Szijjártó Peti bácsi meséje a magyar érdekről

2019 augusztus 28 3:34 du.62 hozzászólás

A jövőben is minden döntésünk mozgatórugója a magyar érdek lesz, mondta Szijjártó Péter, a nagyköveti értekezleten tartott nyitóelőadásában. Az MTI arról is beszámolt, hogy a külügyminiszter szerint a hazánkra gyakorolt nyomás „jogállami köntösbe bújtatva” nőni fog, de továbbra is ki kell állnunk a magyar érdekekért.

Gyerekek, tudja valaki közületek, hogy mi az a magyar érdek? Jól van, látom, készültetek: magyar érdek az, ami nem idegen érdek. Okosak vagytok, gyerekek. És most mondjátok meg, mi a különbség a magyar és az idegen érdek között? Nem jelentkezik senki? Hát ti még ezt sem tudjátok? Na jó, figyeljetek, Peti bácsi elmagyarázza.

Magyar érdek, hogy Orbán Viktor és családja, barátai, csókosai gazdagodjanak. Hogy gyakorlatilag egyetlen olyan témáról se lehessen népszavazást tartani, amiről a kormány nem akar, és minden olyanról lehessen, ami a kormánynak vélt, vagy valós hasznot hoz.

Magyar érdek, hogy lehessen nemzeti konzultáció, gyűlöletkeltő plakát- és médiakampány, milliárdokért. Stadionépítés ugyancsak milliárdokért.

Magyar érdek a felcsúti kisvasút. Idegen érdek, ha támadják a felcsúti kisvasutat. Magyar érdek, hogyha támadják a felcsúti kisvasutat, akkor meghosszabbítják Bicskéig, és ha még tovább támadják, akkor Lovasberényig.

Magyar érdek a TV2 kormányszócsővé silányítása, nagy hagyományú folyóiratok, hetilapok tönkretétele, egyes, Kövér házelnöknek nem tetsző újságírók kitiltása a parlamentből. Ugyancsak magyar érdek a Magyar Tudományos Akadémia tönkre tétele, a CEU elüldözése, az alternatív iskolák megregulázása.

Magyar érdek, hogy Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank alapítványaiba betalicskázott milliárdokat magánpénznek hazudja, viszont nem magyar, hanem idegen érdek, ha a Kúria megvétózza ezt a döntést. Magyar érdek, ha Matolcsy György közpénzen könyvet irat magáról, majd e könyvek jó részét, ugyancsak közpénzen, felvásárolja. Idegen érdek, ha ez valakinek nem tetszik, és gyomorforgatónak, valamint gusztustalannak tartja. Idegen érdek az is, ha valaki emiatt hűtlen kezelésért feljelenti Matolcsyt, ezzel szemben magyar érdek, ha a Polt Péter vezette ügyészség megtagadja a nyomozást.

Magyar érdek a hisztériakeltés, a gyűlölet szítása, a múltba nézés, a korrupció, a lopás, egyszóval minden, ami Orbán és a Fidesz érdeke.

Remélem, figyeltetek gyerekek, mert nem mondom el még egyszer. Ha jók lesztek, legközelebb arról mesélek nektek, hogy ki mindenki húzzon el a jó édes anyukájába.

62 hozzászólás

  • Magyar erdek az hogy legyen munka hely mindenkinek aki akar dolgozni. 2010, munkanelkuli tobb mind 10%, most meg 3.5%. 3.6 millio szemely dolgozot akor, 4.3 millio most (kozmunkasok es kulfoldi munkasokat ki szamitva).

    Magyar erdek hogy ne fullagyan a sok FX adosagban. 2010, alami adosag 83%, most 68%. Es meg hozza felere csokkent a FX resze.

    Magyar erdek a Magyar etnikai megmaradas.

    Magyar erdek meg vedni a hataron tuli Magyarokat.

    Nem Magyar erdek meggint egy uj kormani IMF kezere dobja az orszagot.

    Nem Magyar erdek hogy Afrikai es Arab kolonizacio tortenyen, es Magyarok kisebsegben kerulyenek, ahogy lasan kezd tortenni mas Europai orszagokban.

    Magyar erdek!

  • Magyar érdek az is, -hogy manipulálják a híreket közpénzből!
    Itt a leleplező videó:

  • Minden igaz, csak egy gond van: kizárólag Orbánra van túlsarkítva, pediglen még ezer más magyar érdersérelem is előfordul, amiről a Koszorús Szerző szemérmetesen -vagy tán eltérő célprémium finanszírozása okán- szelktiv érzékeléssel eltekint!

  • Most néztem meg A tizedes,meg a többiek-et – ezredszer. Komolyan:ezek pont olyanok, mint a filmben a paródia-nyilasok. Csak kéne egy Sinkovits…

  • Bravó Joe:):)

    Örülünk hogy Orbán kloákáját csillógóra fényesítetted! Ez is magyar érdek!
    Mindenesetre szegény Rákosi nagyon szégyelné magát, ha ezt láthaná, hogy milyen kispályás volt ehhez képest…

  • Nem szabad soha elfelejtenünk (bármennyire is szeretnék a nerhívők), hogy hetvennyolc évvel ezelőtt, 1941 nyarán a magyar állam mintegy húszezer zsidó származású testvérünket az ukrajnai hadműveleti területre deportálta. A kitelepítettek többsége augusztus 27-29-én áldozatává vált a Dnyeszter menti Kamenyec-Podolszkij városnál rendezett vérfürdőnek.
    https://www.szombat.org/kozosseg/megemlekezes-kamenyec-podolszkrol-a-wesley-janos-foiskolan

    A ner igényeinek történelmi kiszolgálására szakosodott veritas intézet főigazgatója, Szakály Sándor szerint csupán „idegenrendészeti eljárás” történt. Igen tisztelt hazai kormányközeli és ellenzéki média! Ezen szomorú büntény agyonhallgatása is magyar érdek?

  • De jó! Vásárolunk 180 darab AIM-120C-7 típusú közepes hatótávú levegő-levegő rakétát az amcsiktól! 148 milliárd forint értékben!

    Ma ezek a raketták olyannyira hatásosak, hogy az oroszok a hír hallatán röhögtek egy nagyot. Bezzeg a lengyelekre azonnal megharagudtak, amikor atomrobbanófejjel felszerelhető rakéták telepítését szorgalmazta a lengyel külügyminiszter.

    Most azt nem bírom megbecsülni, hogy ebből a 148 milliárdból vajon mennyit fogunk ellopni? Mármint a NER… magyar érdekből. Mert ugye ilyen rakettákra, hogy NATO tag vagyunk, semmi szükség. Komoly fegyvert meg nem mer Orbán behozni, mert akkor Putyin megharagszik rá.

