Heller Ágnes elúszott a végtelenbe

2019 július 20 12:29 du.72 hozzászólás

Életének 90. évében meghalt Heller Ágnes. A hírek alapján nekivágott a Balatonnak, és nem tért vissza élve a partra. Lehet, hogy „csak” így esett. Lehet, hogy a személyes döntése volt. Bármi lehet. De valószínűleg nem érdemes találgatni. Ez van. Heller Ágnes pedig nincs többé. Nyugodjék békében. Munkásságát pedig aligha a halála okán fogják dicsérni, vagy bírálni.

Gondolom, ezek a dicséretek, illetve bírálatok mennek majd a maguk útján. Hirtelen előkerülnek majd azok a feltétlen hívei, akik eddig legfeljebb az újságcímekből ismerték a nevét. Ahogy majd, valószínűleg, előkerülnek azok a bírálói is, akik életükben nem olvastak tőle semmit. Viszont pompásan fel fogják mondani az illetékes vezérük aznapi vezérszólamait. De ez még csak a várható holnap. Az ismert tegnapot illetően Heller Ágnes sem volt tökéletes. Igaz, sosem mondta magáról, hogy az. Függetlenül attól, hogy hányan akarták belelátni a mindenkori helyzet aktuális megmondójának a szerepét. Holott a történelem már számos esetben bizonyította a filozófiai modellek gyakorlati megvalósítása esetében, hogy a modell és a gyakorlat nagyon más.

Heller Ágnes esetében sem volt másként. Filozófusként közismert volt, és számos díja, elismerése is igazolja: igazi tudós elme volt. Ugyanakkor az őt is magába ölelő értelmiségi körnek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az ellenzék kudarcot vallott a diktatórikus magyar rezsim elleni fellépésben. Igazolva azt, hogy az emberek nélküli értelmiségi modellek programozottan vereségre vannak ítélve. Némi cinizmussal azt is lehetne talán mondani, hogy pont ezért hagyták virulni ezeket a modelleket. De ez egy nagyon más történet. Nagyon elágazva attól, hogy a modellalkotók egyike eltávozott.

Magával vitte a ki nem mondott, le nem írt gondolatait. Ezt pedig azok is sajnálhatják, akik vitatkoztak volna vele. Egy értelmesen érvelni képes emberrel még vitatkozni is érdemes. Heller hagyatékával is lehet persze még hosszasan vitatkozni. Majd. Egyszer. Lehetőleg azoknak, akik fel képesek ehhez nőni. Aligha lesznek annyian, mint ahányan neki fognak rugaszkodni az elkövetkező időkben. A méla kísérletezőkön pedig már nyugodtan mosolyoghat odafentről a végtelenbe elúszott filozófusnő.

72 hozzászólás

  • Tüske Zsófia

    TGM írta a nekem leginkább tetsző megemlékezést:
    https://hvg.hu/kultura/20190720_TGM_Heller_Agnes_meghalt

  • Nemzetközileg elismert filozófus volt. Melbourne, Buenos Aires, Innsbruck díszdoktora, Budapest díszpolgára. Kitünteti Bréma, Hamburg, Firenze, Bécs. Széchenyi-díjas. Kitünteti az Európai Parlament Olasz Szekciója, és megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal.
    Tanított a Berlini, a Melbourne-i, a Torinói, a São Pauló-i egyetemeken. Tartott előadásokat a szegedi JATE-n és tanított az ELTE-n. Az MTA-nak 1995-től a rendes tagja.
    Leszámítva néhány fröcsögőt, a jobboldal is elismeri, főleg az 1968-as kiállása miatt.
    Erről írt: http://beszelo.c3.hu/97/11/13.htm
    (elképesztő: 90 évesen úszni ment az északi parton)

  • Drizari
    2019 július 20
    3:16 du.

    Nem hiszem, hogy a _filozófiai_ munkásságát fogja bárki is vitatni.
    A baj mindig ott kezdődik, amikor egy társadalmi modell kezd a gyakorlatban valami filozófiai fejbesakk alapján működni.

  • BARUCH DAJAN HA’EMET! – R.I.P.

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2019 július 20
    3:16 du.

    “(elképesztő: 90 évesen úszni ment az északi parton)”

    Most evvel mi a problémád: a magas életkora, mely egyébbként teljesen korrekt szellemi frisseséggel és önismerettel társult, az északi part, hagyták önállóan, egyedül úszni vagy csak egy összeesküvés elméletet szeretnél sandán generálni, mint ahogy már egy-két blogon ez be is indult? Ha viszont a rátardi bátorságára gondoltál, akkor az elöbbi kérdést természetesen visszaszívom!

  • EMLÉKE LEGYEN ÁLDOTT !
    (TGM kioktató nekrológja kár, hogy megjelenhetett….)

  • Orsós Elemér,

    nem vagyok konteó hívő, az északi part tudvalévő, hogy mélyvízi. 90 évesen tóban és mélyvízben egyedül úszni, nem semmi. Ismerősi köre úgy tűnik ezt a produkcióját megszokhatta, hogy nem tartott vele senki.

