Amikor egy senki ír valamit

2019 augusztus 21 10:58 de.31 hozzászólás

Mottó: „Én az igazságról általában azt gondolom, hogy nem létezik. De ez nem olyan nagy kár, mint sokan gondolják.” (Su-la-ce Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában)

Amikor egy Valaki meghallgat egy Senkit, az nagy tette a Valakinek, hisz odafigyelni a névtelenre nagy dolog.

Kedves Valakik, kérlek bennetek, most figyeljetek rám a Senkire!

Ma, amikor a demokratikus ellenzék „kard ki kard” felkiáltással egymásra ront, addig a NER lovagok békésen menetelnek a győzelem felé, már páncélingüket is levették, arcukon fölényes a mosoly, lábukat almaecetes vízben áztatják, és halkan böffentenek az esti csendben. Vezérük, a NER kapitány Merkel asszonnyal sétál a város kihalt utcáin: ablakok zárva, aknafedelek lehegesztve, totális a parkolási és kijárási tilalom, és hogy minden még szebb legyen a tegnap még gazos útszegély is frissen nyírva.

2019. augusztus 19. Alkonyodik. A harminc éve virradt szabadság alkonya ez. Augusztus huszadikán, a valamikori alkotmány ünnepén, talán egy tableten készül az új alaptörvény, hogy a jelenlegi alaptörvényben még meglévő szabadságnyomok is kősziklába vésve tűnjenek el.

Közben az ellenzék is menetel, menetelése halálmenet, a szabadság halálmenete, pedig elindult valami, egy vér nélküli fordulat reménye, egy demokrata pártok közti együttműködés a demokráciáért, a demokrácia szeretetének jegyében. Igen, a SZERETET jegyében. Aki szereti a demokráciát annak ez a szeretetet fontosabb az igazságnál. Most pedig szeretet helyett folyik a facebokos(sic) harc, a „kinek van igaza” jegyében, én pedig Lin-csi apátra gondolok, és vulgárisan mondom: leszarom az igazságot(!) aztán az igazságkereső ellenzéki barátaimra gondolok és nem szarom le őket, hanem könyörgök nekik: Térjetek észre! Ne az igazatokat keressétek, hanem a demokráciához vezető utat! Azt az utat, ami tele van igazsággal; a tiéddel, övével és az enyémmel, a miénkkel és az övékkel, azt az utat, amit tarkán szegélyez az ezernyi igazság, hirdetve a tarka békét, a demokráciát, ahogy a szivárvány hirdeti az isteni békét.

Milliónyi igazság összeállva úgy válik azonossá, ahogy a szivárvány színei összeállva adják a fehér fényt, hogy dolgokra vetülve újra színekké, ha épp úgy adódik piros, fehér, zölddé váljanak, olyan tarka világgá, ahol nem vitatkozik a pipacs a margarétával, az orgona a repcevirággal, hiszen sokszínű tarkaság az övék. Színesek ők, amit az egyszínűnek tűnő, ám mégis sokszínű fehér fény tesz láthatóvá.

Egyesüljetek(!) ahogy a fény színei teszik, világítsatok ránk(!) hogy olyanok lehessünk, amilyenek vagyunk: a piros piros, a sárga sárga, a zöld zöld, és legyen helye köztünk a többi hétmillió színnek, hiszen a vörös is lehet rózsaszín, piros vagy lila színű, meg ezeknek ezernyi árnyalata.

A színek világánál egy biztosan változatosabb, ez pedig az igazság világa. Az igazság tudásának képzete Isten csapdája. A tudás fájának csalfa gyümölcse, (aminek evése képessé tesz a jó és a rossz megismerésére, ám képtelenné az abszolút jó megismerésére) sok emberi fájdalom forrása. Ez Isten büntetése.

Utálom a diktatúrát, én (ott az almafa alatt) ördögi fortéllyal, de Istentől kaptam a szabadságot, én dönthetek, nekem nem kell az egyszerre lépők rétese. Kérlek benneteket Valakik(!) álljatok össze egymással és velem a Senkivel, hívjátok közénk a többi Senkit, vessetek ránk fehérnek tűnő tarka fényt, hadd lépjünk ki a szürkeségből, hadd legyünk újra színesek, és szabadok!

Hívjatok össze minket egy erdei tisztásra, főzzünk gulyást, és vigyünk jó söröket; együnk és igyunk, és ne beszéljetek arról, hogy mennyire igazatok van, csak nézzük egymást és hallgassunk, és szívünket öntse el a szeretet, a szabadság szeretete, aztán ha valaki énekelni kezd, daloljunk vele, dalunk legyen a szabadság dala!