  • Poliakoff figyelmébe

    A történelmi események értelmezésének a kiegyensúlyozáshoz:
    https://mandiner.hu/cikk/20190418_borhi_laszlo_interju

    A hivatkozott szombat.org egyik vélemény írója mondta volt az alábbiakat korábban:
    „A magyarok és zsidók között olyan nagy a vallási-, társadalom-szemléleti-, történelmi-, stb különbség, hogy az nem áthidalható. Ezért meg sem kell kísérelni a közeledést és a legjobb, ha a két „identitás” elkülönülten éli az életét nem beavatkozva a másik életének ügyeibe” (párhuzamos társadalmak-:).

    Ide kapcsolódik Jankovics Marcell mondata: „Ezerszer kinyújtottuk a kezünket (a zsidók felé) de ezerszer elütötték”

  • @ Miklos Banfi. En csak az adatokra hivtam a figyelmet. Nem az em hibam hogya as adatok fenyesitik „Orban kloakajat”. Es az sem az em hibam hogyha rosz arnyekba festi a volt, balloldal administratiot. Ok hagytak az orsagot ronda gazdasagi helyzetben, nem en.

  • Albrecht Neumerker

    Olyan szép ez az ember. Miért hazudna? A magyar jogállam példaértékű.Kazahsztánban.:-)

  • Kedves Föld.S.Péter!

    Ugye itthon mindenki(mármint a normálisak!)tudják,hogy mi is a magyar érdek és azt támogatják a saját érdekükben is!
    Amúgy talán maga számít bácsinak és nem a fiatal Szijjártó Péter,csak a keresztnevük azonos semmi más(!!!), ami több vonatkozásban is nagy szerencse…..
    Nem mellesleg hisztériát és gyűlöletet a „kissé” lecsúszott ellenzék kelt tehetetlen kínjában,a maradék idejüket meg egymás
    ócsárlásával,támadásával töltik…….a többség szerencséjére!!!!!
    Na ez persze nem a normális többség baja,hanem a szerencsétlen
    ellenzéké!

  • Ja majd elfelejtettem Föld.S.P,hogy ugye a nemzeti konzultáció
    pontosan a működő demokráciát bizonyítja:ahol mindenki kérdezhet
    szabadon(nem viszik el,mint régen ha meg mert nyikkanni…)és választ is kap,van aki felfogja,van aki nem…értelem kérdése!

  • Poliakoff! Csaxszólok: ma „idegenrendészeti eljárás” keretében intézik el az idetévedőket. Bármilyen hatósági eljárás és törvény között az a különbség, hogy ha törvénysértéssel vádolnak, bíróság előtt védekezhetsz, fellebbezhetsz. Hatósági eljárással szemben csak panaszt tehetsz: ugyanannál a hatóságnál, aztán majd elbírálják. Kárpátalján is az volt a helyzet, hogy a lengyelországi Galíciából menekülteket toloncolták vissza – elvben. A gyakorlatban minden zsidót, hiába mutatták magyar állampolgárságot igazoló irataikat.
    Szakály tehát vélhetőleg nem hazudott: a kitoloncolás alapjául a hatósági eljárás szolgált. Csakhogy okkal számítottak arra, hogy a közvélekedés a „hatósági eljárást” enyhébbnek gondolja. Holott az ilyen eljárás alá eső sokkal kiszolgáltatottabb, mint egy törvénysértéssel gyanúsított. Ez a helyzet ma is: az SS-törvény megsértőit is „hatósági eljárás keretében” vizsgálják: tehát nemjárnekik ügyvéd, bíró, tárgyalás. . A migránsokkal „idegenrendészeti eljárás” alapján bánnak úgy, ahogy. Sőt. Amikor az éheztetésüket kifogásolták,azt válaszolták: csak a fogvatartottakat kell élelmezni – a kerítés melletti tábor lakói nem rabok, nem kötelező etetni őket.
    Sokszor elmondtam – mindig azzal jöttek, hogy védem Szakályt. Egy fenét. Ezek aljas, cinikus alakok,aik tanultak jogi egyetemen. A jogászság szégyenei.

  • Boda Marcsi
    2019 augusztus 29
    1:43 du.

    Mocskolódunk?
    Mocskolódgatunk ??!
    te kis mocskolódóska 😀

  • Joe
    2019 augusztus 29
    11:26 de.

    Világválság öregem, VILÁGVÁLSÁG !
    A Bajnai-kormány csak kihúzta az Országot a slamasztikából.

    Nehogymá’ a Világválságot is a Baloldal nyakába akarjátok varrni.

    Obama exelnők megpróbálta Magyarországra kenni a dolgot
    (meg Ukrajnára) azzal kezdődőtt az a folyamat aminek a végén idiótának nézték.
    De ő legalább egy hét után közölte a Sajtóval hogy tévedett.
    Nemúgy az emúttkilencév hazai politikai bajnok-serege.

  • Erről a Szájjalártó féle „érdekdumáról”
    Josef Heller örökérvényűjének egyik beszólása ugrik be:

    ” Ami jó Milo Minderbindernek, az jó a Szindikátusnak is és ezért jó mindenkinek”

  • György Molnár

    „…Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank alapítványaiba betalicskázott milliárdokat magánpénznek hazudja,…” miközben Vajda Zitának gyereke születik….Gratulálok neki is és a gyerek apjának…..

  • Na tessék! Ma olvasom, hogy mi sokkal többért vásároljuk ezeket az AIM-120C-7 rakétákat, mint amennyiért vették ugyanezeket a lengyelek és a japánok!

    Az idex.hu már kérdezte a Honvédelmi Minisztériumot, de nem kaptak rá választ. Annyit se, hogy ez magyar érdek.

    Jóhiszeműek szerint azért drágább, mert az amcsik meg is tanítják a magyaroknak, hogyan kell használni ezeket a rakétákat.

    A lengyelek és a japánok sokkal okosabbak nálunk, nekik nem kellett megtanítani.

    (most meg azon gondolkodom, hogy ezek a levegő-levegő rakéták, vajon fölszerelhetők a magyar JAS39 Gripenekre, vagy majd veszünk hozzájuk amcsi F-16-osokat is?)

  • Nézd már meg légyszíves Ferenc, hogy mikor volt a német megszállás és mégis mi a relevanciája a hivatkozott cikkednek a majdnem 2 évvel azelötti Kamenyec-Podolszkij-nél rendezett vérfürdővel! Igen, akkor is „kinyújtottátok a kezeteket (a zsidók felé)” amit sajnos nem tudtak elütni.