  • Nos Heller Ágnesnek nagyon nehéz gyerekkora volt : Zsidóüldözés,szegénység(anyja egyedül nevelte,majd árvaházba került)Ilyen előzmények után tanult,diplomát,hírnevet szerzett,majd a cionista mozgalomnak is tajga lett,és a kommunista pártnak is,mely akkor nem tudta elviselni a tárgyilagos nézeteit,az önálló gondolatokat,így 1977-ben emigrált
    az USA-ba és csak 25 év után jött haza.
    Az igaz,hogy 90 évesen nem kellett volna mély vizben úsznia a Balatonban,de az is lehet,hogy át akart úszni a halálba,másvilágba…..Nem hinném,hogy bárkinek is érdeke lett volna megölni!!!!!!
    Nyugodjék békében!

  • Kiegészítés!

    Kint is elismerték a tudását(mellesleg több kitüntetést kapott itthon),egyetemen oktatott!
    Remélhetőleg méltó búcsuztatásban részesítik!

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2019 július 21
    9:39 de.
    “Ismerősi köre úgy tűnik ezt a produkcióját megszokhatta, hogy nem tartott vele senki.”

    Pedig egy kis szemtelen tolakodással lehet hogy, az életét meghosszabbíthatták volna!

  • Tüske Zsófia:
    “TGM írta a nekem leginkább tetsző megemlékezést”

    Egy másik nekrológ:
    https://merce.hu/2019/07/20/ez-is-veletlen-volt-heller-agnes-halalara/

    TGM írása nekem is jobban tetszik.

  • Boda Marcsi
    2019 július 21
    11:38 de.

    “Az ostoba nem tud beszélgetni csak szitkozódni”

    /Heller Ágnes/

    Remélem észreveszed hogy rólad (is) ír ebben a megállapításban?

    Figyelitek?
    Most, hogy a mostani hatalom által
    eddig páriaként kezelt Heller Ágnes eltávozott,
    ki lett adva a Pártközpontban hogy el kell kezdeni
    fényezni. Megpróbálják lenyúlni az emlékét, csakúgy mint
    Tom Lantosnak aki szívből utálta Orbán Viktort és rendszerét

    Ezek után nekem ne ugassa ez az ócska banya hogy nem
    megbízásból ugat itt nap mint nap hülyeségeket.
    Mégha ingyen is amilyen ostoba,

  • https://444.hu/2018/09/17/heller-orban-zsarnok-a-rendszere-a-gyakorlatban-feudalizmus-demokracianak-oltoztetve

    Heller: Orbán a hatalomért az antiszemitizmust sem vetné meg:
    https://neokohn.hu/2019/07/02/heller-agnes-interju/

    És még lehetne folytatni,
    itt van egy, külün Gyuri10.-nek:

    „…én mindig megvédem Izraelt minden ellenfelével szemben. Nem okvetlenül védem meg Izrael kormányát, mint ahogy az ország lakói sem teszik ezt okvetlenül.”

    Ezt én is így tartom ! Egy kormány nem azonos sem az országgal sem pedig annak népével ! Csak a diktatúrapártiak tartják ezt a téveszmét.

  • szemelvény a fennti “444” cikkből :

    A filozófus szerint az EU-ban sokan nem értik, hogy Kelet-Európában ezek hogyan juthattak hatalomra, és sokan azzal érvelnek, hogy Orbán nem lehet zsarnok, ha egyszer választásokon kapott kétharmados többséget.

    Márpedig valójában az (mármint zsarnok) – mondja Heller Orbánról.

    “Semmi sem történhet Magyarországon Orbán akarata ellenére és bármit elhatároz, az megtörténik. Nincs ellensúlya, még a saját pártján belül sem. Az akaratát nem kérdőjelezheti meg semmi, a döntései véglegesek és megfellebezhetetlenek, amiket lojális bürokraták valósítanak meg.”

    Heller szerint

    “Orbán úgynevezett illiberális demokráciája a gyakorlatban feudalizmus, demokráciának öltöztetve.”

  • Kedves Mindenki, Heller Ágnesre emlékezve:
    Kívánom,hogy egyetlen zsidó ember se haljon meg 90 éves kor alatt.Nem tudom,mert szélesebb körű elolvasásra nem vagyok predesztinálva,de azért kíváncsi vagyok,hogy Heller Ágnes mikor és hogyan védte meg Izraelt,mint valaki írta Róla.Ezen túlmenően milyen jogon van ellenszenve vagy panasza Izrael kormánya ellen.Főként,hogy ki vagy kiknek a megbízásából követte el ezt a nemes cselekedetet.Ha csak magánszorgalomból akart dísz zsidó lenni,az bocsánatos bűn.Nem unikum.Akik elakadtak a KGB uralta korszakban Magyarországon,mint ahogyan a Sarf Móric vörös rabbik vagy keresztény papok is is,azoknak már csak ennyire tellett. Akkortájt ez is jobb volt a semminél,de jóérzésű zsidó emberek 3000 km távolságból nem kellene,hogy az izraeli kormány elzavarásával foglalkozzanak a kis dunamenti pocsolyájukból.Köszönjük az aggódást,mert mi ezzel a nagyon rossz kormánnyal és vezetőjével nagyon jól vagyunk, gazdaságilag,biztonságilag és erkölcsileg sem szorulunk önmagukat postcionistának kinevezett védelmezőkre.