Sopron, 2019.08.20.
Hívjatok össze minket egy erdei tisztásra, főzzünk gulyást, és vigyünk jó söröket; együnk és igyunk, és ne beszéljetek arról, hogy mennyire igazatok van, csak nézzük egymást és hallgassunk, és szívünket öntse el a szeretet, a szabadság szeretete, aztán, ha valaki énekelni kezd, daloljunk vele, dalunk legyen a szabadság dala!

Szukits Rezső

31 hozzászólás

  • Kis honunkban sok igazsága vagyon sok embernek, és mindegyik a maga igazát hajtogatja. Amíg mind szabadon elmondható és képviselőik közül egyiknek se esik bántódása, addig nagyon nagy baj nincs a demokráciánkkal.

    Mert miért is kellene nekem közös nótát dalolni mindenkivel? Pláne, együtt sörözni velük?

  • Drizari
    2019 augusztus 21
    1:18 du.

    fordítva ülsz a lovon. miből gondolod, hogy neked kellene közös nótát dalolni bárkivel? egyáltalán, miből gondolod, hogy bárki közös nótát akarna dalolni veled? tudod, vannak, akik megválogatják nótázó, söröző társukat.

    azon felül, ha a demokrácia ismérvei az általad felsoroltak, akkor az nem a mi demokráciánk, hanem a tiétek. az én demokrácia felfogásom cseppet más, de ez legyen az én bajom. a többi meg a tiéd.

  • Drizari :

    “demokráciánk” ????!!

    Gondolom ezt a hét viccének szántad…HaHaHAaaaáááááőkk..

  • Ille István
    2019 augusztus 22
    12:18 de.

    a senkik valakikké válnak…

    hahahaha
    és ez lesz belőle

    ezt még Pernye András is értékelte volna

  • Úgy tűnik, hogy Drizari – akivel egyébként más vonatkozásokban gyakran egyetértek – összetéveszti a demokráciát és a tömeges terror hiányát; mintha úgy vélné, hogy amíg a rezsimmel egyet nem értők, vagy akikkel a rezsim nem szimpatizál, nincsenek börtönbe vagy lágerekbe zárva, addig demokrácia van.

  • Geyza, Kővendég,

    no jó, az EU és NATO-tagság kissé elfedte a látásom, meg az, hogy végül az USA-ban is Trump emberei ülnek az állami pozíciókban. Azonban olvastam ma az egyik hírportálon Ungváry Rudolf íróval készített riportot, ami után megváltozott a véleményem. Idézem:

    A beszélgetés elején tett egy nagyon erős állítást, miszerint a NER aljasabb rendszer, mint a nyilasuralom volt. Ezt tényleg komolyan gondolja? Hisz akkoriban nyílt terror és népirtás zajlott, embereket kínoztak és lőttek a Dunába faji alapon.

    Ungváry: A rendszer mögé kell tudni látni, és akkor észrevesszük, hogy most is a vezérelv, a tekintélyelv, a kirekesztés és az akarat elve érvényesül, és az összes demokratikus intézményt totálisan megszállták.

    Talán rajta keresztül a diaszpórában élő magyarok is majd másképpen kezdik látni a jelenlegi anyaországi helyzetet.

    Forrás: https://24.hu/kultura/2019/08/23/ungvary-rudolf-orban-viktor-fidesz-politika-fasiszmus-balaton-ner-irodalom/

  • Drizari
    2019 augusztus 23
    8:26 de.

    Az a baj ezekkel a jelzőkkel,
    hogy tehetetlenségükben nem nagyon tudnak már miket kitalálni.
    Lassan eljutnak odáig aminél már nincs feljebb.
    Pl. hogy galaktikus bűnözök, Blackhole.-ok akik mindent elnyelnek, valóságos Dart Veder.-ek , stb.

    Pedig megvannak rájuk az egyszerű , közérthető valós kifejezések, de azokat már elcsépelték. Ahelyett hogy tettek is volna valamit.

    Ehh..csak szó-karate az egész..

    Amikor pl. a Gyurcsány Feri azt találta mondani a feldühödött 50 000 .-es tömegnek hogy idézem:
    “Hölgyeim és uraim, akkor találkozunk ugyanitt pont 1 év múlva..”

    Szóval ÍGY nem lehet…

    Mostmár kétlem hogy össze tudna trombitálni akár 10 000 fős tüntető tömeget.

  • Drizari
    2019 augusztus 23
    8:26 de.

