hogy valami mondvacsinált okkal emberek millióit löktek ki az egzisztenciájukból és az életből. Gondolj Radnótira és Karinthyra, Szerb Antalra és rögtön egyetérthetsz velem.

  • Tüske Zsófia

    Kővendég: nekem erről Lénárt Sándor jut eszembe, aki megírta a római bujkálásának történetét és azt, milyen sorsra jutott egy idős úr Mussolini gipsz-szobra a Duce bukásakor: „A történész talán csodálkozik, hogy a hírt nem követte vérfürdő. Hogy a felszabadult tömeg
    nem ment késsel a reszkető fasisztáknak, akik este kilenckor még uralmon voltak… a
    magyarázat egyszerű: mindenkinél ott állt a Vezér képe, kidobhatta az ablakon. Másnap nem
    vérben, hanem bokáig gipszben gázolt a járókelő, és nem holttesteket, hanem üvegcserepeket
    kerülgethetett.
    Talán az egyetlen épen maradt, de merőben szokatlan, barna fejdíszt viselő szobrát a San
    Silvestro téren láttam másnap, s a történetét is elmesélték:
    Talicskán vitte oda egy idős úr. A szobrot vászon takarta, leleplezése nem ment egykönnyen.
    Az öregúr fekete öltönyében rendkívül elegáns volt, s júliusban szokatlanul, még fekete
    mellényt is viselt, ómódian vastag, arany óralánccal a hasán, keresztben. Olyan ünnepélyes
    volt, mint egy meghatott nagybácsi kishúga esküvőjén. Lehúzta a nadrágját, és elhelyezte a
    fejéket. Utána gondosan rendbehozta önmagát és öltözékét, s a művelet közben hirtelen
    összeszaladt tömeg előtt meghajolt.
    – Uraim! Elnézésüket kérem! Bocsánatukat kérem. Vi prego. Fogadalom volt! Un voto.
    A szobor körül fölcsattanó taps őszintébb volt, mint amit a bukott diktátor valaha is hallhatott.
    Amikor odaértem, lelkes tömeg állt a szobor körül, és ezt hallottam:
    – Ami ricinussal kezdődik, szarral végződik – s ez úgy hangzott, mint a görög sorstragédiák
    kórusának végszava.”

    Akit érdekel, a könyv online a MEK-ben olvasható: https://www.mek.oszk.hu/02700/02765/02765.pdf

  • Tüske Zsófia

    hoppá… helyesbítenem kell: Karinthy nem a holokauszt áldozata lett, de Bőhm Aranka a felesége igen.

  • Almási Alma,
    itt-ott találok értelmet is az elemzéseidben.A gyerekeimmel ha megkérhetlek ne foglalkozz és mivel Én Téged soha még rossz gondolattal sem illettelek,tehát kérlek,hogy ne sértegess. Nem budapesti csak pesti(VI kerületi)1956 november 25-ig voltam. Ennél azonban nagyobb sértés,hogy”magyar”!Ez a vándor gólyáknak (franciából) lehet hízelgő.Inkább elfogadom,hogy”lezsidózzál”, mert az legalább igaz is és nem alázol meg vele.A cionizmusról, ha lehet ne beszélgessünk,mert Te arról Beirutban és Kairóban tanultál,Én pedig a Tárogató út 2 számban a „somér hacair” nevű cionista otthonban 8 éves koromtól.Hála a Teremtőnek és akkori Tanárainknak,hogy lettem, aki lettem.Elfogadom azt is,ha valaki büszke a”magyarságára”, ameddig emberi is képes maradni(ritkán fordul elő).A bablevest csülökkel,meg anélkül is utálom.A köpködésre és egyéb tahóságokra alkalom adtán találj Magadnak valami szeszkazán delikvenst.Bár Engem ezzel sem sértesz meg (gondolom nem is akarsz)mert nyaranta már jártam Nálatok olyan helyeken is,ahol köpködni kellett volna. Ebben az optimista szellemben,tisztelettel vagy több itt trágárkodónak anélkül:אורי.

  • Tüske Zsófia,
    szeretném értésére adni mégegyszer,hogy sem a magyar jelen sem a magyar jövő nem köti le érdeklődési körömnek,sem”pró sem kontra”, az egy ezred százalékát sem.Nagyon jónak találnám,ha az idejárók között akiknek semmi közük Izraelhez,hasonlóan tennének.Lehet burkoltan zsidózni,mint Orsós Elemér refrénezi a témát.A geyza niknevű,meg kapálódzhat,hazudozhat és ide jöhet minden féle nap-napi kitalációjával.Egy emberien szerkesztett fórumon három beírásig tartották meg,utána pedig ugyan olyan útilaput kapott, mint eleftheria(nyuszika)és az illetlen macska a kultúrterem színpadán.Nem akarom Önt untatni a különböző idesomfordálók tulajdonságaival.Tulajdonképen ennek a beírásnak csak az első fele szól Önnek és a többi azért került szóba,mert az agyi fegyvertelenek ellen nem akarok harcolni. Nem etetem a disznókat! אורי.

  • Tüske Zsófia
    2019 július 1
    3:41 du.

    Külön öröm számomra, hogy Lénárt Sándort idézted ide – ezt a könyvet ( Völgy a világ végén és más történetek) én valamikor huszonéves koromban szabályosan „agyon olvastam”, annyira megfogott! Néhány gondolatát szinte szó szerint megőriztem az emlékezetemben, ma is gyakran nyújt kapaszkodót. Sokszor gondolom amikor olyan, alapvetően értelmes és közel sem buta emberek – szerintem – valahol megrekedt gondolkodását tapasztalom, hogy „át kéne világíttatni az agyukat” – hátha! ( utalok ezzel a brazíliai őserdő kis falujának tanácstalan asszonyára, aki arról panaszkodott, hogy ” nem jól tanul, a fiam, át kéne világíttatnom az agyát…” – a számukra addig ismeretlen Röntgen-gépnek csodatévő hatást tulajdonítva)
    köszönöm, hogy belinkelted ide, így bármikor elérhetem, az én példányom már egy kissé viseltes a sok kölcsönadás után!