    Nos… azt azért remélem ,hogy az ott élő többi renegátok nem fognak bocsánatot kérni a Minket nem túlzottan szerető népektől amiért életben maradtunk,győztünk és még jobban is tejesítünk. Mindezeket csak a tévúton bolyongóknak írtam.Ezzel Heller Ágnes géniuszából egy jottányit sem kell megkérdő-jelezni.

    Béke poraira!ברוך דיין אמת.

  • gyuri10
    2019 július 21
    5:55 du.

    Ez van Gyuri.
    Fogadd el.

  • Tüske Zsófia

    Kővendég: köszönöm a Mérce cikket, a számomra volt benne egy fontos momentum: az egy ember/két ember erkölcsi hozzáállása.
    A kényelem keresése és a legkisebb ellenállás irányába mozdulás már nem volt újdonság, de ez igen.
    Heller Ágnest én utoljára a metrón láttam, Mécs Imrével együtt volt és mentünk mindannyian egy kormányellenes tüntetésre a parlament elé.
    Én is azt hiszem, amit TGM mond: Heller Ágnes és emléke nem múlik el. A szabad gondolkodás és a szabadság iránti vágy annál erősebb, minél inkább ki akarják azt irtani.

  • Tüske Zsófia

    Geyza, nem érdemes gyuri10-nek üzengetni. Van, aki képtelen a saját ketrecéből kitörni: nem tudja elképzelni azt, hogy valaki nem valamiféle megbízásból, anyagi érdekből olyan, amilyen, hanem erkölcsi megfontolásból.

    ugorgyunk.

  • Geyza,
    most elkápráztattál.Nem is hittem volna,hogy Te képes vagy némelykor tárgyilagos,emberi megnyilvánulással idejönni.Amikor így írsz, gúnyos,mocskolódás nélkül,nézeteink alkalmanként akár találkozhatnak is.

  • gyuri10 i tag dajscse

    Anno divat volt a státuszateistáknak úgy vitatni a Bibliát, hogy nem olvasták. Valamint úgy fetisizálni Lenint, hogy szintén nem olvasták.
    Most majd divat lesz szidni/fényezni Heller Ágnes munkásságát legalább ilyen megalapozottsággal.
    Ha pedig a tisztelt fidióták nem fogják tudni a munkáit kezelni, mert hülyék hozzá, akkor majd leszólják a személyét, származását, a korát, vagy bármi mást.

    Aminek annyi köze van a valós állapotokhoz, mint a vezér zsebhoki-bátorságának a felelősségvállaláshoz.

  • gyuri10
    2019 július 22
    4:46 de.

    Ne udvarojjá’ nem vagy az esetem

  • Gyuri10!

    Olvastam amit írtál…..Azt nem tudom,hogy Heller mit ártott Izraelnek és hogyan nyilatkozott róla,csak aTV-és hozzászólásait,a neten megjelent életrajzát és a napi ujságokban írt cikkeket ismerem.
    Az tény,hogy 1977-ben (az átkosban)elbocsájtották a munhelyéről,ezután emigrált ,meg az is,hogy soha nem uszított se a becsületes keresztények,se a jobboldal ellen,akik ugye nem nácik!!!!!!!
    Itthon a Főváros saját halottjának tekinti,a temetéséről a család(ha van?) később tájékoztat!

  • geyza,
    te sem vagy az Én esetem.Azt hiszem te a Pradlik Györgynek vagy a tévedésből itt hagyott esete.

  • Gyuri10!

    Te biztosan jobban képben vagy,de ugye 1977-ben még Izrael is más volt,(más kormányfők)meg itthon is más világ világ volt!
    Itthon a pártállamban mindenki ellenség volt aki nem zsidó,hanem keresztény és templomba mer járni,(pláne a vezető beoszásu értelmiségiek titkolták ezt!)vagy nem kommunista !
    Ha Heller akkor ezért támadta Izraelt,akkor igaza volt…..
    Az is kérdés,hogy miért nem Izraelbe emigrált?….
    Azóta szerencsére sok dolog megváltozott,a mostani magyar kormány kapcsolata nagyon jó Izraellel,és itthon egyetlen zsidó származású embernek sem kell félnie,(akár hívők akár nem!)biztonságban vannak,békében élünk együtt szerencsére!
    Csak ezt akartam mondani neked,remélem megérted!(???)
    nagyon jó kapcsolatot ápol Izr

  • Celzatosan nem fejeztem ki meglatasomat az alanyon amig a tobbseg nem tette a maguket.

    Heller Agnes mint emberileny-re vonatkozoan remenyem es ohajom bekes utazasa az elet horizontjanak a masik oldalan.

    Remelve, nem hamvasztjak el, s porait nem dobjak a Balatonba.

    Leve praktikus, pragmatikus egyen, s philozofiat egy igen erdemre valo alanynak velem az uraknak egy szivarral es brandivel a kezukben vitazva tolteni szuksegtelen idejuket.