    Az alábbi idézeted kapcsán kérdezném: hogy az most melyik időszakra vonatkozik?
    Melyik éráról beszélünk: Horthy,Rákosi, Kádár … ???

    “”Ungváry: A rendszer mögé kell tudni látni, és akkor észrevesszük, hogy most is a vezérelv, a tekintélyelv, a kirekesztés és az akarat elve érvényesül, és az összes demokratikus intézményt totálisan megszállták.””

    Persze értem én hogy most az Orbánét szapulja mindenki – mert most éppen az az aktuális.
    Csak-hogy, akkor miért nem alapozták meg egy demokratikus államrendszer alapjait az azt megelőző kormányok, miután a Kádár éra saját kardjába dőlt??
    A választóik nem erre hatalmazták fel őket, nem ezt várták volna el tőlük?

    Valahogy erre itt mintha senkinek sem lenne nemhogy válasza de még “ötlete” sem. Sem ezeken a hasábokon, sem akármely más fórumokon, sajtóberkekben …

    De annál több gyalázkodást, ócsárolást, csúfolkodást lehet hallani nemcsak hozzászólóktól, hanem még egyes cikkszerzőktől is (ezeken a hasábokon is)
    Ha pedig kérdőre vonod az illetőt, akkor felháborodik, tetettet sértettet játszik, szó szerint lepocskondiázza azt, aki a kérdést teszi fel.

    A szokás és a divat valamennyi részestöl hasonló reakciókat szül …

    Sok jó dolgot foglal össze az “Öreg” (szintézis). Két ilyet én is kiemelnék:

    Egyik: – “”Minden fejlődik, a gonoszság is és az értelem módszerei is, ezért valószínűleg a boldogság és boldogtalanság aránya a világmindenség történelmében ugyanolyan arányú marad. Rajtunk múlik valamennyi, hogy a gonoszság vagy az értelem fejlődésében működünk-e közre.””

    egy másik: – “”A rendszerváltás után sok kommunistával tudtam beszélgetni, és végtelenül szántam őket, hogy úgy átbaszták őket, mint szart a palánkon.””

  • “Csak-hogy, akkor miért nem alapozták meg egy demokratikus államrendszer alapjait az azt megelőző kormányok, miután a Kádár éra saját kardjába dőlt??”

    Gábriel, senki nem számított arra, hogy a proletárdiktatúra után lesz majd egy olyan párt és annak kormánya, amelyik ismét diktatúrát épít föl.

    A 2010-ben kapott és azóta is választói akarattal biztosított kétharmados fölény tette lehetővé a Fidesznek, hogy kizárólag a saját elképzelése szerinti irányba vigye Magyarországot. Ez az irány rossz, nem véletlen, hogy a nyugati külföldi sajtó ma már Orbánt a jelenkor diktátorai közé sorolja.

    De ezt a fajta diktatúrát a magyar állampolgárok nem ismerik, nem érzékelik. Az itteni legelső hozzászólásomban még nekem se esett le a tantusz, csak miután elolvastam az Ungvári Rudolf interjút.

  • Drizari
    2019 augusztus 23
    4:07 du.

    Olvassál Bartu Lacit.
    Ő már kereken 10 évvel ezelőtt megmondta azt,
    amit a hazai ún. “demokratikus” oldal csak most kezd kapiskálni.

    Bírtam mikoir Drágabolgárúr azzal nyugtatgatta kb három-négy évvel ezelőtt a feolháborodott betelefonálót hogy idézem nem szó szerint:

    “ÁÁááá dehogy van itt diktatúra..csak egy kicsit demokrácia-hiányos állapot van”

    Ezt bírták kitalálni. “Demokrácia-hiányos állapot”
    Csakhogy ne kelljen konfrontálódni a Hatalommal.

    Magyarul : a hazai értelmiség és a baloldal fejesei elárulták a kisembereket, akik bíztak bennük. Ezért mostmár nemnagyon bízik bennük senki.
    Egy VALÓDI kétharmados párt (az MSzP) hogy így le apadjon szégyenszemre a Parlamenti küszöb közelébe..nem véletlen az !

  • * Bartus .. így helyes a név.

  • GABRIEL;
    Nem szamit , soha semmi kulombseg LENYEGEBEN nem letezett.

    Csupan a nevek valtozatatva, vedeni a bunosoket.
    (Az uagazi Jack Webb kozmondas !)