  • Tüske Zsófia
    2019 július 1
    3:22 du.
    éppen azért, mert ellenérveket hozok fel, és megállapítom a tények alapján, hogy már 75+ éve az üldözöttből kegyetlen üldöző lett és annak is oka van, ugyanaz, mint a korábbi: piszkos anyagiak, kapzsiság, hatalmi téboly, és a sohasem volt nagyság mindenáron való megvalósítása millió emberek kínzása és megülése sem akadály!

    e’vvan, a vezérmotívum kifejezésemet pedig félreértetted! pont az itteni efeletti soraimban van a motívum… és semmi zenei nincs benne mert harmóniái sincsenek

    méghogy előítélet? nem elő… hanem ítélet amit mondok!

    érveim könyvtárnyiak de nem „abból” a könyvtárból

  • Rodeo11
    2019 július 2
    4:33 de.

    mellécsaptam nem „ü” hanem: „ö” és ha már, akkor megjegyzem, szerényen csendben de világosan, mint a déli napfény az egyenlítő alatt: a korábbi „eseményeknek” az okozói is ugyanezek, és ez ma is felismerhető, azaz saját rasszukat is szelektálják és a cél érdekében…. és akkor te tudod hol! na ott a bibliában is le van írva (ott még csak igazán) mert ugye miért is „kellett” keresztre vinni Jézust (mindegy mi az eredeti neve)? és „Ő” nem volt egyedül, a keresztek ott virítottak az országutak hosszában és letagadhatatlanul!!!

    szóval? Leitmotif, Hier ist das Motto!

    a történet folytatódik minden percben és egyre …. na nem mondom, mert a cenzor már így is fel van borzolva

    ha nem akarsz ne írjál rá semmit, bár

  • Kordonblőd/6,53

    Engedd meg,hogy Ady idézeteidet, a’la-fid-SS aktualizáljam.

    „Koldus, rossz álmú zsellér…”= az üldözött hajléktalanok hada.

    „Ne félj,a tél meg fog gyötörni,mint máskor”=114 fagyhalott/2018

    „A gróf tán épp agarász…”=az egerész-ből->ma inkább patkanyász

    🙁

  • Aczél Gábor

    »… nem megfeledkezve a legundorítóbbról közöttük, a szaroszsájú Bayer Zsoltról”, írja valahol, kedves Tüske Zsófia, s mivel jobbára egyetértek mindazzal, amit (máskor és máshol is) leír, bocsánatát kérem, amiért egy betűhibáját szóvá teszem.
    Ezáltal ugyanis nagyobb súlyt kap az igaza.
    A legundorítóbb Bayer Zsoltnak ugyanis nem a zsája, hanem a szája szaros.
    Szeretettel: a.g.

  • Tüske Zsófia
    2019 július 1
    3:22 du.

    lehet, hogy ezzel már rángatom az oroszlán bajuszát (másnéven az igen tisztelt és nagyrabecsült cenzor)

    de mi (erre azért jó lenne, ha írnál valamit ha már az ádám kölkeit ajánlottad) az oka annak, hogy sem Herodes, sem Rotschild, sem Krupp és még sorolhatnám a több százezer nevet, nem szerepelt a vonatozók listáján, sőt! sőt a keresztek egyikén sem volt található egyetlen sánta Herodes sem…

    és még mindig nem érkezett el (Götterdämmerung vagyis az utolsó ítélet) melyben … ítélkezik élőkön és holtakon…. és ha így megy tovább akkor a Sinai elfoglalása után kiterjed majd Al-Hudaydah más néven az MSM-ben: Hodeda, Hodeida, Hudaida or Hodeidah, is the fourth-largest city in Yemen and its principal port on the Red Sea (de a houtik most éppen pofozkodnak). és nem áll meg Durban-ig vagy Benguela ig és akkor hol marad Rio de Janeiro? csak nem? még hogy … pedig

  • ugye Rejtő Jenő műveiben a sajátos és csodálatos stílusában hajszálpontosan Marx van részletezve (ezutóbbinak szerencséje volt nem találták meg?) és Ady, Karinthy, mind ugyanazért lettek leselejtezve, mert ők sem fértek bele a tervbe ami lassan (már 5500 éve füstbe megy) sem képes megvalósulni…

    nem kellene annyit sikoltozni meg jajgatni… hanem hűvös fejjel történelmet tanulmányozni és a valós okokat…feltárni

    de akkor az egységsugarú állampolgár -esetleg- felébred csipkejózsika álmából és kurvára odacsap

  • gyuri10
    2019 július 1
    6:09 du.

    Látom szépen plagizálsz Illepityutól.
    Csak agy tovább ! Aki hazudik megállás nélkül, az lop is.

  • Ugyan Gyuri10..neked lett a Leharbolg-on törölve kettő fröcskölődésed, nem nekem !
    Az én összes kommentem (kb 3) ott van !

    meglehet nézni ITT

    Google…> ” Leharblog” és a „Folyik a harc Jeruzsálemért…” cimű cikk alatti kommentek.

    De -mint említém” elmentettem a mocskolódásaidat, mert Lehar kinnt hagyta vagy másfél napig. Eléggé undorító.
    Akárcsak te magad ezzel az állandósult hazudozásoddal.