    A fene nagyon hangoztatott „objektivitásod és kritikusságod” erősen asszimetrikusnak tünik kommentjeid alapján és kb. annyira igaz mint Bayer Zsótira az antirasszizmus. Párhuzamos társadalmat ti és a nerhuszár véleményvezéreitek próbáltok építeni magyarországon, pontosan az ilyen meg nem nevezett „véleményírókra” hivatkozva de hsz-edben (Zsótitól) szó szerint idézett förmedvényekből.

  • Talalom, az analógia akkor állná meg a helyét, ha a kiutasított személyeket egyenesen a szinte biztos halálba, a harctérre küldenék vissza a határról, ami most éppen (szerencsétlenségükre) lehetetlen. Persze értem mit akartál mondani. Sajnos igy is van, a sunyi félrebeszélés és a hivatalos indoklássá tevő csúsztatás megkérdőjelezhetetlenné teszi a gazemberségek elfogadását a nerhivőknek.

  • Poliakoff! Nem analógiának szántam (bár 41-ben is volt olyan érvelés,hogy az idemenekült hontalanok menjenek vissza, ahonnan jöttek).
    Nem félrebeszélésről, meg csúsztatásról van szó – erre akartam felhívni a figyelmeteket. Két különböző jogi kategóriáról van szó:a hatósági eljárásról, meg a törvénysértés kivizsgálásáról. Hogy melyik eszközt mire használja egy állam:na,az a jogállam jellemzője. A jogállam meg nem valami elvont kategória, fölösleges kekeckedés – az életed múlhat azon (ma is!), hogy, ha pl. leköpsz egy rendőrt, akkor „hatósági eljárás keretében” agyonvernek az őrsön, vagy bíróság elé citálnak, és tárgyaláson, ahol a Te szempontjaidat is előadhatod, a bíró kiszabja rád a BTk-ban meghatározott büntetést. Hiszen minimum garázdálkodtál, tehát felelned kell ezért – de tán mégsem agyonveretéssel. Így érthetőbb?

  • Ferenct:
    “Ezerszer kinyújtottuk a kezünket (a zsidók felé) de ezerszer elütötték”

    Néhány alkalom, amikor az Ön példaképei és szellemi elődei „kinyújtották a kezüket a zsidók felé”:
    https://www.szombat.org/archivum/pogromok-es-rendszervaltasok-1373028921

  • Boda! (2019 augusztus 29 1:49 du.)

    Röhögnöm kellene, de hát ez végképp tragikus! Maga a „nemzeti konzultációt” (á la Orbán) a működő demokrácia bizonyítékaként emlegeti! Ez olyan, mintha azt kérdeznénk a néptől: Egyetért-e Ön azzal, hogy 1+1=2? Ön – és hitvestársai – ezt tényleg így „gondolják”? Mert ha ez így van, akkor kis hazánk igen nagy bajban van!

  • Magyar érdek … s ki ellene vét, mi lészen sorsa? (költői kérdés)

    Nem tudom, föltűnt-é már valakinek kies hazánkban, hogy félni nem a diktátortól (Orbántól) kell, hanem a körülöttünk lévő emberektől? Meglepőnek tűnhet, de minden diktátor erre törekszik. A társadalmi instabilitást elsősorban az okozza, ha azt érezzük, nem számíthatunk egymásra, nem számíthatunk másokra. Ezt érzékelhették mindazok, akik ellenezték a proletárdiktatúrát és ennek hangot is adtak. Még azok is, akik csak szűk körben, baráti társaságban hangoztatták a magukét, lásd: besúgó hálózat.

    De lehet irányítani másképpen is ezt a „ne számíts másokra, csak magadra!” érzést, a rendszerváltás után pl. a rendőrökkel kezdődött. Pontosabban a szolgálati nyugdíjba került rendőrökkel. Többségük egészségi okoknál fogva került szolgálati nyugdíjba, de egy részük a 25 éves szolgálati viszonynak számított idejük miatt. (gyorsan jegyzem meg, a csendőrök legelőször 10 év után kérhették szolg. nyugdíjazásukat)
    Így bizony, sok 45-47 éves „fiatal” dolgozhatott még külön pénzért, miközben kapta a nem kevés nyugdíját. Gyorsan föl is háborodott a civil lakosság, micsoda dolog ez, amikor a nők is már csak 60 évesen mehetnek nyugdíjba, és tervbe vették a férfiak 65 éves korú nyugdíjazását? Semmi perc alatt eltörölhették így Orbánék a szolgálati nyugdíjat még a tűzoltókét is, senki nem szolidaridált velük.

    Aztán jöttek a rokkantsági nyugdíjasok, akik között tényleg sokan voltak a „mondva csináltak”, hiszen egymás után szűntek meg az egykori szocialista nagyvállalatok, bezártak a bányák, kihűtötték a kohókat, megszűnt a vasgyártás, feloszlatták a téeszeket, és nem volt hol munkába állítani a zömüket. Ráadásul még tagja se voltunk az Uniónak, így más nyugati országokban se lehetett menni szabadon munkát vállalni.
    Tehát a sok munkanélküli közül többen csak a rokkantsági nyugdíjra számíthattak, amihez az orvosok készségesen hozzá is segítették a politikusok tudtával az embereket. De aztán jött Orbán! És a rendőrök-tűzoltók után megnyirbálta a rokkantnyugdíjasokat is, és a társadalom „egészséges” része velük se szolidaridált.

    A példák után nem kezdem taglalni a pedagógusok, de az orvosok v. a devizahitelesek kilakoltatási esetét, a bűncselekménnyé minősített „életvitelszerű” hajléktalanságot se, a liberális és baloldali gondolkodásúak ellenségként bélyegzését se, mindegyik esetnél hiányzik az össznépi társadalmi szolidaritás, vagyis a milliókat megmozgató tiltakozás. Így aztán a NER szilárdan és megingathatatlanul áll és állni fog még sokáig.

    Mostantól élénken figyelem, mikor hangzik el és kivel szemben először, hogy a „magyar érdek” ellen vétett, s mi lészen a büntetése?

  • Ferenct
    2019 augusztus 29
    9:17 de.

