Elbúcsúzott a Montreáli Első Magyar Református Egyház lelkésze

2019 szeptember 7 10:48 de.13 hozzászólás

Tizenhat évig tartó szolgálat után távozott a montreáli Hungarian United Church lelkésze, György Attila. A közösség az Új Kenyér ünnepe és az ahhoz fűződő ebéd keretein belül vett búcsút lelkészüktől, egyben szerencsét kívánva jövőbeni terveihez. György Attila a következő szavakkal búcsúzott közösségétől: “A Prédikátor könyve szerint ‘mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.’ Azaz semmi sem tart örökké a Földön, csak majd a Mennyben. Rendelt ideje van tehát az érkezésnek és rendelt ideje van a távozásnak is. Kérjük hát a Teremtő Jó Atyát, hogy viseljen gondot mindenekre. Növekedjen az Áldás ezerszámra és legyen békesség minden szívben.”

Fotó: Nagy Orbán Enikő

A montreáli gyülekezet amúgy információban gazdag honlapján, Facebook oldalán, illetve a Református Hiradó c. hirlevelükben nem találunk további tájékoztatást arról, hogy ki venné át az egyház lelkészi teendőit. Ettől még folytatódnak a közösségi programok: szeptember 15-én lesz a vasárnapi iskolakezdés, szeptember 29-én almaszedés, október 12-én és 13-án pedig az őszi kirándulás.

Új Kenyér ünnepe augusztus 25-én a montreáli Hungarian United Church-ben. Fotó: Nagy Orbán Enikő.

György Attila 1966-ban született Magyarországon. Teológiai képzését Kolozsváron végezte el 1995-ben, aztán Gárdonyban szolgált. 2003 március 1-én kezdte el lelkészi szolgálatát Montreálban, amiután a közgyűlés erre a tisztségre megválasztotta. Egy 2012-ben készült rádióinterjúban a következőt mondta György Attila Kanadáról:

“Kanada egy olyan ország, amelyben talán még mindig meg van az a minimális vagy hajszálnyi remény, ahol egy valódi nagybetűs értelemben vett Emberi Társadalmat lehetne összehozni…A régi brit birodalomnak a romjain, vagy legalábbis annak a gyarmatvilágnak a romjain, néhány igéretes társadalom épült fel — Új Zéland, Ausztrália, Kanada. Talán az Amerikai Egyesült Államokat pillanatnyilag nem sorolnám ide be. De a reményt ugye nem szabad feladni. Az angolszász parlamentáris demokrácián és az úgynevezett angol common law, az egyéni kezdeményezésre felépülő, de valójában mégis csak közösségi társadalomból, olyan pozitív dolgok jöhetnek ki, mint ez a Kanadában skandináv típusú tetten érett emberek közötti szolidaritás, egymás iránti segítőkészség, egy olyan alapvető kanadai jóindulat, amelynek akárhogyan is hangozik, a Kárpát-medencéből ide érkezve, egy nagyon pozitív, Istenhozott érzete volt. Ez olyasvalami, amivel otthon nem nagyon találkoztunk.”

Aki Montreálban megismerte György Attilát az tudhatta, hogy mindig határozott véleményei voltak és vannak a világról, tág és sokszinű érdeklődési körrel rendelkezett, illetve rendelkezik. Sok sikert és boldogságot kivánunk neki és családjának!

13 hozzászólás

  • Örülök, hogy megbecsült, sikeres időszakot zárhatott le.
    Érdekelne, ahogy mas egyházi embereknel is, hogy mi az álláspontja a menekültekről.

  • Ha már vallásos témáról van szó…. Előrehozom ezt a pár sort, mert hátha nem leszek akkor hadrafogható, családi ügyeim miatt.
    Szeptember 29. napnyugtája, ami ELUL hónap 30. előestje, s ránk köszönt majd a legfehérebb ünnep, az újév. Az 5780-ik. Ros hásáná. Énekeljétek majd el az Ávénú Málkénú-t. -D-

  • D.Bernstein
    2019 szeptember 8
    8:37 de.

    nincs ebben valami tévedés??? 5780? nem 5764,2 vagy 9105,12?

    ki volt ott amikor el kezdte valaki felróni és hová? ugye Mojzés volt a legelső aki tablet et használt(SIC) dehát azt a tabletet is le kellett gyártani és bedelejezni… tehát Ádám előtt ott volt a NAGY KÍGYÓ, meg ANAGYSZAKÁLLÚ ÉS A ROKANAI: A FIA ÉS A LELKE… és azok is akkor már valamennyi idősek voltak mert egyik sem csecsemő

    és jusztsem énekelek, még majd kiderülne, hogy milyen jól csinálom

    bruhahaha

  • Szeretném, ha Geyza is lehallgatná !

  • Rodeo, szégyellje magát! Ember maga egyáltalában ? Mit művelt egykoron Magyarországon ?!