    Megismétlem : az hogy most Lehar nem enged engemet oda kommentet írni a kb 1 hetes hisztériád miatt, számomra a nullánál is kevesebb jelentőséggel bír.
    (Egy olyan blog aminek van négy darab kommentelője..vicckategória.)
    De lényeg a lényeg : a kb. három (vagy négy, fene se emlékszik már) beírásommal TOTÁL sikerült téged kiborítani DDD
    Végül is…ez volt a célom vele hehehehe
    Majd máskor jobban meggondolod hová invitálsz engemet.
    Igaz, veled ellentétben nekem nem szokásom perzsszőnyeg szélére köpni. Erre jó példa az ottani pár kommentem.
    (Van még másik cikk alatt is nehány, de nem árulom el melyik alatt 😀 )
    Bezzeg a tieid..mintha az emésztőgödör teteje nyílt volna fel..

  • Kedves T. Zsófia !

    Eleget csalódtam, estem pofára már ahhoz, hogy nézeteimet a tapasztalataim, nem pedig vak hit vagy valamilyen személy iránti rajongás formálja. Nem azt mondtam/írtam, hogy a zsidózás, antiszemitázás és egyéb gyalázkodások a rendszerváltással kezdődtek. Azt írtam, hogy – sajnálatosan – a hőn vágyott többpártrendszer szükségszerű velejárója a pártok kölcsönös gyalázkodása, a túlzások, a megosztottság. Ennek része vagy inkább eszköze a zsidózás, antiszemitázás is, ami mögött nem annyira humanizmus, hanem inkább hatalomvágy áll. Volt már hogy utánanéztem egy-egy személy elleni támadás hátterének. Wass Albert, Tökés László, stb. és hamisságot, rosszindulatot láttam. De az én életemben is megtapasztaltam már, hogy ha egyik vagy másik oldal érdeke azt kívánja, bárkit letaposnak.
    Nem vagyok rá büszke, mert nem tudom, hogy erény-e, de én nem gyaláztam még a baloldalon sem senkit. Sem Gyurcsányt, sem Horn Gyulát, de még Kun Bélát sem. Ha mégis, akkor sem okoz kielégülést, hanem sajnálkozva teszem. Ha el is fogadnám, amiket te állítasz, mindig ott a hiányérzet, hogy szemérmesen elhallgatod, hogy mit illetve kit javasolsz helyettük? Tetszik nem tetszik, lop vagy hazudik, egyelőre jobb az Orbán kormány, mint az ellenzékei.

  • Tüske Zsófia

    gyuri, értem. nem várom el, hogy érdekelje, ahogy mondtam már. azt viszont igen, hogy szíveskedjen tartózkodni ebben az esetben orbán és bandájának a smirglizésétől.
    a Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémia halálos ítéletét két órája szavazta meg a fidesz,- köztük olyanokkal, mint Farkas Flórián és Pöcs János, akiknek még érettségije sincs – az apja, Széchényi Ferenc által alapított 200 éves Nemzeti könyvtárra is hamarosan sor kerül. A 126 éves OMIKK-ot már 2001-ben kinyírták.
    Tehát mindezeket szem előtt tartva ismételten kérem, ha nem érdekli sem az ország múltja, sem a jövője, és haszna sincs a politikai hozsannázásából, szíveskedjen ignorálni az alcsúti bugris maffiafőnök politikai fényezését, már csak az utolsókat rúgó magyar kultúra iránti részvétből is.
    Ennyi.
    Köszönöm.

  • Tüske Zsófia
    2019 július 2
    9:13 de.

    Engemet közelről érint mert sokat dolgozok (dolgoztam?) az MTA.-nak.
    Lehet mostantól a Mészáros & Mészáros gittegylet fog minden kis munkát megkapni, már csak megszokásból is.

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2019 július 1
    6:09 du.

    „Lehet burkoltan zsidózni,mint Orsós Elemér refrénezi a témát.”

    Meglehet hogy én burkoltan zsidózok(lehet így is nevezni a békülő szándéku kritikát?), Te viszont folyamatosan nyíltan és lenézően magyarozol! 😀 Te azt nevezed zsidózásnak amit nem mertek őszintén, hazudozások, félrebeszélések, terelések és tiltások nélkül közösen kibeszélni?

  • Zsófia:

    Gyurkabarátunk azért kapja a javadalmazását hogy úton útfélen „smirglizze” a Nagyember és tsa.-inak a hátsóját.
    Azért jár ide.
    Aztán mikor a képibe taposok ennek a mi Gyurkánknak,prüszköl 😀

  • Tüske Zsófia

    jani, attól tartok, elkerülte a figyelmedet, hogy kik kezdték el bevezetni a karaktergyilkosságot a magyar politikába. Maga Kövér elvtárs volt az első, aki komcsizni kezdett, legnagyobb elképedésemre, mert ő is és a testvére is a vöröskatona nagyapjuk és apjuk 56-os érdemei alapján kerültek be a jogi karra felvételi nélkül és végezték azt el nem a legrövidebb idő alatt – a házmester elvtárs egyenesen 7 évre nyújtotta a 4,5 év tanulmányi időt. Ami Wass Albertet illeti, nyilván kiváló jellemre vall, hogy egyrészt lányokat gyilkolt meg példátlan bátorsággal, másrészt tüdőbeteg feleségét a legkisebb gyerekével hátrahagyva Németországban, maga Amerikába vándorolt be a többi négy fiával. Tőkés Lászlóról Kuszálik Péter írta meg a frankót, a család kapcsolatát a securitatével, de már a román forradalom kezdetén érdekes bizonyítványt állított ki magáról, amikor Menyőn várandós feleségét tolta előre, amikor az ajtaján kopogtattak és ő a secut sejtette a látogatóban. Hogy aztán később hogyan hajtotta a nőket Erdélyben, arról legendák terjedtek, nem alaptalanul. Hogy neked miféle értékítéleteid vannak, az ebből elég szépen kiderül – hát, te tudod, miféle etikai útmutatást kaptál otthon. Nálunk az ilyesmit másként ítélték meg. Hogy sikeresebb az orbán-kormány, mint a szocik? Kérdés, kinek a számára. A seggnyaló apparátus számára minden bizonnyal. Épp most tornázták fel 4-5 millió forintra a kormányközeli állami alkalmazottak fizetést. De ha valaki hajlamos a veszteseket is észrevenni, mondjuk, a súlyos beteg hozzátartozóikat 60 ezer forint ápolási díjért gondozó embereket nézem, hát én nem gondolom ezt. Te tudod, miféle sikerekkel szimpatizálsz.