    Poliakoff figyelmébe

    „Ide kapcsolódik Jankovics Marcell mondata: “Ezerszer kinyújtottuk a kezünket (a zsidók felé) de ezerszer elütötték”

    —————————————————————-

    Kívánatos lenne, ha a sokak által méltán megbecsülésnek örvendő Jankovics Marcelltől konkrét példát is idézne arra a „kinyújtott és elütött kézre”, mert enélkül mit sem ér a dolog! Ha ő maga erre nem adott közelebbi támpontot, akkor sajnos tényleg felesleges az üres ráhivatkozás, mert ez ugyan meg nem győz senkit! J. M. sokra tartom a maga területén, de ez nem jelenti, hogy nem mondhatott ostobaságot, melyet alátámasztani aligha tud/na!

  • @Geyza: A Magyar gazdasagi helyzet mar 2007 ben ronda volt, egy egesz evvel a globalis krizis ellot. Az alami hiani 7% volt, Magyarorszag peddig egy nagy Zero gazdasagi novekedest lattot. Kozben Romaniaban es Slovakiaban 8%. Kerem szepen legyen becsuletes!

  • Joe
    2019 augusztus 31
    9:46 de.

    Köszi a jótanácsot.

    2007 egy egészen élhető év volt még.

    A Válságről ne beszéljünk.

    2010 után viszont RÉÉÉMES !

    Például megnézhetjük az egészségügyi ellátást.
    Úgye nem kell ecsetelnem hányan halnak ma meg azért
    mert már ahhoz is sorszámot kell húzni, hogy mikor húzhasson a rászoruló sorszámot a műtétjéhez.
    2008 előtt ha volt valami nyavajám, hát elmentem egy rendelőintézetbe és jól kikúráltak.
    MA fél éveket kell várni egy vizsgálatra is.

    Szóval ne magyarázzál te nekem jó ?

  • Besancon
    2019 augusztus 31
    8:05 de.

    Hát hogyne.
    Barátilag kinyújtották a kezeiket a zsidó javak után.
    Merthát minek nekik azok, mikor már úgysem fognak visszajönni.

    „Barátilag”
    Csak nehogy halálra röhögjem ezen magamat.

  • Ferenct
    2019 augusztus 29
    9:17 de.

    aha..”BARÁTILAG” mondja ez a Jankovics izé..

    Most meg éppen Trianonról írt könyvet.
    Hja..bele kell helyezkedni a Hatalom szélesretárt ülepébe, mert a grafikusság is csak állami megrendelésekkel jövedelmez jól.

    Valami történni fog mert kezdenek jelentkezni a halvány antiszemita megnyilvánulások.

    ” Van Magyarországon antiszemizizmus ?….Nincs, de az igény megvan rá..”

  • Joe, adatokat? Ne nevetess már ki! Bűzlesz az ostobaságtól, bár egy kicsit más a szagod, mint a Bodának, mert az tényleg a legalja, de önbizalommal osztjátok mind a ketten. Bár ne tennétek, bár ez csak olaj a tűzre – tudom.

  • Drizari:(2019 augusztus 31 5:24 de.)
    „a bűncselekménnyé minősített “életvitelszerű” hajléktalanság”

    Nagyjából egyetértek a fenti hozzászólásával, de a közterületen való életvitelszerű tartózkodás kriminalizálása egészen sajátos, a rendszerré vált rendkívüli állapotra jellemző tényállás. Szemben a „rendes” büntetőjoggal, ami valamilyen tiltott cselekmény elkövetését, vagy valamely megkövetelt cselekmény elmulasztását szankcionálja, addig az új tényállás valójában bizonyos emberek puszta létezését (ti. a hajléktalan fogalmilag életszerűen közterületen él) bünteti.

  • Boda Marcsi;
    Nem ohajtanam ellenzni altalanos velemnyeiben es meglatasaban, DE az u.n. „Nemzeto Konzultaciot” velni a mukodo demokracia bizonyitekanak, az egy kicsit felreertes!

    Ketsegtelenul, ma ottan nem letezik a kegytlen es embertelen Marxizmus modszerei.

    De alapjaban, meg a kegyetlenseg hianyaban is, alapelvei nagyban gyakorolva ma is.
    Mert az allamhatalom ural es dont mindenen.

    A lakossag hatarozati jogai kijatszva a part-valasztasokkal.

    A maguk „Nemzeti Konzultacio” nem mas mint amit itten a web-en lat tucatjaival.
    Kerdezi egyeni velemenyet. Kattinhat „IGEN”-t”, „NEM”-et, vagy a „nemtudom”-ot.

    A demokratikus tarsdalomban minden koz-pozociok a lakossag tobbsegszavazat alatal dontve.

    Minde egyenileg es necszeritn, NEM apartok vezetoi altal. Kezdve a leg-kisseb falu sinteretol a nemzet vezetoeig.
    S barki , szabadon szaldhat barmi poziciokert.
    Senki „javaslata” nem szukseges ahoz.

    Mindenki nev-szerint, nem a partvezetok alatal hatarozva.

    A lakossag egyedul hataroz az Alkotmany modositasan, hasonloan az u.n. kozvetlen torvenyek hozasan.
    Tavaly meg az ado korlatozasan is szavaztunk, hasonloan a marijuana szivasan is.

    Sajnos, az europai nodszer alapjan csupan a prtok neveire szavazhat a lakossag.
    S az on-kijelolt partvezetok dontenek hogy ki lehetne a jeloltjeik.
    Mint tortent az EP valsztasokkal.
    A partvezetok dontottek egy hettel a szavazasok utan, hogy kik lehettek az EP tagjai, ill. az EPP kepviseloi.

    Az nem eri el meg az ezereves „kiraly”, „csaszar” valsztasat sem.

  • Joe;

    Yeah, yeah, de mi lessz amikor majd a vilagszerti gazdasagi lassulas magyarorszagot eleri ???

    Az allamhatalom tulkoltekezve minden vonalokon.
    Sot adosgban is .

    A jelen gazdasagi allapota a nemet auto-iparon fugg, ami jelentosen lassuloban.

    Vilagszerte az u.n. manufacturing industry lassuloban.

    A nemt autoipar nem fizeti a munkasokat ha termekeik nem eldva.

    S a magyarallam lessz kenyszerulve a munkanelkulli seglyeket fizetni, de mibol???

    Mennek a „szocialista” ajandekok mindenkinek, az idoseknek a rezsire, a fiataloknak tobb gyeremeket szulni, es autokat vasarolni.

    Mi lessz amikor a penz nem folyik tobbe???

  • Geyza!

    Én észrevételt,véleményt írok,nem én mocskolódok,hanem te,aki egyre terheltebb,szánalmasabb vagy,és egyre jellemtelenebb….!
    Föld.S,.”Peti bácsinak”írtam a cikkéhez hozzászólást,amit a továbbiakban is fenntartok,vállalok!