    De az emberiseg szamara semmi szukseges vagy felig-erdemes dolgot az nem produkalt.

    S Heller Agnes leve Lukacs Gyorgy tanitvanya, nem lennek kepes figyelmen kivul hagyni Lukacs elvtars fitalakori tettet.

    Aki annak idejen, 32 fiatal magyar katona kegyetlen meg-gyilkolasat rendelte el parancsaban mint a zaszloaj politikai tisztje.

    Csupan az egyseg elotti hatalmi-benyomasat kelteni a zaszloaj elott.

    Szerncsejukre azoknak az artatlan magyar fital bakaknak, harom szazad-parancsnok NEM hajtotta a parncsat vegre.

    Csupan egyetlen szazados jelolt ki nyolc szerncstlen fiatal magyar bakakat es agyonlovette oket.

    Kesobb,az u.n. “feher-terror” neve alatt, a szazadparancsnok nyolc-evi borton buntetessel uszta meg.

    Tudom, az itteni olvasoknak az csak egy szam, s jelentektelen szamukra.

    De mi meglatast nyujtatnanak ha az a nyolc meggyilkolt magyar baka egyike barki olvaso testvere, apja, rokona lett volna?

    Csupan mert az olvaso ma nem alhat hasonlo korulmenyekkel szemben, mint egyenlo emberi-leny leve, talan ertekelne sajat eletet es lehtoseget szerencsesebbnek lennie?!

    De velem hogy lesznek nehanyan akik az artatlan fiatal magyar katonak meggyilkolsat talan meg orommel is olvassak, s majd engemet vadolnak gyuloleteikkel arra emlekeztetni az olvasokat.

  • Baruch dajen haemet
    (Ezt akkor mondjuk, ha valakinek a halálhíréről értesülünk.
    A jelentése: Áldott az Igaz Bíró…
    Vagyis elfogadjuk az Örökkévaló akaratát… hogy magához vette.)

  • slapaj
    2019 július 23
    9:02 de.

    SOB* :
    Látom barátod a Google Fordító
    De fasisztoid beállítottságod igazából nem kívánja meg
    hogy a rovásíráson kívül más nyelvekbe törd bele a nyelvedet.

    *SOB = Slapaj of Bájerzsót

  • gyuri10
    2019 július 22
    4:04 du.

    Akkor meg mijajófrászt udvarolgatsz nekem?
    Udvarolj ennek a félfasiszta SOB* .-nak.Ő a neked
    való partner, dettó pont úgy idézgeti az Origot mint te.

    *SOB = Slapaj of Báyerzsótty

  • Boda Marcsi
    2019 július 22
    4:10 du.

    Jól megfigyelhető a nyanya agyának a lágyulása.

  • Tüske Zsófia
    2019 július 22
    1:33 de.

    “Én is azt hiszem, amit TGM mond: Heller Ágnes és emléke nem múlik el. A szabad gondolkodás és a szabadság iránti vágy annál erősebb, minél inkább ki akarják azt irtani.”
    ——————————————

    TGM-nek ezúttal igaza van – legalábbis szeretném hinni – de számomra minden leírt nekrológnál többet mondott az a kb 10-15 perces beszélgetés amiben Gábor György emlékezett meg róla tegnap este (ATV.- Egyenes beszéd c. műsora) Mostanában már ritkábban nézem, csak akkor ha valaki olyan a meghívott aki nagyon érdekel. Örülök, hogy láttam, hallottam Gábor Gy.-öt Heller Ágnesről beszélni.

  • SLAPAJ;

    Poliakoff eppen azert irta azt amint ertesult a halalarol.

    S pontosan es idejeben tette.

    Baruch dajan h’emet.

    Dicsoseg, vagy dicsoisd az igazsag vagy igazsagos Bironak, vagy az igazsag Birajanak!

    Ugy tunik hogy talan elleneztel valamit abban !

    De vajon miert?

  • Tüske Zsófia

    Besancon, Gábor György brilliáns, mindenben és mindenhol. És a facebookon szoktam őt olvasni, mert magyar tévécsatornákat évek óta nem nézek.
    A FAZ-on Jürgen Habermas közölt róla cikket, de ez fizetős, így a Népszava összefoglalását teszem ide:

    https://nepszava.hu/3043981_jurgen-habermas-heller-agnesrol-a-regi-iskola-filozofusa-volt-szemelyeben-mintha-a-korabbi-nagyok-eledtek-volna-ujja

  • Tüske Zsófia

    Bendegúz, jellemző magára, hogy egy filozófus halála alkalmából a munkatársának fiatalkori tetteit varrja utólag a nyakába.
    Disgusting….

  • Geyza TATA!

    Te azt sem érted,amit esetleg kérdeznek tőled…..csak teszed a dolgod,mint a fórum fizetett idiótája……na csak dolgozz meg a
    “béredért”…valamiből neked is élbed kell…!

  • Geyza terhelt4
    Mellesleg,ha nem szólsz bele a nálad értelmesebbek(sokan vannak):a normális emberek véleménycseréjébe,talán javadra válik…bár a siralmas “állapotod”-ról alkotott véleményeken,már képtelen vagy változtatni!
    Pihizz!!!….elmentem,jobb programom van,mint terheltekkel értekezni!