  • Gabriel: “Csak-hogy, akkor miért nem alapozták meg egy demokratikus államrendszer alapjait az azt megelőző kormányok, miután a Kádár éra saját kardjába dőlt??”

    megalapozták, felépítették, konszenzussal. Aztán a 2. orbán-kormány a kétharmadával leépítette.
    Már az első alatt is megszegték a parlamenti házszabályt, amikor Kövér elvtárs a házmester, nem engedte interpellálni az ellenzéket. De 2010 óta a konszenzust felrúgták, a törvényjavaslatok megvitatására csak néhány órát szántak, miután a képviselők megkapták azt, ami még az 40-50-60 oldalas javaslatok elolvasására sem volt elég. Az ellenzékből biodíszletet csináltak a parlamentben, akinek a puszta jelenlétén kívül más lehetősége nem volt a politikában. A főügyész fideszeseket érintő bűnügyekben nem emelt vádat, az Alkotmánybíróság csak fideszes sakkfigurákból áll, és a köztársasági elnök minden gyalázatos törvényt aláír. A most még többé-kevésbé független bíróság lerohanása éppen most folyik. Jogorvoslatnak marad az Eu bírósága, de csak miután a hazai igazságszolgáltatási lehetőségeket kimerítették. És ha a panaszos javára ítél az európai fórum, a kormány a döntést, ha neki úgy tetszik, bojkottálja. Így történhet meg az, hogy az Eu által Iványi Gábor egyházának megítélt milliárdos elvonásokat a mai napig nem fizették ki nekik. Nem hinném azt, hogy te a szokásos éleslátásoddal ne látnád ezeket a dolgokat. A kádár-éra kutyafüle ehhez képest. Ez lassan rosszabb már, mint a rákosié.

  • Mert milyen is ma nálunk a diktatúra? Például ilyen:

    Hagyománnyá vált a többnapos Savaria Karnevál. A felvonulási nyitónapon (aug. 23.) adta volna elő a szombathelyi Weöres Sándor Színház a Jordán Tamás által kitalált egyedi, negyedórás darabot, amiben a Saváriát alapító Claudius császár a mai Szombathelyre álmodja magát.

    A fideszes polgármesternek (írjuk ki a nevét) Puskás Tivadarnak azonban nem tetszett az előadás, ezért betiltotta annak nyitónapi bemutatását.

    Az alábbi képen a tavalyi jelmezes felvonuláson látható a szemüveges polgármester, tőle jobbra Hende Csaba volt honvédelmi miniszter:

    https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2923/29238/292380/29238013_9613d20906a62b37a39f5e462510c6be_wm.jpg

  • Drizari:
    “Azonban olvastam ma az egyik hírportálon Ungváry Rudolf íróval készített riportot, ami után megváltozott a véleményem.”

    Hátha ez is érdekli; két részlet az író azóta megjelent
    A láthatatlan valóság című könyvéből. (Korábban a könyv két másik részlete is megjelent a Mozgó világ c. folyóiratban de most nem tudom megkeresni.)

    https://www.es.hu/cikk/2013-11-15/ungvary-rudolf/a-lathatatlan-valosag.html

    https://www.es.hu/cikk/2013-11-29/ungvary-rudolf/a-lathatatlan-valosag.html

  • Geyza:
    “Ezt bírták kitalálni. “Demokrácia-hiányos állapot””

    A felszolgált büdös hal nem romlott, hanem másodosztályú frisseségű – mondja a pincér a reklamáló vendégnek (Co. Bulgakov)

  • Kedves Zsófia!

    Sajnos nem tették meg.
    Az Antall kormányzatnak nyilván nem is volt érdeke, viszont nincs rá mentség – magyarázat persze annál több – hogy miután a választók négy év után akkor még felismerték, hogy itt bizony nagy baj lesz fennmarad, ha a fasizmus vissza-állításának az irányvonala fennmarad, ezért elsöpörték a “jobbosokat”.

    Csakhogy a választók azt várták el, hogy akkor végre a balosok megalkotnak egy rendszerváltást – ami azt jelenti, hogy NÉPSZAVAZÁSSAL MEGERŐSÍTVE egy teljesen szabad (liberális) alkotmányt hoznak létre, a törvényeket, valamennyit, átigazítva ehhez.

    Erre pontosan az ellenkezője történt – magyarul lepaktáltak a POLITIKAI ELLENFELEIKKEL – és leszarták a választóikat!

    Ugye nem kell elmagyarázni mint jelent a paktum?? Paktumot zárt ajtók mögött szokás kötni – legfőképpen a paktumban résztvevők saját egyéni érdekei megvalósításának a védelmében.

    a választók kiábrándultak – ne haragudj, de jogosan, mert átbaszták őket, mint szart a palánkon.