  • Koszonjuk a Rosh Hasana-i jokivansagokat es mindannyiotoknak
    a vilag minden reszeben bekes,boldog evet kivanok.
    Kerestem, hogy mit kuldjek nektek,mig megtalaltam
    Nomi Semer dalat, amely mar az uj Izrael- es a szoveg
    es a dallam, olyan mint egy imadsag. Az Izraeli kibucban
    szuletett, egyik legnagyobb kompozitorunk osszekoti
    dalaival ezt a sok megprobaltatason atesett,orokke
    vitazo nepet- vallasosokat es vallastalanokat,regieket
    es ujakat.
    Amit kuldok nektek – nekem is meglepetes-mert ilyen
    formaban- nem ismertem.
    Mirol is szol a dal?

    Mindezekre.

    A mezre es a fullankra
    A keserure es az edesre
    Kicsi lanyunkra
    Vigyazz jo Istenem
    A felszitott tuzre
    A tiszta vizre
    Az emberre aki a tavolbol
    Ter haza
    Mindezekre, mindezekre
    Vigyazz, jo Istenem
    Ne tepd ki ami elultetett
    Terits vissza
    Es visszaterunk a jo Orszagba.

    book.com/IsraelNachmanT/videos/1903537016429438/?v=1903537016429438

  • Bocsanat, a DAL nem ment at.
    Pedig foleg- ezt akartam.

    book.com/koolulam/videos/2129788163942582/?v=2129788163942582

  • Bocsanat, a DAL nem ment at.
    Pedig foleg- ezt akartam.

    Izrael fuggetlensegenek 70-ik evfordulojan-
    egy egesz nep dalolta- egyutt.

  • mint az látható a cikk címével nem igen törődnek a beszólók, ennyi református van Izraelben?

  • Göllner András

    Nem tudom mi a köze a fenti íráshoz mind annak amit idelenn nyom a Bernstein/Izraeli duó. Már csak a lábvízkereskedő hiányzik és teljes a kör.

    Én György Attilának személyes jó kívánságaimat és tiszteletemet szeretném ebben az átjáróban le róni. Egy olyan lelkipásztornak ismertem aki bátran, önzetlenül, és tiszteségesen szolgálta a rá bízott kis nyájat. Az egyedüli keresztény magyar közösségi vezető volt e hazájától távoli városban, aki hajlandó volt velem szóba állni, azok után, hogy 2011-ben, politikai nézeteim miatt kiközösített a montreáli magyarok soraiból a Montreali Magyar Nagybizottság alelnöke, a Katolikus Egyház Orbán/Prohászka vonalas vezetője, Androvics Tamás.

    György Attila nyilvánosan befogadott a montreali magyar reformátusok soraiba, nem gyűlölettel, megvetéssel, rágalmakkal, hanem keresztény szeretettel fordult felém. (Az egy más napra tartolik, hogy miért voltam kénytelen pár hónap után távozni védő szárnyai alól.)

    Nem fogom elfelejteni, hogy ő volt az egyedüli magyar vezető, aki nem engedte, hogy nyilvánosan körözzék templomában azt a petíciót, melyet az akkori magyar nagykövet, és Orbán-hű helyi magyar szövetségesei terjesztettek a templomok falai közt is azok ellen akik történetesen nem óhajtottak tapsolni Orbán Viktor embertelen, hazug, autokratikus irányvonalának.

    György Attila nem csak hirdette, hanem gyakorolta Jézus tanításait. Az Isten áldja, óvja és bátorítsa őt és családját további útjaikon.

  • Göllner András
    2019 szeptember 9
    1:16 du.

    ráadásul református vagyok és konfirmáltam is… csodálatos emberekkel találkoztam mind a tiszteletesek mind a presbiterek

    György Attila az egyikük, “ők” így csinálják!!! (AZAZ ÍGY KELL CSINÁLNI MERT UGYE…) pedig (hadd ne mondjak évszámokat) ezek már nagyon régi (SIC) belém rögződött tanítások a vasárnap délutáni teadélutánok felejthetetlenek… én hasonlót itt a Salvation Army templomaiban tapasztaltam rövid időintervallum alatt egyébként itt gyakorlom az új hitemet: ateista ként

  • Kedves D.Bernstein és Izraeli!
    Köszönöm a megemlékezést és a gyönyörű videókat. (Nekem is ez a kedvencem B. S.-től :)). Egyúttal szeretnék mindenkitől elnézést és bocsánatot kérni akit itt a listán bármelyik hozzászólásommal megsértettem. Mindenkinek aki tartja:
    Sáná tová umtuká és lesáná tová tikátévu vetéhátému!

  • Chris, már idézni sem szabad? hahaha, pedig meg lettem szólítva … bruhaha

This site is protected by Comment SPAM Wiper.