  • Tüske Zsófia,
    sokkal értelmesebbnek tartom,mint hogy az ide sompolygó,ordenáré degenerált szeszkazán szövegével azonosulva Engem Orbánfényezőek vagy egyéb magyar hívőnek tekintsen.Úgy látszik eléri Nálam a célját,melyet leírva akart látni már rég óta.Most megpróbálom úgy leírni,hogy az idióta @-on kívül mindenki megértse. Magyarország és népe,Orbánnal, Gyurcsánnyal,horthyval,Bethlennel szálasival,kunpáterekkel és az összes szemkinyomóival együtt, múltja,jelene és jövője számomra annyit jelent,mint egy ruhatetű a geyza hóna alatt.A tetű csípje őt,a gezerol pedig mindnyájuk szemét.Kérem,hogy a jövőbeni korrekt válaszával inkább azzal támadjon,hogy nem csak,hogy magyar nem vagyok,de úgy an-blokk egyetlen néptől sem undorodok annyira, mint a családomat aljasul legyilkoló,történelem hamisítóktól.Magyarországi beszélgető partnereim,ismerőseim lehetnek.Barátaim NEM!

  • Tüske Zsófia,
    kapaszkodjon meg!A szó legszorosabb értelmében Engem a magyar politika Széchenyi könyvtárral,MTVA-val,oktatással,egészségüggyel együtt vagy anélkül és úgy nagy általánossággal esetleg egy csinn-bumm cirkusznyira érdekel.Csak tájékoztatásként írom,hogy amikor odanyaralom Magam,nagyon magas egészségügyi és lopások elleni biztosítással indulok útnak.Na jó…ezt a témát már nem akarom az orruk alá dörgölni.Ön és a többi tisztességes(nagyon kevés)idejárót üdvözölve: אורי.

  • Tüske Zsófia
    2019 július 2
    1:37 du.

    Ez a „Jani” az objektivitás látszatával álcázza a mérhetetlen Orbán-fanatizmusát.

    Sokakat megtévesztett ezzel , de csak ideig-óráig.
    Emlékszem mikor pár éve leteremtettek engemet, mert átlátván ezen a Janin, kicsit elküldtem őt melegebb éghajlatra.

    dehát..aztán..mint ezidáig mindig minden hasonló alkatból, így belőle is kibujt a valós énje.

    Nem sokáig tudnak ezek bujkálni.
    Én meg sajnos „szagról” megérzem őket.

  • Tüske Zsófia

    gyuri10
    már mondtam, jó egészséget és jó nyaralást kívánok újfent.

  • @-ka,
    „szagról” ismered meg a janit is.Csak nem Ő is egy büdös zsidó, mint ÉN.te egy antiszemita,pekenyócemászt zabáló,mocskos kis patkány vagy.

  • gyuri10
    2019 július 2
    2:35 du.

    Undorító egy alak vagy te.Köpedelem.

  • gyuri10
    2019 június 30
    3:56 du.

    Kisöreg:
    Ez a NET.-es szófordulat már 2006.-ban is szakállas dumának számított.
    Akkoriban csak egészen fiatal friss NET-esek , mostanában meg egészen öreg szenilis „kisgyerekek” használták/használják 😀

  • Tüske Zsófia

    Wass Albertet és Tőkés Lászlót korábban már megvitattuk. Mindkettőnek vannak hívei és ellenségei. Van, aki Wass Albert esetében inkább hisz az Erdély történelmét is meghamisító román történészeknek és ügyészeknek, mint az amerikai bíróságnak.

    Tőkés László esetében pedig nem a román forradalomra és arra asszociálnak, hogy Tőkés a félelem és rettegés országában „ledöntötte a hallgatás falát”, hanem a nőügyeire koncentrálnak, meg arra, hogy amikor Tőkés az ajtó mögött a secut sejtette, a várandós felesége nyitott ajtót. Megjegyzem, az utóbbi információ csak a feleségétől származhat. Aki pedig ország-világ előtt így elárulja a férjét…azon nem csodálkozom, ha a férje máshol keres vigaszt. Ha ugyan igaz, amit mondtál..