    Ezzel jött el a fidesz ideje – ugyan kiderült (ami nem volt nagy csoda) hogy ugyanaz szélhámos bagázs, mint a többi opportunista – igy 12 év után a választók újra megadták a bizalmat az MSZP/SZDSZ koalíciónak 2/3-dal!

    Miért vágták arcul újra a választókat, miért csapták be újra??? (Hisz már az ország ki is volt árulva!)

    A választók még 12 év utáni hinta-palinta után is REMÉNYKEDTEK!

    VISZONT A PAKTUM MIATT ESZÜK ÁGÁBAN SEM VOLT egy olyan ALKOTMÁNY-t megalkotni, amely nem adna szabad-kezet soha BÁRMELY parlamenti többségnek, hogy kénye kedve szerint írja át a törvényeket!

    Az alkotmány ezt maga lett volna hivatott megakadályozni! A bele-épített fékekkel, korlátozásokkal!
    AZ ALKOTMÁNY A NÉP PAKTUMA – ehelyett egy csomó csavargó disznó, akik választásokat kihasználva a Parlamentből banditák, haramiák házát csináltak, magukat a nép képviselőinek álcázva

    Minden, érted? – minden ismerősömnek felhívtam rá a figyelmét!
    A válasz sokszor gúnyos nevetés – hogy senki sem akarhat már többet diktatúrát!

    Most itt van – és tessék kérem lenyelni – (bocs kedves Zsófia, de ezt nem neked szántam)

  • Geyza
    2019 augusztus 23
    5:40 du.

    Geyza-Géyza!

    Értem én hogy a Bartus Laci “már” 10 éve tudja az igazságot.

    Csakhogy MÁR akkor késő volt.

    Már az AKKOR “utólag” volt – persze tudom, hogy Hitler mellett még februárban is (1945) ezrek pusztultak Budapest utcáin is.

  • Találgatjuk, diktatúra-e, vagy sem. Találgatjuk, magyar kultúra építés vagy leépítés? Szerintem a tényeknek a huszadrésze (aminek a híre, hatása egyáltalán elér hozzám) nyilvánvalóvá eszi a leépítést. A kérdés csak az, MIÉRT fontos ez nekik, hiszen enélkül is dagadtra lophatnák magukat a kedves kormányzati politikusok. Én csak egyetlen okot látok, Orbán Viktor beteges hiúságát.

    Éppen ma beszéltem telefonon egy régi munkatársammal és barátommal, aki szilárd “keresztény jobboldali” meggyőződésű, Torgyán József, Antall József, Lezsák Sándor rendíthetetlen híve. Istenem, mennyit vitatkoztunk, és hányszor ordítozott, sértődött meg rám – sokszor munka közben is – a 90-es években… Hogy utálta ő akkor a komcsikat, szadeszeseket és fideszeseket, Orbánt… mostan pedig a fidesz és Orbán lánglelkű propagálója. Azt kérdezte tőlem aggódva, szerintem Karácsony Gergely fog-e győzni? Megnyugtattam, hogy nem. Rávilágítottam, mint szoftveres, hogy akárhogy is állnak majd a szavazatok úgy délután 3 körül (de legkivált, ha a fidesz valahol vesztésre állna esetleg netántán…), a kiértékelő szoftver rendszer akkortájt meg fog hibásodni, és leáll (talán már csak rövid időre, hiszen az országgyűlési választások óta rengeteg kiváló szakember dolgozott a szoftveren), és amikor a rendszer újra beindul, ki fog derülni, hogy Tarlós, meg a legtöbb fideszes polgármesterjelölt már nyerésre áll.

    Ekkor megnyugodott, és közösen megállapítottuk, hogy semmiben sem értünk egyet továbbra sem, de még mindig jól el tudunk beszélgetni… 😀

  • Gabriel
    2019 augusztus 24
    10:58 de.
    Kedves Gábriel szerintem az általad elmondottak -velem egyező szentenciák- már itt is ezerszer lerágott csont, ezért nem értem hogy, miért fordulhat elő hogy, még ezerszer újra makacsul meg kell ismételni a gyengébbek kedvéért! 😀

    “Csakhogy a választók azt várták el, hogy akkor végre a balosok megalkotnak egy rendszerváltást – ami azt jelenti, hogy NÉPSZAVAZÁSSAL MEGERŐSÍTVE egy teljesen szabad (liberális) alkotmányt hoznak létre, a törvényeket, valamennyit, átigazítva ehhez.”
    Ez egy briliáns, antagonisztikus paradoxon! 😀 Azoktól várod a rendszerváltást akik átmentették magukat? 😀 (Vigyázat, nem Veled, hanem Neked gúnyolódok! 😀 )

  • Belátom, öreg hiba volt, hogy 1989-ben nem Gabrielt kérdezték, hogy mit kellene csinálni…

  • Elemér!