  • TUSKE ZSOFIA;

    Maganak valaki a kepzettsege vagy foglalkozasa alaphan emberfolotti?
    Neklem nem, mindenki egyenlo!!!

    De nyolc artalan fiatal fiuk meggyilkolasa az ami “discusting”.

    Maganak ketsegtelenul nem, amodon ertekeli masok eletet.

    Soha nem lettem volna egy tomeg-gyilkos tanitvanmya.

    Sorai tisztan mutataja hogy kiknek a ‘tanitvanya’ lehetett maga !

  • Bendeguz79:
    “S Heller Agnes leve Lukacs Gyorgy tanitvanya, nem lennek kepes figyelmen kivul hagyni Lukacs elvtars fitalakori tettet.
    Aki annak idejen, 32 fiatal magyar katona kegyetlen meg-gyilkolasat rendelte el parancsaban mint a zaszloaj politikai tisztje.”

    Igazán örvendetes, hogy az enciklopédikus műveltségű, annak idején (saját kommentje szerint) Piros László (volt belügyminiszter, ÁVH vezérőrnagy) beosztottjaként dolgozó Mr Bendeguz79 (aki a fiatal Lukács György cipőtalpáig sem ér fel) ismét kioktat bennünket, mégpedig morális szempontból. Hát nézzük:
    http://www.forrasfolyoirat.hu/1701/lengyel.pdf

  • gyuri10
    2019 július 22
    4:04 du.

    “geyza,…Azt hiszem te a Pradlik Györgynek vagy a…”

    Aztán kiajófranc a Praldik vagy Pdarlik vagy kiabánat?
    És magunkközt legyen mondva, francba mindegyikkel, kinek ez a neve.

    De tudod mit? Tanícsál !
    Meséld el amit tudsz! Nehommán hülyén hajjak meg!

    Meg még azt is elmesélhetnéd,
    hogyan volt az 1956-os szeptemberi
    Csepeli Dunaágban megnyert ifjúsági
    kajak-kenu aranyérmed története?

    Amivel Zsófiát próbáltad kábítani?

    Csakmerthogy akkor nem volt
    semmiféle kajak-kenu bajnokság a Csepeli-Dunaágban.

    Csak szólok…

  • Boda Marcsi
    2019 július 23
    3:17 du.

    Tudjuk, mész reklámot nézni.
    Attól lágyul az agyad.Meg az egész napos sörivástól.
    Te irtad itt hogy már délben megszoktál inni kettöt,ebédkéhez.

  • Bendeguz79
    2019 július 23
    3:42 du.

    gizi la burra brava

    tudod én szeretem a piros cipőfűzőket annak ugyanannyi köze van Heller Ágnes hez mint a Lukács György Aesthetica előadásainak…

    tudod onnan az usa ból ahonnan teljes népeket bombáztok a halálba és a nyomorba meg a ragályba onnan én a helyedben befognám a redves pofádat

    ja és koncentrációs táborokba zártok éhező menekülteket akik az általatok okozott nyomor elől menekülnek, rohadt egy féreg vagy gizi

  • geyza,
    sajnos menthetetlen eset vagy.Nem fogok érdemteleneket semmiről felvilágosítani,mert nem kívánok sem sporttársak sem egyesületek nevével egy szeszkazánnak felvilágosítással szolgálni.Ez ügyben (is)kénytelen kelletlen hülyeként fogsz kimúlni,de nem 300 év előtt,ha már a Pradlik György valamilyen téves okból itt hagyott téged levegőmérgező @-nak. Hiába,aki felsőbb parancsoknak van kiszolgáltatva nem keresheti a jog szerinti rászorulókat.Csak azért haragszom Rá,mert itt hagyta Nekünk a mocskot. Capise, csávókám?

  • @-ka,
    minden ellenkező szexuális álmodozásod ellenére,nem próbáltam és nem is próbálok semmiféle hímnemű hölgyeket elkábítani,akár női vagy férfi nick névvel szerepeltetik magukat,mint te meg a kis tüskés arcú barátod.Ezt a fajta élvezkedést még a klaviatúrán is nektek hagyom.Persze csinn-bummos istállómester bácsiként azért reprezentatívén versenyezhettek egymással.Jó a szórakoztató műsorotok,csak tegyétek vissza vasárnap reggelre,hogy több tapsot kapjatok.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Geyza 07.21/3:49

    Idézed Hellertől, hogy “sokan nem értik, hisz Orbán nem lehet zsarnok, aki választásokon kapott kétharmados többséget”…

    Minap láttam egy dokufilmet a Spektrumon, ahol egy Fülöp-szigeteki kincskereső éveken keresztül a saját szakállára a japán náci megszállók által elásott nagy mennyiségű aranykincs után végzett műszeres kutatást, amely végül is “sikerrel” végződött.