  • Jani! Wassal nem az a baj, hogy megmenekült – nála nagyobb gazemberek is megúszták azon a földrészen – főként a déli fertályán. Hanem az, hogy csapnivalóan dilettáns író, dagályos, terjengős stílussal, méla unalommal. (Tudok ilyet mondani a másik oldalról is, de juszt se mondok – nézz körül, ha érdekel.)
    A legnagyobb baja – mint minden virtigli giccsnek -, hogy hazug, és máig fertőz. Mi az, hogy „Adjátok vissza a hegyeimet!”? Azok nem az ő hegyei,hanem a miénk: magyaroké, románoké,székelyeké, mócoké. És ha már a miénk: nem b..szunk a folyókba szemétdombot, ciánt, radioaktív hűtővizet.
    Nem is értem a hozzád hasonlók kényszereit – ez nem „magyar” vonás, ilyen a román, szlovák, hottentotta sovén is. Hogy miért csak az az „övé”, amit körbepisil – lehetőleg háromszínű folyadékkal? Föl nem foghatom. Hát persze,hogy nekem kedvesebb város Kiskunhalas, mint pl. egy kanadai innuit település – hiszen magyar vagyok. Ezt a nyelvet ismerem, ezekbe a szokásokba nőttem bele. Szeretem,ismerem a szülővárosomat: de ettől még Budapest nem „magasabbrendű”, mint Szófia vagy Bukarest. A bolgárnak pont úgy joga van jobban szeretni a Vitosát, mint nekem a Gellérthegyet.
    A baj akkor van, amikor jönnek a megélhetési magyarok, románok, szlovákok. Van belőlük bőven: mérgezett méz csorog az „áldott” ajkaikról.

  • Tüske Zsófia

    hát, jani, nem tudom, te hol jártál a román forradalom idején, itt nálunk vetítették a Panoráma és Chrudinák által forgatott filmet, amiben meglátogatták Tőkést Menyőn. Nos, abban lehetett látni az általam említett jelenetet, miszerint Tőkés elmesélte Chrudináknak, hogy a szekutól félve küldte a feleségét előre ajtót nyitni, példátlan hősies magatartást tanúsítva. A kurva-kergetése pedig egész Erdélyben köztudott volt, nekem személyesen a székelyudvarhelyi polgármester helyettese mesélte, hogy egy bizonyos 14 éves kislányt végigkergetett az egész Székelyföldön, mígnem az rmdsz-nek kellett közbeavatkozni, mert a szülők nem mertek egy ilyen ikon-figura ellen fellépni a hatóságoknál. Tudod, megint szép kis adalékot adtál a jellemedhez ezzel, hogy azt állítod, nem csoda, hogy Tőkés református püspök létére csalta három gyermekének anyját… és akkor még azt nem is tudod, hogy az EU-s képviselő úr milyen fillérezésre szorította az otthonhagyott asszonyt, elszámoltatva őt még a liter tejjel is, míg ő remekül dúskált a képviselői jövedelméből Brüsszelben.
    Wass Albert gyilkosságait kétségbevonhatod, de a beteg felesége elhagyását nem. Így 2:0 a javamra és a te nagyonkeresztény értékrended ellenében.

  • Tüske Zsófia

    nos, ha valakit – janin kívül – érdekelne Tőkés László igazi arca, idemásolom a linket, ahol Kuszálik Péter: A forradalom szikrája c. könyvében bemutatja
    https://baloghbela.files.wordpress.com/2011/08/kuszalik_a-forrad-szikraja_20112.pdf

  • talalom

    Ízléseken nem lehet vitatkozni. De bevallom, és sem olvasok Wass Albertet, ahogy kb. 20 éves koromtól más szépirodalmat sem. Nekem ugyanis mindegyik terjengős, unalmas. De ez nem biztos, hogy a szépirodalom hibája. 🙂 Akárhogy is, csak azért, mert valaki unalmas író és grófnak született, nem lehet háborús bűnösnek nyilvánítani. Abból, amit tudok róla, nekem tisztességesebbnek látszik, mint azok, akik elítélték. Petőfi az Alföldet nevezi „az én világom”-nak. Én nem bántanám Wass Albertet, nem jutott jó sors neki (sem).

  • geyza,
    nagy tévedés volt részemről,hogy egy ideig emberszámba vettelek. Nem kellett volna.Aki a pekenyócemász zabálók közé tartozik, annak elődei között voltak a legkegyetlenebb keretlegények.Azért is,mert ők maguk is üldözöttek lettek volna, ha nem azt teszik,amit aljasul meg is tettek.Ezért írtam neked, hogy minden Holokauszt áldozat fáj,de minden népcsoportnak saját temetőjében kell emléket állítani áldozataikról.Ugyan úgy ahogy Mi a Kozma utcai temetőben és a Dohány utcai Zsinagóga udvarán tettük.Ne gondold,hogy túljártál itt mindenkinek az eszén.Nem akarom hosszasan folytatni itt ezt a felesleges”diskurzust”egy hivatásos provokátorral.Itt még megtűrik a jellemtelenségedet. Miért?Az tényleg egy talány,de ezt is már meg-meg fejtegettem. Ezért röviden a tárgyra térve,csak ennyit:Az Izraeli blogra sikerült bepofátlankodnod,de Én nem hisztériáztam,hanem minden különösebb külső vagy belső segítség nélkül menesztettelek onnan,ahova még álmodban sem jöhetsz vissza.Miért csináltam?Mert megtehettem!

  • Orsós Elemér

    talalom
    2019 július 3
    3:45 de.

    „A baj akkor van, amikor jönnek a megélhetési magyarok, románok, szlovákok.”

    Ez csak baj, mert azok helyére jönnek, akiknek itt kellene maradniuk és lehet hogy soha nem jönnek vissza, az viszont tragédia, ha olyan megélhetésiek jönnek akik átnevelni, áttéríteni akarnak bennünket, majd uralkodni felettünk.

  • Tüske Zsófia

    Véletlenül úgy alakult, hogy a román forradalom idején épp a helyszínen voltam. Na, nem Temesváron vagy Bukarestben, hanem csak Segesváron és Székelyudvarhelyt. Magyar útlevéllel menekülteknek hoztam utánuk a hátramaradt dolgaikat. Nálunk (a lakásunkon)sok menekült megfordult. Szállással, ilyen-olyan szívességekkel segítettem őket. Én tőlük szoktam informálódni.