    Tekintettel arra, hogy az úgynevezett (magát annak kinevező) akkori ellenzék a fasiszta korszakba vetette vissza az országot, az akkor létező pártok közül EGYES-EGYEDÜL AZ SZDSZ-töl LEHETETT
    VOLNA ELVÁRNI.

    A népszavazásig, amelyben ezt felvettek, el is jutottak – de a nem tudni honnan a fészkes fenéből előkerülő Tölgyesi, később a Kuncze ezt taccsra tették, helyette beálltak az MSZP kurvájának.
    Nyilván MEGVETTÉK EZEKET JÓ PÉNZÉRT – nem vagyok már “szűzlány”

    Az ország jövője belefulladt az általános korrupció pöcegödrébe.
    A ma regnáló Fidesz nevű maffiabanda nem más, mint amelyik ebből győztesen “kijött”

    Igazából nem is a Te figyelmedet szeretném felhívni erre, mert tudom, hogy leginkább Te érted ezt itt az Andrew-n és részben a Géyzán kívül itt a pincében …

    Azért hívnám fel a figyelmét a többségében itt magukat “balosoknak” tartó, magukat szociális “érzékenységűnek” mondottaknak.
    De sajnos eredménytelenül, mert mint választók mai napig ragaszkodnak ma is ahhoz a bárgyúságukhoz, amivel akkor beették őket (a választottaik) szocialista és liberális pártvezérek (árulók) hogy az a toldott foldott volt rákosi kommunista Alkotmány majd megvédi a demokratikus berendezkedést – MERT HALLJAD: BELEÉPÍTETTÉK A FÉKEK ÉS ELLENSÚLYOK RENDSZERÉT! Istenem, hogy lehet ennyire stupid gondolkodás, nem is értem.

    Tudom én hogy nem lehet mindenki egy paganini, de még egy rodeio se, aki (persze maga szerint) kellően vájt-fülekkel van kiválasztva az operák meghallgatására ….

    de ez nem egy opera, hanem egy operett – magyarul ha nem tudja az ember a sok körmön-font hazugságból az igazságot kihallani, akkor ÚGY ÁT LESZ BASZVA, MINT A SZAR A PALÁNKON.

    ÉS MEGTÖRTÉNT.

    ÚGYHOGY NINCS JOGA REKLAMÁLNI SENKINEK SEMMILYEN OLDALRÓL, MERT AMIKOR A HÁTTÉRBŐL NÉHÁNY HALK HANG SZÓLT NEKIK A VALÓSÁGRÓL, AKKOR JOBBAN HITTEK A NEGÉDESEN HAZUDÓ KÍGYÓNAK, MINT AZ IGAZSÁGOT MONDÓNAK.

    Lásd itt az arrogáns Ille Pityut, mai napig is lehord, leócsárol bárkit, pedig az egyik volt nagypofájú szdsz-es, aki akkor is okosabb volt mindenkitől. Persze ma még okosabb, ma is itt osztja az észt, fölényesen oktat ki arról, hogy mindenki hülye, mert biztos nem látja hogy az Orbán egy fasiszta. Bezzeg ö! Bármilyen cikket, bárkitől beollóz, hogy itt kiabáljon erről! Miért azoknak, akik tisztában vannak ezzel? Mert itt van kurázsija! Bezzeg a kurucinfón nem mer kiabálni! Ott nem osztja az észt!
    Arról bezzeg sunnyog, hogy anno hiába szóltak neki, anno akkor is nála volt volt az ész, azt mégis jól be lett etetve, most pedig két kézzel, bő nyállal.
    Mindegy megértem, hogy az szdsz-t minden normális ember le irta. Lejáratták a liberális eszméket, a szocialisták prostijává vedlettek.

    Mellesleg sajnos ez történik európai méretekben, ezért van nagy-pofája Orbánnak, mert sok igazsága van ebben.
    Lásd a szélhámos Macront, mit művelt a G7 csúcson.