    Ámde, ott volt annak az államnak a “demokratikusan” megválasztott elnöke; Marcos, aki meghallva a kincs előkerülését, nagy haragra lobbant, mint a mesebeli király, és az egyszeri aranyásó hosszú időn keresztül tartó államhatalmi vegzálásába kezdett… Mondani sem kell, hogy a dollárban is milliárdokat(!) érő aranykincs zsarolással, és fenyegetéssel teljes egészében annak, a “”nem lehet zsarnok””, és népe által olyannyira szeretett feddhetetlen Ferdinánd [ez volt a becsületes neve a keresztségben] kezébe került…

    A folytatásnak is hosszú a sora, de ez a
    k o r r u p c i ó,
    z s a r n o k s á g,
    n e p o t i z m u s,
    p o l i t i k a i . e l n y o m á s . és
    a z . e m b e r i . j o g o k . m e g s é r t é s e .
    terhelte hatalom egyszer mégis megbukott, és a despota Marcos menedéket kapott.
    NA ÉS hol máshol, na hol…?!
    HÁT Honoluluban, az USA 50. tagállama Hawaii fővárosában “talált igaz baráti menedéket” az ő kizsarolt aranykincsével együtt… Ott is halt meg évekkel később, “ágyban s párnák közt” ez a demokratikusan választott rabló és tömeggyilkos…

    .

    [jav.irod.: Jakasima kincse (dokufilm)]

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Utóirat:

    Az előző kommentemben Orbanisztán Állam NER nevezetű rendszere és

    annak nagy vezetője politikájával egybeeső, illetve azonosítható

    hasonlóság csupán a véletlen műve lehet…

    .

  • “Tisztelthölgyijimésurajim” 😀

    NOSZTALGIA A RÉGI SZÉP HŰBÉRISÉG IRÁNT ?

    Ne gondold, hogy az említett . n e p o t i z m u s , annyira új és egyedülálló módszer lenne az egyeduralom fenntartására, ill. idegen vagyonok megkaparintására.
    Manapság Azerbajdzsán, Szíria, Maldiv szk., Észak-korea és Magyarországon kívül, a történelem évszázsdaiban is találni példákat, például pápák sokaságát lehetne sorolni, de az sem volt semmi, amikor
    a mi “Igazságos” Mátyásunk
    1486-ban Beatrix királyné,
    az akkor mindössze 7 éves
    unokaöccsét Estei Hippolitot
    nevezte ki esztergomi érsekké…

    Ezen ma már csak mosolygunk, pedig…

  • PS –> 6:32

    Tudniillik az esztergomi érseki szék Magyarország legfőbb [katolikus] papi méltósága, azaz prímása volt, amely bizonyos államhatalmi jogokkal is bírt.
    1715-től”a Római Szent Birodalom” [értsd Katolikus Anyaszent Egyház] h e r c e g e .
    Így,ennélfogva nevezték e főpapi rangot 1947-ig hercegprímásnak.

  • T. Szerzőnk a cikkben “megállapítja”, hogyasszondja:

    “a történelem már számtalan esetben bebizonyította filozófiai modellek gyakorlati megvalósítása esetében, hogy a modell és a gyakorlat más…”

    Véleményem szerint pedig, ez a bölcs megállapítás más tudományágakra éppúgy igaz…

    Az emberi tudomány – mondhatnánk össztudást is – csak hosszú idő átlagából kiemelkedve sokszor különböző diszciplinák együttes hatásakén fejti ki gyakorlata igazságát.

  • BrunszvikTeri

    Orbán Duce első kísérlete a Magyar Tudományos Akadémia lerohanására az MTA BTK* F i l o z ó f i a i . I n t é z e t e , annak tudósai ellen indított személyes fejvadászat, benne Heller Ágnessel, amelyet végülis az Akadémia komplex ostroma, majd a parlamentnek nevezett szavazógépezet által lebonyolított szőnyegbombázás követett, illetve zárt le…

    A történtekben kifejeződik Orbán véleménye a tudományról és a filozófiáról. Nála az “a k a d é m i a” főnév értelmét csak és kizárólag a “f u t b a l l – a k a d é m i a” jelenti. Tehát Platónok, Szókratészek, Demokritoszok, Cicerók, Majmonidészek meg a többi nagy szellem, csak reszkessetek, a magyarok Führere már gondoskodik a ti kipaterolásotokról is a tudomány panteonjából …

    Véleményem szerint Heller halálát az MTA attak legfeljebb felgyorsította, mert Ő tudatában volt annak, hogy ez a jöttment focifejű, ez a cipőtalpáig fel nem érő, felcsúti gömböc is és az ő fid-SS udvartartása csak csatát nyerhetnek a tudománnyal szemben, de háborút, azt semmiképp nem…

    Így ment el közülünk a lelkében békés Heller Ágnes – nyugodjék is békében…

    .

    BTK: Bölcsességtudományi Kutatóközpont

  • KOVENDEG es minden elvtarsai akik az artatalan magyar bakak hidegveru gyilkolasait dicsoitik.

    Higy van a regi magyar mondas, ‘madarat tollarol,,,,,magukat idealjaikrol !!!!

    Nem dagadjak, hogy mindannyian szemerebbnesnelkul tennek ugyan azt.

    Igen, a maguk tisztelet alkotmanyuk eloirasa alapjan kenyszeritve voltam a sorozast kovetni, DE SOHA, SEMMI embertelenm vagy erkolcstelen tette SOHA nem kovettem el!