    Én olyan vagyok, hogy szégyellem magam, ha olyan pletykákat hallok, mint te és nem adom tovább. Főleg nem a nagy nyilvánosságnak.

  • gyuri10
    2019 július 3
    3:01 du.

    gyurka, akkó’ most a geyza (másszóddal: rumosbögre kacifánttal) echte zsidó, vagy csak úgy balkézről?

    gyötör a kétség és hogy van az, hogy ti minden blogon találkoztok azután megfúrjátok egymást? a geyzuska nem a Panni robogójával ólálkodik? csak pedálozik? olyan izgis ez a konspiráció… mi inspírál benneteket?

  • Tüske Zsófia
    2019 július 3
    9:15 de.

    Zsófi ezek a megélhetési forradalmárok mint a Tőkés és az O1G, meg Wassalbert és hasonszőrűek nem érik el az ingerküszöbömet de olyanok, mint a csótány birizgálnak és muszáj figyelni rájuk, mert ha nem akkor …. elsokasodnak (még jobban, képzeld…az egész nyugati világ tele van ilyen képződményekkel mert konspiráció nélkül ugye nem lehet politika meg NER, USA ban is van ner de ott másképpen leplezik…)

    lapozzunk és lépjünk rá a csótányra mert a brittudósok szerint már nincs az a méreg (de van, az, amikor nem tudok időben rálépni) és akkor reccsen

  • Gurltiz:

    Figyi nem fogod mégjobban szétverni az ÉN hátamon ezt a topicot.
    Ha nincs témád a topiccal kapcsolatban akkor kussoljál.

  • Orsós Elemér,
    merem remélni,hogy amit az áttérítésről írsz,nem egy rejtjelezett valami.Szerintem nagyon tisztességes lenne,ha megmondanád kikre gondolsz,mint”térítőkre”.Így esetleg kettős értelmezést generálhat egyeseknél.Csak úgy mellékesen megjegyzem,hogy a zsidó vallás nem térít és nem enged ki.Zsidó csak az lehet,akit zsidó anya szült.A mohamedán vallásban már reciprot értékek vannak. Utána nézhető üdvözlettel: אורי.

  • Geyza
    2019 július 4
    5:48 de.
    van akinek sikerült felborzolnia az alzheimeredet?

  • @-ka,
    ez nem kacifánt.Lukas fantáziátokból ered ennek az interneti jelnek a neve.@=kukac.te azonban még ennél is kevesebb vagy @-ka.
    Az én kussolásomat lehet ,hogy megpróbálod kisírni Christől vagy Illétől.Őket azért ismerem annyira korrektnek,hogy egy ilyen kis primitív @-ka mocskoló szövegei nem fogják meghatni Őket. Minden esetre jobb ha Tőlem tudod meg:Nekem nem kellett senkit kérnem vagy nyaliznom mint neked.Mielőtt egy szót szóltál volna már ki is passzíroztalak.A gépet kevésbé ismeretem miatt történt,hogy a spamra tevést csak a harmadik baromkodásod után sikerült,de még az nap érvényesíteni.Minden esetre szeretném a nevedet is elfelejteni,úgy mint a Lehár levelezői sem fognak rád emlékezni,már holnap sem.Kívánok neked minimum 300 évi boldog hazugságokkal teli rumos hordóba fejszorulást: אורי.

  • Jani és Orsós! Irodalom ügyben én sem vagyok kompetens – nem értek hozzá: csak sokat olvastam – össze-vissza mindenfélét, ahogy az a magunkféle tanulatlan, de nem tudatlan családokban lenni szokott.
    Van egy gyengém:szeretem a fordulatos, jól megírt történeteket, bár lehet, hogy szerzőiket tán sose engedik föl a Parnasszusra. Ezeket én lektűrnek mondom. Ilyen pl.Danielle Steel. A hozzá hasonló szerzők műveivel egy bajom van: bár a történetek mindig izgalmasak, a stílus kulturált, de már a harmadik könyvnél kilátszik a szövegtermelési technológia, kiszámíthatóvá válik – unalmas lesz. A magyar Szabó Magda ennél jobb – bár utolsó műveiben már erősen modorossá vált. Ebben a műfajban verhetetlen szerintem Mikszáth. Ha nagyon elkámpicsorodok, huszadjára is előveszem a Szent Péter esernyőjét, vagy a Noszty fiú-t – és máris vidámabbnak látszik az élet.
    Ezekből a könyvekből rengeteg apróságot tudhatsz meg a korabeli körülményekből – többnyire persze az élet naposabb oldaláról. De van egy fontos különbség az általam giccsnek nevezett művekkel szemben: nem akarnak többnek látszani, mint amik. Ha van is tanulság bennük, nem verik a fejedbe döngő közhelyekkel, dölyfös klapanciákkal.
    A giccs nekem más:ordít róla a hamisság, a kimódoltság. Wass meg ilyen – azért szenvedtem végig két könyvét, meg 2 vagy három versét, hogy ne vakon ítélkezzek. A giccsnek – a „szocialistának” is – a legnagyobb bűne, hogy kártékony. Elhiteti Veled,hogy az az igazi hazafiság, ha fogcsikorgatva dalmahodsz. Hogy a szerelem puszta érzékiség (Thormay Cécile), az „igazságot” meg trágárkodva kell „megmondani” (Zabhegyező – Salinger). A giccs a lelkedet teszi tönkre, úgy, hogy észre sem veszed. Igen tanulságos lenne összehasonlítani pl. Mikszáth és Wass antiszemitizmusát – aztán végiggondolni, mi is történt abban a kb. 30 évben, ami a két szerző munkásságának ideje között eltelt.
    Persze ez csak az én véleményem – nem is mindig egyezik a hivatalos kánonnal.