  • Kővendég
    Besancon

    „Jankovics Marcel: ezerszer kinyújtottuk a kezünket…”

    Nem vagyok elég öreg ahhoz, hogy Jankovics mondatának minden történelmi előzetes valóság tartalmát ismerném, de:
    1) Azt tapasztalom, hogy a rendszerváltás után a magyarországi zsidó populáció (90%-ban budapestiek, az országos populációnak kb 0,9%-a) a magyar „nemzeti politizálás” ellenében tevékenykedik ezerrel: ha kellett, akkor a szovjetekkel kollaboráltak, ha az kellett akkor az amerikai „liberálisokkal” (Mark Palmer, Obama+Mrs Clinton, stb). Jankovics arra hívta fel a figyelmet, hogy ebbe a „nemzeti közös érdekbe” (nem a NER!) bevonják a magyarországi zsidókat is (magyar-zsidó kiegyezés-:). Erre kiegyezési kisérletre mondtak nemet a zsidóink mintegy elütvén a magyarországi nem zsidók (magyarok) kezét
    2) Kamenyec Podolszk. Amennyire ismerem az idevonatkozó adatokat, ekkor az történt, hogy a (talán Ukrajnából?) a hitleristák elől Magyarországra illegálisan érkező zsidókat vissza toloncolták, és ott a nácik kivégezték őket. A véleményem erről (ha így volt): Felháborító és szégyellni való!

  • Joe! 2007-ben a magyar gazdasági helyzete azért volt ronda, mert rengeteg pénz ment el a betartott szociális ígéretekre, a hatékonyság meg nem javult. Fejlett államokban a GDP jórészét a társadalmi szolgáltatások – oktatás, eü – adja. Ez a két ágazat meg maradt a változatlan, hűbéri-feudális rendszerben, mint 1972-ben, így minden pénzt teljesítmény-javulás nélkül nyelt el. (Az oktatásban 85-től voltak változások, ezeket éppen ma teszi semmmissé az uralkodó rezsim.) Ma is így van.
    A fizetett focidrukkerek 2006 őszi puccskísérlete megbukott: de magával rántotta minden értelmes kormányintézkedés lehetőségét is. A közszolgálati sajtó nem volt kormányuralom alatt: ha valahol összeállt 5 tanár, vagy tíz ápoló tüntetni, az összes tévéhíradó tele volt a követeléseikkel. (Pl. a tanárok amiatt prüszköltek hogy a heti 20 óra kötelező óraadási keretet 20,5 órára emelték. Ma ez 24 óra – és kötelező pluszpénz nélkül helyettesíteni.)
    Az egészség nem üzlet! – harsogták a vizitdíjra, meg a biztosítás alapú egészségügyre. Ma az eü 20%-a magánkézben van: de nem tb alapon veheted igénybe, hanem akkor, ha fizetsz. Nem beszélve arról hogy az állami eü-t is csak akkor tudod igénybe venni, ha fizetsz: feketén, zsebbe. Na, ezt unták meg azok az orvosok, ápolók – a többség -, akik nem „hálapénzes” helyen dolgoznak. Az összetevők sokfélék, és évtizedekre nyúlnak vissza, mélyen beágyazva a korrupció elfogadását az egész társadalomba. De ez hosszú lenne.

  • ˙

    V á l a s z . kedves Gábrielnek az Emlékeztető a KMH hozzászólóinak korábban lezárt cikk, augusztus 20-i 12:45-ös nekem címzett, vagy inkább hozzám csapott tombolással kísért dühkitörésére:

    Kedves Gábriel!

    Jó ha végre öreg korára megtudja, hogy az egzakt, csöppet sem szubjektív, vagy benső hiten alapuló
    k ö z g a z d a s á g t a n b a n (!):

    – Az . é r t é k t ö b b l e t . a megtermelt áru értéke és a munkás munkájáért kapott munkabér közötti k ü l ö n b ö z e t.

    – E különbözet mértékét az . é r t é k t ö b b l e t r á t a . viszonyszám fejezi ki, amely ráta nem más, mint tulajdonos[tőkés] és a munkás egymáshoz való dologi viszonyát, egyben utóbbi munkájának a k i z s á k m á n y o l á s á t, illetve annak mértékét is kifejező matematikai formula eredménye.

    Egyéb költségeket az egyszerűség kedvéért itt most mellőzve,
    p é l d á u l; ha egy 100$ értékű munkadarabért (munkáért!) az azt előállító munkás 40 dollárt kap fizetségül, akkor az
    értéktöbblet 100-40 = 60$ , azaz a dolgozó munkája értékének a tőkés már annak 60%-át tulajdonítja el.

    De pl. ugyanez a kapcsolat globális viszonylatban már, amennyiben egy kínai munkás ugyanezért a munkadarabért, ill. azonos munkáért(!) tegyük fel csak 1 dollárt kap, akkor ott az értéktöbblet 99$, vagyis a tőkés a kínai munkás munkájának már a 99%-át teszi a magáévá.

    *

    Többek közt e példák milliárd dolláros sokasága teszi lehetetlenné Trump-elnök-úrnak ama választási ígéretét és igyekezetét, hogy majd Ő egyedül képes lenne bármely távol-keleti, de a mexikói munka-e r ő . importot leállítani… Ekkora . k i z s á k m á n y o l á s i . r á t á t . hazai körülmények között, már soha nem fog érvényesíteni és nincs az a tőke tulajdonos, aki ekkora kizsákmányolási rátát hajlandó lenne Kínában, Thaiföldön, Fülöpszk-eken,stb. otthagyni. Ha mégis megtenné, az válna csak igazán az Amerikai gazdaság kárára… Állítólag már így is túl sok a baja Kínával[eladósodásuk Kína felé, állítólagos szabadalmi plágiumok, stb.] Ez a leállítás sokkal nagyobb értékben ártana, mint amennyire szerinte a szaudi fegyverembargó káros lett volna, mely kongresszusi döntést álnoki vétójával állítólag ezért állított le.

    Amúgy meg, éljen a Tudomány !

    Ps
    A bolsevizmusnak, sztálinizmusnak a marxizmustól teljesen idegen hibáit pedig szíveskedjék az SzKP.XX.kongresszus anyaga alapján a maga javára leszűrni, oly Kedves Gábriél Arhangelszk…

    🙂

  • Ferencet!