    Na vajon hanyan tudnak azt maguk kijelenteni oszinten es lelkifurdalasaik nelkul ???????????????????????

  • BrunszvikTeri
    2019 július 24
    8:28 de.

    Naja.
    Futball-akadémia.
    Már várom a kolbásztöltő-akadémiát
    és a szotyolamag-köpködő-akadémiát is.
    Me’ tudomán nékül nincse’ el a Haza,a 21.-ik -ben nemiga?.. : )

  • gyuri10
    2019 július 23
    5:19 du.

    Kár okoskodnod
    mert fennt van a NET.-en minden
    olyan kenus aki érmet nyert 1956,.ban.
    Ezt is benézted öreg DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • gyuri10
    2019 július 23
    5:38 du.

    Már írtam itt egyszer neked:
    Ha nem vagy buzi, akkor ne írj úgy mint egy buzi.
    Ha buzi vagy, akkor meg ne rikácsoljál.

  • Bendeguz:
    milenne ha egyszer az életben utánanéznél annak amiről írni akarsz

  • “tisztelthölgyeimésuraim”
    2019 július 24
    5:50 de.

    Hát látod ez a piszok világpolitika.
    Ez a Marcos biztosan sok USA fegyvert vásárolt, azé lehetett.

  • Nos Geyza nem egyszerű terhelt …minden nála értelmesebb embert sérteget,sőt egyeseket “buzinak” titulál…engem meg alkoholistának….na ez nem semmi,csupán a száőnalmas állapotát tükrözi……talán saját magáról ír??…..mindenesetre a Fórumnak
    nem hoz dicsőséget,csak szégyent…..de sebaj,itt a mocskolódó erősen terheltek véleménye a döntő,amit a normális,egészséges emberek nagy ívben letojnak!
    Ez a lényeg!
    Pá,és részvétem minden érintettnek!

  • geyza,
    csak azért nem adok semmiféle felvilágosítást,mert a macskának a farka is a kíváncsiskodása miatt szorult az ajtóba és nem tudott kiszabadulni.Emiatt döglött éhen.Kajak,Kenu?Már erre is kíváncsi vagy?Nem foglak megmenteni.Szép szőke hercegnő!

  • @-ka,
    te kis Karinthy tudós.Azért szereted annyira,mert neked egy külön nevet talált ki:”kiszera-buzera-bávatag”.Nem túl szép,de úgy néz ki,hogy terád ez BINGÓ.

  • Bendeguz79:
    “KOVENDEG es minden elvtarsai akik az artatalan magyar bakak hidegveru gyilkolasait dicsoitik.”

    Elvtársa magának a fészkes fene és a radai rosseb! – jó lesz,
    ha ezt egyszer s mindenkorra megjegyzi magának, ha azt akarja, hogy oly kifogástalanul udvarias legyek magához, amilyet kivénhedt lókötőként semmiképp nem érdemel.

  • Bendeguz79
    2019 július 24
    12:05 du.

    “…áertalan magyar bakák…” ???

    Erről azért mesélhetnének a Csernyigov-járás (Magyarország területének a többszöröse ! ) béliek leszármazottai !!

    A II Volágháborű idején a Magyar Hadsereg volt ott a “rendfenntartó erő” mert a németek idegenkedtek attól hogy a semmiresem jó Magyar Honvédséggel harcoljanak.

    Még magukat a németeket is megdöbbentette az a vadállati kegyetlenség ahogyan a helyi lakossággal bántak!

    A háború után Sztálin parancsára felmérést végeztek a helyi lakosság körében a magyarok tetteiről.
    Több millió akta (beszámoló) gyűlt ösze a gyilkosságokról, fiatalkorúak megerőszakolásából és utána bestiális legyilkolásából, etc..etc..!!

    Mikor letették (képzetesen persze) Sztálin íróasztalára a beszámolókat, Sztálin AZONNAL TIKOSÍTOTTA az egészet.

    Mert rögtön átlátta az éles eszével:
    Ha ez kikerül a sajtóba és híre megy Szovjetúnió-szerte,
    akkor oda a ” Szovjet -Magyar barátság” és a hosszútávú politikai céljai fontosabbak voltak pártízezer csirkefogó megbüntetésénél.

    Momentán futni hagyta őket.
    Ebből élnek most meg a Horthy-rendszert “relativizálók” mint például Bendeguz is.

  • * “…ÁRTATLAN magyar bakák..”

  • Tüske Zsófia

    Bendegúz, Heller Ágnes posztumusz gyalázása helyett sok év magyar fórumozás után inkább tanulna meg magyarul végre. Számnév után a magyar nem használ többesszámot.

  • Tüske Zsófia

    Kővendég: köszönöm Lengyel András cikkét, bár nem gondolom, hogy Bendegúz számára ezt akár elolvasná, vagy érthető lenne.
    A közép-európai történelemben annyi minden történt és olyan sok aspektusból lehet ezt vizsgálni, hogy egyetlen részletet kiragadva nem lehet azt objektíve megítélni.
    Szerencsés volt az, aki nem keveredett bele ilyesmibe.