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2019 július 4
    5:50 de.
    Amiket mellékesen megjegyeztél, az a LÉNYEG, azokat én már hátulgombolós korom óta tudom, szerintem sokan mások is, ezért természetesen csak a mohamedán hittérítők jöhettek számításba. Bizonyítás képen ezért amit egyszer a választási kényszerünkről írtam, azt továbbra is fenntartom.

  • Tüske Zsófia

    jani: jani, nekem is meglehetősen szoros kapcsolataim voltak erdélyiekkel, voltak arrafelé rokonaink és lányom több évig dolgozott az eu-csatlakozásuk előtt egy intézmény phare programjának keretében. Meglehetősen széles baráti kört szerzett ott, az információim főleg tőlük ered. Két ukrán magyar kollégámat meg hozzásegítettem, hogy bevándorolhassanak – a lakásomba – céljuk elérésével még megköszönni is elfelejtették a szívességet. Lehet ezeken túltenni magad, de „Növeli, ki elfedi a bajt” Ebből a műfajból van néhány igen undorító jellem, akik csekély képességekkel nem boldogultak otthon, de itt jár nekik a kárpótlás, a ki tudja miért. Tisztelet a kivételnek, mert vannak ilyenek is, de azok is rendszerint hallgatnak – hozzád hasonlóan – és szégyenkeznek az irányukban felkeltett általános megvetés miatt. Na én ezek miatt szoktam szégyenkezni, nem a nyakunkon élősködő jellemtelen brigantik miatt.

  • Tüske Zsófia

    rodeo, és akkor még semmit nem tudsz szászjenőről, meg a többi felfújt, pénzzel kitömött disznóról, akiket van szerencsétlenségünk a hátunkon cepelni.
    Itt lassan már csótányszőnyegen járunk, de valahogy mi roppanunk ebbe bele, nem ők.

  • Gyuri10:
    „Zsidó csak az lehet,akit zsidó anya szült.”

    Vagy aki érvényesen betért.
    (Hogy mi az „érvényes” betérés, más kérdés. A harediek pl. tipikusan nem tekintik érvényesnek a modern ortodox, a maszorti, pláne a reform bét din előtti betéréseket. Ha jól értem, Ön semmiféle betérést nem tekint érvényesnek, ami természetesen a magánügye; mindenesetre elég ritka az olyan zsidó, aki Dávid királyt a dédanyja, a betért moábita Rúth miatt ne tartaná zsidónak.)

  • talalom
    2019 július 4
    7:32 de.

    annak ellenére, hogy „szerettem” Lion Feuthwanger volt arról híres, 7-8 gépírónő volt készen állandóan annyiféle színű papírral a gépjükben és azoknak diktált egyszerre igazi usa irodalmi gyártószalag… de -bizonyosan- nincs ezzel egyedül

    ezért én csak kiválogatottakat tartok kéznél és azokat ízlelgetem újra és újra

  • Orsós Elemér

    talalom
    2019 július 4
    7:32 de.
    Kedves Margitka Thormay Céciltől csak a nem túl elaléltató Bujdosókönyvet olvastam, lehet hogy nem avval kellett volna kezdenem. Wass Alberttől három regényt fogyasztottam, azoktól sem voltam elájulva, pedig köztük volt a fő művének tartott Funtineli boszorkány is. Mikszáth, Karinthy és Örkény viszont bármikor jöhet! (Ja, és az utolérhetetlen Svejk! 😀 )

  • Rodeo11,
    csalódok benned,hogy nem érted meg,hogy @-ka sem bal sem jobb kézről nem zsidó.Még egyszer leírom csak a Te informálásod érdekében,annak reményében,hogy sikerülni fog megértened:A @-ka egy közönséges,pekenyócemászt zabáló provokátor.Azt az 1-2 jiddis szót,amivel itt operál a sitt belső vagy külső oldalán tanulta az ott leledző haverjaitól vagy kollégáitól.Mikor kitől!

  • Csak egymásra borul az Holocaustból ízetlen vicceket fabrikáló antiszemita Kína-bérenc Rodeo és a náci eszmék felé elkorcsosult Gyuri10 aki láthatólag a magyar szélsőjobb agitátora.
    Hiába : összenő ami összetertozik.

  • Kővendég
    2019 július 4
    12:53 du.

    a „betérő” az a sarki kisbüdös, ahol lehet óccón kisfröccsöt is kapni? de mmi köze nekijje a récsölhöz és a mahabharata rokonaihoz a giládén?

    ennyi gond? és megoldatlan, talán te meg tudnád…. ni?

  • Kővendég,
    nem akartam teológiai magyarázatokba menni Orsós Elemérrel. Csupán annyit akartam megjegyezni,hogy a zsidó vallás és nép nem térítő.A betérés létezik mindenféle szinten,nagyon szigorú feltételek mellett.Önnel sem kívánok itt teológiai vitákat generálni.Amit itt ír a betérésről az 90%-ban igaz.A 10%-hoz tartozó jött-ment,haszonvallás keresők egyik áramlat által sem lehetnek befogadva.Példának hozom fel mondjuk az ordenáré tróger szeszkazánt.Elküldik bármelyik áramlatnál próbálkozna is betérni hogy egy olyan vallást válasszon magának ahol a pekenyócemász zabálók jól megvannak a sajátjaik között.Együtt mehetnek szájhősködni,renitenskedni,lopni,ha kell akár betörni is és minden a családon belül marad.Aki ezt a hozzászólásomat csak elolvasni akarja,megérteni nem az tényleg a magánügye.Ezt Önről fel sem tételezem.