    Ez a Jankovics féle, az ő „ezerszer kinyújtott kézükről”-duma a legalattomosabb aljasság, amit ahogy teheti, lépten nyomon csakis egy meggyőződéses náci rohadék mantráz…

    A rengeteg óriási hazugságukból csak egyetlen égbekiáltó ellentmodásra hívnám föl a maga szívtelen figyelmet, mégpedig arra, hogy az a kéz kinyújtás nem 1920-ban (Num.Clausus), vagy teszemazt 1938. (az ún.Zs.törvek) különösen nem 1941.(Kam.Podolszk.) és ’44.között (az egész vidéki zsidóság felé) történt, sőt ilyen kéz kinyújtás nem is volt.

    Jankovics Marcell hazudik és rágalmaz – mintha könyvből olvasná !

    *

    Példák: Kővendég és Poliakoff idefent.

  • Joe 3:54

    Az is magyar érdek, hogy az ilyenek, mint te, mielőtt egy magyar portált ostromolnának,legalább tanuljanak meg magyarul ))) 😀 (((

  • talalom
    2019 szeptember 1
    5:58 de.

    Ugyan hagyd el..
    Ez a Joe-izéke csak
    egy istenverte troll.
    Vajon mennyit kap egy ilyen,
    vagy hasonló, mindenféle érv nélküli
    beröfögésért? Mert még nem láttam olyat soha
    hogy a valós gazdasági mutatókkal érvelnének
    ezek a tudjukkik által megbízott nagydumájú fittyfirittyek.

  • SchumackerLady
    2019 szeptember 1
    6:36 de.

    Hát igen.
    Csak mert valakinek ilyen hülye neve van,
    mint pl. ennek a Jankovics Marcell.-nek, a Ferenct-
    szerű nagyokosok minnyá’ úgy tesznek mintha
    a hülye-nevűnél lenne a Bölcsek Köve.
    Merhogy a ritka-név olyan mint
    a gyémánt: Értékes és jó.

  • SchumackerLady

    1) Nyugodjon le, írjon higgadtan – kérem.
    2) Az ilyen hisztérikus kirohanások /ld. fentebb/ éppen, hogy a magyar-zsidó megbékélés ellen hat. Lehet, hogy ez a célja, hogy ne is legyen megbékélés?
    3) „…Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
    s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép…” Gondolom felesleges emlékeztetni, hogy ezeket a sorokat Radnóti Miklós írta. Vagyis: „bűnösök” (is) vagyunk mindannyian: Magyarok és zsidók. Elkövettünk közösen bűnöket és hibákat a kb 150 éves szorosabb együtt élésünk alatt, amióta a 186 óta Deák Ferenc-i liberális politika lehetővé tette több mint egy millió zsidó ember letelepedését (otthon találását) Magyarországon.
    4) Legyen béke, megértés és szeretet – de ehhez két fél kell.

  • Joe
    2019 augusztus 28
    3:54 du.

    2010-ben Orbánék destabilizálták a nemzeti valutát. Majd hatályon kívül helyezték azt az alkotmányt, ami alapján hatalomra kerültek.
    Van tehát egy önmagát illegitimmé tett kormány, amely a mai napig tartó gazdasági (s nem mellesleg erkölcsi) zuhanórepülésbe vitte az országot.
    Nem az az érdekes, hogy a semmivel nem összehasonlítható stadionépítést mekkora, alkalmasint hasraütött) értékkel számítják be a statisztikába, hanem az, hogy a gazdaság tökehatékonysága mekkora. Az pedig jelenleg semekkora.
    A gazdaság külföldről megfinanszírozott, és az így bekerülő pénz is két jelentős csatornán folyik el.
    Az egyiket netto elsikkasztják, a másikat némi pénzmosás (látszatberuházások számlagyártásai) netto ellopják.
    Mielőtt ezzel ekezdesz vitatkozni, vezesd le kérlek, hogy 1 milliárd külföldi, stadionépítésbe, kormányzati informatikába (most bukott ki a M$-botrány), stb. fektetett pénz mekkora kamathányaddal termeli meg önmagát és a gazdaság további működő tőkéjét.
    Közvetlenül vagy akár következményesen.
    Ha 100 HUF-ra 48-HUF ráfizetésnél kisebb károkozás jön ki, akkor tied a fagyi. Ha nagyobb jön ki, akkor meséld el, hogy mi is a magyar érdek a tartalékherdálásban és tőkesikkasztásban.

    Amíg ez nem megy, addig tartsd nyugodtan a fejedet az orbáni farpofák között. Közben előre is nyúlhatsz kapaszkodni. Őfelsége zsebhokijába.

  • Boda Marcsi
    2019 augusztus 31
    2:15 du.

    Neked nem volna kedved levezetni a magyar gazdaság tőkehatékonysági koefficiensét?
    Elvégre Te állítólag valami gazdasági irodából szaladgáltál parizerért a nyugdíjadig.

  • Na végre! Megkezdődött az oktatás az első állami magántanintézetben, az International School of Debrecenben! Nem vicc, ez a suli neves, rövidítése ISD.

    Az ISD-ben 56 magyar nebuló kezdte mag tanulmányait a mai nappal. Alsós korcsoportnak évente 2,5-3 millió forint, a felsősöknek 4,7 millió forinton felüli a tandíj.

    A suli kapacitása 800 tanuló, a tervek szerint a fele külföldi diák lesz.

    Hiába no, kellett már ilyen suli, mint egy falat kenyér!

    Forrás: https://hvg.hu/elet/20190902_debrecen_magainsikola_oktatas?s=hk

  • Drizari
    2019 szeptember 2
    8:59 de.

    Ahogy a nóta mondja:

    „lesz belőle rántotta,
    a kutya le rántotta,
    kisangyalom”

  • Drizari
    2019 szeptember 2
    8:59 de.

    de mit oktatnak? vagy kívánságműsor és mindenki azt kapja amiért fizet, és meg is b…k érte?

    ennyi fakauri? ki találta ki hogy pont ennyi? és van menza? meg kollidzs? fejlődik levédiabasznád

    a pitypangok halhatatlanságáról lesz előadás? ha nem, akkor aaz egész szart se’ ér

  • Drága talalom, komolyan?
    „Nem félrebeszélésről, meg csúsztatásról van szó – …Két különböző jogi kategóriáról van szó:a hatósági eljárásról, meg a törvénysértés kivizsgálásáról.”
    Most akkor tényleg? Jogi kategórizálásokon rugózunk amikor ilyen rendőrségünk, OBH elnökünk (Handó Tündikénk) meg ügyészségünk van akik még soha nem is hallottak félrebeszélésről, meg csúsztatásról (pláne). Amint túlleszünk az őszi választásokon menetrendszerűen megszavazódnak a közigazgatási bíróságok és már el is érkezett a mégszebb és boldogabb jövő.