  • voronyezs
    2019 július 24
    7:04 de.

    O.K. És?
    Akartál is mondani valamit?
    Mert amit leírtál az nem igazán cáfol semmit. Nem vitatkozik semmivel, és nem is erősít meg semmit.

    Miközben nyugodtan állítható, hogy Henri de Saint-Simon, vagy akár V.I. Uljanov korai munkássága, nyomán a szocializmus egy kicsit más modell, mint az a gyakorlat, amivé átültették. Az elmélet ebben az esetben legfeljebb azt károsította, akinek a lábára esett a könyvespolcról. A gyakorlatban pedig milliók haltak bele. Kis különbség…..

    Heller és köre hatására “csak” az ellenzék szalámizta fel magát és biztosította Orbánnak a sírig tartó hatalmat. Kétségtelen kisebb áldozat, mint a létező izmusoké….

  • gyuri10
    2019 július 24
    3:41 du.

    Látom hosszas munkával megint kigugliztál egy amugy totálisan közismert novellát tőle.

    Hülye kis bávatag zsendőke.
    De jobb lenne ha végre telbeteg felgeteg
    nem nézvestegelnéd a a tarhonyalevest.

    MEnnyé egyél gatyamaddzagot.
    Ott fortyogtatják a fustélyosok, a sátor alatt.

    Még jó hogy
    magyar itten minden ember, tősgyökeres fajta,
    magyar fiúk magyar lányok,mikor a tyúk kotlik!
    Német bácsi, muszka bácsi, be ne tedd a lábad,
    úgy kiverünk csindradatta, porzik majd a hátad.

    Naszóval most nekiállhatsz megint guglizni idióta DDDDDDD

  • KOVENDEG;

    Mga ketsegtelenul az emliett elvtarsa bakanccsa alatti, s oda is tartozik, elvezze ottan orokke !

  • GEYZA;

    Eltevedtel !!!
    A tomeg-kivegzes Lukacs parancsara 1919-ben valahol az alfoldon, a Tisza kozeleben tortent !

    Ne keverd az 1941-es tortentekkel !!!

    Igen artatalanok voltak, sot seemivel nem voltak vadolva!

    Csupan a tomeg-megfelelmiltes celjabol voltak meg-gyilkolva.

    Mondhatoan az egyedulli bunok lehetet, hogy magyar katonak voltak, de kenyszeritettek, nem onketesek !!!

  • Ma az EU beadta panaszat az EB elott az magyaralamm altali “elv-sertes” vadan.

    A mnagyar sajto felre-vette Ursula Leyen bemutatkozo enyhilest hamgzo beszedet.

    De a kovetkezo nap Macronnal egyutt kijelentetek. hogy az imigrans quota kenyszeritve lessz minden tag-akkamra !

    Az elso lepes a per !!!!

    Fog majd Budapet meghunnyaszkodni es engedelmeskedni ???

    Biztos nem lessz gerincuk mint az Angol-szavazoknak !

  • szép szőke hercegnő @-kája,
    rummal hajtott motoroddal robogva,
    “szőke vagy kopasz fejed lobogjon az égen
    oldjon kékítőt az ég vizében.”
    Ha már megtörtént ez a szerencsétlenség,hogy a Pradlik György itt hagyott téged levegőszennyezőnek.Ne keresd ki sehonnan,hogy melyik csatornába küldött volna.A te nívótlanságodban úgy sem találod meg,hogy ki volt ez a hiba elkövető.Ehhez neked “Se neved,se eszed”. Vigyázz az ajtókhoz közeledve,hogy mindig legyen a bróthzakodban elég pekenyócemász,mert kíváncsiskodva úgy járhatsz mint a macska.Különös tekintettel arra,hogy egyszer már,nem is olyan régen úgy lettél kipenderítve, mint a szaró macska a kultúrház színpadáról.

  • KOVENDEG;

    Maga “udvarias lenni” ?????

    Maga inkabb komikus, rohogteteni probal ???

    Ufvariassag???
    Maf felnem ismerne azt ha belebotolva nyakat torni ki sem !

    Csak legalabb probalna felig-tisztessegesen reagalni barki hozzaszollasaira !!!! !!!!!

  • Bendeguz79
    2019 július 25
    7:33 du.

    gizi la burra brava la moralista … hogy mi kel ki a kígyótojásból? kérdezzük meg Riki Tiki Tévit, ő tudja, mármint a Riki

    a gizi nem tudja: ő tohuvabohu

  • Bendeguz!

    Tisztességes reakció?

    Aki nem árul egy gyékényen azokkal akik a hangadók, azokat földbe döngölik.

    Ezeknek akarsz Te szabadelvűségről beszélni? Erkölcsről?
    Alpári-tuskó hozzászólásból kilátszik a foga fehérje!

  • Gabriel
    2019 július 26
    9:42 du.
    @gaga

    társat keresvén megtalálád vala a gizit… olyan szép furcsa pár vagyál, dehát a mai liberális világban minden lehetséges még “ez” is… maradok a macskámmal az legalább dorombol

This site is protected by Comment SPAM Wiper.