  • @-ka,
    nagyon sajnálom hogy a kancsal paradicsomfej nem érti meg,hogy az egész magyar politika közepébe bal és jobboldalába és úgy egyáltalán,egész jányi gusztáv féle szenthazádra teszek 4 emelet magasról olyasmit amit terád is.Ne provokáld ki tőlem az állandó veled foglalkozást.Értsd meg már végre,hogy a nevedtől és egész undorító lényedtől Itt mindenkivel együtt én is csak hányingert kapok.Nálad sötétebb és korlátoltabb még egy pesti lépcsőház sem lehet.Ha lenne merszed a tükörbe nézni,elhallgatnál örökre.

  • Geyza
    2019 július 5
    3:26 de.

    szerényen csendesen -mint az inherens szokásom- megkérdezném, hányadik holokausztról beszélsz amit én -állítólag- tagadok, és Almási Alma Fizikusnő szerint humorom sincs tehát vicceket sem tudok fabrikálni belőlük

    ugye sok holokauszt volt a történelem során… mindegyiknek volt egy közös nevezője és közös együtthatója amely abban merült ki, hogy adott egy nagy hatalmas birodalom ami köztudottan mindig buta és bármit be lehet neki magyarázni és némi arany sékel melléklettel meg is lehet győzni és akkor a Herodes ötlete is bejött és a birodalom megtette, majd ez soxor megismétlődött ugye mert az van a Genezisben leírva Káinnak az ő Teremtője által, hogy mivel kezeden testvér vér szárad bármi amihez nyúlsz nem hoz soha gyümölcsöt… és Herodes olvasta eme sorokat és ezért kiadta albérletbe „a” Birodalomnak a Káin munkáját és az meg elvégezte és ez … ugye történelmi tény… majd ez mint a spírál vagy a kúpszeletek közül az amelyik ferdén metszi a kúpot… a hyperbola ismétlődik az idők végtelenéig

    dehát neked geometriát és fizikát meg művészeteket… falra hányt sékel

    maraggy magadnak, alzheimeredet kezeltesd már nagyon rezex

  • gyuri10
    2019 július 4
    4:47 du.

    gyurka, 11,76

    köszönettel vettem eme kimerítő esszédet a

    @-ról a „pekenyőcemászzabáló”-ról,

    mindazonáltal

    azt hogyan fogyasztják kósherúl? némi elemzés erről a

    diagonális gargantuanista gasztrofíliai eseményről, ha nem fárasztó?

  • Geyza
    2019 július 5
    3:26 de.

    mondd nagy @ ez a legújabb dadaista agyficam amit emblémádként kiraktál, az hordoz e valami extrapolálható mélyértelmet vagy csak az egységsugarú állampolgár és olvasó hülyítésére raktad ki a sárga kezeslábas tököd helyett?

  • Tüske Zsófia

    “Növeli, ki elfedi a bajt”

    Attól függ, ki elől. A nyilvánosság nem csupán segítőkész emberekből áll. Kárörvendő vagy lecsapni készülő ellenségeink elől biztos jobb elfedni.

  • talalom

    Wass Alberhez még annyit főzök, hogy a román törvények szerint „háborús bűnösök”-nek nem jár vissza a kommunisták által államosított vagyon. Nem érdekük elfogadni az amerikai bíróság gróf számára kedvező ítéletét. Wass Albertnek jócskán voltak birtokai.

  • Tüske Zsófia
    2019 július 4
    12:11 du.

    igen, pontosan így gondolom én magam is! de valamit sohasem szabad elfelejtenünk: kik és miért tartják hatalomban O1G-t és ebbe én idegen hatalmakat is beleértek, valami nagyon piszkos anyagi érdek van amögött is!

    másrészt Zsófi minden tiszteletem és a kötelező udvariasság megtartásával újra szeretnélek megkérdezni arról a bejegyzésedről (egy másik cikknél) miszerint égnek eled a tekinteted és rémülten mondod, hogy bármi zenét de Wagnert na azt ne…

    szeretnék egy olyan magyarázatot tőled erről, hogy pontosan mire alapozod mindazt és indokold is (magam részéről nem kívánok több részletet erről itt, mert sok lenne de véleményem szikla szilárd)

    tisztelettel és kíváncsian várom soraidat… ha nem akarsz publikus lenni, kérd el Chris től az emilemet (ez engedélyem Chrisnek) és küldj oda valamit de ez a téma alapos tisztázást érdemel (egy csodálatos Mesterdalnokok felvételt hallottam ma és az okozta ezeket a sorokat, a pesti operának volt egy törzsközönsége csak a Mesterdelnokokra és mint ünnepi misére mentek az előadásokra)

    Michelangelo megformázta Dávidot és a szobor neve közismerten: Il Gigante … holott az eredeti történet szerint Góliáth volt a hatalmas és Dávid csak… és mégis

  • Kővendég,
    az ivrit szavak használata,a rabbinikus csoportokhoz tartozók ismerete és úgy egyáltalán a stílusa,erősen hajaz Eleftheria nyuszikájára.Ha bingó,kérem mondja meg,mert nem csípem az erdőbevezetést,amit Én soha meg sem próbálok alkalmazni.Ha arról van szó,hogy visszajött nevet változtatva,mert a sarló-kalapács már nem szalonképes az az Őn dolga.Számomra nem :,nem x.Ha falsból történik legfeljebb majd jól elbeszélgetünk egymás mellett.