  • Kedves Ferenct!
    Utoljára még kérnék tőled valamit:
    Oszd meg velünk a tapasztalataid és fogalmazd meg légyszíves , hogy mi az „a nemzeti közös érdek” mire a hazai zsidók közül ki és mikor mondott nemet, „mintegy elütvén a magyarországi nem zsidók kezét”.
    Hamár ezt állítod:
    „Azt tapasztalom, hogy a rendszerváltás után a magyarországi zsidó populáció … a magyar “nemzeti politizálás” ellenében tevékenykedik ezerrel: … Jankovics arra hívta fel a figyelmet, hogy ebbe a “nemzeti közös érdekbe” (nem a NER!) bevonják a magyarországi zsidókat is (magyar-zsidó kiegyezés-:). Erre kiegyezési kisérletre mondtak nemet a zsidóink mintegy elütvén a magyarországi nem zsidók (magyarok) kezét”

  • Az a szörnyű, hogy itt sokan észre sem veszik mennyire ordas eszméket hajtogatnak.
    30 éve ki gondolta volna, hogy ilyen könnyen feladjuk a szabadságunkat, a legalapvetőbb emberi jogokat, együttérzést és szolidalitást. Ebből megint valami nagy tragédia lesz!

  • Mivel a REZSI-UTALVANY cikke lezarva, de Kovendeg folytatta a felre-magyarazatat.

    BODA MARCSI a „gyengebbek”-nek sorolt engem is, de csupan DRAZIRI jott kozel az ugyet valoban kibogozni.

    A „rezsi-utalvanyok” NEM belvalthatok, sem ertekesitketok semmi msra mint az allami villany, gaz, viz, rezsi koltsegel fizetesere.

    Tehat egy arva vasba sem kerult az allamhatalomnak.
    Miert ?

    Mert az utalvanyokat az allami, latszolag az allami penzverde nyomtatta.

    Az allami Posta Hivalal kezbesitette.

    Az allami vilanny, gaz, viz, stb. vallaltok fogadtak el.

    Mind allami vallalatok, s allami dolgozok alatal.
    Akik havi fix-fizetesen dolgoznak, barmit is cselekednek.

    Tehat az egesz dolog csupan egy kis konyvelesei muvelet.
    Persze az allami konyvelok is havi fiz-fizetesesek.

    A 2.6 milliox3 rezsi-utalvanyok teljes ara= 0.000 Forint.

    De 2.6 millio nyugdijjas halas erte az allamnak !!!

    Fognanak majd emlekezni arra a szavazas napjan ????

  • Andrew!

    Ne gúnyolódj,ne szórakozz,mert csak nevetséges leszel…..(mint eddig is)
    Én valóban gazdasági igazgató voltam, egy azóta sajnos megszünt pesti iskolában…..( a szocik jóvoltából,ami ugye tény!)de ugye a mai magyar gazdasági helyzetről az illetékes (több hírforrás,újság,csatorna)fórumok adnak hiteles és nemzetközileg is igazolt,(!!)elfogadott tájékoztatást,amit nem csak én( aki régóta nyugdíjas)hanem a döntő többség is elfogad,igazol!
    Talán neked is el kéne fogadni ezt,hacsak nem egy nagyon fontos
    pozíciót töltesz be napjainkban?….pláne,ha itthon élsz? és nem akarsz nevetségessé válni,mint itt páran…..!
    Na pá,nyugodj le szépen!

  • Bendeguz79:
    „A demokratikus tarsdalomban minden koz-pozociok a lakossag tobbsegszavazat alatal dontve.”

    Nem. Szerintem a demokratikus társadalomban minden fontosabb közpozíciót sorsolás útján (és csak meghatározott töltenek, az ismétlés szigorú kizárása mellett) töltenek be. A kisorsolt személy – száműzetés és vagyonelkobzás terhe mellett – köteles a pozíciót betölteni.

    Hogy aztán egy ilyen demokratikus jobb lenne -e, mint a
    társadalmak? Nem tudom, de nemigen hinném. (Talán nem árt emlékeztetni, hogy pl. Platon és Arisztotelész – s azért egyik se volt ám teljesen hülye ember! – a demokráciát a legrosszabb államformának tartotta, ami szerintük általában törvényszerűen vezet a türanniához.)

  • Bocs, megint elgépeltem. A helyes szöveg:
    …(és csak meghatározott ideig töltenek be, az ismétlés szigorú kizárása mellett)…

  • Voronyezs:
    „A bolsevizmusnak, sztálinizmusnak a marxizmustól teljesen idegen hibáit pedig szíveskedjék az SzKP.XX.kongresszus anyaga alapján a maga javára leszűrni, oly Kedves Gábriél Arhangelszk…”érdést

    Háát… az említett kérdést, ti. hogy a bolsevizmus és a sztálinizmus (ezt a kettőt se keverném ám össze!) vajon teljesen idegen -e Marx szellemétől vagy sem, valahogy mégsem az SZKP XX. kongresszusának anyaga, mint inkább Karl Marx irományai alapján próbálnám megítélni.

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 3
    2:28 du.

    Nahát akkkkó fussunk neki kitudja hanyadszor :

    1
    aki itt nevetségessé vált az évek óta tartó ostoba handabandázásával, az te magad vagy.

    2
    „gazdasági igazgató” röhögnöm kell a hülye kis kréta-felelősön amint magas piedesztálra emeli magát hehehehehe

    3
    „sajnos a szocik által megszüntetett iskolám”
    na most itt álljunk meg egy ásónyomra /by Fábry/ :

    Egy olyan iskola fenntartása TOTÁLISAN felesleges, ami évente kibocsátott kb. kettő osztálynyi híd és vasút építő technikust.
    Az okok : Hidak nem nagyon épülnek , a meglévők karbantartására pediglen megvan minden vállaltnak a szakember-gárdája.Ezektől csak a nyugdaijjazásokkor szabadulnak fel munkahelyek, saccra olyan évi kettő. Feltéve ha nem akar tovább maradni a szakember. Ilyen körülmények között csak azért kiképezni egy rakás léhűtőt horribilis pénzeken hogy utána középfokú végzettségű lángossütő, vagy újságkihordó legyen, teljesen felesleges pénzkidobás volt az Állam részéről.

    A vasút-építőkkel kapcsolatban dettó ez a helyzet.