    Odavitte az iráni kormány képviselőjét. (külügyminiszter) Csodálom, hogy a Trump nem szállt rögtön gépre, vagy nem köpte le. Vagy az angol.
    A francia elődjei tették hatalomba az ajatollákkat, elbaszták a békét a muszlim világban, csak hogy “visszacsempésszék a francia érdekeket – Giscard d’Estaing vissza-álmodta a francia impériumokat, ezért hogy újra legyen valaki “lekötelezett” az iszlám világban, megcsinálta a vallási puccsot.

    Akkor rögtön világos volt. 1979-ben.

    Brazíliában pedig a Lula-féle sarlókalapácsos es vörösre festett, szocialistának hazudott félfasiszta rendszert is teljes gőzzel támogatták, hogy brazil ne tudjon fejlődni gazdaságilag. Veszélyes az agrárszektorra, ugyanúgy ahogy Magyarország.
    Aki mást hisz, az barom, Franciaország abban volt érdekelt, hogy a magyar gazdaság szarrá legyen, és ma is abban érdekelt, hogy úgy is maradjon.

  • Gabriel
    2019 augusztus 25
    10:48 du.

    @gaga

    lököd a kecskét (tudod, mint a falusi búcsúban)

    ha mindent tudsz, vagy operettesen mindent jobban tudsz, azt elárulnád mi gazdasági előnye származik Brazíliának az amazonasi őserdő felégetésével és az ottani marhatenyésztéssel, amennyi marha ott van? nincs Brazíliában más terület ahol lehet marhát tenyészteni?

    és attól lesz jólét, mert felgyújtja a bolsonaro az őserdőt???? és ki veszi meg a sok marhát, a világ túltermeli a marhákat (lásd még bolsonaro, trump, netán yahoo, Bojo, …) a kanadai marhákat most a kínai piacról kilökték és már csak leszállított áron érdemes venni mert lassanként ingyen fogják adni, mert a marha enni is kér…

    az egy nagy show lehetett amikor a Zawiry leszállt Biarritz ban a trump meg szedte a hisztéria elleni gyógyszereit?

    aszongya a fáma, hogy recesszió van, mert túl sok a pénz és az árú, és nincs aki megvegye

    te hogyan tudod ezt jobban… ha már minden problémát 1 db A3 ason megoldottál (igaz apró betűsen)

    hahahahaha

    mikor csinál a bolsonarozinho kis jobblétet barzíliában? dátumot kérek, mert eddig semmi más nem történt csak rombolás!!! és gyújtogatás

  • Almási Alma

    Nem baj, tessen csak gúnyolódni, amit akkor előre-jeleztem, az következett be.

    Vagy fogalmazhatnék “tudományosabban” is: (?? 🙁 🙁 )

    “A menthetetlenül bekövetkezett kudarc alapján bebizonyosodott, hogy az előzetes feltevések, amelyek alapján tervezés, és kivitelezés lebonyolódott, hibásak voltak.
    Ráadásul a kivitelezés során egyre többször felelőtlenül, és gondatlanul jártak el az abban résztvevők…” 🙂 🙂

    Így jobban tetszik?
    persze tudom én, hogy egy “okos nő” bármit és bármikor képes kimagyarázni …
    Ne védd a védhetetlent Alma, azokat akikből süt a butaság, mivel a mai napig nem voltak képesek felfogni, hogy mit jelent az ország alaptörvénye, az ALKOTMÁNY.

    Megmondom én Neked, most és itt újra, hogy miért (bár már ezerszer leírtam különféle változatokban):

    MERT NEM ÉRZIK A SZABADSÁG SZELLEMÉT, ÍGY NEM TUD ELJUTNI TUDATUKIG MIT JELENT EGY OLYAN TÁRSADALOM, AHOL VALÓBAN MINDENKINK EGYENLŐ JOGA ÉS EGYENLŐ ESÉLYE VAN!

    AMI ROSSZABB, VALÓJÁBAN ETTŐL IRTÓZNAK, MERT FÉLNEK A FELELŐSSÉGTŐL!

    A magyar emberek zöme jobban szeret maga felett egy ATYUSKÁT, aki szépen eligazgat mindent és mindenkit, újra osztja a javakat, mindenkinek megsimogatja buksiját, megpaskolja a fenekét, – ha szükség úgy hozza ejjnye-ejjnyézik, akár még meg is dorgálhat.

    Na verni azt nem szabad, csúnyát mondani azt nem szabad, és így tovább …

    Rodeio ilyenről álmodik, kegyed ilyet sír vissza .. soroljam?

  • Kedves Gabriel, igaz, ami igaz, elszóltad magad valamelyik nap. Most már körülbelül tudom, hol álltál a rendszerváltás pillanatában. Minthogy az az irányzat nem jutott hatalomra, most nem lehet megállapítani, mi lett volna, ha… Magánvéleményem, hogy Antallnál jobb, Hornnál rosszabb lett volna. Értem azt is már, miért vagy ENNYIRE sértődött mindenkire, különösen a szadeszre. Ja, meg a komcsikra… Szerintem viszont felhagyhatnál a “Bukfenc mindent tud” stílussal, pláne pedig a mindenki gyűlölésével és lenézésével. Ugyanis pontosan ez az utóbbi volt az oka, hogy az akkor még egészséges közvélemény nem benneteket választott. Túlságos nagy vetélytársai lettetek volna mindentudásban és mindenlenézésben a szadesznek. (Ha értesz, jó, ha nem, az se baj. Az én véleményem nem számít semmit.)

  • Gabriel
    2019 augusztus 26
    11:00 de.

    nekem teljesen más fajta álmaim szoktak lenni!

    viszont te nem tucc egyetlen országot sem amelyben van demokrácia, vagy ha igen, akkor hazudsz és nem tudod mi is “a” demokrácia

    várván reflexióidat a hozzád intézett interpellációimra maradtam aki vagyok

  • Almási Alma
    2019 augusztus 26
    6:43 du.

    ez olyan Dürrenmattosra sikeredett, leleplezted mint Sibylla szobrát… és kiderült, most mi lesz a gábriellel? csak nem fog harakirit? vagy még jobban felfújja magát mint a dohányzó béka?

  • Kedves Rodeo, én általában egyáltalán nem foglalkozom azzal, hogy egy fórumozó lány vagy fiú, ide vagy oda tartozik, stb… Veszem őt, ahogy adja magát, és amit ír. Ezért néha valósággal fejbe csap, ha valaki pár mondattal akarva-akaratlanul elárulja azt, amit rettenetesen próbál elhallgatni (sőt az ellenkezőjét hirdetni). Mint például egyszer még régebben Bendeguz, most meg Gabriel. Ilyenkor kényszert érzek visszajelezni, hogy megvilágosodtam (anélkül, hogy a többieket beavatnám). Sajnos nekem is van számtalan gyengeségem, ez csak az egyik a sok közül… Bocsika… 🙁

  • Almási Alma
    2019 augusztus 26
    6:43 du.

    Almási Alma

    Akkor most-már értem, a lényeg, aki veled nem ért egyet, az gyűlölködik.
    hmmm … kicsit húzós ez így, mert:

    Pontosan ez az amit Orbán Viktor is folyamatosan hangoztat, hogy aki vele egyet nem ért, az gyűlölködik; így most már én is kezdem kapiskálni, “hogy hol álltál” …..

    ____________

    Te a fenti következtetést szűrted volna le fordított esetben – féltelezhetően!! – a fenti logikádat követve.

    Csak hogy én nem csak most, hanem ezerszer leírtam, de megismétlem újra és újra, (nem kerül semmibe):
    – a liberalizmus – vagyis az egyetemes emberi szabadság és egyenlőség híve vagyok, pártállásoktól és vallásoktól függetlenül!

    Nem a szabadosságé, hanem a szabadságé – ahol az én szabadságom ott ér végett, ahol az embertársamé elkezdődik.

    Ez egyszerűbb, mint a faék, nem?

    Számodra ezek szerint az a gyűlölködő, aki respektet kíván minden megszületettnek, függetlenül hovatartozásától?
    Szabadon gyalázkodol, és közben magadat piedesztálra emeled?
    Milyen ember vagy Te Alma?

    Közben fogadást tettél nemrég mindannyiunkkal együtt arra az egyszerűbb dologra is, hogy még személyeskedni sem fogsz.

    Arról ne beszéljek, hogy ebben az attitűdben a Rodeio meg itt csahol a lábaid között, mint hűséges pincsikutya (lehet, hogy a szoknyád védelmében?)

  • ez a cikk is elveszíti szavatosságát még ma valamelyik órában, tehát -mint az kiderült- aki gabrielnek ellentmond, azt kicenzúrázza a cenzor… szeretett és igen tisztelt, mármint a cenzor…

    JOBB TUDNI, így legalább értelmét veszti a vita, köszönettel és szeretettel

  • Rodeo11
    2019 augusztus 27
    11:01 de.

    Te már rég felfújtad magadat.
    Akkora fejed mint egy söröshordó

This site is protected by Comment SPAM Wiper.