    Ezért ennek az ostoba libának a munkahelyét összeolvasztották egy másik technikummal. Öt meg szépen eltanácsolták, mert pontosan tudták mennyire alkalmatlan a seggnyalással és törtetéssel elért állására.

  • Andrew_s
    2019 szeptember 1
    5:06 du.

    A levezetésed brilliáns.

    De én egyszerűbben is meg tudnám fogalmazni , íme :

    Joe, te egy idióta vagy . (Az eddigi beszólásaid alapján)

    Tudod Andrew , én már fáradt vagyok ahhoz hogy az ide akkreditált trolloknak hosszadalmas észérvekkel magyarázgassam azt, ami amugy nem érdekli őket és 1 , azaz egyetlen egy sorral lehúzzák az egész tárgyszerű magyarázatot. Egy vaskos SLAPAJ-szerú beröffentéssel.

    Tehát ezek az emberek az én értékrendem szerint szimpla idióták. Sajnálom, nem mondhatok róluk mást.

  • Boda Marcsi (Andrewnek):
    „Talán nekedelfogania, is el kéne fogadni ezt,hacsak nem egy nagyon fontos pozíciót töltesz be napjainkban?

    Talán bölcs dolog lenne, ha Ön nem azzal foglalkozna, hogy Andrewnek milyen, a mai Hunnia úri trágyadobján jelenleg valóban eléggé, sőt – szerintem – túlságosan is elterjedt doxát (vélekedést) kellene elfogadnia, hanem inkább okosan kifejtené, hogy Ön mit fogadd el és miért. (Persze értem én, Ön sokszor leírta, hogy azért fogadja el, mert jelenleg a többség elfogadja. Ez akár igaz is lehet, ám én csupán akkora magyarázó erőt tulajdonítok ennek, mintha azt állítaná, hogy a fekália a legjobb étel, hiszen sokmilliárd légy szereti.)

    Egyben felhívom a figyelmét, hogy Andrew – velem együtt – egy nagyon fontos, mondhatnám vitathatatlanul a legfontosabb pozíciót tölt be napjaink Magyarországán: magyar állampolgárok vagyunk, Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, a miniszterek (szolgák) főnökei. Hogy ezek az alkalmazottaink jól és méltón, vagy ellenkezőleg, rosszul és méltatlanul teljesítik szolgálatukat, s hogy az utóbbi esetben miért nem csapjuk el őket, az más, messzire vezető kérdés.

  • Kedves Geyza!
    Majdnem mindenben egyetértek veled és lehet, hogy tévedek de szerintem ezek a honfitársaink többségükben nem idióták csak egyszerűen félrevezetett és elnyomott (néha megnyomorított) emberek akiknek a napi robot mellett sem idejük sem igényük nincs elég, hogy utánnajárjanak a dolgoknak és így megkajálják azt amit eléjük tesz a nermédia. Ne rugdossunk beléjük mi is – inkább segítsük a tisztánlátásukat, ha igényük mutatkozik rá. Persze, a trollokkal teljesen más a helyzet!

  • Geyza!
    szept.4. 3:54

    A középiskolákban – legyen az akár szakközép – nem volt külön gazdasági igazgató, miként az általános iskolákban sem! Nem tudom milyen „pesti iskoláról” beszél Boda mert azt általában gondosan elsummantja, már pedig ha a jelzett posztot valóban betöltötte, nincs mit titkolnia, de utalásod alapján alighanem a Kwassay J.szakközép lehetett az. Tudomásom és tapasztalatom szerint az intézményeknek volt egy db igazgatója és a tanulói létszámtól függően egy vagy két helyettese. Az általános, azaz a szakmai igh. volt az egyik, a működésért (többek között pl a gazdasági ügyekért is) felelős igh. a másik. Kinevezésük azonban nem volt fenntartói hatáskör, többnyire az igazgató a tantestülettel egyetértésben jelölte ill. nevezte ki őket alkalmasságuk és szakmai irányultságuk alapján – értelemszerűen az ott tanító /oktató kollégák közül!

    Ámde, ha a K.J. szakközép ( amennyiben tényleg arról beszélünk) olyan különleges kvalitásokkal rendelkezett, ami külön gazdasági igazgató után kiáltott, azaz olyan összetett és meghatározott szakmai tudást igényelt volna a feladat ellátása – még ez is elképzelhető – akkor garantáltan nem egy Boda-szerű képződményt alkalmaztak volna a nevezett posztra, már csak a feladat kiemelt és meghatározott szakirányultsága okán sem! Mert ide- oda protekció meg „főnöki megfúrás” de úgy őszintén mi a fenét kezdetek volna vele e téren? Egy olyan embert eltudsz képzelni te, vagy bárki más „gazdasági igazgatói” poszton, aki a mai napig nem képes eldönteni, hogy a 49% vagy az 51% a több? (by HunCanada)

    Nem gondolnám, ugyanis, hogy Boda 20 vagy akárcsak 10 évvel ezelőtt is más lett volna – nyilvánvalóan az adott iskolában ( ő tudja melyikben) valamiféle gazdasági jellegű részfeladatot látott el, de, hogy önálló területért felelős igazgató nem volt, az majdnem biztos!

    Még akkor sem ha az átkosban sok volt a pártlapon kinevezett tótumfaktum – max. bizonyos címeket viseltek, de a felelősség, no pláne a feladat messze nem az övék volt!
    A rendszerváltás után pedig főleg nem tudom elképzelni, hogy bárki gazdasági igazgatót csináljon Bodából és a kezei közé helyezze az adott intézmény gazd.-i ügyeit. 2007-ben bezárt az intézmény, és állítólag más iskolákkal összevonva működött egy darabig – hogy mennyire köszönhető ez a szociknak azt nem tudom, de a józan észnek elképzelhetően köze volt hozzá!
    Messziről jött ember azt mond amit akar – amíg csak „pesti iskoláról” beszél valaki, ahol állítólag g.- i ig volt, de semmi konkrétum – mert erre pl akár büszke is lehetne – addig ha akarom hiszem, ha akarom nem!

  • Kővendég
    2019 szeptember 3
    4:35 du.
    az a bajotok Marx szal (is) hogy minden előrejelzése hajszálpontosan megvalósult és a sok világ esze azaz köztörvényes útszéli rabló (Trump +++ Trumpanzees) nem tanul és ácsolja az akasztófát, vagy a görbe körtefa is megteszi?

  • Kővendég
    2019 szeptember 3
    4:35 du.

    még egy megjegyzés: Trumpanzees a Trump vezetésével éppen tönkreteszik az USA gazdaságát!

    ugye a tarifákat a vevő fizeti? a beléptető kikötőben